Főszerkesztő irodája

Fogalmam sincsen, miért olyan nehéz manapság egy valamirevaló asszisztenst találni, de az biztos, hogy lassan emiatt kezdek el őszülni. Bár lehet csak én vagyok túl válogatós, fene tudja, de elvárásaim nekem is vannak és ha valaki nem képes megugrani azt a szintet, amit elvárok tőle, akkor jobb, ha már most elköszönünk egymástól. Gyűlölöm, ha valaki nem képes normálisan elvégezni a munkáját, mert mások után takarítani a legrosszabb dolog. Ezért is kellene egy asszisztens, hogy az ilyesmi melót ő végezze el helyettem, hangozzék ez bármennyire is degradálónak. A kezem alá kell dolgoznia, márpedig ez fontos feladat, szóval ha nem érzem úgy, hogy valaki képes lenne rá, felesleges is megpróbálnunk.
- Köszönöm, hogy eljött, Miss Boone és mondanám, hogy majd keressük, de.. inkább ne is számítson rá - csapom össze a mappát, amiben az önéletrajza és egy-két szükséges papír pihen, hogy átnyújtsam neki. Bájos, cseppet sem őszinte mosolyt varázsolok a képemre a mozdulat közben és meglepett tátogása sem tud meghatni. Vele ellentétben én tudom, mit akarok és mit kell mondanom. - Megtalálja egyedül is a kiutat, vagy kikísérjük? - állok fel, hogy az iroda ajtaja felé induljak, szélesre tárva azt pedig jelezzem a hölgynek, hogy ezennel a meghallgatás véget ért. Továbbra sem jut szóhoz, bár a meglepettsége inkább valami dühvé alakul, ahogyan pirossá váló arccal felpattan a székből és kiviharzik a helyiségből.
Mély levegőt veszek és végigdörgölök az arcomon. Az interjúztatás sokkal fárasztóbb, mint az oldalnyi vágatlan anyag átböngészése és korrektúrázása, de sajnos nincs megállás. Szükségem van arra az asszisztensre, jóval könnyebbé tenné az életemet. Már persze, ha találnék olyat, akit keresek.
- Miss Nygma, fáradjon be - hallom Rachel hangját odakintről, bizonyára ő lesz a következő próbát tevő. Remélem ezúttal nem csak próbálkozás lesz, hanem konkrét akarat, igazán tudnám már értékelni.
- Üdvözlöm! Miss Nygma, ha nem tévedek - nyújtok kezet a beljebb fáradó kisasszonynak és próbálok uralkodni a vonásaimon, hogy meglepettségem ne üljön ki az arcomra. Nem tudom egyelőre miként vélekedjek a kék hajról, hiszen számos pozitív vonatkozása lehet és éppen annyi negatív is, így inkább úgy döntök, nem ítélek előre. Bemutatkozni nem mutatkozom, nyilván tudja, ki vagyok, ha ide jött. - Foglaljon helyet, kérem - intek a helyiségben lévő kanapé-fotel-kisasztal hármas felé. Nem szeretem, ha az asztal két oldalán ülünk, már alapból egy határt von kettőnk közé és bármennyire tűnjek vaskalaposnak, nem szeretném, hogy féljenek tőlem a beosztottjaim - vagy éppen a lehetséges beosztottjaim. Éppen ezért az állásinterjúkat is javarészt itt bonyolítom.
- Hozott bármiféle papírt a számomra? Ha jól emlékszem, nem kaptam önről semmit - benne van a pakliban, hogy én kavartam el a papírjait, de elég alapos embernek tartom magam ahhoz, hogy ne kallódjon el egy önéletrajz az asztalomon. - De ha gondolja és úgy kényelmesebb, nyugodtan beszélhet is magáról, nem ragaszkodom az írott nyomtatványokhoz - persze nyilván szeretnék majd egy olyat is látni, de mivel elég lazán kezelek errefelé sok mindent a határidőkön kívül, ezért ezúttal is adok némi szabadságot, lehetőséget a másiknak.

Van egy stílusa a kishölgynek, azt azért meg kell hagyni. Egyrészt a kék haj, másrészt a szavak, mert hiába az udvariasság, az alap szókincset senki nem tagadhatja le, vagy rejtheti el. Budiajtó. Hát nem valóban nem az, de nem reagálok, csupán legyintek, hagyjuk annyiban. Ha legközelebb figyel, az tökéletes lesz, kár lenne az üvegért, ha kitörne. Nem tartom sem magamat, sem a szerkesztőséget egy karót nyelt akárminek, hogy fennakadjak egy-egy ide nem igazán illő kifejezésen. Sőt, a nem szokványos sok esetben még előnyösebb is lehet, mint a szokványos, mert Bonnie esetében biztos vagyok benne, hogy nem másítaná meg a véleményét csak azért, mert fél a következményektől. Legalábbis bízom benne. Már ha egyáltalán ő lesz az, aki felveszek magam mellé.
Figyelmesen hallgatom, immár az asztalok körül lévő egyik fotelben ücsörögve. Igazság szerint nem vagyok túl elégedett azzal, amit hallok, de úgy vélem, hogy az eddigi szimpatikussága miatt adok neki még egy kis időt. Ha az előző delikvens közölte volna, hogy semmi tapasztalata nincs, valószínűleg hamarabb dobom ki az irodából, szóval remélem Bonnie mutat valami olyat, amiért megéri a döntésem.
- Nem, nem kizáró ok - biccentem enyhén oldalra a fejemet, ahogyan továbbra is a fiatalos vonásokat pásztázom. Nem nevetek, de értékelem, hogy egy ilyen helyzetben is képes ellőni egy viccet. - De mondja csak, Bonnie, legalább a diákújság szerkesztőségében besegített néha? Vagy került bele egy-egy alkotása? Ír egyáltalán? - érdeklődöm, próbálva kicsit puhatolózni aziránt, van-e valami érzéke az íráshoz. Ha nem is feltétlen a média területén, de akárhol, bármi kis apróság jó jel lehetne. - Nincs munkatapasztalata, sem ajánlóleve. Mondja, miért kellene akkor felvennem magát? - folytatom kérdéseim sorát, előredőlve kicsit, alkarjaimmal támaszkodva meg a térdeimen. - Győzzön meg, hogy jól járnék vele, ha magát választanám.