Bátran kijelenthetem, hogy Seattle-be érkezésem legelső éjszakája minden lehetséges szempontból emlékezetes élmény marad. Nem is tudom, volt-e már valaha ettől szerencsétlenebbül sikerült napom, de ha más nem is, egyetlen pozitívuma mindenképp akadt: mégpedig a kutyapizsamás szomszéd, aki volt olyan kedves, és befogadott éjszakára, minekután a saját szobámból sikerrel kizártam magam. A munkám révén azonban rengeteg emberrel összehoz a sors, így kicsit sem lenne meglepő, ha gőzerővel belevetve magam a forgatásokba, pár napon belül el is halványodna bennem az emlék, megfeledkezve a telefonszám-kereséshez kapott instrukciókról. Mert nem kaptam ám meg olyan egyszerűen az infót. Valamiért azonban nem akar tágítani a gondolataim közül, pedig egy hónap elteltével igazán megadtam neki az esélyt. Míg végül egyik ilyen alkalommal, mikor az erkélyen hol máshol jutna eszembe? pöfékelem ma esti utolsó cigarettám, hirtelem ötlettől vezérelve visszasétálok a lakásba, és ha már szabadulni nem tudok tőle, úgy döntök, hát élek a függőben maradt lehetőséggel. Rákeresek a segélyhívó honlapra, és el is mosolyodok, ahogy rögtön rábukkanok. - Bingó - Tényleg ő az egyetlen mobilszám, ami szóba jöhet. Vacilálok még egy sort, mert hát, lényegében semmi komolyan vehető indokom sincs, de végül győz bennem az, hogy szíven hallanám újra a hangját, szóval mégis csak rányomok arra a zöldre.
INCOMING CALL FROM: Brad TO: Qetsiyah
Kicsöng. Talán éppen dumaszünete van? El nem hiszem, hogy ekkora szerencsém lenne. Ismerve, hogy késő éjjel is mennyire nehezése esik megválni a kliensektől, fel voltam rá készülve, hogy hosszú órák kérdése lesz, mire sikerrel járok, és fejben el is határoztam: ha foglaltat jelez, égi jelnek veszem, és nem is erőltetem tovább. Mire végiggondolom, azonban már fel is vette. Ekkor döbbenek rá, hogy még nem is gondoltam végig, mit mondjak. Gyerünk, Bradley, erőltesd meg magad. - Jó estét. Lelki segély? Az iránt érdeklődnék, hogy üzemel-e még a lakásán beiktatott hajléktalanszálló? – Fogalmam sincs, a hangom mennyire maradt meg az emlékeiben, de remélem, ha tompán ismerősen is cseng, azért nem tud rögtön beazonosítani, elvégre mégiscsak egy hónapja volt már az eset. Így viszont, hogy én határozottan tudom, kivel beszélek, a mosolyt nehéz visszatartani, de mindent megteszek, hogyképes legyek komoly maradni. Aki egész nap telefonál, ráadásul nem csak holmi félkomoly, ügyfélszolgálati meló keretein belül, hanem az emberek lelki bizniszeit igyekszik istápolni, biztos, hogy azonnal kiszúrná a hangomból a legapróbb mosolyráncot is. - Élet-halál kérdése - támogatom meg egy kicsit, ha esetleg nem venne eléggé komolyan.
Qetsiyah Hunt
Avataron : Bethany Joy Lenz (formerly Galeotti) Kor : 40
A jó estét-et nevetés követi, pár pillanatnyi értetlenkedés után. A hangját - ha nem is azonnal, de nagyon hamar - megismerem. - Attól tartok, bármennyire is szégyelljem azt, hogy nem tudok segíteni ekképp, hogy jelenleg nincs több férőhelyem, a hálózsákot egy nagyon kedves fiatalembernek tartom fenn, aki megígérte, hogy felkeres. Ettől függetlenül tudok ajánlani alternatívákat, együtt kitalálhatunk valamit. Elárulja a nevét és hogy miért akar menekülni a lakásomra? - megyek bele ezúton a poénkodásba én is, megtartva a komolykodást, melynek létét - talán tlvesen - álcának hiszem a vonal túloldalán, majd kiszállva a szerepből, sokkal halkabban még azt is hozzáteszem: - Örülök, hogy újra hallom a hangodat. Mert igaz. Nem vártam, hogy felhívjon, de pozitív meglepetés az számomra, hogy mégis megtette. És ezt feltétlenül tudatni szerettem volna vele.
A mondandója minden igyekezetem ellenére mosolyt fakaszt az arcomon. Nahát, máris felismert volna? Nagyon úgy tűnik, hogy mély nyomot hagyhattam benne. - Tudja, épp kizártam magam a hotelszobámból, és gondoltam felhívom, tudna-e mondani valami lélekemelőt – sajnos ezt már nem sikerül fapofa-komolysággal előadnom, de innentől végül is már nem a kérészéletű megtévesztés a cél, hanem a játék maga. Hihetetlen, hogy telefonon is működik ez a kölcsönös rezonálás. Kitűnő munkaerő lehet, már a hangjától fülig ér a szám. De ez volt a hotelben is, isten lássa lelkem, én nagyon szerettem volna mérgelődni, de egyszerűen képtelen voltam rá. - És ha azt mondom: menten leugrok az erkélyről? Akkor sem gondolja át? Ahogy átvált, szinte már elhiszem, hogy tényleg várta a hívásomat, bár az előbbi kedves fiatalember és a hálózsákos megjegyzés is simogatott egyet az egómon. De hamar kibillentem magam ebből az önbecsapásból. Emlékeztetve rá magam, hogy ha vonzónak találna, akkor már aznap éjjel történt volna valami, már ha persze nem létezne a fogadalmam, sietek leszögezni, amiről viszont ő nem tud. - Nekem is hiányzott ez a jókedv. Fogalmam sincs, miből meríted, de egyre jobban kezdem irigyelni megérteni a klienseidet. Az a gyanúm, hamar a függőjévé lehet válni – szívok bele a lassan végét járó cigarettámba. - És az sem hátrány, hogy nem a szomszéd hálószobából hallatszik át – szúrom még be, mert egyszerűen nem bírom ki, hogy ne cukkoljam valamivel. Aztán mégiscsak kibököm. -Bevallom, azt hittem, hogy nem fog emlékezni rám.
Qetsiyah Hunt
Avataron : Bethany Joy Lenz (formerly Galeotti) Kor : 40
Megforgatom a szemeimet rosszallásom tettetett jeleként akkor is, hogyha nem láthatja mindezt. Szokásom, hogy a telefonvonal másik végén is olyan vagyok, mint amikor személyesen beszélek valakivel. Éppen ezért nem telefonálok a kádban ülve vagy alulöltözötten. A pizsamával semmi baj, de a többi körítéssel - vagyis bizonyosak nélkül - nem tudok természetes és könnyed maradni. - Hát az nagy pech. Nem kélne el önnek egy kulcsmásoló szaküzlet? Vagy esetleg mindenhova kérhetne két kulcsot. Akkor talán csak nem hagyja el mindkettőt egyszerre. Bár.. - elhúzom ennek a végét igencsak szemtelenül. Fikarcnyi kétségem sincs afelől, hogy kivel beszélek, szóval nem is akarok az elsőtársalgásos távolságtartásban maradni vele. Ebben viszonylag ritkán tévedek. - Ilyet ne mondjon, mert ezzel rossz viccelni! - feddem meg kissé szigorúan. Érzékenyen érint a megjegyzése, hallgatom eleget és nem csak a "pártfogoltjaimtól", hanem a bátyámtól is. És nem, egyáltalán nem jó hallani, de ha nem lenne ismerős számomra akivel beszélek, s nem sejteném úgy, hogy csak szórakozik velem, akkor nyilván nem így reagáltam volna rá. - Egyszer majd beavatlak a titkomba. De azt ki kell érdemelni ám. - a kacsintás is jár a mondat mellé, amit ha nem is lát, de hanglejtésemből kihallhat. Az elejtett megjegyzésére felnevetek. - Szép. szóval csak messziről vagyok kedvelhető? Pedig azt hittem, hogy te más vagy. - a nevetést - akármennyire is akarom - nem tudom elrejteni hangomból, az éteren keresztül is eljuthat hozzá játékosságom. - Miért ne emlékeznék? Jobb volna úgy, ha idegenként beszélgetnénk? Tudod, ha az segít.. nos.. csinálhatjuk úgy.
Azt a célzatos „bárt” hallva elvigyorodom. Látom, megragadt nála a szerencsesorozatom. Egyébként igaza van. Mióta vissza visszatértem Seattle-be üldöz a balszerencse, mintha a város így akarna bosszút állni, amiért annak idején itt hagytam. - Azt ne mondja, hogy balszerencsét okoz – mosolygok továbbra is, bár kissé lágyabban, megértően és egy árnyaltnyi bocsánatkéréssel a hangomban, miután kapcsolok, hogy bizonyára számos kliensétől ezt hallja, koránt sem a viccfaktor kedvéért prezentálva. - Mindig ezek a talányok – jut eszembe, hogy a száma is önmegfejtős feladatba volt csomagolva. Nem mintha nem szórakoztatna. – Ezúttal mi az ára? Ha akarnám, sem tudnám elrejteni a hangomból a kíváncsiságot. Érdekes, hogy valami ennyire működik közöttünk. Vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak, a szavak veszélyesek, hát még a gondolatok, de akkor is annyira természetesen jól érzem magam vele, és ez... furcsa. - Messziről, vagy éppen túlságosan közelről, a köztes verziók sosem ideálisak – szállok be a csipkelődésbe. A messziről jelentheti mondjuk a mostani telefonálást, a közelség pedig a személyes találkozót, de a mindenkori értelmezés úgyis rá van bízva. - Hát persze, hogy más vagyok – vágom rá bármiféle gondolkodási idő nélkül. – Már csak az a kérdés, hogy a rengeteg vonzó tulajdonságom közül melyikre gondolsz. Ha az segít, egy pillanatra elgondolkodtat ez a félmondat, vajon mire gondol vele. Azt ennyiből nem vághatja, hogy mit fontolgatok. Vagy mégis? - Isten ments. Igazából arra szerettem volna kilyukadni, hogy nincs-e kedved meginni valamikor egy kávét? Ezúttal nem ragaszkodom a lakásodhoz, bár az a fenntartott hálózsák elég csábító. Mit gondolsz, van rá esélyem? Vagy ezt is ki kell érdemelnem valamivel? – dobom fel a labdát, mert most olyan hangulatban vagyok, hogy bármit mond, esküszöm, megteszem neki, de nem bírom kiszorítani a fejemből, ezt pedig csak egyvalamivel lehet orvosolni.
Qetsiyah Hunt
Avataron : Bethany Joy Lenz (formerly Galeotti) Kor : 40
Lemarad a nem vennék rá mérget, de kihallik. És ez éppen így poén. - Nem, nem. Sem ez, sem a fekete macska az úton, vagy az, hogyha éjfélkor viszi ki a szemetet és az sem, ha január elsején az első, akit beenged a házba, az egy nő. - sorolok néhány babonát, amiről sokan hiszik, hogy balszerencsét jelent. Én nem vagyok babonás, de volt már, amikor a cél érdekében annak hazudtam magam. Néha egy saját életből vett történet többet tud segíteni, mint bármilyen egyéb szöveg. Ám jelenleg ugye itt nem erről vagyon szó. - Az attól függ, hogy mi az, amit megér. Szívesen válogatok a felajánlások közül. - kuncogom el magam a végére, pedig igyekeztem én nagyon komoly lenni, éppen csak nem sikerült. Miért is kellene? Ez nem az a szituáció, ami megkívánja és őszintén? Jólesik néha nem megkívántan komolykodni. Cél nélkül nevetni, félelem nélkül önfeledtnek lenni. - Édes! Oly sok van belőle, hogy választani sem tudok, s ezer levegővétel is kevés lenne ahhoz, hogy mindet felsoroljam. - a hízelgés sem komoly, annak ellenére sem, hogy tényleg kedvelhetőnek vélem sok tulajdonságát. Egy találkozásból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, szóval.. marad ez így. Húzom, mert jólesik. És mert úgy véli bennem az ördögangyal, hogy erre van szüksége. vidításra valahol. - Azzal mindenképpen, hogy vizsgázol spontaneitásból. Ha most felhívtál, az azt jelenti, hogy van szabadidőd. Számold ki nekem gyorsan, mennyi idő alatt jutsz el az Űrtűig?
- Pedig már kezdtem reménykedni, hogy ott lehet a hiba – a hangom lemondó, de csak játszom, megtartva a könnyed hangulatot. - Szóval a kreativitásom teszteli éjnek idején? Még nem gurult elég mélyre az a kávé – mosolyodom el, de legyen, úgyis csak időt akartam nyerni. – Lássuk csak: mondjuk, kipróbálhatná, hogy rajtam is működik-e valamelyik hasbeszélő kúrája, szigorúan csak feltéve, de meg nem engedve, mint ahogy a jogászok szoktak fogalmazni, önként és szabadon vállalom, hogy kísérleti nyúl leszek. Még témát is választhat – bár ez már nagy engedmény, mégis vállalom. Ez már ismét játék, és egy jó játékról sosem mondanék le. De ha nem válik be, tovább licitálok. Igazság szerint most kerültem a legközelebb ahhoz, amit már a múltkori találkozás óta fontolgatok: valahogy jelezni akarom számára, hogy az ismerkedős beszélgetésen túl talán a szakmai figyelmére is igényt tartanék. De ezt mégsem akarom ilyen direktben... Nem akarom, hogy azokkal a lelki nyomorékokkal azonosítson, akikkel nap mint nap diskurál. - Te aztán tudod, mivel kenyerezed le a férfiakat. – A mézesmázos szavak még mindig ijesztően megteszik a hatásukat, azonnal széles mosolyra szaladnak ajkaim, különösen azért, mert érzem benne a játékot. - A spontaneitás az én szakterületem, mademoiselle. Bármilyen vizsgának állok elébe – pillantok közben az órámra. – Ezek szerint fél óra múlva ott találkozunk?
Qetsiyah Hunt
Avataron : Bethany Joy Lenz (formerly Galeotti) Kor : 40
Tettetett sajnálkozással biggyesztem le ajkaimat. - Jó kifogás sose rossz. - kuncogok fel némileg csúfondárosan mindezt követve, majd míg beszél, mintegy kényelembe helyezem magam a székemen, átveszem a telefont jobb kezemből a balba, el ne zsibbadjon. Ma nem volt kedvem a headsetes megoldást választani, kihangosítani meg szinte sosem szoktam a klienseimet (sem). - Tyűha, micsoda ajánlat! - csettintek a nyelvemmel. - Nem hamarkodnám el a témaválasztást ilyen felvezetés után. Komolyan végig kell gondoljam ám. - hogy nyomatékot adjak annak a komolyságnak, még a hangomba is beültetem, elmélyítve azt így egy kicsit. - De egy dolgot rögvest elő kell vezessek. Általában az ilyesmihez meg kell csörrenjen a telefonom. - értem én, hogy benzin, ahogy mondani szokás, hát én magam is jelzem finoman, hogy ad1: számíthat rám, ad2 pedig ha nem telefonon keresztül óhajtja a figyelmemet, azt is jeleznie kell. Egyébként olyat még sose csináltam, hogy valaki "nem csak felhív" szerepkörbe lépett nálam, de.. azt hiszem az se volna leküzdhetetlen akadály vagy ördögtől való cselekedet. Elnevetem magam az időre, amit mond. Tusé! Innen már kínos lenne visszakozni még akkor is, hogyha annyira leszek fél órán belül szalonképes, mint egy hatgyerekes háziasszony, akinek nem volt ideje eljutni egy éve a fodrászhoz. Legalább. Sebaj, sötétben úgyse számít.. - Pontosan így gondoltam. Annyi időre még elköszönni sem érdemes. - kaccanok, s teszem le köszönés nélkül a telefont. Ismerős taxissal fél órán belül én is odajutok. Talpig kötött kardigánban, egyszerű farmerban, edzőcipőben és a kedvenc, csősál-sapka kombinációmban. Éljen a rögtönzött találkozó. A mosolyt pedig nem akarom letörölni ajkaimról, de ha akarnám se tűnne el.
A komolyan végig kell gondoljam azért sejtetni engedi, hogy talán máris érti, mivel szenvedek itt: hogyan mondjam el úgy, hogy ne kelljen elmondani. Jól van, Bradley, megint kiteszel magadért, és erre a gondolatra mosolyoghatnékom támad. Bár ezen már meg se lepődöm. Ahogy azt hiszem én is értem, amit bújtatva közölni próbál. Megy ez nekünk, kéremszépen. - Csörgésben jó vagyok, ahogy a mellékelt ábra is mutatja – jegyzem meg szórakozottan, elvégre most is felhívtam, igaz, kábé egy hónappal később, szóval az elhatározási időn még azért van mit csiszolnom. Először meglep ezzel a rugalmassággal és nyitottsággal, de nagyon is pozitívan. Újabb előítélet dőlt bennem romba, azt hittem, ha valaki álló nap otthonról vagy legalábbis telefonról dolgozik, előbb-utóbb belekényelmesedik, és nehezebben mozdul ki a megszokott komfortzónából. - Már csak egymásra kell találnunk valahogy – jegyzem meg egy kis játékban fürdetve a feladatot, egy hónapja láttam, akkor is először, amennyi emberrel megismerkedtem azóta, vajon fel fogom ismerni? – De legyen az a játékszabály, hogy ezúttal nem lehet telefonos segítséghez folyamodni. Vagyis önerőből kell rábukkanni a másikra. Azzal én is leteszem a telefont.
Kezdőlap 
Tárgy: Telefonok, sms-ek, e-mailek (Bradley)
//
//
