Nem gondoltam, hogy ennyire nyugtatólag fog hatni rám az, hogyha kibeszélhetem magamból az életem történéseit. Eddig ugyanis mindent magamban tartottam. Amikor a szüleim elküldtek, akkor mintha valami megtört volna bennem, azóta ugyanis a saját lányomon kívül senkit sem tudtam közel engedni magamhoz. Ezért tűntek el mellőlem a barátaimnak hitt emberek és ezért sem tudtam komoly kapcsolatot kialakítani. Nem tudtam senkiben sem bízni, egyedül csak Ava-ban. - Hát most semmi sem kényelmes - jó volt, hogy nevet is tudtam társítani a vonal másik oldalán lévő, kedves, barátságos hangú nőhöz. De ettől még nem változott semmi. Egyedül amiatt nyugodtam meg, mert tudtam, hogy ő biztos nem fog ítélkezni felettem, hogy ő neki bármit elmondhatok. A problémámat nem fogja tudni varázsporral eltüntetni, de talán meg tud nyugtatni annyira, hogy Ava és Galen elé tudjak állni. Hogy úgy a szemeikbe tudjak nézni, hogy ne érezzem magam egy hazug, álnok kígyónak. - Eltitkoltam az első szerelmem elől azt, hogy terhes voltam - egyszerűen közöltem, mintha nem is lett volna tétje. Mert itt, Qets-cel nem is volt, bezzeg jó múltkor a konyhámban Galen-nel szemben... Nem is tudom felfogni, hogy voltam képes ezt tenni vele. Ahogy azt sem értem, miként tudok reggelente a tükörbe nézni. - Hát, az említett első szerelmem pár napja felbukkant a munkahelyemen, majd az otthonomban. A lányunk nemsokára tizenhét éves lesz... és az apja egészen eddig nem is tudott róla. Hogy lehetne ezt megbocsátani? - hiába készítgettem neki évről-évre a fényképalbumot, nem tudtam volna teljes bizonyossággal állítani, hogyha Gale nem bukkant volna fel a semmiből, akkor én megkerestem volna őt. Ahhoz túlságosan gyáva voltam. A veszekedésünkkor szörnyű dolgokat vágott a fejemhez, de végső soron minden amit mondott, igaz volt. És azért se tudtam hibáztatni, hogy inkább kiviharzott az ajtón. Egyedül attól féltem, hogy soha többé nem láthatjuk majd őt. - Tudom, hogy egy szimpla bocsánatkéréssel nem tudnám kibékíteni, de... az egész helyzetet kilátástalannak látom és nem tudom, mit tehetnék - elkeseredetten leültem az egyik padra, amit útközben találtam. Féltem, s nem csak attól, hogy Galen felszívódik majd és eltűnik, de attól is, hogy Ava is ugyanígy fog tenni.
Qetsiyah Hunt
Avataron : Bethany Joy Lenz (formerly Galeotti) Kor : 40
- Egyszer ennek is vége lesz. Közhelynek tűnik talán, de nem az, hidd el nekem.
Veszem elő vigasztaló hanghordozásomat. Tényleg nem hiszek abban - sose hittem - hogy van ami örökké tart. Minden változásban van az életben, így a rossz dolgok is jönnek-mennek, ahogy a jók is. Igen, ez a vélekedésem pontosan aztg jelenti, hogy az örök szerelem létjogosultságát sem tartom valósnak. Egyszer az is átalakul, szeretetté válik, s az évek során az is hol csendesül, hol felerősödik attól függőek, hogy milyen hatások érik az adott kapcsolatot. Érzem, ahogy mellkasomban a tüdőmből kiszorul a levegő. Ha nem fegyelmezném magam, akkor most kezdenék el lég után kapkodni, mint egy partra vetett hal. Az rendben van, hogy én nem a szerelmem elől titkoltam annak idején a terhességemet - és úgy egyáltalán a gyermekem létét - de ettől még maximálisan át tud járni Cammy rossz érzése. Jobban, mint amennyire bele szoktam élni magam mások érzéseibe, pedig bevallhatom, hogy azok sem gyengén és enyhén érintenek meg.
- Nem örült volna a gyermeknek?
Kezdem a kérdezősködést nagyon finoman és óvatosan ott, ahol minden átlagos ember tenné. Nem tehetem meg azt vele, hogy evidenciának veszek más eshetőséget, még akkor sem, hogyha a magam életéből indulok ki. Egyszerűen az nem volna fair. Azért vagyok itt a vonal túlsó felén, hogy megpróbáljam enyhíteni lelke szenvedését, s nem azért, hogy téves feltételezésekbe bocsátkozzak.
- Azóta nem is találkoztatok, nem beszéltetek egymással? Milyen ő? Sokat változott az elmúlt tizenhét év alatt?
Az utolsó kérdésem talán - és nem véletlenül - nem vág annyira a témába, mint az előzőek. Szeretném, ha kissé kiszakadna a maró bűntudatból, s talán az emlékezés segít ebben. Illetőleg az, ha visszaugrik tizenhét évet gondolatban, elmoshat belőle minden téved, rettegett feltételezést. Nem mindenkinél működik, de szeretem megpróbálni ezt a fajta időutazást.
- Elmondtad neki őszintén mindazt, hogy miért tetted? Fiatalon mind nagyon mások vagyunk mások az értékítéleteink is. Bizonyára a tizenhét évvel ezelőtti önmaga neki sem olyan, mint amilyen a tiéd most. A lányotok az évek során szerette volna tudni, hogy ki az apja?
Ez szintén fontos kérdés lehet. Elhiszem, hogy ebben az élethelyzetben ebbe bele sem gondol, de ha most rátérünk, talán más megvilágításba kerülhetnek ezek a dolgok is.
- Senki sem tökéletes, Cammy. Bizonyára ő sem tartja magát annak, s nem hitte egy pillanatig sem azt, hogy te az volnál. Mind hozunk hibás döntéseket, együtt élünk velük. Az a fontos, hogyha már így esett, akkor teljesen megnyílj előttük. Biztos vagyok benne, hogy a lányotok szeret téged, s a szeretet nagyon sok akadályt el képes hárítani. Nem mondom, hogy nem fognak haragudni, de hiszek abban, hogyha megértik a miértjeidet, hagyják lefőni a mérgüket, s esélyt adnak neked arra, hogy újra elmagyarázd. Vagy te nem ilyennek ismered őket?
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Tárgy: Re: Asboth Sweeties Vas. Ápr. 01, 2018 10:35 am
Kezdőlap 
Tárgy: Asboth Sweeties
