Asztalok a pult mellett (S. R. Bar)

Norah & Riley

A munkám nehezebbik része, hogy olyasmiket is látok, amit normális ember a büdös életben nem akarna még fényképen sem szemrevételezni. Sajnos, nem lehet válogatni. Ha a bűnt akarom üldözni, akkor ez is vele jár. Azt hiszem, ezt a kolléganőm is tudja, akit erre a melóra beosztottak mellém, miután tegnap éjjel találtak egy holttestet két sarokkal odébb az S.R. bártól. Egy fiatal 19 éves lány volt, aki a környéken többször is talált új drog túladagolásában halt meg, tehát a dílernek is errefelé kell lennie. Bár, ez a feltételezés csupán megérzésen alapul, mivel a holttestet úgy vitték oda a kukába. A baleset, avagy gyilkosság nem ott történt.
Minden esetre, abban a bárban dolgozik egy nő, aki tartozik nekem. Inkább elengedtem, mikor megfogtam az egyik sarkon pár gramm fűvel, hiszen így az adósom lett és a lehető legjobb helyen dolgozik ahhoz, hogy olyan információkkal tudjon szolgálni, amikre szükségünk is lehet.
Kolléganőm ideiglenesen lett mellém helyezve, hogy segítsen ebben a nyomozásban, mivel van valamije, ami nekem nincs: egy kutyus.
-Szia Riley!- üdvözlöm, ahogy megpillantom a rendőrség parkolójában, miközben napszemüvegem feltolom a fejem tetejére. Felesleges vagy sem, de én azt vallom, hogy bunkóság napszemüvegben társalogni, kivéve, ha annyira az ember képébe tűz a nap, hogy egyébként meg úgy pislogna beszélgető partnerére, mint egy kínai.
-Készen álltok?- pillantok le a kutyusra, majd vissza a kolléganőmre. Ha minden igaz, már megkapta ő is a boncolási jegyzőkönyvet, így nem hiszem, hogy hosszasabban részleteznem kell, mi is történt azzal a szerencsétlen lánnyal.
-Ha nem bánod, az S.R. Bárban kezdünk. Van ott egy informátorom, akitől talán érdemes megkérdezni, mit tud a környéken áruló dílerekről. Pultos létére, talán olyasmit is lát, amit más nem.- ecsetelem röviden, hogy mik is a terveim, de persze próbálom elnyomni magamban az enyhe irányítás mániámat. Valamiért, ha társat kapom, mindig azt gondolom, hogy én vagyok a főnök, de nem akarom, hogy Riley ezt érezze. Ezért is kérem ki inkább a véleményét, nehogy még a végén egy nagyképű szemétládának nézzen.
-De persze, ha van más ötleted, azon a szálon is elindulhatunk.- eresztek el egy félmosolyt és gondolatban vállon veregetem magam, amiért ilyen ügyes vagyok és nem parancsokat osztogatok, hanem együtt dolgozok. Nagy különbség, de persze nagyon furcsa Boston után, ahol én voltam általában a főnök egy-egy nyomozásban vagy akcióban. Ugyanakkor emlékeztetnem kell magam arra, hogy ez nem Boston és annak az időszaknak már vége.
-Sajnos, még azt sem tudni, merre járhatott tegnap este. A szülőknek csak annyit mondott, hogy elmegy a barátaival szórakozni.- sóhajtok egyet, mert ugyebár ez nem valami nagy segítség. Elég sok bár van Seattleben. Csak azt remélem, hogy mázlink lesz és talán épp a S.R. bárba vonultak a fiatalok szórakozni. Na de, mit keresett a lány egyedül? Vagy, hova lettek a barátai és miért hagyták magára? Talán, egy férfi lehet a tettes, aki flörtölt vele és elérte, hogy kettesben maradjanak?

Amióta Mickey meg én társak vagyunk, sokkal rugalmasabb az időbeosztásom, nincs fix munkaidőm, ellenben a legváltozatosabb dolgokra osztanak be bennünket. Állandó emberi társam nincsen, régen volt, szerettem, adott egyfajta állandóságot az életembe, így viszont lényegesen izgalmasabb, pörgősebb, és jelenleg pont erre van szükségem.
Ebből az új drogból, amitől lassan fél éve hangos a város, már nagyon elegem van. Többen meghaltak már miatta, és esélytelen volt segíteni rajtuk. Páran túlélték, de nem beszélt eddig senki, pedig kifejezetten jól jönne egy-két plusz vonal, amin elindulhatunk. A kis halakat elkapni csak akkor érdemes, ha beköpik a nagyot, de sokan inkább bevállalják a börtönt, mert jobban félnek a főmuftitól.
- Szia Norah! – Köszöntem neki, Mickey szorosan a lábam mellett állt, épp hogy kiszálltunk a saját autómból, és míg tisztáztam odabenn a részleteket, addig hátravittem a kennelbe. Nem örültem annak, hogy ismét ez a drog került képbe, és nemes egyszerűséggel rejtély számomra, hogy ezek a lányok, mert többnyire ők voltak a halálos áldozatok, miért képtelenek arra, hogy ne essenek túlzásba, és ne érjék be a minimálissal, amitől mondjuk még életben is maradnak. Ellenben ez az eset kicsit más. Idegenkezűség is szerepet játszik, és joggal beszélhet mindenki gyilkosságról. Vélhetőleg valóban az történt, és ebben az esetben komolyabban kell foglalkozni az üggyel, mintha pusztán túladagolásról van szó. A kábszeresek folyamatosan próbálják felgöngyölíteni a szálakat, de sajnos eddig még nem sikerült. - Persze, mehetünk! – Bólintottam rögvest a dologra, nem volt mivel húznunk az időt, és a magam részéről szerettem a munkámat, minden ügy egy újabb felgöngyölítésre váró rejtély. Izgalmasnak találtam, akár tele volt horrorral az életünk, akár nem.
- Jó ötlet, egyébként is a közelben történt, talán valaki látott valami szokatlant. Igaz, a legtöbben úgy gondolják, hogy nem ott történt a baj, csak rá akarják kenni a helyre. Éppen ezért esetleges konkurens üzletekről is érdeklődhetünk, a tulajdonos ellenségeiről, ilyenek. – Ellenlábasai szerintem mindenkinek akadnak, csak könnyen lehet, hogy mit sem tudnak róluk. Irigyek épp úgy akadnak, mint ellenszenvtől fűtött emberek. Nem csak azért lehet valakit gyűlölni, mert ártott nekünk.
- Annyi csak, hogy előttem elmehetnénk a szülőkhöz, és elkérhetnénk az áldozat egy ruhadarabját. Onnantól Mickey is a segítségünkre lehet azt illetően, hogy merre járhatott. – Ez egy pár perces kitérő, de szükséges lehet, és jobb szeretem, ha ő is tud mihez kezdeni, nem csak néz, mint Rozi a moziban.
- Úgy tudom, a barátokat behívták kihallgatásra, és elméletileg mindenki sorra kerül ma, majd folyamatosan kérünk tájékoztatást, és annyival is előrébb leszünk. – Lehetséges, hogy sokat segít majd, és nagyon remélem, hogy nem a baráti társaságban lesz valami ocsmányság, mert akkor nagyon agresszív leszek.
- Melyikünk autójával megyünk? – Nekem nincs járőr kocsim, a saját autómmal járok, de tudomásom szerint ő is nyomozó, szóval esélyesen esetében is ez a helyzet áll fenn.

Norah & Riley

Azt hiszem, nagy mázlim van, hogy Riley-t kaptam magam mellé ehhez a nyomozáshoz. Nagyon jól vág az esze, és van egy olyan gyanúm, hogy remekül kijövünk majd egymással. Szerintem hasonló lehet a gondolkodás módunk, de ez persze majd még kiderül idővel, hogy valóban jól gondolom-e. Minden esetre, ahogy felvázolja az ötleteit a konkurens bárokkal kapcsolatban, egy apró mosollyal az arcomon bólogatásba kezdek.
-Valóban, ez nekem is megfordult a fejemben. Sajnos, a tulajok elég szemét módszereket tudnak használni, ha a bevételekről van szó.- teszem csípőre az egyik kezem, ahogy megpróbálom végig gondolni, ki avagy kik akarhatnak azon a területen keresztbe tenni az S.R. Bár tulajának.
-Igen. A szülőkkel amúgy sem ártana beszélnünk. Hátha tudnak valami olyasmit is, amit a lány barátai nem. Bár, ez elég ritka, de talán jó viszonyban volt velük. A legjobban mégis annak örülnék, ha a lány szobájában körbe nézhetnénk, hátha találnánk valami napló szerűséget.- gondolkodok tovább és, bár jómagam sosem írkáltam naplót és nem is tartom valami jó dolognak, hogy az ember a gondolatait, érzéseit papírra vesse, hogy aztán illetéktelen kezekbe kerüljön az egész életének a története.
-Igazából, én azt se bánnám, ha mi magunk beszélhetnénk majd a lány közelebbi barátaival.- morfondírozok továbbra is, majd ahogy a kocsira terelődik a téma, először rápillantok Riley autójára, majd az enyémre. Végtére is, teljesen mindegy azt hiszem, hogy melyikkel megyünk, mert egyik sem járőr autó. Ha nagyon akarnánk, kérhetnénk egyet a nyomozáshoz, de szerintem teljesen felesleges.
-Nekem az is jó, ha a tiéddel megyünk meg az is, ha az enyémmel. Nem vagyok finnyás a kutyákra sem, szóval...- és itt függőben hagyom a mondatom, hátha megmondja, mit is szeretne. Ezt a döntést most rá hagyom, hiszen én nem tudom, mennyire van az ő kocsija a kutyához igazítva.
-Viszont, ha nem bánod, egy gyors kávé vásárlás erejéig majd megállhatnánk két sarokkal arrébb. Ma még, csak egyet sikerült innom.- mosolyodok el és remélem, hogy ő is nagy kávés, mert akkor pláne jóban leszünk. Sajnos, ez a munka annyira elveszi minden időmet, hogy sokszor szerintem, már csak a kávé tart életben. Van, hogy csak 2-3 órákat alszok éjszaka, ami nem valami jó, de ez van, ha valaki a munkájába temetkezik.

- Manapság minden a rohadt pénzről szól. Mintha semmi másnak nem lenn értéke a világban. – Húzom el a számat, nem értem az emberek nagy részét. S az a helyzet, hogy emiatt van sokkal több munkánk, mint kellene, hogy legyen, de kár is erről beszélni, nemes egyszerűséggel semmit sem fog megváltoztatni a nem tetszésem.
- Tényleg, a telefonját megtalálták? Ha napló nincs, az online életébe még érdemes lehet kutakodni, be kellene dobni a technikusoknak. Ha volt laptopja esetleg, azt lefoglalhatjuk, hátha jutnak vele valamire benn. – Nem mindenki a modernizáció rabja, de sajnos azt kell mondjam, az esetek nagy részében mégis erről van szó.
- Világos, meglátjuk, visszaérünk-e addigra. Ha jól emlékszem, 11-re jön az első. – Nem szokásom elkapkodni a munkámat, szóval ez csak akkor játszik, ha benéztünk a Nora által említett bárba, és útba ejtettük a szülőket. Az biztos, hogy otthon vannak, ilyen esetekben a szülők képtelenek bemenni dolgozni, ami abszolút érthető.
- Jól van, akkor menjünk az enyémmel, annak ki van alakítva ilyen célra a csomagtartója. – Biztos, ami biztos. Nora autójának hátsó ülését nem szőrözném össze fölöslegesen, így praktikusabb. Úgyhogy el is indulok a járgány felé Mickeyvel, és bizonyára Nora szintén így tesz. Kiriasztom, a kutyámat beterelem a csomagtartóba, kap egy apró jutalomfalatot, aztán már csak a beszállás van hátra.
- Szívemből szóltál, fejeket harapok le az első reggeli kávém előtt, szóval nincs kifogásom ellene. – Sőt, ha nem ő mondja, szerintem én magam említettem volna, mert anélkül egyszerűen képtelen vagyok elkezdeni a napot. Ez az egyetlen rossz szokásom, ami az egészséges táplálkozást illetően minden reggel becsúszik, viszont szertartásosan egy, többet maximum akkor iszom, ha éjszakába nyúlóan túlórázom. Amint beült Norah is, indítók, és irány az első kávézó, ahol papírpohárban elhozható a fekete nedű. Leparkolok gyorsan, szerencsére épp kiállt valaki, szóval akad hely az út mentén.
- Hoznál nekem is egy hosszú kávét? Cukrot nem kérek bele, de tejszín jöhet. – A körülbelüli árát átnyújtom neki, én Mickeyvel nem mehetek be, és nem szívesen hagyom egyedül az autóban. Akkor szoktam csak, hogyha egyedül vagyok, bár olyankor rendszerint a Meki autós ablakánál kérem ki, áthidalandó ezt a problémát.
Míg elvan, tárcsázom a szülőket, és értesítem őket, hogy hamarosan egy társammal felkeressük őket a nyomozás végett. Jobb, hogyha tudják, és kicsit képesek összeszedni magukat. Senki sem szeret kisírt szemekkel ajtót nyitni.

Norah & Riley

Valahogy meg tudom érteni a dühét, ami a pénz iránt irányul. Én is így érzek. Az emberek a saját rokonaikat képesek elárulni némi pénzért, mintha az lenne az élet legfontosabb feltétele. Oké, nem árt, ha van, de szerintem vannak elvek, melyek még mindig a pénz fölött kellene álljanak. Jól van, hogy nem lehetünk egyformák, na de ennyire? Van, aki öl érte és van, akinek bármennyit lehet ajánlani, akkor sem érdekli.
-Sajnos igen. Nagyon elkorcsosult a világ.- sóhajtok egyet szomorkásan és igazából, órák hosszat tudnék erről filozofálni, ahogy a világ megváltó terveimről vagy épp az összeesküvés elméleteimről, de nem akarom, hogy Riley halálra unja magát vagy épp elkönyveljen valami elmebetegnek. Viszont nagyon sokszor érzem azt, hogy egyet tudok érteni a nagy akciófilmek rosszfiúival, akik azért akarnak valami csúnyát tenni, hogy az emberek végre észhez térjenek. A történelem is bizonyítja, hogy az emberiség, csak akkor képes összeszedni magát, ha valami nagyon durva dolog történik.
-A laptop már az elemzőknél van, de a telefon még nincs. Otthon nem találták meg és a helyszínen sem. Talán, az egyik barátjától indultak el az éjszakába és ott maradt vagy ilyesmi. A nyomozók most körbe kérdezik őket, hogy nem-e maradt náluk hátizsák, ami a lányé volt, bár kétlem, hogy ne lett volna nála az este folyamán.- ecsetelem elgondolkozva, de eszembe jut az a lehetőség is, hogy talán a lány ismerte a gyilkost korábbról, aki ezért mindent elkövetett, hogy eltüntesse a nyomokat. Talán, valami internetes oldalon ismerkedtek össze vagy ilyesmi, ami mostanában egyre gyakoribb. Amilyen hasznos, olyan ártalmas az internet.
-Próbálták bemérni, de nem sikerült. Nekem nagyon az az érzésem, hogy a gyilkos eltüntette.- adok is hangot a gondolataimnak, hátha ez ad valami ötletet Riley-nak, de szerintem így is teljesen egy rugóra jár az agyunk.
-Rendben, szóval 11 óra. Addigra talán végzünk de, ha nem érünk vissza az se nagy gond.- bólogatok, de ez magamnak szól, mintha most letisztáznám önmagammal, hogy mi lesz a terv. Szoktam ilyet csinálni, sőt. Otthon hangosan megbeszélem néha magammal az ötleteimet, a következő lépést vagy épp a gondolatmenetet, amivel egy gyilkosságot próbálok felvázolni. Valami ijesztő módon pedig, sokszor így villan belém a felismerés egy-egy nagy kérdéssel kapcsolatban.
-Rendben.- bólintok egyet, ahogy eldöntjük, melyik autót is vegyük igénybe, majd elindulok az anyósülés felőli ajtóhoz. Természetesen, nem ülök be, amíg Riley nem vezeti a kutyát a helyére, mert mégis csak az ő autója.
-Én pedig lassan, csak kávén élek.- nevetem el magam, miközben behuppanunk a gépjárműbe, majd bekötöm magam és kíváncsian leskelődök, ahogy elindulunk. Nem tartok igazán attól, hogy Riley rossz sofőr lenne, hiszen a zsarukat általában elég rendesen kioktatják ezen a téren (is). Nem azért kötöttem be magam, mert félek. Ez megszokás, ugyanakkor, ha akció van, akkor meg eszembe se jut az öv. Ott arra számítok, hogy hirtelen ugrani kell és akkor az öv csak akadályozna.
-Persze. Hozok.- mosolyodok el, mikor kiszállok a megbeszélt helyen, hogy szerezzek magunknak némi koffeint, de a pénzt nem fogadom el tőle. Nem azért, mert kínos helyzetbe szeretném hozni vagy ilyesmi, mert magamról tudom, hogy én se csípem, mikor valakinek ilyen módon "adósa" maradok.
-Ez most az én köröm, a következő a tiéd lesz. Van egy olyan gyanúm, hogy lesz még alkalmunk együtt kávézni.- vigyorgok és persze valahogy örülök, hogy kaptam magam mellé egy társat, annak viszont kevésbé, hogy épp egy ilyen zűrös ügyön dolgozunk. Valakinek viszont ezt is meg kell csinálnia, mi pedig szerintem, el bírunk majd a feladattal.
A kávészerző "akcióval" gyorsan végzek, annak ellenére, hogy rengetegen állnak sorba. Hála az égnek, van elég dolgozó a pultban, így elég gyorsan ki tudják szolgálni azt a pár tucat embert, aki ilyenkor itt szokott ácsorogni. Ezért is szeretem ezt a helyet, mert nem kell órákig várnom. Ennek köszönhetően pedig, alig öt perc múlva már sétálok is vissza a kocsihoz, Riley oldala felől benyújtom neki a lehúzott ablakon a kávéját, majd behuppanok én is a helyemre.
-Esküszöm, már az illata is felvillanyoz.- szippantok bele a levegőbe a kávés pohár fölött, majd kolléganőmre pillantok.
-Tudod, azon gondolkoztam, hogy talán a bár ilyenkor még nincs is nyitva. Bár előbb úgyis a szülőkhöz megyünk gondolom, de vajon délelőtt van valaki abban a bárban?- teszem fel a kérdést, mintha azt remélném, hogy Riley majd tud rá válaszolni, de persze, ha neki sincs lövése róla, könnyen szerezhetünk információt az internetről vagy telefonon. Viszont, ha a bár, csak délután nyit, akkor talán még jobb is az egész, mert a kihallgatásokról nem maradunk le semmiképp.

- Ez gyanús. Legalábbis, hogyha valamelyik „barátjánál” van a telefon. Rég le kellett volna adnia. Azért egy kis részem reméli, hogy csak elhagyta, és nem arról van szó, hogy valaki elárulta, akiben megbízott. – Az ilyen sztoriknak sosincs jó vége, és a magam részéről megbocsájthatatlan bűnnek tartom az ilyesmit. Nemes egyszerűséggel érthetetlen számomra. Tényleg bízom abban, hogy nem erről van szó, nagyon tudnám utálni a helyzetet, még jobban, mint most.
- Ha így van, akkor van annyi agya, hogy kikapcsolta a készüléket, ami esélyesen megnehezíti majd az elkapását is. – Azt is utálom, ha valaki ilyesmire pazarolja az intelligenciáját, de hát istenem, sajnos nem dádázhatok el mindenkit, aki ennyire hülye. Ezt a szemetet viszont el fogjuk kapni, remélem inkább előbb, mint utóbb.
- Majd becsatlakozunk, amikor megérkezünk. – A többiek is éppúgy el tudják végezni a kihallgatást, de meglátjuk, mikor esünk vissza. Nem szaladnak sehová szerintem úgysem, lévén mivel vannak vagy öten, tippjeim szerint öt félét fognak mondani, ami kevésbé nagy gond, mintha halál pontosan ugyanazt mondanák, mert az meg azt jelentené, hogy összebeszéltek. Nagyon gyanús lenne.
- Azért néha egyél is mellé, különben rendesen ki fogja kezdeni a gyomrodat. Most még lehet, hogy nem érzed, de majd 5-10 év múlva átkozhatod a mostani önmagadat. – Én is sokat kávézok, de ügyelek azért a táplálkozásomra, máskülönben nem igazán bírnám azt a hajtást, ami az életemet övezi, és amit egyébként imádok, csak rendszerint hulla fáradt vagyok, mire végre hazaesek.
Az autóban én is bekötöm magam, szép lenne, ha pont mi szegnénk szabályt. Most egyébként sem éles bevetésre megyünk, csak nyomozunk civilben. Azért ez más, mint egy üldözés esetében, amikor szükséges lehet a villámgyors cselekvés.
- Jól van, ebben megegyezhetünk. – Egyébként nem szokásom hagyni, hogy mások fizessék ki az én körömet, nemes egyszerűséggel azért nem, mert utálok bárkinek adósa maradni. Sosem kérek kölcsön, sosem hívatom meg magam semmire, nálam ez így megy. A telefonom már ismét a helyén van, miután beszéltem a szülőkkel, hátralestem Mickeyre is, de jól van idomítva, és az autóban utazással sincsen kifejezetten baja, bár eleinte nem ült meg a fenekén.
- Köszönöm! Ez majd életet lehel belénk. – Értek egyet mosolyogva Norahval, s mielőtt beindítanám a kocsit, pár kortyot iszok belőle, vétek lenne hagyni kihűlni. Még szerencse, hogy minden autóban van mostanság pohártartó, az enyém még elég fiatalka, másfél éves, szóval szuper ki járgány, extrákkal, megerősített üvegekkel, épp csak nem beszél a drága. Elég vaskos támogatást kaptam rá szerencsére, különben nem tudtam volna megvenni.
- Majd odatelefonálunk, szerintem nyitás előbb pár órával azért csak akad takarítószemélyzet, aki rendbe szedi a helyet. Viszont, ha felkeressük a tulajt, remélhetőleg együttműködően befárad a kedvünkért azzal, aki aznap este a pultban volt. A pultosok mindig ijesztően sokat látnak. El tudod intézni a hívást, amíg odaérünk a szülői házhoz? Most hívtam fel őket, mondtam, hogy megyünk, ne érje őket sokként. – Pillantok oldalvást rá, aztán már indítom az autót, irány a kertváros. - Mibe fogadjunk, hogy egy tipikus mintacsalád képe fog elénk tárulni? – Annyira adja magát… tudom, hogy a többiek már átnézték a lakást, de friss szem többet lát, és nem mindenkinek ugyanaz szúr szemet egy ilyen házban…

Norah & Riley

Egyre zavarosabb ez a sztori és van egy olyan érzésem, hogy később sem lesz egyszerűbb. Nagyon sok ilyen ügy van manapság és 10-ből 9 a mai napig nincs megoldva. Ha beképzelt lennék azt mondanám, hogy azért nincs megoldva, mert nem én és Riley dolgoztunk rajta, na de én nem vagyok ám ilyen. Én is, csak reménykedni merek, hogy sikerül majd megoldani ezt az őrületet.
-Kíváncsi leszek, melyik haverról derül majd ki, hogy sáros.- csóválom a fejem, miközben elgondolkodok az eddigi tényeken. Egy fiatal lány, aki elmegy vagy épp ellóg bulizni, aztán egy sikátorban találják meg holtan. Bár ne kellene ilyen ügyeken dolgoznunk, de sajnos ez a világ mára már teljesen elkorcsosult. Az ember, már jól sem érezheti magát anélkül, hogy ne kellene azon aggódnia, hogy megölik. Nem tudom, hogy, ha lenne gyerekem, hogy bírnám azokat az éjszakákat, amikor elmenne a barátaival szórakozni. Valószínűleg követném és megfigyelném egész idő alatt. Na jó, ez durva lenne. Halálra aggódnám magam, az biztos.
-Vagy kidobta egy kukába.- térek vissza a telefonra, ami azóta se került elő, ugyanakkor remélem, hogy újabb fajta telefonról van szó -és erre a nyakamat tenném, hogy így van-, amit akkor is be tudnak mérni, ha nincs bekapcsolva. Ki kellett küszöbölni az ilyen dolgokat, mert sokszor a lopott telefont egyszerűen kikapcsolták, kivették belőle a kártyát és már lehetett is használni. Manapság már nem így működik.
-Azt hiszem, igazad van és szoktam is csipegetni, de nem vagyok egy nagy evő. Ma reggel például két gofrit sikerült bevágnom.- és erre nagyon büszke vagyok, mert rend szerint reggel nem is szoktam enni, de újabban muszáj vagyok rá erőszakolni magam, mert napközben meg végképp nincs rá időm. Ha a reggelit kihagyom, akkor egész nap nem eszek.
-Egészségedre.- emelem meg a kávés poharam, majd kortyolgatni kezdem a finom nedűt és azon töprengek, hogy mégis mennyi esélyünk lehet arra, hogy sikerül majd megoldanunk ezt az ügyet.
-Persze. Mindjárt kikeresem a számot.- vettem elő a baromi okos telefonomat, amihez egyre jobban értek hála az égnek, és bepötyögtem a bár nevét, az internet pedig máris kidobta a telefonszámot.
-Meg is van.- nyomtam rá a hívás gombra, majd amint felvette valaki bemutatkoztam és örömmel hallottam, hogy épp a tulajról van szó. Persze, a kezdeti kedvesség elmúlt, ahogy közöltem vele, hogy szeretnénk nyitás előtt benézni hozzájuk, de természetesen, készséggel a segítségünkre lesznek majd. Valószínűleg azt is tudják, hogy milyen ügyben fogunk menni. Csak azt remélem, hogy nem tüntetnek el addig semmi nyomot.
-Mehetünk. Remélem, hogy nem sunyiskodnak addig a bárban semmit.- adok hangot aggodalmamnak, majd az útra kezdek figyelni, mikor Riley megjegyzése elhangzik. Nem mondom, nekem is ezen járt az eszem és el is mosolyodok, amiért ennyire egy rugóra jár az agyunk.
-Jól vasalt ruha, tökéletes konty, kötött kardigán alatta egy kék inggel és szövetnadrág, a konyhában pedig sül a pite. Igen, valahogy ilyesmit tudok elképzelni.- vázoltam röviden azt, ami lelki szemeim előtt megjelenik a lány családjának gondolatára, majd amikor megérkezünk egy mosollyal nyugtázom, hogy a ház valóban úgy fest, mint valami idióta sorozatban. Mint valami született feleségek, vagy nem is tudom. Igazi kertvárosi ház, tökéletes gyeppel és minden egyéb extrával. Vajon, a szomszédok is olyan titkokat rejtegetnek itt is, mint a filmekben?
-Jó zsaru vagy rossz zsaru szeretnél inkább lenni?- pillantok vigyorogva kolléganőmre, miközben kinyitom a kocsi ajtót, de amíg nem válaszol, nem szállok ki. Csak utána tápászkodok ki a kocsiból és első utam az út szélén lévő kukához vezet, hogy kidobjam a kávés bögrém. Nem szokásom szemetelni. Rögtön ezután letolom a fejemről a szemeim elé a napszemüvegem, mert ez a vakító fehér ház kisüti a szemem.
-Essünk neki.- sóhajtok egyet és amint Riley is elindul, követem őt az ajtóig. Hagyom, hogy először ő beszéljen, hiszen tudom, hogy ő is nagyon jól tudja mit kell és hogyan kérdezni.

- Én is fogadni mernék rá, hogy valamelyik nyakig benne van. – Az ilyen esetek nagy részében sajnos belső munkáról van szó, anélkül sokkal nehezebb valakit elcsalni, elfogni feltűnés nélkül, nem beszélve a meggyilkolásáról. Szomorú, hogy a mai világban senki sem lehet nyugodt, de talán csak arról van szó, hogy minden lényegesen nagyobb nyilvánosságot kap, és régebben csak nem lehetett tudni, hogy kivel mi történt… Akárhogyan is legyen, nagyon szeretném, ha ennek a végére tudnánk járni, mert egy élet kioltása megbocsájthatatlan, csak hab a tortán, hogy egy tizenéves lányról van szó, aki előtt még ott lett volna az egész élet. Felfoghatatlan.
- Ha kidobta, azt nem a környéken tette. – Lévén azt már átkutatták, bár szerintem Norah is erre a következtetésre jutott. Nehéz ügy. Egyelőre egyetlen kézenfekvő nyomunk sincs, de az a dolgunk, hogy találjunk, és nincs kétségem afelől, hogy előbb-utóbb siker fogja koronázni a törekvéseinket.
- Nem akarlak az egészségmániámmal frusztrálni, de remélem tudod, hogy a cukor meg a liszt a lehető legkárosabbak. Nem csak reggel, hanem úgy mondjuk… mindig. De legalább ettél valamit. – Tovább nem fogom forszírozni, senkit sem szeretnék megtéríteni, meg aztán, láthatólag nem kerekedik az életmódjától, ez mondjuk nem azt jelenti, hogy jól van ez így, de az ő élete, hagy döntse el ő, mit eszik, én is megtettem ezt évekkel ezelőtt önmagamért. Volt olyan időszakom, amikor kávét sem ittam, de örökre eszemben sem volt lemondani róla. Ennyi belefér.
- Egészség. – Biccentek, és belekortyolok, de aztán indulhatunk is, majd a piros lámpáknál iszogatok belőle, még úgyis tűzforró. Az a két korty is leégette a torkomot, hiába na, nem igazán sikerült vigyáznom, de ebcsont beforr.
- Szerintem egyébként sem ott történt a lényeg, inkább csak onnan indulhatott ki, de jó lenne, ha lennének biztonsági felvételeik, hátha van rajtuk valami. – Sok helyen van kamera, de a nagy részük csak elrettentésképp van felszerelve, egyébként nem működik, szóval rettentően fölöslegesek. Egy próbát ettől függetlenül megér a dolog.
- Nem szeretem az ilyen családokat. – Számomra túl steril, és nem arról van szó, hogy irigy lennék, mert ilyen famíliára sosem vágytam, imádom a sajátomat, büszke vagyok a szüleimre és az öcsémre is, nagy szerencsém van mindegyikükkel, és esküszöm, minden pizzázással eltöltött vasárnap este többet ért bármilyen élére vasalt ruhánál. Hmm, nagyon rég nem ettem pizzát.
- Remélem, valami szexi medencés fiú is van, vagy kertész. – Kuncogom el magam, még mielőtt kiszállnék az autóból. Mickeyt kiengedem, de kénytelen lesz a verandán maradni, amíg mi benn körülnézünk, de nagyon jól idomított eb, nem fog elkószálni sehová sem, még kikötnöm sem szükséges.
- Legyél te a rossz, fogjuk a reggeli cukorsokkodra a gofrival. – Csak cukkolom amúgy, de egyébként most nincs kedvem a rossz arcot hozni, így is úgy érzem a szomszédom miatt, hogy valami Szörnyella de Frász vagyok, legalább itt ne legyek az.
- Úgy ám. – Csengetek, és hamarjában nyílik is az ajtó, tulajdonképpen túl hamar, mintha épp itt állt volna már az illető, pillanatokon belül kiderül, hogy az apáról van szó.
- Fáradjanak be, hölgyeim. – Hálistennek egész előzékeny, nem volna túl sok kedvem erősködni valakivel, aki most veszítette el a lányát. – A feleségem épp most készített kávét, esetleg kérnek egyet?
- Köszönjük, de most ittunk. Esetleg helyet foglalhatunk valahol pár szót váltani? – Érdeklődöm meg rögvest, mert egyrészt a mi időnk is drága, másrészt sokáig nem zaklatnám a gyászoló szülőket.
- Persze, fáradjanak utánam, a nappaliban leülhetünk. Drágám, gyere kérlek! – Egyébként, pont úgy néznek ki, ahogy megtippeltük, makulátlanul, és az egész lakás is csupa kellem. Már-már túlságosan tökéletes.

Norah & Riley

Nem tudom, hogy az a telefon elő fog-e valaha kerülni, minden esetre, amíg nincs meg, mással kell dolgoznunk. Találnunk kell más nyomot, mert jelenleg nincs semmink és ez vagy azt jelenti, hogy a gyilkos nagyon jó munkát végzett vagy szimplán, még nem értünk a dolog végére és túl korán agyalok ezen. Vannak, akik már átnéztek mindent ugyan és próbáltak minden bizonyítékot összeszedni, de mi még mindig találhatunk mást, amin a többiek átsiklottak. Ezért vagyunk mi nyomozók. A járőrök persze jó munkát végeznek, nem azt mondom, hogy nem, csak nekik nem kell így neki hasalni a dolgoknak. Az a mi feladatunk és ezzel ők is tisztában vannak. Most nincs más teendőnk, mint végig menni minden nyomon egyesével és alaposan átrágni magunkat az ügyön. Minden egyes apró szöszt ellenőriznünk kell még egyszer, akkor hátha jutunk valamire.
-A lényeg, hogy, ha valaki meg is találja és bekapcsolja, akkor rögtön jelez a rendszer. Reméljük, hogy majd valami hajléktalan segíteni fog nekünk ebben.- jegyzem meg két korty kávé közt, majd elmosolyodok, ahogy Riley szabadkozni kezd, amiért szólt pár szót az egészségem érdekében. Ezért persze én nem haragszok, Isten ments. Pont, hogy egy kedves gesztus ez tőle, csak épp nem hinném, hogy jelenleg a kávé lenne, ami a legártalmasabb számomra a pár bogyó, a kialvatlanság és egyéb dolgok mellett. Sajnos, régen nem is voltam ilyen és oda figyeltem magam, de én csak abban reménykedek, hogy vissza találok majd ahhoz az énemhez, vagy sikerül létre hoznom egy 2.0-ás verziót, aki még jobb.
-Kedves vagy Riley, de én annyira nem szoktam ezeken izgulni. Eszem, amit megkívánok, hiszen valamiben úgyis meg kell majd halnunk. Akkor legalább az oda vezető utat élvezzem. De hálás vagyok a tanácsaidért és majd megpróbálom beiktatni ezeket a szabályokat az életembe.- mosolygok rá és tényleg nagyon jó érzés, hogy ő így figyel másokra. Még rám is, pedig én még szinte idegen vagyok a számára.
-Ha már annyit ki tudunk majd venni a felvételekből, hogy kivel találkozott vagy kivel érkezett, jók vagyunk. De van egy olyan érzésem, hogy valaki belepiszkált a felvételekbe. Nem hiszem el, hogy egyiken se látták a leányzót.- sóhajtok egyet, miközben én is kortyolgatok olykor-olykor a kávémból és az utat figyelem elgondolkodva. Na nem az útvonalon agyalok, hanem azon, hogy vajon mi a fenébe keveredett a lány és mibe fogunk még mi belemászni az ügy kapcsán. Ha ez valami komoly drog vagy maffia ügy, akkor nagy esélyünk van rá, hogy amennyiben sokáig szimatolunk, mi is veszélybe kerülünk. A férjem is hasonló ügy miatt halt meg, szóval nem igazán szeretném, ha a múlt megismételné önmagát, de ez a munkám. Ezt akarom csinálni még akkor is, ha meg is ölhetnek miatta.
-Én sem. Álarc mögött él mindegyik, sunyi kis titkokat őriznek és már-már annyira kedvesek, hogy beleillenének egy pszicho thrillerbe.- mosolygok, ahogy röviden elképzelem a leírásunk alapján a családot, majd nagy helyeslésbe kezdek, ahogy Riley megemlít egy szexi medencés fiút. Igen. Az nekem is tetszene.
-Sokkal jobban tetszene nekem is, ha nem a sznob szülők, hanem egy félmeztelen Adonisz üdvözölne minket.- ábrándozok is el kicsit a gondolaton, de aztán össze szedem magam. Soha nem láttam még olyan medencés fiút, csak filmekben és van egy olyan tippem, hogy nekem nem is lesz soha ilyesmim. Nem épp a celeb-lét felé vezető úton járok.
-Baromi jól tudom hozni, a rossz arcot cukorsokk nélkül is, hidd el.- vigyorodok el, végül kiszállok a kocsiból Riley-val és Mickey-vel, akinek sajnos kint kell maradnia, mert kétlem, hogy a család beengedné a jól kipucolt lakásba. Ugyanakkor arra is mérget vennék, hogy nem az asszony szokott takarítani.
A csengő felcsendül és az ajtó, szinte rögtön nyílik, mintha várták volna az érkezésünket már. Egy pillanatig el is képedek, de aztán eszembe jut, hogy értesítettük őket a látogatással kapcsolatban, ami csak azért nem jó, mert így bőven volt idejük, hogy hazugság esetén egy jól kigondolt sztorival álljanak elő. Őszintén remélem, hogy nincs benne a kezük a dologban.
Rossz zsaru lévén én csak biccentek egyet és, mint valami sas, alaposan felmérem az előteret, amint lehetőségem nyílik rá. Aztán jöhet a nappali és minden, amit csak szemügyre tudok venni. Valóban, egy porszemet se lehet találni és pont ezt vártuk. Én legalábbis, erre számítottam.
A férfi előzékenyen hellyel kínál, de én inkább megállok a sarokban ácsorgó zongora mellett és összefont karokkal figyelem a szülőket, mikor végre anyuka is megjelenik. Furcsa, de a hatalmas fájdalom ellenére egyiken se látom, hogy nagyon megviselték volna a dolgok. Nincsenek kisírt szemek, kávéfolt az ingen vagy párás szemek. Egyedül az árulkodik picit a nő feszültebb lelkiállapotáról, hogy a kezei remegnek, mikor leül és azt hiszem, észre is veszi, hogy azt figyelem, mert gyorsan összefűzi ujjait két kezén és az ölében nyugtatja öklét, hogy minél kevésbé látszódjon a remegés. Ó, hát persze. Az ilyen sznob családokban még sírni, vagy nem tökéletesnek lenni is ciki. De jó is lehet így élni.
Rossz zsaru lévén nem nagyon akarom én kezdeni a kérdezősködést, de azt hiszem, nekik is jobb lesz, ha mindenféle nyájaskodás nélkül, lényegre törően feltesszük a kérdéseinket és aztán mehet mindenki a dolgára. Szóval, a szokásos formalitások után, hogy kinek mi a neve és miért gyűltünk most össze, neki állok feltenni a kérdéseimet.
-Pontosan, mikor látták utoljára a lányukat?- teszem fel végül szemérmetlenül a kérdést, mire a szülők összenéznek egy pillanatra és azt hiszem, szavak nélkül azt tárgyalták meg hirtelen, ki is vegye át a szónok szerepét, végül az apa válaszol.
-Két napja este, azaz pénteken. Azt mondta, hogy a barátnőjénél találkoznak és elmennek bowlingozni a többiekkel, így egyedül ment el innen úgy fél nyolc körül. Közölte, hogy talán ott alszik a leányzónál, így ne várjuk haza, csak másnap délelőtt.- magyarázta nyugodt hangon az apa, majd a végén nyelt egy nagyot. Azt hiszem, ez lehetett annak a jele, hogy mennyire nehéz erről beszélnie, de más esetben inkább arra következtetnék belőle, hogy az illető hazudik. Most inkább félre teszem ezt a lehetőséget egyenlőre és remélem, hogy a szülőknek nincs köze az ügyhöz.
-Gyakran járt el a lányuk hétvégén?- jön a következő kérdés és látszólag semmi együttérzést nem is mutatok, ha már én vagyok a rossz zsaru, de valójában elképzelni nem tudom, milyen fájdalommal járhat ez. Az anyuka szolidan törölgeti ki olykor-olykor szemeiből az összegyűlni készülő könnycseppeket és finoman tördeli a kezét. Egyértelmű, hogy még egy ilyen helyzetben is a hülye szerepét próbálja játszani.
-Persze, hiszen 19 éves volt. Majdnem minden hétvégén mentek valahova. Próbáltuk eleinte visszafogni, sokszor össze is vesztünk emiatt és tudják, elég makacs is volt. Az egyetlen ok, amiért elfogadtuk ezeket a dolgokat, hogy a barátai nagy részét ismerjük ahogy a szüleiket is. Bíztunk benne, hogy jó társaságban van mindig.- ecsetelte az apuka nyugodt arccal, nyugodt hangon én pedig egy-két szót néha felvéstem a kis füzetembe. A lány gyakran járt el bulizni, de azt csak a többi kölyöktől tudhatjuk meg, hova is jártak pontosan és mit csináltak. Nem lesz egy egyszerű eset, de a fiatalokat úgymond könnyű megszorongatni. Csak felvázolom nekik, milyen a börtön egy 19-20 éves kölyöknek és már dalolnak is. Ha van eszük.
Ezek után picit csendben maradok és, ha Riley rám pillant, akkor jelzem neki, hogy átadom neki a terepet, hagy kérdezzen ő is, ha kíváncsi valamire.

- Meg, hogy addig nem merül le tökéletesen a telefon. – Ha kidobták, akkor még egész szép az esélyünk rá, hogy ez meg fog történni, nem mintha a mai telefonokkal bárki tudna kezdeni bármit, igaz, a régiekkel sem volt egyszerű pin kód híján, ma meg már ilyen ujjnyomatos rettenetek is akadnak, és szerintem a legtöbbet egy utcán tengődő hajléktalan be sem tudná kapcsolni, legalábbis ha pár éve az utcán van, kétlem.
- Persze, mindenki azt eszik, amit akar, még csak nem is azt mondom, hogy ne edd, amit megkívánsz, inkább a rendszeresség a lényeg. Téged az elhízás úgysem fenyeget, lévén jó kondiban vagy és nyilván mindent meg is teszel ennek érdekében. – Én azért eszem egészségesen, mert így érzem jól magam, kamaszként én is magamba tömtem mindent, nem voltam tőle elhízott sosem, ellenben a bőröm elég csúnya volt, amitől már szerencsére sikerült pár éve megszabadulnom. Egyébként, sütni-főzni imádok, bár ritkán van rá alkalmam, lévén nem sokszor fogadok vendégeket, akkor sem annyit, hogy érdemes legyen a komolyabb fogásokat elkészíteni. Rám rohadna a kaja.
- Vagy csak azt állítják, hogy nem látták. Egyébként, ha beküldjük a felvételeket a központba, a technikusok lehet jutnak valamire, ha mi nem is. – Nem azért, mert mi nem látnánk a fától az erdőt, sokkal inkább annak okán, hogy ha módosítottak valamit, azt mi nem szúrjuk ki valószínűleg, nekik meg rendelkezésre állnak hiper-szuper eszközök, passzolom, nem értek a technikához kifejezetten.
- Én most költöztem, és esküszöm, a szomszédság tiszta Lila Akác köz, tudod, a Született feleségek sorozatból. Agyrém… batyus összejövetelek vannak két hetente valakinél, pitesütő verseny, meg ilyenek. Komolyan, mintha másik világ lenne. – Mivel nem akarom, hogy elcsesződjön a kedvem, a szomszédomat nem említem, éppen elég néha a portámról látni a fejét, kész szerencse, hogy orvos, és látástól mikulásig melózik, mikulástól látásig meg én, szóval relatíve ritkán ütközünk.
- Hajaj, de még milyen jó lenne, kár, hogy erre igencsak kevés az esély. – Erről eszembe jut, hogy tényleg jó volna már összeakadni valakivel, legalább a szemeimet jóllakatni, meg nyálat csorgatni, lassan már fél év is eltelt az utolsó kalandom óta. A csúfos felültetésem után nem gondolkodom kapcsolatokban, csak az időt szeretném olykor elütni, de mostanában valahogy nem jött össze sajnos, nem csoda, hogy medencés fiúkról ábrándozom.
- Erre kíváncsi vagyok. – Kuncogom el magam, olyan vicces sokszor, hogy minden zsarunak legalább két arca van. Részemről szintén jól tudom hozni a rossz zsarut, de annyit nyomom otthon hülye picsa stílusban, amit a szomszéd hoz ki belőlem, hogy itt inkább kerülném, még a végén rám ragad. Nem mintha több kedvem lenne pátyolgatni a szülőket, és a megértőt játszani, de az most közelebb áll a lelkiállapotomhoz.
Fogalmam sincs, hogy milyen a világ ilyen magaslati levegőben, de amit látok, nekem sem tetszik. Én magam köszönök, és beinvitáltatom magunkat a nappaliba, hogy ott üljünk le, legalábbis én így teszek. Norah állva marad, úgy kelt inkább feszültséget, ami jó, így legalább kibukhat, hogyha van valami vaj a fülük mögött. A könnyed ismerkedési frázist én vezérlem le, felvázolom, hogy szükségünk lesz a lányuk egy ruhadarabjára is kölcsön, természetesen visszahozom majd, igaz, hogy a lánynak már nem kell, de attól még a szüleinek sokat jelenthet. Utána hagyom, hogy Norah átvegye az irányítást, én jegyzetfüzetet kapok elé, és leírom, ami fontos.
- Hogy hívják ezt a barátnőt? – Vetem közbe, mert nevezzük már a nevén, a leányzó elég személytelen, bárki lehetne, holott elvileg a lányuk barátnője volt, azaz fontos neki.
- Katie. Katherine Spencer. – Ezúttal az anya válaszol sietve, egy bólintással köszönöm meg, és vésem fel ezt a tényt is a noteszembe.
- A baráti kör minden tagjának nevére szükségünk lenne. – Újabb apró megjegyzés, tudunk párat, de közel sem hiszem, hogy mindet, szóval nem árt átvenni őket, de nem sürgetem a párost, átgondolhatják nyugodtan. Ez ügyben biztos, hogy keresni fogjuk még őket. - Panaszkodott valaha a lányuk a barátaira esetleg?
Láthatólag ezen mindketten megütköznek, az apa határozottan nemet int a fejével, az anyuka vacilál. Norahra pillantok, valamiképp szét kellene szednünk őket, hogy beszélhessek pár szót négyszemközt az asszonnyal.
- Asszonyom, esetleg felmehetünk azért a ruhadarabért? Nagyon fontos lenne. – Invitálom, addig Norah maradhat itt a férjjel, és esetleg puhatolózhat, hátha úgy ő is többre jut. Dadogva közli velem a nő, hogy persze, felállni már én segítek neki, lévén láthatólag elég gyenge. Hiába, az ilyen tragédiák könnyedén elveszik az ember erejét.
Felsétálunk hát, és hamarosan a lány egykori szobájában találom magam, összeszorul a szívem, borzalmas így látni, ennyire üresen, szomorúan, tudom, egy szobának nincsenek érzései, de nekem vannak ezzel kapcsolatban, így hát kivetítem.
- Mondja, biztosan nem volt semmi baj abban a baráti társaságban? – Megtorpan a pakolászásban, rám néz, de habozik, én viszont már tudom, hogy itt bizony van valami.
- Talán semmiség, de volt egy párocska a társaságban, és a fiú tagja pár hete szerelmet vallott a lányomnak, és ki akarta dobni a másikat. Az én kincsem nem hagyta neki, elvégre a barátnőjéről volt szó. Fogalmam sincs, hogy ennek van-e köze bármihez is, én nagyon remélem, hogy nem... – Zokogva rogyott le az ágyra, s mi mást tehettem volna, minthogy meglapogatom a vállát, mit sem törődve a kényelmetlenséggel azt illetően, hogy rögtön ráfogott a kezemre, és elkezdte szorongatni. Hagytam, talán a férje előtt nem eshet össze, nem tudom, nem is érdekelt igazán, de nem volt szívem elvenni tőle ezeket a pillanatokat, hagy zuhanjon magába legalább most. Innen tudtam, hogy őszinte.

Norah & Riley

Meglepő ugyan, de Riley-val elég gyorsan sikerült összerázódnunk, hiszen még a gondolatmeneteink is hasonlóak. Ugyanakkor az is lehet, hogy csak egyszerűen ugyanannyira szeretjük a munkánkat és ugyanannyira ki akarjuk deríteni, hogy mi történt azzal a szegény lánnyal. A lényeg, hogy szerintem remek csapat leszünk és érzem, hogy meg tudjuk majd oldani az ügyet. Tökös csajok vagyunk, szóval senki és semmi nem állhat az utunkba. Legalábbis, nagyon remélem.
-Még az se nagy gond. Ha meg van a készülék, onnantól már a laborosok dolga, hogy kiszedjék belőle a szükséges infókat. Azok meg egy darab csavarból is kiszednek bármit.- mosolyodok el bizakodóan, mert tényleg nagyon remélem, hogy amennyiben elő kerül a telefon, tudunk vele mit kezdeni és esetleg irányt mutat majd, hogy merre tovább.
-Hát amennyit futkározok vagy épp az edzőteremben csapkodom a boxzsákot, nem hiszem, hogy könnyen el tudnék hízni.- vigyorgok, és persze tisztában vagyok én vele, hogy ehetnék normálisabban is, de sokszor örülök, ha egy szendvicset le tudok nyomni gyorsan a torkomon, aztán mehet tovább a meló. Ugyanakkor most, hogy eldöntöttem, nagy változtatásokat hozok az életembe, talán azt is meg tudom majd oldani, hogy normálisabban egyek. Most viszont cseppet sem a kaja a legfontosabb számomra, hanem ez az ügy. Meg kell találnunk azt, aki ezt tette ezzel a lánnyal. Addig nem nyugszok.
-Igen, ez jó ötlet. És talán a közlekedésiektől is el lehet kérni a környékbeli kamerák felvételeit. Ha a lány nincs is rajta, később jól jöhet még, ha látunk rajta egy kocsit vagy akárkit.- gondolkozok hangosan és el is határozom magamban, hogy kellenek majd azok a felvételek. A lány halálának időpontjában legalább látnánk, hogy ki mászkált arra és miért. Már az is sokat segíthet, főleg, ha kiszúrunk rajta egy-két gyanús alakot.
-Ó, én ügyesebb vagyok. Nem is ismerem még a szomszédaimat.- nevetem el magam, ahogy szóba kerül, hogy ki mióta van itt és kik veszik körül, én pedig még most is csak örülni tudok, hogy fogalmam sincs, kik laknak mellettem. Persze, látni már láttam az egyik szomszédot, aki egy idős nénike, de semmi kedvem oda állítani hozzá, hogy aztán órákig hallgassam a meséit. Na meg, amennyit én otthon vagyok, az se baj, ha nem is tudják, hogy lakik-e ott egyáltalán valaki.
Az Adonisz gondolata aztán teljesen eltereli a figyelmemet és el is mélázok rajta alaposan. Eszembe is jut az én drága volt férjem, aki legalább olyan szexi volt és sokáig el sem hittem, hogy az enyém. Aztán tessék. Elvették... vagy elvesztettem, már magam sem tudom, de kétlem, hogy valaha találok hozzá foghatót.
-Én is, ami azt illeti.- nevetem el magam, mert bár tudom én a rossz zsarut hozni, ilyen esetben még nem próbáltam, mikor gyászoló szülőkkel kell beszélgetnem, de mindent megteszek majd annak érdekében, hogy kiderüljön, ki miatt halt meg a lány, mert még a szülei is szóba kerülhetnek sajnos. Láttunk már hasonlót szerintem mindketten, szóval senki se ártatlan jelenleg, mégis mindenki az.
Mikor aztán odaérünk a szülőkhöz, én kitartóan hozom is a kemény formát. Pár kérdést teszek csak fel, aztán hagyom, hogy Riley kövesse a szimatát, miszerint, az anyuka többet tud, mint amit elmond. Hagyom is, hogy az emeletre vonuljanak, miután szóba kerülnek a lány barátai, és inkább az apára koncentrálok.
-Mr Donaghue. Volt a lányának udvarlója, akivel esetleg ilyenkor találkozgatott vagy valaki, akivel közelebbi, szerelmi kapcsolata volt?- kérdezem fapofával, hozva továbbra is a rossz zsarut és eszem ágában sincs feltételezni egy 19 éves lányról, aki ilyen családban nőtt fel, hogy az apjával megbeszélte volna a szerelmi dolgait, de ettől függetlenül, talán tud az apuka valamit. Vagy, ha más nem, akkor az anyja, őt pedig Riley biztos kérdezni fogja ilyesmiről.
-Ami azt illeti, az utóbbi időben gyanakodtunk, hogy talán szerelmes lett a leányzó, de nem faggattuk ilyesmiről, ő pedig nem mondta. Azzal viszont tisztában volt, hogy amennyiben komoly kapcsolatba kezdett volna valakivel, elvártuk tőle, hogy mutassa be nekünk, de ilyen nem történt.- mondja az apa higgadtan, de a tekintete folyton az emelet felé siklik. Talán fél, hogy az asszony elmond valami olyat, amit ő nem szeretne?
-És mennyire volt hajlamos a lánya alkoholt vagy kábítószert használni?- kérdezem óvatosan és nem véletlenül teszek így, mert amint elhangzik a kérdésem, a férfi feje eltorzul és olyan vörösre vált, mint egy paradicsom. Érzékeny pont vagy szimplán sértő számára nem tudom, de nem is érdekel. A lány halálának körülményei a legfontosabbak és, hogy rács mögé kerüljön, aki megölte. A többi nem érdekel. Se az apa büszkesége, se a családja jó híre.
-Már megbocsásson! Az én lányom nem élt ilyesmi dolgokkal. Persze, biztos koktélozgatott a barátnőivel vagy iszogattak picit, de nem volt se alkoholista, se drogos. Több kérdésre nem válaszolok!- vágta oda dühösen, majd a lépcsőhöz sétált és fel lesett.
-Betthany, gyere le. A vendégeink távoznak!- ordította, én pedig elgondolkodva figyeltem a férfit, akinek úgy tűnik, sikerült megfogni a gyenge pontját és most úgy visít, mint valami malac vagy nem is tudom micsoda. Vaj van a füle mögött, csak azt nem tudom, hogy mennyi. De valamit titkol ez a banda és ki fogjuk deríteni, hogy mit.
Jómagam az ajtóhoz sétálok már az előtt, hogy kitessékelne a férfi, de persze Riley-t megvárom, hátha ő jutott többre is, mint én.
-Ha eszükbe jutna valami, hívjanak minket.- csúsztatok az ajtó melletti szekrényre egy névjegykártyát és remélem, a kollegina is ad egyet az asszonynak, mert nekem gyanús, hogy az enyém nem fog a kezébe kerülni. Valamiért a pasas nem akar velünk tárgyalni és kétlem, hogy a gyász lenne az oka.

- Ez így van. – Mosolyodom el, bármekkora kockáknak is tartom a laborosokat, attól még tény és való, hogy tényleg mindent képesek kideríteni, fogalmam sincs, hogy csinálják, de éppen ezért az a munkájuk, nekem meg nyilvánvalóan más. Ez a szép a kis világunkban, nem mindenkinek ugyanazok a vágyai és céljai a munka területén. Hála istennek, gáz lenne, ha mindenki nyomozónak szeretne állni.
- Igen, az határozottan sokat tesz az elhízás ellen. – Biccentek, igazság szerint a mi felfokozott tempónkban még szinte lehetetlen, de kerüljünk csak be bármilyen okból egy asztal mögé, és sokkal többet kell majd tenni azért, hogy ne tűnjünk fánkzabáló bálnáknak. Mindenki hajlamos elengedni magát, ha nem mozog eleget, bár szerintem ez a veszély egyelőre tényleg egyikünk esetében sem fenyeget. Én a napi roham után is sokszor járok le az őrsön a terembe, mert egyszerűen igényli a szervezetem. Jobban érzem magam, ha leárasztottam az izmaimat.
- Igen. Ez sem jönne rosszul, talán lesz egybeesés a rokonság, barátok körében, – Előre utálom, de a szimatom azt súgja sajnos, hogy ez valami belső meló, ami rohadtul szomorú, de sajnos az esetek többségében ilyenkor ez a helyzet. Lehet, hogy baleset volt, de ez senki részére nem mentség, ez esetben a rendőrség elé kellet volna állni, és vállalni a következményeket. Abba bele sem szeretnék gondolni, hogy előre megfontolt szándékkal történt, akkor még elkeserítőbb lenne az egész.
- Lehet, hogy te jársz jobban. – Húzom el a számat. A szembe szomszédaimat imádom, cuki család nagyon, de a doktor úr… Na hagyjuk, ha rá gondolok, már kerülget az agybaj, és még a hülye pitesütés sorra sem került. Inkább nem ragoznám a dolgot.
Az Adoniszeket emlegetni meg kár volt, be kell valljam, persze, hogy egyből eszembe jut a köddé vált vőlegényem, akibe istentelenül szerelmes voltam, és az életemet terveztem vele, nem csak átmeneti egymás boldogítását. Még gyerkőcöt is hajlandó lettem volna vállalni, de végül erre már nem kerülhetett sor, valószínűleg soha nem is fog, mert még egyszer nem szeretném hagyni, hogy megégessenek. Nem vagyok az a könnyen megnyíló típus, és éppen ezért azért sem rajongok, ha ezzel visszaélnek.
Odafenn az asszony valamivel könnyebben nyílik meg, ahogy észreveszem, nem tudom, talán megbeszélték, hogy igyekeznek nem mondani semmit, ami azért elég nagy hiba, mert csak magukat sározzák be vele, na de sebaj, ebbe most velük nem megyek bele, majd megbeszéljük Norahval, annak több értelme lesz.
- Fogadja őszinte részvétemet, asszonyom. – Ekkor ordít fel a férje, amire összerezzen, és falfehérre vált az arca. Látszik, hogy szeretné összeszedni magát, amihez részemről annyi segítséget kap, hogy átnyújtok neki egy zsebkendőt, és a kardigánja zsebébe csúsztatom a névjegykártyámat. - Kérem, hívjon, ha bármi eszébe jut, minden apró részlet nagyon fontos lehet. Bólintson, ha megértette. – Biccent egyet, és még sietve a kezembe nyom egy vékony pulóvert, elvégre azért jöttünk. Ügyel a részletekre, és kezdem úgy érezni, hogy erről szól az egész élete. Pár pillanat alatt szörnyen megsajnálom, de ennek itt és most nincs helye. Utána pillanatok alatt a földszinten kötünk ki, én csak bólintok a férjnek, aztán már sietek is kifelé. Az autóig nem szólok egy szót sem, beszállunk, és csak ott nyitom ki a szám, amikor már biztonságban vagyunk.
- Mi történt? A tyúkszemére léptél? Az anya már épp zokogva rogyott le az ágyra… nem lennék meglepődve, ha a családon belüli erőszak is szerepelne a képletben. – Sóhajtok fel, mert nagyon nem tetszik ez az elgondolás. Egyébként elmesélek minden friss infót, amit az anyukától megtudtam, és a pulóvert egyelőre elrakom egy bűnjeles zacskóba, hogy ne vegye át másnak a szagát.
- Lehetséges, hogy ezen a barátnő vonalon is érdemes elindulunk, a féltékenység nagyúr, főleg a kamaszok körében. – Nem kifejezetten szeretnék belekeverni tizenéveseket, de ha muszáj, akkor meg fogjuk tenni.

Norah & Riley

Nem lehet véletlen, hogy Riley és én is egy véleményen vagyunk. Vagy mind a ketten rossz irányba szimatolunk, vagy tényleg a családnak vagy a barátoknak is köze van a lány halálához. Elég undorító dolog lenne, de láttunk már hasonlót.
-Kár, hogy a halottak nem tudnak mesélni, mi történt velük.- sóhajtok egyet és bár tudom, hogy egy boncmester erről mást mondana, hiszen halálunk után a testünk elég sokat tud mesélni, konkrét dolgokat azért mégse tud elmondani. Se azt, hogy ki hívta a lányt a bárba, se azt, hogy kivel ment de még azt se, hogy hova lett a telefonja.
Ez az egész ügy olyan lehangoló. Ilyen esetekben szokott előfordulni egy-egy rövidke pillanatra, hogy már-már utálom a munkámat, de sajnos ez is a része. Az emberek mostanra már rosszabbak a szememben, mint az állatok. Őrület, hogy egyesek mire képesek és sokszor olyan baromságok miatt, hogy őszintén szólva, a fejemet verném a falba. Szerelemféltés, irigység, harag, bosszúvágy és még megannyi érzelem, melyek arra képesek ösztönözni valakit, hogy embertársa ellen forduljon és megölje. Kérdés, hogy a fiatal lány esetében miről lehetett szó?
Szegény lánynak, még a családja se valami bizalom gerjesztő. Mikor megérkezünk Riley-val és kicsit szemügyre veszem az "ősöket", semmi jót nem érzek velük kapcsolatban. Tipikus sznobok. Olyan, "ne nevess hangosan, mert mit gondolnak mások"-féle emberek és az ilyenek sokszor addig szoktak sznoboskodni, hogy a végén a gyerekük maga dobja el az életét, mert nem látja értelmét úgy folytatni, ahogy a szülei akarják. Senki sem szereti, ha nem tud önmaga lenni, mert elnyomják, a kamaszok meg végképp nem.
És ez a pasi gyengepontja is. Amint megkérdezem Mr Donaghue-t, hogy nem-e esett meg véletlenül, hogy a jól nevelt kislány esetleg megszegte valamely szabályát apucinak, kifordul önmagából. A mértékletesség eltűnik és helyette a szín tiszta érzelmek törnek elő. Igen.
-Mr Donaghue. Ne feledje, hogy mi azon vagyunk, hogy kiderítsük mi történt a lányával. Mi vagyunk a segítség, de egyedül nem megy nekünk se. Ha tudnak valamit, hívjanak mindenképp!- hangsúlyozom ki még egyszer a pasasnak a lényeget, bár gyanítom, tesz rá magasról, hogy mit beszélek, amitől csak még inkább gyanús. Valami nem kóser ezzel az apukával és miután Rileyval vissza ülünk a kocsiba, ő is ezt a következtetést vonja le.
-Pusztán rákérdeztem, nem-e lehet, hogy a tökéletes kis családja mégse volt olyan tökéletes és a lánya esetleg italhoz vagy droghoz nyúlt mostanság. Rögtön kiakadt. Vajon mit művelhetett, ha a lány valami olyat csinált, ami nem tetszett neki? És, mégis, hogy várta volna el így tőle, hogy mutassa be a barátját, ha lesz neki?- gondolkozok hangosan, ahogy próbálom feldolgozni az infókat, majd Rileyra figyelek, aki közben elmeséli, hogy odafent mi történt én pedig máris egyetértően bólogatni kezdek a feltevésére.
-Még a végén kiderül, hogy csak kamaszok szerelmi ügyéről van szó, nem valami komoly drog ügyletről.- hiszen könnyen megeshet, hogy a banda elment bulizni, ahol összefutott a két rivális leányzó, amiből vita kerekedett, szegény pára meg depressziós lett, amiért jót akart és ő lett a bűnbak. Szerzett drogot, piát, eltüntette a telefonját és kész. Lényegében, erre is meg van az esély.
-Akkor most jöhet a bár?- pillantok kolleginám felé, mert bár úgy sejtem, az az úti cél, azért inkább rákérdezek. Az is lehet, hogy a baráti társaság környékén kellene leginkább szaglásznunk, de az a biztos, ha a bárban is szét nézünk. Nem végezhetünk fél munkát.