Tallulah be van szarva. Istenem mennyire imádom amikor ennyire elkapja a hótpara! Pedig nem tudom mit van úgy oda! Ennek a csajnak bitang jó teste van, talán egy-két konyhatrükköt megoszthatna velünk mit csinál magával, és persze nem lenne rossz ha fele akkora didkóim lennének mint neki. Nem mintha így első másodpercben öribari lenne kilátásban de soha nem lehet tudni. Itt vinnyog a fejemben, és persze nem bírom elcsendesíteni, de hangosan nem fogom letolni, csak befelé pisszegek, mert már kezd kiborító lenni a sápítozása. ~ Láttad ezt a nőt, Anabeth? Olyan mint egy hatalmas és nagy felnőtt kifestőkönyv. Én nem bízom a tetovált nőkben. A test egy templom, nem kellene így megszentségteleníteni.~ Jah mert amúgy ha megujjaznak akkor beindítják a nagyorgonát mi? Annyira prűd vagy néha Tal, hogy az már nekem fáj. Nem értem mi bajod a tetovált és izzadt nőkkel. ~ Az, hogy egy normális nő nem megy be egy ilyen hőkamrába azért, hogy izzadjon, és nem engedi meg, hogy fiatal lányok bejöjjenek utána, nem kínálja őket hellyel, nem mondja azt, hogy dobják le a textilt magukról és nem utolsósorban nem néz így…~ Miért hogy kéne néznie? Csukja be a szemét mert bejöttünk? Nem is értem mi az isten bajod van! Ez egy szauna Tallulah nem egy szwinger klub. Örülj, hogy nem oda vittelek! Persze nem hagyja abba és folyamatosan magyaráz, hogy nézzem meg azokat a mintákat...és jajj most hasra fekszik és jajj neki ezt néznie kell. Hát mivel még ugyanaz a szemünk, nem nagyon tudok ellene mit tenni. Ez ma az én napom, én ide jöttem és nem vagyok hajlandó csak azért becsukni a szemeimet, mert őt éppen zavarja egy szaunázó nő látványa. Kapjon már észhez! Oldalra biccentem a fejem és úgy nézem. Nem azt mondom elég bizarr lehet így hirtelen kívülállónak a látvány, de ez nem az aminek látszik. Jah ócska magyarázat. Na most azt hiszem gondban lennék, ha az ország éves fakitermeléséről és búzaexportjáról kezdenénk magas röptű elmélkedésbe, vagy elővadásznám Tal kedvenc témáját a belső falburkoló anyagokról és a színek harmóniájáról. Mondjuk harmónia az van a csajon. Úgy ki van varrva mint egy díszes vasárnapi asztalterítő, de esküszöm nem látok benne semmi rosszat. Na de álljunk meg egy polgári szóra! Most ő letegezett, okés, szarul jönne ki ha magáznám? Azt hiszem eléggé. Szóval valahogyan be kéne indítani azt a beszélgetést. Ha már voltam olyan pofátlan és rátörtem a nagy magányára az ajtót…. - Az a kopasz tag azt mondta, hogy bírod a társaságot, én meg most vagyok itt először, gondoltam hát akkor már miért ne? Szóval kösz, hogy nem hajtasz el!- beljebb csattogtam a csupasz talpammal és a szabad részen leültem. Ó baazz! És akkor ez ennyi? Itt ülünk és izzadunk? Hosszú távon kurvaunalmas. Két kezemet magam mellé teszem és úgy nézem a csajt, majd valami pofátlan indíttatásból megszólalok. - Azok igaziak? Mármint nem a tetkók! Én is akarok magamnak. Mármint tetkót.- a fejemmel a mellei felé biccentettem. Hát na! Mondjuk nem éppen társalgásra rendezkedett be a csaj, ez látszik abból, hogy éppen valami zen státuszba akarna eljutni...én meg hát itt vagyok és nem nagyon hagyom. - Százharminc? Hú az jóóóóóó!- nyújtom el a végét, bár tudnám miapicsának örülök ennyire? - Hát nem tudom mennyire mondjuk. Majd még eldöntöm, hogy a végére rizzsel vagy salátával tálaljanak, vagy hercegnőburgonyával…- na ennél a szónál akadok el. Tal takarodj ki a fejemből! Bazmeg itt lelkendezek a nő melleiről meg tetkóiról és ilyet mondok, hogy hercegnőburgonya! ~ Most miért? Nagyon finom és nagyon szépen néz ki ahogyan rózsa alakúra megformálják. Szinte művészetté emelik az egyszerű tört krumplit..~ És még én vagyok a hülye, mi? ~ Amúgy nem tudom miért mondtad neki, hogy tetoválást akarsz? Én nem akarok semmit a testemre. Érted Anabeth? Meg ne próbáld….~ jajj na mindjárt megijedek a fenyegetőzésétől! Imádom amikor ennyire a szívére tud venni mindent és ilyen baromi egyszerű átkúrni az agyát. Jó persze van amikor átlépem az általa felállított határokat, de azért olyat amit neki is bámulnia kéne nem csinálnék. Nem vagyok egy szívtelen ribanc. - Figyu! Amúgy ebben mi a jó? Mármint itt vagy nézel ki a fejedből, lemész alfába, megcsókolod Buddha lábát, részegre vedeled magad a képzeletbeli Gangeszből….meg úgy átéled az összes spirituális élményt, aztán kimész és úgy na hát úgy ennyi?- forgattam meg a szemeimet. Én tényleg érteni akartam. Vannak nekem is ilyen elvetemült pillanataim. Tallulah építészetet választott, ezt tanulja. De engem mindig érdekelt a kultúra, meg az ilyen kulturális élmények. De nem az a száraz szar amit a suliban tanítanak, hanem amit te élsz át ami kézzel fogható. Én pedig , hogy átérezzem a fílinget szépen leterítem a fürdőlepedőt, és a csajhoz hasonlóan elhasalok én is rajta. Hát engem nincs ami megakasszon. Ezazértgáz!
- Azt hiszem, el kell beszélgetnem kicsit majd Bobbal. A kopasz tag, még mielőtt kérdezed. - nem haragudtam rá, miért is haragudnék, de nekem a szauna magányos műfaj, nem kell hozzá társaság. Virtuálisan vállat vonok, majd annyiban is hagytam volna, de a lány nem. Kérdezett, majd habogott, magyarázott és pontosított, márha a kétszázzal jövő szavakat lehet annak nevezni. - Mondjuk úgy, a plasztikai sebészet segített egy kicsit a természetnek. - miért ne válaszolnék erre a kérdésre? Vannak helyzetek, amikor fel tudok úgy öltözni, hogy senki meg ne mondja rólam a kis beavatkozás meglétét, de amikor lehull a palást, amit mások csak ruhának tartanak, megmutatkozik az orvos munkája. Szerintem gyönyörű és szép, az pedig ritkán érdekel, hogy mások mit gondolnak erről. Az ő bajuk, ha nem tudnak túllépni azon, hogy nekem így tetszek igazán. - A tetoválást viszont jól gondold meg, egy életre szól, legalábbis azt szokták mondani, és ha egyszer elkezded, nem tudod abbahagyni. Már hónapok óta gondolkodom egy újabb varráson, és a következő is körvonalazódik bennem... Ennyiben akartam hagyni, de a lány hirtelen átváltott némi kulináris diskurzusba, ahová nem tudtam követni, így inkább figyelmen kívül hagytam a megnyilvánulást. Próbáltam visszatalálni az egy útra, a megvilágosodás mindent kifehérítő állapotát, de csak nem hagyja abba, amit egy kicsit bánni kezdek, de nem adok neki hangot. Ha kérdése van és bátorsága is, hogy feltegye azokat, akkor miért ne válaszolnék? - Mindenkinek mást jelent a szauna. - osztom az észt, mintha én lennék a mindent tudó bölcs. - Nekem kikapcsolódás. Azért jövök ide, hogy ne legyek máshol, hogy elbújjak a világ elől és az ajtón kívüli zűrzavar ne érdekeljen. El tudok szabadulni attól pár pillanatra, ami odakint rám vár... Ihatnék is akár, de nagyon rosszul viselem a másnaposságot, szóval inkább így nyomok kikapcs gombot az agyamnak. Feltápászkodom, leülök vele szemben, pont abban a pillanatban, amikor levette a lepedőt és lehasalt. - Persze van, aki esküszik arra, hogy jót tesz az egészségnek, méregtelenít, de ez a része nekem nem annyira izgalmas. Viszont, ha jól érzem, akkor te csak úgy idejöttél, lesz, ami lesz alapon? Tetszik, kicsit fiatal, de mindenképpen vonzó. Aprót sóhajtok, hogy nekem mikor volt ilyen roppanós seggem, de sajnos eljárt már felettem az idő, megvénültem. Sóhajtottam egy keveset, de be kellett vallanom magamnak, hogy azért még jó karban vagyok tartva. - Mit varratnál magadra? Valami egyszerűt, csak azért, mert menő vagy lenne jelentéstartalma? - elnézegetem a testét, s kicsit be is kell harapnom alsó ajkamat, annyira tetszik, amit látok. Lehet, hogy ki kellene függesztenem magamra, hogy mindkét ligában játszom és előttem csak saját felelősségre vetkőzzenek le fiatal lányok. Kinyújtózóm, majd hátamat a szauna falához tolom, jobb lábamat felhúzom és arra könyökölve várom válaszát. Lehet, hogy eddig rosszul csináltam és a szauna mégiscsak jó társasági esemény?
Mit mondjak? Van egy csöpp anyakomplexusunk, de ezen ne csodálkozzon senki. Nekünk minden nő harminc felett már egy két lábon járó potenciális anyapótlék. De ennek a csajnak ha agyon vernének se tudnám megsaccolni a korát. ~ Segítek, harminc felett van.~ Kösz bazmeg, nagy segítség vagy! Ezt én is gondoltam, de úgy értettem, hogy nem mondanám meg róla. Van valami a hangjában, a testtartásában ami alapvetően vonzó az én...hogy is szokták mondani ezt a kurvaokosok? Pubertánsban ébredő nemiségemnek? Na erre varrj gombot! Hallom ám sikoltozni és tiltakozni Tallulah-t de elnyomom. Ez továbbra is az én napom, akadjon már le rólam. Kezd egyre elviselhetetlenebb lenni, hogy mindig mindenbe bele akar szólni, és állandóan csak arról magyaráz, hogy mit miért nem kellene megtennünk. De úgy vagyok vele, hogy ha már ennyire ritkán enged szabadon, akkor én ezeken az alkalmakon szeretném azt megélni amit én akarok. Mert...na érted, nekem is vannak szükségleteim, még akkor is ha ő erről nem vesz tudomást, ha nem foglalkozik azzal, hogy én mit szeretnék vagy mit akarok. Csak állandóan az elfojtás...a szemérmesség...a visszahúzódást a nyálromantika. ~ Gúnyolódj csak, ez nagyon megy neked! Egyébként meg jössz itt nekem a nagy kemény szövegeiddel és közben kiderül, hogy te is éppen úgy érzésekből vagy összerakva mint én.~ Mert én is te vagyok, baszod! Úgy tűnik húsz év kevés volt, hogy ezt felfogja. Reménytelen. Na a lényeg, hogy szépen elhelyezkedem, és valami beszélgetést próbálok kezdeményezni a csajjal. Nekem bejön baromira ahogyan kinéz, de tényleg. Tök rendben van. Nem tűnik kettyósnak, vagy éppen olyannak aki a bőre alól fog előhúzni egy katanát, hogy miszlikre szabdaljon, és sokan bármit is gondolnak a tetovált emberek rohadtul szelidek. Mármint a maguk módján. A hangja meg….na hát el tudtam volna képzelni rá az esti mesét hat évesen. De ez van. Szóval az első ami érdekel a mellei. Mert most mi érdekeljen? Az agytérfogata? Szép formás még akkor is ha nem a természet műve. Mármint a mellei nem az agytérfogata. - A plasztikai sebészet néha segíthetne itt agyban is néhány embernek. Van akire ráférne, sajna.- kocogtatom meg a halántékom, és még véletlenül sem magunkra gondolok. Mi szerintem halál rendben vagyunk. Ketten osztozunk egy testen. Ellenben az anyánkra ráférne egy agynagyobbítás. Mondjuk úgy minimum a triplája, hogy végre észhez térjen és ne önmagát pusztítsa. Egy drogos kurva, semmi több. ~ Azért több tisztelettel beszélhetnél az anyánkról. Mégiscsak ő szült meg.~ Ahha. Megszült és megdöglöttem, mert még akkor sem volt hajlandó letenni a kokót amikor már jócskán domborodott a hasa. Te meg...nézd meg! Egyetemre jársz a fasztudjaminek….és közben lelkibeteg faszikról ábrándozol. Hány normális pasid volt az utóbbi uszkve két évben? ~ Miért neked több volt?~ Hát ha én vagyok éppen észnél legalább a pókhálókat kiseprem ahonnan ki kell. Na itt aztán bekussol és nem pofázik. Szeretem amikor magába száll, én meg tovább dumálhatok a csajjal. Amúgy az a fura, hogy fel sem nagyon tűnik éppen, hogy nincs rajtunk ruha, mégis teljesen hétköznapi témákról dumálunk. Na látjátok, ez a baj a világgal. Mindent a külsőségekre alapoz. - Nekem úgy teljesen kerek amit a szaunáról mondasz. Komolyan. Ez így...szóval érted. Mindenki akivel eddig dumáltam az lerázott, hogy menj és próbáld ki akkor majd megtudod milyen. Kipróbáltam, de nem tudtam meg. Nekem kellenek mások véleményei, hogy abból kerekebb képet kapjak, hogy beletegyem a saját gondolataimat is.- fészkelődök, mert egyrészt rohadt kényelmetlen ez a szar, másrészt, meg már zsibbad a lábfejem, harmadrészt, a hátam közepén végigszánkázó izzadságcseppek cefetül csiklandoznak. ~ Te mióta vagy ennyire filozófiukus jellem?~ Csak amióta te szűz. Beléfojtom a szót, és egy időre megint elhallgat, én meg újra a nőre figyelhetek. Megvonom a vállam, amikor végül elhasalok, és felemelem a lábam, majd úgy térdből meghajlítva kalimpálni kezdek vele valami ritmusra...vagy ritmustalanra. Mindegy is. - Amúgy ez az első, hogy kipróbálom a szaunát. Ma van a szülinapom. Szóval az izzadást egy új dimenzióba emeltem. Mondtam is magamnak: Anabeth ebben most kurvajó leszel!- röhögök, de ez az igazi felszabadult nevetés, amit persze el kell rontania neki is…. ~ Te nem vagy Anabeth és nem ma van a születésnapod.~ Én ma Anabeth vagyok, és ma van a szülinapom. Megállapodtunk. - Amúgy nem tudom...talán Janust vésetném a testemre. Ő tudod ki volt nem?- Tal hallgat. Azt hiszem elevenébe találtam a témával. Közben a csaj másképp helyezkedik és én is a könyökemre támaszkodva figyelem. - Neked van kedvenced? Illetve olyan amit soha nem bántál meg, hogy magadra varrattad. Aminek tényleg jelentése van.- őszintén érdeklődöm, és már hallom is a hangot legbelül ami kétségbeesetten dörömböl és én nagyon sunyin elvigyorodom magamban. ~ Anabeth….ne csináld….kérlek!~ Mit? Nem is csinálok semmit. Szaunázom és jól érzem magam. Esküszöm kezdesz paranoiás lenni Tallulah.
- Boldog születésnapot Anabeth! - valamiért kitörő örömmel fogadom, hogy éppen ma van a lány születésnapja, s ezt ilyetén ünnepli meg. - Tara vagyok. Hajolok előre, majd nyújtom a kezemet is, s ha oda ügyeskedi a sajátját, akkor mancsolok vele. Olyan huszonkevésnek saccolnám, és csak kicsit furcsáltam, hogy nem a családjával, barátaival és ismerőseivel van egy ilyen jeles napon. Mondjuk ez rólam is elmondható, hiszen az utolsó két születésnapomat egyedül töltöttem: tavalyelőtt Las Vegasban, tavaly pedig Floridában. Idén még az utazás is kimaradt, szóval nem teszek fel kínos kérdéseket. - Janus ... Janus ... valami dereng, de az ilyen római kori cuccokban sosem voltam otthon. Az egyetlen dolog, amiben jó vagyok és köze van az olaszokhoz, az a pepperonis pizza mérhetetlen fogyasztása. - a titok nyitja a rettentő jó anyagcsere. Persze azért a hét három napján edzőcuccra váltok és égetem a zsírt, de sosem voltam túlzottan vaskos lány, annak ellenére, hogy ettem ... mit ettem, zabáltam, mint egy barom. Bármit és bármennyit. - Mindig mindegyiknek van jelentése, ha nincs, akkor miért akarnám megörökíteni a bőrömön? Miért akarnék emlékezni a főiskolás szerelmemre, ha csak két hónapig tartott? - elnevetem magam, majd a bal vállamra böktem. - Ez Vegasban készült, fergeteges két hetet töltöttem ott, s olyan jó emlékekkel jöttem vissza, amit egyszerű képek sosem adhatnának vissza. Viszont itt van ez a tábla, Las Vegas ikonikus védjegye, erről pedig mindig eszembe fog jutni, hogy hol voltam és mit csináltam. Bár a reggeli ébredések egy részét azért megspóroltam volna magamnak. Ó, azok a koktélok és lenge erkölcsű lányok... Imádtam minden percét. - Viszont nem tudom, hogy tudnék e választani közülük, melyik a kedvencem. A kézfejem ez a két virág mindig a két nagyanyámra emlékeztet, a jobbomon ez a koponya a kemény rock szimbóluma, ez a hajó a combomon a szabadság, a függetlenség jelképe és egyben a biztos kikötő, az otthon szimbóluma is... Egy pillanatra abbahagyom a szavak áradatát, majd megállok egy pillanatra. Nagyapám jutott eszembe, aki a legnagyobb rajongóm volt. Sosem tudtam olyat tenni, ami nem nyűgözte volna le, amitől ne lett volna büszke rá, s mindig azt mondogatta, hogy higgyek magamban. Sajnáltam, hogy nem érhette meg a napot, amikor végre a Boston Globe hasábjain jelent meg egy írásom, de hiszem, hinnem kell abban, hogy tudta, hogy egyszer elérem a célomat. - Nem sokan látták még ezt a tetoválást, nem olyan egyértelmű helyen van, hogy bárki észrevegye. - felállok a helyemről, majd két rövidke lépéssel Anabeth mellé kerülök. - Szabad? Mutatok az előtte lévő kis helyecskére, s neki egy kis fészkalódással jár majd, ha engedi, hogy leüljek. - A nagyapám nagyon közel állt hozzám, és bármikor gondolok rá, szinte mindig elérzékenyülök... Hátamat mutatom a lánynak, majd a vöröslő hajzuhatagot félresöpröm, hogy meg tudjam mutatni a tarkómat neki. Kicsit hátradőlök, hogy könnyebben olvasható legyen a "Believe" felirat. - Hitt bennem és tudta, hogy egyszer még sokra fogom vinni. Nem tudom, hogy megszolgáltam a hitét vagy sem, de ez a tetoválás rá emlékeztet, s mondhatjuk azt, hogy ez a kedvencem... Szipogva fordulok vissza Anabeth-hez, s egy könnycseppet is kitörlök a szememből, majd szinte nevetve kacagok fel, mert tudom, hogy nagyapám nem akarná, hogy miatta sírjak. - Szóval kell a jelentés, kell, hogy számítson valamit a tetoválás. - közelebbről is megfigyelem őt, ahogyan talán még mindig engem figyel, szemében talán még mindig egy érdeklődő kíváncsiság. - S mondd csak, neked mit jelent ez a Janus krapek?
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Egyszerre kettő még nem megy, így a padra dobom az edzőcuccomat tartalmazó táskát a stúdió előtt, hogy megtöröljem az arcom. Kíméletlenül hajtom magam, hogy a lehető leghamarabb formába jöjjön a vállam, ez azonban nem olyan könnyű, mint amilyennek gondoltam. Továbbra sem tudom még használni és felettébb kezd idegesíteni, ilyenkorra már azt vártam, legalább a táskát fel tudom a vállamra dobni, és meglengetni a karom. De még mindig szép kényelmesen elpiheg a pólyában, amit a nyakamba dobva hordok. Egyszerűen nem engedelmeskedik a gondolatomnak a karom, se emelni, se fogni nem tudok vele, darab rongyként lóg a rehab után is és a gépezés után is, néha felmutatva némi halvány reményt, hogy másnapra megint kukázhassam. Ha záros időn belül nem fog változni semmi, újabb műtétek várnak rám, és továbbra sem dolgozhatok. Minden megoldható a karomban, pusztán idő kérdése. Meg az én idegeimé, amiből egyre inkább fogyóban van a mennyiség. - Csessze meg – hajolok le a mobilért, egy kézzel ezt a durungot lehetetlen kezelni, legfeljebb valóban telefonálni tudok, mást nem. Eddig még nem esett úgy pofára, hogy összetörjön, mégis, szerintem előbb-utóbb meg fog történni, ahogy próbálgatom a sorozatos szerencséjét.
Bevallom, hogy az utóbbi időben egyre inkább élvezem azt, hogy önállóan igyekszem magamról gondoskodni és nem másokra támaszkodni. Az pedig, hogy már a legtöbb helyre egyedül járok nem csak azért jó, mert képes vagyok gondoskodni magamról, hanem azért is, mert így legalább nem kell attól félnem, hogy az anyám és az apám útja kereszteződik egy-egy ilyen szállítás alkalmával. Megértem, hogy nem bírták egymás mellett, de ha békésen be tudták söpörni a szőnyeg alá a problémáikat úgy, hogy ebből én semmit ne vegyek észre, akkor igazán hálás lennék, ha ezt a hozzáállását továbbra is fenntartanák, de úgy tűnik, hogy ez egyelőre csak egy álom marad, mert valahogy mindig marakodniuk kell, amikor meglátják egymást. De igyekszem az egészet kizárni, de tulajdonképpen az életem egy részéről beszélünk és ezt én nem tudom csak úgy besöpörni a szőnyeg alá, habár a legjobb emberektől tanulhatnék. A stúdióhoz érve egy ismerős arcot pillantok meg, ahogyan boldogulni próbál és lehet, hogy nem túlzottan vágyik a társaságomra én azért mégis odagördülök hozzá, hiszen már elég régen láttam. Mondhatni eltűnt, mint a kámfor és most sem úgy tűnik, hogy a legjobb formájában van, de inkább jobb nem is firtatnom. Már kezdem megtanulni, hogy amit az emberek el akarnak mondani azt el fogják mondani és puhatolózni lehet egészen odáig, amíg nem érződik úgy, hogy ki akarjuk kényszeríteni a másikból a szavakat. Én pedig csak, akkor kezdek puhatolózni, ha már nem bírom tovább és a kíváncsiságom eluralkodik rajtam, de most azt hiszem, hogy egy darabig még tudok uralkodni rajta. - Étienne. Jó újra látni. - Gurulok oda hozzá hatalmas mosollyal az arcomon. - Mi a helyzet veled mostanában? - Igyekszem semmi konkrétra rákérdezni, bár talán vele szemben a nyilvánvalóra egyszerűbb lenne rákérdezni, mintsem teljes választékot adni a válaszok területén.
A mobilt próbálom felhalászni a járdáról, nem veszem észre a mozgást mellettem, csak a hangot. Hirtelen fordítom oda a fejem, amit nem kellett volna. - Sarah? – a mosolyt látva, viszonzom. Kedvelem, nagyon erős személyiségnek tartom, még akkor is, ha talán ő is éppen olyan álarcot tesz a világ felé, mint amit én tettem fel bátyám halála óta. Az azóta eltűnt, a semmivé foszlott, nem olyan régen nagyon megváltoztam, némi álarc maradt, de az már valahogy egészen más. A szemeim is élettel teltek meg, még ha éppen a mobillal is hadakozom. - Szia! Nekem is téged – végre megvan az átkozott, mielőtt leülnék, egy puszit nyomok Sarah arcára. - Sok minden és unalmas. Veled? – a karom egészen észrevehetően hasznavehetetlen, mintha kiegészítenék egymást. Nem csak egy pillanatra érzem át Sarah gondját, hanem teljesen át is élem. Feszült és ideges vagyok, hogy nem tudom használni a karom, de ez még mindig messze van attól, hogy Sarah nem tud járni. Nekem még van lehetőségem, remélem, hogy újra tudom használni egyszer a karom. De az idegtépő tanácstalanságot és bizonytalanságot csak egy ideig tudom elviselni. - Merre tartasz? Időre mész? – feltartani nem akarom, de azt nem fogom megkérdezni, úgy feltenni a kérdést, hogy siet-e. - Jó, oké, elmondom, úgyis tudom, hogy kifúrja az oldaladat a kíváncsiság – Sarahval sosem voltam távolságtartó, benne, legyen akármilyen szomorú is, mindig a vidámság és jókedv járt át, közvetlenné váltam vele. - Összeverekedtem valakikkel. De sem az eseményre, sem voltaképpen az aznapra nem emlékszem – emlékszem, pusztán nem mondom el senkinek, mert lezártam magamban és nem akarok az esettel többet foglalkozni, elég nekem a karommal lefoglalnom magam. - Érzem a karom, de nem tudom mozgatni. Pár műtét után talán. De a talánt ne mond el senkinek.
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Tárgy: Re: Sunshine Tornastúdió Csüt. Május 04, 2017 7:21 pm
- Eszemben sincs! - vágom rá azonnal, s legszívesebben kiszállnék a kocsiból azonnal, ha nem éppen egy hatsávos út legbelső sávjában haladnánk. Úgy nézek Heidire, mintha szellemet látnék. - Az egy dolog, hogy elmegyek veled terhestornára ki tudja hanyadszor, de arról szó nem eshet, hogy éppen oda menjünk. Milyen neve van már? Mint egy buzibár. Sunshine Tornastúdió. Behalok. Eddig úgy volt, hogy oda megyünk, ahová szoktunk, s ez a helyszínmódosítás így - mondván, hogy útba esik vagy valami ilyesmi - eléggé rosszul érint. Na nem annyira a hely neve, semmint a recepciós kisasszony kiléte miatt, akit éppen mostanában fűzögetek, de akinek dunsztja nincs arról, hogy van egy húgom, aki ráadásul állapotos is, szóval elég szépen néznénk ki, ha ott megjelennék Heidivel. Pláne, mert eddig még mindig azt hitték, hogy én vagyok a gyerek apja. Én nem tudom, hogy milyen elcseszett egy társadalomban élünk. Miért nem lehet elhinni azt, amit egy bababusz - nevezzük anyának - mond arról, hogy márpedig ő egyedül vállalja a gyereket? Mindenütt csak legyintettek ránk amolyan persze-persze módon, de könyörgöm! Milyen hülye apa lenne az, aki elmegy a csajával mindenféle fertelmes, női tornákra meg vizsgálatokra és közben letagadja a kilétét? Abszurdum. De azért a személyimet nyilván nem lobogtatom mindenütt. - Kegyelmezz, kérlek! - nyüszítek, mint valami sarokba szorított kutya, de közben azért leparkolok a Tornastúdió épülete előtt. Oldalra pillantok az anyósülésen ülő húgomra. - Egyébként nem ér ez rá? A múltkor még azt mondtad, hogy pihenned kell, meg minden. Árt a babának. Tudod. Én csak vigyázni akarok rád. - meg a magam ázsiójára - de ez nem teszem hozzá a végére. A motort nem állítom le, még reménykedem, hogy nem kell oda bemennem. Elég volt egyetlen kóbor pillantást vetnem az üvegen át a recepcióra, hogy lássam: Lucy van műszakban. Remek. Fuccs egy szép reményű egyéjszakásnak, hogyha oda mi most bemegyünk. Mélységesen - és a lelkem mélyén tudva: hiába - remélem, hogy Heidi kiadja az ukázt, mely szerint mégis mehetünk haza. A légyszi csak azért nem hagyja el a szám, mert az lealacsonyító lenne. Odáig azért nem süllyedek.
Heidi Wagner
Avataron : Phoebe Tonkin Kor : 31
Tárgy: Re: Sunshine Tornastúdió Csüt. Május 04, 2017 9:12 pm
Alighogy összekészülődtünk sz induláshoz a tornára, érzékeltem, hogy a zsebemben megrezzent a telefonom, de már az autóban ülve tudtam elolvasni az üzenetet, amely valahogy nem váltott ki ujjongást a testvéremből. - Nekem egy szolárium jutott róla eszembe először, de a buzibár dologgal te nyertél. - jegyeztem meg szem forgatva. Ennek ellenére persze eszem ágában sem volt, nem megjelenni a tornán. Ez egy olyan kismamáknak szóló csoportos foglalkozás, ahol lényegében azokat az izmainkat késztetjük némi mozgásra, amelyeket majd a baba is a szülésnél. Igazából persze leginkább a szocializálódásról szól és arról, hogy ne a bölcsődében illetve majd később az óvodában keresgéljünk barátokat a gyerekeinknek. Mert abban egyetértek, hogy ők már most érzékelik maguk körül a külvilágot. Ezért is tanácsolta a nőgyógyászom, hogy hallgassak klasszikus zenét, mert az nyugtató hatással van a picurra is. Ha még szeretném, nem is lenne rossz. - Na, figyelj egész héten pihentem. Arról nem beszélve hogy a torna azokat az izmokat mozgatja meg a testemben, amelyeket a szülésnél is igénybe veszek majd. Esetleg a te kezedet törhetem el majd a heves összehúzódások közepette? Még ez sincs kizárva, majd Lars valószínűleg 10 perc után elájulna, és lehet önzőség, de szeretném ha a doki minden figyelmét rám összpontosítaná. - ezzel a végszóval szálltam ki az autóból, majd hátrafáradva a csomagtartóhoz magamhoz vettem a sporttáskámat. Ahogy visszasétáltam a járó motorú autó vezetőüléséhez elkaptam bátyám kétségbeesett pillantását, amelyet a stúdió ablaküvegén át a recepciósunkra vetett. Az összes kismama azt hitte, hogy születendő gyermek apja Wald, így hamar megértettem honnan fúj a szél. - A csinos kis Lucy... na gyere szépen, hogy ne mondhasd undok testvér vagyok. - kacsintottam rá a bátyámra és már meg is volt egy remek kis terv a fejemben. Sietős léptekkel indultam az épület felé, fülemhez tartva a telefonomat, mintha éppen ingerülten beszélnék valakivel. Persze elég volt Markra gondolnom és az ingerületem a hormonoknak hála azonnal forró dühvé változott. - Na idefigyelj te mocskos szemét láda! Attól hogy teherbe ejtettél, majd elhagytál még semmi közöd nincs hozzám, jobb ha ezt minél előbb felfogod! - vágtam le a telefont a megdöbbent recepciós kislány előtt, aki panorámából hallgatta végig életem valószínűleg legnagyobb színészi alakítását. Sóhajtva tettem le táskámat és vettem elő a személyimet, amivel be kellett csekkolni, hogy a tornára érkeztem. - Bocsi az előbbiért, de tudod a hormonok. Ohh, szólnál kérlek a bátyámnak, hogy jöjjön utánam, még éppen parkol. - intettem kifelé az üvegen Wald felé, majd egy derűs mosollyal eltrappoltam az öltöző felé hogy farmer blúz összeállításomat lecseréljem valami kényelmesebbre.
Waldemar Wagner
Avataron : luke evans Kor : 43
Tárgy: Re: Sunshine Tornastúdió Csüt. Május 04, 2017 10:08 pm
Mondhatnám, vagyis kéne mondanom, hogy az nem juthat eszembe, mert oda nem szoktam járni, de igen rosszul jönne ki úgy, hogy előtte meg a melegbárt emlegettem, ahová pedig pláne nem járok, szóval inkább csendben maradok és inkább megforgatom a szemeimet. Kinek mi. Tipikus nő és még ráadásul ki szokta kérni magának. Ez az, amit nem tudok magamban tartani. - Jellemző. - froclizom lendülettel, de csak szeretetből, természetesen. Nem venném a lelkemre, ha valaha véglegesen összerúgnánk a port, de ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok hajlandó úton és útfélen kiszívni a vérét ott ahol tehetem és ott is, ahol egyébként nem, csak én érzem úgy, hogy igen. - Most ezzel azt akartad mondani, hogyha eljársz ezekre a tornákra, akkor nem lesz majd fájdalmas az összehútódásod? Jézusom, Heidi! Ezt a baromságot ki etette meg veled? Minden nő nyüszít mint a kutya, amikor szül, ez folyik az összes filmből és sorozatból. Gondolod, hogy a készítők mind olyan hülyék, hogy ne tudnák, hogy lehet ilyen tornára is járni? - logikus okfejtés, naná. Klasszikus férfiaggyal elgondolt valami, de mit is várnak tőlem? Férfiből vagyok. És attól, mert a Lars illető megjegyzésre elröhögöm magam, a többi véleményem még nem változik és muszáj vagyok ki is mondani. Bármit, csak ne a Sunshine-ba menjünk. Csak. Ne. Oda. - Kezdjek félni? - viccelem el. Nem vagyok az a félős típus, sokkal inkább a fejjel a falnak, éppen ezért nem készülök fel eléggé a hurrikánra, amit Heidinek hívnak. Sorsomba beletörődötten teszem ki a lábamat a kocsiból, s csippantom be magunk után a központi zárat, hogy aztán odabent kitörjek mint egy vulkán a hozzám intézett szavak hallatán. Vagyis majdnem robbanjak. Első mérgemben nem véve észre a telefont azt hiszem, hogy hozzám beszél - vagyis engem illet szép szavakkal, amíg én kint vagyok, ő meg már bent kiabál, mint egy eszelős -, s így azért nem segítene közelebb a célomhoz. De aztán realizálom, hogy kivételesen tényleg nem az én kontómra szórakozik a kishúgom, úgyhogy gondolatban kalapot is lengetek előtte. - Hello! - engedek meg magamnak egy hanyag, de azért sármos mosollyal fászerezett intést Lucy felé, aki annak rendje és módja szerint leadja az üzenetet, amit kell, de hozzáteszi azt is, hogy kicsit azért meglepődött. - Min? Hogy nem vagyok az az élete párját terhestornára kísérő típus? - gurul elő belőlem a jókedélyű kérdés. Legyintek mellé, jelezve, hogy ezt majd megbeszélhetnénk ám még, majd dolgomra indulok Heidi után. A teremben találkozunk. - A külleme is olyan, mint egy buzibáré. - súgom a fülébe. Jogosan merülhet fel benne a kérdés, hogy vajon mégis honnan tudom miképp néz ki egy olyan bár. Larstól, természetesen. Őt is kellett kísérgetnem már, s őszintén nem tudom melyik hely volt megalázóbb, az vagy ez. - Nem hallottam ám minden szavadat. Mit is kiabáltál a telefonba pontosan?
Heidi Wagner
Avataron : Phoebe Tonkin Kor : 31
Tárgy: Re: Sunshine Tornastúdió Csüt. Május 04, 2017 10:53 pm
Amióta az életem London egyik mellékutcájában kisiklott, nagyon megváltozott a gondolkodásmódom. Többek között a férfiakat tekintve, viszont abban a pillanatban amikor hazajöttem hozzájuk nem férfiként láttam őket, hanem egyszerűen a testvéreimként. Talán ezért voltam képes hozzájuk költözni, még ha a mai napig nem is vagyok képes velük őszintén beszélni azokról a dolgokról hogy mik voltak, amik ilyenné formáltak engem. És hogy milyenné is? - Nem vagyok mozgássérült, ép a kezem, magam is ki tudom nyitni az ajtót. - morgom oda valószínűleg az egyik szerencsés apukának, aki szélesre tárja előttem a női öltöző ajtaját, pusztán udvariasságból. Valószínűleg még új a csoportban, tekintve hogy a visszatérő férfiak pontosan tudják jobb ha tartják tőlem a minimum három lépés távolságot. Az arckifejezéséből ítélve pedig úgy látom, hogy először és utoljára próbált nekem szívességet tenni. Nagyon is rendben van ez így. Persze nem mások szerint. A londoni kórházban a nővér azt javasolta fel kellene keresnem egy pszichológust. Én is hasonló kedves válaszban részesítettem őt. Ilyen gondolatok közepette vettem fel fekete cicanadrágot és egy sötétkék félhosszú ujjú felsőt a kényelmes mozgás érdekében, illetve egy edzőcipőt. Régen futni jártam, ami nagyon hiányzik, de le kellett róla mondanom. Miután átöltöztem és az egyik kóddal zárható szekrénybe helyeztem a személyes dolgaimat a terem felé veszem az irányt és belépve, azonnal a bátyámat kezdem keresni. - Hát nézd a jó oldalát, elvileg egyszeri alkalom hogy ide kell jönni. - fordulok meg, amikor magam mögül hallom meg a hangját. Eddig valószínűleg a recepciós lánnyal váltott néhány szót. Nem mintha olyan nagy szakértője lennék a párkapcsolatoknak, de a bátyámnak lassan ideje lenne megállapodnia. Persze ezt eszem ágában sincs hangosan vele is közölni. - Ami pedig a másik dolgot illeti. Nem azt mondtam, hogy ha tornázok nem fog fájni, hanem hogy kevésbé fogja leterhelni a szervezetemet. Teljesen más érzés, amikor legelőször futsz le 5 kmert, nem pedig már a harmadik alkalommal. - magyarázom el pontosan mire is jó ez a terhes torna. Más különben valószínűleg otthon is tornázhatnék. Nem is lenne rossz, de nem tudom mennyire értékelnék ha hetente kétszer háromszor a falhoz kellene tologatni az összes bútort, ami csak az utamban van. Komplett lakásátrendezésre kerülne sor. Szerintem szívesebben fuvaroznak a tornastúdióba, de majd hazafelé felvetem a lehetőséget Waldnak. Illetve elkészítem a kedvenc ebédjét holnap, köszönetképpen. - Tömören, elmondtam minden disznónak aki teherbe ejtett és kijelentettem, hogy miután megcsalt semmi köze hozzám és a kisbabámhoz. - simogattam meg angyali mosollyal az arcomon a pocakomat, majd oldalra lépve kiválasztottam egy sötétkék színű feltekert habszivacsot és az ablak mellé közvetlen terítettem le. Időközben már megérkezett az állandó szomszédom is, Isabella. Kedveltem őt. Őt tényleg megcsalta a párja, ezért hozzám hasonlóan egyedül álló anya lesz. Neki viszont egy nővére van, aki ingatlan adás-vétellel foglalkozik, így egyedül jár a tornára. - Kíváncsi leszek, ma milyen feladatokat kapunk. - dünnyögtem az orrom alatt Waldnak címezve, mert pontosan tudtam, mennyire nem csípi az oktató egy két megmozdulását.
Waldemar Wagner
Avataron : luke evans Kor : 43
Tárgy: Re: Sunshine Tornastúdió Kedd Május 09, 2017 6:59 pm
Felszisszennék, ha hallanám a replikáját, de mivel nem vagyok ott, legyen az annak az apucinak a dolga, akit ér a villámcsapás, aminek a neve Heidi Wagner. Nincs énnekem bajom az ő erős személyiségével, de az tény, hogy nem bírunk megmaradni egymással veszekedés nélkül huzamosabb ideig. Ettől még szeretem, a világon bármit megtennék érte, de együtt tudok érezni - és egyet is tudok érteni - azokkal, akiknek van szerencséjük belekóstolni a mi Heidink jellemébe. Mindnek elég egyívású a véleménye róla és ezért egyiküket sem hibáztathatom, s nem is teszem. Csak a cipőmet vagyok hajlandó átcserélni, s azt is csak azért, mert kint fityeg az a nevetségesen giccses tábla az ajtón, ami fennen hirdeti az üzemeltetők szerinti vicces és könnyed stílusban, hogy a kinti cipő viselése árt a benti talajnak, viszont a benti cipő nem viselése meg árt a bentiek orrának. Abszurdum, de azért mindig vigyorgok rajta. Nem azért, amiért szerintem sokan. Nekem egyszerűen az jut eszembe róla, hogy akár Heidi is kitehette volna. Rá vallana az ilyen szarkasztikus szemétkedés. Meg rám is, ha már itt tartunk. - Már miért lenne egyszeri? - hökkenek meg. Hangomba vegyül némi méreg. Elég elcseszett időpocsékolásnak tartottam már eddig is ezt az egészet, de így, hogy közli, nem kell többet jönnünk mé.g inkább a demiéééértkellettezt? kérdéssorozat kiváltójává lép elő bennem ittlétünk. - A futásra futással edzel. A szülésre meg szüléssel. Ha ezt a tizedik megszült gyerek után állítanád, még látnék is benne rációt, de így csak buta blabla, amit az olyan érzelmileg és hormonálisan túlcsordult nőknek találtak ki, mint amilyen jelenleg te vagy. Lars is és ő is megszokhatták már tőlem az erőteljesen meg nem válogatott kifejezéseket. Nem arról vagyok híres, hogy olyan sokszor törődnék mások lelkével, s őszintén fel sem merül bennem az, hogy amit mondtam azzal esetleg megbánthattam Heidit. Bennem nem kötődik össze a vetéléseivel a mondandó, de persze nem lenne új, ha igen élesen koppintana az orromra. Szokott. És ennek ellenére mindig meglep vele azért. - És így lettem én a büszke de kelletlen apából a töketlen legjobb haver, aki kísérget. - vonom le a következtetést. Nem kéne az egomra vennem, de önérzetkezelésből mindig is elégtelent kaptam volna, ha valaha vizsgatantárggyá lép elő. Mindent ki tudok forgatni, csak hogy moroghassak rajta. Kár, hogy ezért Nobel-díjat nem osztanak. - Egyébként még csak nem is hazudtál. Tényleg semmi köze hozzá, hisz nem is ismered. - szúrok oda. Erre sosem mulasztom el az alkalmakat. - Hello mamik! - lép elő közben a talpig cicanaciban feszítő, trikós ürge. Sose értettem hogy lehet férfiként terhestornát tartani, de ennek a mélyére nem is akartam ásni. Elméletben mindenki tud szülni, mi sem bizonyítja ezt jobban. - Esküszöm, ha ma is affektálni fog, megütöm! - duruzsolom morcosan Heidi fülébe. Pechemre pont kiszúrja a nyafkapanca. - Jaj, kedves papika! Nem hallotta még a mondást, hogy társaságban nem illik sugdolózni? És még a nőknek van hormontúltengéses romantikatúltengésük. Látják ezt, hölgyeim? Ökölbe szoruló ujjaim alatt szinte hallom elképzelt nyakának roppanását. Ha elcsavarná valaki a szelepet a tarkómon, bizonyára füstölne a fülem két oldalon. Csak ismételni tudnám magam azt illetőn, amit az előbb találtam a húgom fülébe súgni, de inkább meg se szólalok. Jobb az úgy, mindenkinek.
Heidi Wagner
Avataron : Phoebe Tonkin Kor : 31
Tárgy: Re: Sunshine Tornastúdió Kedd Május 09, 2017 7:55 pm
Megforgatom szemeimet replikázására. Imádom mert még is csak a bátyám, de néha szegénnyel olyan beszélgetni mintha a fallal tenné az ember. Most sem értem igazán, hogy gondolatban még is merre lehet, de valami nincs rendben az egészen biztos. Nem most fordul vele először, hogy a beszélgetéseink egy kicsit egyoldalúra sikerednek. - A helyszínre értette, hogy egyszeri. A tervek szerint egy kevésbé... nos irritáló helyen lesz majd tartva a későbbiekben a torna. - magyarázom, és igyekszem mindezt halkan tenni. Több kismama szemében már így is én vagyok a gonosz fekete özvegy. Legalább is a pillantásukból és egy némelyikük oda-odavetett megjegyzéseiből egyértelműen ez jön le. Nem mintha olyan rettenetesen zavarna a dolog, elvégre nem is ismernek. Na persze ha megismernek sincs garancia, hogy kedvelni fognak. Mivel azonban én sem ismerem őket, ezért az, hogy nem kedvelnek, nem az én problémám. - Nos, nem ezért vagy azért, de a következő előtt egyenlőre legyünk túl az elsővel néhány éven. Aztán majd visszatérünk rá. Vagy ha addig nem bírsz várni, hát fűzd be Lucyt, hogy szüljön neked. - kacsintok nevetve a bátyámra, mert bár nem mutatom, gyakran gondolkodok el azon, hogy vajon jó anya leszek-e. Mert szereti feltétel nélkül fogom, hiszen már most is szeretem, hogy csak a pocakomat simogatom és elalélok a tudatra, amikor majd a karomban tarthatom őt. Őt, az én picikémet, akinél nincs fontosabb számomra ezen a világon. - Még szerencse, hogy nem. Héé, a bátyám vagy, ez azért egészen más. - vágok gyengéden az oldalába, hogy érezze, mennyit is jelent nekem, hogy eljön velem és segít, nem pedig csak elhoz, letesz, majd amikor lejár az idő értem jön. Nem egy férfi csinálja ezt, és ráadásul nekik a saját gyermekük lakik a feleségük pocakjában, nem pedig az unokahúguk vagy öccsük. - És maga nem hallotta még a mondást, miszerint attól hogy valaki a saját neméhez vonzódik, még lehet normálisan viselkedni? - kérdezem széttárt karokkal némileg teátrális hanghordozással, de egyszerűen nem bírok magammal. Az ég szerelmére, a másik bátyám is meleg mégsem viselkedik ennyire nevetségesen. Az öltözékéről nem is beszélve. Mindenesetre Mr. Daniel arckifejezéséből azt kell leszűrnöm Wald imái a végén még meghallgattatnak és most jártunk itt utoljára. De csaknem rúg ki egy terhes nőt, a terhestornáról. Vagy igen?
- Hogy lehet kevésbé irritáló egy ilyen puncimunci hely? Oké, ez megint csak lehet, hogy erős volt tőlem, de ismer. Tudja jól, hogy mi a véleményem az olyan edzőtermekről, melyeknek kifejezetten olyan neve van, ami magában foglalja azt, hogy milyen nemű törzsközönségre is vár. Igazából ez az egyetlen olyan dolog - ezek elítélése - amiben szerintem egyet kéne Heidivel értenünk. Hiszen hát egy vérbeli feministát ez legalább annyira zavarhatna, mint mondjuk az, hogy bizonyos nyelvek mennyire hímsoviniszták. Van például az az ázsiai - tököm se tudja, hogy melyik - amelyikben egy írásjegy asszonyt jelent, hárum ugyanolyan "asszonyjel" pedig zajt. Elég gáz, de találó. Jót röhögtem, amikot a ferdeszemű kollegám felvilágosított erről. Sőt, akkor is remekül szórakoztam, amikor előadtam otthon, s megnézhettem a sztorit illetőn a húgom reá adott reakcióit. Először elkerekednek a szemeim, aztán megforgatom azokat, s elmormogok az orrom alatt néhány keresetlen szitkot németül, mielőtt válaszolnék valami értelmesnek szántat Heidinek. - Az kéne még! Egy hormontúltengéses nősztény elég ebbe a családba. Én csak a gyerekhez vezető utat élvezem, nem a terhes nők társaságát. Bocs, húgi. Imádlak, de se a hányás, se a lehetséges hangulatingadozások nem hiányoznak tőled. Na meg a babáktól se a köpködés-kakálás-rívás-nyáladzás kombinációja. Elhúzom a szám. Ha azt vesszük, még kedves is voltam, hiszen nem közöltem, hogy Heidi tulajdonképpen mindig is olyan volt jellemileg, mintha egész életében terhes lenne. Akarja a halál nyílt téren kihúzni a gyufáját. Elég nekem ez a cicanacis vadbarom, aki nyivákol nekem, s akinek a műsorát nem tudom szó nélkül hagyni. Felröhögök Heidi riposztján. Persze a tagnak nem tetszik ennyire, le is sápad rögvest, mint Michael Jackson a fehérítés után. - Kikérem magamnak ezt a hangnemet! Ha nem lenne terhes, anyuci, akkor most kiraknám innen. - affektálja, majd minden átmenet nélkül - amikor már azt hiszem, hogy robbanni fog - elneveti magát és legyint. - Hormonok! - fűzi hozzá, s van pofája még rám is kacsintani ezt követőn, mintha valami sorsközösségben osztoznánk. - A mai tananyag a légzés.. - kezd bele, mintha nem is történt volna meg a kis szóváltás. Szinte epedve remélem, hogy Heidi ki tudja jobban akasztani és kihajítanak minket innen. Érzem, hogy ma ehhez túl alacsony a tűrésküszöböm. És akkor még a lenémítani elfelejtett telefonom is megszólal mellettünk a padlón. Jól láthatja Heidi, hogy ki keres. Hansunk feleségének a neve villan fel a képernyőn. Felvegyem vagy ne? Ez itt a kérdés. Elképzelésem sincs, mit akarhat tőlem. Heidire sandítok tanácsért. Ha épp nem merült el a lélegzésben nagyon.
Nem mintha annyira kétségbeesnék ettől a dologtól, mert számtalan másik terhes torna csoportot találtam amikor a megfelelőt keresgéltem, de itt már a lányok többségét ismerem és a párjaik sem irritálnak annyira. Hamar rájöttek maguktól, hogy én az a fajta terhes nő vagyok akit kerülni illik ám de nagy ívben. Ez pedig nekem így éppenséggel megfelel. Wald és Lars az egyetlen férfiak akikre az életemben igényt tartok még igen hosszú ideig. Persze ez talán megváltozik majd egyszer, de jelenleg egészen biztosan úgy gondolom hogy NEM! Ők a családom és rajtuk kívül nincs szükségem másra ahhoz, hogy jól legyek. - Ohh ha láttad volna a többi lehetőséget mielőtt őket választottam volna. - válaszolok sóhajtva ahogy eszembe jut a többi hirdetés, illetve a fényképek, amelyek a tornák helyszíneiről készültek. Az egyik épület kívül és belül rózsaszín volt, de abból az irritáló neon fajtából, a másik helyen minden bútordarab sárga és fekete csíkos volt, mintha csak a méhecskék kaptárjába csöppent volna az ember. A harmadikon pedig előfeltétel volt minden jelenlévőnek a cicanadrág hordása a torna ideje alatt. Ez volt az első amit kilőttem, mert tisztában voltam vele Wald egy üzletbe nem tenné be a lábát hogy vegyen egyet, nem hogy fel is vegye. Persze Lars tuti örömmel jött volna velem, de erre a tornára egy hormontúltengéses családtag is elég, nem kell feltétlen még egy. - Komoly néha rettenetesen hím sovinisztán tudsz viselkedni! Ami pedig a babákra tett célozgatásaid érinti jól vigyázz, mert az én kisbabámról is beszélsz! Egyébként is, te is ilyen voltál egykoron szóval nyeld le a békát. - fújok rá, mint egy macska felborzolt szőrrel. Néha tényleg annyira lehetetlenül, igazi macsó férfi módjára tud viselkedni, hogy elképedek azon milyen lány állna vele szóba hosszú távon. De remélem csak nekem, az egyetlen kishúgának jár a kitüntetés hogy így viselkedik. Nem mintha hinnék a nagybetűs szerelemben és hasonlók, de azt kívánom, egyszer fusson bele egy olyan nőbe, akiben emberére akad. Bár ő sem a hős szerelmes típus, járna neki a boldogság valaki olyan mellett aki legalább olyan erős személyiség mint ő maga. - Vajon akkor is azt mondja majd hogy hormonok, amikor hirtelen felindulásból hozzávágok valamit? - morfondírozok halkan, és már csak a kísérletezés kedvéért is körbepillantok a helyiségen hogy vajon mit tudnék gyorsan felkapni és megcélozni vele a pasast. Sajnálatomra azonban semmi olyasmit nem látok, ami kézre esne, hacsak nem a habszivacs szőnyeget, de az olyan lenne, mint halottnak a csók. Meg sem érezné az ürge. Így inkább egy vállvonás kíséretében leülök és hozzálátok valahogy megnyugtatni magam, amiben tényleg segít ez a végy mély levegőt dolog. Már éppen kezdenék megfeledkezni a szóváltásról, amikor felismerem Wald telefonjának csengőhangját, persze halkan ugyan de akkor is. Miért nem képes lenémítani azt a vackot legalább ilyenkor. Ahogy azonban a tekintetem a kijelzőre esik, elsápadok. Bólintással jelzem menjen ki és vegye fel. Akármennyire is nem szívlelem Hans feleségét, attól még ő is a bátyám, ami azt jelenti hogy szeretek és törődöm vele.
Ha hallanám a gondolatait, megjegyezném, hogy nem "az a fejte terhes nő", hanem az a fajta nő, akit kerülni kell. Mert hát istenesen beleillik a Wagner-életérzésbe, már amennyiben a lelencwagner, aka én az vagyok. Ugyanis állítom, hogy kettőnket a legnehezebb elviselni ebben a családban. Lars lehet, hogy néha sok, de legalább nem pattan el mindentől az agya és Hansra sem éppen az volt jellemző, hogy mindentől elgurult volna a gyógyszere. Bár ki tudja mennyit változott az Írországban töltött évek alatt. - Így is eleget láttam. - forgatom meg a szemeimet a megjegyzésre. Valójában egy részem szívesen tartott vele, mert ez mindig azt jelentette, hogy a bizalom nem csorbult kettőnk között. De ez az, amit nem kell tudnia. Nem fejezem ki sokszor, mert nem az a fajta érzelgős tulok vagyok. Sokkal inkább a hirtelen haragú, meggondolatlan féle. - Csak néha? Nos, ezt dicséretnek veszem! - vigyorgok rá pimaszul. A többit elengedem a fülem mellett, mert ha ebbe az utcába besétálnánk, akkor azt hiszem hogy nem keverednénk ki belőle anélkül, hogy nyilvános helyen való üvöltözésbe ne fulladjon a "beszélgetés". Volt az az esetem a gimis tanárommal. Neki is megmondtam a márpedig fiúk ezt a békát valakinek le kell nyelni szösszenetre válaszul, hogy na azok tutira nem mi leszünk. Jelen esetben pedig nem én leszek. Vagyis de, mert a szükség nagy úr, ám ami nincs még, azzal nem kívánom terhelni az agysejtjeimet. - Fogalmam sincs, de ha elég nagyot dobsz, remélhetőleg nem mond már semmit. Nyugi, enyhítő körülmény a terhességed és ismerek jó ügyvédeket. - humorizálok fojtott hangon a latex rettenet kontójára. Egészen addig teljesen jól és nyugalmasan is megy ez a dolog, amíg meg nem szólal a telefon. Minden szégyenkezés nélkül, ráérősen nyúlok érte, hogy lenyomjam oldalt a némítást, mert hát na, mégse szóljanak semmit a hölgyek arra, hogy nem tudnak "lélegezni" a No One's Here To Sleep-től. Oké, lehetne ennél macsóbb csengőhangom, de szerintem megvan ennek a maga feelingje. Elég sejtelmes-horrorfilmes beütése is van és még ráadásul a szövege sem utolsó. Szóval akinek nem tetszik, az is szopóágon van, mert ez van és kész. Amíg meg nem unom, ez marad. Bólintok Heidi felé, fogom a még rezgő készüléket, s oldalra húzom a hívásfelvétel ikonját. Fülemhez emelem már kifelé menetben a telefont, s mintegy reflexből németül szólok bele. Az volna a minimum, hogy Hans felesége is tudjon németül. Mindig elfelejtem, hogy nem tud. Hogy is tudna? Seattle-i születésű, törzsgyökeres itteni. Többedgenerációs. A recepción unatkozó Lucyra villogtatom egészen addig sármos mosolyomat, amíg a vonal túlsó végéről meg nem hallom, s fel nem fogom a sógornőm szavait. - Hogy mégis mi a lófasz történt? - szalad ki a számon nem épp diszkréten és nem épp halkan. Ide nekem a rozsdás bökőt, hogy hallhatták a lélegző hölgyek is odabent. - Nem, nem Lars. De mi köze ennek Larshoz? Mi az, amiről Lars-szal kell inkább beszélj? Ne kertelj, a franc egye meg! Hé, le ne.. - a vonal szétkapcsoló hangja az ideget dobolja a fülembe. - ..tedd. - fejezem be látszólagos higgadtsággal a mondatot, de mire felkelek a kanapéról, ahová leültem, már megint akkora a fejem, mint hat másiké. Felrúgom a dohányzóasztalt, ami nem kis hanggal jár. Úgy vélem nem kellene most becsörtessek Heidi tornájára. Nem, amíg meg nem nyugszom. Marad hát az, hogy minden bocsánatkérés nélkül lehajolok, hogy felállítsam azt a rohadt asztalt, s kirombolok az épület elé. Kell egy szál bagó... de persze, hogy ilyenkor fogy ki ez a kicseszett öngyújtó is! Remek. Szinte tökéletes. Égi jel arra - ha ugyan hinnék ilyesmiben - hogy pár perc elteltével mégis Heidi mellett kössek ki, mintha mi sem történt volna. Már csak a hazugságot kell kitaláljam addigra, mire a tornájának vége lesz. Mert az igazat jelen állapotában biz' isten nem óhajtom - merem - megmondani neki.
Arra, hogy jó ügyvédeket ismer, gonosz mosolyra húzom a számat, de semmi többet nem teszek. El tudom képzelni hogy azok az ügyvédek ugyanis nem mindig az ő oldalát képviselték a bíróságokon. Magam is részt vettem egy két tárgyaláson mint szakértő tanú, persze csak a legvégső esetekben, és hamar rájöttem, hogy bármennyire is jófiú egyik másik ügyvéd, ez nem jelenti azt, hogy a munkájában is olyan nagy ász lenne. Természetesen tisztelet a kivételnek, mert azért vannak egy páran akik ijesztő módon értik a dörgést. - Van egy két ember aki nála jobban szeretnék eltenni a föld alól, szóval ezt az alkalmat ha nem baj kihagyom. - kacsintok végül a bátyámra, majd a több nővel együtt az utasításoknak megfelelően az oldalamra fekszem a szivacson és lassan elkezdem emelgetni először a jobb, majd a bal lábamat. Közben amikor a lábam felemelem beszívom a levegőt, amikor pedig leengedem lassan kifújom a levegőt. Íme a bemelegítés! Rosszallóan pillantok hát Wald felé, amikor megcsörren a telefonja, amikor viszont a szám alapján rájövök, hogy Hans felesége hívja, hát a fejemmel az ajtó felé intek. Vegye csak fel szépen, mert bár összesen kétszer találkoztam a nővel, mégis csak a bátyám felesége. A feszültség amely a mai megérkezésünktől kezdve ott lappangott bennem, immáron a kétszeresére nőtt. Még is meddig tarthat a két testvéremnek egy nyomorult telefonhívás?! Igaz nem ismerem nagyon Hans nejét, de abszolút nem tűnt egy beszédes típusnak, még is már lassan eltelt több mit tíz perc, hogy az idősebb bátyám távozott a teremből. Helyette megadóan csináltam a nekem kiadott egyszemélyes gyakorlatokat, amelyek nem igényeltek segítséget, lévén hogy eszem ágában sem volt elfogadni a bohócot, mint partnert a dologhoz. Nem köszönöm szépen akkor inkább tornázok egyedül. Amikor viszont a bátyám már húsz perccel később sem tért vissza, kényelmesen felkeltem és összeszedtem a holmimat a távozáshoz. Isabella egy biccentéssel vette tudomásul távozásomat, ellenben a tanárral, aki mogorván nézett, de nem tett megjegyzést, ami nagyon is jó ötlet volt tőle. Pattantásig feszültek az idegeim, valami nagyon nem volt rendben! Kilépve a teremből egyenesen a kijárat felé tartottam, nem vesződtem az átöltözéssel, csak kivettem a hajgumit a hajamból és kifelé menet egy kicsit kibontottam a kezemmel. Jelenleg nem érdekelt hogy nézek ki, annál sokkal jobban aggódtam. - Wald! Mi történt? - teszem fel a kérdést, amikor a kocsijától nem messze meglátom a bátyámat. Érzem hogy a gyomrom résnyire szűköl, mert hogy valami történt az egészen biztos. A bátyámat, még soha nem láttam ennyire idegesnek. Az izmai pattanásig feszültek felkészülve arra hogy megüssön valakit. Mi a fene folyik itt?
Olyan szinten elönti a vörös köd az agyamat a sógornőm telefonos mellényúlásától, majd pedig attól, hogy még ez a retkes öngyújtó is cserben hagyott, hogy jobb híján majdnem a falba verem öklömet. Csak az tart vissza tőle, hogyha megint megzúzom az öklömet, akkor az öreg isten nem ment meg a rendőrségi pszichológustól, márpedig nem vagyok hajlandó sem terápiára járni - akkor se, ha nem kevés dühkezelési problémám van - és irodai munkára sem szeretnék kárhoztatódni. Marad hát a jól megérdemelt, cifra káromkodások hada, s egy veszélytelen sörös doboz rugdosása teljes átéléssel. Lószart se vezet le a feszültségemen, de legalább próbálkozom. Picsába. Talán figyelnem kellett volna egyszer is Heidi óráira. Ha szülés közben jól jön a légzőgyakorlat, biztos az instant családi idegbajon is segítene. Előveszem a telefont, hogy egy kedves, nem túl cizellált smst dobjak Larsnak, de csak a feléig jutok, amikor Heidi megjelenik a hátam mögött. Rázok egyet a készüléken, hogy csodás automata funkcióinak hála visszavonja a gépelést, majd a zsebembe süllyesztem a mobilt. Nagy levegő. Beszív és hosszan kifúj. Épp csak a könnyed mosolyt nem tudom visszakényszeríteni a képemre, akárhogy is próbálkozzam. - A sógornőnknek szeretője van. - bukik ki belőlem az első olyan dolog, mely talán késztethetne ekkora idegbajra. Bumm. Ha eddig nem volt még elég szar ebben a családban, akkor most csináltam egy újabbat. De még mindig inkább ez, semmint Heidi azon aggódjon, hogy mi lehet Hans balesete miatt vele. Azt se tudom, szakadna rá az ég, hogy mi történt vele. Írországba kell mennem, mégpedig izibe'. Csak előbb kiverem Larsból az igazságot, hogyha nem akarja elmondani magától. Családon belüli erőszak ide vagy oda. - Félrenyomott, őt akarta hívni, de engem sikerült. Meg ne mondd Hansnak, hogy tudjuk! Nem a mi dolgunk. Pláne nem egy hormontúltengéses húgé vagy egy idegbeteg fivéré. Legszívesebben elsüllyednék. Az egy dolog, hogy vannak meredek ötleteim, de ez túlfeszít minden húrt. De ez a légzés egész hasznos. Mégis volt a meleg muchónak valami haszna odabent. - Így jössz haza? - terelem el a témát, mert remélem, hogy sikerült a gyanakvását elaltassam. Nem akarom, hogy elvetéljen megint, de ha azt mondtam volna, hogy semmi, semmi, minden király, nem is vagyok ideges, tuti levágja, hogy hantázok, s rárepül a kérdésre. Még jó, hogy nem beltéren vagyunk. Menten rám szakadna a plafon.
Érzem, ahogy egy beteg csomó kezd képződni a gyomromban. Szinte már reszketeg mire kiérek az épületből és ahogy Waldot figyelem az aggodalmam egyáltalán nem csillapszik. Az a szerencsétlen sörös doboz még azzal is jobban járt volna ha egy autó hajt rajta keresztül. Hármunk közül Waldnak van a legtöbb problémája azzal hogy kezelni tudja az indulatait. És igen ezt pont én mondom akinél még ott vannak a hormonok is, de ami igaz az igaz. Lars általában elvonul magába és hallgat, a legtöbb feszült helyzetet pedig viccként kezeli, még akkor is ha semmi humoros nincs a dologban. Ha nálam betelik a pohár akkor kerülnek elő a box zsákok, vagy a futó nadrágok és irány a terep. Persze mióta babával próbálkozok ez szóba sem jöhet. Valamiért mióta terhes vagyok leginkább ha stressz ér úgy érzem sírnom kell, bár eddig mindig az uralmam alatt tartottam ezt a kényszert és nem ejtettem könnyeket. - Hogy... hogy micsoda? - nézek döbbenten és érzem, ahogy a szemembe könnyek szöknek. Pedig nem sajnálom... legalább is a nőt nem. Na őt aztán biztosan nem! Pokoli dühös vagyok. Annak a szajhának volt képe hagyni hogy Hans költözzön hozzá, most pedig még meg is csalja?! Hát ebben a nőben semmi szégyenérzet sincsen?! Érzem hogy a biztos talaj egyszerűen kicsúszik a lábamon. Láttam őket az esküvőjükön, annyira szerelmesen néztek egymásra mindketten, és tudtam a bátyámnak nem kell majd más nő. Az meg sem fordult a fejemben, hogy az én csupa szív bátyám nem lesz majd elég Neki. - Hogy érted, hogy nem a mi dolgunk?! Wald egy család vagyunk az istenért! Nem fogom hagyni hogy az a nő hülyét csináljon a bátyánkból! A két kezemmel fogom megfojtani. - vágom be a táskámat feszültséglevezetésként az autóba. Ma már szóba sem jöhet semmi torna vagy jóga. Képtelen lennék annyira megnyugodni hogy ne kapkodjam a levegőt. Az is csoda hogy még nem fakadtam sírva. Hans bele fog betegedni amikor rájön. - Igen. - morgom válaszul, majd előveszem a telefonomat. Eszem ágában sincs annyiban hagyni ezt az egészet. Remélem ő sem gondolta, hogy majd ezt fogom tenni. - Te foglalsz repülőjegyet, vagy én?
Hogy szakadna rám az ég! Ennél nagyobb baromságot keresve se találhattam volna ki hirtelen. Elég látnom, ahogy elsírja magát és legszívesebben kifutnék a világból. - Heidi.. - emelkedik egy fél oktávot a hangom, mintha nem is sírna épp előttem, hanem a mogyoróimat szorongatná. Annyira nem tudok mit kezdeni a női könnyekkel, hogy az már félelmetes. A könyörgő hanghordozás mit sem bizonyít jobban. Na meg a suta mozdulat, ahogy előre lépek egyet, hogy aztán mégse vonjam ölelésembe. Inkább a sluszkulcsot kezdem kotorni a zsebemből. Tök kínos minden ilyen szitu nekem. Pedig szeretem a húgomat, mindennél jobban. De vigasztalásban rémesen szar vagyok. Egek, mennyire hiányzol, Hans! - Nem biztos, csak feltételezés. - köszörülök torkot, megtalálva végre a rendes hangomat. Nem fogok beijedni pár kóbor könnycsepptől! - Úgy értem, ahogy mondtam. Nem a mi dolgunk. - a hazugságom hálójából kategorikus tagadásba menekülök, hátha beválik. Nem sok esélyt adok neki, de azért hátha. És ha már a kulcsot elővettem, kinyitom Heidinek a csomagtartót, hadd pakoljon be, ha akar. Világért se javasolnám neki, hogy vegyen fel valami mást a tornaruhán kívül. Nem vagyok én az anyánk - anyjuk, mindegy kinek a vére, nekem is a második édesanyám volt amióta csak örökbefogadott a család -, hogy azon aggódjak miképpen nézünk majd ki, ha egy közúti ellenőrzésen lemeszelnek. A drága még azt se szerette, ha lyukas zoknit vettünk gyerekként a cipő alá télen, mert hát "mi lesz, hogyha épp elesünk, eltörik a lábunk és a kórházban meglátják a zoknink állapotát?". Visszagondolva is épp olyan infantilis hülyeség, mint amilyennek akkor gondoltam. De azért édes a maga módján. - Az a nő a bátyád felesége. Nem a mi kompetenciánk eljárni a kapcsolatuk kapcsán semmiben. Kérlek szépen, hagyd annyiban! Nem is biztos, hogy jól értelmeztem a helyzetet. Tudod mennyire egyszerű vagyok érzelmi és romantikus kapcsolatot illető téren. Pont, mint egy faék. Ezeket a mondatokat már akkor közlöm a húgommal, amikor a volán mögött ülök, s ő is kegyeskedett beszállni. Szeretnék minél előbb elhúzni innen, kell a fenének, hogy még nagyobb szart kavarjak hirtelen. Vagyis.. helyesbítek. tudom, hogy fogok, de legalább ne nyilvános helyen tegyem. - Neked senki nem foglal repülőjegyet. Terhes vagy. Ha ez nem lenne elég intő jel ahhoz, hogy konzultálj egy repülés előtt a nőgyógyászoddal, akkor közlöm veled, hogy veszélyeztetett terhes vagy. Még én is tudom, hogy nem repülhetsz, csoda, hogy neked nem jutott eszedbe. Joël kitépné a hajamat, ha hagynálak repülőre ülni. Nagyon remélem, hogy az érveimtől elmegy a kedve a repüléstől és a foglalástól. Indulásra rúgom a járgányt, amíg a vezetésre figyelek és arra, hogy idegességemben véletlenül se száguldozzak, addig legalább valamennyire lehiggad a fejem. - Akarod, hogy utánajárjak? Egyelőre utazás nélkül.. - szalad ki a számon makacs hallgatásomat megtörendő vagy tíz utcával később. Elment az eszem! Nem tudom van-e még ennél mélyebb, ahová süllyednem lehet..
Nem számít, hogy mennyire nincs közünk logikusan nézve a bátyám és a felesége kapcsolatához vagy inkább annak hiányához, ezt képtelen vagyok elviselni. Hans nem azt érdemli hogy csak a második legyen a sorban a saját neje szemében valami vadidegennel összemérve. Ha csak arra gondolok, hogy ha valaha régen másképp alakultak volna a dolgok és egy nap velem közölték volna. Az akkori énem egészen biztos, hogy belepusztult volna lelkileg az egész szituációba. És semmi mást nem akart volna, mint a családját maga körül. Persze én már régen nem vagyok az a lány. - Nem kell kétségbeesni, nem fogok sírni. - mondom eltökélten amikor szerencsétlen úgy kezd vinnyogni, mint egy macska akinek a farkára léptek. Ismerem a bátyám határait, és egy hormon túltengéses síró nő már határozotton túl van azon a határon amit Wald képes megfelelően kezelni. Az ülésről időközben a nyitott csomagtartóba hajítom a táskámat, és kicsit sem érdekel hogy összegyűrődik benne a ruhám. Ma már úgysem tartom valószínűnek, hogy bárhova is menni fogok. - Vajon akkor is ezt mondanád, ha rólam tudnád meg hogy csal a férjem?! - tettem fel az igazán fogós kérdést, csípőre tett kézzel várva a válaszát. Remélem ezt ő sem gondolta komolyan. Legalább is az ő érdekében nagyon remélem, hogy nem. Morogva szállok be mellé az autóba, amire ő indít, én pedig frusztráltan felsóhajtok. - Mégis mit mondott a telefonban? - kérdeztem rá végül egy elég egyértelmű dologra, de valahogy volt egy olyan érzésem, hogy Wald nem fog rá egyértelműen válaszolni. Ahogy kihajtunk a parkolóból látom ahogy a csinos kis recepciós lány érdeklődve bámul utánunk immár a nyitott ajtóban. Ha eddig nem tartott tökéletesen furának kettőnket hát azt hiszem most már senki sem mossa le rólunk a lökött család jelzőt. - Rendben, rendben van, felfogtam. - emelem fel a kezemet védekezően, mert tudom, hogy igaza van. Még csak repülésre sem gondolhatok, nem hogy jegy foglalásra, az én állapotomban. Mi több Joel szerint a stresszhelyzeteket is kerülnöm kell amennyire csak lehet. Hát tessék... a sógornőm tesz róla hogy stresszmentes maradjak. - Igen szeretném. - bólintok immáron megnyugodva, mert tudom ha Wald utána néz a dolognak, akkor meg is osztja majd velem, hogy mire jutott. Akkor pedig közösen tudjuk majd megbeszélni és remélhetőleg megoldani a helyzetet. Nagyon remélem, hogy Wald téved. Nem tudnám végignézni ahogy Hans összeomlik.
Waldemar Wagner
Avataron : luke evans Kor : 43
Tárgy: Re: Sunshine Tornastúdió Hétf. Júl. 24, 2017 11:29 am
- Tudod, hogy nem tudok vele mit kezdeni. - mentegetem magam, de azért a megkönnyebbült szusszanást nem tudom elfojtani. A síró nők - mit nők? emberek. mindegy nekem, hogy gyerek, felnőtt, nő vagy férfi, képtelen vagyok a könnyes helyzetekkel bánni - olyan kategóriába esnek nálam, ami a menekülő énemet hozza elő. Vagy rosszabbik esetben az agresszíven védekezőt. A húgommal kapcsolatban nem ez a helyzet, de ettől még a sírás lehetősége is ijeszt. - Nem vagy férjnél, és nem is hiszem, hogy a közeljövőben leszel. - vonom meg a vállamat, tovalendülve a provokatív kérdésen. Nem akarok veszekedni vele, így nem vágok azzal vissza, hogy szerintem előbb lesz felesége, mint férje és egyébként is, meg hát hogyne. Lenyelem ezt is, ahogy a valódi választ is. Mert nem, nem szólnék neki sem. Hanem kiverném a szart is a "férjből". Ahogy nem kell megtennem Hans felesége esetében, mert hazudtam. De ezt meg Heidinek pláne nem kell tudnia. - Nem sok mindent. Igazán hamar rájött, hogy félretárcsázott. - köszörülöm meg a torkomat. Franc egye meg! Ennél nagyobb baromságot keresve se mondhattam volna. Most ki kéne még azt is találnom, hogy miképpen jöttem rá arra, hogy szeretőt tart a csaj? Jó nagy hülye vagyok, ezt ismételten meg kellett állapítanom. A családunk sosem volt átlagosnak mondható, az már igaz. De most a legkevésbé sem tud érdekelni a recepciós, nem is veszem észre az érdeklődését. Férfiból vagyok, egyszerre nem sok dologra tudok koncentrálni, s most teljesen kitölti az agyamat a vezetés és a húgom leszerelése. - Majd megbeszéljük Lars-szal is, oké? Amelyikünk előbb kap szabit, az megy. De Hansnak egy szót se, világos? Remélem, hogy ezzel itt le is zárhatjuk. Larst is ki fogom herélni, az halálosan biztos. Részint miatta - is - vagyunk ebben a slamasztikában. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy aggódom Hans miatt. Na nem azért, amit Heidi momentán hisz. - Beugrunk kajáért valahová, mielőtt hazamegyünk? Tök üres a hűtő. - dobok fel egy témát, melyet talán megint csak nem így kellene. Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy ami nekem tök üres az másnak teli van egészséges táplálékkal. De mit tehetek róla? Elég egysíkú az ízlésem ami a kajákat illeti. Szűk az a keresztmetszet, amit ételnek tudok nevezni.
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Kezdőlap 
Tárgy: Sunshine Tornastúdió
