Gyakorló pálya (Fort Lawton)

Hallottam róla múlt héten, de azt hittem csak egymást ugratják a srácok, hogy tényleg lesz. Meg sem fordult a fejemben komolyan venni őket két nappal ezelőttig, ahol a főnök megerősítette a résztvevők névsorát és erősen ajánlott, azaz kötelező jelleggel el nem látta az eseményen való részvételt. Az aznap aktívan dolgozók állományából nem vonhattak el munkaerőt, nyilván maradtak azok a szerencsétlenek, akiknek a hivatalos beosztás szerint szabadnapjuk van.. Többek közt én is. A vicc az, hogy nem is lenne különösebb bajom az egésszel, ha az eheti hajtás miatt nem nyolc meg már kilenc órakor halnék ki lassan harmadik napja, mert hullának érzem magam. Igen, az úthengeres példa elég jól beillik ide.
Zsibbadtan kezdtem neki a nyújtás utáni közös bemelegítő körnek. Az érzés, mi szerint a hátam közepére sem kívánom a mai napot egyre erősebbé kezdett válni és a holnap esedékes, hasznavehetetlen döglésem bizonyossága egyenesen arányosan növekszik vele. A katonák az állatok.. hozzá vannak szokva a gyakorlataikhoz, a terepen szükségük van rájuk. Mi nekünk..? Messze nem ezek tartoznak a napi rutinjaink közé. Főleg nem azoknak, akiknek a heti egy alkalom már túlteljesítésnek számít. Az abroncsoknál inkább a fejemet fogtam Austin-on semmint kiröhögtem, hogy rögtön a második lábemelésnél megbotlott és termeténél fogva megrengette a kialakított pályaszakaszt. Persze, fontos az együttműködés, de ezek kicsinálnak minket. Franc fog hazudni, rohadtul más súlycsoportúak, ez kikezdhetetlen tény. A nem tudom hányadik kör ismétlése után, ez különösen kiéleződik. A magasra kényszerített térdemelések végére érve muszáj vagyok a lábamra támaszkodva fújni és gondolatban redva mód szidom az előttem lévőket, amiért olyan hamar fogyatkozik a sor a vaskapaszkodónál. A lélegzetvételeimet nem sikerül normálisan megregulázni, mire én kerülök sorra. Mélyet szippantva a levegőből ragadom meg a csövet – valahol itt már sejtettem ez már nem fog menni. Az első átkapaszkodásnál grimaszba fordult a pofám, de a menet feléig kihúztam egy újabb nélkül, ami most rövid megállásra késztetett. A tenyerem is kurvára izzad, a karom meg mindjárt leszakad.. A fogásomon javítok abban a másodpercben, amíg összeszedem magam lógás közben a folytatáshoz. A következő átlendülési próbálkozásnál viszont sorsszerűen csúszik meg a kezem, a vállam sem igazán örül az égető érzésnek a rossz mozdulat miatt. A hátamról nem is beszélve..
- Gyönyörűbben csak a nagyanyám csinálta volna Harper. – ha a levegő nem szorult volna a tüdőmbe a hanyatt vágódásom következtében konszolidáltságot hírből ismerő stílussal érdeklődtem volna az édesanyja hogyléte felől. Helyette némán tartom fel a karom és a minden nyelven ugyanazt jelentő tanácsot címzem neki: kapd be a faszom. A felszálló por miatt viszont még ironikusan mázlim van azzal, hogy elfelejtette a funkcióját a mellkasom alatti két rekesz: dicső megfulladásom közepén lennék ellenkező esetben. Hunyorogva kezdem meg a feljebb tápászkodást. Lassan, mert azért baszd meg ez nem volt valami kellemes első esésnek a mai nap folyamán.

Ron - Alex

Minden lehetséges alapon vágtunk bele a kiképzés mikéntjébe. A profilok alapján válogattam össze a csapatot, olyanokat is, akikről a többiek röhögve anekdótáztak, mint a bénaság királyai és hasonlók. Számomra ők példaképek, akikben ott a szufla, csak nem ismerik fel saját képességeiket, erősségüket. S válogattam be olyanokat is, akik láthatóan ott vannak a mezőnyben, de a viselkedésük hagy némi kívánnivalót maguk után. Nos, én az ilyenekre reppenek, mint varjú a dögre. Mint például most is.
Nem tudják, hogy az összeválogatás és az összeeresztés is gondos és szándékos kivitelezés eredménye.
A reggeli edzésemen már túl vagyok, ezért kelek minden reggel pontban négykor. Nincs is jobb, mint reggel testmozgással kezdeni a napot.
Nem tartok szentbeszédet, nem keménykedek. Sőt. Elsőnek megjelenek ugyan, de a szócsövem a mindenesem, Harley százados. Olyan futóművekkel és lökhárítóval, hogy a fél banda csak oda koncentrált. Bezzeg erre tudnak figyelni már korán reggel is. Ezzel én is így vagyok. A hegyibeszédet ő tartotta, a legjobb kiképzőtisztem, és végtelenül szigorú. Szigorúbb mint én, állítom.
Karbafont kézzel nézem a gyakorlatot, amely csupán ízelítő mindabból, amit kapni fognak majd. Most felmérek, több szempontból is. Csapatösszetartás, csapatok közötti versengés vagy segítés. A rezzenéstelen arc jelzi részemről, hogy rohadtul nem vagyok elégedett az egésszel. De még nem szólok semmit, nincs vége a pályának. Az sem tölt el örömmel, hogy az enyémek jobban teljesítenek, ketté is törném őket, ha nem így lenne.
Érdeklődéssel vonom fel a szemöldököm, ahogy bemutat Harley századosnak a földön heverő. Tény és való, ilyen csodálatos leszédülést már régen láttam, s egyben figyeltem azt is, miként érkezik meg, kimerülten. Egész profi. A bemutatása is, belül elnevetem magam, Harley pedig már mozdul is, hogy karjánál rántva, hozzávágja a mászófalhoz. Bemutatásért egy csajnak, ez a legkevesebb viszonzás.
- Oké, hölgyeim, kedves társuk jóvoltából az utolsó szakaszt előőő-röl! – kiáltom el magam, amelynek nem csak ereje van, de mélysége és az egész gyakorlópályát betölti, ahol vagyunk.
Szemét vagyok? Igen. Akció közben nem lesznek ilyen kedvesek hozzájuk, akiket el akarunk kapni, elvégre az életükért fognak küzdeni. Márpedig ahhoz nem csak foggal-körömmel lehet.
Nem nézek Harleyra, ő sem énrám. Felelősséggel viselkedünk és vállaljuk a tetteinkért a következményeket, se cinkos összenézés, se „jól csináltam, apuci?” nézés nem tartozik ide.
- Rendben, hölgyeim! Húsz perc pihenő, míg a csoportba osztások megtörténnek – megvárom az utolsót is, míg végigmasíroz a pályán. Gyakorlatozás közben már összeraktam a csoportnévsorokat, de pihenniük kell.
- Harper, Maynard, Rosenbaum, Austin! Ide hozzám! – hátam mögé tett kezekkel, egyenesen állva várom, hogy elém sorakozzanak. Néha van az az érzésem, mintha oviban lennénk, de ezt mindig hamar kinyomom magamból. Kell a szigor és a fegyelem, különben csürhének is lehetne bennünket nevezni.
- Austin! Mi a szakterülete? – ugyanezt sorra végigkérdezem, járkálva előttük, lassan. Idegesítő tud lenni, ezért is teszem. Szokjanak hozzá, hogy ha idegelik őket, akkor is nyugodtnak kell lenniük.
- Harper! Mennyi ideig volt betegállományban, szolgálatba állás előtt? – szokatlan kérdés. De az egészséges katona kell nekem, és az is, hogy sérülten is meg tudja állni valaki a helyét. Márpedig Harper felmutatott ma valamit, a középső ujján kívül is.

A rangot nem minden esetben érdem alapján osztogatják. Van, akiknek az ölébe hull és van, akiken látszik, hogy megdolgoztak érte. A százados az utóbbi kategóriába tartozik nem csak, mert látszik rajta ruhán keresztül is.. és bizonyos esetekben, mint a mostani is, igen, lazán és bűntudat nélkül hagyja figyelmen kívül az ember ennek a tényét egy bemutatás erejéig.. Feletted járóval, magadnál tapasztaltabbal a józan ész törvényei szerint nem kezdesz ki – fasz fogja önmagát szívatni -, de nem felettesem, nem ugyanahhoz a szervhez tartozunk és a stílusa alapján megkockáztattam az őszinte megnyilvánulást. A válaszul kapott felsegítést és a lendülettel teli kísérletet arra, hogy felkenődjek a falra csak utólagos morgással tudom lereagálni. Az adott helyzetben inkább arra koncentráltam megtaláljam a stabil kitámasztást a lábammal.. Anyád..?! A mély, szaporább lélegzetvételeim közé nem jelentett gondot beékelni egy szúrósabb pillantást az irányába, amit nem a hátának címzek. Másodpercig sem tartana, többek közt ennél hosszabb időt nem fordítanék rá, akad nagyobb problémám; az egyik az oldalamban éledő szúró érzés, a másik Bergerson közleménye. Elfog a kísértés, hogy a nem messze lévő falba erőből belevágjam a fejemet az ismétlés hatására, helyette végül a pofámat dörgölöm át és a tenyeremet a nadrágomba törölve megyek vissza a kezdő pontra. Nem hiányzik még egy csúszás, kössz, elég nagy feladatnak érzem egyikről a másikra átlendülni.
Az érkezési sorrend miatt egy ember van előttem, amit kihasználok a nyújtáshoz, hátha nem fog újfent az oldalamba nyilallni a kellemetlen fájdalom. Rossz mozdulat, rossz levegővétel.. Őszintén, megmondani se tudnám. Kurvára nem, az utolsó vasrúdhoz érve azt se érzem-e egyáltalán a bal karomat. Kérdezhetnék se tagadnám le nem ehhez vagyok szokva, az ekkorra bejelentett húszperces pihenőnek meg úgy örülök, mint máskor a hosszú nap végi ágyba dőlésnek. Sóhaj képében szinte kiszakad belőlem a megkönnyebbülés, hogy megregulázhatom a légzésemet a szakasz végére érve. A mászást már motiváltabban fejezem be ennek hatására.
Nagyjából változatlan energiaszinttel megyek Bergerson elé a felszólítást követően. Nem tudom ezek ketten ténylegesen élvezik-e, hogy szopatnak minket. A magam nevében annyit mondhatnék, hogy rohadtul nem értékelem a kihajtott belemen való áttaposást.. Megfeszül az állkapcsom, ahogy lenyelem a számban felgyülemlett nyálat. A vízig nem igazán jutottam, hogy újratöltsem az előzőleg már kifogyott palackot. Kussban várok. Alapjáraton sem jártatom a szám, de még kevesebb kedvem van hozzá a futtatás után, csak akkor szólok, amikor a szakterületet kell megnevezni. ..ami nincs. Nincs specializálódás, nincs külön szakág, ami felé elindultam volna; közvédelem, rendfenntartás. Az általános. A kiugrónak számító kérdés kisebb ráncot rajzol a homlokomra.
- Nem sokkal több, mint negyed évig, Uram. - mi ennek a relevanciája..? Nem vagyok oda érte, hogy emlékeztetőként lóg a fejem felett a karácsonyi robbantás következménye.. Lassan két hónapja, hogy aktív munkaállományi státuszt kaptam és visszatértem a munkához. Nem kérdezek, érződik a feleletemből és a képemre is rá van írva, hogy elviselnék egy magyarázatot miért kellett erre kitérni, mi értelme volt mások előtt. Teszem az egyetlent, amit jelenleg tudok ennek érdekében; türelmesen kivárom, míg megosztásra kerül ez a részlet.

Látom Harley arcán az elégedettséget, valahogy szereti, ha valaki nem a bejárt úton közlekedik. Ezért is volt finom a felsegítés, s ezért sem lett belőle hűhó. A felderítésbe nem megszokott elméket pakolok be, azok úgy elcsúsznak az első menetben, mint a korcsolya a jégen. Szokatlan gondolkodás éppen katonai körökben, de az élet éppen nem a kiszámítható ranglétrákon való majmolódáshoz fog igazodni, hanem bumm, úgy odabasz, hogy pislogni se tudsz, ha a megszokott és rangalapú baromkodáson utazol. Be kell tartani a rangkövetést, de éppen ezért válogatom össze a vezetőket és a tagokat is, mert fontos, hogy lehessen hangjuk a tagoknak és véleményadási lehetőségük, nem sakkbábuk, amiket tologat az ember.
A büntetés megvolt a tiszteletlenségért, ovisok tartanak be ennél tovább, így lapoztam is a helyzeten, viszont maga az esés és az, hogy végigment a pályán, felkeltette az érdeklődésem Harper iránt, mint ahogy Austin reakciója is, amikor pofára taknyolt.
Vizespalackkal a kezemben lépek eléjük és párszor kortyolok belőle, majd a karbafont kezeimen pihentetem a félig vízzel teli palackot. Szokják csak meg, máskor az életüket fogja megmenteni mindez.
Austin láthatóan gondolkodik, én meg jókat mosolygok magamban.
- Miben érzi magát jártasnak? – segítem ki, elvégre, ha egész nap a kocsiban ücsörög és fánkot zabál, azért csak van valami, amiben jó lehet és ami érdekli. Megmondja a választ, aminek örülök, mert egy jó technikusra mindig szükség van, aki ért a technikához.
Végignézek ismét Harperen, ahogy megállok előtte, majd iszok egyet a vízből és Harleynak nyújtom oda, aki közben mellém ért.
- Austin, Maynard és Harper, kövessenek – fordulok meg, majd miután besoroltak, Harley is követ bennünket.
Az egyik pihenő sátorba lépek be, ami kisebb irodának van berendezve, nem véletlenül, mint ahogy az sem, hogy jóval távolabb van a többinél. Vannak bent még páran, az embereim. Tisztelegnek, ahogy belépek, s csak a viszonzásom után térnek vissza a munkájukhoz.
- Foglaljanak helyet – Harley közben egy-egy fél literes vizes palackot ad nekik, majd távozik.
- Nos, akkor elmondom, mi az ábra – döntöm a hátsóm az asztal szélének, karbafont kézzel, továbbra is. – A rendőrség és a katonaság olyan csapatokat szervez, amibe mind a két oldalról kerülnek be tagok. Megkönnyíti azon munkánk, ahová nekünk nincs bejutásunk, és megerősítjük a maguk munkáját. Mivel általában nem nagyon szeretnek egymással dolgozni, ezért egy-egy vegyes csoport létrehozásán dolgozunk jó ideje és úgy tűnik, a számításaink bevállnak – a hatékonysági mutatóknál mindenképpen. Hogy mennyire fogadják el így egymást, illetve a zsaruk a katonaságnak is dolgozó kollegáikat, az vegyes szokott lenni. Míg meg nem mentik egyszer csak a hátsójukat, felfogva végre, hogy igenis, kellenek az ilyen csoportok.
- Kérdés?
Csendben maradok, hátha merül fel kérdés.

A sors iróniája, hogy majd’ szomjan döglök erre az edzés vezénylő tiszt vizet kezd szlopálni előttünk? Heh, a nagy faszt. Vegytiszta szemétség az egész mesterkélt színjáték, amit az első két megtett lépése alatt Bergerson-nak még nyomon követek a szememmel, majd inkább kitűzök egy távolabb lévő pontot, hogy azt szuggeráljam, amíg nem ér közvetlen megszólítás a részéről. Csendben hallgatok és ügyelek a légzésem stabilizálására, ennyi. Nem vagyok akkora idióta, hogy a vizet nézzem és folyamatosan emlékeztessem magam a hiányára. Az állkapcsomat alig észrevehetően préselem össze, amikor ez elkerülhetetlenné válik és érzem, hogy szinte egyenesen, leplezetlenül nekem címezi a lenyelt kortyot a férfi a kérdésfeltevését követően. Lehet mindvégig tartom a szemkontaktust, de bassza meg, tudja nagyon jól látom a palackot és nem hiszem ne sejtené mennyire nem bírom érte. A színészkedés sose volt az asztalom, ha az arcomon nem is, a tekintetem majdnem minden esetben elárulja mit gondolok. Most is.
A nőre nem figyelek, az átadó mozdulat is hidegen hagy. Jah, kerüljön csak a perifériám szélére az a rohadt folyadék. A felszólításnál viszont erősen vissza kell fognom magam ne forgassam meg a szemem. Még jó, hogy sima gyakorlatozásról volt szó a főnök elmondása szerint, amivel a két szervezet együttműködését mutatjuk be a nyilvánosság részére is.. Lélekben az újabb szívató körre készülök, amíg egyértelművé nem válik, hogy az egyik sátorba leszünk beinvitálva. Fogalmam sincs mire, ez a belépésünk után sem változik sokat a bent lévő katonákat látva. Ha már rákérdezett mennyi időt hagytam ki a szolgálatom előtt és nem én voltam az egyetlen, aki közelebbről megismerkedett a földdel logikusnak találnám az egészségügyi felmérést, de.. Futólag körbe tekintve nem találok ehhez szükséges eszközt. Mondhatjuk úgy is elég szkeptikussá válik a hozzáállásom leülés közben, a víz persze csiszol ezen, hálásan biccentek a nőnek és ha nem is kapkodón, de nem vacakolok sokat a kupak lecsavarásával, hogy végre pótoljam a folyadékhiányt. Ivás közben nem korlátozódik le a figyelmem, mert nagyon is érdekel a (…) mi az ábra. felvezetés folytatása abból a szempontból mit keresünk itt ahelyett, hogy a többiekhez lettünk volna visszavezetve vagy mi. Az elhangzottakra, pedig a lehető legkevésbé számítottam.. Ezt nem hiszem el..
Gondolkodás nélkül jelzem a felszólalási szándékomat.
- Első: hogyan néz ki ennek a vegyes csapatnak a működése, ha Önöknek nincs belépésre, közbelépésre való jogosultsága egyes helyzetekben és miben nyilvánul meg a mi munkánk erősítése? Fordított esetben nekünk nincs, Önöknek van? – toldom hozzá a következő kérdésben az esetleges választ, amiben szimplán képzettségbeli bökkenőt találok. Különbséget a pontosítás kedvéért.
- Második: nagyon jó hír, hogy beválnak a számításaik, de ez pontosan mit takar? Milyen számítások? Harmadik: önkéntes alapú az egységbe történő belépés, ugye? – nem tudom a másik kettő delikvens fejében megfordultak-e ezek a gondolatok. Vagy érdeklik-e őket a részletek. Persze, menőn hangzik részt venni egy ilyen programban csak baromira nem azon a szinten van, amibe ezzel az érvvel gondolkodás nélkül bele kéne vetnie magát az embernek. A beleegyezésem nélkül, pedig tudtommal nem kötelezhetnek rá, hogy több kockázatot vállaljak annál, mint amennyit már így is vállalok..

Nem rest nem rejtegetni valódi érzelmeit irányomba, ám tartja magát Harper, ami elismerésre méltó. Kérdés, hogy ténylegesen mennyi ideig bírja ki.
Nem sok mindenkinek teszem fel ezeket a mondatokat, tényállásokat, mert nem találok mindenkit alkalmasnak arra, hogy bekerülhessen. S van, aki nemet mond, ezt pedig mi fogadjuk el.
- Igen, Harper őrmester?
A kérdés jogos, még ha előzetesen szellőztettem is lehetőségeket.
- Az alakulat saját jogkörrel bír, így jogilag nem ütközünk akadályba, hogy ha behatolásról, területre lépésről, intézkedésről van szó – más kérdés, hogy a célcsoport, vagy célszemély ennek örül-e, vagy engedelmeskedik. Általában nem. – Nem leszünk senki fölé rendelve, de alá sem. Kollegalitás és egalitás van érvényben.
És tovább kérdez, egyszerre egymás után kettőt. Nem aprózza el. Egyszerre jó és rossz is, a sarkítás helyett az irányba terelés, megfelelő kihasználás elve vagyok, s mivel kérdezhet, a kérdés jogos is, így nincs miért magamban tartanom a válaszokat. Együttműködésre építek, még ha éppen a szigorú és szivatós kiképző hírében is állok. Edzem őket.
- A rendvédelmi és rendfenntartói szerv közötti eltérő tapasztalatokra építünk – egészítem ki szavaim. – Önök is más eseményekkel dolgoznak, mi is, s a világ túl gyorsan változik, hogy külön-külön tudjunk erre választ adni, együttes erőkkel eddig sokkal nagyobb sikereket értünk el. S mivel ez nem a nyilvánosság felé nem közölt, az eseményekről nem adhatok felvilágosítást.
Látom, ahogy Austin Harperre tekint, majd rám. Még nem tudják, hogy a kérdéseknek van helyük, s Austin bölcsen dönt, hogy vár a sajátjával, míg meg nem válaszolom Harper őrmesterét.
- Önkéntes alapú, a meghívás csak a kiválasztottaknak szól. Kétszer nem kérünk senkit, ezért, ha nemet mondanak, több esélyt nem kapnak, s nem is keresik fel önöket ezzel kapcsolatban többet. Másvalaki?
Austin kérdése a kiküldetésről szól.
- Vannak kiküldetések, hosszabb időre is. Hogy a falazást miként oldják meg, az önökre tartozik, vannak nyíltan bevállalható küldetések, vannak titkosak. Egyéb kérdés? – vannak, akik ilyenkor lépnek vissza, elvégre nem véletlenül lettek rendőrök: minden műszak után hazamehetnek a családjukhoz.

Az egymás után sorjázott kérdéseimet talán még türelmesnek is mondható figyelés, hallgatás követ. Annak mondható, mert amióta belekezdett a férfi nem sok jó érzést keltett bennem az egész bizalmas félrehívással kapcsolatban a kollégáival teli sátorban. Nem csak a kevés információ miatt, amivel magától előállt.. Jah, komoly fenntartásokkal állok hozzá a beszélgetés további részéhez.
Az adott válaszok között van egy-két pont, ahová megjegyzést tudnék szúrni vagy ami mögé újabb kérdést csúsztathatnék oda, de egyben szeretném hallani Bergerson szavait. Apró bólogatással jelzem a kapott információk tudomásul vételét, némileg összébbszorított állkapoccsal, ah-ha jelleggel bíróan. Az eseményekről való tájékoztatás hiánya számít a legnagyobb tüskének a szememben. Komolyan azt hiszi, hogy majd vakon beleugrik valaki néhány fasza statisztikát meg kimutatást emlegetve egy kis kollegalitás-egalitással megspékelve? Igaz, hülye kérdés, biztosan van, aki heroikusan beszállna, mert menőnek hangzik sajátos jogkörrel bíró alakulatba kerülni és közös erővel megmenteni a világot, mindegy milyenek a körülményeket vagy mit kell vállalni ennek érdekében.. A másik oldalon helyen foglaló tekintetét magamon éreztem az utolsó kérdésemnél, nagy valószínűséggel őt lőném be az egyik ilyen delikvensnek, aki belemegy a felajánlott pozíció elfogadásába. Nem foglalkozom vele, a kérdésével annál inkább és egy kisebb méretű elképedést költöztet a képemre, ami a hátrébb dőlésben, a szempárom elvezetésében merül ki, mialatt visszatuszkolom a helyére a szemforgatási ingerem egy mély lélegzetvétel kíséretében. Egyéb kérdés? Állják a biztosítót, ami fedezi a hősködést és jó adag summát ad a hozzátartozóinknak, ha megdöglünk?
- Egyet értek, hogy eltérő tapasztalatokkal rendelkezünk. Másra lettünk kiképezve, a magamban nevében beszélhetek csak.. – a másik kettő nevében nem, akikre futólag odasiklik a pillantásom. - ..hogy kiküldetésről az Ön által említett kontextusban szó sem volt az Akadémián. Kihelyezésekről, váratlan helyzetekről volt, de erről nem. Tudtam mire vállalkozom, amit most egyáltalán nem mondhatok el. A háttereinknek alaposan utána néztek.. - máskülönben mi alapján válogattak volna, nem? Ezt nem vonom kétségbe, csak baromira nem értem mit néztek, ha itt kötöttem ki.
- ..és kaptak egy alapos képet rólunk, ezután muszáj megkérdeznem: mégis hogyan jutottak döntésre kit hívjon ma el? – ahogy előzőleg hallgattam biztosra veszem sejtette felvetődött bennem még jócskán kérdés, amit nem tettem fel. Ki nem állhatom a félinformációkat és a süketelést, a körmönfont barokkozást vagy a dolgok jobb színben való feltüntetését. Pont emiatt sem értem őket. Családi helyzet, kapcsolat, az ügyek, amikhez közünk volt, jelentések, mind orvosi, mind hadnagyi, et cetera, mind ott kell szerepeljenek és összeegyeztethetetlennek találom az én aktámat az ő elképzeléseikkel. Baromira nem illik rám az egyedülálló és törtető jelző, akit könnyen megfoghatnának a reklámjukkal. Kíváncsian csavarom le ismét a kupakot a palack tetejéről és beleiszok a vízbe: nem várhatja azt, hogy alig-ismeretséggel, a bizalom tiszteletszintű meglétének fényében másként álljak hozzá, ne ennyire kritikusként az elhangzottakhoz.

Hosszabb ideig nézek Harper őrmesterre, mint szükséges, tekintetemben némi derűvel és figyelemmel mindenképpen.
- Mikor is járt az Akadémiára, Harper őrmester? A világ folyamatosan változik, ezzel együtt azok is, nem csak a technológia, akik ellen megvédjük a hazánkat, azok polgárait. Ha nem alkalmazkodunk, megdöglünk, a rendvédelmi szervekbe feleslegesnek fogják tartani a pénzáralmást az adófizető állampolgárok, ha nem látják elég hatékonynak őket.
Eldönteni, hogy Harper őrmester most csak a kukacoskodó napját éli, esetleg a reggeli kávéja nem érkezett meg, vagy alapvetően ilyen, abból a szempontból lényegtelen, hogy számomra sok információt ad mindez. Szükségem van az ilyen információkra, hogy tudjam, mire számíthatok kiküldetésben.
- El tudná pontosan mondani, miért is választotta ezt a hivatást? Hogy mi alapján dönti el éles helyzetben, hogy kit kell lelőnie, azért, hogy a mellette lévőt megmentse?
Érdekes Harper őrmester, s a kérdéseit nem csak piszkálásból teszi fel. A válasza viszont számomra már most sejthető. Előítéletes nem vagyok, a saját válasza alapján fognak történni a jövőben dolgok, s nem fogom addig befolyásolni, az már megtörtént azzal, hogy idehívtam.
- Mint ahogy ön is jelezte, van, amit egyáltalán nem mondhat el. Ennek értelmében, a dolgokba mélyebben beavatni csak akkor tudom Önöket, ha igent mondanak. Nem erőszak, nem kényszer, hátrány nem éri Önöket, ha nemet mondanak, de még több információt s lehetőséget, ha igent. Fél percük van a döntésük kifejezésére – nem véletlenül mondom így, kaptam már feltartott középső vagy éppen hüvelykujjal választ, amit nemnek vettem, s nem sértésnek, hiába szánta annak.