HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Nappali-étkező (Étienne lakása)

Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Nappali-étkező (Étienne lakása)
Vas. Nov. 27, 2016 5:41 pm
 



 



Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Avataron : Eva Green
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Nappali-étkező (Étienne lakása)
Hétf. Nov. 28, 2016 5:30 pm
 



 

Étienne & Nyssa - második felvonás


- Oké, az emelet megvan, akkor balra az utolsó lakás a folyosó végén? ... Igen, látom, tényleg ez az az ajtó, köszi még egyszer! - szólok bele a telefonba, mielőtt kinyomnám és újra a táskámba süllyeszteném a készüléket. Három napja még meg sem fordult volna a fejemben, hogy itt fogok kikötni. Amikor Étienne elrohant a repülőtérről, azt nem vettem személyes sértésnek, de egyértelműen a tudtomra is adta vele, hogy nem akar velem beszélni. Én pedig nem kényszerítek senkit sem olyasmire, amit nem akar megtenni. Most sem áll szándékomban. A kulcsát a földön találtam meg alig pár perccel később és utána hiába próbáltam elérni többször is telefonon az érintett férfit, nem vette fel. Így nem maradt más választásom, mint megkeresni a családi forró drótot, hátha valaki más át tudná neki adni. Sokkal könnyebb dolgom lett volna, ha történetesen nem a postaláda kulcsát ejti el, mert bármelyik másikat levélben el tudtam volna neki küldeni a címére. Így viszont maradt a személyes találkozó, amit nagyjából a hátam közepére kívántam az előzmények után. Tudom, mikor nem akar valaki beszélni és ez éppen olyan alkalom volt. Én pedig olyasvalakinek nem tudok segíteni, aki nem mondja el, mi a baj. Ez röviden és tömören a lényeg, ami miatt erősen próbálkoztam vagy fél tucat dologgal, amely elég megvesztegetés lehet Angie számára, hogy vegye át tőlem a feladatot. Másnak még nem mertem szólni, mert nem tudom, tisztában vannak-e Étienne visszatérésének a tényével és ez nem olyasmi, amit tőlem kellene megtudniuk. Persze az ajánlatom nem jött be, így kénytelen vagyok én magam átadni neki a kulcsot az egyik délután, mikor végeztem a munkával. Telefonos segítséget kaptam a lakás helyét illetően, de ez minden. És bevallom, fogalmam sincs róla, hogy a tulaj házon belül tartózkodik-e, mert a kórházban a beosztását nem adták ki nekem. Így jár az, aki orvosként nem ott áll alkalmazásban... Egy nagy levegővétel után az ajtó melletti kapcsolóra nyomok, amely szerencsére a csengő, nem pedig a folyosói világítás. Miközben várom, hogy hallok-e bentről hangokat, nem tudom eldönteni, mit szeretnék igazán. Hogy itt legyen vagy hogy ne legyen. Furán hangzik, mert alapvetően nem szeretem magamat másokra ráerőltetni és neki nyilván van sok ember a környezetében, akik segíthetnek rajta, de ugyanakkor láttam valamit a szemében, amit nem biztos, hogy a testvérei megérthetnek. Én onnan ismertem fel, hogy a sajátomban is benne volt sokáig és még mindig felbukkan. A veszteség olyasmi, ami a lelkéig hatol az embernek és ott megtelepszik, mély gyökereket eresztve. És nem lesz könnyű túllépni rajta...
Gondolataimból kisebb zaj és az ajtó nyitódása ránt ki, mire egy semleges mosolyt erőltetek magamra és gyorsan felemelem a kulcsot, amit eddig a kezemben szorongattam. Ha nem muszáj, zaklatónak ne nézzenek...
- Hello! Azt hiszem, ez hozzád tartozik. Elejtetted a reptéren - nyújtom ki a kezemet, hogy átadhassam neki a kulcsot. Közben nem tudom megállni, hogy ne keressem újra tekintetét. Tudom, rossz szokás, de ez is a részem. A pácienseim nem képesek már a szemembe nézni és elmondani a problémáikat, így másoknál kezdtem megtanulni kiolvasni őket a pillantásukból. Alapvetően meg tudom állni, hogy ne tegyem, de az nem én vagyok. Amikor másokkal törődöm, akkor nem a saját lelki fájdalmamon jár a fejem, így néha túl sok dologba ütöm az orromat egyszerre. De tudom, mikor kell visszavenni. Legalábbis remélem. - Ugye nem most ébresztettelek fel egy dupla műszak után? - oké, félig megy csak a hátrálás. A másik feléhez az is kell, hogy érzékeltessék velem, nincs szükség a jelenlétemre. Női logika, ezt alaposan túlbonyolítottam magamnak. Most már úgy is mindegy...
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Avataron : Nick Wechsler
Kor : 41

TémanyitásTárgy: Re: Nappali-étkező (Étienne lakása)
Pént. Dec. 02, 2016 11:08 pm
 



 

Kíméletlenül hajszolni kezdtem magam a kezdeti fásultság után. Voltam bezárkózva fizikailag fél évre, szart sem ért. Először ki akartam tombolni magamból a fájdalmat, ebből egy oltári balhorog józanított ki, magam is éreztem, valóban semmi értelme nincs. Ott maradtam az edzőteremben, már jóval higgadtabb fejjel folytattam a bunyót. Munkából kifolyólag amúgy is szükséges volt pár fogást megtanulnom, ezért jó pár éve járok ide és az edző sose hagyott cserben. Én őt annál inkább, mégis itt vagyok, visszafogadott. Most már nem kell három óra intenzív edzés, hogy lenyugodjak. Bezárkózni sem engedett magamba mindez, úgy érzem, mintha a víz felszínén lebegnék, várva, mikor süllyedek el. De még a felszínen vagyok.
A motort berakom a rozoga pickup mellé, a sisakot a mancsomba fogva, az edzőtáskát a vállamra kanyarítva caplatok gyalogosan a hatodikra. Levezetésnek tökéletes. A földre dobom az ajtó mellé a cuccokat, a sisakot a cipős szekrény tetejére. Itthon szokásom zuhanyozni, elég nekem mentősként a melóhelyi közösködés a zuhanyok alatt, máshol már nem vágyom rá.
Rend van a lakásban, túlzottan is nagy rend. Ezzel is levezettem az érzéseimet, a takarítás sosem volt az erősségem, az viszont meg is látszik a lakáson.
A törülközőt a vállamra csapva cammogok a konyha irányába, évek alatt kitartva a tiltott zóna minősítésen. A rántotta megy, a többit hagyjuk.
A csöngetésre elhúzom a szám, majd fel a farmernadrág sliccét, itthon lezser vagyok. Felkapok egy kapucnis kardigánt, aztán pedig az ajtóhoz lépve kinézek a kémlelőn. Nagy levegőt véve nyitok ajtót.
- Helló.
Fogom az ajtót, még rá is támaszkodok kicsit. A másik kezemmel nyúlok a kulcs felé, megforgatom, majd visszaadom neki.
- Ez nem az enyém. Azért rendes tőled, kösz.
Nagyon nézeget, a szememet főképp. Valamit akar. Én meg annyira nagyon nem akarok tőle semmit, viszont kedvelem és nem akarom megbántani, így szélesebbre tárom az ajtót és arrébb állok.
- Ha igen, se számítana, azt hiszem. Edzeni voltam. – mutatok a még kipakolatlan válltáskára.
- Gyere be. – egy órán nem múlik a világ, utána is ráérek mimózát játszani, magamban.
- Kérsz kávét? Vagy teát? – tartok a konyha felé. – Dobd le magad.
Ha kér, ha nem, magamnak hozok egy bögre feketét és leülök a dohányzóasztalhoz.
- Be kell vallanom, valóban többet tudtál a családomról, mint én magam. Köszönöm, hogy nem zúdítottad rám az összeset– így is kiütött minden infó, ami becsorgott, ráadásként pedig Salmah, valamint az ügyvédje, aki visszaszolgáltatott mindent, amit Salmahnak valaha ajándékoztam, vagy kapott tőlem. Újabb szögek a veszteségbe. Dobozba pakoltam és feltettem a konyhapolcra, míg eldöntöm, mi lesz vele. Kezdek a felé hajlani, hogy ami elmúlt, elmúlt, keseregjen rajta a halál, én még élek egyelőre, köszönöm szépen. Vagyis orral előre, hová máshová.
- Rólad viszont csak annyit tudtam meg, hogy Hawaiion voltá – kortyolok a nagyon forró löttybe, le is égetem a nyelvem, felszisszenek, ki nem köpöm.
– Forró lett. Szóval, veled mi a helyzet? – tudom, hogy úgyis rám fogunk kanyarodni, de még húzom az időt.
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Avataron : Eva Green
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Nappali-étkező (Étienne lakása)
Szomb. Dec. 03, 2016 11:42 am
 



 

- Oh... akkor azt hiszem, csőbe húztak - válaszolom reflexből, mielőtt tényleg átgondolnám, hogy komolyan gondolom-e a dolgot. Mert ez az igazság, még akkor is, ha technikailag Angie soha nem mondta nekem, hogy az általam talált kulcs tényleg a testvéréé, mert megkérdezte róla. Helyette csak elhitette velem, hogy már egy ideje biztosan keresi, mellé pedig csak azért nem tudtam telefonon elérni, mert ismeretlen hívóknak nem veszi fel, vagy éppen dolgozik. Minden olyan magyarázatot, ami miatt a boncteremben én is csak ritkán végzek valóban magán jellegű beszélgetéseket, akár személyesen, akár telefonon tenném. Ezeket az irodámban, jelentés írás közben is meg tudom ejteni, közben pedig nem kell aggódnom azon, hogy mit vesz fel belőle egy diktafon és az miért fontos egy tárgyaláson. Gyors tanulság volt, de itt nem fontos. Ellentétben az érzéssel, hogy a Roux család egyetlen lányának pontosan az volt a célja, hogy engem egy másik bátyjára is ráküldjön, ha már az eddigiekkel olyan jól kijöttem. Elfoglalt a kislányával? Meg a nagy francokat, csak piszok jók lehetnek a megérzései. Nekem pedig úgy tűnik, szerinte túl sok a szabadidőm...
- Milyen edzés? - nem tehetek róla, de a témától belépés közben azonnal felcsillan a szemem. Ha valamiről el tudok beszélgetni másokkal, az egyértelműen a sport. Mindig is imádtam és imádom még mindig, ráadásul sokat segített a kéz-szem koordinációm visszanyerésében, hogy száz és egy stílust kipróbáltam, így nagyon kíváncsi vagyok rá, neki mi jön be. Bár, lehet nem is kellett volna megkérdeznem. A felépítéséhez és a stílusához valami nehéz küzdelem illik, box, kempo, MMA...
- Egy kávét elfogadok, ha van, kevés cukorral - válaszolok, miközben leteszem a kabátomat és jobban körülnézek a lakásban. Nem nagy, de hála a berendezésnek, tágasnak tűnik. Szép és férfias a maga módján. Nekem ez az, ami nem ment, hogy úgy rendezzem be a sajátomat, közben nem tűnik zsúfoltnak vagy kicsinek. Pedig átlagos méretű lenne, elvileg. Egy három szobás lakáshoz képest Seattle belvárosának peremén biztosan. Csak kissé maximalista vagyok és próbáltam feltűnővé tenni az egyedi kialakítását. Ami miatt azonnal bele is szerettem, amint először megláttam. Egyenesen a kanapéhoz megyek és ott foglalok helyet, ahonnan jól rálátok Étienne-re. Ez egy szokás, amit másik Roux fiú mellett fejlesztettem ki vallató technikának...
- A családod barátnak tekint, még szép, hogy tudok róluk. De soha nem az én tisztem volt elmondani bármit is. Csak tanácsot adhattam, hogy kihez vigyél magaddal repülősót - próbálom jól megfogalmazni, mi minden az, amiről nekem ugyan van tudomásom, bele is folyok, ha kell, de attól még nekik maguknak kell megosztaniuk a testvérükkel a történetet. Lehet, hogy szeretem a pletykákat és figyelem is őket, de nagyon nem szokásom tovább is adni őket. Tudni más valaki szerencsétlenségéről és elmesélni fűnek-fának két különböző dolog. Ha tudsz róla, segíthetsz neki. Ha tovább adod, elárulod vele a bizalmát. Ez ilyen egyszerű. Egyébként is, ha Bradről valamit másod kézből kellene megtudnom, nem is tudom, kinek a fejét szedném le először érte. Ingyen látogatást tudnék nyújtani valakinek cserébe a megyei hullaház boncasztalaiig. Sőt, fehér lepedőt és állapotfelmérést is...
- Mert az én életemben nem sok dolog változott az elmúlt fél évben. Napközben dolgozom, esténként barátokkal vagyok, szórakozom, sportolok. Két havonta igyekszem eljutni hawaii-ra. Ebben nincs semmi érdekes - nem látványos a dolog, külsőre mondhatni megrekedtem. Tudom, hová tart az életem szakmai szempontból, de magánéletileg nem sok van benne. Sehol egy kapcsolat, szakítás, vagy legalább valaki, aki kapcsolatnak nézhető. Ott még nem tartok, de talán egyszer képes leszek rá. Mert már gyógyulok. A lelki sérülések nem látványosak és a hegedésükhöz sok idő kell. Ezért nem mindig tűnik fel külső szemlélőnek. Bár Joel már utalt rá, hogy észrevette a változást. Meg Trisnek is fel fog tűnni, ha Daisy megtanul legalább hat órán át aludni egyhuzamban...
- Nézd, valószínűleg azért vagyok itt, mert Angie azt hiszi, tudok neked segíteni valamivel megbirkózni, de a vallatás nem az én stílusom. Ha beszélni akarsz, megteheted, hallgatok és bizalmasan kezelem. Ha nem akarsz, nem kell. Dumálhatunk a sportról is, amíg elfogy a kávé, utána kisétálok az ajtón, kérés nélkül. Tiéd a döntés - ennyit arról, hogy kerülgetni kéne a forró kását. Nem tudom, miért engem néztek ki, de nyilván valóan tudnak olyasmit a testvérei, amit én nem. És tekintve, hogy Angie tisztában van a múltammal, elég erős tippem van rá, mi történhetett, hogy elintézte, találkozzam vele újra. Ezeket a beszélgetéseket azonban nem lehet kikényszeríteni. Lehet, hogy túl fájdalmas vagy korai, csak rontana a lelki állapotán. Az pedig nem az én stílusom. Felszínes kapcsolatokban egyébként is jó vagyok. Amíg valaki nem akarja tudni, mi történt velem és hogyan éltem, mielőtt eljutottam Seattle-be, nagyon közlékeny tudok lenni. Mert látszólag én vagyok az, akit nem sok csapás ért. Remek munka, jó lakás, gazdag család, még a nagyszülők is mondhatni életben vannak. Erre mondják, hogy ezüst kanállal a szájában nőtt fel...
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Avataron : Nick Wechsler
Kor : 41

TémanyitásTárgy: Re: Nappali-étkező (Étienne lakása)
Vas. Dec. 04, 2016 3:56 pm
 



 

- Ki? – nézek rá értetlenül. – Nem emlékszem, hogy elvesztettem volna – rázom meg ismét a fejem.
Még a postaládámat sem néztem azóta, hogy hazajöttem a reptérről, fogalmam sincs, hogy elhagytam a kulcsom, tucat postaládakulcsot látok pusztán Nyssa kezében.
Nyssára nézek, majd a cuccokra. Végül is mindegy, a vak nem látja, hogy sportolok. Súlyt emelgettem sokáig, pár mentős incidens után, amikor munkaképtelenné lettem egy időre, elegem lett és keresgélni kezdtem. Kinyírni senkit nincs kedvem, viszont muszáj vagyok minél előbb hatástalanná tenni magát legyőzhetetlennek tartóktól, akiket a kórházba akarunk éppen szállítani.
- Krav Maga. Muszáj volt, vannak érdekes egyének, akik összeesés előtt képesek mindenkit szétlapítani. Köztük a kiérkező mentősöket is.
Becsukom mögötte az ajtót, a törülközőt a táskára dobom. Fogalmam sincs, mit jelent a kevés cukor, ezért egy egész tartóval teszek a tálcára, az üres csésze és a kávésbödön mellé. Nem vagyok egy nagy házigazda típus, általában hagyok mindenkit szabadon garázdálkodni a konyhában.
- Ahá. Repülősó szerintem már jó fél éve kellett volna nekik – amikor nem voltam ott. Már nem voltam ott. A polcon lévő dobozkára pillantok. Már ő sincs velem. Nehéz súlyok vannak bennem, nem tudom, hogy tehetném ezt könnyebbé, de ugyanazt érzem, mint Elroy halálakor. Ha beszélek róla, nehezebb minden. De egyedül is rossz, nem megosztva valakivel azt, ami belülről őröl. Hiszen nem is az ő bajuk, nem az ő életük, én tettem, az életemmel, nekem is kell megoldani. Ehhez viszont idő kell, a magány nem segített, hülye döntésnek tartom, ugyanakkor érzem, éreztem akkor is, ha maradok, végleg elrontok mindent. Így csak azért kapok fejmosást, mer elhúztam, nem azért, mert elviselhetetlen alak voltam hónapokig, aki szarik arra, hogy ha már ott van, támasza legyen a családjának.
- De ez jó, nem? Elvégre, ha nem élveznéd, akkor másképp lenne – nézek rá a bögre mögül. Megrögzött nagy mennyiségű kávéivó vagyok, a műszakok átka.
Hosszasan nézek rá, aztán a kávésbögrét a kezembe veszem és úgy nézek Nyssára.
- Angie sejti, mi a bajom, ezért téged küldött. Márpedig, ha téged küldött, akkor a te életedben is történt hasonló. Ha elmondod a tiédet én is elmondom az enyémet – nesze neked sarokba szorítás. Márpedig ebből egy tapodtat sem fogok engedni, mert tudom, hogy igazam van. Márpedig, ha igazam van, akkor Nyssa is éppen gyógyulhat, vagy volt az életében olyan, mint az enyémben.
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Avataron : Eva Green
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Nappali-étkező (Étienne lakása)
Vas. Dec. 04, 2016 7:25 pm
 



 

Ugye ő is csak költőien teszi fel a kérdést, hogy ki képes engem csőbe húzni és nem akarja, hogy válaszoljak rá? Mert igencsak könnyű azt a választ kinyögni, tekintve, hogy egyetlen testvére van, aki tudtommal tisztában van vele, hogy hazatért és így rá is küldhetett engem. A kedvenc, kicsi húga. Akit néha nagyon szívesen lógatnék fel a lábánál fogva és mártogatnék meg egy kis mézben, majd ejteném be a libatollas tartályba pontosan ebben a sorrendben. Szadista vagyok? Nem hiszem, csak jobban kedvelem, ha nem csapnak be. A fenébe vele, hogy Angie tudja, amint a kezembe nyom egy békésen szuszogó Daisy-t fél óra megőrzésre, el is felejtem a dühöt...
- Az hasznos, melyik terembe jársz és kihez? - kevés olyan sportot tudna mondani, amivel ennyire tisztában vagyok a városban, de a krav maga az önvédelem egyik alapvető eleme. A katonai cucc igazán kemény és nagyjából mióta elkezdték alkalmazni, ami egy időben lehetett a születésemmel, nagyapa imádta. Márpedig egy kiképzőtiszt nagyapa mellett nem lehet nem megtanulni. Mindegy, hol laktam és meddig, a második héten legkésőbb végig látogattam a város stúdióit és megkerestem azt, ahol a legjobb edzést tarthatták számomra. Nem a nőies sportok mintaképe, de nekem tökéletesen megfelel, ami azt illeti. És még nem volt olyan pasi, akit nagyjából 25 év krav maga és még néhány sport után ne tudtam volna kipakolni a lakásomból, ha akarom. A kérdés az volt, hány csontja tört közben és végtagja ugrott ki. Jah, mondtam már, hogy a rendőrségen dolgozom, szóval tőlem hívhatja is őket?
- Nem nekik, neked - válaszolok halvány mosollyal, miközben megfogom a nagy bögre kávét és nagyjából egy kiskanálnyi cukrot teszek bele. A legtöbb kávé túl keserű magában, de édesen sem szeretem, így marad az arany középút. A bögre még forró, így a markolászását kihagyom, az egészet kis keverés után visszateszem a tálcára. Semmi extra, csak találtam valamit, ami lefoglal, így nem kell végig néznem az arca változásait. Angol humorom van, mondhatni, kell egy kis idő, mire valaki rájön, hogy mennyire gondolom a dolgokat komolyan. Ezen még a megeresztett mosoly sem segít sokat...
- Azért van egy határ élvezet és elviselhetőség között - ami nálam azt jelentené, hogy a páciensem lélegzik is még, amikor elém kerül. Erről azonban lemondhattam jó néhány másik kellemes élmény mellett, amelyeket egy orvos megtapasztal. Engem soha nem ölel meg senki, ha rájövök a bajára, nem mondja el, mije fáj és nem is fog támogatást adni valamelyik nagy cég, ha bravúrt hajtok végre. De az én pácienseim nem is panaszkodnak fájdalomra, csúnya varrásra vagy rossz bánásmódra. Egyik sem megy már nekik...
- Sok minden történt az életemben, aminek nem kellett volna. Sok olyan dolgot láttam és látok, amit senkinek sem szabadna. Ha egyetlen különlegeset kell felidézni, pontosan tudok mondani egy napot - simítok végig a dátumon, amely a bal csuklóm belső felére van tetoválva, örök emlékeztetőként valamire, aminek majd három éve nem szabadott volna megtörténnie... -, egy órát és kicsivel több mint egy percet, amely elég volt, hogy mindent elveszítsek, ami értelmet adott az életemnek. Viszont nagyon jó indok nélkül senki kedvéért nem idézem fel a személyes poklomat - teszem hozzá, miközben a jobb kezemet is tenyérrel felfelé fordítom és kinyitom. A másik tetoválás, amely mementója annak a napnak a gyűrűs ujjal belső felén van, egy aprócska kör, amely sok mindent jelképez az alakjával és a helyzetével is. A legegyértelműbb a tény, hogy hol van. Jobb gyűrűs ujj. Az özvegyek választása. Második a kör alak, amely egy levethetetlen jelkép. De számomra a harmadik az igazán fontos, ami nem látszik. Mert ez nem egy sima kör, hanem a nap jelképe számomra. A fényt veszítettem el az életemből...
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Avataron : Nick Wechsler
Kor : 41

TémanyitásTárgy: Re: Nappali-étkező (Étienne lakása)
Kedd Dec. 06, 2016 12:12 am
 



 

A kérdésemre nem kapok választ, ebből kiindulva úgy vélem, magától jött, a kulcs egy ürügy volt csupán. Ezzel el is hessentem a témát, kíváncsian várva, miért is látogatott meg Nyssa, aki eddig még életében nem járt nálam. Az okát és miértjét sejtem, csak azt nem értem, Angie tudja, hogy neki mondom el a legmélyebb dolgokat, még a testvéreim sem tudnak mindent, Nyssának esélye sem lesz, hogy bármit megtudjon, többet, mint a testvéreim. Nyssának fontos lehet, hogy elvállalta, hálát ugyan nem fogok érte rebegni, mégis elidőzik a hátán egy pillanatra a tekintetem. Persze, fordított esetben én is megtettem volna, holott lélekturkász jellemű nem vagyok.
A kérdésre egy mosollyal válaszolok. Nem fogom elmondani, ahogy ő sem árulta el a kulcsot. Egy-egy. Amúgy sem beszélnék róla, nem rajongok az erőszakért, mentősként az élet mellett tettem le a voksot, nagyon erős okkal. Önvédelemből gyakorlom, még csak nem is kedvtelésből.
- Ahá – ismétlen önmagam, helyretéve a nyelvtani értelmezést. – Voltam keményebb helyzetben is – magánéletben, munkában egyaránt. Ez azonban túl személyes és túl sok, nehéz birokra kelnem vele.
- Bocs – visszakozok, elefánt tudok lenni a porcelánboltban, alkalomadtán.
Végighallgatom a válaszát, a végére rövid, halvány, sokat sejtető és lezáró mosoly jelenik meg az arcomon. Leteszem a bögrét és a bejárat felé megyek.
- Köszönöm Nyssa a látogatást, egy baráttól nagyon jól esik – nyitom ki az ajtót és állok meg, megfogva azt.
Amit hallottam válaszul éppen elég volt az első mondata is ahhoz, hogy úgy véljem, ennek értelme nem lesz és csak rontunk a helyzeten, így már inkább az elején elejét veszem ennek.


Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
avatar
Egészségügy

Avataron : Eva Green
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Nappali-étkező (Étienne lakása)
Kedd Dec. 06, 2016 9:29 pm
 



 

Túl korai. Ezt abban a pillanatban látom rajta, hogy mesélni kezdek, pedig még semmi konkrétumot nem adtam meg. De valljuk be, az én múltamat nem nehéz kitalálni a nyomokból, amik a bőrömre vannak írva. Még tetoválások nélkül is könnyedén kitalálná bárki, aki kicsit jobban végig néz rajtam, mert plasztikai sebész ide vagy oda, attól még a bal oldalam egyértelműen károsodott. Ezért szokásom a jobb profillal mindenki felé fordulni. Akkor nem tűnik fel a rövid ujjú alatt a halvány vágás a bal felkaromon, a ruha alatt másik kettő az oldalamon és combomon, meg a haragos vörös heg a fülem mögött. A négy pont, ahol a mindenfelé szálló repeszek telibe találtak. A négy pont, amiből három csak csúnya maradt, de súlyosan nem sértett fel semmit. Ezeknek a nyoma ma csak minimálisan látszik, mert ügyes sebész vett kezelésbe. Nem mondom, szép kis karácsonyi ajándék, de ez volt az egyetlen kérésem a szüleim felé, hogy a nyilván való nyomoktól búcsúzhassak el. Utána pedig a bőrömbe vésték az emlékekekét. Egy tetoválás a baleset miatt, amely derékba törte a karrieremet és az életemet is. Egy másik a férfi miatt, aki a romok közt lelte halálát. Azóta csak egyetlen egyet csináltattam, amely a nagymamámat jelképezi. De nem is tudom megígérni, hogy itt leállok. Mert az azt jelentené számomra, hogy nem fáj a veszteség. Pedig annak mindig fájnia kell. Még akkor is, ha kevésbé lesz friss és nyers a seb az évek múlásával...
- Nem személyes, de eddig összesen kétszer meséltem el bárkinek, mi történt velem. Akik még tudják, azok előtte is ismertek. Én az a típus vagyok, aki csak rosszabbul lesz az emlékektől... - ellentétben szinte mindenkivel, akinek az segít, ha beszél róla. Lehet, hogy strucc politika, de számomra minél mélyebben van valami eltemetve, annál könnyebb együtt élni vele. Mert lehet, hogy más számára nem tűnik soknak ez a fájdalom, de én összeomlanék, ha minden egyszerre kerülne napvilágra. Mert nem csak elveszítettem sok dolgot, hanem mindezt egy isten hála mögötti helyen, embereket tizedelő járvány borzalmait figyelve kaptam meg. A halál földje. Úgy hívtuk a betegsátrat a második nap után... - Ha tényleg segítene neked, akkor megtenném, mesélnék, de még nem tartasz ott... - teszem hozzá, miközben felállok és a kávéra rá sem nézve nyúlok a táskám után. Sokakhoz hasonlóan nekem is vannak névjegyeim, egyet leteszek az asztalra, mielőtt elindulnék az ajtó felé. Olyan helyen nem fogok maradni, ahol ennyire nem kívánják a jelenlétemet. Most már tudja, kihez tartozik a telefonszám, ami próbálta elérni az elmúlt napokban, de én nem fogom keresni feleslegesen. Ha segítségre van szüksége, ezen megtalál, de akkor beszélnie is kell. Tőle függ, négy idegesítő testvére is áll ugrásra készen...

//ez megint egy gyors játék volt, úgy néz ki, mi mindig rá tudunk lépni a másik tyúkszemére x"D
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
avatar
Új regisztrált

Avataron : Nick Wechsler
Kor : 41

TémanyitásTárgy: Re: Nappali-étkező (Étienne lakása)
Szer. Dec. 07, 2016 9:45 pm
 



 

- Mégis, azt szeretnéd, hogy én hangosan emlékezzek – nem folytatom tovább, feltételezem érti, mi a folytatása. Nem áll szándékomban bántani Nyssát, a mások által furcsának tartott jelleme valójában segítőkész és figyelmes lelket takar.
- Vettem az adást – sóhajtok. Én nem fogok azok közé tartozni, ezek után vélhetően kétszer is meggondolja, mit mondjon nekem, vagy álljon velem szóba. Holott egyáltalán nem akarom bántani. Talán megérti.
- Ez esetben felesleges volt felhozni a témát is – következtetést vonok le, mellékzöngék nélkül.
Ahogy az ajtóhoz ér, mégis megszólalok.
- Köszönöm, Nyssa, hogy eljöttél. Rengeteget jelent. Mindig is kedveltelek és ezek után még inkább – ha engedi, átölelem. Egyáltalán nem haraggal, daccal akarok tőle elválni, méltányolom a próbálkozását.
Csak kilincsre csukom be mögötte az ajtót, éreztetvén, nem kizárni akarom, teljesen. A beszélgetéstől határolódtam el, tőle nem.
A bögrék mellé ülök vissza, felemelem a névjegyet, elolvasom, majd visszateszem, ahonnan felvettem. Rájöttem, hogy megint úgy vagyok az egésszel, mint majdnem húsz éve. Én sem szeretek róla beszélni, mint ahogy Nyssa sem. Mert úgy könnyebb a léleknek.

// A sok közös pont XD

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Nappali-étkező (Étienne lakása)
Csüt. Dec. 08, 2016 9:52 am
 



 





játék vége





Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Nappali-étkező (Étienne lakása)
 



 

Vissza az elejére Go down
Nappali-étkező (Étienne lakása)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: 
Étienne lakása
-
Ugrás: