Közös terek (Graddock kúria)

 Catherine & Kellan  

Nem nézek a dísztelen csempére szerelt tükörbe, elvégre pontosan tudom, milyen látvány fogadna, ha odapillantanák. Egyébként sem szokásom.
Sarkon fordulok, kicsörtetek a fürdőből.
Csendes a ház a gyerek nélkül, de neki ilyenkor az iskola padot KELL koptatnia.
Az anyja elvitte őt.
Helyes.
Koraiak voltak ma és az okot is tudom. Hosszú az út és mindenki ilyenkor indul útnak, hogy időben be essen a melóhelyére…vagy az iskolapadba.  
Haragom messze földön híres, kegyetlenségem pedig talán-e haragot is túlszárnyalja. A rossz hír hozója pedig fertelmes vég elé néz akkor, ha éppen olyan hangulatban találnak meg.
Soha nem felejtek, és képes lennék a pokolig elmenni, hogy elkapjam azokat akiket a túlvilágra szánok.
A telefonom csörög, felveszem és a konyháig lépdelek hát vele. Az elnök… időközben a bejárati ajtó is nyílik, kattan a zár hangja, az asszony hangja suhan át a helyen.
Az elhangzott mondatra csupán egyik szemöldökömnek megemelésével felelek, arcomon nem suhan keresztül egyetlen érzelemárny sem.
Homlokom nem gyűrődik meg, arcizmom nem rándul, szótlan ajkaimnak szegleteibe nem vésődik ránc, de még barna szembogaraim mélyén sem gyullad fel egyetlen, kósza szikra sem.
Jelen pillanatban nem a tekintetem az, ami leginkább árulkodik agressziómról és haragomról, sokkal inkább a testtartásom és az, ahogy minden egyes izomkötegem megfeszül.
Inaim és izmaim jól látszódnak, kirajzolódnak. Félmeztelen vagyok. Egy farmer feszül rajtam.
A feleségemre pillantok.
Ez a Nő a kezdetek óta kísérti a gondolataimat.
Ez a Nő olyan ismeretlen ösztönöket tépett életre bennem, melyeknek létezéséről találkozásunk napjáig tudomásom sem volt.
Ez a Nő beteges vágyaimnak tárgyává emeltetett, a rögeszmémmé lett.
Belém égette magát!
Aztán egyszerre azon kapom magamat, hogy lerakom a beszélgetést, két kezemet ökölbe szorítva szorítom az oldalamhoz, balomban a telefon, jobbomban pedig jobbára görcs, ahogy az ujjaimat a tenyerembe vájom.
Végül, hogy elűzzem, idegesen vibráló gondolataimat a fejemből, az alatt a hátralévő pár pillanat alatt rágyújtok, a lángot lerázom a gyújtóról - a szokás rabja vagyok, nehezen álltam át gyufáról gyújtóra -, aztán elégedetten eresztem ki az orromon át a füstöt.
Rezignáltan irányítom feleségem felé a figyelmemet, aztán újabb slukkot nyelve lenn tartom a füstöt, s mikor megszólalok, minden szavamat füst illata itatja át.
- Vedd fel a kapcsolatot Cross-szal. Az elnöknek szüksége lesz a szolgálataira. Ha pedig nem ér rá, mondd meg neki, hogy a jelenlegi munkájának összegét megtriplázom jutalomként. A héten még szeretném, ha meglátogatna, ugyanis az ügy halaszthatatlan.
Azzal hátat is fordítok a nőmnek, a bárszekrényhez lépek, az alkoholt tartalmazó gyöngyszemhez.
- Hamar haza értél.
Frusztráló gondolataimba mélyedve prezentálom a rutinná rögzült mozdulatsort, jobbommal nyakon ragadom a kocka formájú, méregdrága whisky-t tartalmazó palackot, míg balommal zsebre teszem a mobilom, s a tüzes borostyánszínben játszó italt lezáró kupakra csapok le.
Arcomra nem vetülnek ki a bennem kavargó érzelmek, homlokomra nem gyűr ráncokat a lelkemet karistoló bosszúság, állkapcsomat nem feszíti meg a zsigereimet csavargató elégedetlenkedés.
Egyedül íriszeimben jelennek meg a szívembe fúródó, jeges dühszilánkok. Hosszú, izmos ujjaim erővel feszülnek a markomba zárt üveg köré, körmeim elfehérednek az önkéntelen, dühödt mozdulat nyomán.
- Kérsz? - fordulok vissza felé, az üveget emelve meg, mire is gondoltam konkrétan...

Reggel korán keltem, még mindenki előtt. Gyors rendbe szedtem magamat, majd mielőtt kiléptem volna a hálóból visszanéztem, és elmosolyodtam. Jobb szerettem volna még visszabújni, oda bújni a kedvenc , és egyetlen férjemhez, úgy mint régen. Régen sokkal hangulatosabbak voltak a reggelek. Nem mondom, hogy most nem azok, de teljesen más mióta hárman vagyunk.
Végül elindultam dolgomra, rendbe kaptam a konyhát gyorsan, reggelit készítette,m felébresztettem a gyerköcöt. Szóltam, hogy ne hangoskodjon , mert az apja még alszik. Ilyenkor kétszer se kell kérnem, és megteszi. Oda van az apjáért, ahogy én is. Amint felkelt rendbe szedtem gyorsan: fésülködés, öltözködés, reggeli, és amíg ő evett össze szedtem a holmiját, bevetettem az ágyat. Hogy unalmas e ez az élet ? A megszokott köröket futom minden nap, de még is másokat, más milyeneket. Ugyan úgy megtalálom ebbe is az izgalmat, mint egy küldetésbe, de ugyan akkor még is egyre jobban hiányzik, hogy ne csak itthoni kötelességeimet végezzem el.

Időben elindultunk, időben elkészültünk, végül még se teljesen én vittem el az iskolába a lányunkat. Útközben összefutottunk a barátnőkkel, és felajánlották,hogy elviszik, minek mennénk ketten, ha ők is oda tartanak. Adtam egy puszit a lányomnak, elköszöntem, láttam rajta, hogy nem haragszik, hogy lepasszolom, sőt még örült is neki. Én magam pedig siettem haza, hátha Kellan még otthon van. Jó lenne beszélni vele, mert mostanság vagy túl fáradt, vagy épp haza se jön a munka miatt.
- Képzeld, Amanda elvitte a lányokat, - lelkendeztem, és már rúgtam is le a cipőmet, meg a szekrényre raktam a kulcsokat, táskámat, és akkor vettem észre, hogy a levél, amit kértem, hogy adjon fel, még ott hever, pedig mér rég fel kellett volna adni.
- Kellan nem adtad fel? – emeltem fel a levelet és fordultam végre felé, és csak ekkor láttam, hogy telefonál. Tudom, hogy zavarja, ha közben hozzá beszélek, mert sose tudni kivel beszél. Engem is zavarna a dolog, főleg, ha munkaügyről van szó. Láttam, hogy megfeszült a teste, így inkább csak elfordultam csendben, és csak utána nyeltem egy nagyot. Láttam, hogy megfeszült a teste, a keze ökölbe, nem sok jóra számíthatok. Ismerem már annyira, hogy ez a testtartás, pillantás nem épp a nyugalmat sugározza felém. Visszafordultam felé miután neki dőltem a pultnak, és vártam , hogy végezzen a telefonnal. Nem tudom, hogy most én váltottam e ki, vagy a telefon, de nem szeretem ezeket a pillanatokat. Egy részem fél, reszket, mert habár tudom, hogy nem bántana, még is tartok attól,hogy egyszer az a bizonyos cérna elszakad . És még mindig nem tudom mitől van ez nála, mitől ilyen gyakori, miért lett ilyen.

Csendesen vártam nekitámasztva hátamat a pultnak, és őt figyeltem. Nem bírtam levenni róla a tekintetemet még most se, régóta nem bírom. Már régen ellopott tőlem valamit, és van egy olyan érzésem, hogy örökre nálad is marad.
Mondandóját figyelmesen hallgatom, és kérdőjelek jelennek meg a fejembe, hogy miért kell Cross az elnöknek. Nem igazán rajongok azért a pasiért, de ez fordítva viszont igaz. Ha kell bármire rátudnám venni, főleg, ha még szét is raknám neki a lábaimat. Szerintem akkor még ingyen is elvállalna egy munkát, ha én kínálom. Nem egyszer a tudtomra adta már, hogy szívesen megdöngetne, hogy a tenyerén hordozna, de tőle még jobban tartok, mint Kellan kitöréseitől, arról nem is beszélve, hogy a szívem már rég foglalt, és nem is lesz soha másé. Kellan erről mit se tud, vagy lehet még is sejti. Nem tudom, de azt tudja, hogy könnyedén rábeszélem mindenre. Lemerem fogadni, hogy pontosan nekem kell ezért felhívnom.

- Még ma felhívom, hogy szükség van rá, és keresse fel a kapcsolatát- válaszoltam tömören, és nem vettem le kedvesemről a szememet.
- Igen, Amandával összefutottunk út közben, és a lányok rábeszéltek minket hagy menjenek együtt. Amandának pedig amúgy is dolga van a városba, így ő vitte el őket, én meg gondoltam, hogy hazajövök, hátha még itt talállak.
Nem mentem közelebb , csak figyeltem, vártam, nem tudom pontosan mire.
- Nem dolgozol ma? – néztem rá kérdőn, ha már reggel iszik. Tudom, hogy elég egy ellenőrzés , és akármennyit is mutatna a szonda bajba kerülhetne.
- Köszönöm nem, de egy jó reggelt csók jól esne- kíváncsian figyeltem, bár nem tudom mire számítsak. Mostanában egyre többször nem tudom. Azt se tudom, hogy mi váltotta most ki nála ezt a viselkedést.

Mikor asszony hosszú idő után ismét megszólalt, bársonyos hangja volt az, ami némiképp lenyugtatta felhevült idegrendszeremet. Majd felhívja. Nem is most gondoltam, majd bő két óra múlva is megteszi.
- Szuper. - felelem a barátnős összefutás dologra. A lányomat az anyja elbassza. Ha egyszer az anyjának kell vinnie, akkor ne a barátnőivel menjenek…én nevelem, ő meg rendre elbassza… de ez van. Mindketten szeretjük a leányzót.
- Majd éjjel tartok egy ellenőrzést. - kortyolok az italomba, hisz az ott lévőknek szóltam, mikor érjenek be és mit kezdjenek magukkal majd. Azt megyek majd ellenőrizni. Na meg lesz egy kis feladatunk a városban is hamarosan. A felvonuláson részt veszünk.
Elvigyorodtam a megszólalásra, letettem az asztalkára a poharamat. Csinált bármit is éppen, én elé álltam, és magamhoz rántottam, mintha csak táncolni akarnék vele. Ellentmondást nem tűrő határozottsággal történt mindez. Acélos ujjaim mindkét karjára fontam, hogy még véletlenül se tudjon elszabadulni tőlem.
Állkapcsom megfeszült, egy ideg pedig rángani kezdett rajta egyre növekvő feszültségemtől. Gyengítettem a szorításon, de csak annyira, hogy ne fájjon neki. Kemény vonásaim ellágyultak pillanatok alatt, ahogy feleségem arcán pillantottam végig. Még mindig ugyan olyan gyönyörű, mint hajdanán.
Testét az enyémhez húztam, majd megemeltem őt, hogy lábai még csak súrolni se tudják a padlót. Teljesen hátra vezényeltem magunkat, az asztal felé. Néhány töredéknyi másodperc volt, nem több, miután könnyed, finom testét leengedtem az asztal lapjára, félig vele hajolva a mozdulatban. Arcom az övéhez simult, s mikor végleg elengedtem őt íriszeim csupán pár centiméterről fúródtak az övébe.
- Egy jó reggelt csók helyett valami mást? - vágtam egy ironikus mosolyt. Még mindig nem hajoltam el tőle, mellkasommal és két karommal tartva őt sakkban az asztalon. Ajkához hajoltam egy hosszú szenvedélyes csókra, arcára simítottam tenyeremet, majd felemelkedtem, magammal húzva óvatosan őt is.
Derekára simítottam kezem, ezzel vonva még közelebb magamhoz. Ágyékom az övének simult, érezhette keménységemet oda lent is. És ez mind miatta.
- Szeretlek. - mormoltam ajkaira szavaimat, majd újabb csókot leheltem rájuk.

Nem tudtam, hogy mire számítsak tőle. Bármi várható ebben az állapotába mostanság. Ott van a robbanás, aminek veszekedés a vége, vagy a jól megszokott hozzám jön, összebújunk, és minden gond tovaszáll. Manapság teljesen kiszámíthatatlan, és nem tudom, hogy segíthetnék rajta. Szeretem, de ugyanakkor kicsit félek is ilyenkor tőle. A gyerköc most nincs itthon, így kevesebb a félni valóm, de ha tudom, hogy két szobával van csak arrébb az apja pedig épp kiszámíthatatlan, akkor igen is van mitől tartanom.
Nem arról van szó , hogy ha kell nem tudnám magamat megvédeni. Hanem inkább arról, hogy képes lennék e megtenni. Képes lennék e esetleg visszaütni, ha megütne, vagy megakadályozni. Túlságosan szeretem, és a jót látom benne, pedig tudnom kellene, hogy veszélyes. És mostanság ez csak fokozódott.
Figyeltem, ahogy leteszi az asztalra a poharat. Igyekeztem a reakcióit felmérni, de még is szerető feleségként tekinteni rá. Ez legalább megy, és még csak álcáznom sem kell. Ott állt előttem, és akaratlanul is mosolyogtam. A belső megérzésem már sejtette, hogy az opciók közül, most melyik következik. És nem is csalódtam, amikor magához rántott. A fogja lettem.
- Uram, a táncrendem betelt – nevettem el magamat, mert majd nem úgy festettünk, mint akik táncolni készülnek. Húzta ugyan a testemet ,d e az magától is reagált, és simult hozzá. Megremegtem, amikor felemelt, és könnyedén az asztalon landoltam. Kezemmel átkaroltam a nyakánál fogva, és finoman végig húztam azon az ujjaimat, majd visszaraktam a kezemet, hogy arcunk is közelebb kerüljön. Mennyire bánom most, hogy nadrág van rajtam, és nem szoknya.
- Ezt is azt is – mosolyogtam vissza rá, és tudtam, hogy rab vagyok, de nem állt szándékomban menekülni ebből. Szinte beleszédültem a csókjába, és hagytam, hogy magával ragadjon az érzés. Az a jó régi, ismerős dolog, ami egykoron is, és mindig magával visz, ha így vagyunk.
- Én is szeretlek – suttogtam vissza, majd akaratlanul is felsóhajtottam vágyakozva, amikor megéreztem.
- Téged akarlak most és mindig – körmeimet végig húztam a hátán egészen a derekáig.
- Csak este ellenőrzöl akkor? vagy inkább most is tartanál egyet?- néztem rá kíváncsian, de a kezem már rég az inge alatt kószált finoman cirógatva őt.

Testét az enyémhez kényszerítettem, nem egyszer, ahányszor csak akartam, így bontakoztatva ki magamból a vadság forrongó létét, engedve a túlfűtött agressziónak. Amint testemhez simult, határozottan szorítottam magamhoz, hogy minden rezdülése az enyémmel dübörögjön fel, mialatt karmaim szép, egyenletes vájatot mélyesztettek derekába. Ujjaim kígyózón futottak végig a kecses formákon, ajkaim pedig égető, kíntól remegő vággyal borultak a lázas bőrre.
A szavakra pengeéles vigyor szaladt fel szám szélébe, s talán ott is maradt volna, ha ajkai nem ostoroznak meg kínzó hívogatással. És nem átalltam viszonozni. Mohón, szinte már fél őrülten, heves vadsággal csókoltam, követelve egyre többet és többet. Nem, egy percig sem estem a bűvkörébe, pontosan tudtam hol vagyok, és miért... De mégis csak a feleségem…akivel már a kezdetek óta együtt vagyok és gyönyörű lányom van tőle.
- Ellenőrizhetek most is… - húztam cinkos mosolyra ajkaim, majd a felsője szegélyéhez nyúlva bújtattam be a kezem, simítva végig ujjaimat a hasán, majd a hátához, hogy ott a melltartóval bíbelődjek… utálom a melltartókat.
Melyik barom találta ki ezeket?
Kívántam. Őrülten kívántam, s majd felrobbantam, amiért az átkozott farmer még mindig fogva tartotta szökésre kívánkozó lakóját. Nem vagyok én mindig egy agybeteg tank, aki úgy vágja falhoz a másikat, ahogy jól esik neki. Néha, megtörténik... bár ritkán... hogy normalizálom magam. Végül a melltartó megadta magát, kihúztam felsője alól és leejtettem magam mellé. Feleségem íriszeibe emeltem sajátomat, majd elmosolyodtam…
- Amíg meg nem érkezik a hercegnő… addig megtáncoltatlak, leellenőrizlek. - a végére már a nyakát kóstoltam, a felsőjét készültem levenni, hogy láthassam melleit. Egy pillanatra hagytam abba a kóstolgatását, amíg a felső felesleg lekerül róla, utána ismét birtokba vettem őt. És igen, az asztalon akarom őt magamévá tenni őt újra és újra.  
Itthon vagyok.
A vállgödrébe csókoltam, egyik kezem a hátán pihent, a másikkal felfedező útra indultam, mellei közé simítottam, majd hasára, végül formás keblein állapodott meg. Felegyenesedtem és még közelebb rántottam magamhoz, pimasz vigyorral öntve telibe mindezt.