Fürdőszoba (Jackie háza)

Elzárom a csapokat, amikor a kád már szinte megtelt. A ruháimat csak a földön szórom el egyelőre, majd később összeszedem. A víz kellően meleg, hozzávetőlegesen kijelenthető, hogy tökéletes. Nincs habréteg a tetején, mert nem mondhatni, hogy nagyon odalennék a szagos fürdőbizbas(z)okért'. A kád végére egy tiszta törölközőt teszek, arra hajtom majd a tarkóm és a vállaim. Vizes lesz, de annyi baj legyen, így kényelmesebb és igen, hosszasabban tervezek ázni a mai nap után.
Még most sem hiszem el, hogy zöld utat kaptam végül. Tanultam, készültem és akartam is nagyon, az elmúlt hónapok miatt azonban nem mindig tűnt úgy, hogy egyszer tényleg el fogok érni idáig. A vizsgát már a múlt héten letettem, az eredményt a parancsnok azonban csak ma közölte velem, miután ő is megkapta a központból. Basszus, sikerült. Katasztrófavédő lettem.
Pontosabban az eredményem megvan hozzá, de teljes csak akkor lesz az egész, ha aláírom a kinevezést is, vállalva ezzel, hogy oda pakolhatnak el szolgálatba, ahová és amikor kelleni fogok és koránt sem biztos, hogy maradhatok a mostani állomáson. Van pár napom dönteni és intézni az egészet, de nem túl sok és bár valóban ezt akartam, mégis szükségem van erre a rövidre szabott időre. Egyszerűen kell.
Könnyed és gyors mozdulatokkal szállok be a vízbe és lecsüccsenés után dőlök hátra a kikészített törölközőre és lehunyom a szemeimet. Fáradtnak nem mondanám magam, így a bealvás veszélye nem fenyeget, de így határozottan jobban élvezem a fürdőzést és pont ez az, amire szükségem van.
(…)
Amikor meghallom, hogy Ron is itthon van, még nem mozdulok vagy legalábbis nem veszem sürgetőre a kád elhagyását. - A fürdőben vagyok! – kicsit emeltebb hangon jelzem, hogy merre is leledzem. Korábban értem ma haza, mint szoktam. Úgy volt, hogy – mint máskor is – hatig tart a munkaidőm, de mivel a hónapban háromszor is bevállaltam némi túlórát, végül a Parancsnok hazaküldött. Túlórát nem nagyon szeretnek kifizetni, a lecsúsztatás jobban megy, bár azon a pár órán olyan nagyon sok nem múlt volna. Mindegy, annyira nem mentem utána, hogy miért a néhány szabad óra, inkább csak átöltöztem és haza jöttem. A tél óta nem mondhatni, hogy nagyon rugdalóznék parancs megkérdőjelezés vagy -tagadás tekintetében, baromira nem hiányzik még egy fegyelmi…
- Szia! Milyen napod volt? – forgolódok felé, ha bejön a fürdőszobába. Az ajtó nem volt becsukva.
Mindig megkérdezem és a válasz is érdekel, úgyhogy addig nem is folytatom, amíg nem ér az esetleges beszámoló végére. (Akkor is, ha nem ereszti hosszúra.)
- Híreket kaptam a központból a vizsgát illetően. – kezdek bele magamtól a saját napom mesélésébe és automatikusan érintem meg a nyakamban lévő, tőle kapott láncot és medált, amire a római számokkal vésett dátum került.

Vagy háromszor zuhanyoztam le műszak után és a házhoz érve egy pillanatra idegesen vakarom meg a halántékomat, ahogy eszembe jut az a nyomoronc, aki miatt szívesen vettem volna egy negyedik forrázást is. A hajam még nyirkos, mivel baromira nem érdekelt semmi a mihamarabbi távozáson kívül, nem hiányzott az a plusz idő az őrsön és Eugene képe se, akinek az egész szart köszönhetjük. Hmpf, ráadásul könnyen megúsztam Reeves-hez képest. Ő várhat holnapig a kórházba küldött elemzés eredményére.. A helyén parkoló motor a gondolat elhessegetésekor ütközteti meg a tekintetem és egyből az órára nézek ellenőrzésként: nem sokkal múlt öt. Egy szolid hümmentés foglalja magába a ténymegállapítást, hogy ez is a ritka alkalmak egyike közé tartozik, amikor hamarabb szakad el a munkából, mint a meghatározott munkaidő lejárta. Hátranyúlok a hátsó ülésre dobott táskáért, hogy ne kelljen külön foglalkoznom vele és kiszállok az autóból, mely két csipogással, rövid lámpavilágítással jelzi a zárrendszer aktiválását.
Az ajtó is nyitva van, ami annyit jelent nem csak lerakta a járgányt. Bepöccintem a sarkammal a bejáratot ahogy beljebb lépek és a cuccomat egyelőre nem dobva le futom át a lenti teret az alakja után, méghozzá sikertelenül.
- Jacks? – a lépcsőaljhoz érve szólítom a nevén, célzatosan és nyílt szándékkal érdeklődve a holléte felől, hogyha az emeleten tartózkodik, akkor is eljusson hozzá a hangom. A válasz egyből jön, mire az említett hely felé indulás közben lecsúsztatom a pántot a vállamról és kézbe veszem. A bennelévőségek eléggé megértek a mosásra.. Az emeletre vezető fokokat kényelmesen veszem és egyetlen figyelmeztető kopogást adok le, mielőtt jobban kinyitnám a páradús helyiség ajtaját. Áh, szóval áztatja magát..
Röviden intek a szabad kezemmel és ami napomat illeti.. A szám sarkába rágott, kényszerszülte mosoly és rövid fújtatás annak idejére, míg a szennyes mellé lendítem a táskámat elég beszédes reakciónak számít.
- Az egyik áthelyezett kolléga kihagyta az alapvető motozást és emiatt majdnem én voltam, akibe a narkós belenyomta a nagy valószínűséggel HIV-vel meg ki tudja mivel fertőzött tűjét.. Cserébe pofán köpött, szóval szívesen mártanám hipóba a képem. – a hordozott tehertől megszabadulva a kád felé orientálódok és megállok a szélénél nem sokkal a befejezés előtt, aminek a kevésbé szép összképe miatt elejét véve a szónak, a grimasznak hajolok le. Igen, betapasztani a száját és szemét módon elvenni tőle a lehetőséget a felocsúdásra kitérés formájában.
- Hey. – csúsztatom oda kurtán, közvetlenül a csókvétel előtt az üdvözlés pótlását és egy kicsit megmerítem a kezem a vízben, hogy a visszaegyenesedéskor pár cseppet lazán felé pöcköljek. - A tied milyen volt? – a kádperemen lévő, felesleges vizet félreseprem és letelepedem rá, ha úgy látom el van a forró fürdőjében. Élénkültebb tekintettel nézek rá a kezdést illetően és..
- Feltételezem jókat, ugye? – elkalandozok egy másodpercre a kezével matatottra s vissza a szembogaraira. Nem látom rajta jelét sem passzív, sem intenzív letörtségnek, amit elsőként várnék annak fényében mennyi időt, energiát ölt bele a programba. ..de az izgatottsága is hiányzik. A lánc felé bökök az állammal.
- Azt egyébként nem kéne levenni fürdéshez, huh? – a fröcskölés műveletét pediglen megismétlem, ugyanazzal a pár cseppnyi vízmennyiséggel, mint az imént tettem. Csak most egy kicsivel vigyorra hajlóbb vonásokkal.

Felhúzom a tappancsaimat és térdnél össze is érintem őket, ahogy kicsit megemelkedve forgolódom felé a kopogást követően. A kényszeredettre sikerült mosolya már előfutára annak, hogy vajon milyen napja is lehetett, röviden is tömören; szar. A tekintetem nem veszem le róla, ahogy beljebb kerül, a táskáját elhagyja a szennyes mellett. A hallottakra pedig határozottan emelkednek egyre magasabbra a szemöldökeim a homlokomon. Basszus.
Már éppen hozzáfűzném a magamét, amikor a lehajol és azelőtt betapasztja a számat, hogy kinyithatnám. A csókot röviden, arasznyit emelkedve a félig ülő-fekvő pozíciómból, de azt nem feledem, amit pár másodperce még kérdezni akartam. ..a fröcskölés ellenére sem, amitől az arcomat egy elseprő jellegű mozdulattal a kezemmel védem. Reflex és a legkevésbé sem tudatos vagy szándékos.
- ..és jól vagy? – nagy feneket nem kerítek az egésznek, de azért aggódom és nem különösebben dob fel – mily meglepő, mi?! –, amiről az imént beszámolt.
Felülök és mindkét karommal lazán fogom át a térdeimet, ahogy a kád szélére telepszik.
- Igazából egész könnyű volt és szerencsére halálmentes. Két riasztáshoz mentünk ki, egy közúti balesetnél, ki kellett vágni az autóból az utast, a másik egy kisebb lakástűz volt. Valaki Gordon Ramsayt játszott, végeredményben elég rosszul. – egyik sem igazán kirívó és hála az égnek kisebb személyi sérülés történt csak, az is az autóbalesetben, a lakástűznél mindenki megúszta a dolgot.
Áttérve a folytatásra, az már viszont nem tartozik a mindennapos rutinhoz, a rákérdezésre pedig óhatatlanul is elkezdek az orrom alatt somolyogni, mielőtt folytatnám.
- Aham. Átmentem és hivatalosan is katasztrófavédő vagyok. Vagy legalábbis leszek, ha elfogadom a kinevezést és mindent, ami azzal együtt jár. – a vigyorgás itt fordul inkább egy szusszanásba. Okkal nem felhőtlen az öröm, amiről már az elején is tudtam, nem arról van szó, hogy meglepetésként ért volna az, ami ma a Parancsnok irodájában elhangzott.
Finoman ráncolni kezdem a szemöldökeimet, ahogy a függőre kérdez a nyakamban, amit eddig matattam.
- Miért kéne? – oldalra hajtom a fejem, elkerülve részben az újabb fröcskölést és azzal együtt ideje visszakapnia a kölcsönt is, úgyhogy minden szívbaj nélkül kap némi vizet ő is magára, hozzácsapva az övéhez hasonló vigyort is a képemen.
Az ezüst-szulfidot amúgy könnyű leszedni az ékszerről, ha ezért a kérdés, így nem nagyon értem mire céloz, de gondolom csak kifejti.
- Éhes vagy? Mert arra gondoltam, hogy rendelés helyett kimozdulhatnánk valahová enni, meg inni, esetleg dartsozni, ha van hozzá kedved... – csak egy ötlet és nem is ragaszkodom hozzá foggal-körömmel, szóval rajta múlik maradunk vagy megyünk. Amióta Leevel enyhén szólva is furcsa – mostanában leginkább semmilyen – a viszonyunk, jóval többet vagyok itthon. Igazság szerint másik műszakba is átkértem magam, minimalizálva a találkozásaink lehetőségét. - ...jó, felőlem billiárd is lehet vagy bowling. – fűzöm tovább, hátha segít valamit a meggyőzésen. Hátha..

Látom rajta, hogy lenne kérdése vagy mondani valója az imént elhangzottakkal kapcsolatban, ha nem happolnám el előle szánt szándékkal ennek a lehetőségét néhány pillanatra. Fordított esetben nekem is lenne, de a belépést követő kényszeredett reakcióm már csak a necces helyzetből hátra maradt bosszankodásról árulkodik, más következményről nem. A fröcskölős incidens is elmaradt volna, ha komolyabbról lenne szó, aminek a reflexszerű kivédését szórakoztatónak találom a cseppek fényében.
- Jepp. – kurta bólintással egyenesedek fel arra az időre, míg le nem teszem magam a kád szélére úgy helyezkedve, hogy ne a vállam felett kelljen hátrafelé forgolódnom, ha látni akarom. - Semmi bajom. Majdnem leolvasztottam az arcomat a helyéről, hogy lemossam, vakarjam magamról, de minden oké. – az öklömmel röviden dobbantok egyet a fehér zománcfelületen. A kiemelt példa után talán nem kell kifejtenem, hogy legfeljebb az élmény utóemléke fog egy darabig még zavarni és innentől válik részemről lényegtelenné az eset. Jobban érdekel vele mi volt. Ramsay-re fújtatok egyet, jellegzetes jézus, még egy idióta arckifejezéssel.
- A többi naphoz képest ez szinte kész unalom volt akkor. – ..szerencsére. Fejben egészítem ki, a hangom már magában hordozza. - Gondolom, a könnyebb műszak miatt engedtek el végülis ennyivel hamarabb. – meg a bent lévő plusz órái miatt nyilván, nem szoktak náluk sem jótékonysági alappal munkaerőt elereszteni a szolgálati kötelékből, amíg nem telik le a meghatározott óraszáma aznapra.
Laposabbá, kényelmesebbé válik a tekintetem a száját húzó ív láttán. Ezek szerint sikerült neki, csak csendesen kezdett neki a hírnek. Ezt hiszem, míg a végére nem ér és ráncba nem gyűrődik a szemöldököm.
- Rá voltál pörögve a kezdetektől, úgyhogy valami komoly dolognak kell lennie pluszba, ha nem fogadtad el egyből. Mi az? – a munkával járó kötelezettségekkel és várható változásokkal az elején is tisztában kellett lennie, ő sem az a vakon vízbe ugrós típus. Gondolatban végigzongorázok az eddig mesélteken, hátha közöttük lesz a magyarázat, de nem tudok olyat felidézni, amit indokoltnak ítélnék a hezitáláshoz. A részéről nem.
A visszakérdezésre megvonni készülnék a vállam, de a felbátorodott vizeskedés közbe vág. Feltartott jobb tenyérrel, gyorsan behunyt szemekkel fogadom a felfröccsenő vizet és először csak az egyiket nyitom ki, azzal pislogok rá a kezem takarásából, meggyőződve róla, hogy elállt az eláztatási szándéktól.
- Látom kísérted a Sorsod. – lerakom a kezem és megrázom a fejem kissé. Túlzok, egyértelmű, a ruhámra került mennyiség se perc alatt felszívódik és nem vagyok cukorból, hogy zavarjon a támadás.
- Egyébként passz. Nem ékszer nélkül szoktak fürödni nagy általánosságban, hm? – sandítok le a felhúzott térdeit szorongatóra félszegen. Csak kérdeztem, nem, mintha nem örülnék neki, hogy nem lőttem mellé a nyaklánccal és hordja. Az ajándékozásban sosem remekeltem, úgyhogy fogalma sincs a megkönnyebbülésemről ezt illetően.
Dilemmára emlékeztető, elhúzott hümmentéssel vetítem elő az étvágyammal kapcsolatos helyzetjelentést. Végül a hajába szaladó ujjaimmal meglazítom a fejtetőre csomózott gombócot, kiszabadítva a víztől elnehezült szálakat ahogy a konkrétabb válaszelőzményként megborzolom azokat.
- Részemről oké, bár egyelőre nem siettetem a kaja-témát. Később persze.. – szükségtelen befejeznem: nagyon is éhes leszek addigra. Felkelek a bemelegített helyemről, a nadrágomra került vízzel nem foglalkozom értelmetlen söprögető mozdulat erejéig se.
- ..és legyen billiárd. A múltkorit le kell vernem rajtad. Vesztes fizet, huh? – megdobom a szemöldököm és elmarom a kikészített törülközőjét, hogy átadjam, ha már nem ücsörögne tovább a fürdő vízében. Én tulajdonképpen menetkész vagyok vele ellentétben.

Egy bólintással veszem tudomásul a mondottakat. Ha azt állítja, hogy minden oké és jól van, akkor nem fogok tovább pörögni az ügyön. Nyilván továbbra sem vagyok túl boldog a hallottaktól, de mivel ő maga sem szán rá több szót vagy tulajdonít neki nagyobb jelentőséget, én sem teszem.
- Mondhatjuk így is. – döntöm kissé oldalra a fejem. Azt nem állítom, hogy bár mindig ilyen volna, mert alapvetően kedvelem, amikor hajt az adrenalin, de ettől függetlenül nyilván nem kívánok senkinek semmi rosszat.
- ..vagy mert már megint nem rugdalóznak azért, hogy kifizessék a túlórákat. Nem baj mondjuk, jó volt így, hogy korábban eljöhettem. Intéztem egy kényelmes bevásárlást is végül. – jó, három napig itthon leszek most, szóval akár rá is ért volna, de jobb hamarabb túl lenni rajta, meg éppen kedvem is akadt hozzá, szóval lehúzható az általános intézendő listájáról egyelőre. Egészen addig, míg megint esedékessé nem válik..
- Semmi olyan, ami ne lett volna eddig is a pakliban. Hozzánk most nem kell plusz ember a katasztrófavédő kocsira, ellenben a tűzoltókhoz igen. Ha aláírom és elfogadom a kinevezést, átvezényelnek máshová. Ha nem fogadom el, maradhatok, de csak tűzoltóként és várhatok, amíg lesz hely és kelleni fog még egy katasztrófavédő ide. ..de ez éveket is jelenthet. – sosem volt titok, hogy ez is lehetséges forgatókönyv, mi több, valószínűbb volt, mint az, hogy ne kelljen elhagynom a jelenlegi állomást. - Örülök, hogy sikerült és tényleg ezt akartam, de átkerülni máshová.. ..nem mindenhol veszik még mindig jó néven a nőket a tűzoltók között sem, nemhogy a katasztrófavédők között. Viszont megint visszakerülni a tűzoltókocsira meg visszalépésnek tűnik. – húzom el kissé a számat. Ezzel is tisztában voltam eddig is, úgyhogy nem meglepetés, nem erről van szó. Viszont a bizalom hiánya vagy az ellenszenv ebben a hivatásban nem csak egy kis kellemetlen munkakörnyezetet eredményez. Konkrétan az életem múlhat ezen mondjuk egy oltásnál.
- Át akarom gondolni megint és nem úgy beleugrani, hogy hátha újra mázlim lesz. – vonom meg a vállamat enyhén. - Te mit gondolsz? – érdekel a véleménye a témát tekintve úgy, meg pláne, hogy tudom, annyira sosem tetszett neki ez az egész képzés dolog, belevágjak vagy se.
Kölcsön kenyér visszajár, hát még a fröcskölés, úgyhogy minden szégyenérzet nélkül kapcsolódok be az általa megkezdett játékba. Még szép.
Azért akárhonnan is nézem, szívmelengető, ahogy előbb csak kikukucskál a karja takarása mögül, vajon véget ért-e már a vizes támadás. Az orrom alatt somolyogva figyelem és csak szélesebb lesz a vigyorom, amikor a kísértést emlegeti.
- Én? Simán. – pofátlan nagy önbizalommal jelentem ki, és a mosolygörbét nem tudom levakarni az arcomról.
- Lehet, passz. Nem tartozom a nagy általánossághoz, mindig szerettem lázadozni. – habár nagy igazság van abban, amit mondok, most mégis inkább komolytalan élű, játékos felhangja van az egész kijelentésnek. Egyébként meg, munkában nem hordhatom – minden ékszer tilos, mert balesetveszélyes –, egy kis víz meg nem árt neki. Meg eszembe se jutott levenni.
Kifejezetten szeretem, amikor a tincseimbe akasztja az ujjait és egy törleszkedő macskát is megszégyenítő módon idomulok a keze alá a hajkiszabadító mozdulatok közben. A borzolás után automatikusan túrom át én is a nyakamra tapadó tincseket.
Ahogy feláll a kád széléről, én is hasonlóan teszek, csak még benne, a felém nyújtott törölközőért nyúlva. - Oké, későbbre is tolhatjuk az evést. – igazából teljesen mindegy nekem, hogy most vagy később ejtjük meg.
- Höh, gondolod le tudod?! Rendben, állom! – pimasz és széles mosoly nyúlik szét megint az ajkaimon, ahogy a kádból kilépve körbetekerem magam a puha frottír anyaggal és a végén odanyújtom neki a mancsom, szó szerint kezet rá célzattal.
- Felkapok valamit és mehetünk. – lépek közelebb, hogy egy futó, puha csók erejéig igénybe vegyem az ajkait, majd tervem szerint – hacsak keresztül nem húzza –, a hálóba indulok.
Combközépig érő szoknya mellett döntök nem árt némi helyzetelőny a figyelemelterelését illetően ahhoz a billiárdhoz.. és egy vékonyabb anyagú kardigán kerül a pántos felső fölé. Az alkaromon feltűröm a felső ujjait lazán, a hajamon áthúzom párszor a fésűt és végül meg is szárítom a nedves tincseket. A bokacsizmákkal pedig indulásra késznek ítélem magam. Nagyjából negyed órát vett igénybe a készülődés, többet nem fordítok rá, a billiárdhoz nem is hiszem, hogy kellene.
- Részemről mehetünk. – már csak a dzsekim kell. - Hová menjünk? Jah és a másik kérdés; vezetni akarsz, vagy inkább Uber és úgy egy sörnél többet is megihatsz..? – nekem mindenhogyan tökéletes, szóval rajta áll mit és, hogyan szeretne.

Egy pillanatra szórakozottan összpontosul a figyelmem a fejdöntésébe. Később veszem fel éberen a fonalat, valahol a túlóra emlegetése után nem sokkal. Alig érzékelhető állemelkedésben merül ki az egész a vállam takarásában java részt; igen, az energiaszintem leülő félben van mostanra, hogy lazultak a kötöttségek. Elnagyoltan bólintok.
- Akkor tényleg hamar elengedtek, ha azt is meg tudtad ejteni. – dobok egy laza hümmentést a megállapítás utánfutójaként. - Kettő, három? – sercegés kíséri a kérdést. Az arcélemet dörzsölöm át, hogy a mostanra agyamban is kikristályosodott laposodást helyre tegyem vele. Nagyjából. A kívánt eredményt egyébként mérföldekkel hatékonyabban éri el Jacks a bejelentésével. Önmagában jó hír nem tudok ellene tenni, de első sorban akkor is inkább neki az lenne, ha nem árulkodnának a két véglet közti dilemmáról a gesztusai és a hosszabb kifejtését hallgatva bizony ráncok gyűrődnek a homlokomra. Saját értelmezésében bonyolultabbnak érzem a vívódásra ítélt témakört, mint amilyennek az enyémben tartom és ez vegytisztán ott van az arcvonásaimon. Csipetnyi meglepődéssel, ami sokat finomít az összképen. Az általa kért mondani valómon már kevésbé.
- Voltál már újonc a mostani állomásodon is. Bizonyára nem volt egyszerű, de túl vagy rajta. Máshol ismét bizonyítanod kell, de miért félsz tőle? Mindenhol így van. Nem arról van szó inkább, hogy simán nem szeretnéd elhagyni a biztos helyed, a már ismert munkatársaiddal együtt? – minden gond nélkül sarkosítok, a kényelemre élezem ki a kérdésemet. A végéhez hozzácsapok egy hümmentést, a megvont vállát is finoman megbököm. Jah, lehet meg kell mutatni az új helyen mit tud, kicsit többet is bele kell adnia, mint most, ahol jól ismerik a képességeit, az erősségeit – mindennek van ára. A csapat meg nem basz ki vagy hagy cserben valakit, mert friss húsnak számít, tök mindegy nő-e vagy se. Elbaszott egy hobbi lenne egy életmentéssel, katasztrófa elhárítással foglalkozó szakmában..
- Elvégezted a képzést, azért, mert ezt akartad, erre vágytál. Nem így van? Ha mégsem élsz a lehetőséggel, csak később, az szerintem olyan, mintha elvesztegetnéd. Arra sincs garancia, ha megürül egy hely nem egy másik, több tapasztalattal bíró jelentkezőt vennének fel helyetted az állomásra. ..és ki tudja, mikor szabadul fel hely. Nem, azért csináltad végig, hogy várj. Megint. – a külön tagolással kifejezetten a figyelmét szándékozom felhívni. Emlékezzen csak hány évet várt egyáltalán arra a levélre, amiben az állt végre felvételt nyert. Lehet nem a pozitív oldaláról közelítettem meg, inkább kontra érvekkel szolgáltam és a második felére eső példával nem sok kedvet hagytam meg, de nem kedvszegőnek szántam. Nem is olyan hangsúllyal osztottam meg. Halkan, komolyan, rávezetően, talán kicsit több nyomással, mint kellett volna, de ez mindjárt kiderül. Annyira kibaszott önzőnek meg nem érzem magam, hogy szóban a kárára részre hajlást tegyek.. A vízcseppek ráterelése remélem elvesz a dolog éléből. Az alaptartásbeli szigoromból leszel egy jókorát a revansa, amire alig észre vehető rezzenéssel a karemelés előtt reagálok, majd kétszer is ellenőrzöm lapos pislogások közepette elévült-e a harci kedve. A látottak alapján alapos vigyorgásba ment át és megduplázódott önbizalomba. Sandán nézek le rá, kifejezetten az arc levakarhatatlan részét szuggerálom, végül beleegyezőn szusszanok  – simán jó párszor megtette már.. –, hasonló ív kanyarodik a képemre. Szelídebben az övénél a fejrázásom után.
Hajborzolás formájában egyszerre érkezik a rövid adósságtörlesztés és a válasz, amit egy hajszálnyival meghosszítok a nyújtózkodását megérezve, ahogy a tenyeremnek tolul. Egy nagyobb tincsre való hajmennyiséget kényelmesen a háta felé seprek végmozdulat gyanánt, hogy ugyanazzal a kezemmel immár a frottírt kapjam elő és adjam átvételre a szárítkozáshoz. A kádból való felállása alatt meg még szép nem tulajdonítok akkora jelentőséget a szemkontaktus feltétlen megtartására – futólag eltévedek más területekre is. Odébb lépek, hogy legyen helye kiszállni és nem is kell konkrétan megválaszolnom a kétkedését. A megdobott szemöldökömből és a nézésemből, mi szerint nagyon is tudom mit kockáztatok – vagy épp mit nem.. – ezt előre leszűrheti. Le. Tartom a kezem a gyors szorításhoz, nem állok el az ajánlattól.
- Az alábecsülésemmel csak a kezemre fogsz játszani. Vigyázz. – halkabb bizalmassággal csípem oda a segítő szándékú javaslatot – vagy éppen kedélyes jellegű bosszantást, nézőpont kérdése. Kurta biccentésre futja csak az időmből, az övéből viszont nem átallok lopni és a derekán lelve támaszt tovább marasztalni, ajkát cirógatva visszább húzni még egy kicsit. A kezemmel rácsavarodok, egész pontosabban alá a nedvszívó anyagnak, ami csak az anyag elengedésekor fog jobban érződni. Meglazítom, húzom olyannyira, hogy az ellépésénél villantson egy keveset. Jobban nem tartóztatom fel. A fürdőből kifordultakor neki látok a szennyes bedobálásának, a maradék várakozást, pedig a kanapénak dőlve várom meg, unaloműzőnek belőve az aktuális híreket, amit ki is kapcsolok hallva a gyors elkészülését. A távirányítót hanyagul ledobom az egyik párnára. Aha, szoknya, huh?
- A GB a második sugárúton? Ott szintben vannak az asztalok. – ezzel nem arra akarok utalni az esélyeimet legutóbb a másik hely szar talapzata okozta, de már sejtem a szóvá tehető kiskaput.. - ..és mindenképp Uber. A mai után kell. Intézem. – nyúlok a zsebemben lévő telefonért, hogy minél előbb meglegyen és ne ússzunk le a gyors fuvarról a belvárosba. - Figyelemeltereléssel meg ne számolj. – bökök egyértelműen a szoknyájára a fejemmel. - Az asztal úgyis takarni fogja. – a magasságát megütő szemtelenségem hatására futólag felnézek a képernyőről, amíg megerősítés nem érkezik az applikációban a következő másodpercben. Nem magas a billiárdasztal – ő se. Sőt, ha rajtam múlik nagyobb hátrányba juttatta magát, ami megeshet meg sem fordult még a fejében. A konszolidálttal köszönő viszonyban van a számon lévő kanyarulat ahogy a felvett ruhadarab által takart combfelületet vizslatom önelégülten.

- Minden rendben? – már értelemszerűen az eddig elhangzottakon túl, mert igenis feltűnik a csökkenő figyelem és a fáradtság megjelenő, apró jelei. Finoman ráncolom a szemöldökeimet közelebb egymáshoz a közbevett kérdés közben, mielőtt még tovább haladhatnánk.
- Aham. Kettő után jöttem el valamikor. – nem néztem az órát, úgy nagyjából tudom csak besaccolni. Visszaértünk az oltásból és a parancsnok hazaküldött két másik kollégámmal együtt, mondván, már így is bőven meghaladtuk a vállalható túlórák számát – pedig annyira azért nem, de ez most mindegy –, és ránk fér a megérdemelt pihenés. Jah, nem is az ám, hogy nem nagyon tapsikolnak pénzben megmutatni a bent töltött plusz órák honorálását. Mindegy, igazából nem háborgok ezen túlzottan, egyfelől már megszoktam, másfelől meg nekem így is tökéletesen megfelelt, hogy ma jóval hamarabb szabadultam, mint azt eredetileg gondoltam volna.
A dilemmámat igyekszem érthetően és nem túl terjengősen megosztani, vagy legalábbis nem jobban, mint amennyire szükséges a pontosabb megértéshez. Azt nem állítanám, hogy álmatlan éjszakáim vannak, de tény, hogy többször és alaposan meg kell fontoljam, át kell gondoljam miként is fogok cselekedni, mert jól lehet, hogy évekre előre sikerül mondjuk beragadnom az előrelépés leghalványabb lehetősége nélkül vagy éppen olyan helyre kerülnöm, ahol ugyanennyi ideig tart megküzdenem azért, hogy elfogadjanak teljes értékűnek a szakmámban.
Nem szakítom félbe az érvelését a közbevetett kérdések elhangzása, illetve a vállam megbökése ellenére sem. Inkább egyben szeretném kifejteni, ami közben felmerül bennem. Mire a mondandója végére ér, kedélyes és szelíd mosolyra görbülnek az ajkaim.
- Tudod.. valamiért mindig volt egy olyan érzésem*, hogy nem igazán vagy oda az egész katasztrófavédő szeretnék lenni ötletemért, most pedig úgy tűnik, a végén rábeszélsz. – vizes a kezem ugyan, de nem nagyon foglalkozom azzal, mennyire nedvesítem meg a ruháját, az alkarjára illesztem a tenyeremet.
- Nem a bizonyítástól félek, attól, hogy meg kell mutassam, igenis jó katasztrófavédő vagyok. Ez ennél egy kicsit bonyolultabb, ha olyan hadnagy alá kerülök vagy egyszerűen csak egy olyan szakaszba, ahol egy nőt tűzoltónak sem fogadnak el, nemhogy erre a pozícióra. Van az a helyzet, amiben akár meg is feszülhetek, de sokat nem érek vele.. Persze, garancia semmire sincs, hogy ilyen vagy olyan lesz, de épp elégszer történik meg, ami miatt dilemmázom ahhoz, hogy ne ugorjak fejest az egészbe, annak ellenére sem, hogy ezt akartam, tanultam és dolgoztam érte. A másik oldalról pedig igazad van teljes mértékben, nem véletlenül végeztem el a képzést és de, ha nem élek a lehetőséggel, ami adódik, akkor tényleg csak az időmet pocsékoltam. – nem most, ebben az öt percben kell dűlőre jutnom, viszont határozottan jól esik megbeszélni vele és a támogatása is. Az érvei és észrevételei pedig jogosak, ez tagadhatatlan, de van a mérleg mindkét oldalán annyi, hogy ne billenjen könnyen egyik vagy másik irányba, amivel gyorsabban sikerülhetne dönteni a karrierem jövőjét illetően.
A fröcskölést kamatostól visszakapja – még szép – és az orrom alatt vigyorogva figyelem, ahogy óvatosan ellenőrzi vajon véget ért-e már a galád, de annál jogosabb visszatámadás.
Szeretem, amikor mosolyog, jól áll neki és anélkül, hogy bármit hozzáfűznék, csak elégedetten és kicsit belefeledkezőn szemlélem, amíg a tincseimet össze nem borzolja. A reakcióját nem mintha bánnám, mi több, kifejezetten szívélyesen fogadom és lelkesen idomulok a tenyere alá.
Mikor megszólal, a tenyeremet nem húzom még el azonnal – amennyiben ő sem a sajátját –, marad egyelőre a kézfogásban és gyorsan megrázom az üstököm a korrigálás előfutáraként.
- A-a, ez nem a te alábecsülésednek szólt, hanem annak, hogy magamat nem becsülöm alá. A figyelmeztetést azonban megszívlelem, abból baj nem lehet, nem igaz?! – ennél kajánabb, szemtelenebb és játékosan hivalkodóbb mosolyt akkor sem tudnék az ajkaimra fakasztani, ha kötelező volna.
Eszemben sincs még kilibbenni a keze ügyéből, közelebb simulni hozzá viszont annál inkább vágyom. Az ajkaimat ért cirógatás lelkes és puha viszonzásra talál. Megérzem a keze ügyködését az törölköző anyagával és minthogy a villantással a legcsekélyebb fenntartásom sincs, így még rá is segítek, amikor ellépek tőle. Elvégre ez volt a lényeg, hogy legyen látnivaló is, amíg átvonulok a hálóba, hát gondoskodom róla, arról már kevésbé, hogy gyorsan elfedjem magam újra, legalábbis az alatt az idő alatt, amíg még a tekintetét magamon érzem. Utána már viszont nem tökölök sokáig, az öltözködést rövidre veszem.
- Nekem megteszi. – felcsomózom a hajam, hogy ne lógjon összevissza, amikor már indulásra készen előkerülök újra. Az Uber intézése kapcsán csak biccentek egyet és a dzsekim után nyújtózom, amit délután a fotel háttámláján hagytam.
A megjegyzése kapcsán, hümmögök egyet, majd nyugodt léptekkel sétálok egészen közel hozzá, megvárva, amíg letudja a telefon bűvölését.
- Mármint akkor, amikor kénytelen leszek részben felhasalni az asztalra a megfelelő pozíció és szög elérése érdekében? Úgy értetted, akkor fog takarni? – szánt szándékkal vágok mindehhez értetlennek tűnő arcot, szándékosan fogalmazva úgy, hogy tökéletesen hordozzon magában minden egyes szó második jelentést, mintha nem is a biliárdról beszélnék…
Ellépek tőle, az ajtó felé indulva, elvégre a kocsi úgyis mindjárt itt lesz, és a vállam felett visszapillantva rá szólalok meg újra. - ...és gondolom az sem működik majd figyelemelterelőként, ha elárulom, hogy nincs rajtam bugyi. – olyan természetesen jelentem be, mintha ez tök átlagos dolog volna – nem, annyira azért nem az. Amúgy a szoknya ahhoz elég hosszú, hogy balesetből egyáltalán ne villantsak a szórakozóhely közönségének, azért a biliárdhoz szükséges hajolgatások következtében sem lesz ki a hátsóm, ez egészen biztos. Itt inkább az volt a lényeg, hogy Ő tudja, szándékosan hiányosra vettem az öltözködést.



//*useresen nem emlékszem, de azt hiszem nem került szóba játéktéren//

Összeráncolom a szemöldökeimet a kérdésre. Nem esik le a tantusz milyen apropóval fogalmazódott meg – a késő, de el nem maradó koppanás egy bólintás képében érkezik két alaposabb pislogás közé ékelődve.
- Persze, bocs, szokásos munka utáni mélypont. Fél óra múlva túllendülök rajta. – körkörös mozdulatokkal kezdem el felzavarni a víz nyugodt felszínét két rövid térdpaskolást követően, amit a hozzám közelebb eső tagjára ejtettem. A tekintetemet is amoda vezetem vissza a két órai távozása megerősítésekor, az irigység egy másodpercre megcsap, de a következőben megfeledkezem róla; rég kijárt neki ez a fajta kompenzálás, ha már ők is fukarkodnak a túlórabüdzsé szétosztásával. Meg mással is más témában Jacks elképzelése szerint, ami meleg táptalajt szolgáltat a hezitáláshoz. Lerí az arcomról az a nagyobb légvételbe fojtott megkönnyebbülés ahogy az övére kirajzolódni látom a mosolyt, eszerint nem mondtam akkora baromságot.
Jó volt a megérzése. A heves ellenkezést, tagadást kihagyom, egyszerűen csak kerültem a véleményem pontos kifejtését a fejébe vett tervvel kapcsolatban. Nem vagyok oda érte, ha figyelembe veszem mennyivel nagyobb a kockázatok értéke azon a poszton, mint a mostanin. Szolidan rándul vérszegény, elismerésről árulkodó mosolyfélére a szám és a mondani valója végéig a kézfején táboroztatom le a sajátom.
- Dobj fel egy érmét. – nem rögvest, a minimális emésztés lezajlása után jegyzem meg azzal a nyugodtsággal a hangomban, amiből egyértelművé válik a részére komolyan gondoltam. Hazudnék, ha teljesen érteném az aggodalmát, de a nők diszkriminálását nem érzékelem annyira ahogyan ő, nem tehetek róla. Nem teszek nagy megkülönböztetést ez meg akár a hajszín között.. A nemétől épp annyira fog függni mennyire fogadják be, mint attól, hogy az adott emberek hogyan viszonyulnak a barnákhoz. Ezer dolog miatt csesztethetik. Másokat is. Nem érdemes az ezer és egyediken agyalni.
- Írás – elmész. Fej – maradsz. Igazából tök mindegy mit dobsz ki, ha az első reakciód csalódás lesz, akkor egyértelmű a másikat választanád szíved szerint. Ennyi ha-val nem tudsz számolni. Azzal, hogy túlagyalod előbb-utóbb úgyis eljutnál arra a pontra, ahol lebeszéled magad egy talán miatt, amire kicsi az esély. – mondjon példát, növelje az esélyeket, hogy változtasson a meglátásomon, de nem látok bele abba a rendszerbe az ő szemén keresztül. Nekem felfoghatatlan és ezt nem közlöm arcba, nem kell, anélkül is tudhatja miért ez az álláspontom. (…)
Jól szórakozok a szó- és a mellé tálalt arcjátékán miként tisztázza az általa hinni vélt felállást – hogy komolyan veszem-e..? Igen is, meg nem is. A magabiztos előadásától rohadtul megkívántam, ezt biztosra mondhatom, mert kell egy adag önuralom ahhoz ne vezessem végig a szempáromat a fedetlen porcikáin. Ha úgy vesszük más értelemben venném komolyan..
- Ah-ha. – lassan, nyújtottan csóválok nem-et az üstökömmel, a szemem sarkában megakadok egyszer a kedvenc hajlatát fixírozván. Röviden be kell nedvesítsem a szám ezen a ponton. - Bajod úgysem ebből lesz, hanem abból, hogy mindez ellenére igenis veszíteni fogsz. – csipetnyi sajnálatot mímelek a szavak köré és záróként elengedem a fogásban tartott kezét, hogy átadjam azt az átkozott törülközőt. Igen, határozottan ideje maga köré tekernie, megszárítkoznia, ha már az eredeti terv a belvárosba szólít minket és nem akar idebent ragadni. Konkrétan a fürdőben. Nem lenne ellenemre, érződik a derekára simuló tartásból, ami előszeretettel fog a hamvas bőre után kutakodni a törülközőszélen, de nem húzom sokáig. A látványra szorítkozom, megelégszem a hamar leolvadó villantással, ahogy többet fed fel a jól ismert vonalakból. Végig követem, amíg elhagyja a helyiséget és eltűnik az alakja. Tökéletesen tisztában van vele nehéz lenne nem kedvem lelnem benne..
A mocskos szennyesem elhányása és a hírek átfutása leköt a visszatértéig. Gyorsan rávágom a beleegyezésére, hogy Király. és már elő is kotrom a mobilom a fuvar megrendeléséhez. Fél szemem, mint mindig, most is rajta. Látom a közeledését, az utolsó lépésnyújtásnál, pedig bezárom az applikációt, hogy rá figyelhessek. Igen. Igen. Igen. Nagyon is élénken látom lelki szemeim előtt a felfestett jelenetet. Az ő másodjelentését. Kedélyesen morranok a módszerén, próbálkozásnak ügyes is lehetne, ha nem lenne számottevő méretű a képpel kapcsolatos probléma.
- Úgy érted akkor takarni fog-e, amikor mindezt megkísérled és mögéd kell álljak lökni helyetted, hogy bemenjen? – marhára leszarom takarni fogja-e vagy se, éppen ezért nem ágyazom bele a reflektálásomba az arra vonatkozó választ. Mellékesnek tekintem a felvázolt helyzettel ellenben.
Éles éberséggel vizslatok utána. Nem szegődök egyből mellé, két lépésnyi távot engedek neki az ajtó irányába, hogy a combján felfuttatva a tenyerem ellenőrizzem igazat mondott-e az alsóneműje hiányát illetően. Dehogy kételkedem benne egyébként.. Belegyűrök a bőrébe ahogy finomkodás nélkül a markomba veszem, majd megemelem a kerekded formát. Az ágyékomba a délután folyamán nem először nyilall sürgetés, de most elsőként kényszerít csendes, mély levegővételre. Finom, feszes, alig pár centiméterre, pedig forróbb, puhább.
- Ehh, próbálkozz egy kicsit keményebben. – lejjebb hajolok, közelebb a füléhez, de egészen oda mégse teszem. Előre lépek, el mellette, könnyed kézmozdulattal igazítom helyére a menet közben feljebb tűrt szoknya anyagát, hogy azzal a természetes ártatlansággal a képemen kitárjam előtte az ajtót, mintha az előbb mi se történt volna.

A bólintás mellé egy halk Értem. is társul és megnyugszom, hogy minden teljesen oké, már azt leszámítva, hogy nem volt túl jó napja – vagy legalábbis az elmesélt etap jelentősen rányomta a bélyegét, ahogy a szavaiból kivettem – és fáradt is. A térdem megpaskolását jó kedvűen figyelem, amíg a beszédtéma egy számomra kissé nehézkesebb talajra terelődik át. Arra viszont nem számítok, hogy végül a vakszerencsét ajánlja, mint megoldást.
- Oké ez végül is elfogadható érvelés és jó tanács. – billentem enyhén oldalirányban ide-oda az üstököm. Abban tökéletesen igaza van, ha a feldobást követően csalódott leszek, akkor értelemszerűen a másik megoldást akartam, ha nem, akkor meg kár volna tovább agyalni a dolgon. Egyszerűbben is eldönthető ezek szerint, mint amilyennek eredetileg gondoltam az egészet és ez kifejezetten tetszik.
- Nem akarom magam lebeszélni és túl gondolni, amit nem kell. – ingatom meg a fejem újfent, egyúttal elgondolkozón. Na az tényleg elég rossz lenne – meg hülyeség is –, ha esetleg a túl sok agyalás közepette, inkább elszalasztanám a lehetőséget, amit valójában szeretnék.
- Kösz, azt hiszem ezt fogom tenni. – felnyújtózkodom egy futó csók után – már ha nincs ellenére – és közben rettentően megnyugtat a tudat, hogy tudni fogom mit akarok, ha egyik vagy másik eredmény jön ki abból, ahogyan reagálok majd rá. Bár azért valahol vicces, hogy egy érme felhajítására készülök hagyni a jövőmet...
(…)
Nem, valóban meg sem fordult a fejemben, hogy őt becsüljem alá. De az sem, hogy magammal szemben megtegyem ugyanezt, így pedig igenis nagyon határozottan nyújtom oda a mancsom és adom elő saját magam. Közben pedig azt sem szalasztom el, hol akad meg a pillantása rajtam, azt pedig kár lenne tagadnom, hogy mennyire nagyon élvezem ezt. Ugyan már, ki ne tenne így a helyemben?!
- Valóban? ..és honnan is tudod ezt ilyen pontosan, hm? – játékosan kérem számon – nem, a legkisebb mértékben sem komolyan –, pláne azután, hogy az imént ő is megtette, amikor azt gondolta, hogy alábecsülöm őt. Úgy tűnik a dolog éppen fordítva fest.
- Meglátjuk. – eresztem el én is az ő kezét és veszem át a frottír anyagot, hogy aztán abba bugyoláljam magam. Mielőtt azonban eltűnnék a hálóban készülődni, odasimulok hozzá és kellő látványt is biztosítok a számára, már csak a játék kedvéért is.
(…)
Ujjaim puhán és játékosan szaladnak végig a mellkasán, miközben az asztal takarását igyekszem tisztázni és rákérdezni, pontosan miként is értette korábban a megjegyzését. A reflektálását pedig nagyon is szívesen veszem, ugyanis az én fantáziámat is kellően megmozgatja. Naná, hogy élénken kel életre lelki szemeim előtt a kép folytatása, amit az imént én magam festettem fel neki. A válaszhoz kicsit közelebb hajolok hozzá és halkan nyílnak szavakra az ajkaim.
- Ebben az esetben nagyon igyekszem majd ellentartani, hogy kellően mélyre szaladva érjen célt az a lökés. – egy pillanatra beharapom az alsó ajkam mielőtt még elhajolnék, majd pedig el is lépnék tőle.
A levegőt belém rekeszti egy pillanatra, amikor a tenyerét végigfuttatja a bőrömön és utat talál magának a szoknyám alá is. Nem hazudtam, amikor azt állítottam, nincs rajtam fehérnemű, arra viszont nem számítottam, hogy rögtön le is ellenőrzi. Nem csak neki szükséges az önuralmát megtartani, amikor a hátsómba markol.
A fülemen és nyakamon glédába állnak a pihék, ahogy a forró lehelete ott talál magának helyet az elhaláshoz. Nyelek egyet és ahogy ajtót nyit, úgy simulok hozzá egyetlen pillanatra, ami alatt szemérmetlenül érintem meg mint egy „véletlenül” az ágyékát, finom és apró kis simítás formájában. - Azt hiszem azzal nem lesz gond... – hajolok közelebb, halkan, szándékosan az ajkaira ejtve a szavakat, majd elhajolok, hogy kilépjek az ajtón, elvégre mindjárt itt a kocsi és ma határozottan kimenős programot tartunk, nem igaz?!
(…)
- Asztalt kerítesz vagy inni hozol inkább? – fordulok felé, amikor már a szórakozóhelyen belül vagyunk. Igazából nekem mindegy, hogy biliárdasztal vagy a sörök után kell menjek, így a döntés abszolút rajta áll. Merthogy véleményem szerint gyorsabb és egyszerűbb így, mint egy együtt csinálni egyiket a másik után, és amúgy sem vagyunk összenőve.

Figyelem az ide-oda táncoltatott kobakját, mialatt rövid, nagyjából két szemhunyásnyi időre laposabban sandítok rá; oké vagy nem..? A szavaival szemben másról árulkodó fejmozdulatával pillanatnyilag megkavar, amíg nem válik nem sokkal ezután egyértelművé mire gondolt a hangos morfondírozása hátterében. Nem okozott volna meglepetést, ha újra bebizonyosul másként működünk és neki nem segítene a felvetésem a döntéshozatalát illetően. Pontosan ezért kanyarodik azt hiszem a jobb profilomra élesebben, mégha csak futólag is az a mosoly, ami annak szól, hogy örülök hasznát találta a javaslatomnak. A nyújtózkodását látva kicsavart helyzetemben próbálok meg lejjebb hajolni, egyszerűen a csók viszonzásával kifejezni az én  Nagyon szívesen.–emet, annak idejére állkapcsának hátsóbbik élére felfektetve a felé eső tenyeremet. (…)
Elbízom-e magam? Megeshet. A végeredmény tulajdonképpen egyáltalán nem számít nekem, ő nyer vagy én.. Win-win lesz így is, úgy is. Komolytalan komolyságát megcsúszott szemkontaktussal reagálom le, mintegy egyfajta mellékhatásaként az egomnak: foglalkozhatok jelenleg azzal, hogy mi fog másodperceken belül az anyag takarása alá kerülni, nem?
- Ma elég nyerő szériám van. – tény. Elkerültem azt a rohadt tűt, előbb végzett a megszokottnál és pont jókor értem vissza a házba, hogy ezt a saját szemmel lássam. Mindezek után mondja csak, hogy nem így van. Egy néma Jepp. és bólintás következik a részemről, ahogy átadom a törülközőt a megszárítkozáshoz. Eredetileg ahhoz, hogy kicsit gyorsabban, nem siettetve, készülődjön el a kimozdulás kedvéért és hazudnék, ha azt mondanám akárcsak egy kicsit zavar az azt megelőző műsor.
Igaz ez a későbbi előadására is, a zongorázó mozdulatra, ami a kétes értékkel bíró, ártatlannak mímelt kérdései után sorakozik fel. Ebben a közelségben, az árnyalt témát boncolgatva a kezem odakívánkozik a csípőjére két oldalára és már épp magamhoz szándékoznék támasztani a medencecsontját a kezeim közé ékelve, ha nem akkor lépne el az igyekezetének kifejtése után. Finom simítással eresztem el a hátsóján, mindenféle hozzáfűzni való nélkül – ott volt minden a képemen, a mostani mozdulatban. A kiegészítését hallva mégis nyomatékosabban hozom a tudtára mindamellett őszinte kíváncsiságtól vezérelve éreztem szükségét a csekkolás megejtésének. Az ujjaim alatt érzem, hogy váratlanul érte az ellenőrzés és kurva nehéz egészen letörölni a képemről az ennek a felismeréséből fakadó önelégültségem. Az ösztökélés elég időt biztosít a levakarásához és felbuzdít az adok-kapok értékelv szem előtt tartására. Provokálj és provokállak. A bűntudat jelei nélkül hagyom le oldalról, hogy megjátszottan udvarias tartással adjak utat számára a kilépéshez – s mit is vártam? Kisétál a nem történt semmi ártatlanságával..? Hmpff, dehogy könnyítek a dolgán azzal előre dőlök kevésbé kelljen pipiskednie vagy jobban beledőljek a kezének érintésébe. Ó, baszd meg, tudja anélkül is. Tartom magam, mert baromira le fogom szarni az elintézett fuvart később. Ha nem hajolna el elég hamar kaptam volna utána kifelé terelési célzattal, egy Sicc.-et is hozzá csapva a csomaghoz a tudatos hergelésért. Még szép működik – a türelmemről vagyok híres. (…)
- Intézem a piát. – a pult irányába lépek egyet és gyorsan végigfutom az ott lévőket, majd visszanézek rá válaszra várva. - Tequila-sör? – egyből a kézen fekvővel és kézen fekvőkkel számolok, hogy a rövidet kísérni fogjuk. Ha mást kér, akkor értelemszerűen azt fogom kikérni a részére. Én maradok a kiszámítható rum-sör kombinációjánál, aminek a lecserélésébe nem most fogok belekezdeni. Az az idő sem elég ehhez, amit a pultnál töltök a kiszolgálás teljesítéséig.
Négy pohárral a kezemben oldalgok fel az emeletre utána. A kiszúrása nem nehéz nem, mintha a magasságával emelkedne ki: az asztalnál még nem játszik senki, csak a háromszög formába feltett golyók vannak összekészítve. Elsőre így lövöm be az irányt. Helyesen, mint kiderül, ahogy odaérek. A sörből egy az ő, egy az én felemre kerül. A rövidet, pedig célzottan tartom átvételre.
- Győzzön a jobbik, hm? – vetem fel – már tósztként.. – és a ráhajlását látva az ő poharának koccintom a sajátomat, hogy kellemesen végigégesse a nyelőcsövem a rum. Jah, ez tényleg kellett a mai után. Az üres fenekűt csak félrerakom és felfelé tartott tenyérrel teszek felajánlást.
- Nyugodtan kezdj. – nincs mellékes, félreérthető él a hangomban, egyszerűen csak még mindig nagyon utálom az első kört: a szélrózsa irányába lódítani a vegyes állományt.

- Abban a tekintetben azt hiszem én sem panaszkodhatok ma.. – egyre szélesedő mosollyal figyelem. Elvégre korábban elengedtek a melóból, átmentem a vizsgán, így már csak rajtam múlik mi és hogyan legyen tovább, és volt időm a kádban ázásra is, ezért úgy gondolom, olyan nagy hátrányból már nem indulok a siker hullámot tekintve. Mintha ez bármit is jelentene..
Játékosságon, mímelten ártatlannak tűnő, noha annak koránt sem a közelében lévő kérdéseken és átvitt jelentéseken, hergelésen, ellenőrzésen túl már tényleg csak néhány pillanat kell a ház elhagyásához. Azt azonban csak nem hagyhatom szó nélkül, amire az imént olyan magas labdát kínált. A lehetőséget pedig nem tudom kihagyni, így hát megérintem, jól is esik és az oda-vissza adott és kapott kölcsön most rajtam áll. Illetve inkább neki… Szörnyen elégedett vigyorral az arcomon lopom ki magam a közelségéből végül.
- Akkor kerítek asztalt. – bólintva veszem tudomásul és így a játék színtere felé kezdek figyelni, amikor a kérdése ér.
- Aha, köszi! – a választás tökéletes, tudja, hogy szeretem ezen alkohol párosítást, így amíg a pultnál intézi a piát, addig a másik irányba, a lépcsők felé kormányozom a lépteimet, feltett szándékkal, hogy leljek egy szabad asztalt, ahol éppen nem folyik játék. Szerencsére nem kell túl sokáig keresgéljek. Amíg ideér, választok magamnak biliárd dákót és a krétát is felmarkolom, határozottan azzal a célzattal, hogy használatba is állítsam utóbbit.
- Köszi! – az áttetsző égetett szesszel megtöltött feles poharat átveszem, amint a krétát lepakoltam a kacsómból és kicsit meg is emelem felé. - Győzzön! – mielőtt még azonban koccintásra kerülne a sor, jelzem, hogy van azért még hozzáfűznivalóm. - Arra gondoltam, hogy emelhetnénk a téten.. mondjuk, ha én nyerek, a hétvégére enyém a Safeco bérleted. – naná, hogy pályázom rá, mert jegyet már nem lehet kapni a szombati baseball meccsre. Eredetileg dolgoztam volna aznap, így igazából nem osztott vagy szorzott a dolog, de Steven kitalálta, hogy cseréljünk műszakot, így pedig csak vasárnap leszek beosztva.
Megvárom, hogy neki milyen kívánalma van, amennyiben a játszmát ő nyeri és nincs ellenére a nagyobb tét azon túl, hogy ki fizet majd, a poharak összecsókolózása után pedig egy húzóra iszom meg a tequilát. Hozzá hasonlóan félre teszem a poharat, a felkínált lehetőséget pedig elfogadom.
- Oké, nekem megfelel. – az indulás előtt felvázolt kétértelmű kép első részletét pedig máris megjátszom, az ütéshez – öhm, lökéshez – ugyanis valamennyire csak be kell hajoljak az asztal felett és eszemben sincs elkapkodni a dolgot. Nem csak azért, hogy a megfelelő pillanatban küldhessem a fehér golyót a többinek.
A halk koccanó hangokat követően mondhatni a szélrózsa minden irányába szétgurulnak a golyók az asztalon és elsőként egy csíkossal találok lyukra, amit egy másik hasonszőrű követ. Rendkívül önelégült elégedett mosoly terül szét az ajkaimon, ahogy konstatálom a nyitást, kommentálni azonban nem különösebben szeretném a dolgot. Minek, hisz magáért beszél..
Szándékosan úgy kerülök az asztal egy másik pontja felé – a tökéletes helyet megtalálni szándékozván a következő lökéshez –, hogy az az asztal és közötte legyen. Akkor is, ha nem feltétlen ott volna a legtökéletesebb pozíció… bár szubjektív, hogy mit is ítélünk annak, én ezt jelenleg határozottan annak vélem.
- Úgy tűnik, a csíkosakat nyertem meg.. – mintha nem lett volna tök egyértelmű. Szusszanva helyezkedem újra az asztal fölé behajolva. - Párdon, ha megengeded.. – olyan mű-ártatlansággal pillogok vissza rá, amint ott vagyok nagyjából előtte – és még szép, hogy finoman hozzá is simulok –, hogy az a szó szerinti szemtelenség tökéletes szinonimája is lehetne...

Két apró bólintással nyugtázom a belenyugvó, megerősítő válaszát. Utóbbihoz egy Vettem. jelleggel bíró, rövid intést is kap már fordultamban a söntés irányába. A jelenlévők többsége csak a seggét mereszti a széken és igyekszik minél több időre magára vonni a pultos csaj figyelmét. Mázli az inkább a munkavégzéssel foglalkozik helyettük, a kiszolgálás nem nyúlik el olyan hosszan, hogy a sok baromság hallgatása kikezdje a türelmemet. Ez idő alatt, pedig szemmel láthatóan Jacks kényelmesen szerzett asztalt és már hozzá látott a rákészülésnek. A kréta alkalmazásán érem épp tetten. A kísérőket egyelőre az asztal széleire pakolom, a rövidek ledöntése prioritást élvez, így a megemelt mozdulatot visszatükrözve helyezkedem szembe vele a koccintáshoz. Határozott fejbillenéssel tennék elégedett pontot a kezdő beszéd végére, ha a megállított poharával nem érné el egy szempillantás alatt, hogy kérdőn sandítsak rá, megszakítva ezáltal a mozdulatot, a kezemet legott, a levegőben hagyva a rummal.
- Hm..?! – figyelek, fülelek miért szakította meg az utolsó pillanatban az üvegfalak egymásnak való táncoltatását. A zsákból kibúvó magyarázat hallatán felesleges visszafognom magam, lazán kicsúszik egy hihetetlenkedő fújtatás a szemöldökemelkedés társaságában. Az arcvonásaim a rákövetkező másodpercre mégis rendeződnek, sokkal inkább kételkedő élt vesznek fel.
- Várjunk, nem arról volt szó aznap dolgozol? – naná, hogy pályázik rá és naná, hogy én meg nem szívesen hagyatékoznám rá egy elvesztett játék következményeként a biztos helyem, ha az emlékeim szerint egyébként nem is érne rá elmenni. Szúrósabban méregetem, mintha a Miért?-re vonatkozó választ rajta lelhetném meg. Végül hümmögve, nagyot szusszanva fogadom el a pontosítását; beletörődök.
- Oké, viszont, ha én nyerek a hétvégére az enyém a motorod. – kölcsön kenyér visszajár, huh? A magamban hozzátoldott kiegészítést seperc alatt kiolvashatja a tekintetemből. Nem, ezen kívül nincs semmi, ami azonnal az eszembe jutott volna vagy alku árán lenne a legcélszerűbb megpályáznom a megszerzését. Azaz.. Egy lenne, de elhessegetem a fejemből. Helyette a javaslattétel miatt elhúzódott koccintást intézem. A nyelőcsövemet végigperzselő szesz még jót is tesz, hogy az est maradékára ne nyomjon minimális bélyeget se annak a szarnak a megfordulása a koponyám falai között.
- Remek. – röviden taglalom és végül félremarom az általa lerakott poharat is. A szomszédoknál van egy üres körasztal, pohártartónak ideális. A lehetőségen kapva áthúzom hozzánk és felajánlom a kezdést – nem, szexizmushoz köze sincs. A sörömet kézbe veszem és tőle jobbra találom meg a támaszpontomat, ahonnan a kezdést áll szándékomban lefigyelni. ..minden mesterkélt készülődésével együtt. Csak nyugodtan, szívesen legeltetem rajta a tekintetem, amíg nem kerülök sorra. A játékot nem befolyásolja az ő idejében mennyire kívánja magára terelni a fókuszt – a fehér megküldésénél szakadok el tőle kizárólag, hogy tisztában legyek vele melyik biliárdgolyó fog először bemenni, illetve melyik lyukba. A másodiknak már kevésbé örülök, de szerencsénél többre nem tartom és nem is bosszankodom miatta. Egy lökése még van. A helyezkedésével nyomatékosan adja tudtomra mennyire is van.. Szórakoztat a játékával, ezen nem kell töprengenie, bele van égve a megregulázott vigyorkezdeménybe a szám sarkában. Érzékelem, hogy az útjában vagyok, de ahogy ő is szánt szándékkal állt ide – a véletlenekben sose hittem szóval.. –, úgy én se fogok odébb menni, míg nem szól érte.
- Igen.. – reszelem röviden a nyúló gerincvonalát követve, míg hátrébb nem tolja a hátsóját, egyenest nekem, aminek következtében feljebb szegem a tekintetem egy komolytalan szemforgatással egybe kötött, csendes levegővétel idejére. Méghogy nem számító – a nagy büdös francokat. A kérést hallva hátra nézek mennyire vannak sokan idebent, majd arra a megállapításra jutva, hogy nem vészes a létszám..
- Megengedem, hogyne. – megfeszül az állkapcsom a visszafogott nyelés közben és úgy lépek el, hogy pont takarásban legyen, amikor a hozzám törleszkedő fenekébe markolok hivatalossá téve az iménti szavaimat. Röviden, határozottan, szoknyaanyagon keresztül. Szembe megyek át, ott könyöklök rá az asztal szélére és a pohár pereme felett pislogok át rá, türelmesen várva a következő bemegy-e vagy a sikerszériája abbamaradt a szerencsekerékszerű kezdés után. Kipécézem a célpontját én is, de még szép a szempárja kutatásával fogom szítani a feszültségét.

- De igen, úgy volt, aztán az egyik kollégám megkért, hogy cseréljünk műszakot, így a szombatom felszabadult, helyette vasárnap megyek. – igazából ma történt a műszak-varia, ezért nem jeleztem még, hogy változott kicsit a beosztás, meg egyébként is most jutott eszembe.
Egy szélesedő és roppant elégedettnek is beillő mosollyal a képemen veszem tudomásul, hogy a tét emelése elfogadtatott, azzal viszont nem kissé szólva lep meg, hogy fordított nyerési esetben neki meg a motorom kell hétvégére.
- A motorom? Komolyan? – gyakorlatilag eddig bármikor jelezhette volna korábban, hogy esetleg kölcsönözné, de túl nagy érdeklődést nem mutatott iránta, így persze, hogy elkerekednek a szemeim az ötlet hallatán. - Miért pont azt akarod? – oké, fura is, meg hát noh, mégiscsak a két kerekűmről van szó… Viszont úgy fair, ha én is belemegyek az üzletbe, végtére ő is megtette, így a végén egy apró szusszanást követően rábólintok.
- Legyen, ha te nyersz, én fizetek és viheted a motort is a hétvégére. – emelem feljebb a poharamat és koccintom az övének, a megegyezés megpecsételése gyanánt, mielőtt még legurítanám.
A kezdő feles után jöhet a játék indítása és ha már volt olyan előzékeny, hogy idepasszolta a kezdés lehetőségét, eszemben sincs visszautasítani. ..és úgy tűnik remek dolognak bizonyult magamhoz ragadni az asztal újra felavatását, mert kifejezetten szerencsésen sikerül az indítás. Nem kis megelégedettségemre.
A mellékelt műsor pedig abszolút, de neki szól, mondjuk ez nem jelenti azt, hogy ne élvezném magam is. Mi több, kifejezetten jól esik látni, hogy kellőképpen lekötöm a figyelmét úgy tűnik mégiscsak rendelkezem néhány nőies vonással is, úgyhogy igyekszem megadni a módját, de semmiképpen sem túlzásba esni az egész rögtönzött showt illetően.
Nem, arra egyáltalán nem számítok, hogy csakúgy minden szó, vagy reakció nélkül arrébb mozdulna – ő is tudja, én is tudom, hogy nem feltétlen a játék miatt helyezkedem pont ide –, szinte adja magát a helyzet, amikor neki simulva hajolok újra az asztal fölé. Nem ér váratlanul a popsimba markolása, ettől függetlenül a vállam felett nézek vissza rá, de az ál-méltatlankodást elhagyom, azt hiszem az most roppant mód felesleges volna.
- Nagyszerű, köszönöm. – féloldalas vigyorgást küldök még felé, mielőtt átténferegne a szemközti oldalra és újra helyezkedem, immáron kevésbé a látvány, semmint a soron következő lökés miatt. A kinézett golyóról azonban igen könnyedén téved a pillantásom az övére és a célját tökéletesen eléri, mert ezúttal nem koronázza siker a körömet. Naná, elvonja a figyelmem.. Mondjuk bánja a fene őszintén szólva.
- Te jössz. – egyenesedek fel, én azonban vele ellentétben nem szemből kívánom nyomon követni a folytatást. Megvárom, amíg maga is beszerzi a biliárd dákót és felkészül a saját antréjára a játékban és közben, szépen lassan sétálok felé, felmarkolva az eddig árválkodó sört is.
Ahogy – szorosan – mellé érek – még azelőtt, hogy a fehér golyót megküldhetné –, félig háttal, félig oldalazva támaszkodom az asztalnak, belekortyolok a kesernyés italba és a legnagyobb nyugalommal és szemtelenséggel csúsztatom a kezem diszkréten a belső combjára, felfelé simítva rajta, lehetőleg úgy időzítve, hogy ne könnyítsem meg a koncentrálását.
- Ezt a fenekembe markolásért. – jó kedvűen és mosolyogva hajolok közelebb hozzá, hogy csak ő hallja a neki szánt szavakat. Nyilván nincs bennem megrovás – nagyon is tetszett amúgy az érintése –, de noh a pimaszkodás a velejárója az adok-kapok játéknak.

Két hümmögés közé szorítok egy kisebb mértékű bólintást és nincs akadálya, hogy elfogadjam az általa választott nyereményt; zokszó nélkül belemegyek. Az év többi meccsén biztos helyem van, nem egyetlen alkalomra szóló jegyről van szó. Simán el is kérhette volna. A veszteséget kibírom – tévében nem ugyanaz, de.. –, ha valóban a ő pártját fogja a szerencse, amire jelenleg nem fogadnék.
- Jepp. Jepp. – az első némán érkezik, a másodikat már normál hangerővel mondom, hogy megkapja a kért megerősítését. Az arcán átmenet nélkül végbe menő változást egyébként csendben, kedvtelve figyeltem és ennyiben is maradt volna, ha nem tesz fel egy újabb kérdést. Mit gondolsz? alapon dobom meg a szemöldököm, annyira nem kell sokat agyalnia a válaszomon. Több okból se.
- Miért ne? Neked a bérlet, nekem a motor. A városból kifelé vezető utakon egész jól lehet menni vele. -a sebességhatárt betartva.. Komolytalanabbul megvonom a vállamat, amitől olyan hatása lesz az imént elhangzottnak, mintha csak egy sima felvetésről lenne szó, ötletről, ami még nem lett komolyan fontolóra véve, azaz kizárólag játszadoznék vele. Jah, valahol nyilvánvaló, hogy csak kaffantottam valamit és nincs különleges kívánságom, amiről úgy vélem ezúton kellene megkapnom. Érzem ettől függetlenül, hogy az ő „kicsikéjével” kapcsolatban azért annyira nem adja könnyen a derekát és sejtem az okát a meglepettségének, nem miért pont ezt akarom, miért pont most lenne a pontosabb megfogalmazás tekintetében. Kisebb bazsalygásra elegendő elégedettséggel szemlélem és nem fűzök semmit a végső megállapodásról, ami az ő szájából hangzik el. Magam részéről a pohárkoccintásával felelek rá. Gyanútlanul, mert ha a kezdők szerencséjének is bélyegzem meg a nyitányát, azért kellemes előnyt szerzett magának a két golyó letételével. Az önbizalmát jócskán megnövelte, látom rajta és a játék köré épített játékán is, ami megmásíthatatlanul pimasszá tette rögtön a legelején.. Kisebb bólogatások sorozatával konstatálom a műsort, ahogy az ál-ártatlanságán kívül szája sarkából is kiolvasható mennyire élvezi. Ühümm. Ühümm. Az otthoni témára tehetségesen nyomja hozzám az emlékeztetőjét és ha így folytatja idővel kurvára kényelmetlen lesz nyugton megmaradnom.. Mondjuk nem egy-két kör múlva.
Ahogy én, úgy őt is emlékeztetőben részesítem egy határozott mozdulattal és csak a magamhoz vett pohár megemelésével reflektálok a köszönetére. Van az az érzésem, hogy az est végére másfajta számlával is el kell számolnunk az itteni fogyasztáson felül, addig viszont a kiegyenlítését pedzegetem a másik oldalról, miként gurításhoz készen áll. A nézésemet nem róhatja fel közvetlen figyelemelterelésnek, akkor sem, ha hagyja a céltól eltérítenie saját magát. A sörrel takarom el, hogy jót szórakozom azon ennyivel is sikerült, mialatt az oldalt lévő tartóból elhappolok egy dákót a soron következő ütéshez. A tetejére vetek egy ellenőrző pillantást, hogy kell-e kréta, de valamelyik előttem lévő játékos idióta módjára már használta rajta, mintha az élete múlt volna a műveleten. A poharam a többi mellé helyezem, a tenyeremmel szedek le egy keveset a kék porból és kinézem a megfelelő szöget, a perifériám szélén érzékelem csak a folyamatos közeledését Jacks-nek. Vele ellentétben a tekintetem kifejezetten az asztalon tartom.. Tartanám. Előrébb dőlök, bemérem a helyzetét a teli hetesnek. Nem szarozok sokáig, a lendületet veszek és pont, akkor csúsztatja a kezét a lábamra, amikor már olyan közel van az eszköz vége a fehérhez, hogy így is, úgy is súrolnám a szélét, ha félre rántanám.. A meglökött fehér útját nem nézem vele ellentétben, akire szúrósabban emelem a pillantásomat. Nem szigorúan, a neheztelésnek sem egy komolyabb változatával a tájékoztatásért, de egy hosszú lélegzetvétel idejére belefagyva a befejezett mozdulatom pózába.
- Mondták már, hogy dög vagy? – a kérdés végére enyhültebbé válik a szuggeráló sandításom a felegyenesedésem közben. - Hm? – úgy megyek el mellette, hogy kissé felkenjem az asztalra, annak oldalához préseljem, a bottal, pedig csupán törődésből, finoman megbökjem a vádliját, mikor már nem érek hozzá. Hely bőven akadna, de azt hiszem ez olyan preferencia, ami az övéi között nem szerepel – bezzeg a hiánya.. A lehetőséget átadom neki, az asztalon lévő választékból látható, hogy elcsesztem a saját körömet. Nem megyek messze, a sört is egyelőre az asztalon hagyom. Érezze csak magát nyeregbe, hogy ne számítson később a revansra és addig ugyanazzal a csendes módszerrel várom ki sikerül-e bevinnie egy csíkosat, mint az előbb.

Valóban érdekel, hogy miért pont a motoromat akarja, na meg persze miért pont most, így a magyarázatra nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal várok, enyhén feljebb vont szemöldökkel. Amit viszont válaszul kapok, arra nem igazán számítottam. Nem feltételezem, hogy szándékosan válogatja meg úgy a szavait, amiről rögtön eszembe jut az a bizonyos gyorshajtási ügyem – ami a városból kifelé haladó utak egyikén történtét és – aminek ő is a szereplője lett végül és nem mondhatni, hogy kellemes emlékeket idézne az egész. Aznap kaptam meg az eredményeket a lelövésem után a kórházból és annak köszönhetően történt, ami történt.
- Hát… igen. – ennyiben hagyom és nem is áll szándékomban mást hozzáfűzni azon túl, hogy rendben, belemegyek abba, amit kér, ha veszítek. Igyekszem lerázni magamról a pillanatnyi kellemetlenséggel átütött érzést, ami azt hiszem maradéktalanul sikerül is mire az szépen rendezett golyóhadba küldöm a fehéret és magas repülésbe áll vissza a pimaszkodáshoz való kedvem, némi – tengernyi – szemtelenséggel átitatva.
A játékosság fényében, na meg persze természetesen egészen más okból is kifolyólag, igen egyértelmű játszmába kezdek a biliárdon felül és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem borzasztóan a figyelmét vagy azt, hogy amiképpen teszem-veszem magam, meghozza a kívánt eredményt is. Egész egyszerűen jó látni a kiváltott hatást és hiúság legyezgetésnek sem utolsó.
A szerencse azonban gyorsan fordul, már ami a biliárdot illeti, de ez nem jelenti azt, hogy ne szívesen folytatnám, amit elkezdtem az ő körében is. Mi több, pokolian élvezem folytatni.. Az apró, ám el nem hanyagolható, finom érintés tudatos és játékos, arról nem is beszélve, hogy jól esik. Az pedig csak mellékes hozadék, hogy közben ezzel együtt újra én következem majd az asztalon. A megjegyzését hallva, illetve a szúrós tekintetét látva azonban valamelyest feljebb mászik mindkét szemöldököm a homlokomon. Mielőtt azonban megszólalnék, a játék színteréhez szorít és a fabot érintését is megérzem a lábamon. - Oké.. – szusszanom inkább magamnak, semmint neki.
- Nem, még nem emlegették. – pillantok utána és bár ott marad a pimasz félmosoly az ajkaimon, ez alkalommal nem megyek utána, mint az előbb, maradok az asztal ezen oldalán. Újra az asztal fölé hajolok, hogy megint meglökjem a fehér golyót, azonban mielőtt még hozzáérnék a dákó hegyével, meggondolom magam és féloldalasan, félig felülök annak szélére, hogy ilyen módon érjem el a lökéshez kívánt szöget. Ennek köszönhetően pedig a szoknyám szegélye feljebb csúszik a combomon, valamivel több húst mutatva meg, mint eddig.
A fehér golyót végül megküldöm, de hiába koccan a mozdulatlanul állók egyikének, ezúttal egyetlen golyó sem talál a kiszemelt lyukakba.
- Megint te jössz. – szóban és egy kézmozdulat kíséretében is átadom neki a lehetőséget, majd lemászok a félülő pozícióból.
- Hozok még egy kör rövidet. Rum megint? – tudom, hogy azt szereti és amellett döntött ma már egyszer, így feltételezem a folytatás is az lesz, de a biztonság kedvéért azért rákérdezek. Ha más kell neki, akkor persze azzal fogok visszatérni.
Gyakorlatilag pár percen belül végzek a pultnál, de előrelátón két-két röviddel térek vissza. Leteszem őket az üres poharakat őrző asztalra, majd csak azt a kettőt veszem fel, amit most neki és magamnak is szánok, felé nyújtva az övét.
- Hogy állunk, tiéd a következő menet, vagy én jövök? – a kérdés közben a tekintetem nem a biliárd golyókat szemrevételezi, hanem az ő arcvonásait tanulmányozom, így fogalmam sincs, hogy amíg el voltam, vajon min történt. A kérdés közepén szereplő szót pedig szándékosan, de nem nagy túlzással nyomom meg.



//eddigi állás: 7-3 = 4 csíkos maradt az asztalon;
7-1 = 6 teli maradt az asztalon;
fekete az asztalon//

Alig láthatóan oldalra dől a fejem, mintha esélyem lenne más szögből megközelítve megérteni vagy legalább valamivel érthetőbbé válhatna ezáltal számomra a nagyon is érzékelhető hangulati törése. A próbálkozásom sikere magvában hal el persze, képtelen vagyok rájönni mivel idézhettem elő a jelenséget. Őszintén nem. A kapcsolatok másként állnak össze a fejemben, másabb események jelentősebbek az ő, másabbak jelentősebbek az én oldalamról és más, más dolgokat jegyzünk meg. Ez elvileg normális, azt hiszem, de pont emiatt kezd zavaró válni és ha nem jutna addigra a kezdő lökés elindításához rá is kérdeznék, csak a mozdulat mögötti szándékig jutok, a kérdéshez szükséges levegő – többihez képest látványosabb – magamhoz vételéig. Később nem erőltetem a témát, nem úgy néz ki, mint akinél az erőben lévő zavar tovább fennállna. Felhagyok az agyalással, szimpla túlgondolásként könyvelem el a dolgot, amire nem érdemes visszatérni, ha ő már túllendült és ő volt az első sorban érintett személy. A figyelmemet egyébként is másfelé húzza-vonja és a kijelölt iránytól nincs kedvem eltérni, legfeljebb kis mértékben, minimálisan megnövelve az odáig vezető utat. Már amennyire ez lehetséges a még otthon tett bejelentése után, miközben nem felejt újból és újból emlékeztetőket nyújtóztatni előttem vagy éppen elém csúsztatni azokat.. Az indirektebbnek mondható  módszerválogatása után a mostani azért jóval erősebben váltja ki a hatását, amit muszáj vagyok a szuggerálásával levezetni. A körénél eddig még nem nyúltam a szoknyája alá, meghagyva neki a szabadságát, de ezután nem fogom meggondolni. A fair játékról alkotott véleményét nemrég demonstrálta.
Mélyen szívom magamba a levegőt a felegyenesedésemkor, ugyanúgy a mellette való, súrlódó elhaladást követően. A kérdés költői volt, a válasz meg szarkasztikus.
- Hogyne. – halkan, megjátszott bólogatások közepette jegyzem meg miként előre dőlve felkönyöklök az asztalszélre és a pohár pereme mögül fél szemmel követem nyomon a körét. Az eredménytelen célzást már leginkább sehogyan se. A menet felénél eszközölt pozícióváltásnál komoly mérlegelést tartottam abban a szekundumban mire összpontosítsak a továbbiakban.. Igazából nem volt nehéz dönteni. A játék tétje egyébként is nevetséges. Beharapom a szám, amíg az italom maradékát eltávolítom róla és ekkor nézek végig az álláson. A magamban megállapított lemaradásomon nem kezdek keseregni, elég kárpótlás terül el előttem a játék közben, ahová vissza is terelem a szempáromat. Annyi rohadt csíkos van fent, hogy lényegében tök mindegy honnan küldöm meg a fehéret, efelett nem kell agonizálnom.
- Igen, kössz. – félreteszem a kezemben lévőt és a várakozás idejére a tömör fa szélének támaszkodom. Nem csinálok semmit, talán ha egyszer végignyomorgatom az arcélemet meg ránézek az órámra, de a saját körömet nem nyomom le a távollétében. Evidens, hogy nem. Ahogyan az is, miután visszatér egyet-egyet az égetett szeszek közül a kezében tartva moccanok, hogy átvegyem a nekem szántat.
- Az enyém. – vágom rá és rögtön az övének döntöm a rumot, hogy a felhajtása után lerendezhessem azt. Menet, kör.. Mivel elég tágan jelentéskörben mozog a párbeszéd és maga a játék is ezt nehezen fogja behatárolni mire mondtam azt kételymentes határozottsággal, hogy az enyém. Ugyanis lehet ezúttal sem ment be a kiszemelt célpont, ami egy kicsit bosszankodóbb állkapocs elhúzást azért kiérdemel, de itt még nem fejezem be. Kommentár nélkül a közeli oszlopnak támasztom a dákót és még mielőtt kérdezhetne vagy előre hajolhatna – feltételezem eddigre már kézbe vette a sajátját -, hogy folytatódjon a golyók ide-odatologatása lépek közvetlenül mellé, hogy a karomat hátulról, szorosan a derekának támasztva találjak fogást a másik oldalán, aminél fogva a sajátomhoz húzhatom. Ismét előre dőlök, alkarommal támaszt lelek, hogy a vállának magasságából pislogjak fel rá egészen bizalmas közelségből.
- Volna egy javaslatom. – finoman dobbantok egyet rajta, tornáztatva a felsőjének szegélyét. - Tegyük össze amink van, hm? – csak arra az időre hagyom el a melengetett testrészét, amíg megpöckölöm a botot. Jah, átadom neki a lehetőséget, hogy sajátosan értelmezze az elhangzottat. Meg szavatolom, hogy a tényleges disznó bélyeget rákenhessem. Jól áll neki. Alapból az elcseszett célzások javítására gondoltam, hogy ha kell segítséggel, de legalább egyikőnk a helyére gurítsa a golyókat és hamarabb a végére érjünk..

Hazudnék, ha azt mondanám, nem követem valamelyest – azért nem túl feltűnően, elvégre a golyókra kell(ene) koncentrálnom – nyomon, vajon van-e bármi hatása a szándékosan megválasztott, inkább asztalra felcsüccsenő helyezkedésemnek. Persze, hogy nem csak a megfelelő lökés kedvéért.. Azt pedig egy elégedett, az ajkaim sarkában megbúvó mosollyal látom, hogy nagyon is. Az eredmény konstatálásán túl azonban egyelőre mással nem tervezek rátromfolni a jelenlegi helyzetre, ellenben a második kör rövidnek nagyon is idejét érzem, így azért vonulok el rövid úton. Bólintással jelzem, hogy vettem a rumba való beleegyezését, aztán a pultnál nagyon rövid várakozás után le is adom a rendelést, amit megkapva térek vissza hozzá. A felé nyújtott pohár felett pislogok rá, az asztalt szemügyre sem véve, az állás felől pedig inkább érdeklődöm, semmint ellenőrizném.
- A tiéd.. – ismétlem utána a menetre kapott választ – ami valahogy érzésem szerint másra is éppen úgy áll, mint a folyamatban lévő játékra, mindegy, hogy éppen melyiket is értjük ez alatt, ami az asztalon vagy afelett zajlik éppen –, az üveg összekoccanó hangja után pedig magam is felhajtom a benne lévő, tökéletesen áttetsző folyadékot egy húzóra.
Úgy tűnik, ma sikeresen bebizonyítjuk, hogy egyikünk sem tud játszani, még ha ez valójában nem is így van, vagy csak borzasztóan rosszul állnak felettünk a csillagok, akárhogyan is legyen, mindegy, a lényeg az, hogyha így folytatjuk, holnapig se lesz vége a játszmának. A bosszankodó állkapocs elhúzását még látom, majd a korábban oldalra letett dákó után nyúlok és éppen, hogy az ujjaim ráfonódnak a fa textúrára, amikor megérzem a karját a derekam körül. Enyhe ívben szaladnak magasabbra a szemöldökeim a homlokomon, mintegy néma kérdést feltéve, ahogy egészen szorosan helyezkedem közelebb hozzá a magához vonó húzást megérezve.
- Kíváncsian figyelek. – szúrom közbe, mielőtt még kifejhetné, hogy miért is a közjáték, amint pedig kiderül, egy újabb pimaszkodó mosoly húzódik az ajkaimra. Ó, nagyon is tudja – nyilván nem véletlenségből válogatta meg a szavait –, hogy éppen olyan kétértelműen fogalmazott, ahogy korábban én is és naná, hogy ott motoszkál a fejemben valami egészen más a lehetőséget hallva, semmint a játékra ráhúzható utalás, ezt azonban nyílt egyértelműséggel nem óhajtom a tudtára adni most még.
Közelebb hajolok, - közben a kezemben tartogatott dákót az asztal szélének támasztom –, hogy a bizalmas távolság, ha lehet, még bizalmasabbá váljon. Mielőtt azonban bármiféle válaszba kezdenék, úgy mocorgok, hogy előbb az egyik, majd a másik vállam is kibújtassam a vékony anyagú kardigánból, és a keze alatt fészkelődve szabadulok meg a felsőtől, ami alatt egy pántos topot viselek. A manőver alatt hol a kék szempárt, hol pedig az ajkait figyelem, na meg persze azt is, hogy az orrunk éppen, hogy csak ne érjen össze. - Legyen, tegyük. – szándékosan az ajkaira ejtem a szinte elsuttogott szavakat, majd elhajolok tőle a folytatáshoz. - Hallgatlak, miként is óhajtod vagy képzeled összetenni, amink van.. Csupa fül vagyok. – tapinthatónak is titulálható pimaszsággal billentem leheletnyit oldalra a fejem, miközben a levetett kardigánt az asztal szélére gyűröm és újra kézbe veszem a biliárd golyókat lökdösni hivatott botot. Elvégre azt piszkálgatta az imént ő is, amikor felvette, hogy tegyük össze, amink van...

A koccintás előtti elégedettségem kisebb lenne, ha tisztában lennék a nevetséges eredménnyel, ami a köröm lefutása után töröl képen azáltal, hogy a kiszemelt hetes csak közelebb vándorolt a lyukhoz, be már nem ment. A sokrétű jelentéssel bíró enyém-be eléggé úgy néz ki a szerencse hiánya is beletartozik vagy rám kente a szoknyás perszóna a karmáját.. Nem régóta tart tulajdonképpen a játék, rengeteg idő van hátra, amivel a hátrányomból előnyt hozhatnék ki, de most jobban esne és fog is esni Jacks derekán vigasztalódni, ahogy a rákövetkező szekundumban megteszem a szükséges előkészületet hozzá. Azaz elbitorlom a szabadságát az oldalamhoz közel húzva. Az illata az orromba furakszik és még mielőtt beszédbe kezdenék szippantok belőle, egy pillanatra neki támaszkodva a vállának. Ösztönösen veszem el az illatmintát, nincs min gondolkodnom rajta. A sokat mondó szájívére ugyanezzel az automatikussággal aggatom a tekintetem, egyúttal megbontom a ruhaszegélyek határát a hüvelykujjammal, amivel finoman a bőrébe simítok az érdeklődésemet felkeltő vetkőzés legelején. Feljebb emelt állal, hátrébb dőlve figyelem a lekanyarító mozdulatokat, a szempáromat olykor-olykor visszavezetem az övére, amikor hosszasabban érzem megállapodni azokat. Egyébként nagyon kényelmesen fixírozom a feltárulkozó bőrének egy-egy részletét. A kulcscsont alatti anyajegyét vagy a megfeszülő ínt vállgömbjénél, de beérem a tisztábban kivehető, sokszor bejárt körvonalaival is.
Jobban felé fordulok, annál is jobban áthelyezem a súlyt az asztalra támaszkodó alkaromra, hogy nagyobb felülettel, figyelemmel fogadhassam a furakodását, amihez az utolsó ujjból való kibújásánál asszisztálok és átveszem tőle az anyagot. A derekát melegítő kezemmel tolom fel az asztalra, mégse essen le a földre, de nem ügyelek rá ne lógjon le róla félig vagy nagyobb mértékben. Hanyagul gondoskodok csak a kardigán elhelyezéséről, aminek több oka van. Egy. Nem érdekel. Kettő. A komfortos helyzet megbontása, amire válaszul még jobban rákapok és ugyan hagyok neki teret a bot kézbe vételéhez, de semmi esetre sem sokat. A megkárosításom emellett egy puha, hangosabb kifújásban is megtestesül, ami a vállán terül szét. Igazán maradhatott volna még egy kicsit, pláne, hogy rábólintott a javaslatra, de szándékosan lógva hagyott. A vak is látja a türelmemmel cicózik. Erőteljesebben simítok végig a derékvonalán ahelyett, hogy panaszt tennék és feljebb egyenesedek, behúzom magam elé. A biliárd dákót tartó kezének vezetésére pályázom, így az azzal átellenes oldalára sorolok át. A bordáim közé nem szeretném a csiszolt fa végét beékelni. Most sem.
- Szóval.. – a csuklóján pihen meg a markom és egészen odaterelem az asztalig – míg a másikkal szabadon támasztom ki magam -, hogy lefoglaljam a mancsát, mielőtt hozzá látni a golyók haza küldéséhez. - Külön-külön elég gyér eredményeink vannak.. Az első lökésnél bezsebelt szerencséddel ne kérkedj. – gyorsan hozzáteszem, nehogy tiltakozni támadjon kedve és lehetősége, amire rájátszok azzal is, hogy kisebb mozgásteret adva számára dőlök hozzá. Nyomatékosan, rövid időtartamra.
- ..mit szólnál, ha kisegítenénk egymást? – a demonstráció kedvéért eleresztem a csuklóját és jelzés értékkel visszahúzom a tenyeremet az alkarjáig, támogatói jelleggel. Jah, meg kisegítjük egymást.. - Kis beállítás-korrigálásokkal, plusz erővel, másik nézőpontból.. Nevezzük akárhogy csak ne a fehéret rakosgassuk ide-oda, mint az utóbbi alkalmaknál. – bököm ki a végére már-már vallomásszerűen, hogy ha hosszú távon így folytatjuk azt nem fogom szeretni. Nagyon nem.

Abban már most egészen biztos vagyok, hogy túl soká nem akarom húzni az estét, amit csak nyomatékosítottá tesz a derekamon megérzett érintése. Ahogy finoman, szinte észrevétlenül siklik az ujja a csupasz bőrömre a felső derekának és a – most még – dupla felső aljának érintkezésénél. Egy egészen rövid pillanatra megakasztja a légvételem és menthetetlenül elönt a vágy azután, hogy még többször és hosszabban és nyomatékosabban mélyebben érintsen, de egyelőre ennek az érzésnek most még gátat szabok. Elvégre mégiscsak kimenős estében egyeztünk meg, arról nem is beszélve, hogy tetszik, amiként rám néz minden olyan alkalommal, amikor valamilyen módon a figyelmét akarom felhívni magamra. A kardigántól való megszabadulás is erre alkalmas, noha más okból kifolyólag is a levétele mellett döntök, attól még nagyon is élvezem az érdeklődő pillantását, ahogy hol itt – hol ott időzik el egy-egy apróbb ponton vagy részleten, vagy amikor az egész mozdulatsort kíséri végig és ehhez még némileg helyezkedik is. A ruhaanyagot átadom neki, ahogy a segítségemre siet és engem sem érdekel különösebben miként is kerül az a biliárd asztal szélére. Jelenleg van, ami – aki – jobban lekösse az érdeklődésemet. Főleg miután mondhatni rövidre szabja a mozgásteremet. Nem mintha olyan nagyon bánnám..
A fújtatása nem csak a bőrömet cirógatja végig, hanem minden olyan érzékszervemet, amely érzékenyen reagál rá, amit csak még jobban fokoz, ahogy újra végig simít a derekamon, ezúttal határozottabban, mint az előbb. Apróbb, de a többitől eltérően mélyebb lélegzetvétellel fészkelődök kicsit a tartásában, ami talán kevésbé feltűnő azzal, hogy ezzel egyidejűleg dönt ő is pozíció váltás mellett. Minden ellenkezés nélkül sorolok mellé, pont úgy, ahogyan szavak nélkül irányít vagy tulajdonképpen mozgat. Az asztalnál úgy állok meg, hogy a lábam tulajdonképpen hozzáér ahhoz és figyelemmel kísérem, ahogy a csuklómra fog. A vállam felett fordítom a tekintetem felé, továbbra is érdeklődve a folytatás iránt.
- Áh, dehogy teszem.  Azok ott magukért beszélnek.. – a szabad kezemmel intek az asztalon lévő golyók irányába, miközben letörölhetetlen szemtelenség van jelen a vonásaimon. Azzal azonban elhallgattat egy pillanatra, hogy szorosan hozzám dől, ki azonban nem billent a gondolatmenetemből, így hamarosan megtalálom a fonalat, hol is veszítettem el azt. - ..nem kell külön kérkedjek vele, eszembe sem jutott. Á-á. – rázom meg az üstököm enyhén, álegyetértésem jeleként, szándékosan túljátszva a dolgot. Ugyan már, alapvetően tényleg nem gondoltam volna az arcába tolni, mert a jelen helyzet szerint azóta nem volt egyetlen értelmes lökésem sem, de azzal, hogy külön megjegyezte, ne kérkedjek.. túl magas labda lett volna a kihagyásra. Én és a kérkedés.. chh.
Ahogy az alkaromra vándorol a tenyere a csuklómról, úgy fordulok minimálisan, leginkább törzsből felé. - Rendben, legyen így. – egyezem bele és már majdnem visszahelyezkednék az előbbi testtartásba, amikor eszembe jut még valami. - ..de, ha a segítségeddel mégis én nyerek, a bérleted, akkor is az enyém a hétvégére. – jobb ezt tisztázni. Nem azért, mert annyira nagyon akarom látni azt a meccset – oké, jó volna –, hanem csak a mihez tartás végett.
- Na jó, tegyük össze akkor, amink van. – visszafordulok az asztal felé, hogy szemügyre vegyem a golyók állását. - Legyen aaa.. kilences a kiszemelt következő. – nincs túl messze jobb felső saroktól. Határozott vagyok a döntést illetően, így, ha esetleg másikra tesz javaslatot, akkor is emellett szándékozom maradni.
Ahhoz viszont, hogy a fehéret a megfelelő szögben küldhessem abba az irányba, megint kénytelen leszek mélyebben az asztal fölé hajolni – mondjuk az én magasságommal ritka, amikor nem kell.. –, ehhez pedig muszáj vagyok kicsit helyezkedni. A bal tenyeremet az asztalra lapra teszem, az ujjaim adnak majd támasztékot a dákónak, a másik kezemben pedig ott az említett eszköz. - Szóval, hogy szeretnél kisegíteni? – amennyire ebben a testhelyzetben lehet, a vállam felett pillantok rá vissza, szándékosan eljátszva ismét azt pózt, amiért nem is olyan régen a popsiba markolást kaptam...

A gombócba gyűrt kardigán félretételét követően nagyobb, teljesebb figyelmet fordítok rá és a bosszantó pontossággal az utolsó pillanatban odébb hajoló közelségének. Legszívesebben gerincből nyúlnék utána és magasról tennék a türelemjátékra, amit szemmel láthatóan, kezem alatt érezhetően ő nagyon is élvez, így egy rövid fújtatás mellékletében csak visszább húzom az oldalamhoz nemtetszésem világos jeléül. Unszoló nemtetszésem jeléül. Mintha csak abban a kis légköpetbe lenne csomagolva a szűkölésem. Először a kád, utána a hiányzó alsónemű, majd a sorozatos incselkedés.. Várható volt, hogy nem fog érdekelni hová megyünk végül és tulajdonképpen miért. A környezetre nem figyelek, arra annál inkább ahogy a levegőjétől jobban megtelő bordakosár szorosabbá avanzsálja a tartásomat. A kezemet átvezetem a hasfal előtt, hogy a megközelítésen kívül ne változtassak a nagyon is preferált támasztékhelyén a kezemnek a derék oldalán. Előre dőltömben sem, amikor az alkarommal félig felfekszem az asztalra, az ujjaimmal kényelmesen babrálok a ruha szélén és kihasználom, hogy az szabad bőrfelületet biztosítva számomra kicsit feljebb csúszik. A behajtom térdemet nem ékelem hátulról a lábai közé, csak az övének hajlatának döntöm újra s újra neki, miközben apró látványosan komolytalan bólogatásokkal hallgatom. (…) magukért beszélnek – aham, közelebb fészkelődöm némileg és nem sok híja van, hogy ne fektessem fel az állam a vállára közben.
- Az egész.. – kapom el egy körkörösen a képen felé mutató mozdulatra a kezem a csuklójáról, ahonnan következőleg az alkarjára fogok visszatérni. - ..rá van írva az arcodra. – [/i]nem kell külön kérkedj vele, nem kell külön kimondanod.[/i] Hangot nem adok neki, csak némán csavarom a szavakat – Az egészre. – és hagyok némi helyet a megérzett fordulási szándékának kivitelezésére.
- Persze, a tied. A tétek nem változtak. – vágom rá a megerősítést, mivel nem volt róla szó nem is fordult meg a fejemben, hogy megmachináltuk volna az egyezség ezen részét. Rövid bólintással erősítem a sort és ekkor már valóban feldobom az állam a vállára, onnan szemlélem tovább a zöld filcfelületet és felkészülést noszogató felszólalására már-már kedélyesen furakszok előbbre, jobb rálátásom legyen a golyók elhelyezkedésére. Túlságosan élvezem párnaként használni ahhoz, hogy még visszaegyenesedjek. Ideig, óráig húzom a dolgot, ami inkább egy előbb-öt, mint egy később-öt jelent. Csak feljebb kell kászálódnom, ami annyit tesz hagynom kell kihűlni a felmelegített kar-, álltámaszomat.
- Oké, oké. Jónak tűnik. – hogyne, ha nem is a kilences lenne akkor sem kapott volna más választ. Azzal próbálkozunk amelyik neki tetszik. Nekem kurvára más. A gerincéig vándorolok vissza a tenyeremmel, majd teljesen elengedem, hogy ne zavarjam a pontos lövésben, de hamar eléri meggondoljam magam. Nagy szomjjal veszek magamhoz a levegőből és gyorsan végigfuttatom rajta a tekintetem. A terpeszén javítani kívánva akasztom a lábába elölről az enyémet egy ellentartó szándéktétellel, hogy húzza hátrébb a hátulsó virgácsát és korrigálok kicsit a csípőtartásán. Hogy komolyan volt-e mit szépíteni rajta vagy csak a saját szakállamra tettem – hajrá a pontos ok megmondásához..
- Lazíts a csuklódon. – nyúlok újfent a szóban forgó, lazán átmarkolható testrészhez ahhoz a kezén amelyikkel a dákót fogja, hogy finoman megszorongassam, ide-odaterelő mozdulatokkal. Valószínűleg a kifordultabb tartás miatt tette, de.. Kit érdekel?
- Mivel ott van mellette a másik, az pedig közelebb van a lukhoz: erősen küldd rá, hogy előbb kipattanjon és meg lesz. – a betájolt szögnek köszönhetően biztosan. A kezem a hátára vezetem és félre lépek ne legyek az útjában egyelőre, előbb lássuk hogyan sikerül ez a kör.