Afganisztán

Már meg sem lepődök rajta, hogy késnek. Az eligazító tiszt izzadságtól könnyes homlokát figyelem, ahogy próbálta feletteseinek megmagyarázni a helyzetet, de ahogyan őket sem, engem sem érdekelnének a kifogások. Egy katona meghalt, egy másiknak pedig lerobbant mindkét lába, majd felírjuk a veszteség listára. Csak ráztam a fejemet, ahogyan szavai egymás után hagyták el a száját, majd apró mosollyal fejeztem ki a csodálatomat, hogy minden egyes mondatával egyre mélyebbre ássa magát. Elrontották, nem kicsit, nagyon.
- Uram! A felderítés alapján csak négy lázadónak kellett volna ott lennie, de egy egész osztag várta az embereinket. - dühített, ahogyan a felderítést hibáztatta, hiszen annak idején én is ott szolgáltam. Ha valami nem stimmelt az információval, amit szolgáltattunk, akkor kétségtelenül elrontottunk valamit, de akkor is voltak opciók, ami mentén minden probléma megoldható volt. Végső esetben le lehetett fújni az egész akciót, s tiszta fejjel, új nézőpontból megvizsgálni az adott helyzetet, hogy erre az új felállásra adjunk megfelelő választ. Itt azonban erre senki nem vállalkozott, erővel mentek neki a terroristáknak, s ennek meg is lett az eredménye.
- Amint megérkezett, Sterlinget küldjék a sátramba. - nyilatkozom ki az elvárásaimat a katonákkal szemben, ezt talán nem tudják majd elrontani. Az izzadságtól terhes levegőt mélyen magamba szippantottam, majd kiléptem a sivatag negyven fokkal perzselő forróságába. A legtöbben természetesen nem tudták, hogy miért is vagyok itt, s talán jobb is, ha elméjüket nem fertőzöm meg ezekkel a részletekkel. Csak a tábor parancsnoka ismeri a küldetésem részleteit, bár őt is inkább sötétben tartják a visszafogottan csepegtetett információmorzsák, mintsem teljes bizonyosságban. Ennek azonban így kellett lennie.
Évekkel ezelőtt befektettünk a jövőbe, s egy fegyvert faragtam a pártfogoltamból. Természetesen nem az izmait formáltam lehetetlenül tökéletesre, s a technikáján sem tudtam csiszolni, nekem a mentális felkészültsége jutott osztályrészül. Az én feladatom az volt, hogy leromboljak benne minden lázadást vagy ellenállást, s olyan tökéletes alanyként szülessen újjá, aki hazájának elvhű katonája. S úgy tűnik, ez a munka szertefoszlott.
Olvastam róla a jelentéseket, a kicsapongásokat, s haraggal viseltettem felé, hogy eldobja mindazt a gyönyörű ajándékot, amit neki adtam. Amivel többé és jobbá tettem. Felháborító!
A helikopter rotorja óriási homokviharral érkezett meg, összekuszálva a sátrak feszítőköteleit, nyakkendőm szakítószilárdságát téve próbára. Ó igen, öltönyben voltam, kobaltkék nadrág és zakó, hófehér inggel. Cipőm vékonytalpú bőrviselet. Fekete, mint a nyakkendőm. Kétségtelenül rossz választás ehhez a környezethez, de egy úriember a halál sivatagában is úriember.
Dasht-e Margo - micsoda teátrális névválasztás erre a földrészre, bár annyi biztos, megfelelő felszerelés vagy kiképzés nélkül nem húzzák sokáig az ide tévedő szerencsétlenek. Engem felkészített az angol hadsereg az ilyen kihívásokra, s bár a módszereket még mindig a magaménak tudhatom, kérdéses lenne sikerességem ebben a homoktengerben. Nem is gondolkodtam hát tovább a problémakör felett, inkább egy csomag édességet készítettem ki egy porcelántányérra, művi gonddal figyelve arra, hogy minden a megfelelő helyre kerüljön. A pisztáciával szórt zöldes kockát nem követhette kakaós hasáb, a szezámmaggal kevert golyó után pedig mindig mogyoróval hintett rombusz jött. Igazi bőségtál kerekedett ki a különböző halvák garmadájából, mellyel a nőt vártam. S hogy miért? A kedvességen túl más célom is volt a sziruptól tocsogó édességgel.
Háttal álltam meg a sátor bejáratával, hiszen barátok között leszünk, nem kell mitől tartanom. Talán ez lesz a végzetem? Túlságosan bízni az emberekben? Újabb mosoly, levakarhatatlan és álszent. Mint minden mosolyom.

- Milyen furcsa kifejezés az, hogy szolgálatra jelentkezni, nem gondolja Négyes? - megfordulok, majd végigmérek rajta. Nem sokat változott az elmúlt években, s az idő sem hagyott rajta mélyebb barázdát. Még mindig vonzó, kívánatos nő, akivel egy más csillagállás alatt el tudtam volna képzelni a mostaninál sokkalta különbözőbb felállást a közös izzadásra. Azonban kettőnknek ez a helyzet jutott, ebből kell építkeznem, a legtöbbet kihoznom.
- Foglaljon helyet. - mutatok az asztalom előtt lévő székre, majd magam is leülök, miután megkerültem a septében felállított irodám központi elemét. - Süteményt? Tudom, hogy szereti, ne fogja vissza magát.
Nevettem el magam, majd figyeltem a reakcióját. Venni vagy nem venni, ez itt a kérdés! A kapott válasz azonban kevésbé érdekelt, hiszen figyelmemet már egy vaskos akta kötötte le, amit kezembe is fogtam és gyorsan átfutottam, mintha még sosem olvastam volna a tartalmát. Pedig minden egyes szavával tisztában vagyok, minden betűjét elmentettem agyam háttértárába, és az ujjaim között tartott mankó sem kellene ahhoz, hogy visszamondjam a legjelentéktelenebbnek tűnő részletét.
- Szaftos történet. Nyssa-nak bemutathatna, szívesen kipróbálnám. - pillantok fel a dossziéból, majd újra belevetem magam az irományba. Lassan veszem a levegőt, néha hümmögve bólogatok egy-egy felismerés felett, majd végül összecsukom a kartonpapírt és félredobom. Nem törődök vele, hogy a földön landol, hiszen nem érdekel a tartalma. Felesleges bohóckodás a színekkel és a számokkal. Hátradőltem székemben, majd cigarettára gyújtok, s úgy figyeltem a nőt. - Legalább azt nem felejtette el, hogy nem beszélhet, ha nem kérdezik, viszont úgy tűnik minden mást igen. Gyűlölök visszatekinteni a múltba, ha arra emlékeztetnek, hogy talán elkövettem egy hibát, de persze mindketten tudjuk, hogy ez lehetetlen.
Mélyet szippantok a dohányből, majd hosszan szabadulok meg tüdőmben ragadni vágyó füsttól. - Magyarázza el nekem, hogy miért kellett találkoznunk. Amit az aktákban látok, baromság. A felettesei kezelhetetlennek, motiválatlannak tartják, amitől én dühös és haragos leszek, de az én érzéseim jogosak, hiszen nekem még vannak, magából viszont tíz éve kiöltük mindegyiket. Magyarázza el nekem Négyes!
Emeltem fel a hangomat, majd csapok az asztalra szabad kezemmel. Erőfitogtatás? Talán. Szükséges? Egyáltalán nem.

- Szóval arcátlan ferdítés és az inkompetenciájuk bizonyítéka. Szerencsére, ami ebben a sátorban elhangzik, az nem kerül ki innen, különben megüthetné a bokáját. - nevetem el magam, majd ismét letüdőzöm a füstölgő csikket. Igazából már évekkel ezelőtt le kellett volna szoknom, de élvezem a rituálét, amivel előkészítem az öt perces pótcselekvést és ahogyan ajkaimhoz emelem a megnyugtató füst forrását. Mámorító, amikor a legapróbb helyekre is eljut a kátrányos tapasztalat, s delejesen megidéz, ahogyan a szálló pamacsok messze-messze vitorláznak, hogy végül eltűnjenek a semmiben.
- Az viszont meglep, hogy feltételezései vannak. Mégis honnan veszi magának a bátorságot? - újra nevetnem kell, majd eldobom az elszívott cigaretta maradványát egy hamutálba. Azt nem kérdeztem a mellém beosztott tizedestől, honnan szerezte a kristályból metszett remekművet, de vannak dolgok, amiket jobb, ha nem tud az ember. A kérdésemre adott válasz azonban nem ilyen volt.
Igen, végignéztem az aktáját, melyből pontosan tudom, hogy mióta nem volt bevetésen, s egy pillanatra bánom azt az időt, amit a képzésére szántunk. Hiszen egy tenyésztő sem hagyja legjobb lovát az istállóban, ha az év legnagyobb derby-je közeleg! A katonaság sem azért költött dollár milliókat Négyesre, hogy ne használják ki a képességeit! Fejemet rázva álltam fel, majd elsétáltam mellette, hogy végül megálljak mögötte. Kezeimet a vállaira tettem, majd izmainak feszességét ellenőriztem. - Hogy viselte, hogy Bradley és Enril megsérült a robbantásban?
Még mindig nem eresztettem, s hagytam, hogy szavai helyett az izomtónusok beszéljenek. Nem kellett általában sok, hogy kitapintsam a feszültséget, de mivel most eleve működött benne egy fajta félelem irántam, így most nehezebb volt a dolgom. - És Desmond Burroughs? Csak plátói a kapcsolatuk vagy komolyabb szálak fűzik hozzá? S ha már itt tartunk, mikor kefélt utoljára?

Feladat-üzemmód. Tetszik a kifejezés, ezt azonban nem kötöm az orrára, hiszen még a végén azt hinné, törődöm vele, hogy érzelmeket pocsékolok el rá. Viszonyunk természetesen nem erre épül, legalábbis részemről semmiképpen nem. Látom rajta a félelmet, a feszültséget, ami minden egyes alkalommal eltölti, amikor találkozunk, s ennek így is kell lennie. Tudnia kell, hol vannak a határok és hol a helye, s ezen az elmúlt tíz év semmit sem változtatott. Én vagyok számára az Úr, ő pedig jámbor bárányom, akire rettentő haraggal csapok le, ha nem úgy viselkedik, mint ahogyan az jónak látom.
- Szóval csak civilek. Akkor hogyan kell értelmeznem azokat az alkalmakat, amikor lopva látogatta meg az alvó testvérét a kórházban? Figyelmeztetnem kell, ha nem szakítja meg velük a kapcsolatot, akkor megoldjuk a dolgot ön helyett. A reményeimnek kell hangot adnom, amikor azt mondom, még elnézném Bradley McShane-t pár kiváló filmben és szomorúan venném, ha a halálhírét olvasnám a hírekben. Értjük egymást? - az idiótának titulált férfivel nem foglalkozom, de azért a fejemben tartom pikirt megjegyzését Burroughs-szal kapcsolatban. Talán később még jól jöhet adott alkalommal.
Elengedtem végül, már nem volt továbbá szükségem a fizikai kontaktusra, azonban még mindig mögötte maradok, nem távozom a jól kitaposott helyemről.
- Kandaharban fogjuk bevetni, a pontos koordinátákat a személyi helyzetmeghatározóján fogja megkapni. Felderíti az épületet, behatol és az első emeleti irodában és a mosdóban elhelyez egy-egy lehallgató készüléket, majd távozik.
Amikor befejeztem, az asztalom mellett lévő táblához léptem, ahová egy ház alsó és felső szintjének alaprajzát függesztettem ki. Annak az épületnek a keresztmetszetét, mely Négyes célpontja lesz, ahol egy kisebb terrorista sejt főhadiszállását sejtjük. - Tanulmányozza az alaprajzot és a környékről készített légi felvételeket. A körzetben egy AC-130U fog szolgálatot teljesíteni, infravörös- és hőkamerás felvételekkel támogatják az akciót. Közvetlen kapcsolata lesz a legénységgel, a hívójelük "Gunman Goose". Van kérdése?
Tekintek immár a nőre, majd ismét végigmérem. - Majdnem elfelejtettem. Legnagyobb örömére én fogom magával tartani a kapcsolatot a küldetés alatt. Igyekezzen, húsz perc múlva indul.

Nem kommentáltam a válaszát, de nem is kellett, hiszen nem sok közöm volt hozzá. Nem rajtam múlott, hogy hosszú évek munkáját és az adófizetők pénzét hogyan pocsékolják el Négyes felettesei, de ha engem kérdeztek volna, akkor formaldehidben tartottam volna a nőt és addig elő sem vettem volna, amíg nincs rá szükség. Most pedig szükség volt rá, bármennyire is gondolja rangon alulinak a bevetést.
- Az csak a másodlagos feladata a repülőgép személyzetének, hogy magát segítse. Elsődlegesen az én szemeim lesznek, figyelemmel akarom követni, ahogyan dolgozik. - megakadok egy pillanatra, majd megroppantok egy csigolyát a nyakamban, hiszen kérdései vannak. Az egyetlen hibája, amit nem tudtam kiölni belőle, annak ellenére, hogy rettentő mód próbálkoztam. Csak sóhajtottam, majd a táblát figyeltem. - Akkor elismétlem. Behatol az épületbe, felmegy az első emeletre, elhelyez egy lehallgató készüléket az irodában, egy másikat a mosdóban, aztán feltűnésmentesen elhagyja a bevetési területet. Nem azt várom el magától, hogy megértse a feladatot, hanem azt, hogy elvégezze. Vagy talán nem ért egyet azzal, amire használom?
Újra csak sóhajtok, amikor záporoznak a kérdő mondatai, s ha egy kicsivel is zaklatottabb pillanatomban találkozunk, már felképeltem volna, mint egy gyereket, aki túl sokat kérdez. Persze a verésből nem tanul a gyerek, de olyan lelki megnyugvást ad, ami mással nem érhet fel. - A belmagasság és az falak vastagsága? Gondolja olyan balfaszok dolgoznak az ügyosztályon, hogy nem gondolnak a rádiójel erősségére? Csak tegye egy olyan helyre a poloskákat, ahol nem látszódnak.
Hangom ezer nukleáris töltet erejével robban, majd olyan szigorú tekintettel nézek rá, hogy majd kiugranak helyükről a szemgolyóim. - Hány terrorista? Mégis, mi a fenének biztosítok magának egy egész repülőgépet a bevetés idejére? Azt hiszi, faszt verni küldöm fel a srácokat?
Tüzet okádtam, de erre meg is volt az okom. A feladat annyira egyszerű, hogy akár én is megcsináltam volna, de abból nem tudom meg, hogy mennyit romlottak Négyes képességei.
- Biztonsági intézkedések? Erőltesse meg a fantáziáját! Őrök, hatalmas nagy fegyverekkel és éles lőszerekkel. Nem egy pénzintézetbe hatol be, ahol mozgásérzékelőkkel, lézeres csapdákkal vagy időzáras páncélszekrényekkel kell szembenéznie, ez egy kibaszott putri. Azt is csodálom, hogy vezetékes víz van az épületben! Azt pedig nem is méltatom válaszra, hogy mit tegyen, ha találkozik valakivel. Ne találkozzon!
Kifelé az őrjöngő vadállat képét mutatom, belül azonban jól mulatom az egészen. Főleg akkor, amikor megtudja, hogy én leszek a kapcsolattartója a bevetés során. Utolsó kérdésekor kinyitom az egyik szekrényt, majd egy mindenféle sallangtól mentes cipőt nyújtok át neki. - Még mindig kilenc és feles, igaz?
Az sem érdekelt, ha már nem, ezt kapja, ezzel kell beérnie.

A hatalom. Ettől szállok el, nekem ez az egyetlen drogom és amikor látom, hogy Négyes a térdeire ereszkedik, vigyorral válaszolok az előttem lévő nőnek. Ő természetesen nem láthatja, hogy milyen amorf formát vett fel ábrázatom, de úgy tűnik, végre megértette, hogy milyen szerepe van kettősünk viszonyában. Egy apró kockát veszek el a tányérról, émelyítően édes és szinte összeragasztja a számat.
- Látom, nem felejtett! - pontosan úgy hajtotta végre az egyes pozíciót, ahogyan az beleerőszakolták a fejébe a kiképzés során. Hagytam, hogy főjjön a saját levében, hiszen senki nem várta el tőle, hogy lemenjen kutyába, de most hogy megtette, kiélvezem a hatalmam felette. Lábamat achilleszére teszem, majd apró erőszakot fejtek ki rajta. Szükségtelen, kiált fel bennem az értelem, de elcsendesítem a hangját. Nem vagyok gonosz, nem helyezem teljes testsúlyomat a lábaira, azonban megsanyargatom pontosan annyira, amennyire a határai engedik.
- Tökéletesen végrehajtani a feladatot. Milyen pökhendi hozzáállás. Senki és semmi sem tökéletes, miért gondolja, hogy maga az lehet? Kérem, ne válaszoljon. - állok meg egy pillanatra, majd végül véget vetek a kicsiny kínzásnak. - Maga felett már eljárt az idő. Az újabb ügynökök gyorsabbak, erősebbek, olyan képességeik vannak, amikről maguk csak álmodhattak tíz évvel ezelőtt. Persze, maga is elvégzi a feladatot, de olyan ez, mint a hétköznapi szike esete a lézerszikével. Mindkettővel el lehet végezni az operációt, de az első egy barbár kor eszköze, a másik a jövő, az új remény, a fejlődés. Ugye tudja, hogy maga melyik kategóriába tartozik? Költői kérdés volt, ne válaszolja meg.
Mögötte állok meg, s a bal hónaljam alatt lévő pisztolytáskából elővarázsolok egy fegyvert. Általában nem hordok magamnál, de Afganisztánban bármi megtörténhet és annak fordítottja is, szóval mindenre fel kell készülnöm. Hátrahúztam a szánt, s ezzel új töltényt helyeztem a maroklőfegyver csövébe, mely tökéletesen illett ujjaim közé. Kibiztosítottam, majd Négyes tarkójához tartottam. - Egyszerű lenne meghúzni a ravaszt. Még csak magyarázkodnom sem kellene, hogy miért dobtam ki egy idejét múlt eszközt. Talán még jelentést sem kellene írnom.
Egyenes testtartással állok mögötte, figyelem reakcióját, s ha a legapróbb mozdulatot is tenné, azonnal meghúznám a ravaszt. Gondolkodás nélkül.
- Adjon egy okot Négyes, had szabadítsam meg attól a szaros életétől. Maga is tudja, hogy egyszer meg fog történni, miért húzzuk tovább? Én teremtettem, úgy fair, ha én is veszem el az életét. Senki és semmi nem fogja gyászolni, akkor meg minek élni egyáltalán? Mondja ki és megteszem, csak mondja ki!
Nem vártam meg a válaszát, és miközben elemeltem a fejétől a fegyvert, visszabiztosítottam azt. - Takarodjon!

***

- Hölgyeim és Uraim, üdvözlöm önöket az Air Afghanistan felségjelzés nélküli járatán. A repülési idő előreláthatóan tizennégy perc lesz, a hőmérséklet huszonnyolc fok, csapadék nem várható. Kérem kössék be magukat és élvezzék az utat! - a helikopter pilótája viccesre vette a figurát, amit szó nélkül hagytam, nem volt dolgom minősíteni. A Négyes csuklójára erősített szívmonitor által küldött adatokat figyeltem, az egyenletes görbét és az ideálisnál kicsit alacsonyabb pulzusszámot.
- Ébredjen Négyes. - töröm meg a csendet, amit csak ő hallhat, senki más a jármű legénységéből.
- Uram, a kávéja!
- Köszönöm katona! - kortyolok bele az italba, s hangosat hümmögve értékelem az ízeket. - Tudja, van abban valami sorsszerű, hogy maga ott izzad egy helikopterben, én pedig ebben a légkondícionált helységben élvezhetem a kávémat.
- Központ, itt Gunman Goose, megérkeztünk a bevetési zóna fölé, utasítást várunk.
- Gunman Goose, itt a központ. A csomag várható érkezése ideje tizenkét perc. Emelkedjenek műveleti magasságra és kezdjék meg a zóna felderítését.
- Központ, itt Gunman Goose, vettem és vége!
- Hallja Négyes, ezek a srácok pontosan tudják, hogy mi a feladatuk, nem kételkednek a kiadott parancsban és azt végre is hajtják mindenféle kérdés nélkül. - nevetem el magam, s a szuszogást a nő is hallhatta.

***

- Hölgyeim és Uraim, kigyulladtak a vörös fények, ami azt jelenti, hogy egy percre vagyunk a ledobási területtől. Kérem ellenőrizzék az ejtőernyőjüket, mert ugrás után nincs lehetőség újra megpróbálni, a pénztártól való távozás után pedig nem fogadunk el reklamációt. A másodpilóta és a magam nevében szeretnék köszönetet nyilvánítani, hogy az Air Afghanistan járatát választották, véleményük fontos a számunkra, így kérem, a bevetés után értékeljék a munkánkat a reptéren kihelyezett űrlapokkal, melyeket azonnal továbbítunk a támaszpont latrinái felé. S ne felejtsék a mottónkat: "Air Afghanistan - We deliver our bombs". Zöld fény, zöld fény, zöld fény!
- Ugorjon Négyes, földetérés után jelentse a pozícióját. Gunman Goose, itt a központ, a csomag megérkezett, ismétlen a csomag megérkezett. Már látniuk kellene az IV helyzetjelzőt.
- Központ, itt Gunman Goose, látjuk a helyzetjelzőt, mint egy karácsonyfa a téli tájban.
- Gunman Goose, kerülje a színes megjegyzéseket. - nem tudtam megállni, hogy nem minősítsem, annak ellenére, hogy pár perccel korábban eltekintettem ettől a helikopter pilótájával kapcsolatban.
- Vettem központ! Gunman Goose kerüli a színes megjegyzéseket!

Egy fiatal hadnaggyal beszélgetek, miközben egy pillanatra sem veszem le a monitorokról a tekintetemet. Négyes biometrikus adatai az egyiken, Gunman Goose hőkameráinak képe a másikon, a harmadik egy halacskás képernyővédő, mert éppen ahhoz volt kedvem, s a negyedik pedig jelentések, térképek, műveleti adatok.
- Itt központ, kezdje meg a műveletet. - belekortyoltam a kávéba, pontosan olyan, mint ahogyan szeretem. Sok cukorral és kevés tejjel. - Engedély megadva.
Mosolygom el magam, majd figyelem a biometrikus adatokat. Szívverés rendben és a többi érték is határértéken belül, ami egy apró hümmögést indukál bennem, hiszen nem számítottam erre. Több, mint tíz év telt el a kiképzése óta, történt ez a robbanás és még mindig olyan jó formában van, mint a kezdetekkor. Persze az elismerő szavak közlését hanyagoltam, mégsem tudhatta, hogy még mindig le tud nyűgözni.
- Vajon menne a mérföld kettő-ötven alatt is? - pontosan tudtam, hogy milyen sebességet választott, hiszen ezt is ugyanolyan erővel kellett beleverni a fejébe, mint minden mást a kiképzése során. S azt is tudta, hogy kérdésem valójában nem egy beszélgetés első mondata volt, hanem parancs. Az ő érdekében reméltem, hogy ennek eleget is tesz, melyet a monitoron keresztül látni is fogok. Bár a terep nehéz, homokos és sziklás egyszerre, de ha mindent úgy tesz, ahogyan tanulta nem lehet probléma.
- Központ, itt Gunman Goose, a célobjektumra egy három terepjáróból álló konvoj érkezett. Hét... nem kilenc embert látok kiszállni a kocsikból.
- Hét vagy kilenc?
- Kilenc. A hőkamera szerint mindenki kiszállt a járművekből.
- Köszönöm Gunman Goose! - mélyen szívtam be a levegőt, majd magam is a monitorra pillantottam, ellenőrizve a megfigyelő állítását. - Hallotta Négyes? Éppen most lett sokkalta érdekesebb a bevetése, de mindketten tudjuk, hogy ettől csak még éhesebb lett, igaz? A paraméterek nem változtak, továbbra is kerülje a konfliktust az őrökkel.
Hátradőltem a székemben, majd a halakat kezdtem figyelni. Azon tűnődtem, vajon továbbra is keretek közé kell Négyest szorítanom, vagy engedjek a gyeplőn és hagyjam, hogy azt tegye, amiben a legjobb. Könyökeim a karfán pihentetem meg, imára emelt tenyereimet pedig orrom előtt tartom, gondolkodó arcot vágva.
- Uram, talán valami probléma van? - a hadnagy vágott közbe, de nem válaszoltam neki, csak elhessegettem egyik kezemmel.
- Gunman Goose, jelentést kérek a kilenc célpontról!
- Egy kisebb csoport, hárman, a kocsik környékén maradt, a célobjektum észak-északnyugati oldalán. Ketten csatlakoztak hozzájuk az épületből. Szerintem üzemanyaggal töltik meg a járműveket.
- És a másik hat?
- A hőkamera nem lát át a falon. A nyugati fal még nem hűlt le eléggé, hogy átlássak rajta.
- Próbálták a keleti oldalt?
- Igen Uram, éppen arra manőverezünk. Várjon.
- Meddig?
- Tíz másodperc.
- Vannak még őrök az épületen kívül?
- Egy hőjelet veszek a déli fal mellől, kettőt járőr pedig óramutatónak megfelelően köröz az épület körül.
- És a benti jelek?
- Tisztább, sokkal tisztább. Hét jelet fogok a földszint egyik nagyobb szobájában, többségét alig tudja befogni a kamera, annyira kicsi. Talán gyerekek.
- Látom mire gondol. Lehet, hogy kecskék.
A Gunman Goose legénysége egyként horkant fel a nevetéstől, majd amikor a gép kapitánya végre összeszedte magát, megszólalt. - És mi tartózkodjunk a színes megjegyzésektől?
- Az emeleten mi a helyzet?
- Az emelet üres, legalábbis a kamera nem talál értékelhető hőforrást.
- Köszönöm Gunman Goose, figyeljék tovább az objektumot. Központ vége.
- Értem központ, Gunman Goose vége.
Elég sok ember ahhoz képest, amire számítottunk, de Négyes képességeinek ez nem lehet próbatétel. - Négyes, mikor ér az objektumhoz?