- Nem tudom, én személy szerint biztosan kiütném azt az őrültet, aki csajozós technikaként betör a szobámba, és nem érdekelne, hogy szállodai - sőt, a munkám mellett még csak különösebben meg sem kell erőltetnem magamat, ha közben azt akarom elérni, hogy ne vigyenek be a rendőrök súlyos testi sértésért. Mert vannak helyzetek, amikor önvédelemre hivatkozni kifejezetten ésszerű dolog és ne mondja nekem senki, hogy egy idegen az erkély ajtó befelé eső oldalán nem az. Nem vagyok egy nagy horror rajongó, de még így is túl sok rosszat láttam ahhoz, hogy tudjam, így kezdődnek a visszatérő rémálmok is. Szóval részemről a késő esti meglepetésekért a jutalom egy jó kis K.O. lenne. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy minden kollégám tudomást szerez arról a hobbimról, amely szorosan kapcsolódik a másik laposra veréséhez. Eddig ezt sikerült egész jól magamban tartanom, csak nagyon kevesen szúrták ki, hogy valamilyen önvédelemmel is foglalkoztam szabadidőmben... - Remélem nem is teszed meg. Sokszor úgy érzem, a színészet ad értelmet neked - válaszolok halvány mosollyal, mert ezt meg tudom érteni. Nem mindenki teheti meg, hogy olyan munkát választ, ami egyben a szenvedélye is, de ha egyszer sikerül, az több mint elég, hogy átsegítse az embert élete legnehezebb időszakain. Én már csak tudom, azért tört a saját balesetem össze ilyen mélyen. Mert tisztában voltam vele, hogy nem csak a tökéletes jövőmet vette el családilag, hanem a karrieremre is keresztet vethettem az ügy végeztével. És ez volt a legnehezebb, a tudat, hogy nem éri meg teljesen felépülnöm, mert nem leszek képes újra életeket menteni. Vagyis, inkább vágni. Műteni. Felfedezni az emberi test működését. Ezért volt a depresszióm, amíg Maria rá nem mutatott, hogy nem csak az élőket kell felvágni, néha a holtaknak is szükségük van válaszokra és azzal is sok jót tehetek, ha az övéiket megadom. Ez alól persze vannak kivételek. Amilyen a sziklamászó baleset is volt pár hete. Épp a szirtet figyeltük, mikor a srác lezuhant és elég rondán összezúzta magát. A doki utólag azt mondta, ha nem látom el azonnal, valószínűleg elvérzik, vagy kénytelenek lettek volna amputálni a karját. Nem tudom, melyik a rosszabb variáció... - Tetszik, nem tetszik, volt jó néhány ügyes tanárom, miután a tulaj kicseréltette az asztal burkolatát - ezért ment be az a találat. Nagyjából két hónapja volt újrakárpitozva az oldala az egésznek és néhány félprofi billiárdos akkor mutatta meg nekem, mennyit számít, hogy ismerjem a pálya rugalmasságát. Most már tisztában vagyok vele, nagyjából mennyit romlik havonta, ráadásul miközben Brad előkészült, nekem volt időm mindenhol kicsit meglapogatni, így egész magabiztos vagyok minden érzelmi zsarolás ellenére is. Egyébként, tekintve, hogy milyen szinten kapott agybajt a szereplési ötletemtől, nem tudom hibáztatni, amiért előnyt akar magának szerzeni. De nem is adom meg neki. Enyém a hazai pálya és az utolsó pillanatig ki is használom, mikor elsőre folyamatosan a kétes helyzetben lévő golyókat célzom meg és több-kevesebb sikerrel a megfelelő lyukba is juttatom. Lehet, hogy boldogulnék nélküle is, de irtó nagy segítség lehetne ő a fesztivál szervezésekor, így győzni akarok. Arról nem is beszélve, hogy utálom a bemutatókat. Bár, ha jól emlékszem, arról nem egyeztünk meg, hogy pontosan melyiken is kellene részt vennem. Csak lesz valami picike művész film is a talonban... Egyébként kegyetlenségért nekem sem kell a szomszédba menni, pontosan tudom, hogyan lehet valami figyelmét elvonni játék közben. Ha nem a testvéremről lenne szó éppen, akkor minimum azzal kezdeném, hogy mélyen előre hajolok vele szemben, mert nincs az a férfi, aki egy dekoltázs mellett profin tudna koncentrálni a lövésre. Nála persze erről szó sem lehet, és persze a jégről is elfeledkezhetek, amit most olyan könnyű lenne a nadrágjára ejteni. De nem olvad elég gyorsan, hogy megzavarja. Így csak mögé állok, látványosan támaszkodva figyelem a készülődését és az asztalra mászását. Nem is rossz, kár, hogy nem jógázik. Akkor tudná, hogy van erre egy sokkal könnyebben kivitelezhető póz is, ami kevésbé labilis. De ki vagyok én, hogy beleszóljak? - Ezt gondold át, az ügynöködnek már küldtem sms-t az ötlettel... - válaszolok csendesen, remélhetőleg kissé kizökkentve őt, majd türelmesen megvárom, amíg ismét becélozza a golyót és csak akkor nyitom újra ki a számat. Elvégre én aztán soha nem ígértem, hogy tisztességes leszek, főleg nem az ő húzásai után. - Hogy a francba tudtad megtalálni a tökéletes fenekelő pózt? - teszem fel a kérdést enyhén ívelt hangon, hogy biztosan meghallja ő és még pár ember a környéken és reménykedem benne, hogy bejön a megoldás és elvéti a célzást. Annak ugyanis nagyon örülnék. Még ha ehhez piszkosan is kell játszani. És mi hozná jobban zavarba a drága öcsémet, mint a szexualitás téma? - Ja, ennek a mozdulatban jógában nem is ez a neve, bocsi, benéztem - teszem hozzá fél perc múlva ártatlan szemekkel, miközben újabb kortyot iszom meg a gin-tonicból. Hm, hamarosan a végére érek, akárcsak a játéknak. És én nem akarom elveszíteni. Sőt, Bradet sem, szóval készüljön fel rá, hogy ha nyer, akkor a fülénél fogva ráncigálom fel a lakásomra egy kis extra beszélgetésre. Pia nálam is van, nem kevés, ráadásul édes kettesben könnyebben rá tudom venni, hogy beszéljen. Mert én már megtettem. Most pedig őt is hallani akarom. Nem kell kiöntenie a lelkét, ha nem képes rá, de addig nem engedem el, amíg nem látom, hogy azért nagyjából rendben van. Ehhez túl aggódós vagyok általában...
