HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Sikátor

Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Sikátor
Csüt. Nov. 03, 2016 5:42 pm
 



 



Quentin :: Franklin :: Raymond


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:14 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Csüt. Nov. 03, 2016 8:04 pm
 



 

TO ENRIL


Ma kivételesen elkerült a halálunalom közeli állapot, köszönhetően annak, hogy egy napra sűrítettek be több vegyvédelmi órát is. Cserébe a jövőhéten malmozhatok kedvemre a négy fal között, a tömbösített elméleti órák miatt. Jah, megvan az árnyoldala is a dolognak… mert míg a többiek simán kimehetnek – és részt is vehetnek – mentésekhez és -ben, addig én attól még mindig el vagyok tiltva az orvos által. Nem tesz valami boldoggá...
Jócskán elmúlt már 9, de még így is hazaérek – elvileg – 10 előtt, ami valljuk meg, azért annyira nincs még későn. Sötétnek viszont már sötét van és még az eső is eleredt. Nem kifejezetten okoz gondot, noha a motor bizony beázós fajta, de bukósisak és a bőrdzseki remekül véd, a nadrág meg úgyis mindegy, majd otthon beállok a forró zuhany alá és kész. Nem először ázom meg, elvégre Seattle már csak a csapadékosságáról (is) híres.
Csalok egy kicsit – nincs kedvem az esti csúcsforgalom kellős közepén lépésben kúszni hazáig ebben az áztató időjárásban haladni – és az egyik sikátoron keresztül szándékozom átvágtatni a motorral. Jah, nem a legszabályosabb, ha elkapnak, hát fizethetek. Tisztában vagyok vele én is.
Ettől függetlenül pofátlanul veszem be a kanyart és haladok végig a tök üres(nek vélt) szűk, két épület közé befeszülő részen, amikor az egyik nagyobb árnyékkupachoz közeledve rájövök, hogy az valójában nem egy halom szemeteszsák – jóvanna' sötét van és messziről annak tűnt –, hanem egy ember a fal tövében fekve.
Fasza.
Ráhúzok a fékre és megállok, kicsit ugyan túl haladva – nem rajta keresztül, csak mellette – a testen. A lábamat lendítem és leveszem a bukót, amit az ülésre teszek és a sráchoz lépek.
- Hé! Jól vagy? – mit tudom én, hogy miért fekszik itt. Ha nincs baja, csak részeg, akkor felőlem maradhat is – nem az én dolgom, nem vagyok se az anyja, se a nővére –, de ha mondjuk rosszul van, akkor nyilván nem fogom itt hagyni a fenébe.


//bocs, hogy nincs fejléc, lusta voltam hozzá //
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Avataron : Ash Stymest
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Pént. Nov. 04, 2016 10:17 am
 



 

Nem komplikáltam túl a délutánt, me' vettem egy üveg vodkát, karöltve a szokásos két doboz cigivel, majd kikapcsoltam a telóm, ami évente kétszer fordul elő. Hát, a mai redva esőszagú napra esett az egyik. A kecót mondjuk már korábban elhagytam - pedig ilyenkor minden progit lemondok, vagy csak szimplán baszok bele, hiába ígértem meg előre, úgyis elfelejtem -, és beledobtam magam a város hugyszagú forgatagába. A lerakaton és ótvar kajastandon túl úgyse voltak nagy igényeim arra nézve, hogy önmagam szórakoztassam. Egyszerűen csak be akartam baszni, széthányni a felsőmet, és arra ébredni másnap, hogy sirályok köröznek a fejem fölött a kikúrt parton. Perpill még a rühes hajdan volt macskámat is utáltam, faszra idegeltek az emberek, és még a vodka se oda csúszott, ahova kellett volna, amikor bontatlan pattintották ki a kezemből.

Két körrel később már a sikátor falánál fekszem, de előtte ugye még nyakon ragad három maszkos csávó, és fullon nyomják a kretént, ahogy alaposan elvernek. Különösebben nem izgatnám magam a dolgon, valahol még jól is esik, hogy ezzel csak növelik a nyomorom, de az egyik balfasz mentében még megtapossa a kézfejem, ami kurván nem adja. Bőgni azé' nem fogok, de épp eléggé trágyának érzem magam, amit igazol a tény, hogy képtelen vagyok elkormányozni a csikket a számig. A faszom. Lecsuklik a fejem és arra gondolok, mekkora buzi nap ez, és mekkora buzi nap volt kereken három éve is. Eszembe jut ez a fasz és ösztönösen dörzsölöm meg balommal az arcomat. Filc bezzeg minden szirszar drámán képes volt úgy ríni, mint egy ribanc, aztán 90+ kilós néger csóka volt, ilyen köcsög névvel, mint a Filc. Szaros szar, állna szám egy vigyorba, de hamar lemondok róla, ahogy mélyebbre szakad a seb, és az eső mellett már a véremet is nyelhetem. Ha bazdmeg két perccel később indul el, a kurva anyját! Igazándiból fel sem fogom, hogy nekem pofáznak, míg hunyorogva be nem mérem a csajt.
- Haggyá' má'... - motyogom, kurvásul határozottan. Szerintem meg se hallja, ezé' próbálok feltápászkodni, aminek az lesz a vége, hogy kidőlök oldalra. Picsába. És akkor arról ne is beszéljünk, hogy egy deka pia nincs bennem, pedig részegen elviselhetőbb lenne ez a szánalmas közjáték. Meg most őszintén, faszé' érdekli egy szar szemét a sikátorban... - Jól vagyok - hagyja el szám a recés sóhaj, megint próbálom felnyomni magam, és majdnem ráfejelek a szétbaszott üvegre.
Mindegy, legalább így talán békén hagy, ha látja, ez csak egy nyomorék geci. Aztán, ha kialszom magam felhívom Bug-ot, húzzanak má' haza, vagy valami. Kórházba inkább kösz, de nem mennék, különben a tesóm kiakad és az elmúlt hónapban eleget lestem a pipás fejét.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Pént. Nov. 04, 2016 9:23 pm
 



 

Számomra teljesen természetes, hogy megnézem, egyáltalán él-e még és, ha igen, akkor mondjuk mennyire van rosszul, mert az fix, hogy csakúgy senkinek sem szíve vágya az esőben egy sikátor aljában fetrengeni. Úgyhogy igen, azaz első számomra, hogy odamenjek és megtudjam gáz van-e, ha igen, akkor mekkora és hát azt is, hogy mondjuk kell-e neki segítség vagy sem.
Enyhén szólva is szarul néz ki amúgy és bár hirtelen most még nem ugrik be, hogy honnan is ismerős a feje, azt biztosan tudom, hogy láttam már valahol. A kétségeim azonban túl sokáig nem állnak fent, mert a bájos megszólalása után rögtön bevillan a dolog. Jepp, nem gyakran futok bele mostanában olyan alakokba, akik ennyire megnyerőek tudnak lenni.
Azért közelebb megyek, főleg, hogy a feltápászkodása igencsak faltámasztósra, na meg azon lecsúszósra sikerül.
- Látom mennyire... – irgalmas szamaritánus nem vagyok és annyira elhivatott sem, hogy erőszakkal tukmáljam a segítségnyújtást – ha közvetlen életveszélyben volna, akkor persze egészen más lenne az egész –, de egyelőre még nem pattanok vissza azonnal motoromra.
- Hívjak mentőt… vagy valakit, aki összekapar? Bár, ha szívesebben tespedsz a földön, akkor már itt se vagyok. – emelem meg a mindkét kezem, megadásom jelezve, magyarán, ha elhajt, akkor megyek, nem kell többször kérnie. Vagy jeleznie.
- A döntés a tiéd O'Berry, csak lehetőleg azelőtt hozd meg, hogy felkelne a nap. – nincs szándékomban hosszasan az esőben ázni, ha már egyszer nem muszáj. Szóval a döntés az övé, ha igényli, hogy hívjak neki valakit vagy elvigyem valahová, akkor itt a lehetőség, ha nem, akkor már itt sem vagyok. És igen, emlékszem a nevére, sikerült legutóbb megjegyezni.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Avataron : Ash Stymest
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Vas. Nov. 06, 2016 10:08 am
 



 

Baszódjak meg, rühellem, amikor úgy viselkednek velem, mint valami ötéves kis szarral, akinek bibis a bal bokája és bőgésre áll a redva pofája. De nem kell végignéznem magamon, hogy tudjam, most tényleg kurvásul szarul festek és ezen fél óra szorongó alvás sem fog dobni, pláne nem ezen a húgyszagú helyen. Általában úgyse állnak meg mellettem és vagy valami gyökér stalker szól oda Bugnak, vagy az egyik nigga geci kapar fel az aszfaltról, hogy lepasszoljon Ganjának.  Ezért is fura, amikor valami gyökér beleguggol a pofámba, de még arra sincs elég erőm, hogy elhessegessem, aztán megszólal és kénytelen vagyok hunyorogva ránézni. Sokat mondjuk nem látok a víztől, meg a szemembe folyó vértől, plusz leköt a tény, hogy megpróbáljak talpra vergődni és legalább a közeléből elmásszak, nyilván szánandóan csekély sikerrel. A megjegyzését közben nem veszem fel, na, nem mintha annyi kapacitásom lenne, hogy egyáltalán átgondoljam, mit nyekereg, de a mentőre azé' feleszmélek, me' álljon már meg a faszom.
- Mentőt azt ne - köpöm, nem idegből, csak erre futja. Aztán visszarogyom, mert kurvásul fáj a kezem és erről megint beugrik az a buzi Filc. Folyton azzal jött, hogy legalább erre vigyázhatnék, mert szereti nézni, ahogy a vászon előtt baszom a rezet. Szerinte terápiás jellegű, lol. Ettől vigyorra áll a szám, de nem akarok ismerőssel összefutni. Ma nem. - Ja, tök poén... - dobom hátra a fejem, ahogy próbálom bemérni az arcát, de erőt vesz rajtam a szédülésbe kevert hányinger.
- Mi a... - fasz, mondanám, elvégre honnan a viharból ismer ez? Megkúrtam vagy fan? Kattog az agyam, de a gondolatok szétcsúsznak, ujjam a szilánkokat éri és a zsebemben ott figyel a kikapcsolt mobilom. Nem akarok lófaszba se menni vele, sőt, gecire itt hagyhatna elrohadni. Randa fintort produkálok és már be is olvasnék neki, hogy törődjön a saját redva életével, csak aztán... nem tudom. Lebicsaklik a fejem, és jobban fáj a fejemre potyogó eső, mint a rúgás foltja az oldalamon.
- Nem'tok felállni - morgom, bár félig nyögés lesz és inkább nem nézek fel rá, mert így is elég buzi helyzet ez, de ennyiből talán levágja, hogy mifasz van. Azt már nem teszem hozzá, hol lakom. Egyrészt, mert gettó és ha beviszem, ő is elázva kaparhat vissza, amit jól rám kennek. Másfelől meg tutira otthon van még Ganja, és rá most végképp nincs szükségem. Szopóka egy helyzet, az már tuti.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Pént. Nov. 11, 2016 7:02 pm
 



 

Vajon miért nem lepődök meg azon, hogy mentőt nem akar? Megforgatom a szemeimet, jó lesz ez így, főleg, hogy – szerintem – igenis volna némi orvosi segítségre szüksége, de hát az ő élete, az ő dolga. Mindegy, azért még ott nem tartok, hogy faképnél hagyjam – elég csúnya lenne, ha egyébként meg az a munkám, hogy életeket mentek –, max majd akkor, ha elhajt a csudába. Mondom, nem erőszak a dolog és ahogy elnézem, képes arra, hogy meghozza a maga döntéseit. Elvileg…
- Oké. – veszem tudomásul, hogy a 911-et már nem kell tárcsázzam. Ahogy összezuhan, automatikusan kapok utána és, ha megtartani nem is, de legalább azt el tudom kerülni, hogy belecsókolózzon az üvegszilánkokba és darabokba a földön.
- Nem annak szántam. – poénkodni lenne kedvem most a legkevésbé. A megkezdett, de be nem fejezett mondatára, kérdésére(?) némileg megemelkednek a szemöldökeim enyhén, várva, hogy be is fejezi, de úgy tűnik odáig már nem jutunk el. Nagyszerű.
- Ha nem mondod, akkor fel se tűnik... – igen, van némi – oké nem kevés – irónia a hangomban, hiszen alig egy perce demonstrálta, hogy nem tud lábra állni.
- Na jó, ide figyelj; lassan bőrig ázom én is, és ezt nem nagyon szeretném, szóval döntsd el mi legyen. Hívjak valakit hozzád, hagyjalak itt vagy... – megállok a mondat közepén, megforgatom a szemeimet és gondolatban korholom magam előre azért, amit mondani fogok.
- ...vagy jössz velem, kialszod magad és mész a dolgodra, amikor már lábra tudsz állni? – van egy olyan érzésem, hogy az utóbbit még nagyon meg fogom bánni, ha eszébe jut elfogadni, de akkor sem szívesen hagynám csakúgy itt magára, ebben az állapotban. Jah, egyszer a jó szívem lesz a vesztem.
- Mi legyen O'Berry? – haladjon a döntéssel és legyen valami, mert tényleg nem szeretnék a bugyimig elázni teljesen senki miatt sem.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
avatar
Média és művészet

Avataron : Ash Stymest
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Nov. 15, 2016 10:49 am
 



 

Amikor a mentőről hadovál kiver a frász, még csak az kéne, hogy infúzióra kötve térjek magamhoz, míg ezek a faszszopók órákra kiütnek valami - szerintük kúl - cuccal. Ráadásként még Brad is dalolva asszisztálna hozzá, kéz a kézben azzal a gyökér menedzseremmel. Hát a faszomat! Szerencsére nem tolja túl a témát, mert vitatkozni sincs túl sok erőm jelenleg, plusz, ha a fejemre hívja őket még a sarokig se másznék el, mire nagy csinnadrattával kiérnek. Nagyjából ezen kattogom akkor is, amikor ösztönösen mozdulok el, és majdnem ráfejelek a szilánkokra. Vagyis, frankón beléjük toszódnék, ha utánam nem kapna. Ezé' má' megérte leállni velem dumcsizni, ebben a büdös sikátorban, baszki. Élete élménye lehetek, húzom fintorba a pofám és a beszólását inkább elengedem.
- Nézd, kurván nincs kedvem most a saját nyomoromon röhögni, szóval vagy basztatsz, míg el nem áll a redva eső, vagy hazamész a puccos kis kecódba és leszarod a fejem! - öntöm ki magamból a gúnyt egy nagy slunggal, bár elsősorban ennek a ratyi helyzetnek szól, nem pedig a gyökér fejének, amivel próbál kirángatni a saját szaromból kábé. Az állás viszont tényleg nem megy egyedül, és kezdek még kétségbeesettebb képet vágni, ahogy próbálkozom vele.
- Jahát, ezerbocs, amiért miattam elázik a csini rucid- hunyorgok, há' de szopat ez most engem? Pont nem az az elsődleges problémám, cuppog-e a vízben vagy sem. Rá is vágnám, kotródjon a picsába és hagyjon megdögleni, de a hívás résznél beúszik Bug képe, aki még ennél is rosszabb opció. Kösz, de kösz ne. - Akadjunk le a hívásokról... banyek... - nyögöm elfúlva, majd enyhén felvonom szemöldököm a kérdésére. Ha választani kell a sikátor, meg a kérója között, nyilván utóbbira esik a józan voksom, de jelenelg minden vagyok, csak nem józan. Vagyis... elvileg így működne a téma, ha be nem ugrana Filc fejcsóválása, meg ez a kurva nap.
- Messze vagyunk? - Ha egy értelmes és igenlő választ akar kirántani belőlem, akkor baszhatja, de hát így is rájöhet, miszerint belementem az alkuba.
- Cuppanj má' ettől az O'Berryről, mert megint a suliban érzem magam - amitől meg kiver a szemét. Azé' egy gyenge vigyort megeresztek, mégis segíteni akar. - A nevem En... - motyogom az orrom alatt, aztán inkább rá se nézek, ahogy próbálok újra talpra vergődni. Ha segít, nem lököm el, meg hát úgy talán gyorsabb is, ha már ennyire nem akar bőrig ázni. Onnan viszont passzolom, hogyan kötök én ki bárhol is, me' majd beszarok minden második lépésnél és oldalra kell köpnöm, mert már kezd felfordulni a gyomrom a saját vérem ízétől.
- Egyébként te ki a faszom vagy? - Ha már ennyire ismerjük egymást. Elvileg.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Nov. 29, 2016 10:40 pm
 



 

Eleresztem – a falhoz támasztva, hogy ne akarjon megint a szilánkokba feküdni – és egy szemforgatás kíséretében felállok. A segítő szándék tényleg bennem van – vagy volt –, de azért a jóságos szamaritánustól messze állok. Eszemben sincs erőltetni valamit, amit valaki egyáltalán nem akar, akkor meg pláne nem, ha úgy beszélnek velem, mint a szeméttel, noha más szándékom nem volt, mint elvinni innen a hátsóját, hogy ne ázzon itt szerencsétlenül tovább. De ha nem, hát nem. Nem az én dolgom, nem az én bajom.
- Te aztán tudod, hogy köpd telibe, ha valaki segíteni akar neked... – húzom el a számat. Egy alapos felképelést érdemelne, nem azt, hogy akár egy percig is itt maradjak mellette, de ahogy elnézem, azzal sem jutnánk sehová. Az elcséplése korábban sem ért célt, elég csak ránéznem és hozzávennem, ahogy itt produkálja magát.
- Tudod mit O'Berry? Békén hagylak és tovább egyikünk sem lesz a másik gondja. Téged nem idegesítelek én, nekem meg nem ázik el a csini rucim. Mindenki csak nyer a dolgon. – csóválom meg a fejem és nem igazán foglalkozom a kekeckedőnek ható kérdésével, miszerint vajon messze vagyunk-e vagy sem. Nem mindegy különben?
Az viszont biztos, nem kell tovább tűrnöm, hogy úgy beszéljen velem, mint, akit a hátsójából rángatott elő...
A lábamat átlendítve a kétkerekűmön, ülök vissza a motoromra.
- Pedig az O'Berry jobban illik hozzád. – berúgom a járgányomat, azonban ezzel még nem húzok el pedig azt kellene. Előveszem a telefonomat és bár nem akarta, mégis tárcsázom a 911-et, hogy bejelentsem a félholtra vert fejét és a helyszínt, ahol éppen fetreng.
- Bele se kezdj. – neki címzem a szavakat, miután kinyomtam a hívást, lehetőleg elébe menve a nem tetszésének kifejtésébe – mondjuk nem fűzök sok reményt ahhoz, hogy ez elég is lesz ehhez – és bár nem kellene, egyelőre még maradok – és nem azért, mert feltételezném, hogy fel tudna pattanni és meglógni, az eddigiek alapján elég valószínűtlennek látom a dolgot –, legalább addig, míg az érkező szirénák hangját meg nem hallom. Akkor viszont már nem tartom tovább szükségesnek a maradásomat. Amit tudtam, megtettem érte.


//hát rövidke játék lett, de azért nagyon köszönöm, részemről ez volna a záró ^^ //
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Csüt. Dec. 08, 2016 9:51 am
 



 





játék vége





Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Avataron : Eva Green
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Vas. Dec. 25, 2016 10:04 pm
 



 

To Lothar

A belvárosi lakás előnye, hogy bizonyos fontos épületekhez közel lakik az ember. Én példának okáért amikor beleszerettem a sajátomba, előnynek írtam fel a saját parkolót, amiért ugyan fizetni kell, de védett és nem fog reggel a kocsi helyén a nagy semmi várni, mert éjjel valaki meglovasította. Vagy nem foglalják el késő este, mire hazaérek. A másik kedvencem a tény volt, hogy még az előző bérlő átalakította a legfelső emeleti lakást és jó néhány mennyezeti ablakot helyezett be, amelyeknek köszönhetően a fürdőszobai növényeim természetes fényt kapnak, amikor Seattle egét éppen nem a szokásos esőfelhők borítják. És ami végül mindennél jobban meggyőzött az a tény volt, hogy a városi színház mindössze két utcányira van és nagyon ritka az a zord idő, amikor egy ilyen táv megtételéhez nekem szállító eszközre lenne szükségem. Elég hozzá egy jó minőségű cipő megfelelő talpbetéttel, és máris nem számít kínzásnak pár száz métert lesétálni. Főleg, mert a hagyományos karácsonyi előadásra, amilyen mondjuk a Diótörő és a Hattyúk tava balett, mindig jó előre meg kell venni a helyet és komoly küzdelem folyik a parkolókért és taxikért is. Én pedig úgy nőttem fel, hogy azon az egy éven kívül, amikor Afrikában töltöttem a karácsonyt, minden évben beültünk a legnagyobb előadásokra. Most pedig, azok után, amilyen káoszt a robbantó okozott a városban, már igazán szükségem volt egy kis figyelem elterelésre. A mentő csapatban részt venni kötelessége minden használható orvosnak, nekem pedig elvileg az összes engedélyem hatályos, csak nem műtök. De attól még sürgősségi ellátást adni, kivizsgálni és rangsorolni én is tudok, és igen, ezzel töltöttem azt a napot. Utána következett egy nap a családommal, hogy megnyugodjak, de már karácsony második ünnepén, huszonhatodikán ismér várt rám a munka és a halott áldozatok azonosítása valamint boncolása. Sosem könnyű az ilyesmi, a pláza tele volt gyerekekkel a szünet miatt ráadásul, így az előadás volt a hetem csúcspontja, két órára hála neki el tudtam felejteni, mennyire kegyetlen is ez a világ. De lejárt az idő és ideje volt hazatérnem. Gyalog éjszaka a legtöbb nő nem mászkál egyedül a városban, de mi a szívében vagyunk, kivilágított utcák és megfigyelő kamerák tengerében, nekem pedig nem volt kedvem időt hagyni a gondolkodásra. A friss levegő pedig segít, hogy aludni is tudjak az éjjel és ne halott gyermekeket lássak a sötétben...
A lakásomtól már csak egy saroknyira voltam, amikor megéreztem a rántást. Valaki megpróbálta kikapni a táskát a kezemből, de nem vette észre, hogy a lánca a csuklómra van tekerve, így magával rántott, be az egyik kihalt sikátorba, egyenesen neki a falnak. A kezemmel tompítani tudtam ugyan a találkozást és a kesztyűnek hála még meg sem sérültem különösebben, de megleptek. Lefagytam, ami éppen elég volt ahhoz a két férfinak, hogy megfordítsanak és a hátamat a falnak szorítsák a derekamnál az egyik kezemmel, még a másikat stabilan tartották. Ennyit arról, hogy megüthetem az első próbálkozót. Mire kitisztult a látásom annyira a sötétségben, hogy lássam a támadókat és a tényt, hogy nincs náluk látható fegyver, az egyik már a táska láncának nagy részét le is oldotta a karomról. Meg sem próbáltam ellenkezni. Semmi értékes nincs a táskámban, csak a telefonom, tb kártya extra jelzésekkel arra az esetre, ha eszméletlenül találnának, rúzs és némi pénz. A lakáskulcsot már korábban átraktam a kabát zsebébe, és ott nem kutattak át. Ettől nagyjából meg is nyugodtan volna, ha egy kutakodó kéz a kabátom alatt nem próbálja félre rántani a ruhámat és a combomat tapogatni. Ettől ugyanis szépen elfogott a rosszullét ahhoz, hogy harcolni akarjak. Kirabolhatnak, azt kibírom, de többet nem. És nem véletlenül tanultam önvédelmet húsz évnél is régebben. Elernyedtem, mintha ájulás szélén állnék, ami miatt a támadónak el kellett kapnia és kiszabadult a kezem a hátam mögül. Csak ennyi kellett. Fél kézzel már lehet harcolni, ha a szűk hely miatt csak egymás mögött férnek el. Két kézzel pedig még könnyebb. A lánc engedett, én pedig abban a pillanatban talpon is voltam. A legalapvetőbb technikát alkalmaztam a helyzetben, először egyszerre mindkét oldalról tenyérrel erősen rácsaptam a füleire, megszédítve és kisebb dobhártya sérülést okozva, majd a megfelelő szögben elkapva a fejét megcsavartam és a földön is volt már. Ellentétben a társával, aki egy jól irányzott kurva kiáltás után indult meg felém. A francba, a tűsarkú nem éppen futásra kitalált lábbeli, így a menekülésre nem sok esélyem volt, ahogy a szűk kabát akadályozta a rúgásokat is. Marad a puszta kezes harc, remélhetőleg. Kést legalábbis nem látok nála. És nálam sincs. Nem mintha a kulcsot ne tudnám használni. Két szúrás kell, egy a könyökhajlatába a kezét bénítva, második a nyakába és elsétálhatok, mert az elvérzés megakadályozásával lesznek elfoglalva mindketten. Lelki szemeim előtt már láttam is, hogyan védhetem ki az ütést és hajthatom végre a mozdulatokat, mikor mögöttem megzörrent valami. Jobb, ha igyekszem, egy harmadik rabló sokat nehezíthet a helyzeten...
Vissza az elejére Go down
Lothar Neumann
avatar
Inaktív

Avataron : Kim Jae Wook
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Hétf. Dec. 26, 2016 11:22 am
 



 

Nyssa/Lothar


Azzal foglalkozom éppen, hogy a hógömböt és a levélnyitót rejtő doboz ne essen ki a kezemből, ahogy lavírozok rajta egy másik csomagot, s közben kávét iszok. A randi nem sikerült túl fényesre, ilyen vinnyogó libát már régen hallottam, kész szappanoperát lehetne rá írni. Hamar lekoptattam, és inkább egy gyors beszerző körutat tettem, ami nem tartott öt percnél tovább, nem is szokásom eltökölődni a vásárlásokkal.
Akart a fene kocsival veszkődni, parkolással és dugóban üldögélésekkel, így gyalogosan vágtam neki, a taxit sem kívántam.
Az egyik sikátorhoz érve zajt hallva, megállok és hallgatózok. Dulakodás lenne? Nem túlzottan szeretnék belekeveredni, azért ha engem bevisz a yard, szorulni fog a kapca. Mégis hallgatózom tovább, majd odalesek. Felmérve a terepet, látom, hogy nem éppen elsétálni kéne. A fenébe, ez nem jó. Leteszem a dobozt és a kávéspoharat, majd a dobozból előveszem a gömböt és a levélnyitót. Kisebb gondolkodás után a levélnyitót inkább visszateszem, azonban a gömböt elhajítom a sikátorba, s ahogy félútra ér, nekilendülök én is. Halkan, s gyorsan teszem, hagyva, hogy a figyelem a gömb által okozott zaj felé forduljon.
Nem szórakozom, az ipse fejét a falnak verem, hagyom összeomlani. Azért vannak reflexei, még meg tud fordulni felém, azonban már olyan mindegy a számára. Az ütés nem csak lendületből volt erős, azért az edzéseket sem hanyagolom el, s a kiképzés egészen... jól ment.
- Minden rendben? – még nem lépek közelebb hozzá.
- Megsérült valahol? – érdeklődöm, de ez korántsem a nyitott, barátkozós, sokkal inkább egy távolságtartó személy szavai. A tekintetem végigsiklik rajta, keresve a sérülés nyomait. Ha bárki ebbe félreérthetőt olvasna bele, én küldeném el szemészhez.
- Azért magával sem találkoznék össze egy sikátorban, egyedül – nézem a másik heverő testet, nem szeretnék meglepetést.
A táskáért hajolok le, hogy odaadjam neki.
- Elvettek valamit magától? – a gömb után már nem nézek, biztosan összetört, majd lesz másik.
A táskát felé tartom. Akár a bandához tartozónak is vélhet, nem foglalkozom vele, bár résen vagyok, így elintézni valakit, mint ő tette. A kezemre mindig is vigyáztam, ha annak baja esik, nem csak a munkámnak van vége.
- Menjünk innen, a járőrök úgyis pár percen belül erre jönnek, észre fogják őket venni – nekem aztán semmi kedvem nincs a zsarukat felhívni, s ha a nő nem sérült meg komolyabban, akkor mentőt sem.


A hozzászólást Lothar Neumann összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Dec. 27, 2016 3:05 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Avataron : Eva Green
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Dec. 27, 2016 1:35 am
 



 

A korábbi hang miatt igyekszem minél kevesebbet hátra lépni és várom, hogy a férfi támadjon. Az előtt kell ideérnem, hogy az esetleges segítsége is csatlakozik, ezért halvány mosolyra húzom a számat és kissé kivicsorítom a fogaimat is. Arra van szükségem, hogy ne taktikázzon, hanem agyatlanul támadjon és földre vigyem még időben ahhoz, hogy kijussak. A társa még pár percig nem fog felkelni, korábban minden erőmet belevittem a fejcsavarásba és a földhöz vágásba, még abban is biztos vagyok, hogy holnap lesz egy látogatása a város valamelyik kórházában azzal a gyanúval, hogy kiugrott egy nyakcsigolyája kissé. Nagyobb baja nem lesz tőle, de ezzel már akár azonosítható is lesz, könnyedén. Szóval megmutattam, hogy azért én sem az a nebáncsvirág vagyok, akit olyan könnyen ki tudnak használni. Nagypapa most biztosan büszke lenne rám, de talán ezt inkább nem mesélem el neki sem. Helyette kicsit jobban elhelyezkedem a cipőimben, a kulcsot a kezembe fogom még mindig a zsebemben és várom a mozdulatot, ami végül nem jön el. Hirtelen egy kéz tűnik fel mögötte és olyan mozdulattal csapja a falhoz, amit hátulról én se tudnék kivédeni. És valószínűleg koponya repedés lenne a vége. De ezt az alakot nem sajnálom érte, bár még mindig óvatos vagyok az újonnan érkezettel szemben is. Ha ilyen ereje van, akkor nem szabad közelharcba kerülnöm vele. Amint lehet, bénító támadás kell és lehetőleg azelőtt, hogy lendülne keze vagy lába. Veszélyesebb, mint a másik kettő együtt és tűsarkúban, szűk kabátban nőként igenis hátrányban vagyok. Ezt nincs edzés, ami kiegyenlíti...
- Nem, még azelőtt földre kerültek - jelentem ki teljes magabiztossággal, majd meg is bánom. A csuklómnál fogva rántottak be a sikátorba és mikor leszedték a táska láncát, igenis megcsavarták. Csak az adrenalin miatt nem éreztem eddig a fájdalmat, de most, hogy kezdem kivenni a férfi arcát és megnyugszom, kezd felbukkanni az apró, szúró érzés. Valószínűleg csak horzsolás, de itt hiába is nézném meg, nem látnék belőle semmit a sötétben. Majd ha kilépek a lámpák alá, eldöntöm, kell-e hozzá orvos vagy nem. Elvégre én is az lennék, csak meg tudom mondani, mikor kell röntgen vagy más kórházi cucc. Bár lehet, a röntgenért sem oda megyek be, a hullaházban is van készülék. Az eredmény leolvasása pedig nem atomfizika, van repedés akkor sötét, nincs akkor fehér a csont és kész...
- Húsz év krav maga edzés eredménye nem először térül meg - válaszolok, miközben lassan elindulok felé és ki a sikátorból. Még mindig tartom a távolságot és a kezemet sem húzom ki a zsebemből, de ránézek az ájultakra. Akit én intéztem el, az magához fog hamarosan térni, minden rendben vele, tudom. De a falnak csapódó eredményes volt, lezúzta az arcát és biztos, hogy lesz mit kiszedni a sebeiből, többek közt egy adag aszfaltot is. Nem tudom sajnálni. Végül kinyújtom a kezemet a táska felé és közben érzem, hogy a csuklóm kissé szurkálós fájdalmat kap. Biztos, hogy nem tört el, de holnapra belilul és feldagad majd. Remek. Ezt nincs zsaru, aki nem szúrja ki. - Csak a táskát, de nem volt idejük kinyitni. És köszönöm - teszem hozzá, miközben visszaveszem az említett kiegészítőt és a férfit még mindig szemmel tartva, olyan messzire húzódva tőle, amennyire a sikátor falai engedik, visszalépek az utcára. Itt mindjárt jobb, a járda közepén a lámpafény alatt máris jobban érzem magamat, a fel-le járó autók fényei megnyugtatnak, miközben újra a megmentőm felé fordulok. Most már képes vagyok így gondolni rá. - Rendben. Nem akarom bajba keverni, ha már segített nekem, de én is a rendőrségen dolgozom, pontosabban a halottkémi hivatalban. És tartozom Önnek. Ha elkapják, kérjen orvosi segítséget, akkor kénytelenek lesznek nekem szólni a tisztek - mert a többi dokival ellentétben, akinek nincs élő páciensekre engedélye, az enyém még mindig érvényes. Ami azt illeti, nem is olyan régen újítottam meg és pár napja, a plázánál igencsak nagy hasznát vettem a létezésének. És már azért megérte, ha egy ember életét megmenthettem, hála neki. A legszomorúbb feladatot úgyis én kaptam meg végül...
- Ezek az arcvonások... ön koreai, igaz? - nézem meg jobban a férfit a fényben és végre kezdek nem félni tőle. Nem tudom miért, de szeretem hinni, hogy olyasvalaki, akinek beszélem az anyanyelvét, kevésbé lenne hajlamos bántani engem. Ráadásul már bizonyítottam, hogy nem a védelemre szoruló kis hercegnő vagyok, hanem az, aki ágyneműből kötelet fon, lemászik a toronyból és megszökik a sárkány elől... - Szeretnék köszönetet mondani a becsületességéért, uram - a koreai tudásom picit ugyan megkopott, jó ideje csak filmek és zenék táján tartom karban, de a nagyi szerint mindig is jó volt a kiejtésem és ő igencsak fontosnak tartotta az udvariasságot, így az alapvető szófordulatokat megtanultam. Még akkor is, ha azoknak angolul nem mindig van értelme vagy túl hivatalosak...
Vissza az elejére Go down
Lothar Neumann
avatar
Inaktív

Avataron : Kim Jae Wook
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Dec. 28, 2016 11:50 pm
 



 

- Az jó.
Bűnözőnek tartanak, és azzal automatikusan jön minden olyan, ami erőszakkal párosul. Holott csak annyi az apró bökkenő, hogy szarok a rendszerre, amely a gazdagoknak és a befolyásosoknak kedvez, cserbenhagyva a rászorulókat, s követem azt az eskümet, amely az életek megmentésére és megóvására vonatkozik.
- Hány éves korában kezdte? Kettő? – bókolás és én két külön dolog, de azért nem nézem olyan idősnek sem. A bőre szép, tiszta, a csontozata pedig eléggé fiatalos.
Hátrébb lépek, ahogy elindul, hagyva helyet, támadni nem akarom, zsebre nem teszem a kezem, ha gond lenne, azonnal tudjak cselekedni.
Ahogy a táskáért nyúl, a másik kezemmel fogom meg, finoman húzva, hogy ne tudja eltakarni, amit látni akarok. Már a kéz tartásából is látni, hogy valami nincs rendben.
- Mégis megsérült. Ezt jobb minél előbb ellátni. Orvos vagyok, ellátom, vagy elkísérhetem az ügyeletre is – választhat, közben a másik kezemmel felé nyújtom a táskáját, és elengedem a másik kezét.
Végre az arcára is tekintek, miközben válaszol. Nehéz eldönteni, mitől hidegül el a tekintetem, az arcom. A szemei! Miért van az, hogy a legtöbb nőnek gyönyörűek az íriszeik? De mitől olyan fene ismerős? Még sosem találkoztam vele.
- Ha elkapnak? Ugyan miben? – mai napig nem tartom törvénybeütközőnek, amit teszek, ezért az összes hazugságvizsgálaton is rendre átmegyek. Az sem zavar, hogy a zsaruknál van, nem rosszak ők, csak nem látnak az orruknál tovább. De legalább vannak közöttük valóban olyanok is, akik tényleg óvnak és védenek.
– Nem tartozik semmivel, csak annyival, hogy hagyja ellátni a kezét. Máshol nem sérült meg? – teszem fel újfent a kérdést. Nem bírok elszakadni a tekintetétől, végül mégis körbenézek.
- Édesanyám révén, igen – nem fogom megmondani, hogy már nem él, az nem tartozik rá. Meglep, hogy felismeri a származásom, általában lekínaiznak.
A nyelvre lezsibbadok, önkéntelenül kihúzom magam. Bennem van, ha valaki beszéli az adott nyelvet, tudja a szokásokat is. És szeretek néha elbújni mögé, átverni vele másokat, ettől érezve magamat tőlük eltérőnek. Nála buktam egyet. Maradt azonban még egy.
- Kérem, engedje meg, hogy hazakísérjem, s ellássam a kezét. Nagyon kérem – hajolok meg, használva a koreait, az igazi anyanyelvemnek tartom, s úgy beszélem. – Nagyon szépen beszéli a nyelvet.
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Avataron : Eva Green
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Csüt. Dec. 29, 2016 7:21 pm
 



 

- Annál azért jóval több - nem tehetek róla, de meg kell mosolyognom a kérdését. Én soha nem voltam az az egyszerűen elcsábítható fajta a bókokkal, és bármennyire is félhomály van, azért ne próbálja nekem beadni, hogy nem látja az apró ráncokat az arcomon. Mert azok bizony ott vannak, beszéd közben a szám sarkában, ha mosolygok a szarkalábak a szemeimnél, mind-mind árulkodóak. A genetika ennél a foknál már megtréfált, anyám sokkal üdébbnek tud kinézni nálam időnként. De nem bánom, mert ezek is hozzám tartoznak. Az évek során szereztem őket és elfogadtam a jelenlétüket. A természet hirtelen ad neked egy kis változást, de utána időt is hagy, hogy hozzászokj, mielőtt jön a következő. Húsz évesen jobb alakom volt, feszesebb bőröm és nem voltak ráncaim, de nem tudtam még, hogyan öltözzek ki szépen és elegánsan, gyatrán sminkeltem és a hajamat is jobban szerettem egy göndör loboncként. Mostanra ezeknek nyoma sincs, a korom és a társadalmi helyzeten illik ahhoz, ahogy festek...
- Semmi komoly, akkor nem tudnám mozgatni. A fényben ránézhet, de az ügyeletről szó sem lehet - azt nem teszem hozzá, hogy én is orvos vagyok, amíg nem látom, mit tud. A jó ég tudja, hány féle doki létezik és például fogadok, hogy egy fogorvos nem tudna sokkal többet tenni mint én. De a sport orvosok igen. Ehhez azonban előbb ki kell lépnünk, mert nekem elég volt a sikátorból. Szóval a másik kezemet nyújtom ki a táskáért és közben azért a kulcsaimat is tartom benne. Nézzenek hülyének, de nem fogom hagyni, hogy elkapjon, és ha ehhez az kell, én bizony torkon szúrom. Bizalmatlan lennék? Idebenn a legteljesebb mértékben, egy sötét sikátor nem a randik tökéletes helyszíne...
- Azt nekem honnan kéne tudnom? Ha nem történik meg, jó magának, ha igen, beválthat egy tartozást - válaszolok, miközben gondosan megfogom a táskámat és a bal kezembe igazítom. A csuklóm ugyan érzékeny, de az ujjaim nem fájnak, így nem nehéz biztonságosan rákulcsolnom őket. Nem kockáztatom, hogy a jobb kezem is foglalt legyen, amíg haza nem érek. Nincs semmi nagyon értékes a táskában, de attól még fontos nekem és a telefonom végképp nem olyasmi, amit egy percre is kiadnék a kezemből. Abban van még mindig a fél életem...
- Nem, és ez is csak egy kisebb horzsolás. Pár napig kötés lesz a csuklómon miatta, ennyi - mutatom fel neki végre a lámpafényben a kezemet, ami ugyan jól láthatóan vörös, de a másikkal összehasonlítva csak egy leheletnyit duzzadt és mozgatni is tudom, így biztos, hogy törés nincs. Inkább olyan érzés, mint az akupunktúrás kezelés után lehet az ember, apró szúrásokat érzek minden oldalról. Az adrenalin már régen lecsengett és farkas szemet nézek a sérüléssel, ha fájnia kellene jobban, van esélye megtenni, mégsem moccant. Nincs gond és kész.
- Egy egyszerű zúzódással én is megbirkózom egyedül, ne aggódjon. Elkísérhet, de orvosi ellátásra nincs szükségem - ha koreaiul akar velem vitázni, hát legyen, amíg nem sikerül szakszövegre váltania, nekem is menni fog. Ugyan kicsit lassabban gyűjtöm össze a szavakat és formázom a mondatokat, az akcentusom is egyéni, de legyen ennyi elég. Élőben a nyelvet évek óta nem volt alkalmam használni. Előtte viszont a nagyi ellen vitát nyerni az egyetlen esélyem az volt, hogy a saját nyelvén teszem meg. Edzett vagyok benne. Arról nem is beszélve, hogy hány végzős orvosi hallgató hitte már, nem értem, ha a fenekemet tárgyalják ki egy hulla felett állva. Káromkodni is megy, elhihetik nekem. Igaz, ebben nincs nagy szókincsük...  - Nagyanyám elhagyta ugyan Koreát, de soha nem felejtette el. Anyám és én is megtanultuk a nyelvet, bár egy ideje már nem gyakoroltam. Ha elveszek, majd visszaváltok angolra... - teszem hozzá, miközben a kezemmel intek, hogy akár el is indulhatunk. Ha kísérni akar, tegye, egy utcányira lakom. Addig igazán nem zavar a társasága és a beszédje. Sőt, még lehet, meghívom egy italra is. Néha a világ legjobb dolga, ha az utcaszinten bár működik az ember lakása alatt...
Vissza az elejére Go down
Lothar Neumann
avatar
Inaktív

Avataron : Kim Jae Wook
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Pént. Dec. 30, 2016 12:22 pm
 



 

Halvány mosoly indul az egyik szám sarkában, hogy aztán el is tűnjön, mielőtt félreértené. Nem vágyom felcsípni, a megmentés első fázisa megtörtént, a második még hiányzik: a sérülés feltérképezése és helyrehozása.
- Az ügyelet kihúzva – jelezve, a megvizsgálásról nem tettem le.
Ismét elmosolyodom, ezúttal is féloldalasan.
- Nem kívánok a terhére lenni – vagyis udvariasan elutasítom.
Azoknak ajánlanak fel ilyet, akikről tudják, hogy bűnöző. Én nem vagyok az, kikértem magamnak, továbbra se vette a lapot, hogy nagyon megsértett. De hát nyugati ember, nyugati világképpel, nem veszem magamra.
- Feltéve, ha mielőbb jeget tesz rá, s letisztítják a horzsolást. Szabad? – ha engedi, finoman, precíz mozdulatokkal nézem meg a csuklóját, van-e komolyabb vagy tartósabb sérülése, az alkart is figyelem közben, hogyan reagál.
Megint megsértett, így visszaváltok angolra a következőkre.
- Ahogy szeretné – nem fogok senkinek a nyakára hágni, s ráerőltetni a saját elképzeléseimet, mindenki úgy cselekszik, ahogy számára megfelelő. Mint ahogy én is teszek a törvényre, amelyek megkötnek, tudva, ennek milyen következményei lehetnek.
- Amerikában nőtt fel? – újfent angolul beszélek, megkerülve ezzel minden koreai társalgási előírást, ha akar, beszélhet hozzám koreaiul, senkinek nem fogom megtiltani. A kezeit viszont figyelem, nem azért, mert korábban is láttam, míg meg nem bizonyosodott arról, hogy nem akarom bántani. Valami nem tetszik, még a sérülésén kívül sem, de nem fogom szóvá tenni. Kizár minden kategóriát, amely miatt komolyabb segítséget ajánlanék fel orvosilag, mint a mostani sérülésének ellátása, amit szintén visszautasított. Így csak elkísérem. Nagyon távolságtartó és ezt egyáltalán nem a támadásnak tudom bemagyarázni, de ezt sem veszem magamra. Ő ilyen, magának csinálta, mint ahogy Enril is sokak szerint hihetetlenül pöcs.
Felajánlom a karom, ha akar belekarolhat. Nem vagyok az a típus, aki könnyedén eltársalog másokkal, ebben még a mellettem haladó is sokkal profibb.
- Amerikában születtem és tizenkét évig itt is laktam. Anyámmal csak koreaiul beszéltem, ő tanított a hagyományokra – nem mondom ki, hogy őrá emlékeztet a nyelv és a kultúra.
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Avataron : Eva Green
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Vas. Jan. 01, 2017 6:41 pm
 



 

Tudom, hogy problémás vagyok. Engem nem kell önmagamnak bemutatni. Rossz napom van és ennek utat engedek, ahogy kezd leülepedni bennem a támadást követő adrenalin roham. Dühös vagyok azokra a férgekre. Legszívesebben még párat beléjük rúgnék már a próbálkozás miatt is. De nem teszem. Nem fordulok vissza a sikátor felé, helyette maradok a lámpa fénynél és átengedem a csuklómat az orvosnak. Hagyom, hogy megnézze azt, amit már én is tudok. Fájni fog pár napig és jobb, ha egy hétig kötés lesz rajta, hacsak nem akarok kötözős szexszel kapcsolatos vicceket hallgatni a kollégáktól, egyébként viszont kutya baja. Ezzel még a héten edzeni is elmehetek, egyedül a csukló kifordító gyakorlatról kell majd szólnom Bradnek, hogy mással lesz kénytelen gyakorolni. Ami végeredményben egészen jó eredmény. És bizonyítja, hogy tényleg nem feleslegesen jártam hosszú évekig kiképzésre. Persze vannak alap mozdulatok, amikkel minden lány meg tudná magát védeni és szorgalmazzák a tanulásukat, de azokhoz is kell bizonyos helyzet. A legtöbb arra elég, hogy szabadulhass és messzire tudj futni, ráadásul a lábmunkára helyezi a hangsúlyt. Szűk ruhában és magassarkúban kivitelezhetetlen, a férfiak pedig, akik szerint a biztonság fontosabb, meg egyértelműen nem így gondolnák, ha a saját csajukról lenne szó. Ehhez képest pár év önvédelmi rutin felér egy különdíjjal. Bár illene talán megkérdeznem a megmentőmtől, hogy mit áldozott fel miattam...
- Amerikában, papíron, de a Hawaii-szigeteket sokan nem gondolják az ország részének, mert különálló terület saját szokásokkal és hagyományokkal - amelyek könnyen lehetővé tették, hogy az ázsiai bevándorlók a letelepedés után a saját szokásaikat beolvasszák az addig meglévő kultúrába, létrehozva egy igenis élő és lélegző új változatot belőle. Ennek köszönhetően boldogulok el én is a családi hagyományok tengerében, mert anyám és én már ebben a közegben nőttünk fel. Nagyi tanított minket főzni, aki élete utolsó napjáig jobban bánt a bambusz evőpálcikákkal, mint a fakanállal és még mindig képesek vagyunk egy egész koreai menüt összedobni, hála neki. Mellé pedig a mediterrán szigetvilág gyümölcseivel és halaival, a vadász zsákmányokkal és igen, a marhával meg csirkével is elboldogulunk. Apámnak köszönhetően pedig az erős fűszerek, savanyított zöldségek és a tejtermékek használata növekedett meg az ételkészítésben. A végeredmény egy rendezett káosz, két kimondhatatlan vezetéknév és négy nyelv ismerete lett...
El akarok innen menni. Zavar a sikátor, a sötét és az emlékek, így elfogadom a kezét, miközben vezet tovább az utcán. És egészen öt lépés erejéig megy is, hogy a járásra és a beszédjére koncentráljak. Utána már nem. Ami eddig illedelmes karolás volt, az hirtelen kicsit erősebb fogássá válik, ahogy elgyengül a lábam és meg kell állnom, neki dőlni a falnak. Szerencsére nincs olyan hideg, hogy azonnal fázni kezdenék kabátban, így kapok egy kis időt, hogy fellélegezzek. - Nincs bajom, csak szükségem van egy perc pihenőre. Azt hiszem, kicsit túlterhelődtem - szólalok meg lassan lélegezve, miközben lehunyom a szememet. A meditáció sosem volt az erősségem, mindig is ügyetlen voltam benne, de attól még most hálát adok az égnek, amiért az alapjait ismerem. A testemnek meg kell róla bizonyosodnia, hogy nincs baj. Lehunyt szemmel vizsgálom végig mindenemet, kezdve a lábujjaimtól. A tűsarkúban kissé elfáradtam, és fáj a lábfejem, de egyébként nincs sérülés. Az egyik térdem picit remeg, a sokk miatt. A gyomrom háborog. Fáj a bal csuklóm. Ennyi. Semmi új, semmi veszélyes. A hátamat a fal nem bántotta, a fejemet nem vertem be. - Sajnálom, tudom, hogy nehéz eset vagyok. A merénylet óta napi szinten áldozatokat azonosítok, naponta több gyermeket is néha. Az idegeimnek nem tett jót a rablási kísérlet. Valamivel el kell terelnem a figyelmemet. Mi volt az a tárgy, amivel zajt csapott? - teszem fel az első kérdést, ami az eszembe ötlik és közben fel sem tűnik, hogy átváltottam megint koreaira a végén. Nehezítem az agyam dolgát az idegen nyelvvel, hogy másra koncentráljon...
Vissza az elejére Go down
Lothar Neumann
avatar
Inaktív

Avataron : Kim Jae Wook
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Jan. 03, 2017 10:16 am
 



 

Megnézem a csuklóját, levéve a jobb kezemről a bőrkesztyűt, a zsebembe teszem. S bár nem a szakterületem a kéz, alapszinten elvagyok vele, az mindig is sokkal jobban foglalkoztatott, ami az agyhoz kapcsolódik.
- Nem annyira vészes. Súlyokat azért nem emeljen vele. Egy fásli sem ártana neki és némi gyógykenőcs – újdonságot nem mondtam neki szerintem, mindenesetre elengedem a kezét.
- Első generációs? – a mai napig rühellem L.A.-t, ahogy lehetett, megpattantam onnan, s a mai napig nincs kedvem visszanézni oda. – Anyám a koreai háborúból lett menekítve – most ezt minek mondtam el? Na, mindegy.
A belém karolása erősödik, érzem, ahogy megkapaszkodik már, nem is csak karol. Azonnal megállok és felé fordulok, megfogva, tartva, mindkét alkarjánál, tekintetem az arcát, szemeit kutatják.
- Minden rendben? – ha az lenne, akkor nem álltunk volna meg.
Leesik, most jön ki rajta mindaz, amit pár perccel ezelőtt átélt. Bólintok lassan.
- Pihenjen, néha a séta, a mozgás jobbat tesz.
Amikor becsukja a szemeit, csak akkor engedem el, ha látom, nem rogy össze, vagy nem kapaszkodik belém. Azt hiszem, ilyenkor az érintés nem mindig jó. Ám, ha látom, hogy szüksége van rá, akkor hagyom a kezeim ott, ahol vannak. Csendben várakozom, hogy jobban legyen, majd ha a faltól eltávolodott, leveszem a kabátom s ráterítem a vállára.
- Pusztán most jön ki önön az, amit az előbb átélt. Javasolhatok valamit? A holtak helyett néha foglalkozzon az élőkkel is. Mindennek megvan a maga ideje. Merénylet? – érdeklődéssel nézek rá. Gyerek. Eszembe villan egy gyerek a törmelék kupac tetején. – A plázában? – emelem fel a fejem az ég felé. Nem túl jó élményem van róla.
- Nem volt jó ott sem nézni őket – jegyzem meg halkan. – Elterelni? – megértem, mit szeretne. – Beszélgethetünk bármiről. Hogy? – teszem fel a kérdésem értetlenül.
- Ja, az egy... ó te jó ég, otthagytam a többit a dobozban – nevetek fel, átváltva koreaira. – Hógömb volt. Tucatdarab – legyintek.
- Egy barátomnak vettem, jeles évfordulója lesz – váltok vissza angolra. – Hawaii melyik részén laknak? Laktak? – nem tudom, ott lakik-e még, vagy a családja.

Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Avataron : Eva Green
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Jan. 04, 2017 4:22 pm
 



 

- Második és csak a nagyi volt koreai. Ezért nem látszik az arcomon sok belőle. Igazából számomra csak a hajszín maradt meg - anyám le sem tudná tagadni, hogy a felmenői Ázsiából származtak, napbarnított bőr mellé barna, mandula vágású szemeket kapott dupla szemhéjjal, széles orrot és természetesen vékony testalkatot. A magassága az egyetlen élesen kiugró pont, amiért nem tudna elvegyülni arrafelé. A százhetven centi nőknél ott égi meszelőnek számít, ahogy az én százhetvennégy meg tűsarkú változatom is Amerikában. A legtöbb férfit mégsem zavarja, nagyon is büszkék rá, hogy ilyen légies jelenséggel akadt dolguk, mint amilyen én vagyok. Sok év balettnek is megvan ám a maga jótékony hatása, valljuk be. - Jól gondolom, hogy az anyja sem volt még nagykorú a koreai háború alatt? - vagy csak későn szült? Nem tudom, miért tettem fel a kérdést, leginkább csak a kíváncsiság hajtott engem. Mert érdekel, hogy mennyire tippelem be jól a korát, ha azt mondom, a harmincas évei elején járhat. Nem mintha az arca elárulná, valahogy arrafelé ráncok tekintetében még mindig jól konzerválnak az emberek. De a keze azért megteheti. Azok sokkal inkább öregszenek rassztól függetlenül és ritkán vannak plasztikáztatva. Főleg egy orvosnál. Miközben a csuklómat nézte, nekem is volt időm tanulmányozni őt...
- Engem nem kell kímélnie, a mentő csapatnak is tagja voltam - bár ha nem muszáj, akkor nem akarom feleleveníteni azt a helyet. Rengeteg sikoly járt arra, még több segélykérés és emberek tucatjai haltak meg a robbanás következtében. Kevesen vannak a városban, akik nálam többet láttak a pusztításból, valljuk be. Az első helyszíni mentő egységgel mentem be közvetlenül a tűzoltók után, majd felügyeltem a holttestek kiszabadítását és elszállítását is, mostanra pedig megmaradtak nekem az igazán nehéz esetek. A dns laborok már így is túl vannak terhelve, többször leállt a rendszerük, így az olyanoknak, akik az arcukon és a kezükön sérültek vagy nem volt nyilván tartott ujjlenyomatuk, még mindig nem tudtam visszaadni a nevüket. A gyerekekkel a legnehezebb, náluk végképp nem volt semmilyen igazolvány és a karácsonyi hangulat miatt minden második zöld-piros ruhában rohangálhatott a Mikulás körül...
- Honolulun. A nagyapám a II. világháború előtt vonult be és még a születésemkor is katona volt a bázison. Viszonylag hamar elköltöztem a szüleimmel és éltem pár államban azon kívül is, de mindig Hawaii volt a biztos pont, ahova az összes iskola szünetben elutaztam - a magam módján egyedi gyerek voltam, az biztos. Szerettem megnézni a nevezetességeket minden lakhelyünkön, de amikor arról volt szó, hogy elutazzunk pár hétre a nyáron kirándulni családostul, csak tiltakozni tudtam. Számomra a kikapcsolódást dzsungel, vadászat, szörfdeszkák és katonai díszbemutatók jelentették a napfény államában. Valami nagyon jót kellett felmutatni azért, hogy hajlandó legyek máshova menni. Főleg az egyetem alatt történt meg, amikor csoportosan bejártuk hátizsákkal Európát, de még akkor is oda tértem be pár hétre, mielőtt visszaültem a padba. És az önvédelmi edzéseket, amit a papa kezdett el, soha nem hagytam abba. Lám, milyen jól is jött.
- Mi hozta Seattlebe? - ha már kérdez-felelek játékot játszunk, akkor csináljuk rendesen alapon azonnal vissza is dobtam neki a labdát. Nem tudom, hogy kíváncsiságból vagy segíteni akarásból tette meg eddig, de nyilván valóan működik, mert máris erősebbnek érzem a lábamat és kevésbé forog a világ. Szóval folytatom, amíg össze nem szedem magamat. Az agyam már tudja, hogy biztonságban van, de a testemnek idő kell a feldolgozáshoz...
Vissza az elejére Go down
Lothar Neumann
avatar
Inaktív

Avataron : Kim Jae Wook
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Pént. Jan. 06, 2017 9:48 am
 



 

- Hm – bólintok. Anyám vonala erősebb volt, apám bánatára és az én kárörömre. Így járt. S egyben örülök, hogy semmi sem emlékeztet rólam apámra. Még a magasságom sem.
- Jól gondolja – anyám mindig is büszke volt a származására, ebből bezzeg nekem az árnyoldala maradt meg, mert be akartam illeszkedni, ami ilyen kinézettel lehetetlen volt akkoriban. Aztán átestem a ló túloldalára és ez lett belőle.
Terel, kitér, hárít. Ha ezt akarja. Sosem voltam lélekturkász, ráhagyom.
- Ezek szerint elkerülhettük egymást, ami nem csoda – orvos vagyok, tettem a dolgom és ennyi. Hogy mit éltem át belül, az rám tartozik.
- Szép hely lehet – még sosem utaztam vissza, anyám országába, a családom azon ága után sem kutattam, nem érdekel, mint ahogy apámé sem. Gyökerek nélkül arra repülök, s eresztek saját gyökeret, szenvtelenül, ahol nekem jól esik.
- Inkább ki. Apám miatt jöttem el L.A.-ből. Nem jövünk ki túl jól anyám halála óta – beszélgetni, beszéltetni akar, ezt még képes vagyok felfogni, el akarja terelni a figyelmét. Kár, hogy ebben nem vagyok még csak alapszinten sem működőképes. Apámról meg végképp nem akarok beszélni. Asszisztált nagyanyám tettéhez, cseppet sem jobb nála.
- Nem mentünk túl? – mintha már régóta jönnénk. Vagy csak lassan?
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Avataron : Eva Green
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Vas. Jan. 08, 2017 6:57 pm
 



 

- Az, de én már látom a valóságot is. A turisták áradoznak a szigetekről és vissza akarnak térni, de semmit nem vesznek észre abból, hogyan is élnek igazából a helyiek és mit gondolnak. Ezt még nekem is nehezemre esett megérteni - azt az államot egy egészen egyedi légkör járja át. Mindenhol más a kultúra, de ők tényleg különösen nehéz esetnek számítanak, ha megértésről van szó. A beilleszkedés nem akkora gond, nyilván valóan megy az embereknek, mert tényleg minden szokás és hiedelem elfogadható, de attól még megérteni a sziget működését nem könnyű. Mikor az egyik legnagyobb bevételi forrást a rengeteg turista jelenti, akik miatt a helyi szolgáltatók megjátsszák magukat, nem sok lehetőség marad a valódi lényük megismerésére sajnos. Pedig nekik is megvannak a saját gondolataik és érzéseik. Csak éppen a legtöbbször kizárólag családi körben mutatják meg, ahova nem hívnak meg könnyen idegeneket. Furcsa rendszer...
- Sajnálom - oké, valószínűleg nem ez a világ legépítőjellegűbb hozzászólása, de nem tehetek róla, nehéz mást mondani. Egyszerűen hallom a hangjából, hogy erről nem akar beszélni és jobb lenne hanyagolni a témát, így én is feladom, bele karolva lépkedem tovább a nem túl meleg időben. Nem is baj, hogy nem lakom messze a színháztól, mert a lábam kezd fáradni. Tűsarkúban sétálni sem a legkönnyebb, az önvédelmi edzést nem ebben kéne megtartani tényleg...
- Nem, még két háznyi, a bárig. Esetleg van kedve csatlakozni egy italra, mielőtt felmennénk? - kérdezem halvány mosollyal, kedvesen, miközben körülnézek. Kevés dolog van ilyenkor nyitva, de bizony ez a hely ritkán zár be. Én pedig szeretek lejárni, ha társaságra vágyom, mert minden törzsvendég ismer már és könnyedén el tudok velük beszélgetni. Ez egy fajta fél megoldás, köszönettel tartozom a megmentésemért a férfinak, de a lakásomba nem akarom beengedni, akkor marad ez a hely. Ha a melegben, egy pohár ital mellett is fenn tudja tartani az érdeklődésemet, akkor a fenntartásaim talán még meg is szűnnek. Kiderül...
- Még be sem mutatkoztunk, igaz? A nevem Nyssa - fordulok felé és nyújtok kezet, mert ugyan ismerem a kultúrát, de a hajlongás soha nem volt a módszerem. Ellentétben a kézfogással, ami sokkal vonzóbb a szememben mint érintkezési lehetőség. És mellé mosolygok is halványan, mert tudom, hogy egy általános bemutatkozásnak a vezetéknév is része szokott lenni. Viszont ahányszor én képes voltam kimondani, a "mi a rák?" viszonzással minimum arcra találkoztam, ezt pedig már meguntam. Valamit jobb elhallgatni...
Vissza az elejére Go down
Lothar Neumann
avatar
Inaktív

Avataron : Kim Jae Wook
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szer. Jan. 11, 2017 12:06 pm
 



 

Ha féloldalasan is, de elmosolyodom.
- A tájra értettem, hogy szép lehet – az utolsó mondatát részben nem értem. – Nekem sem sikerült beilleszkednem egyik szülőm kultúrájába sem – az utóbbi időben nem is akarok, mert egyikbe sem tartozom, akkor meg minek erőlködjek. Kimazsolázom a kedvemre valót, s igényeim szerint pörgetem. Éppen ezért nem tudni, mikre miként reagálok általában. Sokszor még én sem, mivel nem döntöttem egyik oldalam mellett sem.
Csak egy röpke mosollyal nyugtázom a válaszát. Jó érzés hallani az együtt érzést, még ha ezt már nem is keresem. Apámtól és nagyanyámtól szerettem volna ezt megkapni, sose tették. Nem próbáltam utána kompenzálni ezt a világtól, biciklizzen más bolond mások elismeréséért. Mégis, jól esik, hogy egy vadidegen, még ha csak puszta formalitásból is akár, de sajnálja a helyzetet. Komikusan tragikus.
- Ó – értem meg. A kérdésen elgondolkodom. Mi lenne a jobb számára? Ha még szóval tartanám, elvonva a figyelmét a támadástól, vagy inkább hagyjam, egyedül szeretne lenni? Végül bólintok többször.
- Van kedvem egy italhoz, az én vendégem – és közben átsiklik a gondolatom a felmenni többes számán. Nem akar felhívni, különben nem italra hívna meg. Ha egyedül akarna lenni, akkor a bejáratnál elbúcsúzik. Kényelmes, köztes megoldás.
Lenézek a kezére bemutatkozáskor, s mivel nem teljesen mutatkozott be, én sem fogom magam törni rá.
- Lothar – németes kiejtéssel teszem, atyám megszállott ragaszkodása a német kultúrához mindig is elgondolkodtatott, hogy akkor miért anyámat vette el? Valaminek kellett a háttérben lennie.
Kezet nyújtok Nyssának, s óvatosan fogok vele kezet, vigyázva. Nem bízik bennem, különben teljes egészében mutatkozott volna be. Finom jelzés, vettem, sértődés nélkül.
Belépve, Nyssára bízom, hol foglalunk helyet, a kabátot viszont lesegítem róla.
- Egy maracuja lesz, kevés limeal. És egy kisebb zacskó jeget is kérnék – a sálamat sem veszem le, nem hiszem, hogy hosszabban leszünk, csupán letekerem a nyakamról.
- Kellemes hely. Bizonyára sokszor megfordul itt – csak most nézek körbe.
Nem járok túl sűrűn el, az egyetemen meg kibuliztam magam egy életre. A legnagyobb kikapcsolódás a haveri kör, vagy egy szaklap olvasása. Apám partijain meg, ha nem éppen máson ügyködnék közben, egy perc alatt lelépnék a kötelező atyai pofavizitről.
- Miért épp Seattle mellett döntött? – hiszen mehetett volna más városba is, ha már az Államokról van szó, s említette, volt már párban. Ahogy megérkezik a jég, a kezembe veszem, az előttem lévő, tiszta textildarabba tekerem.
- Megengedi? - azzal Nyssa sérült csuklójára helyezem.
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Avataron : Eva Green
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szomb. Jan. 14, 2017 10:21 pm
 



 

- Ez nem ritka, nekem sem. Elég egyedi keverékben élek - teszem hozzá halvány mosollyal, miközben megigazítom a hajamat. Ami korábban is elég jól állt, már a helyzethez képest. Most viszont már kezdek megnyugodni, így a zilált kinézet nem olyasmi, amit el tudnék magamon viselni, ennek megfelelően pedig neki is állok rendbe hozni a dolgokat. A kabát rendben és a ruha is, a kezemen nem lehet segíteni, de a hajamat vissza tudom igazítani a korábbi formájába, a vállamra hulló fekete fürtökbe, mielőtt folytatnánk a beszélgetést és a sétát. A sminkemet talán még meg kellene néznem, de szerintem az most nem mozdult el, mert elég tartósat raktam fel. Majd egy világosabb helyen annak is neki fogok esni, még akkor is, ha jelenleg nem sokat tudnék belőle megmenteni. Attól még tudom magamról, hogyan nézek ki minimális sminkben és a hatás még így is elég jó ahhoz, hogy simán fel merjem tenni bármikor...
- Úgy illene, hogy én hívom meg, ha már megmentett - próbálkozom meg óvatosan az ajánlat megfordításával, hátha sikerül. Megint nem akarom megsérteni őt, de attól még én ajánlottam fel az ital lehetőségét és tartozom neki egy hógömbbel is, így szerintem az a minimum, hogy meghívom valamire. Vagy legalábbis az illem és igazság érzetem is éppen ezt diktálja nekem. Neki meg nyilván mást és vannak dolgok, amikben hajlandó vagyok alkudozni. Egy ital ára ez éppen. Annyira nem vagyok feminista, hogy minden áron kössem az ebet a karóhoz...
- Másik oldalról német? - pillantok fel csodálkozva kézfogás közben, mikor elárulja a nevét. Sok mindenre számítottam, de erre éppen nem. Jó, én sem az a fajta vagyok, akinél ránézésre meg lehet mondani, melyik országok genetikai állománya volt kedves keveredni, de azért ennél meglepőbb ő nem is lehetne. Rajta nyoma sincs a németek köztudottan erős csontozatának és kiugró vonásainak. Alma és a fája nyilván távolságot tart...
- Nekem egy gin-tonic lesz - fordulok halvány mosollyal a pincérnő felé, mikor az egyik szabad asztalhoz érek egy még viszonylag világos helyen. Nincs túl mélyen és az enyhén húzó ablak mellett sem, így hagyom, hogy Lothar lesegítse rólam a kabátot és feltáruljon az alatta viselt hosszú, sötétkék ruha. Semmi extra nincs benne, sehol egy túl sokat mutató dekoltázs vagy átlátszó betét, azért választottam, mert nagyjából minden alkalomra megfelelő lehet. És egy fűtött helyiségben nem fagyni bele...
- Véletlen, korábban éltem itt és kaptam egy jó munkaajánlatot. Sajnos patológusokért nem kapkodnak - nagyjából sehol. A legtöbben ott helyezkednek el, ahol elvégezték az iskolát és ritkán jut nekik lehetőség új helyet keresni. Nekem az volt a szerencsém, hogy sokan ismertek Seattle-ben és mikor egyik napról a másikra megüresedett egy hely a hivatalban az életrajzom és az ajánlások elég vonzóak voltak a főnököm számára még a minimális tapasztalat mellett is. Nem mondom, hogy elsőre könnyű volt megszokni, de ma már rendületlenül végzem a dolgomat. Amit remélhetőleg holnap is tudok majd folytatni. A csuklóm most a fényben és jegelve jól láthatóan elszíneződött, de csak vörös és nem lila, ami azt jelenti, hogy valószínűleg nem kell aggódnom semmilyen nagyobb zúzódás miatt. Mondjuk zsaruk előtt ezt a kicsit kimagyarázni is extrém lesz, de a legtöbben már tudják, hogy önvédelemre járok. - Mennyi ideje él a városban? - nem tudom megállni, hogy ne tegyem fel a kérdést a reakcióját látva. Nyilván valóan kissé idegen számára a környezet és én tudni akarom, hogy a bár vagy éppen a város az oka.
Vissza az elejére Go down
Lothar Neumann
avatar
Inaktív

Avataron : Kim Jae Wook
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Jan. 17, 2017 11:50 am
 



 

Diszkréten nem nézek oda, amíg rendezkedik, az aszfalt, az égbolt felé nézelődöm. Úgy tűnik talán, hogy kezd megnyugodni.
- Bocsánat, természetesen elfogadom a meghívást egy italra – ha tudnék pirulni, most megtenném, helyette a félszeg mosoly halványsága árulkodik arról, hogy nem akartam megbántani, sértésben hagyni a megköszönést illetően, márpedig a meghívás annak számít. Tisztában vagyok azzal, milyen is, tartozni valakinek, s hogy egy gesztussal szeretnénk viszonozni. Sokszor vagyok a megköszöntek oldalán, holott pusztán a hivatásomat végzem, s a megköszönés számomra az, ha tud teljes értékű életet élni, ha felgyógyul.
- Igen – már a nyelvemen lenne, hogy a Neumann Társaság feje az apám, de inkább lenyelem. – Apám vonalából semmit sem kaptam örökül – szerencsére. Így viszont mindig anyám van előttem, ha a tükörbe nézek. – Mint ahogy Önről sem mondanák, milyen felmenői vannak – mosolygok rövid időre halványan.
Nem légyottra jöttünk, s feltehetően magam is hasonló fekvésű helyet választanék, egy olyan eset után, mint ami nemrég történt meg Nyssával. Szép neve van, s illik hozzá. Mint ahogy ízlése is van, tudja, mi előnyös neki. Nem értek a női divathoz, pusztán a szemem az, amely kedvezően siklik végig gyorsan rajta, ahogy lekerül róla a kabát a segítségemmel.
- Eléggé telített a szakma – értek egyet vele. Szerencséje volt.
- Szerencséje van a kezével, nem zúzódott meg nagyon. Ha holnapra viszont nincs változás, vagy romlik, nem ártana egy röntgen a csuklójának.
Mások talán kínosnak vagy feleslegesnek találnák, ha ilyen beszélgetésre kerül a sor. Elvégre van mit takargatnom. Az olyanok viszont ne jelenjenek meg apám partijain. Hazudni nem szeretek, máshogy oldom meg a valóság elmondását.
- Csupán pár éve jöttem ide – L.A.-ből, ahogy kiengedtek, jöttem ide, apámtól és nagyanyámtól távol, na és az ismeretségtől. Persze, mondom úgy, hogy a partikra meg visszautazom. Elviselem az ezzel járó kellemetlenségeket, ha közben elérem, amit tervezek.
- Itt jóval hűvösebb az idő, mint Kaliforniában és nagyon szeretem az esőt – megérkeznek az italok, s csak utána folytatom. – Miért a patológiát választotta?
Fanyar és savanyú-édes keveréke mindig is a kedvenceim közé tartozott, az ital negyedét egyből fel is szívom a szívószálon keresztül, nem éppen úgy, ahogy az amerikaiak szokták.
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Avataron : Eva Green
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Szomb. Jan. 21, 2017 3:26 pm
 



 

- Remek, köszönöm - mosolyodom el halványan, ahogy beleegyezik, hogy én fizessem ki az italokat és ezzel valamennyire megköszönjem a segítséget. Lehet, hogy nélküle is boldogultam volna, de egészen biztos, hogy a második rabló már óvatosabb lett volna velem, miután nyakficamot és jó adag eszmélet vesztést hoztam össze egy mozdulattal a társának. Nem kétséges, hogy meg kellett volna harcolnom a szabadulásért. Ezt soha nem értettem igazából a férfiakban. Azt mondják, a nő a kurva, hogy kihívóan viselkedik és akarja ő a dolgot, amikor pedig nyilvánvalóvá válik, hogy mégsem, akkor meg még inkább bedühödnek. Mintha elvárás lenne a világ felé, hogy hasra essenek előttük...
- Mert ennek megállapításához tényleg genetikai vizsgálat kellene. Koreai negyed részben, az biztos, de csak két generációra visszamenőleg találni hawaii bennszülötteket, oroszt és fehéroroszt is, korábban pedig egészen biztosan lengyel és bajor vonal is volt a családfán - a nagy nemesi családok és érdek házasságok korában nem csak az országon, hanem a földrészen belül is volt egy néhány házasság a vérfrissítés érdekében és senki nem tudja elmondani magáról szinte, hogy tökéletes, nemesi vérrel rendelkezik egyetlen ország lakosai közül. Mert az nem is lenne egészséges, pár száz évre visszamenőleg már eléggé le lehet szorítani alig ötven családra azok számát, akik bekerültek az ilyen felső körökbe és szinte lehetetlen köztük az állandó vérfrissítés nélkül megakadályozni a keveredéseket. Erre még régen rájöttek, nem hiába kellett pápai engedély közeli rokonok házassága esetén...
- Tudom, ha nem lesz rendben a csuklóm, szándékomban áll készíteni pár felvételt a hivatali géppel - nincsenek oda érte a költségvetési elszámoláskor, ha ilyesmikre használom az eszközt, de nyilván valóan nem egyszer van azonnali röntgen készítésre szükség és néha bizony még egy halott is be tud mozdulni. A régi fajta gép egyértelműen nem mozgatható minden irányba, így néha a testtel kell ezt megtenni, ami hajlamos a hullamerevség miatt elmászni. Előfordulnak rossz képek, használhatatlanok, kifogyhat a "papír" is, így fel sem tűnik senkinek egy vagy két kép. De szerintem nem kell megtennem. Ugyan csak pár perce van jég a csuklómon, mégis jobban érzem magamat és a fájdalom is elmúlt. Márpedig a jég a csont fájdalmat biztos, hogy nem enyhítené...
- Kényszerből, neurológián kezdtem, de megsérültem. Ez az egyetlen ága a sebészetnek, ahol még engedtek praktizálni - és bár éppen nagyon nem a kedvencem, azért szeretem a tudatot, hogy ez is én vagyok és továbbra is forgathatom a szikét. Még a technikámon is gyakran meglátszik, hogy mikro-vágásokra szakosodtam, sokkal precízebben végzem a mintavételt mint a kollégáim. Bízom benne, hogy egyszer még jól jön, ha karban tartom a képességeimet. - Mi a maga szakterülete? - fogadni mernék, hogy nem az ortopédia. Ugyan szakképzett, de attól még nem úgy vizsgálja a csuklómat, mint olyasvalaki, aki egész nap csontokkal foglalkozik. Annál ez sokkal szétszórtabb...
Vissza az elejére Go down
Lothar Neumann
avatar
Inaktív

Avataron : Kim Jae Wook
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
Kedd Jan. 24, 2017 12:33 pm
 



 

Érdeklődéssel vonom fel egyik szemöldököm. Kedvelem az értelmes válaszokat és ez elég racionális volt.
- Az is kiderülhet, hogy rokonok vagyunk – ha már a bajoroknál tartunk. Nem tartom nyilván egyik családfámat sem, éppen ezért sem zárok ki, s semmit sem fogadok el, pusztán lehetőségeket tartok elfogadhatónak.
A hivatali gépre szélesen és sokat sejtetően elmosolyodom. Más is így tenné.
Most, hogy jobban látom a szemeit, el tudnék bennük veszni. Gyönyörű szemei vannak, az írisz, a színek, a formák és vonalak csábító, rejtélyes összhangot adnak. Zavartan is simítom el a hajam, elfeledkezve, hogy nem véletlenül takarom az arcom egy részét az állig érő hajammal, míg meg nem gyógyul a seb.
A következőnél viszont már bajban vagyok. Talán mégsem kellett volna azt mondanom, hogy orvos vagyok, s hogy itt a városban. Miért hagyott ki a józan eszem? Talán a hivatás miatt. Ha azt mondom, orvos vagyok, jobban elfogadják, amit mondok. Véleményem szerint orvosnak lenni nem szűnik meg az engedély visszavonásával. Letettem egy esküt és az egy életre kötelez. Ezt még a törvény és a társadalom sem képes elvenni tőlem.
- Neuroendoszkópia. Látóidegre specializálódtam – kimondtam, nincs visszaút. – A sérülés, betegség a halála ennek a hivatásnak – ehhez hozzátartozik még, ha elveszik az engedélyt. Beleőrülnék, ha nem műthetnék, az a két év maga volt a pokol, míg benn voltam, s csak azért tartottam ki, mert tudtam, ha kimegyek, ismét műteni fogok.
– Mindig is agysebész akartam lenni. Szeretem a nehéz eseteket és a kihívásokat. És ahogy látom, ezzel nem vagyok egyedül – emelem fel a poharam, koccintásra.
- Sok szerencsét a patológiához. Mit szeret benne a legjobban?
Nem sajnálkozom Nyssán, csak sejteni tudom, min mehetett át, de ezen a sajnálkozás mit sem segít. Közömbös mégsem vagyok, még koccintásnál is ott van a tekintetemben az együtt érzés, még ha csak részben tudom átérezni, min is ment keresztül. Az pedig, hogy miért vagy mi élteti a mostani munkájában, szintén nagyon érdekel. Valamit kellett találnia, hogy kibírja, hajtsa előre a tenni akarás.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Sikátor
 



 

Vissza az elejére Go down
Sikátor
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: