St. James Cathedral

Tárgy: Re: St. James Cathedral Pént. Ápr. 21, 2017 12:53 am

Chloe & Joël

Nem lepett meg, hogy a keresztelőnek mekkora feneket kerített Amy és Mark, bár fogadást mertem volna rá kötni, kinek volt ehhez úgy igazán köze. Részemről egyébként nem zavart a dolog, szép épület a katedrális, ehhez kétség sem férhet, ha én kereszteltem volna meg a lányaimat, biztosan itt történt volna az is, de akkoriban nem tudtam még róluk. Tulajdonképpen most is csupán sejtem, hogy megkeresztelkedtek, erre még sosem kérdeztem rá, valahogy nem tűnt fontosnak. Remélem, anya nem halálozik el szívrohamban már pusztán attól, hogy ez a gondolat megkísértett. Nem tehetek róla, hogy a vallásgyakorlásom valahol kiszaladt az elvárt mederből, és nem kifejezetten tartom nélkülözhetetlennek az életemben.
A mai napra még én is nagyon készültem, nem mindennap lesz az ember keresztapa, egyébként rajongtam a kiscsajért, épp úgy, ahogy a húgom lányaiért is mindig, ebből a szempontból érthetetlen, belátom, miért nem akartam soha gyereket, de valahogy nagyon különbözőnek érzem más gyermekét távolról szeretni, mint a sajátodat közvetlen közelről.
Megbeszéltük, hogy elmegyek Chloeért, aztán elviszem a templomba, de odalenn vártam meg, okosabbnak láttam így, még a végén el sem indulnánk, amennyiben a ruhaválasztása kellőképpen gondolatébresztő, márpedig ebből a szempontból nem igazán szokott hibázni. Én meg inkább megelőztem a „bajt”, illik odaérni a keresztelőre, kiváltképp, ha épp keresztszülőséget vállal az ember. Fura mód egyébként az abszolút nem zavart, hogy ez olyasfajta kötelék lesz közöttünk, ami már eleve egy életre szól, legalábbis a magam részéről nagyon komolyan veszem, és nem kételkedem abban, hogy Chloe is.
Végre valamelyest megnyugodtak a dolgok, kellemesebb vizek jártak, s ennek a betetőzése volt ez a mai nap. Már-már azt is mondhatnám, hogy elkezdtem megint jól érezni magam a bőrömben, és olykor képes voltam elvonatkoztatni a bátyám három hónapja megesett halálától, bár még így is rendkívül sokszor jutott az eszembe, random magamba zuhanásokat generálva, amikor látszólag ok nélkül totális melankóliába estem, ennek okát azonban biztosan csak azok értették, akik szervesen az életem részei voltak. Ma azonban ennek nem voltam hajlandó teret engedni, csak ez a csodás tavaszi nap számított. Haha, mibe fogadjunk, hogy el fogja mosni az eső az egészet? Még jó, hogy nem valami kerthelyiségben tervezik a fogadást.
Ahogy odaértünk, már sejthetővé vált, hogy ellenben az elvártakkal, vendég közel sincs annyi – hála istennek -, ami azért jóval családiasabb légkört generált, és örültem, hogy ebből nem akartak nagy hacacárét csapni. Mondhatni csak a legfontosabbak voltak itt, így vélhetőleg az utána következő hepaj is kellemesen nyugis lesz, ami most sokkal jobban esett a lelkemnek, mint valami sok tíz, esetleg száz fős rettenet, ahol Amy a haját tép, hogy minden rendben menjen.
Miután sikerül leparkolni, Chloe felé nyújtottam a kezem, s amint belém karolt, bevezettem a templomba, természetesen Amyék már a sorukra vártak, Mark rögtön intett is nekünk, és csatlakoztunk a kisebb csoportosuláshoz. A magam részéről puszival köszöntöttem őket, és a keresztlányom is kapott egyet az arcára. A kocsim hátsó ülésén várt a keresztelő ajándék, a templomba nem tartottuk illőnek behozni, ráér az még, most nem ez a fontos.
- Normális, hogy izgulok? – Súgtam Chloenak, miközben a többiek az épp felsíró csecsemőre felé meredtek, szegény nem tűnt túl lelkesnek a szenteltvizet megérezvén. - Egyébként, ha még nem mondtam volna, csodásan festesz. – Mondhatnám, hogy mint mindig, de mindketten tudjuk, hogy megéltünk nagyon rusnya időszakot is, és tudom jól, hogy még kell neki némi idő, míg megint a régi formájában tündökölhet, bár én így sem láttam benne hibát, de az mindegy volt, amíg ő nem találja vonzónak magát, addig megette a fene az egészet. Ettől még a bókokkal nem fukarkodtam, előbb-utóbb csak megszokja majd, és talán el is hiszi, hogy komolyan gondolom mindet.
- Mindjárt mi jövünk! - Súgta oda Mark, és persze, hogy a kis társaság majd minden tagja azonnal bezsongott.
- El tudod hinni? Keresztszülők leszünk. - Pillantottam oldalvást a kedvesemre, és valami édesen infantilis vigyor ült a képemen. Én tényleg örültem ennek, azóta nagy becsben tartottam, hogy felkértek rá.

Tárgy: Re: St. James Cathedral Pént. Ápr. 21, 2017 12:46 pm

Joel and Chloe

Nem terveztem nagy kiruccanást a húsvéti hétvégére, mert az éttermem dübörgött, és Santost is hazaengedtem, bár hajtott a kíváncsiság, hogy milyen lehet egy ilyen családi esemény Spanyolországban. Kubában nem kóstolhattam bele a hagyományos íz világba, pedig nagyon vonzott a dolog, mégis más kötötte le a figyelmemet. Pontosan ebben a hónapban ünnepeltük az egyéves évfordulóját a megismerkedésünknek, és így belegondolva nem is tűnt soknak az a tizenkét hónap. Amy és Mark azóta egy családdá váltak, gyerekük született, és megmondom ez nekem is újdonságot jelentett az életemben, mert ezáltal az egyik legfontosabb szerepemre készültem. Keresztanya leszek, és nem olyan, aki csak évente egyszer látja a keresztlányát, hanem aki szervesen részt vesz az életében. Kicsit aggasztott a téma, hiszen Joel lesz a másik keresztszülő, és a mi kapcsolatunk talán még nem olyan stabil, hogy elviseljen egy ekkora feladatot. Örökre össze leszünk nőve, és ez akkor is így marad, ha elválnak az útjaink, bár nem így tervezem a jövőmet, azonban bármi közbejöhet, tanulva a múlt hibáiból.

A szekrényem előtt fél lábon állva tartom hol az egyik ruhát, hol a másikat magam elé. Nem tudok dönteni, és perceken belül itt lesz értem a pasim. Hetek óta ezt a kifejezést használom rá, mert a párom, vagy a kedvesem túl elit lenne, a faszim meg túl vulgáris, és közönséges. Párkapcsolatban vagyok tavaly nyár óta, de igazán csak most kezdődött meg a közös utazásunk. A telefonom meg is csörren, de nincs időm felvenni.
- Azt istenit Brutus mennem kell, és egy szál fehérneműben rohangálok. – a hajamat a húszas éveknek megfelelő módon hullámosítottam be, egy krepp papír formára emlékeztető szerkezettel, így csak egy csattal tűztem el az oldalát. A vállamig is alig ér le, egészen könnyed tőle a fejem, és azzal szórakozok, hogy az egyik oldalról a másikra dőlök át. A vörös rúzst készítettem ki, de talán nem ártana visszavenni a harsány kinézetből, így a bézs színű, csipkés A vonalú ruha mellett döntök, és másodperceken belül veszem is fel. Hátrafelé nézelődöm az egész alakos tükör előtt, hogy felhúzzam a cipzárt, de a kutyám állandóan a lábam körül sündörög, így majdnem átesek rajta.
- Istenem vigyázz magadra. – simítok végig a buksiján, és a fehér magassarkú cipellőbe bújok bele. Az ajándék Joelnél van, de az utolsó pillanatban elcsábulok, és bekenem az ajkaimat.
- Buja nő lettem. – mosolyogva kacsintok a tükörképemre, és a fehér válltáskámat átlendítve a nyakamon rohanok is, hogy ne várakoztassam meg Joelt. A lépcsőn szinte repülök, és amint kitárom az emeletes házunk ajtaját, már látom is az autóját. Könnyedén pattanok be, és csatolom be magam, de a várva várt csók elmarad, mert szegénykém nem jut szóhoz.
- Sok lett szerinted? Keresztelő tudom, de mégis imponált a hajam mellé. – fektetem az ölembe a táskámat, és a reakcióját figyelem. A szememet egy kis tussal hangsúlyoztam ki, és most még inkább nagyobbakká váltak. Az úton nem sokat beszélünk, hátranézek a szépen becsomagolt ajándékra, de nem esett baja. Leparkolunk, és a kiszállás után karolok belé, hogy együtt fáradjunk be a hatalmas katedrálisba.
- Ejha…itt volt múltkor az a hatalmas esküvő, melyről az újságok is írtak, a Jones-Waldorf. Gyönyörű…szívesen esküdnék itt én is.. – nem gondolom végig a kijelentésemet, de Joel nem is zavartatja magát miatta. A széksorok között ráakadunk Amyre és Markra, na meg természetesen Charlotte-ra is. Az apukám ma nem tudott eljönni, mert New Yorkba kellett utaznia. Azt mondta, hogy van egy meglepetése számomra. Nemsokára utol is érjük őket, és puszikkal üdvözöljük a kis csapatot.
- Istenien festesz Chloe.. – Mark melegen üdvözöl, Lottie mélységesen féltékeny, de azért egy mosolyra még tőle is futja.
- Szeretném bemutatni neked George-ot, az egyik legjobb egyetemi haverom volt, a hétvégén nálunk lesz. – a férfi jóval magasabb, mint én, már hajolnék, de elhúzza a kezemet, és egy csókot nyom rá. Joel éppen Kimmel van elfoglalva meg Amyvel, így nem is figyel ránk.
- Mark nem mondta, hogy ma egy ilyen csodálatos nőhöz lesz szerencsém, aki ráadásul a keresztanyuka. – lágyan puszilja meg a kézfejemet, és kiráz a hideg is. Hamar zavarba lehet hozni, és ezt el is éri, mert mire Joel odajön hozzám, már nyakig vörös vagyok.
- Normális, mert én is izgulok. – hajtom a vállára a fejemet, és közelebb lépek, hogy kettesével álljunk sorban.
- Ne bókolj…tudod, hogy nem vagyok.. – harapom el a mondat végét, és az ajkaimat harapdálva tekintek fel a mélykék szempárba. Mark kijelentésétől kisebb pillangók kelnek életre a gyomromban, de valóban igaza van.
- Azok leszünk. – vigyorogva bújok a nyakához, de a pillantásom ekkor akad össze George zöld íriszeivel, aki kíváncsian méreget bennünket. A sor el is hal, és oda kell állnunk két oldalról a pap elé, de előbb a szülők. Az öreg pap nagyon kedves, és a ruhája is szép. Kislányként engem is megkereszteltek az apai nagyszüleim miatt, de a vallást sohasem gyakoroltam. Érdekes, mert ha ez nem történt volna meg, akkor most nem lehetnék keresztanya sem, mert ez az egyik feltétele. Amy majdnem bepörgött, amikor nem találtam meg a keresztelőmet hitelesítő papírokat, de apának hála a végére meglettek, és a kedélyek is lenyugodtak.
- Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék a gyermek. A keresztény szülők ezt az ajándékot Istennek, minden élet forrásának köszönik meg. Szent hitünk tanításából azt is tudjuk, hogy Isten, a mi mennyei Atyánk, a keresztség által isteni életben részesíti az embert. Gyermekévé fogadja, a Szentlélek templomává és a mennyország örökösévé teszi. Kedves szülők! Ti is azért hoztátok el újszülött gyermeketeket ide, az Isten házába, hogy erre az isteni életre vízből és szentlélekből újjászülessék, és Krisztus titokzatos Testének, az Egyháznak tagjává legyen.
Krisztus Egyházának nevében kérdezem: Mi a gyermek neve? – kérdez rá az egyház embere, miközben Amy óvatosan tartva Kim fejét áll oda, és egyszerre válaszolnak Markkal együtt.
- Kimberly Henderson. – a szívem megtelik szeretettel, ahogyan végigmérem az aprócska élőlényt. Kimnél szebb kislányt még nem is láttam, egyszerűen tökéletes. Könnybe lábad a szemem, és alulról karolom át Joel kezét.
- A gyermek védőszentje tehát Szent Kimberly lesz. Mit kértek Isten Egyházától Kimberly számára?
- Keresztséget. – meghatottan suttogják el, és a karjukban ringatva eljön az idő, hogy mi is közelebb lépjünk a kis hármashoz.
- Kedves szülők! Nektek, akik gyermeketek számára a keresztséget kéritek, kötelességetek lesz őt úgy nevelni, hogy hitünk szerint éljen. Tartsa meg Isten parancsait, úgy szeresse Istent és embertársait, ahogy Krisztus Urunk tanította. Vállaljátok-e ezt a kötelességet? – ez nem is annyira egyértelmű, de a hit most nagyobb minden erőnél, elvégre Isten házában vagyunk. Ezután odaállunk Joellel, és az atya ránk tekint.
- Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok a gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében? – megfogom Joel kezét, és tiszta szívemből, vele egyszerre nyilatkozom a témáról.
- Vállaljuk. – pillantok rá, aztán összenézek a legjobb barátnőmmel. Innentől kezdve ez örök kötelék, se ember, se halál nem választhat el tőle. Van egy keresztlányom. Nem tudom megállni, így miközben a keresztény egyházba fogadja a kislányt a pap, az én örömkönnyeim is kicsordulnak.

