Pult (Good Bar)

Nem akartam nagy ügyet csinálni ebből az egészből. Azon túllendülve, hogy az ütő megállt bennem attól, ami kiderült és nem bírtam csomót kötni smst író ujjaimra, tényleg nagyon igyekeztem azon, hogy lazán fogjam fel a helyzetet. Először még az is megfordult a fejemben, hogy nem megyek hazha műszak után, hiszen az állomáson lehet zuhanyozni, mindig ott szoktam lefürdeni, mielőtt hazatérek, hogy mégse füstösen/kormosan bandukoljak az utcán, de aztán a műszak vége felé erőt vett rajtam a mehetnék, aminek az lett a következménye, hogy a szekrényem előtt szidtam az árvák anyját, amiért elöntött a tipikusan nők sajátosságának mondott, „nincs mit felvennem” hisztéria.
Ing és ing között nincs különbség, azt mondják. Ezt mantráztam magamban, amikor végül egy kockás darab mellett döntöttem, s a szürke öltönnyel egészítettem ki. Talán tényleg túlzás volt, de ezt mindaddig nem gondoltam igaznak – vagy legalábbis nem akartam tudomást venni az igazságtartalmáról – amíg el nem jutott a tudatomig Casey megjegyzése.
- Áh, csak felkaptam valamit, ami sorra jött.
Közlöm, mintha tényleg igaz lenne, s közben örvendezek annak, hogy nem vagyunk valami sci-fiben, ahol a gondolatolvasási képesség akárkié is lehet.
A felém nyújtott kezet elfogadom, megszorítom, megrázom, de amolyen sutának érzem az egészet, annyira annak is sikerül. Hiába, nem csak ő az egyetlen, akinek fogalma sincs arról, hogy miképpen kellene üdvözöljük egymást. Egy kósza szia még kiszalad a kézrázás mellé azért, mielőtt leülök.
- Te sem panaszkodhatsz.
Jut eszembe, hogy a dicséret – ha már a svenkelés a maga diszkrét módján, de megvolt – visszafelé is jár. Megköszörülöm a torkomat.
- Mit iszol? – kérdem, s ha közben az asztalon van előtte a már megrendelt sör, azt vakegér módra észre nem veszem. Enyhén szólva zavarban vagyok.

Emlékszem az első randimra egy férfival. Abban az időben még Collinssal voltam együtt sülve-főve, és úton a megbeszélt szórakozóhelyhez végig neki nyavalyogtam, sorolva a lehetséges katasztrófák végtelen listáját. Mi lesz, ha büdösnek találja a számat, pedig már a harmadik rágómat rágom? Mi lesz, ha ő lesz az egyetlen ember a földön, aki szerint nem vagyok vonzó? Vagy mi lesz, ha nemes egyszerűséggel nem jön el?
Aztán eljött a nagy pillanat, mikor megláttam az asztalnál üldögélő férfit. Sötétbarna haja volt, sötét szemei melegséget sugároztak, miközben borostás arcán feszült mosoly ült. Hamar leesett, hogy ő talán még jobban izgul, mint én, hisz már akkor elkezdett bólogatni a kérdésemre, amikor nekikezdtem a mondatnak.
Leander arcán is hasonló vigyort vélek felfedezni. Megjegyzésem öltözékére nem volt gúnyos, tetszett, csak olyan ünnepélyesnek hatott mellettem. Ilyen ruhában nem sörözni szoktak.
- Nyilván - kacsintok játékosan felé, csak hogy játékosabbra vegyem a formát. A kézfogása nagyon tétovára sikeredett, talán azért is, mert valami másra vágyott. Szívesen lekapnám én, de azzal átesnék a ló túloldalára, ezért egyelőre maradjunk a formális üdvözlésnél. - Ó, nekem előre ki volt választva mit veszek fel, csak aztán a macska lepisálta az ágyamon, szóval ez lett belőle. - nyitott lapokkal játszok, miért ne mesélném el, addig sem ül közénk kínos csönd.
Kérdése az italokról egy picit meglep, majd vigyorogva jobbommal felemelem korsómat, míg ballal felé tolom a másikat. Nagy kortyokban nyelem a jéghideg italt, majd miután visszatettem a pultra leesik, hogy a fehér hab kiült a bajuszomra. Lassan lenyalom, majd mímelt zavartsággal megvillantom fogaimat egy vigyorral.
- Vettem a bátorságot és rendeltem neked is. A sör úgy gondolom mindenkinek megfelel, viszont ha bajod van vele, lehet nincs is miről beszélnünk. - egy rövid, öblös nevetéssel jelzem, hogy egy szavamat se vegye komolyan szegény, talán egy picit túl sok is lesz a játékos cukkolásból egyelőre. Hagyni kéne őt is érvényesülni. - Szóval... - hajolok egy picit közelebb hozzá, sötétbarna szemeibe nézve. - Ami a hotelszobás esténket illeti... Élvezted? - számomra költői kérdés volt az egész, hisz emlékeim szerint - melyek a találkozásunk óta sokkal élénkebbek lettek - többször is hangot adott annak, hogy még sosem volt ilyen jó. Legalább is a nyögések és suttogások valami ilyesmit jelenthettek.
Ujjaim a korsón kicsapódott jéghideg cseppeken korcsolyáztak, fektetett nyolcasokat rajzolva az üvegre. Terveim között szerepel a berúgás ma este, de csak akkor, ha Leanderben társra lelek ebben. - Mit gondolsz, a következő ital is sör egyen, vagy lépjünk egy szinttel feljebb?

- Rosszul hazudok, mondták már. - nevetem el magam a kacsintását látva. Hát igen, ez erőteljesen mellé ment, de legalább vette az adást és nem gondolja - remélem - azt rólam, hogy egy nagy adag idióta vagyok. Azért azt fél pillanat alatt elérni eléggé kínos lett volna.
- Ó, te jó ég! - szalad szélesre ismét a vigyorom, s az előbbi nevetéshez képest a mostani még masszívabbra sikerül.
Sosem tartottam állatot, a nagyanyámmal éltem ugyan, de az én nagyim nem volt az a macskás néni, mindenesetre én emlékszem mennyit rágtam a fülét azzal, hogy mégis szerezzünk be valami szőrcsomót. Casey kijelentésének hallatán azt hiszem, hogy életemben először kezdem megérteni azt, hogy a nagyanyám - és az apám, mert persze ő mindig, mindenben mellette állt - miért nem volt hajlandó beadni a derekát.
- És mi lett volna az az öltözet, amit a kedves.. ö.. kandúr vagy nőstény állat? - nem, mintha ne lenne mindegy, de muszáj voltam beszúrni a kérdést, mielőtt folytatom - ..megtisztelt?
Legszívesebben elsüllyednék, látva, hogy amire rákérdeztem, az teljesen irreleváns volt. Zavart torokköszörüléssel teszem le magamat inkább egy székre, hogy addig is csináljak valamit, s ne nézzek úgy ki, mint egy kolosszális idióta.
- Tökéletes, köszi. - préselem ki magamból, minekután már összeszedtem úgy-ahogy a szénné égett darabjaimat. Komolyan nem hiszem el! Kezdem érteni mindazt, amire nem emlékszem. Ez a férfi nem kis mértékben van hatással rám. Mondjuk remélem, hogy a hotelben nem égettem a pultnál ennyire magamat.
Érzem, ahogy a fülem hegyén megjelenik - szinte - egy kis lángcsóva, ami a hajtövemet kóstolgatja. Szinte az égett haj szaga is orromba kúszik. Éreztem már, a sülő hús szagát is volt szerencsétlenségem megtapasztalni - magamon is - de az sem tartozik most ide. Csak remélni merem, hogy az arcom nem színeződött el. A férfiak arcbőre nem a pirulásra lett kitalálva és ez kifejezetten szerencsés dolog.
- Rém hülyén fog hangzani, de.. - nyelek egyet.
- Halvány sejtelmem sincsen róla. Esetleg, ha emlékeztetnél rá..
Gerincoszlopom mentén kúszik fel a pimasz magabiztosság, miközben nem csak hagyom már, hogy rabul ejtse pillantásomat, hanem én is belekapaszkodom tekintetébe.
- Lépjünk feljebb. De ezúttal én fizetek. Mihez lenne kedved? Vagy.. - ismét kis szünet, de ezúttal nem a zavaré, sokkal inkább a tudatos - és kellemes - feszültségkeltésé-
- ..válasszak én?
S ha már itt tartunk a kérdéseimnél, akkor nem hagy nyugodni egy következő.
- És te? Élveztél?
Basszus! Ha hallanám magam, akkor megint elsüllyednék. Az élvezted helyett sikerült teljesen nyíltan a magam egojára hajlítani a kérdést. Pedig én nem is.. nem is tudom hol rejtegettem ezt a részemet eleddig.

Az ötödik bögre kávé felett üldögélek unottan, amikor smsem érkezik. Nem különösebben vártam, hogy bárkinek is hiányozzak, így némileg feljebb szaladó szemöldökpárossal kotorom elő a mobilomat, hogy aztán megnyissam Riley üzenetét. A rövid sorokat olvasva halvány mosoly szalad szét a képemen és nem tart túl sokáig, hogy döntésre jussak az estével, no meg persze a meghívással kapcsolatban. Szívesen megyek. Való igaz, hogy jó ideje nem futottunk már össze, éppen itt az ideje, hogy koccanjunk valahol. Legkézenfekvőbben ezek szerint a munkahelyén lesz.
A melóból már nincs sok vissza, az is hála az égnek teljesen eseménytelennek ígérkezik és remélem, hogy valóban az is marad. Mondjuk azt nem mondom, hogy így nem esz meg az unalom vagy a penész, de az is az igazsághoz tartozik, hogy ritkán van részem olyan szolgálatban, amikor akár malmozhatnék is. Ha nem éppen elmaradt jelentések megírását pótolgatnám. Nincs sok, csupán annyi, ami nem engedi, hogy szépen az asztalomon aludjak el, beledőlve a kávésbögrémbe.
A szolgálat leteltével az öltözőbe visz az első utam. Az egyenruhát kényelmes farmerre és egy egyszerű pólóra cserélem, a mosásra szoruló cuccaimat pedig bevágom a sporttáskámba és vállra veszem. Az autó csomagtartójában végzi végül, én meg a volán mögé ülök és irány a megbeszélt bár.
Meglepően nincs nagy tömeg péntekhez képest. Vajon hová lett mindenki? Nem mintha nagyon bánnám, hogy nem kell hozzádörgölőzni és -izzadni a sokszor masszaként nyúló emberkavalkádhoz, ami egy-egy este összegyűlik a szórakozóhelyeken. Körbenézek, Riley után kutatva és mikor megtalálom az egyik asztalnál, egyenesen odaballagok.
- Szia! Jól nézel ki. Hogy vagy, mi újság? – röviden átölelem, mielőtt letenném a hátsófelem a szabad székre. Bírom a citromos sört, de nem azt, amelyiket előre legyártva lehet kapni, hanem mikor valódi citrom levét facsarják a sörbe és hálás vagyok, amiért gondolt rám az asztaltársam és eleve azzal fogad.
- Mi történt, hogy ma csak ennyien vannak? – bökök magam mögé, ahol a kisebb létszámú vendégsereglet szállingózik.
- Már nem tartotok karaoke esteket? – szélesebb vigyorféle szalad szét a képemen. Gondolom az több érdeklődőt is becsal. Mondjuk nem vagyok otthon a témában, szóval nem száztuti, elvégre nem ez a szakmám.
- Milyen napod volt amúgy? – feltételezem ő is meló után van hasonlóan hozzám, de ha nem, hát majd kijavít.

A fejem sokáig kongott az este fél hetes eset után, a nyelés, pedig továbbra sem valami kellemes élmény. A szomszédok tettek feljelentést, hogy egy külkerületi társasház második emeletéről komoly dulakodás hangjai szűrődnek le. Két hívás érkezett be, a másik az adott emeleten lakó idős hölgytől, aki kimenni sem mert a folyosóra a zajoktól. Csörömpölés, szitkozódó kiabálások, nagyobb hanggal járó becsapódások, amit végig csecsemősírás kísért. Rühellem az ilyen eseteket, mert már előre tudom milyen emberekről lehet szó.. Elég könnyű leszűkíteni a kört.
A ház előtt a bejelentő alsó lakó várt minket és rövid személyleírást adott a zavargást okozókról, akiket azóta hang és látottak alapján sikeresen beazonosított. Egy fekete házaspár. A férfi a harmincas éveinek közepén jár, magas, nagydarab, foglalkozása ismeretlen, a ház előtt parkoló, felturbózott kék autó hozzá tartozik. A nő közelít a harminchoz, munkanélküli. Alig két hónapja költöztek ide a hét hónapos gyerekükkel. A lakást a férfi unokatestvérétől bérlik. Így már érthetőbb hogy mit keresnek egyáltalán azon a környéken. A lépcsőn tartottunk fel, amikor az étkező asztalhoz tartozó székeik egyikét kihajította valamelyikőjük az ablakon és valószínűleg abból a garnitúrából kaptam az arcomba, amikor a mozdulatlansági felszólítást követően még nyugton maradt a szarházi, amíg közelebb nem értem. Közvetlen utána a falra is felkent.. A nagydarab kifejezés nagyon konszolidált volt a férfi részéről, konkrétan egy drabár állat volt bassza meg. A gyerek ugyanabban a helyiségben volt, a nő, pedig eszét vesztve esett neki a férjének, véletlen se azért, hogy hagyja abba. Kihasználta a kínálkozó lehetőséget.
Kurva jól esett használni a sokkolót a fickón, miután a társam közbe lépésének köszönhetően sikerült kibújnom a fojtószorításából.. Az volt a legkevesebb, amiért nekifeküdt az alkarjával a torkomnak és a homlokomon előzőleg felszakította a bőrt.
Az orvosi rutin ellenőrzés végeztekor vettem észre a valamivel több, mint két órája a mobilomban várakozó üzenetet. A kijelzőn lévő néven eléggé elcsodálkozok, de a szöveg végére kijut egy szárazabb nevetés, ami röviden krákogásba fordul át, végül torokköszörülésbe.

Huszonegyre odaérek. WB!

Tőlem megszokott módon dobom vissza a lényeget a nőnek és rögtön küldök egy rövid másikat is a későbbi hazaérésről, hogy morogva visszamehessek végre befejezni a papírmunka rám eső részét a műszak hátralevő idejében. Az üzenetben ígért kávéra tökéletesen szarva fogok az automatába ehhez támogatóan egy adagra valót perkálni, amit nagyjából öt perc múlva sikerül megbánnom, mert kibaszott szar íze van a szokásoshoz képest is.. Fasza, hogy a konyhait tönkre cseszte a minap valamelyik idióta.
A műszak utolsó tíz percét elengedte a főnök, úgyhogy az írtnál előbb érkezek a bárhoz. Ha addig nem érkezik pontosítás a helyszínen belül hol keressem Miát, akkor egyszerűen csak a pultot tűzöm ki célállomásnak és ott dobom le magam, a mellettem lévő szabad széket, pedig a kabátommal foglalom be. A várakozás megkezdése előtt még kikérek magamnak egy sört és nekifutok az aznapi hírek átnyálazásának.

Be nice be thankful and do the work


„Harper őrmester! Venném a bátorságot
műszak után megvendégelni egy sörre
dupla espressora a Good Barban. Mivel
úgyis átlát rajtam, előre tudatom, hogy
megint szívességet próbálok kérni az úrtól.
Jó újra itthon! Sok a csótány
M.K.”

Sem ilyen, sem olyan fogadtatásra nem számítok, amikor elküldöm az sms-t. Csupán egy hirtelen jött ötlet volt, amiről azon nyomban elfelejtkeztem, ahogy letettem a telefont. Aztán egyik dolog követte a másikat még a nap folyamán, így csupán nyugtáztam a kapott időpontot, majd igyekeztem meg is jelenni ott. Hát este 9-re már a belemet húztam magam után, de alig tíz perc késéssel megérkezek.
-Nem rajtam múlt. – Szabadkozok, ahogy nekipuffanok a pultnak a rendőr mellett. –Migráns-taxiba ültem. – feltételezem, hogy nekem foglalta le a szomszédos bárszéket, így automatikusan átnyújtom neki a kabátját, majd előbb csak a táskámat rakom fel a székre. Kapkodva kutatok benne pénzért, és igen, volt még valahol egy tartalék elektromos cigim. Művelet közben tovább mesélek. Kínomban már röhögök magamon. – Egész úton járt a szája, de semmit nem értettem belőle, mert nagyon töri a nyelvet. Na, aztán benyújtotta a számlát. Mondtam neki, hogy nem a kocsit akarom megvenni, csak a fuvart fizetném. Erre szívja a véremet percekig, hogy ez egy limuzin szolgáltatás volt- felnyihogok-  Az-az gyakran ismételgette a limuzin szót, és közben a vállát vonogatta. Eszem megáll! Már csak azért is kifizettem, hogy megszabaduljak tőle.
Vidám pultos érdeklődik arról, hogy mit fogyasztanék. Sör az jöhet nekem is! Mellé kérek egy csomag perecet.
Ééés meg van a vésztartalék százasom (annyit ugye nem iszok el?), meg az ecigi is, úgyhogy mostmár felteszem magam a székre.
Ekkor nézek rá először, hisz a bejárattól csak a tarkóját láttam. Meg aztán, az ember mégiscsak ránéz arra, akivel beszélget. – Minden rendben otthon, őrmester? – Alig egy méterrel vétem el, hogy a homloka irányába mutassak a sört tartó kezemmel. Ennyi erővel a válla hogyléte felől is érdeklődhetnék, de látszik az a seb olyan frissnek (kötéssel vagy a nélkül), hogy ő megértse mire gondolok. Hacsak nem sérült le a válla is. Ez esetben emlékeztethet rá, hogy pályát tévesztettem, és különben is rengeteg pénz fekszik az ezotéria iparban.
Hülyeséget mellőzve: hosszú nap lehetett a melóban.
Na most végre iszok egyet. Szentségit, de rám fért már ez!
-Mennyire siet? Fél óra meg egy darts meccs ugye még belefér? - kedvtelve fixírozom a Darts táblát.

A híreket hamar átfutottam, a sport után ugyanis nem telt bele sok időbe belefutni egy újabb Trump-botrányba a gazdasági részen.. Meg a főoldalon, hogy kibaszta a neki írt beszédet, mert unalmasnak találta. Ki a faszom szavazott rá? Azon a ponton betelt az egy napra jutó bullshit befogadó képességem. A pofámat gyűrve néztem fel a képernyőről, hogy a tőlem jobbra lévő falra kihelyezett tévé készüléken futó közvetítésre tereljem a figyelmemet egy gyors időellenőrzést követően, amíg a megérkezik a késésben lévő nő.
A berobbanásra rövid időre megdobott szemöldökkel kanyarodok, fordulok oldalra. A tüdejében tartott lendületet látva csak egy fejingatással konstatálom a mostani ideérésnek okát és az elvett kabátot egyszerűen az ölembe hányom. Az ábrázatomra még a folytatást megelőzően kiül egy lapos és néma kérdés, nehéz lenne nem kiszúrni a pillanatnyi szórakozott hatást. Ha ezt nem is, a belé fektetett energiája még mindig tipikusan jellemző.
Ivás közben megforgatom a szememet.
- Tenyérbemászóak, átállítják a taxiórát, akik igénybe veszik a szolgáltatás meg sietnek, összeg ide vagy oda.. Van pénz az üzletben. – utólag, pedig nekünk szopás, ha nem idejében történik a bejelentés a csalásról és kiverik a patáliát a pénzükért. Csak a hangomból érezhető ki ellenérzéssel viseltetek az ilyen fazonok irányába, a döntés ellenben az övé, hogy rasszra vagy típusra érti.. Igazából egyik se lenne téves. A fel-, rám tekintésekor intek az üvegen megtámasztott kezemmel. Neki is Hey. és követem a mutatás irányát, csak a vonásaim átgyűrődésével kötök belé ez mégis hol volt pontos, kinél vannak inkább gondok otthon. Ezek szerint legalábbis előbb nála, mint nálam. Bólintással előlegezem meg a válaszadásomat.
- Munkahelyi ártalom, ami szerint megmaradok és a holnap is ugyanúgy teljesíthetem a kötelességeimet. – a közben megejtett ivására megemelem az üveget, majd hasonképpen teszek magam is. Újból egy keveset. A hideg és a szénsav egész fasza zsibbasztással kezeli a nyelőcsövemet. Ezt az alkoholmennyiséget számításba se veszem.
- Belefér, egy, másfél órát tudok Önre szánni, ami után már mennem kéne. – eléggé szeretnék. Hosszú napom volt, Jacks is írta valamiről beszélni szeretne és elég szívesen venném a női törődését. A gyomrom közben már megint rohadt fájdalmasan jelez, hogy kong az ürességtől, így a közelben lévő tálka után nyúlok odahúzni, ha már agyon szívatnám magam az evéssel legalább ennek adok egy esélyt..
- A darts-zal kezdjük és közben mesél, huh? – közvetlen utána ropogtatni kezdem a mogyorót, amit a nyelés pillanatában már kibaszottul megbánok és egyből grimaszba rándul a képem. A kifejezetten kellemetlen fajtából, fogszívással egybe kötve. Bassza meg a kurva ég.. Azzal a lendülettel tolom odább a tálat és iszok bele a sörbe, hogy valamennyit segítsen. Fasza. Marad a folyadékkal telítődés.

Kevés olyan embert ismerek, aki az őrmesterhez hasonlóan inkább mimikával, gesztusokkal kommunikál, mintsem szavakkal. A nagymamám volt az egyikük, de ő Texasi. – Nincsenek rokonai Texas környékén, őrmester? – Homlokráncolva méregetem a sanszot erre, közben a számba ejtek egy perecet. - Á, hagyjuk. A lényeg, hogy megbízik az orvosában, az utolsó szó joga meg úgyis az asszonyé, nem? – vigyorgok. Dehogynem. – Pont a múlt héten kérdeztem az apámat... hasonló témában. Azt mondta, hogy náluk megállapodás született: a kis dolgokban az anyám dönt, a nagyokban meg ő. viszont harmincöt év alatt nagydolog nem történt. – Megcsóválom a fejem, mert ugye én marhára felvilágosult nő vagyok, aki már nem hisz az ehhez hasonló tündérmesékben (tényleg?), és várom, hátha hozzá fűz valamit az őrmester is. Habár... nem alkalmas az időpont közvélemény kutatásra a sikeres kapcsolatokról. Még a végén bemesélem magamnak, hogy vissza akarok menni a gengszter férjemhez. (Mert nem? ) (Nem baszdmeg) (Biztos?) (Ajj, kuss már)
-Akkor ezen nem veszünk össze. Nekem van össz egy órám beszélgetni, berúgni, kijózanodni és hazaérni. – és hogy a dolog elébe járjak, megint meghúzom az üveget. Zsong a fejem, de ez még nem a pia (tiszta szégyen lenne). Megint annyi mindent akarok egyszerre csinálni, azt se tudom hol kezdjem. Úgy érzem, a világból is ki tudnék futni, közben meg ledumálni az őrmester haját a fejéről. Egyszeriben lehetetlen feladatnak tűnik megülni egy helyben, így amint felmerül, hogy az őrmester elfogadja a felkérést, én máris lepattanok a székről.
Ezzel a svunggal lendítem felé a kezem, és a gyakorlott anyák reflexével veregetem hátba a rendőrt, miközben menthetetlenül körül leng a baba illat, hogy csavarja az orromat. Ha nem mondja, nekem magamtól nem fog leesni, hogy ő tulajdonképpen nem is nyelt félre, hanem megfojtogatott torka lépett kölcsönhatásba a mogyoróval. Shit happens.
Viszem magammal a táskámat és persze a sört is a dartshoz. Még bekapcsolom a táblát, ami piros fénnyel villan kettőt, majd a számláló 00-ra áll, aztán elkezdek mesélni. Nagy levegőt veszek hozzá, mert én ÉN vagyok, tehát hosszú lesz.
-Tudja, még 2016-ban elmentem Seattle-ből, és úgy két hete jöttem vissza. Minap gondoltam egyet, hogy bemegyek a kapitányságra, körbenézek, meglátjuk, hogy az új seprő milyen jól seper. Hát az az új seprő közölte velem, hogy nem vagyok én különb a többi szenzációhajhász keselyűtől, a Herondale-ügyből írt könyvem – ami konkrétan életem fő munkája- egy rakat szar, és ha van egy kicsi életösztönöm, akkor többet be nem teszem oda a lábamat. ÉS mindez off the record közölte, nehogy meg tudjam említeni valamelyik írásomban. Kihívás lesz jobb belátásra bírni a fickót, de addig is dolgoznék, mert ugye pénzből élünk. Mivel a kapitányság, meg a döglött akták ideiglenesen nem tekinthetők meg – mindeközben átadom Dwayne-nek az ő három nyilát, és intek a startvonal felé, hogy akár ő is megkezdheti a mérkőzést. – és a   város ritmusát se sikerült felvenni még, azokból az anyagokból gazdálkodok, amiket annak idején már elkezdtem, de én is vakvágányra futottam.  Szóval böngésztem a maradék fájlaimat, és közel se biztos, hogy találtam valamit, de akad egy dolog, aminek talán érdemes lenne még utána nézni. Addig nem akarok semmit mondani róla, amíg nem biztos a dolog. Tudja, hogy megy ez. Az oknyomozó vagy bizonyít, vagy kussol, mert az engedélyével játszik. Szóval itt jön képbe a maga körzete, és a csöves, akinek bemutatott még két év előtt. Őt kerestem, hisz a többiek még mindig nem akarnak szóba állni velem, de a pasi már felszívódott. Annyit kiszedtem a telep lakóiból, hogy néha azért még vissza-vissza jár, és amolyan Santa Klaus-a lett a népnek. „Finom úr az, de nem hordja föl az orrát” mondta a csaj, akivel beszéltem. – ha ő már dobott, akkor én jövök. Célzok, lendítek és a hanyagságom 9 pontot fial. – „Beiratott a tizenkétpontos  tanfolyamra. Neeeem való az nekem!” Az első gondolat, hogy követem a pénzt. Ha elment a telepről, és ahogy a lány is mondta: összeszedte magát, akkor logikus a következtetés, hogy állása és lakása van valahol. Ha pedig még vissza-vissza jár a régi haverokhoz, akkor valószínű, hogy még Seattle környékén van, vagy utazóügynök lett. Meg tudnám találni az adóhatóságon keresztül, csak nagy hátrány, hogy teljes neve és pontos születési dátuma ismeretlen. Ekkor eszembe jutott az őrmester. – roppant színpadiassággal pukedlizek – Tartja még vele a kapcsolatot? Éés, ha igen, úgy összehozna vele még egy randit?

Tessék..? A hirtelen témaváltást vagy bedobást nehezen tudom hova tenni a látványos vizslatás kíséretében. A felvilágosító választ bőséggel elbíró értetlenség meggyűri a képemet, miközben jobban felé fordulok. Az érkezésekor még a lendületével érződő illatot nem tudtam azonosítani, a parfümöt viszont egyértelműen kizártam.
- Tudomásom szerint nincsenek. Miért? – ha megpróbálnék visszaemlékezni sem hiszem eszembe jutna egyáltalán akármilyen rokon is. Sose érdekelt, hogy ha igen, akkor kik és merre. Nem voltak az életünk részesei, ha léteztek és nem kell találgatnom az okokat miért. A tovább gördített téma azért megkíván egy nagyobb levegővételnyi időt, ahogy az öreg megállapodását visszavetítem az elmúlt évekre.. Megszívom a fogam és lassan elnyúlik el félvigyor.
- Nem tudom ez hogyan működhet egyáltalán az édesapjáéknál, úgy, hogy ő nem érzi magát elnyomva.. Vagy tényleg nem történt nálunk semmi. Nem sértésből. – felteszem a szabad kezem a megadás, bocsánatkérés jellegével, mielőtt bunkónak venné a feltételezésem. -  Az orvos és a saját megítélésem után nincs mit megbeszélni a folytatásról. Más esetben meg muszáj megbeszélni a dolgokat. Elég kényelmes, de marha unalmas lenne neki is, ha csak ő szava számítana. Hm? – nem hiszem ennek a megválaszolásához ismernie kellene Jacks-t. Nem tudom elképzelni róla se, hogy egy kuss-és-mindent-elfogad-a-másik kapcsolati viszonnyal megbékélt volna a házasságában, főleg a férje foglalkozásának ismeretében. Fordítva se, ahhoz túl önfejű.
A felsorolt menetrend is megerősíti a gondolatmenetem.
- Feszített tempó.. – kap egy elnemismerő biccentést. - Rendben van. – a kortyának lehúzása előtt az övének koccintom a sajátomat hajrá címszóval. Eszem ágában sincs beleköpni abba, hogy a berúgást emlegette, abban már csak azért sem leszek partner, mert autóval vagyok. Még egy ilyennel és utána vegetálok, erről más formában, a fájdalmas nyelés biztosít. A hátba lapogatáskor kipréselek magamból egy torokköszörülést jó döntések sorozata.. és szájhúzás közben feltartom a kezem.
- Kössz. – állítom meg, mielőtt belelkesedik és az ádámcsutkámhoz nyúlok kicsit megnyomorgatni az érzékeny területet. Érzem, hogy nem okés, de nem igazán tudok mit tenni ellene, úgyhogy egyből leszállok én is a székről, hogy a tábláig kövessem Miát. A cuccaimat csak ledobom a közvetlen mellette lévő asztalhoz és a vonal közelében állok meg, hadd kezdje a beszámolóval. Az azt megelőző jelekből azonnal levágom, hogy egy valami biztosan nem változott; most is bőven lesz mondanivalója. Douval-nál keltett benyomása nem lep meg. A beszédben nem szakítom meg, néma bólintással adok neki igazat -  ő már csak ilyen.. –, miközben az átvett nyilakat átforgatom az ujjaim között a megfelelő fogás miatt és dobáshoz állok., a figyelmemet erre az időre megosztva. Belső tizenhármas kezdésnek, az egykori kapcsolattartóm említésénél viszont kívülre esik a dobásom, épp benne maradva a tizenhatos tartományba. A tekintetem röviden visszakanyarodik rá. Az utolsó a belső nyolcas lesz. Nem vészes. Az ő köre jön. Zsebre rakott kézzel állok félre és hol a pontjait, hol őt követem figyelemmel, különösen a nosztalgikus nagylevegőre késztető pukedlinél. Aha, aha..
- Hízelgő, hogy az ő kapcsán jutok eszébe.. – jah, pont egy csövesről, de az is biztos nem veszem a szívemre és pontosan tudni fogja inkább csak a bűbájos, ártatlan pukedlije miatt szúrtam be. - Egyébként rossz hírrel kell szolgáljak, eltűnt a radaromról. Nem sokkal tudok többet én se. Van még egy férfi, aki mondta, hogy a körzet északi részén lévő klubok környékén látta megfordulni hónapokkal ezelőtt, de mivel abból a blokkból kiszakadt, ahonnan az addigi információkat adta nem mentem utána. Egy évvel ezelőtt belefutottam, láttam felkapaszkodott az utcáról, de nem kérdeztem mi lett vele. – átveszem a nyilakat, hogy ismét begyűjtsem a pontokat. - A többiek nem állnak szóba magával, de mivel elkerült lényegében arról a környékről, így miért veszi biztosra, hogy ő a megfelelő forrás az összeszedett ügyéhez? Ha vissza is jár segíteni az ottaniaknak az nem jelenti azt annyira képben van a dolgokkal, mint amikor még ott élt. Mire kapott rá? Ha nem mond semmit én se nagyon tudok segíteni.- nyolc, harminchat, húsz. Utóbbi hajszálra a huszonötöstől. Ő következik. - Ami a főnököt illeti.. Eléggé utálja a maga fajtákat, szándéktól függetlenül, úgyhogy tényleg jobb, ha kerüli az őrsöt. - a torkomnak, pedig ezen a ponton kél el néhány újabb változatlanul kellemes korty.