KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Megosztás

Green Lake

Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Green Lake
Green Lake  EmptyHétf. Júl. 25, 2016 8:54 pm
 



 

Green Lake  Tumblr_othlqnP2pK1svzm7do5_500
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptyHétf. Júl. 25, 2016 10:31 pm
 



 

A kis Alice felnőtt...

Már lassan fél éve eltelt azóta a nap óta, hogy szabadultam. Még ma is élénken él bennem az a nap. Ahogyan kiléptem a börtön kapuján, elsőnek az utca túloldalán álló Opelt láttam meg. Nem kellet megnéznem a benne ülőket, sem a kocsi rendszámát, tudtam, hogy kik azok, és azt is hogy ha hagyom, hogy ők vigyenek el, akkor ismét bajba kerülök. Ezért inkább a buszmegállóba mentem, s avval hagytam a hátam mögött a múltamat. Délelőtt is élénken felrémlett bennem ez az emlék, amikor összefutottam a kis Alice -szal a belvárosban. Természetesen nem én ismertem fel, hanem ő. Nekem kellet jó pár perc mire felismertem, hiszen a tíz év az tíz év. Sajnos nem volt sok időnk beszélgetni, mivel ő is rohant, így gyorsan lebeszéltük, hogy este 8 kor találkozunk a tó melletti parkolóban.
Így hát a az utolsó órám után irány haza. Gyors zuhany, majd a napjaim egyik legnehezebb része. Az öltözés. Egy kék galléros póló, háromnegyedes fehér kockás nadrág, fehér zoknival, és egy barna szandállal, és egy kék pulcsival, amit a nyakamba kötöttem. Alig két napja vettem meg ez az összeállítást, az eladónő szerint egy valamire is való egyetemista ilyet visel, és hogy nagyon népszerű. Bár azóta még nem volt okom felvenni, de ma estére ideális lesz szerintem.
Indulás előtt még egy üveg olcsó fehér bort veszek a szomszéd boltba, aztán irány a busz. Az út kicsivel hosszabb mint egy óra, szívesen olvasnék, de hát könyvet nem hoztam. így csupán bámulok ki a fejemből egész úton, de végül megérkezem a megbeszélt helyre.
Még nincs itt, vagy legalább is nem látom sehol, csupán pár szerelmes pár bukkan fel időnként, de szinte azonnal el is tűnnek. Én egy jól megvilágított részre állok, hogy észre vegyen, ha megérkezik, s közben eszembe jut egy baljós gondolat. Alig öt perce állok itt, s már legalább három szerelmes párt láttam. Én pedig itt várok egy lányra, egy üveg borra. Valamit félre értetem volna? Hogyan magyarázzam meg neki, hogy én nem akarok vele randizni.
-Szia! - köszöntöm, amint meglátom.
Vissza az elejére Go down
Alice Vanille
Alice Vanille
Inaktív

Avataron : Nastya Kusakina
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptyCsüt. Júl. 28, 2016 4:38 pm
 



 

Black Swan




- Te meg hogy nézel ki? - mérem végig ezt a rémséges összeállítást, amit visel, noha nehézkesen szokik hozzá a szemem. Kicsit meg is dörzsölöm az orrnyergem, hátha, de még annak ellenére is szörnyű, hogy alig van stílusérzékem, és csak más levedlett holmiját, vagy a pincsitől rám sózott puccos cucokat hordom. A barna szandál és fehér zokni kombó annyira gyilkos, hogy kicsit le is kell hunynom a szemem, hogy levegőhöz jussak. Közben átfut az agyamon, hogy talán engem akar meg égetni ezzel, és még bort is vesz hozzá, hogy külön ciki legyen, amiért bármi lehet közöttünk, pedig dehogy. Gary mindig is olyan volt, mintha a bátyám lenne. Emlékszem, mielőtt sittre vágták folyton a bandájával akartam lógni. Akkoriban összegereblyézett pár srácot - többeket a sarki árvaházból, ahol én is laktam -, és egész nap az utcákon randalíroztak. Voltak verekedések, vérre menő street ball meccsek és a lányok hajtása. Sokat mondjuk nem fogtam fel belőle csak azt, hogy jó volt valamelyikük nyakában ülni, vagy a bringán hátul, amit lenyúltak. Egyszer még egy kocsit is sikerült leakasztaniuk és kimentünk vele a partra. Az ott kotort kagylók már rég elvesztek, de az emlék még mélyen él bennem. Csak hát ott nem úgy nézett ki, mint egy ötvenéves agglegény. Keményen stírölöm, meg a bort is, mert hozott volna inkább valami kaját. Aztán leesek, esélyesen azt hiszi, örökbe fogadtak és iszonyat jól megy a sorom. Végül is már elég rég nem láttuk egymást, így is csoda, hogy sikerült kiszúrnom őt a városban, bár egy percig azt hittem, káprázik a szemem.
- Nincs nálad valami ehető? - méricskélem a zsebeit, majd lemondó sóhajjal indulok meg az egyik csónak felé. Amikor bepattanok ragadom meg az evezőt, aztán egészen lassan mártom a tóba, nehogy még véletlenül is elriasszam vele a benne úszkáló madarakat. - Ne beszélj túl hangosan, ha lehet. Régen mindig ordibáltál... - lehelem, míg a tutaj kikecmereg a stég mellől. Talán nem ártana beavatnom őt abba, hogy hattyútollra fogunk vadászni, de aztán orromba szökik a köszönésének meggyes illata, és ez teljesen elveszi a kedvem tőle.
- Amúgy szólhattál volna, hogy kijössz... - arcomon egy izom sem moccan, ám hangomban ott bujkál a vádlás. Kicsit hülyeség csak, elvégre honnan tudná a címemet vagy bármiféle elérhetőségem, de mégis. Lányos sértődés jár át, ahogy ismét a vízbe mártom az evezőt, nem mintha sokat haladnánk a próbálkozásaimmal. - Na, és dugóhúzó van nálad? - kérdem, ahogy félszemmel az üveget méricskélem. Nem is tudnám megmondani, mikor ittam utoljára alkoholt. Talán még a pincsiéknél, de az valami likőr volt, amibe amfetamint kevertek a lányoknak. Az enyémből mondjuk még az alkoholt is sikerült valahogy lespórolniuk...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptyKedd Aug. 02, 2016 9:18 pm
 



 

A kis Alice felnőtt...

Hiába próbáltam jól felöltözni, de Alica első reakciója biztossá teszi számomra, hogy nem volt megfelelő választás. Tudom, hogy nem látott még ilyen szerelésben, s most már nem öltözködhetek úgy, mint régen.
-Nem tetszik? – kérdezem, miközben széttárom a karomat, és körbe fordulok. Bár úgy is tudom a választ valahol legbelül, csak magam sem merem bevallani. Ahogyan itt állok a kis Alice előtt ritka szarul érzem magam ebben a göncben, mintha nem én lennék, hanem valami kis nyálas barom, aki csak teszi az agyát. Mióta szabadlábon vagyok, azóta nem sikerült olyan ruhát találnom, amiben azt érezném, hogy ez én vagyok. Próbáltam laza göncöket is, de csak a rossz érzés fogott el bennük, hogy ezek miatt kerültem börtönben.   Tudom, hogy hülyeség, hogy egy ruha miatt kerül valaki börtönbe, de az érzés valahogy olyan erős volt, hogy olyan gyorsan vettem le magamról, mintha égetne. Az öltönyt sem tudtam valahogyan megszokni, olyan érzés mintha én magam lennék egy gonosz ügyvéd, aki fiatalokat juttat börtönbe.
A kis Alice a régi, már megint a kaja érdekli, ez egyből mosolyt csal az arcomra, s azonnal átkarolom, mint valami bátyó a húgát, ahogyan régen.
- Szerintem megoldjuk. - mondom vidáman, ahogyan régen. Bár ez régebben azt jelentette, hogy loptunk valami pékárút, csokit, és amit még megkívántunk.
A csónakhoz érve Alice gyorsan bepattan szó nélkül az egyikbe, s én azonnal követem őt, végig sem gondolva, hogy vajon bérelte –e vagy csak elkötjük. Automatikusan az evezőkért nyúlok, hogy neki kezdjek az evezésnek. A kérése, hogy ne beszéljek hangosan az egy kicsit rossz érzéssel tölt el, hogy a kis barátnőm valami rosszban jár, de inkább csak némán bólintok, hogy tudomásul vettem a kérését. Ezek után jön a lecseszést, hogy nem hívtam, amikor szabadultam, hirtelen azon sem kezdek el gondolkodni, hogy hogyan is érhettem volna el? Hiszen régen mindig ugyan azon a sarkon találkoztunk, s nem telefonálgattunk. Hiszen nem is volt telefonunk.
-A többiek elém jöttek, - kezdek bele, miközben inkább a csónak alját nézem, minthogy az ő szemébe kelljen néznem - de úgy tettem, mint aki nem látja őket a kocsiban, s inkább buszra szálltam.
Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap is, hogy be kell vallanom ezt a szörnyű tettemet. Százszor végig gondoltam a forgatókönyveket, a párbeszédeket. De persze egyiket sem így képzeltem el.
A dugóhúzós kérdés meglep. Igaz, hogy én vettem a bort, de a dugóhúzó kérdést nem gondoltam végig.  Így csak nemlegesen intek a fejemmel.
Vissza az elejére Go down
Alice Vanille
Alice Vanille
Inaktív

Avataron : Nastya Kusakina
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptySzomb. Aug. 06, 2016 7:50 am
 



 

Black Swan




- Van itt bárki, akinek tetszene? - nézek körbe mélán, mert már kissé kezdem elveszíteni az érdeklődésem és különben is a szandálja vizslatása után rálelek egy varangyra, ami lime-osan kuruttyol. Folyton összehúzza a nyelvem, mintha a hátát nyalogatnám és ez teljesen leköti a figyelmem. Persze, azért észreveszem a parkban andalgó párokat, csak épp nem igazán tudok velük mit kezdeni. Lehetséges, hogy ebben az órában rajzanak, nem tudom, mert részben a munka miatt jöttem ki, máskülönben leülnék az egyik fűzfa alá olvasni. - Egyébként mi ez a stílusváltás? - Csak mert tökéletesen emlékszem, hogy nem ezeket a színeket és formákat preferálta, bár Will szerint sok minden történhet egy férfival a börtönben, és ennek az egyik haverja is ékes példája, aki "páva" lett. Bár Gary nem néz ki színes madárnak, de sose lehet tudni. A vízen akár még rá is kérdezhetek.
- De a tavon hogyan oldjuk meg? - haloványan megemelem a szemöldököm és hagyom, hogy átkaroljon, mert ettől olyan érzésem lesz, mint régen, amikor a nyakán vagy a hóna alatt cipelt. Különben sem látok senkit, akit le tudnánk nyúlni, bár kettővel arrább egy fiatalabb párocska piknikezni próbál a fűben. Nem vagyok egészen biztos a választásukban, mert errefelé nedves a talaj és ha nekem olyan klassz kis takaróm volna, nem dobnám a sárba. Inkább elfoglalom helyem a csónakban, de szerencsére ő sem totojázik sokat, ahogy követ. Ettől elfog a remény, hogy talán csak a szerelésében próbálja erőltetni a konszolidált figurát és az értékrendje még a régi. Viszont azt nem mossa le magáról, hogy eddig nem értesített. Bár ugye felnőtt felügyelet nélkül a börtön kapuját sem léphetem át - ami akár el is gondolkodhatja, merre úszkál a gyámom -, márpedig a pincsi messziről kerül mindent, ahol fakabátok vannak. Szerinte ez szakmai ártalom, szerintem meg csak simán beszari, mintha a nyakkendőjéről leolvashatnák, hogy stikában kurvákat futtat és miegyéb.  
- Ó? - pislantok kettőt, ahogy belekezd, majd megáll kezemben az evező, amint befejezi. Egy ideig csak az arcát nézem, bár az övével ellenben sajátom, nem sokat árul el. Ilyenkor mindig piszkáltak, nyögjem már ki, mi van. Talán ezért beszélek sokat alapjáraton, nem tudom. Nehéz kérdés. - Miért mentél el? Ha megmondod nekik, hogy ki akarsz szállni, egy idő után úgyis megértik, elvégre barátok vagytok - közlöm vele a tényeket, mintha nem tudná, aztán átadom neki az evezőt és a közeli nádas felé bököm az ujjammal.
- El kéne jutnunk oda, mert arra gyűlnek a hattyúk - adom ki az ukázt, majd beugrik, hogy az előbbi eszetlen követése nem azt jelenti, hogy segíteni is fog a munka lebonyolításában. Talán már az is felmerült benne, miért ezzel a csónakkal megyünk, noha régen meg sem fordult benne a gondolat. Kissé elbizonytalanodom, vajon tényleg ismerem-e őt, vagy egy idegen csücsül előttem. - Velem miért nem tetteted, hogy idegen vagy? Még én is bajt hozhatok rád, nem? - Mert egyébként épp azt teszem...
Vissza az elejére Go down
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptyHétf. Nov. 28, 2016 6:04 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Rhys Higgs
Rhys Higgs

Avataron : Keresztnév Vezetéknév
Kor : 44

TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptySzomb. Jan. 28, 2017 10:54 am
 



 

Becks & Rhys
Green Lake közelében lévő temető

A börtönben töltött hónapok nem csak időt raboltak tőlem, s nem csak a paranoiát hozták felszínre, de elvették tőlem azt a jogot, hogy magam uraljam a tetteimet, a vágyaimat, s kedvemre cselekedhessem azt, amit jónak látok.
Bezártak és megkínoztak. Ütöttek, rúgtak és áramot vezettek a testembe, amit összeszorított fogakkal kellett elviselnem.
Elzárták előlem a napot, s egy rohadt pöcegödör mélyén ültem, hallgatva a bűzös levegőben röpködő legyek víg násztáncát. S ha volt egy gondolat, ami éltetett odabent, az nem más volt, mint az, hogy egy napon majd, ha sikerül a mexikói rácsok mögül szabadulnom, akkor elkapjam azt a kurvát, aki odajuttatott, s addig kínozzam, míg a haláláért nem könyörög majd.
Cairnsnek halnia kellett.
S bár már jó ideje voltam a nyomában, kutattam utána, megfigyeltem a legújabb szokásait, a legfrissebb cimboráit és az őt körül zsongó férfiakat, az őrült magány megtépázta a lelkemet. Talán egy év is eltelt már, a legjobb barátom – Becks – hiánya egészen felemésztett, s rádöbbentem arra, hogy ő az egyetlen, akiben megbízhatok ezen a kupac, Föld nevű trágyadombon, ahol túl sok jó falat jutott a viháncoló, habzó szájú hiénáknak.
Az alkohol gőze ellepte elmémet, s még a fölöttem ringatozó kurva sem tudta kiverni fejemből a fájdalmas gondolatokat, melyek belülről emésztették a lelkemet. A manikűrözött ujjak hiába szántottak végig tetovált testemen, hiába fúrtam pillantásom a barna íriszekbe, ez a fizetett lotyó közel sem hasonlított Cairnshez, legalábbis belsőleg nem. Külsőre a hosszú, sötétbarna haj, az alacsony termet és a dús ajkak már-már előidézték bennem a démoni asszonyt, de ahogy egy pillanatra felidéződött előttem Maya arca, úgy azonnal megragadtam a ribanc torkát, s átgördítve az ágyra, erővel szorítottam, miközben a nő ijedten ütéseket mért a mellkasomra, s próbált kiejteni szavakat a száján, mindhiába.
Eszemet vesztve fojtogattam az ismeretlen kurtizánt, s csak akkor engedtem a szorításán, amikor felcsörrent a ribanc mobilkészüléke az éjjeli szekrény sarkán. Hirtelen, észhez térve engedtem el a torkát, s hátrébb húzódva tőle, csak fürkésztem élettelennek tűnő testét. Először azt hittem, hogy kiirtottam belőle az élet szikráját, de a következő pillanatban magához tért, hirtelen kapott levegő után, s ahogy meglátott, sikítva ugrott fel az ágyról és pucéran menekült ki a motelszobából, segítségért kiáltva.
- A kurva életbe…bassza meg. – Erre nem voltam felkészülve, nem számítottam arra, hogy efféle ördögi körbe kerülök majd, s mivel nagy valószínűséggel körözés alatt álltam, nem maradhattam a motelben.
Azonnal magamra kaptam a ruháimat, némi kézpénzt – ami még maradt a tárcámban, alig néhány dollár – egy kést, és némi ruhaneműt, amit egy közepes méretű sporttáskába gyűrtem be. Csak erre volt időm, hisz odakintről már hallani lehetett a szirénák zaját, a rend hű őrei közeledtek, hogy elfogjanak, ezért sietnem kellett.
A hátsó kijáratot választottam menekülésem útvonalául, majd átérve a szomszédos utcához, egy ócska, ütött-kopott Volvo-t sikerült feltörnöm, hogy azzal menekülhessek el a helyszínről. Nem így terveztem, meg akartam lapulni, de pechemre ezzel járt az, ha kurvát rendeltem házhoz. Bár elnémítottam volna a ribancot, csak ez járt a fejemben, meg persze az, hogy Cairns miatt történt ez is. Minden miatta történt.
* * *
Egy nappal később, mondhatni józanul - csupán két pohárnyi whiskeyvel a szervezetemben – sikerült rátalálnom Becks tartózkodási helyére. A ház közelében parkoltam le, láttam a lakásából távozni valami szőke tyúkot, de nem ismertem fel. Csak tippelni tudtam, s a nő formáját és dekoltázsát felmérve, valószínűleg nem könyvelni érkezett a cimborámhoz.
Tovább várakoztam, közben az utcát figyeltem, hogy alaposan felmérjem a terepet, ugyanis az egy év alatt sok minden történhetett. Fogalmam sem volt arról, hogy Roméo éppen kikkel üzletel, hol dolgozik, kapcsolatban áll-e Collierékkel vagy Maya férjével. S bár világ életemben nem volt olyan jó barátom, mint ez az alak, most még sem tudtam, hogy bízhatok-e benne száz százalékosan.
Ismét nyílt az ajtó – ezúttal a garázskapu – s láttam onnan kihajtani egy járművet, ami az útra kiérve meglehetősen nagy sebességgel hagyta el az utcát. S bár nem voltam abban biztos, hogy ez a haverom lehet, ennek ellenére mégis követtem.
Nem volt könnyű dolgom, mert bárki is ült az előttem haladó járműben, rutinosan és sportosan vezetett, ráadásul olyan verda volt alatta, amiben csak úgy tolongott a lóerő. Ahhoz képest a lopott Volvom éppen csak döcögött a seggem alatt, s örültem, ha a sötétben még nyomon tudtam követni az előttem haladó fényeit.
Lassítani kezdtem, amikor láttam, hogy az előttem haladó behajt egy temető parkolójába, s még a saját fényszóróimat is lekapcsoltam, hogy még csak véletlenül se szúrjon ki a követett személy. A járművet elhagyó alak robosztus alakja már a Hold fényéből is kivehető volt, s ha csak ez alapján kellett volna beazonosítanom a cimborámat, akkor akár még Becks is lehetett volna. Ellenben ebben még mindig nem lehettem biztos, hisz csak a címe volt adott, na meg egy onnan kihajtó jármű. Mégis, úgy éreztem, hogy talán ő az, s végre újra láthatom a cimborámat. Mindenképp beszélni akartam vele, hisz talán azt hitte, hogy meghaltam. Rá kellett jönnöm arra, hogy ő vajon mennyit tudott Cairnsről és Avrichról. Meg kellett tudnom azt, hogy ő mit tud az oroszokról. S legfőképp, csak látnom kellett őt, s tudni, hogy mellettem van, és még számíthatok rá.
Magam is kiszálltam a kopott Volvóból, nem törődtem azzal, hogy lezárjam a lopott járművet, hisz ugyan kinek is kellett volna egy ilyen törött roncs az út széléről?
Közepes tempóban, mindenre felkészülve indultam meg , hogy kövessem az előre menetelő alakot, majd az autójához érve, ellenőriztem, hogy nem-e tartózkodik a jármű belsejében ismeretlen személy. Szerencsére egyedül jött, ám ahogy ezt ellenőriztem, hirtelen lövésekre kaptam fel a fejem, s egy pillanatra megrezzentem.
Mégis mi folyik itt? Lemaradtam valamiről?
Óvatosnak kellett lennem, tekintve, hogy nálam csak egy kés lapult, így kihasználva a fák , s a hatalmas sírkövek takarását, óvatosan lopakodtam a lövések irányába, hogy lássam, mi történik.
A robosztus alkat csak vaktában lövöldözött előre, s ahogy sikerült oldalról is meglátnom a Hold fényében úszó arcvonásokat, már biztos voltam abban, hogy ez nem más, mint Roméo.
Óvatosan lépdeltem közelebb a bokrok felől, bár jól ismerve a cimborámat, szinte biztos voltam abban, hogy katonai hallásával kiszúrta a bakancsom alatt roppanó, apró ágak reccsenését.
- Nincs is előtted cél cimbora, mire lövöldözöl? – Szólaltam fel a sötétben, s közben egy kicsit magasba emeltem a kezeimet, hogy lássa, nincs nálam fegyver, mielőtt még rutinból szíven találna.
- Ki ne nyírj, nem azért jöttem ki a börtönből, hogy most egy temetőben végezzem, haver. – Kiemeltem az utolsó szót, s rávigyorogtam Becksre, remélve azt, hogy felismer. Talán kissé nyúzottabb voltam, s kialvatlanabb, talán az államon is több szőr ült meg, mint általában, s talán fogytam is pár kilót a börtönben, de azért még mindig én voltam Rhys Higgs.

Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptyKedd Feb. 07, 2017 2:16 pm
 



 

+18 - káromkodás, durva, erőszakos jelenetek előfordulhatnak


- Rohadj meg te szemét!
Röhögök. Istentelenül röhögök. Gúnyosan, megalázóan jólesik a megszégyenítése.
- Otthagytam miattad a pasimat, hallod? Nincs hol laknom, nincs pénzem, nem maradt semmim! Hogy tehetted ezt velem?
A szőkeség visítva, elmosódott szemfestékét törölgetve szedegeti a szobából össze a ruháit. Melltartóját az ujjam körül forgatva lustán vigyorogva nézek rá.
- Ez nem fog hiányozni? - kérdezem szemtelenül, mire felém fordul. A szoknyája alig takarja a fenekét, fedetlen mellkasán két hatalmasra szilikonozott kemény gömb idézi a valaha önmagában is férfiszemet kielégítő természetes kebleket. Csokibarnára szoláriumozott bőre még nedves a percekkel ez előtti kemény menettől, kielégültsége azonban csak addig tartott, míg el nem mondtam neki, hogy a feltételezése, miszerint a ma este itt fogja érni, rohadtul téves.
Felvisít. Tíz körömmel, vicsorogva ugrik nekem, hogy megszabadítson a látás képességétől. Vigyorom azonnal lelohad, átkapcsolok abba az üzemmódba, amelyikben nem ismerek könyörületet. A nő röptében találkozik össze az öklömmel, bájos pofiján reccsen az orra, a levegő mellkasába szorul. Az ágyra zuhan s én már ugrok is, hogy megfordítsam és erőszakkal magam alá gyűrjem. Kemény feneke ágyékomnak nyomódik, ránehezedek és kipréselem belőle a maradék levegőt is. Alkaromat a torkának feszítem ahogy hátra feszítem a fejét.
- Fordulj fel te seggfej! Elhitetted velem, hogy szeretsz!
Könnyek áztatják bőrömet. Gúnyosan kuncogok, és élvezettel okozok neki fájdalmat, hiába vergődik alattam, nem mozdulhat.
- Mikor jutottál erre a következtetésre? Mikor leszoptál a bár mosdójában? Vagy mikor eljöttél velem és ájultra keféltelek? Mikor hallottad tőlem ezt a szót, ha? - kérdezem, majd egy sóhaj után folytatom. - Nagyot hibáztál. Szóltam, hogy gondold meg a tetteidet. Te akartad....De elárulok egy titkot - hajolok a füléhez és belesuttogok - Én. Nem. Szeretek. Senkit. - vicsorgom, majd kérdezés, engedélykérés nélkül markolok a hajába, míg másik kezemmel szétfeszítem és úgy ahogy vagyok, minden előkészítés nélkül tövig merülök benne. Felsikolt. Fájdalmasan szűk rés fogad, amelybe majdnem beletörik a farkam. Hoppá, ez nem a puncija. Nem zavartatom magam, sőt...élvezettel nyomom bele a fejét a párnába, hogy elnyomjam az ordibálását. Élvezi? Fáj neki? Legutóbb bírta.

*Később*


Az ajtó csapódik, odakintről hangos koppanásokkal jelzi a távozását a tegnapi numerám. Nem foglalkoztat az, hogy esetleg rám küld valakit, annál okosabb. Ha mégis...arra is van megoldásom.
Elhagyom a lakást, kezemben whiskeys üveget lóbálok és beleiszok. Már nem tudom hányadikat nyitom tegnap óta. Közeledik az évfordulója. Az ember azt hinné, csak az első hetek nehezek, míg megszokod a gondolatot, hogy nincs többé. Aztán a fájdalom lassan tompulni kezd, és már csak akkor érzed, mikor eszedbe jut. De ez hazugság. Én tudom. Másoknál talán így volt, de az én kibaszott, elszart életemben nem így mennek a dolgok.
Újabb korty szalad le a torkomon, gyomromba mar a megemelkedett savkoncentráció. Már fel sem tűnik. Eltelt egy év, de a fájdalom nem akar szűnni. Nem érzem, mert nem engedek neki. De nem szűnik, tudom, mert valahányszor eszembe jut, valakit bántanom kell. Valamit csinálnom kell, hogy ne uralkodjon el rajtam. Nem uralkodhat rajtam, nem akarom hagyni, és közben mégis ez határozza meg azt, ki vagyok valójában. Már ez. Egy szellem. Semmi más. Egy visszajáró lélek, akit egyedül a bosszúja éltet. Életnek lehet ezt nevezni igazából? Nem hinném. Hangom senki nem hallja, tekintetem senkin nem állapodik meg. Nincs ismerős, nincs otthon. Nincs semmi, amihez köthetném magam. És most úgy érzem, egyszerűen nem bírom tovább.
Nem múlik el. Sosem múlik el. A gyomorban a szorítás, a szegycsont alatt az a mélyről gyökeredző sötétség, amely végleg beborított. Rhys volt az egyetlen, aki segíthetett ezen. Csak miatta maradtam ember annyi szarság után. Megmentett. Megmentett önmagamtól, a bennem gyökeredző kegyetlen embertelenségtől. De már nincs. Csak az üresség, a sivár, kopár sziklatömb, amelyben egykor ő jelentette a fényt. Szívemben nem vér csörgedezik. Fekete szurok csupán. A Sztüx vize, mely sötét, fojtogató, mérgező. Nincs benne remény, sem könyörület.
A kocsimba pattanok és elhajtok. Sötét van, ezen a környéken még nappal sem nagyon mernek mozgolódni, nem ám éjjel. Senki nincs az utcán. Mennem kell. Nem tudom merre, csak ki kell szabadulnom innen. Menekülök magamtól, de nincs kiút. Börtönbe zár, leláncolva az elnyomott kín, amelyre a bosszú sem hozhat gyógyírt. Halni vágyom. Egy régi elhagyatott temetőhöz megyek, melyben régi, megkopott feliratú sírok sorakoznak kuszán és rendszertelenül. Az erdő éjszakai élete lélegzővé teszi a helyet. Irritál. Miért él minden? Miért úszhatja meg mindenki? Miért élnek ők és nem Ő? Gyűlölet burjánzik bennem és tehetetlen düh. A fák közt kínomban fürdőzve állok meg és némán ordítva a fejemhez szorítom a fegyvert. Állkapcsom összeszorítom, fehér fogaim fájdalmas, torz vicsorban villannak ki a Hold fényében. Az elsütőszerkezetre feszül az ujjam, és felkészülök. Csak egy mozdulat. Egyetlen apró mozdulat, ujjam egy rándulása és megszabadulok. Szabad leszek. Nem kell sok, csak egy kis erő még...
Felordítok, és az utolsó pillanatban előre irányítom a fegyvert, hogy az előttem álló fák közé eresszem a süvítő skúlókat. Nem vagyok rá képes. Nem azért, mert félek. Nincs már mitől tartanom. Hanem mert érzem, hogy a dolgom még bevégezetlen. Muszáj megbüntetnem azokat akik vétkeztek ellenem. A gyenge ember eszköze ez, nem az enyém. Nem, Rhys nagyot csalódna bennem. És ezt rosszabb lenne elviselni mint azt, hogy végleg egyedül maradtam.
A lövések hangja felriasztja az erő lakóit, messze visszhangzik a dörrenések sora. Új kortyot nyelek a kesernyés italból, amikor meghallom a hátam mögött a lépteket. Óvatosak, de nem őz, az biztos. Ha volt állat a közelemben az messze menekült legkésőbb a lövések hallatán. Ez ember. Azonnal a hang felé fordulok és először fel sem tűnik a hangja, csak ahogy beszél. A fegyver csöve egyenesen a fejére irányul. Ám ahogy meghallom az utolsó szót tőle...megdermedek. Szemeim hatalmasra tágulnak, szám elámulva kinyílik, levegőt akarok venni de képtelen vagyok lélegezni.
- Te...nem...- nyögöm és tétován teszek egy lépést felé. Kezemből kihullik az üveg, a drága ital a földet áztatja, a fegyvert csak megszokásból nem tudom elereszteni.
- Rhys...te vagy? - kérdezem és amikor felfogom végre, hogy ő az, a köztünk lévő távolságot olyan sebesen szelem át, mint ahogy a hideg északi szél süvítve átrohan a téli tájon.
- Rhys Higgs, hát te élsz? A pokolba is - nem fogom vissza magam, nevetve ugrok a nyakába és ölelem meg. Nem szeretem alapvetően ha megérintenek, de tőle bármit elviselek, sőt, jelenleg úgy érzem, muszáj, hogy érezzem a fizikai valóját, különben nem hiszem el, hogy itt van. Börtönben volt? Hol? Hogyan? Talán még sosem látott ennyire örülni valaminek, általában egészen visszafogottan kezeltük az érzelmeinket. Csak úgy pasisan. Nálunk nem volt az a nyáladzás mint másoknál. Nem vertük nagy dobra, a hétköznapokban csináltuk meg a magunk rituáléit amikkel éreztettük a másikkal, hogy fontos. Elengedem és biztosítom a fegyvert, majd elrakom. A szívemről lepattan egy vasbilincs, és hirtelen úgy érzem, újra képes vagyok arra, hogy lélegezzek. De aztán leesik, hogy valószínűleg már egy ideje itt lehet, nem csak véletlenül botlott belém egy kietlen temetőben.
- Te...bazd meg...te mióta figyeltél? - kérdezem, és realizálva azt, hogy ez a rohadék baszott szólni arról, hogy él, a kezem gondolkodás nélkül emelem és verek be neki egyet. Lehet, hogy én is kapok vissza, de nem érdekel. Túl sok érzelem ez nekem, nem bírom feldolgozni. Nem akarom igazából bántani, csak...én nem tudom kifejezni másként az érzéseimet, ezt tudja jól, hogy nem igazi bántás akart lenni, inkább...bűntudat? Megkönnyebbülés? Talán mindkettő. A szeretet egy groteszk megnyilvánulása.
- Hol a faszomban voltál? Nem tudtál volna életjelet adni, te seggfej? - kérdezem, s értetlenül meredek rá - A picsába, Rhys, hol voltál? Azt hittem meghaltál. Csak a felgyújtott házat találtam meg. Alig bírtam elmenekülni, de mindenki azt mondta véged van. Cairnst...idáig követtem, de nyomát vesztettem. A kurva életbe, Rhys...- nyögöm és bár évek teltek el anélkül, hogy könnyet ejtettem volna, most mégis sírás fojtogatja a torkomat. Hogy maradhatott életben? Hol volt? Milyen börtönben? És én hónapokat vesztegettem el ahelyett, hogy kiszabadítottam volna?
Vissza az elejére Go down
Stanislav Borodin
Stanislav Borodin
Média és művészet

Avataron : Nikolaj Coster-Waldau
Kor : 53

TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptyKedd Aug. 01, 2017 6:10 pm
 



 



Lars & Sasha

Az esőcseppek monoton zenélnek a tetőablak üvegén. A festmények szépen lassan mind a helyükön sorakoznak; egymás mellett ásít az álmatag gyermek és a tájat kémlelő, szőke hajú nő. Nem rí ki a tömegből a mélyből elkapott pacsirta sem, tökéletes a harmónia közte és a vele átellenben fészkelő, festett fecskepár között. Egyik kép sem különlegesebb a többinél, de nem is átlagosabbak, mint a másik. Ugyanannyit érnek mind: amennyit a vevő szánna értük. Pedig nem eladók, pont annyira nem, amennyire az emberi lélek sem az.
A telefon a tálalóasztalon rezdül meg, ütemes zúgással vonaglik a fehér abroszon, s hullna is alá a rusztikus hajópadlóra, hogyha nem állná útját a felemelés.
- Hallo! - szól a karcos bariton könnyedén, a festő laza, távolságtartó de udvarias módján. Aztán el is hal a stílus, a pattanásig feszült idegek pendítik korbácsütésízűvé a következő szavakat.
- Világosan megmondtam, hogy ezen a számon nem vagyok elérhető! A viszont hallásra.
A vonal megszakad, a túlsó felén robban a méreg, füstöl a fül, égnek áll a haj.
- Nem tűröm a pimaszságot, Zavozin! Egy óra múlva legyen a Green Lake-nél. Világosan beszéltem?
Másik vonal, másik név, másik stílus és másik élet. Gyűlöletes egyvelege mindennek, amire nem büszke, s amiért vezekel nap, mint nap. Sóhajtva fordítja rá a zárra a kulcsot, s hagyja magára a kiállítás helyszínéül választott műtermet a lélek. Az én lelkem, s mégsem az enyém.

Felhajtom az esőkabát kapucniját, mielőtt kiszállnék a kocsiból. Keresztet vetek, megcsókolom a nyakamban függő keresztet, s csak aztán vágódom ki az éledő szürkületbe. Nem itt kéne lennem, megígértem Esmének, hogy vele töltöm az estét, de nem tehetem. Nem adhatom fel azt, amit a festészet álcája mögött végzek, mert ha megteszem, akkor az anyja kezelésére nem marad több pénzünk. Nem akarom, hogy azért adja fel az álmait, mert neki is dolgozni kell. A kórházi számlákat jobb, ha én fizetem. Vagyis a katonaság fizeti helyettem, ahogy az egyetemi tanulmányaimat is.
Ledobom magam egy pad támlájára, az ülőrészre csapom lábam. Túl elegáns a cipő, amit viselek, a helyzethez mindenképp. Anyagilag egyébként nem. Aki ért a divathoz, egy pillanat alatt, még majdnem sötétben is megmondja, hogy vagy húsz éve divatból kiment, örök darab. Vigyázok arra, amivel rendelkezem. Kevés adatott.
- Jöjjön közelebb, ne húzzuk az időt. - intézem szavaim látszólag a semminek. Nem véletlenül kellett kijöjjek ide, hát nem várom meg a csodát. Talán ha siettetem, akkor hazaérek még, mielőtt Esme aludni tér.
Vissza az elejére Go down
Lars Wagner
Lars Wagner
Inaktív

Avataron : Orlando Bloom
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptyKedd Aug. 01, 2017 11:41 pm
 



 

Stan – Lars

- A nejem úgy örült az ajándéknak, Lars! Nem hazudok, ha azt mondom, átlendítettél bennünket a holtponton. Az asszony ma reggel megpendítette, hogy elmehetnénk már végre kék eget és tengert nézegetni.
A spinnert forgatom, elvész a hangja a többi, halkan zúgó gépek zaja között. Persze, a buzi haverok már csak erre jók neki, de amíg a hátam fedezi és azt adja, amit kértem, terepszempontból, még akár kanári pulóvert is húzok. Nem, nem húzok, mert a szobám ajtajáig sem jutnék el benne, ugyanis cafatokra tépném.
- Na, felhívom még az emberünket, aztán beszéljék meg a többit – meg se várja, hogy elköszönjek, a vonal megszakad. – Illem az a kanyarban...

Motorral érkeztem ide, gyors ideérés és gyors elhúzás. A visszapillantóm jobb, mint az eredeti, még csak be sem rezeg. Helyszín, időpont megadva, pontos érkezés. Valaki van már a padon, de voltaképpen olyan, mintha én itt se lennék. Leveszem a bukósisakot, s az egész olyan, mintha az égvilágon semmi közöm nem lenne a padon ülőhöz. Pedig utálom a kémfilmeket. Nem vagyok parás és nem tartom magam fontosnak. Onnantól kezdve olyan tucat homokszem vagyok, hogy tényleg nem tűnök ki (de, csak úgy teszek, mint aki nem veszi észre).
- Kutyájával beszéljen így – fordulok meg a hang irányába. Ú!
- Az egy fasza cipő – húzom le a cipzárt a kabátomon, aztán nézek feljebb.
Még egy ú elhagyja gondolatban a számat. Inkább a csomagtartót nyitom fel és kiveszek belőle egy dobozt, ami egyértelműen katonai és egyértelműen nem mindenki kezébe való.
- Elmondanád, mi ez? – a kulcslyukkal felé tartom a dobozt. Ugyanis nekem nincs hozzá kulcsom. Közvetlenebb hangnemre váltottam, jelezve, hogy annyira nem könnyű ám nekem parancsolgatni. Most nem terepen vagyunk.
S azt meg nem árulnám el neki, hogy az első alkalom óta sokat gondolok rá. Rengeteg kérdőjel van körülötte, amit szeretnék megfejteni, de mivel nekem is van titkolni valóm a magánéletemmel kapcsolatban, így tisztában vagyok, mennyire nem jó, ha azt megpiszkálja valaki.
Vissza az elejére Go down
Stanislav Borodin
Stanislav Borodin
Média és művészet

Avataron : Nikolaj Coster-Waldau
Kor : 53

TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptySzer. Aug. 09, 2017 10:13 am
 



 

Szeretem az esőcseppek zaját hallgatni, érezni ahogy bőrömre pereg a mennyei víz. Mindig egy kicsit olyan érzésem támad tőle, mintha a Mindenható Atya simogatná a testemet s lelkemet is. Esmeralda állandóan kinevet érte, de nem bánom. Szeretem a nevetését, van benne valami csodálatosan csilingelő kellem és báj, lassan pedig korban is belenő a nevetése mögött megbúvó eleganciához. Már nem olyan disszonáns a gyermeki pofija és a női kacaj hangja, amit hallat minduntalan. Vagyis már csak ritkán, csak olyankor, hogyha nem nehezedik szívére az anyja sorsának terhe. Szeretném hinni, hogy a barátnői társaságában nevet még, csak előttem nem oly sokat, mint régebben, de az igazat megvallva nem vagyok biztos ebben. Mert nem vagyok vele. Nem mindig. És amennyire jó ez így, annyira hiányolom is, hogy olyan társaságom legyen, aki érti a fájdalmamat, osztozik benne, ugyanakkor nem velem akar törődni, hanem én törődhetek vele. Kifacsart egy világ ez, s pláne az vagyok benne én.
Tartásom nem változik akkor sem, amikor megszólalok, s akkor sem, amikor a választ megkapom. Egyetlen kóbor, sötétségrejtette, gúnyos mosoly vagy rosszalló fintor sem torzítja komoly vonásaim, nem fordulok felé, bár szemem sarkából azért figyelem, amint a látószögembe ér így.
- A cipőnek semmiképp sincs olyasmije, ellenben a kutyámnak! Festői agár, megirigyelik messzeföldön. - ennyi csak a reflexióm, mindkét elejtett megjegyzésre. A stílusomon való felháborodást még érteném, de a cipőmet illető szavak előtt értetlenül állok. Nem követem és nem is szeretem a divatot, nem illetem más öltözékét sem dicsérő, sem lehúzó szavakkal. Ezen a téren suta vagyok, hát felfognom is nehézkes, hogy mire értette. A kódnak nem része semmiképp, így viszont szerencsém van a szerencsétlenségben. Megengedhetem magamnak a humort (amit vagy ért, vagy nem) és tova is lendülhetek a hallottakon.
- Benne van a parancsban, hogy tudnia kell? - vonom fel a szemöldököm. Ha ő tegez, tegye, én nem teszem. Szeretem a magázó formulát, illik a jellememhez. A visszavonult távolságtartásomhoz, amiért Sammie annyiszor leszúrt, ha társaságban jelentem meg vele.
Szemügyre veszem a dobozt, de egyelőre csak távolról. Fejemmel a pad ülőrésze felé bökök, majd kézzel is megmutatom a helyet, ahová akarom, hogy letegye. Ha valamit, hát azt nagyon jól (és szerencsére nem a magam kárán) megtanultam még a kiképzés során, hogy nem nyúlkálunk mindenhez hozzá felelőtlenül.
- Még szerencse, hogy önt küldték. Különben fele ennyire se lenne szórakoztató ez a kései randevú. - szállok le a padról akkor, hogyha esetleg hajlandó volt letenni. Ebben az esetben leguggolok a padra tett doboz elé, hogy szemmagasságból vizsgálhassam meg.
- Mennyit mondtak el erről? - kérdezem, mielőtt behatóbb részletezésbe merülnék. Jobb tudni azért, hogy meddig ér a takaró, meddig nyújtózkodhatunk.
Vissza az elejére Go down
Lars Wagner
Lars Wagner
Inaktív

Avataron : Orlando Bloom
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptySzer. Aug. 09, 2017 5:46 pm
 



 

- Ha tovább folytatod ezt a stílust, akkor most fordulok és megyek el – mondjuk, annak az lenne a végeredménye, hogy megáll egy szép nagy fekete autó a háztömb előtt. És örüljek, hogy csak az. Ezért csak beletúrok a vállig érő hajamba, úgyis lelapította kicsit, meg összekócolta a bukósisak és szusszantok egyet.
- Nézd, én a munka miatt jöttem ide, nem azért, hogy marakodjak és elviseljem az iméntieket – nem, már régóta nem vagyok az, aki ez felett csak úgy átlépne és eltűrné. S még nem is vagyok olyan bölcs sem, hogy magasról tojnék rá. Na meg, azért nála az is érdekel, hogy mi vezetett nála idáig, hogy még nálam is bicskanyitogatóbb a stílusa. Vagy csak én veszem fel? Fene tudja.
- A fasza cipő dicséret volt. Ilyet már nem készítenek, a bőr is egyedi, és nagyon gondosan ápolod – igen, nem a szivárványszínű divatmajmok közé tartozom, hanem a stílusimádók közé. Ez a cipő nagyon klasszis!
Lehunyom a szemem és újfent kiengedem a levegőt az orromon keresztül. Kezdem gyereknek érezni magam, de ami rosszabb, úgy érzem, hülyének akar beállítani. Válaszul én is felvonom a szemöldököm, nagyon kevés kell ahhoz, hogy ne forduljak vissza a motorom felé és húzzak el.
- Tudja mit? Bassza meg a stílusát, ha kell a szakértelmem, akkor majd megtalál – akaratomon kívül kimondom a teljes jelszó mondatot, átváltva magázásra, ugyanis nem kaptam jelszót, miközben nagy késztetésem van arra, hogy levágjam a dobozt a padra, de tisztában vagyok vele, hogy ha éppen olyan, akkor nagy szívás lenne, na meg nagyot szólna. Így visszateszem a belső zsebembe, mert annyira hülye tényleg nem vagyok, hogy kényes információt, ha az van benne, csak úgy átadjak bárkinek is.
A kulcs a padon ülőnél van, mint ahogy a dobozban egy küldetés vázlata, amelyet csak a beavatottak tudnak, s ehhez kell egy csapatvezető, no és egy szakértő.
Mostanában mintha érzékenyebb lennék az emberek jellemére, s ennek nagyon nem örülök, mert tudom, hogy eléggé bicskanyitogató az én stílusom is, de nem szokásom magamra venni másokét felém, s most ez valamiért fájt, ami engem is meglep.
A motor felé fordulok, s a bukósisakot kezdem közben a kezemben igazítani, hogy felvegyem.
Vissza az elejére Go down
Stanislav Borodin
Stanislav Borodin
Média és művészet

Avataron : Nikolaj Coster-Waldau
Kor : 53

TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptyCsüt. Aug. 10, 2017 9:52 pm
 



 

Szívesen mondanám neki, hogy úgy viselkedik, mint a lányom kamasz korában, de nem teszem. Nem azért, mert nem akarom megsérteni, hanem azért, mert ebben a közegben nem kell tudnia senkinek arról, hogy van családom, van életem nekem is. A jótékony homály fedi kilétem árnyaltabb, kedvesebbik oldalát és bár zavar, hogy így nyilvánulnak meg felém, hogy így tükrözik vissza modoromat, tudom hogy így természetes. Mert én választottam ezt az álcát, ezt a maszkot én húztam magamra, hát együtt kell éljek folyományaival.
- A megbízó nem engem fog megróni érte. - hagyom rá, hadd kezdjen ezzel azt, amit akar. Nem bánnám, ha elmenne. Azt sem bánnám, ha ennek az őrületnek egyszer s mindenkorra vége lenne, ugyanúgy ahogy azt sem, ha Samantha nem ébredne fel többé. De ezek a vágyaim mind rosszak, ördögtől valók, vezekelnem kell hát értük.
- Nem sértegettem önt, csak sürgettem. Úgy véltem, hogy ön sem szeretne rommá ázni idekint. Ha egy másik aspektusból nézi, akkor kedvesség volt a megnyilvánulásom. - halvány, karcos félmosoly kúszik a képemre hallva a humorra tett reakcióját. Annak fényében folytatom az imént felében abbahagyott mondatomat. - Ahogy az öné a cipővel kapcsolatosan. Szoknunk kell egymást. Ez esetben, nos köszönöm.
Nem akarom őt megszokni, s meg akarom szokni. Vagy inkább ismerni, az volna a helyesebb kifejezés. Nem így és nem most, de ez nem választás kérdése. Máris tanultunk valamit mindketten a másikról. S ahogy tőlem ez nem a valódi énem, úgy talán feltételezhetném, hogy tőle se az. De nem feltételezem. A felháborodása, mely keserűen csordogál végig hallójárataimon valahogy túl őszintének tűnik. El is vonja a figyelmemet a dobozról.
- Vigyázzon a nyelvére, miszter! - dörgöm felé, megkapta hát a válaszát, a jelszavát, vegyítve az őszinte, magától értetődő, karakán felháborodásommal és rosszallásommal. Ez utóbbi nem volt a csomag része, de előkerült.
Kezemet nyújtom felé, felfordított tenyérrel, a dobozt várva nem is annyira a tenyerembe tevődőn, hanem vissza a padra. A kulcs nem is annyira a kezemben, mint inkább a nyakamban van, súlyos teherként nehezedve mellkasomra, többszörösen is. Meggyalázták a keresztet és a hitemet is, de nem ágálhattam ellene. A medalion, mely a megnyugvásom záloga, a kereszt az, mely nyitja a dobozt. De nem fogom kergetni. Ha nem áll meg, nem tartóztatom. De a büntetés nem engem fog elérni, ezt az előismereteiből tudhatja már. Sosem nekem fáj jobban. Látszatra semmiképp.
Vissza az elejére Go down
Lars Wagner
Lars Wagner
Inaktív

Avataron : Orlando Bloom
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptyPént. Aug. 11, 2017 5:52 pm
 



 

Keserűen felnevetek.
- A modorodért minden bizonnyal – kaptam én már sok mindent a nyakamba, és még állok. Legalábbis szeretem azt hinni. De ettől még egyáltalán nem tartom magam többre a többieknél, de kevesebbre sem.
A válaszra komolyan engedem le a szám két sarkát.
- Semmi bajom az esővel. A kedvesség mutatásán dolgozz még, van mit. Nem sértésként mondom – emelem fel a bal kezem azonnal. Megakad a tekintetem a mosolyán, ott is marad, csepp negatív érzés sincs benne.
Felvonom elismerésként a jobb szemöldököm s hümmentek is hozzá egyet.
- Nos, szívesen.
A pillanatnyi enyhülés azonban azonnal elkúszik, ahogy ismét visszavált, s én erre elég egyértelműen reagálok.
Ó, érzelmet hallok ki belőle, végre. Már a lábam lendíteném keresztül a járgányon, amikor elér a kifakadása. Helyette oldalt fordítom a fejem, felé.
- Amíg olyan modorral szólsz hozzám, nem fogok másképp beszélni veled. Még te kéred ki? Aki úgy kezdte az egészet, ahogy a sarki hajléktalannal és egy bűnözővel sem beszélnék? – de, eggyel igen, az pedig Semus.
Amit a visszapillantóból látok, az viszont meglep. A gesztus nyílt és őszinte, nem pattog, és nem parancsol, hogy húzzam vissza a belem. Meg kell hagyni, így karizmatikus. Ütősen. Beletúrok a hajamba egy kisebb sóhajjal, majd a sisakot felakasztom a kormányra és Stan felé fordulva, mellé ülök a padra. Zsebembe dugom a kezem, nem dőlök hátra.
- Sajnálom, nem kellett volna magamra venni. Kezdjük elölről – nyújtom felé a kabátzsebből kihúzott kezem egy kézfogásra.
Nem vagyok már kiskamasz, aki mindenre besértődik, akkor sem voltam, mégis, Stannek sikerült a lehető legjobb helyre belenyúlnia. Tanulságos volt ez mind kettőnk számára, s mivel a munka előrébb való a saját egomnál, most is hajlandó vagyok háttérbe szorítani az ellenérzéseim.
A belső zsebemből kiveszem a dobozt és a padra teszem, kettőnk közé.
- Vannak új fejlesztések, és az utóbbi jelentések során jeleztek raktárakat is. Tesztelés alatt lehet, mert forgalomba még nem került. Ami azt jelenti, hogy van még pár hónapunk, mert valószínű, hogy az egyik komponens eléggé instabil – ránézek.
- Semlegesíteni kell. A helyszíneken.
Felé tolom a dobozt, én nem tudok mit kezdeni vele, amíg ki nincs nyitva, de ajánlom, hogy ne átverés legyen.
Mivel eléggé ismerem, aki felkeresett ebben, tudom, hogy nem olyan küldetés lesz, amit két másodperc alatt lehet megoldani. Hosszú útnak nézünk elébe.
Vissza az elejére Go down
Stanislav Borodin
Stanislav Borodin
Média és művészet

Avataron : Nikolaj Coster-Waldau
Kor : 53

TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptyVas. Szept. 24, 2017 8:56 pm
 



 

A modoromat nem mindenki szereti es birja. Abban az eletemben aminek kivetulesekent most is itt vagyok legalabbis semmikepp. Esme es az anyja valamint Ray nem ismerik azt az arcom amit most Lars megkostolhat. Mindegy, nem kommentalom csak nyugtazom a velemenyet es ennyi reszemrol. Egy kobor mosoly ize talan benne van a mimikamban, talan pedig nem. A gesztus osztonos es ha megolnenek sem tudnam visszaidezni hogy mit produkalok itt.
-Nem is vennem sertesnek.
Bolintok megis, elrugaszkodva attol amit megfogadok, nevezetesen hogy komment nincs. De, van. Mert Sasha es Stanislav fura kettosebol ennek a ferinek a tarsasagaban valahol a kozeput maszik elo. Ami nem jo, ami bosszant de pont azert mert Lars az egyetlen a titkosabb foglalkozasommal osszeszedett ismerosok kozul aki mellett Stanislav is szivesen volnek. Az eletnek nagyon rut pofonja az, hogy nem egy kiallitason ismerkedtem meg vele.
Arra tanitottam egesz eletemben a lanyomat, hogy ne karomkodjon. Most, ahogy ismet a stilusomon akad fenn, szivesen riposztolnek neki egy rohadjmeg felso szolamu megjegyzest. De nem teszem. Nincs ertelme szitani a tuzet, higgadtabban es felnottebb felsobbrenduseggel is tudom gesztusaikban kozolni vele, hogy ovodaskent viselkedett. Csak kinyulok fele, szoban nem invitalom, nem parancsolok, de megis. A mergemet pedig megtartom magamnak. Zavar, hogy zavarja a stilusom. Es zavar, hogy ez engem zavar.
-Barkivel megesik.
Koszorulok torkot. Kezet nyujtom, mintha csak koszonesre tennem. Fel is kelek hozza a padtamlarol, hadd lassa: makrancos markanssag ide vagy oda, nem barlangbol szabadultam.
-Jo estet, Mr.!
Veszem a lapot es teszek ugy, mintha tenyleg elolrol kezdenenk. Felolem jatszhatjuk igy is. Egyebkent is rajottem hogy igy konnyebben szabadulok.
-Megis melyik helyszinen es mekkora csapatot tudnak szakertoileg elkuloniteni ra?
A kerdesem nem csak informalis jellegu. Tudnom kell igy rejtetten azt, hogy mennyire leszek vezeto. Nem szeretem amikor nincsenek a kezemben a dolgok. Ha masnak kell engedelmeskedni, sokkal nagyobb szazalekban hibazhatunk. Es nem az ego mondatja ezt velem.
-Nem itt. Sem az idojaras sem a hely nem megfelelo a nyitashoz. Ismeri A raktarakat?
A raktarak. A mieink. Onnan indult a legutobbi kuldetes is, a kerdes tehat hordoz magaban egy koteg ugyet is.
-Fel ora, ott talalkozunk. Ezt majd en viszem.
Celzok a dobozra. Csak remelni tudom, hogy ezuttal nem akadekoskodik es rajon: nem hatraltatni, hanem segiteni akarom.

//Egesznapos aramingadozasunk van, nem mertem geprol nekimenni igy bocsi az elezetek hianyaert de fogadd tolem szeretettel telorol a reagot <3//
Vissza az elejére Go down
Lars Wagner
Lars Wagner
Inaktív

Avataron : Orlando Bloom
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptySzomb. Szept. 30, 2017 8:48 pm
 



 

Halvány mosoly jelenik meg a szám sarkában, biccentek is hozzá röviden. A megértésé, elfogadásé a válaszának, magam sem tudom. Egy biztos, enyhül a haragom, sértettségem egy kicsivel. Vagy többel. Nem vagyok haragtartó jellemű, főleg, ha bocsánatot kérnek érte és ezt annak vettem.
Meglep a torokköszörülése, rá is pillantok, majd mikor feláll, ösztönösen én is felállok és a szemeit keresem, miközben a kezem nyújtom felé ismét.
- Jó estét! – Mosolyodom el, több okból is, kibogozni azokat nem tudom. Haragom megszűnik, sértettségem enyhül és előtérbe tolja magát a munka, amit szeretek.
- Két bázist ugyan megjelöltek ezen a kontinensen is, de a mi feladatunk nem az itteniek megsemmisítése. Más kontinensre vezényeltek bennünket. A szakértő egyedül én leszek. A többi rész a magáé – titokban akarják tartani, minél kevesebben tudják, minél kevesebb személy van bevonva, annál ütőképesebbek leszünk. – Nyolc főben maximalizálták a létszámot, velünk együtt - hogy kit válogat be rajtam kívül, az ő hatásköre és felelőssége. Vagyis a magunk ura leszünk, voltaképpen senki sem tudja majd, merre járunk, s mikor. Többet ennél azonban már egyáltalán nem mondhatok, csak, ha felmutatja a kulcsot és nyitja a kulcs a dobozt.
Tetszik és nem tetszik a felajánlás. Nem tudhatom, ki les még itt, de azt sem, hogy esetleg csapdába sétálok-e. Végül bólintok.
- Találkozzunk ott – mire utalhatna a dobozra, az már ismét ott lapul, ahonnan kivettem.
- Magáé a kulcs, enyém a doboz – komoran nézek rá, miközben állok fel a padról. Nem vagyok kispályás, s a dobozért én felelek, s annak tartalmáért is. A motorra ülök, kezembe veszem a bukósisakot, s még ránézek, mielőtt feltenném azt. Csapda lenne?
Elindulok, aztán a raktártól egy egészen más irányba kanyarodok, két okból is. Jó ideig megyek, aztán félreállva, kiveszem azt a mobilt, amit még senki sem látott se otthon, se munkahelyen. A biztonsági kód beütésével, az üzenet részekre megyek, jelezve, hogy az átadás sikertelen, ismétlése egy órán belül. Ha nem jelentkezek egy óra múlva, akkor valaki más is kap egy dobozt. Mindenki pótolható. Erre megáll a kezem a küldés ikon felett, végül megnyomom.
Félóra múlva, pontosan, az említett helyre gördülök, előtte azonban már pár perccel figyelem a környéket, s csak az után megyek tovább. Eddig minden tiszta. Csak az üveget pattintom fel, úgy várakozom, megyünk-e innen tovább, vagy esetleg beljebb haladunk.
Vissza az elejére Go down
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  EmptyVas. Dec. 24, 2017 8:26 pm
 



 





játék vége




Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Green Lake
Green Lake  Empty
 



 

Vissza az elejére Go down
Green Lake
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Lake Washington Hajózócsatorna
» Lake View Temető

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Külterület
-
Ugrás: