Csarnok (Tűzoltóállomás)

- Mer' az enyémek igen... – forgatom meg a szemeimet, főleg, hogy minden szempontból én vagyok a kisebb nála. Mondjuk az egóm az pont nem kicsi, bár én azt nem is igazán egónak nevezném, ha már itt tartunk. Jah, ha egy nő pontosan tisztában van azzal, hogy milyen és mire is képes, akkor mindjárt megkapja a beképzelt picsa jelzőt. Hát szerintem meg mindenki más kaphatja be, de tövig.
- Sosem tagadtam Leander Niffenegger. – jelentem be nagy ártatlan szemekkel. Ha férfi volnék, nem kapnám meg a malac jelzőt, tök normális volna az, amire gondolok vagy utalok, de már megszoktam, hogy csak azért, mert a másik nemet erősítem, szeretnek beleerőltetni az ilyesféle csöppet szexista és klisés skatulyákba.
- Nem tudom, nem tartok háziállatot. Te igen? Mit szereztél be és mikor és miért nem mondtad? – kérdezem meg rögvest és már fordulok is körbe, hogy megleljem az állatot – mármint a háziállatot –, ha van neki ilyesmije is. Máskülönben, hogy is jöttek ide az állatok?!
- Azt tudom, hogy van egy unokaöccse, akit imád. Ezenfelül meg ismerem őt és van egy igen erős olyan érzésem, hogy a saját gyerek kérdés nem annyira nyerne nála. Ennél többet nem tudok, sosem beszéltünk róla. – vonom meg a vállam, de nem flegmán, inkább csak amiatt, hogy ez az, amiben félig-meddig, de biztos vagyok. És talán pont ezek miatt is nem tudom még, hogy szóljak-e neki egyáltalán. Más dolog a támogatását kérni a döntésemben és egészen más volna, ha konkrétan elvárná, hogy megtegyem. Hééé, nem szoktam lelkizni és picsogni, mint a csajok általában, de attól még vannak érzéseim és én is emberből vagyok.
- Pont ennyinek Lee. Összejárunk szexelni és kész. Ja és nála lakom. – amíg el nem készül a lakásom és véget nem ér a felújítás.
- Ideiglenesen. – mert, hogy ez is az igazság része, nem örökre költöztünk össze, csak átmenetileg. Viszont nem aggattuk fel semmilyen jelzővel sem azt, ami kettőnk között van.

- Nem tartok, de ha tartanék, akkor etethetnék vele, vagy sem? Melyik állat eszi meg a borsót? Fagyasztva. - vállvonás követi a kérdéseimet és jelzi azt, hogy nem lényeg a téma, csak ha már belekezdtem, ő meg tovább magyarázott róla, akkor illik rendesen kifejteni is. Meg amúgy is, legalább lekötöm magam, ugyanis a palacsinta készítésére oda kell figyelni, de úgy nem megy, hogy közben máson agyalok, a borsó meg nem annyira fontos, hogy annak gondolatpazarolt ideje alatt ne lehessen máson járatni az agyamat.
- De ha amúgy sem akarod megtartani, akkor mi van ezen nyerő vagy nem nyerő? - vonom fel szemöldököm. Távol álljon tőlem a szívtelenség, de abból, amit Jackie mondott, nem gondolom úgy, hogy itt lenne bármilyen kérdés. szerintem ő már eldöntötte és egyébként szíve joga, az ő teste, neki kellene kihordani és megszülni azt a gyereket. Nem vagyok az abortusz ellen, soha nem is voltam. Sőt, néha komolyan sajnálom, hogy annak idején anyám nem döntött amellett. De ez már csak az én életundorom az örökké vidám poám mögött. - Nos, két dolgot tehetsz. Vagy nem vallod be neki sem most, sem soha és szépen fű alatt elveteted ezt a magzatot, vagy megbeszéled vele aztán majd kiderül, hogy mi lesz. - felteszem melegedni a sütőt, egy merőkanálnyi tésztaalapanyagot öntök bele, de a lakhatás annyira megdöbbent, hogy kicsit több lesz a kelleténél a massza a serpenyőben. Le is rántom a lángról, értetlenül bámulok Jackiere. - Akkor most kinek a lakását is újítgatod? - kérdés van, válasz is, nagyjából a kérdéssel egy azon időben. Hümmentek az előbbi jahogyra hasonlítva. - Indiszkrét kérdés következik. Akarod-e, hogy legyen cimkétek valaha? És egyébként meg a gyereket elvetetni.. szóval biztos vagy te ebben?
Bármit mond, mellette fogok állni, de azért jó tudni, hogy mi is a való. Azt meg magamban tartom, hogy jó neki. Ő legalább emlékszik ugyanis, kivel fekszik le. Az is valami.

Vállvonással és rendkívül értelmes képpel pillantok rá. Gőzöm nincs a kérdése kapcsán, hogy mi a válasz, szóval nem most lesz okosabb fagyasztott borsó kontra állatétek kérdésben.
Hogy a fene essen már belé és a sok kérdésébe. A felére se tudok válaszolni, főleg nem azokra, amelyeket ennyire indirekten tesz fel. Egyiken sem gondolkodtam eddig és szerettem is volna megúszni ezután is.
- Most mondjam, mutassam vagy lerajzoljam?! – horkanok egyet a kérdésére, mert amennyire nem vallok meg többet Harperről, azt hiszem annyit sűrítek is a szakaim mögé és a sorok közé. Számomra van nyerő vagy nem nyerő részlete ennek az egésznek és nem, egyáltalán nem akarom, hogy a világ másik végéig szaladjon. Okkal.
- Sose gondoltam volna, hogy valaha is felteszem neked ezt a kérdést, de kettőnk közül mégiscsak neked vannak tökeid, szóval... – szusszanás következik.
-… ha te lennél az apa, akarnád tudni? – nem teszem hozzá, hogy természetesen ezen körülmények között, feltételezem erre magától is rájön, hogy így értem.
- A sajátomat. – forgatom meg a szemeimet, mert ez semmin sem változtat. Amúgy meg minél hamarabb ráncba szedtem a magamét, annál előbb költözhetek vissza.
- Nem tudom. – vonok vállat, de ezzel valahogy nincs még vége az egésznek.
- Oké, kedvelem és jelen pillanatban mással nem kefélek. Ezt akartad hallani? – nem, eszemben sincs erre sem címkét aggatni, de attól még, ami tény, az tény.
- Abban vagyok biztos, hogy míg én bármikor bennéghetek egy épületben, addig az ő hátsóját is kilyuggathatják akármelyik pillanatban. Tudod, hogy a rendszerben nőttem fel és szívás volt, azt biztos nem akarnám senki kölykének, főleg nem a saját gyerekemnek. Ráadásul, ha meg Ő sem akarná, akkor pláne adott a válasz. – újabb szájhúzás és ezzel együtt leveszek egy poharat is a szekrényből, hogy vizet töltsek belé.
- Amúgy is szar anya lennék.

A horkanását nem veszem fel. Mindkettőnknek egyszerűbb, ha nem foglalkozunk vele, csak tesszük a dolgunkat és próbáljuk tovább térképezni ezt az egészet. Nekem azért, mert okosabb leszek, neki meg azért, mert nem kell magában tartania semmit. De persze lehet, hogy ez csak az én kifacsart logikámban van így. - Amelyiket érzékletesebben tudod. - közlöm vele, s várom, hogy előkap-e papírt és ceruzát, vagy nyitja-e a száját. Képletesen, természetesen.
Megforgatom a szemeimet. - Még jó, hogy néha ez is számít valamit. - fintorodom el, jelezve ezzel, hogy a tökeimről nem szívesen témáznék, szerintem egyik sem erre a lapra tartozik, se a jobb, se a bal. A kérdése meg egyértelműen nehéz, nem is kap rá azonnal választ, el kell rajta gondolkodjam azért. - Első felindulásból azt mondanám, hogy igen, de ez azért nem ennyire fekete vagy fehér. - jelzem ezzel, hogyha vár egy kicsit, akkor fogom még folytatni, csak mérlegelnem kell ezt-azt. Túl fontos a téma ahhoz, hogy csak így elmismásoljam a válaszadást.
- Nem kifejezetten a maga efféle puritán nyersségében, de mondjuk, hogy ezt akartam hallani. Bár felőlem azt is mondhattad volna, hogy nem kedveled, csak jó vele a szex, akkor sem ítéltelek volna el. - újra megpróbálkozom egy palacsinta kisütésével, s ezúttal láss csodát még csak oda sem égetem.
- Ahhoz viszont, hogy megtudd ő mit akarna, muszáj erről beszélj vele. Mert visszatérve az előző témához, ha nem tud róla, akkor nem fáj neki, eszébe se jut, hogy lehetett volna egy gyereke, de akkor ha bérmikor kiderül mégis, elég gázos tud lenni a visszafordíthatatlan szituáció. Legalább annyira nem életbiztosítás sem a tudta nélkül elvetetni, mint a tudtára hozni a témát. Viszont tekintve, hogy mondtam, amit mondtam, tartanám hozzá magam. Illene tudnia.
És ha megszülnéd, s lemondanátok róla, én isten úgyse' szívesen felnevelném. Hátha jobb apja lehetnék, mint amilyen nekem jutott. De ezt nem közlöm vele.
- Nem tudhatod. Sose tudhatod. Egyébként árvának lenni szívás, az addig oké, de.. hagyjuk a rizsát. Meg akarnád tartani, ha ő azt mondaná, hogy neveljétek fel együtt vagy akkor se szívesen vállalnád be a babát? - kérdem, mert az erre adandó válasza sok mindenre fényt deríthet azért. És közben készül a palacsinta is. "Európai" stílusban, mert egy utazásom során úgy ettem, s engem az jobban megragadott a maga feltekerős valójában. - Ezeket már kenheted..

- Nem akarom, hogy a világ másik feléig rohanjon, és ne, ne kérdezd meg, hogy miért, mert nem tudok rá választ adni. – tárom szét mindkét kezem. Befészkelte annyira magát az életembe – bahh, nem tetszik ez a nagy önbevallósdi –, hogy számít mit gondolna, ha tudná. Talán pont ez az, ami miatt kihagynám az egész döntésből. Mi van, ha mégsem úgy vannak, a dolgok, ahogyan én azt sejtem és mondjuk akarná a gyereket?!
- Miért, szeretnéd, ha többször számítana? – vonom feljebb a szemöldökeimet a homlokomon és most tényleg kíváncsi vagyok. Amúgy esetünkben szerintem pont tök mindegy, hogy ő férfi én meg nő, a barátságunkban a nemiség pont nem tényező, nálam legalábbis. Nem azért kedvelem, mert szőrös a képe, és tökei vannak.
- Oké. – szusszanok egyet, ezzel is időt adva neki, hogy gondolja csak át nyugodtan a választ. Ráérünk és ráadásul fontos a véleménye.
Megforgatom a szemeimet, nem éppen irodalmi barokk nyelven fogalmaztam meg azt, ami nyomaiban sem irodalmi a legkevésbé sem. Szó szerint ez van köztünk; dugunk. Akár munkaidő alatt is, ha akad egymásra tíz percünk.
- Kedvelem és nagyon jó vele a szex. – átveszem az ő szavait.
- És kösz. – bólintok is mellé, jól esik, hogy nem ítélkezne felettem akkor sem, ha csak félig volnának úgy a dolgok, ahogyan vannak egyébként.
- Akkor úgy tűnik nem fogom megúszni azt a bejelentést. – húzom el a számat, miközben a megjegyzés inkább szól saját magamnak, semmint Leenek.
- A gond azzal kezdődik, nem akarom, hogy azt mondja, tartsuk meg. Sosem volt anyám, nem tudom milyen egy anya. Hét család fogadott be és aztán küldött vissza, mint valami hibás terméket, gőzöm sincs milyen az, amikor nem így működnek a dolgok. – és igen, tisztában vagyok azzal, hogy most sem adtam egyenes választ a kérdésére, főleg azért, mert nem tudom rá a konkrét választ.
- A hajamra? – nevetem el magamat. Tudom, hogy ő odáig van a nem-normális-palacsintákért, de én juharsziruppal szeretem nyakon locsolni a vastag-normális-amerikai módit. Szóval a vékony társaival sem tervezek mást tenni, mint belefojtani némi szirupba és úgy megenni.
Felülök a konyhapult tetejére a tűzhely mellett és a kezembe veszek egy palacsintát, szét tépkedem és Lee szájába is tömök belőle – már, ha elfogadja –, meg a magaméba is.

- Nem azért, aminek hangzott. Csak érted, annyit hangoztatjátok csajok a bázison, hogy így nem a nem számít meg úgy nem, hogy ez most fura volt. - mint a magyarázatom, legalább annyira. Én sem tudom már, hogy mégis miért kellett fintorogjam, elég gáz az egész, de hát mindegy, van ilyen, úgyse tudok ennél hathatósabb választ adni, mert nincs. Punktum. - Az már valami. És tudod, hogy ő minek cimkéz téged? - ez se mindegy, ugyanis. A jó szexről már annyit témáztunk - nem túl sokat, de többet, mint amihez hozzá tudnék szólni, s ez valahol nagyon gáz, tudom - hogy nem merülnék mélyebben bele, ám az azért tényleg nagyon érdekelne, hogy ez a Harpergyerek mágis hogyan vélekedik a kettejük lepedőakrobatizmussal spékelt "kapcsolatáról". Sose fog kiderülni, gondolom, sebaj, én azért rákérdeztem. - Esélyesen nem. - lapogatom meg fél kézzel a vállát együttérzőn, mielőtt feldobnám a palacsintát, hogy átforduljon a másik oldalára és azt is meg tudjam sütni. - Nos, ezt megmondhatod neki így kerek-perec. Persze lehet, hogy kiakad, ha túlteng benne a nacs családi szellem és ellenzi az abortuszt. Egyébként meg, ha indiszkrét vagyok, ha nem, ez védekezés nélkül hogy a fenébe jutott eszetekbe? - nem, nem mondta, csak gondolta vagy vak voltam észrevenni, hogy az a szöveg deepink hogy védekezés mellett csúszott be, szóval a kérdésem teljesen jogos. Amúgy meg ha gyógyszer mellett esett teherbe, akkor nem is lenne jó megtartsa, de ezen nem témázhatunk, amíg nem válaszol az előbbi kérdésemre. - Nekem se volt anyám, mégis tudom, hogy milyen egy anya. Hülyeség, hogy ehhez tapasztalás kell. Mindenkinek vannak elképzelései róla. - húzom el a számat. A visszakérdezésére elnevetem magam. - Rakj egymásra vagy ötöt, akkor talán negyedolyan vastag lesz, mint az amerikai. És kár lenne a hajadért. - kapok be egy cafat palacsintát, ahogy nyújtogatja. Sütögetek tovább. - Ha nem akarod megtartani, nem tartod meg. Senki se kényszeríthet. Egyébként kinézed belőle, hogy azt akarná, tartsátok meg?

- Én ugyan nem hangoztatom. – öltök rá nyelvet, mert attól még így vélem, tényleg nem az számít, hogy ki mit hord vagy éppen nem hord a lábai között.
- Szerintem semminek sem címkéz, bár ezt sose kérdeztem tőle, szóval passz. – húzom fel kissé az egyik vállamat. Valahogy nem fűlik a fogam ahhoz, hogy akármilyen módon is rákérdezzek, főleg, hogy nekem tökéletesen megfelel az, ahogyan elvagyunk egymással. Nem szokásom túl bonyolítani az életemet, csak élvezem, amit élvezni lehet és ennyi.
- Miért kérded? – kíváncsiság a részemről, talán érthető is. Haláli egyébként, hogy olyan kérdéseket tesz fel az én nem-nevezem-nevén milyen akármimnek Ronnal, amiket nekem eddig eszembe se jutott kideríteni semmilyen szinten. Néha úgy érzem már ciki mennyire nem tudok nő lenni bizonyos értelemben, gondolom más csaj a helyemben már régen ezen lovagolna, hogy kiderítse minek is nevezze azt a valamit, ami a szexpartnere és közötte van.
- Védekeztünk. – pontosan úgy nézek rá, amit gondolok is, ne nézz már hülye libának.
- Nem volt célom teherbe esni, úgyhogy a fogamzásgátlás a képlet része volt, de a száz százalékos módszert még nem találták fel. Vagyis de, ha nem szexelsz, nem lesz gyereked, de esendő ember vagyok, a cölibátus meg nem nekem való. Rosszat tenne a bőrömnek. – komolytalankodom el a végét. Korábban még sosem jártam így, és hiába tudtam, hogy nincs totális biztonság, attól még baromi szarul esik, hogy végül megtörtént velem, aminek rohadtul nem lett volna szabad.
- Nekem nincsenek. Vagy nem annyi, ami elég lenne egy gyerek bevállalásához. – én sosem képzelegtem arról, hogy milyen is lehet egy szerető anya. Eleve nem tudok így gondolkodni. Nyilván nem vagyok szörnyeteg, ha valami csoda folytán megtartanám ezt a gyereket, biztosan szeretném és gondoskodnék róla legjobb tudásom szerint, csakhogy a probléma ott kezdődik, hogy nem vágyom erre az egészre. Sosem volt az elképzeléseim része, plusz nem akarok lemondani a munkámról sem, amiről nagyjából már most kellene. Ez pedig valahogy kizártnak tűnik.
- De még négybe tudom hajtani és akkor megvan a vastagság. – fél kézzel demonstrálom, míg a másikban ott a megkezdett palacsinta, amit tovább tépkedek, ahogy a hajtogatás megtörtént.
- Azt tudom, hogy van egy unokaöccse, négy vagy öt éves és a rajongásig imádja. – de ez – szerintem – nem egyenlő azzal, hogy sajátot is akar. Ez persze már egy egészen más kérdés.
- Na jó, eleget voltam műsoron mára, most te jössz. Gyerünk, mesélj valamit és majd én bölcselkedek. – vigyorodok el, miközben újabb falat palacsintát adok a szájába, aztán a magaméba is.
- Amúgy ez nagyon fincsi. – igazság szerint annak ellenére, hogy vékony palát süt, nagyon szeretem, amit készít.

- Hogyne. Én meg a Dalai Láma vagyok. Mea maxima culpa. - vigyorgom körbe a fejemet. Igazából mint tudjuk a nők és a férfiak érzékelése között van némi különbség, szóval ami neki nem hangoztatás, az nekem simán lehet az, nincsen ebben a világon semmi különleges. - Lehet, hogy meglepődnél pedig.
Azt nem mondom, hogy a férfiak rohadt egy disznók tudnak lenni, mert szerintem ezt magától is tudja, szóval felesleges volna ragozzam, hogy a meglepetés nem feltétlenül lenne száz százalékig kellemes természetű. De azért uram bocsá, nálam is lakhatna, amíg felújít, de neki éppen ehhez a Harperhez kellett mennie amin meg is sértődhetnék szóval nem keveset jelent ez mindkettejük oldaláról. Szerintem. Bár én és a párkapcsolatok eléggé nem vagyunk kompatibilisek egymással, szóval ebbe nem megyek bele ennél mélyebben, ha akarná, akkor sem. - Két dolog fordulhat elő. Vagyis három. Te döntös el melyiket hallanád szívesebben. Egyrészt nem jelentesz neki semmit, csak éppen egy vagy azok közül, akiken kiéli önzését. Kettő, éppen annyit jelentesz neki, amennyit kapsz tőle, szexet. Három többet jelentesz neki, mint egy dugópajtás, de mivel te se hoztad soha szóba, ő se hozza. Amúgy pedig csak azért kérdezem, mert érdekel. Mégis csak haverok vagyunk, nem?
Kicsit sem tetszik, hogy van a színen egy pasi, akiről kiderülhet, hogy kihasználhatja Jackiet, de ezt most hagyjuk, mielőtt még rettenetes módon ideges lennék. Inkább kérdezek mást, vannak bennem dögivel tudni akarásra szoruló dolgok. Hiába, valakinek helyette is kell gondolkodni. - Ne mondd, hogy gyógyszer! - szalad ki a számon. Benne van ebben, hogy bár azt mondaná, hiszen akkor nem lenne kérdés ez a megtartom-nem tartom, de.. nem leszek paraszt. Próbálok nem az lenni legalábbis. - Anyám cirka húsz évvel volt idősebb, mint apám. Majdnem negyven volt, amikor születtem és meg is halt miattam. Szerinted az én apám készen volt arra, hogy gyereket neveljen? Le se szarta a fejemet. De volt egy nagyanyám, aki mindent megtett értem, aki hagyta, hogy egy ideig azt higgyem, hogy az apám a bátyám és aki nem engedte meg a fiának, hogy elszaladjon Kínáig a kötelességei elől. Nem baleset voltam, de majdnem az. Ha a nagyanyám nem dolgozik anyámmal együtt, akkor talán sose derül ki számára, hogy a hülye fia egy anyakomplexusos viszonyának gyümölcse vagyok. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy sose tudhatod mit hoz a jövő. Nem tudhatod, hogy szar lennél-e vagy neki épp megfelelő. Én sem gyűlölöm az apám. Sőt, így ennyi idős fejjel tök menő tud lenni, hogy nem sokkal idősebb, mint én. - nem tudom, hogy érti-e a példámból, amire gondolok, de azért remélem, hogy lekattan neki: mindegy mit dönt, dönthet akárhogy, de a jövőt nem láthatja, azzal felesleges érvelni, mi lesz majd, ha... Csak az van, ami van. Amit a jelenben birtokol. - De azt ugye nem felejtetted el, hogy kell felcsavarni? - egyszer már mutattam neki - Ott a lekvár a polcon. Kenj egy hajadtól távol tartott baracklekvárosat nekem. Ne csak tátsd a szád. - lassan elfogy a massza, de amíg nem így van, addig én nem tudok magamnak készíteni, pedig éhes az vagyok, nem is kicsit.
A kérdése olyan, mintha a gyomorszájamat találná el valami. Egy pillanatra még a szemeim is kigúvadnak felszisszenésemben. Jackie aztán tudja hogy kell témát váltani! - Tegnapelőtt berúgtam. Istenesen. - nagy kaland, máskor is megesett. Mégsem tud több kitörni belőlem. Ez nem lesz életem története, azt hiszem. - Örülök, ha ízlik. - terelek, amíg lehet.

- Az a gáz, hogy gőzöm sincs mit illik a Dalai Láma előtt csinálni, meghajolni, kezet csókolni, pukedlizni vagy cigánykereket hányni, de ha tudnám, most istenbizony' megtenném. – ki vagyok én, hogy azt állítsam nem ő a Láma, mármint az a bizonyos. Eszemben sincs, ennyi hülyeség meg simán belefér.
- Azt kétlem. – alapból nem az jut eszembe, hogy bármiféle pozitívumot hordozna magában a megjegyzése. Nem kergetek rózsaszín álmokat, azok valamikor akkor pukkadtak ki, amikor az apám is meghalt. Azóta pedig… azt hiszem alig van az emberi viselkedésnek olyan palettája, amit még ne láttam volna, szóval nincsenek illúzióim. Ha felcímkéz, ha nem, pontosan tudom, hogy mire használjuk egymást.
- Az első kettő között – szerintem – nincs sok különbség vagy csak én nem látom. De igazából nem is fontos, mivel nekem sem az, hogy meghatározzam mi van vagy nincs közöttünk. – minek bonyolítsam az életem olyasmivel, amire nincs igényem? És ez nem, nem-törődömség. Ez egyszerűen csak nem komplikáltabb annál, mint ami. Legalábbis addig, amíg azzá nem tesszük. Jah meg persze, amíg ki nem derül, hogy teherbe estem.
- Egyébként nemcsak nála lakom, segít a házamban is. – mármint a felújítással, így gyakorlatilag ezt is kapom tőle. Ráadásul gyakran meló után, hullafáradtan is jön, szóval… szóval passz. Na ezért nem akarok semmilyen megnevezést sem aggatni arra, amit csinálunk. Mármint azon kívül, amink pontosan megvan a neve és igen gyakran űzzük.
- De-de, azok. – barátok. De én is inkább a haver megnevezést szeretem használni, az valahogy jobban szájra áll, pedig annál tényleg jóval többet jelent.
Oké, most kicsit meglep ezzel a kirohanásával, így két-három pislogás után válaszolok csak neki.
- Nem bogyót használok. – tekintve, hogy rettegtem attól, mi lesz, ha elfelejtem bevenni, inkább másra váltottam, ami – eddig – tökéletesen működött. Azért remélem, hogy nem akarja ezt jobban feszegetni, nemcsak a gyógyszer-gumi-spirál hármas létezik ma már a világon és nem feltétlen én akarom beavatni az egyéb módszerekbe, akkor sem, ha konkrétan egyről lenne szó, ami nálam csődöt mondott.
Csendesen hallgatom. Az én anyám is a születésembe halt bele, de ezt tudja, én is az övét.
- Hát, nálunk nem játszik a nagymama sem. – és ezzel nem egyetlen részletet akarok kiragadni, inkább csak ezzel kihátrálni ebből a beszélgetésből. Azért a jövő nem tök homályban lebeg előttem, eddig se így volt. Ha pontosan nem is tudom mit hoz egy-egy nap, azt azért nagy vonalakban sejtem, hogy mégis miként fognak alakulni a dolgok.
- Azért annyi még csak menni fog. – öltök rá nyelvet és lepattanok a pultról, hogy előszedjem neki a kenni valót.
- A te szádat – is – tömtem, nem tátottam. – forgatom meg a szemeimet, miközben megcsinálom neki, amit kért és ezt is a lepény – ebben az esetben palacsinta – lesője elé tartok, hogy enni tudjon belőle, miközben visszaülök a konyhapultra.
- Oké, ha ekkorára nyíltak a szemeid a kérdésemtől... – lenyalom az ujjaimat közben, mert került rá a lekvárból.
-...és be is rúgtál, akkor ez a sztori hosszabb is még és érdekesebb is, szóval halljam. Mit tettél tök részegen? És főleg kivel? – ennyire azért csak ismerem már, hogy feltűnjön, nem egy átlagos lerészegedésről beszélünk, mert akkor nem ilyen képpel pislogna rám.
Kezemmel mutatom, hogy gyerünk, folytassa, eddig ő hallgatott engem, most én jövök.

- Nézd meg velem a Hét év Tibetbent, s akkor majd rájössz. Nagyon jó film, le is van töltve. - vigyorom elárulhatja számára, hogy nekem sincs semmi dunsztom arról mit kell a Dalai Láma előtt csinálni. Nekem csak a Dalai dalai jutnak eszembe és a lámáról a köpés, de mindegy is, így még viccesebb, kellően kiidétlenkedhettük magunkat.És az a film tényleg elég jó, szívesen megnézném, na mondjuk nem egy hosszú műszak után. Most esélyesen elaludnék rajta. - De, van. A nők mennyisége és párhuzamossága. - világítom meg egy picit pontosabban, hogy mire is gondoltam az imént.
Távol álljon tőlem, hogy tanácsokkal lássam el vagy a fülébe beszéljek olyasmit, amit nem akar meghallani. A lovagját sem ismerem, szóval az sem játszik, hogy bárkinek a malmára akarnám hajtani a vizet. Egyszerűen csak mivel kérdezte a véleményemet, elmondom neki. - Egyre jobb! Vagy úgy. - hümmögök, s ha lenne szabad kezem, akkor most csapnék a számra azért, amit mondtam. Ennyit arról, hogy kinek és milyen bogarat hova ültetek. Mondjuk szerintem nem kéne a falnak mennem, nyilván ezekkel ő maga is tisztában van. - Én is segítettem volna, ha megkérsz. - csepegtetek egy kis célzást vagy sértettséget is azért, mert megéri, itt az ideje. Egy szóval nem mondta, hogy kellünk a felújításnál, pedig a srácokkal nyilván álltunk volna rendelkezésére. Nyilván nem úgy - én legalábbis semmiképp, bár azért van a bázison, aki szerintem kedvtelve megdöntené - ahogy ez a Harper teszi, de azért legjobb tudásunk szerint. És ő mégsme minket választott. Vajon miért is? Vajon kedves Jackie rájössz-e magadtól? - Még szerencse. Ne nézz már ilyen hülyén rám! Csak az egészség miatt kérdeztem. A gyógyszer lehetett volna az aduász mentőöved, hiszen nem kockáztathattad volna, hogy a baba betegen szülessen. - talán ez rémesen hangzik, rá is szorulnak ujjaim a serpenyő nyelére, mintha azzal vissza tudnék szívni bármit. Nem akarom egyébként, az okfejtésem logikus volt. Viszont az egészet mintha elvágnák ezzel a kérdezgetéssel. Visszafelé veszem még a levegőt is. Inkább az evéssel foglalkozom, hosszan rágcsálva az egészség oltárán áldozva a falatokat, nehogy a torkomon akadjanak véletlenül. Akkurátusan elöblítem a forró palacsintasütőt, s szórakozottan veszek elő egy tányért a szekrényből, hogy én is nekilássak kenegetni a kisült reggelit. - Azt hiszem, hogy lefeküdtem valakivel. A tököm sem emlékszik, a szállodai szoba kádjában ébredtem fel és a küszöbön való belépés után semmi emlékem nincs reggelig. Addigra pedig már nem volt ott. - a nevet, amire emlékszem ki sem merem mondani. Elég rosszul hangzik az egész, pláne ha belegondolok mi is rémlik, kivel szemeztem a pultnál olyan közelről. - Meséltem neked a Sandra-történetet egyáltalán? - jobb, ha a kályhától kezdjük az égetésemet, azt hiszem. Két falat közé megfér kellemesen kellemetlenül.

Egy pillanatig, mint akit nyúznak, sikerül olyan fejet vágnom, de aztán rendezem arcvonásaimat. A témát feldolgozó film azt hiszem olyan távol áll tőlem, mint perpillanat én magam a nevezett helységtől.
- A kedvedért akármikor. – egyezek bele, bár előre tudom, hogy lehet, be fogok aludni rajta. Viszont Lee kedvéért nincs, amit ne ülnék le meglesni. Ha akarná, szerintem még pornót is simán bevállalnék, bár azt tuti végig kommentálnám. Hát noh.
- És, ha csak a szexről szól, akkor számít ez? – ráncolom a szemöldökeimet kicsit, mert szerintem nem. Ha senki nem akar és tervez többet, akkor miért volna fontos, hogy máskor kivel mit csinál? Bár oké, én a magam részéről nem fekszem le mással és nem tudom, hogy érintene, ha konkrétan tudnám, hogy ő meg igen. Vajon lefekszik mással is? Azt hiszem ez se nagyon jutott volna eszembe eddig. Grrr.
- Mi az, hogy egyre jobb? – oké, ezen most kicsit elkerekednek a szemeim. Valahogy néminemű ítélkezést vélek felfedezni a kiszaladt megjegyzés mögött. Bár, ha volt is benne, fel tutira nem szívom magam, joga van ahhoz, hogy azt gondoljon, amit akar, nekem meg ahhoz, hogy azt tegyem, amit akarok.
Jelentőségteljesen pillantok rá, kitartóan addig bámulva, míg nem látom a tekintetét magamon.
- Most féltékeny vagy? – sumákolós somolygás játszik az ajkaimon a sértett megjegyzését hallva. Egyébként meg pont ez a lényeg, nem kértem én senkit, hogy segítsen. Ő jött.
- Tudod, hogy nincs, amit ne tudnék megoldani egyedül. – de van, amihez mondjuk kell egy férfi ereje – hiába vagyok tűzoltó és remek a kondim, ötven kilónál akkor sem nyomok többet és ennél fogva kissé behatároltabbak a lehetőségeim, mint mondjuk akármelyik férfi társamnak – és hát az sem utolsó, hogy alacsony is vagyok. Persze, van létrám is, de így is van, amihez két kobak – vagyis inkább plusz két kéz – kell és így jól jön a segítség. Arról nem is beszélve, hogy kifejezetten élvezem, amikor Ron átjön, de olyankor meg kifejezetten jó, hogy csak ketten vagyunk. Hát ez van.
- Most már kétségtelenül tudom, hogy tájékozottabb vagy a témában, mint én. – gőzöm sincs arról, hogy a gyógyszer mellett becsúszott gyereknek mi baja lehet vagy nem lehet, ennyire nem vagyok otthon a dolgokban.
Azt hiszem eleget beszéltünk rólam, plusz érdekel, hogy mi van vele, ezért kérdezek, viszont meg kell álljak az evésben, meg úgy mindenben amikor elárulja mi volt, mert hirtelen nem tudja az agyam feldolgozni a dolgot.
- Hogyhogy csak azt hiszed?! – nem fér teljesen a fejembe, hogy lehet csak hinni, hogy lefeküdt valakivel és nem tudni.
- Gyakorlatilag igen is meg nem is. Józanul nem mesélted, részegen egyszer valamit igen, amire inkább nem kérdeztem rá később, feltételezve, hogy nem biztos, hogy szeretnéd a kérdéseimet. De rendkívül kíváncsi vagyok, szóval hallgatlak, minden figyelmem a tiéd. – még a kaját is leteszem, kiveszek egy palack vizet a hűtőből és felé fordulva fülelek lelkes érdeklődéssel.

Jelentőségteljesen hümmögök. - Nem tudom. Számít? - kérdezek vissza, mert itt szerintem nem én vagyok az, akinek tisztába kéne jönnie azzal, hogy mit is érez, ha érez egyáltalán. A visszakérdezésre elvigyorodom első lendülettel, de aztán a palacsintakészítésbe ölöm tésztaöntögető szájhúzásnyi időm. - Nem vagyok féltékeny, Linnie-- veszem elő azt a becenevét, ami szerintem a Jacquelinere sokkal szebb, mint a Jackie, de amit emlékeim szerint nem annyira kultivál, így oly gyakran nem is használom. Csak ha nagyon a lelkére szeretnék beszélni. - csak szerintem hülyeséget csinálsz. Mi értelme van olyas valakire pazarolnod magad, aki csak a testedet akarja, de leszarja, hogy amúgy mi van veled? Rendes kapcsolatot érdemelnél. És ez nem arról szól, hogy frigid vagyok-e vagy erkölcscsősz. - nem magyraázom el, hogy akkor miről szól. Vagy érti, vagy nem. A moccanatlanságom, amivel méregetem pár hosszú pillanatig eléggé vesébe néz ugyan, de nem látom, amit maga sem akar megmutatni. - Persze, tudom. De hallod magad? Az egyre jobbat is arra értettem, hogy ez... akár tetszik, akár nem, ez az egész, amit hallok rólatok igenis kötődésnek tűnik és nem csak szexnek. - talán így már világos lesz számára. Az olaj és a sülő, még nyers massza sercegése elnyomja a további kikívánkozó szavaimat. Nem ítélkezhetek. Nem élem az életüket. Jobb lenne hát, ha sürgősen befognám a pofám. - Egy-egy hosszú műszak alatt sok mindent sikerül elolvasson az ember, ha akar, ha nem. Madisonék témáztak rajta valamikor, onnan vagyok ilyen művelt. Tudod, hogy gyereket akar. - mosom kezeimet, mentegetőzésnek ugyan nyoma sincs ebben, de magyarázatnak tökéletes lesz. Tökéletesen valós és igaz is. - A használt óvszer arra enged következtetni. De egyébként meg nem ellenőriztem magam, örültem, hogy lyuk van a seggemen és szelel. - a népi praktikát a lavoárba ültetett csalafinta fickóról nyilván nem alkalmaztam. Egyébként is milyen hülye kérdés már ez az előzmények tükrében.
Felsóhajtok. Megfogom a tányért és Jackie mellé ülök a pultra, a romeltakarítás ráér. - Mondjuk úgy, hogy azért adta ki az utamat, mert nem tudott lefeküdni velem. Fizikálisan sosem volt rá megfelelő a.. khm- - itt megállok pár falatra, éhesen nem akarom szénné égni magam. - állapotom. Éppen ezért furcsálom, hogy az történt, ami. Ezért nem hiszek abban, amit részegen műveltem. - vállat vonok. Mintha nem lenne tovább. Valójában csak iszonyat nehezemre esik összerakni a kirakóst. Nem csak azért, mert rohadtul kínos az egész..

Szóra nyitom a szám, hogy csípőből feleljek neki valamit, de hang az nem jön ki a számon, csupán egy bosszús tekintetre futja tőlem.
- Ugye tudod, hogy megnehezíted az eddig rendkívül egyszerű életemet. – szusszanok végül. Most mit mondjak? Számít, nem számít? Akár így van, akár úgy, változtatni nem tudok rajta és akkor meg minek pörögjek feleslegesen?
- Leander ezt ne csináld, kérlek. – ritkán beszélek annyira komolyan, mint most. Nincs olyan, hogy rendes kapcsolat. Még a legmézesmázasabban is kiderül, hogy van valami bibi, felhőtlenül boldog emberek és párok nem léteznek. Nem a valóságban, nem abban az életben, ahol bármelyik nap lehet az utolsó.
Nyelvemen a kérdés, miszerint olyan rossz lenne, ha ez az egész nem csak szex volna?, de mivel nem akarom hallani az esetleges válaszát, így inkább a nyelvemre harapok. Mivel a saját válaszomat sem akarom erre. Megbonyolítana mindent csak, kibillenne az egyébként most egészen jól meglévő egyensúlyból.
- Hidd el nagy örömmel cserélnék most helyet vele. – aucs. Szusszanok egyet halkan és lenyelem a felgyülemlett keserűséget. Madi gyereket akar, én meg nem, ehhez képest én vagyok terhes, neki meg nem jön össze. Az élet kegyetlen fintora az orrom alá dörgölve. Mert az, hogy nem picsogok, mint a csajok többsége, még nem jelenti azt, hogy nincsenek érzéseim. Csak szimplán nem pörgök rajtuk folyamatosan.
- Jól van, oké, azt nem mondtad, hogy ilyen jele volt. – teszem fel a kezeimet védekezőn. Így azért már más, mert amúgy meg akkor is halál furin hangzott, hogy nem tudja megdöntött-e valakit vagy sem.
Beleiszok a vízbe, míg ő is felül a pultra.
- Oké, akkor most kérdezek. – vetítem előre, hogy ezt azért nem hagyjuk ennyiben. Ha már idáig eljutott, akkor beszéljünk róla, hátha segít valamit.
- Csak Sandrára nem állt fel, de teszem azt reggelenként azért szokott vagy egyáltalán nem? Álmodban szoktál ejakulálni? – nekem nem cikis erről beszélni, azt viszont láttam, hogy neki kínos az egész téma, vagyis, amikor belekezdett, az volt, de héé, én vagyok itt, a barátja, aki szereti, támogatja és segítő szándékkal faggatja.

Csibész kölyköket megszégyenítő félmosolyt rittyentek felé.
- Mire valók a barátok, nem igaz? Minek neked ellenség, ha vagyok én is. - engedek meg magamnak egy kacsintást és már éppen elhiszem, hogy maradhatunk viám jókedvünkben, amikor kér ugyan, de inkább parancsol, s lelohasztja minden véleménymondási kedvemet. - Én nem csinálok semmit, Linnie. - hagyom ennyiben, hangomban tompán koppan az akkor is igazam van kalapácsa. Ha nem hárítana, akkor nem lenne, de így? Felesleges ragozzam, csendben is maradok, de én a magam részéről levontam a következtetéseimet.
- Ahogyan nyilvánvalóan ő is veled. Amúgy, ha kell, akkor elkísérlek. - ajánlom és nyilván nem kell ragozzam, hogy hová is. Talán ez elrugaszkodott ötlet, hisz milyen nőt kísér egy pasi abortuszra, de én akkor is tartom magam ahhoz, hogy ebben is szeretnék mellette állni ha már felújítani nem vagyok elég jó. Szembeköpne a tükör, ha nem lennék az oldalán. Rémes barátnak mutakoznék. És egyébként is, mi ketten meg a kórházilátogatások már egészen jól megvagyunk.
Sikerül istenesen félrenyelnem. Vöröslő fejjel kászálódom le a pultról, hogy egy pohár után tapogatózzak könnycsaló fuldoklásomban. Pár korty vízzel sikerül csak szemeimet is visszanyomni a gödrükbe. Ez a nő nem egyszerű, az már biztos. Konkrétan szénné égett a fejem egy pillanat alatt.
- Rá nem. Alapvetően nem lenne ezzel semmi gáz, épp csak- - újabb szünet következik. Visszamászom a pultra, de enni nem kezdek megint. Ki tudja mit sikerül még mondania. Nem a konyhámban szeretnék elhalálozni, ha lehet. - Jó nő vagy, de rád se áll fel. Már úgy értem, hogy józanul egyáltalán egy nőre sem eddigi életem során.
És akkor itt jöhet a cseszd meg. Mondd, Jackie, érted már, amit magam sem akarok észrevenni és bevallani? Tök ciki az egész, pláne a névvel kiegészülve, ami a koponyámban pinballozik fel s alá. Nem vagyok meleg! Csak tudnám, hogy akkor milyen elfajzott korcsa vagyok a világnak, rohadjon meg az egész!
- Casey volt a neve. Azt hiszem.

- Most kifejezetten utállak. És szeretlek egyszerre, szóval menj a tudod hová. – rázom meg a fejem lassan és egy kis félmosollyal az arcomon, hogy aztán virtuális pofonosztásnak legyek egészen kis gazdája, szám szerint egymás után kétszer is. Köszi Lee, tényleg egyszerre utállak és szeretlek.
- Kösz. – hálásan pillantok rá, de még magam sem tudom, hogy akarom-e bárki társaságát, és ha akarom, akkor övét vagy Ronét. Már, ha egyáltalán elmondom neki és egyet is ért azzal, amire készülök. Túl sok a ha, túlságosan is nehéz dolog és szar ügy ez most. Szóval nem marad más, mint a hála, mert ez igen intenzíven önt el jelen pillanatban.
Oké, nem akartam én, hogy itt megfulladjon nekem, ennyire azért nem kérdeztem eget rengető dolgot, szerintem.
- Jól vagy? – az első kérdésem ez, ahogy aggodalmasan figyelem a folyadék bevitelét, ugrásra készen, ha esetleg mégis az életét kell menteni a tévútra szaladt falat miatt.
Ahogy visszaül, tovább figyelek rá és tenyerem bátorító simítással siklik a vállára és a hátára.
- Kösz édes. – azért valljuk meg, aranyos, ahogy arról biztosít, jó nő vagyok, akkor is, ha a kangörcs nem önti el tőlem.
- Oké, és a férfiakra feláll? – semmi ciki nincs ebben szerintem, már ha így van, de persze ezt nyilván elfogadni annak, aki az, nem annyira sima ügy, mint mondjuk nekem őket. Feltéve, ha tényleg erről van szó.
- A Casey női név nem? Amúgy, ha már itt tartunk, nő volt vagy férfi ez a Casey? – vonom feljebb a szemöldökeimet kíváncsian.

Nem akarja, hogy megfulladjak, de csak ragozza, s ha egy rajzfilmben lennénk, akkor a ne ragozd után jönne a mert megőrülök, de nem jön, mert nem tudom pontosan idézni, s a film címe sem jut eszembe, így meg mindegy az egész. - Aha, remekül. - krákogok ki magamból ennyit, majd vételezek egy újabb kanállal a Jackie-féle fekete levesből.
- Nem. Határozottan azokra se. - forgatom meg a szemeimet. Életemben nem voltam még olyan helyzetben, amikor azt kellettg volna tesztelnem, hogy bejön-e egy pasi, s kivélt-e belőlem fizikai tüneteket, erre ez a nőszemély - a drága, imádom, de hát na, azért néha elég erős darab - képes olyat kérdezni, amitől megáll bennem az ütő. Mondjuk nem hibáztathatom, ha kívülről hallottam volna magamat, akkor esélyesen én is erre a következtetésre jutok. Ami így belegondolva még sokkal kínosabb.
- Nem egészen. Uniszex. És itt kezdődnek a gondjaim. Banyek! - hajamba túrok idegesen. Lepattanok a pultról, leteszem a tányért és fel s alá kezdek járkálni a konyhában, mint egy ketrecbe zárt vadállat. - Az utolsó emlékem az, hogy egy sráccal iszom a hotel bárjában. Vagyis egymás mellett iszunk. Aztán minden kásássá válik, a küszöbön meg teljesen elvesztettem a fonalat. A Casey megmaradt. Könnyebb lenne, ha valami egyértelműen női névre emlékeznék, de így. Milyen kínos már! Te Jackie, mi a fene van, ha tényleg lefeküdtem egy pasival? - abszurdum. nonszensz. És mégis.. legszívesebben felkötném magam. Csak előbb megesküszöm, hogy soha többé nem iszom.

- Jó, akkor kicsit csavarjunk a kérdésen. Mi izgat fel, vagyis ilyen szempontból felkelti a kíváncsiságod vagy mi az, ami tetszik, ami vonz? – oké, esetében nem annyira helyes az a megállapítás és kérdés, hogy felizgul, ha egyszer nem álldogál az a bizonyos zászlórúd. De valami csak van, ami érdekli ilyen tekintetben, nem?!
- Oké, nem találkoztam ezen nevű férfival, de hiszek neked. És amúgy tényleg akkora gond ez? – nem tudom, hogy azért pánikol hirtelen, mert sosem gondolta volna, hogy érdekelhetik a férfiak is vagy azért, mert egyáltalán nem és mégis lehet, hogy pasival bújt ágyba.
- Mármint, nincs ebben semmi kínos Lee. Igazából ezt neked kell érezni, átgondolni, hogy mennyire okés vagy sem, ha a férfiak vonzanak. Vagy, ha mindkét nem képviselői. – ma már, amikor annyiféle szexualitásnak adnak mindenféle neveket és mindenki meg is élheti a saját nemi identitását és vonzalmát szabadon, tényleg nincs baj azzal, ha összefeküdt egy férfival.
A térdére teszem a kezem.
- Nem vagyok túl okos ebben a témában, de ha el tudod fogadni, akkor nincs ezzel semmi baj vagy gond. A kérdés inkább az, hogy mennyire tartod visszataszítónak vagy éppen vonzónak a dolgot? – mert kb minden itt kezdődik. Azt meg tényleg nagyon sajnálom, hogy ebben a lelkizésben nem vagyok valami jó, mert kicsit úgy érzem magam, mint elefánt a porcelánboltban.
- Sosem kísérleteztél azzal, hogy mi tetszene? – már kamaszkorában, amikor a hormonoktól megőrült kb mindenki, akkor is gondok voltak? Vagy csak később kezdődtek? Kb vakon tapogatózok.

Már rosszul kezdődik. Ha nem róla lenne szó, akkor megmondanám neki, hogy mégis mit csavargasson és hova, de így csak nagyvonalúan befogom a pofámat és hallgatom mit is akar kérdezni. Szerebcsére nem vagyok nőből, hogy zavaromban elvörösödjek, de azért elkerekednek elég rendesen a szemeim. - Muszáj ezt ennyire kivesézzük? - kérdezem, mint valami sarokba szorított vadállat. A nem tudom nagyon gáz lett volna válaszul, pedig tényleg körülbelül annyi lenne rá a mondandóm. Esetleg egy nem emlékszem. De abból is sok lesz az elmúlt napokban, szóval igazából arra jutok, hogy jobb lenne, ha valami értelmes magyarázat után kutatnék a fejemben. Hello, szürkeállomány, produkálj valamit! - Sandra például őrülten vonzó, szerettem is, azt hiszem. És te is vonzó vagy, na meg Emily VanCamp, de ez nem azt jelenti, hogy a vonzás ne maradjon meg elméleti síkon. - vállvonás, a könnyedebb fajtából. Erre juto, ez volt a nagy ötletem. Nem egy nagy durranás, de talán sikerül ellapoznunk magamról. Szar a műsor, ha én vagyok terítéken.
Kap egy kiadós szemforgatást. - Már hogy a fenébe' ne lenne gond?! - csattanok fel, s ha lenne most valami a kezemben, biztosan elejtettem volna, olyan heves gesztikulálásba merültem az imént. - Határozottan rémlenek a normák, aminek belém nevelt a világ. Nem tartoznak közéjük a homokszemek. - mint említettem, nem vagyok meleg. Baromira nem. Én egyáltalán..
- Fogalmam sincs, de kínosnak eléggé kínos ahhoz, hogy semmi vonzót ne találjak benne. Még csak ötletszintem sem tudom elképzelni, hogy mi a fene lehet ez. Eddig azt sem tudtam, hogy érdekelnek, erre most kiderül, hogy lehet, hogy részegen lefeküdtem eggyel?! És határozottan én voltam a férfi a buliban, ha érted mire gondolok. Már valószínűleg én voltam. És ez ha lehet még kínosabbá teszi a történetet.
Még jó, hogy nem szakértő. Nyilván nem neki kéne feltegyem a mi van ha kezdetű kérdéssoromat. De őszintén? Baromira nem tudom mit kezdjek magammal. Meg a helyzettel. Úgy egyáltalán.
- Soha. Egyértelmű volt, hogy férfi vagyok, tehát a nők. Nem éreztem soha valami rossz testbe szorult ökörnek magam, nem tetszett a szomszéd srác búzavirágkék szeme és egyáltalán nem csábultam rá Brad Pitt szexi hátsójára a Trójában. De minél többet ragozzuk ezt, annál biztosabb leszek abban, hogy valami elcseszett ufo vagyok..
Nem tudom még csak azt se, mi jön be nekem. Így közel a harminchoz ez.. harmadfokú égés. Minimum. Pedig már szűz sem vagyok.

Nem. Egyáltalán nem muszáj kiveséznünk, akarja a nyavalya erőltetni, ha neki nincs hozzá kedve vagy nem érzi magát késznek erre a beszélgetésre, ezért csak egy vállvonás az, amivel válaszolok. Ha nem akarja, akkor nem fogom erőltetni a dolgokat. Attól, hogy kérdezek még nem tartok pisztolyt a fejéhez, hogy válaszoljon is. Mégis megteszi. A fene Lee, rajtad aztán nem könnyű eligazodni. És még mi nők vagyunk nehéz esetek… pfff.
- Hát… Stevenson is elég vonzó nő, de ágyba bújni nem akarnék vele, szóval attól, hogy valaki vonzó még nem jelenti azt, hogy szexuálisan izgat is, de azt hiszem most nagyon egyről beszélünk. Viszont a kérdés nem ez volt. – utalok vissza, hiszen az, hogy mit talál vonzónak és mi izgatja fel nem teljesen ugyanaz. Az emlegetett kollégánk pedig – aki nő nemű – kifejezetten szexi – szerintem –, de hát épp ez a lényeg. Látni én is látom rajta, de rámozdulni ettől még nem kívánnék.
- Jó-jó oké! – teszem fel megadóan mindkét kezem magam elé. Én nem látom annyira a világ végét, de tény, hogy nem is nekem kell megbirkóznom ezzel, szóval minden joga megvan ahhoz, hogy kikeljen magából.
- Szívem... – szusszanok egyet. Tényleg gőzöm sincs, hogyan is kellene megfelelően tálalnom, amit szeretnék. Ebben a lelkizésben nem vagyok valami jó, sose voltam.
-...tegyük fel… ha tényleg ez történt, akkor úgy tűnik mégis vonzó számodra a dolog. Nem? – próbálok szelíden és kedvesen beszélni hozzá, megértéssel, ennél többet viszont azt hiszem aligha tehetek. Belé beszélni nem tudom – nyilván nem is akarom –, csak igyekszem rávilágítani azokra a dolgokra, amiket esetleg nem úgy lát, ahogyan egy külső szemlélő. Pontosabban hallgatóság.
- Értem, ne aggódj. – nyugtatom meg egy kisebb mosoly kíséretében. Vágom miként is érti ezt az ő volt a férfi részt az egészet tekintve.
- Látod, akkor te máris szerencsésebb vagy. Én sosem értettem, hogy születhettem lánynak, amikor nem sok lányos van bennem. – vonok vállat. Ettől azonban még nem a csajokra gerjedek.
- Öhm… most neveztél szexinek egy férfi hátsót. – vonom feljebb a szemöldökömet, mert ez így kissé érdekesen hangzott azzal együtt, hogy nem találta vonzónak azt a bizonyos szexi hátsót.
- Jaj, dehogy vagy ufo! – fogom meg a vállát, majd a karomat nyújtom, hogy megölelhessem, ha nem bánja a dolgot.
- Csak nem tudod mire indulsz be, de ezen lehet segíteni. Más esetben azt mondanám menj el egy dokihoz is azért kivizsgálásra, viszont mivel működik a kis fickó, valószínűleg nem fizikai probléma a gond. – túlságosan előre nem jut velem, ez is tény, de mellette vagyok, itt vagyok, ha bármiben tudok segíteni.

- Oké, oké, vettem. Értem a célzást. - emelem fel mindkét kezem megadásra készen. - Egyébként soha ne mondd, hogy soha. Lehet csak nem ittatok még eleget.
Ezen a ponton azért röhögnöm kell. Mert hát basszus, én ittam, s mi lett a következménye? Itt témázunk azon, hogy vajon felmelegedtem-e vagy sem. Halálosan égő és senki mással nem volnék hajlandó megbeszélni, csak Jackievel. Előtte se kevéssé cink, de mondjuk, hogy túlélhető.
- Az a baj, hogy erre sem vennék mérget. Elvégre ha emlékezetkiesettre tudtam inni magam, akkor miért ne hathatna rám így az alkohol? Ki tudja. A végén én leszek a pasi, akinek nem szabad inni, mert rámozdul más férfiakra, holott józanul tök hetero. Elég cinkes fícsör lenne, nem gondolod?
Már ezen tényleg nem tudok mit tenni, csak röhögni. Groteszk az egész szituáció, s minél többet csavargatjuk, annál inkább az lesz. Aztán egyik vidorságomból a másik kétségembe esek. Jó ez - dehogy jó! - csak nem tudom még, mire.
- Miért, talán nem az? Te is mondtad, hogy Stevenson szexi. Ő meg nő. Akkor most hogy is van ez? Nőknek lehet egy másik nő szexi, de én nem mondhatom Mr. Pitt seggére, hogy nagyon formás darab? - őszinte meghökkenésemnek nem átallok hangot is adni. Persze vigyorgok én, mint a vadalma, pláne, mert tudom, hogy mi az, amit még mondani akarok a végére.
- Tartsd meg a gyereket és gyere hozzám. Mindkettőnk gondjai megoldódnának.
Eszemben sincs komolyan gondolni. Nem kívánok neki olyan házasságot, ami nem szerelemből köttetik, ám ettől még volt annak valami viccfaktora, amit ekképpen sikerült kimondanom.
Belenyüszítek az ölelésbe a kis fickó hallatán. Mintha kasztrált volna, esküszöm. - Naná, hogy nem. A probléma az, hogy hülye vagyok. Van kedved megnézni valami filmet? Választhatsz te. - ha olyat választ, maximum bealszom rajta. Nagy kaland.

- Az alkohol elmossa ugyan a gátlásokat, de nem fordít ki teljesen… vagyis nem ad mást, mint, ami egyébként is benned van, csak a felszínre hozza. És a helyzet az, hogy a farkakra gerjedek, nem a puncira. – tudom, hogy ez vulgárisabbra sikerült a kelleténél, de én pontosan tudom, hogy mit is akarok és mit nem. Mindig is ennyire határozott voltam és már kamaszkoromban rájöttem arra, hogy mit is szeretnék és akarok szexuális téren. Meg minden egyéb téren is, de az most nem tartozik ide.
- Lee… józanul sikerült már nővel is együtt lenned? – ennél otrombábban szerintem nem is kérdezhetnék erre rá és sajnálom is, amiért ennyire konkrétan beletromfolok a lényegbe, de szerintem a helyzet az, hogyha józanul hetero, akkor részegen is teljesen hetero. Ez pont nem döntés és elvek kérdése, a szexualitásunk ezen részét nem választjuk, hanem így születünk.
- Azért valljuk meg, a férfiak nem szokták szexinek titulálni egymást, ha a nők érdeklik őket. A csajok igen. – igyekszem a hangom tónusában annyira figyelmes lenni, amennyire csak képes vagyok rá, ha már a szavaimmal nem sikerül. Viszont tény, ami tény, akit nem érdekelnek a férfiak és maga is inkább tesztoszteron termelő, mint ösztrogén, az bizony nem találja szexinek a saját nemének képviselőit. A nők kicsit másként vélekednek és gondolkoznak, ez is tény.
- Lee, imádlak és igyekszem finom lenni, de tudom, hogy nem vagyok az. Ne haragudj. – kérek bocsánatot, amiért nem megy nekem ez a finom lélekápolás. Valljuk meg őszintén, ő sokkal jobb benne, mint én. Ami rám nézve tulajdonképpen vérciki, de nem tehetek róla, sosem ment a finom lélekápolás. Mintha ez valahogy nem az én világom lenne.
Oké, a következő szavaival sikerül olyan mélyre szaladnia, mint eddig előtte nem sokaknak. Nem tudok rá mit felelni, helyette inkább lecsúszok a pult tetejéről.
- Tessék?! – nézek rá döbbenten és ha ettem vagy ittam volna, akkor egészen biztosan sikerült volna félrenyelnem. Szerencsére azonban ez a veszély nem fenyegetett.
- Nem, egyáltalán nem vagy hülye. – jegyzem meg halkan, még mindig nem túllépve az iménti kis megjegyzésén, amit még mindig nem sikerült hová is pakolnom.

-Oke, oke, ismetlem: vettem a celzast.
Celzas? Hat jah. Nem mondanam annak. Sokkal inkabb valami nagyon is egyertelmu kifejezesnek, ami igen, vukgarisabbra sikerult a kelletenel. Es bar jogos, ettol meg valahol melyen rosszul esik. Vagyis ketsegbe ejt.
-Nem vagyok aggszuz, Jackie. Voltam novel es nem, nem ittam hozza.
Valaszolom meg nemikepp rosszalloan a kerdest, majd rajove, hogy gorombasagom cseppet sem volt szuksegszeru inkabb visszavonulot fujok egy kis oszinteseggel spekelve.
-Egyszer. Tizenhet evesen.
Tudom, higy ez a tizeves tortenet rem szarul hangzik, de ha ez az igazsag, akkor ez az igazsag. Nem bujhatok el elole, azt hiszem.
Nagy sohajjal fujom ki a levegot. Hirtelen szakad ram sajat valom es cseppet sem tetszik, amit tapasztalok. Tiltakozom ellene, berzenkedek, de valami van a kevegoben, ami ram telepszik es nem ereszt. Korcs vagyok. Vagyok?
-Semmi baj, igy szeretlek.
Rea mosolygok, gyengden megerintem a vallat. Tenyleg nem haragszom, arcvonasaim elgyotort rancba szaladasanak sem o az oka, egyszeruen csak igy, hogy beszeltem rola mar nem bujhatok ki az alol a dolog alol, ami kisert. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy ez a Casey tenyleg ferfi volt. Es valljuk be ez azert felvet nehany kerdest.
Megdobbenesere sem huzodom vissza a csigahazamba. Kimondtam, amit kimondta, es nem szantam viccnek. Komolysag uli meg vonasaimat.
-Csak azt akarom mondani, hogyha nem akarsz kockaztatni, ha nem akarod mutetnek alavetni magad, ugy en vallalom, hogy apja leszek ennek a gyereknek. Felolem mellettem azzal lehetsz, akivel akarsz. De megorzom a tisztessegedet, ha ugy gondolod.
Bevallom ez eles valtas meg nekem is ahhoz kepest, amirol az iment volt szo. Eles, de valos. Az abortusz nem jatek, s en tenyleg segiteni szeretnek neki. Ahogy csak tudok. Persze ez nem eroszak, de muszaj volt nyomatekositanom, hogy semmit sem ertett felre, tenyleg azt hallotta, amit hallott a megjegyzesem mogott.
-Szereted ot?
Mar a gyerek apjat, ugy ertem. Ha mar valtasoknal jarunk, ez se mellekes azert.

Megadóan teszem fel én is a kezem, sugallván, bocs a vulgáris megjegyzésért, ennél talán finomabban is kifejezhettem volna magam. Viszont a lényeg átment és nem is kívánom ezt jobban ragozni.
- Oké. Sajnálom, nem akartam otromba lenni. – elszégyellem magam amiért nem a megfelelő szavakkal kérdeztem erre rá, amihez egyébként közöm sincs, szóval, ha azt mondta volna, hogy lehet melegebb éghajlat felé húzni, akkor sem sértődnék be.
Felé fordulok, amikor újra megszólal és valahol elszorul a szívem. Combjára teszem a kezem és ha nem bánja, akkor a vállára hajtom a fejem.
Nem kérdezem meg… nem kérdezek inkább semmit, csak mellette-, itt vagyok neki.
- Én is téged. – mosolyra húzódnak ajkaim. Ahogy a vállamhoz ér a keze után nyúlok, megsimítom ujjait és meg is fogom. Egyszerűen csak jó érzés ez így most, egészen addig, amíg ki nem mondja, hogy bevállalna gyerekestől.
Annyira váratlan ez az egész, hogy lecsúszok mellőle a pultról és csak egy döbbent visszakérdezésre futja tőlem, némi értetlen szemöldök- és homlokráncolással. Poénnak – számomra – kicsit erős volt, pedig én aztán tényleg nem szoktam fennakadni, ha viszont komolyan gondolta, az… azt gőzöm sincs hirtelen hová is pakoljam.
Hosszasabb kifejtését hallva hirtelen lépek oda hozzá és átölelem. Soha, senki nem volt még, aki ennyire önzetlen és – ez vicces lesz, de akkor is, így tudom a legjobban leírni – nemes lett volna velem és hozzám. Megszoktam már, hogy a dolgaimat én intézem, hogy mindenért nekem kell megküzdeni és helytállni és, hogy tök egyedül vagyok. Félreértés ne essék, nem zavar, nem szoktam ezen pörögni vagy sajnálkozni, számomra ez a természetes és szeretem is az életemet olyannak, amilyen. Nem hiányoznak belőle azok, amik esetleg más nőknek igen, nem vágyom arra, hogy valaki a támaszom legyen vagy a társam, nem álmodozok esküvőről, férjről vagy gyerekekről, valahogy sosem gondoltam ezekre. Nem akarok nagy kertvárosi házat, két kutyával. Egyszerűen csak nem.
És most… itt van a legjobb barátom, aki csakúgy felajánlja mindezt és nem önmaga miatt, hanem értem. Ez pedig… ez nem olyasmi, ami mellett egy vállrándítással el tudnék menni. Nem vagyok kőből, nekem is vannak érzéseim, csak szimplán nem csinálok belőlük drámát. Most pedig… az, amit ajánl, a maga egyszerűségében vált nagyon is drámaivá.
- Köszönöm. – halkan, szinte suttogva ejtem ki ezt az egyetlen szót, hálával átszőve a hangomat. Nem, ezzel nem fogadom el és nem is utasítom vissza, egyszerűen csak hihetetlenül jól esik, amit megtenne értem.
- Nem tudom, hogy mit mondjak. – engedem el, még mindig a döbbenet hatása alatt, aztán újabb kérdést kapok, amin még szintén nem gondolkodtam el. Igaza volt, minek az embernek ellenség, ha van neki legjobb barátja is, hogy megnehezítse az életét.
- Gőzöm sincs. Eddig az egész könnyed volt és egymás élvezetéről szólt. Most meg... – megvonom a vállamat.
- Filmezzünk inkább. Te választhatsz. – ha már éles váltásokkal ugrálunk a témák között, akkor azt hiszem itt az ideje egy kifejezetten semlegesnek is. Az agyam képtelen további megerőltetésre, abból azt hiszem mindketten túlteljesítettük a kvótát egy szolgálat utáni napon. Nem vágyom másra, hogy mellé heveredni a kanapén és bealudni a film közepén.

//nagyon-nagyon köszönöm, imádtam az egész játékot bármikor mehet a következő, ha gondolod //

Azt mondani, hogy egy tűzoltónak nyugis napja van, kifejezett áldás a városra. Se egy felgyulladt épület, se egy fán ragadt macska, se semmi kolosszális tragédia, ami jó. Épp csak én nem hiszek ebben a sok jóságban. Valaminek mindig történnie kell. Mintha a természet örökké egyenlíteni akarná a számláját. Ha spirituálisabb lény lennék - ami nem vagyok, az összes tévés jósnőt és jóst ki szoktam röhögni és csak azért olvasom a horoszkópomat, hogy elrettentő példaképp álljon előttem, arra az esetre, ha fogalmazni akarnék valamit - akkor talán előre láttam volna azt, amivel apám behívott az irodájába.
Nem szeretem, hogyha ennyire teátrális. Annak mindig olyan oka van, ami számomra sose szokott kellemes lenni és általában ilyenkor jut eszembe a végig nem mondott az isten b- frázis is. Nagyanyámnak engem sem sikerült lenevelnie róla, ahogy a fiát se. Nehéz is úgy, ha ő is alkalmazza.
- Mondd. - támaszkodom meg az íróasztalával szemben álló szék támláján. Nem akarok leülni, hiába is kért meg rá.
- Jobb lenne, ha helyet foglalnál, Lee.
Tarkómon glédába állnak a pihék. Érzem, hogy a Lee-be beleakad a nyelve, majdnem Leander mond, mibe lefogadnám. Azt pedig csak olyankor mondja, ha nagyon ég a ház. Bár ezt egy tűzoltótól hallani elég érdekes.
- El akarod venni? - bököm ki, miközben bevéve a csak azért se tablettát nem ülök le, de annyit megteszek, hogy előre dőlve a szék támlájára támasztom alkarjaimat, így hajolok szintben közelebb az íróasztal mögött ülőhöz, akiről éppen nem tudom eldönteni - itt a helyszínen sosem tudom eldönteni, szóval ez nem új - hogy apámként, vagy parancsnokomként funkcionál.
- Kit? Patriciát? Isten őrizz! Honnan jutott ez eszedbe? Mindegy. Hagyjuk. Kaptam egy telefonhívást a Virginia Masonből..
Kimondja a varázsszót, mégis le kell ülnöm. Úgy zuttyanok a fotelba, mintha sosem lett volna erő a tagjaimban.
- Nagyi? - kérdezem reménykedő hangsúllyal. Nem akarom hallani, hogy baja esett. Nem akarom elveszíteni másodszor is az anyám!
Apa a fejét rázza én pedig értetlenül pislogok rá. Hiszen nincs senki más az életünkben, akiről szó lehet, akkor nem értem, hogy minek kellett ez a cécó. A barátaimról nem szoktam említést tenni neki, ergo ő is tudja, hogy csak egy valaki van, akit annak mondhatok..
A leeső tantusz szinte átlyukasztja a padlózatot. - Mi történt Jackievel? - hosszan hallgatok, még azután is, hogy befejezte. Lövés - ez publikus. Kórházi tartózkodás - ez is. Két halál - ez belső információ, orvosi titoktartás megszegése, de valamiért nem tudok most erre a Patriciára haragudni érte. Vagyis.. nem tudom. Akar-e ilyet bárki hallani a legjobb - és egyetlen - barátjáról? Nyilván nem. De az, hogy az állapota stabil megnyugtat annyira, hogy ne akarjak lélekszakadva rohanni hozzá. - Van vele valaki?
- Patricia szerint igen. Tíz perce sincs, hogy leraktuk. Akkor még volt.
Mondanék valamit, de torkomra forraszt mindent egy befutó riasztás. Bármennyire is lennék most máshol, csak a tűzoltóautóból tudok írni Jackienek. Rövid - és lószar - kis üzenet, de ha az van vele, akiről szeretném, ha vele lenne, akkor talán elég lesz ennyi is.
A kérdéseim éppen annyira a levegőben lógva maradnak, mint minden más. Az élet nem áll meg. De vajon mindenki - a legapróbb kezdemény - élete - is - megy tovább?