- Majd rajta tartom a szemem a kuktámon. kuncogok bele a csókba. Minden érintése melegséggel tölt el, nem tudok betelni csókjainak ízével. Egyre többet és többet akarok belőle. Mgam mellett akarom tudni, ma is holnap is a hátrálévó életem minden egyes napján. Olyan hosszú ideje sóvárgok már a szerelem után, most pedig itt áll a küszöbön, csak ki kell nyitnom az ajtót és beengednem. - Én is szeretlek Étienne... nem győzöm elégszer mondani, hangsúlyozni, hogy mit is érzek iránta. Akárhányszor rámpillant sötét szemeivel pillangók repkednek a gyomromban, legszívesebben csak úsznék pillantásának tengerében. Nem akarom megint hiú ábrándokkal ringatni magam, ahhoz túl nagy leckét kaptam az élettől, sokkal inkább szeretnék két lábbal a földön járni. Boldog lenni, de azért megmaradni a realitás talaján, mert bármennyire is fáj a tudat, hogy egyszer mindennek vége ott motoszkál a gondolataimban. Van olyan pillanat, amikor hatalmába kerít a félelem és úgy érzem, hogy nekem nincs jogom szeretve lenni, hogy nem jár a boldogság, túl bűnös vagyok én ahhoz, hogy megérdemeljem a földi paradicsom kulcsát. De minden kétely tovaszáll, amikor ismét rámnéz, amikor mosolyog. Talán ez a kettősség fogja tönkretenni az életem, a saját létemtől való rettegés, a folytonos menekülés. Néha úgy látom, hogy két lehetséges végkifejlete van az életemnek: az első az örök boldogság és szép család, a férfi mellett akit szeretek, a másik pedig az örökös menekülés, halál és megérdemelt büntetés. Hosszú évek óta úgy élek már mintha nem lenne számomra holnap, nem érdekel, hogy mi lesz a következménye tetteimnek, de most viszont, csak arra tudok gondolni, hogy vajon holnap is boldogságban lesz még részem? - Valóban? mosolygok bele ismét a csókba, amiből sosem elég, amiből mindig többet és többet akarok. - Na és mondd csak, mi lenne az? kérdezem játékosan és a fülcimpájára harapok. Persze csak finom, játékosan, nem okozok neki fájdalmat vele. Az előbbi romantikus vacsorának már lassan minden nyoma el van tüntetve. Nem szeretem, ha a rendetlenség eluralkodik a lakásban, nem vagyok rendmániás, néha eléggé eltudom hanyagolni a kuckóm állapotát, de sosem hagyom elfajulni a dolgokat. Pláne most nem, hogy van valaki akivel megoszthatom a mindennapjaimat. Végigsimítok alkarján ahogy átölel és tekintetemmel fogságba ejtem a pillantását. Vágyakozást, szenvedélyt és szerelemet látok csillogni benne, ami mosolyogásra késztet és csak még jobban lángra lobbantja bennem a tüzet. Érintése szinte perzseli a bőröm, ahogy kezét végigjáratja rajtam. Szívem háromszoros sebességgel dobog a mellkasomban. Beltúrok a hajába és nekiesek ajkainak, most még vadabbul mint az előző alkalommal. Akarom őt, it és most. A vágy csak úgy lüktet végig az ereimen, nem bírom visszafogni magam, de azt hiszem, hogy talán most nem is kell. Felhúzom magam a pultra, és megszabadítom a felsőjétől, ismét. Egy pillanatig még a beteg kezéről is megefeldkezem, de aztán visszafogom magam és remélem, hogy nem okoztam nagy fájdalmat neki. Kezeim végigvándorolnak a nyakától, a mellkasán keresztül egészen a nadrágjáig, majd vissza. Lábaimat átkulcsolom a csípőjén, közelebb vonva őt magamhoz és ismét ajkainak esek, miközben körmeim mélyen a hátába vésem. Hol a nyakát, hol pedig ajkait, arcát vagy éppen mellkasát ostromlom csókjaimmal. Nem tudok betelni bőrének érintésével, nyelvének játékával. Kívánom őt és azt akarom, hogy ez a pillanat soha ne érjen véget, örökké így akarok lenni vele, összefonódva és vágyakozva.
Tekintetembe további melegség és rajongás gyúl, ahogy kimondja, szeret. Őszintén és mélyről érkezik tőle, amit már régen tapasztaltam. Szeretem Nadiyát, ezen már semmi sem képes változtatni. Nem érdekel jövő, nincs az a rettegés, hogy mi lesz ha? S nincs a múlt sem, talán most először érzem azt, vagy akarom érezni, hogy csak én képzeltem átoknak mindazt, ami azelőtt történt. - Mmmm... – mormogok. – Meglepetés – simítom meg a hátát, ahogy a fülcimpámmal ismerkedik, s lehelek csókot az egyik tenyerébe. Elveszek a pillantásában. Az illata, a bőre, mindaz, ami ő, minél többet akarok belőle, vágyom rá, s arra, hogy mindig ilyen boldognak lássam, láthassam, akkor is, ha tudom, az élet nem erről szól. De most, igen. Arról, hogy mennyire megveszek érte és ah, felesleges a szavakat csépelni! Vadul viszonzom a csókot, tenyerem rásimul a hátára, ahogy közelebb tolom magamhoz, kitolva a frusztrációt, hogy a másik karom továbbra sem engedelmeskedik akaratomnak, a vágy elsöpör mindent, így csak a szám rándul meg, ahogy a karom megmozdul a felső megszabadulásától, újabb csók és már messze repült az érzet. Átbújtatom, bár legszívesebben letépném a felsőjét, csak hogy érezzem a bőrét az ujjaim alatt. Újból közelebb kerülünk egymáshoz, ahogy átkarolja a csípőm. Kezem megtalálja a pántot is, hogy teljesen megszabaduljon mindentől felül, s ahogy belmévájja a körmét, csak még inkább kívánom. Ép karommal a combja alá nyúlok, s felemelem, miközben ajkaimmal a vállgödrébe temetkezem, s újfent becélzom az ágyat, de ha a kanapéig jutunk, az sem érdekel, sőt, ha a padlók kötünk ki, sem, jelen pillanatban. Lejaholok az ágyra, hagyom, hogy Nadiya leérkezzen, s elkezdem a többi ruhájától is megszabadítani, ujjaim ismerősként siklanak végig bőrén, de még többet kívánnak belőle, mint ahogy a csókjából sem elég, sosem, most sem. - Egy kis segítség kéne - nevetek fojtottam és zavartan, ahogy a nadrágommal bíbelődöm egy kézzel. Kiábrándítóan béna vagyok, az élettelen karommal meg végképp.
Amikor már teljesen lemondtam az élet minden öröméről és csak a halálnak meg a magánynak szenteltem minden percem, akkor találkoztam vele. A férfival aki az első pillantásával képes volt megdobogtatni régen bekövesedett szívem, akinek minden szava a lelkem legmélyéig hatol és aki végre érdemes szívem minden szerelmére. Will halála után teljesen lemondtam arról, hogy valaha ilyen érzelmi magaslatokban legyen részem, beletörődtem a sorosomba, abba, hogy szerethetetlen vagyok. Most pedig, itt áll a konyhámban egy férfi, aki új reményt adott az életemnek, akiért végre újra érdemes a jövőbe tekinteni, tervezni és remélni. Forróság önti el az egséz testem, vágyom rá, talán még soha senki nem lobbantott bennem ekkora tüzet. Ajkaim vadul követelőznek az övé után, kezeimet végigjáratom csupasz felső testén. Élvezem bőrének puhaságát, lágyságát. Hagyom hogy megszabadítson a ruhámtól, majd ismét mohón kapok ajkai után. Érezni akarom magamon, a lehelletét felforrósodott bőrömön, csókjait és érintéseit. Mindent amit csak adni tud és akar. Átfonom kezeimet a nyaka körül, ahogy megemel, de nyelvem egy pillanatra sem válik szét az övétől. Jelen pillanatban az sem érdekelne ha a konyha kellős közepén tenne magáévá. Az ágy puha érintése a hátamon bitonságérzetet nyújt, szó nélkül húzom magamra ismét a férfit és csókjaimmal próbálom hűteni felforrósodott bőrét. Élvezem ahogy megszabadít a maradék ruhától és immár anyaszült meztelenül fekszem előtte az ágyon. Lábaim ismét átkulcsolom a derekán, közelebb húzom magamhoz és még így, nadrágon keresztül is érzem kemény férfiasságát. - Ez amúgy is az én dolgom. küldök egy bátorító mosolyt felé, és kezem a nadrággombjára csúsztatom, majd megszabadítom a fölösleges ruhaneműtől. Egyáltalán nem zavar, hogy vannak dolgok amiket jelen pillanatban egy kézzel nem tud végrehajtani. Tökéltes vele minden pillanat, nincs szükség arra, hogy kellemetlenül érezze magát. Miután a nadrág is földön landol egy gyors mozdulattal helyet cserélek vele, úgy hogy ismét én kerüljek lovagló pozícióba. Apró csókot nyomok ajkaira, majd a nykára, mellkasára, hasára egészen a férfiasságáig. Egyik kezemmel óvatosan romarkolok és mozgatni kezdem míg másik kezem a golyóival szórakozik. Néhány hosszú másodpercig csak az arcát figyelem, próbálom leolvasni róla, hogy tetszik neki amit csinálok, vagy hagyjam abba, majd ajkaim közé fogom a farkát és nyelvemmel kényeztetem tovább. Szeretném, ha tényleg jól érezné magát, nem csak most, hanem a hátralévő életünk minden egyes napján. Nem gondolva most semmi másra csak testi vágyaink beteljesedésére.
A forróság kezd eluralkodni rajtam, ahogy az ágyon fölé hajolok, s hol a vállgödre, hol az ajkai találnak viszonzást a csókomban, s ahogy ujjaim az egyre csupaszabb testén járnak ismét táncot, ismerősként, s ismerkedőként. Visszamosolygok rá, s közben úgy helyezkedek, a többi ruhaneműtől is minél előbb megszabaduljak, s közben érezzem Nadiya ujjait, kezét, ahogy megérint. - Ú, ezt is szeretem – nevetek két csók között, ezúttal már háton fekve, s miután érzékelem, más irányba haladna, a lábamat nem vetem át rajta, hanem a kezem követi a mozdulatát. Mély levegőt veszek, ahogy hozzám ér, s az izgalom végigsöpör rajtam. Rövid időre behunyom a szemem, hogy aztán újra kinyissam, s figyeljem Nadiya arcát, tekintetét közben, ha nem élvezi, más irányt veszünk. Még ismerkedünk ilyen téren is egymással, s megtapasztaltam, hogy az örömszerzés és adás mindkét oldalon egyensúlyban van, akkor az igazi. Fölé hajolok, s ép kezemmel először a hátán simítok végig, átadva mindazt a csodálatos gyönyört, amit érzek a játszadozása közben, majd ujjaim fokozatosan siklanak a melléhez, hogy aztán ahogy játszadozni kezd a nyelvével rajtam, ujjaim úgy érintik meg mellét, mellbimbóit. Amikor az élvezet átsöpör rajtam, csak akkor állok meg egy-egy pillanatra. Végül újra hanyatt dőlök, a gyönyör kifeszít, ahogy fokozza, s kezemmel keresem a kezét, hogy rákulcsoljak, s elkezdem feljebb húzni Nadiyát. Nagyon hiányolom a másik kezem, hogy tudjam kényeztetni azzal is, helyette azonban kipótolom a nyelvemmel, ahogy érkezik, s megtalálva mellbimbóit, a nyelvem hegyével kezdek rajta játszadozni.
Nem tudok uralkodni a testemet átjáró vágyon. Miden részemmel kívánom Étiennet, érezni akarom őt. Szeretni és csókjaimmal halmozni el. Minden érintésétől megremegek, csókja égeti bőröm. Tovább kényeztetem férfiasságát, eszemben sincs abbahagyni, gyönyört akarok nyújtani neki. Csak fél szemmel figyelem, ahogy átjárja az élvezet, néha lassítok nyelvem játékán máskor pedig gyorsítok rajta. Ujjaimat összekulcsolom a felém nyújtott ujjakkal és engedem, hogy szívem választottját teljesen átjárja a gyönyör. Érzem ahogy minden porcikája megfeszül és boldogsággal tölt el, hogy örömet okozhattam neki. Engedve a férfi kérésének feljebb mászok egy kicsit és élvezem ahogy meleg nyelvével a mellbimbómat kényezteti. Nem tudom visszafogni magam, imádom minden érintését, nemcsak testi vágyaimat hevíti egyre inkább fel, hanem szívem is melengeti. Ez az egész nem csak a szexről szól, egyikünk részéről sem. Végre találtam egy férfit, aki szeret, aki velem akar lenni és akiben bízhatok, de az érzés pedig felbecsülhetetlen. Ez az egész kapcsolat nem arról szól, hogy csak használjuk egymás testét, úgy érzem végre társra leltem, egy férfire aki megért és tisztel. - Elképesztő vagy suttogom a fülébe miután ajkaink elválnak egymástól. Ha valaki azt mondta volna nekem ma reggel, hogy ez megtörténik valószínűleg kiröhögtem volna. Rég elmúlt az az időszak amikor még hittem valamiben. Azóta rengeteg minden történt velem, nagyon sok negatív dolog ért ami ilyenné formált. Kezem még mindig az övében pihen, ujjaink összekulcsolódtak mintha soha nem akarnák már elengedni egymást. Apró puszikkal halmozom el a nyakát és mellkasát miközben óvatosan magamba engedem a még mindig merev nemiszervét. Óvatosan kezdek el mozogni rajta, csípőmmel tartva a tempót, de közben ajkam nem akar elszakadni az övétől. Elengedem a kezét, hogy tenyerét a mellemre csúsztathassam. Nem is tudom melyik érzés erősebb most bennem, az adrenalin vagy a vágy amit ez a férfi lobbantott lángra bennem. Egyre gyorsuló mozgással ostromlom nemiszervét, érzem gyöngyözni az izzadtságot homlokomon, de egyáltalán nem érdekel. Nincs most semmi olyan ami ki tudna zökkenteni ebből az édes, édes állapotból. Kitartóan ostromlom péniszét, nem törődve a fáradtsággal ami rám tört. Semmi az égvilágon nem érdekel jelen pillanatban, csak az, hogy érezhessem keménységét magamban, csókjait a bőrömön és menedéket leljek ölelő karjaiban. A élvezet kapujához közeledve testem ívbe feszül, halk nyögések hagyják el mellkasomat és lassítok csípőm mozgásán. Egyre mélyebb és szenvedélyesebb sóhajok törnek elő belőlem miközben elérek a csúcsra. Lihegve dőlök előre, fejemet a mellkasán pihentetem. Hosszú percekig nem bírok még megszólalni, csak szótlanul fekszem karjaiban és ujjaimmal a mellkasán játszadozom. - Fantasztikus volt. súgom ajkainak majd megcsókolom. Kényelembe helyezem magam az ölelésében és magunkra húzom a takarót. Gondolataim el-el röpítenek a boldogság egy másik dimenziójába, közben pedig szemhéjam a ránehezedő fáradtság ellen vív csatát.
- Mindenem a tiéd, Nadiya – suttogom vissza. Az aggodalom, azok alapján, amik eddig történtek velem, eltűnnek. Az, amit most élek át, arra már régóta vágyom. A vad vágyakozás és a féltő óvás, az örömszerzés igénye hajt együttesen, ahogy teljesen fölém hajol, s másik kezem helyett csókjaimmal halmozom el bőrét, ahol érem, majd a táncba bekapcsolódva, kezeimmel segítek még hozzá, s saját ritmusba kezdenek Nadiya mellén. Nem zavar, hogy csak egy kézzel vagyok, ez lényegtelen kérdéssé törpül, főleg, mert elfogadott ezzel. Teljesen áthevülök, a külvilág teljesen megszűnik számomra, csak Nadiya és az a gyönyör van számomra, amit átélek, szinte teljesen magamon kívülre kerülök, s a legmohóbb vággyal akarom mindez viszonozni, még tovább gerjesztve a tüzet bennünk. Ahogy ívben megfeszül, a derekára csúszik a kezem, de voltaképpen nem is tudom, fizikailag hogy állunk, miként vagyunk, elveszek arcának vonásaiban, tartásának gazella ívében, s az, hogy az istenekkel ki, mit csinál, azt most élem át, s lebegek benne, noha a testem eléggé kimerült ebben. Átölelem, ahogy a mellkasomra dől, mélyeket kortyolok a levegőből, s vele együtt illatából is. A csók is légszomjas, kezem a tarkójára csúszik, majd vissza le, a derekára. - A mennyekben éreztem magam, Nadiya – ahogy kényelembe helyezi magát, helyezkedem, s halványan elmosolyodom, ahogy betakar kettőnket, a karommal rásegítek, de aztán újra a derekán landol a kezem. - Szeretlek, Nadiya – a következő percben azonban már a boldogság álommezejére lépek, még sosem aludtam el mosolyogva.
Nem tudom, hogy ér a reggel, a szemeim kinyitva, Nadiyát keresik, s ha alszik még, akkor halkan próbálok felkelni, hogy a fürdőbe távozzak, igyekezve minél halkabban tenni-venni, ami néha nehezen megy, lévén egy kézzel új helyen még szokatlan. Megpróbálkozom a konyhát is felderíteni, a követelőző négylábú párosnak adok előbb enni, tudom, hogy úgysem hagynának addig, aztán a reggelit próbálom elkészíteni, de tanácstalanul nézem a fekete rántottát. Hiába, a szakácstudományom nem fejlődött egy éjszaka alatt. Már csak azért sem, mert az éjszakán járt a fejem, nem bírom abbahagyni a mosolygást.
Nem csak a vágy, kielégülés és gyönyör járja át a testem, hanem az a boldogság is amit Étienne mellett érzek. Visszavonhatatlanul fellobantotta a szívem. Olyan szerelmet ébresztett bennem amiről soha nem gondoltam, hogy még érezni fogom. Minden porcikámmal szeretem őt, szívem minden szerelmével. Nem riasztanak el semmilyen negatív gondolatok, csak a mának élek, a most a fontos. Elégedetten fészkelődöm karjaiban, magamba szívva édes illatát és élvezve bőrének puhaságát. Bárcsak ez a pillanat örökké tartana, akkor soha nem kellene elválnunk egymástól. Örökké élvezthetnék ezeket a csodás pillanatokat, újra meg újra. Akkor mindig szíve dobogásának ritmusa ringatna álomba. Milyen szép is lenne. Már azt sem tudom mióta éreztem ilyet valaki iránt, ennyi év tapasztalattal a hátam mögött már egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy szerelem volt amit Will iránt éreztem. Talán csak valami szerelem „féle” érzés amit egy tizennyolc éves lány érez, Ő volt az első olyan érfi, aki iránt érzelmeket tápláltam, talán ez zavart meg annyira. Nem tudom, de ebben a pillanatban ennek most nincs is nagy jelentősége. Az egyetlen ami igazán számít, hogy rátaláltam Étiennre, hogy végre ismét van egy kis reménysugár arra, hogy boldog legyek. Lezárjam magamban a múltat és nyitottabb legyek a jövőmre. Szavai hallatán mosoly kúszik az arcomra és melegség tölt el. - Én is szeretlek suttogom vissza, majd mélyeket lélegezve illatából lépek át az álmok földjére.
Békésen és nagyon mélyen aludtam. Rég nem volt arra példa, hogy át alszom az egész éjszakát. Általában felébredek, iszom egy korty vizet, vagy olvasok egy kicsit aztán visszafekszem és számolom a bárányokat, most pedig Étienne halk szuszogására azonnal mély álomba zuhantam. Reggel az első dolgom, hogy a férfit keresem magam mellett, de az ágy üres. Mintha soha nem is lett volna benne senki. Kinyitom a szemem és pillantásommal a szobát fürkészem, de a férfinak nyoma sincs. Már – már olyan, mintha a tegnap este meg sem történt volna, pusztán képzeletem torz szüleménye lenne. Aztán hangokat hallok a konyhából beszűrődni és valaminek iszonyatos égett szaga van. Akaratom ellenére is széles mosoly kúszik az arcomba, eszembe jutnak a szavai, amivel konkrétan jellemezte hogyan alakul nála a rántotta készítése. Kimászok az ágyból és jobb híjján gyorsan belebújok Étienne pólójába. Mivel néhány centivel alacsonyabb vagyok nála ezért a hossza pontosan a fenekem alá ér. Tökéletes. Beledugom lábaimat a mamuszkámba és fülig érő vigyorral lépek ki a konyhába. - Jó reggelt. ölelem át hátulról. - nektek is jó reggelt guggolok le és ölelem magamhoz a ficánkoló kutyákat. Figyelmem az sem kerüli el, hogy a férfi enni adott a lányoknak, ez pedig ismét mosolygásra kéztet. - Tudod mit nem értek? Hogyan nem haltál még éhen? nevetek rá és ujjaimmal a fekete rántotta felé bökök. - Ha készítesz nekem egy nagy adag kávét, akkor talán készítek neked reggelit. ölelem át ismét és mosolyogva veszek el tekintetében.
Egészen jól elboldogulok egy kéz használatával is, most azonban fáj a jobb vállam, eléggé meg lett erőltetve, ennek azonban örülök. Legalább érzem, hogy van, ez is haladás, lehetett volna rosszabb is. Időben ugyan minden többe kerül, jelenleg alapban is abba kerülne, a gondolataim és a fejem egészen máshol vannak. Boldog vagyok, Nadiyával úgy érzem, végre megtaláltam azt, amit régóta kerestem, s benne mindazt, amit úgy hittem, sosem fogom már megkapni, s lassan azt is, hogy meg sem érdemlem. Akarom, szeretném, hogy az életem része legyen. És nem holtan. Ez az egy dolog elrémít. Jöhetnek nekem azzal a dumával, hogy nem tehetek róla, ebben nem hiszek. Ez már nem véletlen, ami történt velem, s mivel nem vagyok egy nagy spiritiszta vagy minek is nevezik típus, nem is igazán tudok és akarok ezzel a részével foglalkozni. Azt akarom, hogy Nadiya éljen, hogy ne essen baja. Reggel, ahogy meglátom, annyira szeretnék csókot lehelni a homlokára, de olyan édesdeden alszik, hogy inkább gyönyörködök benne egy ideig, aztán kikászálódom az ágyból. A reggeli, az, mint mindig, most is katasztrófába torkollik, szénné égés képében. Nehéz is egy kézzel dolgozni, megfordítani meg nem ment teljesen, meg is lett az eredménye. - Nahát, egészen jól áll rajtad a felsőm – ragad meg rajta a tekintetem, ahogy a konyhába lép, majd a mamuszra kúszik le a tekintetem és elkuncogom magam. Ahogy átölel, megsimítom a kézfejét. - Jó reggelt! Nagyon jó így ébredni, kelni, bárcsak mindig így lenne! A rántottát sóhajtva borítom a kukába. - Nem is tudom. Feltalálták a telefont... – sok kaját rendelek - ... meg a gyorséttermet... meg hugi főztjét – adok puszit a feje búbjára. Az edényt arrébb teszem, elmosogatni nálam egyelőre csak a gép tud, így ezért sem főzök, főznék. - Hmmm... megfontolandó – vágok töprengő képet. Ha kotyogós kávéfőző, akkor éhen maradok, nem tudom ki- és összecsavarni a masinát. – Hol van a kávégéped? De akkor is ki fogom magamból szenvedni, gyűlölöm, hogy ennyire nem megy semmi. Márpedig nem akarom feszélyezni Nadiyát, így inkább viccet csinálok a bénázásomból, ami majdnem sikerül is, mert a kávé kiborul a pultra a készülékből. - Oké, a böjt mellett szavazok! – emelem fel ép karom.
Nem is álmodtam arról, hogy lesz még ilyen szép és örömteli reggelem. Alapvetően utálom ezt a napszakot, de most sokkal jobban érzem magam, jobb a közérzetem és jobban is aludtam.most kivétel. Boldogsággal tölt el Étienne látványa, a tudat, hgy itt van velem. - Köszönöm. simítok végig a póló anyagán, ami így ráfeszül melleimre és derekamra. - Jól is érzem magam benne...lehet nem is kapod vissza. vágok grimaszt neki, majd a pultnak támazkodva nézem még egy darabig a fekete rántottát. Tényleg még soha nem találkoztam emberrel, aki képes odaégetni egy ilyen egyszerű reggelit. Bár valószínű ebbe a balesetbe a sérült keze is sokat segített, az ember nehezen tud mozogni amikor az egyik keze szinte használhatatlan. Nem akarom megkérdezni, valószínűleg úgysem kapnék rá őszinte választ, de szinte biztos vagyok abban, hogy a tegnapi tornagyakorlatainkkal meg lett erőltetve a válla. Nem vagyok orvos, de azért azt én is tudom, hogy ilyenkor az lenne a legjobb, ha pihentetné. Egy kicsit bűntudatod is érzek emiatt, remélem nem lassul le miattam a gyógyulásának folyamata. Azt nagyon nem szeretném. Következőkor majd megpróbálok kissé visszafogottabb lenni, már amennyire ez mellette lehetséges. Ahogy közelebb lépked hozzám befészkelem magam a karjaiba, fejem a mellkasán pihentetem néhány másodpercig, hallgatom szíve ütemes dobbanásait, majd apró csókot lehelek ajkaira. - Ne felejts el szólni, hogy majd mindeképp köszönjem meg a húgodnak, hogy ennyi éven keresztül életben tartott, és, hogy most itt lehetsz velem. Biztos nem kis feladata neki sem, ennyi örök gyerekről gondoskodni nagyobb vonalakban ismerem a családja történetét, tudom hányan vannak testvérek, sokat beszélgettünk még a faházas találkozónkon és sok mindent elmondott magáról. Válaszára ismét mosoly jelenik meg az arcomon, kinyitom a szekrényt és előveszem a kávéfőzőt. Mivel nagyon imádom a fekete nedüt, a kotyogós gépet elég hamar kinőttem, így kénytelen voltam beszerezni egy másik, kissé modernebbet, ami nagyobb adag italt képes lefőzni, kevesebb idő alatt. Félig még ez is manuális, a tetejét kell eltávolítani, oda jár a víz, egy másik reteszbe pedig a kávé, majd vissza nyomni rá a födőt, és áram alatt már dolgozik is a kicsike. Fél szemmel figyelem ahogy bajlódik a géppekl, miközben és szorgosan készítem a rántottát. A maradék tojásokat összeütöm egy tálba, fűszerezem, sóval, borssal, majd egy kevés olajon megpirított sonkához adom. Kiadós reggeli és ezután jó ideig nem is kell semmi más. Próbálok nem nevetni azon ahogy harcol a kávéfőzővel, nem akarom megbántani, még úgy sem, hogy valóban vicces látványt nyújt, de ugyanakkor sajnálom is kicsit. Nem érezheti valami pompásan magát így alárendelve kábé mindenkinek. - Ugyan már. Semmi baj. Megcsinálom én. simítok végig arcán, majd nekilátok a kávé elkészítésének is. A rántotta időközben szépen pirul a tűzhelyen, már csak a másik oldalára kell átfordítani. Néhány perc múlva már a mennyei ital illata lengi be az egész házat. Kiszedem a tojásokat két tányérra, amit körbedíszítek egy kis paradicsommal, majd azt asztalra pakolom a kávé kíséretében. - Kész is van. Ostromlom ismét ajkait csókjaimmal, majd beleiszok az italomba. - Jóétvágyat. küldök felé egy mosolyt és elfoglalom a helyem az asztal mellett. Zafír és Topáz farokcsóválva telepednek a székem mellé.
- Még szerencse, hogy van kabátom – ugratom vele, s kedvtelve nézegetem alakját és a grimaszon is jót szórakozom. Átkarolom, derekán nyugtatva tenyerem. Visszacsókolom, aztán viccesen az ajka felé kapok. - Igeeen, örök gyerek? – nyomom finoman ujjaimat a pocakjához, mintegy megcsikizve, majd felnevetek és most én leszek az, aki csókot lehel ajkaira. – Boszorka. A kávét nézem, ahogy szétfolyik a pulton, szerencse, hogy nem töri meg a pultot a leeső kávétartó, és a kávé sem terül szét az egész konyhában. De így is melós lesz feltakarítani. - Nevethetsz. Ez ... szánalmasan röhejes – az arcsimítása elmulasztja felhorgadó szégyenemet. Utálok bénázni. – De... – mutatok a rántottára. – tényleg boszorkány vagy. Egyszerre ennyi dologra figyelni... – képtelenség, ha nem ugyanez lenne a helyzet a munkámmal is. Nekem csak a főzés torkollik katasztrófába, s inkább az, mint egy mentés. Nagyon hiányzik a munkám is. - Mmmmm... isteni illata van – s kezdek éhes is lenni. Nem tudok elszakadni Nadiyától, folyton a közelemben akarnám, átkarolni a derekát és csókolni. Ilyet még nem éreztem, s hogy nem kell tartani semmitől, különlegesen új színezetet ad, s szabadságot. Lubickolok benne. - Jó étvágyat neked is! – bal kézzel enni egészen jól megy már, főleg, ha sikerül a villára szúrni az ételt. – Adtam Zafírnak és Topáznak is reggelit. Elfogadták! Remélem, nem baj. – nem szeretném, ha olyanba nyúlnék bele, amit nem szeretne a kutyákkal kapcsolatban. - Van egy hírem. Lesz társatok, lányok. Még csak két hónapos lehet, és élesen tud követelőzni – nézek a kutyákra. - Rám talált az utcán egy kiskutya, s nem tágított mellőlem. Hazavittem. Azóta előszeretettel alszik a cipőimen, és kezdi szétrágni őket. Ez, ez nagyon finom Nadiya! – elhallgatok, az étel most jobban lefoglal, nagyon finom. Boldog jóllakottsággal ülök az üres tányér felett. Nincs kedvem sehova menni, mostantól minden percemet Nadiyával szeretném tölteni. Az élet azonban megy tovább. - Köszönöm, mennyei volt, szeretném, ha ez már örökké így lenne – puszit nyomok ajkaira. Ülök még pár percet, össze kell szednem magam, mert ahová tartok, az nem olyan boldog lesz, mint amiben most volt részem. Nincs lelkiismeret-furdalásom. Szeretem Salmaht, lesz helye a szívemben, míg élek, de rá kellett jönnöm, hogy neki csak a megcsalás, a bosszú eszköze voltam és hogy gyereke legyen, de ne a férjétől. Attól én még szeretem. - Azt hiszem, ideje indulnom – tápászkodom fel. – Segítsek? Legalább elpakolni – ha már mosogatni nem megy.
Boldoság és nyugalom uralkodik most bennem, ahogy itt vagyunk együtt a konyhámban. Nem is reméltem, hogy valaha lesz ilyen boldogságban és szerencsében részem. Az élet ismét megviccelt, de ezúttal ínyemre van a poén. A legváratlanabb helyzetben küldött mellém egy férfit, amikor már minderől lemondtam, csak a halál művészetének éltem, akkor sodorta utamba a reményt. Még akkor is ha engeteg kérdést és aggodalmat indított el bennem. De nem akarok most ezzel foglalkozni, a pillanatnak akarok élni, az örömnek, hogy Étienne velem van. Gyorsan elkészítem a rántottát és kávét is. Ebben már van gyakorlatom, bár általában csak egy személyre főzök. Nem olyan nagy dolog, nem is nehéz pusztán gyakorlat kérdése az egész. - Miért nem vagy az? grimaszolok ismét majd kuncogva ugrom el ujjai elől. Nagyon csikis vagyok. - Szóval boszorka lennék? Aham... akkor már tudod hogy hogyan csavartalak az ujjaim köré. Varázslattal. nevetek fel és hangom bejárja az egész lakást. Valószínűleg még a falaknak is szokatlan a kacagás és jókedv. - Nem vagy sem szánalmas, sem pedig röhejes. mondom nyomatékosan miközben az sztalra teszem a tányérokat a gőzőlgő étellel. Egyáltalán nem látom, hogy lenne benne valami szánalmas. Egyszerűen csak megsérült a keze, amíg meg nem gyógyul addig pedig nem tudja használni. Ez teljesen normális, ebben az állapotban senki nem várja el tőle, hogy hatalmas dolgokat tegyen. Főleg én nem. Leülök a reggelim mellé és hosszú pillanatokig figyelem ahogy Étienne szorgalmasan ostromolja a reggelit. Nyilván nem egy ötcsillagos Michelin reggeli, de megtettem a tőlem telhetőt. Nem vagyok profi szakács, sem pedig étteremtulajdonos, de a fősztömre eddig még nem volt panasz. Szeretek a konyhában kogyvasztani, még olyankor is amikor csak én ízlelgetem meg a végeredményt. - Persze hogy nem baj. Szeretném ha összeszoknátok. nekem mindkét részről fontos, hogy elfogadják egymást, hiszen másképp lehetelen lenne a közös élet. A lányok már hosszú ideje képezik részét az életemnek, róluk nem fogok lemondani, de az is bántana, ha Étienne nemtudná elfogadni a kutyusokat. Mindegyiküket magam mellett akarom tudni és ennyi. Némán falatozok és figyelem a férfit, hallgatom szavait és meglepettség ül ki az arcomra. Nem számítottam erre a bejelentésre. Mégcsak most szokom a gondolatot, hogy nem vagyok egyedül, és kiderül, hogy még egy négylábú családtagunk lesz. - Komolyan? Nahát, ez szuper. ebből is látszik, hogy milyen jó emberrel van dolgom, hozzám képest talán túl jóval is. - Biztos vagyok benne, hogy nálad jó helye lesz. És...a rágcsáláshoz jobb ha hozzászoksz, az mindennapos lesz. ha belegondolok, hogy a lányok hányszor kergettek az őrület szélére. Mindig minden megvolt rágcsálva, de ezereszer is azt mondom, hogy megérte. És újra meg újra megtenném. - Ez már örökké így lesz. legalábbis nagyon remélem. Küldök felé egy mosolyt majd az ölébe fészkelem magam, fejem a mellkasán pihentetve. Olyan békés és idilli most minden, talán túlságosan is az, nekem szokatlanul. Teljesen gondolataimba merülök, szavai zökkentenek vissza a valóságba. - Oh igen, a hamvak....rendben... nem bánt, hogy szeretne egyedül lenni ezekben a pillanatokban, teljesen megértem, csak nem akarom, hogy elmenjen, magam mellett akarom tudni. - Várj csak egy pillanatra mászom le öléből és rohanok be a halóba, leveszem a pólóját, belebújok a köntösömbe és visszacsoszogok hozzá. - Ez a tied. adom vissza a felsőjét és megcsókolom. - Mikor találkozunk még?
- Nos, ha úgy vesszük, a gyerek az, aki kupit és koszt csinál a konyhában – bólogatok párat, majd felnevetek, ahogy elugrik. Nyugodt mosollyá szelídül a nevetésem. Boszorka, gyönyörű és boldog lehetek úgy vele, ahogy még sosem, senki mással. Nekiesek az ételnek, farkaséhes vagyok, aztán érzékelem, hogy ő nem eszik, megáll a villa a kezemben. - Valami baj van? – figyelmesség van a hangomban, majd ahogy rájövök, miért állt meg, zavartan az ételre figyelek inkább. - Össze fogunk – étkezés közben nem szokásom állatokkal foglalkozni, így inkább a két kutyára nézek. – Egészen jól elfogadtak. Egész hamar befaltam a reggelit, arrébb teszem a tányért és a bögre kerül a helyébe elém. - Remélni tudom, hogy jó gazdija leszek – a tenyerembe támasztom az állam, úgy nézek Nadiyára. – Kiszúrtam vele. Feljebb szereltem a polcot és nem tudja kinyitni. Így is három cipőm bánta, mire először hazaértem, azóta a bejárati szőnyeget kezdte ki, s ott vár, ha el vagyok. Magáróla polc felszereléséről inkább mélyen hallgatok, a végén inkább szakembert kerestem meg, egy karral lehetetlen volt dolgoznom. Tenyerem ismét a derekára simul, ahogy az ölembe ül, fejem nekidöntöm az övének és egy rövid időre behunyom a szemeim. Erre a csendes boldogságra vágytam, most már tudom. Olyan, mintha csak egymásra vártunk volna, mintha csak egy rövid kitérő után újfent együtt lennénk. Még sosem éreztem ilyet. Nem kérek elnézést, és nem is sajnálom, hogy kimondom, s hogy megyek. Ez is az életem része, s ahhoz, hogy Nadiyával teljes legyen, ezt végleg le akarom zárni. Nem kötöm egymáshoz, rövid ideje ugyan, mégis tudom, hogy ez az egyik legnagyobb ostobasága az embereknek, köztük nekem is az volt, hogy dolgokhoz, tettekhez kötöttek bizonyos dolgokat. A feltételek megölnek mindent, elveszik a szabadságot. Salmah mellett tökéletességre vittem ezt az ostobaságot, most már tudom. - Rendben – közben azért a kabátot magamra tervezem szurkolni, a cipőbe csak bele kell bújnom. - Majdnem a nélkül mentem ki - mosolyodom el hirtelen, úgy csókolom meg, háta és a tenyerem között tartva a pólót közben. Felszerencsétlenkedem a felsőt, könnyebb levenni, majd következik a kabát. Felragyognak a szemeim a kérdésére. Salmah csak akkor kérdezte meg, ha tudta, nem jött össze, amit akart. - Holnap délután? – kérdezem. – Ha gondolod, elhozhatod a csajokat hozzám, hadd ismerjék meg Hóőfelségét. A kezem már a kilincs után nyúl, arcom viszont Nadiya felé, hogy egy újabb csókot lopjak tőle. Maradni akarok és egyszerre menni, legszívesebben megkérném, kísérjen el, ám érzem, hogy most egyedül szeretnék lenni ebben. - Szeretlek – suttogom neki hallhatóan. – Vigyázz magadra! Csodálatos vagy! – a kezem kinyitja az ajtót, s szinte kelletlenül fordulok kifelé, hogy újfent visszaforduljak és Nadiyára nézzek, mielőtt távozóra fognám.
Kezdőlap 
Tárgy: Konyha (Nadiya otthona)
