HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Kent Valley Ice Centre

Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 167

TémanyitásTárgy: Kent Valley Ice Centre
Vas. Jan. 01, 2017 6:52 pm
 



 



Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Leander Niffenegger
avatar
Polgárság

Avataron : Jack Falahee
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Kent Valley Ice Centre
Csüt. Dec. 28, 2017 6:04 pm
 



 

Jackie & Lee
“The truth is, everyone is going to hurt you. You just got to find the ones worth suffering for.“




Milyen béna ez már! Úgy izgulok, mintha az első randim lenne, holott szigorúan véve olyanon nem is volt igazán, így nem tudhatom milyen érzés. Na meg kicsit sem olyas valakivel találkozom, akivel randinexusban lennénk. Semmi esetre sem. Mindamellett olyan emberről van szó, aki fontosabb számomra, mint bárki más, akivel randizhatnék, vagy a randikon túl kapcsolatban lehetnék. Ezen nem változtathatott az sem, hogy tulajdonképpen ez lett az egyik oka annak, hogy fasírtba keveredtünk.
Nem akartam a lakásomra invitálni. Nem csak azért nem, mert ott rontottam el az egészet, hanem azért sem, mert a friss új kezdethez valami tényleg friss és új dukált a fejemben. Ezért gondoltam arra, hogy a jégcsarnokba hívom egy olyan privát nyílt napra, ahol nem hokimeccset lehet megtekinteni, hanem szabad a pályát korcsolyázásra használni. Jah. Mert nem árt, ha az ember jóban van a vezetéssel.
Egy a lényeg, hogy itt vagyok, termoszba készített forralt borral, két hungarocelbögrével és talpig parában, Jackiere várva.
- Kezdjük rögtön a felmelegedéssel, vagy előbb röhögjünk egymáson egy jót? - találom meg a gyászos és remegős szia helyett ezzel a kérdéssel azonnal. Nem vagyok abban biztos, hogy elsőre a komoly részére kéne térnünk, így könnyedén indítok, de persze ha ő máshogyan gondolja, majd úgyis szól, s én alkalmazkodom. Pláne, mert a megoldásért vagyok itt, nem a szórakozásért. Csak hát az én fejemben így volt az összkép logikus. Mondjuk én és a logikám már többször leszerepeltünk, szóval.. sebaj.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Kent Valley Ice Centre
Csüt. Dec. 28, 2017 6:43 pm
 



 

Nagyon hiányzott az elmúlt évben. Még februárt írtunk, amikor valahogy minden félrement közöttünk és azóta csak teltek a hónapok, amik egyre nehezebbek, aztán meg könnyebbek lettek, leszámítva a kettőnk viszonyát, mert az nem lett se könnyebb, se jobb. Viszont nem egy alkalommal facsarodott össze a szívem, amikor a telefont szorongatva jöttem rá, hogy nem hívhatom fel csakúgy és nem oszthatom meg vele, ami éppen történt velem.
Ezért nem volt kérdés, hogy igent mondjak a kért találkozóra, amire idegesebben készülődtem össze, naiv kiskamasz az első randijára. Pedig nem vagyunk se kamaszok, se naivak és végképp nem randizni fogunk. Nem úgy, nem abban az értelemben.
El akarom végre felejteni, túllépni azon, ami történt és visszakapni a legjobb barátomat, aki jobban ismeri a lelkem, mint én magam és ugyanennek lenni a számára is. Bár azt hiszem a szív és a lélek húrjainak finomságait mindkettőnk esetében ő ismeri jobban, ez korábban sem volt soha elvitatható tőle.
Meleg kabátban, kötött sapkában és az évek óta nem használt korcsolyákkal a hátizsákomban érkezem meg.
- Nem rossz ötlet egyik sem, csak előbb.. – a mondatot már nem is fejezem be, inkább csak a lehető legnagyobb természetességgel kapom el és ölelem át, ha nincs nagyon ellenére a dolog. Persze vigyázva, hogy a kezében tartott kisebb túlélőcsomag, mint a termosz és a hungarocelbögrék, ne essenek ki onnan. Aztán eleresztem. Szépen lassan hátrálva annyit, hogy lássuk is egymást.
- ..ne haragudj, hogy eddig tartott. Sajnálom. – engedni, békülni, találkozni… Akármelyiket is mondhatnám vagy mondhatná ő. Túlságosan sok idő telt el és hiába szerettem volna előbb átlépni a saját sértettségemen, egyszerűen nem ment. Viszont tovább már nem akarok várni és ezt játszani. Hiányzik a barátom, aki a legközelebb áll ahhoz, amit mások családnak neveznek. Abban pedig csak reménykedni merek, hogy én is neki ugyanígy és nem csak képen akar locsolni azzal, amit a termoszban szorongat.
Vissza az elejére Go down
Leander Niffenegger
avatar
Polgárság

Avataron : Jack Falahee
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Kent Valley Ice Centre
Csüt. Dec. 28, 2017 9:14 pm
 



 

Egy idő után már inkább nem számoltam a napokat, az eltelő hetek hónapokká nőttek, de nem érdekelt. Feladtam, mert így könnyebben elviselhető lett számomra a mindennapi lét, s bár nem szűnt meg egy percre se hiányozni a társasága, legalább nem sajgott minden másodpercben és képes lettem úgy ahogy koncentrálni a feladataimra. Egészen addig, amíg nem került a képbe az a majdnem-éjszaka Larsszal, a félresikerült tűzeset, a történések Griffinnel, meg az egész Casey-s őrület. Sok volt, túl sok. És eljött a pillanat, amikor tényleg valóssá vált a veszély, mely a halálvágyamat hozta. Apám legjobb barátja mentett meg, s bár azt hazudtam neki, hogy csak aludni akartam, mára már magam sem tudom.
Most, hogy a karácsony közeleg, egyszerűen muszáj voltam elhívni, mert nem megy tovább. Illetve de, menne. Csak éppen nem akarom, hogy menjen, mert nélküle szinte semmi értelme nincs semminek. Ez a lezáratlan kapocs közöttünk sokkal pusztítóbb, mintha kimondaná, hogy ég velem. Örökre. Akkor sem tudom mit tennék, de legalább.. nem is tudom.. megölné a reményt.
Torkomban dobogó szívvel állok előtte a magam idült vigyorával, s nem is tudom, hogy mire számítok. Arra semmiképp, ami történik, de olyan szinten boldoggá tesz, hogy majdnem levegőt venni is elfelejtek miatta. Az ölelése amiylen váratlanul ér, annyira természetes is, mint ahogyan a viszonzásom is az, maximum annyi sutasággal, hogy a kezemből nem jut időm letenni a holmikat így azért pedig vicces egy termosszal meg két pohárral ölelkezni. Szívesen súgnám a fülébe, hogy mennyire szeretem, de nem akarom már most elrontani a pillanatot, így még mielőtt eltávolodna, csak csendesen ennyit szólok:
- Hiányozál. - ebből tán csak baj nem lehet.
Megrázom a fejem, határozottan hárítva el ezzel magamtól azt, hogy haragudnom kellene.
- Az a lényeg, hogy itt vagy. Engem más egyáltalán nem érdekel. Köszönöm, hogy eljöttél! És hát.. én is sajnálom az árkot, amit ástam. Azt hiszem sajnálatot tekintve abszolút kvittek vagyunk. - mosolygok rá szintén kicsit elesetten, de valahol benne ebben a mosolyban énem régi fényével.
- Mikor koriztál utoljára?


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Kent Valley Ice Centre
Csüt. Dec. 28, 2017 9:45 pm
 



 

Nem akartam azon rágódni, hogy vajon miként fogadja majd a megkésett bocsánatot vagy azt, hogy hagytam; ennyi idő teljen el. Tudom, hogy megpróbálta annak idején rendbe hozni a dolgot közöttünk és, hogy én voltam az, aki nem tudta akkor még elengedni a történteket és túllépni rajtuk. A dolgok azonban, ha szebb köntöst nem is kaptak, Ő borzalmasan hiányzott és hiányzik most is. A mindennapos dolgaink a munkában, a beszélgetéseink, a tudat, hogy ott vagyunk egymásnak. Most pedig, hogy valóban itt vagyunk, szemben a másikkal, a szívem a torkomban dobog és fogalmam sincs, mennyire veszi jó vagy rossz néven az ölelést, de nem is gondolkozom rajta. Egyszerűen csak megtörténik, a maga természetességében és mire tudatosulna, hogy ez mégis miként veszi ki magát nála, már a nyaka köré fontam a karjaimat.
Keserédes mosolyt csal azaz egyetlen szó az ajkaimra, amit a fülembe súg és amit én is ugyanígy érzek.
- Te is nekem. – arra csak legyintek egyet, hogy megköszöni a felbukkanásomat. Nincs ebben mit köszönni. Tényleg nincs.
- Húha.. talán négy vagy öt éve. Azóta inkább csak a szekrény mélyén hagytam porosodni a korcsolyáimat. Egyébként honnan az ötlet a jégre menetelhez? – leveszem közben a hátizsákomat és azokból kihalászom az emlegetett lábbeliket. Legalább nem rozsdásak, az is valami. Megcélzom az egyik közeli padot, mert az átcserélés mégiscsak kényelmesebb lenne ülve, mint állva egyensúlyozva.
- Mi van amúgy a termoszban? Nem akarod inkább letenni? – mert azt valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy azokkal a kezében akarna majd a jégen csúszkálni.
- ..éééés ki kezdi az elmúlt hónapok összefoglalását? – csinálhatjuk persze máshogyan is, de tudja, hogy a kása kerülgetése nekem valahogy sosem ment igazán. Meg.. mi ketten nem is azok az emberek vagyunk, akik a semmitmondó dolgokra lennénk kíváncsiak a másikkal kapcsolatban és hát jó adagnyi bepótolnivalónk van. Több hónapnyi, ami azt illeti.
Vissza az elejére Go down
Leander Niffenegger
avatar
Polgárság

Avataron : Jack Falahee
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Kent Valley Ice Centre
Szomb. Dec. 30, 2017 11:41 pm
 



 

Természetes, magától értetődő ölelésében szinte érzem, ahogy szépen lassan elkezdenek feltöltődni a mély árkok lelkem legalján. Olyasmi, mintha lebegnék valahol a megnyugvásban, pedig egyelőre még nem is beszéltünk semmiről. De a léte, a lénye már elég nekem ahhoz, hogy boldoggá tegyen.
- Gondoltam elég stílusos lenne. Sikamlós talaj a sikamlós témákhoz. Mármint ezt most kivételesen nem úgy értettem, ahogy hangozhatott, de legalább ennél mélyebbre tán már nem ásom el a komolyságot ma. - kínomban vigyorgok, mint a tejbe mártott tök. Tulajdonképpen nem sikamlóst akartam mondani, hanem arra céloztam, hogy nem éppen biztonságos közöttünk a viszony mostanság, s ezt aposztrofáltam volna a jégen járás veszélyességével, de amint hallhatta Jackie, kissé mellé ment ez az egész tőlem. Mintha valami perverzről akarnék társalogni vele vagy erotikusról. Jól összehoztam, gratulálok magamnak. Nem is én lennék!
- Egyébként nem fejlődött a technikám semmit sem azóta, hogy legutoljára láttál a jégen. Még jó, hogy csak te fogod látni hányszor törlöm fel a jeget. - vigyorgok rá, visszaidézve a közös korcsolyázást. Rég volt, istentelenül. Nem ez a sport tartozott a mindennapi rutinunkba, az is igaz.
Ketten vagyunk csak a csarnokban - ha nem számítjuk az irodákban megbúvó vezetőségi tagot meg a takarítószemélyzetet - úgyhogy tényleg nem fog senki megzavarni minket. Nem véletlen tehát ebből a szempontból sem, hogy éppen ide hívtam el őt. - Szerettem volna valami különlegeset.. Neked. - biggyesztem a vallomást is a végére, miközben elbabrálok a kezemben tartott holmikkal. Leteszem, megfogom újra, feszengek rendesen, mint egy nyeretlen kölyök.
- Forralt bor. - hívogatón vonogatom szemöldököm. Saját fűszerezés, ismerheti, kóstolta már, s emlékeim szerint nem volt rá panasza. Oké, nem valami tömény, de a rumos teánál ez stílusosabbnak tűnt.
Lehelyezem a padra magunk mellé a termoszt és a poharakat. - Ami az enyém, az a tiéd is. - intézem el ennyivel azt, hogy nem fogom kínálgatni, annyit iszik és akkor, amennyit és amikor akar. Ez mindig így volt, akárhányszor járt nálam is például. Se titkaim nincsenek előtte, se rejtegetett tartalékaim. Számomra Jackie nem vendég, talán sose volt az.
- Mennyire szeretnél vidám napot? Csak mert akkor úgy válogatok a történetek között. - majdnem azt mondom, hogy akkor nem énnekem kéne kezdeni, de még idejében csavarok magamon és a negatívságomon. Az kell, hogy elriasszam valamivel.
Tanácstalanul vonom fel vállamat, majd ejtem vissza azokat.
-  Nem tudom.. szeretnéd te? Igazság szerint nagyon szeretnék mindent tudni rólad megint, de nem akarok ajtóstul kérdésekkel rontani a házba. Egyébként.. jól nézel ki. - olyan.. kisimult. De ezt nem teszem hozzá. Inkább csak figyelmesen hallgatom, hátha tényleg belekezd valamibe. A korcsolyacipő felvétele hirtelen másodlagossá vált.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Kent Valley Ice Centre
Vas. Dec. 31, 2017 12:35 am
 



 

Nincs talán egy perc sem, ami beékelődik közénk néma csenddel azután, hogy a sikamlós témákkal kapcsolatban beszél. Aztán.. elnevetem magam. Őszintén és jó kedvűen és hangosan úgy, ahogy már nagyon régen nem nevettem a társaságában és ettől most pontosan olyan, mint minden megint rendben lenne közöttünk. Pedig még koránt sem tartunk ott, de úgy tűnik a remény megvan rá.
- Sajnálom.. én csak.. olyan dinka vagy. – a nevetés lassan csillapodik azért és miközben megcsóválom a fejem, a vigyorát látva abban bízom, hogy érti, még most is, ennyi idő elteltével is érti, ez jót jelent. ..mert nem számít, hogy milyen témákhoz fogunk nyúlni, csak az, hogy hozzá tudjunk nyúlni. Régen nem voltak tabuink, bármiről és bármikor megoszthattuk egymással a gondolatainkat és ez nagyon hiányzik.
- Akkor ideje megint kísérletet tegyek arra, hogy megtanulj a jégen esés nélkül csúszni. Ez alkalommal biztos vagyok benne, hogy menni fog. – teljes határozottsággal közlöm vele, akkor is, ha ezt már korábban is mondtam neki. A remény hal meg utoljára, nem igaz?!
Éppen leteszem a hátsómat a padra, amikor megkapom a választ, miért éppen ide beszéltük meg a találkozót. - Nekem te vagy a különleges. – szelídebb és az elmúlt hónapok tükrében talán kicsit szomorkás mosolyt küldök felé. Akárhol lehetnénk most, a hely maga semmit sem vonna le annak az értékéből és jelentőségéből, hogy együtt vagyunk egy helyen megint és rendbe akarjuk hozni a dolgokat, amik olyan nagyon elromlottak kettőnk között.
- Narancshéjjal csináltad? – tudja, hogy szeretem, ha pluszban főz még bele, nagyon is. Eddig minden évben úgy jártam a nyakára, hogy a kedvemért készítsen még, idén pedig eddig még egyáltalán nem is ittam.
- Igazából.. azt jobban szeretném, ha nem kellene válogatnod a történetek között. – vonom kicsit feljebb egyszerűen a vállaimat. Nem várhatom el tőle, hogy mindent megosszon velem, most rögtön, hiába vágyom rá. De azt viszont elvárom, hogy amit elmond, az legyen őszinte, mindegy, hogy vidám vagy egyáltalán nem vidám dolog.
- Oké, kezdem én. – bólintok egyet röviden, de határozottan és, ahogy kimondja, jól nézek ki, széles ívű mosolyba szaladnak az ajkaim.
- Magunkhoz veszünk egy ötéves kisfiút, a neve Zach. Egyedül maradt, nincs senkije és.. és két nap múlva hozzánk költözik. Nevelőszülők leszünk. – ha akarnám se tudnám letörölni a vigyort a képemről és azt az örömöt, amit most érzek. Még mindig olyan hihetetlen, hogy ez megtörténik velünk. Soha ilyen jól még nem éreztem magam a bőrömben, mint az utóbbi időben.
Vissza az elejére Go down
Leander Niffenegger
avatar
Polgárság

Avataron : Jack Falahee
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Kent Valley Ice Centre
Vas. Jan. 07, 2018 7:59 pm
 



 

El nem tudom mondani, hogy mennyire hiányzott a nevetése (is). Ahogy felszabadul belőle az őszinte kacagás, már nem érdekel, hogy nem így kellett volna fogalmazzak, nem érdekel, hogy mondhattam volna mást is és másképp, amivel nem lopom tán el a helyzet komolyságát.. csak az érdekel, hogy megint kicsit olyan érzés, mintha minden a régi lenne. És ez jó.
Tudom én, hogy nem oldottunk meg ennyivel még semmit, de azért jó realizálni, hogy talán tényleg van kiút az erdőből. Ha nem is most azonnal, de meglesz ez, legalábbis már el merem hinni. Ettől persze még csalódhatok, de az az életben mindig opció.
- A világon semmit nem kell sajnálj, így van, ahogy mondod. Sose voltam normális. – vigyorgok rá, mintha direkt mondtam volna botorságot az előbb. Biztos vagyok abban, hogy tudja, hogy nem így van és azt sem hiszem, hogy úgy gondolná direkt akarom átverni. Máskor is volt már olyan, hogy éppen így vágtam ki magam a félremagyarázott, hülyén fogalmazott, röhejesre sikerült helyzetekből.
- Legalább akkor valaki biztos benne kettőnk közül. Szerintem nekem még mindig tíz bal lábam van, de átadom magam neked, vezess mester, lesz ami lesz. – tárom szét megadón karjaim, majd huppanok le a padra ezzel a lendülettel, hogy lenyúljak a korcsolyáért is, miután letettem a thermoszt és a poharakat. Persze a felhúzásig még nem jutok, de legalább a rendes cipőmet – a fele párját – már beszéd közben levetem. Kis lépésekkel a cél felé.
- Én.. nem hittem volna, hogy valaha még hallom ezt. – csuklik bele a hangom abba, amit reakcióul a szavaira mondani kezdek. Nem szégyellem, hogy belegyengülök, teljes őszinteséget borítok rá ezzel, hagyva, hadd vegye észre azt is, hogy mennyit tört le belőlem az elmúlt egy év. Nyilván belőle is. És szégyellem magam miatta, nagyon.
- Azzal bizony. – bólogatok büszkén, hiszen nem felejtettem el. hogy is felejthettem volna? Emlékszem először mennyire húztam rá a szám, mikor mondta, hogy tegyek bele. számomra ördögtől való vétség volt, de megkóstolva rá kellett jöjjek, hogy igaza volt, sokkal jobb tőle a recept. Hát maradt a narancshéj, amiről még mindig úgy gondolom, hogy egyszer valaki véletlen ejtette bele a forralás közben a borába, s úgy jött rá, hogy jé ez iható. Más ötletfelmerülési lehetőséget elképzelni sem tudok.
- Nem úgy értettem, hogy titkokat akarnék tartani előtted, csak.. nem mind vidám. Illetve hát a legtöbb nem az. Kolosszális nagy barom voltam az évben, s amit lehetett azt el is szúrtam. – elhúzom a szám. Eszembe jut Casey – még mindig sokat gondolok rá, pedig már hónapok óta nincs közünk egymáshoz azon felül, hogy még mindig kollégák vagyunk – s ha már így történik, akkor az afférom és Griffin is felüti a fejemben magát, mint emlék. El szeretném mesélni, de.. inkább nem terhelném az én lelki szaraimmal, okoztam neki is eleget. Remélem lesz még időnk arra, hogy máskor megtegyük ezt.
Leesik az állam és ennek mértéke nem kis kifejezés. Úgy pislogok Jackiere, mint aki életében először látja, s a laza döbbenet helyét egy pillanat alatt veszi át az infantilis vigyor. - Te. Jó. Ég! Hát ez nagyon állat! – szalad ki a számon, mint reakció, melynek tán semmi értelme, de mégis benne van az egész lelkem. Mert mindig úgy gondoltam, hogy jó anya lenne, hogy megérdemelné, hogy családja legyen. És jó hallani, hogy van egy fia, még akkor is, hogyha nevelt, s akkor is, hogyha a jó mellett egyelőre még a fura is a milyenségi listára írható.
- És hogyhogy? Mármint.. honnan jött az ötlet? Meg kié volt? Meg.. öhm.. Ron milyen ebben a szerepben? – nem ítélkezem, csak nem tudom elképzelni. Ezért is kérdezem. És ebben a nagy eufóriában akaratlanul is kicsúszik a számon egy nagyon nem ideillő megjegyzés, amelyről pedig megfogadtam, hogy nem most hozakodom elő.
- Megcsaltam.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Kent Valley Ice Centre
Vas. Jan. 07, 2018 8:49 pm
 



 

- Ez nem feltétlen hátrány, sőt..! – a nevetésem széles vigyorrá szelídül, tükörpárjaként az övének. Oka van annak, hogy mi ketten mindig is ki tudtunk jönni egymással és egészen addig a bizonyos esetig teljesen egye hullámhosszon pendültünk. Aztán történt, ami történt, de valahogy nem tudom elképzelni, ne térhetnénk vissza oda, ahonnan egyszer lekanyarodtunk. Megtehetjük, ha akarjuk és szerintem akarjuk. Én a magam részéről legalábbis nagyon vágyom rá, szavakkal elmondhatatlanul.
- Nagyon helyes, bízz bennem. Az egész könnyebb lesz, mint az egyszeregy, majd meglátod, hogy menni fog. – nem, egyáltalán nem izgat, hogy legalább egyszer már megpróbáltuk és nem ment túl fényesen. Nos, itt a következő lehetőség és senki sem mondta, hogy kőbe lenne vésve, ami nem ment korábban, az most sem fog.
A könnyedség után jön egy nagyobb mélyvölgy a hullámok között. Őszintén jelentem ki, amit gondolok, a válasza pedig.. az pedig olyan, amire nem találom meg a szavakat. Csak nyelek egyet, de a torkomba költözött gombóc miatt nehezen megy, pláne azok után, hogy hallom a hangja miként csuklik el és azt is érzékelem – még a magam igen gyenge érzékelőivel is –, hogy mennyire megcsorbult(unk) az elmúlt majdnem egy év alatt. Egy pillanatra megremegnek az ajkaim, ahogy a szemöldökeim is összébb szaladnak, de a ráncolás oka inkább az érzelmesség megakadályozása, semmint bármi negatív dolog. A tenyeremet a térdére teszem, párszor, aprókat paskolok a nadrág anyagára és piciket bólintok is egymás után. Sajnálom, hogy nem mondtam korábban, nem eleget és, hogy azt hitte, többet nem is fogom talán.
Mély levegővétellel hagyom a hátam mögött a rossz érzést a megbánás és bűntudat egyvelegével, hogy aztán a forralt bor témakörére térjünk át, mint könnyed hídra a fájóbban összekötőpontok között.
- Akkor nem kérdés, hogy kérek belőle. – már a nekem szánt poharat – az egyiket annak tekintem – tartom a kezemben, mire a mondat végére érek, széles mosollyal a képemen. A lefelé tartó ív azonban megint jön és bár nem annyira mélyen szántó, mint az előbbi, azért ez sem számít könnyebbnek.
- Ez az év nekem sem volt túl vidám, de ez nem baj Lee. Az életünk része és én szeretnék megint a tiéd része is lenni. Elbírok azzal, ami nem vidám, megtisztelve érezném magam, ha beavatnál, de megértem azt is, ha még nem akarod. – majd együtt kitaláljuk miként lenne jó, mennyire tudjuk most közel engedni a másikat és mennyi idő kell ahhoz, hogy megint helyre rázódjunk. Nincsenek kétségeim; nem lesz könnyű vagy egyszerű és nem is fog egyről a kettőre azonnal menni, de akarom és szerintem ő is és ennyi kezdetnek elég. Aztán majd meglátjuk mi lesz belőle. Lassan haladunk.
Mesélek egy kicsit Zachről, bízva abban, hogy ez majd megtöri a jeget közöttünk és hát nem utolsósorban szeretném is, ha tudná, hogy ez éppen most megtörténik velem, velünk. Kicsit lélegzetvisszafojtva várom a reakcióját, csendesen szemlélve az elképedését és a hamarosan megjelenő vigyorát is, amit nem tudok nem utánozni teljes szélességében.
- Uhh, a történet nagyon hosszú, még márciusban kezdődött, akkor ismertem meg Zachet. Egy tűzesethez riasztottak, kihoztam a lángoló épületből, de az apja nem élte túl. Aznapra a nyakamon maradt szó szerint, mert nem volt hajlandó elengedni. Aztán találkoztam azzal a nővel, aki annak idején engem is a rendszerbe tett. Gyakran érdeklődtem Zach felől, olykor meglátogattam, a látogatások pedig egyre gyakoribbak és hosszabbak lettek. – nem akarom nagyon húzni az egészet, ezért egy levegővétel után úgy döntök a vége felé érek lassan a történetnek. - Végül elhoztam olykor egy-egy napra a gyerekotthonból. Neela ugyan próbálta pedzegetni mi lenne, ha.. de végül Ron hozta fel kettőnk között a kérdést. – azt most egyelőre kihagyom a beszámolóból, hogy miként is történt.
- ..hogy Ő milyen ebben a szerepben? Fantasztikus. – szélesebb mosolyba szaladnak az ajkaim és valószínűleg a szemeim is élénkebben kezdenek el csillogni. Szinte látszik a tökéletese rózsaszín köd körülöttem jelenleg. - Azt hiszem, hogy inkább miattam, semmint maga miatt ment bele végül és ez.. Olyasmit tesz meg értem, amit korábban soha senki. ..és az, amit érzek.. nem tudtam korábban, hogy ilyen létezik. – nem ragozom, nem részletezem, hogy pontosan mi is az, mert azt hiszem, hogy rám van írva és nem kell kimondanom.
Most azonban rajtam a sor, hogy elkerekedjenek a szemeim, de nem ítélkezésképpen, egyszerűen csak a hallottaktól.
- Hogyhogy? Mi.. mi történt? – tényleg nem akarok jobban belemászni abba, amiről még semmit sem tudok. Mármint rettentő kíváncsi vagyok és nagyon szeretném, ha megosztaná velem, hogy mi történt, ha többet mondana, mint ezt az egyetlen szót, de lerohanni sem szeretném, hiába vágyok több információra.
Vissza az elejére Go down
Leander Niffenegger
avatar
Polgárság

Avataron : Jack Falahee
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Kent Valley Ice Centre
Pént. Jan. 12, 2018 9:25 pm
 



 

- Mond ezt az apámnak, kíváncsi vagyok milyen fejet vágna, hogyha éppen tőled hallaná. - forgatom meg a szemeimet, de közben vigyorgok, így egyértelmű lehet, hogy a vigyor Jackienek szól, ahogy a bolondozás is, a szemforgatás meg apámnak és az örökös ítélkezéseinek. Sose fogja abbahagyni, de lassan kezdek beletörődni. Ahogyan abba is, hogy sose lehetek teljesen őszinte vele annak félsze nélkül, hogy ki ne tagadjon az életéből végérvényesen.
- Mintha legutóbb is ezt mondtad volna, mielőtt a balesetin röhögtünk rajtam tovább.
Igen, csak zúzódás volt. Nem tört el a könyököm, csak kétszeresére dagadt és lilult, de a csontjaim megúszták épen. De a rekeszizmaim olyan lázba jöttek másnapra, hogy moccanni is alig bírtam. Hiába na. Mondják, hogy legjobb öröm a káröröm, de én a legjobbakat magamon tudtam röhögni mindig is. És az a szerencsétlenkedésem a jégen! Kabaré volt tragikomédiába oltva, annyi szent.
Hullámzó érzelemvilágú beszélgetésünkben örülök, hogy kizökkent ezzel a térdpaskolással az éledő melankóliából. Megsimogatom csendesen a kézfejét, de nem ragozom tovább a hangelcsuklást hozó húrokat.
- Mertem remélni, hogy ez lesz a reakciód. - kacsintok rá, s nekilátok, hogy lecsavarjam az inox tetőt a thermoszról. Egy szempillantással később már csobog is a vérvörös küllemű, fűszeres aromájú ital Jackie poharába.
- Csak vigyázz, tudod milyen a hőtartása ennek a szarnak. - célzok a pohárra, számon kiszaladó, enyhe szitokkal. Ahányszor én ilyenből iszom, mindig leégetem a nyelvemet, ez már tendencia. Pedig emlékszem rá, hogy a hungarocellszerűség mennyire tartja a forróságot, de úgy tűnik nálam ebben az ügyben emlékezni kevés.
Megtöltöm a magam poharát is, majd a padra helyezett thermoszra fél kézzel csavarom rá lazán a tetőt, miközben másik kezemben a benne tartott poharat Jackie felé emelem, s ha vevő rá, akkor az övéhez koccintom. - Csincsin! - imitálok üvegösszecsengés hangot, amit ugye a hungarocellek nem fognak kiadni magukból. Vagyis hát ahhoz, hogy halljuk a hangjukat, mintha, ahhoz egy hordónyi ilyen italt kéne meginni. Vagy szívni valamit (amit amúgy nem szoktam, szóval ez csak hipotetikusan merül fel bennem legott).
- Nagyon szeretném megtenni. - engedek meg magamnak egy hosszú sóhajt, ezzel ígérve meg tulajdonképpen, hogy ahogy mindig, most is beavatom majd. Csak mégsem tűnik helyénvalónak azonnal ilyesmivel nyitni felé.
- Szegény gyerek. Szörnyen meg lehetett rémülve. - konstatálom először a történet elejét, kissé közbeszúrva a kommentet olyankor, amikor Jackie éppen szünetet tart a beszédben. Amit hallok, annak egy része eléggé meglep, s bár nem kéne ennyire döbbenten - jó értelemben vehető döbbenettel, de akkor is - reagálnom, mégis kiszalad: - Ron? Hogyhogy? Mármint úgy értem, hogy.. mi módon?
Nem azt mondom, hogy nem tudom elképzelni Ronról a kedvesség ezen módját de, talán egy részem azt mondja, de csak a rossz tapasztalás a fickóról, semmi más, de azt igen, hogy a hogyanja nem tud lelki szemeim elé kúszni. Ezért is kérdezek rá, s közben egyébként, mit tagadjam, nagyot nő ez a Mr. Harper a szememben.
- Úgy hívják, hogy szerelem. - mosolyodom el jólesőn. - És nagyon örülök, hogy végre teljesen át merted adni magad neki. - őszintén mondom mindezt, hallható a hangomon is. Mindig öröm számomra, hogyha Jackie boldog, s most szinte madarat lehetne fogatni vele, ahogyan én látom. Éppen ezért jön olyan hülyén ki az, ami kiszalad a számon Caseyt illetőn. De ha már szerelem..
- Megint elment a haverjaival ahelyett, hogy együtt töltöttük volna az estét én meg megsértődtem, mint egy hülye picsa. Elmentem egy karaoke bárba inni, ahol megismertem valakit. Jó pár vodka és két félmeztelen test kellett egy hotelszobában ahhoz, hogy észhez térjek, s faképnél hagyjam, mielőtt nagyobb bajt csinálok. Gyűlöltem magam, amiért képes voltam ilyesmire.  Csak csókok voltak és majdnem-szex, de akkor is. Én egyszerűen.. nem ilyen vagyok alapjáraton. Ő a mai napig nem tudja. Nem mertem neki bevallani, csak hagytam eltávolodni magamtól. Nem tudnám megbántani az igazsággal. Higgye csak azt, hogy nem volt az egész kapcsolatosdi nekem való.. - időközben befűzöm magamon mindkét korcsolyacipőt, de egyelőre nem lököm el magam a padtól, hogy elorientálódjak a jég felé.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Kent Valley Ice Centre
Pént. Jan. 12, 2018 10:01 pm
 



 

- Valahogy nem hiszem, hogy másmilyet, mintha tőled hallaná. – vonom meg a vállam egyszerűen. A legjobb barátom nagyijáról tudtam, hogy kedvel, de az apja a parancsnokom is a munkában, vele egészen más a viszonyunk egymáshoz. Tisztelem az öreget, tényleg a végletekig, de a fiával álltunk mindig is közel egymáshoz, így pedig persze, hogy Lee pártját fogom vagy legalábbis az utóbbi időkig fogtam mindig, nem számított, hogy miről van szó. Kivéve azt az egy esetet úgy öt éve, aminek a karácsonyi, kültéri dekorációhoz volt köze…
- Touché! – hajtom le a fejem és emelem meg mindkét kezem megadóan. Valóban így történt, akkor is azzal bátorítottam, hogy menni fog neki és megbízhat bennem, aztán végül mégiscsak ott kötöttünk ki. Ezek után most így utólag csodálom is, hogy képes volt a későbbiekben ugyanúgy megbízni bennem, mint az ominózus korcsolyás eset előtt is.
Egy erőtlen, de őszinte mosoly lesz a válaszom a szavaira a térdpaskolást követően. Nem tudok szóban hozzátenni többet anélkül, hogy meg kellene küzdjek a torkomat feszítő gombóccal és amilyen gyakorlatlan vagyok, attól félek, hogy totálisan és nagyon hamar veszítenék. Ezért nem adok esélyt a dolognak és ha hanggal nem is, tettel annál inkább kommunikálok. A poharamat pedig tartom felé, az övével együtt, amikor a termosz tetejét kezdi el lecsavarni, ezzel is megkönnyítve a dolgát.
- Éltünk már át rosszabbat is. – féloldalas mosoly szalad az ajkaim szegletébe. Nem csak átvitt értelemben, a jelenleg éppen csak áthidalt témára utalok, hanem azokra az esetekre is, amikor szó szerint forróbb helyzetekkel is meg kellett küzdjünk, tulajdonképpen vállvetve.
- Csirió! – szusszanok én is és vigyázva bár, de csak beleiszok a forró italba, amit hümmentve nyelek le. - ..ez még mindig túl jó.. – egész évben várom, hogy mikor készít belőle és nem, hiába kaptam meg a receptet, nekem nem lesz ilyen soha. A fene se tudja miért, pedig nem vagyok teljesen tehetségtelen analfabéta a konyhai zsonglőrködéshez.
- Ezt akkor megbeszéltük. – a következő korty előtt megint hozzákoccintom a poharához az enyémet, ezúttal kísérő hang hallatása nélkül. Meglátjuk, hogy mire jutunk egymással, de az kétségtelen, hogy nagyon szeretném, ha újra mindent meg tudnánk beszélni egymással.
- ..igen. – préselem össze az ajkaimat, halkan közbevetve a megjegyzésére válaszul. Igazság szerint pontosan tudom, hogy Zach mit élhetett át azon a napon, mert a magam bőrén is megtapasztaltam annak idején.
- Ezt nem nagyon tudom megmondani neked. Egy nap csak felhozta a dolgot, aztán persze jól össze is vesztünk egy ponton a folyamat közben, de alapvetően ő kérdezett rá. Aztán nem is tudom.. valahogy egy nap már azon kaptam magam, hogy telefonokat intézünk a felügyelet miatt és gyerekszobát festünk és elbeszélgetésre megyünk a gyámhivatalhoz. – rendben, részletesebben is beszámolhatnék, de valójában a lényeg akkor sem változna jottányit sem. Csak az számít, hogy a kis legény hamarosan velünk lesz és mind a ketten akarjuk őt.
- Igen.. – csendesen bólintok párat szelíd mosollyal az ajkaim szegletében, mert más esetben talán bátran hozzátenném az elhangzottakhoz, hogy valószínűleg nem csupán ennyiről és erről van szó és, hogy talán nem minden áll annyira tökéletesen illeszkedően sarokra, mint, ahogyan most tűnik, de az tagadhatatlan tény, hogy szinte úszom a rózsaszín ködben, aminek a létezésében erősen kételkedtem nagyon sokáig. Most pedig.. letagadni sem tudnám, hogy átélem és hihetetlenül élvezem is.
Belőlem azonban ennyi elég, tudni szeretném, hogy mi történt vele, velük Caseyvel és gondolatban mélyen szégyellni kezdem magam, amiért nem voltam mellette, amikor mindazt átélte, amiről most beszámol. Csendesen és nagy figyelemmel hallgatom az elsőtől az utolsó szóig, sehol sem megakasztva a mondandóját és végig csüngve az elhangzottakon.
- Nem szereted már? – nem akarok felette pálcát törni, meg nem is tudnék. Főleg, hogy azt hiszem, nem a teljes történetet ismerem. Az ugyanis kicsit sem mellékes, hogy miként érez még Casey iránt. ..és nem, nem ítélem el, ha inkább tovább lépne.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Kent Valley Ice Centre
 



 

Vissza az elejére Go down
Kent Valley Ice Centre
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Külterület
-
Ugrás: