HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Vizsgáló

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Vizsgáló
Hétf. Márc. 28, 2016 5:29 pm
 



 

First topic message reminder :






A hozzászólást Admin összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 30, 2018 1:04 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Cornelia H. Waldorf-Jones
Inaktív

Avataron : Miranda Kerr
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Szer. Feb. 08, 2017 8:25 pm
 



 


Charity & Cory

Yes, you are pregnant…




A szőke színésznő helyzete újdonságszerűen hat rám, mert eddig egyik betegemmel se voltam túlontúl kommunikatív a szükséges párbeszéden kívül. A terhessége, vagy éppen a hasonló helyzet, hogy ő sem gondolt volna arra, hogy babát vár, váltja ki a szimpátiámat, de az is lehet, hogy a hormonok ugrálása miatt jutottam el arra a szintre, hogy már egy kővel is együtt érezzek, mert ezt hozza ki belőlem a várandósság. Az arcmemóriám nem olyan jó, de leesik a tantusz, hogy láttam már egy sorozatban. Úgy tűnik, hogy nekem jutnak a híres emberek ebben a kórházban, meg a fóbiák, melyekről nem nyilatkozhatok az újságoknak.
- A stressz meg a színészkedés szerintem kéz a kézben jár, és ha az ember hozzászokik, akkor is az élet produkálhat szokatlan helyzeteket. Semmiség, és ajánlatos pótolni a kiesett adagokat, mert sokkal könnyebben fognak indulni a reggelek is, sőt az ilyenfajta görcs nullára redukálható le. – kitör belőlem az okoskodás, de elvégre azért vagyok itt, hogy jó tanácsokkal lássam el, és felhívjam a figyelmét a teendőkre. A magam bajából tanulva osztom meg a véleményemet vele, ki tudja, neki is beválthat, ami nekem működött az elején. Ha nincs dr. Roux, akkor aznap éjjel el is vetélek. Nem hiszem, hogy megtudnám mondani, hogy melyik a jó, de határozottan a terhesség mellett kell maradnom, és a felénél se járok. Később minden ok nélkül fogok sírva fakadni, vagy leszedni másnak a fejét? Állítólag már most is elviselhetetlen vagyok, akkor mi lesz a második trimeszterben?
- Igen, az vagyok. Egy kicsivel előrehaladottabb az én állapotom, de közel vagyunk egymáshoz. – mosolyra húzódnak az ajkaim, és eligazgatom a köpenyemet, de úgyis hamarosan látszódni fog, így még letagadni se fogom tudni. Remélem nem lesznek megátalkodott gyakornokok, akik ezáltal akarják benyalni magukat nálam….mert az összeset felakasztom egy vasszögre.
- Szép név, én a sajátommal nagyon sokáig nem voltam kibékülve, de aztán be kellett látnom, hogy járhattam volna rosszabbul is. Sunshine…és hasonlók. – a kipakolt eszközöket eltüntetem, nem hiányzik, hogy az értékelésemben a hanyagság is szerepeljen. Nemsokára elkezdődik a verseny a rezidensek között, és akkor alapból hátrányból indulok, mert plusz egy fővel kell a ringben maradnom, aki ráadásul a nap huszonnégy órájában csak hátráltat.
- Jaj, nem hiszem, és én meg főleg nem ítélkezem. – nem tudom miért, de viccesnek találom, hogy ennyire zavarba jön.
- Ha nem jönne össze, és már sokadik alkalommal próbálkoznánk…én se gondoltam volna rá, pedig orvos vagyok, és eléggé maximalista is. Egyetlen alkalom is elegendő hozzá…én már csak tudom. – sóhajtok egyet, de abba már nem avatom bele, hogy tulajdonképpen az egyéjszakás kalandom végeredménye a hasamban növekvő élet.
- Máris hozom a vizet. – odaadom neki a mentőzacskómat, és a csaphoz sétálok át. Az automatáig lusta vagyok elmenni, ezért töltök neki egy műanyagpohárba, de a művelet közben meg kell kapaszkodnom a kérdése hallatán.
- Orvosi körökben szinte ez már lehetetlen lenne, de ha nincsen szervi probléma, és a hormonok se borultak fel, akkor csak egy magyarázat van…a rossz időzítés, és a rossz partner. Nem kellene a véleményemet elmondanom, de úgy gondolom annak sosincs jó vége, ha valamit nagyon akarunk, vagy nagyon megtervezünk… - hoppá Cornelia saját magad ellen beszélsz, te nőszemély! A pohárral a kezemben térek vissza hozzá, és nyújtom át neki.
- Nekem első alkalommal összejött, de én Char nem akartam őt. Ez is egy különleges helyzet. – hallgatok el, és az ölébe fektetett zacskóból csenek el két szemet.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
avatar
Média és művészet

Avataron : Candice Accola
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Csüt. Márc. 09, 2017 2:11 pm
 



 

- Azt hiszem, egy darabig egyébként is hanyagolni fogom a munkát, hogyha befejeztük a mostani projekt munkálatait. – Vigyáznom kell magamra, ez tiszta sor, és veszítettem már el úgy babát, hogy egy forgatáson megütöttem magam, az sem vígasztalt, hogy az orvosom szerint a magzat nem élte volna meg a 12 hetes kort sem. Most nem fogok kockáztatni, fogalmam sincs, mi célja az égnek ezzel a szó szerint égből pottyant gyermekkel, de mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy egészségesen a világra jöhessen. Szerencsére az új filmemben nincsenek olyan jelenetek, amikben megsérülhetnék, de ettől függetlenül beszélni fogok Annával az ügyben, hogy lehetőség szerint kímélő üzemmódban működhessek a végéig. A tanácsait természetesen meg fogom fogadni Corneliának, lévén mégiscsak orvos, gyanítom nem ismeretlen terep ez számára, és mellesleg mint kiderült frissiben, állapotos ő is. Ez azért mosolyt csal az arcomra, magam sem tudom mire vélni, de talán azért, mert kicsit olyan érzés, mintha nem lennék egyedül.
- Fogalmam sincs, miért, de ez valahogy indokolatlanul megnyugtatott. – Nem gratulálok, én sem viselném jól az ilyesmit, lévén nem terveztem, még sokkhatás alatt állok, arról nem beszélve, hogy fogalmam sincs, mit fogok mondani Russelnek. Borzasztó belegondolni az egészbe, éppen ezért inkább nem teszem, csak itt maradok szépen a jelenben Coryval. Sokkalta egyszerűbbnek tűnik.
- Úristen, fogalmam sincs, hogy ilyet miként adhat bárki is a gyerekének, bár, néha az én véremet is szívták miatta, de ennek ellenére szeretem. – Gyerekként azonban határozottan nem értékeltem ennyire, de olyan másként képes az ember felnőtt fejjel látni a világot, mint tojáshéjjal a fenekén.
A szavaira felsóhajtok, na, legalább azt nem mondhatom, hogy az első alkalommal jött össze, ami azt illeti, elég sokat kellett önfeledten szexelni hozzá, bár ennek a gondolata is merőben zavarba ejt, egyik pirulási hullámból a másikba esek. Egyetlen alkalom… gyanítom, magáról beszél, és persze, tudom, hogy lehetséges, de annyira fura, hogy vannak, akik évekig próbálkoznak, és semmi, meg vagyunk mi, akiknek próbálkozni sem kell. Vagyis, én voltam mindkét oldalon. Akaratlanul ugyan, de felmerül bennem, hogy mi lett volna, ha Zacknek meg nekem hamar összejön. Vajon az indokolta volna a sírig jó kapcsolatunkat, vagy ugyanúgy tönkrement volna, ami egykor szép volt?
- Mindegyik lombik volt. Lett volna. Mostanra már én magam is úgy gondolom, hogy túlzottan akartuk, illetőleg sajnos a partner sem volt megfelelő. – Igaz, ilyen szempontból Russell sem az, már a gyerek puszta gondolatától is kiakadt, amikor kiderült, hogy nem védekezek. Kötve hiszem, hogy ugrálna örömében a dologtól. Az ellenben tény, hogy mellette szerintem fényévekkel jobban éreztem magam, mint a férjem mellett bármikor.
- Köszönöm szépen! – Átveszem a vizet, aztán bele is kortyolok, jól esik, ahogy végigcsorog a torkomon.
- Én sem merném kijelenteni, hogy akartam… de… ha már itt van, akkor marad is. – Mosolyodom el, és jól esik a lelkemnek az a most születő kis sorsközösségünk csemegézgetés közepette. Nem akartuk, de így alakult, és ahogy így Corneliát elnézem, ellene ő sem fog tenni semmit, de megkérdezni nem merem, ennyire még nem ismerem, nem volna szép dolog. Meg aztán, tényleg nincs hozzá közöm, viszont azt a lelki megtörtséget nem látom benne, ami a saját lelkem tükreiből is visszaköszön olykor. Ő még nem veszített el gyermeket, akár vetélésről, akár abortusztól legyen szó. Az minden nőben ott marad, az biztos.
Ideje volt mennem, úgyhogy megköszöntem neki mindent, és kértem időpontot Dr. Rouxhoz az információs pultnál, jobb lesz, hogyha mielőbb meg tud nézni ő is.

//Köszönöm szépen a játékot! <333//
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Szer. Márc. 15, 2017 10:09 pm
 



 





játék vége





Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Inaktív

Avataron : Emilia Clarke
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Kedd Május 02, 2017 2:03 pm
 



 

 
Lily & Sava



Igazság szerint semmi hangulatom nem volt bemenni a kórházba ma délelőtt, de szerintem ezzel senkit nem lepnék meg. Ki a fene az, aki szeret kórházba járni? Jó, biztosan vannak olyan csodabogarak is, de nekem valahogy nagyon nem akaródzott, már csak azért sem, mert féltem attól, hogy mit fognak ott mondani nekem. Meg különben is, az a szag, a sok beteg, a rossz emlékek, és a várakozás teljesen fel fogják őrülni az idegeimet, ezt már előre tudtam.
Ennek ellenére beültem abba a francos taxiba – mert még mindig nem igazán volt bátorságom vezetni -, és meg sem álltam a kórházig. Már jó ideje be kellett volna jönnöm kontrollra, ahogyan a lelkemre kötötték azt Los Angelesben az engem kezelő orvosok, de húztam az időt. Hiába tudtam, hogy szükséges lenne bejönnöm és intézkedni az ügyem érdekében, úgy voltam vele, hogy ha egy kicsit nem veszek róla tudomást, akkor hátha nem is áll fent maga a probléma. Tudom, hogy ostobaság, és nem is akartam teljesen a homokba dugni a fejemet, de vészmegoldásnak megfelelt.
- Megjöttünk, Kisasszony! – gondolataimból a sofőr hangja zökkentett ki, mire automatikusan összerezzentem egy kicsit. Kapkodva húztam elő néhány bankjegyet, és miután átadtam neki, mosolyogva búcsúzott tőlem. Valószínűleg sejtette, hogy nem sok kedvem volt becaplatni a város első számú egészségügyi intézményébe, de bölcsen nem tette ezt szóvá. Talán annyira kiakadtam volna rajta, hogy fogom magam, és inkább visszavonulót fújok. Csak és kizárólag magammal csesznék ki, ez abszolút nyilvánvaló volt számomra is, de nagy úr a félelem.
Míg befelé tartottam, győzködtem magam arról, hogy én bizony nem félek. Inkább csak tartottam ettől, de ez minden, az még nem olyan nagy szégyen, ugye? Akkor miért éreztem magam mégis röhejesen? Rég nem voltam már kislány, hogy tartanom kelljen az orvosoktól, még ha nem is rajongtam a gondolatért, hogy el kellett látogatnom egyhez. Egyszerűen muszáj volt kezelőorvost találnom, amíg Seattle-ben leszek, márpedig az elkövetkező egy évben ez nem fog változni ugyebár.
Nagyjából egy óra várakozás, és fél órás ügyintézést követően végre újra bent voltak az adataim az itteni rendszerben, és felvettek a mostani problémámmal. Teljes stresszben, feszülten várakoztam hát a vizsgálóban, hogy megérkezzen az engem kezelő orvos, akinek a személyéről még csak fogalmam sem volt. Igazából kedvem lett volna felpattanni azon nyomban, és meg sem állni a bejáratig, ahonnan könnyedén oldhatnék kereket. De nem mennék vele semmire, csak hátráltatnám a saját gyógyulásomat, úgyhogy végül kényszerítettem magam arra, hogy meg bírjak ülni a fenekemen. Ez nagyjából két percig működött is, aztán az ablakhoz sétáltam, és onnan bámultam ki a zöldellő parkra, és a távolabb haladó forgalomra.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Hétf. Május 08, 2017 6:28 pm
 



 




Játék vége



Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Szomb. Jan. 20, 2018 12:33 am
 



 





Karácsony óta majdnem egy hónap is, hogy eltelt mostanra. A friscoban történtek óta beköltözött a mindennapok közé egyfajta apró, megfoghatatlan aggodalommal átszőtt feszültség – a részemről legalábbis –, ami nem elég ahhoz, hogy folyamatosan a felszínre bukkanjon, de ahhoz igenis, hogy érezni lehessen..
..mert aggódom és félek is, de amíg semmi biztosat nem tudok, addig butának tűnik már maga az érzés is, mégsem tehetek róla vagy ellene.
A hazaérkezés után, ahogy vége lett az ünnepeknek, időpontot kértem az orvosomhoz, lehetőleg minél előbbre, de az év vége miatti szabadság meg munkavégzés iránti lapos kedv és a meglévő betáblázódása miatt, csak mostanra sikerült elérnem, hogy fogadjon is. Persze, akár mehettem volna máshoz is, de attól szeretnék választ kapni, aki egyfelől felállította a diagnózist, ami szerint elvileg lehetetlennek kellene lennie annak az állapotnak, ami miatt az éves látogatás előtt vagyok kénytelen beállítani, másfelől pedig.. bízom is benne. Évek óta ismerem.
Kicsit nyomott kedvvel teszem le a huszonnégy órás műszakot, amit mások a fáradtságnak tudnak be és nekem ez így pont jó. Még csak az hiányozna, hogy bárkinek is magyarázkodni kelljen. Egyelőre mondjuk nincs is miért.
Mivel a beosztásunk szerint így is-úgy is reggel végzünk mindketten, a tűzoltóállomás előtt várok az ismerős autóra, na meg persze az azt vezetőre. Megigazítom a vállamon függő táskát, amiben a holmim van és fázósan szorítom magam köré a kezeimet, amiket csak akkor emelek el, amikor odaintek a szállingózó társaimnak, akik egyre másra hagyják el a parkolót és indulnak haza vagy a dolgukra, kinek mi akad éppen.
Amikor meglátom felbukkanni a várt járművet, közelebb sétálok az úttesthez. Így elég csak egy pillanatra megállnia, addig be tudok ülni mellé és már mehetünk is tovább, nem húzva az időt feleslegesen.
- Szia, jó reggelt! – csapom be magam mellett az ajtót és egy futó csók erejéig hajolok hozzá, aztán a biztonsági öv után nyúlok. - Milyen műszakod volt? – halk kattanás jelzi, hogy bekötöttem magam és immáron a tekintetem is visszatalál hozzá. A szemkontaktus viszonzására nem nagyon számítok, leginkább azért, mert a volán mögött ül. A válltáskámat a hátsó ülésre szórom el a válasza alatt. Figyelek rá ugyan, de nehéz uralkodnom a megtett mérföldekkel együtt növekvő aggodalmas feszültségemen. Tartok attól, amit az orvos mondani fog - mindegy mi legyen az - és a kórház felé vezető úton egyre inkább erősödik ez az utált érzés bennem.
A leparkolást követően nem nyúlok azonnal az ajtó nyitása után. Kell pár másodperc, amíg összegyűjtöm a bátorságom és kiszállok.
- Be akarsz jönni vagy inkább megvársz itt, amíg végzek? – fordulok felé még azelőtt, hogy beereszteném a kinti hideg levegőt az autó belső terébe. A döntés teljes mértékig az övé, megértem, ha nem szeretne a rendelőig eljönni én se szeretnék a helyében meg amúgy se, de muszáj és szívesebben maradna itt, de azt sem bánnám, ha esetleg mégis úgy döntene, hogy bejön. Mindenesetre addig nem indulok meg, amíg nem tudom, hogy miként is fog dönteni.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Szomb. Jan. 20, 2018 3:18 pm
 



 

Az orvos megerősítéséig a sötétben tapogatózunk a magunkban tartott kérdésekkel és aggodalommal. Az ő szava lesz a döntő és addig ezerszer is elszúrnám, ha komolyabban akarnánk beszélni arról mi lesz, míg alátámasztást nem kapnak a teszteredmények. Tartottam a számat, figyeltem, hátha meglátom a jeleit annak mire van szüksége az adott időszakban, így igyekeztem az eltérő beosztásainkhoz mérten legalább egy pohár vizet odahelyezni az éjjeli szekrényére, hogy lefekvés előtte megigya. Ugyanígy egyet rendszeresen odakészítettem a reggeli kávé mellé. A rutindolgokat nem vettem át tőle, a részemet kicsivel jobban igyekeztem kivenni a háztartásból, ámblokk mindenből a munka mellett megmaradó energiám függvényében, túlzásba mégse estem. A felső polcokon lévő dolgokat még mindig úgy veszi le, hogy feláll a pultra, szóval.. Ha kellett; ott voltam.
A kiesett hónapok miatt közel sem egyszerű visszaszoknom a váltott műszakokhoz. Csak néhányszor osztottak be éjszakai műszakra és ez nem bizonyult elégnek, a szervezetem még nem állt át a nappali alvásra, idő kell hozzá csak rohadtul remélem nem sok. A munkaidő leteltével majdnem bealudtam a zuhany alatt és az azóta eltelt egy óra alatt már két nagy adag a lóhúgy koffeintartalmával felérő kávét fogyasztottam el. A harmadik, pedig a pohártartóban pihen, még melegen, mellette egy összegyűrt papírzacskó árulkodik a vacsorám – vagy reggelim, részletkérdés – maradékáról. Értelmetlen lett volna hazaugrani ezért és felrázni az alvókat, főleg Zach-et, hogy hiábavalóan lelkesedjen azért, mert a megbeszéltek ellenére mégis el tudom vinni az óvodába. Nincs így. Az időkiesés túl nagy lett volna, nem értem volna időben a tűzoltóság épületéhez, késésben lettünk volna az orvoshoz nagy sokára kapott időpontról..
A közel lévő parkolóban állt szándékomban leállítani a motort, megvárni, amíg kiér, de az éledő forgalom miatt minimálisan kések és észreveszem ahogy az út szélénél várakozik. Útban közelebb esik. Félrehúzódok, lassítok, megállok, hogy be tudjon szállni és oldalra hajolok az ajtót kilökni, egyúttal a papírgalacsint is felkapom. Ideiglenes helyéül a hátsó ülést nevezem ki a levedlett kabátom mellett. A látottak alapján még jó, hogy fűtöm a belteret.
- Szia. – a rövid üdvözlés csattanásáig kissé az ő felén maradok, utána rendesen visszahelyezkedek az ülésbe és oldalra tekintek, besorolhatunk-e a másik sávba, amíg ő beköti magát. ..végül gázt adok. - Sűrű. Az emberek újonnan nem alszanak vagy nem tudom mi van velük.. – a Madison-on lévő lezárás és az abból adódó dugó miatt másik útvonalon kell mennünk. Frontális ütközés. Csak, hogy egyet kapásból említeni tudjak neki közvetlenül a munkaidőm letelte előttről, aminek a következményét alig, de érezhetjük. A többi riasztás már apróbb, magánjellegűbbek voltak. Mászkálós és civilbékítősebb inkább, mint melós.
- A tied? – a kérdést természetesen visszadobom a zanzásabb beszámoló után, amiben a körzetben lévő lakóházi tüzet is szóvá tettem. Hallottuk a rádióban, feltételezem ők mentek ki. (…)
A szemem sarkából oda-odanéztem ellenőrzőleg, mielőtt a kórházhoz értünk volna. A kávéra nem hívtam fel külön a figyelmét; ha kívánta és jelenleg nem fordulna fel legszívesebben a gyomra tőle, nyugodtan elvehette. Máskülönben a motor leállítása után én fogom és érzékelve a kevés várakozásra való igényét nem azonnal szállok ki az autóból. A kérdés meglep, de a jelét igyekszem palástolni. Csak a szemöldököm ugrik meg kissé. Felé fordulok, a balomat egyelőre a kormányon hagyom.
- Zavar, ha megyek? – a fuvar felajánlásakor nem kérdeztem rá, ez igaz, természetesnek tekintettem, hogy nem csak kidobom és idekint megvárom az orvosi konzultációt, de ha kényelmetlenül érintené a jelenlétem.. Nem szívesen, de elfogadom, tiszteletben tartva itt maradok. Magamban, pedig minden hatvanat százhúsznak számolok.. Az idegességével nincs egyedül, akkor se, ha tényleg tartom magam ezügyben és nem engedem kiütközni. Remélem ezt sejti és figyelembe veszi. Idekint várakozni, amíg megkapja a válaszokat.. Nem örömmel tenném.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Szomb. Jan. 20, 2018 6:26 pm
 



 

Az apró változások nagyjából már az elején feltűntek; a rendszeresen odakészített pohárnyi víz, a felső polcról kérés nélkül levett dolgok vagy a szintén nem egyszeri eset, amikor a tiszta holmik lekerültek a szárítóról, át a kosárba, amíg Zach kért valamit és nagyjából az első pár mini zokni leszedése után ott kellett hagynom félbe az egészet. Vagy a vacsi romjainak eltüntetése és a mosogatás bevállalása, amíg esti mesét olvastam a kiskorúnak a mindennapos rutin részeként. Eddig sem éreztem úgy korábban, hogy ne segítene be eleget, de most valahogy mégis többet vállalt át, ami hihetetlenül jól esett. Kimondott vagy kimutatott hálával, ellenkezés nélkül fogadtam el. ..és azért is ugyanígy éreztem, hogy nem feszegettük a bizonytalan kérdéskörét, nem futottunk bele értelmetlen feltételezésekbe és mi lesz, ha.. kezdetű végtelen találgatásokba.
Cserébe, a figyelmesség viszonzásaként, amikor éjszakázásból jött haza, igyekeztem úgy szervezni Zach napját, hogyha éppen nem volt ovi – még a szünet alatt vagy hétvégén –, ne otthon legyünk, hátha a csendes házban könnyebben összejön a nappali alvás.
A tenyerem mögé rejtve nyomok el egy ásítást várakozás közben. A hideg levegő ébren tart, de kétségtelenül fáradt vagyok. Az utóbbi időben az extra segítség mellett is. Még egy megerősítő tünet a többi mellé.. Nem alszom érezhetően többet, de vágyom rá. Plusz a kávéról teljesen le kellett mondjak, mert továbbra sem bírom vagy kívánom. A tea pedig.. nos az mégsem kávé, nem igazán tart éberebben.
Intek neki mielőtt lassítani kezdene, bár őt még nem annyira látom, az autót szúrom ki a forgalomban a többi között. Megállás és az ajtó nyitása után alig pár másodperc, amíg beülök. Az üdvözlés és a biztonsági öv bekötése után nem kezdem levenni sapkát vagy a sálat, hiába van itt azért jóval melegebb a kinti időhöz képest.
Érzem a kávé illatát, aztán a poharat is meglátom, közben pedig arra figyelek, amit a műszakjáról elmesél. Próbálok nem nagyon tudomást venni az egyre inkább a gyomromat összeszorító feszültségről vagy idegességről, ami a kórház felé elhagyott utcák számával együtt arányosan nő.
- ..és, hogy bírod, jobb mostanra valamivel az éjszakázás? – van egy olyan érzésem, a közöttünk lévő pohárban nem a mai első adag koffein lötykölődik, de biztosra persze nem tudhatom. Tavaly ilyenkor, emlékszem milyen rossz volt visszarázódni a váltott műszakokba és végigcsinálni őket.
- Egy kigyulladt lakóház és egy gázszivárgás a város másik felén még az éjjel, hajnalban pedig egy baleset. Vajon ki nyerte meg, hogy bemásszon a szellőző aknába az alkohol gőzös kamaszért, mert rajta kívül más nem fért be a szűk helyre? Egy élmény volt.. – felcsapom a kezem a megválaszoláshoz és talán nem kell hozzáfűznöm, hogy a kölyök még mindig részeg volt, amikor kiszedtük onnan. Az épülettűz pedig valóban az volt, amit ő is említett az előbb. Átlagosnak ítélem különben, három riasztás nem kiemelkedő, bár nem is kevés valójában, mert egyik eset sem volt a gyorsan letudható kategória.
(…)
Amikor felajánlotta, hogy elhoz, rögtön elfogadtam és megköszöntem, jól esett a felvetés. Abba viszont már valahogy nem gondoltam bele, hogy be is akar-e jönni velem vagy inkább azt kihagyná vagy tulajdonképpen ezen a ponton túl, hogyan is legyen tovább. A mimikáját látva kissé elbizonytalanodom abba a tekintetben, hogy mennyire volt jó dolog feltenni az iménti kérdést, viszont visszaszívni vagy meg nem történté tenni már nem tudom. Előbb megrázom röviden a fejem, a válaszom előfutáraként. - Nem, egyáltalán nem zavar. ..igazából örülnék neki. – nem toldom hozzá, hogy de nem muszáj, ha tényleg szeretne jönni, nem akarom lebeszélni róla. ..és hát jobban is érezném magam tőle, ha nem egyedül kellene végighallgatnom, amit majd a doki mondani fog. Mindegy mi lesz az, valami nincs rendben és azt hiszem egy kicsivel könnyebb lesz szembenézni vele, ha ő is ott van.
Kinyitom az ajtót és a hátsóülésre bedobott táskát is kihalászom a kiszálláskor, hogy azt a csomagtartóba pakoljam át. Marhára nem hiányozna, ha valami idióta azt feltételezve, hogy érték van benne, betörné valamelyik ablakot. Ezt letudva részemről indulhatunk be az épületbe. Nem nagyon vagyok beszédes kedvemben, a megtett lépések pedig kicsit sem engednek a belső feszültségemből. Félek.
Nem szükséges megkérdeznem melyik emeletre kell mennünk, nem először járok itt. Időben érkezünk nagyjából vagy legalábbis nem annyival előbb, hogy hosszasabban várakozni kelljen majd. Az orvos rendelője elé érve leveszem a kabátomat, a sapit és a sálat is és az egészet felakasztom a váróban, aztán leülök az egyik szabad ülőhelyre. Nem is veszem észre, de az ölembe ejtett jobbommal a bal kezem ujjait kezdem piszkálni. Nem telik bele néhány hosszabb percbe sem, amikor egy mélyebb lélegzetvétel a tüdőmből való lassú kieresztése közben nyílik az ajtó és a nálam úgy egy évtizeddel idősebb orvosom lép ki rajta.
- Miss Collins? - felállok a nevemet hallva és egy Jó reggelttel köszöntöm. A kezében tartott tabletből, amin a betegkartonok vannak, ekkor pillant fel és különösebb jelzés nélkül is leesik neki; nem egyedül jöttem.
- Jó reggelt maguknak is. Erre tessék. - mutat vizsgáló belseje felé, a képén kedélyes mosollyal és szinte levegővétel nélkül folytatja;
- A kísérője is bejöhet, ha szeretne. Jöjjenek csak. - ránk – pontosabban inkább Ronra – bízza a döntést bejön vagy marad, előre indul és legközelebb akkor folytatja, amikor az ajtó már becsukódott mögöttünk.
- Üdvözlöm, a nevem dr. Jordan. - a bemutatkozás értelemszerűen nem nekem szól, hanem a mellettem levőnek.
- Foglaljanak csak helyet. Miben segíthetek? - a kezével int a székek felé és ő is leteszi magát az íróasztala mögé és érdeklődő tekintettel vár.
- Van egy csokornyi pozitív terhességi tesztem és egy másfél éve kapott diagnózisom arról, hogy nem lehet gyerekem. – egyből a lényeggel kezdek, a körítés ráér még. A fehér köpenyt viselő szemöldökei meredeken szaladnak feljebb a homlokán.
- Nos, ez valóban meglepő, ismerve az ön esetét. Már értem a problémát. Szaladjunk végig pár kérdésen és utána megvizsgálom és vért is veszek, rendben?! Utánajárunk mi történik magával. - bólintással jelzem, hogy így rendben lesz. Nem tart sokáig, amíg elsorolom az egyéb tüneteket és még pár válaszon is átmegyünk. Miközben beszélek, végig az ujjaimat babrálom és nem mondhatni, hogy akár egy kicsit is nyugodtabb lennék az idő múlásával.
- Ezzel meg is volnánk, most csinálok egy ultrahangot, ha megengedi. Oda kellene felülni, hátradőlni, a felsőt feljebb húzni, a nadrág derekát pedig lejjebb igazítani. - amíg én hallottaknak teszek eleget, addig ő az ultrahang gépet állítgatja be.
- Ha szeretne, odaléphet Miss Collins mellé. - fordul Ron felé előbb, majd vissza hozzám.
- Kicsit hideg lesz. - figyelmeztet a zselé előtt, és egy perc múlva az áttetsző gél a géppel együtt a hasfalamon szánkázik. Keresztül a lőtt sebből maradt hegemen is. Dr Jordan arca pedig hosszúra nyúlik a monitor figyelése közben, amit egy rövid hümmentéssel is alákommentál.
- Mi az? – hirtelen bukik ki belőlem a kérdés, mert, amit látok és hallok az valahogy kicsit sem tetszik.
- Az ott nagyjából.. - mutat arra részre, amit látni kell. - ..a mérete alapján egy 9 hetes magzat. Ön babát vár. - mintha jeges vízzel öntött volna nyakon, nagyjából ehhez tudom hasonlítani az érzést, amikor közli, hogy mit lát. Ami inkább csak egy foltnak tűnik innen és hirtelen nem nagyon megy megszólalni sem, mert nem értem, hogyan?! A döbbenet, a korábban elvégzett tesztek ellenére is, amik eredményt mutattak, ott van a vonásaimon. A képernyőtől elszakítva a tekintetem pedig lassan Ron kékjei után kezdek kutakodni.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Vas. Jan. 21, 2018 2:39 pm
 



 

A hajnali hazaesések utáni nyugalmat nem tudtam elégszer megköszönni, ahogy azt sem tudtam elégszer elmondani, hogy nem kell néhány óránál tovább a városban vagy máshol lekötnie a kölyök enyémhez képest másik végletmennyiségű energiáit. Egy nagyobb bevásárlás például szinte mindig lefedte az alvásigényemet. Három, jó esetben négy óránál többre úgysem voltam képes, ami viszont nem rossz arány ahhoz képest átlagban egyikünk sem a megszokott mennyiséget tölti öntudatán kívül állapotban az ágyban. Most, hogy már nem vagyok házba száműzött konyhatündér másabb formában is hozzá kell szoknunk Zach napi rutinjának megtartásához, amihez hozzátársul a karácsony óta fesztelenül tarkónkat kaparó feszültség.. Gyanúm szerint a kórház után még ennyi alvásról sem beszélhetünk, ami az én esetemben még hagyján, de Jacks műszakja huszonnégy órát ölelt fel és egyelőre fogalmam sincs volt-e lehetősége odabent ledőlni ez idő alatt.
Az ásítást látva ebben a kérdéskörben nem leszek beljebb. Gyakoriak nála a szájnyúlások, amiknek az ingere engem is elérne, ha az ajtónyitás alkalmával nem szökne be a hideg további élénkítő hatással a vezetési kényszer mellett.
Megszívom a tüdőmet és ugyan előre nézek abban a pillanatban, de az oldalirányú fejdöntés, kis mértékű vállrándítás elég beszédesek az arckifejezésem helyett.
- Valamivel jobb. - elhanyagolható mértékben.. A legelső alkalomhoz képest, az előzőhöz már nem. - Egy hónap még talán és visszaállok rá rosszabb esetben. Addig úgyis annyit húzzák az agyam, hogy ne aludjak be. – megforgatom a szememet, mert a harmadik viccnél is rohadtul untam már, mostanra pedig már a számát sem tudom annak hányszor sütik el ugyanazt csak más megfogalmazásban. Néha megfordul a fejemben valójában nem-e értelmi fogyatékosok. A Vajon (…) belekezdésnél röviden ráfordítom a tekintetem és ahogy vizualizálom a jelenetet konszolidáltan elröhögöm magam, majd rendezem a fizimiskám.
- Ezt kérlek részletezd, rendesen el akarom képzelni. – az okok.. Nem, nem, az agyamat nem bomlasztanám egy ittas hülyegyerek motivációjának megismerésével hogyan került bele a szellőző aknába. A kapálózó lábak elkapása és kiszedése ellenben megér egy misét az ő szemszögéből. (…)
A válaszát hallva puhán kiengedem a fogvatartott levegőt. ..akkor miért kérdezted meg? Sokat mondón tekintek rá, miközben felé hajolok, hogy a kormányt tapodó kezemmel ráfogjak a kilincsre, átmeneti támaszpontként és utána felé dőljek rövidebb csókra.
- Akkor megyek. – a mondat végére érve kattan a központi zár, a résen, pedig betolakodik egy kinti fuvallat. Ezt megbeszéltük, úgyhogy ha határozottan is, de azért finomabban jelzem; menjünk. Tisztában vagyok vele közel sem olyannyira nyugodt, mint amilyennek látszik. Én sem vagyok az. A kiszállását az enyém követi, a kávéval a kezemben és amíg ő a táskát bedobja a csomagtartóba a vállamra kanyarítom a kabátot, odabent jó volt nélküle, de idekintre ez már nem vonatkozik, pulóver ide vagy oda.
A beszélgetést nem erőltetem az út alatt, igazság szerint fogalmam sincs miről lehetne egyáltalán, ami nem növelné szükségtelenül a feszültséget vagy tenné kínossá a kényszerességénél fogva a csend megtörését. Meghagyom, hadd telepedjen közénk, de ez nem jelenti azt ne lennék ott. Az emeletre tartó liftben ennek tudatosításaként megdörzsölöm kicsit a vállát, a felesleges rétegektől való megszabadulás után, pedig szétválasztom a rossz szokásaként egymást babráló kezeket. A kávét már a folyosóra érés előtt megittam és kidobtam, a szabad balommal a telefonom hangerejét veszem le, mire pont szólítják Jacks-t. Ha egy perccel később jön a doki valószínűleg már az oldalamat fúrná a kényelmetlen érzés a hely hangulatától.. A tartott kezet elengedem a felállásakor, amit csak később követek, leginkább az orvos köszöntési módjának következményeként és biccentésbe tömörítem a viszonzását. A menetben hátra maradok, intézem az ajtó becsukását.
- Szintén, Dwayne Harper. – kevés szóra szorítkozom a kézfogás eszközölés előtt, mert akárhogyan is nézem, a nőknek bizonyára nagy segítség ez a kedves-nyájas stílus, de engem marhára irritál. Ezt igyekszem maximálisan elnyomni magamban, mialatt a prezentált székek bal szélsőjén helyet foglalok; csak kísérőként vagyok jelen, nem nekem kell megfeleljen a személye. Hála az égnek.
A rövid ismertető interjú alatt főleg a mellettem ülőt figyelem, csak röviden és futólag tekintek a férfira a kérdéseinek feltevésekor. Egyelőre úgysem hangzik el semmi olyan a szájából, ami érdekelne és csillapítaná a kíváncsiságunkat vagy az aggályokat. Csak a vizsgálat említése pöccintette meg ezt a mértéket, illetve később az ultrahang szóba hozása. Az eltelt idő miatt nem lenne lehetséges mit látni, amivel tisztában is vagyok, de a fedetlenné váló hasfalon óhatatlanul is egy másodperccel tovább időzök el, ekkor hangzik el a felajánlás, ekkor szakítom el róla a tekintetemet és enyhe megilletődöttséggel kapok észbe, állok fel a helyemről, hogy odamenjek. Béna vagyok, tudom, de csak a gél felhelyezésekor lépek közvetlenül a székhez és fogok rá a felém eső kezére. A hümmögésig nem figyelek másra, a monitoron megjelenő képre vagy a dokira, feleslegesen idegelném magam a várakozás alatt, amire rohadtul nincs szüksége mindennek tetejében Jacks-nek. Felnézve, pedig képernyőre fagyok. A levegő szükséges mivoltáról meg is feledkezem. Oké, a tesztek ezt már kimutatták, de.. Más szakembertől hallani a megerősítést.
Érzékelem a perifériám szélén a szempáron keresését, de csak késleltetve tudok az övéhez találni. Az arcára van írva.. Szinte minden és emiatt baromira nehéz visszatartanom a nyelési ingerenciámat. Rászorítok a kezére. Hogy tudatos-e vagy se.. Jó kérdés.
- Meg ne haragudjon doki, ha előre rohanok, de arról is tudna beszélni ez milyen hatással van a szervezetére az előző leletei alapján? Elvileg ez nem is lenne lehetséges és első sorban azért jöttünk ezt megértsük. – nem kizárt létezik ennek egy szebben megfogalmazott változata, de nézze el, hogy ez a legjobb, amit ki tudok hozni magamból a hallottak fényében. ..és értékelje.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Vas. Jan. 21, 2018 7:52 pm
 



 

Oldalra nyúlok és röviden, puhán simítok rá a combjára. Örülök, ha jobban viseli már az éjszakázást és nem akarok olyan frázisokkal jönni, hogy vissza fog rázódni, addig meg csak túl kell élni valahogy az átállást. Tudja ő is.
- Jól sejtem, hogy ez inkább fárasztást jelent? Mivel húznak? – a szemforgatás alapján könnyű erre a következtetésre jutni. A visszatolt kérdésre rövid összefoglalóban adok választ és a nevetésre vonzza vissza az időközben az elénk terülő betonútra tévedt figyelmem. A feltámadt jókedvére egy könnyedebb mosoly az én ajkaimra is odaköltözik, a kézfejemmel pedig meglegyintem a felkarját egy kisebb fejcsóválás közben. Mert oké, valahol megvan a maga humorfaktora a történteknek, de akkor és ott nem igazán volt vicces az egész.
- Nem fejjel lefelé esett be, ellenben én kénytelen voltam úgy utána menni. Két emelet után akadt meg, valahogy maga alá gyűrve a lábait, az idióta haverja pedig, míg ránk és a mentőkre vártak, dobott le neki után alkohol utánpótlást, biztos, ami biztos. – rázom meg a fejem ismét egy rövidebb szusszanás kíséretében. A sztori igazából nem annyira érdekes innen már, de készséggel beszámolok arról, hogy fejjel előre ereszkedhettem le, aztán a karjai alatt rögzítettem a kötelet, amivel aztán ki tudták húzni a srácok az aknából.
(…)
Ha tudnám mi jár a fejében, a válaszom is meglenne, így azonban a sokat mondó tekintete ellenére inkább csendben maradok. A közelebb hajolásakor, ahogy felfedezem mit is szeretne, felé dőlök és viszonozom a rövidre szabottat. A válasza után végül még egy pluszban rátoldott futó pecsétet is illetek az ajkaira, tudomásul véve néma hálával, hogy jönni fog.
A beálló csendet kivételesen egyáltalán nem bánom. A kényszerű csevej most sokkal rosszabb lenne és nem hiányzik. A vállam dörzsölésére előbb felpillantok rá, majd szinte automatikusan átkarolom a hozzá közelebb lévő karommal a derekát, félig és csak röviden odabújva, amíg a lift ajtaja a kívánt emeleten ki nem nyílik, a kilépéskor azonban már eleresztem.
A kezeim szétválasztásakor az egyikkel ráfogok az övére, a másik tenyerem előbb a térdemre helyezem, majd pár centit feljebb csúsztatom a lábamon, utána megint le. Pótcselekvés az aggodalom és a feszültség miatt, amit ha oldani nem is old a nevem elhangzása, de legalább már nem kell tovább az idegőrlő várakozással tölteni az időt és ez valahol mindenképpen jobb helyzet. Automatikusan húzom ki a tenyerem az övéből a felálláskor és a kötelező rövid körök lefutása után lépek be a helyiségbe. Leülés után a jobb lábamat a bal combomon teszem keresztbe, a kezeim pedig az ölembe ejtem lazán és hamarosan megint rákezdek az ujjaim piszkálására a beszélgetés alatt. Végig magamon érzem a mellettem ülő szempárját, de amíg az orvos a ciklusomat, a rosszulléteimet vagy az éppen pár napja kezdődött mellfeszülés érzésének kérdéskörét feszegeti, inkább kerülöm a pillantását. Nem érzem cikinek a dolgot, ez is hozzám tartozik, de nem beszédtéma egyik sem, hiába élünk együtt és ismeri olyan részeimet is, amiket még én sem láttam magamból sosem. Igazából örülök, amikor a faggatásnak vége lesz és az ücsörgésből felkelhetek annyira, hogy áthelyezkedjek máshová.
Nem számolok azzal, hogy Dr. Jordan felajánlja a helyváltoztatást Ronnak is, de persze érthető. Feltételezem a lelkes szülőkkel megszokott és bevett szokás a közös monitor figyelés, de nekem, nekünk viszont tök új. Ahogyan arra sem számítok, hogy megfogja a kezem, amin akaratom ellenére sikerül egy pillanatra megilletődnöm. Nem esik rosszul, nem erről van szó. Inkább csak váratlan az egész felállás. Mélyebben veszem a levegőt a folytatásra való várakozás feszültsége miatt, ami akkor csordul túl, mikor a doki hümmentéssel kezdi a nézelődést, de az csupán csak gyenge előszele annak, amit utána mond.
Fogalmam sincs, hogy kellene, illene erre a hírre reagálni. Biztos van aki örömmel és megkönnyebbüléssel fogadja a kimondott ítéletet, pontosabban nagy valószínűséggel ők vannak többségen. Esetemben, esetünkben ez azért nem teljesen így néz ki. Valójában nagyon nem.. A döbbenet belém fojtja a szót és nem, nagyon értem, hogy lehet ez egyáltalán. Nagyon nem így kellene lennie és pár másodperc kicsit sem elég ahhoz, hogy legalább annyira összeszedjem magam, valahogyan, bárhogyan reagálni tudjak. Leszámítva azt, hogy látni akarom Ron arcát. A szoborszerű vonások látványa viszont nem sokat segít abban, hogy megtaláljam a hangom. A szorosabban körülölelő ujjaiba továbbra is kapaszkodom, némiképp lemaradva, de valahol viszonozva annak intenzitását. Az elhangzó kérdés hallatán pedig enyhén ugyan, de jól láthatóan szaladnak összébb a szemöldökeim, míg Dr. Jordan a tekintetét a kérdezőre függeszti.
- Nem-nem, természetes, hogy kíváncsiak és bizonyára kis millió kérdésük is van, amikre igyekszem választ adni. - előbb az egyikünk majd a másikunk arcára pillant, aztán vissza a monitor felé.
- Ehhez azonban előbb alaposan át kell néznem a méh állapotát és a hegeket is, pár perc türelmet kérek maguktól. Addig is, lássuk, hogy találunk-e szívhangot... Ha esetleg időközben el-elhallgatna az csak azért lesz, mert nem végig a magzat körül fogom tartani az eszközt. - utal a kezében tartottra, amivel a hasfalamon szánkázik nagyjából minden irányban a megnyugtatásnak szánt figyelmeztetés közben. Nem is telik bele néhány másodpercnél többe, hogy a jellegzetes, gyorsan pulzáló hang betöltse a helyiséget. Hallottam már ilyet korábban és akaratlanul ugrik be a másfél éve elhangzott sejtcsomónak való titulálás. Így talán érthető, miért nehéz csak annak tartani, amikor ilyenkor már tisztán hallani egy dobogó szív hangját.
Amíg az orvos vizsgálódik, leginkább a kezemet tartó vonásait figyelem. Egészen addig, míg a fehér köpenyes magához nem ragadja a szót újra, jó pár perc elteltével.
- Nos igen, akkor lássuk csak... - megáll a keze a szerkezettel és megint a monitorra mutat, a magyarázat alatt többször is, jelezve, hogy éppen miről van szó.
- Mindkét oldalon a hegesedés pont olyan, mint másfél éve volt. Vannak szöveti összenövések itt és itt is. Ezek drasztikusan akadályozzák a megtapadást és az, hogy ennek az embriónak – vagyis most már magzatnak – mégis sikerült, nagyjából lefedi az orvosi csoda kifejezést. A szakmai véleményem továbbra is az, hogy erre a terhességre elhanyagolható esély volt, tulajdonképpen szinte semmi. - próbálom megérteni, ami elhangzik, de egyáltalán nem könnyű. Főleg, ha nem logikus magyarázat van arra, ami történt. ..mert ez egyáltalán nem az..
- ..nézzék, tudom, hogy ez a lehető legrosszabb válasz, mert érthetetlen, az eredmények mást mutatnak és a tény is, hogy mégis itt ez a baba. - elveszi közben az eszközt rólam és egy kendőt ad át, amivel letörölhetem a zselét magamról.
- Hogy a korábbi kérdésére válaszoljak Mr. Harper; jelenleg ez a terhesség biztonsággal kihordható és nem jelent különösebb kockázatot Miss Collinsra nézve. Annak van némi esélye, hogy a hegek esetleg szétnyílhatnak a vajúdás során, de nem több, mint egy császármetszés után újra teherbeesésnél és szülésnél. Odafigyeléssel, ellenőrzésekkel nem mondanám, hogy van okuk az aggodalomra. A nehéz fizikai munkát viszont abba kell hagynia. - habár a beszéd megkezdésekor nem rám nézett, amitől egy kissé a fejem felett történőnek éreztem a beszélgetést a végét mégis nekem címezte.
- Mégis mikor? – befejezem a ruhám visszaigazgatását és felülök a vizsgálóágyon.
- A lehető leghamarabb. Három hétig még magas a vetélés kockázata és a kórelőzményét figyelembe véve biztonságosabb lenne, ha valami sokkal kevésbé megterhelőt végezne.
- ..és abban az esetben mire kell számítanom, ha nem tartom meg ..vagy, ha elvetélek? – tudni akarom a választ erre is, de a kérdés közben egyáltalán nem nézek Ronra. Valójában gondosan elkerülöm még azt is, hogy lássam az arcát és mereven inkább Dr. Jordan felé fordulok.
- Három hétig még megteheti, hogy az abortuszt választja, de tudnia kell, hogy ez a terhesség nagyon nagy valószínűséggel egy most vagy soha lehetőség. Gondolja, gondolják át alaposan. - nincs ítélkezés a doki hangjában, ugyanúgy válaszol, mint eddig is és közben hol az egyikünkre, hol pedig a másikunkra pillant, várva a következő kérdésre, ha van még. Ha nincs, akkor áttér azokra az általános tudnivalókra, amit minden esetben el kell mondania a terhesség megállapítása után.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Vas. Jan. 28, 2018 3:18 am
 



 

..és ezen a ponton még fogalmunk sincs róla mennyire abszurd ellentéte lesznek ezek a jelenet a későbbieknek. A könnyedebb beszélgetés a műszakjainkról, arról hogyan kellett kiszednie a szellőzőcsatornából egy srácot, hogyan viszonyulok az éjszakázáshoz, a kollégáim pocsék humorérzéke. Az ekkor még megejtett mosolyok, a futócsók nyomán alig-felfelé ránduló szájszél a kiszállás előtt, a biztatásból fakadó, nyugtató szándékú érintések. Az úton is teljesen más, feszültséggel átszőtt hangulat uralkodott, ami csak tovább növekedett a távolság csökkenésével a rendelőig, ahol már fizikai megnyilvánulásai is jelentkeztek a tipródásának. A lábfejemmel észre se veszem, hogy nem sokkal a felszólítása előtt dobolni kezdtem. Gondoskodtam a kézpiszkálásról, elfoglaltam a jobbját, a szabadon hagyottal végzett pótcselekvés ellenben átjut a rostán és önkénytelenül nagyobb lélegzetvételményt követel, egy időben az ajtó nyílásával.
Magunk mögött hagyva a várakozót máris feszültségi szintet lép az atmoszféra, a helyfoglalás előtt, az ajtó becsukásának pillanatában muszáj vagyok a kaparó torkomat megköszörülni. A hangját jótékonyan nyomja el a csukódás, a zsanérnyikorgás, a fa lapjának dörrenése. Lépésekkel lemaradva érek a székhez és még azelőtt elcsípem az ismétlődő kézmatatást, mielőtt csatlakoznék hozzá. A leülés folyamatában csak finoman, futólag simítok rá a felkarjára, hogy utána a karfákon könyökkel megtámaszkodva fűzzem össze az ujjaimat. Jobb, ha le vannak kötve. Másodperceken belül mégis az állam támasztékaként végzi a jobbom a kérdések feltételénél, hazudnék, ha azt mondanám olyan fene nagy kényelemmel töltve hallgatom a részleteket, de nem hajlik át kínosba. A nemrég óta fellépett velejáró egy kisebb meglepetést okoz, de egyedül magamban kerül megjegyzésre, külső jelét nem adom azon a diszkréten odébb vitt pillantáson kívül. A testtartásomon nem változtatok jelentős mértékben, amikor a vizsgálat elvégzéséhez áthelyeződésre kéri fel Jacks-t a doki; feljebb ülök, kíváncsiságomnak engedve kicsit jobban feléjük fordulok, de magamtól eszembe se jutott volna harmadikként csatlakozni.. Nem fordul meg bennem a gondolata se, ezáltal a felajánlás nem kevés zavart okoz. Rendesen álljak oda? Hagyjak meg egy lépés távolságot? ..vagy felet?! Feltételezésekre alapozva és ezen indíttatásból állítom meg a léptemet végül közvetlenül a vizsgálóasztal mellett, fogok rá a kezére. Ez a normális vagy nem? Ha látható vagy érzékelhető jele is van a megilletődöttségének, amit a mozdulattal kiváltok, nem fogom észrevenni. Tulajdonképpen eléggé beszűkült a figyelmem, az apróságok kívül esnek az ingerküszöbömön.. Csodával határos, hogy a rám szegeződő tekintetet röviden megtalálom.
Reflexszerűen növelem finoman a nyomást a tartott kéz felületén, míg egy tudatosabb cselekvést végzek; kérdezek. Valahol nagyon is szurkoltam a teszteredmények hitelessége ellen, de azok mára előre tudatták az állapotosságát. Orvosi megerősítés nélkül nem vettem készpénznek, de ez már egy tény volt.. A tényeket, pedig képes vagyok kezelni. Legalább azokat.. A doki szóban elhangzó igyekezetére némán biccentek, kis millió kérdés, kevés türelem, nyugalomból talán annyi se. A pár perc még megoldható lenne, de a szükségtelennek érzett következő lépés még jobban kibillent. Legszívesebben szóltam volna, hogy nem szükséges bekapcsolnia a hangot, ám gyorsabban cselekedett s találta meg, mint én kinyithattam volna egyáltalán a szám, amit egyébként is befogtam volna az utolsó másodpercnél.. Nem nézek látványosan másik irányba vagy feszengek. Lejjebb eresztem a tekintetem és a hang kizárására koncentrálok. Hallom, holott nem szeretném. Megmagyarázhatatlanul feszélyez és zavaróan kúszik a bőröm alá. Jacks állapotáról kérdeztem, csak arról és ilyetén egyből a monitoron lévő képet kezdem böngészni, odanézve az adott pillanatban, ahová kell. Azt, pedig nagyon jól teszi, hogy külön megjegyzi; érthetetlen az egyetlen válasz, amivel tényleg szolgálni tudott és még le sem fedi azt, amit megfogalmaztam. Ő hogy van..?! Milyen szövődményekkel kell számolnia? Az orvosi csoda kifejezése addig semmit nem változik egy a fülembe zümmögő légyhez képest, amíg az éledő gyomorgörcsömet követően nem kerül kijelentésre, hogy nem jelent különösebb kockázatot rá nézve. A kendő átnyújtásakor már elléptem az asztal mellől, a kezeimet, pedig összefontam a mellkasom előtt.
Biztonsággal kihordható.. Vajúdás.. Császármetszés.. Szülés.. Ezen a ponton üt be igazán, a veszélyek tisztázása után ennek az egésznek a súlya. Hirtelen, mintha az oxigén jelentősen megcsappant volna a helyiségben. Vetélés.. Folytatódik a sor, a beszélgetés, amibe innentől nem folyok bele, tisztem se és nehezen tehetném meg anélkül, hogy ne süljön rám a bunkók bélyege, mert akad még valami, ami esetleg érdekelne s még nem tett róla említést Jordan doki.. Az, hogy Jacks hozza fel önmagában nem okoz meglepetést egészen egyszerű okoknál fogva; a lövés korlátozta a lehetőségeket, a felálláson viszont nem változtatott, nem merült fel köztünk a gyerekvállalás, alternatív megoldásokkal sem. Zach-et nem említhetem ezen a lapon.. Emlékszem a beszélgetésre, a nem tudom-ra is, ami arra vonatkozott, ha a baleset nem történik meg mit szeretett volna, elállt volna-e az elvetetés tervétől és az érme egyik oldaláról már beszámolt a doki, a másikon a sor. A visszakérdezéseknél a tekintetemmel visszatalálok hozzá, ugyan oldalról, külső megfigyelőként a párbeszédváltás ideje alatt és ebben a momentumban világossá válik; a legkevésbé sincs fogalmam róla melyik döntés felé hajlana..
Több szakértőt igénylő kérdés nem merül fel bennem, a mindenki számára kötelezően megtartott tájékoztatót ugyan hallgatom, de az az érzésem van nem vagyok egyedül azzal, hogy máson pörög az agyam. (…) A rendelőből kilépve majd leveszem az ő kabátját is a fogasról;
- Otthon? – a rövid javaslatom a beszélgetés helyét jelöli és átvételre tartom a ruháját. Ülepednie kell az orvos által elmondottaknak és nem találnám sem szerencsésnek, sem megfelelőnek vezetés közben megvitatni mi lesz a méhében fejlődő gyerekkel. Ez nem az a téma, legyen akármennyire is égető a döntés meghozása az ügyben és miután beszálltunk az autóba sem fogok elállni a kérésemtől, nem fogok feldobni egy kérdést se, nem fogok csevegésbe kezdeni, főleg azután, hogy ötletem sincs hogyan lenne a legjobb megközelíteni a kérdéskört, őt vele. Hagyni fogom közénk telepedni a csendet, mint az a mai nap folyamán egyszer már megtörtént és ha rajtam múlik a rádiót sem kapcsolom be az útra, ami alatt több alkalommal néztem rá leplezetlenül.. Képtelen lennék megfogalmazni pontosan miért, túl sok oka van.


Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Szomb. Feb. 10, 2018 7:13 pm
 



 





játék vége






Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Hétf. Márc. 12, 2018 10:01 pm
 



 

to Angie

Kora délelőtt heverhetnék még az ágyban, ha már ilyen éjszakai melós lettem. Tegnap is terítettünk bőven. Akadt pár rosszarcú, akinek más elképzelései voltak. Az embereimmel, üzletfeleimmel (brrr, de rossz kimondani) megmutattuk, hol szólózzanak. Nem sajnáltam őket, mert ezek vademberek, full drogosok, azért árulnak, hogy teljen cuccra. A főnökük lett úgy megleckéztetve, hogy egy darabig nem indul el két lábon és kávét se főz saját kézzel. Ahogy az lenni szokott, mi is kaptunk és én be akartam olvadni, kivettem a részemet. Nem adtam elő a profi harcost, semmi FBI-os szorítófogás, stb. Gyakorlott utcai bunyóst játszom ilyenkor. Kaptam is gyomorszájra, karra, azokkal még elvagyok, de a nyakam fáj, mint a vaddisznó. Egy széklábbal bírtak rásózni. Az utca szeméthalma.
Már voltam itt máskor is. Egyszer a térdemmel, amit vascsővel intéztek el. Nem volt komoly. Hogy ez milyen, fogalmam sincs. Szemernyit se aludtam, sehogy se tudtam feküdni, mindenhogy fájt. Azt érzem, hogy megérdemlem, ez jó, ez a jussom, de már nagyon szar. Ha valamit lehet még tenni, akkor kell. Kitaláltam az alibit is. Ha mázlim van, az a rendes doktornő lesz itt, akivel néha szoktam találkozni. Ő is arra lakik, Petey-vel tettünk már sétákat a környékén. A kutyám nagyon bírja. Többször ráfeküdt a lábára is, sőt felágaskodott, hogy dédelgesse már meg. Akárkivel nem csinálja. Ja. Szegény egész éjjel fent volt velem, próbálta tartani bennem a lelket. Azzal, hogy bemászott az ágyba, ahova egyébként nem jöhetne. Tök rendes kutya.
- Jó napot... - köszönök be a függöny mögé unott hangon. - Ráér egy kicsit?
Ha igen, akkor behúzom magam mögött a textilt. Most hajtom le a pulcsi kapucniját. Megfordulok és mutatom a belilult nyakamat. Megnéztem a tükörben. Rusnya.
- Megvizsgálna? Remélem, nem komoly.
Amíg nem kérdez, nem árasztom rá a fedősztorit. Majd röviden...
Vissza az elejére Go down
Angela Faith Rodriguez
avatar
Egészségügy

Avataron : Rachel Bilson
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Csüt. Márc. 15, 2018 4:44 pm
 



 


A mai délelőtt kicsit nyugisabbnak ígérkezik, mint a többi mostanság. Hét közepe van, talán ennek is betudható, hogy a reggeli vizit-kört megfutva nem tülekednek az ellátásra várók az ambulancián, nem kell közöttük átverekednem magam a vizsgálóhelyiségig.
A hangulatom is derűs ennek fényében, jelzem a meghúzott hátú bácsikát útjára bocsájtva az asszesztenciának, hogy jöhet a következő. A függöny mögé lépő ismerős ábrázat kellemes meglepetés, apró mosoly bújik meg ajkaim szegletében a "kutyás pasas" láttán. - Én is mindig mondom a páromnak, hogy kellene nekünk egy eb, de sajnos összeegyeztethetetlennek tűnik az életmódunkkal a négylábú lakótárs.
- Jó napot! - Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy hívják és ez most esik le.
Ha említette is a pasas, nem maradt meg, nem olyan mély a jószomszédi viszonyunk, hogy néhány keresetlen szónál többet váltsunk.
- Persze, foglaljon csak helyet! Mi történt? - biccentek a kérdésére, mi szerint ránéznék-e a sérülésére. Hogy a csudába ne, hiszen azért kapom a béremet! Érdeklődésem könnyed csevegésnek is beillik, de ugyanakkor informálódási szándék áll a háttérben.  Orvos vagyok, nem halottkém, hogy találgassak, ha már megkérdezhetem magától a pácienstől.
Mindeközben a vizsgálóasztal és egyúttal mögé lépve veszem szemügyre a sajátos színárnyalatban játszó nyakrészt.
- A lila nem igazán az ön színe, nem mondták még? - Lépek közelebb, apró kezeim érintése az orvosi gumikesztyűn át is finomnak tetszik, ahogy némi nyomást gyakorolok első sorban nyaka oldalára, majd onnét haladva a gerincvonal felé, figyelve, mikre miként reagál Lou.
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Pént. Márc. 16, 2018 10:09 am
 



 

Vetek egy apró pillantást az öregre, aki előttem távozott. Meg kell nézni, ki után jövök. Kétlem, hogy veszélyes lenne, de sose lehet tudni. A doktornő mintha örülne nekem. Én nem mosolygok. Ez betudható lenne a bajomnak. Valójában csak nem szeretek ide jönni, megint nyomot hagyni a nyilvántartásban. Pedig elvileg minden ki lesz törölve, ha egyszer végeztem.
- Köszönöm! Szekrény. Segítettem pakolni egy barátomnak...
Ha valakire ráborul a bútor, az nézhet ki így.
Leülök és szabaddá teszem a nyakamat, lejjebb tolom a kapucnis pulóvert.
- Magamtól is rájöttem...
Az ilyen lilát senki se szereti. Oldalt is fáj, ahogy megérinti. Nem szisszenek fel, csak befeszülök kicsit. Egyre rosszabb, ahogy halad.
- Jegeltem, nem sokat segített - fűzöm hozzá. - Csak azért jöttem el, mert a fájdalom már nem hagyott aludni.
Kis sebekkel ellennék. Ez nagyon rossz. És feltűnő is. Csak kapucnisban és garbóban járok, amíg így van. El kell tüntetnem. Ez a legfontosabb. A fájdalom is szar, de az legalább velem van.
Vissza az elejére Go down
Angela Faith Rodriguez
avatar
Egészségügy

Avataron : Rachel Bilson
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Vas. Márc. 18, 2018 11:51 am
 



 


Milyen kis morcos ma valaki... Mondjuk minden oka megvan rá, ám miközben mögé lépve a sérülést igyekszem tapintással felmérni, jómagam azon gondolkozom, láttam-e már mosolyogni a pasast - úgy igazán, szívből jövően.
- És tarkóval emelték? - Bukik ki belőlem a szkeptikus kérdés, érezhetően ugratásnak szánva valahol, mégis érdeklődően; ezt igazán kifejthetné, miként sikerült kivitelezni. Itt 'rohadok' a kórházban egész nap, legalább ennyi sztorival örvendeztessen meg.
Azért a lilaságra adott válaszát hallva már nincs kedvem igazán húzni Őmorcosságát, már csak azért sem, mert érzem, ahogy ujjaim alatt megfeszülnek nyak- és vállizmai kissé, s mindez marad a későbbiekben is. Finom ráncok gyűlnek szemöldökeim közé, homlokom közepére. Nem tetszik ez nekem...
- Az első 48 órában jó rá, de utána lényegében értelmét veszti a jegelés. - Halk, sietős szóval magyarázom, mintha egy megkezdett - esélyesen csak az én fejemben zajló - beszélgetés mellékes megjegyzése volna a férfi kijelentésére tett szavak sokasága.
- Kelleni fog egy röntgen a nyakáról, hogy biztosra menjek, nem tört-e el semmije. - Ugyan nem választható opcióként közlöm a vizsgálatkérés tényét, mégis kivárok a pasasra tekintve, mit szól a dologhoz. Akarata ellenére senkit nem dughatok a röntgensugarak elé, hiába a saját érdekét szolgálja a vizsgálat. Nem szívesen engedném el némi fájdalomcsillapítóval és izomlazító felírásával. Ha eltört valamije, egy-két napig húzná, utána itt kötne ki megint és már lehet, nem a saját lábán jönne be.
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Pént. Márc. 23, 2018 5:49 pm
 



 

Ma se mosolygok. Kizárt, hogy a doktornő máskor látott volna tőlem valódi mosolyt, amit nem illőségből követek el.
- Ja. Ilyen hülyék vagyunk... Beállunk a boruló szekrény alá, nyakkal. Háttal.
Ha ez vicc akart lenni, szívből jövően reagálom le. Pokolba kívánom az egész látogatást, a vizsgálatot. A kezelést is, bármilyen lesz. Valamit azért muszáj volt mondani.
- Úgy volt. Aznap este tettem rá a jeges borogatást.
Sajnos ebben van tapasztalatom. Még a baseballos időkben is értek ilyenek, azóta tudom, mire képes akár egy apró labda is.
- Törés? Ki mászkál törött nyakkal?
Ennyire tényleg nem értek hozzá, őszintén hangzik a laikusságom. Biztos, hogy nem törött el. Nem megyek a röntgen alá. Bűnözők ritkán járnak oda. Ha mégis megteszik, nem állami kórházban.
- Egyébként se ezzel foglalkozom. Elleszek, ha ad rá kötést, meg gyógyszert. Megoldható, Ms. Rodriguez? Vagy Mrs. Rodriguez...
A nevét láttam, az ujjait is, de nem akarok a megfigyelés királyának látszani. Egy nyakfájós rendszergazda legyen csak figyelmetlen. Egy kevés udvariasság pedig kijár. Több is kijárna. Tök kedves nő. De hát ezt vállaltam...
Vissza az elejére Go down
Angela Faith Rodriguez
avatar
Egészségügy

Avataron : Rachel Bilson
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Hétf. Márc. 26, 2018 6:26 am
 



 


Wáo... valakire úgy fest, ráférne egy Happy Meal, de minimum egy kis édesítőszer, hátha akkor nem felel olybá az érdeklődő kérdésemre, mint aki mindjárt engem nyel le keresztbe. - Nem veszem egyébként különösebben szívemre a dolgot és kezdek "pedig olyan rendes pasasnak tűnt" sóhajtozásba. Volt dolgom már nála jóvalta bunkóbbal, meg lesz is még a pályafutásom során. Nem ezen fogok hát fennakadni.
Aprót biccentek a borogatás tényére, a felületet látva mindjárt gondoltam, hogy ilyesmi történhetett odahaza a kórházi látogatást megelőzően.
- Az építőmunkás, aki nem engedheti meg magának, hogy abbahagyja a melót, mert etetni kell otthon a csalátját. Például. - Szusszanok lemondó komolysággal, kihallva hangjából a finom tiltakozást. Mindenki az az egy akar lenni, akinek úgyse tört/repedt/zúzódott. Aztán valakinek bejön, másnak meg... hát nem igazán.
- Nem? Akkor mivel? - Fordulok érdeklődően felé, kissé feljebb szaladó szemöldökkel a "ki és mivel foglalkozik" kapcsán, de már darálja is a mantrát, épp csak az nem hangzik el, hogy "doktornő kérem, legyen szíve..." - Talán ez a szerencséje.
- Miss. - Biccentek. - Őszinte leszek magával, nem szívesen engedem el, de amennyiben aláírja a nyilatkozatot, mi szerint saját felelősségére távozik, annak teljes tudatában, hogy az ön kérésére nem történtek meg a szükséges kivizsgálások, úgy nem tudom itt tartani. - Tárom el kissé karjaimat, pillantásomban - akármennyire is az ő döntése a dolog - ott ül a kérés ugyanakkor mellette, ne legyen már ennyire hülye.
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
Hétf. Ápr. 02, 2018 7:07 pm
 



 

A nagy hallgatásból érzem, hogy nem ezt a választ várta. Túl sokat kérdez. Az nem kell nekem. Mennyire gyűlölöm már ezt az egészet! Az jár az eszemben, hogy ha ennek vége, elkerülök valahova, ahol normálisan beszélhetek majd bárkivel, akivel találkozom. De biztos ez? Lehet, hogy tanúvédelmi programba raknak. Totális kilátástalanság.
Unottan hümmentek egyet. Építőmunkások. Család. Ehh...
- Rendszergazda vagyok...
Elég kockaként viselkedem, ha azt vesszük. Minden idegen, ami nem a gépen történik. Az ilyen ember ne menjen költöztetni se, nem igaz?
- Miss, oké. Köszönöm, hogy őszinte volt...
Ha ránézésre azt mondja, hogy van értelme egy komolyabb kivizsgálásnak, normális ember rábólint. Aki nem akarja szerepeltetni az egészségügyi kartonjában, hogy ütés okozta sebe van, az inkább menekül. Mert megoldja egy haver, feketén. Én is megoldatnám.
- Mennyi idő az? Hamar megvan? Sietek...
Fészkelődöm kicsit. Hátranézek, hogy matat-e még vagy a papíroknál tart. Észbe kapok, mikor meglátom az arcát.
- Egyébként hogy van? Már rég futottunk össze.
Lehet, hogy Petey hiányolja. Néha össze-vissza járkál, nem tudom, mi baja. A kutyák nem tudják elmondani, kit akarnának éppen látni. Neki mindig kell valaki és néha már unja a képemet. Áldott jó fej eb, hogy csak néha. Felállok a székről. A továbbiakat fejtegetni állva is lehet.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Vizsgáló
 



 

Vissza az elejére Go down
Vizsgáló
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Similar topics
-
» Nate & Lotte - vizsgáló

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Virginia Mason Kórház
-
Ugrás: