KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Megosztás

Austin, Texas

Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Austin, Texas
Austin, Texas EmptySzomb. Jún. 03, 2017 9:41 pm
 



 

Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
Chloe Ward
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptySzomb. Jún. 03, 2017 10:57 pm
 



 

Joel and Chloe




A nyolc óra még kevésnek is mondható, én néztem el a távot, de Joel piszkosul ragaszkodott hozzá, hogy autóval jöjjünk, de erre ő sem volt felkészülve. Texastól egy állam választott még el, és kezdtem nagyon unni a banánt. Az ablakok letekerve, a lábam a kesztyűtartónak döntve, és egy üveg ásványvíz a pohártartóban, de az is a vizelet melegségére hajaz. A kezemmel legyezem az arcomat, mindenhol a babahajaim, és a trikó is rám tapad.
- Állj meg, émelygek…nem akarom megint zacskóba Joel. – nyavalygok az egyik kietlen út közepén. Ma már láttam fát, házakat, termőföldet, benzinkutat, aztán erdőt, és megint fákat. Nem túl változatos a környezet, de ahogyan az éghajlati övezeteken suhanunk át az valami borzalmas. Hőhullámok, és hangulatingadozások kísérnek már napok óta, és tudja, hogy nem jó velem packáznia, ezért hálás vagyok, amikor beletapos a fékbe, és egyet huppanva állunk meg.
- Köszönöm…tényleg. – sóhajtok egyet, és kitárva az ajtót, azonnal a fűbe bukdácsolok, de nem tart sokáig. Legalább hat liter vizet hozott magával, hogy ne száradjak ki, van itt még kaja is bőven, de most semmire sem vagyok kapható. Hátradőlök, a fejem az ülésnek nyomom, és felhajtok egy kortyot. Nem oltja a szomjamat, de elveszi a szám keserű utóízét. Az öblögetés is megvan, és két percen belül már ismét komótosan baktatunk az úti célunk felé.
- Ha még egyszer azt mondod nekem, hogy ez életem legszebb időszaka, akkor nem állok jót magamért. Ez volt a negyedik…nem az első, és nem a második alkalom, hogy az étel nem bennem végződött. Tündökölnöm kellene, meg jógáznom, és kávéznom a belvárosban, nem okádnom. Ezt nem tőlem örökölte, én nem vagyok finnyás, de ez borzalom. Már nem ehetek gombát, spenótot, és sertéshúst sem. Kitolás…érted…és még a diéta is. Nem hiszem el. – a homlokomra vezetem a tenyeremet, hogy hűsítsem, de nem jobb a helyzet.
- Sehova nem fogok autózni többet. Fáj a fenekem, már az ülés lenyomata tapadt rám, érted? A melleim érzékenyek…utálom a melltartót, és mégis viselnem kell. Ki mondta, hogy ez áldott állapot? Reggeli rosszullétek…nekem egész naposak vannak. Nincs éjjelem, se nappalom. – jajveszékelek, nem kérek választ a kérdéseimre, csak együttérzést, mert én fogok elhízni, nekem lesznek vizesek a bokáim, és lassan egy bálnát is egyszerűbb lesz megkerülni, mint engem. A légzésgyakorlatok sem segítenek már. A kifújt levegő a nyakamon pihen meg, izzadok, mint egy ló. A rövidnadrág és a szandi jó ötlet volt, de a többi.
- A repülés, szárnyalás…képzeld el, hogy ezt a sok-sok utat átszeljük a levegőben. – hunyom le a szemhéjamat, és még egy kis vizet iszok. A bőröndömből lett kettő, mert a három napból, ha az utazást nem vesszük, akkor lett négy, vagy öt. A fahéjas csigákat jól elzártam, hűtőládában vannak, mert kizárt, hogy ennyire melegben csak simán betegyem őket egy táskába. Útközben elregéltem, hogy kik lesznek jelen.
- Jön a nagymamám, de ő Rómából…aztán apa is úton van, de ő repülővel, és Oliver, Grace-szel, meg Jamie…igen ő is hoz valakit. A nagyimnak még van két testvére, ami azt fogja eredményezni, hogy leszünk jó páran. A dédszüleim a saját farmjukat vezetik, szarvasmarhákat tenyésztenek, de a birtokhoz lovarda is tartozik. Nincs alvás reggel hétig, akkor már a közös reggelin való kötelező megjelenés lesz. Éhes vagyok… - nyögöm be a végén, és hátranyúlva keresek egy tonhalas szendvicset. Nem lehet tartogatni, és jól fog jönni, ha már háborog a gyomrom. Jóízűen harapok bele, mintha mi sem történt volna percekkel ezelőtt, és morzsás lesz a nadrágom.
- Mit nem mondtam még el? Ja igen…a politikát messze kerüld el, ha nem akarsz a történelembe visszarepülni. Még két óra? Megpusztulok… - harapok nagyobbat, és kiélvezem az ízeket. A hátsó fogaim fele implantátumos a baleset óta, és sokkal érzékenyebbek is.
- Figyelj oda…el ne üsd… - sikítok fel, de átmegyünk az állaton, igen…egy kukac is az. Nem örülök neki.
- Ők is éreznek Joel…te sem örülnél, ha valaki kibelezne… - könnyesedik be a szemem, és duzzogva majszolom el a maradék szendvicsemet, miközben elfordítom a fejemet, és az ablakon nézelődök kifelé. Kibaszott hosszú az út.

Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
Joël Émeric Roux
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyCsüt. Jún. 08, 2017 12:08 pm
 



 

- Persze, légkondival sokkal jobb lenne. – Állapítom meg sokadszor, de az meg nem lehet, mert akkor meg megfázik. Helyette aszalódunk a fülledt melegben, amin semmit sem segít az, hogy le van húzva az ablak. Sebaj. Gőzöm sincs amúgy, mióta jövünk, de tekintettel Chloe hólyagjára, meg gyomrára, többször kell megállnunk, mint szükséges volna alapesetben, de egyébként mindez engem abszolút nem zavar. Tök jól elvagyok. Hol dumálok random gyökérségekről, olykor komolyabb dolgokkal is megtűzdelve, hol ordítva énekelem az aktuálisan felhangzó kedvenc slágereimet.
Megállok most is, elvégre én sem szeretem, hogyha az autóm hányás közelbe kerül, meg hát, tényleg nem túl komfortos zacskóba csinálni, bár ha már itt tartunk, hányni semmilyen szinten nem az, úgyhogy nem ragozom inkább. Minekután az előző alkalmakkor közölte, hogy inkább ne segítsek, ez valami úristen, a szeretett pasi hányni lát minket, milyen gáz ez hülyeség lehet, de nem erőltetem. Egyébként, voltam az urológián, és közölték, hogy hát bizony, drága dr. Roux, azok a huncut kis ondóvezetékek összenőttek. Komolyan így fogalmazott, új doktornő, egész kedves, de kicsit túl élénk, mintha állandó jelleggel gombázna. Azt nem tudta megmondani, mióta lehet ez így, de végül is tök mindegy, mással nem voltam együtt védekezés nélkül az utóbbi egy évben, csak Chloeval, előtte sem volt jellemző, csak ha nagyon felöntöttem a garatra, de kiderült volna már, ha akkoriban működőképesek lettek volna a kisfickók.
- Nem, nem az első trimeszter, majd a második. Egyébként technikailag kávéznod abszolút nem kellene állapotosan. A jógával mi a baj? Azt simán csinálhatod. Nem a gyerek ízlése miatt hánysz, neki még nincsen olyanja. Van, amit te kívánsz jobban a hormonok miatt, vagy éppen egyáltalán nem. – A diéta miatt nem mondok semmit, igazából szépen meg lettek emelve az adagjai a gyerek miatt, de szerintem semennyire sem tartja be, ám ez a része engem abszolút nem érdekel, lévén az a lényeg, hogy jól, vagy inkább jobban érezze magát.
- A melltartót nyugodtan leveheted, amíg utazunk. – Közlöm tényszerűen, mert ezen aztán abszolút ne problémázzon, a többire nem tudok mit mondani, csak bólogatok, és szolidan mosolygok. Tudom, esélyesen tarkón vágna a gondolataimért, de szerintem határozottan vicces valahol, hogy csórimnak mindennel problémája van, de hát nagy általánosságban ilyenek a nők ebben az állapotban.
- Elképzelem. Egész élénken emlékszem arra is, amikor a bátyámnak kellett telefonon segítenem levezényelni egy szülést, ami a hetedik hónap elején megindult a repülőúton. – Igaz, Chloe még nem tart ott, bőven nem, de ettől még nem díjazom a terhesen repkedést, különösen akkor nem, ha az én hozzátartozóimról van szó.
- Szuper, ha az eddigi tendenciát követjük, akkor még plusz két ember alsóhangon is, akik ki fognak herélni, ha megtudják, hogy állapotos vagy. Egyébként meg mikor alszom én reggel hétig? – Vonom fel a szemöldököm, mert abszolút nem jellemző, a szabad napjaimon is korán kelek a reggeli futásomhoz, bőven hét előtt. A plusz két ember alatt meg a minimum férfilétszámot értem az apján és Oliveren kívül, ami meg még megfejelhető a nagyi testvéreivel, akik nem tudom milyen neműek. De legalább a nagymamája bírja a fejem, a többiek esetében ez még kérdéses. A nőket nyilván könnyebb meggyőznöm, tudok én rendkívül megnyerő lenni. Az esetek többségében az is vagyok.
Ha valamit, hát a hányás után rögtön kajálás dolgot totál nem értem, de különösképpen nem zavartatom magam miatta, ha meg tudja enni, hát egye.
- Nem szoktam politizálni. – Még köztünk sem esett szó róla soha, szóval aligha foghatja rám bárki, hogy jellemző lenne rám a dolog, de így aztán pláne eszembe sem fog jutni. A két óra már lényegesen kevesebb, mint amennyi akkor volt, amikor elindultunk, szóval részemről totál optimista vagyok, és eszemben sincs ezen kattogni, elmegy az hamar.
A sikítására összerezzenek, és fogalmam sincs, mi a francról beszél, én a világon semmit sem láttam.
- Hogy mi van? Mit ütöttem el egyáltalán? Ez most pont olyan volt, mikor Angie akart eltemetni egy rohadt ronda, dagadt, döglött galambot, mert azt hitte, ő ütött el. Azért nagy ne kerüljek ki minden hangyát, tücsköt, bogarat. – Oké, nem tehetek róla, ezen is vigyorognom kell, egész szórakoztató a duzzogása.
- Kérhetek én is valami szenyát így a könyörtelen gyilkosságom után, vagy esélyem sincs rá, Miss Dulifuli? – A hangomból derű érződik ki, valóban nem tudom komolyan venni a témát, de inkább így, mint úgy csináljak, mintha rendkívüli módon érdekelne, és jogosnak találnám a dolgot.
- Június végére ne tervezz programot, mert el foglak rabolni. Nem árulok el róla semmit. Csak bízd ide. – Tudom, hogy majd le fogja rágni a küszöböt kíváncsiságában, de ezt tényleg nem szeretném elárulni, látni szeretném a meglepetést az arcán, amikor leszállunk majd Franciaországban, és iiigen, tudom, repülő, de ha azt hiszi, nem ültetném fel repülőre, még csak fel sem fog merülni benne, hová tervezem vinni.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
Chloe Ward
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyCsüt. Jún. 08, 2017 2:06 pm
 



 

Borzalmasan utálom, hogy hánynom kell, de már nem az első eset útközben, és valamiért hozzá kell szoknom ahhoz, hogy ez a mindennapjaim részét képezze. A vidám, és hülyéskedő Joel is újdonság amellett, hogy én állandóan sírok, vagy dühös vagyok, a legtöbbször durcásan zárom a napot, de semmivel sem tudom kihozni a sodrából, és ez fura. A kocsi megállásának a pillanatában, kihajolok, könnyítek magamon, és visszacsukom az ajtót, de az ablakot semmi pénzért sem húznám fel.
- A kávézás alatt nem a feketét értem, hanem a jeges változatot vanília fagyival, talán az nem bűn, és nekem is szükségem van valami élénkítő szerre. Jól érzem magam, jógára járok, és megismertem egy kedves lányt is, akivel legutoljára beültem az egyik vendéglátósegységbe a belvárosban. Nem ismered Heidit, a rendőrségnél dolgozik, és már lassacskán a felénél jár a terhességének? – hörpintek fel egy kisebb adag vizet, de aztán ismét mozgásba lendülünk, és ki kell támasztanom a lábamat, hogy ne zötykölődjek. Az út állapota nem a legjobb, mondhatni javításra szorulna, de már közel járunk a célhoz. A Texas állam táblát már el is hagytuk, csak nem vettem észre.
- Most nem fogok kibújni a melltartómból, na de Joel…bárki megláthat, és ha megérkezünk, akkor üssön át a mellbimbóm a rokonságom előtt? – háborodok fel, és a folyadékpótlásra figyelve, lehúzom a fél literes üveg maradékát is.
- A tesódnak segítettél, mármint Ralfnak? Jesszusom, még nem járok a hetedik hónapban, és Rómát is megúsztam. Nem lett volna bajom, ha repülőre szállunk, és az hosszabb út is volt, de szerencsére Chantal, meg Matteo segítettek. Amy szerinted nem fogja kirakni ilyen melegben Brutust? Nem hozhattam magammal a dédiékhez, de attól még hiányzik. – biggyesztem le az ajkaimat, és megint könny szökik a szemembe, amiért otthon kellett hagynom, de biztosítottak róla a barátaink, hogy nem lesz semmi baja. A szendvics magáért szól, és hátra is nyúlok, hogy elvegyek egyet a zacskóból.
- Apának nem fog tetszeni, a dédi papám nem fog szólni érte, Oliver…hát nem tudom, állítólag Jamie sokkal jobban lángol, de vele nem szoros a kapcsolatom. Nem tudom, hogy miképpen fognak reagálni, még én sem fogtam fel igazán, hogy az vagyok. – pillantok rá futólag, és elmajszolom a héját a toast kenyeremnek.
- A politika csak tabu téma, mert ha belemerülnek, akkor nem lesz megállás. Szeretném jól érezni magam, és nekem fontos ez a találkozó. Most ismered meg az anyukám családját. A másik nagyszüleimmel már találkoztál az étterem megnyitómon, de még New Yorkba is el kellene mennem… - harapom el a mondat végét, mert David kényes terület közöttünk, mégis nem ez az elsődleges mozgatórugóm. Az anyukám sírja, és Alice, meg a családi fészek, meg a régi életem, mert az is én vagyok. A következő percben elüt egy kukacot, és jóformán el is fehéredek, mert lassítás nélkül hajt tovább.
- Hogy lehetsz ilyen szívtelen? Egy kukac nem érdemel annyit, mint egy galamb? – meghökkenek, és durcásan fordulok el tőle, de azért kihalászom fél kézzel a szendvicset neki, és a kezébe nyomom.
- Elrabolsz, miért mi lesz a hónap végén? – már nem bírom ki, hogy ne szóljak hozzá, így simán odanézek, de ott a csalafinta mosoly, amit annyira szeretek tőle.
- Áruld el, merre akarsz menni? – kíváncsiskodom, és ráfogok a kezére, ami a váltón pihen.
- Na…Joel… - lenyelem a falatot, és közelebb bújva, még búgó hangot is kiadok, hátha célt érek vele, de hirtelen állunk meg egy benzinkút mellett.
- El kell mennem pisilni. – közlöm vele, és ki is szállok, de a táskámat viszem magammal. A pottyantós nem az igazi, de a préri közepén, mit is vártam el. A melltartóm pántját húzom lefelé, mert zavar, amikor felrántom a rozoga ajtót, és bemászom. A tikkasztó hőség miatt az ürülék illata sem éppen a legjobb, ezért fogom magam, és befogva az orromat rögtönözök. A kezemmel tolom le a nadrágomat a bugyimmal együtt, és terpeszbe állva könnyítek magamon, de a földes területen megcsúszom, és lehuppanok. Halkan sikkantok fel, és előretartom a kezem, de nem szabadulok onnan, és a spagetti pántos felsőm két oldalán lecsúszik a melltartóm is.
- Joel…nem bírok kimászni… - esek kétségbe, és olyan vörös leszek, mint a rák, letolt bugyival, egy pottyantós közepén.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
Joël Émeric Roux
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptySzer. Jún. 14, 2017 12:43 pm
 



 

- Kávé abban is van, de lelked rajta. Nem ismerem, de tudod, hogy nem vállalok új kismamákat egy darabig. Úgyhogy nem én vagyok az orvosa. Annak viszont örülök, hogy pozitív ismeretségre tettél szert. – Ráfér, bár ott van Amy, de kétségtelen, hogy neki jelenleg sok egyéb teendője van Kim körül, és vélhetőleg kevesebb ideje van, szóval jól jön, hogyha van más is, akivel nagyszerűen ki tud jönni. Annyira nem vagyok képben a szociális életét illetően. - Tényleg, ha már itt tartunk, Amyn kívül vannak bizalmasabb barátnőid? – Ez eddig nem merült fel, de határozottan érdekel a dolog. Igaz, ha lennének, gondolom láttam volna őket Chloe körül legyeskedni a bajosabb időszakában, illetve a kórházban.
- Nem azt mondtam, hogy vedd le a felsőd is, a melltartót simán ki lehet húzni alóla, és mielőtt odaérünk, nyilván visszaveszed. De ha nem, hát nem. – Én aztán nem erőltetem, és nem azért mondtam, mert bámulni óhajtanám, inkább az ő kényelmét igyekszem szem előtt tartani, bár be kell vallanom, annak most szinte lehetetlenség megfelelni.
- Igen, neki. – Bólintok rá, a többivel nem foglalkozom, nem akarom túllihegni, főleg azért nem, mert megvannak a magam repülős tervei, és azt határozottan nem szeretném, hogy a kelleténél többször üljön rajtuk. - Chantal meg Matteo? Ők kik? – Amennyire felcseszett a szó nélküli meglépése akkoriban, eddig nem nagyon akartam hallani a történtekről, de már mondhatni túltettem magam rajta, bár arról még nem tettem le, hogy visszafizetem neki a kölcsönt, és én is megpattanok egy hang nélkül valahová. - Nem hinném, hogy ki fogja rakni. Vagy ha igen, a kertnél nem kijjebb, ott meg jó a kutyáknak. – Nem is értem ezt a feltételezését Amyről, már mi a túróért akarna ártani Chloe kutyájának? Ki van zárva.
- Ennek a hétvégének nem rólunk kell szólnia amúgy sem, úgyhogy szerintem még ráér közölni a családdal. – Még az enyém sem tudja, a lányok sem, egyelőre azért ez bőven emésztés alatt van még részemről is, nem mintha bármi változna az ügyben, csak össze kell szednem magam, hogy beavassam őket.
- Nyugi, mondom, amúgy sem szokásom politizálni. Miért kell New Yorkba menned? – Nem akadok ki, egyelőre legalábbis, noha tény, a tavalyi nyár óta New York határozottan nem a szívem csücske, és nem kifejezetten szeretnék oda visszamenni még egyszer az életben, és értelemszerűen azt sem tartom okos ötletnek, hogy Chloe megtegye, de legalább ott lakik az édesapja, aki mostanra már biztosan sokkal jobban figyel rá, és óvja. Már csupán abból kiindulva, hogy mennyire szeret behúzni nekem.
- Határozottan nem, de ha ez megnyugtat, én a galambot sem temettem el a húgommal. – Egyértelműen nem fogja, legyek szívtelen, de nem fogok sem galambot, sem kukacot temetgetni. Temessék el a hozzátartozóik őket – haha -, mint a mi esetünkben, és pont.
- Köszönöm szépen, Miss Pukkancs. – Nem tehetek róla, de ez a felfújt, durcás fejszerkezet csak vigyorgást képes kiváltani belőlem, mást nem. Hiába na, tényleg jóval derűsebb vagyok mostanában, mint talán indokolt lenne, de valamivel ellensúlyoznom kell Chloe erősen ingadozó hangulatát.
- El én. És nem mondom meg. – Még egy nyelvöltést is mellékelek a vigyorom mellé, eszemben sincs beavatni, úgy mi értelme lenne a meglepetésnek? - Nem árulom el, kemény vagyok, mint az acél, nem lágyítsz meg némi szépen nézéssel. Mással sem, ha már itt tartunk. Pont az a lényeg, hogy az izgatott várakozás fűszerezze a napjaidat. – Édes, ahogy próbálkozik, de nem enyhülök meg, nem szeretnék idő előtt megbukni a tervezett projektet illetően, szóval tartanom kell magam. Megállok az útba eső benzinkútnál, tekintettel arra a cirka fél liter vízre, amit az elmúlt fél óra alatt megivott. Inkább itt intézze el a dolgát, mint valami bokor mellett. Addig veszek egy jégkrémet, lerohad már a bőröm, meg iszonyat melegem van. Még be sem érek a kútra, mikor hallom, hogy kiált, bár azt nem, hogy mit magyaráz, de mikor odaérek, és megérdeklődöm, mi a helyzet, határozottan el kell fojtanom egy kiadós röhögést, esélyesen nem díjazná, de basszus, erre is csak ő képes.
- Ooooké… ki tudod nyitni a reteszt? – Öröm az ürömben, szó szerint, hogy az ilyen bódékba relatíve könnyű bejutni, mert ilyen összetákolt borzalmak. Hogyha nem éri el, akkor innen kintről kísérlem majd meg feltolni a reteszt, ami így kívülről nézve fából van, bár meglepődnék valami fém szerkezeten egy fa bódéban. - Csodálkozom, hogy még nem hánytál ki mindent magadból, amilyen rohadt büdös van ebben. – Nem mintha ez segítene a helyzetén, de legalább szóval tartom, amíg kihalászom onnan. - Mindig is a hős megmentő akartam lenni, külön öröm, hogy lehetőséget szolgáltatsz rá. – Tény, hogy inkább menteném ki egy égő házból, mintsem egy pottyantósból, de aki a kicsit nem becsüli ugyebár… - Mindjárt megvan, kitartás. Nincs a környéken senki most, én meg már úgyis láttam a bugyidat. – Tekintve, hogy láttam reggel öltözködni, nem voltam ám rest lecsekkolni, mi kerül rá. Azért nagyjából három percembe kerül, míg felügyeskedem a reteszt, és be tudok menni kihúzni onnan. Remélem, közben azért sikerült pisilnie is. Mindenesetre, eztán valószínűleg inkább a bokrot választja majd.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de a meleg és a szaglásomat ért durva támadás ellen némi jégkrémmel szándékozom védekezni. Te kérsz valamilyet? – Nálam a jeges édességek bármikor jöhetnek, ezen szerintem senki nem lepődik meg, aki egy kicsit is ismer, és ő ugyancsak szereti, de nem tudom, most épp van-e hozzá kedve, ezért inkább megkérdezem.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
Chloe Ward
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyKedd Jún. 20, 2017 3:55 pm
 



 

- Ez érdekes szívem, mert állítólag te vagy az orvosa, nem lehet, hogy csak így a keresztneve alapján nem ugrik be? Már nem az elején jár a terhességének, és mintha említette volna, hogy hozzád jár. – vakarom meg az arcomat, mert elviselhetetlen ez a hőség. Szeretem a vizet, de a hányingertől émelygek, és kicsit szédülök is, de azért örülök, hogy mellettem van Joel különben lehet már pánikolnék. Beismerem, hogy kényelmesebb lett volna a repülőgép, de annyira ellene volt, hogy esélyt sem hagyott rá, hogy meggyőzzem az ellenkezőjéről.
- Amyn kívül? – lepődök meg, és kortyolok némi hűsítőt, de aztán elmerengek azon, hogy van-e, de biztosan állíthatom, hogy nem vagyok egy nagy barátkozós fajta, mármint, ami a tartós kapcsolatokat illeti.
- Nincsen, az egyetemen több lánnyal is jóban voltam, és akadt egy fiú is, de ő külföldön lakik. Amy az egyetlen, aki igazán közel áll hozzám. Neked Nyssán és Markon kívül van olyan, akivel megosztod a titkaidat? – pillantok oldalra. Túlontúl a vezetésre koncentrál, de ott az a kis forradás az arca oldalán. Miért is szerettem bele a mellettem ülő férfiba? Mert nem az a tipikus bájgúnár, és nem is szeretget agyon, de ha úgy adódik, akkor kedves tud lenni. Csendben dőlök neki az ablaknak, és mélyeket lélegzem, hogy az egyensúly helyreálljon.
- A melltartó marad, nem érezném jól magam, és tuti elfelejteném, ha odaérnénk. – sóhajtok egyet, nem akarok én veszekedni, de mindig ott kötünk ki, és ez nem kellemes. A gyerek mellett jó lenne megtalálni az egyensúlyt, hogy normális párként működjünk. A repülés még mindig téma közöttünk, és sejtem, hogy nem tette túl magát a római kiruccanásomon, de hirtelen jött, és nem tudtam megállni, hogy ne menjek el.
- Nem meséltem róluk? Chantalt a nagymamám hívta el, az egyik múzeum kurátora, Matteo meg a nagymamám alkalmazásában áll. Remek csapat voltunk, és élveztem a társaságukat. – mosolyodom el, aztán kihajolok, de a kinti hőmérséklet még elviselhetetlenebb, mint ami az autóban van.
- Miért kérdezem? Mert nem szereti a kutyákat annyira. Brutus velem repült, és most otthon hagytam. A gazdája vagyok Joel, és nem akarok lemondani róla. Nem a barátnőmet hibáztatom, de nem rajong az állatokért. – aggodalom csillan a szememben, de tovább nem fejtem ki neki, mert mostanában ebben is szokatlanul járok el. A legkisebb probléma is felhúz, és túlontúl az érzések birtokába kerülök. A sírás állandó kísérője a napjaimnak, de állítólag ez a hormonok miatt van, én csak tudom, hogy néha borzalmas az egyedüllét, főleg az éj leszálltjával.
- Micsoda? – hökkenek meg, és a rosszullét kerülget erre a kijelentésére. A vér is kiszalad az arcomból, és elsápadok.
- Joel…ezzel elkéstél. Én sajnálom, de a nagymamám már tudja. Rómában mondtam el neki, és a dédszüleimmel sem találkozom minden hónapban. Nekem ők nagyon fontosak. El fogom mondani nekik, ha már így együtt van a család. Én tudom, hogy a lányokkal még nem beszéltél, és ez sok, de ha így haladunk, akkor már nem sokáig utazhatom. Minden percét meg akarom ragadni a terhességnek, amíg még mobilis vagyok. – könny szökik a szemembe, megint ez a fránya érzelemhullám, de szipogva törlöm bele a spagetti pántos felsőm sarkába.  Hamar váltunk, kicsit ingadozom, és szóba kerül New York is, amiről beszélnünk kell.
- Az apukám nagyszülei élnek ott, és… - nyelek egy nagyot, és megvárom, hogy rám tekintsen, csak utána folytatom a mondandómat.
- Az édesanyám sírja is ott van. Örökké nem kerülhetem el, és szükségem van rá, hogy meglátogassam. Nem érdekel, ha David egy városban van velem, de mégiscsak az anyukám volt. A lányokkal is elutaztál Varsóba…akkor megérted, hogy mennyire nem mindegy, hogy miképpen gyászolok. – kapufa vagy sem, de van amiből én sem engedek, és ez az. Egyedül is felülök arra a nyamvadt gépre, ha ezzel eljutok a mamámhoz. A kukacos történet megijeszt, fel is sikkantok, de nem áll meg, és ezzel megsért. Durcásan fordulok el, és csak némi kérlelésre adok át neki egy szendvicset, miközben a sajátomat majszolom. Az egész út kihalt, jó lenne egy kis pihenő, mert fáj a hátsóm, és a húgyhólyagom se túl biztos. A gondolataimat hamar egy másik irányba tereli, és a születésnapom kerül terítékre.
- Mondd már el, mire számítsak? A tavalyira..mindegy nem érdekes. – szorítok rá a kézfejére, de nem hatom meg a bociszemekkel sem, így marad a megálló. A benzinkútnál elválnak az útjaink, és a pottyantós felé tartva már kezdek félni. A bűz idáig terjed, be kell fognom az orromat, és fél kézzel oldom meg a vetkőzést is. Hamarosan belátom, hogy a legjobb lett volna, ha egy bokor tövében végzem el a dolgomat, mert beragadok, és kétségbeesek. A nevét kiáltom, az arcomba hullik a hajam, mikor meghallom a bársonyos baritonját.
- Nem bírok mozdulni se. Az istenit nyisd már ki. – türelmetlenkedek az ajtót bámulva, mire veszi a hajlandóságot, hogy kinyissa, és ne a büdösségre hívja fel a figyelmemet. Visszatartom a lélegzetemet.
- Sziess…nem bírom. – megkönnyebbülök, hogy bejut a szűk térbe, és felsegít arról a borzadályról. A mellkasába kapaszkodom, miközben segédkezik az öltözködésben, és néhány kellemetlen pillanattal később ki is jutunk a friss levegőre.
- Fagyizni akarsz? – kerekednek el a szemeim, de aztán elhallgatok, és mint a kiscica, úgy bújok hozzá.
- Menjünk…én is kérek egy vaníliásat. – motyogom az orrom alatt, ha már a megmentőm lett. A benzinkúton egy fiatal srác szolgál ki minket, így megkapom a jutalom jégkrémet, és vele együtt távozom. Az egyik közeli padra ülünk le, de nem szeretnék a meleg részére ülni, így a combjára telepszem, és a nyaka ívéhez hajolok.
- Nagyon szeretlek, ugye tudod? – suttogom, és egy puszit nyomok az arcára két nyalás között.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
Joël Émeric Roux
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptySzomb. Júl. 01, 2017 8:09 pm
 



 

- Óénmarha. Hát persze, Wald húga. Azt hiszem, agyamra ment a meleg, vagy tudom is én mi. Igen, ő valóban az én betegem. Bár én a kedves lány jelzőpárost a legritkább esetben hallottam vele kapcsolatban. – Vigyorodom el, a magam részéről nekem mindegy, milyen Heidi, a magánéletben sosem volt vele túl sok kapcsolatom, éppen ezért vállaltam el, mint pácienst, más esetben ezt nem tehettem volna meg, mert nem igazán lenne etikus. Chloet kezelnem sem az, de az ő esete azért egyedi, mert elég sok ronda dolgon ment át, és jobb ez így, mint újabb orvosokkal kísérletezni. Nem kevés csörtém volt vele kapcsolatban a nagyfőnökkel, de végül belement a dologba, és persze minden felelősség meg jogi következmény, bármi ami felmerülne, engem terhel.
- Persze. – Amyt tudom, kicsit jobban is, mint kellene, kiosztott már párszor, de mostanra már elcsitultak a kedélyek, és egészen megkedveltem. - A tesóimmal nagyon jóban vagyok, főleg Angievel, és ami azt illeti, pont Heidi bátyja még olyan, akivel nagyon jó a kapcsolatom. Egy másik közeli barátom pedig pár hónapja elköltözött a városból, úgyhogy ennyi. – Igazából jól állok ilyen téren, azt nem is említem, hogy Michelle szintén ez a kategória, nagyon jóban vagyunk, és igencsak sok mindent rá merek bízni. Az persze másfajta kapcsolat, ott nem lehetek azért olyan laza, és nem feltétlenül mondhatok ki mindent, amit megtennék egy barátom előtt.
- De, biztos említetted, csak leakadtam annál, hogy szó nélkül megpattantál. Egyébként ezenfelül örülök, hogy jól sikerült a dolog, rád férnek a pozitív élmények. – Fordulok oldalt felé egy könnyed mosollyal, harag már nincs bennem az ügy kapcsán, csupán a tárgyilagosság az, ami mondatja velem szavaimat.
- Oké, hogy nem rajong értük, de nem fogja kirakni a kutyádat, annál Te sokkal fontosabb vagy neki, ne aggódj. Különben meg, Mark bírja Brutust, szóval majd ő gondoskodik róla. – Szerintem fölöslegesen aggódik, de ilyen formán nem fejezem ki magam, még a végén megint elkezd nekem sírni.
- Értem. Képzeld, nekem is fontos a családom, mégsem mondtam el senkinek, mert megkértél rá. – Komoran meredek magam elé, és igyekszem nem nagyon előreszaladni a dolog igazságtalansága kapcsán kapcsán, mert jó, abban végül is igaza van, hogy ő nem találkozik személyesen mindennap a nagyijával, meg a többi családtagjával sem, de az innentől kezdve biztos, hogy Angievel leülök beszélni, amint hazaértünk innen, utána meg majd a lányokkal is megteszem ugyanezt. - Jó, az mondjuk igaz, hogy én akármikor elmondhatom nekik. – Nem célom vitatkozni, szóval ennyiben hagyhatjuk részemről a dolgot, nem fogom rajta felfújni a fejem, csak éppen nem várok majd tovább a hírrel senki felé. Anyáék szép kör lesznek, nem fogják túlzottan értékelni a dolgot házasság nélkül, de majd valahogy megkísérlem az értésükre adni, hogy lesz majd az is, hogyha úgy gondolom, készen vagyok, vagyunk rá. Mert most még nemhogy házasságra, gyerekre, de az összeköltözésre sem igazán, szóval nehéz ügy ez így.
- Megértem, de el tud valaki kísérni? Szerintem nekem New York már nem fog beleférni, ellenben nem szeretném, ha egyedül mennél. – Látszik némi gondterheltség a vonásaimon, mert nagyon szeretnék én lenni az, aki elkíséri, de nemes egyszerűséggel röghöz köt a munkám. Nem szakadhatok el még arra az időre is, ha már eleve be van tervezve az egyhetes vakációm június végére. Erről azonban még nem tud, szóval remélem, nem fogja zokon venni, bár a sóhajom elég beszédes szerintem, közel sem örülök neki, hogy meg van kötve a kezem. A születésnapjáról nem ejtek több szót, majd aznap megtudja, akkor bőven elegendő lesz, a magam részéről tartom magam ahhoz, hogy szeretném, ha meglepetés lenne.
A „mosdós” incidenst pedig igyekszem azzal elűzni, hogy együnk egy kis jégkrémet, tudom, az ürülék illatból nem különösképpen adja magát a dolog, de én tényleg bármikor képes vagyok a fagylaltra gondolni, és a jelek szerint most is célt érek vele. Miután beszereztük őket, egy padon fogyasztjuk el, legalább ennyi kellemes legyen a napban, ha már az autókázás annyira nem az. Félreértés ne essék, én élvezem, de ő szemmel láthatólag nem.
- Igen, Csipkerózsika, és én is szeretlek. – Vigyorodom el, vannak pillanatok, amikért érdemes élni, ez is közéjük tartozik.

Röpke két óra múlva már ott vagyunk a birtokon, elfoglaltuk a szobát, ami a szállásunk lesz, amíg itt vagyunk, és engedélyt kaptunk az átöltözésre, mivel úgy néztünk ki, mint két szarrá ázott papírzsepi. Én a magam részéről egy zuhanyt is beiktattam, és nem bírtam ki, hogy pár túl gyorsan elillanó perc erejéig leteperjem az ágyra gyermekem édesanyját, de nem azért, hogy bármi komolyabba belelovaljam magam, pusztán pár tüzes csókot óhajtottam lopni, mert enélkül én bizony képtelen lennék a családi pofavizitet átvészelni. Csak miatta voltam itt, egyébként szívesen kihagytam volna, főleg az apját nem kívántam látni, de jó arc leszek, és rohadtul remélem, hogy nem leszek legépelve, mikor megtudja a hírt.
- Galambocskáim, gyertek gyorsan, már megterítettünk a vacsorához. – Kopog be az ajtón valaki, ha jól sejtem a dédimama az, első látásra szimpatikusnak tűnt, meg nagyon közvetlennek, legalábbis megölelgetett, de azt már megszoktam, hogy a hölgyek nagyrészt kedvelnek, szóval nem lepődtem meg túlzottan a dolgon.
- Hú, remélem, túlélem, és nem túl élesek a villák meg a kések odalenn. – Nyújtom a kezem, hogy felhúzzam az ágyról, rábízva az indulás időpontját, lévén ő bizonyosan lelkesebb, mint én magam, nekem most csupán béna poénokra futja, de a vacsora alatt ezt biztosan mellőzni fogom.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
Chloe Ward
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyVas. Júl. 02, 2017 5:41 pm
 



 

A kocsiban úgy utazunk, mint egy pár, és valóban érzem, hogy Joel mostanában többet vállalt, mint kellett volna, de örültem volna, ha most a kényelem mellett dönt, és szimplán felszállunk a repülőre. A féltése alaptalan, ha kibírtam Rómáig, akkor Texas nem jelentett volna gondot, de amilyen makacs tud lenni, esélyem se volt, hogy lebeszéljem az utazásról.
- Velem kedves szokott lenni, így lehet ez csak rád igaz. Elvégre az orvosa vagy, és az ember nem szívesen megy nőgyógyászhoz amúgy sem. Soha nem kérdeztem tőled, de nem unalmas a nap huszonnégy órájában mások vagináját nézni? Megértem, ha szereted, csak hát nekem ez elég bizarr. – ráz ki a hideg, aztán ezt a témát lezártnak tekintem. Heidit nagyon kedvelem, és maradjunk ennyiben, sőt mellesleg nem hátrány, hogy van egy terhes ismerősöm, mert sokban megkönnyíti ezeket az elkövetkezendő időszakokat. Más a szaktekintéllyel erről beszélgetni, és más ha van valaki, aki át is érzi. Tudtommal a férfiak még nem tudnak szülni, így nem merülök bele, hogy mennyi kellemetlenséggel jár.
- Nem is tartjátok a kapcsolatot? A távolság még nem lehet indok. – mosolyodom el, mert kíváncsivá tett ezzel az új személlyel kapcsolatban. Mostanában a féltékenységből is visszavettem, mióta tudom, hogy fontosabb dolgok is akadnak az életemben, mint felkészülni az anyaságra, vagy mi a frász.
- Tényleg élveztem, el se tudom mondani, hogy mennyire szép volt Róma. Már csak Párizs hiányzik a bakancslistámról, és életem végéig boldog leszek, ha eljutottam oda is. A franciák mások, mégiscsak olyan konyhát működtetek, és ez a vágyam…jesszusom nem is tudom, hogy mióta. – bámulok magam elé, nem akartam elragadtatni a helyzetet, de annyira jó lenne még oda is elmenni, ha egyszer úgy hozza a sors.
- Brutus még kicsi…ezért mondtam. – hallgatok el, és egy sokkal kényesebb terepre evickélünk a "ki tudja, és még ki nem a családból a nagy hírt" felé. Kicsit megrökönyödöm a hangnemén, hiszen valamilyen szinten igaza van. Én sem árultam volna el, de ő mégis a nagymamám, és nem túl gyakran látom.
- Igen, de neked Seattle-ben van mindenki, nekem meg rajtad, és Amyn kívül senki nincs a közelemben, talán kicsit mások az erőviszonyok. Én is vártam volna, ha úgy alakul, de már mindegy. – magamba roskadok, le is csúszom az ülésen, mert rosszul esik tőle. A család nekem másképp funkcionál, mint neki, és szerettem volna, ha valamit hátrahagyhatok a nagymamámnak is. Milyen lesz a hétvége, ha már most ezen fennakadunk? New York a másik sarkalatos pont, és érzékelem, hogy ekkor kicsit feszültebb lesz a légkör is.
- De, biztosan akad valaki, emiatt ne fájjon a fejed. A szabadságaid korlátozva vannak, de én mindenképpen el kell, hogy menjek. Apával is át kell beszélnem az éttermet… - komorulok el. Mostanában jöttem rá, hogy mennyit jelent, eleinte még örültem a terhességnek, de ott van a másik nagy álmom is. Küzdöttem érte, anyukám összegét is beleforgattam, nem engedhetem csak úgy el, ha nem muszáj. Könnybe lábad a szemem, de hamar megállunk egy benzinkútnál, és elmehetek pisilni. A művelet nem lesz sikeres minden tekintetből, mert Joelnek kell a megmentőt játszania, hogy kiszabadítson onnan, de aztán kijutunk, és a történetet egy jégkrémmel zárjuk le. Nem mondom, hogy könnyű volt, de örülök, hogy még mindig tudunk nevetni, ha úgy alakul a helyzet.
- Úgy szeretsz, mint a mézet, vagy mint a jégkrémet, mert így nem mindegy? – pillantok fel rá, és egy örömteli, szeretetteljes mosollyal ajándékozom meg.

***

Az út hátralevő része eseménytelenül telt el, és a dédi szüleim remek hangulatban vártak minket a birtokon. A nagy vacsora előtt még volt egy kis időnk, így elfoglaltuk a hatalmas hálószobát a tetőtérben, ahol a fényviszonyok és a meleg ellenére is elviselhető a környezet. A ruháimat még nem volt alkalmam kipakolni, szépen váltottuk egymást a zuhanyzóban, és egy egyszerű, spagetti pántos, fehér, hátul csipkés nyári ruhát öltöttem magamra.
- Most már illatos vagy. – koppintok az orrára, ahogyan fölém tornyosul, és csókokkal halmozza el a nyakam peremét.
- Joel…ne… - sikkantok fel, de a dédim ekkor szól be, hogy elkészült a vacsora, és ideje lenne, hogy lemenjünk.
- Indulunk azonnal. – kuncogva szólok ki, és mikor felsegít az ágyról, még rossz kislány módjára rácsapok a fenekére.
- Nyughass, mert nem jutunk le… - simulok neki, és adok egy puszit a szájára.
- Nem olyan élesek, mint amire számítasz. Ne félj, megvédelek. – nevetek fel csilingelően, és végre lemegyünk a többiekhez. Túl sok az ismerős arc, és azt se tudom, hogy kihez menjek oda először, de apa támad be bennünket.
- Jesszusom milyen frissek valakik…mikor értetek ide? – mér végig engem, aztán átölel, és Joellel is kezet fog.
- Egy órája már biztosan apa…ott van Ollie… - elengedve Joel kezét rohanok oda az egyik nagybácsikámhoz, és melegen üdvözlöm, de hamarosan a háttérben feltűnik Gracie is.
- Sziasztok…olyan jó, hogy itt vagytok. Joel..őt még nem ismered. Oliver felesége Grace. Grace…ő a párom Joel. – mutatom be őket egymásnak, és elindul valamilyen csevej, amikor mindenki elhallgat és Jamie egy idegen nő társaságában lép be az étkezőbe. Én vagyok az első, aki odamegy, és szorosan átöleli.
- Úgy örülök, hogy eljöttetek, biztos te vagy Tessa…Joel. – nyújtom a kezemet, és ha összefonódnak az ujjaink, akkor feltekintek a zöld szempárba.
- Ő itt a másik nagybácsikám, és a kísérője Tessa… - közelebb bújok Joelhez, és a mellkasának döntöm a hátamat, ha átkarolja a derekamat féloldalasan. A dédim is jön, hogy megpuszilja az újonnan érkezőket. Most érzem igazán, hogy élek…a családommal, és a szerelmemmel.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
Joël Émeric Roux
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyHétf. Júl. 03, 2017 3:06 pm
 



 

- Nem saját véleményen alapszik a nem kedves titulus. A bátyját ismerem, tőle hallottam már ezt-azt. Nem azért lettem szülész-nőgyógyász, hogy mások vagináját nézzem. – Ezen kénytelen vagyok felröhögni, mert ebben a formában meglehetősen röhejesnek hangzik a dolog. - Ezt még sosem meséltem, de még csak nem is a nőgyógyászat volt csalogató. Azt sem gondoltam volna álmomban sem, hogy a szülészet bármilyen szinten vonzani fog, de egyszer az azóta már nyugdíjba vonult Dr. Stephenson, aki egyébként azóta is példa szaktekintély értelemben előttem, engem választott maga mellé, és nem kevesebb, mint hat kisbaba élete indult el azon a napon a segédkezésünkkel az élet útvesztőjében. Az utolsót én magam emeltem ki, és amikor ránéztem az összeszorított szemű, összegyűrt kislányra, aki pillanatokon belül felsírt a kezemben, valami olyasfajta boldogságot éreztem, amit semmi más nem képes pótolni azóta sem az életemben. Egyetlen egy nap alatt eldőlt a jövőm, és azóta is hálás vagyok Dr. Stephensonnak, hogy megadta a kezdőlökést. Talán látta bennem azt, amit magamtól képtelen lettem volna észrevenni. A születésért csinálom, Chloe, nem a nőkért, nem a vaginákért. Az is a foglalkozásom része, de nem a lényege. – Remélem, érti. Igyekeztem kellő mélységében átadni a dolgot, és szerintem sikerült, de ki tudja. Atya ég, remélem sírni nem fog, mostanság elég könnyen összejön…
- Néha beszélünk telefonon, de nem ugyanolyan, mint valaki életének része lenni. Mindenesetre, ez nem jelenti azt, hogy soha többé ne találkoznánk, csak kicsit nehéz összehozni. – Majdhogynem lehetetlen, különösképpen úgy, hogy egy kisbaba érkezik hamarosan, akinek gondját kell viselnünk, és nekem is ki kell majd belőle vennem a részem. Az ikreknél ez szóba sem jöhetett, lévén nem tudtam róluk, szóval erősen felfedezésre váró terep ez az életemben.
- Párizs lenyűgöző hely, személyes kedvencem, nem túl meglepő módon. – Még csak el sem mosolyodom, nem akarom elárulni magam, de az biztos, hogy alig egy hónap múlva ez a bakancslista pont bizony ki lesz pipálva a részéről is.
Bólintok csupán, levezettem, hogy értem a dolgot, szóval kár több szót fűzni erre a témakörre, vitatkozni eszemben sincs, csak hirtelen kissé rosszul esett, de a józan gondolatok felülkerekedtek szerencsére. Ugyancsak nem tudok mást mondani New Yorkra sem, nem örülök neki, de megértem, ha az én anyám sírja Franciaországban lenne, oda is elmennénk időnként. Elroyhoz ugyancsak ellátogatok, ha arrafelé vagyok konferencián, évente legalább egyszer.
- Remélem, sosem kell majd a jégkrém és közted választanom, nagyon hiányoznánk a fagyos édességek. A méz nélkül meg tudnék lenni. – Kacsintok rá, a magam módján válaszolva meg a kérdését, és szerencsére végre mindkettőnk vonásain mosoly honol.
***

- Hm, te is, meg száraz. – Szippantok bőre illatából mély lélegzettel, és belelovallom magam a könnyed játszadozásba, de nem szeretnék átlendülni a határon, nekem sem esne jól feltüzelve nekiállni a vacsorának. Különben sem járja a dédszülői házban ungabungázni, ez még gondolatban is rettentő nagy szentségtörésnek hangzik. Szóval maradok ennél a finom kis kéneztetésnél, ezzel túlélem a nap további részét. Remélem.
- Na de kérem, kisasszony, moderálja magát. – Rántom az ölelésembe még egy csókra a csapkodása után, de szinte folyamatosan nevetek. Illetőleg mikor eleresztem, finoman végigsimítok a hasán. Más nem látja, talán azt gondolják maximum, hogy kicsit többet evett mostanában a kelleténél, de én nagyon is észreveszem a legapróbb változásokat ilyen téren, szóval már kerekedik az a pocak, lassan, de biztosan.
- Ha valóban megvédesz a vacsin, este kaphatsz a kedvenc csokidból. – Hoztam egy adaggal, mert bármennyire is állapotos, azért neki inkább minőségi tápanyagokat kell bevinnie, hogy rendbe jöjjön a fizikai állapota. A csoki nem nagyon tartozik ezek közé, bár sejtem, hogy van otthon dugi készlete. Szerintem minden nőnek van.
- Ez hideg zuhany meglehetősen jót tesz az út pora után. – Rázom meg Mr. Ward kezét, próbálom lazán kezelni, de szinte biztos vagyok benne, hogy pofán fog verni, ha tudomást szerez a babáról.
Chloe után lépek, kissé komótosabban, és biccentek Olivernek, aki tudomásom szerint szintén be akarta verni a képem, de ezt szerencsére még nem kellett átélnem, szóval nyugodtan kezet nyújtok neki, aztán biccentek Gracenek is.
- Örvendek, kisasszony! – Hajtok könnyedén fejet, de máris lendülünk tovább, nem tudom kifejezésre juttatni, hogy mennyire tisztelem azért, amit a hosszasan kómában fekvő akkor még nem férjéért tett. Lenyűgöző.
Ráfogok a kedves kezére, és az Oliver kiköpött mása, bizonyára Jamie, ha jól emlékszem tagnak is a kezemet nyújtom, aztán a kísérőjének, Tessának. Megnyugtató, hogy nem csak én vagyok nálam lényegesen fiatalabb nővel, ettől valahogy máris sokkal jobban érzem magam.
Átölelem Chloet, mikor hozzám bújik, és fura, de elég hamar otthonosan kezdem érezni magam, én ilyen nagycsaládban nőttem fel, és azt hiszem, Chloenak is sokkal jobb lenne, ha közelebb élne hozzájuk.
- Kár, hogy ilyen messze laknak tőled, igaz? – Súgom együtt érzően a fülébe, aztán mikor elkezdenek beterelni minket a vacsorához, előre engedem Chloet, jobban tudja, mi a járás, illetőleg azt is, hol szokott ülni, szóval bizonyára egyszerűbb lesz így. - Remélem, ülhetek melletted. – Vigyorodom el, ki tudja, nincs-e valami vendégszekció a hozzátartozó személyeknek, de csak megoldják valahogy okosban, elég kedves népségnek tűnnek. Csak amiatt vagyok kissé feszült, hogy vajon Chloe mikor és hogyan szeretné bejelenteni a nagy hírt. Lehet, hogy erről meg kellett volna kérdezzem korábban, de ez most már esélytelen.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
Chloe Ward
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyHétf. Júl. 03, 2017 9:30 pm
 



 


Az ágyon fekszem, és a fölöttem támaszkodó férfi arcvonásait lesem. A kocsiban lefolytatott beszélgetésünk jár a fejemben, hogy miért is lett nőgyógyász. Mennyivel másabb, ha megnyílik Joel, és ilyen kellemes meglepetéseket okoz nekem. Az új élet születése vonzza, a kisbabák első útja az anyaméhből a nagyvilág felé. Óvatosan érintem meg az ujjbegyeimmel a borostásnak ható állát, és onnan vonom be teljesen a tenyeremmel.
- Soha nem mondtam neked, de iszonyúan tetszik, hogy ilyen hivatásod van. Emlékszel, amikor megmentetted annak a bevándorló nőnek a gyermekét a kórházban? Féltem a pisztolytól, meg az eltévedt apukától, de attól még lenyűgözött, hogy milyen erős tudsz lenni. Életeket adsz Joel, és ez nem mindennapi adottság. Akkor és ott tudtam, hogy mérhetetlenül beléd szerettem, és a szívem szakadna bele, ha nem lehetnék a tiéd. – halovány mosoly kúszik az ajkaimra, de szerettem volna, ha tudja. Az utazás a fagyival együtt jól telt, de most ideje lenne lemenni vacsorázni. A nyakamon játszadozik, de most arra kényszerítem, hogy a szemembe nézzen.
- Ne huncutkodj, mert akkor örökre itt fogsz maradni, és három ima sem lesz elegendő, hogy kiengeszteld a dédszüleimet. – mosolyodom el, és tovább évődünk, mire felhúz az ágyról, én meg cserébe a fenekére csapok. Még az indulás előtt egy puszit adok neki, és biztosítom róla, hogy megvédem a nagy és gonosz családomtól.
- Hízelgő…szóval mégsem fogsz rabláncon tartani a következő hat hónapban, néha kapok egy kis jutalomfalatot…mint a csoki? – csillan fel a szemem, és követem az ajtón túlra, ahol a nagy múltam és jelenem egy szelete várja. Eleinte apa kérdezget bennünket, de semmi ellenséges nincs a hangjában. Külön fogom közölni mindenkivel, nem hiszem, hogy jó ötlet benyögni a vacsora közepén, hogy állapotos vagyok. Túl sok a rokon, és mindegyik a szívemhez közel álló. Oliver és Grace remek páros, alig néhány hónapja volt az esküvőjük, és Seattle külterületére költöztek. Az igazi meglepetést azonban a másik elveszett lélek okozza. Jamie kilóg valamilyen szinten a Storm családból, de tudatni akarom vele, hogy mégis közénk tartozik. A bemutatkozás pillanatában magammal rántom Joelt is, és egyfajta biztonsági védőhálóként simulok neki. Szükségem van a jelenlétére, annak ellenére, hogy a családom körében állok.
- Jól telt az utazás? – érdeklődök Tessától, aki fogékonyabbnak tűnik a beszélgetésre, ezért rápillantok. Kék szemek, majdnem fekete haj…olyan megnyugtató a kisugárzása.
- Igen, Jamie be is aludt, de remekül telt. – udvariasan válaszol, és a kettősünket fürkészi, aztán védelmezően Jamie mellé áll, és átfogja az alkarját.
- Nem mutatod be a dédidet? – kérdezi oldalra biccentett fejjel, és ekkor hajol oda hozzám a párom is.
- Igen, sokszor hiányoznak, de most minden békés… - tekintek fel rá, és megfogom a kezét, hogy ne vesszen el, azonban előreenged, és így a többiek mögött haladva megyek befelé, és az nem is kérdés, hogy mellém ül.
- Naná…nem majd apa mellé. – kárörvendően öltöm ki rá a nyelvemet, de befut a nagyim is, akinek olyan széles mosoly ül az arcán, hogy félő valami stimuláló szert vett be.
- Anya…végre… - Oliver kiált fel a háttérből, de előbb minket vesz észre, és minden előjel nélkül támadja be Joelt. Remélem nem szólja el magát, el is sápadok, hogy most aztán nagy botrány lesz, de csak az arca két oldalát csípi meg.
- Te csibész….nagyon örülök nektek. – öleli át szorosan, és csak utána suttog a fülébe, de közel állok, így hallom is.
- Aztán vigyázz a dédunokámra….Chloe elmondta. Gratulálok, van nektek egy meglepetésem. – ezzel le is zárja a témát, és otthagy minket lefagyva. Leereszkedem a székre, és zavartan véletlenül a konyharuhát teszem az ölembe, és nem a szalvétát.
- Sajnálom… - motyogom, de most Jamiere…és a szülőanyjára terelődik a figyelem. Tessa jól menti a helyzetet, és a dédim sem tétlenkedik. A marha…a szokásos étel, de meglepődöm, hogy házi hamburgert kapunk, és limonádét mellé.
- Édesem… - jön oda a dédim, és hátulról öleli át a nyakamat.
- Hogyan ismerkedtetek meg fiatalok? Nem tudok semmit erről a lányról, olyan keveset jár felénk, igaz-e Chloe szívem? Örülnék, ha a nyáron még eljönnétek, a dédipapa is örülne…meg én is. Ki tudja még meddig élünk galambocskáim, az idő fogy, de most ünnepeljük, hogy összegyűlt az egész család…miután hallottam a sztorit… - többen is hegyezik a fülüket, és kissé kipirultan pillantok fel a mellettem ülőre.
- Khm…vizsgálatra mentem Joelhez a kórházba, de ő jobban el tudná mesélni… - a dédim máris közénk húz egy széket, és kíváncsian mered a kékszemű hercegemre. Egy kis előnyt szerezve kortyolok bele a poharamba, hogy hagyjam érvényesülni az úriembert.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
Joël Émeric Roux
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyCsüt. Júl. 06, 2017 12:36 pm
 



 

- Igazság szerint nem én adok életeket, hanem ti, nők. Én csak segítek nekik világra jönni. – Ezen a ponton megcirógatom kicsit a hasát, még egy békés mosoly is megszületik mellé. - Nos, nem kell megszakadnia a szívednek, mert az enyém vagy, és nyugodt lehetsz, nem szándékozlak elengedni, mondjuk úgy… soha. – Az egy dolog, hogy házasságról még nem beszélünk, részemről egy darabig még nem fogunk, több okból sem, és az első és legfontosabb most az, hogy sem neki, sem nekem ne pedzegesse senki, hogy csak a gyerek miatt. El fog jönni az ideje, de nem így, mindenre megvan a megfelelő alkalom, csak ki kell várni. Az is olyan, hogy én rászánjam magam egy esküvőre. Ellenben attól még eszemben sincs elengedni Chloet, amin csak erősíteni tudott a közös gyermekünk megfoganása, részemről előtte sem óhajtottam volna megtenni, maximum akkor, ha tényleg azt látom, hogy minden idegszálával menni szeretne.
- Akkor mondok négyet. – Kacsintok nevetve, noha tudom, nem ez a lényege a szavainak, de igazság szerint eszemben sincs tovább menni, szóval nem ostromlom tovább, kiváltképp azért, mert kopognak, és tényleg ideje letolni az orcánkat.
- Hahh. Rabláncon tartanálak? Én nem látok semmiféle láncot… – Vonom fel a szemöldököm, és körbefuttatom rajta a tekintetemet. - De jutalomfalat az kétségkívül akad. – Spékelem meg a szavaimat egy kacsintással, tudom én jól, hogy a csoki sok mindent ver Chloe esetében, nagyjából mint nálam a fagyi. Szerintem a legpocsékabb hangulatomban, legnagyobb dühömben is elegendő lenne egy doboznyi, és sokkal jobb lenne utána minden. Tényleg hihetetlen mértékben szeretem.
Tagadhatatlan, hogy ennek a Jamienek remek az ízlése, de a beszélgetésükben nem veszek kifejezetten részt, hallgatom csupán, a női csacsogás értelemszerűen olyasmi, amire én alkalmatlan vagyok.
- Valóban. – Érdekes, de tényleg elég nyugisnak hat jelenleg minden, ami határozottan nem árt a kissé zaklatott idegeimnek. Nem vagyok kifejezetten nyugodt, de sokat segít, hogy egyelőre semmiféle ellenségeskedést nem tapasztaltam, még Mr. Wardtól sem. Bízom benne, hogy ez így is marad.
- Élmény lenne. – Csípem finoman oldalba a szemtelenkedésért, bár annyira nem vidám téma, hogy az apja abszolút nem kedvel, de remélhetőleg ezen lesz módunk csiszolni a jövőben, lévén Chloe most már hozzám tartozik, nincs róla papírunk, de ettől még tény.
- Ohh, itt a kedvencem a családtagjaid közül. – Súgom oda, még véletlenül se halja más, de tény, hogy ő volt az egyetlen, aki nem nézett rám egy pillanatig sem ferde szemmel, amiért szerintem örökké hálás leszek neki. Ebből kifolyólag nagyon szívesen ölelem át, kicsit olyan, mintha a saját anyukámmal tenném. - Mi sem természetesebb. – Komolyan bólintok egyet felé, aztán eresztem a fiaihoz, kifejezetten nem zavar, hogy már  tudja, és szerencsére meglehetősen diszkrét volt, ellenben a meglepetésre tippem sincs.
- Ugyan, szerencsére jól fogadta. – Bírom az öreglányt, elképzelni sem tudtam volna, hogy negatívan reagáljon egy ilyen hírre. Azt meg már megtárgyaltuk, hogy tudja, szóval nem tudom, mit sajnál Chloe, de nem igazán van rá oka.
- Az ott hamburger? Remélem, jó sok van belőle. – Nevetve simítom tenyeremet a hasamra, és alig várom, hogy beburkolhassak legalább kettőt. Iszonyatosan megéheztem mostanra.
- Remélhetőleg sikerül majd úgy intéznünk. – Reagálok ekképp az invitálásra, de ez nagyban függ Chloe állapotától, ha normális mederben zajlik a várandóssága, akkor megoldhatjuk majd.
- Jobban? Biztos vagy te ebben? – Pillantok csibészesen csillanó szemekkel Chloera, aztán vissza a kedves dédire. Hát legyen, mindenki magára vessen. - Az úgy volt, hogy a kisasszony az első pillanatban lefagyott, mikor meglátott, és szeretett volna rögvest kifarcolni a rendelőből, mert hát nem hozzám jelentkezett be, és ha jól emlékszem, azok voltak az első szavai hozzám, hogy „maga nem nő”. – Kénytelen vagyok felnevetni, bizony, akkor is egészen mulatságosnak tartottam a dolgot. - Aztán hamarosan már az arcpír került terítékre, meg a deltás vállaimról hadovált, aztán igencsak hamar eljutottunk a franciákhoz, meg a rólunk szóló sztereotípiákhoz. – Szemtelenül kacsintok a kedvesemre, nyilvánvalóan nem fogok ennél tovább menni, ízléstelen volna. - Aztán úgy döntött, hogy én nem felelek meg neki, mint orvosa, és távozni szeretett volna, de pont rányitották az ajtót, és istenesen megfejelte. Így esett meg, hogy első ízben a karjaimba landolt. – Tüntetem fel kissé romantikusabb színben az ájulás témakört a női fülek számára. - Természetesen még a traumára sem volt hajlandó átmenni az eszméletvesztése után, szóval elég hamar kiderült, milyen önfejű teremtés. – Fejezem be, elvégre nagyjából ennyiben foglalható össze megismerkedésünk története. Mármint az első alkalmat tekintve.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
Chloe Ward
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyCsüt. Júl. 06, 2017 3:19 pm
 



 

A családi banzáj még a nyugis mederben folyik, mert amint leérünk az emeletről, úgy szállingóznak befelé a rokonok is az étkezőbe. Még nem számoltam össze, hogy hányan vagyunk, de ha ez még csak a szűk családi kör, akkor is sok. A gyomrom liftezik, kicsit éhes vagyok, de én se tudom palástolni, hogy félek a jelenetektől, ha kiderül a kis titkunk. A jelenlévők között akadnak újak is, és Tessa első látásra szimpatikussá válik. Nagyon nehezen sikerült rábeszélnem Jamiet, hogy jöjjön el, de örülök, hogy itt vannak. Az jár a fejemben, hogy talán nem most kellene elmondanunk a várandósságot, ha már a dédim születésnapja van, de a végletekig sem húzhatjuk. A kocsiban megejtett beszélgetésünk nem alakult a legjobban, mert tudom, hogy fontos neki a családja, de legfőképpen a húga, és a lányai. Megkértem, hogy ne beszéljünk róla, amíg nem jutunk túl a necces három hónapon, de már betöltöttem, és a legutóbbi vizsgálaton sem akadtak problémák. Talán még az is előfordulhat, hogy problémamentesen fog lezajlani ez a hat hónap, ami hátra van. Rettegek a szülésétől, igaz erről még nem beszéltünk, de hamarosan szót kell ejtenünk. Vajon mennyire majrézna be, ha közölném, hogy nem vagyok hajlandó természetes úton szülni? A császármetszés jobb esetben húsz perc alatt megvan, és még a fájdalom is elviselhető. Hat hétig feküdtem kórházban, nincs az a rábeszélő képessége Joelnek, hogy belemenjek…kórházfóbiám van. Elkalandoznak a gondolataim, de aztán helyet foglalunk az asztalnál, és a legnagyobb meglepetésem a menü. Hamburger és limonádé…de előbb még letaglóz a tulajdon nagymamám. Elmeséltem neki Rómában, hogy gyermeket várok…eleinte nem jutott szóhoz, de aztán méltóképpen megünnepeltük az eseményt. Imádja Joelt, ez az arcára van írva, de a dédim is csatlakozik hozzánk, és az első találkozásunk kerül terítékre. Átengedem a gyeplőt a mellettem ülőnek, aki szinte részlet gazdagon eleveníti meg a múltba vesző, jelentőségteljes pillanatot.
- Nőhöz akartam menni, mi ebben a baj? – mímelten fakadok ki, de mosoly bujkál a szám szegletében, miközben haladunk előre a történetben, és Oliver a tányéromra helyez egy jó nagy marhahúsos hambit. Az illata miatt már most összefut a nyál a számban.
- A mai napig azt állítom, hogy deltás vállaid vannak, meg jó…nem kell kifejtenem. – hallgatok el, és már most belepirulok az emlékbe, mert nem hagyja ki az ájulásomat se.
- Ezután kerültél kórházba drágám? – apa hirtelen szakítja félbe a mondandónkat, én viszont még mindig jó kedélyűen tájékoztatom.
- Nem, az a táncunk után volt…nyertünk egy kubai utat. Gyönyörű volt, és hihetetlenül izgalmas négy nap. – senkivel nem fogom megosztani, hogy pontosan, mi történt közöttünk, mert ez csak rám, és Joelre tartozik.
- Így már rémlik. – mosolyodik el, de fél füllel hallom, hogy Jamie feszülten beszélget a nagymamámmal, és ettől dió méretűre zsugorodik össze a gyomrom. Nem akarok veszekedést, ezért beleharapok a dédim által készített remekműbe.
- Mennyi élmény…én is előbb táncoltam Johnnal, mielőtt megtudtam volna a nevét. Fura helyzeteket produkál az élet. – mereng maga elé a dédim, és most Joel felé fordul.
- Szóval nőgyógyász…Chloe már említette. Orvosnak tanulni kemény dió, és máris három akad ebben a helyiségben. – nevet fel, és megjelennek a ráncok a szeme körül…a kéklő íriszei a mai napig a fiatalságára utalnak. A teste talán megöregedett, de a lelke még mindig üde. Végigtekintve a családomon érzem igazán, hogy teljes vagyok. A tekintetem összeakad Joelével, és nem túl feltűnően csúsztatom a tenyeremet az övére. Jamie és Ollie tekintete is rajtam állapodik meg, miközben nekem a világom közepét, most a mellettem ülő jelenti. Túl intim lenne a magunkba fordulás? Önző vagyok? Elcsámcsogok a kis ételemen, a limonádé is fogy, de valamiért megfagy a körülöttünk lévő levegő, és mindenki rám bámul. A nagymamám bűnbánóan néz, és csak most kezdem felfogni, hogy…
- Chloe…sajnálom… - tátogja a nagyim a háttérben, amikor felemelem a tekintetemet, és apa fürkészése kínossá válik.
- Ez igaz? Terhes vagy? – oké…ennyire elmerültem volna a kis világomban?
- Apa…ez… - hebegek, de kár tagadni, ha már így rákérdezett. A dédszüleim könnyekig meghatódva fogják meg egymás kezét, Tessáék sugdolóznak, Oliverék megrökönyödve bámulnak, de apa az, aki a legjobban ki van akadva, vagy…jesszusom felkelt a székről, és felénk jön. Megáll felettünk, és Joel vállára teszi a kezét.
- Unokám lesz? – higgadt, de látom az arcán, hogy ő is megfagyott a hírtől. Az evőeszközök csilingelése is abbamaradt…olyan, mintha senki nem merne mozdulni. Kíváncsiak apa reakciójára…ahogyan én is. Anya halála óta ketten voltunk csak, és most én is kirepülök a családi fészekből. Erősebben marnak bele az ujjai Joel vállába, aztán a legnagyobb megdöbbenésünkre…örömkönnyek törnek fel belőle.
- Chloe…de miért…istenem. – nem bírom ki, már én sem türtőztetem magam, így felállok, de amint talpra szökkenek, máris apa karjai között találom magam. Kislányként bújok a védelmezőmhöz, aki velem együtt sír.
- Gratulálok kislányom…annyira szeretlek. – mindenki tapsol, és éljeneznek, ami szokatlan a családunkban.
- Anyukád is boldog lenne most… - suttogja a fülembe, és ezzel végképp eltörik nálam a mécses.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
Joël Émeric Roux
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyCsüt. Júl. 06, 2017 3:51 pm
 



 

- A világon semmi. – Csak vigyorgok, akkor és ott határozottan szórakoztató volt, mennyire lefagyott a rendelőmben attól, hogy nem az vagyok, akit várt volna. Ilyen ez, az élet mindig tartogat meglepetéseket. Egyébként a többit annyiban hagyom, hiszen kötve hiszem, hogy bárki a deltás vállaimról, vagy épp a francia szeretőkről szeretne hallani. Lehet, hogy ha majd kettesben leszünk, meginterjúvolom, hogy mit gondol róluk. Khm.
A következő ájulása már közel sem volt kellemes, lévén valóban kórházban kötött ki, mint azóta igencsak sokszor már, azt hinné az ember, ez a hobbija, de szerintem csak rettentően peches, olykor még felelőtlen is, de szerencsére mostanában komolyan veszi az egészségét, szóval nem szükséges annyit nyúznom.
- Oda mindenképp vissza kell mennünk egyszer. – Erre már korábban is gondoltam, de még nem említettem, kiváltképp azért, mert most más terveim vannak, de talán jövő nyáron, a legkisebb Rouxxal és a lányokkal. Kettesben szerintem jó ideig nem fogunk mi már sehová elutazni, eltekintve a június végi franciaországi úttól.
- Bizony, a tánc szerintem sok embert hozott már közel egymáshoz. – Ha nincs az a verseny, szerintem soha nem kerültünk volt Chloeval ennyire bizalmas viszonyba, sosem hittem volna, hogy valaha a latin táncok iránti szenvedélyem vezet majd egy ilyen útra.
- Szülész és nőgyógyász. Inkább az előzőnek vallom magam, jobban szeretek gyermekeket a világra segíteni. – Egyébiránt bólintok, valóban nem volt egyszerű, de már jó ideje ezen az úton járok, és soha egy pillanatig sem bántam meg, hogy erre az útra terelt a bátyám halála. Igaz, azt eleinte nem gondoltam volna, hogy ezen irányba fogom továbbfejleszteni magamat.
Hüvelykujjammal megcirógatom Chloe kézfejét, és közben megüti a fülemet, hogy a kedves nagyi elszólja magát, én meg nemes egyszerűséggel falfehér leszek. Kész, engem most lelőnek, ez holt biztos… Bár az még humánusabb, mintha agyon csapnának. Megszorítom kicsit Chloe kezét, és amikor Mr. Ward a vállaimra teszi a kezét, meghűl az ereimben a vér, nyugodtan mondhatom, hogy kihordok itt ülve egy kisebb szívrohamot. Csak nem fojt meg mindenki előtt, ugye? Próbálom hősiesen tűrni a helyzetet, holott az az igazság, hogy istentelenül be vagyok tojva, nem élek nyugtatókkal, de most el bírnék viselni egyet. Amikor erősebben szorongat a fater, akkor már elkönyvelem, hogy nekem tényleg végem, én nem látom, hogy könnyezik, csak idegesen forgolódom, mint valami keljfeljancsi, amíg nem tudatosul bennem, hogy mi zajlik mögöttem. Uhh. Akkor aztán fújok egyet, bár az, hogy örül neki, nem jelenti azt, hogy annak is örül, hogy én csúnyán szólva felcsináltam a lányát… Egyelőre nem nyugszom meg úgy igazán.
A korábbi néma kuss után nagy hirtelen mindenkiből kitör az örömmámor, vagy hogyan nevezzem, és tapsolnak, valaki még fütyül is. Felállok, és ugyan tudom, hogy az apja ölelésében van, de azért a tenyeremet Chloe hátára simítom, bár ezek legalább örömkönnyek, ezek miatt nem kell aggódni. Az apja miatt azonban én esélyesen örök életemben fogok, de annyi baj legyen. Legalább Chloeval kedves, cserébe elviselem, ha esetleg később szorulni fogok miatta… Egyelőre szerintem kicsit hátrébb vonulok, hogy mindenki megölelgethesse Chloet, egészen addig, amíg a dédimamája oda nem jön hozzám, hogy jó alaposan megszorongasson.
- Csodaszép lesz az a gyerek, ez kétségtelen. - Csókol arcon, és bár nagy családhoz vagyok szokva, most kicsit mégis zavarban vagyok, még úgy is, hogy a figyelem nagy része Chloera irányul. Azért, ha már csillapodott a roham, a kacsója köré kulcsolom a sajátomat.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
Chloe Ward
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyCsüt. Júl. 06, 2017 10:25 pm
 



 

Édesapám véleménye talán egy kicsivel többet számít, mint a többieké, mert ő volt az, aki dédelgetett, és aki mellettem állt az édesanyám halála után. Különösen fontos, hogy az áldását adja, hogy megbékéljen a társammal, és a születendő gyermekemmel is, aki az ő vére. Hosszú percekig egymásba fonódva sírunk, érzem, hogy Joel hátulról simogat, és támogatólag ott van mellettem. Az apukám törli le a könnycseppjeimet, amikor elszakadunk egymástól, és mások is kifejezik a gratulációjukat. A visszafogottól eljutunk a túlzásokba eső gesztusokig, kivéve a két nagybátyámat. Oliver szokatlanul csendes, és nem tudom mire vélni ezt a viselkedést…Jamie, Tessa társaságában jön oda, és valami olyasmiről magyaráz, ha gond adódna a babával, akkor nyugodtan szóljak. Értetlenül pislogok fel a zöld íriszekbe, de a partnere hárítja, és végül a dédipapám jön oda hozzám. Kicsit elvon a többiektől, hogy megfoghassa az arcomat, és puszit adhasson a két arcélemre.
- Szakasztott édesanyád vagy Chloe…minden porcikád Elisabethet sugallja, szeretném, ha holnap reggel lejönnél velem a tóhoz…mit szólsz? – csak bólogatni tudok, nagyon szeretem őket egytől egyig, de kezdek kifáradni, és ezt a dédim is észreveszi, aki finoman érinti meg a vállamat, és a fülembe suttog.
- Gyermekem, van egy kis hintaágy a verandán. Kikészítettem egy pokrócot, meg némi uborkás, mogyorókrémes szendvicset, egy kis jeges teával. Senki nem fog ott keresni titeket. – kacsint rám, és nagy vágyódás támad bennem, hogy elszökjek Joellel együtt. A magány néha kifizetődő, és megragadva az alkalmat, én is rászorítok a kezére, amikor közelebb jön. Összefonom az ujjainkat, és a hátsó kijárat felé terelem.
- Kaptunk egy kis szabadidőt kettesben, gondoltam, ha nincs ellenedre, akkor kimehetnénk. – torpanok meg a nappali közepén, és ha nem ellenkezik, akkor már indulok is kifelé. Az este beköszöntött, és már a nap is lement. A csillagokat innen kitűnően lehet látni, és ez a tücsökciripelés még inkább az otthon hangjaira emlékeztet. A hűvös esti szellő cirógatja végig az arcomat, és ki is pirulok, de amint elérem a hintaágyat, elengedem a kezét Joelnek, és lehuppanok. Feltekintek rá, és várakozóan mérem végig, aztán megpaskolom a mellettem lévő helyet.
- Októberben itt ültem kint Oliverrel, amikor tudod leléptem szó nélkül. – sóhajtok egyet, és ha leült, akkor a tenyeremet a vállának támasztom, és ráhajtom a fejemet is.
- Elfáradtam az utazásban, és ebben a nagy gratuláció üdvözletben is. Apától nem kell félned, úgy tűnik alaptalan volt bármilyen félelmem is. Örül nekünk, és csak ez számít, bár nem lenne szokatlan, ha elhívna külön is beszélgetni. Markkal is megtette az esküvőn, holott Amy csak a fogadott lánya. Apropó…nekik se mondtuk még el. Amy meg fog ölni, hogy a családomat hamarabb avattam be, mint őt…ő közelebb van. Nem tudom, de…kicsit önző akartam lenni. Még én se hittem el, hogy megtörtént. Gyerekünk lesz, és ott van a keresztszülőség is. – szeretetteljesen gondolok Kimre, olyan lesz nekünk, mint a második gyerekünk...és bekúszik az elmémbe Misha és Dia is.
- Azt hiszem rosszul ítéltem meg a dolgokat Joel…szeretném, ha jól kijöhetnék a lányaiddal, és szeretném, ha összeköltöznénk…csak pár héttel ezelőtt a terhesség letaglózott. Kilátástalan volt minden, de most….nézd egy hullócsillag. – mutatok az égre, és félbeszakad a mondandóm.
- Mit kívánsz? – fordítom felé a tekintetemet, és elmerülök a mélykék lélektükrökben. Most minden olyan tökéletes. Szeretem. Az enyém. A miénk.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
Joël Émeric Roux
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyCsüt. Júl. 20, 2017 1:10 pm
 



 

- Abszolút nincs, de egy hamburgert muszáj magammal vinnem. Te kérsz? – Annyira jól néz ki, hogy nem bírom itt hagyni, és egyébként rettentően éhes vagyok, szóval jól fog jönni. Azt nem hallottam, mit beszélt a dédijével Chloe, de a hamburger a fagyin kívül szinte mindent üt nálam, kihagyhatatlan. Ha már azt viszem, jöhet a limonádé is, aztán részemről bárhová mehetünk, éhen halni már nem fogunk.
Kellemes estének mondhatjuk a mait, már-már egész romantikus, ahogy a környezet fest, csillagok, tücsökzene, minden. Nem mondom, hogy gyakran van rész ilyesmiben, vagy hogy férfiként annyira igényelném, de most egészen jól esik, meglepem vele saját magam. Úgy tűnik, még én is képes vagyok változni, még ha pusztán kis léptekben teszem ezt.
Leteszem magam a hintaágyra, egészen jól esik most a pihenés gondolata, sokat vezettem, és ez az ismerjük meg Chloe családját téma stresszes kicsit, bevallom, noha ezzel szerintem mindenki így van kezdetben, én legalábbis biztosan.
- Három hétre, ha jól emlékszem. – Igazából az már olyan régen volt, hogy kár felemlegetni, legalábbis mintha ezer év telt volna el, tudom, hogy még egy év sem, de annyi minden történt ennyi idő alatt is. A hamburgert ellenben azonnal elkezdem falni, addig hallgatom Chloe szavait, amíg nem fejezi be, nekem úgysem szükséges megnyilatkoznom.
- Szerintem meg fogja érteni, mióta megszületett Kim, valahogy sokkal szimpatikusabb, és kevésbé önző. Az meg teljesen normális, hogy a családodat avattad be először. Apukád miatt azért én még aggódom, remélem, éjjel nem cibál ki az ágyból valami rossz thrillerre hajazóan, hogy én ezt hogyan képzeltem. Azt viszont láttam, hogy neked valóban örül. – Nekem ellenben szerintem aligha, illetőleg gratulálni is mindenki Chloe irányába tette csak meg, bár igazából ez annyira nem zavar, elvégre mégiscsak az ő teste fog megváltozni, benne növekszik a kisbabánk.
- Én is nagyon szeretném, ha jól kijönnétek a lányaimmal. Beszélni fogok velük, viszont a lakásom kicsi lesz, úgyhogy keresnünk kell majd velük közösen egy házat valahol kicsit távolabb a belvárostól. Kivéve persze, ha mindannyian a belvárost részesítitek előnyben. – Én igen, de ebből a szempontból nem az én kényelmem fog számítani, az teljesen bizonyos. Fontosak nekem a lányok, szintúgy Chloe és a baba, szóval az a lényeg, hogy számukra a lehető legjobb legyen a helyzet.
Az ég felé emelem a fejem, a hullócsillag téma valahogy sosem tudott lázba hozni, de aranyos, ahogy Chloe belelkesedik tőle. Azért kívánok, kizárólag magamban, elvégre így szokás ugyebár.
- Hohó, hát azt nem szabad elárulnom, különben nem teljesülne. – Mosolyogva rákoppintok aprót az orrára szeretetteljesen, aztán kortyolok a limonádémból. - Szóval te se áruld el, majd akkor, ha esetleg teljesült. – Egy kacsintást követően visszafordulok a hamburger felé. - Egyébként te nem vagy éhes? Én már majd elpusztultam. – Két falat között azért mindig jut idő pár szóra. Jól érzem magam, és be kell valljam, mostanában egyre jobban, és azon kapom magam, hogy mióta Chloet ismerem, ez az első alkalom, hogy nem gondolok arra, mi lesz holnap. Nem görcsölök semmin, egyszerűen csak élvezem ezeket a pillanatokat.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
Chloe Ward
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyPént. Júl. 21, 2017 10:09 am
 



 

A nyugalom különös formája uralkodik el rajtam, és kicsit élvezem is, hogy a hátunk mögött hagytuk a családomat. A túl sok izgalom nem tesz jót nekem se, és őszintén most csak Joellel szeretném tölteni az időmet, ha már szülők leszünk. Sóhajtva hajtom a fejemet a vállára, miközben a hamburgerrel küzd, és jóízűen harap bele, de közben megosztom vele az aggodalmamat is.
- Igazad van Amy nem fog haragudni, elvégre akkor hozzávághatnám, hogy elég sokáig nem árulta el az apa kilétét, pedig tényleg mellette álltam mindenben. Elmentünk hozzád, legalább tíz terhességi tesztet csináltunk. – emlékezem vissza azokra az időkre, és némiképp mulattat, hogy most én vagyok az ő helyzetében, csak én nem titkolom el, hogy az vagyok. Nevetséges is lenne, ha megtettem volna, mert a műtétnél derült volna ki, hogy gyermeket várok, és akkor talán el is ment volna, ha beleavatkoznak az anyatermészet csodájába. A várandósságom annak számít, hiszen egy steril pasinak, meg egy beteg nőnek mekkora esélye lett volna rá, hogy megfoganjon egy baba? Megtörtént, és eszem ágában sincs elvetetni, még szép is lenne, ha az álmomat dobnám sutba. Vajon Joel is annyira várja, mint én? A kaja most jobban leköti, de apa még aggasztja.
- Nem csodálkoznék rajta, de mellőlem nem fog kirángatni, mert nem mer feljönni a tetőtérbe. A nagyim megtiltotta neki, és hidd el, hogy ő is tisztában van vele, ha a lányának szabad térre van szüksége. Nem mindig vagyok kedves, és megértő. A rosszabb napokon egyenesen kiborítóvá válok. – kuncogok fel, és rámutatok egy hullócsillagra. A kívánságaim nagy része általában nem valósul meg, de itt és most, mit is kérhetnék az univerzumtól? Anya halála óta most vagyok először elégedett, és valószínűleg boldog is, csak nem merem kimondani hangosan.
- Ne áruljam el? – pillantok fel a mélykék szempárba, amikor az orromra koppint, így csak belefúrom a felsőjébe az arcomat.
- Ha teljesül, az úgyis az arcomra lesz írva Joel. – nevetem ki, és a kérdésére csak megrázom a fejemet.
- Én bent megettem egy felet, de most nem igazán érzem, hogy jól esne, de a limonádé igen. – veszem el a poharat, és csendben maradok, hogy nyugodtan élvezze ki a hazai ízeket. A dédim, és a nagyszüleim is ügyesek a konyhában, de az igazi Ward vonal jeleskedik a szakács szakma művészetében. Néha elég az is, ha kicsit a csendbe burkolózunk, és ezt is teszem, mert megélem a pillanatot. A csillagokat lesem a fekete égbolton, néha a holdra tekintek, aztán szépen lassan eluralkodik rajtam a fáradtság, és ásítok egyet.
- Aludnunk kellene. Holnap lesz a nagy mulatság, és még jönnek további rokonok is. Mondhatni a szűk családi kört ismerted meg ma este. Bízom benne, hogy nem feszengsz. – kapaszkodom a felkarjába, mint egy kislány, de sok nem is kell, hogy felkeljünk, és a kancsónkkal, meg a tálakkal felvonuljunk a rezidenciánkra. A zuhany már megvolt, így csak átveszem a hosszított, smiley-kal ellátott hálóingemet, ami inkább hajaz egy pólóra, aztán elvégzem az esti teendőket, és bebújok az ágyba. Megvárom, hogy Joel is csatlakozzon, mert lassan már azt se bírom ki, ha nem bújhatok hozzá. A viszontagságok ellenére ez most kellemes, és minden felülmúló emlék. Hirtelen szökik fel az orromba az ismerős illat, és egy mosollyal az arcomon alszom el.

***

A másnap hamar köszönt be, itt nem alszanak sokáig a helyiek, és lent akkora a mozgolódás, hogy még Joel előtt felnyílnak a szemhéjaim, és nyújtózkodva mászok ki mellőle az ágyból. A bőröndömből egy farmer rövidnadrágot, egy fekete ujjatlan atlétát veszek elő, meg a csizmámat, hogy bezárkózzak a fürdőbe. A ruhákat szépen kiakasztom, és megnyitom a csapot is, de rám tör a szédülés, meg a hányinger. A mosdó szélében kapaszkodom meg, belepillantok a tükörbe…látva a sápadt arcszínemet, még meg is ijedek, és mikor kinyílik mögöttem az ajtó, hátratekintek a vállam felett, aztán összecsuklom hirtelen.

Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
Joël Émeric Roux
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptySzer. Júl. 26, 2017 3:04 pm
 



 

- Na ugye. Szerintem igencsak sokat finomodott mostanában önmagához képest. Kim nagyon jót tesz neki. – Mindketten tudjuk, hogy a kapcsolatunk Amyvel eleinte igencsak rémes volt, de már mindketten rájöttünk, hogy a másiknak akad ám jó oldala is, és nem csak a rosszat látjuk.
- Nekem nincsen bajom azzal sem, ha feljön, de a fizikai megnyilvánulásaitól azért tartózkodnék. – Húzódik egy aprócska mosoly a szám szegletébe, ami azért valamicskét szélesedik, mikor rosszabb napokon kiborítónak titulálja magát. Hümm, nos, ezt inkább nem ragozom, de tény. Bár kire nem igaz? Szerintem minden egyes embernek van rémes oldala, amit jobb elkerülni. Nekem is.
- Nehogy. Isten ments. – Mosolyodom el most már határozottan élénkebben. - Az nem baj, ha már teljesült, elárulhatod. – Nem igazán tudom, mit kívánhat, de nem is szükséges, noha sejtéseim szerint köze lehet a pocakjában növekvő gyerkőchöz, ám nem fogok hangosan találgatni, tényleg tartsa meg magának, amíg szükséges. Nem vagyok babonás, de ebben azért hiszek.
- A limonádé isteni, de a hamburger is, oda meg vissza vagyok. – Megszoktam, hogy anya otthon mindig kitesz magáért, és tudom, hogy ez sok helyen nem felétlenül jellemző, de nem lep meg, hogy Chloe családjában is ez dívik, elvégre valahonnan erednie kell a gasztronómiai jártasságnak.
- Akkor irány az ágy. Egyébként bevallom, rosszabbra számítottam, határozottan kellemesen éltem meg a napot, eltekintve azt a pár feszült pillanatot. – Szerintem pontosan tudja, hogy arra célzok, amíg azt vártuk, hogy az édesapja lereagálja az állapotát. Nem igazán kívánnám még egyszer átélni.
A magam részéről az alsónadrág bőven megteszi az alváshoz, ha nem pőrén, akkor így alszom. Otthon simán megoldom az előbbi verziót, de itt inkább nem erőltetném, hiába zárt az ajtó, nyugodtabban alszom alsóban. Nekem azért több idő kell hozzá, mint Chloenak, de azért hamarosan hozzá hasonlóan elnyom az álom.
~~
Sem otthon, sem itt nem alszom sokáig. Nemes egyszerűséggel nem vagyok az a típus, aki az unott döglődésre bármikor hajlandó lenne. Ezért járok reggelente futni, meg persze azért, mert szeretem, nagy szenvedélyem, és este még megfogalmazódott bennem, hogy majd itt is szerét ejtem a dolognak, akkor még mit sem sejtve arról, hogy keresztülhúzza majd egy, s más a számításaimat.
Mikor ébredek, csak a lepedőbe markolhatok ujjaimmal, Chloe nincs mellettem, de ezen hamar túllendülök, elvégre hazai pályán van, talán máris beszélget valakivel odalenn. Ezt akkor vetem el, amikor meghallom a fürdőből a csapot, szóval máris felpattanok, hogy bemenjek utána, semmi apropója nincs, de ha már reggel van, illik köszönteni a kedvesünket, nem igaz? Arra azonban közel sem vagyok felkészülve, hogy megint ájuldozni készül, de szerencsére ahhoz azért időben kapcsolok, hogy ne hagyjam a fejét a hideg csempén koppanni, hanem sikerül elkapnom. Onnantól csupán pár mozdulat, és a karjaimba emelem, hogy az ágyra fektessem, és pillanatok alatt ellenőrzöm a funkcióit. Elméletileg minden rendben, és tudom, hogy hajlamos az ilyesmire, de ez a tény egyáltalán nem nyugtat meg.
- Chloe… kelj fel. – Szólongatom csendesen, és közben kimegyek, hogy egy kisebb törülközőt benedvesítsek, és azzal térjek vissza az ágyhoz, finoman cirógatva a hűvösebb anyaggal Chloe arcát, hátha attól magához tér. Nem kapokodok, csak szépen lassan, csak az a lényeg, hogy baja ne legyen, se neki, sem pedig a babának. Ha nem sikerül visszarángatnom a valóságba, akkor vélhetőleg kórházban fogunk kikötni, ám egyelőre bízom benne, hogy nem így lesz.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
Chloe Ward
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyCsüt. Júl. 27, 2017 1:05 pm
 



 

A tükörben nem azt a nőt látom viszont, aki boldogságban úszna, nem tudom, hogy mitől lesz annyira meleg a fürdőben, de elsápadok, és már szédelgek, a víz sem segít, és annyi lélekjelenlétem még van, hogy a vállam felett hátratekintek a belépő páromra. Joel álmos tekintete más esetben mosolyt csalna az arcomra, de nem tudom érdemben fogadni a köszöntését, mert hamarabb ájulok el, mintsem kiejtsem a nevét a kicserepesedett ajkaimon. A sötétség simogató, kellemesen ölel körbe, nem olyan, mint amikor a kórházban feküdtem a balesetem után, nem is hasonlítható egyetlen alkalomhoz se. Ez most egyedi eset, nem jelenik meg senki, nem jönnek fura fények. Önmagam vagyok, és tisztán hallom a gondolataimat. Gyermeked lesz, egy olyan férfitől, aki az elmúlt hónapokban a pozitív oldalára változott meg. Nem hittem neki, nem értékeltem, hogy mellettem van, és ez óriási hiba. Joel szeret, nem kellenek bizonyítékok, mert érzem. A kezdeti hiánytalanságok, a közöttünk húzódó érdekellentétek elsimulnak, mert ha vele vagyok, akkor minden más nem számít. Szerelmes vagyok belé, és egy család leszünk. Az idevezető út sem volt könnyű, megannyi esetben ellenezte, hogy velem legyen, de itt van. A bizonyosság szétárad az érhálózatomban, és mosolyogva hagyom a hátam mögött az öntudatlanságot.

Egy bársonyos mély bariton énekli a nevemet, és arra kér, hogy keljek fel. Hűsítő nedvesség csöppen a nyakam peremére, mire felnyílnak a szemhéjaim, és meglátom Joelt. A mélykék szempár aggódva mered rám, de én csak bámulom. Szótlanul fürkészem a szembogarait, nagyon régen mélyedtem bele úgy igazán. Az arcomat törölgeti át, és az állapotom felől érdeklődik. Az ágyon fekszem, nem tudom, hogyan kerültem ide, de bizonyosan nem a két lábamon. A mellkasára siklik a tekintetem, aztán a vállaira. A rendelőjében is hasonlóan éreztem magam, amikor felébredtem, és azt hittem álmodom. A neve ismeretlen volt, egy orvos állt előttem, akit a hogylétem érdekelt. A hasamat figyeli, a benne növekvő babát, de nem fáj semmim, és mielőtt lelépne, a nyakára vezetem a jobbomat, hogy rám figyeljen.
- Joel… - pillantok rá, az ajkait szuggerálom a kéklő tekintetemmel, és körbenyalom a sajátomat is. A felsőn pihen meg a nyelvem, és úgy teszek egy nagyobbacska ívet. Meleg van…eszembe jut, hogy a fürdőben álltam a tükör előtt, és magamra csuktam az ajtót.
- Meleg volt. Azt hiszem ez okozta a bajt. – a szívverésem normális, de a reggeli férfias illata miatt a pulzusom felszökik, és pír költözik az arcomra. Lehúzom magamhoz, hogy megcsókolhassam. A száján puhatolózom, nem nyomulok be, hanem szépen lassan fedezem fel. Meglepődik a rámenősségemen, és nyöszörögve halmozom el puszikkal.
- Hiányoztál. – emelem meg a felsőtestemet, és a két tenyeremmel kelyhet formálva csábítom egy csókra. Nem sietünk, amolyan ráérünk módon merülünk el a másikban. A rongy lecsúszik a vállamról, miközben egyre inkább rátalálok a megfelelő ritmusra. A nyelvünk tánca különös, és egyedi.
- Meleg volt odabent…és bután magamra csuktam a nyílászárót. – suttogom bele a puha szirmaiba, és még tovább kérlelve, hogy ne szakadjunk el, puszilgatom meg az arcát.
- Nincsen semmi bajunk. – a füle felé haladok, és óvatosan húzom meg a porcos felületet.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
Joël Émeric Roux
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyPént. Júl. 28, 2017 11:55 am
 



 

Végre felnyitja a szemeit, riadt vagyok, nem tagadom, és ha valahogy, hát így bizonyosan nem akartam látni nemhogy a kilenc hónap leforgása alatt, de soha többet az életben. Kész szerencse, hogy el tudtam kapni, tekintve, hogy milyen sérülékeny, lehetett volna csúnya vége. Talán túlféltem, de amióta ismerem, nem sokszor volt mondhatni ép és egészséges, akár testileg, akár lelkileg.
A nevem említésére felpillantok az arcába, és összevont szemöldökkel szemlélem, ahogy a számat lesi. Nem semmi ez a nő, komolyan. Pont egy ájulás után jut eszébe ilyesmi? Hihetetlen, mégis mosolyt csal az arcomra, de addig biztosan nem mélyedek el semmiben, amíg nem tudom, jól van-e.
- Az ájulás még melegben sem jelent jót. Hozzak vizet? – A törülköző ugyan nedves, de most inni gondoltam. Vélhetőleg jót tenne, bár arra figyelek azért, hogy igyon eleget, és tegnap sem volt ez másként, főleg az autóút alatt. Nem csak az állapota okán álltunk meg annyiszor pisilni.
Akármennyire aggódom miatta, a vizsgálódásom arra az eredményre vezet, hogy tulajdonképpen nincs semmi baj, legalábbis minden normálisnak tűnik, a baba némi hastapogatás után közli egy elegáns rúgással, hogy hagyjam nyugton szépen. Erre azért felnevetek, mi tagadás eléggé megkönnyebbülten.
- Úgy tűnik, minden rendben, kivéve persze a pulzusodat, bár van egy sanda gyanúm, hogy az meg miattam is lehetséges. Vagy tévednék? – Kúszik félmosoly a szám szegletébe, ahogy pimasz mód letekintek rá, és mondhatni egészen egyedi módon válaszolja meg a kérdésemet, kétséget sem hagyva afelől, hogy jó helyen kapizsgálok. Azért még mindig kicsit nehéz összeraknom fejben, hogy egy ájulás után máris itt tartunk, de talán pont ez jelzi azt, hogy nincsen baj.
- Egész éjjel melletted feküdtem. – Nevetem a bőrére derűmet, a csók ellen meg aligha van kifogásom, bolond lennék. Nagyon ösztökélni sem kell, megyek magamtól, bár mintha tegnap említette volna a korán kelés témát, meg valami reggeli programot, de a magam részéről eszemben sincs sietni, egyelőre több mint tökéletes a jelenlegi szituáció. Az utóbbi időszak meglehetősen kellemesen telt a kapcsolatunkat tekintve, és úgy tűnik, most amolyan felfelé ívelő görbét írunk le, ami valljuk be, mindkettőnknek kijárt már szerintem.
- Azért szeretném, ha naponta legalább háromszor mérnénk vérnyomást, csakhogy biztosan minden rendben legyen. – Tudhatja, hogy ebben nem viccelek, ha van valami gebasz, derüljön ki mihamarabb, nem akkor, amikor már réges-régen késő, és csak tüzet oltani lehet. Egyébként is kényes a helyzete, egy merő időzített bomba a szervezete. Orvosként nem engedtem volna meg neki, hogy gyereket vállaljon, amíg nem hozzuk rendbe, de hát nem terveztük, eleve esélytelen volt az egész, és mégis itt vagyunk. Szóval vigyázni kell, sokkal inkább, mint a terhességek nagy részénél.
- Maradjon is így. – Kedélyesen felmorgok a fülharapdálásra. - Gyanítom, hogy a kisasszony nem reggelire éhezik egyelőre. – Simítok végig az oldalán, és fura mód most már nem jut eszembe, hogy engedélyt kérjek, vagy suta mód rákérdezzek, biztos-e bármiben, egyszerűen teszem, amihez kedvem van, és lesz, ami lesz. Majd alakul. A szavak mestere nem én vagyok, annyi bizonyos. Míg a fülemmel játszadozik, az én csókjaim a nyakszirtjét találják meg, remélhetőleg vágyat gerjesztve, bár ahogy elnéztem, elég jól állunk ilyen tekintetben már most, de sosem árt némi plusz szikra.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
Chloe Ward
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyPént. Júl. 28, 2017 8:37 pm
 



 

A felébredésem pillanat ködös emlékekkel karöltve talál rám, de nem is lehetnék jobb helyen, mint Joel mellett az ágyon. Az aggódó tekintete kitakarja a reggel első sugarait, ahogyan a spalettán megtörnek. Az óceán vad hullámzása, és a titkok keveredése ötvöződik a kék szempárban. A meleg nem elég magyarázat neki, de a kezem máris a nyakára futtatom, és az ajkait fürkészem.
- Nem vagyok szomjas. – félig-meddig hazugság is lehetne, mert ez nem igaz, de a szomjúságnak is van egy másikfajta jelentése, és nekem most arra nagyobb szükségem lenne, mint egy pohár vízre. Beharapom az alsó szirmom peremét, és kitartóan lesem. Szerelmes vagyok, tisztában van vele, hogy ölök azokért a pillanatokért, melyeket kettesben tölthetünk. Igazán kijár nekünk ennyi a megpróbáltatások után.
- Ez neki sem tetszik, ha zaklatod odabent. – nevetek fel vele együtt a rúgásra, bár bizsereg a bőröm a tudattól, hogy mással osztozkodom a testemen. Még új a helyzet, és az elején járok, de ennyitől is kibukik. A legutóbb kétszer ellenőrizte a vérvételem eredményét, mert az egyik érték nem felelt meg, aztán két napig nyomhattam magamba a banánt a káliumszint növekedés miatt. Nem róttam fel neki a turmixot sem, de a simán elfogyasztott adagok aránya szegényesen alakult. A legtöbb nem maradt meg bennem. A víz mellett etetett, és azon agyalt, hogy elvisz egy diabetikushoz is.
- Valahogy úgy. – hajolok fel, hogy végre ne csak verbális úton kommunikáljunk, hanem szavak nélkül is. Megpuszilom, nem kapkodom el, ha már mellettem van, és a teljes figyelmét élvezhetem. A ritka alkalmak egyike, ahol nem rohan el, és az öt perc egy egész hétvégére nyúlik.
- Aludtam, tudod jól az más. – nyöszörgök, és már egyre jobban magamhoz láncolom. A lábaimat felhúzom, és oldalasan átfordulva az egyik combomat az övé közé fúrom, és követelőzően puhatolózok a szájában. A szememet is lehunyom, hogy az érzékeim kiélesedjenek. Az illata erőteljes, kicsit csiklandozza az orrom hegyét, de a tüsszentési inger elhal, és mosolyogva olvadok bele az ölelésébe.
- Magaddal hoztad ide is a vérnyomásmérőt? – akadok fent ezen, de amilyen körültekintő azon se lennék meglepődve, ha az egész táskája itt lenne, de azt még nem fedeztem fel, de mondjuk nem is pakoltunk ki. A tegnap este leszívott, és a hosszú nap után csak az ágyra vágytam.
- Okééé… - búgom a fülébe, és kígyó módjára tekeredek rá, a mellemmel törleszkedem neki a mellkasának, és buján mosolyodok el.
- A reggeli még várhat. – terítem le végül az ágyra, és fölé magasodva átveszem a vezető szerepet…

***

A reggeli…kis rosszullét már a ködbe vész, és csak az egymásra találás emléke köszön vissza, miközben a dédszüleim árgus szemekkel méregetnek bennünket, és ráadásul még el is késtünk a közös étkezésről. Az asztalon bőségesen van házi portéka, mint a lekvár, a tojások, a túró, és még sorolhatnám. A farm ellátja őket, és a bolt amúgy is messze van. A délelőtt egyik részében a fiatalabbak megismerik a környéket, Tessa és Jamie már ki is lovagolt, Grace meg Oliver a nagymamámmal keltek útra, hogy megetessék az állatokat, az apukám elment a reptérre a többiekért, aztán még ott vagyunk mi.
- Gyerekek lapátoljátok még be azt a kis kenyeret, mert aztán a papával kimentek a tóhoz. Remek idő van, és a stégen lehet napozni, még horgászhattok is. – nem rajongok a halak kifogásáért, de nem vagyok ügyetlen benne. A dédipapa lesz a mi kísérőnk, és az étkezés befejeztével már indulunk is. A lenge világoskék ruha kiemeli a szemem színét, a szandál meg kényelmes. Kicsit hintázok, de Joel a világért sem engedné el a kezemet, de én most csak hallgató vagyok mellettük.
- Joel hallottam van két lánya. Ők milyenek? – mosolyog a dédim, én meg a természetet figyelem az erdei ösvényen.
Vissza az elejére Go down
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas EmptyPént. Aug. 04, 2017 9:55 pm
 



 





játék vége




Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Austin, Texas
Austin, Texas Empty
 



 

Vissza az elejére Go down
Austin, Texas
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Határon innen, határon túl
-
Ugrás: