HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Pine Forest

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Pine Forest
Hétf. Okt. 03, 2016 4:10 pm
 



 



Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Hétf. Okt. 03, 2016 6:26 pm
 



 



Francois & Sun


Más volt itt az ősz mint Európában vagy éppen fent északon, már közelebb a sarkvidékhez. Itt színes volt a világ, mintha valaki az arany, a bordó és a barna millió árnyalatába öltöztette volna az erdőket. Szerettem azokat a napokat, amikor odakint még csalókán sütött a nap, beszökött a maszatos üvegeken és elhitette velem, hogy még visszatér kicsit a nyár, de a meghajló lombok, a szélnek ellenálló zörgő, levelüket levetkezett ágak már a hidegebb idővel kecsegtettek. Pár napja Sophie járt nálam és egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk túrázni megyünk. Sophie a tördelő szerkesztőm, akit többnyire hirtelen szőke hajáról, és negyvenes évei közepének dacára kellemes simaságú arcáról lehetett megismerni, aminek többnyire köze volt tetemes súlyfeleslegéhez. Ó, el sem tudom mondani mennyire finom krémes almás rácsost tudott sütni. Szinte függővé vált tőle aki megkóstolta. Mindig mosolygó piros pozsgás arca volt, az ajkait püspöklilára festette, és ha nem onnan olvastam volna le a mondanivalóját, akkor is oda téved volna a tekintetem mert szinte magára vonzotta. A nevetése szép volt, bár a hangját nem hallottam, de a ritmusa karistolta a tarkómat és arra késztetett gyakorta, hogy én is vele nevessek. Azt mondta jót fog tenni nekem ez a kirándulás, hiszen mostanság ki sem mozdulok itthonról, nem igazán jó, hogy örökké a munkába temetkezem, még akkor sem ha szeretem ezt csinálni. Azt mondta túlságosan csendes tevékenység, amivel engem megint nevetésre ingerelt, hiszen tulajdonképpen az egész életem ebben a furcsa és vibráló zajtalanságba telik. Sokan, sokszor megkérdezik tőlem, hogy nem rossz? Én pedig nem értem a kérdés. Ebben élek, miért lenne rossz? Másképpen kell az emberekhez fordulnom, ahogyan nekik is másképpen kell hozzám, de ettől én szeretném azt gondolni, hogy ugyanolyan vagyok mint ők. Nem több és nem kevesebb. A kirándulás napján bár fújt egy kicsit a szél de alapvetően gyönyörű idő volt, és még eszembe is jutott, hogy valóban mennyire igaza volt az én sokat tapasztalt barátnőmnek, hogy ezt az egész javaslatot megtette, amikor vibrálni kezdett a zsebembe a mobilom. Üzenetem érkezett. Bár telefonálni klasszikus módon nem tudtam vele, de üzenetet fogadni és küldeni azt annál inkább.
“Kisvirág! Ne haragudj, de az éjjel behúzta a görcs a lábam. Most itthon szenvedek. Menj nélkülem, aztán várom az élménybeszámolót.Ne felejts el óránként csekkolni.”
Csalódottan húztam el a számat, és látható volt az arcomon, hogy nagyon érzékenyen érintett a dolog. Már annyira rákészültem. Dupla adag szendvicseket pakoltam, meg egy pakli kártyát is. A hátizsákom, már az előszobában várt indulásra készen, és én lebiggyedő ajkakkal néztem. Legszívesebben visszamondtam volna az egészet, de az igazat megvallva amennyire nem akartam menni eleinte, most már annyira beleéltem magamat. Valóban keveset mozdultam ki mostanság, és még akkor is ha helyenként ez azért lehetett mert féltem a világban a magam kis csendességével közlekedni. Apa egyszer azt mondta nekem, hogy én nem illek ide. Sokkal inkább illenék valamelyik zeneművének kis félhangjai közé. Először keserűen állapítottam meg, hogy én csupán egy felet érek, mire apa azt mondta, hogy ne  butáskodjak, a fél hangoknak megvan az a sajátos tulajdonságuk, hogy arra mindenki felkapja a fejét, mert különleges, mert nem illik oda.
“Jobbulást Sophie, és sajnálom. Holnap meglátogatlak, és viszek sajtkrém levest. Ellenvetés nincs. Csekkolást nem felejtem.
Nagy vigyorgások közepette nyomtam rá a küldés gombra, és a kabátom után nyúltam, hogy a magamra vegyek, és a hátamra kanyarítsam a zsákomat. A busz lassan zötyögött velem, és egész úton arra gondoltam, hogy mennyi képet fogok csinálni a kirándulásról, amit majd elküldök a papának Dublinba. Két nap múlva indul a koncertsorozata, olyankor nagyon magába tud fordulni, nem igazán lehet vele beszélni. Ráadásul nekem is be kell fejeznem egy kéziratot, szóval nem fogok én sem unatkozni. Ez valóban ilyen utolsó utáni lehetőség volt a kikapcsolódásra. Két órás gyaloglás várt rám amikor a buszról leszálltam, és az erdő fái felé vettem az irányt. A fenyvesek alján már az ősz csókolt színeket a többi fára, mögöttük az örökzöldek méltósággal terültek el, hívogató, harsány színekkel. Magasabban még köd gomolygott. Követtem a turista jelzést, az egyetlen tájékozódási lehetőségemet, és haladtam befelé, a magasabb sziklák felé. Úgy terveztem, hogy ott az első magaslati ponton állok majd meg, és költöm el a reggelimet. Mintha apró kis makettre pillantanék le az alattam elterülő világra. Közben pedig elküldöm az első óra üzenetét Sophie-nak. Ez volt az úgynevezett csekkolás. Mivel nem érzékelem magam körül úgy a veszélyt mint mások, ha kirándulni mentem, vagy olyan helyre, ahol több órát kellett távol lennem, mindig küldtem időnként üzenetet, amelyben tudattam az éppen arra kijelölt személlyel, hogy jól vagyok, semmi gond.Egy időben nagyon nehéz volt azt megszoknom, hogy nem tehetek egyetlen lépést sem anélkül, hogy ezeket a jelzéseket el ne küldtem volna, később már rájöttem, hogy ez szükséges volt ahhoz, hogy a szeretteim, vagy azok akik aggódnak értem tudják: minden rendben velem, nem kell aggódniuk. Ha azt lehet mondani, még mindig valamiféle köldökzsinórral kapaszkodtam a világba, kivált azóta amióta teljesen elveszítettem a hallásomat. Az erdő látványába belefeledkezve kapaszkodtam felfelé, és az első sziklát elérve fogyasztottam el néhány szendvicset, küldtem egy üzenetet Sophie-nak és indultam tovább. A Tűlidérc felé igyekeztem, amely a fenyves ezen, északi részének legmagasabb pontja volt, és onnan kapta a nevét, hogy az idő által hófehérre csókolt szikla hatalmas lidérccé csipkézett köveivel magasodott a világ fölé. Egy kissé meredekebb szakasz következett, amelyet nem volt egyszerű megtenni, ugyanis kissé csúszós volt, és földszagú, az évek óta rétegezett levedlett fenyőleveleknek és az idő által érlelt természetes komposztnak hála. Ahogyan így felfelé araszoltam magam mellett az egyik domboldalban, egy kisebb sziklacsoportosulás között megpillantottam azt a lila virágot, amely mosolygó kis bólogató fejével a nyár utolsó hírnöke volt. Ezerszépség. Így nevezte apa, ahányszor elvitt magával kirándulni, és megláttuk ezt a növénykét. Utolsó erdei virágok egyike, amely nyár végén nyílik és kizárólag az erdei fenyők rejtekében, vagy sziklák repedéseiben található. Valami különös indíttatástól vezérelve váltottam irányt, és másztam felfelé a meredek domboldalon. Az volt célom, hogy leszedjem a virágot, és lepréseljem, ajándékba az édesapámnak. Az otthon egyetlen apró kis misztériuma. Elszámítottam azonban magam, és amikor a sziklákat elérte a kezem vettem egy nagy lendületet, de már csak arra volt lehetőségem, hogy a hátamat két repedés között megvessem, és a zsákom beakadt, a telefonom pedig kiesett az oldalsó kis zsebből, bucskázott lefelé a meredek hegyoldalon. Kétségbeesetten sóhajtottam a sziklák közé szorulva. Ha megmozdulok és rosszul lépek lecsúszok. Ha nem mozdulok meg, akkor fogalmam sincs hogyan fogok innen kiszabadulni. Egyre nehezebben vettem a levegőt, egyre kétségbeesettebben forgattam a fejem, de hiába. Nem hallottam semmit. Egyedül voltam a saját csendembe burkolózva, és nem tudtam mit csináljak. Csak Sophie-ban tudtam bízni, hogy ha fél óra múlva nem érkezik meg az utolsó csekkolás, akkor ösztönösen bajt fog érezni. Ilyenkor kifejezetten jól jött a túlaggodalma. Ujjaim a sziklára simultak, és vártam, nem tehettem mást.
***
Fél óra múlva egy hívás futott be a légimentő szolgálathoz, egy bizonyos Sophia Trevisor jóvoltából, aki arról tájékoztatta őket, hogy egy fiatal lány miatt aggódik. Eleinte nem nagyon értették miért, amikor is a hölgy közölte, hogy az a bizonyos lány nehezebben tájékozódik mint az átlagemberek, ugyanis nem hall semmit. Kérte a segítségüket, és a kutatás megindítását a Pine Forest északi oldalán. Kis türelmét kérték ugyanis jelenleg nem volt szabad pilótájuk egy másik mentés miatt ugyanis terepen vannak, de ígéretet tett a központos, hogy kerít valakit, aki megnézi a Tűlidérc környékét.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Hétf. Nov. 14, 2016 2:30 pm
 



 





játék vége





Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Avataron : Ash Stymest
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Pént. Nov. 18, 2016 3:24 pm
 



 

- Mi a franc, dude?! - kiáltok rá a konyhában vígan kávézgató Bugra, aki flancos vigyorral a képén tűri, hogy levánszorogjak az emeletről, majd úgy rántsam ki az ajtót a helyéről, mintha ezen múlna a nyomorék életem. - Ráfeküdtél a csengőre, vagy mi a faszom van?! - teremtem le a FedEx csávót, mire zavartan bámul körbe az utcán, hátha eléugrik egy nigger és feldugja a stukkere csövét az ánuszába. Mivel sikerült felbasznia egy masszívan aznapos éjszaka után - ráadásul majdnem meglett a kerek négy óra alvásom -, ami ritka kincs, így extra csúnyán bámulok le rá, ahogy a papírjaival balfaszkodik. Nem ám csak úgy lebassza a küszöbre és elmegy a picsába, á, dehogy, neki hajnal-reggel nyolckor kell ránk vernie a világvégét.
- Mr. O'Berry? - olvassa le a nevem, de baszod, nincs ehhez türelmem és mielőtt a kutya ráugrana, hogy körbenyalja kapom ki a kezéből a digitális faszom tollát, hogy nyomjak egy tag-et a touchpados szarjára és átvegyem tőle a csomagot, amiről fingom nincs, mi lehet.
- Megjöttek a füstbombák? - mászik bele a képembe Bug, így hát erőből rúgok a combjára, mert a köcsög geci nem bírta volna ám kinyitni azt a redva ajtót, á, minek az, majd ez a buzi felkel!?
- Mi van? - vonom fel a szemöldököm, ahogy rálököm az asztalra a pakkot, majd a hülyegyerek bicskájával állok neki felbontani. - Adjá' má' egy red bull-t, baszki - nyűglődöm, és végre hasznossá teszi magát, mert ellép a hűtő felé. Addig én megcsodálhatom a majdhogynem teljes színskálán pörgő frankó kis gránátokat. Hát, szarnak nem szar, de mégis... miafaszom?
- Két hete rendelted az Amazonon, miután felkúrtad magad Hazard neonfényes dobásán - rak le elém egy lónyálat, én meg hunyorogva próbálok visszagondolni rá, de nem rémlik. Nyilván ennyit ő is levág, mert vállvonva teszi mellé: - Eléggé be voltál állva és így is ledumáltunk egy Nyan Cat piñataról. - A lényeget azért sikerül megragadnom, ugyanis felháborodva nyitom ki a cukros fost, hogy a felét máris lehúzzam. Még kellene úgy hat óra alvás, hogy képbe kerüljek, de hát annyim most nincs, szóval marad a reggeli feltúrása. Már, ha maradt még pizza, vagy valami... mindenesetre, amit találok, azt megeszem, nem számít, mióta rohad ott.
- Arról meg minek beszéltetek le?! - Végül megadom magam a sorsnak, mert az a köcsög tényleg lemásolta a kiállításom, szóval előkotrom a mobilom és dobok egy gyors sms-t, majd bontok egy csomag Reese's-t. Máris kerek a világegyetem.

"Date night: 18.00 @PineForest. hozzá' hotdogot!"

Mivel nem találok zoknit kések úgy jó fél órát, na, nem mintha ez a gyökér segítség nélkül időre idetalálna, szóval rántok egyet a tatyómon, majd hozzávágok egy doboz sört. Persze, előtte azé' még bevillan, hogy már egy hónapja richtig járunk, szóval egy ótvarnagy vigyorral a pofámon rántom magamhoz közelebb, hogy aztán alaposan lesmároljam. Onnan meg bármiféle magyarázat nélkül töröm a kijelölt ösvényt, bár a gedva turisták és szájtátók miatt hamar lehagyjuk, hogy belevesszünk a sűrűjébe. Bug közben minden fosomat kameráz, meg Eli seggének állapota felől érdeklődik, és hogy a legközelebbi koncertjére ő is szeretne jegyet kérni. Válaszul lekúrom a táskám a földre, mert ideálisnak találom a terepet, majd kiszedek belőle négy füstbombát. Az első a narancssárga lesz, ezé' Eli kezébe nyomom a Canont, mielőtt ellépnék.
- Na, figyuzz - kezdek bele, bár nem bonyolítom túl a dolgot és úgyis szarul tanítok meg másoknak így kábé bármit, szóval egyre megy. - Próbáld meg ne kurvahomályra venni a figurát és nyomd meg ezt. Aztán meg próbáld meg nem elbaszni, mert csak egyszer tudom lezavarni, vili? - mutatok a gombra, aztán berohanok a susnyásba, hogy fél perccel később már az egyik rönkön dekkolva intsek egy okét. Ez most próba lesz, de annak gecijó, már ha ugye nem kúrja telibe. Meg közben arra se árt figyelnem, hogy ne égessem le a bőrt a pofámról, ugyanis ezek nem épp a cool burning kategóriából valóak, de hát így mégis izgalmasabb, nem? Szóval előszedem a Zippot, meggyújtom a cuccot, majd levágom azt, amit fejben már összedobtam. A narancsos füst egy szemvillanás alatt hányódik be, az meg pont nem zavar, hogy beszívok belőle, elvégre tüdőzöm én eleget a kannák gázait. Kicsit azé' kaparja a torkom és bekönnyezik tőle a szemem, de a shotért mindent alapon hagyom, hadd igya be magát a ruhámba, hajamba, meg persze a bőrömbe. Azé' a kapucni se sokat véd ki belőle, szóval esélyesen cool lesz a séróm, mire végzünk ezzel a color smoke art-al.
- Elfelejtettem vizet hozni, banyek - ugrom vissza közéjük, de aztán vigyorogva mérem be az eddig kamerával balfaszkodó srácot. - Ki akarod próbálni? - nyújtok felé egy kéket, mégis megy a buzi szeméhez, meg érezze má' a törődést, ha egyszer hashtag bf.  



[nice shot, yo asshole]

Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Avataron : Andy Biersack
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Vas. Nov. 20, 2016 3:20 pm
 



 

"Date night: 18.00 @PineForest. hozzá' hotdogot!"
Felmordulok, ahogy felvillan a teló képernyőjén az üzenet. Jellemző, ennek folyton csak a virslim kéne… azért visszapöttyentek egy k-t két falat közt, merthogy épp egy jó gusztustalanul megpakolt pizzát tömök a képembe, a képernyőn meg az Adams Family megy. Nem kell mindig halloweennek lennie, hogy megnézhessem… Vaughn a kanapé másik felén röhög, éppenséggel a lábam alatt, Jim meg a hátam mögött szunyókál lassan. Kira szobája felől időnként éles sikoltásokat hallani, de ez is egyfajta életjel, szóval nem zavartatom magamat.
Még van pár órám, hogy kényelmesen elkéssek, szóval végignézem a filmet, aztán szembenézek a tükörképemmel, ami most is tökéletes… höh. Igazából meg tök mindegy, megmosom, azt csá, egy zuhany, egy ülepes melegítő, laza felső, és már magamra sem ismerek. Az erdőbe azért mégsem megyek tapadós rocker genyákban, meg néha ezzel az oldalammal is fel kell vágnom. A taxis először mondjuk furán méreget, de miután egy fancsali fintor keretében megvillogtatom a pénztárcám, egy sóhaj keretében befogad, és csak fél órát kések.
Kezemben egy zacskónyi friss hotdoggal, tétlenül toporgok az erdő szélén, mert arról ugye nem volt szó, hogy melyik kibaszott felében kéne találkozni. Párszor megvakarom az orrom, elszívok egy cigit, aztán még időben pillantok fel, hogy elkapjam a sört.
- Csá. Azt hittem má’ rossz végében vagyok. – röhögök fel, aztán hagyom, hogy egészségesen lekapjon, és még seggen is paskolom, mert ugyebár régen dugtunk már. Bár a’sszem most se ez a terv, legalábbis Bug jelenlétéből erre következtetek. Hacsak nem hármasban toljuk. A csávó mondjuk röviden rázendít, de én még a délutáni szundis korszakomat élem (vagy már), úgyhogy álmosan bólogatok, és a seggem meg köszöni szépen, jól van. Egyszer mindent kihever… talán.
- Sz’al mi a faszt keresünk az erdőben? – ironikus, de már jócskán a sűrűjében járunk, mire felteszem a kérdést, a választ pedig inkább gyakorlatban kapom meg, miután minden faszomat a kezembe nyom ez a geci.
- Ja, ja. Persze. – kurvára figyelek. Tényleg. Egész teltek ma az ajkai…vagy ez eddig is ilyen volt? Hmm? Ja, kép. Hát, integet, szalad, kattintok, azt lesz, ami lesz. Sejtem, hogy ez is valami művészhobbi lesz, csak azt nem t’om, ma mér én dokumentálok, pláne, hogy Bug is jelen van. Egyáltalán mér vagyok itt…
- Garfield megirigyelne. – nevetek a narancssárga pofáján, de azért lepasszolom a gépet, és elfogadom a füstbombát, már ha ezt így hívják. A korábbi megfigyeléseim szerint sokat nem kell szarozni, szóval egész elborult képpel gyújtom meg, aztán úgy repítem körbe, mint amikor azok olimpiai faszszopók lendítik a kalapácsot. Kurva jó, megint kettőnek érzem magam. Épp csak egy randán rikító esőkabát ront bele a képbe, merthogy majdnem képen égetem a fickót, ahogy itt össze-vissza szaladgál.
- Maga meg ki? – méregetem, miután a cucc kiég, és még az orromon is ez a kék kormos izé éktelenkedik. – Várunk valakit?
Pillantok En felé, de a pofájából ítélve ez az erdő ma népszerűbb, mint amire számítottunk. Sebaj, több szem többet lát.
- Ez amúgy illegál? – pislogok a gyökér pasimra, bár lehet ezt a kérdést nem utólag kellett volna feltennem. Oda se neki.
- Te, nem ég valami? Elég fura szag van.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Vas. Nov. 20, 2016 4:26 pm
 



 

- Vedd már le azt a szart.
- Nem, Amy ragaszkodott hozzá, mert ha megfázom az esküvő előtt, akkor kurvára nyakon fog vágni. – Csak legyintek, a papucs témát már inkább nem lövöm el, megkapta már éppen elégszer, a magam részéről ennyivel beérem, úgyis tudja, hogy az, de legalább boldog papucs, ez sokat számít, nemde?
- Hagyjuk. - Csak legyintek, mert valljuk be, erre mást nem lehet mondani, de én biztos nem vennék fel Chloe kedvéért nem hogy sárga, de semmilyen esőkabátot. Egyébként még most sem értem igazán, minek jöttünk ide, merthogy úgy egyébként ennek a pöcsnek ez a kemény két személyes legénybúcsúja, nem hagyta, hogy én szervezzen. Jobban mondva, Amy nem hagyta, erre fogadni mernék.
- Amúgy remélem tisztában vagy vele, hogyha egy kibaszott kocsmában versenyeznénk, hogy ki esik később az asztal alá… – Nem is kérdés, hogy én. - Akkor nem fagyna belénk a takarmány, és nem kellene ilyen hülyeségben mászkálnod.
- Jah, nagyokos, nyilván minden kocsma mögött el van ásva az időkapszulánk.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy abban három képregény, néhány fotó, meg két levél van? Most kell ezzel szórakozni? – Nem mintha nem jelentene semmit, Mark a legjobb barátom, de basszameg, azért nem érzem alkalmasnak az időpontot, ráadásul negyvennyolc óráztam, konkrétan sorvadásnak indult az agyam, erre most még múltba visszatekintőset kell játszanom. Jobban élvezném, ha kialudtam volna magam.
- Ne hisztizz, mindjárt ott vagyunk.
- Na elmész te a picsába. – Akad meg a hangom, amikor meglátom a villogó színes szarokat, de Mark nyilván lemarad a csodás képről, mert épp a képembe röhögne kárörvendőn, és majdhogynem telibe szalad az egyiknek. - Állj már meg, basszus… – Szólok rá, és hamarosan befogom a két kiscsávó látványát is, láthatólag jobb programjuk nem akadt mára, mint füstfelhőset játszani, de ez aligha érdekel, addig legalábbis biztosan nem, amíg nem gyullad fel tőlük az erdő.
- A természetvédők biztos tiltakoznának ellene. – Kotyog bele Mark, a magam részéről vállat vonok, de amikor én is megérzem az égett szagot, már eléggé ott tartok, hogy ez az este pocsékabb nehezen lehetne, és hogy Amy helyett én fogom nyakon vágni Markot, úgyis nagyon érik már.
- Biztos, hogy ég valami. – A bemutatkozás részemről rohadtul ráér, elindulok a feltételezett irányba, és sejtem én, hogy rohadtul az a kis erdei faház lesz az, ahová nosztalgiázni indultunk a söreink és elemlámpa táraságában, de azt hiszem, ez a program már most el is úszott. Fasza… ebből lesz szép erdőtűz, hogyha tovább terjednek a lángok, a szemerkélő eső túl sokat nem fog segíteni a helyzeten.
- A kurva életbe már. – Előveszem a telefonom, de naná, hogy nekem nincs térerőm, legszívesebben fejjel mennék az egyik fának, mert ilyen a világon nincs. Nyilván sem akkor nem volt, mikor a húgom szült a világ végén, és most sincs az erdő közepén. Faszomat már. - Van valakinek térereje?
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Avataron : Ash Stymest
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Hétf. Nov. 21, 2016 7:34 am
 



 

Nagyjából akkor esik le neki, hogy társasága van, amikor hozzávágom a sört, de hát egy szavam nem lehet, me' ellenkező esetben engem frankón homlokon baszna. Azé' egy alapos csekkolásra még futja, mielőtt elkapnám egy smárra, majd vigyorogva jegyzem meg, ahogy a seggem csapkodja: - Mi ez a 'nice guy' szerkó? - röhögök fel élesen, de egyébként meg bejön. Bug eközben kivonva magát a forgalomból vacakol a kamerával, amit jól is tesz, ugyanis nem tudjuk százszor megismételni a mutatványt, mint ahogy általában, ugye. Amikor levágom az ösvényt azé' szóba elegyednek, bár csak félfüllel figyelek, mert jobban leköt, hogy fejben átnyálazzam a mai mókát. Kábé mindent sikerül magammal hurcolnom, ami egy frankó kis smoke bomb arthoz kellhet, és csak akkor esik le, hogy ez a homár nem tud az akcióról, amikor tulajdonképp rákérdez. A fényképezőt azé' megkapja, hátha tud vele valamit kezdeni, na meg, jobb is ha még időben hasznossá teszi magát, mielőtt ránk szakad a totális sötétség. Me' akkor garantáltan kurvásul nem találunk ki innen.
- Színes füstbombákkal fogunk balfaszkodni - adom a tudtára egy széles vigyor keretében, aztán rátérek a Nikon használatára, de mintha fejben egy másik dimenzióban járna. - Figyelsz te egyáltalán? - vonom fel a szemöldököm, de nem érek rá ezen pöcsölni, szóval egy sóhaj keretében fordulok le, hogy dobbantsak a fészek-szerű rönkökre, majd begyújtsam a gránátot. A füst nyilván a pofámba kap, de nem érdekel, me' a műsorra koncentrálok. Így elsőre nem tűnik szarnak a végeredmény, de hát majd a többit meglátjuk a képeken, ugye.
- Ja, hát majd a zuhany megoldja - törlöm le pulcsim ujjával a képem, és direkt meghagyom kicsit a levegőben ezt a vizes témát, csak nincs aranyhal memóriája. Kap is jutalmul egy kis játékot, míg Bug átveszi tőle a kamerát és ellenőrzi a képeket. Úgy tűnik, azt nem akarja lencsevégre venni, ahogy Eli szórakozik a kékkel, így hát vinnyogva bámulom végig, ahogy félúton elhagyja az eszét, és majdnem valami narancsos szar pofájába nyomja a füstbombát.
- Hát... elvileg nem. Ezzel a stílusérzékkel meg pláne - mérem végig a fószert, de így másodjára sem tűnik ismerősnek. - Mi? Ja, nem illegális - mert amúgy tényleg, kivételesen. Csak annyi, hogy a szabadban kell gyújtani, lehetőleg száraz gallyaktól, meg faszomoktól távol. De há' múlthéten esett, szóval... nem izgatnám magam különösebben a dolgon, ha a rákövetkező percben ugye meg nem érezném azt az ismerősen égett szagot. Pedig vigyáztam, a'sszem. Azé' a pasi kellő ideggel túrja elő a mobilját, bár nem'tom mit vár így itt, az erdő közepén, plusz a kolonca sincs túlzottan képben.
- Szerinted? - csöpög belőlem a szarkazmus, és még egy idióta félvigyort is levágok mellé, ne induljunk itt rossz benyomásokkal.
- Nekem van - dobja be közénk Bug, de hát ő a technikai zseni, valahogy általában mindig megoldja, és még a tűzoltókat is kihívja, ami mondjuk annyira nem tetszik, de há' ez van.
- Add ide - veszem ki Eli kezéből azt a szart, majd eldobom az illuminált csávónak. Már úgyis leégett, de ajándékba megkapja. - Ha ezek a gecik ideérnek, akkor frankón ránk varrják, de kurván nem témáztunk annak a háznak a közelében - vonok vállat, majd kérdőn bámulok a józanabbik pasi képébe. - Na meg, mégis ki vágná le, hogy hárman toltuk a füstbombát, vagy mondjuk öten? - szélesedik a mosolyom, érezze má', ha beköp, ők is velünk úsznak, plusz kétlem, hogy puha takaró és cukros snack lenne azokban a pakkokban, amit magukkal hurcoltak.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
avatar
Inaktív

Avataron : Anne Lindfjeld
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Hétf. Nov. 21, 2016 4:28 pm
 



 

Céltalanul sétálgattam az erdőben... Kellett most a magány, elmenekülni a város zajától, saját életem túlhajszolt valóságából, kellett pár óra, amikor végiggondolhatom, hogy ki vagyok és egyáltalán mit akarok ettől az élettől.
A múltkori fiaskó óta, ami a kórházban esett meg velem, egyszerűen nem tudok önmagam lenni. Persze kifelé, a világnak még mindig ugyanaz a Tara Goglin vagyok, aki eddig is voltam, tele pozitív energiákkal, motolla módjára pörgök és forgok, mindenkivel megtalálom a megfelelő hangot, de amikor hazaérek, amikor lemosom magamról az egész napos mocskot, akkor csak én vagyok ott és bár nagyon szeretnék, magamnak nem tudok hazudni. Senki nem tudja, hogy mennyire kavart fel az egész, mert nincsen olyan, akivel megoszthatnám a gondolataimat. Nincsen se egy barát, se egy társ, akinek mindent elmondhatnék, nem tartva attól, hogy visszahallom, nincsen senki olyan, akiben őszintén és minden feltétel nélkül megbízhatnék. Még Willy sem, pedig őt mondanám magamhoz a legközelebbinek.
Csak sóhajtok, ahogyan elpöccintem a leégett cigarettacsikket, ahogyan mélyre nyúlok a bőrkabátom zsebeiben, s ahogyan egymás után teszem bakancsba bújtatott lábaimat. Vágytam arra, hogy valakivel beszélhessek, mégis az egyedüllét az, akivel most megosztom a gondolataimat, a sérelmeimet, a fájdalmaimat ... most csak az egyedüllét, ami maradt nekem.
Pár fiatal suhanc hangját hallom, nem keltik fel túlságosan a figyelmemet, elhaladnék mellettük, ügyet sem vennék rájuk, mégis meg kell állnom egy pillanatra. A hangok irányába nézek, de egy narancssárga füstpamacson kívül nem látok semmi mást. Vajon mit jelenthet ez az egész? Valami turpisságon törik a fejüket vagy éppenséggel ők is el akarnak vonulni a világ elől, de ők szerencsésebben voltak, mert együtt tehetik? Újabb sóhaj, újabb szál cigaretta. Már a harmadik, amióta bevettem magam az erdőbe, pedig néha ennyi a heti adagom. Nem esik jól, folytogatja a tüdőmet, mégis leküzdök minden ellenérzést és szippantok egy mélyet. Hosszú idő telik el, de újra elindulok, hiszen annyira mégsem keltették fel a fiatalok a figyelmemet, mint gondoltam volna.
Pedig biztosan izgalmas lett volna odamenni hozzájuk, bemutatkozni, hogy Tara vagyok és annyira magányosnak érzem magam, hogy akár még egy ismeretlen fiúcsapathoz (Backstreet Boys?) is odavetődnék csak úgy, csakhogy ne érezzem magam annyira egyedül. Hogy beszéljek valakivel végre másról is, mint a munka vagy a mindennapok. Hogy mennyire jó volt a legújabb Trónok harca rész? Hogy a Metallica új albuma vajon van-e olyan jó, mint a fekete album vagy sem? Hogy mennyi hülyeségeket fogok vásárolni fekete pénteken és mennyire nem fogom azokat a dolgokat használni? Hogy...
De nincs több "hogy", hiszen lassan továbblépdelek és elfelejtem a srácokat az erdőben, elfelejtem a narancssárga füstpamacsot, elfelejtem, hogy mennyivel több lehetne ez az egész, ha egy picikét jobban akarnám, de nem akarok. Most nem, mégsem, talán majd máskor vagy mással.

// Aztán lehet, hogy mégis becsatlakozom, ha valami olyan történik Smile
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Hétf. Feb. 20, 2017 8:06 pm
 



 





játék vége





Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Lullaby
avatar
Admin

Avataron : Lullaby
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Szomb. Júl. 14, 2018 11:28 pm
 



 



Cirque du Freak - I. kör

Habár a hőmérő higanyszála napközben csupán 25 °C -ig csúszott fel, a 44% -os páratartalomnak köszönhetően nagyjából 10°C -al magasabb volt a hőérzet. Az esti órákra ugyan valamennyit enyhült a hőség, de alapvetően még most is elmondható, hogy meleg van, ami a nyár majdnem közepét taposva egyáltalán nem meglepő, de korántsem kellemes.

A kisbusz nem volt klimatizált, az összezsúfolódó embermassza pedig cseppet sem hozta meg az enyhülést, ahogyan a helyszínt bevilágító, nagy teljesítményű, fényes lámpák sem. A bejáratnál, az ellenőrzések és a kulcsok – amelyek az elzárható szekrényekhez járnak – kiosztása után minden vendég gazdagabb lett egy karszalaggal, amelyek meglepő módon 8 különböző színben pompáznak, továbbá egy 3 decis, bontatlan vizes palackkal. A bejáraton áthaladva egy sötét, szűkebb helyiségbe terelik a nézőket, ahol újabb perceket kell várakozással eltölteni, de már érezhetően csupán pár másodpercnyire van minden érdeklődő a showtól.

Hamarosan felkapcsolódik az egyik reflektor, egyetlen pontra és ezzel együtt személyre koncentrálva a fénykört.
A sátor belső, függönyökkel takart részéből egy szokatlanul fehér bőrrel rendelkező férfi, magas, sudár alakja bontakozik elő. Szemei vörösek és bár lehet, hogy van, aki kontaktlencsének hiszi, valójában az elegáns, de mégis a showhoz illő öltözékben megjelent ember egy albínó. Nyurga, két métert is meghaladó magasságával kifejezetten óriásnak és cseppet sem bizalomgerjesztőnek tűnik, de legalább könnyű ráfigyelni, amíg beszél;

- Hölgyeim és Uraim, mélyen tisztelt publikum! Mindenkit szeretettel köszöntök a Cirque du Freak csodálatos és izgalmakkal teli, egyetlen estés Seattle-i előadásán! A nagy melegre való tekintettel a belépőjük mellé mindannyian kaptak egy palack vizet, amelynek elfogyasztását kérjük, most tegyék meg. Előadásunk több egységben lesz megtekinthető majd és a különböző performanszok helyszíneire már nem lesz lehetőségük magukkal vinni az üvegeket. - ezen a ponton elkámpicsorodó arckifejezése túlzóan beszédes és talán erőltetett is.
- Megkérjük Önöket, hogy ne dobálják szét a palackokat, óvjuk a környezetünket, a kukákat a bejáratok előtt találják, a szekrényeket nem különben, amelyekhez a számozott kulcsokat kapták. Telefonjaikat, kameráikat ezekbe helyezzék el, az előadás végéig megőrizzük őket. - tart némi szünetet, mielőtt újra magához ragadná a szót.
- Az show megkezdéséhez nincs más hátra, minthogy a karszalagjaikkal egyező színekben pompázó függönyökhöz fáradjanak! Mindenkinek nagyon jó szórakozást kívánunk! - színpadiasan mélyen hajol meg és a mosolyában van valami hátborzongató és rendkívül zavaró. A ráirányuló fény kialszik és abban a pillanatban felvillan 8 másik, amelyek mind egy-egy színes függönyt világítanak meg a félhomályban.

A karszalagok mind vörös színűek, amelyek Harper, Ryan, Pandora és Dwayne birtokában vannak. Rajtuk kívül még néhány látogató is ehhez a csoporthoz csatlakozik. Beletelik néhány percbe, mire mindenki megtalálja a helyét és a megegyező színű függönyt is, továbbá kidobja a kezébe nyomott palackot és elzárja a kép- és hangrögzítésre alkalmas eszközét. A lámpák egyszerre alszanak ki, ezúttal pedig nem marad semmiféle félhomály, teljes sötétség borul a közönségre.

Újabb percek telnek el, mire egy apró termetű személy húzza félre a bejáratként funkcionáló függönyt. Nem látni jól a vonásait, de azt igen, hogy egyáltalán nem úgy mozog, ahogyan az egy embertől megszokott volna, mellé pedig szokatlan, halkan hörgő hangot produkál. Nem szólal meg, csak azt várja, hogy beljebb lépjenek a felsorakozottak.

***


//Kérek minden résztvevőt, hogy 07. 20.-ig írja meg a kezdő reagját - amennyiben előbb készültök el, úgy a mesélői is korábban fog érkezni -, amely tartalmazza, hogy miként érkezett a helyszínre! Pandora esetében a hamis személyi/jogosítvány tényét is a korhatáros részvétel okán.
Továbbá minden résztvevő térjen ki arra pontosan, hogy a kapott vízzel mihez kezdett! Reagsorrend nincs, kedvetekre írhattok, egyeztetéshez pedig bátran használjátok EZT a topicot.
Kalandra fel, nagyon jó szórakozást kívánok nektek! *-*//





Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Vas. Júl. 15, 2018 8:07 pm
 



 

A tömeg megakadásánál, a buszon zötykölődés közben, a várakozás momentumaiban a képemre van írva mennyire nem akarok itt lenni. Blazírt vonásokkal forgatom a szemeimet és sokat mondó pillantással illetem Phil-éket, ha egy pisszenést is szólnak érte vagy az orrom alá dörgölik az elbukott fogadást, aminek eredményeként idehoztak szenvedni, tökéletes tudatában annak marhaságnak tartom az egészet. Ijesztő bohócok erőlködését nézni ebben a gatyarohasztó melegben, amire rádob pár fokot a sátor zártsága és a levegőtlenség.. Igen, baromi jó szórakozás. Legalább a jegyek kiosztásánál pont betelt a csoportlétszám, ahova ők kerültek és másikba tartozó karszalagot kaptam.
A telefon kötelező letételét szájhúzva fogadom, mindegy szájízzel veszem át a vizes palackkal együtt a szekrényhez járó kulcsot, hogy később elzárjam. Mást nem rakok be. A pénztárcám a kesztyűtartóban, egyedül a slusszkulcsomat tartom magamnál, nem adom le. Képrögzítésre nem alkalmas, úgyhogy pont leszarom. Ha annyira szőrszálhasogatóak, hogy pillantást akarnak vetni rá nem épp kedves stílusban fogom feltenni a kérdést milyen jogon, következő lépésben, pedig motozásra kell számítsunk a belépést megelőzően? A kulcstartó részén lógó mini, fekete elemlámpa a feltartásnál nem feltűnő, de nem mintha egyáltalán megfordulna a fejemben és ezáltal említést tenni róla. Különben is, mire fel kellene ekkora alaposság?
A percekig tartó várakozás ideje alatt fel-feldobom a kezemben lévő vizet, függetlenül a bent uralkodó sötéttől. Leköt, épp elég. A show kezdetét jelentő reflektorfény felkapcsolásánál hagyom abba a vele való játszadozást és szegezem a tekintetem a porondmester alakjára. Számomra ez az egész rettentően beteges és kívül esik a megértésem spektrumán. A beszédének felénél járva már sürgetően szuggerálom, hiába nem húzza sokáig a pofázást. Csak kezdődjön már el, hogy annál hamarabb érjen véget és a végszó elhangzását megkönnyebbült sóhajjal konstatálom. A kollégáknak intek, a parádé végén találkozunk remélem odabent pofára esik valamelyikük.
A vörös függönyt megtalálva valami tartó után kutakodok a helyiségben, de jobb híján bontatlan formájában fog helyet kapni a mobilom mellett a kapott víz. Nem vagyok szomjas és csak azért, mert kedvesen gondoskodnak a fizető vendégek hidratáltságáról még nem fogok inni. Az előadás végén valószínűleg az első utam így is a mosdóba fog vezetni.
Zsebre teszem a kezeimet az összegyűlt csoporthoz csatlakozva és szándékosan a végére maradok, mint kevésbé érdekelt. A rossz fényviszonyok miatt nem sok látnivaló akad, de a többiek vonásait a függöny két oldalán állóéval ellentétben szó-szó jól ki lehet venni. Az egyik, látszatra saját társasággal érkezett férfi kifejezetten ismerősnek tűnik, sokáig viszont nem fogom rajta keresni a miért?-jét. Hátra tekintek, hogy utoljára megszemléljem a belteret és a maradék hét függönyre is vessek egy pillantást. A kollégáimat nem nehéz kiszúrni, lelkes intést is intéznek, mire előre fordulok, nagyjából egy időben a beeresztésünk megkezdésével. A hörgő dúvadra nem szánok figyelmet, azután sem, hogy beléptünk. Erősen ajánlom ne olyan interaktív előadásról legyen szó, ahol a személyzet belép a személyes terünkbe..


Vissza az elejére Go down
Ryan Woodrow
avatar
Oktatás

Avataron : Paul Wesley
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Hétf. Júl. 16, 2018 6:09 pm
 



 

Egy szabad este.
A lányok pizsama partira mentek egy uszodai kis barátnőjükhöz. A leányzó anyukája hallotta mi történt Nellie-vel, és hogy a lányok most nálam vannak, s felajánlotta, hogy segít elterelni kicsit a lányok figyelmét a szituról. Elfogadtam az ajánlatot, mert úgy véltem, neki kicsit több tapasztalata van, abban, hogyan kell ekkora gyerekeket, ilyen trauma után felvidítani... vagy legalábbis azt megpróbálni.
Szóval, a lányok hercegnős pizsama partira mentek, és én csak holnap reggel kilenc órakor kapom vissza őket, mikor elmegyek értük. Gondoltam, akkor már töltsük az én részemről is kicsit lazítással az estét. Így jött ez a kis cirkuszozás, egy amolyan... randi keretében.
Nem állítanám, hogy kimondottan randi-hangulatom volt, és ezt meg is mondtam az illető hölgynek, de... olyan átéléssel bizonygatta, hogy jó estém lesz, hogy végülis hagytam magam meggyőzni. A figyelemelterelés végülis talán nálam is bejöhet. Azt hiszem, épp arra volna most szükségem nekem is, hogy egy kicsit... feldolgozzuk a minket ért dolgokat. Ehhez pedig jól jön némi lazítás.
Az már más kérdés, hogy én meg a cirkusz... Jó, az erdővel nincs bajom, kanadai vagyok, ott van erdő bőven, és sokat jártunk benne apámmal anno, mikor még gyerek voltam, de... nem igazán hittem benne, hogy a cirkusz olyan hatással lesz rám, mint amilyennek szánják. Na persze, az talán javít a hatás esélyein, hogy ez állítólag "más", meg hát ezt már a neve is elárulta. A rémséges részből ítélve, nem a nevettetés lesz a cél. Nyilván. De azért...
Na, de majd meglátjuk, nem zárkóztam el, megadtam az esélyt.
Dorisszal együtt érkeztünk a találkahelyhez a motoromon, ahol aztán a többiekkel együtt felvett bennünket is egy kisbusz az erdő szélén. A telefonomról még küldtem indulás előtt üzenetet a lányoknak, hogy reggel megyek értük, és érezzék jól magukat, majd kikapcsoltam a készüléket, felkészülve rá, hogy az erdőben úgyis tuti biztos, hogy nem lesz térerőm, hát fölöslegesen is meríteném a kütyüt.
Már a buszon ülve is észleltem, hogy meglepő módon... nem várt és ismerős arcokat fedezhettem fel a tömegben. Még Harper-ék hagyján... na de a zsaru... Dwayne, vagy hogy is hívták...? Kezdtem úgy érezni magam, mint valami szappanoperában, hogy bárhová is megyek a városban, ismerősökbe botlok, pedig lássuk be, annyira még nincsen sok. És mégis.
Egy biztos, az előző eset után... én már mindenben csapdát fogok látni az este folyamán...
Már csak ezért sem szívleltem, hogy telefon híján maradtunk, már az elzárásuk előtt is, hiszen ahogy előre sejtettem is, térerő persze nem volt az erdőben.
A beléptetés ideje alatt a tömeget méricskéltem. Amikor összetalálkozott pillantásom az általam ismertekkel, biccentettem feléjük, már csak a jólneveltség kedvéért is. No meg, direkt figyeltem, mely csoportba kerülünk. Minő humora a sorsnak, ugyanabba. Tehát együtt szórakozunk ma este is... Mondanám én, hogy örülök, amiért elvileg nem lehet fegyvert behozni, de... ugyan, kérem, mi szükség manapság igazira, ha a puszta test is fegyverré alakítható? És ki is tudhatná ezt jobban nálam, vagy épp egy katonánál, netán egy zsarunál? De, mint mondottam, megpróbálok optimistán állni a dologhoz, és ésszel ugyan, de azért... lazítani, s nem mindenben azt nézni, hol romolhat el.
Csendes érdeklődéssel követtem a tömeget. Nem mondanám, hogy izgultam, de azért volt bennem némi egészséges kíváncsiság.
A vizesüveget a kínálkozó pillanatban bontatlan formájában dobtam a szemetesbe a többi üveg közé, melyek az enyémmel ellentétben minden valószínűség szerint mind kiürültek, vagy minimum megbontásra kerültek. Hagyjuk a szentbeszédet, hogy én honnét, milyen családból jövök, mert ehhez most annak semmi köze nem volt. Ezt magamtól tanultam. Mint ex-drogfüggő, nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy egy bontatlan üveget is simán meg lehet buherálni. Mivel a sötétben nem volt mód vizsgálódásra, hozzá sem kezdtem, csak egyszerűen megszabadultam az ajándékomtól, amikor lehetett. Kietlen terület, eldugott, sajátosan megközelíthető. Nem mondom, hogy a világon minden ilyen helyen működtetett "intézmény" rossz, vagy gyanúsítandó, de nem most jöttem le a falvédőről. A város közepén lévő klubban bedrogozni valakit egy dolog, az erdő közepén, egy olyan cirkuszban, ahol valszeg a riogatáson lesz a hangsúly... már egész más téma volna. Ilyen esetben nem csak kirabolni és kihasználni lehet a népeket. És mivel a mobilom le kellett adnom megőrzésre, inkább észnél maradnék, ha egy mód van rá. Hisz, észben kell tartanom a legfontosabbat: van okom épségben hazaérni. Kettő is.
Vissza az elejére Go down
Pandora La'Morte
avatar
Oktatás

Avataron : Ashley Benson
Kor : 19

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Csüt. Júl. 19, 2018 1:15 pm
 



 




Cirque du Freak


Mosolyogva érkeztem meg a találkozó helyszínére, amit előzetesen megadtak a belépőjegyen. Azt beszéltük meg Harperrel,hogy itt találkozunk, hiszen úgyis egy nagy busszal visznek minket innen tovább. Fel voltam dobódva, hiszen a mútkori kellemetlen vacsora vendégeinknek hála majd 2 egész hetet töltöttem a kórházban és utána még mindig kellett járnom tornára is. Boldog voltam tehát hogy az iskolán és a tornán kívül végre valami olyasmivel tölthetem a szabadidőmet, amelyet én választottam.
Salome persze teljesen kiborulva hívott fel, amikor kiderült hogy meglőttek. Nem hibáztatom érte. Apa bár nélküle érkezett meg kell mondanom alapos fejmosást kaptam. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire eltérően viselkedik a nővéremmel, amikor mindössze ketten tartózkodnak egy légtérben. Majdhognem igazságtalanul engem okolt azért, amiért meglőttek. Esküszöm,ha nem tudnám, hogy minden rendben van nálam odafent megjegyeztem volna, hogy csak az ő kedvéért saját magamat löttem lábon.
- Csakhogy megvagy, meglepően sokan vagyunk. - léptem oda Harper mellé, amikor végre észrevettem őt a tömegben. Éppen időben mivel már szálhattunk is fel a buszra. A menetidő alatt hamar észrevettem hogy a telefonom nem jelez térerőt. Hát ez igazán remekül kezdődik, bár számíthattam volna rá, hiszen egy erdő közepén lesz az előadás. Így hát a telefonom a táskám alján végezte, a nővérem által küldött paprika spray és mini bicska mellett. Az volt az egyetlen szerencsém, hogy nem apa orra előtt bontottam fel a csomagot.
Amikor megérkeztünk és felmutattam a Ryan által kreaált hamis személyimet, azon semmiféle kivetnivalót nem találtak, így örömmel fogadtam el a felém nyújtott palackozott vizet, aminek a felét meg is ittam. Lehet hogy a hosszú farmer helyett elég lett volna egy rövidnadrágot felvennem, mert piszok meleg van. Mindenesetre legalább a rajtam lévő fekete ujjatlan poló elég vékony anyagú.
A Maradék vízzel együtt a telefonomat is elzártam a kapott szekrénybe, a táskámtól azonban nem voltam hajlandó megvállni. Praktikus kis mini hátizsák volt, így igen kényelmes is volt hordani.
- Szia. - köszöntem Ryannek mosolyogva, amikor Harperrel együtt megálltunk a karszalagunk színével megegyező függöny előtt. Rajtunk kívül még vannak néhányan ugyanilyen színű karszalaggal, de őket nem ismerem. Még meg sem szokta a szemem a fény hiányát máris halljuk ahogy a függöny elhúzódik és kissé vaktában de előre botorkálok. Vajon még is milyen előadásra kell számítani?
Vissza az elejére Go down
Harper Krevorien
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Logan Lerman
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Pént. Júl. 20, 2018 11:11 am
 



 

A kis esti vacsorás kalandjuk után két hetet töltött a kórházban a műtét után, és még egy hónapot a gyógytornával; de a legdurvább az volt, mikor a felettese beállított a kórházba és lehordta a földről amiatt, hogy nem volt képes Pandorára vigyázni, milyen botcsinálta katona lett belőle.
Egyrész rohadtul idegesítette az egész kialakult helyzet, hiába próbált volna védekezni, hogy lehetősége sem volt arra, mivel a lány ostoba módon neki próbált segíteni, nem ért volna célt. Befogta a száját és kussban végighallgatta az ordibálást, aztán csak egy "Értettem, uram."-mal elintézte a dolgot. Miután kikerült a kórházból, dühös volt saját magára, mert bármilyen pocsékul hangzott is, részben a felettesének igaza volt. Nem vigyázott a lányra, pedig ez volt a feladata.
A gyógytorna végét alig bírta kivárni, már visszavágyott a munkahelyére, viszont közben sokszor találkozott a lánnyal a tornák alkalmával, legalább így is szemmel tudta tartani. Később úgy alakult, hogy jött ez a cirkusz, Dora pedig meghívta, hogy menjenek együtt. Már lélekben felkészült az estére a cirkusz nevéből adódóan, aztán ha nem lesz semmi, úgy lesz a legjobb. Inkább figyeljen oda, nehogy megint ugyanazt a hibát kövesse el, mint akkor este.
Úgy beszélték meg, hogy a gyülekezési ponton fognak találkozni este, mikor már a nap is alábukott a horizonton, s végre a hőség sem olyan elviselhetetlen, mint napközben. Los angelesi révén már hozzászokott a forró nyarakhoz, így nem aggasztotta olyan nagyon a hőség, mint a legtöbb embert.
Ahogy végre megérkezett autóval a gyülekezési helyhez és leparkolt egy félreeső részen, úgy kezdte el már felmérni a terepet és Dorát keresni a tömegben, mikor végre a lány mosolyogva feltűnt előtte.
- Szia! Igen, viszont az emberi természetből kiindulva, mindig is kíváncsiak voltunk a szörnyűségekre, szóval annyira nem lep meg a tömeg – válaszolt, miközben a lánnyal együtt szálltak fel a buszra, ahol se légkondi, se semmi más, hogy tompítsa az emberek alkotta hőséget.
A melegre való tekintettel kényelmes edzőcipőt, térdig érő, keki színű zsebes nadrágot és egy fehér rövidujjú pólót vett fel. A mobilján már a buszon látta, hogy nincs térerő, de nem kapcsolta ki, egyszerűen az egyik zsebe mélyére csúsztatta, jó helyen van az ott.
Ahogy megérkeznek, úgy lesz még nagyobb a tömeg, amiben észreveszi Ryant, biccent a férfinak üdvözlésképp és baromira kezd rossz érzése lenni az egész estével kapcsolatban. Két olyan emberrel van együtt, akikkel már átvészelt egy igen hosszú és fájdalmas éjszakát. Ha Dora engedi, akkor átkarolja a lány vállát a tömegben és úgy haladnak tovább, nehogy elveszítsék egymást, túl sok a lökdösődő paraszt, akikre figyelni kell. A kapott vizet bontatlanul kidobja, nincs szüksége rá, de Dorának már nem tud szólni, hogy ne igyon bele. Csak egy pillanatig nem figyelt, a szöszke meg majdnem a felét megitta az italnak, mire visszafordult.
Az ellenőrzésnél ugyan szúrós szemmel pillantott a mellette állóra, de nem teszi szóvá a hamis személyit, elvégre nem tudhat arról, Dora pontosan hány éves, hisz csak barátként jöttek a mai estére. Arról a célszemélynek nem kell tudnia, hogy a kinevezett testőre lett.
Ahogy megkapják a karszalagot, ami vörös színben pompázik, a függönyhöz sétálnak és lám, Ryan ismét velük lesz.
- Úgy tűnik, nagyon azt akarja a sors is, hogy már megint együtt legyünk. Remélem nem lesz most olyan galiba, mint akkor este – szól oda a srácnak, miközben a férfi mellé sétál, Pandora pedig mellette. Ahogy besötétül minden, kissé feszélyezve érzi magát, elvégre az orráig sem lát, de érzi, hogy a lány mellette van, szóval talán gond nem lesz.
Vissza az elejére Go down
Lullaby
avatar
Admin

Avataron : Lullaby
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Szomb. Júl. 21, 2018 10:35 pm
 



 



Cirque du Freak - II. kör

Az unikálisan és vitathatatlanul szokatlan módon megválasztott helyszín mellett az mindenképpen tagadhatatlan, hogy az előadást szervezők felkészültek és mindenre igyekeztek gondolni. A teatralitás mellett, amely nem csupán a sok bizalmat éppenséggel nem keltő díszleteken túl kiterjedt a világítás – vagy éppen annak a hiánya – megfelelő és kellő használatára, olyan helyekre és fellépőkre fókuszálva a tekinteteket, amelyeket kiváltképpen kihangsúlyozni kívántak, ezzel is terelve a megjelentek figyelmét a kedvük szerint, más tekintetben is a végletekig kitettek magukért.

Ugyanis ez a fajta precizitás nem csak a hangulatkeltésben, hanem a biztonsági intézkedésekben is megfigyelhető. Szigorúan veszik a fegyverként is használható tárgyak kizárását – nem véletlenül –, így a személyigazolványok és/vagy jogosítványok ellenőrzése közben – amely a korhatáros műsor miatt szükséges a belépéshez –, a táskákat is átnézik, továbbá a gyanúsan dudorodó zsebek tartalmát is kérik megmutatásra. Természetesen ők maguk senkinek sem nyúlkálhatnak a személyes dolgai közé, de a kéréseik megtagadása a műsor kihagyását vonja maga után, magyarán; aki nem hajlandó együtt működni, annak a számára nem megtekinthető a műsor, jegyének ára pedig visszaszolgáltatásra kerül.

A táskák átnézése azok kinyitásával és egy zseblámpával való bevilágítást követően, kívülről történő áttapogatással történik. Ennek köszönhetően szólítja fel Pandorat a bejáratnál álló alkalmazott még a személyi ellenőrzése előtt, hogy pakolja ki táskájának teljes tartalmát a közöttük álló asztalra. Amennyiben eleget tesz a kérésnek, úgy nyomatékosan felszólítják, hogy a paprika sprayt és a bicskát is zárja el a telefonjával – vagy egyéb képi- és hangrögzítésre alkalmas eszközével – együtt, amelyet esetében figyelemmel követnek. Természetesen az előadás végén minden tulajdonát visszakapja.
Amennyiben megtagadja az együttműködést, úgy számára az előadás ezen a ponton ér véget.
A személyigazolvány ellenőrzése esetében beletelik néhány pillanattal több időbe, de a méregetést követően végül elfogadják, mit sem sejtve arról, hogy valójában hamisítvánnyal szemeztek.

A vizes palackok – amelyek érintetlenül valóban csak H2O-t tartalmaztak, átverés nélkül –, különböző állapotban kerülnek a felállított kukákba; fele-fele arányban elfogyasztva és bontatlanul, kis mennyiségben pedig megbontott állapotban. Ahogy minden néző megtalálta a számára megfelelő és a karszalagjával egyező színű függönyt, továbbá a készülékek és egyéb tárgyak elzárása is megtörtént, a fények kialszanak. Amint a függöny mozdul, némi félhomályt adó fény árad a helyiségből, ami felé terelik a csoportokat.

Az alak, amely félrehúzza a vörös anyagot, alacsony és szokatlanul gyorsan mozog. A sötét miatt, ha esetleg magára is vonzza a figyelmet, mire a szem megpróbál fókuszálni a gyenge fényviszonyok között, már régen nincs ott, ahol volt.
A helyiség levegője, ahová belépést enged a kis hörgő hangokat produkáló alak, kifejezetten nyirkosnak, párásnak és tapadósnak mondható, szinte érezni, ahogy a bőrre, hajra, ruhára ragad, noha se súlya, se nyúlósága nincs. Mégis, mintha lenne benne valami a nedvességen túl. Az arra érzékenyek számára, mintha kissé szúrós-ragacsos-ecetes íz keletkezne a nyelvükön, de valójában nem nevezhető igazán íznek a tapasztalás, csak valami ahhoz hasonló sugallatnak vagy érzetnek.

A függöny mögöttetek már összezárult és, ha valaki megpróbálna visszafelé indulni, meglepődve tapasztalhatja, hogy a súlyos, de mégis puha anyag mögött szilárd fal jelent meg ott, ahol alig pár másodperce még semmi ilyesmi nem volt. A helyiségben úgy nagyjából három-öt percig hagynak mindenkit, ami alatt a kicsi, fura szerzet köddé válik, mintha ott sem lett volna. A fényviszonyok csak arra elegendőek, hogy lássátok; a csoporttársaitok előttetek, mellettetek és mögöttetek helyezkednek el - attól függően ki hol állt meg -, de semmi többre.

Az idő leteltével, mocorgást éreztek a bokáitok körül. Egyszerre selymesnek és szúrósnak élhetitek meg, talán két másodperc műve az egész, de a végén határozottan érezhető; valami rátekeredett a lábatokra. Hozzáérve a tapintása hasonlóan ellentétes érzéseket válthat ki, letépése pedig egy pillanat műve csupán. Porrá foszlik az anyag az ujjak között, aki pedig nem hajlandó hozzáérni, egyetlen lépéssel és némi feszítő-érzetű kísérettel elszakad. Mire azonban kifejezhetnétek véleményeteket a történtekkel kapcsolatban, a sötét miatt szinte szembántó erősségű fény szűrődik be egy nyíló ajtó résén át, mígnem szélesre táródik a csapat előtt.

Az új helyiség tükrökkel teli, azonban, ahogy beléptek, nem a saját tükörmásaitokat láthatjátok. Ron Jackie-ét, Ryan Doris-ét, Pandora Melanie-ét, Harper pedig Alex-ét. Tekintetük riadt, testük kimerült.
Ha megpróbáljátok egymásnak megmutatni, ki áll a tükörben, akkor is, csak a számotokra jelentéssel bíró személyét látjátok magatokkal szemben. Ha megérintitek a felületet, a tükrök megszokott, kemény lapja feszül az ujjaitok alá.



//Pandora, kérlek jelezd a következő reagodban, hogy mi lett a sorsa a paprika spraynek és a bicskának.
Ryan, tőled kérek egy listát pm-ben arról, hogy milyen drogokat próbáltál/ismersz tapasztalatból.

Kérek mindenkit, hogy 07. 27.-ig írja meg a következő reagját, ha esetleg előbb lesz meg a kör, úgy hamarabb érkezik a mesélői is. :3 //





Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Pandora La'Morte
avatar
Oktatás

Avataron : Ashley Benson
Kor : 19

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Kedd Júl. 24, 2018 4:22 pm
 



 




Cirque du Freak


Az átellenőzésemet követően felszólítottak, hogy a zárható szekrényben kell hagynom a nővérem által küldött kis ajándékokat. Nem voltam elragadtatva a gondolattól, elvégre a legutóbbi alkalommal igencsak nagy hasznát vettem volna bármelyiknek is a kettő közül. Kis fintorral az arcomon ugyan viszont megtettem amire felszólítottak elvégre nem azért jöttem hogy jelenetet rendezzek, vagy balhézzak, hanem hogy az előadást láthassam. És még arra is hajlandó voltam hogy Ryan közreműködésével személyit hamisítsak. Bár Harper ferde pillantásától enyhén elpirultam, hiszen ő nyilvánvalóan sejti hogy még nem múltam el 21, még akkor is ha konkrétan a korom egyik beszélgetésben sem került szóba.
- Hát mondjuk ebben lehet valami. - válaszolok a tömegre vonatkozó megjegyzésére. Ahogy átkarolja a vállaimat és navigál a tömegben ismételten enyhe pir kúszik az arcomra, de ezt maximálisan foghattam a sátorban lévő fülledt levegőre.
Aligohgy csatlakoztunk Ryanékhez és végre lhúzódott a függöny, egy olyan furcsa érzés kerített a hatalmába, mintha valaki figyelne minket. Nem az a fajta, amikor egy fiú bámul, hanem az a kellemetlen fajta, amikor egy pszihopata. Leginkább ahhoz az érzéshez tudnám hasonlítani amikor azon a "kellemes" vacsorán lábon lőttek. De amilyen hamar az érzés felbukkant, olyan hamar tova is tűnt, mit pedig végre a függöny mögé botladoztunk a homályban.
Megdermedek, amikor megérzem hogy valami a lábam köré tekeredik és szinte reflexből arréb is lépek, ösztönösen inkább hátra, és ezzel a mozdulattal neki is ütközök valami szilárdnak. De hogy a fenébe, hiszen az előbb még függöny volt mögöttünk, amin át beléptünk ide?! Alighogy felucsódok egy szempillantás elteltével már a bántó fénnyel küszködök, amitől könny szökik a szemembe.
- Mel? - suttogom, ahogy a tükörképem helyett az iskolatársamat pillantom meg kimerült ábrázattal. tenyerem a tükör sima felületére fektetem, amely jéghideg a kezem alatt. Tanácstalanul pillantok először Ryan, majd Harper felé. Az arcukból ítélve azonban tartok tőle ők sem éppen a saját tükörmássukkal szembesültek.

Vissza az elejére Go down
Ryan Woodrow
avatar
Oktatás

Avataron : Paul Wesley
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Szer. Júl. 25, 2018 1:43 pm
 



 

Az biztosnak látszott, hogy nem aprózzák el a dolgot. Bár szívem szerint megkérdeztem volna a a szervezőket, hogy most komolyan, attól félnek, hogy úgy megijedünk, hogy leszúrjuk egy fellépőjüket, vagy attól, hogy ha fegyvernek minősülő tárgy marad nálunk, akkor több esélyünk volna túlélni az éjszakát? Melyik az esélyesebb? Jó, oké, legutóbb sem volt nálam fegyver, és élek, de azért az egy lényeges elem volt, hogy a telefonom legalább működőképes volt.
Arra is kíváncsi lettem volna, miért volt olyan fontos nekik, hogy senki ne tudjon fotózni vagy kamerázni. Persze, oké, felfoghatjuk bűvészshow-ként is, ahol lelövi a poént, ha vissza lehet nézni videón, és az ember meglátja a tükröket, amik a trükköt trükkössé tették, de... itt az ijesztgetés a cél, elvileg, akkor mitől félnek, mit szúrna ki az ember a felvételen? Talán a késes gyilkost a háttérben? Ugyan...
De nem ellenkeztem velük, hadd örüljenek, szórakozni jöttem, abba még tán nem halok bele, a lányok pedig jó kezekben vannak, az a lényeg.
Doris, tőlem két csoporttal odébb állt sorban, még láttam hová állt be, amikor szétváltunk, elindulva a magunk színjelzésének irányába. Biccentettem egyet feléje, és intettem, hogy később, vagy majd odabenn... találkozunk, végülis, ki tudja, milyen célt szolgál pontosan a felosztás, vagy hogy az egyes csoportok útja miben tér el, ha eltér egyáltalán, vagy épp mennyire lesz elszeparálva egymástól. Meglátjuk.
Addig is, akadt társaságom, nem maradtam egyedül az ismeretlenek közt, Dorison kívül mindenkivel, akit ismertem, egy csapatba kerültem. Ami azért vicces volt. Lehet a sors inkább velük szán össze?
- Az nem is gond, Pajtás, hogy együtt, csak ja, most ússzuk meg túszdráma nélkül - vetettem oda, Harperre kacsintva feleletül. Édes mindegy mit játszunk, csak annyi lábujjam legyen kifelé is, mint befelé volt... hogy úgy mondjam.
Rövidesen áthaladhattunk a függönyökön. A félhomályban figyeltem az alakokat körülöttem. Rezzenéstelen arccal, várakozón pislogtam körbe-körbe, várva, mikor ugrik ki Jancsi bohóc a dobozából.
A fürge törpe hamar eltűnt, miután beengedett minket, úgy tűnt, nem az ő tiszte felhomályosítani bennünket, merre kell keresni a meglepit. Ám az így sem sokat váratott magára. Legalábbis részemről, a helyzet kissé... kellemetlenül ismerősnek hatott.
- Nevezzetek bolondnak, de... várom, hogy uborka potyogjon a fejünkre... - jegyeztem meg, csak félhangosan, mert esküdni mertem volna, hogy ecet ízét éreztem a számban... mintha... De nem is. Csak valahogy, olyan... tapadós volt a levegő... nem is tudom, szúrós... Zavarta az érzékeimet a dolog, bármi is volt ez... esküdni mertem volna, hogy ismerős érzés...
- Valami van a levegőben... - mormogtam oda a közelemben álló Harpernek, na, nem mintha meg tudtam volna mondani, mi, de... úgy éreztem, egy... furcsa érzés kerített hatalmába, mintha tudatom peremén felvillant volna egy piros lámpa. Egy régi lámpa. Nem olyan, nem az... amit ismertem jól, hanem inkább egy amolyan... vészjelzés, nem is tudom... talán ösztönnek kellett volna neveznem... De volt valami a helyzetben, ami nem stimmelt. Ezt éreztem.
A fülledt térben kissé trópusi hangulatom is lett... főként, ahogy megéreztem, hogy valami a lábamhoz ért. Esküdni mertem, vártam volna, hogy sziszegés kússzon fülembe, és kígyó tekeredjen fel a bokámra... de ilyen nem történt. Ellenben valami tagadhatatlanul a lábamhoz ért.
Felemeltem a lábam, egyik a másik után, hogy megpróbáljam kivenni, mi van rajta, de nem tudtam meghatároznia, a fény hiánya okán... Többi érzékem vegyes jeleket küldött... nem tudtam volna megtippelni... Talán leginkább azt tudtam volna elképzelhetőnek tartani, hogy csak képzelődtem...
Aztán "el is feledtem" ezzel tovább foglalkozni, mikor felszisszentem a hirtelen támadt fényességre. Egyik kezem a szemem elé emeltem, hogy megkíméljem a hirtelen támadt hatástól. Kellett némi pislogás, és pár pillanat, hogy megszokjam a dolgot, és lássak is, ne csak nézzek.
Kinyílt egy ajtó.
Azon át áradt be hozzánk a fény, mely végül egészen körülárasztott bennünket, mikor már nyitva volt az ajtó, feltárva előttünk az út egy következő állomását. Elindultam a többiekkel, és átléptem én is az új helyiségbe, ahol tükrök vártak minket. Azt hittem, majd mindjárt meglátom, saját, hunyorgó valómat, némi zavarral az arcomon, és kíváncsisággal, kételyekkel...
De nem.
A tükör előtt megállva Dorist láttam. Azt is gondoltam hirtelen, hogy ez akkor nem is tükör... hanem ablak... Közelebb léptem, és megkopogtattam ujjammal a felületet, gondoltam, magamra vonom Doris figyelmét odaát... De ahogy alaposabban szemügyre vettem őt, láttam meg, mennyire kimerültnek látszik, és... a tekintete riadt volt...
- Doris! - szólítottam volna meg a látott alakot, de nem tudtam, vajon meghall-e majd engem... Oldalra néztem, mire láttam, nem csak én küszködök az értetlenséggel. Ha ez trükk, akkor ez rossz vicc... Doris nem úgy nézett ki, mintha élvezné a játékot... bármi is ez... Ha ő az egyáltalán... és nem csak... csak... képzelődöm...
Ekkor villant fel agyamban újra... az a kis... piros lámpa... az érzés... A másik helyiségben is olyan érzésem volt, mintha képzelődnék, talán... lehet, hogy tényleg? Hogy tényleg volt valami a levegőben...?
- Doris! - próbálkoztam újra, ezúttal öklömmel csapkodva meg kicsit a tükörszerű felületet... ha nevezhetem egyáltalán annak, hiszen a tükör visszatükrözi a valóságot, de ebben nem magamat láttam... és abban sem voltam biztos, mi az, amit láttam.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Szer. Júl. 25, 2018 9:07 pm
 



 

A nálunk lévő tárgyak átnézésénél a keletkezett bosszúságom nem a procedúrát kísérő alaposság miatt keletkezik. Előírás, ahogy egy múzeumba sem lehet bevinni éles, fegyvernek alkalmas tárgyat és megtiltják a képek készítését a kiállításon jelenlevő attrakciók napvilágra kerülése okán, ami visszavetne a jegyeladásból. Jogosak, de ez a józan információ az agyam hátulsó felén toporog, az előtérben változatlanul az a gondolat pörög, hogy van más, amivel szívesebben eltölteném az időmet, mint az előadás megtekintése. A kulcscsomóm gyors felmutatását követően, a csoportokra oszlás előtt kapom el egy ismerős tekintetét és gyorsan viszonzom a biccentését a srácok megjegyzésére tett zsörtölődő morgásom előtt. Azt, hogy végül ugyanabba a társaságba sorolnak be ahová őt is nem tudom be sors fintorának vagy égi tevékenységnek, szimpla tudomásul vétellel nyugtázom. Fontosabb szerepet kap a megkönnyebbülés, hogy kommentárok nélkül fog eltelni a fülledt sátorban szükségszerűen töltendő idő.
Zsebre tett kezekkel erőltetem magamra a türelmet a többszörös várakozásoknál. A függönyökkel elválasztott helyiségbe lépve ennek mértéke erősen megcsappan a nyákos levegőt megérezve. Nemtetszésem jeleként fújtatva állítom meg a lépteimet. A hosszas időhúzás és a fullasztó körülmények váltják ki. Kellemetlen, bosszantó az egész, ami felesleges spekulációk nélkül gyarapítja az ellenérzéseimet. A percek telését nem tűröm jól, a szar világítás miatt a karomon lévő óra számlapját sem látom normálisan, amire egyszer pillantást vetek az utunkat elzáró ajtótól elszakadva. A vélhetőleges helyétől a pontosság kedvéért. A lábamnál nem tűnik fel azonnal a kúszó rendellenesség, nem gyanakvást felkeltő formában. Végül zavaróvá válik, egyik bokám a másiknak dörzsölve nézek le és rázom le a meghatározhatatlan érzéki csalódást, amit tapintással is ellenőrzök, mert annál jobban frusztrált, mintsem a semminek kéne. Vékony madzagra tippeltem volna, ha nem a sor legvégén lennék, azaz az előttem lévők nem vágták volna el azelőtt, hogy a lehetőség megnyílt előttem a cselekedetre. Az esetnek nem könyvelek nagy jelentőséget egyelőre, a cirkusz témájába vág, hogy a nagy show előtt az idegbajt hidegrázással, fura érzések keltésével egészítsék ki.
A szemem hozzászokott a sötétséghez, így elvakít egy másodpercre az éles fény. A komfortomba újból beletaposnak. A jobbomat ellenzőként használva tartom a homlokomhoz az áthaladásnál, szükségem van rá támogatásként az átszokáshoz és többek közt első körben emiatt sem kelti fel az érdeklődésem a benti környezet. Hallomás alapján a fura reakciók előbb fogják. A tekintetem a többiekre szegem, csak utána a perifériám szélébe tolakodó, ismerős alakra, akinek az ittléte egyenlő a nyers képtelenséggel. A látvány könnyen von heveny, türelemvesztéssel járó frusztrációt maga után.. Nem lépek közelebb az elválasztó felülethez, ami felszínéről nem mutat semmilyen visszaverődést. A helyemen maradva szemlélem Jacks-t vagy amit annak vélek, mert az agyam egyértelműen elutasítja a látottakat. Otthon van, időben is lehetetlen lenne, hogy ideért volna a távozásom után. A mimikáját, a mozdulatait fixírozom, mialatt megváltozik a tartásom. Fasz fog ezen a ponton udvariaskodni, az épelméjűségemet, pedig még nem vontam kétségbe. A bejárat felé fordulok, utoljára visszatekintek a bentiekre, akiken hozzám hasonlóan, vitathatatlanul zavar érzékelhető. Mindenkinél. Mindenkin végighaladva fogok csak visszaindulni, hogy a függönyt széthúzva jelezzem rohadtul meggondoltam magam a folytatást illetően, az ilyen faszságokban nem vagyok benne, de az átjáró helyére került válaszfalba ütközik a kézfejem az anyag széttárásakor. Hangos kopogtatásba kezdek és megemelem a hangom. Biztonságtechnikai okokból kifolyólag biztos vagyok benne be van kamerázva a helyiség.
- Azonnal engedjenek ki, kivonom magam ennek az akármi szarnak a folytatásából. – jelenleg leszarom mit láttam vagy hogyan. A megértése az utolsó, ami most érdekel. Az akaratom ellenére nem tarthatnak bent és élek az ezzel való jogommal, a többiek legfeljebb követnek, ha hasonló véleményen vannak, az ajtó, pedig kitárul..


Vissza az elejére Go down
Harper Krevorien
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Logan Lerman
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Pént. Júl. 27, 2018 12:24 pm
 



 

A mai este egyszerre különleges és hátborzongató, már ha tizenakárhány éves lenne és nem katona a foglalkozása. Így csak egy szórakoztató estének tűnik egy gyönyörű ifjú hölgy társaságában. A meleg fullasztó ugyan, de a rövidnadrág és pólónak hála nem olvadnak rá a ruhái, emellett hozzászokott az ilyen időjáráshoz.

Mikor Dorát megállítják az átvilágítás alkalmával, türelmesen várakozik a lány mellett, nem mozdul el mellőle. Őt magát nem veszik túlságosan figyelembe, csak egy telefon van nála, amit a zsebe mélyére tett, meg a tárcája van még ott, szóval nem túl veszélyes bárki másra nézve. Persze, ha a harcművészetet nem veszik annak, de arról meg nem tudnak.
Miután a lány elpakolt mindent, mennek is tovább, átkarolja Dora vállát, s a lány nem húzódik el tőle, amit egy biztatónak szánt mosollyal ajándékoz meg.
Mikor végre odaérnek ahhoz a bizonyos függönyhöz, bólint Ryan szavaira. Nem baj, ha együtt mennek, csak ne legyen ennek is akkora balhé a végén, mint akkor éjszaka.

Közben a fények kialszanak és együtt mennek tovább, nem látja jól, ki húzta el a függönyt, de nem érdekli túlzottan. Amíg a szöszke lányzó mellette van, addig nem lehet baj. Persze ezt húzza keresztbe a levegő nedvessége, nyúlóssága, ami miatt muszáj fintorognak. Még a nyelvén is valamilyen ecetes ízt érez, ami egyre rosszabb és amitől váratlanul felfordul a gyomra. Ryan beszólása is ezt erősíti meg mellette. Valahogy nagyon nem jó ez, nem tetszik neki az egész helyzet, így finoman rámarkol Dora csuklójára, még véletlenül se tűnjön el a sötétségben. Hallja, hogy a többiek sem tudnak igazán mit kezdeni a helyzettel, minden türelmetlen és izgatott, vagy épp kellemetlenül érzi magát. Főleg, mikor azt érzi, hogy valami a csupasz lábszárához ér a cipő felett, ösztönösen nyúl le a földre, de ott nincs semmi, porrá olvad a kezei között, ami eddig ott volt, közben Dora is eltűnik mellőle, aminek egyáltalán nem örül. Lehet mégsem volt ez olyan jó ötlet, mint ahogy gondolta a legelején.

Viszont nem sok ideje marad bármire is, mert azonnal olyan erős fény önti el a szobát a másikból, hogy a kezét az arca elé kapja, nehogy megvakuljon. Kell idő, mire hozzászoknak szemei a fényviszonyokhoz, s átlépnek a tükrös szobába.
Ami viszont a legmegdöbbentőbb, hogy nem a saját tükörképét látja, hanem azét az emberét, aki nem is lehet itt, elvégre elutazott, még mielőtt elindult volna ide Dorához. A tükör előtt áll és csak nézi a fáradt férfit maga előtt, megviseltnek tűnik, mintha valamilyen háborús övezetből tért volna vissza.
- Alex? Ez lehetetlen… - lép a tükörhöz és tenyerével rásimít a hűvös anyagra, teljesen össze van zavarodva, de úgy tűnik, nem csak ő van így ezzel. Ebből a kábulatból Dwayne hangja téríti észhez, mikor a férfi dörömbölni kezd a falon, hogy engedjék. Joga van hozzá, azonban van egy sejtése, hogy ez nem lesz ennyire egyszerű.
Vissza az elejére Go down
Lullaby
avatar
Admin

Avataron : Lullaby
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Hétf. Júl. 30, 2018 10:22 pm
 



 



Cirque du Freak - III. kör

Pandora újra magadon érzed a figyelő tekintet kellemetlenségének illúzióját, amely már korábban is hatalmába kerített és ami talán nem is annyira csak a képzelet kegyetlen játéka. A hatodik érzéked jelezheti a számodra; van valaki vagy valami a sötétben, aki vagy ami minden mozdulatodat és rezdülésedet az árnyékok és a sötét takarásából kíséri figyelemmel, ezzel állítva glédába a nyakadon lévő apró kis pihéket. Mire azonban odapillantanál, hogy valóban meggyőződj arról, amit sejtesz, nincs ott egyetlen lélek sem, talán soha nem is volt. Az érzés azonban nem múlik, sokkal inkább lassan, de annál biztosabban erősödik az elkövetkezendő percek folyamán.
A lábadról könnyedén szakad le, ami köré fonódott, a fal pedig, amely a függöny mögött a semmiből tűnt elő, kemény és hideg, de nem, mint a fém, hanem, mint az ódon téglafalak az óváros sikátoraiban.

A fényes helyiségben a tükör mögött Melanie áll. Elgyötört és kínok gyűrik szép vonásait torz árnyékok megfakult másaivá. Megszólal, mond valamit, de nem lehet hallani, hogy mi az, viszont a kétségbeesés egyértelmű jeleit mutatja. Kövér könnycseppek gördülnek le a szemeiből és ahogy a tenyered a sima felület keménységéhez ér, pár másodperc múlva, megremeg. Egyre kocsonyásabbá válik az addig szilárd anyagba – ha eddig nem húztad el a kezed –, egyszer csak belesüpped a tenyered. Ha kipróbálod; valóban bele tudsz nyúlni és minél inkább beljebb nyomakszol a furcsa, zselés állagú anyagba, úgy lesz Melanie hangja egyre hangosabb és erősebb. Most már tisztán kivehető; segítséget kér, a tiédet.
Közben pedig a mellkasodat elönti a melegség. Ha lenézel, a ruháidat valami vörös kezdi átáztatni, előbb lassacskán, majd pedig egyre gyorsabban. Nem volt se hangja, se fájdalom, de pontosan tudod, hogy mi ez; egy golyó a mellkasodban. Pontosan azon a helyen, ahol édesanyád mellkasába is fúródott az, amely elvette tőled és a nővéredtől őt. A helyzet pikantériája pedig; ahogy egyre mélyebben süllyednél a tükör felületébe, annál érthetőbbek a barátnőd szavai és annál közelebb tud hozzád araszolni, de ezzel együtt annál inkább ömlik a saját véred a mellkasodból. Minél inkább távol maradsz a kocsonyás anyagtól és egykori osztálytársnődtől, annál inkább mérséklődik a sérülésed, amelynek a keletkezése rejtély, miként is történhetett.

Ryan, a zsebed szinte kényelmetlenül feszülőssé válik a sötétben, szinte alig valamivel azután, hogy kifejted a gondolataidat a levegőben érezhető, furcsa, idegen ecetes ízzel kapcsolatban. Ha belenyúlsz a diszkomfortot okozó ruhanyílásba, a tapintása kifejezetten nedves és ruganyos annak a valaminek, amit ott találsz. Arra a kérdésre azonban, hogy miként került oda vagy, hogyan, egyelőre nincs válasz. Mintha a semmiből tűnt volna fel, érthetetlenül. Ha kiveszed, akkor később a fényben jól kivehetően egyetlen, úgy tíz centi hosszúságú ecetes uborka fénylik az ujjaid között, mire azonban megmutatnád másnak is esetleg, eltűnik a tenyeredből, mint ami soha ott sem volt.

A kopogtatásra Doris határozottan és reménykedőn emeli a tekintetét. A szólításra látszik, hogy közelebb mozdulna, de valami nem engedi, odabilincseli ahhoz a helyhez, ahol áll és ez rettegéssel tölti el. A menekvést egyértelműen te jelentenéd a számára. Azonban ahogy viszont ököllel csapsz a felületre, az azonnal összetörik, mint a kristályüveg. Ezernyi apró darabka szalad szerteszét, többek között a lábaid köré is, felszabdalva ezáltal a nadrágod anyagát térd alatt, a tükör egykori helyén pedig a lányaid állnak veled szemben. Ezernyi sebből véreznek, megvágták őket a széthulló darabok. Arcuk, karjuk és lábaik sem lettek kímélve, mintha egyszerre millió kis seb nyílt volna puha, gyermeki bőrük tökéletességén, de ahogy értük nyúlnál, mintha csak délibábot kergetnél; látható alakjukon átszalad a kezed. Ők pedig egyre kétségbeesettebben, rémülten sikoltják: - Apa, segíts kérlek!

Ron, a karórádat nem csak a sötét miatt nem látod jól. Hirtelen, ahogy rápillantasz, mintha ott sem lenne és érzésre is hasonló inger ér; hiányzik. Ha ellenőrzöd, esetleg megérinted a másik kezeddel, akkor mégis azaz információ fogad, pontosan ott van, ahol eddig is és talán csak érzéki csalódás volt az iménti esetleges hiányérzet.
A bokáid körül megszűnik a kellemetlen érzés, amint egymásnak dörzsölted őket. Mire az ujjaiddal is ellenőrzöd, hogy mi tekeredhetett rá, csak a nadrág szára akad a tapintásod alá.

Jackie vállai megereszkedettek és az elgyötörtségen túl más is megjelenik a vonásain. Olyasmi, amit eddig még soha nem láttál; megtörtség. A bőröd alá úgy kúszik a felismerés, mint a legkeserűbb íz, ami valaha is a nyelved alá szökött, a zsigereidben válhat egészen érezhetővé. Csupán a tekintetével követ, ahogy elhagyod a helyiséget és az előző felé indulsz meg.
A kopogtatásra nem érkezik válasz, a nyirkos téglafal szilárdan áll azon a helyen, ahol korábban a bejárat volt. Valaki megérinti a válladat. Puhán, finoman és legfőképpen ismerősen. Ha megfordulsz, Jackie áll veled szemben, teljes valójában. Érintésre is teljesen igazinak tűnik, leszámítva azt, hogy félelemtől megrezzenve távolodik tőled egy lépést, amikor szemben találjátok egymást és akaratlanul is a gyomrodba fészkelődhet az érzés; ez a félelem miattad van. A félhomályban most tűnhet fel, bőrén, arcán, vállain és karján, minden felületén, amit nem fed ruha, sötét foltok éktelenkednek. Felismered a jeleket; ezek véraláfutások. Nem egy, nem kettő. Sok. Nagyon sok…
- ..annyira sajnálom, kérlek bocsáss meg.. Jobban fogok igyekezni, mindent megteszek.

Ahogy Harper rámarkolnál Pandora csuklójára, érzésre a semmibe sikerül kapaszkodnod, ujjaid egymást érik és a saját tenyered szorul ökölbe, azonban, amikor pillantásoddal is ellenőriznéd, a lány most még mindig ott van a közeledben, ahogyan eddig is. Egy apró légvétel idejére még a kezedbe akad, ami a bokái köré tekeredett, de amint rámarkolsz, úgy válik köddé, porlad el, mintha sosem létezett volna.

Alex a neve említésére kapja fel a fejét. Megkönnyebbült öröm halvány árnyéka rajzolódik a képére és előbb laza, majd egyre gyorsuló léptekkel indul meg feléd. A tükör felülete kemény, sima és rideg, de Ő olyan egyszerűséggel és akadálytalanul nyúl át rajta, mintha nem volna egyéb csupán egy vékony hártya. Az egész azonban megszűnik, amikor a figyelmed elvonja Dwayne. ..egészen addig, míg egy kar meg nem ragadja a válladat melletted, éppen a másik irányban, mint amerre az ajtó és az előző helyiség található. Édesapád szemeivel találod magadat szemben, ha az inger felé fordítod a figyelmedet. Most is olyan kérlelhetetlen, mint amilyennek ismerted, pontosan azonban a szituációkban, amikor ő írta elő életed minden egyes apró szegmensét és elönt az érzés; megint ő uralja az életed, hiába voltál minden igyekezeteddel ez ellen. Mielőtt azonban akár esélyed lenne feldolgozni a tényt, hogy kit is látsz és ez mit is jelent, egy kéz ragadja meg a ruhádat a mellkasodnál. Alex az, aki kétségbeesetten gyűri a felsődet a markába a tükör másik feléről.


//Mindenki "eseménye" ugyanabban az időben történik, tökéletesen egyszerre, szinkronban és mindenki csak a sajátját érzékeli a másikét nem. Ha esetleg mégis közel egymás közelébe kerültök a körben leírtak végére, a fényes helyiségben feltűnhet, hogy a többiek (veled együtt) pupillája kis túlzással tányérnyi méretű lett.

Kérek mindenkit, hogy 08. 04.-ig írja meg a következő reagját, ha esetleg előbb lesz meg a kör, úgy hamarabb érkezik a mesélői is. :3

Bármilyen kérdés esetén bátran keressetek akár az Egyeztetőben vagy pm-ben.//





Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Ryan Woodrow
avatar
Oktatás

Avataron : Paul Wesley
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Szer. Aug. 01, 2018 2:15 pm
 



 

Tökre összezavarodtam, de még valamiféle kis nevetésszerűség is kiszökött belőlem... mert belenyúltam a furcsán feszülővé vált... s valahogy teltnek tűnő zsebembe, és kivettem belőle valamit, aminek tuti nem kellett volna ott lennie! Mert én, rohadt biztos, hogy nem tettem bele semmit, és az előbb... még nem is volt benne semmi!
Míg sötét volt, rá nem jöttem volna mi az, bár ennek is mintha... olyan szaga lett volna, mint... a...
De aztán fény áradt szét köröttünk, és miután már nem vakultam el tőle, rájöhettem, hogy egy... egy rohadt uborkát találtam a zsebemben...(!) Bakker, egy rohadt uborkát! Frankón!  
- Mi-a-szar... - kezdtem tagoltan, és kezemben a cuccal, forgattam a fejem körbe-körbe, keresve a hülyét, aki vicceskedni óhajtott velem... Vártam, hogy lássak valakit, aki vigyorog, vagy a franc tudja, bármi jelet, de... nem volt. Elképzelésem sem volt, hogyan a rákban tették a zsebembe, úgy, hogy nem vettem észre a hülyét, aki beleturkált a... ha... Hacsak nem, ez is...
A fura érzés nem hagyott békén, egyszerűen éreztem, hogy... valami van... valami megfoghatatlanul van... jelen van itt... velünk. Vagy valaki, aki vicceskedik...
De mire visszafordítottam volna tekintetem az uborkára, az eltűnt a kezemből...
- Mi-a-szar... - ismételtem meg, és újra körbelestem volna, keresve a humorzsákot, ha nem vettem volna észre akkor Dorist... mert ezután ő vonta magára a figyelmemet egészen.
Úgy tűnt, meghallott engem, mert felém nézett, és úgy tűnt, tényleg lát is...
- Hé... hé! - próbáltam csalogatni, jelezni, hogy jöjjön közelebb... oda, hozzám, vagy... valami. De mintha... mintha láthatatlan béklyók fogták volna vissza... vagy mint akit odaragasztottak... Láttam rajta, hogy oda akar jönni, el akart indulni, mégsem bírt...
- Nem tarthatjátok fogva! Hé! Hall valaki?! - körbeforgattam fejem, felnéztem a mennyezetre, kerestem valamit... nem is tudom, kamerát, mikrofont, bármit, amin át szólhatok a szervezőknek, hogy ehhez nincs joguk! Láttam, hogy Doris ezt nem akarja, és nem kényszeríthetik, a francba is!
Rácsaptam a felületre öklömmel, és azt hittem, talán... nem is tudom, egy pillanatra azt gondoltam, áttöröm a tükröt, ami köztünk van, és kihozom onnan, de... Bassza meg, ütésem nyomán a tükör vagy mi a fene... összetört... pedig esküdni mertem volna, hogy még nem ütöttem akkorát, s mégis... az egész ripityára, és... mögötte...
Észre sem vettem, hogy a nadrágomat szétvágta az üveg, s ha megsebzett engem is, azt sem... mert tekintetem nem bírtam levenni, arról, ami az üvegszerű tükör mögül feltárult előttem...
- Nem... - szakadt ki belőlem, és állítom, fehérebb lettem, mint a frissen meszelt fal. Minden szín és erő kifutott belőlem, ahogy megpillantottam őket, és az őket elborító... ezer meg ezer sebet... a vérüket, mely bőrüket pici patakokban mosta...
- Lizzie! Prue! - ordítottam fel, és értük akartam kapni, a karjaimba fogni őket, magamhoz húzni, és átölelni, vérüket felfogni... bármit... Kétségbeesetten nyúltam értük, de nem... nem értem el őket... nem... tudtam...
- Prue! Ne... ne! Lizzie! Ne, lányok...! Én... nem! - Úgy szaladt át kezem testükön, akár mintha ködből lennének... vagy valami káprázat lennének csupán... Pedig az én kicsi lányaim...
Nem érdekelt mi történik körülöttem, vagy a többiek mit szólnak, mit tesznek, ha figyeltek is rám egyáltalán, nem érdekelt... semmi... A lányaimon kívül semmi! Még Dorisról is megfeledkeztem. Csak ott térdeltem a lányaim alakja előtt, és próbáltam elérni őket, megérinteni... kezeim közé kaparintani kis kezeiket, melyek felém nyúltak...
- Adjátok vissza őket!! - ordítottam fel, a mennyezet felé csapva tekintetem, keresve az átkozott szervezőket. Akik, esküdtem, ha a kezeim közé kerülnek... ha... ha meglátom újra bármelyiket, az biztos, hogy megmutatom nekik, hol lakik az Atyaúristen! - Hagyjátok békén a lányaim!! A pokolba is, hagyjátok őket! Adjátok vissza őket! - kiabáltam, nem törődve semmi egyébbel, csak hogy a lányokat visszakapjam, hogy... hogy orvoshoz vigyem őket! Azonnal! Rögtön! Akartam őket, a karjaimban fogni, és elvinni innét, amilyen messze csak tudom!
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Szer. Aug. 01, 2018 6:15 pm
 



 

Megforgatom a csuklómat, miközben visszaidézem milyen helyiségeken haladtunk át mire  ideértünk és igyekszem sorra venni mindegyik színt, hogy vajon hol hagyhattam el mint egyetlen következetes magyarázat arra, miért nincs a helyén. Hunyorogva fürkészem végül a padlót, hátha a fentről jövő, gyér fényből valamennyi visszakacsintana az óralapról vagy a lábfejemmel seperve meghallanám hova eshetett, de a második mozdulatnál fújtatva fordulok abba az irányba ahonnan jöttünk. Az elválasztó függöny mögött behúzták az ajtót vagy falat, leginkább tök mindegy mit felfedezve bosszúsan nyomorgatom meg a szemeimet. Első körben ennyiben hagyom, ha lemegy ez a szar majd érdeklődök találtak-e karórát..
A képtelen jelenet után, ahogy hangos és dühödtebb erejű kopogtatásba kezdek a felületén viszont megérzem a szerkezet fémrészét, ahogy a karomba ágyazódik az ütögetésnél. Mi a fasz? Ha a következő másodpercben nem érintenék meg a vállamat újból rákezdenék, utoljára a falon való dörömbölésbe és a bejárat azonnali kinyitásának követelőzésébe. Ha nem érintene meg.. A frusztráltság miatt lendületből fordulok meg és egyik pillanatról a másikra zuhan meg a vérmérsékletem. A másik helyiségben nem foglalkoztam vele, a rossz érzésnek nem sok időt vagy helyet hagytam, hogy elkapjon, ennek ellenére megtette, elkísért idáig. Kis mértékben jelentkezett, feldúltságba hajlott át, erős érzésbe, ami azt diktálta az eszemnek is, hogy minél előbb szabadulni akarok innen. Az ellentétek kivilágítanak a történtek mögül, a megindulás, a közeledés irányába csupán ösztönből születik. Valahol tudatos, valahol nem az, ami miatt megtorpan a léptem. Ökölbe feszítem a kezeimet az alakját nézve, az arckifejezését, a bőrén látható foltokat. A gyomromba félreismerhetetlenül mar bele a görcs, önkénytelenül nyelek még azelőtt szóra nyitná a száját.
Hallom mit mond. Tudom mik éktelenkednek a karján, a nyakán, az arcvonásain. Tudom, ugyanakkor azzal is tisztában vagyok fogalmam sincs hogyan kerültek oda vagy az itt léte szimpla képtelenség. Egyszerre többféle undor gennyedzik ebből a sebből és szó, neki címzett reakció nélkül vezetem a földre a tekintetem, próbálok másra is fókuszálni az ész- és észtelen érveken kívül a gondolataim között. Hallom a többiek beszédét, az elhűléseket, Ryan ordítását és fél lépést hátrálok, mielőtt messziről kikerülve Jacks-t mennék vissza a tükrös terembe. Egyáltalán nem kell sok, de kevés idő sem ahhoz a legkézenfekvőbb következtetésre jussak: valami kibaszott tudatmódosító került a levegőbe vagy faszom tudja hogyan juttatták a szervezetünkbe. Ketten a tükörrel szemben állnak, kétségbeesett ábrázattal tekintenek az önarcképükre, míg a pár hónappal ezelőtt gyermekelhelyezés ügyében megkeresett férfi a lányait követelve kiabál a mennyezet felé. Normális jelent? Kétlem. Újfent megdörzsölöm a szemeimet és magam elé tartom a jobbomat, hogy megnézzem remegnek-e vagy jelentkezik-e szédülés mellékhatásként. A fejemet nem érzem, a gondolataim tiszták azon kívül, hogy nem látom át vagy értem a helyzetünket.
- Hé. – kaffantom Ryan felé. - Mi húzott fel ennyire? – körbenézek kivetítő vagy képernyő után kajtatva és ha ismét beleszaladok az ismerős alakba azonnal másfelé irányítom a tekintetem. Nem, az eszemet biztos nem veszítettem el, úgyhogy kurvára nem akarom látni.. Sem azt, ami visszatükröződik róla.


Vissza az elejére Go down
Pandora La'Morte
avatar
Oktatás

Avataron : Ashley Benson
Kor : 19

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Szomb. Aug. 04, 2018 5:05 pm
 



 




Cirque du Freak


Az érzékeimet különös külső ingerek bombázzák. A hátam mögött a téglafal ameytől eltávolodtam furcsa hideget árasztott. S az érzés hogy mintha valaki figyelné minden egyes mozdulatomat egyre csak erősödik. Nem is igazán tudom megmondani mi történik körülöttem, csak Melaniera vagyok képes fókuszálni. Az a lány akit most magam előtt látok csak nyomokban hasonlít arra aki körbevezetett engem az első napomon. A ragyogó mosolya és a folytonos optimizmusa, egyre többször hitette el velem, hogy képes leszek eljátszani a nővéremet és a végén mindennek jó vége lesz. Ahogy most az szemeit nézem süt belőle a kétségbeesés, a pánik. Látom, hogy úgy gondolja innen nincs kiút, és ennek a kalandnak bizony nem lesz jó vége.
- Mi történt? - suttogom elkapva a kezem az üvegfalról abban a pillanatban hogy megérzem a változást. Mintha a tükör maga kezdené elveszíteni szilárd formáját. Próbaképpen ismételten felemelem a kezemet és megérintem. Ezúttal lassan de biztosan a kezem átsiklik a felületen és tisztábban kezdem hallanni Mel hangját, ahogy segítségemet kéri. Mély levegőt véve közelebb lépek a tükörhöz s immáron a kezem csuklóig megírtem a furcsa anyagba, amikor a látóteremben furcsa vörös színt érzékelek a mellkasom felől. Halk nyögéssel veszem tudomásul a szívem tájékáról induló vékonyabb kis vérpatakot, és várok néhány ijesztően hosszú pillanatot, de a fájdalom nem érkezik meg. Ennek ellenére kapkodva veszem a levegőt s kikapom a kezemet a türköből azonnal a pólóm alá nyúlva keresem a sérülésemet, de a mellkasom bőre sértetlen. Sehol sincs a méretes golyó ütötte lyuk, amely inkább kis kráterre hasonlít.
Reszketve nyújtom ki a kezem, ezúttal még mélyebre a tükörben de csak lassan figyelve mi történik. A seb ismét megjelenik, ezúttal jobban vérzik, de a fájdalom továbbra is várat magára.
- Mel... Mit tegyek? - suttogom halkan fejemet óvatosan a furcsa kocsonyás anyagra fektettem, de arra vigyázok, hogy ne merüljek el benne. Minden tagom remeg a pániktól, lehunyt szemeim előtt folyamatosan csak anyát látom ahogy ott fekszik a padlón csukott szemekkel, merev tagokkal. Vajon most én is így végzem?

Vissza az elejére Go down
Harper Krevorien
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Logan Lerman
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Vas. Aug. 05, 2018 11:00 am
 



 

Egyáltalán nem ért már semmit, hisz megmarkolta Dora csuklóját, de mintha a lány ott sem lenne, ujjai egymást érik, keze ökölbe szorul, pedig maga mell nézve a lány ott van teljes életnagyságban. Aztán a bokái köré tekeredett valamit is először érzi, de olybá tűnik, mintha csak az érzékei játszanának vele rossz tréfát, az a valami elporlad az ujjai között.

A tükörrel szemben állva Alex megfáradtan és megviselten néz vissza rá, de mikor a nevén nevezi, haloványan ugyan, de apró mosoly táncol a fiatal férfi arcán. Elkezd felé futni lazán és egyszerűen, de aztán a léptei felgyorsulnak, végül már majdnem elérik egymást, ahogy Alex átnyúl a tükrön, mintha valamilyen vékony hártya lenne csupán, s nem egy hideg és rideg felület. Minden szívdobbanással egyre közelebb érzi magához a férfit, de aztán Dwayne hangja teljesen elvonja a figyelmét a dörömböléssel együtt, így hátat fordít Alexnek és a tükörnek. De ez sem tart sokáig, váratlanul erős szorítást érez a vállánál, hogy annak irányába kapja a fejét, s mikor az apja rideg, kék szemeivel találkozik a sajátja, kapkodni kezdi a levegőt. Teljesen megbénul egész testében, próbál menekülni, az agya azt jelzi folyton, hogy fusson el innen, próbáljon meg kiszabadulni, de a teste nem reagál semmire. Légzése gyorsabb ütemre kapcsol, szíve a torkában dobog, mikor valaki a pólójába markol és újra Alexet látja maga előtt, ahogy kétségbeesetten próbálja felhívni magára a figyelmet.

- Alex, hogy segítsek? – szól a fiatal férfihoz, egyszerűen agya képtelen feldolgozni a tényt, hogy két olyan ember van most vele, illetve körülötte, akiknek nincs itt keresnivalójuk, valami nagyon nincs rendben. Szíve a torkában dobog, kapkodja a levegőt és hátratántorodik a tükörtől, így sikeresen nekimegy Dwayne-nek, ami kibillenti eddigi őrült képzelgéseiből, hogy a rendőrre kapja a tekintetét. Azonnal megszűnik a nyomás körülötte, egyáltalán nem érti, mégis mi folyik itt. Fejét rázva kapaszkodik bele a férfiba, hogy segítsen már rajta, s ahogy a köd eltűnik a fejéből, úgy látja, hogy Dora a saját tükörképének beszél, Ryan a plafon felé ordít a lányai miatt, miközben Dwayne pupillája hatalmasra tágult, ahogy talán a többieknek is.

- A szemed… a pupillád… – képtelen összefüggésekben beszélni, de lehet, hogy a zsarunak ez is épp elég lesz ahhoz, hogy rájöjjön, tényleg valami hatalmas gebasz van körülöttük. Nem mer újra a tükör felé nézni, bár szíve oda húzza, hogy segítsen Alexnek, de érzi, hogy valami nagyon nincs rendben, valamit műveltek velük, vagy beszippantottak valamit, nem is tudja, nem az ő asztala a drogok és társai.
Vissza az elejére Go down
Lullaby
avatar
Admin

Avataron : Lullaby
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
Hétf. Aug. 06, 2018 7:39 pm
 



 



Cirque du Freak - IV. kör

Ryan, a lányaid mindketten sírva fakadnak. Egyre kétségbeesettebbek és ijedtebbek, ahogy elveszíted az önuralmad és szabadjára ereszted az érzéseidet. Sebeik is, mintha csak reagálnának rád, szélesebbre nyíltak a kiáltásaidtól, talán még nagyobbá is váltak. Éppen csak millimétereket, de láthatóan rosszabb lesz helyzet a kiabálás által és a megkísérelt érintésnek köszönhetően is. Sírásuk, segélykérésük keserves sikításba fordul a fájdalomtól.
A világos helyiségben, Lizzie és Prue mögött mozdulni látszik a fal. Kinyílik egy rejtett ajtó, aminek nincs kilincse, egyáltalán a létezése sem volt eddig szembetűnő. Amikor Dwayne megszólít, a lányok hátrálnak egy lépést. Te látod, hogy a zsarura irányul a figyelmük, Ron számára azonban továbbra sem láthatóak vagy érzékelhetőek. A kicsik megint hátrálnak egy lépést, majd megfordulva szaladnak be a felnyílt helyiségbe, ahol a távolban, a földön, az anyjuk hever, vérbe fagyva. Mellette egy dölyfös férfialak emelkedik és te felismered őt; a lányaid anyai nagyapja az. Ahogy Lizzie és Prue elérik az édesanyjuk élettelen testét és egyúttal a mellette álló alakét is, a korosodó férfi – a kicsik testéhez képest – lapátkezeit rájuk teszi, elégedett, visszataszító vigyorral a képén.
- Nem érdemled meg őket. Soha nem is érdemelted.. – jelenti ki gőgösen, míg tekintetét nem veszi le rólad, a lányokat pedig láthatóan esze ágában sincs elereszteni.

Ron, Jacks látványa és mindaz az elöntő érzés, amelyek többek között, a frusztráltság, a feldúltság vagy a szabadulás iránti vágy, mind-mind sokkal intenzívebben éled meg, mint bármikor máskor szoktad – vagy tennéd – és talán feltűnhet; ez alkalommal jóval nagyobb feladat és nehezebb elnyomni mindezeket, nem utat engedni nekik. Mintha az önuralmad nem teljesen működne úgy, ahogyan szokott, ahogyan ismered.
- Ron.. – még hallod azt az elcsukló, kétségbeesett sóhajt, amit Jackie hallatt, ahogyan szó vagy bármi más reakció nélkül hagyod magára, a tekintetét pedig végig magadon érzed, akkor is, amikor már visszamész a fényes helyiségbe. Hallhatod azt is, hogy mozdul, utánad megy, követ téged, sötétbarna íriszeit pedig egyetlen pillanatra sem veszi le rólad. Megszokott és máskor biztonságot, állandóságot, szerelmet idéző illata kéretlenül leng körbe, egyre erősebben.
A kezed nem remeg és szédülés sem társul az ellenőrzöttek mellé. Minden normálisnak tűnhet. Ha csekkolod a pulzusod is, az jócskán magasabb, mint lennie kellene, más azonban nincs, amit feltűnő lehetne, leszámítva a többiek teljesen kitágult pupilláit.
Kivetítő és képernyő vagy kamera nincs a helyiségben látható helyen sehol. A kinyíló ajtó viszont számodra is feltűnhet, ami Ryannel szemben jelenik meg és szinte ezzel együtt a jól ismert, apró, puha bőrrel fedett, női kéz a tenyeredbe csúszik és rámarkol. - Hallgass meg, kérlek.. – a hangja elcsukló, szinte már könyörgő és érzelmekkel túlfűtött. Véraláfutásoktól tarkított arcán pedig jól láthatóan kivehető; valamit nagyon el akar mondani. A másik oldaladon pedig Harper kapaszkodik beléd hirtelen.

Pandora, az számodra teljesen egyértelműen és jól kivehetően látszik, Melanie már egyáltalán nem azaz optimista lány, akit egykor ismertél és aki melletted állt. Szemeiből mintha kihunyt volna a kedvesség és megértés, helyét pedig a gyötrelem, kétségbeesés, félelem és fájdalom vette át. A kérdésedre jól láthatóan akar válaszolni, de a szavait aligha érted, mintha nagyon messziről próbálna beszélni hozzád és halkabban, minthogy bármit is ki tudj belőle venni. ..de csak addig, amíg a tenyered át nem szalad az időközben zseléssé vált felületen. - ..könyörgök, segíts rajtam! – a hangja halk és alig van benne valami erő, de ennyit sikerül kivenned, amikor a kezed áthalad az ismeretlen anyagon.
A mellkasodból a vér csak addig folyik erősen, amíg a tükör felületén van az érintésed. Ahogy elereszted, úgy csökken a vér mennyisége, amely pillanatok alatt áztatta át a felsőd anyagát a fantom seb környékén és a gravitációnak engedve már a nadrágod korcáig is elért.
- ..az édesanyád és a testvéred.. itt vannak, siess kérlek, nagyon siess! – suttogásként hallod Melanie hangját, ahogy a füledet a felülethez érinted. Az eddig megkésett fájdalom pedig úgy érzed, hogy jelentkezik. A mellkasod előbb csak zsibbadni kezd a véredtől átázott felső alatt, majd egyre erősebben terjed szét a kín. Ha megérinted, a lyuk is ott éktelenkedik a mellkasodon. - Nincsenek jól, véreznek.. vérzik a mellkasuk, mit tegyek?! – egykori osztálytársnőd hangja valamivel hangosabb, mint eddig és tökéletesen jól kivehető már. Az pedig továbbra is fennáll, minél közelebb vagy a tükörhöz, annál jobban vérzel és most már annál intenzívebb is a fájdalom; minél távolabb vagy tőle, annál inkább tűnik el a seb.

Harper, az öreged szorítása a válladon nem enyhül egy pillanatra sem. Erős, kérlelhetetlen kezének súlyát egyre inkább érzed és noha egyelőre nem szólal meg, pontosan tudod, érted a metszően kék tekintet jelentését; megint a markában tart. Ezúttal szó szerint és nem kívánja újra elkövetni azt a hibát, hogy elereszt. Uralni akarja az életed és ezáltal téged is, nem érdekelve, hogy mi lenne a te vágyad vagy akaratod.
Alex a tenyerébe gyűri a ruhád, úgy kapaszkodik beléd, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba és villámcsapásszerűen ér a felismerés; ha elenged téged, az a halálát jelenti. Visszafordíthatatlanul. Te jelented számára az Életet, csakis te és senki más.
- Ereszd el! – szinte csak sziszegi a fogai között az apád a kiköpködött szavakat. Nem viccel, nem szórakozik és noha nem fenyeget, maga a hanghordozása, ami azzá válik. Téged pedig hirtelen elönt a nem kívánt érzés: talán  képtelen leszel nem eleget tenni ennek..
- Harpe... – a mondatot, tulajdonképpen a megkezdett szót, a nevedet sem tudja már befejezni, ahogy eltántorodsz a felülettől. Elereszti a ruhádat és a tekintetében ott van; ezzel a lépéssel halálra ítélted őt.
Az öreged is elenged, de valahogy a szorítása még akkor is kísér, amikor Dwaynehez lépsz oda. Pedig ha ellenőrzöd, a tenyere már nem mar rá a válladra. Apád ott maradt a tükör mellett és ridegen figyeli minden mozdulatodat.
- Nézd meg mit tettél! – dörren a hangja onnan, ahol hagytad őt és, ha odanézel, Alex halott testét láthatod, de már a földön fekve, ugyanabban a helyiségben, amelyben te magad is állsz, az apád lába mellett. - Te tehetsz erről, hallod?! Kizárólag te. - fröcsögi feszült állkapcsa közül.


//Továbbra is – nagyjából – egy időben történik minden esemény és egymás „történetét” nem látjátok, csak a sajátotokat.
Ha valakinek eszébe jut a pulzusát ellenőrizni; az jóval gyorsabb, mint normál esetben lenne. A pupillák is kitágultak maradnak.

Kérek mindenkit, hogy 08. 13.-ig írja meg a következő reagját.

Ha bármilyen kérdés vagy kérés felmerülne, pmben vagy az Egyeztetőben elértek! :3//




Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Pine Forest
 



 

Vissza az elejére Go down
Pine Forest
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Külterület
-
Ugrás: