Boncterem

A liftakna nézegetése soha nem lesz a kedvencem. Nincs tériszonyom, de a véres sötét semmibe belebámulni úgy a tizennyolcadik emeletről egyértelműen felkavaró érzés. Ennek megfelelően pedig én sem teszem hosszabb időm át, csak amíg eléggé megnézem a rést ahhoz, hogy kiderítsem, lehetséges-e ott beledobni valakit. Nos, nem valami bő, de a legtöbb holttest elég ügyesen darabolható ahhoz, hogy egy tíz centis csőbe bele tudják rakni, nem még egy jókora lyukba. Persze semmit nem mondok, a zsaruk mellett bizonyíték nélkül a feldarabolásról beszélni minden, csak nem praktikus ötlet. Helyette megállapítom, amit már előtte is tudtam, konkrétan, magasról ledobták, megakadt és amikor a lift felért hétfő reggel, lerántotta magával, szép nyomot hagyva hátra. Az egyetlen dolog, aminek örülök, hogy nem az ajtó oldalán tette ezt meg, így lehetséges azt kinyitni és úgy dolgozni belül is. Amit jobb lenne minél gyorsabban elkezdeni, hiába kértem meg a karbantartókat, hogy annyira hűtsék le az egész helyet, amennyire tudják, a hulla már itt volt pár napja és bomlani is kezdett. Szóval az illatok eleve nem az igaziak, egy ilyen légmentesen zárt térben pedig elég jól meg is tudnak ragadni ahhoz, hogy ne nagyon akarjam tudni, mennyivel lesz rosszabb fél nap múlva, amelyet emberek mellett töltök. A gravitációs vonzóerőről nem is beszélve. Így is aggódom eléggé, nem véletlenül hívtam ki egyből az első napos újoncomat. Akinek valószínűleg fél évre elég hányózacskót rakok a felszerelésébe. Bizalmatlan típus lennék...
Mire leérek és elkezdem leszelektálni az egyébként sem örömmel maradó embereket, kapok két hullaszállítót, néhány rendőrt a kordon felügyeletére és egy nyomozót is, akinek ellenben nem hiszem, hogy sokat mondhatnék. Öreg róka, tudja már régen, hogy megy ez a halottkémekkel és mennyire nem fogok tudni extrát mondani, szóval egy újsággal a kezében a falnak dőlve figyeli, ahogyan behozatom a szükséges dolgokat és bezsákolom a lábat. Alighanem ez a legjobban megmaradt darab, a többihez több szerencse kell. Meg pár tucat tároló, ami meg is érkezik, amikor az aszisztensem befut két jókora bőrönddel. A jó reggelt köszönés halottkémeknél nem gyakori, így ezt hagyagolom, csak egy bólintással jelzem, hogy tudomást vettem a jelenlétéről. Utána jöhet az instrukciók kiosztása, amit megelőz a felkiáltása. Oké, mégsem ezzel kezdünk, hanem a szabályokkal. Amik közül a legfontosabb, hogy olyat nem mondunk zsarunak, amit nem tudunk megindokolni, nehogy vakvágányra vezessük. Szóval kezdheti is magyarázni, hogy miből gondolja ezt.
- Kezdetnek magyarázza el a nem szakképzett személyzetnek, hogyan állapította meg első pillantársa, hogy nem öngyilkosság volt. Utána pakolja át a hegymászó felszerelés mellé a zsákok felét, pár szállítóedényt, hányózacskót, és legalább két spatulát. A többit itt rakja ki a kordonon belül, ahol nincs útban a rendőröknek - foglalom össze a doglot, miközben ellenőrzöm, hogy mindent hozott-e. Ugyan a spatula és más festészeti eszközök nem éppen rutin részei egy halottkém felszerelésének, de a városi hullaházban tartanak belőle pár példányt. Nagyjából ugyanott, ahol a kombinált fogót, francia kulcsot és a konyhai húsforgatót is. Ezekre bármikor szükség lehet egy makacsabb gázoláskor is. Szóval ha tudom, hogy az áldozat valamire rákenődött, azonnal hozom. Most azonban csak a liftet sikerült említeni, én azt hittem, az aknába esett valaki. Nem szép látvány, de a becsapódás ereje csak összetöri, nem szétkeni új festésként. Hát, legalább elmondhatom magamról, hogy havonta meg tud lepni a szakma valami újjal. A legszörnyűbb, leghülyébb, legvalószínűtlenebb esetek áldozataival találkozom rendszeresen és nem mindenkinek van közülük szerencséje. Igazából, ha nem tartanám kegyelet sértésnek, minimum évi két-három Darwin-díj jelöltről tudok beszámolni. Elvégre kevesen kezdenek el a lépcsőn menve tíz kilós súlyokkal zsonglőrködni teljesen amatőrként, hogy a tavalyi év legjobb példáját felhozzam...
- Mászott már valaha sziklát, Miss Lawrence? Egyikünket ugyanis a felszereléssel kell lelógatni a liftakna tetejéből, hogy összegyűjthesse a maradványokat ott, még a másik idelenn kezd. Szervek mind külön zsákokba, csontok mehetnek egy helyre, izmok szintén, csak ne a csontokkal együtt. A liftajtókat kinyitják, ahogy halad és a megtelt zsákokat kicserélik a segítők. A spatulára szükség lesz, és előny lenne, ha nem esne le semmi - mert az alul dolgozó minden lesz, csak boldog nem, ha neki áll zuhanni valami életveszélyes eszköz. Ugyanebbe a nem kívánom kategóriába tartozik egy csomó csont és hús, valamint a hányás is. Ez pedig az egyik fő oka annak, hogy reménykedem benne, még soha nem próbálta. Mert akkor nem most kellene megtanulnia, hogy működnek a kötelek és hevederek, hogyan lehet leereszkedni és miért hülye ötlet túl sokat az egyirányú eresztő szíjakkal. Nem vagyok profi, de tapasztalt mászó vagyok, ugyanakkor a lift tetején sokkal több a maradvány. Arról nem is beszélve, hogy utána a liftet is emelni kell, hogy folytatni tudja a begyűjtést, méghozzá jóformán méterenként, ha nem akarja összezúzni azt, ami még itt megmaradt. Mindkét munka elég bajos lesz, és ha nem aggódnék az idő miatt, akkor egyedül akarnám az egészet megtenni. Most viszont egy egész épület bűzlik, egyetlen működő lift van összesen, ráadásul túl sok a kíváncsi ember...

- Arra nem gondolt, hogy az egyik liftajtót kifeszegetve ugrott az aknába? Vagy megpróbálta gyilkosságnak álcázni, hogy a családja megkaphassa a biztosítást? - teszem fel a kérdést tanári stílusban, miközben figyelem, ahogyan pakolja el a dolgokat a kérésemnek megfelelően. Ügyes lány, több mindenre is tud figyelni egyszerre, függetlenül attól, mekkora a dekoltázsom. Nem mintha ez utóbbi lenne, most a halottkémek szokásos kék egyenruhája van rajtam, aminek fő feladata, hogy még akkor is megvédjen, ha rád robban egy hulla teljes belső berendezése. És elvileg meg is teszi, már ha alulról jön a támadás, egyéb esetben ez a fajta haszon erősen megkérdőjelezhető, tekintve, hogy nem szokásuk méretre szabni az ilyesmit. Ha valaki nem akar benne egész nap attól tartani, mikor folyik be a nyakkivágásnál vagy máshol valami, akkor eggyel legalább kisebb méretet rendel felső részben, mint minden más ruha esetében tenné. Ez egy íratlan szabály, amelyet minden tapasztaltabb ember tud, hiszen állam bácsi fél évente biztosít új garnitúrát a régi mellé. Nekem ennek köszönhetően mellben kissé kihívóan feszül az egész, de ennyit túlélek, csak hasznosabb mellette egy olyan segítő, aki nem a nőket szereti. Egyébként Lucy Lawrence kifejezetten aktív kezdőnek és tehetsége is van. Csak éppen még nem tud sokat. Ugyanakkor a mostani vallatás nem büntetés számára. A hangom kissé kioktató, ha valaki hibázik, és előzőleg az volt, amikor azt kérdeztem, miért zárta ki az öngyilkosságot, de volt rá egy nagyjából elfogadható érve. Szóval most már átváltottam a tanári hanglejtésre, amikor ugyan elfogadom egy diák érvelését, de még nem gondolom teljesnek és a kérdéssel próbálom ráébreszteni, mit hagyott ki. Például az álcázott öngyilkosságot. Ilyesmi nem túl gyakori, az én praxisomban eddig még nem volt, de a főnököm újoncként velem is ezt csinálta, mert ő már nem egyet látott. Igaz, volt vagy 30 évnyi rutinja már benne...
- Ez igazán megkönnyebbülés, akkor öné a felső rész. Mindent gyűjtsön össze, amit csak tud, a segítők pedig végig a közelében lesznek. És legyen precíz, ki tudja, melyik cafat rejthet golyódarabot is. A felső hat emelettel kell végeznie, utána beszéljük meg a továbbiakat. Szüksége van szemléltetésre a begyűjtés menetéről? - teszem fel a kérdést, miközben a hátra maradt dolgok közül a hányózacskókat a vigyázó rendőrök számára jól látható helyen és elérhető távolságban pakolom le. Nem, nekem nincs rá szükségem, de nekik bármikor kellhet. És tuti, hogy senki nem vállalná be, hogy hord magánál. Én pedig nem kockáztatom, hogy elhagyják a helyüket, csak mert egy ravaszdi nagyon ki akar szökni. Inkább szponzorálok, leírható irodai költség ez is. A Lucynál lévő részt pedig a segédeinek szánom, remélhetőleg nem az első lyukba, ala az aknába akarnak majd akkor reflexből kiengedni. Nem sok gyakornokom volt eddig, konkrétan csak a kórházban rezidensként kaptam párat, így eddig meg sem fordult a fejemben, milyen szerencse kell egy olyanhoz, aki kiegészít. Tudok sziklát mászni, de pontosan azért vagyok halottkém, mert a kezem nem mindig biztos és ezzel itt veszélyeztethetek másokat is. Amikor pedig nem a saját életemről van szó, nem veszem félvállról a dolgot. Ugyan a gyakornokom még nincs tisztában vele, pontosan milyen okból is vagyok boncnok, azért sejtheti, hogy nálam sem minden oké. Aki egyszer már begépelte a nevemet a Google-ba, az egész szép találati rátát kap a pályafutásomról korábbról. Utána ott a békehadtest majd Seattle. A baleset nem nyilvános. És még azt sem mondhatom, hogy nem én vagyok, mert még egy ember a világon nincs ilyen kulturális névözönnel. A Nyssa egyszerre görög, latin és arab, a Kaianae hawaii, a Plyseckaja pedig orosz. Az egészet pedig köszönhetem egy ókori nyelveket kutató, hawaii bennszülött származású anyának és a gyökereit nem feledő orosz apának. Genetikai turmixgép, röviden...

- Ez a jó válasz, az úgy érzi. A rendőrök feladata minden információ morzsát feljegyezni, így kérem, ne kezeljen tényként feltételezéseket - figyelmeztetem kissé szövevényes úton a lényegre, hogy mégis miért vallattam én annyira. Mert ez az egyik fő cél a halotttkémeknél. Az a feladatunk, hogy a lehető legpontosabban meghatározzuk az okot, amiért valaki az asztalunkon kötött ki. Ennek pedig sok módja van, az elsődleges becslés például azt jelenti, hogy a helyszíni szemle során kimondjuk a nyilvánvalót, de attól az még nem válik megcáfolhatatlan ténnyé. Ennek a legjobb példája egy floridai eset volt a tavalyi évben: találtak egy nyíllal átlőtt nyakú férfit és rögtön íjászt kerestek. A boncolás során kiderült, hogy ugyan a nyakát tényleg meglőtték, de semmilyen nagyobb baja nem esett miatta és ezzel mentették meg az életét, hiszen előtte elzáródtak a légutai hála egy allergiás reakciónak. A halál végső oka pedig szívroham volt. Röviden: annyira megkönnyebbült, hogy nem fog belehalni a kígyómarásba, hogy ez okozta a vesztét. Szokatlan történet, nem mindennapi, de a legjobban szemlélteti, mennyire nem mindegy, mit mondunk ki. És fogadok, hogy az antropológusok sem hamarkodják el a kormeghatározást egy csonton. Légmentesen lezárt tárolóban akár évtizedekig nem bomlik fel a holttest, még baktérium dús környezetben pár óra alatt csak csontok maradnak. Ott sem mindegy, melyiket tippeli az ember idősebbnek. De legalább ebből tanulok én is. Diákokat anatómiára már egy ideje képzek, de gyakornokom még nem volt. Tudom, hogy Lucy új és még sok mindent nem tud, ezzel nincs is gond. Csak eddig eszembe sem jutott, hogy az első dolog, amit nem árt megjegyezni, hogyan is viselkedjen egy tetthelyen. Azt hiszem, ha nem kerülök kényszer helyzetbe és követhetem a főnököm stílusát, akkor őt sem engednék ide hónapokig, amíg meg nem szokja a munkahelyi protokollt. De szükség törvényt bont. Ez esetben inkább falat, de a lényeg ugyanaz. Első heti tananyag a becslés és a százalékos arány lesz. És ezek a zsaruk megértőek legalább. Van nehezebb eset is, aki mindent tudni akar. Számukra szól a szöveg arról, hogy kaparják le nekem a májat a falról és mondok halál időt két órás szórássi pontossággal is...
- Elhiszem, tegyen róla, hogy a segédeinél mindig legyen kéznél hányózacskó, még nem tudom, melyik emelet környékén szóródtak el a bélrendszer darabjai - tájékoztatom még egy utolsó körben a lányt, miközben a magam részéről beöltözöm. Lehet, hogy boncnok vagyok, de nem kötelező ezt a szagot ilyen szinten eltűrnöm. Szóval mielőtt visszamennék a gyűjtésre alkalmas eszközökkel és tárolókkal a liftaknába, még felhúzok az arcom elé egy vastagabb orvosi maszkot is. Speciális darab, néhányszor használat előtt beáztattam levendulás és mentás vízbe, így valamennyire szűri ezeket a bomlási aromákat is. Majd jöhet pár kesztyű és kezdem is a csomagolást. A csontokkal nincs nehéz dolgom, azok szépen lejönnek a falról és szórhatok is a zsákokba. Az izmok, bőr és szerv maradványok sokkal problémásabban. Az izmokat egyszerűen leszedem a spatulával, kis illesztgetés és erősebb mozgatás bővel elég hozzá, de a szerveknél fokozottan kell ügyelni, mert még lehet bennük folyadék és bizonyíték is. Mindegyik alá gondosan oda illesztem a falhoz a steril zacskóval bélelt és négyszögletes edényt, majd kaparni kezdem alulról és figyelek rá, hogy lehetősége legyen a tálba csúszni. Mintha csak a tepsi aljába leragadt süteményt akarnád sérülés nélkül kiemelni. Néha sikerül, néha nem éppen. A gyomor szerencsére csak annyira sérült, amennyire a lift megdolgozta és egyben marad, de bizony szép adag folyadék távozik a jobb tüdődarabból, amelyet nagyjából a harmadik emelet környékén találok meg. Nem könnyű munka, mellettem is vannak halott szállítók, akik a lift tetejéről szedik össze a megtelt gyűjtőedényeket és viszik el a halottszállítóba, megakadályozva a további bomlást. És persze ott van a lift kezelő is, aki minden egyes alkalommal egy méterrel feljebb emeli az egész vas szerkezetet, mikor végeztem egy terület megtisztításával. Remélni merem csak, hogy Lucy az első pár alkalom után megszokja ezt a hangot és nem kap szívbajt, ahányszor érzi az emelkedést.
Mire ő leér a korábban kitűzött tizedikig, én már a nyolcadik és kilencedik emeletet elválasztó sávnál vagyok. Gyorsabban megy nekem állva a dolog, hiszen nem kell himbálóznom és mindent magamra aggatnom, ugyanakkor alul több maradék volt. A spatulával pedig bevallom, nem nagyon tudok bánni, eddig még nem fordult elő velem a pályafutásom alatt, hogy ennyire magas szinten kellett volna mindent levakarnom, ami nem vér. Szóval majdnem egyezik a sebességünk. Most már elég közel van ahhoz, hogy kiabálás nélkül is beszélni tudjak vele, így felnézek, hogy lássam, mennyi mindent ért el eddig. Egyébként mondtam már, hogy milyen jó diéta a halottkémi munka? Pár óra egy oszló, szétroncsolt test mellett a liftaknában és eszébe sem jut az embernek, hogy lassan az ebédidőnek is vége és még nem is evett semmit. Nem egészséges, de határozottan praktikus, ha pár kilót fogyni akar valaki...
- Ha befejezte a tizedik szintet Miss Lawrence, szálljon ki, igyon egy kis vizet, majd menjen le a halott szállítóba. Már jó ideje viszik le a maradványokat, amíg én összegyűjtöm az itt lévőket, rendezze el a többit úgy, hogy a szállításkor ne sérüljenek. Bármilyen anyagot használhat hozzá, ami nem károsítja a darabokat és el tudja távolítani! - foglalom össze röviden, mi lesz a dolga, amíg én elrendezem a hátra lévő nagyjából három méternyi területet. Itt már nincs sok minden, ráadásul az idő folyamán tényleg jó néhány darab engedett és lehullott, így becslésem szerint két-három zsák bőven elég lesz azokhoz a csontszilánkokhoz és a húshoz. Addig meg legyen valami fantáziadús dolga is, szóval találja ki, hogyan tudjuk szállítani az egészet. Nekem ugyanis nem sok ötletem van azon kívül, hogy mindent gondosan szállítóedényekbe rakunk és azokat feltornyozzuk. Csak éppen ehhez elég edény a városban nincs. Szóval jöhet a fantázia. Minden zacskózva van, így nagyjából bármit odarakhat a buborék fóliától kezdve a papírhulladékon és szivacsokon át egészen az ipari tömítőhabig. Nem érdekel, csak tudja kiszedni belőle majdnem ugyanolyan gyorsan. Tőlem aztán azokkal az apró fehér golyókkal is feltöltheti az egész kocsit, csak időben kapjam meg a lényeget. Tudom, nem könnyű feladat, de ideje megtanulni, hogy ehhez a munkához kreativitás is kell. Ki tudja, egy sima ásatáson mikor kell gyorsan biztonságba helyezni több ezer éves leleteket a semmi közepén? Rám ne mondja senki, hogy nem adom meg a lehetőséget a tapasztalat szerzésre... - Jut eszembe, a felmerülő számlát a bűnügyi központ nevére állítassa ki és legyen takarékos, nem szeretik a nagy kiadásokat - teszem hozzá, mert nyilván nem várom el tőle, hogy ilyesmit fizessen. Az állam azért fizet minket, hogy lekaparjuk a szegény nőt a lift faláról, bevigyük, összerakjuk és kitaláljuk, miért halt meg. Az ehhez szükséges anyagokat pedig biztosítania kell. De attól még fáj nekik, ha fizetni kell. Pedig ránk nem lehet mondani, hogy nagy a költségvetésünk a technikusokhoz képest. Nekik folyamatosan új gépekre van szükségük...

- Tényleg nem probléma, csak elsőre nem ismertelek fel. Mindegy, ez nem fontos és tuti, hogy nem működő mikrofon mellett kellene tovább tárgyalni - még akkor sem, ha az ügyészségnek természetesen nem kell a teljes anyagot átnyújtanom. Egyszerűen átadom az elején, amin a boncolást végzem és mindent hangosan ki is mondok, majd annak a vége nyilván ott kezdődik, ha felbukkan az államügyész és kap tőlem egy kevésbé hivatalos tájékoztatást, a második rész pedig akkor fog sorra kerülni, ha már a csontok mikroszkopikus vizsgálatánál fogunk tartani, ami azért még mindig odébb van. És bár, ha ugyanaz szerepel a jelentésben az ügyvédek nem nagyon kérik ki a felvételeket eredeti, vágatlan változatban, attól még erre is meglenne a joguk, szóval figyelmeztetem rá a férfit, mielőtt még olyat mondana, amiből más is többre következtethet egy-két italnál valamelyik kötelező megjelenésű vacsorán a városi tanács rendezésében. Mióta itt dolgozom, automatikusan kapom rájuk én is a meghívókat, és nem mindet lehetséges csak úgy visszautasítani. Főleg, ha olyantól érkeznek, aki korábban támogatta az ember előléptetését. Valahol be kell nyalni, bármennyire is a fordítottját várom el...
- A behatolási szög kivehető, ez nem öngyilkosság. A seb mély és szinte azonnali halált okozott, a máj artéria sérült meg. Egy ekkora embernél alig három perc elég a halálos vérveszteséghez. Ellátásnak nincs nyoma. Ha nem találom meg a pengét, simán egy lezuhanó fém repesz számlájára lenne írható a dolog, de így... ha nem lenne előírás a megerősítés, akkor már most kapná a halotti bizonyítványt gyilkosság címszóval - ami nagyjából jól fel fogja kavarni az egyébként is zavart kedélyeket, de sajnos nem tehetek róla. Én az alapján ítélek, amit látok és tapasztalok és nincs kétségem sem afelől, hogy az országban nincs halottkém, aki az eddigiek alapján nyugodt szívvel rá tudná írni a papírra azt, hogy nem történt idegen kezűség. Maximum nagyon-nagyon sok pénzért. Mert valljuk be, bizonyos szempontból a papír a legjobb teherbírású dolog a földön, nincs akkora hazugság, amit ne lehetne rá pakolni és még aggódni sem kell, hogy összeomlik a súly alatt. Ez egy ilyen világ, sajnos...
- Ez a legjobb, fogalmam sincs. A fekete cetlisek ponyvájáról hozták be, ha a tűzoltók nem emlékeznek rá, akkor soha nem is fog kiderülni. Bár a nyomok alapján a második omláskor már nem volt az épületben - ami nagyjából annyi, mint halottnak a csók, tekintve, hogy akkorra is több mint száz embert sikerült már csak az én orvosi csapatomnak osztályozni, ellátni és kivitetni a tűzoltókkal és azért valljuk be, rajtunk kívül is bőven voltak csapatok és ők sem unatkoztak. A pláza zsúfolásig meg volt telve, ami több ezer embert jelent és abban a fejetlenségben képtelenség bármire is emlékezni, ami nem elég jellegzetes. Én is csak azokat a betegeimet ismertem fel utána, akiket egyébként már előtte is legalább látásból ismertem, mindenki másra csak zavartan pislogtam, amikor a kórházi folyosókon lekaptak, hogy megköszönjék a segítséget és hogy egyben sikerült kijutniuk...
- Igen, szükségem lesz egy bírói engedélyre is, hogy hozzáférjek az országos dns adatbázishoz részleges vagy teljes egyezést keresve. A sérülései miatt arcról nem lehet azonosítani és nincs a keresettek listáján sem, valamint állami ujj lenyomat nyilvántartásban sem akadtam rá - ráadásul még sehol egy tetoválás vagy műtéti heg, ami picit meg tudná könnyíteni a dolgomat, már ami a beazonosítást illeti. A rutin műtéteknél is van stílus, ami egyedi minden orvosnál és ha én nem is ismerem fel, de utána már meg lennének a hivatalos oldalak, ahol segítséget kérhetnék másoktól. A tetováló tinta anyaga sem törvény által meghatározott, így az analíziséből kideríthető lenne, hogy börtönben vagy szalonban csinálták-e, arról nem is beszélve, hogy a legtöbb művésznek is megvannak a jegyei, amik alapján fel lehet őt ismerni. Csak tudni kell, mit keressen az ember... - Sajnos a gyerekkori kar- és lábtörések elég gyakoriak, más jellegzetességet még nem találtam, bár a keze alapján a férfi valamilyen szakmunkás volt - de ez még így is sovány, mert már tegnap megadtam ezeket a paramétereket az eltűntek ügyosztályának, hátha valakire illeni fognak, azonban semmit nem találtak. Pedig a pláza omlás után mindenkit, aki nem jött haza elég hamar, hajlamosak voltak azonnal jelenteni. Ő viszont nincs benne. Szóval hogyan kerülhetett oda?

Nem mondom, hogy nem rázott ki a hideg, amikor Mishának bevillant, hogy Nyssát is megkérdezhetnénk, nem-e volna kedve a dologhoz, mert basszus, a hullákhoz bemenni azért elég brutál dolog. Azt mondjuk el kell ismerjem, hogy ezerszer menőbb a munkája, mint Joël-nek és amúgy sem hiszem, hogy a suliban pont a nőgyógyászati praktikákról szeretnének hallani a többiek. Szóval végül rábólintottam én is, habár közel sem voltam annyira besózva, mint Misha, mert azért egy picikét tartottam ettől az egésztől, hogy egy hullát fogunk nézegetni...
A detektor érdekes volt, mindig azon izgulok előtte, hogy be csipogjon, a reptéren egyszer megszívtam, mert elfelejtettem levenni az övemet, de itt már okosabban álltam neki a dolognak, így elmaradt a csipogás, hála égnek. Amíg Nyssa is átjutott, addig maradtam a bámészkodásnál, nézegetve, mennyi fura alak jár errefelé, a rendőrök meg amúgy is menők. Bár azért bíztam benne, hogy Harperrel nem találkozunk, nem szerettem volna látni azt a búvalbélelt arcát, meg felidézni, mennyire ciki volt, amikor rajtakapott bennünket, meg behozott ide. Szerencsére nem is kell ezen töprengenem, mert Nyssa is elkészül, mi meg roboghatunk tovább.
Egyszerű farmerban jöttem, egy elnyűttebb pólóval párosítva, szóval ezekért tényleg nem gáz, ha valami baja esik, szóval én is bólintottam a kérdésre, letudva ezzel ezt a kört is.
Misha kérdésére felkaptam a fejem én is, mert a válasz érdekelt, valamiért nehezen tudtam volna elképzelni, hogy az emeletre rakjanak egy patológiát, az ilyesmi inkább a mélybe tartozik, elzárva minden kíváncsiskodó tekintet elől. Bár lehet csak a filmek miatt él benne ez a kép, fene tudja.
- Nekem ha lenne, se hoztam volna el - jegyeztem meg mellékesen, mert habár ott volt anyáé, de még én se nagyon éreztem rá magam késznek, hogy használjam. Amúgy sem akartam volna fényképezni, ez nem olyasmi dolog, amit illő lenne mutogatni bárkinek is, szerintem legalábbis.
Segítettem én is Mishának a ruha felvevésével, konty helyett én fonatba rendeztem a hajamat, így nem szállt annyira, mintha lófarokba kötöttem volna.
- Erről viszont kell egy képet csinálnunk - nekem az okosabb fajtából volt való a telefonom, adtam a technikára ezen a téren, úgyhogy máris kaptam elő és amíg Nyssára várakoztunk, jöhetett pár bolondozós kép, mert ez a ruci nagyon viccesen állt rajtunk és tényleg úgy néztünk ki, mint két tojás. Külső szemlélőnek legalábbis, mert szerintem azért volt köztünk némi különbözőség.
- Menjünk! - bólintottam rá, próbálva határozottnak lenni, bízva abban, hogyha kimondom, csapjunk bele, akkor könnyebben leküzdöm azt a szorító érzést a gyomromban.
- Szereted ezt csinálni? - fűzöm hozzá még Misha kérdéséhez, mert azért valljuk be, kell egy habitus ahhoz, hogy valaki egyrészt ezt a szakirányt válassza, másrészről szeresse is azt. - Meg.. Hányan szoktak itt egyszerre lenni? - most csak egyet látunk, de biztos van valami tároló, valószínűleg amögött a nagy ajtó mögött, aztán ki tudja, hány hulla van odabent.
Egy picit megborzongok, ha leveszi a lepedőt, mert nekem sajna nem olyan erős a gyomrom, mint Mishának és tulajdonképpen nem is azért, mert félnék attól, hogy undi lesz, sokkal inkább azért, mert egy hulláról van szó és félek nagyon, mit fog felkavarni és előidézni bennem a dolog.