Duzzogó (Kenway-ház)

Oké. Tehát fürdés 2-0 arányban megszavazva. Így alig teszem le a fejem, szinte azonnal kelünk is fel. James éber, pörög, és nem kevés önelégülésemre szolgál látni, és nem csak hallani, hogy mennyire felrázták az előbbiek. Kegyeskedik Ellie büntetését is elengedni, ami azért nagy szó. Lássuk be, ez nagydolog az ő szigorú szabályrendszere tükrében. Ezzel szemben én nyúzott vagyok, szex után elcsigázott, és az utolsó csontomig érzem már a kevés alvást. Ott van a nyelvem hegyén, hogy visszakozok a zuhanytól, és mégis alszok még egy kicsit. Aztán mégis a zuhany és a tisztességes kávé iránti vágy kerekedik felül az ádáz küzdelemben. No meg a sürgető idő, és a félben maradt munka. Eszembe jut az is, hogy jogi útmutatást akartam kérni Jamestől. Aztán ott van még a házimunka, a főzés, amik nem kötelező dolgok, ezeket én tényleg szeretem csinálni. Szóval megyünk zuhanyozni, bár én inkább csak vánszorgok. Előttem James, dicsőséges meztelenségben. Azt hiszem, ez ad erőt egyik lépést megtenni a másik után. És nagyjából leszarom, hogy ez mennyire nevetséges rám nézve. Én, aki soha nem akartam gyereket, nem akartam férjhez menni, most van egy kamasz mostohalányom, akit imádok, és üres perceimben gyakran rajtakapom magam, hogy a gyűrűimet forgatom az ujjamon, és csináljak bármit, nem vagyok hajlandó levenni. Féltem a házasságtól. Ez azért van, mert mint  nő, borzasztóan sekélyes vagyok. Számomra túl fontos a szex (az igazsághoz tartozik, hogy csak azóta, hogy megismertem Jamest), és a házasság a fejemben valahogy a no-sex, csak megszokás szinonimája. Rettegtem attól, hogy mi is ilyenek leszünk, és félek még most is. Részint ezért (részint a korábban említett kapcsolat megerősítése) miatt követelem a „jussomat” a szürke hétköznapokon. Én ezt baromira komolyan veszem. Nincs sok tipikus női dilim, szinte csak ez az egy. James most mégis viccet csinál belőle. Örülök, hogy a vidámabb oldaláról szemléli dolgot.
Tusfürdőt és fürdőlabdát veszek a kezembe, miközben válaszolok, és a vállát kissé megtolva jelzem, hogy forduljon, meg szeretném mosni a hátát. – Nevess csak Hon. Később vicsorgunk még eleget egymásra. – ha megfordult a hátmosás kimondatlan ígéretére, akkor most játékosan a lapockájába harapok, ami pont fejmagasságban van. Eztán finom mozdulatokkal elkezdem dörzsölni a hátáról az izzadtságtól felvált elhalt hámréteget. Közben a homlokomat ráncolom, mert belegondolok, hogy két év házasság után ezt már igazán megbeszélhetnénk. – Ugye tudod, hogy az olyan beszólásaim nem azt jelentik, hogy bizalmi problémáim vannak? Megbízok benned. – nyomatékosítva is, csókot nyomok a lapockái közé. Keserű, vegyszer íze van, de nem zavar. – A többi emberi lényben nem bízok. Annyi szart látok nap, mint nap... Imádom a munkámat, de képtelen vagyok a küszöbön kívül hagyni. És azt hiszem, a házasságra se voltam felkészülve még. Nem akarom, hogy mi is olyan házaspár legyünk... Érted? – nem találom a megfelelő szavakat, ezért kérdezek vissza. Talán ő jobban meg tudja fogalmazni, mi zajlik a fejemben; de az se baj, ha inkább ennyiben hagyjuk. A lényeget elmondtam: bízok benne. Számít a többi?
A hátmosás után a samponomért nyúlok, most hajmosás következik. Az előbbiek felvetnek még egy kérdést, ami egyszerre tölt el szomorúsággal, és gyomoridegem is lesz tőle. Mégis felteszem, miközben a hajamat samponozom, és összezárom a szemem a lecsorgó habja elől. Könnyebb így beszélni, hogy tudom: itt van, de nem látom az elkerülhetetlen férfi szemforgatást.– Most komolyan James... Neked az teher? Minden hétköznap tíz perc szex és a hisztim, ha túlságosan fáradt vagy hozzá. Ez annyira rossz? Mert nem hiszem, hogy képes leszek változtatni rajta.