HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Paramount Színház

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Paramount Színház
Vas. Márc. 13, 2016 11:43 am
 



 

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:12 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Kedd Júl. 12, 2016 4:54 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Hétf. Jan. 30, 2017 12:22 pm
 



 

A Nyomorultak díszletmakettje teljes pompájában áll az íróasztalomon, bár egyelőre csak papírból. Éppen az imént lett készen, még a ragasztó meg sem száradt rajta, úgyhogy még egy leheletnyit ideges vagyok, hogy szétesik -e, és bizalmatlanul méregetem az alkotásomat, miközben végre lehúzhatom a kesztyűmet, amiben dolgoztam. Szimpla papírmunkához nem vagyok ilyen óvatos, de hát mégiscsak szikével vágtam, így inkább nem kockáztatnék.
Tudom, hogy nem eshet szét, mégis minden egyes másodpercét végigaggódom, mikor kimegyek a mosdóba, hogy kezet mossak a művelet után, és alig merem kinyitni a szemem, mikor visszaérek a helyiségbe. Nem szeretem irodának nevezni, mert mégiscsak egy színházban vagyunk, az "alkotóműhely" pedig túl hülyén hangzik.
Istennek hála, nem hullot darabokra, míg én kimentem, ebben a ragasztóban sosem kell csalódnom.
Meglehetősen elégedett vagyok a munkámmal. Szemügyre veszem a pontos illesztéseket, ujjaimat végigfuttatom a híd oszlopain, és a kapu cirádás elemein.
Mikor jelez a telefonom, megrezzenek, de csak emlékeztető: Billy, a szomszéd kisfiú születésnapjáról jelenik meg egy jegyzet a képernyőn, valamint felugrik egy hozzárendelt fotó is, amin Xavier és én együtt fújjuk el a kissráccal a gyertyát a tavalyi születésnapján, mindhármunkon idióta partykalap, a tortán pedig hét szál gyertya.
Szeretettel végigsimogatom a tekintetemmel a képet, és önkéntelenül is elmosolyodok, imádjuk Billyt, a szomszéd lakásban laknak, és az erkélyünk egybe nyílik a szüleiével, ott ismerkedtünk meg, mikor a fiatalember még csak öt éves volt.
Nemrég költöztünk oda Xavier-rel, ők pedig pár hónappal utánunk, és a szülőkkel nagyon hamar jóban lettünk. Intelligens, értelmes emberek voltak, nagyon nyitott életszemlélettel, akiknek nem az volt az érdekesség benünk, hogy egy férfi egy másik férfivel él, hanem az, hogy Xavier milyen remek szakács - az asszonyka rengetegszer átugrott receptért, vagy tippekért - vagy az, hogy jómagam is építész volnék, mint a férj, akivel szintén sokat cserélgettünk szakmai meglátásokat.
A kölyök, hát a kölyök pedig egy csoda volt, olyan dumával, hogy az ember majd'meghalt a nevetéstől, vagány kissrác volt, és jólnevelt, így egyáltalán nem volt teher vigyázni rá, ha a szülők moziba, színházba, vagy vacsorázni mentek néhanapján. Billy főleg Xavierért volt oda, mert tudta, hogy az ő neve szilárdan egybeforr azzal, hogy jól megtömheti a hasát mindenféle finomsággal.
Most azonban nagy meglepetéssel készülünk.
Kiskutya.
Minden gyerek életében eljön a pillanat, amikor kiskutyát szeretne, és Billynél most jött el az ideje. Már régen rágta az anyjáék fülét, akik végül beadták a derekukat, ám szívest örömest átvállaltuk az ajándék beszerzésének jóleső terhét, hozzájárulva a kölyök öröméhez.
Xavier azt mondta, értem jön ide, ám úgy tűnik, késik. Fél percenként nézek a telefonomra, hogy mikor ír, hogy merre jár, ám nem érkezik üzenet. Jó, ez persze nem is baj, nem szeretem, mikor vezetés közben a telefonját nyomkodja, nagyon aggódom, hogy bármi baja esik.
Új munkába már nem akarok kezdeni - pedig lenne még pár szín, amit be kéne rendeznem a darabból - de már tűkön ülök, bármelyik pillanatban itt lehet.
Aztán megszólal a belső telefon, és majd kiugrok a bőrömből ijedtemben.
- Winter - veszem fel, a portás az. - Itt van? Kösz, hogy szóltál! Szia! - mint egy gyerek, úgy nyitom ki az ajtót, és állok ki a folyosóra, hogy minél előbb meglássam, ahogy feltűnik a liftnél.
Igen, mindig így várom, mindig így örülök az érkezésének. Eltelhetett három év, még mindig olyan, mintha az első nap lenne. Mindig hiányzik. Mindig várom.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Kedd Jan. 31, 2017 11:59 pm
 



 


Percekig csak magam elé meredek, némán tátogva, szaporán pislogva, arra várakozva, lemaradt elmém beérjen, elemezze, s felfogja, mi történt az imént. Hosszú, lemondó sóhaj jelzi megtörténtét ennek, valamint kezem, mit ösztönösen emelek arcomhoz, legalább egy részét letörölni vágyván a rákerült besamelnek. Figyelmem az előttem állóra ezt követőn emelem. Ráérősen gyönyörködöm komikus ábrázatában, mit meglepettséggel vegyes rémülete festett arcára. Máskor szórakoztatónak találnám kerekre tágult szemeit, elnyílt ajkait, ízületeit ropogtató ujjait, most azonban minden erőmre szükségem van, hogy ne fojtsam bele a néhány centire tőlünk bugyborékoló levesbe. Hálát azért se érzek, hogy nem épp az volt, mit rám locsolt, pedig egyértelműen komolyabb gonddal kellene szembenéznem ebben az esetben. Kénytelen vagyok gondolatban többször emlékeztetni arra is magam, felszolgálni az idegesítő vendégnek, ki kétszer küldött már vissza megkérdőjelezhetetlenül tökéletesre sikerült steaket, se lenne kifejezetten okos ötlet, bármennyire is megérdemeljék mind a ketten.
Ne bámulj már így rám! – mordulok fel türelmem vesztve, mivel annyit érek csak el, összerezzen, majd még ijedtebben mereszti irányomba szemeit. Frusztráltan szusszantok, néhány pillanatra lehunyom íriszeimet, abban a reményben, segít ez visszaszerezni nyugalmamat. Haszna ennek nincs persze, ellentétben egy kellemes gondolattal.
Bármennyire rám járjon is a rúd, mióta kitettem a házból lábam, azon változtatni semmi se tud, hogy hetek óta vártam már ezt a napot. Nem pusztán a rég vágyott kimozdulásért, mit meg azzal tehetek, akinél jobb társaságot nem ismerek, hanem mert olyasmiért megyünk, mivel jól tudom, átadása pillanatában hatalmas örömöt szerzünk. A gyerekekhez életem során nem fűzött szoros kapcsolat, túlzás lenne azt állítani, rajongással viszonyulok hozzájuk, akárcsak azt, gyűlölettel fordulok irányukba, egyébként kezelem őket is inkább, van, kit kedvelek, s van, kit elkerülök inkább, nem akarván rombolni kedélyeimet. A szomszédék fia az első csoport tagja, ez nem kérdés tárgya, sose volt az. A neki szánt meglepetést maximálisan megérdemli hát.
Szedd össze magad és csináljuk meg újra! – hangom ismételten csattan bár, némiképp kedvesebben hat már, pusztán sürgetés minden, mi megbújik benne. Erről nem hinném, tehetek, természetes, úgy hiszem, hogy hibája miatt felesleges köröket futni nem akarok, különösen, hogy dolgom lesz hamarosan.

Természetesen késében vagyok. Bármily szaporán igyekeztem is elvégezni minden feladatom, bármennyire rá is tapostam a gázpedálra, időben ideérnem nem sikerült. Szinte futva közelítem hát a színházat meg, a portásnál is mindössze annyi időre torpanok meg, hogy jelezzem, ki vagyok és kiért jöttem, majd bár be is célzom a lifteket.
Izgatottan toporgok a felvonó közepén, az ajtó felett felvillanó számokat bámulom, alig várva, feltűnjön az, hová tartok. Sam mindig különleges helyet foglalt el életemben, attól a pillanattól kezdve, hogy megismertem. Más volt, mint a többiek, mintha jelenléte olyasmit adott volna nekem, mire mindig is vágytam, anélkül, tudtam volna róla egyáltalán. Régóta magaménak tudhatom Őt bár, vele élek, mellette fekszek és ébredek, lángolásom irányába mit se csökkent, s hiánya is épp úgy megkörnyékez, ha közelemből eltávolodik.
Habozás nélkül libbenek a liftből ki, amint az ajtó kitárul. A folyosón álló, rám váró férfi látványa boldog mosolyt fakaszt arcomra, lépteim is megszaporázza. Felé közelítvén alaposan körbenézek, s mivel nem látok közel, s távol senkit, hozzá lépve egyből dereka felé nyúlok, gyengéden vonva testét enyémhez. Apró csókot lehelek puha ajkaira, üdvözlőt, ismerkedőt, mintha ez lenne az első alkalom, hogy így érintem.
Szia – tekintetemből vidámság szikráit szórva köszönök rá szóban is, arrébb húzódva tőle, de el nem eresztve. – Bocsánat, hogy késtem. Hívtalak volna, de elhagytam a telefonom valahol út közben – kellemetlenségeim, mik elárasztottak ezen a napon, valahol itt kezdődhettek, s bár ügyesen megkeserítették életem eme rövid hányadát, kétségeim azzal kapcsolatban nincsenek, innentől kezdve már minden csak jobb lehet.
Végeztél? Megmutatod, min dolgozol most? – gyermeki lelkesedéssel, reménnyel kerekítem el szemeimet. Szeretem munkáit, elképeszt, milyen csodát képes alkotni néhány egyszerű kellék segítségével, kihasználok hát mindig, minden lehetőséget, hogy láthassam, mivel foglalatoskodik éppen.


 
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Szer. Feb. 01, 2017 1:10 am
 



 

Ott helyben cseppfolyóssá válok, amikor meglátom, és rögtön magához ölel, és magától értetődően még egy csókot is kapok. Rávillantok egy ezerwattos mosolyt, és fejcsóválva hallgatom a tessék-lássék kis mentegetőzését.
- Elhagytad a telefonod? - ráncolom a szemöldökömet - Veled mindig történik valami. De lehet, hogy otthon hagytad... Mindjárt megcsörgetlek - javaslom, és lesimogatok egy gyűrődést a vállán. - Most a Nyomorultakon dolgozom... Tényleg szeretnéd látni? - megragadom a kezét, és magammal húzom a kis irodába. (Igen, igen, tudom, azt mondtam, nem fogom így hívni, de.. továbbra sem találok neki frappáns elnevezést.
Becsukom magam mögött az ajtót, és ahogy a makettre nézek, elfog a lelkesedés és a büszkeség, mint egy kisgyereket.
- Az előbb lett kész - mondom büszkén, és óvatosan lehajolok hozzá. - A hídra vagyok a legbüszkébb... Ez egy süllyesztőből emelkedő elem lesz, amit a szín szerint emelhetünk és süllyeszthetünk.. Az egyik jelenetben kőpad Cosette kertjében, a másikban pedig híd korlát, amiről Javert a mélybe veti magát. Ez pedig... - óvatosan elfordítom a forgószínpad részt - az első része viszonylag szabad, a hátsó részébe pedig felépíthető a barrikád. Ide... - tolok be egy beépített falat oldalról - Ide mozgó elemeket tervezek, de az még nincsen kész, azt holnapi projektnek fogom megvalósítani, miután beszéltem a rendezővel.. - teljesen belemerülök, ahogy lelkesen magyarázok, és egy pillnatra el is feledkezek arról, hogy időre kértük magunkat. - De miért nem szólsz rám, hogy ne beszéljek annyit? Menjünk inkább, mert nem lesz kiskutya. - forgatom a szemem tréfás ijedtséggel a gondolatra, hogy kiskutya nélkül térünk haza.
Fogalmam sincs arról még, milyen ebet válasszunk Billynek. Úgy értem, azért a harmadik emelet felvet némi problémát kutyatartás szempontjából, viszont ha már kutyáért megyünk, akkor kutyát hozunk el, nem pedig szobacirkálót. Szerencsére inkább a nagyiéknál lesz a blöki a kertvárosban, de azért jó volna megtalálni az arany középutat.
- Ja igen. - jut eszembe, mikor meglátom az asztal sarkán a telefonomat. - Megcsörgetlek, várj - választom ki a számát a gyorshívóból, és már hívom is. - Egyébként, milyen napod volt? -nézek fel közben, míg elpakolom az eszközeimet az asztalról - mert akármilyen is, remekül nézel ki.. mint mindig. - mondom őszinte vágyakozással, cseppet sem titok, mennyire odavagyok érte még mindig, évek telhettek el, és a tűz még mindig nem veszett ki kettőnk kapcsolatából. Gondolataim máris előreszaladnak estére, mikor már csak ketten leszünk, együtt befekszünk egy hatalmas kád forró vízbe, és csak ő lesz, és én, és... És... a következő pillanatban úgy belesípol a fülembe a telefon, hogy úgy kapom el, mintha megégetett volna. - Na francba... Ki van kapcsolva... Reméljük csak otthon hagytad és lemerült.
A fogashoz lépek, és leakasztom a fekete szövetkabátot a falból, szórakozottan a nyakamba dobom a bohókás csíkos sálat, ami enyhít kicsit a kabát szigorán, úgy néznék ki nélküle benne, mint egy keselyű, de a kabátomat már elfelejtem begombolni, és a sál is csak úgy lóg a nyakamban.
- Mit nézel annyira? - nevetek rá Xavierre őszinte örömmel, még mindig úgy megbolondít a közelsége, mint egy iskolásfiúét. Közben a kesztyűm után tapogatózok önkéntelen mozdulattal a zsebemben, elegáns bőrkesztyű, Xaviertől kaptam, és ugyebár kesztyűből sosem lehet elég a számomra.
Megtalálom, és felhúzom őket, majd úgy ítélem, indulásra készen állok. Megállok, és Xavierre bámulok.
- No mi az? Induljunk? - lépek hozzá közelebb, és rámosolygok. - Előre mondom, te vezetsz, mert én otthon hagytam a jogsimat. - biggyesztem el a számat bocsánatkérően, jelezvén, hogy nem csak ő hagy el dolgokat ma. - Bezár a telep. - figyelmeztetem.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Szer. Feb. 01, 2017 10:59 pm
 



 


Reakciója szinte megszédít. Ha valaha foglalkoztatott volna is, mit gondolnak rólam mások, tapintható boldogsága épp elég lett volna ahhoz, hogy feladjam minden kétségemet, s úgy köszöntsem mindig, ahogy megérdemli. Kivételt ez alól egyedül munkahelye képez, hiszen gondot okozni neki soha nem akarnék, körbe ezért nézek, mielőtt tudtára a megszokott módon adnám, örülök, hogy láthatom.
El – határozott bólintással nyomatékosítom válaszom. Nem tudom, hol lehet a telefonom, az biztos, nálam nincs, elhagyásnak neveznem ezt túlzásnak talán nem számít. – Pedig bár ne történne. Remélem, nem akarok újat megint, épp csak elkezdtem megszokni ezt – világgá csöppnyi sóhajt engedek, ahogy befészkeli fejembe magát a gondolat, mobilom többé elő nem kerül. Attól, megtalálja és magáévá teszi valaki, nem félek, bárkinek hasznára váló információt nem tartalmaz, pénz is alig van rajta, s a kód is védelmet nyújt az illetéktelenek ellen elég ideig, hogy a kártyát legyen lehetőségem letiltani. Követem pillantásommal felemelkedő kezét, megmosolygom ruhám elegyengetését célzó mozdulatát. – Tudod, hogy igen. Ne csigázz – izgatottságomnak utat engedve hessegetem irodája felé, hova végül kezét fogva követem. A makett egyből magára vonja tekintetem. Érdeklődőn sétálom körbe, megszemlélve legapróbb részleteit is, mielőtt megtorpannék Sam előtt, olyan helyet választva szándékosan ehhez, hol rá is tökéletes rálátásom nyílik. Letörölhetetlen mosoly ragyog arcomon, míg magyarázatát hallgatom, gesztusait figyelem. Szavait egy idő után szinte már nem is hallom, olyannyira elvarázsol a belőle áradó lelkesedés, s munkája iránti szeretetet. Ábrándozásomnak hála azt is másodpercek múltán veszem észre, beszámolója véget ért, hozzám kérdést szegezett. Hevesen rázom meg fejem, megsürgetvén elmémre telepedő köd felszállását, hogy végre fülem is végezhesse feladatát. – Szeretem, ha beszélsz. Ne aggódj, nem szokásuk csak úgy elfogyni – biztos vagyok benne, nem maradunk kedvenc nélkül, megtaláljuk a tökéletes apróságot, mi nem csak gyerek mellé kiváló, de fizikai tulajdonságai is megfelelnek majd elképzelésünknek. Reménykedek legalábbis abban, Sam rendelkezik némi tervvel arra vonatkozóan, milyen állat is való ahhoz a kettős élethez, mit előzetesen szánnak neki jövőbeli gazdái.
Köszönöm – hálás mosolyt villantva rá elveszem az asztalról, hozzám úgyis közelebb van, mobilját és kezébe nyomom. – Pocsék, ne is beszéljünk róla – viszontlátásának öröme arcomról nem tűnik el, megjelenik viszont mellette egy aprócska fintor, eltéveszthetetlenül jelezve, borzasztó napom emléke túl friss ahhoz, hogy beszélgetni akarjak róla. – Csak azért mondod ezt, mert elfogult vagy. Szeretem, hogy elfogult vagy – teszem hozzá vidáman, hozzá lépve egyből és magamhoz vonva őt egy, az üdvözlőinél hosszabb csókra. Kedvtelve kóstolom puha ajkai ismerős ízét, erőszakkal kényszerítve karjaimat, ne kalandozzanak a csípőnél lentik pontokra. Lesz idejük később bőven felfedezni Sam kedvelt alakját, időnk erre sajnálatos módon nincs elég most. A sípolásra, mi közelségemnek hála hozzám is eljut, bár halkabban jóval, meglepetten húzódok hátrébb, hevesen átkozva az ostoba kis szerkezetet gondolatban, amiért megzavart. – Reméljük – egyetértően bólogatok, de mobilom már rég nem érdekel, figyelmem Sam öltözködési módszere, arcán megjelenő aprócska grimaszok kötik le immáron teljesen. Halkan kuncogva ingatom fejem csapozottsága láttán, kérésére pedig habozás nélkül felé indulok.
Téged – rögvest kiadom magam, minek titkoljam? Egyértelműbb nem is lehetne, kin legeltettem szemeimet oly elégedetten. Megvárom, míg felhúzza kesztyűjét, ezt követőn rendezgetem csak kabátját el, nem feledkezve a gombokról se meg, majd leoldom nyakából sálját, hogy kevésbé csálén helyezhessen vissza oda.
Ne türelmetlenkedj annyira, máris indulunk – végigsimítok karjain, részben csak az anyag végső elrendezése miatt, tőle ezután fordulok csak el, jelezvén, az indulásra készen állok én is. Bólintással veszem tudomásul azt, a vezetés felelősségét, ha akarnám, se terhelhetném vállára. Szeretek a kormány mögött ülni, feledékenysége problémát hát nem jelent, még ha jobban is kedvelem valójában, ha ő a sofőr, mikor mindketten az autóban ülünk. – Órákig nyitva van még, Sam, és egyébként is szóltunk nekik, hogy megyünk, de ha az megnyugtat, siessünk – vidáman hessegetem irodájából ki, hűségesen követve,a folyosón zárkózva csak mellé fel. Az autóig tartó néhány perces utat némán teszem meg, kimutatni vágyván, mennyire komolyan veszem kérését, miszerint igyekezzünk, mielőtt még nem lesz lehetőségünk megtenni, miért megyünk.
Értünk egyáltalán az állatokhoz? – vonom szemöldököm fel érdeklődőn, mielőtt kifarolnék a forgalomba, nem foglalkozva a mögöttünk felharsanó dudaszóval. Tehetek én róla, hogy nem jött elég gyorsan? – Mégse hozhatunk el egyet csak úgy hasraütésszerűen. Vagy igen? - nem vagyok szakértő ebben, még csak tapasztalattal se rendelkezek. Nem volt állatom sose, s nem is vágytam rá tulajdonképpen, a vásárlás fortélyainak ismerete mesze áll hát tőlem.

 
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Csüt. Feb. 02, 2017 12:45 am
 



 

Annyira szerelmes vagyok.
De tényleg. Pedig nem hiszek az ilyesmiben. Sosem hittem abban, hogy szerelem első látásra, meg, hogy két ember egymásnak teremttetett, blablabla, de Xavier megérkezett az életembe, és abban a pillanatban gyökerestül megrengette az egész világomat.
Amíg nem találkoztam vele, aludtam. Aludt a lelkem, belesüppedve abba a magányos csendbe, ami születésemtől fogva osztályrészem, hiába törhettem ki a bűvös buborékból, aminek foglya voltam tizenhat éven át.
És utána sem volt jobb. Jártam-keltem a többi ember között, mosolyogtam, egyetértettem, megköszöntem, de belülre nem jutott el semmi belőlük.
Nem tanítottak meg beilleszkedni a társadalomba, így sosem éreztem magam jól nagyobb társaságban, vagy oylan helyeken, ahol túl sok ember gyűlt össze túl kevés helyen.
Ám akkor jött Ő.
Premierparty volt, első társmunkám, alig múltam 21 éves, frissen kerültem ki az egyetemről, és a mesterképzést csináltam, ez volt az első premierem, ahol tevékenyen részt vettem a munkálatokban, és a színlapra is kikerült a nevem. Nagyon kedvesen fogadtak, és én is megkedveltem az embereket, s fantasztikus művészeket, akikkel együtt dolgozhattam, de a puccos premierbuli már nem volt nekem való, így kisliszoltam a személyzeti kijáraton.
Xavier ott volt. Kint állt az ajtónál, pontosan emlékszem rá, mert az jutott eszembe, hogy iylen gyönyörű férfit még életemben nem láttam, meg kellett volna rajzolni minden vonását, minden lehetséges technikával, olajfestékkel kellett volna kikeverni bőrének leírhatatlan árnyalatát, vagy szénceruzával satírozni büszke arcélét.
Talán megbámulhattma kicsit, mindenesetre megszólított, könnyedén, magától értetődően, egy cseppet sem volt terhemre a vele való beszélgetés. Könnyed humora, hozzám közel álló életszemlélete, vad szabdságvágya teljesen lenyűgözött azon az estén, és ez tart azóta is, lassan 4 éve.
Ahogy beülök mellé a kocsiba, automatikus mozdulattal nyúlok a kesztyűtartóhoz, hogy kivegyem belőle a gyógyszerem, és rezignáltan, csak úgy a markomból veszem be, víz vagy bármi nélkül. Mikor XAvier is beül, megszorítom a térdét és biztatóan rámosolygok.
- Alig várom, hogy otthon legyünk, csak mi ketten - mondom halkan, és a visszapillantóban megkeresem a tekintetét, majd hozzáfordulok, és csókot lehelek a szája sarkába, fantáziájára bízva, hogy miért várom a hazaérkezést.
Azátn kérdez.
- Mi, az állatokhoz? - halványan elmosolyodok. - Nem, ahhoz nem értünk, de szerencsére a google a barátunk, és én már felcsaptam ma. ÉS azt olvastam, hogy a legnagyobb testű kutya is vígan elvan a lakásban, ha minden nap eleget mozgatják. - görgetem a telefonomon a mentett oldalt. - Mondjuk nálam egy kutya az a németjuhásznál kezdődik, de mindegy. Kár kutyafajtákat nézegetni, nem hinném, hogy a telepen hemzsegnének a fajtiszta kutyák. Biztos segítenek majd.
Hátradőlök az ülésban, a sok beszéd még mindig lefáraszt. Kezem újra Xavier térdét keresi, megsimogatom, majd rásimítom a tenyeremet.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Hétf. Feb. 06, 2017 9:04 pm
 



 


Könnyedén ereszkedek a kormány mögé, belesüppedve a világos vászonnal fedett ülésbe. Figyelmem nagyobb hányadát az autó mozgásba hozásának szentelem, fennmaradó részét azonban, ahogy mindig, úgy most is Ő kapja meg. Gyógyszere bevételét lesem, mellkasomban megtapadó szomorúságot rejtegetve, rutinos mozdulatai láttán. Nem szokásom sajnálni bár, hiszen tudom, Sam nem szánni való, épp ellenkezőleg, kitartása, bátorsága tiszteletet kell, hogy ébresszen irányába mindenkiben, visszafogni efféle érzéseim ilyenkor képtelen vagyok.
Ahogy én is – habozás nélkül pillantok a tükör felé, tudva, rálelek íriszeire ott, s így van ez valóban. Hosszan tartom szemeit fogva, pilláim meg csak szám sarkára lehelt csókja hatására rebbennek meg. Sokat gondolkoznom azon nem kell, miért is várja annyira, otthon legyünk végre és biztos vagyok abban is, csalódást okozni neki nem fogok, ha beteljesedik ezen kívánságunk.
Biztos, hogy nagytestű kutya lesz a tökéletes választás? Egyetértek a véleményeddel, de mégiscsak egy gyereknek vesszük – kételyek merültek fel bennem azzal kapcsolatban, valóban szükséges nagyobb termetű eb mellett döntetünk, tényleges beleszólni nem óhajtok azonban. Sam volt az, ki többet kutatott a témában, ki többször érdeklődött a szülőknél, fogadni mernék hát arra, bárhogy határozzon is, az ünnepelt felhőtlenül boldog lesz majd.
Tenyere térdemre simul újfent, rövid körútját követően. Szemem sarkából tulajdonosa felé pillantok és összeszorul a szívem. Gyűlölök titkolózni előtte, megosztottam vele eddig is mindent, amit csak lehetett, másképp most is csak azért teszek, mert úgy hiszem, ezzel Őt védem. Ezen határozott gondolatom ellenére már pusztán az is fáj, van bármi egyáltalán, mit előle el kell hallgatnom.
Samuel mindent jelent nekem, ami jó, ami állandó. Találkozásunk első másodpercétől tudtam, különbözik bárki mástól, össze se hasonlítható azokkal, kikkel előtte ismerkedtem meg. Jelenléte elég volt, hogy minden addig tervem háttérbe szorítsam, kisugárzása könnyedén megnyugtatott. Sose mondtam el neki, mit kerestem akkor a kijárat közelében, sose említettem, mit akartam tenni munkaidőm végén, hogy nem pusztán pihenőt tartottam, sokkal inkább vadásztam. Célszemélyem nem hasonlított rá, s mégis, abban a pillanatban, hogy észleltem, érdeklődő íriszeit rajtam felejtette, habozás nélkül indultam meg felé, minden zavartságom a háttérbe kényszerítve, határozottnak mutatva magam.
Az emlék mosolyt csal arcomra, nem csak most, mindig, ez nem a legmegfelelőbb időpont ahhoz azonban, hogy elmerüljek nosztalgiám tengerében, megcsóválom hát fejem, segítve a világba való visszatérésemet.
Ettél ma rendesen? – szólalok meg újfent, röpke másodpercnyi időre felé fordítva íriszeim, látni akarván vonásainak legapróbb változását is, hogy tudjam egyből, ha nem mond teljesen igazat nekem.


 
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Pént. Feb. 17, 2017 11:02 pm
 



 

Halványan, de annál lelkesebben mosolyodok el, amikor rámkontrázik, a két kis szócska, " én is" jóleső balzsamként ömlik el a lelkemen, és boldog sóhajjal dőlök hátra az ülésen. A világ legboldogabb emberének érzem magam, ennél már csak akkor lesz jobb, mikor otthon leszünk, a lakás nyugalmában, egy jó forró zuhany után, lustán elheverve az ágyban, és valami semmitmondó műsort nézni a tévében... Kit érdekel, ha ott van Ő.
Átborzong az öröm a tagjaimon, pár pillanatot engedélyezek magamnak, hogy belemerüljek ebbe a képbe, aztán erőszakkal visszarángatom magam a valóságba, ami van ugyanolyanm gyönyörű, hiszen mellette ülök épp, és az ujjaim alatt érzem a testét.
Ennél nem is kell több.
- Ó, hát nem ragaszkodtam én a nagytestű kutyához - mondom halk derűvel, és ujjammal lustán köröket cirógatok a térdén a nadrág anyagába. - Csak arra próbáltam célozni, hogy nincsen rossz választás. Bármelyik eb megfelelő lehet, és hiszem azt, hogy ismerjük annyira a kis Billy ízlését, hogy megtaláljuk neki a legmegfelelőbb kis dögöt, amit a hátán hord a föld! - fogadkozok tréfálkozva, és megszokásból az utat figyelem, nem mintha nem lennék totálisan meggyőződve arról, hogy Xavier remekül vezet, ez tényleg puszta megszokás.
Következő kérdésére felvonom a szemöldökömet, és kedvesen kinevetem.
- Hogy ettem- e...? hát ez meg hogy jutott eszedbe? - kérdezem őszinte derüléssel, és megcósválom a fejem. Holott tudom, hogy csupán aggódik. Aggódik értem, minden pillanatban, és soha nem akartam, hogy valakinek, akit a legjobban szeretek ezen a világon, így kelljen éreznie miattam 0-24-ben. Bár még foga van a télnek, és ilyenkor sokkal gyengébb vagyok, mint általában, tényleg nagyon figyelek arra, hogy ne kelljen aggódnia miattam, ilyen apróságon sem, hogy ettem -e rendesen. - Persze, hogy ettem - válaszoltam önérzetesen - Nem kell aggódnod emiatt.
Volt egy pár perc csönd, amíg gondolatainkba merülve néztük az elhaladó háztömböket, majd visszakérdeztem:
- És te...?
Xavier néha magába fordul. Nem tudom jól megfogalmazni, de elhallgat, és mintha befelé nézne, az, aki egész napokat, heteket tud annak szentelni, hogy felvidítsa és kinyissa a környezetét, és főleg engem, akivel folyamatosan azt érezteti, hogy én vagyok keringő világának a Napja, körülöttem forog az élete galaxisa, és pontosan tudom, és pontosan zavarba ejt, hogy a csillagokat lehozná nekem az égről- és persze ez kölcsönös.
De valamikor bezár, és akkor nagyon fázni kezdek nélküle.
Most is átremeg a tagjaimon a tél, a visszapillantó tükörben keresem a tekintetét, hogy meggyőzzem magam, hogy minden rendben, és fölöslegesen aggódok, hogy eltávolodik tőlem, vagy bármiféle probléma felütheti a fejét a kettőnk kapcsolatában.
- Minden rendben...? - kérdezem halkan, ujjaim görcsösen fúródnak nadrágja szövetébe.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Kedd Feb. 21, 2017 2:35 am
 



 


Mosolyogva figyelem lelkesedését, ha valami, hát ez felvidít engem is mindig, legyen bármelyen rossz kedvem is. Szeretem tréfálkozását, hangja ellágyulását, derűje vezette grimaszait, arcának rándulásait. Hiába ismerem évek óta már, hiába tudom anélkül is szinte, ránéznék, mire, miként reagál, közelében se vagyok ennek megunásának, változatlanul boldogsággal tölt el, ha figyelhetem Őt. – Én is biztos vagyok benne, hogy nem fogunk mellényúlni – szólalok meg végül, egy időre félretéve körülötte forgó, minden mást háttérbe szorító gondolataimat. Hogy is lehetne hiszen ez fontosabb a vele való foglalkozásnál, mikor itt ül mellettem, beszél hozzám?
Elnéző grimasz pihen meg arcomon nevetésére. Sértettséget nem gerjeszt bennem tette, tudom, kérdésem korábbi témánkhoz egyáltalán nem illő, ahogy azt is, rosszul érinti, ha természetes aggódásomnak ennyire hangot adok. Általában másképp szoktam hát cselekedni, most kibukott belőlem ez mégis.
Csak úgy. Kíváncsi vagyok, ennyi az egész, nincs hátsószándékom – lazán rántok vállamon egyet, mintha valóban semmiség lenne, mintha nem is zavarna egyáltalán, ha megtagadja a választ tőlem. Ennek ellenére képtelen vagyok elrejteni az irányú megkönnyebbülésem, nem csak felelt nekem, de evett is rendesen. Apró bólintásnál többel nem reagálok azonban, majd figyelmem teljes egészében az útnak szentelem, míg meg nem szólal ismételten.
Hát persze, egy konyhában dolgozok végül is – ez önmagában nem jelenti azt persze, mindig van időm, lehetőségem étkezni, sőt, épp az ellenkezője áll fenn általában ennek, bármit is gondoljanak az emberek. Tisztában van ezzel Ő is, úgy hiszem, de bízok abban, hangomból kihallja azt, igazat állítok, ezúttal valóban volt időm ebédelni.
Újra csend feszül közénk. Vannak emberek, kik közelében az ilyesmi kellemetlen szorítást generál mellkasodban, azt érzed, meg kell szólalnod, mondanod kell valamit, akármit, különben belebolondulsz, de ha vele vagyok, ilyesmi nem környékez meg sosem. Mellette a némaság is kellemes. Mellette gond nélkül ülök egyetlen szó nélkül, órákig is akár, bátran merülök el gondolataimban, mert tudom, ugyanolyan jól érzi magát ő is, már pusztán attól, ha együtt lehetünk, akárcsak én.
Minden rendben, Kedves, csak hosszú volt a mai nap – ajkaim megnyugtató mosolyra görbítve nyúlok nadrágomba maró keze után. Ujjait óvatos határozottsággal fejtem a vékony szövetről le, minek sikerét követőn ajkaimhoz emelem végtagját, s apró csókot hintek kézfejére. – Miért gondolod, hogy valami baj van? – kérdezek rá azért, érdeklődőn pislogva felé, átnézve ujjai fölött, minderre azért véve csak bátorságot, mert épp pirossá vált lámpa állja utunk.  Dolgom végeztével visszasimítom aztán combomra tenyerét, némán jelentve ki azt, jobb helyen ennél nem is lehetne.
Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni – őszinte bocsánatkéréssel telt íriszeim leveszem az útról egy pillanatra, hogy közvetlenül, ne csak a tükrön keresztül, nézhessek felé velük. Tudhattam volna, könnyedén rájön arra, valami nincs teljesen rendben, bármekkora erővel titkoljam is előtte. Máskor átgondolnám azt, megosztom problémámat vele, ezúttal ez szóba se jöhet. Meg akarom védeni Őt, nem csak testi épségét, lelkét is, márpedig épp ellenkezőjét érném azzal el, ha akár csak egyetlen szóval is utalnék arra, mi nyomja most szívemet.


 
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Szer. Feb. 22, 2017 5:00 am
 



 

Helyesel, és ezt elégtételnek veszem. Oldalpillantással nyugtázom a szabadkozását, hogy nincsen hátsó szándéka, bár egy pajkos mosolyt eleresztek, mert hát ugye lehetne, hogyne lenne hátsó szándéka, nem félek én attól... Na de majd ha hazaértünk.
- Nahát - jegyzem meg - az aztán nem jelenti azt, hogy volt időd is enni! - irtózatos pörgés van ilyen helyen ,láttam saját szememmel, főleg, ha annyira profi vagy abban, amit csinálsz, mint Ő. És hát Xavier mindent teljes bedobással csinál, szó se essék róla. Sebaj. Majd otthon összeütünk valamit, legyen már vége a napnak - na persze, nem mintha nem lenne örvendetes az úticélunk, és nem lenne szívet melengető már előre a kis Billy elragadtatottsága, de megvallom őszintén, elfáradtam, és mégiscsak az lesz a legszebb a napban, amikor végre befészkelhetem magam az ágyba - természetesen Vele együtt.
A következő kérdésemre hárít, ismerem jól, már nyitnám a szám, de akkor megragadja gyöngéden nadrágján pihenő kezem, és lágyan megcsókolja, én pedig beleborzongok a gesztusba. Ajka nyomán mintha lángra gyúlna a bőrőm, és villámcsapás cikázna végig a testemen, annyira szeretem, szőröstül-bőröstül, mindenem odaadnám érte, vagy csak a pillanatért, hogy vele lehessek. Kamaszos rajongással szeretem, és szeretni fogom, bármi történjék.
Hirtelen kizökkenek, és elfeledkezek mindenről.
- Szeretlek. - lehelem, egész lelkem ott reszket a nyelvem hegyén, és szinte fázni kezdek, mikor elengedi a kezem, hogy újra a vezetésre koncentráljon. Látom, hogy már közel az úticél, a telep feltűnik az út végén, én pedig rezzenéstelenül meredek a visszapillantóba, félprofilból szemlélve tökéletes vonásait.
- Csak... csöndes vagy. - mondom - Ugye, ha valami baj van, elmondod...?
Szeretném magamhoz ölelni, szeretném a nyakába temetni az arcom, és szeretnék elmerülni benne örökre, annyira vágyom rá, annyira hiányzott, annyira hiányzik mindig, ha nincsen velem.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Hétf. Feb. 27, 2017 2:32 am
 



 


Úgy tehetnél legalább, mintha hinnél nekem – jókedvűn vigyorodok el mosolya láttán. Tudom, hogy tudja, bőven akadnak hátsószándékaim, a kimutatottakon kívül is, ez pedig nem olyasmi valójában, mi zavarna akár csak egy kicsit is.
–  Általában valóban, de kivételesen tudtam időt szánni rá. Bár nem tagadom, ettől még tudnék enni – szokásom bár, ezúttal nem éheztem egész nap, s nem is csupán néhány elém hullt, senkinek nem kellő falatot tuszkoltam le torkomon, a rosszullétet megakadályozandó, hanem időt is hagytam magamnak rendes ebédelést folytatni, mindez azt nem jelenti azonban, ellenemre lenne az otthoni vacsora. Leginkább azonban nem ez, az együtt töltött, nyugalmas pillanatok ígérete vonz haza. Félek attól, egyike lesz a mai az utolsóknak, mikor oly módon lehetünk együtt, hogy azt bármilyen felszínre bukkanó titok, kellemetlen gondolat nem árnyékolja be. Bármit megtennék azért, tudomására sose jussanak múltam tettei, s a homályban maradjon az is, amit hosszú kórházi kényszerpihenője miatt cselekedtem. Nem akarom, elhagyjon, meggyűlöljön, nem akarom bántani Őt, a legutolsó pedig, mit szeretnék, ha azt gondolná, miatta kezdem el újra azt, mit annyi évvel ezelőtt neki köszönhetőn hagytam abba.
Kérdésére választ nem szívesen adok. Hogy is tehetném? Hazudnom kellene ismételten akkor, pedig annyiszor megfogadtam magamnak és neki is, nem teszem. Ösztönösen nyúlok keze után, megragadva, ajkaimhoz vonva kézfejét gyengéden, egyszerre terelve el rövid időre mindkettőnk figyelmét beszélgetésünkről. Tisztában vagyok azzal, sokáig nem húzhatom, hogy felelnem kelljen neki, ki fog tartani érdeklődése mellett, tudni akarván, mi van az utóbbi időben velem. Hibáztatni ezért eszembe se jut, ellenkező esetben hasonlóképp cselekednék magam is, mindenáron ki vágynám szedni belőle, mi az, mi megváltozott, anélkül, észrevettem volna.
Én is szeretlek – végigcirógatom ajkaimmal kezét újfent, mielőtt visszasimítanám combomra. Nem szívesen engedem el, a hiány felüti fejét egyből, de veszélyes lenne a meglévő utat úgy megtenni, hogy a kormányt fél kézzel markolom csak, balesetet okozni pedig nem akarok.
Sose beszélek olyan sokat. Elmondanám – aprót bólintok felé, rövid szünetet tartva ígéretem előtt, meggyőzve magam arról, ha bajnak nem tartom a változásokat, a történteket, akkor nem is nevezhetem hazudozásnak, amit teszek.
Hallgatásba merülök, ahogy úti célunk közvetlen közelébe érkezünk. Intenzív kutatásba kezdek szabad pakolóhely után, hálát adva minden természetfeletti hatalomnak az előttünk éppen ebben a pillanatban kifaroló autónak, s távozását követőn be is állok a felszabadult parcellára.
Maradj – hangom határozott, de egyértelműen nem takar utasítást, parancsot, csupán kérést. Ha teljesíti ezt, megkerülöm a kocsit, hogy oldalához lépve kinyissam ajtaját előbb, majd felé nyújtva kezem kisegítsem onnan. – Zavarjuk le ezt mihamarabb és menjünk haza – kimerült Ő is, tudom jól, mondania se kell, s kizárólag azért nem vétóztam az idelátogatást meg, mert tudom, felvidítja majd Billy vidámsága, maximálisan megérővé téve a fáradalmakat.


 
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Szomb. Márc. 04, 2017 1:51 pm
 



 

- Neked? Hinni? Ne viccelj - nevetek rá fejemet csóválva - Hogy is lehetne, csak rád kell nézni, pont az a fajta vagy, akitől az anyukák óva intik a lányaikat. - csípkelődök, és végigmérem elegáns profilját oldalról, szép, mint egy görög isten, modellnek is simán elmehetne.
Aztán persze beismeri, hogy nem igazán volt ideje enni, mármint úgy normálisan, és nem mondhatnám, hogy meglepődök.
- Hát ez egy olyan dolog, ami abszolút nem lep meg - mondom ki hangosan is, amit gondolok, és fejben már azon sakkozok, hogy mi legyen otthon a vacsora, bár mindkettőnknek hosszú napja volt/van/lesz, így nem tartom valószínűnek, hogy nekiállunk még főzőcskézni, hadd pihenjen XAvier is. Majd rendelünk valami kaját.
Bár őszintén szólva, a legeslegjobban azt a részt várom, amikor beülünk mindketten a kádba, esetleg egy pohár borral, elnyújtózunk a langyos vízben, és érezzük az éteri nyugalmat, már olyan rég volt ilyen utoljára, úgyhogy el is határozom magamban, hogy ezt az estét mindenképpen kiharcolom. Kell nekem. Szükségem van rá. Mindig, és gyógyíthatatlanul. Talán sosem vágytam még ennyire életemben semmire, mint erre a férfire itt mellettem, és talán ebben része van a titokzatosságnak is, ami körüllengi egész lényét.
Újra a kezemen van az ajka, én pedig érzem, hogy szájának érintése végigszáguld forrón az idegeimen, és végigbizsergeti a gerincoszlopomat.
Rámosolygok.
Én is szeretem.
Én is szeretlek, XAvier.
Fáradtnak tűnik, nyúzottnak, és hárítja a kérdésemet, én pedig, bár nem vagyok gyanakvó típus, megérzem, hogy van valami, amit esetleg nem mond el. Mindenesetre kényszeríteni nem akarom, talán fölösleges is lenne. Úgyis eljön mindennek az ideje.
Amíg parkolóhelyet keres, próbálok a feladatra koncentrálni. Kiskutya, kiskutya, meg a kisfiú a szomszédban... Olyan boldog lennék, ha egyszer nekünk is megadatna, egy egész család. Béke, és nyugalom. Aki olyan magányos gyerekként nő fel, mint én, az - mit tegyek - ilyenekről álmodozik.
Zökken a kocsi, ahogy megáll, megérkeztünk. Nyitnám az ajtót, de Xavier rám parancsol, majd megkerülve az autót, kinyitja nekem az ajtót. Óvó, féltő szeretete láttán szinte könnybe lábad a szemem, de most nincs helye efféle érzékenykedésnek, dologra, tudjuk le.
- Köszönöm, Mister - mosolygok fel rá, ahogy kiszállok, majd lesimítom szövetkabátomat. - Oké, haladjunk. Hidd el, hogy nem fog sokáig tartani. - Gyors simítás az arcára, aztán bemegyünk a telep kapuján.

Pár órával később, otthon vagyunk, kiskutya átadva - a fajtáját ne kérdezzétek, mert szerintem a jó ég se tudja, csak, hogy nagyon helyes kis vakarcs volt - örömteli köszönet bezsebelve, Billy öröme megörökítve fotón, az idétlen partykalapot, amit a kisfiú biggyesztett a fejünkre, már a kezünkben hoztuk át.
Aztán, csak ledöglöttünk a kanapéra, ahogy bárki tenné egy iylen mozgalmas nap után.
- Rendelek valami kaját - veszem elő a telefont, míg Xavier ölébe fészkelem magam - Aztán fürödhetnénk egyet, ketten, a kádban. -sokat sejtetően felmosolygok rá, és visszafojtott lélegzettel várom a beleegyezését. - Rád is rádférne. Olyan kimerült vagy. -győzködöm, míg a közeli házhozszállítós étterem kínálatát nézem. - Kérlek, Xavier. Kérlek! - felnyúlok a gallérjáért, hogy magamhoz húzzam egy csókra.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
Szer. Júl. 05, 2017 1:48 pm
 



 




Játék vége



Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Paramount Színház
 



 

Vissza az elejére Go down
Paramount Színház
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: