HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Lainey Whittard álma

Lullaby
avatar
Admin

Avataron : Lullaby
Kor : 167

TémanyitásTárgy: Lainey Whittard álma
Kedd Szept. 13, 2016 9:32 pm
 



 

Régen nem jött már ilyen könnyen álom a szemedre, mint most. A fáradtság úgy szalad szét a tagjaidban, ahogy a véred zubog át az artériákon és ahogy párnát ér a fejed, úgy csukódnak le ólomnehézségűnek érzett szemhájaid. Hirtelen zuhansz át az ébrenlét és realitás küszöbéről az álmok birodalmába. Lágy, könnyed szellő cirógatja végig suta játékával gyengéden az arcodat, tudod, hogy ez az, amire eszmélsz.
Színek, illatok, szél suhogása, víz csobogása, tűz robogása. Oly sok minden rohanja meg az elmédet, hogy sokáig ki sem találsz a mindent belepő kavalkádból. Lassan, s biztosan falka fel az összevisszaságot egy szürkületi, kihalt utca képe, pár méterre tőled egy hatalmas, villanyoszlopokat is megfejelő fával. A lelkedbe belehasít valami megfoghatatlan érzés, oda kell menned, valami vár ott rád. Nem is te vagy az, aki irányítja a saját lépteidet, nemes egyszerűséggel visznek előre a lábaid, tompán simulnak az aszfaltnak, különös, fülledt meleg árad belőle, még őrzi kissé a nyár emlékét, ám a fa egyes leveleit már rágja az ősz, folyamatosan váltanak át a sárga különböző árnyalataiba.
Hirtelen macska nyávogása szakítja meg a csöndet, azonnal belelkesülsz, bár megfordul a fejedben, hogy ötleted sincs, miként fogsz felmászni, elvégre túl magas, és alig látsz ágakat, csakhogy ezúttal nincs szükséged segítségre, hisz ahogy a fa törzséhez érsz, észreveszed, hogy apró vájatok vannak benne, mintha csak a te kis lábaidra faragták volna őket, sokkal könnyebben tudsz így felmászni.
Elindulsz hát felfelé, a mellkasodat valami különös izgatottság feszíti, egyre gyorsabban haladsz, a macska nyávogása néha halkabb, olykor meg is szűnik, talán percekre is. Ha netán lenézel, bizonyosan összeszorítja a szívedet a félelem, mert olyan mélység húzódik alattad, amit talán elme befogadni sem képes. Vajon mikor és hogyan jöttél ennyit?
Túl sok időnek tűnik, ami még hátravan, ám visszafordulni sem mersz, már nem látod a talajt, görcsösen kapaszkodnak az ujjaid, szinte már fehérek, mikor végre, végtelennek tetsző idő után felérsz oda, ahol a macskát sejted, meg is látod, s nyúlnál érte, de amint elérnéd a képe szertefoszlik, egy másik kézbe markolsz helyette.
Veled szemben kócos, szőke tincsek gazdája, elkerekedett tekintete, ami leginkább megmaradhat belőle, az a szőkeségből kirívó kék tincs képe, és a nyakán húzódó halvány heg, aztán eltűnik a szemed elől. Valamiért biztos vagy abban, hogy ha látnád még az életben, azonnal felismernéd.
Természetes emberi reakció, hogyha nem az tárul elénk, amit várnánk, megijedünk, szinte fel sem fogtad, mi történik igazán, riadtan hőkölsz hátra, s ha az első pillanatokban nem is sikítasz, amint tudatosul benned, hogy zuhansz, már teli torokból ordítasz, ám földet már nem érsz.

Sikítva ébredsz az ágyad mellett a földön, a hátad és a feneked sajog, talán a fejedet is beütötted kicsit, kétségtelen, hogy leestél róla. Vajon előfordult már valaha? S a tenyered miért viszket? Azon a felületen, ahol a másik megérintett, kissé megfakult a bőröd, de ezt talán csak reggel veszed észre, vagy fel sem tűnik, ha pusztán megdörzsölöd, hogy elmúljon a bosszantó érzés… Akárhogy is, ébredésed után húsz perccel már sehol sincs.


Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Lainey Whittard álma
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: 
Álomvilág
-
Ugrás: