- Később a Belltownban. – intek még oda Harpernek, amikor kiderül, hogy a műszak végén neki maradnia kell valamivel tovább, mert dolga van a főnökkel – vagy fordítva – és, ahogy bent van a szekrényemben minden itt hagyni kívánt cuccom, bevágom az ajtót. Korábban már megbeszéltük, hogy hazamenetel előtt még megiszunk egy-egy sört az egyik közei sörözőben, ahová a legtöbb egyenruhás örömmel teszi be a lábát, mint kedvelt törzshelyére. A program ugyan nem ugrik, csak alakul a nem várt intermezzo okán. Nem rohanok sehová, belefér, hogy megvárjam, amíg végez, viszont azt már nem itt szeretném megtenni, mert a végén még valamelyik idiótának eszébe jut, hogy túlórára fogjon. Azt pedig ma már nem szívesen vállalnám be. A vállamra kapom a sporttáskát, amiben a mosásra szánt egyenruha lapul, más egyéb szükséges vackokkal együtt. Szolgálaton kívül civilben grasszálok, nem véletlenül. Az autóm az alsó szinten lévő parkolóban van, bevágom előbb oda a nálam lévő holmit, majd bezárom a járgányt és itt hagyom. Máshol aligha lenne ekkora biztonságban és az sem szól az ötlet ellen, hogy nem kell parkolójegyet vennem na meg helyet vadászni az utcán, ami a nap ezen időszakában erősen komoly feladatnak számít. A Belltown meg úgyis itt van két sarokra és a kocsim nem nőtt a seggemhez, hogy két lépést ne tudjak megtenni nélküle. […] - Egy sört kérek, köszi. – biccentek az állammal a csaposnak a pultnál való helyfoglalás közben. A sörözőben jó pár ismerős arc van még, a fél őrs idejár műszak után vagy csakúgy, amikor eszébe jut inni egyet. Egyikük-másikukkal kezet fogok, amikor elhaladnak mellettem, letudva a szokásos hogy vagy? kérdéssel kezdődő köröket, amire szintén szokás szerint soha senki nem vár valódi választ, megint másoknak pedig csak egy intéssel köszönök oda, viszonozva a gesztust feléjük. Megkapva a hideg malátalét, belekortyolok és jobb híján a telefonom veszem elő, hogy csekkoljam rajta a nap közben történteket, amibe belefoglaltatik a lakótársamtól jövő esetleges hívás – a gyagyás macskám miatt bármikor bármi történhet otthon –, egyéb megkeresések és a nagyvilág hírei is. Zsibbadt aggyal futom át leginkább csak a címszavakat a hosszú nap után. Kiemelkedő faszság nem történt a műszak alatt, de az általános emberi hülyeség szintje is kellőképpen le tud fárasztani engem is, mint akárki mást. Sokáig azonban nem bűvölöm a készüléket, annyira nem köt le, hogy huzamosabban babráljak vele. Visszateszem a zsebembe. Az órám szerint még csak alig negyedóra telt el, mióta kiléptem az őrs kapuján és amennyiben jól számolok, egy darabig még kénytelen leszek magamban várakozni. Hát ez van.
Egy újabb nap... Egy határozottan olyan, mint az azt megelőző, mégis valamiben sokkal több. Aktában... Mert ha a kapitány azt is mondta nem jön a mélyvíz elsőre, az első két hét folyományaként, legalább egy kenut illene beszereznem. Vagy legalább egy felfújhatót...
Ma is mint mindig átsuhan a fejemen, hogy miért is kellett ez nekem. Ottvan VEGAS! Csillogó és napsütéses, a zsebesek a tenyeredből esznek, információban készségesek, mindig mindent tudnak... mindenkiről, lehet ennél jobb a helyzet!?? Lehet. És ezt tudom is jól.. tisztában vagyok vele miért cseréli egy épeszű ember a szikrázó napsütést az állandó esőzésre - amikor felrántom az irodai szék háttámlájáról a zakót. Belebújok..
A járdakoptatás hazafelé... Először csak hogy érezzem, hogy felmérjem a város forgatagát, a gerincét.. bajos lenne eltévednem már az első hetekben, na meg a szolgálati kocsi... a kapitány azt mondta érkezik a jövő héten. Akárcsak az azt megelőzőn.
A gondolataim már a kutyám körül járnak. Találgatok.. Spock vajon ma is, tényleg összeszarta e bosszúból a lakást, mert hogy őőő.. meg Lacey - a bejárónőm - társaságát hiányolja már 3-dik hete, lévén nemsok ember van aki napközben fogja magát és levigye a parkba. Na meg holitt egy PARK!
A lépések előre visznek. Közvetlenül az orrom után, a szemem nem felmér de keres, megismer.. kiismer, figyeli a körülményeket, amikor nem is én rendezem így.. az a magasra tűzött felirat egyszerűen bevilágítja terepet, bele a képembe és máris magával húzza az ezirányú gondolatot.
Egy sör még nemárthat meg!
Behúzom az ajtót, közvetlenül magam után. Alapeset hogy azonnal körülnézek, rossz beidegződés, jópáran lebzselnek a helyiségben, és akad pár rosszarcú is. Gyanúsan méregetnek.
- Helló! - taposok be a pult mellé, nemigen szoktam lehorgonyozni ilyen helyeken, pláne nem a kinyálazottnak tűnő frissen vasalt öltönyben, most mégis megkockáztatom a történetet. Lerakom magam... egy fickó.. alig pár széknyire, nem is olyan messze, csak fejjel odabökök.
- Egy sört lesszíves. - már a kevésbé elfogult pultosra nézek, aki csak bólint, nem zavarja a formalitás, üveg ciccen, és hamar.. egy pohárral egyetemben már gurul is elém a söröm. Fogalmam sincs milyen... Az üveget felemelem, de nem nézem meg. Szokásos a mozdulat, habár ritkán teszem, hab tölti be a poharat, már az esése is kellemesen sejtelmes, habááár.. össze sem hasonlítható az ír temetéseken szokásos csapolt különlegességekkel. Na azok tudják mitől döglik a légy!
És akkor csapja csak meg a fülem a sarki tv-ből üvöltő meccs! A Dodgers áll vesztésre... Hát mondom én hogy ez egy elcseszett nap! Inkább beleiszom...