Konyha (K-P apartment)

To Joel


"Ma szabadod van, igaz? Felugorhatnál, beszélgethetnénk..."

Egyike a tucatnyi sms-nek, amelyet ma már elküldtem ismerősöknek és távoli rokonoknak a boldog karácsonyt képeslapok helyett, mert azok még soha sehova nem értek oda időben és hatalmas papír pocsékolásnak tartom a használatukat. Nem is beszélve a postai árakról, amelyek egyre magasabbak és magasabbak lesznek. Nem szeretek sem küldeni, sem kapni ünnepi képeslapokat, helyette inkább interneten és telefonon tartom a kapcsolatot mindenkivel meg persze intézem az utolsó perces teendőket. Mint amilyen az ajándékok szétküldése is. Azt már évek óta tudom, hogy decemberben a halottkémeknek nincs sok ideje bevásárolni, mert az ünnepek előtti szakítási roham és depresszió miatt hajlamos megugrani az öngyilkosok száma, akiknek nem mindig hiszik el a rokonai, hogy valóban gond volt és elrendelik a külön boncolást is. Így én már előre betáraztam és nagyjából november végére már csinos kupacokban, becsomagolva várták a sorsukat a meglepetések. A karácsonyfa alatt is van pár, a szüleimnek, Bradnek, Marianak és a nagyapámnak, de még ezen kívül is két jól megpakolt táska sorakozik az ajtó mellett, hogy még ma elszórjam őket. Néhányat kollégáknak szánok a rendőrségen és a hivatalban, vagy barátoknak. Egy másik táska pedig a Roux családnál és társaságánál landol, így nem titkon azért hívtam fel Joelt sütés közben, mert remélem, hogy magával viszi az egészet. Angie teljesen biztos vagyok benne, hogy úgy is össze fogja az egész családot trombitálni, így nem lesz nehéz elszúrnia pár extra ajándékot a fa alá. Igyekeztem apróságokat választani, bár bevallom, Tris és Joel esetében a humor faktor is felütötte a fejét. Egy üveg alkohol bárhol elmegy, mellé pedig fejemként egy fekete gyógyszeres doboz. Csak remélni merem, hogy nem nyugtatót várnak szőlőcukor helyett oda. Oké, a dobozból igazából nem bírtam ki, hogy ne vegyek még párat és csomagoljam be szépen Sigmund, Francois, Étienne és Raoul számára is. Merem remélni, hogy azért vevők a humorra így az ünnepek táján ők is. A csajokkal sem volt nehezebb dolgom, Angienek és Daisynek újabb belépők a baba-mama házba, a tiniknek pedig ömlesztve jó pár színű körömlakk. Majd mindenki kiválasztja, melyik árnyalatok tetszenek neki. És melyikkel fogják kidekorálni az ideje korán elszundikáló férfi rokonok kezeit. Legalábbis én tiniként ezt csináltam...
Mikor az ajtó csengő megszólal, éppen a harmadik tálca süteménnyel egyensúlyozom, így csak kiálltani tudok, miközben lepakolom a többi mellé a pultra és bepakolom az utolsó adagot is a sütőbe. A lakás illata már egészen karácsonyi, a mézeskalácsot két hete megcsináltam, de a diós pogácsa, narancsos püspök kenyér és a kókuszos habcsók most készült el. Ilyenkor látszik a kultúrális sokszínűségem. Kókuszos süteményt karácsonyra hawaii-on készítenek, a diós pogácsa régi, orosz recept, a többi meg mindenhol elterjedt már szerintem. Lepakolom a márvány lapra a tálcát és megyek is az ajtó felé egy gyors ellenőrzés után. Mercy cica még mindig az ablak alatti radiátoron szunyókál, így mosolyogva tárom ki az ajtót.
- Szia Joel! Örülök, hogy el tudtál jönni, gyere be! - állok félre az útból és csúsztatom odébb a táskákat, mielőtt még átesne rajtuk a lendülettel. Mielőtt azonban még bármi mást is mondhatnék, a vízforraló hangja ébreszt fel, így egy gyors ajtó csukás után már csak a hátamat láthatja, ahogy a konyha felé igyekszem. - Pakolj le és ülj le bárhova, nyugodtan, én még közben konyhatündért játszom. Mit kérsz inni? Kávét, forró csokit, narancsos puncsot? Egyikben sincs alkohol - teszem hozzá, miután gyorsan elzárom a tüzet a kanna alatt. Van vízforralóm is, de szeretek tradicionális lenni. meg néhány teafüvet csak forralva lehet kifőzni. - Vigyázz, ne ess át az új macskámban. Sikerült megszereznem a menhely egyetlen konyhapultra feljutni nem tudó szobatigrisét - utalok a barna, fekete mintás cicára, aki most kezdi észrevenni a nyüzsgést. Mióta nálam van, minden macskafekhely és párna ellenére odatelepedett a radiátorra a nappaliban és jó ok nélkül nem mászik le. Elsőre fel sem tűnik, hogy hiányban van végtagok tekintetében. Az egyik hátsó lábát négy hetes korában amputálták, így a magasra ugrás nem megy neki és valószínűleg soha nem is fog. Nem mintha bánnám, hogy kaja közelébe még véletlenül sem tud jutni...

//jó felbontású képem a három lábú változatról nincs a macskánál, tessék leképzelni egyet

„Másfél óra múlva fel tudok ugrani egy kicsit.”

Utálom a karácsonyt, említettem már? Egyszerűen semmi szépet nem találok már ebben az ünnepben, és naná, hogy ezer helyre kell szaladgálnom, mert a csajoknak is ajándék kell, Chloenak szintén ki kellene találnom valamit, amivel nem sértem meg és örül is neki, egyelőre ötletem sincs, de mire való a 24-e, mint nem az utolsó simításokra, hej de ráérek én még arra. Tudom, hogy nem, de basszus, semmi kedvem az egészhez. Különösen Chloe jelenlegi állapota miatt nem gondolnám, hogy bármit van értelme ünnepelnem. A kedvem pocsék, és maximum akkor igyekszem jó pofát vágni mindenhez, amikor elbeszélgetésen vagyok benn a pszichiáterénél. Akkor is nehezen.
Nyssához felmenni most valahogy sokkal könnyebbnek ígérkezett, mint bármi egyéb a világon, szóval naná, hogy mentem. Egyébként sem volt kifejezett programom azontúl, hogy átugrom látogatóba Angiehez meg Daisyhez, de azt így elnapolom, úgysem jelentettem be előre a dolgot. Így hát az ígért időpontban csengetek Nyssánál, majd várom meg türelmesen – hahh, na abból már kezdenek kiürülni a tartalékaim -, hogy beeresszen. Gondolom, szokás szerint nagy munkában van, szóval nem kopácsolok többször fölöslegesen, kiváltképp azért, mert kikiabált, hogy mindjárt jön.
- Szia! Épphogy, pont jókor írtál. – Ha már a húgomnál lettem volna, maximum két ünnep között tudtam volna beiktatni ezt a kis látogatást, mert mindig családi horror az egész karácsony, Angie ragaszkodik a hagyományokhoz, szereti a történtek ellenére is, én inkább csak túllenni igyekszem rajta.
- Maradjunk a kávénál. – A narancs annyira nem a szívem csücske azért, hogy ezzel akarjam az ízlelőbimbóimat sokkolni. Cucc az nincs nálam, maximum a kocsikulcsom landol a bőrkabátom zsebében, amit felakasztok a fogasra, és hagyom kinn pihenni a bakancsomat, aztán indulok beljebb a lakásban.
- Macska? Mióta is lettél ilyen nagy állatbarát? És miért nem tud felugrani a konyhapultra? – Nem vagyok nagyon állatbarát, a kutyák is, meg a macskák is mindenhol szanaszét hagyják a szőrüket, ami valahogy nem kedvez az én tisztaságmániámnak, szóval maradjunk annyiban, hogy jobb nekik távol tőlem, vagy nekem jobb. Brutust elviselem, de nem díjazom a szőrvesztését neki sem. Mindenesetre kitenni nyilván nem fogom, amíg a gazdija haza nem tud jönni. Sőt, esélyesen utána se, mert gondolom Chloe nem igazán mehet egyelőre vissza egyedül a lakásába lakni. Egyelőre legalábbis.
- Ha a radiátorra fel tud ugrani, a konyhapultra hogyhogy nem? – Indulok meg végül Nyssa után, nem érzem éppenséggel a legjobban magam, fáradt vagyok, szar a kedvem, meg úgy most alapjában is menjen a picsába az egész világ esete forog fenn. Ettől még nem leszek tahó, de hogy körbe sem vigyorgom a fejem, az biztos.
- Miért érzem azt, hogy annyira nem fogom díjazni ezt a kis vendégeskedést nálad? – Az ajtó előtti szatyrok kifejezetten gyanúsak voltak…

- Oké, akkor kávé és ezzel a lendülettel végig kóstolhatod a sütiket is - teszem hozzá, miközben két bögrébe rakok kávét és leöntöm a frissen forrt vízzel, majd ízesítem. Ennyi idő után már tudom, Joel hogyan szereti, ahogy ő is emlékszik rá, hogy nekem éppen csak annyi cukor kell bele mindig, amennyi elnyomja a kesernyés utóízét az egésznek, decinként nagyjából egy kis kanálnyi. Az utolsó adag sütemény a sütőben egy újabb adag diós pogácsa, amit már korábban is készítettem, így csak beállítom az időzítőt és sorsára hagyom. Elpakolni később is ráérek, de Joel biztos, hogy hosszan nem maradhat. A tálcára a kávék mellé így egy tányér is kerül, rajta pedig válogatás az eddigi próbálkozásaimból. A mézeskalács lehet még picit mindig kemény, de szerintem finom lett, a kókuszos habcsókokat még én sem tudom elrontani, a diósat pedig most kóstoltam meg és ugyan kicsit szárazabb a kelleténél, de ha valaki még nem evett belőle soha, akkor fel sem fog tűnni, hogy ennek egyszerre kéne ropogós bundájúnak és puha belsejűnek lenni. Na, ez utóbbi nem lett teljes siker, másfél perccel kevesebbet kellene sütni, ahogy a második körre tervezem. A végeredmény még így is siker, tekintve, hogy évek óta nem vacakoltam ennyit karácsonyi édességekkel. Igaz, évek óta nem volt program sem, hogy engem látogatnak meg a szüleim. Eddig legalább a szabadnapokat kiharcoltam ilyenkorra az újévi ügyeletért cserébe. Most esélyem sincs, főnökként folyamatosan elvárják a jelenlétemet sajnos...
- Mióta meguntam, hogy nem vár senki haza, de egy pasit vagy kutyát még mindig túl körülményesnek tartok. Egyébként a neve Mercy és az egyik hátsó lábát amputálták, így nem tud kb. egy méternél magasabbra ugrani, mindenhova szünetekkel jut fel. Amíg a konyhapult körül nincs valami indulási magasságban, ő bizony lenn marad. Nem mintha ki tudnám robbantani az ablak alól hosszabb időre - amit egyébként bevallom, nem bánok. Le kellett róla szoknom, hogy azt az ablakot használjam szellőztetésre, de nagyjából ennyi volt a probléma. Egyébként eléggé látszik szegényen, hogy eddigi élete nagy részét a menhelyen, egy ketrecben élte le, elég volt egy kis borsmenta a háló és vendégszoba küszöbére, máris lemondott a bemászkálásról. Meg úgy alapvetően a korához képest is nyugodt, élvezi a meleget és a puhaságot. Reggel, amikor elmegyek az ablak alatt ül, délután visszaérkezésemkor ugyanott szunyókál. Az időzítős etetőtál kinyitásakor látszik, hogy evett és nyilván ivott is, meg használhatta az almot, de egyébként egészen bútor barát is, eddig csak a játékainak és a bejáratnál a szőnyegnek esett neki. Meg néha a farmeremen próbálkozik, amikor este nagy kegyesen hajlandó az én ölembe áttelepedni, amíg olvasok vagy tévét nézek a kanapén. Fura cica, magának való és kissé sérült, de pont ezért választottam őt. Én sem leszek már soha tökéletes. - Mondjuk úgy, ő volt a karácsonyi ajándék, amivel megleptem magamat - teszem hozzá, miközben Joel elé tolom a tálcát kávéstul és sütistül, ha már nem akar leülni a nappaliban vagy az étkező asztalnál, amíg én itt vagyok. Engem nem zavar, ha a pultnál ácsorog, amíg gyorsan kicsit elpakolok magam után. Nincs nagy rendetlenség, de azért eddig akkor is tésztát gyúrtam és a liszt makacs dolog tud lenni...
- Mert mindketten tudjuk, hogy ki akarom tárgyalni Chloet? Vagyis inkább az érdekel, hogy veled szemben is szelektív volt a hallása időnként és erősen korlátozódott az első fél mondatra, vagy ezt az extrém vitatechnikát én érdemeltem ki, mert a barátság szót használtam egy férfi-nő kapcsolat jellemzésére? Oké, előre siettem, először inkább azt mond meg, hogy van most - váltok témát, miközben a saját kávés bögrémet kapom el és emelem a számhoz. Forró, így csak apró kortyot iszom belőle, de ez is elég, hogy összeszedjem magamat és tényleg visszatérjen az empátiám. Nem titkolom, hogy Joel barátnője a temperamentumával és a számomra értelmezhetetlen gondolat menetével nem lopta be magát a szívembe, de attól még a férfi szereti, így tiszteletben tartom a létezését és természetesen nem kívánok neki rosszat vagy betegséget sem. Sőt, inkább azt, hogy még sokáig ellenszenves legyen, mert az azt jelenti jól van és van ideje olyan apróságokon rágódni, mint a soha nem létező lelki kapcsolatom Joellel...

- A kókuszost kihagyom, illatra legalábbis van valamelyikben. – Nem annyira nyílt titok, hogy utálom, tudja a tököm, miért, de a kókusszal csak hagyjanak szépen békén. Régen még anya kedvéért sem ettem meg. Ez van. A többi jöhet, bármi, amiben kellő mennyiségű cukor van. Kell, hogy legyen mit elégetnem, bár ma nem megyek edzeni, de alapvetően is túl nagy fogok égek, és többet mozgok, mint a korombeliek többsége. Sok cukor, sok tej. A cukrot ugye mondtam? Amúgy marhára egészségtelen életet élnék, hogyha nem tartanám karban magam, de a futás nagy szenvedélyem, meg úgy egyébként a mozgás minden téren, bár az utóbbi időben egy vaskos részét hanyagolom, ellenben többet megyek konditerembe, ha épp akad egy üres órám. Muszáj, különben becsavarodok.
- A pasik és a kutyák nevében kikérem magamnak. Na jó, a kutyák nevében nem, azok tényleg körülményesek, főleg, ha telibe hugyozzák a szőnyeget, de nekünk csak szex meg kaja kell. – És szerintem rohadtul nem csak a magam nevében beszélek. Most éppenséggel csak a kaja van meg, de hát istenem, belehalni nem fogok, nem mintha nem szexeltem volna át gyakorlatilag az elmúlt húsz évet. Némi kiesés most rám fér.
- Amúgy miért kellett amputálni a lábát szerencsétlennek? – Kérdezek rá, bár lehet, ezt Nyssa sem tudja, de én igyekszem nagyon érdeklődő lenni, amúgy tényleg érdekel, mi van vele, már nem a macskával, Nyssával, de láthatólag az ő életében most sarkalatos pont a macska, ezáltal nem hanyagolom el, mint témakört. Azért szenya mód nem felejtem el, hogy valamit majd odatoljak távozásom előtt a pult mellé, csak úgy baráti szeretetből, mert miért ne.
- Jah, és ha már itt tartunk, Boldog Karácsonyt előre is, ne csak magad lepd meg. De addig nem ér kibontani. – Nyújtom át neki a csomagot, igazából nem olyan nagy dolog, ami benne van, lévén határidőnaplója mindenkinek van, ellenben talán az, hogy ez személyre szabottan készült, és holt biztos, hogy ilyen borítóval senki másnak sincs, talán magasabb szintre emeli a szemében. Mindenesetre, ez is jóval fantáziadúsabb mint mondjuk a tavalyi ajándékkosár. Fejlődök.
Míg beszél, addig elmajszolok egy süteményt, és egy ízben felsóhajtok a szavai nyomán. Nos, mondhatjuk, hogy ez felettébb jellemző, de nem szaladok ennyire előre. Egyébként meg nyilván az is megágyazott Chloe reakciójának, hogy látta a telefonom kijelzőjén a nevét, én meg nem vágtam hozzá Nyssa komplett önéletrajzát, amiben benne foglaltatik, hogy jah, megfordultuk egy ágyban, és most a legjobb női barátom.
- Nem, szelektív a hallása időnként, nem mellesleg hajlamos mindent kiforgatni, bár megjegyzem, ez szerintem minden nőnek remekül megy, szóval semmiképp se vedd magadra. Pláne azért nem, mert nyilván a fejébe vette, hogy közünk volt/van egymáshoz, csak nem tudja, milyen szinten, ezért frusztrált. Gondolom, valamikor ő is meg fog említeni majd valamikor, ha már nem bírja tovább a hallgatást ennek kapcsán. – Merthogy az esetről nekem csak Nyssa számolt be, az holt biztos.
- Ezt nehéz megmondani. Állítólag sokat használt neki az a másfél hét a pszichiátrián, és jobban is néz ki, de gyógyszeres kezelés alatt áll. A hangulata még így is változékony, de legalább nem fél attól, hogy random mód összekaszabolja a képem. Nem mintha aludhatnánk együtt, vagy ilyesmi. Mindig van mellette valaki, szóval szeretném hinni, hogy jól lesz előbb-utóbb. – Más kérdés, hogy nem tudom, hogy fogom én ezt átvészelni, de azért erősen bízom abban is, hogy elég erős vagyok hozzá.
- Szép kis találkozó lehetett egyébként. Min sikerült ennyire összekapnotok? – Nyssát azért alapvetően elég higgadt nőnek ismerem, és közel sem jellemző, hogy valakiről ilyen epésen nyilatkozzon, mármint olyasvalakiről, akiről tudja, hogy fontos nekem. Azt hiszem, nem szerettem volna hallani azt a beszélgetést kettejük közt.

- A fehér kúpok kókuszosak, a pogácsában dió és mogyoró van, a mézeskalácsot meg mindenki ismeri - válaszolok halvány mosollyal, mert bevallom töredelmesen, most éppen kiment a fejemből, hogy Joel nem nagy rajongója a kókusznak. Én viszont imádom, nagyon nagy adagot el tudok belőle fogyasztani valamilyen halmazállapotban. Sokszor használok főzéshez kókusztejet, ha olyan a recept, reszeléket a díszítéshez, ami azt illeti, csináltam már olyan thai ételeket is, amelyeknek az alapja a fűszeres kókuszvízben főzött hús. Egyszer kóstoltam étteremben az ilyesmit, és bár nem volt rossz, az én érzékeimnek túl sok féle erős fűszert kevertek bele, így alaposan lecsökkentettem néhányból az adagot. Még halványan érezhető volt, de a hús íze is kijött így. Persze tudom, ők is több száz éves recepteket használnak, amelyeket még bőven a hűtő feltalálása előtt alkottak meg és a cél az volt, hogy a legyeket is távol tartsák az ételtől, amihez nem ártott az erős fűszerezés. Vagy a sóban megforgatás...
- Szegény fiúk, hogy mi mindent el kell akkor viselnetek ezért a kettőért. Házimunkában segíteni, romantikázni, érdeklődést színlelni beszélgetés közben, időnként meglepni valamivel és még le is tolnak, ha elfelejtitek a szülinapot vagy évfordulót - oké, nem tehetek róla, de Joel hangszíne kiváltotta belőlem a humorosabb énemet. Talán azért, mert van egy elég alapos sejtésem róla, hogy Chloe a kutya mellé száműzte egy időre és még nem sikerült az ágyig visszakönyörögnie magát? Oh, azok a gonosz pletykák és még annál is beszédesebb aggódó rokonok csodákra képesek, ha információ megosztásról van szó. Egyébként pedig viccel elütni a dolgot ezerszer könnyebb, mint kivesézni, hogy mennyire aktuális és személyes tapasztalat éppen az egész. - Esetleg nem hagytad ki az éves sport csatorna előfizetést a felsorolásból? - nem tehetek róla, de a sztereotípiák igenis kiütköznek rajtam éppen, és remekül szórakozom rajta. Igazából el is kell fordulnom, hogy ne tűnjön fel neki, mennyire rázni fog lassan a nevetés. Sajnálom doki bácsi, de ma épp humorbogyót kaptam be...
- A menhelyen sem tudták megállapítani, mire bekerült, már nem volt remény. Hónapokba telt, mire meggyógyították annyira, hogy örökbe fogadható legyen, közben pedig félni kezdett a tömegtől. Valószínűleg az egyik fülére nem is hall jól és túltenyésztés áldozata. Eredetileg valami idősebb házi macskát akartam elhozni, de mikor kézbe vettem az elsőt, olyan panaszosan kezdett nyávogni, hogy nem lehetett figyelmen kívül hagyni - még nem jöttem rá, honnan a francból szagolta ki elsőre, hogy engem nem zavarnak az egészségügyi problémák és egyedül élek, de addig nem állt le, amíg meg nem néztem őt is magamnak. Utána pedig ki sem akart szállni a kezemből, szó szerint mindent megtett, hogy őt válasszam. A dolgozók meg pislogtak ezerrel, mert korábban nem viselkedett így, és igencsak meglepődtek, mikor mondtam, hogy engem nem zavar az sem, ha gyógyszerezni kell. Az én reggelem is mindig azzal kezdődik, hogy lenyelem a piruláimat, most a macska vizébe szórni valamit igazán nem nagy fáradtság. Végül mégsem kellett, de jelezték, hogy előfordulhat, az állatorvos később másképp dönt. Lelke rajta...
- Oh, köszi. Ígérem nem nyitom ki karácsony előtt. És neked is van valami, abban a nagy kék táskában az ajtó mellett. Tudom, hogy Angie családi karácsonyt tervez, kérlek add át neki az egészet egyben, majd ő kiosztja az érintetteknek. Egyébként mit adsz a lányoknak és Chloenak? - attól, hogy a saját ajándékommal kapcsolatban vissza tudom magamat fogni, még igazán érdekelhet, hogy a többi nő Joel életében mit érdemelt. Meg az is, mennyire képes feltalálni magát egy ilyen helyzetben szegény fiúka. Tavaly ilyenkor csak Angie és Rose miatt kellett, hogy fájjon a feje, most pedig megtriplázódott az ösztrogénesek bandája, extra nehézségi foknak pedig a dacos tinédzserek ritkán örülnek bárminek is. Szóval igazán érdekel a válasza és őt ismerve még lehet, ötletbörze is lesz az egészből. Mióta publikus számomra a beosztása, tudom mennyire nem volt ideje a hónapban nagy bevásárlásra, így jelenleg szívesen elgondolkodom néhány mentő ötleten, ha akarja...
- Az jó, a társaság fontos. Ha nem akar, nem kell beszélnie és ignorálhatja, de sokat tesz a tudat, hogy szükség esetén elég kinyújtania a kezét. Mondtak valamit konkrétan a pszichiátrián, hogy mi lehet a gond, vagy lezárták annyival, még nem dolgozta fel a történteket? - konkrétan nem kérdezek rá, mi a diagnózis, ha rám tartozik, akkor el fogják árulni, de jól tudom, hogy néha az orvosok nem nagyon tudnak mit kezdeni egy beteggel és képesek magára hagyni. Nem mondom, hogy mindenki tehetségtelen, és mivel Joel orvos a kórházban, akárcsak Chloe valami rokona, biztos, hogy extra figyelmet kapott, de még így is biztos vagyok benne, hogy nem jártak mindennek a végére. Ahhoz hónapokig tartó terápia kéne. Én már csak tudom, egyszer elkezdtem. Addig jutottunk, hogy képes lettem beszélni minimálisan és a poszttraumás stresszt kizártuk a jövőbeli szövődmények listájáról, de minden más maradt. Pocsék érzés, ha nem te vagy a tested ura...
- Túlreagálás. Rájöttem ki ő, mikor bemutatkozott és szerintem ő is sejtette. Az első személyes kérdése az volt, voltam-e már menyasszony... - ami mondjuk úgy a három nem beszélek róla téma közül az egyik az életemben. Joel tudja, neki meséltem róla, Angie és Tris is, hála a ténynek, hogy a traumatológus barátom még a vőlegényemmel is találkozott, mielőtt elutaztunk és miután visszajöttem Seattlebe a barátnője igenis megérdemelt egy magyarázatot arról, miért fordulok hozzá olyan gyakran, de rajtuk kívül alig maroknyian. A családom, egy pszichológus, és Étienne is sejti. Ennyi. - Utána egy ideig el voltunk, majd sikerült a barátnője menyasszonyi ruháját próbálgatva kérdőre vonnia róla, hogy mi közöm lehet egy nőgyógyászhoz... - második nem beszélek róla téma, telibe. Ezt még Joellel sem tárgyaltam ki, de látott már ő is gyógyszereket szedni, és nem rejtettem el előle a címkéket. Ha elolvasta, tudja, hogy kettő is van, aminek a szedése a terhességgel összeegyeztethetetlen. Ha pedig nem szedem, akkor az agyvérzés kockázata fog exponenciálisan növekedni heti szinten. A kígyó megtalálta a farkát - ... én meg nem bírtam ki, hogy ne tegyem hozzá, majdnem az egész családodat ismerem. Erre még jobban vérszemet kapott, hiába mondtam, hogy Tristan és Angie azok, akikkel az egész kezdődött - mint mondtam, szelektív hallás a javából. Tippem nincs rá, mennyit fogott fel és azt sem tudom megmondani Joelnek, mire számítson, ha egyszer kitör belőle. Az biztos, hogy nem én leszek a szíve csücske és még csak nem is voltam gonosz. Igazat mondtam és semmi olyasmit nem sejtettem vele, ami nem történt meg. - Vannak dolgok, amiről nem beszél az ember még barátokkal sem, Chloe pedig teljesen idegenként hozta fel. Nem akartam neked rosszat, de valamiről nem kell tudnia... - ha nincs más lehetőség. Ha ez az ára, hogy ne szakítson Joellel, nem fogom hibáztatni, ha elmond neki mindent, de a személyes tragédiám nem akarom, hogy köztéma legyen. Ahhoz túl nyers az egész számomra. Ezt pedig nem kell hangosan kimondanom. Ismerem Joelt, tudom, hogy meg fog kérdezni, ha úgy alakul. Remélem azért, nem fog. Vagy összehozom Angiet és Chloet. Nagyon hasonló helyzetben vannak, ha a szerelmük hozzám fűződő kapcsolatáról van szó...

- Ugyeee? – Vigyorodok el a dolgon, mert bár tény, hogy szerintem bőven nincs egyensúlyban a mit akar a nő, és mit a férfi témakör, de humorom azért még van. Más kérdés, hogy nagyon nem vagyok májer abban, hogy a túróba kell boldoggá tenni egy nőt az eszményi szexen kívül, de hát előbb-utóbb majdcsak beletanulok, nemde? Nem igazán lesz más választásom, ha komolyan akarom ezt az egészet Chloeval, márpedig így van, különben bele sem kezdtem volna, vagy réges-rég kifaroltam volna az első nehézségek után, nem hogy a legutóbbi búcsúlevél és pszichiátria után. Előbbiről senkinek nem beszéltem, utóbbit nehéz lenne titkolni, de terjengősre senkinél sem fogtam, elvégre nem rólam van szó, nincs jogom körbekürtölni vele az ismeretségi körömet, nem is tettem, eztán sem fogom, s nem azért, mert szégyellném, szó sincs erről, mindenkivel előfordulhat, hogy magába roskad, és segítségre van szüksége a felálláshoz.
- Azt elintézem magamnak is, szóval fölösleges lenne felsorolni. – Nem mintha a kaját nem tudnám, de mégiscsak finomabb, ha más csinálja, ez tiszta sor. Meg kevésbé időigényes, na de esetemben ez elég sokszor nem áll fenn, szóval inkább magamra főzök, meg immár a csajokra is, ha éppen vevők rá. Dia esetében ez sokszor még kérdőjeles, de szerencsére azért már hajlandó enni a főztömből olykor.
- Szóval alig lelki és testi sérült szerencsétlen. – Nem tehetek róla, de valahogy Nyssára asszociálok róla, ám nem fogom megemlíteni, lévén ez amolyan egyszer megbeszéltük, és onnantól kezdve amolyan tabu téma, és őszintén nem csodálom, már az is nagy szó volt, hogy beavatott engem is. Alapvetően nagyon is sokat tud rólam meg úgy a kis életemről, és ez igaz fordítva is. Elroy sem mindennapi téma, sőt, szerintem azontúl, hogy eleve tudta már, mert a húgomat régebben ismeri, nem is merült fel sosem, mert nem beszélek róla szinte soha. Maximum a testvéreimmel, de ahhoz nagyon ramaty állapotba kell kerüljek, és értelemszerűen nem szívlelem, ha ez a helyzet. - Szép dolog tőled, hogy magadhoz vetted. – Attól még, hogy érteni vélem a dolog lelki oldalát, nem fogom ragozni, annyira érzéketlen tuskó én sem vagyok. Lehet, hogy valakinél nem érdekelne, de Nyssa fontos része az életemnek, így az is számít, milyen a lelkiállapota, szóval ha tehetem, én ugyan nem rontok rajta.
- Oké, odaadom neki. Ééééés, fogalmam sincs… Illetve, hazudok, mert úgy gondoltam, hogy a csajoknak a karácsony, születésnap egybevonásával nagyobb szabású ajándékot szánok, konkrétan letehetik a jogsit, hogyha szeretnék, de Chloeról fogalmam sincs. Nehéz ügy, mert most szerintem igazán semminek nem tudna örülni, a legjelentősebb, amit adhatok neki, az az időm és a türelmem. Még csak elvinni sem tudom most sehová, bár gondolkodom rajta, hogy elviszem síelni pár napra, hogy kiszakadjon az itteni dolgokból bár, arról gőzöm sincs, tud-e síelni. Nem mintha nem lehetne megtanulni, de lehet alapból utálja. Majd valamit kitalálok. – Semmi nem jutott eszembe igazából, ami hasznos lehetne, de még van egy kevés időm megfontolni. Az tuti, hogy a kezét nem fogom megkérni. Nem mintha bajom lenne ezzel a karácsonyi őrülettel, de mindenekelőtt magamat kell rávennem arra, hogy egy ilyen lépésre szánjam el magam. Nem mintha Ő nem jelentette volna ki, hogy nem mondana igent senkinek az orrom előtt, de szerintem azt csak a dac és a csalódottság csalta ajkaira.
Nyssának még élményt se nagyon tudok ajándékozni, mert azért vele megejtjük az igényeinket ilyesmire, szívesen megyek vele színházba, olykor vacsorázni is, ami biztos nem randi, de nem kell mindig otthon dumapartyt rendezni, nem igaz? Szóval bármi hasonló csak a megszokott volna, ami semmi pluszt nem ad. Remélem az, hogy figyelek a dolgaira, többet számít az anyagi értéknél, de franc tudja a nőknél.
- Nekem nem mondtak, azt nem tudom, hogy ő milyen diagnózist kapott, azt igen, hogy gyógyszereket kell szednie. Él élnék a gyanúval, hogy legvaskosabban a nem feldolgozás van jelen. – A tarkómra simítom a tenyereimet, nyújtózva közben egyet. Igen, tehetetlen vagyok az ügyben, és Nyssa előtt még csak takargatnom sem kell, mennyire kikészít ez a helyzet. Szeretem Chloet, fogalmam sincs, hogyan érte el, de már az életem része, aggódom érte, és bármit megtennék, hogy rendbe jöjjön, de ez rajtam nem múlik túl nagy részben.
- Különös érzéke van ahhoz, hogy beletenyereljen a dolgokba. – El tudom képzelni, mennyire kikészülhetett Nyssa, még ha nem is mutatta, ugyanakkor csak idő kérdése volt, hogy mikor lesz a fejemhez vágva megint a téma. Most ezt hallgatva csodálkozom, hogy nem történt meg, ellenben Nyssánál kibukott a dolog. A következő napirendi pontnál csak bólintottam, történetesen tisztában voltam vele, hogy miket szed, ennélfogva azt is, hogyha a jövőben bármit is tervezne az én szakterületemen, nagyjából lehetetlen lenne, de nem úgy ismerem, mint aki ne fogná fel, hogy vannak dolgok, amikről kénytelen lemondani, kiváltképp akkor, ha gyakorlatilag ezen múlik az élete.
- Majd lesz valahogy, maximum hordok magammal antik vázát, hogy hozzám vághassa, ha előkerül a dolog, nem lenne új keletű Dia sörös üvege után. – Elhumorizálom, mert alapvetően nem tudok mit kezdeni a dologgal. Ha bárki lát együtt Nyssával, tökéletesen egyértelmű lehet, hogy fizikai vonzalom nincsen közöttünk, mi már rég túlléptünk azon a szinten, igaz, ehhez kellett, hogy egyikünk sem gondolta egy percig sem tovább a szexuális vonzalmat.
- Nem is fog tudni róla, Nyssa, hacsak te nem döntesz egyszer majd másként, igaz, a történtek fényében nem vagyok meggyőződve róla, hogy valaha lesz ilyen. – Egyikőjük sem olyan jellem, bár a velük történt tragédiák még egészen jó táptalajt adnának egy esetleges barátságnak, de addig eljutni nagy munka lenne, hogy beszélni legyenek hajlandóak róla, ennélfogva szerintem sosem fog megtörténni. Az ultimátumokat meg kifejezetten szarul viselem, szóval bízom benne, hogy Chloenak sosem fog eszébe jutni, hogy ennyire inkorrekt legyen.

- Igazából pont az állapota miatt választottam Mercy-t. Van néhány nyilván való sérülése és fél az emberektől, de ez nem jelenti, hogy nem élhetne hosszú évekig. Mégsem akarta senki elvinni, még a nevével is megbélyegezték. Magamra emlékeztetett - beszéd közben a kávémat nézem, lassan kavargatom a forró italt, hagyva időt magamnak és Joelnek is, hogy megemésszük a halottakat. A macska alig egy hete van nálam, aki azóta nem járt itt, nem is tud róla, így most ő fogta ki az érzelgős pillanatot, amikor kimondom az igazat. Nem mintha egyébként nem tenném meg, nem kell pszichológia diplomát szereznem ahhoz, hogy tudjam, mindent nem lehet elfojtani. Vannak dolgok, amelyeket megteszem a saját védelmem érdekében, de éppen ez a téma nem olyan. Attól, hogy nem örülök a helyzetemnek, már régen megtanultam elfogadni a betegségemet és együtt élni vele, most pedig már nyilvánvalóan a beszéd sem zavar. Talán, mert a baleset mindig is a kisebbik rossz volt. Arról könnyebb volt mesélni, hogy robbanásban sérült meg a fejem és néhány szilánk miatt nem műthetek, mint a többiről. Hogy valakit elveszítettem arra. Hogy én is halott lennék, ha nem ölel át az utolsó pillanatban. A teste fogta fel a legtöbb repeszt, menthetetlenül roncsolódva, nekem pedig pár jutott mindössze...
- A jogsi jó ötlet, a lányok biztosan örülni fognak neki. Chloenál meg... fogalmam sincs. Szerintem a lelki állapotától fog függeni a dolog. Ha jól lesz, akkor szexi fehérnemű vagy hasonló, amit szívesen látnál te is rajta. A férfiak csodálatára még mindig gyengék vagyunk mi, nők. Ha maga alatt van, akkor talán inkább valami puha és meleg vidítaná fel, takaró, fürdőköpeny, papucs, ilyesmi... És ha mindenképp meg akarod siratni örömében, akkor tényleg válassz kirándulást, de időzítsd Valentin napra... - lehet, hogy éppen én a pokolba kívánom a romantikát, ha saját magamról van szó, de attól még nő vagyok, igenis ismerem és nem ritkán találkozom vele. Tisztában vagyok a romantikus gesztusokkal, ezer és egy olyan apróság van, amivel engem is el tudnának bűvölni. Amiket imádni fogok, ha már nem lesz torok összeszorulásom és sírhatnékom az apró figyelmességektől valakitől, de ott még nem tartok. Ölelések, beszélgetések már beleférnek, esetleg egy reggeli, de virág, ajándék már nem. Mert az többet feltételezne, mint amire képes vagyok. Kivéve talán a szülinapomat, ami meg megint nem lesz téma még pár évig. Néha már legyen előnye is, hogy a szökőnapot fogtam ki...
- Mindig az van. Az emlékek néha elég fájdalmasak ahhoz, hogy mást se kívánjon az ember, csak felejteni. Hiába tudod józan ésszel, hogy könnyebb lenne később, ha most kibeszélnéd, attól még fájdalmas annyira, hogy ne akard  - és ezt nem kell különösebben részleteznem neki sem. Egyértelműen nem cukorszirup az életünk és ennek megfelelően viseljük a nyomait is. De elég erősek vagyunk ahhoz, hogy ne adjuk fel és folytassuk tovább. Sőt, Joel szépen megelőzött engem azzal, hogy képes szeretni ismét. Bár elsőre Chloe számomra nem szimpatikus és nem is látom, mi fogta meg benne az örök nőcsábász barátomat, de tiszteletben tartom és őszintén sajnálom azt is, amikor itt áll, tehetetlenül. Igazából és Brad után tanultam meg, hogy bármilyen fájdalmas egy tragédia, sokkal rosszabb, amikor csak nézheted valaki más szenvedését a sarokból. Mert tök mindegy, hogy mennyire érzel együtt vele, attól ő még nem fogja tudni elhinni egykönnyen. A tehetetlenség igencsak felemészti az embert. És nincs annyi jó tanács és kívánság a világon, ami ezen segítene...
- Egyezzünk meg valamiben, jó? Nem akarok tüske lenni, ami folyamatosan kínozza Chloet. Örülnék, ha nem kellene beszélnem a múltról és magától elfogadná egy barátság létezését - esetleg Angie hathatós rásegítésével, mert nem sok különbség van a két helyzet között az én szempontomból. Jó, lehet Chloenál a két gyerek azért perdöntő tud lenni, de remélem nem. Mert valljuk be, ha egy pasi van olyan szégyentelen, hogy megcsaljon, akkor semmi nem akadályozhatja meg benne. Ebbe a felsorolásba pedig pont beleillik a tény is, hogy a problémáik a gyerek, annak hiánya vagy éppen az egyik fél akarja, másik nem vita okozza-e. Netalán teljesen más dolog. És mielőtt megkapnám a feminista liba jelzőt, hozzáteszem, hogy a nők is csalhatnak ugyanúgy, csak heteroszexuális felnőttként ebben a témában nincs tapasztalatom, ami alapján osztályozhatnám az okokat. Meg nem is tartozik a tárgyhoz... - , de kibírom, ha végső esetben elmondod neki a történteket. Vagy megegyezünk és én teszem meg. Jobban örülnék, ha nem tudná, de ennyit nem ér meg a kapcsolatod - és előre még én sem tudom megmondani, mi lesz ennek a vége. Lehet, hogy semmit nem fog belőle megérteni és tovább dühöng. Lehet, hogy megtörik a jég. Lehet, hogy átérzi és onnantól nekem nem fog menni a közelében megmaradás, mert az együttérző tekintetétől fogok a falra mászni. Ezer és egy lehetőség van...
A sütő csengője ránt ki a merengésből, így gyorsan megfordulok és leállítom, majd kinyitom az ajtót. Amíg kiszáll a forró gőz, előszedem a konyhai kesztyűket és csinálok egy kis helyet a pulton. Három tepsi sütemény mellé picit meg kell dolgoznom a negyedik adag lerakásával, de pont el fog férni némi rendezés után. És ezzel a karácsonyi előkészületek nagy részén túl is leszek. - Ezt kipakolom, utána át is mehetünk a nappaliba, mert készen vagyok. Közben esetleg elmondhatnád, hogy van Étienne - teszem hozzá, miközben a kesztyűket felhúzva óvatosan kiemelem az egész fémet és a márvány pultra pakolom. Itt lesz pár perce kihűlni és megkeményedni a diós pogácsának, mielőtt megpróbálom lekaparni a felületről. Az lesz a legnehezebb rész, ha az ember nem elég óvatosan süti, ott ragad vagy darabokban fog leválni. - Igen, találkoztam vele is néhányszor. Nem sokat mesélt nekem, de Angie folyamatosan próbált hozzá irányítani, szóval elég erős sejtésem van róla, mi gyötri - mert nagyjából bármiben tudnak neki a testvérei segíteni, ami felmerülhet. Biztos, hogy a szerelmi bánat, hülyeség és egészségügyi problémák terén nem kellene számukra külső segítség. Meg még ezer dologban, amit ez a család már átélt. Amennyire én tudom, egy témát viszont egyikük sem érintett, ez pedig a halott szerelem. Ebben én vagyok érintett...

- Igazság szerint erre magamtól is rájöttem, és azt hiszem, jót is fog tenni neked, hogy itt van. – Nem vagyok ugyan pszichomókus, bár az lennék, akkor talán tudnám, mihez kezdjek Chloet illetően, de közel sem ilyen egyszerű azért a helyzet. Mindenesetre igyekszem, és ez az, ami szerintem számít, remélhetőleg idővel Ő is rájön majd. - Ugyanakkor, remélem, megtanítod arra, hogy ne féljen az emberektől, és cserébe te is megtanulod tőle, hogy vannak dolgok, amik nélkül nem lehet élni. – Kicsit talán komikus, hogy én prédikálok érzelmekről, igazság szerint nem ez a célom, és biztos vagyok benne, hogy ő is tudja, mennyiben más szeretni és szeretve lenni, mint életünk végéig menekülni előle. Én megpróbáltam, istenemre mondom, de valljuk be, közel sem úgy sikerült a dolog, mint ahogy én elterveztem. Igaz, szerintem csak idő kérdése, míg Nyssa életébe is érkezik valaki, aki megzavarja a fejét ilyen téren. Azt már nem is említem meg, mert esélyesen jót nem tennék vele, hogy a férje sem azért áldozta fel magát érte, hogy utána ilyen sivár módon, érzelemmentes szexbe menekülve élje az életét. Elég racionális teremtés, biztos vagyok benne, hogy ezt is tudja, és ami engem illet, rühellem, ha olyasmire emlékeztetnek, amivel tisztában vagyok, és mivel elég hasonlóak vagyunk mi ketten, élek a gyanúval, hogy ő sem rajong érte.
- Hahh, szexi fehérnemű, mi? Szerintem a pszichológusa tarkón vágna a dologtól. Ez olyasmi lenne, amivel azt jelzem, hogy már időszerű lenne megint témázni, és pont ez az, amit nem lenne szabad. Mondjuk, ha huzamosabb ideig jobban lesz, akkor beleférhet, szóval elraktározom. – Úgyis el kell kezdenie nőnek érezni magát, az efféle szexi göncök pedig csodákat tudnak tenni a nők önbizalmával, elvégre Chloe is próbálkozott a dologgal, csak éppen képbe került a húgom meg Daisy. - Egyelőre biztonságosabb terep a valami puha. Egy szép takaró egész kellemes és komfortos, ha mellé csapok valami nyálas romantikus rettenet filmet karácsony előtti este, még egész romantikus programot is kerekíthetek belőle. – Ha jól emlékszem, szereti a levendulát, valami olyan színű pihe-puha cucc jó is lenne. - Köszi a tippet, megvettem. – Ha Nyssa nem lenne… na jó, még így sem garancia, hogy örülni fog neki, mert olykor elég nehezen igazodom ki a kisasszonyon ilyen értelemben, meg úgy bármilyen értelemben, de remélem, nem lövök nagyon mellé. Még gyertyát is gyújtok, esküszöm. - Ti nők komolyan örültök ezeknek a Valentin-napi ökörségeknek? Szerintem annyira erőltetett… – Sóhajtok fel, de ha Nyssának eszébe jut, akkor esélyesen nem akkora baromság, és tényleg működik, mindegy, a Valentin-nap még így is odébb van valamivel.
- Ez tiszta sor, és azt hiszem, tudat alatt még én is azt erősítettem benne, hogy el kell nyomni a dolgokat, amikor arra kértem, mutassa meg, hogy mi a szép egy kapcsolatban, hogy egyáltalán bele akarjak vágni, szakítva a hagyományaimmal. – Dörzsölöm meg a tarkóm, abszolút nem az volt a célom, hogy ennyire tönkretegyek mindent, és tény, hogy hibáztatom magam, mert tudja a franc, talán ha nem lennék képben, sokkal könnyebben meggyógyulna, mert nem akart volna közben nekem is megfeleni. Azt még véletlenül sem említettem senkinek, hogy Chloe tulajdonképpen szakított velem levélben, mikor bevonult a pszichiátriára, de egyrészt az egyenes beszéd híve vagyok, papírcetlikre nem adok, másrészt meg nem gondolnám, hogy akkor éppen beszámítható volt, esetleg csak úgy érezte, hogy velem ezzel jót tesz. Nos, nem. Határozottan nem.
- Ennek én is örülnék. Talán majd leültetem Angievel egy szobába, beszéljék meg, úgyis egészen kedvelik egymást. – Nem mintha örülnék, hogy Nyssával ennyire egymásnak feszültek, de azt már tapasztaltam, hogy a nők rettentő hülyén tudnak viselkedni, ha egy pasi bármilyen tekintetben képbe kerül. Hiába magyaráznám, hogy Nyssa meg közöttem már nem lesz semmi, mert azokat a köröket lefutottuk, Chloe akkor sem hinné el, tőlem nem. Ahhoz hallania kellene más véleményét is, a húgom meg elég tökéletes tükröm ahhoz, hogy ne kamuzzon rólam Chloenak puszta jóérzésből vagy kíméletből. Ő meg nagyon jól tudja, hogy már semmi közöm intimitás terén Nyssához. - Nem fogom a te történetedet feláldozni a kapcsolatunk oltárán, Nyssa, mint ahogy az övét sem mondtam el senkinek sem. Ez így korrekt, és úgy gondolom, nincs miről beszélnünk, ha a bizalom szikrája sincs meg benne felém. Azért mindent nyilván én sem hagyok. – Eszem ágában sincs kiherélt kandúrként viselkedve mindenki mást hátrébb tolni az életemben, csak mert végre érzek valamit. Megeshet, hogy ezzel elcseszem az egészet, de úgy gondolom, egy kapcsolat sem működhet mindenáron. Előtte is voltak értékes emberek az életemben, akiket nem fogok félresöpörni, mert esetlegesen Chloenak tévképzetei vannak. Majd akkor problémázhat ilyeneken, ha valóban megcsalom, nem csak feltételezve, de ez meg nem fog előfordulni. Legalábbis jelenleg úgy érzem, hogy simán képes vagyok a nadrágomban tartani a micsodámat.
- Étienne? Hát… egy darabban, nagyjából ennyi értelmeset sikerült megvitatnunk, mert kicsit olyan érzésem volt, mintha előre elkönyvelte volna, mit érzek vele kapcsolatban, meg minden szaron megsértődött, mint egy kislány. Szóval összességében szerintem ramatyul van, ellenben biztos, hogy titkol valamit, mert az édeskevés, hogy elhagyott valami nőt, akit elvileg szeret, az meg visszament a férjéhez. Szerintem úgy nagyjából a fél sztorit nem ismerem. – Amit elfogadok, csak olyanért ne legyen rajtam leverve a por, amit nem hajlandó velem megosztani, mert az erősen unfair velem szemben.
- Akkor máris többet tudsz róla, mint én. Legalább Angie tudja, ez is valami. – Én meg nem fogok megsértődni azon, hogy én ki vagyok hagyva a dolgok ezen részéből, bár akkor ne csodálkozzon senki, hogy cserébe én is megtartom magamnak a problémáimat. - Őszintén, Nyssa, rossz ajtó kopogtatsz ezzel, nem tudom, hogy mi az igazság. – S az a nagy helyzet, hogy egy ponton túl már lehet, hogy nem érdekel. Nem fogom megküzdeni újra a testvérem bizalmáért, holott elvileg a világon semmit sem tettem, hogy elveszítsem.

- Az emberiszonya majd el fog múlni, legkésőbb karácsonykor. A családom mellett biztosan - válaszolok halvány mosollyal, mert szinte biztos vagyok benne, hogy akkor nem sok nyugta lesz. Hajlamosak vagyunk rugalmasan kezelni a határokat és bizony nem egy macska szerető tag is jár erre. Azért kíváncsi leszek az arcukra, ha egyszer felfedezik Mercy-t. Még senkinek nem említettem, hogy elhoztam, egyedül Jackie tudja, aki velem volt a menhelyen akkor és most már Joel, mint a héten az első látogatóm. Kíváncsi vagyok rá, hogyan reagál hosszú távon a cicám arra, hogy más valakit is el kell viselnie ebben a lakásban,bár az eddigiek alapján azt mondom, amíg nem túl hangos, addig nem lesz gond. Ahhoz túlságosan élvezi a nyugalmat. Talán nem is baj, hogy nem valami fiatal kandúrt választottam. Ők ugyan bújósabbak általában, de sokkal terület féltőbbek is. Azt hiszem, én megelégszem a jelenlegi helyzettel. És remélem, hogy így marad...
- Az a baj, hogy szinte mindent lehet másképp is értelmezni. Én speciel arra gondoltam, hogy ezzel jeleznéd, még mindig gyönyörűnek találod, de tényleg félreérhető. A takaró viszont tetszik ötletnek, filmes estéhez remek. A többiről viszont inkább Angie-t kérdezd, az én stílusomhoz a vámpírok és vérfarkasok illenek, nem a csöpögős love story-k - és ez olyasmi, ami még ennyi idő után sem változott meg. Valahogy soha nem voltam az a nagyon romantikus alkat, az időm nagy részében egyértelműen teljesen más témák vonzottak. Buffy a vámpírok réme jöhetett minden mennyiségben, a Jóbarátoktól viszont a falat tudtam volna kaparni, hogy egy példát mondjak a tini koromból. Azóta pedig bizony eltelt néhány év, de még mindig nem tudtam megszeretni a romantikus rémségeket. Ezerszer inkább egy jó kis agyevő horror. Már ha valaki képes olyanra beülni mellém és kibírni, ahogy ecsetelem, hogy mi nem valósághű az emberi testek darabolásában. Ezt már csak tudok, rendszeresen csinálom. Volt, hogy a film végére már tőlem/tőlünk féltek a nézők. Na, az tényleg vicces volt, még én is jól szórakoztam rajta. Lehet, hogy nem egy járvány specialistával kellett volna mennem?
- Egyetlen Valentin napi ajándéknak örültem, ami nem egy sima vacsora volt egy szál virággal, amikor egy hosszú hétvégét kaptam a gyógyfürdőben. És nem mondanék nemet egy síelésre, apró kunyhóra a hegyekben vagy New Orleans-i temető túrára sem. Oké, az utolsót felejtsd el, szerintem az csak az én bakancslistám része - nagyjából ez az ugyanis, amit eddig még nem sikerült belőle végre hajtanom. Az utazással kapcsolatos tervek. Arra nem sok időm és lehetőségem volt eddig. Még Amerikán belül sem jártam sok helyen, pedig itt aztán tényleg nem nehéz ügy. Azon kívül pedig csak egyszer Oroszország, és a békehadtestes Afrika meg európai kórház túra van meg. Pedig annyi szép hely van még, amit látni kellene. Pekingi tiltott város, India buddhista templomai, a koreai királysírok, Moszkva, a görög akropolisz, Róma, Párizs, London, Koppenhága, egyiptomi piramisok, Marokkó, Mexikó, Chile, Brazília, Galaphagos, Fülöp-szigetek, talán még a Közel-Kelet is. Kislányként jó néhányszor elképzeltem, hogy megnézem a Világörökségi lista legszebb helyszíneit, vagy befizetek egy világ körüli hajó útra. Nem mintha Erdély, a holtak-, babák-szigete vagy éppen a párizsi katakombák kimaradhatna a terveimből. Ahhoz túlságosan szeretem a borzongató helyeket is. Na, nyári szabadság alatti programom már meg is van...
- Legyen... szerintem is Angienek van a legnagyobb esélye rá, hogy meggyőzze - és ez még csak nem is hazugság. Angie és a tündéri jelleme még mondhatni engem is simán megpuhított, pedig én azért még nőből vagyok és nem is a rokonom. Hogyan is fogalmazott egyszer valaki? Olyan az egész nő, mintha a világ legédesebb, soha meg nem született húga lenne. Vagy valami nagyon hasonló, dicsérni való nő az életéből. A lényeg, hogy megvan benne mindenki más felé a gondoskodás. És bár általában nem mutatja ki, vasakarat is társult mellé. Ellenkező esetben fogalmam sincs róla, hogyan sikerült volna túlélnie ennyi báty mellett. Nekem egy öcs is elég volt, hogy komoly gondjaim legyenek a pasim testi épségének megtartásával, neki meg négy mellett sikerült még teherbe is esnie. Bár abban nem vagyok biztos, hogy utána hány monokli és bodra sérülés érte Tristant sport edzéseken és tesi órákon.
- Akkor én a sztori másik felével lehetek tisztában. Nekem nem mondta el, miért ment el vagy jött vissza, én pedig nem kérdeztem. De mikor Angie rájött, hogy tudok a visszatéréséről, minden erővel megpróbált találkozót szervezni kettőnknek, még azt is elhitette velem, hogy én találtam meg a kulcsait, hogy felkeressem. Itt jöttem rá, hogy bárkit is szerethet olyan mélyen Étienne, az már valószínűleg nem él. Mesélni viszont nem mesélt róla, így az egész házas volt és a férjét választotta a végén rész számomra új. Talán jobb, ha úgy teszek, mintha nem is tudnám... - Joel elszólta magát, de csak azért, mert azt hitte, ugyanazt a fél sztorit ismerem, mint ő. Nos, én igazából nem hogy felet ismerek, inkább az egész ötödét, azt is homályosan. Így viszont sokkal több értelme van az egésznek, hogy miért kellett elmennie, miért nem próbált meg harcolni é így tovább. Igazából nem sokat tudok erre mondani. Nem tehetek róla, de a megcsalás nálam nagyon erős erkölcsi probléma, alapból az a véleményem, hogy kegyetlen dolog. Ha valaki nem boldog egy kapcsolatban, lépjen ki belőle vagy egyezzenek meg a felek a nyíltságban. A másik háta mögött mással hetyegni az egyik legnagyobb szemétség, amit csak megtehet valami. Nem véletlenül alapelvem, hogy kihagyom. Az egyetlen mondhatni kapcsolatomban is az a lényeg, hogy jól elvagyunk, de amint változik a helyzet, vége lesz. Ez volt az én szabályom önvédelemre. Mert én még nem vagyok képes teljesen átadni magamat valakinek. Ahhoz túlságosan törött vagyok. És nem lenne igazságos tőlem olyantól elvárni a hűséget, akinek ezt nem tudom viszonozni... - Rendben, a süti megvan. Most pedig őszinte véleményt kérek, ehetetlen valamelyik? - teszem fel a kérdést, miközben az utolsó pogácsákat is elrendezem hűlni egy tálon, majd a kávés bögrémmel és a kóstolós tálcával együtt a dohányzó asztal felé veszem az irányt. Sokkal kényelmesebb a nappaliban ücsörögni, ha már nincs dolgom, szóval átterelem Joelt is, amint lehet. Gyorsan lepakolom a cuccokat, majd még egy fordulattal szalvéták és kis sütis tányérok is kerülnek az asztalra, mert ugyan én nem vagyok olyan tisztaság mániás, mint ő, de azért szeretem, ha nem kell sokat takarítani. Főleg, hogy egy hete részletekben végzem a karácsonyi nagy takarítást...
- Van tapasztalatod féltékeny nőkkel? Egek, el se hiszem, hogy meg kell kérdeznem, de sikerült kifognom egy kissé őrültet, aki enyhén szólva kiakadt, amikor kiderült, hogy ugyanazzal a pasival kavartunk. Jó, ez még nem zavarta volna, mert én voltam korábban, de én hülye meg bevallottam neki, hogy egy ilyen kis részlet pont nem izgat, mert egy-egy remek esténél többet nem akarok... - kezdtem bele lassan, a kávésbögrével játszadozva az újabb témába. Oké, Joel nem éppen a női lélek nagy tudora vagy ilyesmi, de azért valljuk be, a fél kórházat végig próbálta és a nővérkék meg rezidensek mindig tudtak róla, hogy éppen kivel kezdett. Ezt nehéz ott eltitkolni. Így pedig kerülhetett hasonló helyzetbe. Nekem pedig kellene tipp rá, hogy mire számítsak következőre, el lehet-e rendezni a helyzetet az érintett férfi bevonása nélkül és így tovább. Pedig milyen jól indult a komplikáció mentes szexpartner keresési gyakorlatom...

- Esetemben jelenleg minden, ami a testi dolgokra irányul, fatális baklövés lehet. Ha minden a legnagyobb rendben lenne vele, közöttünk, akkor simán vehetnék neki fehérneműt. Most nem… De megtartom későbbre az ötletet. – Számtalan alkalommal elmondtam már neki, hogy gyönyörűnek látom, és mindig olyan, mintha meg sem hallaná a dolgot. Vélhetőleg nem tudja a helyén kezelni a bókokat, vagy épp magáévá tenni a gondolatot, hogy valóban az. - Ami azt illeti, a csöpögős love stortyk nekem sem vágnak a stílusomba. – Soha nem voltam a nagy, romantikus gesztusok híve, de miért is lettem volna, nem éltem kapcsolatban, nem kellett egy nőt újra meg újra lenyűgöznöm. Ki tudja, lehet hosszútávon közel sem vagyok olyan jó party, mint rövidtávon.
- Esélyesen csak a tiedé. Majd meglátjuk, valamit kitalálok arra is, mert a nők igénylik, bár nekem pont olyan az a nap, mint az összes többi. – Akkor lenne az igazi, ha nem vágnának az azt megelőző hetekben folyton-folyvást pofán a szívecskés szirszarok. Félelmetes módon túl van lihegve az egész, holott nem csak aznap fontosak a szeretteink. Én eddig mindig ignoráltam, de kínos lenne, ha Chloe meglepne valamivel, én meg ott állnék, mint Bálám szamara.
Csupán bólintok, ha valaki, Angie valóban képes lesz meggyőzni, én a magam részéről kimaradnék belőle, mert sajnos nem látom értelmét az erőszaknak, ha már alapból nem lettem tisztességesen beavatva. Ennél fogva elhatárolódom a dologtól, ha Angie segít feldolgozni neki, annak őszintén örülni fogok. Többet nem tudok tenni.
- Ez így elég furcsa. Nekem legalábbis nem áll össze, de őszintén, nem boncolgatnám a háta mögött. Ha valaha valakitől szeretném megtudni a teljes igazságot, az ő maga, nem pedig az egyes részinformációk összegyúrása lévén. – Elvégre, ha nem bízik bennem, egyszerűen nincs jogom ahhoz, hogy tudjam. Sosem voltam pletykás alak, a saját dolgaimat kibeszélem, de másokról, mások háta mögött nem szeretek kifejezetten szót ejteni, nem tartom fairnak. Olykor előfordul, de akkor inkább tanácsot kérek. Chloe esetében nagyon sokszor a sötétben tapogatózom, ezért avatom be Angiet vagy Nyssát egyes részletekbe, ellenben a vele történteket senkinek sem mondtam el teljes egészében, ehhez nem volna jogom. Éppen ezért nem beszélnék soha Nyssa tragédiájáról sem senkivel. Ha ő beavat valakit, az az ő dolga, de nekem hallgass a nevem. A bizalommal ronda dolog visszaélni.
- Hohó, imádom a kóstolókat. – Lelkesedem be, a komoly és nehéz téma után a süti kóstolás igazi felüdülés. A kanapét elfoglalom én magam is, s minden süteményből – kivéve a kókuszosat – elveszek kezdésnek egy darabot, a még meleg pogácsából több landol rajta, nem tehetek róla, imádom még frissen őket. Az egyiket rögtön befalom, teli szájjal hallgatva Nyssa előadását a féltékeny nőkről. Még jó, hogy nem nyelem félre a falatot, mert Chloe ha van oka rá, ha nincs, totál féltékeny.
- Szóval te még benne lettél volna pár alkalomban a csávóval, ő meg ezt nem díjazta? Gondolom, belehabarodott. Azok a nők szoktak féltékenykedni, akikben kialakult valamiféle érzelmi kötődés. Chloe is szeret rondán nézni mindenkire, most épp kétségtelenül te lehetsz a kedvence, bár nekem még nem hozta fel az esetet. – Alapvetően nem tudok a féltékenységgel mit kezdeni, talán azért, mert még sosem éreztem hasonlót, maximum a bátyáim felé még kis taknyos koromban, de azok az idők már elmúltak. - Azért remélem, nem bántott… Jobban jársz szerintem, ha elkerülöd. Fura dolgokat tesz az emberrel a féltékenység. Volt tök régen egy kalandom, igazából csak egy éjszaka volt, szépen elbúcsúztunk, naná, hogy vele is közöltem korábban, hogy részemről csak a testi kontaktus fér bele, onnantól nincs tovább. Egy darabig nem láttam, de úgy egy hónapra rá elkezdett mindenféle hülyeséget beküldözgetni a kórházban. Képeslapot, csokit, piát… Egyrészt kellemetlen helyzetbe hozott, mert nem fogadhatok el ilyeneket, másrészt totál nem tudtam mit kezdeni vele. Gondolom, leskelődött is utánam, mert minden csaj félelmetes gyorsasággal szívódott fel, akivel megbeszéltem valamit. Azóta sem tudom, mit mondhatott nekik. Kész szerencse, hogy idővel eltűnt, gondolom, talált mást, akibe az őrületig szerelmes lehet. – Vonok vállat, aztán újabb sütit túrok be.
- Szerintem mindegyik nagyon szuper, de a pogácsát nem tudom abbahagyni. – Fejtem ki a véleményem, merje valaki azt mondani, hogy nehéz engem boldoggá tenni.

- Ne is mond, én utoljára sikeresen el is felejtettem, hogy Valentin nap lenne és nem tudtam mire vélni, hogy minden kedves rendőr az őrsön az esti programomról érdeklődik és nagyot csalódik, amikor bevallottam, hogy kocogást tervezek egy barátnőmmel a park futópályáján - első évben a tragédia után esélyem sem volt, hogy ki tudjam kerülni a fájdalmas emlékeket, szinte beleégett a fejembe minden kis apróság és pontosan tisztában voltam vele, mekkora az esélye, hogy figyelmen kívül tudjam hagyni a sok piros lufit, szívecskét és mindenféle extrém dekorációt. Ehhez képest idén olyan szépen elfelejtettem egy gyilkosság miatt, hogy órákig le sem esett, miért kíváncsiak a pasik annyira a programomra. Mikor pedig tudomásul vettem, egyszerűen annyit tettem, hogy felhívtam Lorit, mi lenne, ha a kocogást egy kajálásra cserélnénk nálam és kipróbálnánk néhány új receptet. Egyszerű spanyol fogásokat, néhány francia előételt és persze egy igencsak egyedi búfelejtőt, koreai tintahalas tésztát alaposan eláztatva fekete szószban. Desszertnek pedig egy nagy adag csokitorta, amit azóta sem tudom, honnan tudott az utolsó pillanatban megszerezni, de magányos csajok bulijának jó volt a dolog...
- Akkor szerencsém van veled, mert meg is mondod, ha valamivel mellé nyúltam és még fél napon van kijavítani bármilyen bakit - mert annyira hülye nem voltam, hogy évek óta az első karácsonyi főzésnek be merjek vállalni több napi előkészületeket igénylő kaját vagy süteményt. Maradjunk az egyszerű, de nagyszerű lehetőségnél, káposzta leves, hal krumpli salátával és valami nyúltáppal, sütik. Senki nem marad éhes, senki nem fog semmit utálni és nekem sem kell több napot töltenem a konyhai tűzhely mellett. Nem vagyok rossz szakács, de a türelem nem az erényem, így mindig alaposan megválogatom, mit is főzzek. Az egyetlen próbálkozásom a komplikáltabb wellington bélszínre épp elég emlékezetes volt ahhoz, hogy érthető legyen, miért választok olyasmit, amit maximum egy óra alatt össze lehet dobni még akkor is, ha az embernek nincs éppen a legjobb napja. Ami valljuk be, megesik a munka mellett. Joel étvágyát elnézve azonban azt kell mondanom, hogy jól sikerült az édesség kísérletem...
- Nekem is ez volt az érzésem, és ezért fura az egész. A srác tudja, hogy nem várok semmit és elég szólnia, ha valaki más komolyan érdekli, mégsem tette. Ez azt jelenti, a lány nem fontos neki, így pedig kicsit megsajnáltam... amíg nem osztott ki alaposan. Azóta örülök, hogy megingathatatlan voltam, amikor nálam próbálkozott be. Ja, azt kihagytam, hogy biszex volt a drága - próbálom elterelni a témát, ha már nekem nem éppen a kedvencem. Igazából az kellett Joeltől, hogy megerősítse a gyanúmat és ezt meg is tette. Hálás vagyok neki érte, és a sztori is megmosolyogtatott, de ennyi és nem több. Egyik oldalról azért, mert nem szeretem, ha az én magánéletemet meg annak hiányát boncoljuk, másik felől pedig a férfiak mindig is sokkal logikusabbak voltak és jobban viselték, ha éjszaka otthagyták őket. Márpedig én igyekszem mindig azt a típust megtalálni, aki továbbra is ilyen akar lenni. Könnyebb, ha senki nem emlékszik a másikra egy hónap után már.
- Akkor azt hiszem, megvan a befutó. És tudom, kihez vihetem a kimaradt darabokat, ha kell - ami nem vicc, mert nekem ebből annyit fog kellenem elfogyasztani még az ünnepek alatt, hogy utána a fülemen fog kijönni. A pogácsa és a kókuszos süti száraz, egyszerűen csak bedobozolom őket és egy nappal szilveszter előtt leadom Joelnél, náluk az újév köszöntő bulihoz remek rágcsálni való lesz belőle. Ha tudnám, hogy van kapacitásom még egy adagot megcsinálni, már most adnám is, de egyik oldalról még pár órán át nem túl jó ötlet ezeket zárt helyre rakni, a másikról pedig Murphy még mindig az, akinek a legtöbbször van igaza. És tudom, hogy Joel nem sértődik meg az utólagoson sem. Vagyis, ezt inkább erősen remélem és elé tenném a még mindig-et is...
- Ohm, ne ijedj meg, ha valami furát érzel a lábadnál - figyelmeztetem, miközben lepakolom magam elé az üres bögrémet és összezárom a lábaimat, mert pontosan tudom, hogy nemsokára egy pár kilós szőrmók lesz az ölemben. Már korábban a beszélgetés alatt feltűnt, hogy Mercy lemászott, kíváncsiskodni kezdett és most végre összeszedte a merészségét ahhoz, hogy átmenjen Joel mellett a gazdijáig. Napi ölben ücsörgés, órát nem lehet hozzá igazítani, mert nem tudom, mikor kezdi el, de utána tizenöt percen át biztos, hogy nem fog elmozdulni a helyéről és élvezettel fog a gyomromnak dörgölőzni. Meg kikezdeni a farmeromat, ahogyan azt már eggyel megtette korábban. Mázli, hogy nem akkor áll neki, amikor munkából érek haza kosztümben. Pontosabban az csak akkor van rajtam, ha a bíróságot is célba kell venni. - Szerintem Mercy azt hiszi, naponta meg kell köszönnie, hogy nincs már a ketrecében, mert ezt folyamatosan eljátssza - magyarázom, ahogy a macska lendületből felugrik, megtesz néhány kört a combjaimat összejárva majd simán helyet foglal, ahogy éppen neki tetszik. Ami most a háton fekve, szabadon hagyott pocival és valahol a térdem mellett a semmibe lógó fejjel műsort jelenti. Komolyan érdekelne, hogy tud így lélegezni rendesen...

- Én ez idáig nagyvonalúan tudomást sem vettem erről a napról. – Ami valljuk be, közel sem olyan nagyon bonyolult, hogyha az ember ügyeletbe kéreti magát több ízben is, vagy épp erre az időszakra datálódnak a komolyabb esetei, de még azt is mondhatom, hogy elég sok nő jut el pont Valentin-nap környékén oda, hogy a fokozott érzelmi töltésektől beinduljon a szülése. Egyébként gőzöm sincs róla, Chloe mit gondol erről a napról, de ha tippelnem kéne, biztos arra gondolnék, hogy szereti, bár, ki tudja, hogy David kapcsán felmerül-e valami emlék, ami keserű színben tűnteti fel ezt is, könnyen lehetséges volna.
- Szerintem ez olyan, hogy ízlések és pofonok. Egy karácsonyi menüben szerintem alapvetően mindenki képes meglelni azt, ami a fogára való, aki meg fanyalog, legközelebb hívjon ő vendégeket, és ne várja el, hogy mások tegyék ki a lelküket a kényes ízlésének. – Én mindenevő vagyok, de a kókusz tényleg nem nagy kedvencem, és ha tehetem, elkerülöm. Meg úgy alapjában nem eszek túlzottan zsírosan, lévén a munkám miatt nem mindig van időm annyit mozogni, amennyit szeretnék, valamiképp muszáj karban tartanom magam.
- Az szép. Mármint, az ilyen egyoldalú dolgok nyilván nem sülnek el jól sajnos, és akarva-akaratlanul könnyű megbántani másokat, mert mi mondjuk nem halljuk az esküvői harangokat, míg valaki már egy alkalom után ilyen tévképzeteket kerget. – Nem Chloeról beszélek, nem vagyok hülye, eleinte biztos, hogy csak a külsőmre cuppant rá, bár azóta sem értem, hogy a túróba szerethetett belém, mindenesetre megtörtént, és nem bánom egyáltalán, csak jó volna, hogyha nem csak a problémákkal kellene szembenéznünk. Én tudom, hogy egy kapcsolatért küzdeni kell, láttam eleget, de hogy állandóan, az meglehetősen meg tud viselni. - Mindenesetre vicces lett volna, hogyha azelőtt gabalyodtok össze, hogy kiderül ez a közös metszéspont, báááár, nem tudtam rólad, hogy hajlasz a nők felé is, vagy erről azért nincs szó? – Kérdezek rá, mert valljuk be, ez azért némileg szöget ütött a fejemben, és nem vagyok az a típus, aki ne kérdezne rá gond nélkül arra, ami érdekli. Naná, hogy rákérdezek.
- Hozzám nyugodtan jöhet, van két torkos borzom is, akikben bőven elfér a süti. – Mosolyodom el, meg aztán, hogyha úgy van, akkor viszek át majd Chloenak is, hátha a finomság jobban lecsúszik, mint a rendes kaja, bár tudja a franc, nem ártok-e azzal, ha Nyssa sütijét kóstoltatom meg vele. Hümm, nem egyszerű ez az eset.
- Amíg nem pisil le, vagy karmol véresre, rendben leszünk. – Igaz, szerintem nem a macskák részéről esélyes ez a lepisilés téma, de azt valóban nem szeretném, hogy kaparófának gondolja a lábamat. Szerencsére azonban csak elmegy mellettem, és Nyssa ölében köt ki, alapvetően nincs bajom az állatokkal, nekem nincsen, és nem is terveztem, hogy lesz valaha, de a sors úgy hozta, hogy Chloenál egy kutyus landolt, a legjobb nőnemű barátomnál meg egy macska.
- Szerintem ez tulajdonképpen szép dolog tőle, bár az is lehet, hogy szimplán csak nagyon szeret az öledben lenni. – Ezt mondjuk meg tudom érteni, meg úgy tűnt, ők ketten afféle sorközösségben léteznek, szóval ezt biztos érzi a macska is, vagy a tököm tudja, hogy zajlik ez az állatoknál… A magam részéről viszont ideje mennem lassan, bár pár süteményt még beburkolok pofátlan módon, aztán természetesen lezsírozzuk, hogy mi az, amit el kell vinnem, és szétosztanom a családtagjaim között, és végül érzékeny búcsút veszek Nyssától és Mercytől, éjszakás vagyok ma, és nem ártana beiktatnom még előtte pár plusz óra alvást.

//Köszönöm szépen a játékot, mivel karácsony előtti, ezért inkább zárnám, de szívesen kezdek újat, ha lesz kedved illetve kapacitásod. <3 //

- Nem, még mindig nem vonzanak a nők, de ettől még neki feltett szándéka volt bizonyítani, hogy megfelelő partnerrel ez változtatható. Fogalmam sincs, mekkora lyukat beszélt volna a hasamba minden ösztönöm ellenére, ha nem zavarják meg. Pedig egy nő maximum akkor érdekel, ha valakit kedvelek annyira, hogy miatta belemenjek egy hármasba - és itt repül a bomba, ami valószínűleg megakasztja a falatozásban Joelt pár pillanatra. Na, igen, ez egy olyan részem, amelyet nem rég fedeztem csak fel és nem szándékozom neki ellent mondani. Alapvetően ugyan nem mennék bele ilyesmibe egy olyan férfival, akibe szerelmes vagyok, meg lennék sértve, ha ilyesmit kérne tőlem, de attól még igaz rám, hogy egy jó partner rá tud venni, mert amikor nincs ilyen erős érzelmi kötöttség, akkor igenis izgatónak találom, hogy kívülről figyelhetem az ő élvezetét egy másik nővel. Vagy éppen a vágyat az arcán, amikor rájön, hogy a párosunkban neki is bármikor van elég helye ahhoz, hogy csatlakozzon, amint kedve támad hozzá. Mert az ugyan igaz, hogy nem vonzanak a nők, de alapvetően nem is taszítanak, ennek megfelelően pedig el is tudom őket viselni. Komplikált, nem túl logikus, de az érzelmek ugyebár ritkán azok. Majd lesz, ahogy lesz...
- Semmit nem tudok garantálni, te vagy a második vendég az érkezése óta, de egyelőre úgy tűnik, csak a szokásos simogatási adagját kéri - teszem hozzá elgondolkodva, miközben a kezem automatikusan simul rá a macska fejére és kezdi el cirógatni az egyik füle tövét. Már kitapasztaltam, hogy azonnal beindul mint valami gép, ha jó helyen kezdem és utána sokáig tud még élvezkedni anélkül is, hogy tönkre tenné a karmaival a nadrágomat. Ehhez egy farmert be kellett áldoznom, de megvan az eredmény, így Joellel a beszélgetés közben automatikusan követem a szőrös test vonalát és simogatom végig őt alaposan. Persze ezek után eszemben sincs a sütihez nyúlni és tudomásul veszem, hogy lassan ideje lesz pár adag fertőtlenítő oldatot beszereznem és elszórni a lakásban, hogy a látogatóim ne érezzék magukat kellemetlenül. Mire a búcsúzásig jutunk csak halványan mosolyogva emelem fel a macskát a vállamon tartva részben, miközben kikísérem Joelt és néhány felettébb ötletes megjegyzést is elejtek arról, hogy mennyire nem fog neki tetszeni, ha falhoz vágja vagy más módon károsítja a részben törékeny ajándékokat. És minimum felvételt kérek arról, amikor a kedves férfiak eljutnak a kicsomagolásig...

//én is köszönöm a játékot és igen, szívesem folytatnám veled (és Chloéval)

Nyssa & Josh

Apa megint a jelenben van, így fogtam magam, s végre nekiindulhattam a célomnak. Egyre sűrűbbek ezek az esetek, ám mostohaanyu, amiért ölni tudna, ha így hívnám, kitart. Nekem elfogyott most a türelmem, s egy ideje nem harahszom ezért magamra. Apa nem tehet róla, mi meg nem tudunk mit tenni. Rá sosem haragudnék, képtelen vagyok rá. A karácsonyi dömper sem vágott oda, jól járt a szomszéd srác.
Nyssa hívott, amit úgy nézek én ürügynek, hogy csak a pingvinek nem tudják, merre a déli sark. Nem baj, ki akarok mozdulni.
Világoskék farmer, fehér póló, egy barna bőrkabát és barna túracipő az öltözékem és egy autó, ami apáé, elhoztam a szervízből, jó, ha van egy használható kocsijuk.
Lábammal csapom be a kocsiajtót, mind a két kezem tele van vásárolt kajákkal, piákkal. Az épületből éppen kilépnek, ismerősként üdvözöljük egymást, aztán pedig haladok a végcél felé. Lift nuku, ennyi testedzés nem árt.
Benyomom a csengőt, s a nyíló ajtóra máris egy helló után a lényegre térek.
- Miért is jöttem? Nem igazán értettem a telefonban.
A zacskók máris Nyssa kezeiben landolnak, én meg beljebb tessékelem magam, levéve a kabátom.
- Lakótársadnak is hoztam valami finomságot.
Kutyapárti vagyok, de ha már macska. Az legalább nem rúg le az ágyról.

- Ahhhh, ez képtelenség! - már sikítani tudnék az idegtől és igazából csak azért nem teszem meg éppen, mert a szám túlságosan elfoglalt azzal, hogy a világ tudomására juttassa, mennyire gazdag káromkodási szókincsem van oroszból. Mert igen, tényleg rendelkezem ilyesmivel és nagyon kikívánkozik ez az egész belőlem, amikor már hatodszor nem működik a rendszer és megint összekeveredtek a zsinórok. Tudom, a családom csak nekem akart jót, amikor úgy döntöttek karácsonyra együtt ajándékoznak meg új hangfalakkal, hogy élvezhessem jó minőségben is a zenét az egész lakásban, de az persze senkinek nem jutott eszébe, hogy ezeket valakinek telepíteni is kell. Pedig alapvetően nem vagyok egy technikai antitalentum, egy számítógéppel simán boldogulok, a legtöbbször bármit összerakok, amelyben nem drótokat kell húzgálni, csak dugókat a helyükre rakni, de az izé... egyszerűen nem megy. És már megint csak sípol, olyan szinten, amivel a macskát megőrjíti, nekem pedig majdnem vérzik a fülem. Végül kiszedem az egészet és inkább a telefon felé fordulok, hogy megtudjam, ki ér rá egy gyors segélyre. A győztes pedig, Josh. A szomszédom és az egyetlen, akit még mára be tudok szervezni egy adag házi sütiért cserébe. És miért kell még ma? Mert holt biztos, hogy holnap kora reggel, amikor hatra kell ügyeletbe mennem holt kómásan át fogok esni az egész cuccon, ha nincs elpakolva. A dobozba visszatéve pedig jövő karácsonyig rá nem szánom magamat még egyszer, hogy szétszedjem...
Az ajtón kopogásra azonnal felugrom, oda sietek és kinyitom, majd ügyesen át is veszem a zacskókat. Hát ezek meg? Mindegy, a lényeg, hogy itt van és kész segíteni, szóval csak eltáncolok az útból, nem belerúgva a macskába. Mercy ugyanis imádja őt. Amin nem tudok csodálkozni. Több finom falatot kap tőle, mint tőlem, aki a súlya miatt a szokásos cicatápon tartom általában. Mindegy, a kis hálátlan úgy is tudja, hogy ő a szívem csücske.
- Azért - mutatok a fejemmel a teljes berendezés felé, amelyet már kipakoltam a nappali közepén és éppen próbálnék az áramon kívül a tévéhez is csatlakoztatni. Persze nem sikerült. Pedig ha egyetlen olyan bemenet van az egész készüléken mint nekik kimenet, akkor nem olyan nehéz a dolog, ugye? Hát, pedig de. Azért van egy csomó zsinór meg kábel és a négy hangfal egy kupacban ott középen. Ha a bluetooth-os nem lenne olyan vacak, mennyivel jobb dolgom lenne. - Ha össze tudod nekem rakni nem csak sört meg sajtos pogácsát kapsz a süti mellé, de még pizzát is rendelek vacsira. Egész nap szenvedtem vele és mindig olyan a hangja, mintha fűrészelnék a CD-ket - tudom, tudom, nem éppen a világ legnagyobb problémája, de pont ezért a szomszédot kértem meg segíteni. Ő az, aki az utolsó pillanatban ment meg, ha otthon sütés közben elfogy valami. Vagy lakásvészhelyzet van. És nem tesz megjegyzést a szexuális életemre. Ami legalább nem annyira hangos mint az övé. Ja, és egyszer még a ruhámból is kiszedett, amikor beragadt a cipzár a lapockáim magasságában és becsípte a hajamat is annyira, hogy istennek se tudtam sem elérni, sem kiszabadítani. - Mi van veled? Hogy vannak a szüleid? - hogy honnan tudom, hogy ott járt? Vékonyak a falak, és ő az elmúlt napokban nem használta a vécét, vagyis nem volt benn. A második leggyakoribb hely pedig a létezése szempontjából a listán Tacoma. - Egyébként ez mi? - utalok a táskára, amelyet közben sikeresen átpakoltam a konyha pultra. Aka a macska mentes övezetbe. És ehhez még csak különösebb vasszigor sem kellett. Csak egyszerűen túl magasan van Mercynek, hogy egy hátsó lábbal fel tudjon rá ugorni a földről, székek meg nincsenek elég közel rugaszkodási alapnak. Higiénikusabb nem is lehetne...

Megszabadulva a csomagoktól, Mercy támad le, ilyenkor azt várom, mikor jelöl meg.
- Szevasz öreg haver - megsimogatom, mert nem csak a macsek dög, addig udvarol, míg meg nem kapja amit akar, aztán meg csóközön, s balra el, hanem én is. Jár nekem a simogatás adása, punktum.
A nappali felé pillantok, majd pár másodperc után elnevetem magam.
- Matinéznak a hangfalak?
Az összeszerelési agyrészem máris rácuppan a témára.
- CD-t fűrészelni nekem is megy - vigyorgok. - Margarétás pizzát? - A hasam nekem is fontos, pizza meg bármikor jöhet, bármilyen mennyiségben, de nem mindegy, milyen formában.
- Én meg már azt hittem, megint a pantomimet adjuk elő - utalok arra az áthívására, amikor a ruhájától kellett megszabadítanom. Nem tehetek róla, belül azért gyerek is vagyok, s csak egy alapos röhögés után szabadítottam ki a textíliából.
- Hey, csak nem ennyire ráérsz, hogy kukkolod, mikor nem vagyok itthon?
Elvégre nincs aranyhalam, hogy etetni kéne, s e miatt áthívni, hogy megetesse. Mercyvel a halat biztos nem.
- Haladnak - nem szégyellem apám állapotát, nincs mit rajta. Engem azért néha a frász kerülget, mikor jelenik meg nálam az első tünet. Nem biztos, hogy örököltem, de sosem lehet tudni.
- Pizzáért és sörért cserébe mirelit kész kaják, saláták, meg egy üveg pohár bor és egy üccsi.
A nappali mágnessel rendelkezik, mindenféle értelemben, már a kupac előtt guggolok, s rövid nézelődés után összecsapom kezeim, majd megdörzsölgetem.
- Minden áramtalanítva? Miket szeretnél mikkel összekötni?
Körbenézek, mi hol is van. Mintha nem tudnám.

- Neked igen, az enyémre sonka és ananász is kerül. Vastag, vékony tészta vagy olasz mozzarella sajt legyen? - a közelben nekem három kedvenc pizzériám van, amelyek előszeretettel szállítanak házhoz és általában húsz-huszonöt perc alatt felérnek ide. Szeretek főzni, de nincs az a házi pizza, amely fel tudja venni a versenyt a beépített kemencével, szóval ezt nem szégyellem. És ők már nagyon megszokták, hogy a hawaii fantázianevű egyszerre édes és sós kreálmány számomra nagy favorit, amelyet ezer örömmel rendelek meg és mellé azt, amit az aktuális vendégem kér. Aki általában Josh vagy Max. Esetleg valamelyik barátnőm, akivel egy csajos estét tartunk, amikor nem nyúltáp a menü. Mindegy, a lényeg, mindegyik pizza jó, csak másképp. Az igazi olasz vékony tésztájú és rengeteg rajta a feltét. Az amerikai változat sokkal vastagabb alappal rendelkezik, de ott sem spórolnak a paradicsom szósszal és néha még a peremét is visszahajtják és sajttal bélelik ki, hogy még nyúlósabb legyen. A harmadik lehetőség valahol a kettő között van, nem igazán vastag tészta, de nem is túl vékony és eredeti sajt van benne, amitől lesz egy különleges, fűszeres-tejszínes íze a feltétnél. Josh gusztusától függ, melyik helyről rendeljünk. Én már mobillal a kézben várom, az appom pár pillanat alatt megoldja a dolgot online. Utána megpróbálhatom megszabadítani őt a macskámtól, hogy dolgozhasson. A fiúk és a kábelek meg a dugók. Valahogy mindig meglep az egymáshoz ragaszkodásuk, hiába nőttem fel egy-két hasonló mellett. Kivétel a nagypapa, aki önvédelem és fegyver mániás volt. Másik véglet...
A pantomimes megjegyzésre azért fel kell vonnom a szemöldökömet, mert igaza van. Igen, egyszer sikerült magamat foglyul ejtenem egy olyan ruhában, amit egyedül sehogy sem tudtam levenni vagy visszahúzni és szapora imával szaladtam át Joshhoz, hogy legyen olyan szíves és kapja le. Ugyanakkor nem én vagyok az egyetlen, aki röhögni lehet. Ha jól emlékszem legalábbis, az én ajtómra még soha az életben nem ragasztottak cetlit szex tippel. Már ha a "Próbáld ki a szájpecket rajta!" annak számít. Fotó mindenesetre van az ominózus figyelmeztetésről a telefonomat. Vidámabb ébresztő volt ez számomra, mint a hulla, aki várt. Hogy Joshnak? Nem tudom, nem volt időm megvárni még felébred és megtalálja. Egyáltalán, elmondtam én neki valaha, hogy van fényképes bizonyítékom a dologról?
- Nem, csak jól aludtam - szólok vissza halvány mosollyal, mert ebből a ziccerből soha nem fogok kifogyni. Nálam az ismétlődő látogatók a gyakoriak újabban és többször nyílik az ajtóm mint neki, de csendesebb vagyok. Azon kívül, melyik nő ne lenne jóban olyan férfival, aki nem nézi le azért, mert van szexuális élete? Az enyém pedig köszöni szépen, nem diétázik...
- És nem nyúznak a nősüléssel? - oké, tudok én is gonosz lenni, de ez most őszinte érdeklődés csak. Én látom a saját családom arcán, hogy nagyon szívesen kérdezne, érdeklődne, mégsem teszik, mert nem akarnak megbántani. Ahogy Bradet sem, pedig nagyapám minden vágya egy dédunoka lenne. Viszont két gyászoló unoka mellett ezt inkább nem feszegeti. Nem mintha Josh tudna az utóbbiról, mire őt megismertem már jó voltam a gyász elrejtésében. Kompenzálásra pedig? Nos, van egy-két lehetőség...
- Igen, áramtalanítva. A hangfalakat kéne a tévével és a CD/DVD lejátszóval összekötni, meg elérni, hogy a laptop kábellel is működjön. Elvileg színjelzés meg különböző végek miatt könnyű menet, de hiába van elvileg minden jó helyen, nekem ez nem akar működni. És remélem, hogy én hibázom, nem pedig eleve selejtes az egész - az utóbbit ugyanis karácsonyi ajándék révén nem nagyon akarom megmondani a szüleimnek, ha kiütközik. Szóval jöhet a tech mániás férfi felmentő osztag. Közben én előveszek két sört a hűtőből és kinyitva azokat veszem az irányt Josh felé, aki már elfoglalta a korábbi helyemet a szőnyegen. Átnyújtom neki az egyik sört majd letelepedem és az ölembe veszem Mercy-t, mielőtt meghúznám a sajátomat. Süti az asztalon, az a macska biztos hely, ha kér, feláll és szerez magának. Ebből a szempontból nem kételkedem a képességeiben. - Ha nem lennél ennyire ingázó, azt mondanám, szerezz be te is egy macskát. Az enyém szívét már megnyerted - teszem hozzá, miközben másodszor kapom el az említett szőrmókot és rakom vissza az ölembe. Joshhoz akar szökni. Rossz cica!

Nem kell sokat gondolkodnom a megoldáson, a pizzát csak egyféleképpen szeretem. Melegen.
- Vékony tészta és plusz mozzarellát kérek rá.
Ajj, talán túllőttem a célon? Neem, nem hiszem, azért modortalannak nem szokásom lenni. De ha egyszer annyira nevetnivaló szituáció volt! Persze utána azonnal kiguberáltam a haj-kontra-egyéb elakadások problémát. Idegesítő lehet.
- Szóval jól... – vonom össze játékosan a szemeim, a mosoly ott terül szét a képemen.
Na igen, aki teli torokból énekli a számot a zenét kísérve, az ne tegyen ilyen megjegyzéseket.
- Ugyan ki? – Nevetek fel. – Apám szerint megint illene tízre hazaérnem...
És máris a hátam mögött hagyom ezt a problémát, mert meglátom a szerelmeim részeinek egyikét, az pedig a technika.
- Szuper cuccok – állapítom meg, ahogy letelepszek eléjük.
A borostát vakarászom képemen, ami a gondolkodás egyértelmű jele.
- Külön működik minden? – Zárom ki az egyik, ám nyilvánvaló lehetőséget. Addig nem nyúlok semmihez, míg meg nem bizonyosodok ezekről.
Már csak azért sem, mert elkezdtem áram alá helyezni, s figyelni benne minden egyes mozzanatot, hol bújhat meg a technika ördöge.
- Köszönöm! – Veszem el a dobozt, majd kinyitom és úgy koccintok Nyssával.
Sör jöhet, meg ital, ha dolgozom, enni valahogy egyszerre nem megy a munkával.
Rájuk nézek, s ahogy Nyssa birkózik a macskával.
- Ó, hát a kutyámmal egészen biztosan ellenének. Macsek a fán, kutya alatta és úgy szemeznének – nevetem el magam.
- Mert tudja, hogy rajongok érte. Meg a makacssságáért. Éééés akkor most vigyázni, mert lehet, lesz pár karmolási nyomod, ha nem figyelsz – tartom az ujjam az egyik bekapcsoló gombhoz, s ha felkészült Nyssa, akkor beizzítom a cuccot, az eredeti felállásban, hogy lássam s halljam, mi a gond.
- Huhuhúúúú – vigyorodom el, ahogy egy éles füttyhang érkezik a hangfalból. – Ez nem progihiba, tuti.
Kikapcsolom a rendszert, s ismét áramtalanítom.
Addig kortyolok egyet a sörből és a macska felé nyújtom a kezem.
- Szerintem, ha kapott elég simogatást és rájön, én ugyan nem adok neki kaját, akkor békén fog hagyni – talán lehet, hogy így gondolom, aztán ki tudja.