- Na igen, ebben én sem kételkednék egy pillanatra sem – adok neki igazat, és nem is tudom megállni mosolygás nélkül, afféle jól ismerlek már nézéssel megtoldva, miközben képzeletben le is pörög előttem az esemény. - Már ha kiszúrod, hogy csajozási technika – emelem fel a mutatóujjamat, rámutatva arra a pontra, amiben személy szerint megtaláltam a kutyát. Elásva. – És ezzel ki is mondtad a lényeget. – A mosolyom ezúttal magabiztos, és hátra is dőlök elégedettségemben. Nem kétlem, hogy biztosan el tudnám játszani a kóbor lelket, anélkül hogy bárki is komolyabb gyanút fogna valós szándékomról, nem lenne sokkal másabb, mint egy mókás helyzetgyakorlat. Erről pedig megint csak eszembe jut Qets, és az éjjeli találkozásunk. Meg hogy mi lett volna, ha... az alternatívák szép számmal sorakoznak: ha már az elején kupán vág egy éjjeli lámpával, jelentősen másfelé kanyarintva ezzel a bonyodalmi szálakat vagy Nyssához hasonlóan puszta kézzel óhajt kárt tenni szerénytelen Rómeómban, vagy ha netán pár évvel ezelőtt akadunk össze abban a szállóban, és a kezdeti szimpátián túl más szögből is eszünkbe jutott volna megvizsgálni az akusztikát. De Nyssa következő mondta eloszlatja előlem a gondolatfelhőt. Jobb is, mert ha ezen a vonalon maradok, a végén még az lesz a tanulság: milyen kár, hogy régebben nem voltam még ennél is marhább. Pedig azért, őrültségeket tekintve nem kell szégyenkeznem. Rosszabb esetben pedig az, hogy fogunk mi még találkozni... ebben valahogy egészen biztos vagyok. - Ezt most megpróbálom bóknak venni – kanyarodik ismét mosolyra a szám. Imádom, ahogy fogalmaz, arra még nem jöttem rá, hogy szándékosan dicsér meg úgy, hogy közben belém is szúrja a kést, vagy ez nála csupán veleszületett kedvességnek számít, de bárhogy is, ismerem és hozzászoktam már annyira, hogy tudjam, hogyan is értsem. Nem mellesleg, igaza is van. A munkám, a színészet nélkül már nem is tudom, hol tartanék. Valahol ott, mint En, bár cseppet sem érezném olyan komfortosan magam, mint amennyire ő. - Hogy mit csináltál? – pislogok kettőt, de nem fordítom oda a fejem. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy viszont kizökkentsen. Abban én vagyok a profi. A fejemben persze attól túrára indul, hogy mit is forral ellenem, de néhány kósza másodperc múlva száműzöm a gondolatot, és ismét elmélyülök a koncentrálásban. Épp rászánom magam a lövésre, mikor újra megszólal, mit megszólal... kiabálni kezd, és még ha úgy is érzem, fel vagyok készülve mindenre, azért be kell látnom: akad, amire nem lehet. Mondjuk, hogy boldog-boldogtalan a seggemet bámulja a helyszínen, egy ilyen figyelemfelkeltés után. Nem mondanám magam szégyenlősnek, de persze, elsietem a lövést, és nem is úgy találom be, mint terveztem, ami amellett, hogy felbosszant, pluszban azért is borzolja az orrom, mert szívből utálok veszíteni. - Most boldog vagy? – fordulok felé, és bár nem mondok többet, a szemeim villámokat szórnak. A kezébe nyomom a dákómat, és igyekezve nem kimutatni, mennyire mérges vagyok, legszívesebben elrobognék, mint gyerekkoromban, amikor inkább felborítottam a táblát az összes bábuval, mint hogy én veszítsek. Nagy nehezen szoktam csak le róla, és most már elmondhatom magamról: egészen jól viselem, hogy nem nyerhetek meg minden versenyt, a kihívások vonzereje és a játékszenvedélyem ennek ellenére megmaradt. Legalábbis azt hittem. Fogalmam sincs, most miért érint megint ennyire rosszul, de annyira pattog bennem az adrenalin, hogy nem is bírok megmaradni idebent. A pulthoz lépek, hogy fizessek, de meg sem várom a választ, leteszem az összeget, és meg is célzom a kijáratot. Odakint várom be Nyssát, és egyúttal rá is gyújtok egy cigire. Csöndesen puffogok tovább, míg meg nem érkezik, de az is nagyon csábító jelenleg, hogy meglépjek egy taxival, fiatal még az éjszaka.
- Igazából tényleg nem szúrnám ki, hogy csajozási technika akar lenni, amíg el nem mondja egy rendőrségi kihallgató szobában - szóval ez akkor így elég nagy bukta valójában. Nem erősségem a jóhiszeműség és túl sok ronda gyilkos ellen tanúskodtam már ahhoz, hogy a jót feltételezzem mindenkiről magam körül. Ha korábban nem tanultam volna elég intenzíven önvédelmet, a halottkémi hivatalba való belépésem után akkor és megtenném, és nem érdekel, mennyire néznek miatta paranoiásnak a többiek. Ez még mindig jobb, mint megsérülni valami őrült miatt, aki nem veszi jó néven, hogy dutyiba küldték egy életre valami bizonyítékkal, amit a testen találtunk boncolás közben. Ugyan eddig ilyesmi nem fordult még elő, de a legtöbbek ellen egy idős professzor tette meg a vallomást, aki ránézésre egy nagyobb ijesztgetéstől szívrohamot kaphat. És abban is egészen biztos vagyok, hogy őt még nem kurvázták le nyilvánosan. Mondjuk újabban velem sem gyakran teszik meg, miután egy jobb érzésű bíró nem csak a vádlottat, hanem az ügyvédjét is megbüntette miatta azon az alapon, hogy ez lehetett próbálkozás a megzavarásomra is. A hangsúly a lehetett-en volt, de attól még elfogadták... - Megteheted, de nem annak szántam, hanem figyelmeztetésnek. Megsértődhetsz rajta, dühönghetsz érte, de fogadjunk, nem tudod a szemembe nézve azt mondani, alaptalan a félelmem - mert ennyire még ő sem jó színész velem szemben. Lehet, hogy fájdalmas, amit mondok, sőt, szinte biztos vagyok benne, hogy sokan nem szeretik bennem ezt az egyenességet, de soha nem volt az én stílusom a takargatás. Sebészként az emberek agyában kellett kutatnom és akkor sem mindig volt a páciens elaltatva, boncolások között meg ott vannak a gyászoló családtagot, akik minden kis kedvesség és részvét hatására összeomlanának és nem tudnák azonosítani az elhunyt rokont valamint elárulni róla az orvosok számára fontos tényeket... Biliárd közben Brad eléggé koncentrál ahhoz, hogy ne vegye észre, nem a hívásokat ellenőriztem a a telefonomon, hanem sms-t írtam az ügynökének. Menedzserének. Akármijének. Aki felelős a programjáért és hozza számára az ajánlatokat. Így az se csoda, hogy meglepődik, mikor bevallom neki, hogy késett, már szóltam neki a terveimről valamennyit. - Nem sokat, csak megkérdeztem tőle, nem nézne-e ki jól az éves munkásságod zárásaként egy kis pro bono hírverés egy városi rendezvénynek. Azt nem írtam, hogy melyikre és mi lenne a feladatod - de nagy eséllyel ki fogja találni az alapján, hogy én keresem meg. Nem ismerjük jól egymást, én csak akkor tárcsázom őt, ha hosszú órákig nem tudom elérni az öcsémet, mert ő általában tudja, hol van és miért nem válaszol. És azt is elvárom tőle, hogy legalább ő értesítsen, ha valami történik Braddel. És itt most nem bajra gondolok kizárólag, de akár díjakra vagy utazásokra is. Formális a kapcsolatunk, de annak szerintem kifejezetten jó. Azt pedig tudja, hogy én csak akkor használnám fel Brad hírnevét bármilyen szempontból, ha tényleg jó ügyért lenne. Vagy testvéri alapon kérek tőle szívességet, amelyet nagyjából egész életemben most tennék meg másodszor... Brad hangulata az elrontott lövés után folyamatosan romlott, ami őszintén meglepett. Túl régen nem láttam, túl régen nem volt már részem hasonló dühöngésben ahhoz, hogy azonnal reagálni tudjak rá. Így volt ideje fizetni és kimenni az épület elé egy cigivel, mielőtt kitaláltam volna bármit is a helyzet javítására. Nem mintha engem félteni kellene, de valahogy a dühkitöréseket magam mögött sikerült hagynom azt hiszem. Vagy ledolgozom azzal a heti öt sport foglalkozással, ami általában beesik nekem. És neki sem fog megártani belőle a kóstoló. Szóval halvány mosollyal, magabiztosan jövök utána és a falnak dőlve várom, amíg félig legalább elszívja a cigit. És kihagyom saját magam számára a kiselőadást a passzív dohányzás káros hatásairól is. Csak akkor szólalok meg, amikor már biztos vagyok benne, hogy meg is hallja a hangomat. - Ilyen könnyen nem szabadulsz! Balra a lépcsők, a lakásom még mindig a legfelső emeleten van. Indulás! - persze a másik oldalon lift is van, de neki most nem fog megártani pár tucat lépcső. Pontosabban úgy száznegyvennégy. Emeletenként minimum tizennyolc, és nyolc emelet van. Szóval tüdőkiköpésre felkészülni. Odafenn pedig lesz időm beszélni, amíg kapkodja a levegőt. - Te még úgy sem láttad a lakást, mióta befejeztem a szépítését - teszem hozzá csendesen, miközben utána indulok el csak felfelé. Rutinos lépcsőző vagyok és nem akarom beégetni azzal, hogy lehagyom...
- Így udvaroljon neked az ember! – cukkolom nagy mosollyal. Nem tagadom, jól szórakozom a témán, szeretem kicsikarni belőle a kemény reakciókat, sokan talán azt hinnék ilyenkor, hogy szívtelen vagy túlságosan rideg nőszemély, én azonban bőven tisztában vagyok vele, hogy nem így van, csupán sokkal józanabbul gondolkodik, mint az emberek többsége. És sajnos az oka is megvan rá. A súlytalan szívózáson kívül viszont engem nyugtat meg a legjobban, hogy ezt a választ adta. Cseppet sem vagyok elégedetlen, és ez látszik is rajtam. - Szeretem, hogy tudsz vigyázni magadra – vallok szerelmet, a bizalmam nem rendült meg felé a távollétem alatt sem, meg hát, a belépőteszten is kiválóan szerepelt, de ugyanakkor azzal is számolok, hogy fogunk mi még meglepetéseket okozni egymásnak. Régen edzettünk már együtt, kíváncsi vagyok mennyit fejlődött. A hunyorgós pillantásom lassan, árnyszerűen változik meg arra a bizonyos kijelentésre. A szemöldököm enyhén felszökik, az arcom merevebbé válik, de koránt sem annyira, mint ahogyan belül csapódik le a téma. Egyelőre csupán ízlelgetem a mondatot, nem akarom elhinni, hogy komolyan ezt mondja... Mikor másokról beszél, másokkal viselkedik, viszonylag könnyedén kiigazodom rajta, ha nem is teljesen, de jobban átlátom a miérteket. Ám ha rólad van szó, és a legmélyebb bugyraidról, a helyzet azért már sokkal komplikáltabb. A fagyi visszanyal, nem igaz? Így már sokkal nehezebb elfogadni azt az épp előbb ecsetelt, kíméletlenül józan észjárást. Nem tudom tovább késleltetni, azonnal elönt az ösztönös tiltakozás. Mégis hogy jön ő ahhoz, hogy azt mondja: a színészet ad értelmet nekem? Mintha anélkül, emberileg egy nulla lennék, egy senki, aki képtelen bármi másban értéket teremteni a világban. Mintha amúgy csak értelmetlenül lézengenék... Ránézek, a pillantásom szúr. Feltett szándékom határozottan a szemébe mondani, hogy téved. Kissé talán átitatja majd a hangom a dac, mert hát igaza van, cseppet sem esik jól ezt szemtől szemben hallani a nővéremtől. A szemeimben éledező düh és sértettség néhány tűnő pillanatra fellobban előtte, de a szavak már nem jönnek olyan könnyen és magától értetődően, mint gondoltam. Farkasszemet nézek vele, és tudom, mindössze azt az egyetlen egy szót kellene kimondanom: tévedsz. Talán pont erre vár ő is. Talán ő sem gondolta komolyan, csak az én reakciómra kíváncsi. Hogy hiszek-e eléggé önmagamban. A szemébe nézek, de nem tudom kiolvasni, a másodpercek pedig telnek. Megszólalni viszont nem megy. Mert a dacon és a sértettségen kívül lassan a kétely is berágja magát. Eszembe jut Naomi, hogy mit tettem vele, és végül mi lett a vége, a szüleim halála, En, meg a sok hülyesége, amin hiába próbálok, fikarcnyit sem tudok változtatni, és végül Nyssa, akinek az életéhez most már szintén alig van közöm. A saját életem, amiben gyakorlatilag a munkán kívül semmi másnak nem jut szerep. Erre az utolsó gondolatra keserűen mozdul a szám sarka. Milyen ironikus az élet. Sok minden végiggyűrűzik rajtam, és amit olyan gyorsan és egyszerűen rá akartam vágni az előbb, most már egyáltalán nem olyan biztos. Végül csak megtöröm a szemkontaktust, és elfordítom a fejem, hogy aztán megcsóváljam, és kiigyam az italom maradékát. - Kérdés, hogy mitől félsz, Nyssa. De talán ezt nem itt kellene megbeszélnünk. – Egyszerre hárítok és pontosítok, valóban nem ez a legjobb helyszín erre. Nem bízom magamban annyira, hogy tudjam, hogyan reagálok, ha most mélyebben belemegyünk. Hallgatom a mesét, hogy megkörnyékezte az ügynökömet, és bevallom őszintén, hiszem is meg nem is. Simán kinézem belőle, hogy kamuzik, ugyanakkor viszont azt is, hogy tényleg megtette. Ennyit arról, hogy kiigazodok rajta... - És mit mondott a kedves Arejay? – A kedves Arejay persze utálja a teljes nevét, mindenkivel csak simán Jaynek hívatja magát, de nekem valahogy belopta magát a szívembe ez a verzió. Egyedi. Csakúgy, mint az arca, ha meghallja. Nem is kell ennél jobb érv. Nyssa enged nekem néhány percet odakint, és ezért hálás is vagyok, még ha jelenleg inkább csak tudom, mint érzem. Végül csak kirobbant belőlem a feszültség, de amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan tova is áramlott. Mondanám, hogy nem fordul ilyen elő sokszor, de messze nem mondanék igazat. És sajnos egyre rosszabb. A hideg és a cigi viszont örömmel elvégzi a rehabilitációt. Mikor utánam jön, már csak ímmel-ámmal puffogok. Rásandítok, bizonyára váratlanul érte, de hát mit lehet tenni? Ez van, én is megszoktam. Remélem, nem hozza szóba. Egy halvány mosolyt azért kicsal belőlem, ahogy felkonferálja a lépcsőzést. Sejtem, hogy miért akarja. Nyssa, egyem az édes logikád. Felpillantok a lakására, és méregető pillantással kifújom a füstöm. - Minden nap ez a program, vagy ez valami speciális üdvözlési rituálé? – Ráncolom a homlokom, de isten ments, hogy reklamáljak. A dühöm oroszlánrésze már elszállt, ezzel pedig a maradékot is kisajtolom. Nem tart soká’ feljutni, egészen jó kondiban vagyunk, bár az imént elszívott cigaretta azért rendesen fojtogat a vége felé. - Remélem, akad valamid göthösség ellen – fog el egyszer-kétszer a köhögés, míg a kulccsal bíbelődik. Mindig is utáltam beteg lenni, még a leghalványabb gondolatát is igyekszem megelőzni. A beszédet viszont inkább hanyagolom, míg helyreáll a légzésem. Betoppanásom után, kíváncsian szemlélem a lakást, az előbb beígért csinosításokat kutatva, de azt kell mondjam, az efféle memóriám nem a legmegbízhatóbb. - Lecserélted a függönyöket? – tippelek hősiesen, miután roppant jelentőségteljesen végigmustráltam a terepet. Kilépek a cipőmből, a kabátom ledobom az első ülőalkalmatosságra, majd magam is helyet foglalok egy másikban, és nagyjából ez az az ártatlan pillanat, amikor a szemem sarkából, ámde határozottan észlelem, hogy valami megmozdul a látóteremben. És az a valami véletlenül sem Nyssa. Mozog, de békésen elvan: tizenöt százalék. Tetszek neki, és ezt kifejezni sem szégyelli: negyven százalék. Spontán kezdődő szívroham (rám nézve): nyolcvan százalék.
Fekete humora van. Nem kedvelem. Fintorba húzom orromat, szemforgatásom elnyomva hárítom el a meghívást, azt hazudva, hogy várok valakit. Nincs így, de ettől még nem akarom vele tölteni az estém hátra levő részét. Szórakozni jöttem, jól érezni magam, s nem azért, hogy a legkevésbé kedvelt kollégámmal lógjak. Lopva pillantok körbe, tekintetem kapaszkodóját egy nőben lelem meg. Csinos is, új belépő is, hát nyugodt szívvel teszek úgy, mintha ő lenne az, akit vártam, s hagyom faképnél a magát homorosnak hívő zsarucimbit. - Azt hittem már sose érsz ide, szépségem! - lököm el magam a pulttól, s indulok meg Nyssa felé, felmarva az alibiből rendelt duplikátumot is, már ami az italokat illeti. Hogyha nem tér ki előlem azon nyomban, s nem szúrja el ezzel a színjátékomat, akkor hamar a saját csinos kacsójában találhatja a felespoharat. - Kinéztem magunknak azt az asztalt ott, de ha még többet kellett volna rád várnom, bizonyára elfoglalják. - terelgetem figyelmét az egyik félreeső box felé. Derekára simítom tenyeremet, s arrafelé terelem, hogyha esetleg volna szíves leülni velem szemben, akkor hangomat lejjebb halkítva hozzátegyem a következőket: - Elnézést, mindenért. Muszáj voltam kivágni magam egy szituációból. Magácska éppen kapóra jött. Találkoztunk már, ugye? - ez nem csak formális, rámákolós kérdés. Tényleg ismerős, méghozzá egy ügy kapcsán, de azért mérget nem vennék rá. Inkább megkérdezem, miközben koccintásra emelem felé a poharam. - Remélem nem rühelli a vodkát. Egészségére! Cseppet sem zavar az, hogy valószínűleg a pokolba is elkívánhat. Nem vagyok rút, mint az ördög, nyilván meg tud velem inni ismeretlenül is egy italt. Ha pedig mégsem vevő rám, az majd kiderül. Egyébként se tudhatja, hogy nem hazudtam-e, s nem így akarom-e kifejezni azt, hogy milyen csinosnak vélem. Akár ez lehetne a randitaktikám is. Nem az, határozottan nem, de ezzel ő aligha van tisztában, szóval bevetem a leglehengerlőbb mosolyom, s vadul remélem, hogy társamul szegődik legalább annyi időre, amíg Bob le nem farcol végre. Vagy - így, hogy a nő végigmérése után eljutok oda gondolatban - tovább. Nincs programom az estére, s nem vagyok a cölibátus híve sem. Ő pedig rohadtul dögös egy portéka. Kár lenne kihagyni azt, amit a vakszerencse elém sodort.
Rossz nap a munkában. A legtöbbek számára ez azt jelenti, idegesít a főnök, elromlott a kávé automata vagy már megint az agyára ment egy túlbuzgó titkárnő. Pedig van ezer és egy ennél sokkal rosszabb lehetőség is, még akkor is, ha te vagy a főnök. Elég ehhez annyi, hogy azt mondom, ajándékba két vízi hullát kaptam a kollégáktól, akik éjjel a rossz állapotra való tekintettel nem voltak hajlandóak felboncolni a behozott zsákok tartalmát. Nekem reggel ki kellett őket vennem a mélyhűtőből, megvárni a külön teremben még felolvadnak annyira, hogy ne törjenek, utána pedig teljes felszerelésben mehettem be darabolni és megpróbálni megszerezni bármit is a testfolyadékokból, amelyek félig elbomlottak valamint a szervekből, amelyek bezzeg megpróbáltak cseppfolyóssá változni. Ezért utálom azokat a testeket, amit a csatornákból halásznak ki, ha nincs nyom a csontokon, akkor piszok nehéz megtalálni a halál feltételezhető okát és ezen még az sem segít, hogy ilyenkor extra réteg felszerelés kell, ha nem akarok én is napokig bűzleni. Kiakasztó nap, amit a fél óra extra tusolás sem mentett meg, pedig a végére már a legjobb orrú laboros is meg mert volna esküdni, hogy csak a jázmin illatú sampont érzi rajtam és talán azt a fenyő aromás testápolót, amit a napra választottam. Mivel nem a kedvenceim a parfümök. Tipikusan olyan nap, amikor a legjobb lenne ki sem mozdulni a lakásból, és ezen csak a tény változtat, hogy nem akarok egyedül lenni. Egy telefonnal a kezemben indulok el a lenti bár felé és a kabáttal nem is bajlódom a két perc séta miatt. Meg különösebben a ruhával és a sminkkel sem. Hosszú ujjú fekete póló, bőr hatású szűk nadrág, halvány fekete szemfesték, narancsos árnyalatú rúzs és meg is vagyok. A döntésem után tíz perccel már be is lépek a bár ajtaján és éppen indulnék a kedvenc hátsó boxom felé, amikor szó szerint karon ragadnak és csak pislogni tudok a zsarura, aki régi ismerősként köszönt. Én meg még a nevét sem tudom. Vagyis a vezetéknév megvan, de a keresztneve egy jó nap kérdőjel számomra. Mintha azt mondták volna, Voldemorthoz hasonlít. Asszociációnak jó, de nem jön be a dolog. Mindegy, annyi ideig lefoglal, amíg el nem kísér az egyik boxhoz a férfi. Remek... - Ohm, igen, a rendőrségen dolgozom én is. Nyssa vagyok, a megyei halottkém - kezet nem nyújtok, mert fura lenne ebben a helyzetben, de segítséget adok rá, hogy hol láthatott. Pontosabban milyen helyzetben. Mert nagyon kevés olyan van, amikor egy férfi nem bámul meg egy nőt, akinél engedélyt kap rá, az egyik jellemző pedig nálam az, amikor könyékig vagyok egy hullában és éppen golyót, késhegyet vagy csak folyadékot bányászok ki a szövetei közül. Az elég megrázó ahhoz, hogy senkit ne érdekeljen, mennyire vagyok épp dögös. Ezért nem mondom meg ismeretleneknek a munkámat sem, kikészíti őket rossz esetben alaposan. Nekem már teljesen normális, majdnem négy éve végzem, megtanultam, hogy az a legkönnyebb megoldás, ha az embernek szeme sem rebben közben. Abba nehéz belekötni technikailag... - Maga pedig? - na, igen, jobb lenne megkérdezni a nevét, mielőtt igazán beki állunk beszélni, mert később ütős lenne, ha kiderülne, hogy fogalmam sincs, hogy hívják. A pasik ezen nagyon fel tudják magukat húzni sajnos. Nem mintha a nők nem tennék, de izé... nővel még nem voltam olyan intim helyzetben, ahol ebből nagy hiszti lehetett volna. - Na zdarovje! - válaszolok halvány mosollyal a kínálásra oroszul, miközben elkapom a saját poharamat és beleiszok a vodkába. Tonic-kal keverve ugyan jobban kedvelem, de nem jelenti azt, hogy ne menne le simán is három-négy kupicányi, mielőtt kicsit is érezni kezdeném, hogy ittam. Sőt, egyetem alatt a fél üveg sem okozott gondot, de az egy másik időszak volt, tíz évvel és néhány sérüléssel korábban. Jobb állapotú testtel, vesékkel és májjal. - De ha még egyszer fogdosni kezd, akkor egy vodkánál többre lesz szüksége, hogy kiengeszteljen! - figyelmeztetem, miközben könnyedén kiiszom a pohár tartalmának maradékát is és jó orosz szokás szerint fejjel lefelé rakom azt le az asztalra, bizonyítandó, hogy tényleg üres volt. Na, igen, az a nép nem öntené ki az alkoholt soha, inkább vállalják be, hogy nem tudják egyszerre eltüntetni. És akkor még nem került elő a lehetetlen pohár, amit adnak körbe, amíg ki nem fogy. Azt az egy játékot soha többet. Minél többen dőlnek ki közben, annál többet kell helyettük is inni...
Waldemar Wagner
Avataron : luke evans Kor : 43
Tárgy: Re: Biliárdasztal Csüt. Május 04, 2017 5:51 pm
Joëlt le kellene csapjam, mint a taxiórát. Ez a Voldemort annyira szépen elterjedt - elég volt csak egyszer meghallják a kollégák, ahogy egy helyszínen összefutva ilyen néven illetett (átkozom azóta is azt az esetet, na nem emiatt. De egy terhes nő ellen elkövetett támadásban nyomozni azért még az én mutatómat is kiakasztotta, pedig alapvetően számomra a gyerekvárás kábé a mindennapos ez van-nal egyenlő egy Heidi esetében élve és azzal együtt lélegezve) - hogy lassan mindenki így nevez a hátam mögött. Én meg persze nem vagyok hülye, hogy ne tudjam. Mindegy, úgy veszem, hogy amiről nekem nem szólnak, az nem létezik, s inkább nem veszek róla tudomást. Ha meg majd mégis, akkor kiosztok pár jól irányzott öklöst és ennyi volt. Joëlnek szabad, mert ő országos cimbora, de a többieknek le lehet akadni a témáról, maximálisan. - Wald. - nyúlnékk a hölgy kacsója után, hogy imitált kézcsókot hinthessek rá, mert szorult belém némi illem, akármit is rebesgessenek rólam - de nem nyúlok. Hiszen elvileg ismerem. A tettetés szerint épp őt vártam és nem épp első találkára, kiindulva a bizalmaskodásomból. Marad hát a kurta bemutatkozás. Egyébként meg a Waldemar elég a hivatalos helyekre is, így most nem azt használom a szép kisasszony társaságában. Mondjuk abban, hogy egy halottkémmel randizom van egy csipet bizarr, már-már hátat borsództató felhang, de oda se neki. - Utcai járőr. - a körzetemet nem teszem hozzá, teljesen mindegy. Minden körzet egyforma egy idő után, nekem meg pláne. Eleget vándoroltam már közöttük ahhoz, hogy ne érdekeljen éppen melyik helyszínen lótok-futok a rend után. Meg egyébként is kacárkodom egy másik munkakör betöltésével, lévén a tököm tele van már az igazoltatásokkal. De ahhoz még igen sok lépcsőfokot meg kell másszak, szóval senkinek nem emlegetem. - Ein Prosit! - nyelem le a vicces Prostata-t, amit ugyan használnak Németországban, de szerintem itt nem igazén értékelnék. Mondjuk a német nyelvtudásomat sem annyira, de ha már a nő előállt a szlávjával, éppen itt éreztem az idejét annak, hogy ne maradjak alul. És iszom. Húzóra, természetesen. - Ó, úgy gondolja? - billentem enyhén oldalra a fejemet, érdeklődésem jeléül ebből a fejszögből vizsgálva meg csinos arcvonásait - is. - És mégis mi volna az, amivel kiengesztelhetném? - ilyen labdát nem lehet nem lecsapni. A nők egyébként is ilyen visszakérdezésekkor tudnak igazán megmutatkozni jellemileg. A szájkaratés belepirul és nem tud rá mit tenni, mint hebeg és habog. Na azt a típust nagyon nem kedvelem, hamar el is szoktam köszönni tőlük. Viszont a másik, a nagyszájú, szemérmetlen...az bejön. Nem venném feleségül - mint ahogy másmilyet sem - de kedvelem, hogyha van vér a mondandója mögött.
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
Avataron : Eva Green Kor : 40
Tárgy: Re: Biliárdasztal Vas. Május 07, 2017 7:54 pm
Nem jött be a számítása. Igyekszik mosolyogni, de Wald arcára van írva, hogy amikor a randi partnert emlegette a haverjainak, az első szempont az volt, hogy dögös legyen. A második, hogy ne lökje el magától a nő. A munkája valahol egy elég hosszú lista végére kerülhetett, így történhet meg, hogy most mellé nyúlt és egy hullagyárost fogott ki, már ha igaz, amit rólam pletykálnak. Ugyan én nem ölöm az embereket, de a városban és a megyében minden gyanús haláleset, peres ügy vagy hozzátartozó kérésére elvégezendő boncolást a hivatal kénytelen megcsinálni, így mondhatni, az én kezemen és a munkatársaimén fut át a holtak fele. Lassan már arra is rászoktunk, hogy a temetkezési vállalkozók szerint szelektáljuk a holtakat és ne kelljen ugyanannak az egynek többször jönnie és több papír munkát adnia, mikor az autójukban egyszerre akár négy vagy hat személy is elvihető. Minimum. Oké, megint eltértem a tárgytól, de csak a hangulat oldása miatt. Ami nem jött be, mert ő sem éppen beszédes, nekem meg fogalmam sincs róla, miről kellene vele beszélnem. Mindegy, a vodka az vodka és igen hatásosan tudja javítani az esélyeket a folytatásra, szóval csak elfogadom és megiszom vele. - Ritkán hallottam eddig, de ez német volt, igaz? - teszem fel a kérdést, miközben figyelem, ahogy neki sem kell az itallal megküzdenie. Inni tud, ez jó hír az én alkohol fogyasztásom mellett. Tudom, nem a legjobb ötlet és nem is a legegészségesebb dolog gyógyszerre inni, de egyszerűen ez az egyetlen legális öröm forrás, amit megtartottam magamnak. Oké, a másik a szex, de egy mély gyász alatt az éppen nem volt a lista vezető elfoglaltságom, hogy úgy mondjam. A pia viszont jó társaság volt, aki nem beszélt vissza, hagyott dönteni és meg sem fordult a fejében, hogy alkalmatlankodjon, ha kidobtam, miután megkaptam tőle, amit akartam. Tudom, elég sarkalatos összehasonlítás, de én sem voltam épp akkor a derű mintaképe... - Egy fogadás. Ha legyőz billiárdban, játszom tovább ma este és még egyszer hajlandó vagyok rá. Ha viszont én nyerek, egy szabadnapja az enyém, függetlenül a programtól. Lehet, hogy segítség kell egy zongora felszállítására a sokadik emeletre, vagy bikinit válogatni a nyárra - teszem hozzá halvány mosollyal, miközben körülnézek, hogy még mindig szabad-e az az asztal, ami két perccel ezelőtt az volt, amikor helyet foglaltunk. A kedvencem igazából az egész helyen, hetente egyszer minimum ott játszom és már ismerem az egész bordázatot, tudom, hol jó a rugalmassága és hol nem, a dákók egyenességéről és anyagáról nem is beszélve. Szóval magabiztosan csúsztatom a telefont a farzsebembe és állok fel, mielőtt elfoglalnák az asztalt. Tudom, hol van a háromszög a golyók felállításához, merre keressem a krétát és úgy egészében süt rólam, hogy nem először csinálom ezt az egészet. Nem mintha zavarna. Ennyi előnyt megérdemlek, ha már a járőr úr önkényeskedett. Ja, és mondtam már, hogy a dákó hátsó felével is piszok jól célzok mindenkire, aki kicsit több flörtöt képzel bele a kelleténél a játékba?
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
- Azért hívatta be ide, mert maga az egyik legjobb emberünk. - Jó ezt felfogtam. Nem kell hízelegni. - szeretnénk valami nagyobb feladattal megbízni. - magyarázza a Nagy főnők. Sejtettem, hogy nem azért hívott, hogy bárcsevejészen velem. Most komolyan. - Értem. - válaszolom közbeszólva. - De viszont ehhez kicsit erősebbnek kell lennie. - Mi? Ezt meg hogy érti. Én vagyok a legjobban kiképzett emberük. - Igen, igen tudom. - folytatja tovább mielőtt közbeszólnék. - Ismerek egy embert aki segíthet magának ebben. - Remek. Meg sem beszéli jó formán velem. Azt sem tudja elfogadom-e a megbízást csak mindent lebeszél nélkülem. - Muszáj elfogadni ezt a megbízást. - mintha olvasna a gondolataimban. - Máskülönben kénytelen leszek kidobással megfenyegetni. - Mi van?. Idióta. - Na és ki lenne az az illető aki segítene nekem? - kérdezek rá. - Alex Bergerson. - Isteni. Lehajtom a fejem. Ismerem én ezt az alakot. Ő volt a kiképzőm annak idején is. Nem repesek túlságosan az örömtől, de ha meg akarom tartani az állásomat akkor el kell fogadnom.
***
Másnap délelőtt találkozom Alex-el egy bárban, vagy mi a csodában. Ide beszéltük meg a találkozót. Elég hamar megtaláltam a helyet és ide értem. Mikor bemegyek ha ő már ott van köszönök neki, ha meg nincs akkor megvárom. - Csak, hogy tud nem túlságosan örülök annak, hogy ismét edzenünk kell. - morgok neki, idegesen. - Semmi kedvem egy újabb kiképzéshez. - Ha választhattam volna, biztosan nem fogadtam volna el a kinevezést. De hát nem volt választásom. - Én egy sört kérnék. - mondom a pultos lánynak aki épp ideért, hogy felvegye a rendelést. Ettől felfrissülök kissé. Legalább is nagyon remélem. - Na, lássuk, milyen kiképzőtervet csináltál nekem. - mondom miközben a billiárd asztal felé veszem az irányt. - Játszanál velem miközben megbeszéljük a dolgokat? - érdeklőzőm. Legalább nem csak üldögélnénk és dumálnánk, hanem közben valamivel el is foglalnánk magunkat.
Határozott mozdulattal csukom be a mappát. Tudom, kiről van szó, s tudom, milyen jellemű. Nem fog gondot okozni, ebben is biztos vagyok, volt már a kezem között, nem is egyszer. De nem találhattak volna valaki mást? Semmi kedvem nincs köröket futni körülötte. Éppen ezért nem is teszem. Hogy én lehettem az első az életében, aki nem szokott hozzá, nem fogadta el, hogy ilyen jellemű, úgy nagyjából sehol sem foglalkoztat. Ha van egy feladat, meg kell oldani. Ha az egoja akadályozza ebben, két lehetséges végkifejlet van: vagy eldobja az egoját, megértve végre, hogy így aztán semmire sem megy, nálam sem, vagy beledöglik. Az ego esetén koránt sem azt értem, amit a legtöbb, szintén egos, kiképző. Felőlem lehet mosdatlan szájú, lehet undok, háta közepére is kívánhatja az egész küldetést. De ott van agyban. Ami feladat van, elvégzi, csapatban együtt dolgozik, egyéni melóban meg elvégzi, amit rá kiosztottak és olyan módon, ahogy azt kell. A többi nem érdekel. Alexia betonfejű, de eddig jól teljesített a munkáiban, ezért sem dobtam vissza a mappát, hanem egyből felhívtam, s elhívtam egy pofa sörre.
A pulthoz ülök, olyanról úgysem tervezek beszélni, ami nem való más fülekbe. Most nem az ezredes ül itt, hanem Alex. - Helló – megvárom a monológját, aztán a vállamra ütögetek a mutatóujjammal. – Azt látod itt, hogy ezredes? – a pultoshoz fordulok. – Még egy sört – aztán Alexiához fordulok. – A vendégem vagy. Fehér, rövidujjú ing, világoskék farmer, kék tornacsuka és egy napszemüveg az összes kellékem. - Kutyának érzed magad? Dumálni jöttem ide, cseppet sem melóról és nem is labdákat dobálni – a billiárdos meghívó után folytatom. – Még olyan labdát sem – azt csakis haverokkal, vagy vadidegen helyen ismerkedés gyanánt. Alexia egyikbe sem esik bele. Szereti átvenni a vezető szerepet, velem azonban elkésett már a legelső alkalommal, noha most is bepróbálkozott. Sikertelenül. - Lazítanál végre? – tolom elé a sörét, amit közben ugyan elé raktak, azonban hangsúlyt akarok rátenni. A sörömet felemelem, koccintás gyanánt. - Milyen a melóhely? – húzok bele a sörbe. – Találkoztam egészen derék kollegákkal is a körzetedből – amibe ő is beletartozik, a derekasba legalábbis.
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Tárgy: Re: Biliárdasztal Pént. Aug. 04, 2017 9:51 pm
Tegnap érkeztem újra vissza a városba, egy kiadós futóverseny után, ami miatt nem voltam itthon körülbelül négy napig, de biztos kezekbe adtam az ügynökség addigi vezetését. Persze ha volt valami gond, mindig hívhattak engem, de szerencsére nem volt semmi fennakadás. Éppen hogy nem sikerült megnyernem a versenyt, hisz az utolsó kanyarnál majdnem kicsúszott a lábam alól a talaj, mert nyilván nem lehet az egész utat besózni, én pedig nem is én lennék, ha nem léptem volna rá egy kis jégre. Elmondhatatlanul felcsesz, hogy egy ilyen miatt lettem csak második. Kapott két másodperc előnyt körülbelül az addig mögöttem lévő, de végül csak egy tizeddel sikerült legyőznie, hisz azt az utolsó sprintet megnyomtam – csak hát ő is. Nem mutattam ki az idegességemet, csak vigyorogva fogadtam el azt a rohadt ezüstérmet. Másnap meg intézkedtem ezügyben is. Tudok veszíteni, nem ezzel van a baj. Azzal van a baj, mikor olyasvalami miatt vesztek, ami más lustaságából adódik. Nem vártam el azt sem, hogy majd megkapom azt az aranyat, mert az érdekelt a legkevésbé. Csak szerettem volna, ha legalább erre odafigyelnek egy kicsit, ha már egy kurva egy órás futóversenyt rendeznek, és az egész végig tartó vezetését valaki így veszti el. Végül újra gépre szálltam és amint hazaértem, befeküdtem az ágyamba, aztán már aludtam is. Ma még napközben benéztem a cégemhez, hogy minden klappol-e, nem történt semmi baj, és hogy a bevétellel is minden rendben van. Meg hogy bejelentsem, visszatértem a városba. Mindent rendben találtam, a nap hátralevő részében pedig félig ott voltam, a másik felében pedig otthon. Este pedig úgy gondoltam, kelleni fog egy kis kikapcsolódás is, ezért miután felkaptam magamra valamit, meg is indultam a Good Bar felé. Egész jó hely, és én is ide szoktam járni elég gyakran. A csapos is már elég jól ismer engem, szóval ha más nem, maximum vele elbeszélgetek. Nem vittem túlzásba az öltözetemet, hisz nem fogok azért egy bárba kiöltözni, ugyanakkor egy melegítőben sem mehetek el. Szakállamat is kicsit megnyírtam, bár még mindig simán eljátszhatnám Jézust a Passióban én is ezzel a kinézettel. Na sebaj. A hajamat leengedve hordom általában, ez most sincs különösebben másképpen. Eleve egyenes hajam van, azért mégis átmegyek rajta egy fésűvel, hogy ne legyen nagyon gubancos. Na igen, nekem is jobb a közérzetem, ha nem úgy nézek ki, mint a mosott szar. Beérve a bárba ki is kiérem a szokásos indításomat, egy vodkát meg egy korsó sört. Megiszom a töményet, majd belekortyolok a másik pohárba. Közben váltok pár szót a csapossal, mert szerencsémre most tényleg ő van itt. Elmondom neki, hogy min csesztem el egy versenyt, ő mesél, hogy milyen volt a szilvesztere a bárban. Figyelemmel hallgatom, de közben lecsúszik még egy feles legalább. Jönnek viszont új vendégek, szóval ő elmegy őket kiszolgálni, én pedig megfordulok, hogy kicsit körbenézzek. Darts foglalt, csocsó foglalt, a biliárd viszont nem. Na, ez egész jó. Viszont senki nem ólálkodik körülötte, így nagyon hozzácsapódni sem tudok senkihez. Maradok még ott egy-két percet a helyemen, és végül odamegyek az egyik nőhöz, aki látszólag hozzám hasonlóan nem túl sok társasággal érkezett ide. – Szia, bocsánat, ha zavarok, de láttam, hogy egyedül iszogatsz. Nincs kedved egy kis biliárdhoz? Időközben még meg is hívhatlak arra, amit iszol – kérdezem tőle egy halvány féloldalas mosollyal. Mikor a játék kerül fel a beszédemben, akkor annak irányába is biccentek, mert még mindig üresen áll az asztal. Amennyiben látom, hogy van rá hajlandósága – esetleg mondja is -, úgy kezemet nyújtom. – Denver – mutatkozok be a potenciális játékpartneremnek. Ha elmondja, mit iszik, akkor ahogy említettem, állom is a következő körét. Nehogy szó érje a ház elejét, hogy én nem tartom be, amit egyszer megígérek. Ígéretről ugyan itt nem volt szó, de ez most mellékes. Felajánlottam, nem fogok visszakozni.
Új év, új kezdet. Egyeseknek. Nekem nem volt ilyen fogadalmam, ami azt illeti, nem is nagyon akartam semmit csak azért eldönteni, hogy utána erre hivatkozva egész évben csináljam. Szóval folytattam az életemet úgy, ahogy eddig is, néhány kisebb változtatással. Példának okáért újabban egyre gyakrabban vonzódom az erős színekhez és a feketéhez, ezért eldöntöttem, hogy adok magamnak egy esélyt a kibontakozásra. Egész héten csak fekete ruhákban jártam munkába. Hétfőn nem éreztem változást, kedden sem nagyon, de szerdára elértem azt a pontot, hogy hiányozni kezdtek a színek. Nem ruha ügyileg, hanem a kiegészítőkben. Előszedtem néhány gyűrűt, amelyeket egyébként imádtam, de eddig nem éreztem szükségét, hogy többet is hordjak egyszerre, akárcsak a karkötőkből. Egy feltűnőbb nyaklánc és újra hangsúlyoztam a szemeimet is sminkkel. Fiatalabbnak tűnök tőle? Idősebbnek? Nem tudom megmondani, de egy hetes esetleg hónapos próbának elmegy a dolog. Ezen az alapon folytatom és eddig a macskám nagyon értékeli. Van ugyan pár tucat játéka, de valamiért újabban oda van a csengő hangért, amit a karpereceim adnak ki és amint helyet foglalok a kanapén, máris a csuklómnál terem és játszani kezd a medálokkal, gyöngyökkel és minden más dísszel. Semmi durva vagy hirtelen mozdulat, és még halálosan meg is sértődik mellé, ha megmozdítom a kezemet, hogy inkább simogathassam a hátát. Nem ő kéri szépen vissza a sok csillogó és hangos ékszert. Hozzám képest legalábbis sok, mert általában ennél kevesebbet viselek. Egy tinilány azt mondaná, csak alap darabok. Aztán ki tudja? Ha még egy ideig játékban lesznek, lehet én is hozzá teszek párat. Vagy beszerzek egy színes sálat. Bár, mintha olyanom már lenne. Valahol a fiók mélyén. Azt hiszem, ideje van a tavaszi nagytakarításnak is... Mióta ebben a lakásban élek a Good bar a földszinten egy menedékké vált számomra és minden alkalommal, amikor nem akarok egyedül lenni, de nem is akarok komolyabb beszélgetést lefolytatni bárkivel is, lemegyek és egy itallal elücsörgöm a pultnál. Ismerem az összes pultost, a legtöbb törzsvendéget és minden játékot kipróbáltam már. Még azzal is tisztában vagyok, melyik asztal a legeldugottabb, ahol nyugodtan lehet tanulni vagy dolgozni, hol ülnek azok, akik éjszakai partnert vagy szórakozást keresnek és merre lehet védelmet találni a túl lelkes és részeg partnerektől. Egészében véve ezen a helyen még vakon is elközlekednék, ha valaki nem tolja ki túlságosan a székét. Ennek eredményeképpen az is alap, hogy megvan a kedvenc italom, amely éppen a pultos tehetségétől függ. A lányok ügyesebbek koktél vonalon, Samnél jobban viszont senki nem keveri a gin-tonicot a közelben sem. Így tőle azonnal ezt kérem és helyet foglalok az egyik magas széken a pultnál, majd félig-meddig sikerül belemerülnöm a tévében vetített baseball meccsbe is. Ez még elmegy, az amerikai focit viszont nagyon utálom és a kosarazás sem lett eddig soha olyasmi, amit lehetne a szívem csücskének nevezni. Éppen dobni készülnek, amikor egy hang kiránt az elgondolkodásomból és arra késztet, hogy oda forduljak. A férfi a maga módján ápolt, de nem éppen az esetem. Ha beszélgetni akarna, valószínűleg leráznám, de a játék említése kicsit felélénkít. Egy ideje ugyan már nem fogtam dákót, de a biliárd egyike azon játékoknak, amelyekben nem vagyok ügyetlen, így halvány mosollyal fordulok el a pulttól. - Miért is ne? Játszom. Italom még van, a többit megtárgyalhatjuk akkor, ha elég hosszú lesz a játék, hogy kiürüljön a pohár - kacsintok rá miközben lábra állok és a telefonom helyét ellenőrzöm a zsebemben. Mivel csak az emeleten lakom, szinte soha nem hozok ide mást csak a mobilt és a kulcsaimat. Éljenek a fizető appok. Néha még a kabátot is kihagyom, ha a bárom át jövök be, mint most, így nem kell sok dologra figyelnem. - Nyssa... te sem most vagy itt először - állapítom meg a kézfogás után, mikor kicsit jobban megnézem az arcát. Igen, határozottan ismerős, csak bezavart korábban a szakálla. Ha elképzelem nélküle vagy hosszabb arcszőrzettel, máris kezd derengeni, hogy a múlt hónapban párszor már kiszúrtam magamnak. Valahogy kicsit elütött a kiállása a többi pultnál támaszkodó alakétól. Miért? Arról fogalmam sincs. Egyszerűen megérzés, annak is inkább női mint a zsaruktól felszedett szakmai. - Sorsoljuk ki kezd, vagy hölgyeké az elsőbbség? - szólalok meg, miközben rutinosan emelem le a kedvenc botomat a támasztékról és magamhoz veszem a kék kréta szerű anyagot is, amit csúszás ellen használnak. Van itt néhány dákó, de kettő szerintem konkrétan görbe, mert véletlenül sem tudom őket használni egyenes ütésre, a maradék háromból pedig a mahagóni barna lakkos az én szívem csücske. Annak pont jó helyen van a fém toldása ahhoz, hogy ne legyen útban szinte soha. A poharamat gondosan lepakolom az asztal melletti alacsonyabb tárolóra, amit direkt erre hagytak ki és automatikusan állítom is fel a táblát. Nem szeretek vacakolni, dumálni azután is lehet, ha már elkezdtük...
Idejét sem tudom már, mikor játszottam utoljára biliárdot. Meg hogy miért hagytam abba egy időben. Elég jó is voltam benne, ami azt illeti. Na ki tudja, lehet majd a mostani játék után újra az egyik kedvencemmé válik, és én magam is beruházok egy biliárdasztalra. Az ügynökségem főbb központjában – ami eleve nagyobb – van egy pihenő rész, ami jobbára szintén egy bárként funkcionál. Egy durván túlárazott bárként, de lényegét tekintve ugyanaz. Úgy vagyok vele, hogy ha valakinek árat kell kérdeznie – akár a pia tekintetében, akár a lányok alkalmazását ítélve -, akkor az valószínűleg nem is tudja megfizetni. Persze néha csak a kíváncsiság szól az emberből, de a lényeg szerintem érthető. Visszatérve, lehet oda is be kellene szereznem egy ilyet. Dobna a hely hangulatán, annyi biztos. Ez a baj velem, hogy annyi ötletem van, de csak egy töredékét valósítom meg ezeknek. Valahogy mindig új veszi át az előző helyét, és ezen akármennyire is tudom, hogy javítanom kellene, sosem teszek érte. Ez az egyik kisebb defektem. Bár előnynek is nevezném, mert legalább nem költök minden felesleges baromságra. Ebből a biliárdos sztoriból is valószínűleg nem lesz semmi, miután átgondolom a pro és kontrákat. - Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy izgalmas játszma elébe nézzünk – felelem mosolyogva neki. Remélem még nem rozsdásodtam be azért teljesen, de ha más nem, az első két-három lökést elcseszem, a többi már menni fog, mint a karikacsapás. Ha ő viszont elég gyakorlott játékos, akkor bizony onnan lesz aztán dicséretes szépíteni. De nem lehetetlen! Na meg ez a szó az én szótáramban nem is szerepel. „Nem fogom már többé a lábamat rendesen használni” – mondották vala az orvosok. Jobban van, mint újkorában, bár meg is lett rendesen dolgozva és fizetve, hogy ilyen legyen, amilyen. Volt rá esély, hogy feladjam, mert elég nehéznek bizonyult a fizikoterápia, de csak a cél lebegett a szemem előtt. „Bele fogsz rokkanni ebbe az üzletbe” – mondták régi ismerőseim, mikor még éppen, hogy belekezdtem a saját vállalkozásomba. Erre tessék. Városszerte közel fél tucatnyi ilyen helyem van már, és az üzlet évről évre egyre jobban virágzik. Ennek talán pont ez az oka, hogy ha elmegy valaki, akkor a helyére kettő jön. Nyilván ez csak idézőjelesen, de lényegét tekintve: hiány sosincs és a felhozatal is viszonylag változatos. – Nem, ez valóban így van. De te is ismerős vagy látásból, gondolom nem csak az emlékezetem csal – bár általában nem egyedül szoktam ide járni, az is igaz. Ha pedig mégis, hamar találok magamnak valami társaságot, akár egy kisebb csoport egyetemista lány körében egyedüli hímneműként – viccesebb, mikor van rajtam kívül más is, és végül a kiszemeltjével megyek haza, akit már jó ideje próbált becserkészni magának -, vagy pedig egy rakat aggastyánnal, akikkel közösen szurkolunk a Supersonics csapatának és emlékeztetnek a 78-79-es NBA győzelmükre. „A régi szép idők” ahogy mondani szokták. – Mivel ekkora úriember vagyok, természetesen a hölgyeké az elsőbbség – miközben elkezdi felpakolni a táblát, az előző játékból visszamaradt golyókat felé gurítom, hogy azokat is elrendezhesse, majd én is szerzek magamnak egy dákót – ez de hülyén hangzik, majd pedig belekortyolok a sörömbe. – Mennyire kell félnem, hogy annak rendje és módja szerint picsázol el? – kérdezem tőle egy féloldalas mosollyal az arcomon, amint felpakolt mindent. Nekem kelleni fog egy kis bemelegedés, de ki tudja… lehet már kezdő körben sikerülni fog olyat lehoznom, amit még eddig soha. - Na és Nyssa. Hogyhogy erre a bárra esett a választásod a számtalan másik közül? – ugyanezt a kérdést tőlem is feltehetné, a válaszom pedig piszok egyszerű lenne. De most ő a soros. Úgy vagyok vele, ha már játszunk, miért is ne beszélgethetnénk legalább egy keveset? Ártani nem árt, és legalább nem csendben tologatjuk a golyókat.
- Padlót felnyalatni gyakrabban szoktam - mosolyodom el halványan a kihívásra, mert ugyan nem mindig a billiárd asztalnál teszem ezt meg, de abban igenis jó vagyok. Heti két krav maga edzésem van, napi szinten rakok helyre gyakornokokat és anatómiát tanuló orvostan hallgatókat, ha kell. Egészében hozzá szoktam, hogy ritkán veszítek és ugyan nem sértődöm meg miatta látványosan, de attól még bennem is van büszkeség, amely miatt a visszavágó minimum elvárás egy-egy ilyen helyzetben. Most csak egy játékról van szó, amit mikor pár éve ide költöztem még nem nagyon tudtam játszani, de azóta annyi vendéggel csináltam már idő elütés meg ismerkedés céljából, hogy nagyon kevesen tudnának rajtam kifogni komolyabb tudás nélkül. A terem ugyan nem mondhatnám, hogy az én előnyömre válik, mert a férfi beismerte, amit már korábban is tudtam, hogy gyakori vendég, ráadásul szerintem nem először játszik itt. Nekem ez a kedvencem a választható lehetőségek közül, de mintha őt a darts tábla közelében láttam volna már jó néhány alkalommal. Ha oda hív, akkor nem lenne ennyire nagy a mellem, mert abban speciel elég ügyetlen vagyok. Egyesek szerint rosszul tartom a karomat és a dobásaim nem elég erősek. Lehet benne igazság. De azt a hülye pózt nem is a magas sarkú csizmáimhoz találták ki és nem könnyű korrigálni a dolgot csípőficam nélkül. Nem, nem ironizálok, tényleg így van... A dákók kiválasztása után az asztalon a golyók felállítása nem nagy ördöngősség, alig két perc alatt már készen is állok kezdeni, ha ilyen nagy kegyesen felajánlotta a lehetőséget. Pohár biztonságban, se fal se ember nincs mögöttem, sehol egy rövid szoknya vagy túl mély dekoltázs, ami engem és őt is megzavarhatná, szóval némi krétázás és egy célzás után el is lövöm a fehér golyót elég erősen ahhoz, hogy a legtöbb színes és formás társát a szélrózsa minden irányába kimozdítsa. Az egyik a hátsó sorból pedig két ütközés után a saroklyuk felé veszi az irányt és be is huppan. Csíkos. Megteszi. Még egy lövésre van esélyem, de sehol nincs használható helyzetnek még csak lehetősége sem, túl sok golyó van ahhoz éppen a pályán és majdnem mind középen maradt. Az egyiket kimozdítom, el is indul az oldalsó lyuk felé de baromira nem tölt el csalódással, hogy nem sokkal a pereme előtt megállt. Ha nagyon erőltettem volna, talán bemegy, de mint más mondtam, nem szeretek veszíteni és azt úgy a legkönnyebb elkerülni, ha a másik nem tudja, mennyire vagyok jó ténylegesen. Elég csak picivel eredményesebbnek lennem nála. Régi trükk nagypapa fegyvertárából. - Nem túl tömött, jól keverik az italokat és közel lakom. Neked mi az indokod? - fordulok felé miközben hátrább lépek az asztaltól, hogy beláthassam a terepet és utat engedjek neki, ha esetleg másképp szeretne gurítani, mint ami számomra logikus itt és most. Nem akarom túlelemezni a dolgot, de a játékából hamar ki fog tűnni, milyen ember. A logikus megoldásokat a két lábbal földön állók választják, még a művészlelkek szeretnek lehetetlen helyzetekkel is kísérletezni. Nem éppen egy sakk játszma, ahol egyértelműen látszik, ki milyen stratégiát folytat, végképp nem go tábla, de árulkodik. Mint minden más játékban is az ember stílusa. - Mit sportolsz? - teszem fel a kérdést, ahogy végig nézek alaposabban a mozgásán és a körvonalain. Izmos, határozottan, de nem az a súlyemelő típus, sokkal inkább valamilyen kitartást követelő mozgást folytathat. Nem evezés vagy úszás, a válla annál keskenyebb, de itt véget is ér a tippelési képességem. Viszont én is elég sokat mozgok, szeretem és az egészségem miatt is fontos, a téma pedig elég általános ahhoz, hogy ismeretlenek között is személyeskedés nélküli beszélgetésnek alapot adjon. Nem vagyok angol, hogy az időjárásról fecsegjek, sem tipikus amerikai, aki szívesen dicsekedik a munkájával. Igazából az utóbbi nálam eléggé tabu téma is, bár a legtöbben tudják, hogy orvos vagyok és a kinézetem alapján arra tippelnek, lélekdoki vagy hasonló lehetek magán praxissal. Én meg nem javítom ki őket, ahhoz túl sok embernek van hullafóbiája...
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Tárgy: Re: Biliárdasztal Vas. Ápr. 01, 2018 10:53 am
Kezdőlap 
Tárgy: Biliárdasztal