Tárgy: Re: St. James Cathedral Vas. Ápr. 23, 2017 5:09 pm

Chloe & Joël

- Dehogy is, Amyt ismerve még ennél is nagyobb túlzásba fog esni. – Nem mintha a vörös rúzs szerintem bárhová illene azon felül, ha egy nő valakit az ujjai köré akar csavarni, de ezen véleményem bizonyosan nem egyezik az eme színt használó hölgyekével, Chloe esetében azonban nem tudom, mi lehet a helyzet. Határozottan tetszik a látvány, de gondolom, nem miattam csinálta, lévén csak nem egy keresztelőn akar levenni a lábamról. Igaz, ami igaz, lövésem sincs, miként viselkednek egy nők a kapcsolatban, lehet, hogy többségük biztosra akar menni, újra meg újra elvenni a pasik eszét. Nem mintha nehéz dolguk lenne.
- Valóban nagyon szép, és szerintem is alkalmas egy esküvőre. – Ez azonban nem jelenti azt, hogy a közeljövőben be fog következni a dolog. Az esküvő olyasmi, amire ha egyszer a fejemet adom, akkor az örökre fog szólni, mert bár az önmegtartóztatás nem erősségem, de a vallásom bizonyos pontjaival ellenben mélységesen egyetértek. Ilyen a holtodiglan-holtomiglan is. - Miss Waldorf egyébként nálunk dolgozik, azaz dolgozott, ha jól emlékszem, most már elküldték szülési szabadságra. – Nem meglepő, noha a nők nagy része kibírja a 8. hónapig, de az említett hölgy ikrekkel várandós. Azt meg inkább hagyjuk, hogy úgy egyébként mi a véleményem arról, hogy nem ahhoz ment, akitől a gyerekei vannak. A véleményemet magamban tartottam végig, és eztán sem fogom közölni, lévén nincs jogom beleavatkozni egyik páciensem életébe sem.
Miután Amyt és Kimet üdvözöltem, pár szót váltva az anyukával, akivel valahogy fura mód helyrerázódott a viszonyom, Markhoz léptem, megrázva a kezét, és belehúzva egy férfias ölelésbe, aztán üdvözöltem George-ot is, akit már egy ideje ismerek, szóval a bemutatkozást nem szükséges megejtenünk. S mivel vak nem vagyok, elég hamar kiszúrom, hogy a kelleténél többet vándorol a pillantása Chloera. Azt a magam részéről már rég kizárom, hogy Charlotte miként néz én rám, és mennyire utálja a páromat, pusztán azért, mert velem van. Mindenesetre azt már most jobbnak látom, ha George is tisztába kerül a helyzettel, történetesen ama ténnyel, hogy Chloe bizony velem van. Éppen ezért mellé állva karolom át a derekát, többre egy templomban aligha ragadtathatnám magam.
- Mi történt? A rákok elbújhatnak melletted. – Súgom oda, nem tagadom, megöl a kíváncsiság, de a semmiért nem akarom a nagy kant játszani, és elővenni George-ot, amennyire Chloet ismerem, már egy egyszerű bóktól képes ilyesmire. Lehetséges, hogy most is ez történt. - Én azt tudom, hogy vagy. – Tekintek le rá derűsen, jó a kedvem, ez kétségtelen, Mark bejelenti, hogy mi jövünk, szóval Chloeba karolok, jobban mondva én csak nyújtom a kezem, inkább ő karol belém, és lassacskán haladhatunk a pap felé, hogy Kim-et a keresztségben részesítse. George azért kap egy keresetlen pillantást a részemről, érezze, nem díjazom, hogy bámulja a barátnőmet, ha már teszi, akkor tegye diszkréten… Neki ezt nem sikerül abszolválnia.
Ez azonban hamarjában elsikkad, hisz a pap beszélni kezd, belevág a ceremóniába, s mindenki csendesen hallgatja. Csupán Amy és Mark válaszolnak a nekik címzett kérdésekre, én meg igyekszem állva tartani Chloet, aki már az első percekben elérzékenyül. Elmosolyodom, ebben nagyon hasonlít anyára, őt a madarak röpte is képes könnyre fakasztani. Megható, nem mondom, de hát belém azt „verte”, hogy a férfiak nem sírnak, nem mutatják ki a gyengeségüket, nekem ez utóbbit mégis egészen sokszor sikerült megejtenem az elmúlt hónapokban. Mindenesetre most acélosan tartom magam.
A keresztség szentségének betartásáról én inkább nem vallanék színt senki előtt, már rég elkárhoztam, ha ezt veszik odafenn figyelembe, bár a kis Kimnek talán álszent módon igenis azt fogom tanítani, hogy várjon csak szépen a házasságig. Nem értek vele egyet alapvetően, de mégiscsak a keresztlányom. Az ikreket nem én neveltem, nem tudom, az édesanyjuk miként állt ehhez a kérdéshez, de értékelném, ha ők sem nyiladoznának ilyen értelemben még évekig.
- Vállajuk! – Mondom én is, kérdés sem merülhet fel ebben a tekintetben, máskülönben nem lennénk itt. Őszintén szeretném ezt, és örülök, hogy Mark felkért erre a nemes feladatra. Nézem, ahogy az utolsó mozdulatokat elvégzik, ahogy szentelt vizet locsol a kis alig hajára, és megáldja. Szegény elpityeredik, nem csodálom, senki sem szereti, ha vízzel locsolják a fejét.
Tulajdonképpen pár perc leforgása alatt hivatalosan is keresztszülők lettünk, egyébként a kezdetek óta úgy kezelnek minket, és mi is gyakorta látogatjuk Kimet, volt már, hogy együtt, de külön-külön is. Mindketten komolyan vesszük, panasz nem lehet ránk, de mégiscsak a legjobb barátaink gyermekéről van szó, ez nem lehetne másként.
Megindulhatunk kifelé, amint végeztünk, Amy még a templomban felöltözteti rendesen Kim-et, hogy a friss levegőre lépve még véletlenül se fázzon meg. Bevallom, nem hittem volna, hogy valaha jó anya lesz, de örülök, hogy meghazudtolta a róla alkotott képemet.
- Nálunk lesz egy kis fogadás, ahogy megbeszéltük, csak a szűk család, szóval oda gyertek, rendben? – Adja ki Mark az ukázt, én csak biccentek, és mivel hamarosan megint találkozunk mindenkivel, csupán intek a többieknek, aztán Chloeval egyetemben elindulok a kocsim felé. Nagyon ajánlom Georgenak, hogy már ne bámulja, mert nem szívesen ütném le, csak mert képtelen úriemberként viselkedni. Ettől függetlenül miután kinyitottam a kocsiajtót Csipkerózsikának, még odahúzom magamhoz egy röpke csókra. - Szia Keresztanyu! – Mosolyogva terembe az ajtóba, finoman rápaskolva a fenekére, mit nekem, hogy egy templom közelében vagyunk. Aztán amint bevágódtam az autóba, indulhatunk is a Henderson házba.
- Na, milyen érzés? – Pillantok rá, miközben beindítom a kocsit, kíváncsi voltam rá, hogy van lelkileg, de az eddigiek alapján úgy gondoltam, végre megkörnyékezte a boldogság szele.

Tárgy: Re: St. James Cathedral Vas. Ápr. 23, 2017 9:27 pm

Joel and Chloe

A templomba lépve eláll a szavam is. Valahogyan megszáll az a különös érzés, hogy itt bármelyik titkom kitudódhat, de mellette lenyűgöz ez a hatalmas kupola, és a túldíszítettség, hangot is adok neki, meg szóba hozom az esküvőt, de Joel nem reagálja le rosszul. Több ízben beszéltünk már a témáról, de az biztos, hogy nem a közeljövőben fogok férjhez menni, az apukám támogatná az ötletet, de az összeköltözés is kérdéses. Beérném azzal, ha elutaznánk kettesben valahova, de arra sem sok esélyt látok mostanság. Joel állandóan túlórázik, én is az étteremben senyvedek, de ez így van rendjén, mert volt idő, amikor a munkánk szorult háttérbe. Holnap be kell mennem dolgozni, még ma este is be fogok nézni, lehet becsalom a kedves páromat, de ez még nem dőlt el. Akadnak napok, amikor meglátogat odabent, de ez olyan ritka, mint a fehér holló. Hány fele is kellene szakadnia, hogy naponta találkozhassunk? Nem akarom tudni, de nem követelőzöm, az is előfordul, hogy kéthetente tudunk csak egy napot együtt tölteni.
- Nálatok dolgozik? Hmm…ezt nem is tudtam, akkor gondolom a beteged, ha már szülési szabadságon van. A kórház fele hozzád jár, bár szerintem a fél város is. – karolok bele, és elindulunk a kis csapatunk felé. Nem tudom, hogy miért, de néha a kétely belopja magát a szívembe, és ekkor emlékeztetnem kell a drága buksimat arra, hogy Joel nem azért van velem, mert az ágyban jól teljesítek…nem néz rá másra, de olyan nehéz megállni, hogy ne legyek féltékeny. Az élő példa erre Charlotte, aki ki nem állhat. Egy nem túl őszinte mosolyt megejt felénk, de közelebb már nem jönne. Helycserés támadással üdvözöljük a szülőket, és új ismeretségre is szert teszek George személyében, aki nem fukarkodik a bókokkal. Belepirulok a kézcsókba, de Joel magához húz, és viccesen rákérdez, hogy mitől változott el az arcszínem.
- Azt hiszem zavarba hoztak. – jegyzem meg, de már bújok is hozzá. Nem kell még egy bonyodalom, nem is akarom, hogy féltékenykedjen, mert nincs oka rá. A szívemet becsomagolva nyújtottam át, és nála is marad, amíg úgy érzi, hogy én vagyok az a nő, aki kell neki. Hamar ránk kerül a sor, és az oltár mellett egy félkörívet alkotva figyelünk fel az atyára, aki belekezd a keresztelésbe. A tekintetem egy könnyfüggönyt képez, nem bírom ki sírás nélkül, amolyan gyámoltalan kis őzgida vagyok, vagy egy bőgőmasina, de nem tudom megállni, és elerednek a könnyeim. Szipogva karolok bele a pasimba, aztán előrelépünk, mert nekünk kell színt vallanunk. Ez csak természetes, hogy vállaljuk, Kim már nyugtalan, lekonyul a szája, és a szentelt víznél már el is törik a mécses. Amy magához képest még erősen tartja magát, de látom rajta, hogy megvan hatódva, ahogyan Mark is. Micsoda páros, imádom őket. A végén George szemtelenül mér végig, a hátamat is kirázza a hideg, de nem figyelek rá. Megindul a népség kifelé, Amy lemarad, és magyaráz Charlotte-nak, hogy hozza neki a táskáját, de a kisasszony nem túl lelkes, ezért odalépek, és elveszem tőle.
- Nem tudom, hogy mi lenne, ha te nem lennél itt. Találkozunk nálunk, hidd el lesz miről beszélnünk. – forgatja meg a szemeit, és ez aggodalomra ad okot, de Joel húz magával, és a friss levegőn még egy kis ideig hunyorgok, de Mark is ráerősít, hogy náluk lesz egy kis összejövetel. Integetek felé, a hajamba kap a szél, de nem rombolja szét. Az ajtó mellett állok meg, amikor váratlanul két erős kéz ragad meg, és közelebb kerülök Joel mellkasához. Az egyik tenyeremmel támasztom ki magam, és szendén pillantok fel rá a kéklő íriszeimmel.
- Szia keresztapa. – rásimulok az ajkára, még dorombolni is kedvem támadna, ha macska lennék, de így csak a nyaka köré fűzöm a kezeimet, és még egy csókot lopok a szájáról. Csupa rúzs lesz, de nem zavartatja magát, és még beszállás előtt rácsap a fenekemre.
- Na… - rosszallóan tekintek rá, de semmilyen haragot nem érzek. Játékosan rovom meg, de még indulás előtt bekapcsolom az övemet.
- Milyen érzés? Csodálatos…majdnem olyan, mintha most nyitottam volna meg az éttermemet, vagy elrepültem volna veled Kubába. Amennyiben nem sietsz ma sehova, akkor lenne egy kis meglepetésem, de csakis akkor, ha nálam alszol. – sütöm le a szemhéjamat, és hátranézek az ajándékra. Ketten választottuk ki, nehéz harc volt, de győzedelmeskedtem, és végül a hinta mellett maradtunk, és közösen nyitottunk egy számlát Kim nevére. Praktikus, és komolyan akarom végezni a feladatomat. Az úton elidőzöm Joel profilján, és incselkedve törlöm le róla az ott maradt lenyomatomat.
- Máskor vigyázz, mert lebuksz, hogy valami kurtizánnal voltál. – harapok bele a fülébe, és mielőtt folytathatnánk a macska-egér játékot, lefékezünk, és örömittasan kukucskálok ki.
- Gyere, menjünk. – a táskámat a hónom alá csapom, Joel hozza a nagy dobozt, de így is izgatottan lépkedek fel a lépcsőn. A kertes ház meseszép, el se hiszem, hogy kiköltöztek a városból. Az udvaron egy nagyobb termetű kutya csahol, és még csengetnem se kell, mert automatikusan nyílik az ajtó, és Amy a kezembe nyomja Kimet.
- Elrontották a kaját…nem hiszem el, azt kértem, hogy hidegtál legyen, de van, aki allergiás a tojásra. – sopánkodik, én meg farkasszemet nézek a barna tüneménnyel.
- Anya ideges, ez gyakran elő fog fordulni. – lépem át a küszöböt, és lerakva a táskát, most a mellemhez szorítom a kis fejét, és ringatva megyek a barátnőm után. Mark és Joel lemaradnak, a többiek a nappaliban beszélgetnek. Amy kezd kétségbeesni, így beszólok a fiúknak.
- Hahó, srácok… - Joel ér be előbb, ezért odalépek, és a kezébe adom a keresztlányát.
- Konyhai krízis. – vonom meg a vállamat, és felkapva az egyik kötényt kötöm meg a csípőmön.
- Megoldom… - csapom össze a két tenyeremet, és másodpercekkel később már a hűtőben nézelődöm, és átalakítom az elrontott hidegtálat. A tojást kidobom róla, és nekilátok a szendvicskrémek kikeverésének.

Tárgy: Re: St. James Cathedral Hétf. Ápr. 24, 2017 12:43 pm

Chloe & Joël

- Igen, és megint igen. Igaz, ami igaz, mostanában én is úgy érzem, hogy a város fele hozzám jár, pedig átmenetileg új betegeket sem tudok vállalni, annyira elúsztam. Talán pár hét múlva visszaállhatok a normális kerékvágásba. – Ami a szöszi Charlotteot illeti, én bizony tudomást sem veszek róla, abszolút nem mozgatott meg soha, és tabu is volt mindig, mivel Mark húga. Amúgy sem az esetem, egyszerűen túl sok. Nem mondom, néha Chloe is, de nem úgy, nem magából eredően idegesítő kis szuka, mint Charlotte, aki képes volt meztelenül befeküdni az ágyamba közös nyaralásokon, mert azt hitte, úgy célt ér. Nem emlékszem vissza szívesen ezekre az estekre, annyi szent. Erről akaratlanul is eszembe ötlik Kuba, és fogalmam sincs, a mai fejemmel mit csinálnék másként, hogyha megint ott lennék, de van némi esély rá, hogy rettenetesen sok mindent.
- Valahogy nem jön be, ha valaki más hoz zavarba. – Tűzöm azért ide, igazság szerint sosem hittem magam féltékeny típusnak, de be kell valljam, nagyjából úgy viselkedem most, mint egy kutya, aki körbevizeli a területét, hogy más még véletlenül se dugja oda az orrát. Érdekes tanulmány önmagamról. Lehet, így kicsit világosabb lesz, hogy a nők miért képesek hisztirohamot kapni attól, hogyha a pasijuk megnéz valakit. Amúgy fura, de elég ritkán akad meg a szemem máson, ha mégis, akkor sem Chloe mellett engedek némi kirándulást kizárólag a szemeimnek. Ettől még abban is tökéletesen biztos vagyok, hogy Chloet nem érdekli más, ha így lenne, bőven kinézem annyira korrekt embernek, hogy szól róla, mielőtt szarvakat döfne belém.
- Hallod, Charlottenak valami baja van Amyvel, vagy mi? Azt megszoktam, hogy mindig a kis hercegnőt játssza, de eddig nem tűnt kifejezetten tuskónak is. – Szerintem ez az első alkalom, hogy mondhatni Amy védelmére kelek, Chloetól meg elveszem a táskát, ne ő cipekedjen nekem, különben is, hogy néz ki, ha a nehéznek tűnő táskát a nő viszi egy üres kezű pasi mellett. Na ez az, ami nálam biztosan nem jöhet szóba.
- Párdon mókuska, de egyszerűen felcseszi az agyam ez a hülye George. Fogalmam sincs, hová tette a józan eszét, nem szokott ennyire… pofátlan lenni. – Haha, mondom én, aki a pofátlanság mintaképe is lehetnék, bár úgy hiszem, én minden körülmények között tudom, hol a határ, és nem zavarok még a tekintetemmel sem tilosban. Érthetetlen. Legszívesebben beverném a képét. Ez is új…
- Egye fene, meghozom ezt az áldozatot. – Cukkolom derűsen, a jó kedvemet azért nem tettem zsebre a bámészkodó haver ellenére sem, de ha tovább csinálja, biztos, hogy közölni fogom vele, hogy bámuljon mást. Hosszútávon biztosra veszem, hogy kellemetlenül fogja érinteni Chloet, nem csak a bizsergető pironkodás és a könnyed zavar marad. Márpedig én nem akarom, hogy bárki miatt újraélje gondolatban a vele történteket. Arra viszont határozottan kíváncsi vagyok, hogy milyen meglepetésre gondol, mert egyelőre elképzelni sem tudom.
- Hölgyem, legyen szíves ne lekurtizánozni a páromat, mert a végén kénytelen leszek mélységesen felháborodni. – Csóválom meg mosolyogva a fejemet. Más ugyanis nyilvánvalóan nem csókolgat. A harapdálására meg szabályosan felnevetek, de közben megérkezünk, és még jelenésünk van, szóval nem támadom vissza hasonlóan galád cselekedettel.
Kiveszem hátulról a becsomagolt hintát, és bemegyünk a házba, nem mi voltunk az elsők, szóval nem kell várnunk. Tény, hogy nagyon szép kis helyen laknak, tökéletes lesz a kis Kimnek, kert is van, meg minden, szóval ideális minden értelemben. Távol a város zajától. Én sajnos a munkám miatt ezt képtelen lennék megengedni magamnak, valljuk be, nem lenne túl praktikus ennyire messze laknom a kórháztól.
Amy szavaira én inkább nem reagálok, mert pasisan képes lennék azt benyögni, hogy akkor ne egyen tojást az, aki allergiás rá. Mármint, ha egészben van a tojás, kikerülhető, de gőzöm sincs, hogy nem-e valami krémes cucc, akkor annak tényleg reszeltek. Következésképpen bölcs módon inkább hallgatok, megőrizve a békét.
- Őrültek háza, mi? – Veregetem vállon a legjobb barátomat, aki csak egy amolyan ne is mondd stílusban felsóhajt. Te jó ég, fogalmam sincs róla, mennyi lehet ezzel az egésszel a macera, de inkább nem ragozom. Mivel Chloe szól, ezért megindulunk arrafelé, én meg rögtön meg is kapom Kimet.
- Hát helló kisasszony, remélem, megszáradt már a kis hajad. Most már szólíthatsz keresztapunak, a Joël bácsit meg örökre felejtsd el. – Nyomok egy puszit a homlokára, aztán figyelem Chloet, ahogy átveszi az irányítást. - És most megnézhetjük, mihez ért legjobban a keresztanyukád. Biztos isteni dolgokat fog majd neked sütni-főzni mindig. – Nem viszem sehová egyelőre, ha esetleg majd nem lesz elég neki a csöndes bámészkodás, körbejárunk. - Csipkerózsika, nem akarok nagyon elkeserítő lenni, és biztos tudod te is, de szerintem azokban a sonkatekercsekben is van tojás. – Azt inkább hagyjuk, mennyire nevetséges, hogy egy catering cég ennyire cseszik a megrendelője kívánságaira. Mondjuk, egy kismama hajlamos annyira szétesni, hogy kifelejtse az ilyen „apróságokat”.
- Maaaaaark. Amy magára zárta a fürdőszobát. – Terem a konyhában Charlotte, és nem nehéz kitalálni, hogy Amy átmenetileg bekattant, ami szintén nem meglepő a kismamáknál, hajlamosak mindent sokkal inkább a lelkükre venni.
- Menj csak, haver, szerintem most rád van szüksége. – Biccentek Marknak, a többit majd mi megoldjuk. Charlotte már vonul ki, ő aztán nem hajlandó bepiszkítani a kezét. - Szólj, mi kell, és kivesszük Kimmel. Ahogy látom, nagyon érdekli, mit csinálsz. – Valamelyest még a kislányt fogva is képes vagyok a keze alá dolgozni, hogy mihamarabb meglegyünk, és a vendégek ne maradjanak éhen. Na én nagyon okosan kajáltam még otthon, amúgy bélpoklos vagyok, és nem kifejezetten rajongok a hidegtálakért.

Tárgy: Re: St. James Cathedral Szer. Ápr. 26, 2017 10:57 pm

Joel and Chloe

Joel megjegyzésén gondolkodom, hogy mégis mi zavarja abban, hogy más esetleg bókokkal halmoz el, mert okot biztosan nem adtam rá, hogy másra kacsintgatnék, aztán megvilágosodom. Lehetséges, hogy elértünk arra a pontra, hogy ő is féltékeny rám? Fél attól, hogy másnak teszem a szépet, és elhagyom őt? Nem gondoltam arra, hogy ez megtörténhet, de jól esik, hogy ekképpen is kifejezi az érzéseit az irányomba. A vállára fektetem az arcomat, és szuszogva meredek előre. Nem szólok, kár lenne tönkretenni ezt a szép pillanatot, mert nekem bizony az. Kubában az én szívem tört össze, és utána egyfolytában, hogy elvehetik, mert nem lehettem biztos semmiben, abban se, hogy holnap nem kacsint rá másra, de itt és most ezt is elfelejthetem, mert csakis én kellek neki.
- Nem kell aggódnod. – adok egy puszit az arcára, és odadörgölöm az orromat a szertartás alatt. Perceken belül válunk keresztszülőké, még egy kapocs, ami hozzáköt. Reggel még tartottam tőle, hogy nem fog menni, de most egy csepp kétely sincs bennem. A közelében megleltem azt, amire vágytam, és ez több annál, amit mások elmondhatnak. Az idillikus pillanatot Charlotte tapintatlansága töri szét, nem hiszem el, hogy így viselkedik a sógornőjével. Vajon Marknak feltűnt már, hogy a kedves húgának nem tetszik a választottja? Nem igazán beszélgettünk erről még, de nekem már korábban is feltűnt, hogy nem örül a boldogságuknak. Joel kikapja a kezemből a táskát, én meg megrázom a fejemet a kérdésére.
- Nem tudom, de nem tetszik, ahogyan viszonyul Amyhez. Nem bántotta, és Kim sem szolgált rá, hogy a nagynénikéje így viselkedjen vele. - A kocsiknál szétválunk, és Joeléhez megyünk. Már megszoktam, hogy ő fuvaroz, a motorján nyár óta nem ültem, de nem is hozta fel, hogy bármikor útra keljünk vele. Az utolsó pillanatban kap el, mielőtt beszállhatnék, de meglep ez a védelmező ösztön, ami kitör belőle.
- Mi van, ha pofátlan? Nem ér a nyomodba se, és aligha vettem volna észre melletted. Ne felejtsd el, hogy az ő jelenlétében maximum pirultam, de a józan eszemet, és a szívemet te vetted el, és azóta is birtoklod. – bökök a mellkasába, és viszonzom a kis csókját. Puha, és finom, nem követelőző, de nem is lenne időnk többre, mert beülünk, és a többi autó nyomába eredünk. Ketten már biztosan leköröztek minket, de nem aggódom, mert jól szórakozok a kocsiban, és a rúzsnyomot igyekszem eltüntetni az arcáról.
- Ó, elnézést, nem tudtam, hogy ennyire védi a kisasszonyt. – harapom be az alsó ajkamat, és a fülébe harapok, de az enyelgésre nem jut több perc, leparkolunk, kissé vágyakozom a kettesben töltendő idők után, de ha este nem megy haza, akkor lesz rá alkalom, hogy kiteljesedjünk. A házba lépve felborul a meghitt hangulat, mert Amy ideges, a konyhában nincs minden rendben, átmenetileg bébiszitter is leszek, de hamar rájövök, hogy égetőbb feladataim vannak, így bekéretem a fiúkat is, és átadom Joelnek a kislányt. A kötényt felkötve látok neki a catering szerviz mocskának helyreállításának. Bevallom kicsit zavar, hogy alapvetően nem engem kért fel, mert szó nélkül megtettem volna neki, de már nem sopánkodom ezen.
- Jaj, ezt eddig észre se vettem. – sajnálom a pazarlást, de nem tétlenkedem, rálépek a kuka szélére, és belehajítom a fél tálcát. A krémeknél a tojás elkerülésére törekszem. A hűtőből pakolok ki, és az egyik tálban padlizsán alapot keverek el.
- Lily…ha megkérlek, akkor vágsz nekem bagettet? – állítom meg az egyik kislányt, aki Mark rokona, aki csillogó tekintettel segít be nekem Joel mellett is, de neki éppen elegendő Kim is. Már kezdem helyrehozni az elvétett hibákat, vígan kóstolok, de sajnos mással is meg kell próbálnom a krémeket, mert az ízlelő képességem hiányos. Joel nem figyel rám mindenben, bízom benne nem tűnik fel neki, hogy bizonytalanul érek a fűszerekhez, de Charlotte érkezése még ebben is megakaszt.
- Amy…biztos nem… - gyanakodom, az elégedett mosoly elárulja, hogy hazudik. Másnak nem jutna eszébe, de nekem igen, és ismerem annyira a barátnőmet, hogy ennek a fele sem tréfa.
- Nem oldja meg… - harapom el a mondat végét, és összeakad a tekintetem a mélykék szempárral. A félelmem beigazolódik, és Amy felsikít. Azonnal ledobom a törlőruhát, és rohanok is.
- Chloe…nem…meg fogok…fulladni. Mark…szedj már ki innen. Én nem zártam be… - fakad sírva Amy, én meg nagyot nyelek, mert Mark tanácstalan.
- Az istenit, tegyél már valamit.. – morranok rá, és egyre többen gyűlnek körénk.
- Kincsem itt vagyok, ne aggódj, rendben? Nem lesz semmi baj, kihozlak… - beszélek a barátnőmhöz, és a férje végre hajlandó tenni valamit. A zárral bíbelődnek, miközben a közelemben elkapom egy elfojtott kommunikációt végét.
- Amy…megérdemelte, hogy beragadt. Olyan kurva, mint a barátnője…tizenkét évvel idősebb pasit szedett össze… - hirtelen fordulok meg a tengelyem körül, és Charlotte is észreveszi, hogy őt figyelem. Elvigyorodik, nem fél tőlem, de bennem is elpattan a húr. Odalépve elé akkorát keverek le, hogy mindenki azonnal elhallgat. Charlotte szemei elkerekednek.
- Engem szidhatsz, de ha még egyszer a szádra veszed a barátnőm nevét, meg is téplek. – fenyegetem meg, és ekkor sikerül Amynek is kijutnia, akinek patakzanak a könnyei.
- Itt vagyok. – zárom az ölelésembe a reszkető testét. Az udvar felé kísérem, hogy egy csendesebb helyre kerüljünk.
- Anya…és apa… - intek neki, hogy hallgasson el.
- Nem lesz semmi baj. Már nem érhet baj. Többet nem fog bezárni oda, mert megfojtom, esküszöm. – ülök le vele együtt, és átölelve csitítgatom a hátát simogatva.
- Amy…nem kell félned, többet nem fordul elő. – a szülei halálos balesete, amit csakis ő élt túl, retteg a bezártságtól, és ez Charlotte-tól a legaljasabb módszer volt, ami használhatott.

Tárgy: Re: St. James Cathedral Szomb. Ápr. 29, 2017 8:05 pm

Chloe & Joël

- Miattad nem aggódom. – Mármint, amiatt, hogy Chloe tenne ellenem olyat, amennyire ellene van az ilyesminek, kötve hiszem, hogy beállna a felszarvazók táborába. Amiatt aggódom, hogy valaki nehogy túlzásba vigye. Azt hittem, ismerem George-ot, de kezdem azt hinni, hogy erről szó sincs. Közel sem méltó hozzá, hogy így kigúvadnak a szemei, azt meg kiváltképp nem díjazom, hogy az én barátnőm felé. Lessen mást, és kész.
Charlotte bunkósága merőben új nekem, eddig nem tűnt fel, hogy ennyire nem bírná Amyt, oké, én sem vagyok öribari vele, korábban kifejezetten ellenségesek voltunk egymással, de ez mostanra sokat szelídült, és olykor kifejezetten jól eldumálunk. A legjobb barátom meg fülig szerelmes belé, szóval gondolkodás nélkül Amy mellé állnék a dinka húgával szemben, akiről azért tudjuk, hogy némi pszicho beütése tutira van. Meg elég erős szereplési vágya. Nem lett most sem szimpatikusabb, az tény.
- Eddig sem volt épp normális a csaj, de úgy tűnik, most valami végérvényesen bekattant nála. – Remélem, Mark majd beszél a fejével, bízom benne, mert ha nekem kell, azt nem fogja zsebre tenni senki. Konkrétan még szinte rajta volt a pelenka, mikor megismerkedtem a bátyjával, egész életében ott voltam, és olykor még le is hugiztam. Mostanra világos, hogy belém van zúgva, szóval képzelem, hogy mennyire nem jött be neki sosem a dolog.
- Nem ez a bajom, az a bajom, hogy nehogy túllépjen egy határt, és neked kellemetlen legyen, nekem meg be kelljen törnöm az orrát. – Önmagammal tökéletesen tisztában vagyok, és azt is tudom, hogy nagyon is bejövök a páromnak, szóval nincsen csorba a magabiztosságom tekintetében. Chloeban is biztos vagyok. Georgeban nem, és mivel tudom, mit művelt David vele, eszemben sincs másnak még csak a halovány esélyét sem megadni, hogy kellemetlenségeket okozzon. Akkor sem, ha pár kutató pillantásról van szó. Vannak olyanok, akiknek semmi sem elég.
- Akár az életem árán is. – Nevetem el magam, ami azon nyomban abbamarad, amikor a fülembe harap. Nehéz így a vezetésre koncentrálni, de szerencsére uralom az autómat, és nem csavarodunk fel az első fára, vagy hajtunk árokba, azért remélem, ebből nem fog rendszert csinálni, mert nekem sem véges az önuralmam. Hajaj, mennyire, hogy nem az.
A hideg tál körül ténykedünk, a többi vendégnek fogalma sincs a fennálló problémáról, Mark itallal kínálja őket, szóval ura a helyzetnek, Chloe a konyhában intézi az ügyes-bajos dolgokat, én meg Kimet szórakoztatom, vagy ő engem, nem is tudom, melyik a valósabb állítás. Charlotte kiabálva érkezik pár perc múlva, Mark meg már siet is a fürdő felé, én meg értetlenül nézek Chloera, hogy miért ne oldalán meg Mark.
- Mi? Miért ne oldaná meg? Mi van? – Válaszra azonban már nem jut idő, mert Amy felsikít, ami után rögtön Kim is rázendít, elvégre mondhatni szimbiózisban van az anyjával, és most biztosan rettenetesen megijedt.
- Törd már be az istenért, majd megjavíttatjuk. – Morranok Markra, én Kimmel a kezemben képtelen vagyok megtenni, de ha Amy pánikbeteg, márpedig ebből most úgy tűnik, hogy nem bírja a bezártságot, akkor nem érnek rá leszerelni azt a rohadt zárat, némelyik kifejezetten bonyolult tud lenni.
Ahogy meghallom Charlotte szavait, úgy meredek rá, mintha engem vágott volna pofán.
- Mikor lettél te ekkora kígyó? – Hagyom, hogy minden csalódottságom kiüljön a vonásaimra, és látom, ahogy tudatosul benne, mit is tett, hogyan viselkedett, tudom jól, hogy azért istenes befolyásom van még mindig rá, és most már biztos lehet benne, hogy ő ellenben elvesztette a jóindulatomat. Nem fogok a család előtt azzal példálózni, hogy meglehet, Chloe sokkal kevesebb férfival szűrte össze a levet, ugyanis nem egy pasasról tudok, akivel Charlotte lefeküdt. Ez nem tartozik ide, és egyébként ahogy látom, Chloe meg tudja védeni magát, illetve a barátnőjét.
- Pontosítanék, Chloet sem szidhatod. – Én ugyan nem ütök meg nőt, de attól még genyó lehetek, és tudok is lenni, ha akarok. A továbbiak egyelőre elsikkadnak, mert Amy kikerül. Az elmotyogott szavakból sejtem már, hogy mi lehet a baj, de a pontos történetét nem ismerem, mindenesetre erről nem most fogom faggatni az értintetteket. Mark felé fordulok, de neki akkora a feje, és olyan vörös, hogy konkrétan még én is megijedek tőle. Se lát, se hall, egyenest a húga felé tart, és már szóra nyitom a számat, hogy azért finoman, de végül meggondolom magam. Intézze, ahogy akarja. Én sosem emelnék kezet Angiere, de az én húgom egy angyal, nem pedig áspiskígyó. Még így is rossz nézni, ahogy Mark belemarkol Charlotte hajába, és elkezdi kicibálni a házból. A leányzó visít, mint a vett malac, pár pillanat múlva meg bepróbálkozik könnyekkel hatni a bátyjára, de ő kérlelhetetlen.
- Nincs itt semmi látnivaló, mindenki fáradjon vissza a nappaliba. Ünnepeljük inkább a kisasszonyt. Valaki nem látta a cumisüvegét? – Kérdezek rá, és a család hölgy tagjai naná, hogy a segítségemre sietnek. Pasi kisbabával. Én mondom, a legjobb páros, ha a nők meglágyításáról van szó.
Fél füllel még hallok valami olyasmit, hogy legközelebb akkor tolja ide a pofáját, ha megbánta, amit csinált és bocsánatkéréssel kezd. Addig álljon Amy fél lábon szerintem… Nem hiszem, hogy ez egyhamar elő fog fordulni.
- Na gyere Kim, üljünk le a kanapéra. – Azzal franciára váltok, és elkezdek mesélni a kisasszonynak, hátha miközben cumizik, lenyugtatja, Daisynél mindig bejön, imádja a franciát, tény, ami tény, egész kellemes hangzása van, én is szeretem. Valószínűleg ezért sóhajtoznak többen a hölgy vendégek közül, pedig ha tudnák, hogy ez csak egy egyszerű gyerekmese… Szerencsére Kim hamarosan abbahagyja a sírást, szóval megleszünk, amíg Amy összeszedi magát.

Tárgy: Re: St. James Cathedral Vas. Ápr. 30, 2017 1:47 pm

Joel and Chloe

Charlotte viselkedése nyomán már nem nyomhatom a fejemet a homok alá, mert bizony átlépte azt a bizonyos határt, és Amyt kezdte el bántani. A legjobb barátnőmért ölni is képes lennék, kevés emberért tenném meg, de itt és most nem kérdés, hogy ő közéjük tartozik. Az udvaron simogatom a hátát, és űzöm el a régmúlt eseményeit. Mark húga felszakította a régi sebeket, nem egyszerűen megsértette, hanem lelkileg gázolt belé. Nehezen megy a lenyugtatása, de már apadnak azok a könnyek, de időközben én is elmerülök a múltban, és elragadnak az érzelmek. Könnyes lesz a szemem, és egy aprócska lélegzet hagyja el az ajkaimat.
- Chloe annyira örülök, hogy itt vagy. Imádlak azért, hogy kitartasz mellettem.. – már rázkódik a sírástól, és én sem bírom ki, hogy ne csatlakozzak hozzá.
- Bármikor…mindig itt leszek. Nem bánthatnak. – suttogom a fülébe, de Mark jelenik meg, és esdeklően néz rám.
- Adnál egy kis időt nekünk Chloe…Joel bent van Kimmel. – nem is kell kérnie, egy bólintás közepette állok fel, és hagyom magukra őket. A nappali felé veszem az irányt, a vendégek fele kijött, mások az én páromat nézik, ahogyan a kis hercegnővel bánik.
- Tudom, hogy szereted a franciát, de máris nyelvleckéket adsz neki? – mosolyogva állok meg az ajtóban, és a melleim előtt fűzöm össze a karjaimat.
- Mindjárt bejönnek a szülei is. – elrugaszkodom, és két lánytól elnézést kérve foglalok helyet mellettük.
- Lassan indulnunk kell… - érintem meg a vállát, de Kim felfigyel rám, és a kezem után kap. Átfogja a mutatóujjamat, és elérzékenyülök, ahogyan a pici feje életem pasijának a vállán pihen.
- Jól áll neked ez a szerep is. – csillogó tekintettel iszom magamba a látványt, amikor Amy szipogva jön be, de egy ismeretlen lányka megörökíti a pillanatot.
- Ti vagytok a legjobb keresztszülők. – sóhajt egyet Amy, és Mark is odajön. Nem akarok semmit sem sietetni, de a meglepetésem nem várhat…vagyis többen várnak ránk. A barátnőm elveszi a kistündért, de még nem mennek ki a többiekhez.
- Az ételek készen állnak, de nekünk mennünk kellene. – Joel nem értheti, hogy mi lett most annyira sürgős nekem, de majd kitalálok valamit útközben. Amynek azonnal leesik, és nem is tart fel bennünket.
- Chloenak ma be kell mennie az étterembe. – csak ennyit szól el, de már több, amit idáig én tettem meg. A kezéért nyúlok, hogy felhúzzam, de olyan jóra sikeredik a próbálkozásom, hogy visszahanyatlok az ölébe.
- Na…tényleg mennünk kell. – bújok a nyakához, és egy csókot lopva az ajkairól, már nem várok tovább. A búcsúzkodás nem nyúlik hosszúra, lebeszélünk a jövő hétre egy négyes randit, apa úgyis a városban lesz, majd ő vigyáz a másik gyöngyszemre. Amy be fogja hajtani rajta, hogy nem volt jelen a keresztelőn, ebben biztos vagyok.

***

A kocsiban izgatottan fészkelődöm…tartok tőle, hogy túlléptem megint egy határt, de amikor kitálaltam, azt hiszem…még én is sírva fakadtam. Az étterem előtt állunk meg, több autó is jelen van, ez nem lenne csoda húsvétvasárnap. Megvárom, hogy kiszálljon, és hátrakísérjen, mert elölről még nem fogom beengedni. Még be se lököm az ajtót, de máris egy óriási hangzavar közepébe csöppenünk. Nem semmik a munkatársaim. A konyhában nagy az élet, de mégis megállnak, amikor ketten lépünk be.
- Sziasztok, bocsi a késés miatt. Hogy állunk az előételekkel? – húzom magammal Joelt a pult felé, és Scottnak intek, hogy vegyen le neki egy kötényt.
- A salátákhoz megvan a nyers zöldség, és készül az Ajíaco. – lelkesen merülök bele az utasításokba, amíg mások szuperbiztossá teszik a páromat konyhai tartózkodásra. Odakintről nagy a hangzavar, és még át is kell öltöznöm, de az lesz a legkevesebb probléma..előbb a menüsor legyen tálalásra készen. A vendégek nem idegesek, ez egy különleges alkalom.
- Csinálunk egy finom pudingot, a sertésszeletre menjen még egy kis citrom. A banánokat meg hozzátok előre. – időközben belebújok a séfkabátomba.
- Megsütjük a banánt, remélem szereted. Ha nem tűnt volna fel, akkor Kubát igyekszem idevarázsolni. – kuncogva nyomok egy puszit az arcára. Hátulról karolom át a derekát, és az egyik séfem szól oda, hogy vendégünk érkezett. Én számítottam rá, de Joel nem.
- Mrs. Roux fáradjon be a birodalmamba. Hozzatok még egy kötényt. – kérem meg az egyik kisegítőt, aki általában a húsokkal foglalkozik, de most a salátákért felel.
- Itt a mamád Joel. – suttogom a fülébe, és ha megfordul, valóban ott áll az édesanyja nagy érdeklődéssel a szemében.
- Chloe drágám…jöttem segíteni. Már nagyon sokan vannak kint. – én Joel arcára pillantok. Fogalmam sincs, hogy mennyire sikerült meglepnem, de biztos vagyok benne, hogy erre nem számított.

Tárgy: Re: St. James Cathedral Kedd Május 02, 2017 2:56 pm

Chloe & Joël

- Nem tehetek róla, hogy imádják a hangzását. Daisy is odavan érte. Egyébként meg a nyelvtanulást sosincs elég korán elkezdeni. – Hiába világnyelv az anyanyelve, mindenki csak profitálhat abból, ha több ország szavait használva képes helyt állni. - Jöjjenek csak, bizonyára nagyon boldog lesz, az előbb eléggé megijedt, de tetszett neki a mese. – Mosolyodtam el, aztán Chloe arcára csempésztem egy hozzám képest szemérmes puszit, amikor odaül, a szavaira viszont kissé meglepetten kezdtem vizslatni a vonásait. - Indulnunk? Miért, és hova? – Úgy érzem, lemaradtam pár körrel, mert valljuk be, nem volt szó arról, hogy hamarabb lelépünk, csak arról, hogyha nála alszom, meglepetése lesz számomra. Nem mintha amúgy nem aludtam volna ott, már előre megmondtam a lányoknak is, hogy csak holnap megyek haza, elméletileg úgyis dolgozik egész vasárnap Chloe.
- Én vagyok a Jolly Joker, nekem minden jól áll. – Igazából nem gondolom komolyan, a vigyorom is erről árulkodik, bár Chloe tekintete azt sugallja, hogy ő teljesen. Amy kijelentése így többesszámban meglep, sosem hittem volna, hogy valaha ilyesmit fogok hallani tőle, szóval amikor felállok, hogy Kim-et visszaadjam neki, akkor a halántékára adok egy puszit. Nem voltunk jóban soha, de talán ez változhat azokért, akiket szeretünk. Bónuszként még egy mosolyt kap, bíztatásul szánom, remélem, hamar elfelejti ezt az undok incidenst, ilyesmit senki sem érdemel az én megítélésem szerint.
- Határozottan nem értem, mi ilyen sietős a kisasszonynak, de ha menni kell, hát menni kell. – Vonok tanácstalanul vállat, Amy magyarázata nem segít ki, mert erről nem tudtam eddig, márpedig ezt esélyesen előre tudta Chloe, nem értem, miért nem mondta, vagy hogy én miért kellek oda, ha úgyis dolgozni fog. Simán találkozhatnánk utána a lakásán. Mindenesetre nem akadékoskodom, elvinni úgyis illenék attól függetlenül, hogy szerintem nekem nincs helyem ott. Visszacsókolom, aztán elköszönök mindenkitől, a négyes randi ötletét meg jókedvűen üdvözlöm, egy ideje már nem tartok annyira attól, hogy Amyvel egy légtérben kell léteznem. Volt, hogy nehezemre esett, de szerencsére már nincs így.

***

- Megdobsz a kulcsoddal? Megvárlak nálad, veszek csokit is, esküszöm, de hagy ne üljek itt addig, amíg elintézed a dolgodat. – Kategorikusan kijelenti, hogy márpedig be kell vele mennem, ami azért valljuk be, ismét csak meglep, de végül sóhajtva leállítom az ajtót, és indulok. - De akkor kérek ingyen jégkrémet. – Csak az agyát húzom, elvégre úgyis bármennyi jégkrémet ki tudnék fizetni, amennyit megkívánok. Még akkor sem igazán értem, miért kell itt lennem, amikor belépünk, Chloe meg csak húz magával, és még kötényt is kapok. Kezdem nagyon elveszíteni a fonalat, de úgysincs esélyem a kisasszony hadviselése ellen, úgyhogy átadom magam az események sodrásának.
- Nem avatnál be? Kicsit sem értem, mi zajlik itt. – Én különösképpen nem szeretnék a munkájába beleszólni, szívesen megnézném, de nem egy olyan hajtós estén, amilyennek ez tűnik idebentről, meg szerintem nehezebb koncentrálnia, ha itt vagyok, ezért sem jövök olyan gyakran ebédelni.
- Sült banánt még nem ettem. Áhh… hogy Kubát? Egy kis nosztalgia? Ez valami kubai est akkor? – Az mondjuk nem esik le, hogy miattunk, vagy miattam csinálja, pedig a kuncogva adott pusziból is sejthetném, de az a lényeg végülis, hogy fel van dobva, ennek örülök, mert volt olyan időszakunk, sajnos túl hosszú, amikor egyáltalán nem volt jellemző rá, szóval most mindegyikkel képes engem is feldobni.
- Anya? – Döbbenek meg, és kezdem végérvényesen nem érteni, mi a fene folyik itt. Nem mintha bajom lenne anya látványával, abszolút nem, sőt, odalépek hozzá, hogy megöleljem, de totálisan elveszettnek érzem magam. A Chloe drágám szintúgy meglep, nem tudtam, hogy ennyire jóban vannak, bár ez azért jó hír. - Mi az, hogy már nagyon sokan vannak kinn? Valaki végre elmondaná, mi ez az egész? – A lassan úgy érzem magam, mint szűzlány a nászéjszakán poént anyára való tekintettel mellőzöm, de nagyon kikívánkozna. Kezdem úgy érezni, hogy ez valami összeesküvés, és jó lenne, ha valaki már elmondaná, hogy miről van szó. A magam részéről, hogyha nem ered meg a nyelvük, elindulok az ajtó felé, hogy kikukucskáljak, mert ezt a titokzatoskodást már egyáltalán nem bírom túl jól.

Tárgy: Re: St. James Cathedral Kedd Május 02, 2017 7:38 pm

A steaket felvigyázom, senkit sem engedek oda, legfeljebb nyálat csorgatni. Steak grillezésben verhetetlen vagyok, ha már a konyha felőlem marsbéli táj is lehetne. S egyben le is foglalom magam, kivéve a részem a tevékenykedésből. A nyuszisalit a lányokra hagyom. Azzal viszont nem rukkolok elő, hogy a sütemények készítésében kezdek egészen otthonosan mozogni. Az egészen részt inkább hanyagolnám belőle.
Egy bontott üveg sör van velem, a mai napig nem nem megy megszokni az aludobozt. A meglepi részemről a csupasz arc, felhagytam a barlanglakókra hajazó kinézettel, bár van, aki a hajléktalant is emlegette minap. Nesze nekem ápolt arcszőrzet. Mostanra egy kicsit megbántam már ezt az akciót, lévén, így minden reggel korábban kell felkelnem, borotválkozni.
Séfsapkát az istennek sem óhajtottam felvenni, necchálóssal meg se próbálkoztak, amikor a fejemre nyomtam a baseball sapkámat. Az lesz a tökéletes.
Az ajtónyitásra a vigyorgó képpemmel találja szemben magát Joël.
- Szevasz öcsi, belehúzódtál? - utalok a csőbe húzásra, miközben egy bontatlan sört nyújtok felé.
Anyám felé lépek, ekkor jön a pillanatnyi lefagyás. Anyám észre sem akar venni. Nem változott a kapcsolatom a szüleimmel. Egy apró mosoly, majd váltok, Chloe felé, átkarolva, puszi nélkül.
- Chloe, szívdöglesztő vagy.
Nem foglalkozom már a szüleim véleményével, nincsen rám már befolyással. Számukra így kerek a világ. Arra azért kíváncsi vagyok, mikor lesznek hajlandóak előrukkolni azzal, amiért felkerestek akkor. A teher egyre nehezebb, főleg úgy, hogy a felém való hozzáállásuk nem változott, hiába reméltem, hogy mégis.

Tárgy: Re: St. James Cathedral Szomb. Május 06, 2017 11:59 am

Játék vége

Tárgy: Re: St. James Cathedral Pént. Jún. 02, 2017 2:51 pm

Thaddeus & Delilah

Az esküvők mindig veszélyesek!

Nick a héten többször is felhívott, de nem igazán ügyködtem azon, hogy fogadjam a próbálkozásait, ezért simán tiltólistára tettem a bátyámat, és a jó öreg „foglalt” üzemmódba kapcsolt a telefonom. Haragudtam rá, hogy megvonta tőlem az apanázst, hiszen veszélybe került a megélhetésem, és a jövőm is. Az egyetemet se fejeztem be, amiből alig néhány hét volt hátra, többek között a záróvizsgák. Tanulnom kellett volna, de a munkám totálisan leszívott, és az a hír, melyet a tabletemen olvastam el pontosan négy nappal, huszonhárom órával ezelőtt, és talán, ha még jól kellene saccolnom, akkor negyven perce, de ebben már nem vagyok biztos. Ian Pierce az egyik exem a héten készült feleségül venni a topmodell barátnőjét, akivel közvetlenül a kapcsolatunk alatt ismerkedett meg. Nem tagadom, hogy túl messzire mentem, de figyelmeztettem, hogy mire számítson, mégis manipulatív módon kihasználta az érzéseimet, és magába bolondított. A terapeutám most őrjöngene, ha tudná, hogy hol vagyok, de amiről nem tud, az nem is fáj. Nem voltam hivatalos az esküvőre, sőt a távolságtartási végzés alapján a lábamat se tehettem volna be a katedrális területére, mégis a lépcsősor felé igyekeztem, egy magenta színű ruhában, felkontyolt hajjal, és egy napszemüveggel óvva a kilétemet. A megszállottság borzalmas, a rögeszmés ragaszkodás pedig pokoli kín. Én azt hittem, hogy túl vagyok már ezen, de úgy tűnik, hogy visszaesek állandóan. Idegesen igazgatom a hajamat, pedig a szél sem fúj. A betontenger közepén esélytelen a légáramlat, de kell valamilyen pótcselekvés, hogy ne golyózzak be. Tilosban járok, ez abszurd, mégis adrenalin termelődik a szervezetemben, és vágyom a rosszat. A drog is hasonló hatással van az emberre, mert szomjazza a hiányát, de nekem ez már függőség. Lehajtott fejjel igyekszem felfelé, de két frakkos úriember kéri a meghívókat. Nekem lőttek…mármint tuti biztos, hogy nem jutok be. Csak úgy tudom elengedni őt, ha másnak kimondja az igent, és a szemtanúja vagyok. Mazochista lennék? A kívülállók számára minden bizonnyal, de nekem ez kell a lelki megnyugvásomhoz. Az agyam már azon kattog, hogyan is juthatnék be feltűnés nélkül, amikor a sors, vagy éppen Isten(?) mutatja meg nekem a megoldást. Egy úriember várakozik nem messze tőlem a sorban, és úgy tűnik, hogy kísérő nélkül van, tehát fogom magam, és nem túl gyorsan, de odaaraszolok mellé. Megérinteni nem merem, mert estem már ebbe a hibába, és akkor csúnya vége lett. Nem mindenki szereti a közvetlen testi kontaktust, sőt egyesek tartanak tőle. Lehorgasztott fejjel lépek fel egy lépcsőfokot, és körülnézek.
- Csodás napunk van, nemde? – érdeklődöm semlegesen, de a gyomrom már görcsben van, és mindenáron be akarok jutni a templomba.
- Egyedül érkezett? – kérdezek rá a napszemüvegem takarásában, és a borítéktáskámat a hasamhoz szorítom mindkét karommal. A fehér magassarkúnak hála nem vagyok olyan pöttöm, és a válláig is felérek. Nagyon közel vagyunk már, ezért közelebb állok, és idegesen tekintek hátra a vállam felett.
- Uram… - válik könyörgővé a hangom, és úgy teszek, mint aki tart valakitől.
- Ne nézzen hátra túl feltűnően, de látja..azt a pasit a grafitszürke öltönyben a zöld kalapos idős hölgy mellett? – tartom a tenyeremet az arcom elé egyfajta zavarónak a kommunikációnkban, hogy más ne hallja meg, amit mondok neki.
- Ő a zaklatóm. Nem érti meg, hogy nem akarok tőle semmit, és ide is követett. Annyira aggódtam, hogy otthon hagytam a meghívómat. Megtenne nekem egy szívességet…és maga mellé fogadna, mint kísérőt…nem akarom…hogy hozzám érjen. – sápadok el, és kicsit rá is játszva műkönnyeket csalok elő. Pontosan ekkor érünk fel a lépcsősor tetejére, és kéri el az egyik debella állat a meghívókat. Be kell jutnom.

✖ note ✖ music 560 words

Tárgy: Re: St. James Cathedral Pént. Jún. 02, 2017 3:50 pm

Ismét eltelt egy év.
Gyűlöltem a mai napot, mégis megadtam neki a tiszteletet és fekete öltönyben jelentem meg. Amikor kiszálltam a kocsimból, hahotázó emberseregletet és vidáman szaladgáló gyerekeket pillantottam meg, nem értettem pontosan, hogy mi történik, de amikor az ifjú párt megpillantottam, azonnal leesett. Esküvő volt. Hatalmas buli, s míg a vidáman csacsogó tömegnek ünnep ez a szombat, nekem gyásszal telt meg a szívem.
Évforduló volt a mai, anyám halálának negyedik évfordulója. Csak két hónappal élte túl apámat, mert amikor ő meghalt, belehasadt a szíve. Én pedig csak álltam mellette, bambán és bután próbáltam neki segíteni, de ha valaki mellett eltöltesz negyvenhét évet, jóban és rosszban, akkor nem vagy képes feldolgozni az elvesztését.
Két hónapja is itt voltam, akkor azért a férfiért gyújtottam gyertyát, aki felnevelt, egész életében támogatott és szeretett. Az ő halála is fájt, minden évben leszakított egy darabkát a lelkemből, de anyám halála más volt. Anyám volt a mindenem, a támaszom, a biztos pont az életemben, s nemcsak addig, amíg elhagytam a szülői házat, hanem utána is. Tudtam, hogy mindig kereshetem, mindig számíthatok rá, mindig meghallgat és van rám ideje. S ha apám halála csak egy darabkát tört le a lelkemből, anyám elvesztése teljesen megfeketítette azt.
- Kérem? - emelem fel a fejemet, amikor a nő megszólított, majd már felejtettem volna el, amikor folytatta. - Igen, egyedül.
Nem kapcsoltam hirtelen össze érdeklődését a násznéppel, de ahogyan hallgattam, egyre inkább körvonalazódott ki bennem, hogy akar tőlem valamit. Szabadkoztam volna, hogy nem az esküvőre jöttem, de ahogyan a történetét mesélte, egyre inkább éreztem úgy, hogy valami csalfa játék szereplőjévé szeretne tenni. Nem kértem belőle, el akartam hajtani, de amikor alaposabban végigmértem, láttam könnyeit kicsordulni a napszemüveg alól, s nem tehettem mást, mint hittem neki.
- Úgy látom, a zaklatója is az esküvőre érkezett. Talán nem a templom a megfelelő hely, hogy elbújjon előle. - arcom fásult volt és fáradt, ami nem volt meglepő, hiszen éjszaka nem aludtam. Jelentéseket körmöltem, állítottam sorrendbe, letudtam pár éves értékelést, s tulajdonképpen mindent megcsináltam, amit hetek óta halogattam, csak azért, hogy ne kelljen a mai napra gondolnom. S különben is, amúgy sem tudtam volna aludni.
- Hívjon rendőröket. Sajnálom, de nem tudok segíteni. - léptem feljebb a lépcsőn, bár nem tudom, hogy miért álltam be a násznép sorába. Elléptem a két biztonsági mellett, majd egyenesen Magnus atyához mentem, aki fájdalmas mosollyal és megértő kézfogással fogadott.
- Sajnálom Thaddeus, szólnom kellett volna, hogy ma esküvőt tartunk. Nézze el nekem a figyelmetlenségemet.
- Tudok várni, nem akarnám megzavarni a szertartást.
- Inkább mi zavarnánk az ön gyászát. Ha gondolja, megvárhatja a ceremónia végét az irodámban. A hölgy önnel jött?
Hirtelen nem értettem a kérdését, de gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a mellettem pityergő lányra gondol. Hosszan gondolkodtam el a kérdésén, újra végigmértem őt, s elhittem a félelmét, meggyőzött a történetével.
- Igen, velem jött. - jelentem ki egyhangúan, majd kezemet nyújtom a nő felé, de magam sem tudom, hogy pontosan miért.
- Ugye tudja a járást? Bocsássa meg, de nem tudom elkísérni. Az irodám ajtaja nyitva, csak menjen be és pihenjen le.
- Köszönöm! - addig nem indultam el, amíg az ismeretlen meg nem fogta a kezemet, de utána elindultam a templomba és a pap irodája felé.

Tárgy: Re: St. James Cathedral Kedd Jún. 06, 2017 11:29 am

Thaddeus & Delilah

Az esküvők mindig veszélyesek!

Nem állítanám, hogy szép dolog, ha az ember hazudik, de annyira be akartam jutni, mint megszerezni a diplomámat, és ez már kísértetiesen hajazott a rögeszmém kiújulására. Valóban lezárás lesz, vagy én áltatom magam ezzel? Ian sokáig szórakozott velem, fájt, hogy csak egy eszköz voltam az életében, de a függőjévé tett. A nappalok még elteltek valahogyan, de az éjszakák..gyötrelmekkel voltak kikövezve, és akárhányszor felriadtam, őt kerestem az ágyban, és a lakásban is, holott az agyam nagyon is jól tudta, hogy ez lehetetlen. A lépcsősor tetején álló két biztonsági őr a végzetemet jelenti, de mielőtt még elsüllyednék, és feladnám a tervemet, egyszerűen a napnál is világosabbá válik, hogy mit kell tennem. A mellettem álló férfit szólítom meg, és rögtönözök egyet, miszerint zaklatnak. Csúnya…és elrebegek majd egy imát is, ha beléptem a templomba, de addig semmi sincs biztosítva, amíg át nem léptem a kapun. Eleinte nem is veszem észre a szemében ülő szomorúságot, de így már sokkal rosszabb, és ő nem is láthatja, hogy az én könnyeim csak csalfa ábrándok a valódiakhoz képest. Már elvből tudom, hogy el fog utasítani, és a gyanúm be is igazolódik.
- A templom minden elveszett léleknek menedék, így azt hiszem ez nem teljesen igaz. – sóhajtok egyet megadóan, és lehorgasztom a fejemet, de lassan elhiszem a saját mesémet is, hogy üldöznek.
- Azért köszönöm… - automatikusan vele együtt lépek fel, és felkészülök lelkiekben, hogy óriási botrány fog kibontakozni, ha kiderül a személyem, de valamiért megint közbeszól a sors, és a tisztelendő atya áll meg a férfiak mellett, akik a vesztemet okozhatják. Még nem lépnek, mert ők is a párbeszédre figyelnek, és amint meghallom, hogy a felszólított férfi gyászol..még jobban elszégyellem magam. Lilah ez mekkora modortalanság, legszívesebben elsüllyednék, így csendben is maradok, és a cipőm orrát fixírozom, amíg a pap kérdése utol nem ér. Le fogok bukni, ki kell találnom egy másik mesét, hogy mit keresek itt, de a „felkért” kísérőm meglep, és a vendégeként kalauzolna tovább. Leveszem a napszemüvegemet, és a táskámba rejtve most találkozik először a pillantásunk. A könnyek még a szemem tövében csillognak, és különös érzés fog el. Vajon kit veszíthetett el? Finoman karolok belé, és követem a tisztelendő atya irodájába, de nem kerülheti el a figyelmemet az oltár mellett álló sármos vőlegény. Az én esküvőmnek kellene lennie, az én napom kellene, hogy ragyogjon az égen. Erősebben szorítom meg az idegen felkarját, és elkapom a tekintetemet Ianről. El kell mennem a holnapi foglalkozásokra. El kell mesélnem, hogy mit tettem. A bátyám keresztre feszítene, ha erről tudomást szerezne, de tagadni szeretném, már így is kolonc vagyok a nyakán. Az ajtó előtt fékezünk le, és kitárja előttem azt. Még udvarias is, talán az lenne a legjobb, ha bevallanám, hogy miben sántikálok, de hallgatásba burkolózom, és a vétségem még nagyobb lesz Isten színe előtt. A két egyszerű székre siklik a tekintetem, és hamarosan az ajtó is bezárul mögöttem. Nem menekülhetek, és ettől megugrik a pulzusom is. Folytatnom kell a színjátékot, ma délután mindenképpen.
- Mégis segített, miért? – barna íriszeim kutakodóan fürkészik az idegenét. Tapasztalt férfi, sok mindent megélt…vagyis ezt olvasom ki a lélektükreiből. Közelebb állok meg az ajtóhoz, és a borítéktáskámat szorítom a csípőmhöz.
- Nem szeretném kihasználni a jóindulatát… - suttogom, és letörlöm a könnycseppeket, de tudom, ha most nem hozott volna be, akkor még nagyobb bajba jutottam volna.
- Kit gyászol? – halkan merek csak rákérdezni, talán a határokat feszegetem vele.

✖ note ✖ music 550 words

Tárgy: Re: St. James Cathedral Csüt. Jún. 08, 2017 1:38 pm

Gyönyörű szemei vannak. Nem tudom miért jegyeztem meg magamnak a felfedezést, de az éppen megpillantott fekete íriszek szépsége tény volt, s ezen a bensőmben érzett fájdalom sem változtatott. Belémkarolt, pedig csak a kezemet nyújtottam neki, de nem zavart közelsége, sőt valamilyen szinten még meg is nyugtatott. Ritkán vágytam az emberi érintésre, egy másik lény közelségére, most mégis érzések fogtak el, amik csillapítani bár nem tudták a gyászomat, azonban ellenpontot voltak képesek képezni.
Egyszerre léptünk a padsorok mellett, vezettem őt a násznép között, mint ahogyan néhány perccel később a menyasszonyt is kísérni fogja az édesapja. Hangtalanul haladtunk, tekintetünk sem találkozott nagyon, hiszen míg én a freskókat és a mesterien megalkotott, díszes ablakokat figyeltem, az ő szemét a vőlegény fogta meg. Talán jól ismerte, talán közük is volt egykoron egymáshoz, de akkor miért hívták volna meg az esküvőre. Megráztam a fejemet, hiszen most nem gondolhattam erre, nem engedhettem a munkámnak, amivel mindent és mindenkit kielemzek. Mint azt a feketébe öltözött nőt, aki... nem, most nem, ma nem!
- Maga mondta, hogy a templom minden elveszett léleknek menedék. - idéztem őt pontosan, amint az első kérdésére válaszoltam, majd leültem a székek egyikére, amelyen tekintete időzött pár másodpercig. Arra a felvetésére nem válaszolok, hogy kihasználja a jóindulatom, hiszen eddig nem cselekedett úgy, hogy ennek akár a gynúja is felmerült volna bennem. Legalábbis ezidáig, hiszen ennek a mondatnak, ennek a kicsiny hibának köszönhetően másképp kezdtem el figyelni rá. Feledtem rebegő hangját, háttérbe soroltam könnycseppjeit, messzire küldtem kétségbeesett testtartását, s elkezdtem úgy látni, ahogyan egy átlagos napon tenném. - Az anyámat.
Hangomban fájdalom volt, őszinte és igaz fájdalom, agyam viszont pörgött, tekerte azokat a bizonyos fogaskerekeket, így nem mondtam neki, hogy most nyugodtan hívhatná a rendőröket, hiszen valószínűleg az lenne a válasza, hogy elrontaná a szertartást. Ebben igaza is lenne.
- Nem kér egy italt? - léptem el mellette, majd a pap asztala mögött állok meg. - Magnus atya nem tudja, de észrevettem rajta, hogy néha nemcsak a misebort lehet érezni rajta.
Nyitom ki az egyik fiókot, majd a másodikat, hogy végül elérjek a harmadikhoz, mely kicsit szorult ugyan, de engedett az erőszaknak. - Whiskey, single malt. Van ízlése. - jelentem ki egykedvűen, majd hosszan szívom be orromon a levegőt és legyen bármi is a lány válasza, neki is töltök.
- Négy éve halt meg. A hétköznapokon eszembe sem jut, nem gondolok rá, de amikor eljön az évfordulója, akkor görcsbe rándulok, kezelhetetlenné és használhatatlanná válok. Nem segít sokat, hogy eljövök a templomba, de mégis ... a fene jobban tudja.
Kortyolok az italomból, majd töltök magamnak még egyet, s neki is, ha megitta a sajátját. - Ronda volt a szakítása a vőlegénnyel?
Nem tudtam meghazudtolni magam, bele kellett ártanom magam.

Tárgy: Re: St. James Cathedral Szomb. Jún. 10, 2017 12:01 pm

Thaddeus & Delilah

Az esküvők mindig veszélyesek!

Bizonytalanság, kétely, és ez a furcsa ellentét. A padsorok között sétálva úgy érzem, hogy nekem soha nem lesz ilyenben részem. Szégyellem magam, hogy bejöttem, és nem rettentem vissza attól sem, hogy más ember érzéseit kihasználjam. Leszegett fejjel haladok egy darabig, csak a cipők kopogása ver vissza némi hangot, de ez is olyan abszurd. Kiráz a hideg, megszáll egyfajta félelem, hiszen egy olyan helyen vagyok, ahol nem illik hazudni. Nem voltam vallásos, a keresztelőmben se vagyok biztos, mert anyáék korán mentek el ahhoz, hogy a téma foglalkoztasson. A bátyámmal felnőni már korántsem volt kellemes, nem a testvéremet láttam benne, hanem a gondviselőmet, akinek teher vagyok. A szüleim halála után elindultam a lejtőn, és mások szeretetére vadásztam. A testemet is áruba bocsájtottam, hogy könnyebb legyen elviselni a fájdalmat. Nem menekülhettem az édesanyám karjai közé, ha valaki megbántott. A szex jelentette a gyógyírt, és a temérdek férfi, akivel ágyba bújtam. Nem tagadom, hogy korán kezdtem, és mára kiégtem valamennyire, de a két éve tartó szünet segít a koncentrálásban. Nem akarok érzelmileg kötődni, félek attól, hogy a rajongásom tárgya félne tőlem, ha kiengedném az igazi énemet, és elrettenne attól, hogy a nyakába lihegek. Ilyen vagyok, nálam nincsenek viszonzott érzelmek, csakis a szélsőséges helyzetek. Odaadom a szívemet, de akkor azzal együtt átnyújtom a személyiségem feletti uralmat is. Az önkontroll a legerősebb fegyverem, és a megtartóztatás, hogy ne függjek másoktól. Szeretném, ha irányítanának, de csakis érdek nélkül. Létezik erre bármiféle megoldás? Nem hiszem, így távol tartom a lelkemtől az összes kártékony élőlényt. Az idegenbe karolok, kilépek a komfortzónámból, és kell is, hogy ott legyen valaki, mert amikor felemelem a fejemet, és meglátom Iant, még a vér is kiszalad az arcomból. A szívverésem felgyorsul, a látásom csakis rá koncentrálódik. A mellettem haladó férfinak köszönhetem, hogy nem esek el a saját lábamban, és elkanyarodva a pap irodájába vezet. Szükségem van egy kis friss levegőre, így beérve be is zárul az ajtó, és a csípőmhöz szorítom a táskámat. Miért kell kísértenem a sorsot? Elveszi a barátnőjét, neki fogja kimondani az igent, neki fogad örök hűséget, és nem nekem…haha Lilah, már akkor is hozzátartozott, amikor alatta izzadtál az ágyban. Nézz magadra, szánalmas vagy! Kiszárad a torkom, és felnézve veszem észre, hogy valójában mit is tettem.
- Menedék…igen. – suttogom az elejtett szavakat, és csak szendén követem figyelemmel, ahogyan leül, és kényelmesen elhelyezkedik a széken. Nem akármilyen, árad belőle a szomorúság, és valami megmagyarázhatatlan sötétség, ami veszélyes is lehet. Nem bírnám megfogalmazni, de lúdbőrössé válik a kezem, és inkább az ablak fele tekintek.
- Sajnálom az édesanyját…pótolhatatlanok. – jelentem ki a szemébe nézve, és most először nyílok meg. Nem beszélek, de a barna lélektükreim többet mondanak, mint szeretném. Átérzem a helyzetét, nekem is hiányzik az édesanyám, a támaszom. Sok-sok éve már, hogy elmentek, de a mai napig ott a zűr, amit maga után hagyott.
- Italt? – lepődök meg, valahogyan nem számítottam tőle hasonló felkérésre, de bólintok. A tisztelendő fiókjában kutat, és nemsokára rá is lel az eldugott üveg aranyló párlatra.
- Mindenkinek vannak gyengeségei, még az egyház segítőinek is. – nem fűzöm tovább a mondandóm, csak megvárom a poharat, és elveszem a kitöltött alkoholt. Belekortyolok, kicsit összerezzennek, de utána kellemes melegség járja át a gyomromat.
- Biztosan nagyon szerette. – emelem fel tiszteletem jeléül a poharat, és leteszem a helyére, ha már a második körre kérdezett rá, azonban a másik dolog váratlanul ér, és leforráz vele.
- A kapcsolatom? – nyelek egy nagyot, és a mellkasomhoz kapva, kicsit felköhögök.
- Honnan? – nem tudom honnan jött neki, de elevenembe talál.
- Bocsánat… - teszem le a táskámat, és leülök, hogy rendezzem a gondolataimat.
- Csúnya szakítás volt, de nem részletezném. – szomorúan mérem végig, és lehúzom a második poharamat is. Nem szállhat a fejembe az alkohol, épségben kell kijutnom innen, de felkeltette a kíváncsiságomat, hogy mégis honnan jött rá a titkomra.
- Jó megfigyelő. A beleérző képessége is hasonló ehhez? – féloldalasan mérem végig, és a pohár szélén jártatom az ujjaimat.
- Árulja el mit látott még. – kérlelem, és beharapom az alsó ajkamat. Ki lehet ez a férfi, és vajon kitől kértem segítséget?

✖ note ✖ music 661 words

Tárgy: Re: St. James Cathedral Kedd Jún. 20, 2017 4:59 pm

Fényezte a lelkemet, s bármennyire is húzta a gyász a szívemet, nem tudtam ellenállni a kérésének. Azzal, hogy beletrafáltam a csúnya szakításba, kicsit megkönnyebültem, s figyeltem őt, szemeinek érzelmekkel teli sugarát, testbeszédét, hangjának alig észrevehető változását. Amióta meglátott, most nevettem el magam először, s miután lehajtottam poharam tartalmát, közelebb léptem hozzá, s ahogyan ült, vállára tettem a kezét.
- Miért szólított meg? Talán az egyetlen idegent az egész násznépben? - ujjammal simítottam végig puha bőrének bársonyán. - Miért nem valaki olyat, akit ismer? Miért nem köszönt senkinek, miközben az irodáig jöttünk vagy ült oda valakihez?
Csak hümmögtem egyet, majd továbbléptem tőle, Magnus atya három tagból álló freskógyűjteményéhez. Reprodukció volt mindegyik, de mindhárom gyönyörűen adta vissza az áhitatot, amit az eredeti művek sugároznak. A Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának egy kiragadott motívuma, ami az özönvizet mutatja be; a padovai Aréna Kápolna kékben úszó jelenetei közül Júdás csókja; és a Firenzei Katedrális apró szegmense Dante-val és az Isteni színjátékkal. Persze csak azért vagyok ilyen tanult, mert minden kép alatt rövid magyarázat is található.
- S amikor a vőlegényre pillantott, egy másodpercre fehérré vált az arca. Bár ez még jelenthette volna, hogy a mennyasszonnyal volt kapcsolata, de elvetettem ezt a gondolatot. - megfordultam, s úgy pillantottam rá a képek előtt lévő komódnak dőlve. - Félárva... Nem, mindkét szülője meghalt, de volt egy férfi a környezetében, akire támaszkodhatott. Nagybácsi, idősebb testvér, esetleg a család egy nagyon közeli barátja. Van valami függősége, de nem az alkohol, akkor nem ivott volna velem, s bár lehet, hogy más szerektől függött, egyelőre tiszta. Azt gondolja, már maga mögött hagyta az egészet, de a csábítás nagyon erős, rettentő erős.
Még mindig a szekrénykének dőlve figyelem őt, de pillanatokkal később ellököm magam onnan és újra közelebb lépek, s leülök mellé. - Fél tőlem... Nem is, rossz kifejezést használok! Érzi, hogy valami nem stimmel velem, hogy akár veszélyes is lehetek magára, mégsem szalad el, mert érdeklem. Ahogyan végigmért, ahogy beharapta az ajkait, egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy a szexuális vágyát is felébresztettem. Megvallom, nem lenne ellenemre.
Átvetettem bal lábamat jobb térdem felett, majd kissé felé fordultam és a jobb kezemmel végigsimítottam feszes combján. Egyáltalán nem érdekelt, hogy zaklatásnak vagy támadásnak érezte a mozdulatot, hiszen bármelyik pillanatban felképelhetett volna és kiroboghatott volna az irodából, azonban volt egy olyan sejtésem, hogy nem tenne ilyet. S ha tekintetét rámvetette volna, már nem látna szemeimben gyászt, inkább egy ragadozó tekintete pillantana vissza rá, aki kiszemelt prédáját figyeli, s elméjében már fel is falta. Pedig megígértem magamnak, hogy ma nem, legalább ma nem. Talán így lépek menekülőpályára a fájdalmak elől, hogy ne anyámmal kelljen foglalkoznom. Minden lehet.
- Tévedtem valamiben?

Tárgy: Re: St. James Cathedral Csüt. Jún. 29, 2017 9:02 pm

Játék vége