KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Megosztás

Asztalok az emeleten (Good Bar)

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptyVas. Márc. 13, 2016 4:42 pm
 



 

Vissza az elejére Go down
Caterin Miller
Caterin Miller
Felső tízezer

Avataron : Emily vanCamp
Kor : 35

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptyKedd Márc. 29, 2016 4:11 pm
 



 



- De én nem akarok menni, anya!
Kategorikus kijelentésemet mintha meg se hallaná. Persze, miért is foglalkozna azzal, hogy haragszom apámra? Hogyha meg kell keresni és át kell neki adni egy üzenetet, akkor naná, hogy én leszek az, aki megteszi. Pedig nem hiszem, hogy neki van jogalapja zabosnak lenni azután, hogy ő csalta apát. Mondhatnám, hogy én is csaltam volna, hogyha olyan velem egy férfi, amilyen apa volt anyával, de nem mondom, mert nem vagyok ilyen. Szerintem felnőttként sem leszek, bár tény, hogy addig még nagyon sok víz lefolyik a folyókon.
- Mégis mivel menjek, hm? Azt sem tudom hol van az a bár.
Világítom meg a gyakorlatias oldalt, sikertelenül. Az Ezredes belép a konyhába, s mindent elrendez. Azt mondja, elvisz, s nekem nincs szívem vele is szájalni. Amúgy sem szokásom, udvariasan tettem anyával is az előbb, semmi szemforgatás.
- Köszönöm.
Mosolygok az Ezredesre, amikor már a kocsiban ülünk. szeretnék vele arról beszélni, amit mondanom kell apának, de nem kívánom terhelni vele. Mégis csak ugyanazon a nőn osztoztak évekig, nem hiszem, hogy hallani akarja. Így inkább a pillangókról mesélek neki, s felháborodottan közlöm mennyire barbárnak tartom azokat, akik kiszögelve gyűjtik őket. Végül pedig puszit nyomok az arcára, mielőtt kiszállnék a kocsiból.
- Hívhatlak, ha végeztem?
Kérdezem óvatosan. Nem akarok a terhére lenni, szeretném ha megmaradna neki a szabad választás lehetősége. Boldoggá tesz azzal, hogy azt mondja igen.
A bárba lépve elfog az idegenség kellemetlen érzése. Leülök az egyik szabad asztalhoz és várok. Nem kérek semmit, még csak egy kólát sem. Állítólag ide fog érni időben. Nem vennék rá mérget, de azért adok neki egy esélyt. Mégis az apám.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptySzer. Márc. 30, 2016 5:29 pm
 



 

Tegnap kaptam meg a hírt, miszerint apa leszek… Mit ne mondjak, a dolog eléggé lesokkolt. Nem akartam gyereket, mert félek, hogy ugyanaz megtörténik, mint akkor. De igaza van a páromnak is, hogy nem kellene a múltban élnem. Elég bajom származott már abból. De azt sem várhatja el, hogy egy teljes 180°-os fordulatot tegyek ezügyben. Egyelőre még nem tudom ezt megtenni, ő pedig remélem, ezt el fogja fogadni. De már kezdek megbékélni a gondolattal. Elkezdtem gondolkozni azon is, hogy mikről kell majd lemondanom, miket kell tennem, ha azt akarom, hogy semmi baj ne legyen, és… hogy a születendő gyermekünk apja se egy tipikus veterán legyen, akinek a legjobb barátja az alkohol. Sok ilyet ismerek, barátokat is. Próbáltam beszélni velük, de hát ez olyan, mintha a drogos akarná a másik drogost leszoktatni a szerről. Én is iszok, csak én más okokból. Talán kicsit magamba kellene néznem, és példát statuálni azok előtt is. Tehát az is biztos, hogy egyhamar erről is le kell szoknom. A veszekedéseink is abból szoktak fakadni, hogy kicsit többet iszok a kelleténél, és akkor meg ott történik aztán minden. És, ha nem akarom, hogy az újra megtörténjen, akkor pedig nem szabad felesleges stressz alá vetnem őt sem.
De az biztos, hogy míg nem találkozunk, addig én is kiteszek magamért. Már nem a jó értelemben. Most tényleg szükségem van erre, hogy kicsit ellazulhassak. Most ő sincs a közelemben, bár azt nem biztosíthatom, hogy nem fogok olyan állapotba kerülni, hogy neki kell haza fuvaroznia. Mondjuk nem áll szándékomban, de az élet útjai kifürkészhetetlenek. De ki tudja, lehet nem is fogok ma inni, legalábbis nem annyit.
Megjártam a brit hadsereget, valamint szolgáltam valamennyit az amerikaiban is, de azt már nyugton kijelenthetem, hogy egyelőre semmi eshetőségre sem akarok visszamenni a katonasághoz. Néha azért bementem a katonai bázisra, pláne, ha szükségük volt rám, esetleg oktatni a katonákat. Tehát igen, jártam már ott egyszer-kétszer, néhány arcot is sikerült megjegyeznem. A bár felé menet ezért is szúrok ki még egy ismerősnek tűnő arcot. Meg nem tudnám mondani a nevét, vagy hogy milyen a rendfokozata.
Végül belépek a bárba, néhány perc múlva, és odasétálok a lányhoz, aki a kocsiból szállt ki. Egyik kezemet ráteszem a székre.
- Elnézést, leülhetek?
Ha megengedi, akkor helyet foglalok, amennyiben nem, úgy pedig inkább tovább folytatom.
- A férfi, akivel jöttél, jól tudom, hogy katona?
Ki tudja, talán sikerül megúszni ezt a napot ivászat nélkül. Na jó, ezt nagyon is kétlem, de a terveimet legalább keresztbe húzhatja, ha most akad beszélgetőpartnerem. Addig legalább engem sem zavarnak a saját prob… nem is tudom, minek nevezzem, igazából.
Vissza az elejére Go down
Caterin Miller
Caterin Miller
Felső tízezer

Avataron : Emily vanCamp
Kor : 35

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptySzer. Márc. 30, 2016 8:39 pm
 



 

Előveszem a telefonomat, azzal babrálok az asztallap fölött. Nem nyomkodom, csak forgatom kezeim között, oda sem nézve, hogy mit csinálok. A bejárat felé kalandozik minduntalan pillantásom, apámat várom, szeretnék már túlesni a postás szerepkörén. Utálom, amikor anya ezt csinálja velem, nem értem miért nem képesek társalogni egymással.
Enyhén összerezzenek a hangra. Felpillantok, s egy számomra teljesen ismeretlen arcra siklik figyelmem fókusza. Fogalmam sincs miért akar éppen az én asztalomhoz telepedni, de felőlem aztán jöhet, nem vagyok igazán társaságkerülő, sőt.
- Persze. Ha szeretne --
A végén fent felejtem a hangsúlyt, feleslegesnek tartván befejezni a mondatot. Nyilván ha nem szeretne, akkor nem kérdezte volna meg, szóval ennek fényében fogalmazok.
A kérdése meglep, a tegezése nem. Bár mondják, hogy a keletiekről egyébként sem lehet megállapítani a korukat én tudom, hogy tizenötnek nézek ki még mindig, hiába múltam tizenhét. Meg az a két év nem sokat számít, és anyámból kiindulva harmincévesen is olyan leszek, mint mikor a huszonkettőt töltöm. Egyszerre szerencse és szerencsétlenség.
- Igen, az. Honnan tudja?
Visszakérdezek, illedelmesen maradva a magázódásnál, hiszen jócskán idősebb nálam, na meg katona is. Attól, hogy nem láttam még a bázison - vagyis nem emlékszem rá - még ismerheti az Ezredest. S őt nem akarom kínos helyzetbe hozni azzal, hogy "idegenben" udvariatlan vagyok.
Vissza az elejére Go down
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptySzer. Május 11, 2016 12:26 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Hope Gillian O'Hara
Hope Gillian O'Hara
Inaktív

Avataron : Hilarie Burton
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptySzer. Május 11, 2016 12:55 pm
 



 





@Hope: Szia Alex! Mi a mai programod? A Good bárban egy ital mondjuk velem? Én állom. De csak, ha nem zavargok.

Rányomok a küldésre és unottan kavarom meg a kávém, miközben a válaszra várok. Persze, ha dolgozik vagy, ha Amanda miatt nem tud jönni, akkor jó eséllyel én is hamarosan távozni fogok. Magamban azért nem annyira jó itt üldögélni.

@Hope: Képzeld, levadásztam a Seattle Times főszerkesztőjét.

Most jut eszembe, hogy ezt még meg sem említettem neki. Botrányosan keveset beszélünk egymással mostanában, de annak örülök, hogy rendeztük a dolgainkat egymással. Borzasztóan hiányzott.

@Hope: Nyílt egy új étterem a Lenora str-en, valamelyik nap van kedved egy ebédhez? Írnom kell róluk...

És nem mellesleg rendkívül örülnék a társaságának is. Nem ez lenne az első eset, hogy vele megyek kipróbálni egy új helyet, ha kritikát kell rittyentsek róla. Ő az egyetlen, aki nem szakmabeliként is remekül tudja tolerálni, hogy evés közben jegyzetelek és kommentálok és mindent meg is szimatolok. Persze, egyedül is mehetnék, de akármennyire is munka ez, párosban jobb. Plusz, ebédelnie mindenkinek kell(ene). De a fő ok, hogy szeretek vele lenni és örömmel venném, ha csatlakozna, feltéve, ha van kedve.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptySzer. Május 11, 2016 1:48 pm
 



 

@Alex: Szia, persze, csak átöltözöm, és megyek. A hétvégén esküvő lesz, nagy a hajtás, Amanda úgyis csak későn esik haza.

Ennek mondjuk részemről nem örülök, de elméletileg még nem okozhat bajt, ha túlhajszolja magát, bár egy nőnek aztán lehet magyarázni. Szent meggyőződése, hogy úgyis érezni fogja, ha baj lesz. Úgy legyen, máskülönben nagyon ki fogok borulni, és biztos, hogy hozzá lesz vágva az én megmondtam. Basszus, szerintem nem is ő lesz a paramami, hanem én leszek parapapi. Vagy már vagyok.

@Alex: Legalább puskával? Kandalló előnek? Sosem volt túlzottan szimpi a pasas, de lehet, csak előítéletes vagyok. És? Sikerült, amit akartál?

Nyilván nem hobbiból vadászik főszerkesztőkre, szóval gyanítom, a munkájához lehet köze, de jobb kérdezni, mint alapból feltételezni valamit, aminek lehet, köze sincs a valósághoz. Közben le is fékezek a ház előtt, egy gyors zuhanyra még szakítok időt, benn már nem akartam ezzel szórakozni, megint elég hosszú napunk volt, és ilyenkor minél inkább igyekszem eltűnni onnan. Szeretem a munkám, de sosem tagadnám, hogy rendesen próbára teszi mint a fizikai képességemet, mind pedig az idegrendszeremet.

@Alex: Hogyne, imádok kamu étteremkritikusnak tűnni. Pénteken szabad vagyok, ha az neked jó. Na, dobok egy zuhanyt, aztán indulok.

Csörren a kulcs a zárban, és már indulok is, közben megszabadulva a nap nagy részében rajtam lévő gönceimtől. Jólesően vágom be őket a szennyesbe, ami szokás szerint majdnem üres. Ötletem sincs, Amanda hogyan csinálja, hogy mindenre ennyire odafigyel, néha nem is hiszem el, hogy valóságos, bár nyilván nem vagyok agyilag zakkant, szóval nem csak képzelem.
Nagyjából húsz perc alatt megvagyok mindennel, és már ismét az autóban ülök. Igazság szerint mostanában valahogy keveset vagyunk otthon, mert a szabadidő „hasznos” eltöltésébe becsatlakozott a különböző bababoltok kínálatának felmérése, és jelenleg úgy érzem, ha még egy babacuccot látok, szivárványt fogok hányni.
Mindenesetre összességében nem kell oly sokat várnia rám, ilyenkor már könnyen veszem a kanyarokat, nem olyan forgalmas a környék, mint munkaidő elején és végén. Így hát hamarosan már be is nyitok a bárba, keresve az ismerős szőke üstököt, hogy amint megleljem, lendületesen ott is teremjek.
- Szia! – Ha feláll, hát röviden átölelem, ha nem, csak egy puszit nyomok az arcára, és mivel elég spontán jött a dolog, nem hoztam magammal semmit, de majd akkor az étteremkritikára szerzek valami lélekemelő apróságot. - Valamit alakult a helyzet? – Lehet, hogy nem kellene egyből bekérdeznem, de ha már a múltkor zokon vette, hogy nem érdeklődtem hogyléte felől, inkább kezdjük rögtön ezzel. Közben kikérem a hosszú kávémat én is.

//Fejléc innen nem megy, bocsi. Sad//[/color]
Vissza az elejére Go down
Hope Gillian O'Hara
Hope Gillian O'Hara
Inaktív

Avataron : Hilarie Burton
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptySzer. Május 11, 2016 2:32 pm
 



 

@Hope: Ez esetben itt találkozunk és várlak. (:

Szeretnék majd a nejével kapcsolatban is reagálni az olvasottakra, de inkább személyesen, habár kifejezetten szeretem, hogy még mindig szokásunk ez az üzenet váltogatósdi. Mint gyerekkorunkban az iskolában óra alatt, csak azokat papírra írtuk, olykor nagyon is rossz helyesírással és a pad alatt csúsztattuk egymásnak át.

@Hope: Valami olyasmi. Ha ideértél elmesélem, hosszú lenne bepötyögni.

Nem tudom mit szólt volna a Shane – ő mondta, hogy szólíthatom így – ha tényleg egy puskával kommandózok utána, de valószínűleg tuti rám hívja a rendőrséget, meg a diliház dolgozóit is.
Mindenesetre annak kifejezetten örülök és sikernek könyvelem el, hogy nem küldött kapásból melegebb éghajlatra, amiért megzaklattam az ebédidejében és ráadásul el is fogadta az általam ajánlott fogást abban az étkezdében. Érdekes ebéd volt és hát mindenképpen megérte a rizikósabb utat beválasztani, mint csak simán egy időpontra belibbenni a steril négyfalú irodába, ahol valószínűleg semmiben sem különböztem volna a többi szabadúszó újságírótól, akik mind szeretnének egy-egy szeletet maguknak a Seattle Times hasábjain.

@Hope: Nem mondjuk meg nekik, hogy valójában hős lánglovag vagy. Szuperül hangzik, akkor péntek. Oké, én itt leszek. Vagyok pontosabban.

Leteszem a telefont és a továbbiakban tényleg csak várok rá, átfutva a nálam lévő magazint, leginkább azért, hogy teljen az idő és lehetőség szerint ne egyen meg az unalom közben.
Mikor aztán meglátom meglépni, integetek neki – ha nem látja meg, akkor még a nevén is szólítom –, hogy jöjjön fel az emeletre.
Felállok és átölelem a puszit pedig viszonozom.
- Szia! De jól nézel ki, jót tesz neked a kispapaság. – mosolygok rá szélesen, aztán visszaülök a székre, amelyen eddig is gubbasztottam.
- Nem sokat. – vonom meg a vállamat. Most azonban nem akarok se Eddiere sem a jelenleg nem túl kellemes életemre fókuszálni, mert akkor vagy az asztal alá iszom vagy bőgöm magam és egyik sem célom.
- Amanda, hogy bírja a hajtást? Gondolom, most, hogy itt a nyár eleje lassan, beindult az esküvőszezon. – biztosan nagyon elfoglalt lehet ilyenkor, bár nem igazán tudom, én is csak a sajátomat szerveztem és volt hozzá segítségem, szóval ebbe nem látok bele úgy vagy annyira, mint ő.
- Képzeld, felhívott, találkozni akar velem. Neked mondta, hogy miért? – mármint Amanda természetesen, ami önmagában furcsa, mivel mi nem igazán szoktunk kettesben összejárni. Vagy bármit is csinálni.
- Alex, ugye nem gondolja azt, hogy te meg én…? Eddietől már megszoktam, hogy folyton ezzel dobálózik, de nem akarom, hogy éket verjen bárhová is az, ami nincs. – főleg most, hogy babát vár. A hormonoktól állítólag nagyon meg tud kavarodni az ember és tényleg nem szeretném, ha feszültség lenne közöttük miattam. Vagy a barátságunk miatt. Az senkinek nem lenne jó.

//semmi gond Asztalok az emeleten (Good Bar) 1139198741//
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptySzer. Május 11, 2016 3:03 pm
 



 

A szavaira elvigyorodom, és oldalt fordulva simítom a hasamra a kezeimet, még rá is játszom némi homorítással, mert pocakom ugyan nincs, még sörrel tömött sem, szép is lenne úgy végeznem a munkámat, ugyan van, aki megengedi magának, de én maximalista vagyok ilyen téren.
- Úgy gondolod? – Simogatom tovább, miképp egy kismama is tenné, de aztán már tényleg jön az üdvözlés, nem szórakozok a végtelenségig. - Te sem panaszkodhatsz, de ez nem újdonság. – Kacsintok rá, aztán helyet foglalok én magam is.
Értek én a szép szóból, jobban mondva nem szóból, szóval nem erőltetem tovább a dolgot, bár bizonyos szempontból elkerülhetetlen lesz, mert hallottam valami egészen érdekeset, és nem biztos, hogy olyan a téma, amit ki óhajtok kerülni, legalább említés szintjén érdemes megemlékezni róla.
- Szerintem annyi energiája van, mint még soha, bár be kell vallanom, iszonyatosan féltem… – Nem örülök neki, hogy ennyit dolgozik, és egyre kevésbé nem, de azt is tudom, hogy az sem használna, ha depressziósan gubbasztana otthon a semmittevés okán, ő olyanra egyébként sem képes.
- Mi? – Őszinte meghökkenéssel fogadom a szavait, és kénytelen vagyok fejet csóválni, lévén erről most hallok először. - Hát ezt… nem értem. Nekem nem említette. Lehet, hogy csak udvariasan meg akar kérni, hogy a tizenkettedik hét után ajándékozz. – Rohadtul remélem, de tényleg értetlenül állok a dolog előtt, lévén az utóbbi időben kevesebbet is találkoztunk mi ketten, szóval ötletem sincs.
- Erről miért most hallok először? Eddienek ilyen tévképzetei vannak? – Mert annyi, nem több, hogy a színfalak mögött részemről soha nem csak ennyi volt, az egészen más kérdés, de ezt nyilván senkinek sem fejtettem ki soha, és nem is tervezem. Bizonyos halak akkor is elúsznak, ha nem szeretnénk. - Egyébként, miért gondolná? Tudja jól, hogy régóta barátok vagyunk, nincs abban semmi meglepő, hogy fontos számunkra a másik. Ék meg nincs, tudtommal, de istenesen belém vered az ideget ilyen téren, hallod. – Simítom fel a sörtéket a tarkómon. Nincs vaj a fülem mögött, sosem néztem, léptem félre, és nem is terveztem. Nem vagyok házasságtörő, és házas nőket sem szokásom magamhoz édesgetni. Amúgy nem vagyok ideges, meg semmi hasonló, csak talán feszültebb, harag meg pláne nincs bennem
- Apropó, ha már Eddie… nem is említetted, hogy kórházba verekedte magát. Nem nagyon vágtam miért akadt össze a kollégámmal, de mivel benyögte utóbbi, hogy nekem lenne okom törött orral szaladgálni, kezdett gyanússá válni a dolog. – Igaz még így sem értem, hogy mi oka bárkinek azt feltételezni, hogy közöttünk intim kapcsolat van…
Vissza az elejére Go down
Hope Gillian O'Hara
Hope Gillian O'Hara
Inaktív

Avataron : Hilarie Burton
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptySzer. Május 11, 2016 3:41 pm
 



 

Produkcióját hangos felnevetéssel értékelem és finoman meglököm a vállát is.
- Tiszta dinka vagy, de így szeretlek. – kuncogok még mindig, hogy aztán a nevetés mosollyá szelídüljön az ölelés és puszi köszöntésében. Gyakorlatilag nem is realizálom, hogy mit is mondtam neki szó szerint, de nem aggódom a dolog miatt, világ életünkben közel álltunk egymáshoz, persze, hogy szeretem. Azt pedig, hogy milyen is ez az érzés pontosan, megtartom magamnak, mindenkinek jobb így.
- Biztosan rám is a te kispapaságod van hatással. – bolondozom vele, így elütve a bókot.
A hangulatom érezhetően felfelé ívelőbe szökött már csak attól is, hogy itt van, a hozzá tett komolytalankodás pedig a jól eső plusz. Nem is sejti mennyire hiányzott ez.
- Miért? Van valami oka, baj van? Vagy „csak” túl aggódod? – komolyabbá válnak a vonásaim, mivel eddig nem említette, hogy lenne bármi oka, amiért aggódni kellene Amandáért vagy a piciért. És hirtelen elszorul a szívem, nem kívánok Alex gyermekének semmi rosszat a világon és most már én is izgulok érte.
- Oh… Ne haragudj, akkor csak én látok mumusokat mostanában mindenhol. – azt hiszem az, ami otthon folyik kellőképpen rányomja a bélyegét a mindennapjaimra és már ott is olyasmit látok, amit és ahol nem kellene. Nagyon nem.
- Öhm… tett említést arról, hogy nem igazán nézi jó szemmel a barátságunkat. – húzom el a számat és igyekszem a lehető legszebb csomagolást húzni arra, amit konkrétan a fejemhez vágott.
- És azért nem mondtam eddig, mert baromság az egész. – elvégre mi ketten tudjuk a legjobban, hogy soha semmi sem történt közöttünk, ezért is nem tartottam fontosnak, hogy megemlítsem Alexnek az egészet.
- Ne haragudj, nagyon sajnálom, nem akartam. Izgulok a nejeddel való találkozás miatt, mert még sosem volt példa arra, hogy csakúgy látni akarjon és nem is tudom, biztosan csak ráparázok a dologra szokás szerint. – oké, képes vagyok némely dolgokat túl gondolni és habár sosem mondtam Alexnek sem konkrétan, hogy nem kedvelem a nejét, gyakorlatilag nem is tagadtam. Inkább ügyesen kikerültem a kérdést annyival, hogy Amanda roppant bájos. Tényleg az, csak épp én nem használom ezt a két kifejezést együtt sosem, ha valami tetszik. És ezt tudja jól a mellettem ülő barátom is.
Érdeklődve hallgatom, amikor a férjem kerül említésre és megereszkedő vállakkal nézek Alexre, amikor a végére ér a sztorinak.
- Nekem annyit mondott, hogy állítólag kollégád szerint házasságszédelgő vagyok és ezen összeverekedtek. Nagyjából ennyi a története az egésznek. – szusszanva és nem szívesen vallom meg a dolgot, mert nem akarok rosszat mondani a kollégáról, akiről nem is tudom, hogy ki volt, lévén nevet eddig senki sem mondott és Alex társait ismerem. Bejárok az állomásra, viszonylag gyakran találkozom velük, tudom ki kicsoda.
- Nézd, ha már belekezdtünk ebbe és így alakult, akkor elmondom, de szeretném, ha nem vennéd a szívedre a dolgot, oké?! – fordulok felé és a keze után nyúlok, megfogva azt.
- Állítólag kívülről nagyon máshogy tűnik a barátságunk és, hogy többet érzünk mindketten egymás iránt. – szusszanok végül és eszembe jutnak a férjem szavai, ami öhm… jóval vulgárisabb kifejezéseket tartalmazott, de azt sosem volnék képes visszaidézni, marad hát ez a megfogalmazás.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptyCsüt. Május 12, 2016 12:52 pm
 



 

- Néha muszáj. – Sokszor, ami azt illeti, inkább vagyok vidám, mint bármi egyéb, mert komoran leélni az életet mégis mi értelme volna? Épp elég mosolytalan arccal találja szemközt magát az ember nap mint nap.
- Nem, nem hiszem, te nem lettél gömbölyűbb. – Csóválom mosolyogva a fejemet, és ezalatt nyilván nem azt értem, hogy állapotos lenne, mert tudom, nem szeretne jelen helyzetben, ámde híznia sem sikerült, aminek egy nő a helyzetek többségében csak örülni tud.
- Szerintem túl aggódom. Mármint, nyilvánvalóan nincs semmi oka, meg ilyenkor még úgysem állapítható meg semmi, csak tényleg rettenetesen sokat dolgozik, és még csak most indult be a szezon. Féltem. – Ennyi igazából, és bízom benne, hogy nem is kell majd soha más miatt is aggódnom, csak a túlféltés okán pörögnöm.
- Tényleg nem gondolnám, hogy jelenleg félned kell bármitől is. – Nem, meglehetősen őszinte a kapcsolatunk Amandával, ha baja lenne a legjobb barátnőmmel, bizonyosan szólna, legalábbis én ebben bízom.
- Igazán kedves, pláne úgy, hogy sokkal régebben vagyunk barátok, minthogy egyáltalán megismerkedtetek. – Ez olyasmi, amivel nem tudok mit kezdeni. Nyilván akkor is hasonlóan húznám a számat, ha Amanda jönne elő hasonlóval, mert én sem szólok bele, kikkel barátkozik. Ő azonban sosem tett hasonlót, és kissé, na jó, nem kicsit dühít a gondolat, hogy ellenben Eddie nem képes elfogadni.
- Oké, de ha te feszülsz miatta, sőt, tulajdonképpen miattam, arról azért tudnom illene. – Nem szeretném, hogy miattam essen baja, nyilván lelki értelemben, de részemről az is bőven elég lenne. Sőt, az rosszabb, mint a fizikai bántalmazás, de bármennyire is ne szimpatizáljak Eddievel, sosem nézném ki belőle, hogy megüt egy nőt.
- Nem fog megnyugtatni, de én is csodálkozom azon, hogy találkozni szeretne veled, mindenesetre előre inkább ne görcsölj rajta. – Nem vagyok benne biztos, hogy rá kellene erre kérdeznem Amandánál, inkább majd óvatosan célzott megjegyzést teszek, hogy mennyire öröm hallanom, hogy közelednek egymáshoz.
- Nyilvánvalóan ostoba majom, mint amilyen eddig is volt, lövésem sincs, miért ugrott az urad a nyilvánvaló rágalomra. – Az egy dolog, hogy viszonyulunk egymáshoz, az egy másik, hogy ölelésen túl még csak egy csók sem csattant el közöttünk soha. Meg aztán, Johnson szerintem hullára bele van zuhanva a nejembe, és halálosan zavarja, hogy míg ő magányos farkas, én bomba szőkékkel vagyok körülvéve.
- Megígérni nem tudom, de megpróbálom. – Na jó, a kézérintés okán hajlamos vagyok valami nagyon komoly dologra gyanakodni, és egészen beparázok, de egyébként nem tudok elképzelni, mit vehetnék a szívemre.
- Jó, de hát, nem hullára mindegy minek látszik kívülről, ha mi tudjuk, hogy nem az, amire gondolnak? – Vakarom meg a tarkóm kissé zavartan, a mondat másik felét nem taglalnám, mert hazudni nem kenyerem. Ugyanakkor bármit is látnak meg mások, annak létjogosultsága tulajdonképpen soha az életben nem volt.
- Meg aztán, meglehetősen nevetséges lenne, ha mindenki más észrevette volna rajtad és rajtam kívül, hogy többet érzünk egymás iránt. – Az. Nevetséges. Hú de kedvem lenne pofán vágni magam. Mindenesetre, előjönni ezzel már fölösleges, neki van egy remélhetőleg még helyrehozható házassága, nekem pedig egy csodálatos, olyan nővel, aki majdhogynem tökéletes….
Vissza az elejére Go down
Hope Gillian O'Hara
Hope Gillian O'Hara
Inaktív

Avataron : Hilarie Burton
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptyPént. Május 13, 2016 10:02 pm
 



 

- Tudod, hogy nem bánom. – igazából még szeretem is, amikor ilyen, megnevettet és ez rám fér, hangozzék akármennyire is önzőnek ez a dolog.
- Csak őszintén Alex. – húzódnak széles mosolyba ajkaim. Amúgy nem igazán szoktam magam a mérlegre állva figyelni, ha a ruháim szűkebbek, akkor híztam, ha lazábbak, akkor meg fogytam, legalábbis ez volt a mércém évekig, de jó ideje már, hogy a súlyom nem változott szemernyit sem.
- Ne aggódj, egészen biztosan nem lesz semmi baj, elvégre a várandósság nem betegség. Érzi, hogy mennyit bír el, te pedig élvezd az egészet, ez csodálatos dolog. – marha okosnak próbálom magam tettetni, mivel én magam nem tudom, hogy mennyire érzi egy kismama mit bír el és mit nem. Sosem volt benne részem vagy tapasztalatom, így valójában gőzöm sincs. Azt viszont tudom, hogy Amanda is szereti Alex-t és biztosan nem akarna semmi rosszat a picinek.
- Akkor tényleg csak én gondolom túl. – szusszanok egyet és próbálom nyugodtan várni a találkozót a nejével, akkor is, ha furcsa és szokatlan lesz az egész.
- Nem, egyáltalán nem az és szerintem pont ez az ami nincs ínyére, hogy sokkal régebb óta állunk közel egymáshoz, minthogy megismertem volna őt. – húzom el a számat, mert természetesen nem örülök annak, hogy Eddie ennyire nem tudja/tudta elfogadni Alex-t és a vele való kapcsolatomat.
- Csak rosszul érezted volna magad miatta és ez nem volt szükséges. Nézd Alex, én most sem akarom, hogy emiatt akár egy kis szikrányi kellemetlenséged legyen. Kibírom és sokkal fontosabb vagy annál, minthogy neki nem tetszik-e az, hogy jóban vagyunk vagy sem. – a legjobb barátom évtizedek óta, akit őszintén szeretek és ha ezt a férjem nem volt képes ennyi év alatt elfogadni, az roppantul fáj, de nem az én, a mi veszteségünk, hanem az övé.
- Próbálok. Mindenesetre jobb, hogy te is tudsz róla. – szusszanok egyet halkan. Amandának mindenesetre nem fogom mutatni, hogy mennyire is aggaszt a mi leendő találkozónk. Elmegyek és természetesen viselkedek majd, nem úgy, mint aki a legrosszabbra számít.
- Gőzöm sincs. – vonom meg a vállam. Ha érteném, hogy Eddie mit miért csinál, akkor azt hiszem nem ott tartanánk ahol.
Előadom végül Alexnek az egész sztorit, ami a háttérben húzódik, bár nem a legszívesebben, elég volt, hogy csak én tudtam róla, most viszont azt hiszem úgy fair, ha ő is hallja mi is a helyzet.
- Nekem az. Nem érdekel, hogy mit gondolnak mások. – igyekszem a válasszal, mert így is van. Teszek rá, hogy ki mit gondol, én – mi –tudom – tudjuk –, hogy nem történt közöttünk soha semmi és ez bőven elég. Csakhogy ettől még úgy tűnik mások nem egészen úgy látják a dolgokat, ahogyan mi.
- Igen, én is ezt hiszem. – értek egyet bólogatva és valamiért kissé talán lebiggyed ajkaim sarka.
- Elvégre sosem akartunk kikezdeni egymással. – jegyzem meg egy műmosollyal egyetértőn, miközben Alexre pillantok. Ha akartunk volna, megtettük volna, igaz?!!
Igaz??!!
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptySzer. Május 18, 2016 2:59 pm
 



 

- Ha nem lenne munkamániás maximalista, akkor még én is ki merném mondani, hogy érzi, mennyit bír el, de legyen igazad. – Mosolyodom el, talán tényleg csak élveznem kéne, lesni az ultrahangot, összevásárolni minden lényegtelen kacatot, amit sosem fogunk használni, kiscsillió ruhát venni neki, jóval többet mindenből, mint ami szükséges lenne, és körbevigyorogni a fejem, hogy apa leszek. Csak nem tudom, hogy akkor miért aggódom…
- Biztosan, meg aztán, ő pont nem olyan, hogy ha bármi ilyesmi képzete is lenne, eléd álljon vele. Legalábbis őszintén meg lennék lepve, mivel még nekem sem említette soha. – Az, hogy Hope nem kedveli, számomra nem titok, de ezt sosem osztottam meg Amandával, mert a kapcsolatainkat sosem befolyásolta a másik véleménye, akkor egyikünknek sem lett volna senkije. Minden pasijának rühelltem a képét, csak sosem mondtam. Ennyi. Ő sem, csak ismerem, jobban, mint bárki, és tudom mikor van a szépen csomagolt szavak mögött valami egész más, azonban sosem voltam hajlandó problémázni rajta, mert fölösleges, egymás társaságába sem kényszerítettem őket soha, nem lett volna értelme.
- Hát de… most mégis mit kellene csinálnunk? Együtt nőttünk fel. – Tényleg értetlenül állok az egész előtt, bár ha én nem bírom a képét, azt sem várhatom el, hogy neki ne legyenek problémái velem. Szóval, utáljon csak, ha eddig nem kezdte ki vele a barátságunkat, eztán sem fogja, ettől aztán abszolút nem tartok.
- Oké, de azért a házasságodat nem pusztán kibírnod kellene… Nekem nem kellemetlen, eddig sem voltunk jóban, eztán sem leszünk. Pusztán nem értem, hogy jut ilyen eszébe. – Azért valahol igencsak pocsék érzés, hogy a jelek szerint miattam (is) veszekszenek. Arra viszont nem lennék hajlandó, hogy ne legyünk részei egymás életének, ilyet ne kérjen tőlem senki.
- Engem sem érdekel, bár attól még komolyan nem bírom felfogni. – Mert… mi a baj az ölelésekben? Vagy hogy belém karom? A kezét sosem fogom meg, csókot sem váltottunk még az életben, intim közelségbe pláne nem kerültünk, az meg, hogy történetesen a felszín alatt végig több volt a részemről, vagy legalábbis jó ideje, legyen az én magánügyem. Sokat találkozunk, de az aztán rohadtul senkit sem zavarna, ha egy csajjal futna össze ennyiszer, vagy ha én a haverjaim egyikével.
- Hé… mi a baj? – Kérdezek rá, hisz a lebiggyedő ajkakat látván azért nem úgy tűnik, mintha valóban nevetséges lenne jelen helyzetben bármi is. Nem értem a nőket, sokszor még őt sem, pedig tényleg nagyon jól ismerem, de sokszor nem megyek el a reakcióin, mindenesetre folytatja, és hamar ki is veri vele a fejemből az értetlenségemet, mert az iménti csészeemelésem után igyekeztem volna inni egy kortyot a frissen megérkezett kávémból, de a kijelentésére csont nélkül nyelek félre, mintha csak kötelező volna.
- Nem, sosem akartunk. – Válaszolom végül a köhögéstől érces hangon, még mindig nedves a tekintetem a köhögő rohamtól. Amúgy amit mondtam, igaz, többes számban legalábbis mindenképpen megállja a helyét. Az is lehet, hogy jobb így, hogy sosem léptem, mert istenien elcseszhettünk volna egy tökéletes barátságot, és talán már részei sem lennénk egymás életének.
Vissza az elejére Go down
Hope Gillian O'Hara
Hope Gillian O'Hara
Inaktív

Avataron : Hilarie Burton
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptySzomb. Jún. 18, 2016 3:19 pm
 



 

- Jó, de a baba épségét csaknem veszélyeztetné. – nem ismerem annyira Amandát és nem is kedvelem, de azt nem feltételezem, hogy bármi rosszat szeretne a kicsinek. Elvégre nem véletlen becsúszott baba, szóval feltételezem, hogy vigyázni is akar és fog is rá és ez fontosabb lesz, mint a munkamánia. Nem?!
- Oké, akkor biztos valami semmiségről lesz szó. Utólag beavatlak. – azt mondjuk nem tudom, hogy nejének van-e ilyen terve, bár ha eddig meg sem említette Alexnek, hogy találkozni akar vele, akkor… akkor passz.
- Semmit nem kell csinálnunk. Így van, együtt nőttünk fel és elég nagy esély van arra, hogy életünk végéig részesei leszünk a másik életének. – éppen ezért nem nekünk kell változtatni. Meg amúgy is, mit kellene változtatnunk? Nem lógunk egymás nyakán folyton, és a találkozóinkat is inkább kettesben intézzük, így még csak el sem kell viselni senkinek sem olyasvalakit, akit nem kedvel.
- Többek között ezért szeretnék elválni... – szusszanok egyet halkan. Igen, én vagyok az, aki ezt akarja és támogatja, Eddie áll kötélnek. Bár legutóbb idevágta, hogy beleegyezik, de fogalmam sincs mennyire gondolta komolyan vagy sem.
A kérdésére csak lassan és kis mozdulatokkal rázom meg a fejem.
- Néha eltűnődöm, mennyiben lett volna más az életünk, ha a dolgok… tudod, másként alakulnak. – vonom meg a vállam. Ha mondjuk nem megyek olyan hamar férjhez vagy, ha sosem költözünk el egymás közeléből vagy, ha… ha csak egészen másként történt volna minden. Tudom, butaság azon gondolkozni, hogy mi lett volna ha. Semmi értelme nincs.
Felé fordulok, amikor meghallom, hogy a félrenyeléstől köhögni kezd.
- Jól vagy, minden oké?! – finoman hátba veregetem és aggódva pillatok rá. És valahogy nem tudok nem arra gondolni, hogy nem véletlenül fulladozik most. Vagyis, hogy nem pont a kérdésem miatt sikerült ilyen szerencsétlenül nyelnie.
- Igazából… én egyszer akartam. – vallom be mielőtt átgondolnám a szavaimat. De valahogy mégsem érzem nem helyénvalónak, hiszen a válasza azt sejteti, hogy neki nem fordult meg a fejében soha. Én meg bevallhatom a dolgot így már, nem?! Nem lett belőle semmi, szóval, sokat nem változtat a dolgokon.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptyHétf. Jún. 27, 2016 9:41 pm
 



 

- Nem, valóban nem.- Szándékosan semmiképpen sem, de valljuk be, ő aztán hajlamos mindenbe belefeledkezni, és a külvilág olyankor nem igazán számít, noha az anyai ösztönök talán másként működnek, és nem szükséges ilyesmi miatt aggódnom. Talán… Legalábbis nagyon remélem. Francba, nem is értem, miért aggódom ennyire túl, meglehet, már kóros az, amennyire én gyereket szerettem volna, magam sem értem, miért volt ennyire sürgős.
- Remélem. – Amanda nem szokott unatkozni, következésképpen fogalmam sincs róla, mennyi az esélye annak, hogy semmiségről van szó, de mondhatni, a remény hal meg utoljára…
- Pontosan. Nevetséges az egész. Fogalmam sincs, ki mondja, hogy bűn valakit az utcán megölelni, vagy puszit adni neki, vagy egyáltalán más nővel szóba állni a feleségen kívül. Azt meg valóban senki se kérje, hogy ne találkozzak veled. Annál inkább akarnék csak. – Amit nem szabad, ugyebár… Meg aztán, makacs egy öszvér vagyok én is, bizonyos dolgoktól nem lehet eltántorítani, s Hope ugyan személy, de tőle sem. Ilyet tőlem nem akarjon senki, még a gyermekem anyja sem, az ultimátumokat senki sem szereti.
Nem mondom, hogy nem örülnék, ha az a pöcs kikerülne a képből, de az viszont nem vágyam, hogy Hope boldogtalan legyen, nem jó ez sehogyan sem. Ideális esetben képes lett volna boldoggá tenni, az lett volna a jó, ő is, én is. Mással. Nem olyan, mintha valaha is közöltem volna vele, hogy vannak bizonyos nem korrekt gondolataim és vágyaim vele kapcsolatban, és talán kialakul valami egyéb a barátságunkon felül. Sosem volt elég merszem, és ez már rég nem opció, azóta, hogy ő kimondta a nos… boldogtalanító igent.
- Attól függ, mit értesz másként alatt. – Nem vagyok gyökér, nem vágom a fejéhez sem most, sem máskor, hogy hallgatnia kellett volna rám, és nem hozzámenni. Tehettem volna ellene némileg határozottabban, de nem tettem, így hát most minden egyéb csak kapálódzás lenne. Pár pillanatig a vonásaiba temetkezem amellett, hogy a kávémat szürcsölöm, de a következő megjegyzése betalál, és majdnem bele is fulladok a hallottakba, igyekszem összeszedni magam, krahácsolok, mint egy egész életében dohányon élt vénember, de végül sikerül visszanyernem az uralmat önmagam felett.
- Hogyne, remekül. – Na ez pont annyira igaz, mint amennyire az előző kijelentésem, csak míg arról talán nem tudja, hogy égbekiáltó kamu, úgy erről vélhetőleg azért az arcába integet eme tény.
- Te meg akarsz ölni? – Nézek rá megütközve azon a tényen, hogy egyszer akart. A… ezer sípszó sem lenne elég ahhoz, hogy megfelelően körbeírjam a véleményemet ezzel kapcsolatosan. Én ezt nem hiszem el. A sírba fog vinni ez a nő. - Csak úgy… a dolgok tisztázása végett… mikor is volt az az egyszer? – Nagyon próbálok nem kiakadni, mert nem tehetem, mert bármikor is volt, már nem számít, feleségem van, aki a kisbabámat hordja a szíve alatt. Ez nem így működik. Rohadtul nem. Miért most?
Vissza az elejére Go down
Hope Gillian O'Hara
Hope Gillian O'Hara
Inaktív

Avataron : Hilarie Burton
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptyVas. Szept. 18, 2016 11:06 am
 



 

Könnyed és jó hangulatú, de rövid és halk nevetést hallatok. Egyszerűen megmelengetik a lelkem a szívem a szavai.
- Ezt azért jó hallani és én sem tudom, hogy ugyan mi végzetes bűn van abban, ha egy férfi és egy nő csak barátai egymásnak. Nem lehetetlen a dolog, itt vagyunk rá élő példának. – érintem meg a kezét, bár nem tudatosan, önkéntelen mozdulat.
Mindegy mit érzünk egymás iránt éreztem iránta korábban, mindketten megházasodtunk és éljük az életünket, és csak örülök annak, hogy ismerhetem és, hogy bármikor fordulhatok hozzá, ha úgy alakulna.
- És egyébként engem sem lehetne elválasztani tőled. – ha nem lehetne, annál jobban akarnám én is, ez tény. Pontosan ugyanúgy érzek az egésszel kapcsolatban, ahogyan ő is.
- Nem is tudom… ha mondjuk nem megyek olyan gyorsan férjhez...vagy, ha nem közlöd, hogy Amandával komolyra fordultak a dolgok azelőtt, hogy bevallottam volna neked, hogyan is érzek
Nyitva hagyom a választ, szándékosan be nem fejezve a mondatot.
- Mindegy, butaság ilyesmin gondolkozni. – szusszanok végül, hiszen a mi lett volna, ha játéknak sosem igazán értelme. Nem változtat semmin és ráadásul felesleges is, így inkább elengedem a témát, már, ha nem nagyon ragaszkodik a felgöngyölítéséhez.
Aggodalmasan pillantok rá, ahogy félre nyel és köhögni kezd, és megkönnyebbülök, amikor közli, hogy jól van.
- Nem! Jesszusom, miért kérdezel ilyet?! – kerekre nyílnak a szemeim, mert hát még viccnek is rossz, hogy szándékomban állna megölni. Te jó isten, dehogy is! Akkor sem, ha félig viccnek szánta a megjegyzését.
- Mielőtt eljegyezted volna Amandát. Régen. – pontosan úgy pillogok felfelé és oldalvást rá, mint aki rossz fát tett a tűzre, pedig nem. Vagyis szerintem nem. Ugye nem?
- Miért érdekelt? Amúgy meg csak jól összekuszáltam volna a dolgokat, szóval jobb, hogy így alakult. – legyintek egyet a kezemmel, mintha nem is számítanak semmit sem, amit az imént sikerült közöljek vele. Nem tehettem, hogy beavatom, akkor egészen biztosan nem, hiszen most is előttem van, mennyire boldog volt és izgatott az eljegyzésétől és most is az, hiszen jól sikerült a házassága, a neje gyönyörű és mindent megadna neki. Míg mellettem ki tudja mi történt volna. Már, ha érdekeltem volna úgy is, de mivel feltételezem, hogy nem, tényleg csak kellemetlen helyzetet szült volna az egész.
Vissza az elejére Go down
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptyCsüt. Dec. 01, 2016 10:06 am
 



 





játék vége




Vissza az elejére Go down
Adrian James Skyberg
Adrian James Skyberg
Inaktív

Avataron : Chris Hemsworth
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Joel & Adrian -
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptyPént. Dec. 02, 2016 3:50 am
 



 

Joël & Adrian




Let's go have some drinks, buddy!



Feszülten, várakozással telve állok a bár előtt, tekintetem üresen, fénytelenül bámul az arctalan tömegbe. Megborzongok. Az utca tömve, a hideg, szeles idő ellenére is. Eső ígéretét hozza magával a szél, Seattle ezen része mégis élettel teli és zavaros. Emberek jönnek mennek az utcán, autók, taxik parkolnak le, majd haladnak tova, szórakozóhelyekről szól ki a zene innen is, onnan is, lányok, fiúk nevetnek és kiabálnak. A telefonomra nézek, lassan ide kell érnie Joelnek.  Megan szerencsére a kórházban ragadt, úgyhogy ma este legalább lesz egy kis nyugtom tőle.
Sóhajtok, és arrébb sétálok pár lépést, mintha ez változtatna azon, hogy cudar egy idő van. Hiába van rajtam kabát, pulóver, testem mégis reszketni kezd olykor. Túl korán jöttem, és túl hamar szálltam ki a Roverből. Szeretem azt az autót, de mostanában nem igazán teszek semmi olyat, ami amúgy rám jellemző lenne. Arcom most is komor, szinte már szomorú, tekintetemben megkopott a mindig ragyogó melegség és derű, helyét védelemből felvett távolságtartás vette át. Nem direkt csinálom. Nem önszántamból, és sok energiám megy el arra, hogy titkolni próbáljam. De szemeim alatt karikák éktelenkednek, én pedig már azt sem tudom mikor aludtam egy jót. Megannel a kapcsolatom...nevezhető kapcsolatnak az, ha egy nőt csak azért dugok meg, mert az egy éjszakás kalandom beletiport az önérzetembe? Megan egy nagyon szép nő, tényleg, vörös haja, zöld szeme, vékony alakja sok férfi álmát testesíti meg. Joel ismeri a kórházból, bár nem tudom, azt is tudja-e már, hogy kavarok vele? Ha nem, majd most megtudja. Ráadásul nagyon odaadó az ágyban is. Minden pasas álma. Főz, kedves, tényleg figyelmes, csinos, és nővérke, ami aztán a fantázia beteljesülésének a netovábbja. Mégis...miért érzem azt, hogy valami sosem kerek vele? Néha tök jól elvagyunk, de csak mint két haver, dumálunk, vagyis leginkább ő dumál, én meg hallgatok, néha meg a frászt hozza rám, mert olyan gyorsan vált vérszomjas fenevadból szelíd kis őzikévé, hogy az nem emberi, és ezzel teljesen ki tud idegelni. Mintha néha elfojtaná saját magában az érzéseit, ami szerintem nem normális és nem egészséges. Én már csak tudom, én állandóan ezt csinálom egy ideje. Kezdek is bekattanni tőle rendesen. Ezért is hívtam fel a minap Joelt, hogy megkérdezzem, nincs-e kedve egy kis időt eltölteni velem. Csak úgy pasisan.
Dideregve húzom elő megint a telefonom, de nem érkezett üzenet, sem hívás tőle. Tudom, hogy orvos, de ismerem Joelt, hogy ha más nem, hát valamelyik gyakornokkal, műtősnővérrel, ápolóval, vagy akárkivel, de üzen, ha valamiért nem tud jönni. Előfordulhat, és én ezért sosem haragszom, tudom, hogy nála nem olyan a munka, mint nálam, hogy csak lerakom a fúrót, és az ott marad reggelig, vagy ameddig akarom, ha neki mennie kell, akkor sokszor azonnal. Elég sok időt töltöttem ahhoz a kórházban, hogy kiismerjem magam a rendszerben, és ehhez nem kellett más, mint egy kis odafigyelés, éleslátás, és persze pár ember, akikkel lehetett normálisan beszélgetni róla. Nem vagyok önző dög, nem mindig csak magamról beszélek, így ez elég könnyű volt. Na, ma már nem biztos, hogy ugyanilyen intenzitással menne, lévén, hogy a saját gondolataimban sem ismerem ki magam, hát még máséban. Az ismeretségünk nem régi, de elég mély ahhoz, hogy azt mondhassam, a barátom. Elég gyakran jártunk össze, de az utóbbi időben pár sms-nél vagy hívásnál többre nem futotta se neki, se nekem, és nem akarom őt elveszíteni. Sajátos nézetei vannak, és olykor csípős nyelve, sőt, megkockáztatom, hogy tud néha tuskó is lenni, de én csípem. Velem amúgy is könnyű jóban lenni. Az egyetlen, akivel az egész Földön nem tudok veszekedés nélkül meglenni, az Cornelia. Az ég tudja, miért van ez...de nem is érdekel. Épp a napokban vágta a pofámba, hogy gyűlöl, hogy hozzá fog menni ahhoz a köcsög Waldorf-ivadékhoz, úgyhogy most szépen találkozok Joellel, és addig iszok, míg ki nem hullik a fejemből még az emléke is Cornelia Jonesnak. Ha nem, akkor egy komp elé vetem magam. Valami megoldást azonban biztos találni fogok a problémáimra, ha megszakadok is.
Végre meglátom Joel kocsiját közeledni, így fázósan húzom fel vállaimat, de mosolyt varázsolok ábrázatomra. Örülök, hogy ilyen sok idő után végre sikerül találkoznunk, és gyorsan a tudatom legmélyére száműzöm Cornelia emlékét is. Mikor közelebb ér, elé sietek, és barátságosan kezet nyújtok felé, majd kicsit meglapogatom a hátát is.
- Barátom, de jó, hogy el tudtál jönni! - mosolygok rá, majd elindulok a bár felé. - Na menjünk be, mielőtt még lefagynak a tökeim. Az asztalunk már készen áll, csak nem akartam egyedül bemenni. Nem azért, mert annyira derogálna, csak láttam, hogy túl sok dögös csaj van odabent, féltem, hogy még megtámadnak. - kacsintok rá, majd beérve leveszem a kabátomat. Egyszerű szürke pulóver van rajtam, fekete póló alatta. A hajam talán még sosem volt ilyen hosszú, és vagy két hete a borotvával sem barátkozok. Sem időm, sem energiám ilyesmivel foglalkozni. Szerencsére a lécek meg a csempék meg a vasalatok nem kérik ki maguknak, hogy miért nézek ki Neandervölgyinek, és még egy fúró sem kezdett sztrájkolni azért, mert a hajamat össze tudom gumizni a nyakszirtemnél. Egyébként meg az az igazság amúgy is, hogy semmi kedvem nem volt egyedül ücsörögni egy asztalnál, most valahogy nem fűlt hozzá a fogam. Joel szerencsére ismer, úgyhogy tudja, hogy a fele sem igaz annak, amit mondok, de nem baj, a viccelődés sosem árt. azért mégsem zúdíthatom minden lelki nyavalyámat a nyakába rögtön a bejáratnál, nem? A kabát ruhatárba és a kocsikulcs pultnál való leadása után felmegyek a lépcsőn, és megtalálva a számunkra lefoglalt asztalt lehuppanok az egyik székre, s ha ő is helyet foglal, a szemébe nézek. Az enyémnél sötétebb kék íriszek fogadnak, amelyeknek jó ideje nem tudtam már örülni személyesen. Bírom ezt a tapsihapsit, de tényleg. Ugyan nem vagyunk az utolsó cserkésztábor óta barátok, de komolyan úgy érzem, hogy közel áll a szívemhez, az első perctől megtaláltuk a közös hangot, és azóta is töretlenül tart a szépen kifejlődött barátság. Együtt járunk futni, amikor csak tehetjük, és ha máshogy nem, de telefonon, sms-ben azért nem nagyon telik el úgy nap, hogy ne beszélnénk, ha csak pár szót is. Bár az is tény, hogy vagyunk mindketten annyira intelligensek és felnőttek, hogy tudjuk, vannak dolgok, amiket nem lehet telefonon megbeszélni. Erre vannak ezek a találkozók. Egy csinos pincérnő lép oda hozzánk, és mosolyogva nyújtja át az itallapot. Gyorsan átfutom, és rendelek egy dupla whiskeyt jéggel, és hozzá egy kólát. Miért azt? Fogalmam sincs, most ehhez van kedvem. Bebaszni, és ébren maradni. A kocsimat majd hazahozom holnap, vagy hívok sofőrszolgálatot, jelenleg ez izgat a legkevésbé. Ha Joel is rendel, és a pincérnő elsiet a rendelésünkkel foglalkozni, körbetekintek. Elég sokan vannak, zene szól, pörgős, dzsesszes, de legalább lehet tőle beszélgetni. A tömeg inkább lent van a bárpultnál. Azért ez a rész sem üres teljesen, csak épp nincs nyomorgás, aminek én kifejezetten örülök. Tekintem Joelre függesztem.
- Haver, azt hittem sose tudjuk már összehozni ezt a találkozót. Eszméletlen hajtás van a melóban, jóformán minden nap 16-18-20 órákat húzom az igát - sóhajtok fáradtan, aztán kibontok az asztalon lévő zacskókból egy csomag mogyorót, és beletúrva kiveszek pár szemet, majd a számba dobom őket. - pedig annyira akartam már veled beszélni, csak ez nagyon nem volt telefontéma. Na, nem mintha panaszkodnék, mert inkább szakadjak meg a melóban, minthogy munkanélküli legyek, nem? De előbb kezdjünk veled. Mi újság a Kismamák szentjével mostanában? Megvan még az a csajszi, akit füzögettél múltkor? Az a cukrász...vagy szakács, vagy...faszom, KFC-s, tököm tudja, valami kajával kapcsolatos. Na, szóval, ő megvan még, vagy ezt is lecserélted valami kevésbé ragadós numerára? Nem, mintha meg szeretném sérteni a hölgyet... - vigyorgok rá, és újabb mogyorót kezdek rágcsálni. Tudja jól, hogy ezt nem becsmérlésből mondom, mert Joel és én, úgy hasonlítunk egymásra, mint két lego kocka. Igaz, én kicsivel magasabb vagyok, de nem is erre gondolok, hanem csajozás szemszögéből. Joel sem az a kötődős fajta, én sem, mindketten szeretjük a könnyed kalandokat, a laza kapcsolatokat. Legalábbis szerettük, mert hogy én mit szeretek, az kezd egyre kétségesebbé és zavarosabbá válni...

♣ megjegyzés: Pffff....




♣ szószám: 1295
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
Joël Émeric Roux
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptyPént. Dec. 02, 2016 10:21 pm
 



 



Adrian & Joël


Abban a pillanatban megy el a kedvem mindentől, amint kilépek a lakásból, és bizony rohadt hideg van. Gyalog akartam menni, vagy tömegközlekedéssel, de végül visszasorolok, hogy a mélygarázsból felálljak az autómmal, és azzal vegyem be a várost. Nem arról van szó, hogy félteném, sokkal inkább arról, hogy nyilvánvalóan inni fogunk, következésképpen az autó hamar használhatatlanná válik, ámde majd megoldom valahogy. Annyi előnye mindenképpen van a kellemes meleg mellett, hogy nem fogok elkésni. Sosem kések, rohadt pontos egy faszi vagyok, de valahogy mostanában egyre gyakrabban sikerül, sokszor azért, mert még megírok egy „utolsó” sms-t Chloenak, vagy felveszem a telefont, ha keres, merthogy kinyomni nem szokásom, ennek hála mondhatni a pontosan meghatározható én, aki voltam, valahogy elveszett, és lett belőle egy kaotikus, ámde egészen boldognak tűnő valaki. Döntse el mindenki magának, melyik a jobb. Én részemről remekül megvagyok, amellett, hogy sajnos hajlamos vagyok azt feltételezni, hogy minden csoda három napig tart, és Chloe nem fogja a végtelenségig elviselni, hogy olyan vagyok, amilyen, és hogy nem akarok bizonyos dolgokat, mert egyszerűen elképzelni sem tudom, miként működnék férjként, nemhogy egyáltalán apaként. Leállítom az autót, és szétnézve kipattanok belőle, majdhogynem egyenest Adrian karjaiba, hahh, milyen romantikus. Rögtön lekezelek vele, és viszonzom a féloldalas, nagyon macsós ölelésféleséget, mégiscsak pasik vagyunk, nem ugrunk sikongatva a másik nyakába, mindegy, milyen rég találkoztunk.
- Mondtam, hogy jövök, szóltam volna, ha közbejön valami. – Ami nálam mondhatni mostanság nem lenne egyedüli eset, tekintettel arra, hogy egyrészt van egy munkám, ahol bármikor dönthet úgy valamelyik betegem, hogy megszül, másrészt van két lányom, akik az őrületbe kergetnek, harmadrészt van egy csodaszép barátnőm, akivel még így sem tudok annyi időt tölteni, mint szeretnék, ellenben most épp nálam lakik, és melózik, úgyhogy megpattantam. Egyébként is kicsit sok már a női holmi a kecóban, nem beszélve a kutyáról, aki mintha pusztán az én szivatásom okán hagyna ott mindenhol egy szőrpamacsot.
- Látom öregem, szerényebb az nem lettél. Egyébként én szerinted megakadályozom, hogy a csajok letámadjanak? Nem mintha annyira bánnád úgy általában. – Vágom ám, hogy csak viccelt, de attól még nem vagyok rest szívni a vérét. Beérve én is kibújok a kabátomból, alóla fehér pulóver villan fel, egyel lentebb meg talán szürke póló, emlékszik már a fene, hogy mit rángattam magamra, elvégre nem tetszeni akarok bárkinek, csak inni egyet, vagy épp sokat Adriannal. Ezért maradt otthon az öltöny meg az ing, helyette a kényelemre adtam, a farmert amúgy is jobban bírom, kevésbé hivatalos.
- Hallod, nem mondtad, hogy ősember találkozó lesz. Elhagytad a borotvádat, vagy mi van? Ha nem ismernélek, azt hinném, depressziós vagy. – Vagy csak a bigéje szereti a vadembereket, nem mintha számítana, hogyan néz ki, de azért érdekel, hogy miért, lévén nem ehhez vagyok szokva a részéről. Valami történt, esélyesen ennek az apropójából keresett meg, mármint szoktunk mi találkozni, de egy ideje valahogy nagyon nem akart összejönni. Ideje volt már mindenképpen.
- Ugyanaz lesz. – Pillantok egy halovány mosollyal a pincérnőre, aki kétségtelenül lecövekelt egy időre tekintetével a párosunknál, meg is értem, egyikünk sem olyan fajta pali, akit csak úgy kirugdosnak a csajok az ágyukból. Csöpöghet egész este. Nem vagyok szerény pasas, az tény, de épp elég nő fordult meg az életemben és az ágyamban egyaránt, hogy tudjam, rettentő kevesen mondanának nemet, de mindez már egy ideje abszolút nem érdekel, lévén van egy teljes idegrendszert lefoglaló kis boszorkám, aki nem mellesleg az egyik leggyönyörűbb teremtés is, akit valaha láttam. Úgyhogy köszönöm, de megvagyok.
-  Ne is mondd, az egész októbert végiggürcöltem, novemberben meg Mark házasodott, minden az esküvőről szólt. Esküszöm, ha a közeljövőben házasságról hallok, falnak megyek. Én azt hittem, sosem leszek túl ezen az egész procedúrán, pedig csak a tanú voltam. Milyen projekten dolgozol, hogy ennyi vele a meló? – Érdeklődöm meg, lehetséges, hogy valami méretesebb vállalkozásról van szó, ha ennyit kell vele gürcölni. A mogyoróból én is veszek, és nyugisan elrágcsálom, amíg Adrian jártatja a lepénylesőjét. Esküszöm, olykor többet pofázik, mint egy nő.
- Kismamák szentje, mi? Szerintem akkor fordulna ki sarkaiból a Föld, ha Szent Joël lenne belőlem, de amúgy jól hangzik. – Ezen azért röhögnöm kell egy sort, mert a lehetetlennél is lehetetlenebb elképzelés. - Erősen túlzol, mikor fűzögetésre hivatkozol, mert inkább fordítva történt, és bakker, séf, kfc… hát te hülye vagy. – Forgatom meg a szememet vigyorogva. Biztos túl nehéz szó. Séf. Pont. - Mellesleg rohadt jó benne, szóval tanuld meg. Lebetűzzem? – Cukkolom, naná, igaz, a szakács valamelyest fedi a valóságot, de azért ennél már többről van szó Chloe esetében. - Épp most sértetted meg. – Szögezem le felvont szemöldökkel, mert ha valami, hát ragadós nem kifejezetten volt sosem, azaz most már mondhatjuk, bár a bújós kiscicát jobban szeretem, ha már mindenképpen a ragaszkodás kifejezése a téma. - Egyébiránt Chloe a neve, ha én képes vagyok megjegyezni az összes kalandocskád nevét Pamelától Meganig, akkor leszel szíves hasonlóképp tenni. – Amikor megismertem, még valami Pamela nevezetű bigével nyomult, bár nem sokáig. Egyébként a reakciómból sejtheti, hogy itt azért valami egészen komoly dolog leledzik, lévén soha nem keltem még egy kalandom védelmére sem, noha Chloe nem kaland, soha nem is volt az. - Az a nagy helyzet haver, hogy totál elcsavarta a fejem. – Már marok is a whiskyre, amit közben kihoz a pincércsaj, és Adrian poharának koccintva belehúzok, valahogy szükségem van rá, elvégre nem mindennap vallja be Joël Émeric Roux, hogy egy nő kifogott rajta.
- Halljam, mi az a nem telefontéma? Tuti köze van ahhoz, hogy neandervölgyiben nyomod… – Úgysem ússza meg, de esélyesen nem áll szándékában, máskülönben nem említette volna meg, hogy van, amiről beszélni akar. Majd megesz a penész, mi foghatott ki rajta, de ide a rozsdás bökőt, hogy ott is nő van a képletben. Mézédes, drága, veszélyes boszorkányok. Az idegeinkre mennek, mégsem lennénk meg nélkülük.
Vissza az elejére Go down
Adrian James Skyberg
Adrian James Skyberg
Inaktív

Avataron : Chris Hemsworth
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptyKedd Dec. 06, 2016 10:07 am
 



 

Joël & Adrian




Let's go have some drinks, buddy!



Szomjazom a Joellel való találkozást. Nem azért, mert friss barátságunk mezsgyéjén idétlen őrültségekbe akarok keveredni, mint valami elborult elméjű, elnyomás alól szabadulni vágyó tinédzser. Felnőtt vagyok, felelősségteljes, megfontolt. Felnőtt időtöltésre vágyom, kesernyés whiskyre jéggel, diszkó helyett egy bár megszokott hangjaira, szívószálas sörözés helyett áttetsző, összekoccanó poharakra. Szükségem van a barátomra, mert belekeveredtem egy olyan dologba, amiből fogalmam sincs, hogy mászhatnék ki, és azt sem, valójában akarok-e kimászni belőle? Hisz egyfelől Cornelia Jones számomra maga a pokol, ostorral és tüzes vasvillával kínzó démona, életem kegyetlen gyötrő gépezete, másfelől...édes bűnbeesés, szűnni nem akaró sóvárgás és szívem egyetlen, meg nem koronázott királynője is, bár ez utóbbit megerősíteni tudatosságom hiányában nem tudnám. Ezért is örülök annak, amikor végre meglátom a felettébb hiányolt cimborámat, és nem vagyok rest kifejezni felé örömömet, hogy megérkezett.
- Tudom, tudom. Sosem hagytál cserben - mosolygok, majd megrázom a fejem - Inkább legyek őszinte, mint álszent, nem? De most komolyan, hidd el, cimbora, a hátam közepére sem kívánok jelenleg semmiféle nőneműt.
Nem folytatom, nincs rá szükség, és nem is lehet igazán jól kifejteni egy sokkal bonyolultabb kérdéskört, szóval inkább benyomulok a bár ajtaján. Nem igazán kell utat törnöm magamnak, röhögve elnézek jóformán mindenki feje felett vagy öt centivel, és a termetem sem hagy kétséget afelől, ha nem állnak el az utamból, könyörtelenül eltaposok mindenkit. Szerencsére a tömeg szétnyílik, így nyugodtan szabadulhatok meg a kabátomtól meg a kocsikulcstól, és a lefoglalt asztalnál találhatom magam. Rám is fér, mert alapvetően eléggé átfáztam odakint. Sajnos a hidegre hosszútávon nem jól reagálok. Az építészet kemény szakma, és nem csak nyáron és a langyos napsütésben kell dolgoznunk, elég gyakran ki vagyunk téve az időjárás viszontagságainak. Fagyott földet ásunk, fűtés nélküli, nyitott nyílászárójú épületekben dolgozunk gyakran tizen- órákat, és ezt a szervezet megbosszulja előbb-utóbb. Esetemben azzal, hogy rövid távon érzéketlen vagyok a hideggel szemben, aminek következménye általában megfázás, hosszú távon viszont sokkal hamarabb átfagyok, mint mások, és nagyon tudok vacogni, és ilyenkor az ízületeim is átfagynak, és fájni kezdenek. Fagyban kalapáccsal dolgozni éveken keresztül azért nem egy legényálom, a többi melóról ne is beszéljünk. A kezem például hihetetlenül érzékeny, a bőröm a legkisebb széltől is azonnal kirepedezik. Fogalmazzunk úgy, hogy nem lennél túl jó alanya egy kézkrém reklámnak. Jól is esik a jó meleg helyiségben végre leülni az asztalhoz. Joel megjegyzésére arcom két oldalán húzom végig ujjaimat, mintha meg akarnám nézni, hogy a szakállam valóban ott van-e még. Pedig tudom, hogy sajnos nem mászott sehová, mivel én ez ügyben nem tettem semmit már jó ideje, ahogy a fodrászt is úgy kerültem, mint mókus az erdőtüzet.
- Ha nem ismernélek, én meg azt, hogy te agyturkász. - csipkelődök vissza neki hunyorogva, de szívem mélyén tudom, hogy nagyon is jól látja a helyzetet, bár azt hiszem a depressziótól én még messze vagyok. De tekintve, hogy egész életemben mosolygós, vidám embernek ismertek, a mostani énem valószínűleg keltheti a depresszióhoz közeli állapot látszatát. De vajon tényleg az lennék, vagy csak én nem veszem elég komolyan a bennem uralkodó zűrzavart? A csipkelődésnek azonban a pincérnő érkezése véget vet, így a rendelésre terelődik át a fókuszpontunk. Az ízlésünk sok tekintetben megegyezik Joellel, ezt már rég megállapítottuk. Mindketten szeretjük az egyszerű életet, a nem túl komplikált kapcsolatokat, a nem viharos érzelmeket, és szeretjük nem komolyan venni a csajokat, ráadásul a whisky mindig tökéletes, ha inni akarunk. Na, jelenleg csak az utóbbira tudom nyugodt szívvel azt mondani, hogy ez jelenleg igaz lehet az életemre. A pincércsaj viselkedése nem tűnik fel egyből, de amikor igen, szabályosan ugrik egyet a gyomrom. Nem vagyok tiszteletlen és megbántani sem akarom szegényt, így csak mosolygok rá, mikor szemlátomást teljes zavarban felveszi a rendelést, de jelenleg ordítani tudnék a gondolatától is, hogy még valaki a közelembe akarjon férkőzni. Mert aki van, nos...az valójában nem egyenlő azzal, aki igazán kéne, de mivel az, aki kéne, azt nem lehet, és nem is akarom, ezért az marad, aki akar. Kicsit úgy érzem magam, mint Demetrius a Szentivánéji álomban. Mert én titkon szeretem szép Hermiámat (Corneliát) aki viszont Lysanderbe szerelmes (kígyószívű Willbe) és engem Heléna (Megan) üldöz a szerelmével. Már csak egy Oberon, egy Titánia, egy Puck meg néhány tündér kellene teljes felvonáshoz, és az életemből tökéletes, megfilmesített színdarabot lehetne faragni. Persze kicsit azért érdemes lenne átvariálni a szöveget, lévén, hogy jelen állapotomban én közelebb állok a haraghoz és a gyűlölethez, mint a szerelemhez, ami persze kettő perc alatt vált vissza lángoló szívfájdalommá, majd újra vissza gyűlöletté. S ezért tartok itt, ahol tartok: határán annak, hogy hosszában felnyiszáljam az ereimet, vagy kényszerzubbonyért és szedálásért könyörögjek a pszichiátrián.
Tekintetem körbejáratom a helyiségen, aztán Joelre függesztem világoskék íriszeimet, és úgy kezdek el beszélgetni vele. Mogyorót bontok, és eszegetek, és azt hiszem húzni akarom az időt, ezért terelem először rá a szót. A melójára csak bólogatni tudok.
- Minden tiszteletem a tietek, komolyan mondom. Én biztos nem bírnám azt csinálni amit ti, de hát ezért is vagytok ti a Supermanek, nem pedig én, Földi halandó. Amúgy megértelek, bár engem egyszer sem kértek még tanúnak, de biztos nagy szívás ennyi munka mellett még ezzel is foglalkozni. Bár, hozzáteszem azt hallottam, a pasasok még egész könnyen megússzák a koszorúslányokhoz meg a nyoszolyólányokhoz képes. Nem tudom biztosra. De örülök, ha jól sült el a dolog, gratulálok Marknak, alkalomadtán majd személyesen is gratulálok nekik. A meló meg...- sóhajtok nagyot és dőlök hátra a széken - van két társasházam, két családim, egy újépítésű, azt most kezdtem, meg egy felújítás, és egy nagyon nívós projektem, ami...hát ami bonyolultabb, mint hittem volna valaha. - horgasztom le a fejem, de a mese itt nem ér véget. Chloé említése úgy látom nagyobb hatással van rá, mint amire számíthattam volna, kicsit el is csodálkozok a válaszán.
- Húha, oké-oké, csak cukkoltalak! Nehogy a szívembe vágj egy szikét, csúnya szalagcím lenne belőled, és nekem a hullazsák, neked meg a narancsszínű kezeslábas nem állna jól! - emelem fel védekezően a két mancsomat, majd Joelre vigyorgok - Nem is tudsz minden kalandomról, te harcikakas. De nyugi van, rajongok Chloé Wardért, mármint ami a főzési tudományát illeti, és mint látod, a nevét is megjegyeztem elsőre. Pluszpont nekem. Nemrég tudtam meg én is, hogy saját éttermet nyitott, egyszer beugorhatnánk, kíváncsi lennék, milyen helyre ment a kedvenc szakácsom, aki miatt már nem lesz annyira fontos, hogy a Revoirba járjak. Főleg miután apám ott kapott megint szívrohamot. - mondom, és tudom, hogy nem éri meglepetésként a hír, hisz elmondtam neki, hogy apa kórházba került, igaz, azt nem említettem, hogy életem gyönyörű kísértése volt, aki megmentette az életét - miután az én szívemet ismét összetörte. Bár meglehet, már ezt is tudja, hiszen együtt dolgoznak, az ilyesminek hamar híre megy, nem? Beismerő vallomására megcsóválom a fejem, és egyébként érdekesnek találom, hogy a szerelmi életünk mindkettőnknek milyen fordulatot vett.
- Szóval elcsavarta? Ennyivel azt hiszed kiszúrhatod a szemem? Na, gyerünk, elő a részletekkel, kíváncsi vagyok hogy sikerült a vad oroszlánt megszelídítenie. A főztje volt a kulcs, mi? - mosolygok, aztán áthajolva az asztalon gyengéden vállon boxolom majd a kiérkezett whiskykkel koccintunk - Hé, én tökre örülök nektek, pajti. Komolyan, szerintem nagyon jó dolog, ha rátalálsz arra, aki szeret és akit te is szerethetsz. Jó, nem fogok itt lantot előkapni és lírákat zengeni, de ettől még tényleg drukkolok nektek. Ezek szerint dúl a l'amour, és minden tejszínhabos málnafelfújt? - iszok bele én is a sajátomba, és érdeklődve hallgatom, már ha válaszol. Mert ismerve Joelt, képes egy pillanat alatt begubózni, de néha meg meglepően bőbeszédű. Általában véve nagyon jó meglátásai vannak, és nem sok emberről mondom azt, hogy adok a véleményére. Mondjuk azt nem tudom hogy vagyok rosszul bekötve, de én általában többet tudok pofázni, mint ő. Talán azért, mert én viszont a munkában beszélek kevesebbet, míg ő meg épp ott tépi rongyosra a száját. Szerencsére ez a barátságunkban eddig nem okozott problémát, szóval remélem, hogy ezután sem fog. Kérdésére azonban ajkaimról lefagy a mosoly, és kissé elábrándozok.
- Basszus, jobban ismersz, mint hittem volna. Na, akkor talán te tudsz segíteni nekem, mert én már nem tudok magamon. Az a helyzet, hogy...hát mit mondjak, szarban vagyok. Na, nem anyagilag, félre ne értsd, hanem...szóval...nem megy a tervezés. Ja, szívügyek vs. kreativitás: 1-0. - iszok bele a poharamba, aztán inkább egy hajtásra lehúzom az egészet. Intek a pincérnőnek, hogy hozzon még két kört, mert erre szükségem lesz, és feltételezem Joel sem fogja visszautasítani, aztán folytatom. - Komolyan, egyszerűen nem tudok egyetlen ép munkát kicsikarni magamból, legyen szó fürdőről vagy konyháról, csak a régi, félredobott terveimet rajzolom meg újra meg újra, egyre pocsékabbul. De, hogy értsd: van egy nő, akivel pár hónapja megismerkedtem, még jóval Megan előtt. Tudod, Megan a vörös nővérke a kórházban a gyerekosztályon, ha jól emlékszem legalábbis ott van. Na, de szóval, a nővel hetekig kerülgettük egymást, egyszer megcsókolt, vagy én őt, már nem is tudom, aztán volt egy részeg hajnalunk együtt, rá pár hétre, és...basszus, Joel, ne nézz így rám! Az a csaj megőrjít azóta, képtelen vagyok kiverni a fejemből, pedig másnak a menyasszonya! Ja, és utál engem. Néha én is őt, de...a francba, J, a helyzet az, hogy azt hiszem  Nem tudok kiigazodni se rajta, se rajtam. Most mondd meg: mazochista vagyok, vagy érzelmileg nyomorék, vagy minek lehetne nevezni azt, hogy van egy csaj, aki odavan értem, a csillagokat lehozná, és az nem kell, de amelyik meg kifordít önmagamból, és minden alkalommal veszekszünk, mikor találkozunk, az meg még álmomban is kísért? Amikor a kórházban leszakadt a lift alattunk, éppencsak megúsztuk ép bőrrel, utána az az eszement fúria eltörte az orromat, és a képembe vágta, hogy rühell, hallod? Én meg csak vigyorogtam, mint egy idióta. Mi a franc van velem? Megbolondultam? - fakadok ki, aztán elhallgatok. - Bocs, hogy ezt így rád zúdítottam, de Cornelia egyszerűen az őrületbe kerget, és az a nagyon nívós projekt....hát az is hozzá kapcsolódik, az apja, aki politikus, ő bízott meg vele, kétséget sem hagyva afelől, hogy ha elszúrom, a karrieremnek ott lesz vége. Szóval még ha akarnék sem tudnék szabadulni tőle. Most mondd meg, mit csináljak? Te voltál már ilyen helyzetben? Kérlek, nyugtass meg, hogy csak elmebajos vagyok, van minderre teljesen logikus orvosi magyarázat, mondjuk egy tumor, vagy egy...mittudomén, kiskoromban a fejemre ejtettek és meggárgyultam, és pár pirulával ki tudok galoppozni ebből az állapotból, mert lassan úgy érzem, három hét fejbelövés után lehetnék csak jól. Esetleg a lobotómia? Ah, nekem muszáj, hogy rendbe jöjjek, mert nem tudok tervezni! Én építész vagyok, nekem a tervezőasztal a második otthonom, nem maradhatok így, ilyen sivár, kreativitástalan állapotban! Joel, mondd, van ebből kiút? - kérdezem, aztán az asztalra fektetett karomra hajtom a fejem. Totális elmebaj, ez a helyzet. Fáradt vagyok, kimerült, és dühös, és kétségbeesett. Nem bírok szabadulni Corytól, pedig tudom, hogy kell. De a gondolat, hogy többé ne gondoljak rá, rémisztőbb, mint az, ha tudom, hogy sosem élhetek már fájdalom nélkül. Ez hülyeség nem? Persze, hogy hülyeség. Csak egy bolond beszél így.

♣ megjegyzés: #nemérkicinkelni #úgynyavalygokmintegycsaj #vágjfejbeegyüveggel #Corneliafogasírbakergetni #Chloéfőzznekünkvacsorát




♣ szószám: 1777
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
Joël Émeric Roux
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptyPént. Dec. 09, 2016 12:41 pm
 



 

- Máris kellőképpen felcsigáztál, de legalább egy felest húzzunk le, mielőtt átszakadna a gát, úgy érzem, szükségem lesz némi szíverősítőre hozzá. – Csuklóból rávágnám, hogy nőügy, de ne szaladjunk ennyire előre, majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Úgyis el fogja mondani, mi a nagy pillanatnyi nők felé irányuló ellenszenv oka. Én nem utáltam meg őket abszolúte, szívesen körbenézelődöm, az igaz, de konkrétan senkin nem akad meg a pillantásom, miért is akadna, van, aki hazavárjon, ami a maga nemében még mindig sokkol olykor, de tulajdonképpen nagyon is jóleső érzés.
- Az nem vagyok, de sokkal több lelki szart hallgattam meg életem során, mint amennyit akartam. – Célzok itt arra, hogy egészen gyakran fordul elő, hogy egy-egy páciensem kiönti nekem a lelkét, szóval fura, de egész sok dologban képben vagyok attól függetlenül, hogy nem kifejezetten érdekelnek mindenki problémái. Adriané számít, és még vagyok így párakkal, de a többségét nem jegyzem meg, igencsak hamar túlcsordulnék, és nem jutnék semmire a privát dolgaimmal, így se nagyon megy.
Ostoba nem vagyok, sejtem, hogy erő, idő, sós mogyoró meg a whisky együttes csodatevő hatalma kell ahhoz, hogy beszélni kezdjen, szóval megteszem én, lévén most éppen Chloe és köztem minden rendben, noha kérdéses, meddig fog így maradni, de egyelőre ez a helyzet, ami engem is gyakorta feldob, és sokkal jobban érzem magam tőle. Már-már majdnem feledteti, hogy az egyik lányom még mindig levegőnek néz az esetek 95%-ában.
- Hallod, azért te sem vagy igazán tisztába a pihenés szó fogalmával. Egyébként meg nem volt nagy ügy, igaz, én megmondtam Marknak, hogy odaállok mellé szívesen, de másra ne számítson, nem mondok beszédet, meg hasonló szarságok, kivéve, ha azt akarja, hogy az egész násznép szörnyülködjön. Szép esküvő volt, annak ellenére is így gondolom, hogy nem rajongunk egymásért a feleségével. – Rohadt finoman fogalmaztam, ami azt illeti, csodálkozom, hogy Amy megengedte neki, hogy engem kérjen fel keresztapának. Komolyan máig nem tudom elképzelni ezt a jelenetet közöttük, de jobb is, ha ez a történet a homályba vész.
- Mákod van, nincs nálam szike. – Nem mintha megtenném, de értelemszerűen ő sem gondolta komolyan, máskülönben nem vigyorogna, mint a tejbetök. - Persze, mert a napi három már bőven a megjegyezhetetlen kategória, mint nálam… de azért kellőképpen sokat tudok felhozni terhelő bizonyítékként a számládra. – Kacsintok rá, szó sincs róla, hogy be kellene mártani bárki előtt, de egyébként sem vetemednék ilyesmire. - Ez egész életképes ötlet, bár jobb, ha szólok előtte, szokása elájulni, dolgokat elejteni, ha váratlanul felbukkanok. Egyébként igen, saját étterme van, és nagyon sokat melózik, szerintem többet, mint ami normális lenne, na de ilyesmiért pont ne én ugassak, aki még többet vagyok a taposómalomban. Tényleg, apád jobban van már? – Ó, ha tudnám, hogy az enyémet a rák emészti, közel sem lennék képes nyugodt maradni ebben a helyzetben. Sajnálom Adrian édesapját, de életben maradt, ez az, ami igazán számít, a többit majd családilag, egymást támogatva megemésztik.
- Hallod, vicc, de konkrétan még egy menüsort sem sikerült végigennem a főztjéből, szóval határozottan nem az volt a kulcs. Egyébként röhejes az egész, csak huszonnégy éves, még minden előtte áll, fogalmam sincs, hogyan habarodott ennyire belém, és őszintén haver, arról még kevesebb van, hogy nekem miként sikerült. Iszonyat balhés, hisztis, makacs némber, másrészről meg egy védelemre szoruló édes, bájos kislány, akit egyszerűen nincs szíve bántani az embernek. Arról nem beszélve, hogy rajzolni is nehéz lenne szebb nőt. – Attól még megtettem egyszer, vagy kétszer, attól függ mit számolunk annak, de mentségemre legyen mondva, fizikailag sosem bántalmaztam, az öngyilkossági vágyát nem teregetem ki, az erőszakról meg annak dacára nem beszélek, hogy New Yorkban ő volt David ellen a koronatanú, és zengett tőle a média. Szerencsére Seattle egyetlen lapja sem közölte le, vagy csak én nem szúrtam ki. - Minden nem tejszínhabos málnafelfújt, mert a dolgok szép része addig tart, míg nem lesz elvárás, hogy feleségül vegyem, meg nem önti el a gyerek utáni vágy. Utána fel is út, le is út lesz nekem, mert ezekre nem vagyok hajlandó. Most és a közeljövőben legalábbis semmiképpen, még ezt a kapcsolat témát sem sikerült teljesen megemésztenem, de azt hiszem, jól haladok. – Próbálkozom, és ahhoz képest, hogy még kapcsolatot sem akartam, máris fényéveket haladtunk előre, legalábbis a saját mércémmel mérve mindenképpen, bár tény, hogy Chloe ennél sokkal gyorsabban menetel előre, ami azért valahol elég ijesztő, de megfutamodni nem fogok.
- Azon nem csodálkozom, hogy a szívügyek bekavarnak a melóba, azon már sokkal inkább, hogy neked vannak szívügyeid, de egyébként kicsit röhejes, hogy mindkettőnk esetében képbe kerültek ilyen dolgok… – Ráncolom a homlokomat, sosem fogadtam volna arra sem, hogy Adriant megbolondítja egy nő, pedig most határozottan azon a véleményen vagyok, hogy ez a helyzet állt elő. Érdekes, az egyszer biztos. Nem noszogatom azonban, hagyom, hagy nyíljon ki magától, amit meg is tesz pillanatokon belül, én meg csak mogyorót rágcsálva hallgatom. Megant illetően csak bólintok, de inkább nem közlöm, hogy a gyerekosztályos nővérke nagyon ismerős nekem is, bár én nem keveredtem vele hosszabbtávú viszonyba, röviden jöttünk, mentünk egymás életében, de igazság szerint ez még nagyon sok nőre igaz a kórházban, jobb, ha nem sorolom, egyébként sem számít. Valahol a megőrjíti a csak résznél kezdek el vigyorogni, most én játszom tejbetököt, de hiába, én is így érzem Chloeval a mai napig. Elmondani nem tudnám, hogy mi hányszor veszekedtünk, mire eljutottunk odáig, hogy bármi kialakuljon belőle – már a szexen kívül -, aminek értelme is van, nem csak egymás szavakkal való gyilkolása.
- Nem, barátom, nem bolondultál meg. – Egyelőre csak ennyit szúrok közbe, nyomatékosításként megcsóválva a fejemet, de előre élvezem, milyen képet fog vágni, hogyha elmondom neki a véleményemet erről az egészről.
- Cornelia? Ismerek egy Corneliát a kórházból, csinos, felvágott nyelvű kis menyecske, az egyszer biztos. – És kurvára terhes, oké, hogy az abortuszt végül lemondta, de basszameg, mondd, hogy ez a Cornelia, nem az a Cornelia, mert itt fogok állni, és szenvedni, mint a kutya, hogy nem mondhatom el Adriannak, amitől rohadt szar barát, ámde jó és megbízható orvos leszek. Hát a faszomba, már bocsánat. Oké, amikor az apja politikus elhangzik, már biztos vagyok benne, hogy sajnos ugyanarról a nőről beszélünk, és rohadtul nem örülök neki, és nagyon bízom benne, hogy a rezidens kisasszony be fogja avatni, különben nagyon nem lesz ez így jó.
- Ebből kiút? Nos, sajnos nem hiszem, hogy akad, legalábbis nem olyan, amitől jobban lennék, inkább olyan, amitől még szarabbul. De hogy értsd is… a történeted majdnem egésze mondhatni ránk is elmondható. Ki tudja, mennyi és milyen durva szavak hangzottak el két izzadt összeolvadás között Chloe és köztem. A hajam ki tudtam volna tépni a nőtől, olyan szinten feszült voltam állandóan, miközben a széltől is óvtam volna, merthogy magára nem tud vigyázni, az teljesen biztos. Aztán majdnem meghalt, kismedencei gyulladással műtöttem, szeptikus sokkot kapott, majdnem meghalt, nem sokon múlt… A lényeg azonban az, hogy bármilyen szövevényes, és fájdalmas úton, de végül eljutott oda, hogy beférkőzött a szívembe, pedig szerintem a világon semmi sem volt, ami mellettünk szólt volna. – A sztori egészen lekurtított, mert sok dologról nem beszélhetek, ellenben amit mondani akarok neki, azt talán így is átjön. - Nem szeretném én kimondani, mert ez olyasmi, amit csak akkor fogsz igazán elhinni, ha te szépen lassan rádöbbensz. A kérdésed szempontjából viszont hozzá kell tennem, hogy sajnos orvosi magyarázat erre nincs, a lobotómia tuti segítene, de azt inkább hanyagoljuk, ha lehet. A mifélénk határozottan sokkal nehezebben fogja fel az ilyesmit, mert ragaszkodunk az addig megszokott kis életvitelünkhöz, ellenben valahogy semmi sem működik, ha megérkezik a nő. AZ A NŐ. Legalábbis velem így volt. Egyszerűen fogalmam sincs már lassan, milyen voltam előtte, és konkrétan senki mástól nem akarok semmit. Rohadt ijesztő az egyik oldalról, viszont más szempontból meg nagyon jó. – Most jött el az ideje, hogy lehúzzam a második adag whiskyt, addig eméssze csak, amit hallott. Nem hiszem, hogy ma férkőzne a fejébe a nagy felismerés, de szerintem magától is egész jó úton halad ahhoz, hogy rájöjjön, szóval sok segítség biztos nem kell neki a dologhoz.
Vissza az elejére Go down
Adrian James Skyberg
Adrian James Skyberg
Inaktív

Avataron : Chris Hemsworth
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptyPént. Feb. 03, 2017 4:54 pm
 



 

Joël & Adrian




Let's go have some drinks, buddy!


Mérföldekre vagyok önmagamtól, és nem tudom hogyan találhatnék vissza. Joellel a beszélgetés némileg eltereli a figyelmem, jó hallani Markról és az esküvőről. De tudom, hogy nem takargathatom a végtelenségig az engem foglalkoztató dolgokat. Nem azért vagyunk barátok, hogy csak felszínes baromságokkal fárasszuk egymást. Mégis, nehezen szánom rá magam, hogy tényleg kifejtsem a problémáimat. Amúgy sem szokásom állandóan picsogni. A felesre nem mondok nemet, pont azért, mert én is úgy érzem, nagy szükségem lenne rá. Nem is egyre. A mai este a lazulásé.
Értően bólogatok, ahogy megjegyzi mennyire sok panaszt hallgatott már végig. Kicsit lelkifurdalásom van hogy még én is a nyakába akarom zúdítani a magamét, de nem csak ezért akarok vele lenni, remélem ezt tudja. Nem lelki szemetesládának használom, mert részemről ez a dolog teljes mértékkel kölcsönös. Ha akarja, bármikor segítek neki én is, akármiben. Nőügy? Lelki nyavalya? El kell ásni valakit? Hozza a zsákot én viszem az ásót! Nálam ez így működik ha igaz barátról van szó. És ez független attól, hogy épp mennyi ideje vagyunk jóban. Szenvedélyes ember lévén nem tudok semmit fél gőzzel csinálni, ha teszem, ezer százalékot beleadok. Figyelmesen hallgatom mikor Chloéról meg az esküvőről beszél, no nem az övékéről hanem Markéról és Amyéről.
- Nem kedvelitek egymást? Ez meg hogy lehet? Nem tartasz tőle, hogy ez kihat majd a Chloéval való kapcsolatodra? Azért mégiscsak a legjobb barátnője, nem?  - kérdezek rá, mert ez nekem nem világos. Mi baja lehet a csajjal? Eddig nem is tudtam, hogy nem bírják egymást. - Hát, lustálkodásból még nem sokan éltek meg, és nem szívesen utasítok vissza megrendelőket, annak hamar híre megy. Inkább embereket veszek fel, ha kell.
Chloéval kicsit húzom az agyát, jól is sikerül, csak elsőre tűnik nekem úgy, mintha megbántottam volna, pedig tényleg nem ez volt a szándék. De szokták mondani, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, szóval...Persze aztán megnyugtat, mert egyrészt nincs nála szike, másfelől pedig tudja, hogy csak bohóckodtam vele.
- Mit tegyek? A nők képtelenek magukon tartani a bugyijukat, ha meglátnak - adom elő, mintha annyira bánnám a dolgot, bűnbánatos képpel, aztán elröhögöm én is magam. - Azért az utóbbi időben én is jelentősen visszavettem a hódításaimból, pajti. - vonom meg a vállam, és tulajdonképpen engem is meglep, mennyire nem hajtom mostanság az élvezeteket. Hiába na, úgy tűnik öregszem. Vagy tényleg csak Cornelia babrált valamit az agyammal. Átkozott boszorkány.
Apát említve szomorkásan elmosolyodok, mert valahol megkönnyebbülés, de másfelől még mindig rettenetesen bánt, ami akkor történt.
- Akkor ezt megbeszéltük, egyszer összehozunk egy vacsit. Ha elájul, semmi gáz, lesz orvos a csapatban. Főleg, hogy gyakorlatod is van már benne. - vigyorodok el, aztán bólintok. - Kösz a kérdést, aha, rá lehet fogni. Pihen, tévézik, szidja a politikát és a kertészt zaklatja, újabban ugyanis meggyőződése, hogy ha ő nem néz a körmére, ki fogja irtani az azáleáit meg a többi színes gazt a kertben. Mellékesen, nem egy mexikói bevándorló a kertészünk hanem egy diplomás kertészmérnök, de sebaj. Anya nagyon igyekszik mindentől óvni. Persze azért meggyűlik vele a baja, de mindenki megteszi a tőle telhetőt, hogy rendbe jöjjön.
Figyelmesen hallgatom, ahogy a dolgaikról beszél, nem vágok közbe, mert az az érzésem, ha a drága szoknyapecér cimbit így megbolondította a séfek gyöngye, annak biztos van van valami nagy sztorija. A főzésre elkerekedik a szemem.
- Nem sikerült? Kell nektek egyfolytában hancúrozni! - vigyorgok, aztán sóhajtok. Tényleg nem kigúnyolni akarom, egyáltalán nem - Megértelek, te nem vagy ez a típus, bár erre apám azt mondta nekem egyszer: A nők a fehér ruháért meg a gyűrűért mennek férjez, meg az egész felhajtásért. A férfiak? Ők csak addig akarnak agglegények maradni, míg meg nem találják azt a nőt, akinek az elvesztésétől jobban félnek, mint az agglegényélet feladásától. Hogy ezt pontosan hogy értette, még nekem is kissé homályos, de talán ott lehet a dolog nyitja, hogy ha megtalálod a megfelelőt, vagy csak eljutsz egy olyan pontra, az egész nem lesz már kényszer meg elvárás, hanem természetes lesz. Az, hogy hozzá akarsz tartozni, és azt akarod, hogy mindenestől a tiéd legyen. De ha nem állsz készen tényleg nem szabad erőltetni, mert akkor az olyan....izé lesz. Nem? De Chloé csak nem állítana ilyen elvárások elé, nem? Hiszen alig ismerkedtetek meg, ezek a mézeshetek! Vagy mifene.
Nem tudom honnan jönnek ezek a nagy bölcs gondolatok, de valahogy így gondolkozok a házasságról én is. Apám nagy nőcsábász volt világ életünkben, és mikor megismerte anyámat, hirtelen megnyugodott, és nem akart már többé más nők után rohangálni. Legalábbis én így ismerem a sztorit, aztán, hogy mi az igazság azt csak ők ketten tudják. Minden esetre hiszem, hogy a szívünkre kell hallgatnunk, és ha Joel nem érzi késznek magát, nem is szabad erőltetnie. Igaz, még csak most ismerkedtek meg, szóval igazán nem hinném, hogy lehetne köztük nagy gubanc...hacsak a drága cimbi nem titkol előlem valamit, amiért tuti seggbe rúgom. Nem érvényes, hogy én mindent kipofázok, ő meg elhallgat előlem dolgokat. Az nem az igazságos haverság definíciója. Végtére is nem a terapeutám hanem a barátom, nem? Igaz, hogy nem régi, de ettől még lehet velem őszinte, eddig remélem nem szolgáltam rá a bizalmatlanságra.
Ahogy rám terelődik a szó, kifakadok, és ez a legfinomabb megfogalmazása a dolgoknak. Őszintén szólva teljesen belelovalom magam a sirámaimba, még akkor is, ha Joel szerint nem vagyok bolond. Corneliát ezek szerint ismeri, de ezen nem is csodálkozok, végtére is ő ott szakorvos, Cory pedig gyakornok, vagy rezidens vagy mit tudom én minek nevezik a tanulóikat. A mi szakmánkban vannak a tanulók meg a szaemberek meg a művezetők és pont, nem bonyolítjuk túl a dolgokat. A szakik megmondják mi a jó, a kezdők a tanulók meg akik nem biztosak, hallgatnak az öregekre, és ennyi. Az ő rendszerük merőben bonyolultabb.
Figyelmesen hallgatom Joel magyarázatát és felülök, abbahagyom a színházi előadást. Elkomorulva hallgatom. Mire gondolhat? Mit kéne észrevennem? Nem igazán értem, bár azért az vicces és bántó, hogy ők is hasonló dolgokon mentek keresztül.
- Szegény csaj, jól megszenvedett, de gondolom neked sem volt legényálom. Hogy vészeltétek át ezt a sok nehézséget? - nyögöm, és el sem tudom képzelni, milyen érzés lehetett Joelnek mindezen átsegítenie. Le a kalappal a barátom előtt, hogy kitartott. Elképzelve, hogy Coryval történt volna valami...mondjuk a liftnél, felteszem a kérdést magamnak: vajon én is maradtam volna? A válasz egyértelmű: igen. Akkor is, ha Cornelia nem akarta volna. Mert egy átkozott, mazochista barom vagyok. - Akkor nem tudom mi legyen. Abban igazad van, hogy mióta őt megismertem, valahogy minden megváltozott. Azért azt nem mondom száz százalékra, hogy ő AZ A NŐ, de... én életemben nem láttam nála gyönyörűbbet, hallod? Ahogy nézni tud, ahogy fintorog, még azért is odavagyok ahogy dühösen ordibál meg csapkod...pfff, röhejes. Nem tudom, hogy ez tartós-e vagy csak ideglenes, de tény, hogy nagy hatással van rám. De elhiszed, ha azt mondom, csak egyetlen alkalom volt, mikor együtt voltam vele, és esküszöm, tulajdonképpen abban az időben volt az egyetlen alkalom mikor nem akartuk egymást megfojtani? Köztünk szólva, nagy részére nem is emlékszem az esetnek, mert totál be voltam állva egy díjátadón, és azóta egyfolytában úgy bánik velem, mintha...hát fogalmam sincs, mihez hasonlíthatnám. Mert basszus, közben meg olyanokat csinál...mikor leszakadt a lift, elküldött a picsába, mert elhívtam egy nővért randira. Mikor neki van vőlegénye, és esküszöm az volt az érzésem, hogy féltékeny volt. Aztán meg eltörte az orrom és közölte, hogy rühell. Képtelen vagyok kiigazodni rajta, érted? Megőrjít. - sóhajtok, majd felemelem a poharat és ha koccint velem, leküldöm a whiskeyt. Legalább már kezdem érezni a hatását.
- - Na, de hagyjuk, ezen most úgysem tudunk segíteni, nem igaz? Majd lesz valahogy. Inkább mesélj, milyen terveid vannak a közeljövőben? A sok munka teljesen betemet, vagy azért lesz valamikor egy hosszabb pihenőd is?
Rám is rám férne egy kis kiruccanás. Na, azt nem mondom, hogy Joellel romantikusan el akarnék utazni, de egy kis változás lehet, hogy jót tenne. Vagy ki tudja? Van, amitől még ott sem szabadulnék talán.

♣ megjegyzés: Ne haraudj, hogy eddig várattalak, köszi a végtelen türelmet.




♣ szószám: 1293
Vissza az elejére Go down
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptySzer. Márc. 22, 2017 2:51 pm
 



 




Játék vége

Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptyHétf. Ápr. 17, 2017 5:14 pm
 



 



A hátsó parkolóban hagytam a járgányt, közel a bejárathoz. Az őrnek, pedig előlegeztem némi hálapénzt, hogy tartsa rajta a szemét, ha az illuminált agyhalottak hordaként kezdenének el vonulni vagy akadna egy-két baromarc, akik magukról megfeledkezve közelebbről is szemre akarnák vételezni. Na még mit nem, tegnap intéztem a fényezést és patyolatra pucoltam az utolsó csavarjáig is Lucy-t.
Nyugodtabban és ráérősen tartok egy korsó sörrel a kezemben az emeleti asztalhoz, amit két napja foglaltam az ablak mellé. Minden mellékes szándék nélkül intézkedtem, merő véletlenségből lehet rálátni onnan a parkoló azon részére, ahol a motorom is pihen.. Az órámra nézek abszolút időben vagyok, mi több, előbb is érkeztem a megbeszéltnél.  A múlt heti találkozónkat elhúzódó munka miatt muszáj voltam lemondani. Pontosabban az aktuális szociális készségeim hiányának fényében, ami a nap végére elég erősen beütött. Krys is jobban járt, a herr-hörr válaszok nem igazán képezik egy élvezhető beszélgetés alapját a legjobb tudásom szerint. Vagy legalábbis nem képezik akkor, ha csak az egyik fél van azon a szinten. Végső soron lényegtelen, az utána rám telepedő papírmunka, kutakodás elég sok időmet elvették másnap, az alvás rohadtul jól jött és csak megtaláltuk mindkettőnk számára alkalmas időpontot a pótlásra. Meg a helyet, aminek a célzatos megvesztegető kiválasztása elég nagy sansszal rendelkezik a fontos lenne, minél előbb jellegű megjegyzései után. Az vitte volna a prímet, ha a hangpostámra is rákántálta volna a tegnap előtti időpont megvariálása miatt..
A kabátomat csak rádobom a mellettem lévő szabad székre és előkotrom a telefonomat, hogy egy gyors üzenetet írjak, mielőtt az egyik pincér úgyis ide talál függetlenül az asztalra csúsztatott korsótól.
Jelen. Kikérjek neked valami napernyős sziruplöttyöt?
Az elküldése után kényelembe fészkelődöm és a válaszra, valamint a hamarosan idáig elevickélő dolgozóra várva belövöm a sudokut, ha már idebent tilos a dohányzás. A kilences meg a hármas közötti dilemma közepette ér az üzenetjelzés, amire egy velős Bon apetit. fog érkezni postafordultával a túloldalra. Múltkor is valami hihetetlenül édes szaga volt az erős színe mellett annak a koktélnak, amit kikért, de nem ítélkezem. A kolléga jegyzettömbjének előkerülésekor leadom a rendelést, amit kiegészítek egy kisebb tálnyi mogyoróval. Meglepően jó stresszleveztőnek és idő eljátszásnak számít a héjának feltörése, ha az adott sorba már másodjára ütközök bele abba a rohadék négyesbe a nehezített számelosztásnál.. Az apró szitkozódások köpködése helyett jobb választásnak tartom a mag ropogtatását. A törmeléket majd szépen toronyként egymásra halmozom a kitett poháralátétek valamelyikére..
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) EmptyKedd Ápr. 25, 2017 4:18 pm
 



 


A life in random moments...


Még nagyban a buszon rotyogok, mikor megzizzen a telefonom, és megkapom az sms-ét. Ezek szerint már ott van. Ráharapok az ajkamra, pedig igazán tudhatnám már. Mindig ott van. Én meg mindig kések. De mentségemre legyen szólva alig öt percet, már ha időben zöldre váltana a lámpa... miért most lett ez is piros?!
Igen. De feltétlen piros legyen. Sárga napernyővel. Ha már így rákérdeztél. Köszi.
Majdnem dobok utána egy nyelvnyújtós smiley-t, de azt inkább csak hozzágondolom, egy szemtelen mosoly kíséretében. Megoldja. Gabe-re mindig lehet számítni. Ő is mindig ez hangoztatja. Azért a diszkrét vigyorgást nehezen tudom abbahagyni, akkor is, mikor már a galérialépcsőkön kaptatok, könnyen kiszúrom, igazán nincs nehéz dolgom, és végül az öt helyett 8 perc késéssel odatoppanok mellé.
- Helló – ujjaim megszokott könnyedséggel végigszaladnak a hátán, nem mintha enélkül ne venné észre a jöttömet, de ez nálam az üdvözlőrituálé szerves részének számít. Meg az, hogy kapjon egy-egy puszit, csak azután dobom le magam és a cókmókom a vele szemben üreslő helyre.
- Ne is mondj semmit – tromfolom le vigyorogva, mikor megszólalna. – Ezek szerint nem sikerült annyit késnem, hogy az italom beelőzzön. Szóval, ha úgy vesszük, nem is számít igazi késésnek. – Már az átlaghoz képest. Közben persze sajnálom én, mindig úgy igyekszem, de valamiért sosem jön össze. Mondjuk, szerintem már sanszosan beleszámolja, ebben pedig csak megerősít az előtte pihenő, majdnem kitöltött shudoku.
- Shudokuzol? Segítsek? – cukkolom egy alattomos vigyorral, de ezt is megszokhatta már tőlem, mióta egyszer félrészegen elszámolta a borravalót, és horribilis összeggel többet fizetett – persze már csak otthon derült ki –, imádom a matekkal szívni a vérét, pedig amúgy sokkal nagyobb pró belőle, mint én, csupán ügyesen titkolom előtte.
- Mizujság? – csenek tőle egy mogyorót, és a tekintetem végre megállapodik az arcán.

Gabe. Az egyetlen férfi az életemben, aki állandó.
És akit titokban annyira lehetetlenül imádok, hogy mindig ilyen lendületesen-bolondosan megdobja az energiaszintem, valahányszor csak találkozunk. Az elején legalábbis. A többi azért függő változó, de a mosolygós-szemtelen izgágaságomat már túlságosan is jól ismerheti. Azt nem tudom, hogy szíve szerint lecsapna-e, mint a búgócsigát, és mennyire bosszantom valójában az élvezkedő csipkelődéseimmel, de részemről mindez a szeretet jele, hogy coelho-i magasságokba csapjak így suttyomban, nyolc körül, nyakig a táskám mélyén kotorászva, mert van is neki egy meglepetésem. Höhö.
Az unokatestvérem.
Persze, amúgy én vagyok a hibás. Magam sem tudom, mit akarok. Mindig csak azt, hogy mit nem, azt is csak jóval később, mint kellene. Vicces úgy beszélgetni vele, hogy fel sem merül benne a gondolat: tulajdonképpen fogalma sincs az életemről, vagy talán inkább elkeserítő – nézőpont kérdése. Nem ő tehet róla, én vagyok, aki úgy döntött, mélyen hallgat előtte mindenről, a zűrökről és furábbnál furább nemzűrökről, nem azért, mert hazudni akarok, vagy szándékosan ki szeretném zárni, de ha elmondanám, abból katasztrófa lenne. Minden értelemben.
Szóval jobb így.
- Tessék – biggyesztek az asztalra valami kütyüt, igyekeztem megfelelően letisztogatni, de azért így sem lett múzeumba való darab. Az egyik sráctól hozam, aki... nos, gyakorlati alkatrész technológia idegen nyelven. Vagymi. – Meg kell mondanod, hogy mi ez.
Én viszont nem szándékszom elárulni neki, hogy valójában mire kell. Ő ért a motorokhoz. Legalábbis ekkora látványos motorszerelem után merem remélni, hogy jobban érti őket, mint mondjuk a nőket. De ebbe most inkább nem mennék bele, inkább várakozóan pislogok felé.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Asztalok az emeleten (Good Bar)
Asztalok az emeleten (Good Bar) Empty
 



 

Vissza az elejére Go down
Asztalok az emeleten (Good Bar)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Similar topics
-
» Pult (Good Bar)
» Mosdók (Good Bar)
» Parkoló (Good Bar)
» Asztalok (Java Jive)
» Asztalok (Pacific Grill)

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Good Bar
-
Ugrás: