Kuba

Huszonhárom röpke év az életemből, és egyszerűen itt ülök Kuba egyik legnívósabb szállodájának a közepén, és azon agyalok, hogy teherbe estem-e, vagy sem. Egyetlen alkalom is elegendő ahhoz, hogy baba legyen belőle…de mint én várandósan? Kiráz a hideg az elképzeléstől, mert túl fiatal vagyok a gyerekvállaláshoz, és túlontúl nem készültem fel egy olyan eshetőségre, hogy Joel gyermekét hordjam a szívem alatt. Nem is ismerem, fogalmam sincs, hogyan reagálna rá, és arra se találtam még megfelelő magyarázatot, hogy miért nem húzta fel a kondomot. Minden egyes nap ő tart kiselőadást a rendelőjében, hogyan előzzük meg a nemi betegségeket, és a nem várt terhességeket. A hajamat szálanként bírnám kitépni, de mégsem teszem, csak bámulok a nagy semmibe, és a megoldást keresem ebben a kilátástalan helyzetben. Valószínűleg még mélyen alszik odafent és gondoktól mentesen fordul át a másik oldalára. A gyomrom enyhén liftezik, és akkor szűkül össze borsóméretűre, amikor megjelenik az ajtóban Joel. Még nem gondoltam végig, hogyan kellene adagolnom. Felmérem a menekülési útvonalat, de túl lassúnak bizonyulok, mert kihúzza a mellettem lévő széket, és leül rá.
- Joel én annyira, nem tudom… - kezdenék bele, de a szám elé teszi a mutatóujját, és csendre int. Nem értem, de biztosan jó okkal tette, hogy belém fojtsa a szót. Ezt már megtanultam a két nappal ezelőtti esetből, hogy jobban járok, ha végighallgatom, mert ő az idősebb, és az okosabb is. Nem hiszem, hogy nem tűnt volna fel neki a probléma. A szívem hevesen ver a mellkasom fogságában, mikor ráemelem kék íriszeimet, és végighallgatom, amint mond. Nem értem miről beszél először. Nyugodjak meg? Miért is? Majd vállalja a gyereket, és boldogan élünk, mint egy nagy család? Soha! Nem képes rá…először majdnem egy ostobaságot kérdezek tőle, de befogom, és nagy szemeket meresztek rá. Az agytekervényeim dolgoznak, és mire eljut az értelme is mondatnak a központba, már biztos vagyok benne, hogy csak egyféle módon értelmezhetem, amit mondott. Emésztem a hallottakat, miközben egy pincér jön oda hozzánk, és a rendelésünk felől érdeklődik. Joel egy hosszabb listát ad le, biztosan éhes, mert tegnap este óta nem ettünk semmit, és a reggeliből is kimaradtunk, de amikor rám szegeződik a két szempár csak megrázom a fejemet.
- Köszönöm, de nem vagyok éhes. Csak egy pohár vizet kérnék. – pillantok fel a pincérre, de ez mind hazugság. Nekem is szükségem lenne a táplálékra, mert ugyanúgy nem fogyasztottam semmit, de a hír hallatán még eléggé le vagyok fagyva. Megkönnyebbülök, mert nem kell attól tartanom, hogy terhes lennék, de az már nem fér a fejembe, hogy valaki ennyi idősen elköttesse magát. Biztosan megvan az oka rá, talán egy rosszul végződött házasság, egy meggondolatlan lány a múltjából, viszont nekem ez túl sok egyelőre. Most jövök rá, hogy egyáltalán nem ismerem őt, és ez egyszerre annyi információ, amihez nekem idő kell, hogy feldolgozzam. Halkan ülünk egymás mellett, de félek ezek után a szemébe nézni.
- Ki kell mennem a mosdóba. – állok fel esetlenül, és a vélhetőleg jó irányba indulok meg, de a nagy igyekezetemben felborítok egy másik pincért, és elesik a tálcával együtt.
- Annyira sajnálom. – guggolok le hozzá, hogy segítsek, de megkér rá, hogy ne tegyek semmit inkább. Szédelgek, így nagy nehezen felállok, és a mosdó felé veszem az irányt. Menekülnöm kell, idő kell, hogy feldogozzam ezt. Fél órával ezelőtt még azt hittem, hogy lehet teherbe estem, most meg kiderül, hogy egy steril férfival feküdtem le. A lengőajtót belökve éppen annyi időm van, hogy ne essek össze, hogy elkapom a mosdó szélét, és mélyeket lélegzek. Egy idő után a szédülés enyhül, de nem múlik el. A gyomrom hangosan korog, így rásimítom a kezemet, és a tükörképemet figyelem. Elsápadtam. Kétségbe estem. Felszabadultam. Ledöbbentem.

A tükör előtt állva hezitálok. A szédülés, és a korgó gyomrom összefogtak ellenem, így az lenne a logikus, hogyha csatlakoznék hozzá az étteremben és nyugisan megebédelnénk együtt. Miért is menekültem el? Azért, mert nem erre számítottam, de ami Joellel kapcsolatos, arra sohasem készülhetek fel. Annak se kellett volna meglepnie, ha azt mondja, hogy van egy felesége, vagy éppen gyereke. Igazából semmit nem tudok róla, és jól mutatja ez a példa is, hogy talán jobb lenne nem több információval gazdagodni, mert mindketten rosszul járunk. Nem akarok én beleszólni az életébe, azt meg végképp nem, hogy azt higgye, hogy ítélkezem felette. Rendkívül nehezen beszélhetett erről, hiszen az nem volt benne a képletben, hogy nem védekezünk, én bepánikolok, aztán meg kiderül, hogy feleslegen aggódtam túl magam. Az elmúlt egy óra szörnyen telt, mert még én kerestem kifogásokat arra, hogy miért nem húzta fel a kondomot. Ésszerű magyarázatok után kutattam a kis elmémben, de a sterilizálásra nem szavaztam volna. Egészséges, szexi férfi, aki megtagadja magától a lehetőségét annak, hogy gyermeke legyen. Túl határozott, és túl félelmetes számomra ez a véglegesség. Honnan tudja, hogy mit hozhat a jövő? Nem lesz egy olyan pillanat az életében, hogy mégis akarna…de aztán már nem lehet. Nem is kellene, hogy foglalkoztasson a téma, mert magamat ismerve úgysem fogok rákérdezni a miértekre. Nem az én asztalom, hogy mások magánéletében turkáljak. Még a legjobb barátnőmet se nyúzom, hiszen nem attól vagyunk barátok, hogy erőszakosan kiszedjek belőle információkat. Ha akarja, úgyis elmondja, és tudja, nálam biztonságban van a titka. Nem ítélkezem inkább, és elengedem a dolgot, pedig kíváncsi vagyok. Megmosom az arcomat, hogy felfrissüljek, de tisztában vagyok vele, hogy ennem kellene. Az ajtó hirtelen nyílik ki, és egy kedves pincérlány érdeklődik a hogylétem felől.
- Jaj, köszönöm jól vagyok, nem történt semmi. – füllentem neki, és egy széles mosoly kúszik az arcomra, miközben elhagyom az illemhelyiséget. Az előbb okozta károkat már feltakarították, és minden rendben zajlik az étteremben, amikor megállapodik a tekintetem Joelen. Csendben eszeget magában, és az étlapot nézi. Beharapom az alsó ajkamat, és elhatározom, hogy elindulok felé, de egy pincér megelőz. A közelben fékezek le, és nem kerülheti el a figyelmemet, amit mond neki a férfi.
- Elnézést uram, de egy hölgy azt állítja, hogy a felesége, és a recepción várja… - kissé megdöbbenek. Én ugyan nem állítottam most ilyesmit, ami csak egyet feltételezhet, hogy…tényleg házas. Eltátom a számat is, de még időben észbe kapok, és hátrálásra kényszerítem magam. Vissza se nézve szedem a lábaimat, és elhagyom az éttermet. A recepció felé csak egy pillantást vetek, ahol egy kreolbőrű szépség tűnik fel. Azt mondanám vérprofi, és talán modell, vagy táncos a testalkata alapján. Nem…nem leszek féltékeny. A liftbe éppen csak, hogy beférek, amikor becsusszanok az idős házaspár mellé. Idegesen lépkedek, és képtelen vagyok elhinni, hogy ekkora ökör voltam. Mrs. Roux személyesen tett látogatást ide, szuper. A felvonó kinyílása után már szaladok is a lakosztályunk felé. Én nem akarok részt venni semmilyen családi drámában, hát amilyen gyorsan csak lehet, lelépek. Amint belépek, húzom is a bőröndömet, és bedobálva a dolgaimat szaladgálok, mint a mérgezett egér egyik helyiségből a másikba. Minél hamarabb felszívódok, annál jobb. Már majdnem elkészülök, és amint kilépek az erkélyre egy szőke nővel találom szembe magam, aki a másik lakosztály vendége lehet.
- Jó napot, a maga társa az a férfi, aki tegnap reggel kijött ide? – érdeklődik tőlem, én meg nem túl kedvesen válaszolok vissza.
- Nem. Semmi közünk egymáshoz. – zárom is be az ajtót, de a meleg levegő szinte fullasztóan hat rám. Nagyon szédülök már, de nem állok le a pakolással…

Magam se tudom, hogy hányadán állok a történtekkel. A nemzőképtelenségét is feldolgoztam, és hajlandó voltam túllendülni rajta, hiszen bajom nem lett belőle, és az ő magánügye, hogy miért köttette el magát. Az viszont, hogy nem szólt a feleségéről már olyan mértékű hazugság, amit nem viselek olyan jól. A dráma messze áll tőlem, de nem szolgáltam rá, hogy valaki megtépjen, mert éppen a férjével hetyegtem Kubában. Az ég tudja, hogy milyen játékszere voltam az elmúlt napokban, de nem is firtatom, mert mindjárt foglalok repülőjegyet, és még ma hazamegyek. A bőröndömbe dobnám bele az egyik cipőmet, amikor kivágódik az ajtó, és teljes életnagyságában jelenik meg a feldúlt férj. Na, még a végén én leszek a hibás mindenért. Rám förmed, és úgy szórja a szavakat, mintha méreg lenne, és minél jobban meg akarna sebezni vele. Kezdek bepöccenni én is rá, meg a fellengzős viselkedésére, hát nem vagyok rest szó nélkül hagyni a rágalmait.
- Mit képzelek magamról? Te… - a cipőm még a kezemben van, és ha most nem számolnék el magamban kettőig, akkor lehet hozzá is vágnám, hogy a monoklija szép színt váltson.
- Besérüljek? Két óráig abban a hitben léteztem odalent, hogy felcsinálhattál, majd közlöd velem, hogy mégsem, mert steril vagy. Nálam nem úgy működik a helyzet, hogy mosolygok az ilyen hírek mellé. Időre volt szükségem, hogy feldolgozzam, ezért kimentem a mosdóba. Ég lássa a lelkemet, hogy ezzel is én lettem megint a rossz. Nem sértődtem be, mert semmi közöm a magánéletedhez. Soha nem ringattam magam álomvilágba, ha rólad volt szó. Két napja így is vékony jégen táncolunk. – a szemeim szikrákat szórnak, de folytatom, és erősen szorítom a fekete magassarkúm orrát.
- Semmilyen kurva feleség kártyával nem ugráltattalak. Ott tartózkodtam az étteremben, amikor elmondta neked a pincér. Nem én vártalak odalent, hanem a dögös macád. Mégis mit kellett volna tennem? Várjak, hogy beállíts a feleségeddel, és én legyek a lotyó, Joel? Igen, leszállhatunk erről a témáról. – állom a jeges kék tekintetet, és ledobom a cipőmet a bőröndöm mellé. Jócskán felment a vérnyomásom, és ideje lenne ennem is, mert nem érzem jól magam. Elindulok az ajtó felé, de elállja az utat, és várakozóan néz rám.
- Engedj el a picsába, mert semmi kedvem ehhez. Kint vár a szőkéd, odalent meg a feleséged. – vágom hozzá cinikusan a szavakat, és felpillantok a kék íriszekbe. Próbálom visszatartani a sírást is, hiszen nem fogok neki elégtételt adni, hogy ilyen állapotban lásson. Könnypára lepi el a szememet, de a szédülésem erősebb jelenleg.
- Állj félre, légy szíves. – veszek vissza a hangerőből is jócskán, és magam előtt fűzöm össze a kezeimet, mintegy védekezően. David ilyenkor már megütött volna, és nem szeretem, ha egy férfi üvöltözik velem. Igaza volt, hogy figyelmeztetett, mert már az első alkalommal hallgatnom kellett volna rá. Csak sérülök a közelében.

Szavai értelmét megint nem tudom hova tenni, mert előbb még én voltam a szemét, és az a nő, aki szórakozik vele. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy mit gondolhat rólam, de nem csupa jót, az is biztos. Bánja a pillanatot, hogy tegnap lefeküdtünk egymással. Minden rossz ellenére se tudnám elfelejteni, amit tegnap este az ágyban művelt velem. Úgy csókolt, és úgy tett a magáévá, mint még senki más. Végre igazi nőként kezeltek, de ma olyan szinten taszított le a mélybe, amire szintén még nem volt példa az életemben. Értetlenül tekintek fel rá, amikor szabad utat enged, és ki is nyitja előttem az ajtót. Mit lehet ezen másképpen érteni? Tele van a töke velem, és nem bír elviselni. Nem én hazudtam a recepciónál, hogy a felesége vagyok (ezzel az alkalommal biztosan nem), de mégis én lettem a bűnbak. Az sem számít, hogy lent várják epekedve? Megtorpanok, és végignézek a félig becsomagolt bőröndömön. A szívem azt súgja, hogy maradjak, de az eszem szerint most kellene lelépnem, mert a veszekedésünk után nem tudom, hogy mire számítsak még. Végül kilépek a folyosóra, és becsukom az ajtót. A korgó gyomrom hívószava ellenére sem indulok le az étterembe, mert képtelen lennék egyetlen falatot is enni. Megállok az ajtónk közelében, és nekidőlve a falnak csúszok le az aljáig, és leülök a földre. A fejemet lehajtom, és azon gondolkodom, hogy mikor ment tönkre minden. Ma reggel olyan jól indulhatott volna a reggelünk. Ha tegnap este elmondta volna, akkor ma nem menekülök el, és most is együtt lennénk valahol. A hajókirándulás után azt beszéltük, hogy elmegyünk a partra, és körülnézünk a bazárban. Szerettem volna Havanába is elmenni, hogy kipróbáljam a kubai konyhát, és belevessem magam az igazi latin estbe. Egy karnyújtásnyira volt a lehetőség, de hagytam elszalasztani. Éppenséggel tényleg nem ártana, ha lemennék enni, legalább pár falatot, de a lábaim nem visznek előre. Egy kis ideig még várok, de akkor meghallom, hogy valami eltörik. Nem vagyok benne biztos teljesen, de nagy eséllyel ez a mi szobánkban zajlott le, és akkor csak egy ember okozhatta a törést, és az nem más, mint Joel. A kíváncsiságom nagyobb úr, mint a félelmem, ezért felállok, és imbolyogva térek vissza a kiindulási pontra. Halkan nyomom le a kilincset, amikor kitárul előttem, és meglátom nekem háttal állva őt. A bőröndje a közelében van, és egy váza fekszik ripityára törve az erkélyajtó közelében. Az indulatait mindenki másképpen vezeti le, de nem sok jóra utal, hogy mellette áll az utazótáskája.
- Joel..- mérem végig a rendetlenséget, de nem teszem szóvá neki azonnal. Szomorúság vesz rajtam erőt, mert ennek az egyik oka, vagy talán az egyetlen oka én vagyok. Nem szerettem vitatkozni, de meg kellett védenem magam az aljas rágalmak ellen, melyekkel, percekkel ezelőtt illetett. Mondanom kellene neki, hogy ezt nem kellett volna? Talán én is eltörtem volna, ha egyedül maradok itt. Végigmérem a rendetlenséget, aztán megállapodik a tekintetem rajta, ahogyan felém fordul.
- El akarsz menni? – a hangom csendesen hallatszik a szobában, mert már nincs kedvem megemelni, és újra üvöltözni, mert értelmetlen lenne. Az én bőröndöm is majdnem indulásra készen áll, de még nem akarom elhagyni Kubát. Az indulatból keletkezett ötletem hirtelen már nem is olyan jó, mert ő veszi el. Nem akarom, hogy elmenjen. Akaratlanul is kibuggyan egy könnycseppem, de nem szipogok, és nem is sírok. Őt figyelem szótlanul, de érzem, hogy a végét járom az erőmnek.
- Nem akarom, hogy elmenj. - sápadtan meredek előre a kék lélektükrökbe, és a melegnek köszönhetően összerogyok a szőnyegen hirtelen. Nem ájulok el, de már nem bírok talpon maradni.

A szavai újabb tőrdöfésként ivódnak belém. Inkább ki se kellett volna mondanom, hogy azt szeretném, hogy maradjon, mert megint csak azt hallotta meg, amit ő akart. Gyengének érzem magam, de attól még tartom vele a szemkontaktust, melyből határozottan lejön, hogy nem akar velem huzamosabb ideig együtt maradni. Nem akarom erőltetni, mert ez is már olaj volt a tűzre, és nem tettem vele jót, sőt éppen ellenkezőleg. Kissé bambán állhatok vele szemben, amikor felhozza a sérelmeit, és kissé értetlenül is tekintek rá. A válaszra már nem marad időm, mert összecsuklok, és a földön kötök ki. Forog velem a világ, és a négy fal is. A levegő fullasztó, és a gyomrom egyre jobban összeszűkül az eltelt órákat számítva. A szőnyegen feküdve lehunyom a szememet, és azt hallgatom, hogy Joel a telefonhoz lép, és kaját rendel, meg egy istenes mennyiségű folyadékot is, többek között alkoholt. Valószínűleg nem nekem szánja, de a haragja ellenére is segít. Amikor felkap a földről, csak egyszerűen nekidőlök a mellkasának arra a kis időre, amíg le nem ültet. A hirtelen testmozgástól hányingerem támad, és legszívesebben mennék is a mosdóba, de állva se bírok megmaradni, nemhogy megkockáztassam a testhelyzet-változtatást. A homlokomhoz érinti a kezét, és meg is lepődöm, hogy milyen jól esik ez a hirtelen jött testhőmérséklet különbség is. A szédülés csak nem akar elmúlni, de a biztonság kedvéért még a csuklómon is kitapintja a pulzusomat. Nem szólunk egymáshoz, és mivel ő nem akar beszélgetést kezdeményezni, valahogyan én sem erőltetem a dolgot. A szememmel követem, ahogyan arrébb tolja a bőröndjét, és megállítja az ajtó közelében. Túl határozott, én meg bármit mondok az úgysem lesz jó. A rosszullét időszakos, és kezdek egy kicsit hozzászokni az üléshez is, amikor csengetnek, és megérkezik a sok-sok étel és ital, amit az előbb rendelt. Már megy is ajtót nyitni, és betessékelni a szobapincért, aki egy kis kocsin tolja be a finomabbnál finomabb kajákat. A hasamra simítom az egyik tenyeremet, miközben ők szót váltanak. Nem túl feltűnően elveszek egy tányért, és egy kis congrirát szedek magamnak. A nyál is összefut a számban, és rám jön a kíváncsiság. Leülök, és egy kanál segítségével kóstolok bele a babos rizsbe. A gyomrom hálásan fogadja el a meleg ételt, én pedig nem túl kapkodóan nyelem már le a második falatot is. Iszonyatosan éhes vagyok, és észre se vettem, hogy lassan tizenhét órája nem ettem semmit. A tegnapi ebéd már nem most volt, és a vacsora, illetve a reggeli hiányát már megéreztem. Nem bírok betelni vele, és szépen egy szuszra a fél tányér is elfogy. A pincér meghajol, és távozik is, így kettesben maradunk, de ez nem tudom, hogy mennyire jó ötlet jelen helyzetben. Magamban kellene tartanom a mondandóm, de egyszerűen képtelen vagyok. Töltök egy pohár vizet a kancsóból, hogy leöblítsem a nehéz ételt.
- Szerinted, ha egy seggfejnek tartanálak, akkor eljöttem volna veled Kubába? Együtt aludtam volna veled egy szobában, sőt engedtem volna, hogy benevezz a versenyre? A nem létező feleségedet nem én találtam ki, hanem aki ezt állította magáról a recepción, és az nem én voltam. - pillantok fel oldalasan rá, és iszok egy korty vizet.
- Nem te mondtad, hogy nem kezdenél ki egy olyan szűzies lánnyal, mint én? Túl ártatlan vagyok egy magadfajtához. Nem lehetek elég jó neked… - csuklik el a hangom, és inkább az evésre koncentrálok. Bennem is van tüske, de megpróbáltam túllépni rajta. Végül csak visszakanyarodunk oda, mert akárhányszor feltűnik egy nő a közelünkben, én elbizonytalanodom, és attól rettegek, ha visszatérek az úszásból, vagy odakintről, akkor egy ágyban találom vele. A szomszéd nő megjegyzése sem a legjobbkor érkezett. Mindez akkor sem számít, mert az én önbizalmam van a béka segge alatt, és nem az övé. Csendben rágom meg az ételt, és most kerülöm a pillantását, pedig érzem, hogy engem figyel. Fogalmam sincs, hogy jól tettem-e, hogy ezeket elmondtam neki, vagy sem. Ha el akar menni, úgyis el fog, és egy traktorral se tudom visszatartani. Már látom is magam előtt Amy ledöbbent arcát. Chloe miért kell neked mindent elrontanod?

Szavai mélyén még mindig ott bujkál a sértettség, és bármennyire is igyekszem tenni ellene, hogy elássuk a csatabárdot, sajnos nem fog menni. Én igyekszem magamhoz mérten, mert mégsem hiszem, hogy így kellene lezárunk ezt a négy napot, de holmi keveset ér, amit mondok, vagy teszek neki. Az étel jól esik, mert lassan egy nap is kiesett, és ezt nem viseli jól a szervezetem. A gyomrom már nem korog hangosan, de muszáj többet innom, mint egy pohár víz, mert a bab eléggé szívós, és nem akarok még pluszban rosszul lenni, vagy fél éjszaka a mosdóban ülni. Az ilyen helyeken vigyázni kell az ilyesmikkel, de előfordulhat, hogy csak én ragozom túl. A kérdései teljesen jogosak, mert az lett volna az ésszerű, ha nem menekülök ki az étteremből, hanem rákérdezek a feleség témára, de már annyiszor hibáztam, és nem is a logikus megoldások híve vagyok. A mosdóban megjöhetett volna az eszem is, de nem mindennap fekszik le az ember egy steril férfival. Ha belegondolok még ez sem gond, csak akkor megijedtem tőle. Nem látok bele a fejébe, és nem is fogok. Másképpen működünk, és másképpen is érzünk. Ami neki nem bántó, az már nekem lehet az, és be is bizonyította, hogy nem tűnik fel neki, ha átlép egy határt. Az is szöget üt a fejemben, miközben őt hallgatom, hogy miért vette a szívére ennyire, amit mondtam. Eddig nem vette fel, ha olyasmi csúszott ki a számon, de a mai valahogyan a velejébe talált. A kis apróságok fel sem tűntek eddig, mint az ösztönös gondoskodása, az utánam küldött pincérnő kérdése. Az ajkamba harapok, és az ölembe fektetem a tányért, hogy válaszolni tudjak neki.
- A nős téma az én hibám, és hiába mentegetőznék, mert nem lenne értelme. Előtte mondtad el, hogy nem tudsz gyermeket csinálni, így talán azt vártam, hogy akkor már csak az hiányzik, hogy kiderüljön, hogy van egy feleséged, és van egy gyereked. A pincért odajött az üzenettel, én pedig meghallottam. Mégsem éreztem úgy, hogy ezek után képes lennék a szemedbe nézni, és számon kérni tőled, hogy ez igaz-e? – hajtom le a fejemet, és a kanállal beletúrok egy kicsit az ételbe, mert kezdek eltelítődni, és nem akarom, hogy kijöjjön belőlem. A szédülés elmúlóban van, és némi erőt is érzek magamban, hogy folytatni tudjam, bár az utolsó kérdése talán túlmegy azon, ami belefér ebbe a pár napos ismeretségbe.
- Nem veled van a probléma, hanem velem. – vonom meg egyszerűen a vállamat, és némi szünet kell, hogy ne legyen túl rossz végigmondani, amit hangosan el fogok neki mesélni.
- Amikor folyton azt hallgatod, hogy milyen rossz vagy, nem bírsz teljesíteni, üvöltenek veled, és még rosszabb dolgokat is tesznek, akkor egyszerűen elveszíted a magadba vetett hitet. Két évig voltam egy olyan férfi bábja, aki azt tehette velem, amit csak akart, de kitartottam mellette, mert szerettem. Mérgesen nekem jött, megütött…és egy alkalommal majdnem… - itt elcsuklik a hangom, és nem vagyok képes a szemébe nézni. Motyogva beszélek tovább hozzá, és a tányér tartalmát figyelem közben.
- Nem akartam elhinni, hogy elfogsz velem jönni, ahogyan azt sem, hogy le fogunk feküdni. Nem ringattam magamba illúziókba. Minden nő rivális, és mégsem. Én rettegtem attól, hogy mással fogsz ágyba bújni, amíg itt vagyunk…de ez az én hibám… - a szám belsejét harapdálom, amíg meg nem érzem a friss vér ízét. Nem vagyok nyugodt, és amikor felemelte a hangját csak még jobban előtörtek belőlem a múlt szellemei. Észre se veszem, de megerednek a könnyeim, és szépen lassan a tányér szélén folynak végig.

Nem szeretek magánjellegű problémákról beszélgetni, csak az arra érdemes személyekkel, akiket már beengedtem az életembe, és bizalmat szavaztam nekik. Azonban az élet megtréfálhat, és olyan helyzetekbe is sodorhat, ahol muszáj megnyílnia az embernek. Nem hiszem, hogy Joel is önként bevallotta volna nekem, hogy elköttette magát, ha nem esek pánikba, és nem szaladok el reggel. Különös játékot űz velünk a sors, miközben tisztában vagyok vele, ha már szóba került David, akkor el kell mondanom, hogy miért is óvom annyira a szívemet, és miért bizonytalanodom el az ő közelében. Joel túl határozott, és tapasztalt hozzám képest. Nem feltétlenül az ágyban nyújtott teljesítménye miatt (amit meg kell hagyni egy ideig nem fogok elfelejteni), hanem amiatt, hogy sokkal másképpen látja a világot, mint én. Már nem hisz a mesékben, és tudja, hogy mit vár el az életétől. Én még csak most teszem meg az első lépéseimet egyedül, és bontogatom a szárnyaimat. Az étterem megnyitása is nagy falat, és fogalmam sincs, hogy mit fog hozni a jövő. Az években mért érettsége jóval meghaladja az enyémet. Hallgataggá válok, miután kiöntöttem a lelkemet neki, és csak az ő szavai csengenek a fülemben újra és újra. Nem lennék túl Daviden? Így ez ebben a formában nem igaz, de biztosan kihatással van a jelenlegi kapcsolatrendszerem ez egészen biztos. Az önbizalmat nem lehet egyik napról a másikra felépíteni, de igyekszem, és ez már haladás nálam. Elvégre bevállaltam, hogy táncoljak a bárban vele, és elutazzak Kubába alig kéthetes ismeretség után. A sírás elkerülhetetlen, hiszen régi sebeket szakítottam fel, és azok még fájnak. Leül mellém a kanapéra, és közelebb von magához. Nem ellenkezem, mert pontosan erre van szükségem. A tányért leteszem a másik oldalamra, és közelebb bújok a vállához. Férfias illata felszökik az orromba, és lehunyva nedves szempilláimat élvezem a biztonságot, amit csak ő nyújthat jelenleg. Elveszek a karjai között, de megmosolygom, amiket mond. Felpillantok a kék íriszekbe, és halkan szólalok meg.
- Nem bámultál meg senkit, azonban több nő akadt, akik bebújtak volna az ágyadba, és nem tudtam figyelmen kívül hagyni őket. A szomszédból is érdeklődtek, hogy ki vagy nekem. – szelíd mosoly ül ki az ajkaimra, de a másik kérdésére már nem tudok ilyen jókedvűen válaszolni.
- A soha az túlzás. Amíg anya élt én voltam a szeme fénye, és ez sokat segített. Támogató szüleim vannak, és nem szenvedtem semmiben sem hiányt, de nem is voltam az a lány a gimiben, aki mindenkinek széttette volna a lábát. Anya halála után minden megváltozott, és azzal én is, hogy már nem volt mellettem az a személy, akihez rohanhattam, ha megbántottak. – szomorúvá válok, de nem kellene, hogy az legyek.
- Miért nem akarsz gyereket Joel? Tényleg csak a kíváncsiság hajt, mert nem ítéllek el, ahogy te gondolod, csak tudod…ez olyan végleges döntés. Nem hittél abban, hogy ez a jövőben változhat? – harapom be az alsó ajkamat, de közben egy percre sem tévesztem el szem elől a kék lélektükröket. A vállán pihentetem a fejemet, és jól érzem magam, hogy nem veszekszünk, csak beszélgetünk. Nem akarok innen mozdulni, és elmenni sem.

- Az aggodalom mindig bennem lesz, nem olyan egyszerű ezen túljutni. – rázom meg a fejemet, de nem tekintek el másfele. Joel kék íriszei megbabonáznak, és a hangjától libabőrös leszek. Részvétet nyilvánít az édesanyám után, és jól esik, hogy végre meghallja, amit mondok, és nem beszélünk el egymás mellett. Furcsa hallani az ő szájából, hogy a mamájáért rajong. Nem hittem volna, hogy ennyire szoros a viszonyuk, de a hanglejtéséből, és a pillantásából azonnal lejön. Kis irigység kap el. Neki még van esélye megosztani élete minden percét az anyukájával, örömmel fordulhat hozzá…de nekem erre már nem lesz lehetőségem. Mosoly ül ki az arcomra, de aztán le is fagy, amikor szóba kerül az elhunyt bátya. A többiek is előkerülnek a kalapból, és hirtelen kezdem más színben látni őt. Nem fogom azt állítani, hogy nem kemény, de sokkal emberségesebb most már a szememben. Nem megközelíthetetlen, és nem kell attól rettegnem, hogy leeszi a fejemet.
- A bátyád miatt lettél orvos? – lepődök meg, és tisztelettel adózom előtte. Ha már a testvére nem élte túl a halálos kórt, akkor legalább a saját módján segít másokon. Rengeteg édesanya foglalhatja imába dr. Roux nevét én úgy hiszem. Kiváló szakember, ehhez kétség sem fér, és ehhez elég volt egyetlen röpke fél órát a rendelőjében eltöltenem, annak ellenére is, hogy én nem lettem a páciense.
- Sajnálom a bátyádat, de úgy hiszem értelmet adott az életednek. Raoul és te is kiváló orvosok vagytok, bár őt nem ismerem személyesen. Az édesanyám leukémiás lett…fél év alatt vitte el a rák. – csendesen bújok hozzá, és hallgatom tovább, mert kíváncsi vagyok az életére. Milyen lehetett gyermekkorában, hogyan viselkedhetett az egyetemen. Egy talány nekem ez a férfi, de meg akarom fejteni.
- Joel… - hatalmas égszínkék szemeimet ráemelem, és miután elmondta az érveit az elköttetésre, utána szólalok csak meg.
- A vallás sok ember életét meghatározza, és megértem, hogy milyen lehet ilyen családban felnőni, bár a saját bőrömön nem tapasztaltam, mégis egy kis ízelítőt kaptam belőle. Édesapám szülei se tolerálják a félremenést, azt meg végképp nem, ha valaki egy gyermek életét akarja kioltani, vagy ellenáll a természetes fogantatásnak. A szigorú erkölcsöknek is megvan a maga előnye, de közben a hátránya is. A család nagyon fontos, de életed csak egy van, és azt nem határozhatják meg ők. Megértelek, hogy ilyen döntést hoztál, de nem értek veled egyet. Sokan vállalják a feleség szerepet egy orvos mellett. Több száz, ne adj isten több ezer olyan házasság köttetett, ahol a nő, vagy a férfi az életmentésre tette fel az életét, mégis családot alapított mellette. Az elhivatottságodat megértem, és azt a csodát is, amit nap, mint nap átélsz a boldog kismamák mellett, de egy saját gyermek, aki a véredből van az egészen más, az a te csodád lesz Joel. Nem ítélkezem, de inkább azzal van a baj, hogy eleve eldöntötted, hogy nem akarsz se megházasodni, és ebből következik, hogy gyermeket sem akarsz. Fura azt hallanom egy harmincöt éves férfi szájából, hogy még nem volt szerelmes, tényleg… - hallgatok el, és a felkarját simogatom. Még mindig a karjai között vagyok, de cseppet sem zavar a közelsége, inkább ellenkezőleg. Kezdem megszokni, és beengedni a saját terembe is.
- Hidd el van olyan nő, aki elviselné…aki szeretne téged. – halvány mosoly kúszik az arcomra, mert nem akarom elmondani neki, hogy bizony megeshet, hogy még rátalál a szerelem. Akkor minden észérve, és addigi elve meg fog dőlni. Félelmetes lesz, sőt talán kiborító. Ezt már nem merem kimondani neki, mert olyan lenne, mintha egy szamarat akarnék meggyőzni arról, hogy ő ló. Elfogadom hát az érveit, és tovább beszélgetünk minden másról. Szóba hozom neki, miért a lila a kedvenc színem, kicsit mesélek a főzésről is, hogy szerettem bele édesapám mellett.
Az idő csak úgy repül, és közben a rengeteg étel el is fogy. A szédülésem abbamarad, és helyébe egy kellemes elégedettség lép. Kezdem megkedvelni, pedig tudom, hogy a tűzzel játszok, és nem kellene belebonyolódnom, de parancsolhatok a szívemnek? Amikor rákérdez, hogy mihez lenne kedvem, akkor valahogyan felgyorsul a szívverésem is, mert ma este egy dolgot szeretnék nagyon…és az nem más, mint a tánc.
- A főzés mellett még egy dolgot csinálok szívből, és az a tánc. Szeretnék elmenni táncolni ma este a belvárosba, ha nem gond. Cseppet sem vagyok már éhes, hiszen végigkóstoltuk az étlapot. – kuncogok fel, és teljesen felvillanyoz, hogy kibékültünk. Észre se veszem, hogy mennyire túlpörögtem, amikor felpattanok a kanapéról, és megtámaszkodva a két combján egy puszit adok a szájára.
- Várj meg itt, egy pillanat. – beszaladok a szobába, és a bőröndömet eldöntöm oldalra. Feltúrom a felét, de nem hiába, mert megtalálom azt a két darabot, amit kerestem. Az egyik egy ezüstszínű, testhez áll ruha, pánt nélküli. Nagyon szeretek benne bulizni menni, de a másik mozgatja meg inkább a fantáziámat, mégis ezzel nyitom meg a sort. Lekapom magamról a fehér nyári ruhát, és belebújok ebbe. Tükör csak a fürdőben van, de most nincs is rá szükségem, mert a választást Joelre fogom bízni. Egy kecses mozdulattal lépek ki a hálóból, és csípőre téve a kezemet állok meg előtte.
- Rád bízom a ruhaválasztást. – harapom be az alsó ajkamat. Még meg is fordulok a tengelyem körül, hogy jobban szemügyre tudjon venni.
- Ebben versenyre is nevezhetnék, de Amy egy külön ruhát varrt nekem erre az útra. Csak akkor mondd ki a választásodat, ha azt is láttad rajtam. Egy perc, és jövök is. – egy puszit dobok a levegőben felé, és visszasietek átöltözni. Izgalommal tölt el, hogy a barátnőm divattervező, és abban a megtiszteltetésben részesít, hogy külön készít nekem egy-egy darabot. A fekete, szinte rám simul, de jóval rövidebb, mint az előző. Éppen csak, hogy takarja a tomporomat, de hihetetlenül vonzza a tekintetet is. A hosszú ujjú verzió miatt kicsit tartottam, de vékonyka az anyaga. Egy csábító bestiának érzem magam benne, és a poén kedvéért előkeresem a telefonomat. Már csak egy csík van rajta, és töltenem is kellene, sőt több nem fogadott hívásom van, de most csak egy számot szeretnék betenni. Elindítom a videó portálon a Madonna Like a virgin című számát, és feltekerve a hangerőt indulok meg kifelé. Az egyik lábamat húzom végig az ajtófélfán, és az énekesnő hangját utánozva lépek színre. Lassú, és kecses léptekkel közelítek hozzá, miközben a csípőmre teszem a kezemet, és még be is forgok előtte. Hátradobva a hajamat pipiskedve megyek előre, és állok meg előtte. A kezeimmel végigzongorázok a testem vonalán, aztán megtámaszkodok a két combján, és a szöveget imitálom tátogva. Kinyomom a fenekem, és behajolok előtte, aztán hátrafele futva megyek vissza a kiindulópontra, és guggolok le, de aztán a hátsómra érkezem. Nevetve nézek fel rá.
- Na, melyik legyen? – fújom ki a levegőt, és beletúrok a hajamba.

A beszélgetésünk olyan irányt vesz, amit nem szeretnék feszegetni, de ő se nagyon. Csak az okokat mondtam el, és a saját véleményemet, de ezzel megint mellélőttem, mert nem olyan ember, aki elviseli, ha valami nem úgy hangzik, ahogyan ő szeretné azt hallani. Nem bíráltam felül a döntését, hiszen már megtörtént, csak felmutattam azt a bizonyos tükröt, melyben a lehetőségek rejlenek, és ez rémisztő lehet. Nem állítom, hogy okosabb lennék nála, de amondó vagyok, hogy nagyobb eséllyel azért nem volt kapcsolatban, mert nem akart, és nem fér bele az életébe egy komoly viszony, meg egy gyerek sem. Valamilyen szinten lesújt, hiszen tényleg ha a későbbiekben szerelmes lesz, akkor akár egy szakító ok is lehet abból, hogy nem tudja megadni a szeretett nőnek az egyetlen ajándékot, méghozzá a gyermeket. Kár is ezen rágódni, és megpróbálom lenyugtatni őt is.
- Nem akartam, hogy azt hidd, hogy ellened vagyok, csak másképpen látom a meghozott döntésed következményét, mint te. Talán belefér, hogy egy kívülálló másképpen vélekedjen erről, mint te, és nagy butaság olyat feltételezni Joel, hogy mi együtt leszünk. A feltételes mód sem állná meg a helyét. – fejezem be helyette a mondatot, és el is terelem a figyelmét egy kis játékkal. Felpörgök, és megpuszilom, bár nem gondolom végig, hogy ez hogyan jöhet le neki. Nem is gond, mert a ma este a szórakozásról, és a felejthetetlen élményekről szól. Túl komolyak lettünk, és olyasmit osztottunk meg a másikkal, mely a gyenge pontunk is lehet. Nem akarom firtatni, hogy nem tartom magam szépnek, vagy éppen min változtatnék, ha befeküdnék egy plasztikai sebész kése alá. Az önbizalmam hátul kullog valahol, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek erősebb, olykor jobb pillanataim. A ruhapróba meghozza a kellő hangulatot egy kis tánchoz is. Az ezüstszínűt nem szívesen venném fel, mert túl szűk, és ha latin táncokat akarunk lejteni a táncparketten, akkor bizony meggyűlne a bajom vele. Végül a földön kötök ki, amikor Madonna száma elhallgat, és nevetve tekintek fel a kék íriszekbe.
- Menjek oda? – harapom be az alsó ajkamat, és nagy nehezen felállok, de az egyensúlyom még nem a régi. Halkan sikítok fel, mert az ölébe ránt, sőt inkább ráültet a lábaira. Muszáj szétterpesztenem, de hála istennek a ruha anyaga nyúlós. Zavartan nézek végig rajta, ahogyan a mellkasa gyorsabban emelkedik, és süllyed az intimitás jeleként. A keze a combomra siklik, így azonnal érzem a hőt. Felégek, ha nem fog elengedni. A különös bizsergés a hatalmába kerít, és már el is felejtem, hogy rám ripakodott órákkal ezelőtt. A józan eszem búcsút mond, és helyébe a vörös köd lép. Fehér tangám anyagán keresztül is érzem az erekcióját, és belém fojtja a feltörő nyögést, mert lepecsételi az ajkaimat édes csókjával, és mohón teszi a magáévá. A hajába túrok szenvedélyesen, és közelebb húzom magamhoz. Érezni akarom, ismét a részese szeretnék lenni annak a különös vonzalomnak, amit csakis Joel képes felébreszteni bennem. A szunnyadó nőiességem új erőre kapott, és szeretném, ha ez a perc nem érne véget. Túl keveset kaptam még ebből a férfiból, és ha így folytatjuk, akkor hamar rá fogok szokni a jóra. Szinte fáj elszakadni puha és meleg szirmaitól, ahogyan a fülemhez hajol, és próbál meggyőzni arról, hogy nem ez a ruha lenne a legjobb választás, ha táncolni készülünk.
- Mhm. Ha ebben jövök, akkor is táncolhatunk. – a nyakam ívét odatolom az ajkaihoz, és beleborzongok a puszijaiba. Észhez kell térned Chloe, mert soha nem fogsz eljutni a belvárosba! Kelyhet formálok a két tenyeremmel az arca köré, és odahúzom, hogy egy szűzies csókot nyomjak a szájára.
- El akarok menni, és veled akarok táncolni. – mélyedek bele a szemébe, aztán kimászok az öléből.
- Kell egy kis idő, hogy elkészüljek, addig menj, öltözz át. – nehezen veszem rá magam most erre, mert legszívesebben a nyakába ugranék, de nem tehetem meg. A bőröndje még mindig az ajtó mellett áll, de reménykedem benne, hogy sikerült dűlőre jutnunk, és nem akar itt hagyni a lakosztályban. A fenekemre simítom a kezemet, hogy ne lássa a bugyimat, aztán bezárkózom a hálóba. Elő is veszek egy fekete tangát, és egy másik melltartót is. A hajamat kiengedem, és többszöri fésűroham után úgy hagyom.
- Nem töltenél nekem egy kis rumot? – kiabálok ki, mert rendelt már ide, csak még nem kóstoltam meg. Egy pohár nem a világ vége, és amúgy is az éjszakába indulunk. Az ágyon törökülésben helyezkedem el, és a kis kézitükrömet a magasba tartva húzom ki a szememet. Az erősebb sminket csak a bulik alkalmával szeretem, így a rúzst már el is hagyom, csak egy vékony réteg rózsaszín szájfényt viszek fel. Az ujjaimmal egyengetem el, és meglepődöm azon, hogy mennyire átalakultam. A cipőm legalább tíz centis sarkakkal rendelkezik, na meg egy művelet, mire befűzöm. Elől többször kell megkötnöm a hozzá tartozó szalagokat. A parfümöt se viszem túlzásba, így egy húsz perccel később csatlakozom hozzá, és a fülem mögé tűrve az egyik hajtincset állok meg a közelében.
- Voltál már a recepción, messze van a belváros? – érdeklődök szimplán, de Joel közelében ez olyan nehéz. Megint kezdek kislányos zavarba jönni, és majdnem félrelépek, de még időben kapaszkodom meg a vállában, hogy ne boruljak előtte fel.

Életemben nem tudtam még ilyen gyorsan döntést hozni. Kellőképpen belementem a játékba, aminek a kezdeményezését én tettem le az asztalra, de aztán jobban vonzott az, hogy ma este egy jót táncoljak, mint itt egyből a lakosztályban egymásnak essünk. A probléma ott kezdődött, hogy Joel kevésbé élvezte azt, hogy cserbenhagytam az előjáték közepén, és könnyedén kicsusszantam az öléből, holott éppen úgy szerettem volna, ha ledönt, csak éppen nem gondoltam, hogy jó ötlet lenne egyből.
- Hogyan nem tudsz táncolni? – fordulok felé, de látható nyomot hagytam benne, és ez mosolygásra késztet. Nem mondok semmit, mert a végén felhergelném, így csak bevonulok a szobába, és nekilátok a készülődésnek. Semelyik pasit nem mertem még így otthagyni, látván, hogy ennek súlyos következményei lesznek. A pattogó, és ironikus megjegyzésére nem reagálok. Hozzá van szokva, hogy egyből megkap mindent, és nem kell harcolnia érte. A nők a lábai előtt hevernek, és csak egy szavába kerülne, hogy széttegyék előtte a combjukat. Nem tartottam magam könnyűvérűnek, de sajnos ezen az utazáson már olyan énem is előtérbe került, amiről nem hittem, hogy létezik. A morcos, és sértett énem most egy kis elégtételt vett, amiért úgy beszélt velem délután, mintha a kapcarongya lennék, pedig nem érdemeltem meg. Nem ugráltattam eddig, de most én is érzem, hogy átléptem egy határt. A rumot azért megkóstolnám, és ha nem készíti ki, akkor sem fogok falnak menni, mert nem vagyok egy királykisasszony, aki ne tudná kitölteni magának. Egy kérdést azért megért. A cipőben holtbiztos vagyok, ami a választásomat illeti. Szeretek benne táncolni, csak éppen a felvétele egy külön művészet. Amint elkészülök, már megyek is ki hozzá, de még ő is csak törölközőben flangál. A kérdésemre a taxi a megoldás, és ennyiben is hagyom, mert megbotlok. A közelében hihetetlenül bénán tudok viselkedni, de ezt már számtalan alkalommal láthatta. Egy ajtót is képes voltam lefejelni, mert a deltás vállaival voltam elfoglalva. A törölköző isteni sugallatra hullik alá, én meg nem tudok máshova nézni. Szemügyre veszem, és bele is vörösödöm abba, amit látok. A férfiassága láttán elgondolkodom azon, hogy akarok-e még táncolni, de nem igazán. A válla az utolsó mentsváram, így nem taknyolok el.
- Ebben…táncolni…izé…ja. – az összeszedettségem elszáll, és elengedem, hogy elinduljon felöltözni. Az angyali énem egyből visszavág, hogy megérdemeltem, hiszen otthagytam az előbb. A szám kiszárad, és a gyomrom liftezni kezd. A recepcióról felszólnak, hogy megérkezett a taxink, én meg úgy gondolom, hogy ideje egy kis folyékony bátorságot innom. A kiöntött rumot leküldöm a torkomon, de máris érzem a bódító hatását, na meg a nyelőcsövem égetését. Kellemesen bizsergető érzés kerít a hatalmába, és a nyugtalanságom szinte azonnal elillan. Joel hamarosan kijön a szobából, és testet ölt a szexisten. Az ajkaimat nyalogatom, majd kissé szédülten, csillogó szemekkel mérem végig.
- Itt a taxi…menjünk. – intek neki, és pirospozsgás arccal könnyedén hagyom el a lakosztályunkat. Se papírok, se pénz nálam. A telefonomat nem is merem hozni, így örülök, ha leérünk az emeletről. A liftben eljátszom az ötlettel, hogy nekiessek, de a Grey-es megoldást kiiktatom. Megárt a sok szexkönyv, mert a valóság sokkal intenzívebb. Érzem a testéből áradó hőt, de nem merek ránézni. Beszállok előre a sofőr mellé, és ha már ő is beült, akkor elindulunk, de alig teszünk kétszáz métert, a férfi vállára helyezem a kezemet.
- Öhm…mégsem megyünk a belvárosba. Sajnálom. – adok egy puszit az arcára, és a sofőr meghökkenve tapos a fékbe. Imbolygás nélkül szállok ki a part mellett, és a sötét ellenére a holdfény kellő világítást biztosít. Tisztában vagyok vele, hogy Joel ideges lesz, és ha már kiszáll, hogy megérdeklődje mi a francért gondoltam meg magam, akkor megfogom a kezét, és a homokba húzva magammal közeledünk a morajló végtelen kékség felé.
- Túl sokat láttam ma este…és túlontúl akarlak, még a táncnál is jobban. – türelmetlenül ragadom meg a fekete ingének gombjait, és kezdem kigombolni, hacsak nem állít meg, mert fel vagyok készülve erre is.
- Joel… - búgó hangon kérlelem őt, és közelebb lépve nyúlok be az inge alá, hogy a tenyeremmel fedezzem fel tökéletes mellizmait. Nagy és kék íriszeimet ráemelem, és beharapom az alsó szirmomat.

A kocsiban tanúsított viselkedésem, és a francia káromkodása még nem vették el a jókedvemet, és bár táncolni indultunk, most szívesebben töltenék el vele kettesben egy kis időt a parton, mint több száz ember között izzadjam végig az estét. Eléggé úgy tűnt, hogy amúgy sincs ínyére az ötletem, de lehet csak én vettem rosszul le a jeleket, de ahogyan elindult öltözni…mégiscsak felhúztam, és ezért hiszi azt, ha nekem hátul franciául beszél, akkor nem értem. A sofőr hirtelen fékez le, amikor ledöbbentem, mert én se gondoltam végig teljesen, hogy lehet őrültséget művelek, de megtettem. A puszi után szinte kirángatom Joelt a hátsó ülésről, és vele együtt tartok az óceán hívogató morajlása felé, de az előbbi „elfogadható hangulata” immár semmissé foszlik. A sofőr el is hajt, és ketten maradunk. Magamhoz képest kissé rámenősen oldanám meg a helyzetet, és vezetném rá arra, hogy fejezzük be, amit a lakosztályban elkezdtünk. Ésszerűtlen leszek, de betudom ezt annak, hogy a rum elvette az eszemet, és hamar a fejembe szállt. Nem nevezném magam még részegnek, de jó érzések kerítenek a hatalmukba, és égek a vágytól, hogy ismét a karjai között lehessek. Eleinte nem is figyelek fel arra, hogy mit mond, mert nem akarok megsértődni. Ma már túl sokszor tettem meg, és hülye picsának tűnhetek a szemében. Igazából miért zavar, ha annak tart? Nem vagyok a barátnője, csak az alkalmi utazótársa. Akkor viszont nem kellett volna zavarnia, amikor mások érdeklődtek felőle. Mindenhol feltűnt egy jó maca, aki még a csöcseit is bevetette volna, csak hogy egy kicsivel több figyelmet kapjon tőle. A kezeim szélsebesen járnak, és türelmetlenül oldom ki a gombokat az elegáns ingén. Amy meglepődne, ha most látna, mert nem szoktam így viselkedni, és a bugyimba se szoktam csinálni attól, hogy valakit félmeztelenül lássak. Joel viszont elveszi a maradék józan eszemet is, amit nem a pia vett el még. Amikor a Ken babás hasonlathoz érünk, akkor megmerevedek, és az addig serényen járó ujjaim lehanyatlanak a testem mellé. Kissé értetlenül, majd dühösen kezdek felnézni rá. A kezeit direkt a háta mögé fűzte össze, hogy ne tudjon hozzám érni, majd még jön azzal, ami a lakosztályban történt. Kissé ostobán érzem magam, amikor találkozik a tekintetünk, de nem tudom szó nélkül hagyni a feltételezését.
- Vous pensez que je joue avec toi? Ne soyez pas surpris. Eh bien, je parle français. /Szerinted játszom veled? Ne lepődj meg, jól beszélek franciául. – ennyi pont elég is, mert én is teszek egy lépést hátra tőle, és lehajolok, hogy kioldjam a nagyszerű szalagokat. A cipővel már úgysem tudok mit kezdeni a homokban, így inkább megválok tőle. Némi hadakozás árán, de sikerül levennem, és a kezembe veszem, majd kiegyenesedem, és az anyanyelvemen folytatom.
- Fájt, hogy nem akkor kaptál meg, amikor te szeretted volna, hmm? Szerintem akkor kvittek vagyunk. Tegnapelőtt reggel engem se kérdeztél meg, hogy mit akarok, amikor magadra rántottál félkómásan. Úgy látszik, nekünk ez nem megy. Isten mentsen attól, hogy a határaidat feszegessem Joel. – a szél a hajamba kap, és az arcomba fújja, ezért elveszem onnan, de többször meg kell ismételnem a mozdulatsort, hogy ne egyem meg.
- Nem kellek, túlélem. Fél órája még én nem voltam kapható rá, elvégre honnan kellett volna tudnom, hogy milyen hangulatban leszel. Nem vagy a játék babám, és nem is leszel. Sőt felmentelek a hősies ígéreted alól. Keress valami olcsó szajhát, akit gyorsan megkaphatsz, és még nem is ellenkezik. Keresek én is magamnak valakit… - tartom fel a két cipőmet a magasba, és hátat fordítva neki indulok meg az óceán mellett az ismeretlen felé. A puha, és meleg homokszemcsék csiklandozzák a talpam alját. Roppantul nem így terveztem el, hogy lejöjjünk a partra, vagy elmenjünk táncolni. Nem is értem, hogy minek csinálok magamból újra és újra hülyét, amikor a kedvében akarok járni. Felvettem a ruhát is, pedig nem jellemző rám az olcsó megjelenés. Ha már rajtam van, akkor ne menjen kárba, és ha már megnyertem ezt az utat Kubába, akkor ki is fogom élvezni az ittlétet, és nem fog érdekelni, hogy nem kellek egy bizonyos férfinak, amikor én is hajlandó lennék a szexre. Nem úgy működök, ahogy ő, sőt messze menőkig távol áll tőlem az egy éjszakás kalandok hívószava. De talán ideje lenne kivételt tennem.

Nem kifejezés, hogy mennyire dühös vagyok. A szavai járnak újra és újra a fejemben. Nem egyszerűen megsértett, hanem a ribancok sorába léptetett elő, akikkel lefeküdt. Én akartam, én kérettem magam, pedig pontosan az ellenkezőjét kellett volna tennem. Igaza volt, én nem vagyok olyan, és azt se tudom, hogy miért tettem szét neki a lábamat. A bárban nagyon is jól érezték a többiek, hogy a szerényebbik tábort erősítem. Nem vagyok szertelen, de még felelőtlen sem. Nem váltogatom a partnereimet hetente, és nem fekszem le akárkivel. David óta nem voltam férfival, de Joel annyira levett a lábamról már az első percben, amikor megláttam, hogyha egy kötélen lógva kér meg rá, hogy feküdjek le vele, akkor is megtettem volna. Nem azért, mert könnyűvérű lennék, hanem mert még senkihez nem vonzódtam ennyire. Mi történt velünk? Egy délután alatt fordult megint ellenünk a világ. Elmondtam neki, hogy meghalt az anyám, hogyan bánt velem az előző barátom. Nem szokásom kiönteni a szívemet egy vadidegennek, aki a következő pillanatban az őrületbe kerget. Nem vagyunk képesek négy napig összezárva lenni. Lelkiekben már felkészülök arra, ha visszaérek a szállodába, akkor szét lesznek dobálva a ruháim, vagy már ott se lesz. Nem tudom, hogy mi fájna jobban, ha egy összetört váza, vagy a hűlt helye várna. Gondterhelten sétálok végig a parton, de túl kihalt most minden. Az éjszaka leszállt, és csak az óceán az egyetlen társaságom. Keresek egy korhadt faágat, és leülök rá. Igen, nem így kellett volna alakulnia ennek az estének, de amit tervezek Joellel az mindig másképpen sül el. A térdeimet felhúzom, és ráfektetem az államat. A hömpölygő víztömeget figyelem. Valami nem stimmel velem. A legrosszabb énemet hozza ki belőlem. Nem ilyen vagyok, de ő ezt látja belőlem. Mi az átkozott francnak kellett bennem az orvosi rendelőbe, amikor ő volt? Magamat okolhatom, hogy most itt vagyunk. Ha nem akartam volna felvágni előtte, hogy tudok táncolni, akkor másik cicababával lenne itt, és engem békén hagyna. Nem veszekednénk, és nem is feküdtünk volna le egymással. Megrázom a fejemet, és a földön találok egy kagylót. Nagyot lendítek rajta, és elhajítom a vízbe.
- Anya mit kellene tennem? – suttogom halkan a szavakat, aztán mélyet sóhajtok, és a magam mellé helyezett cipőket nézem. Ebben akartam ma táncolni, de addig már nem jutottunk el. Nem tudom, hogy mennyi idő telik el, hogy itt ülök, de kezdek elfáradni, így felállok, és visszafordulva teszem meg azt a pár száz métert a szállodáig. A fejem ki is tisztult. Felkészülök a legrosszabbra, ami várhat. Mondjuk, nem örülnék neki, ha a közös szobánkba felhozna valami pipit, de nem hinném, hogy képes lenne rá. A recepción az indiai csávóm köszönt, nekem viszont csak egy intésre van erőm. A liftben nekidőlök a falnak, és magamban számolgatom az emeleteket. Végül felérek, és amikor lenyomom a kilincset, akkor a tv hangja csapja meg a fülemet először. Tehát visszajött. Ledobom a kanapé mellé a holdonjárómat, és úgy folytatom az utat a háló felé. Amint belépek a tálca és a fagyi tűnik fel először. Összepréselem az ajkaimat, de a tekintetem nem tudom levenni róla. Befoglalta az ágyat, hát nem marad más választásom, mint a kanapé. Szótlanul sétálok oda a bőröndömhöz, de érzem a tekintetét a hátam közepén. Kikeresem a selyemhálóingem, meg egy másik alsóneműt. A hajamat felkötöm egy laza kontyba, de a tekintetem nem tudom elvenni a takarómról.
- Arra szükségem lesz. – mutatok az én térfelemre lévőre. Oda is lépek, és merészen odanyúlok érte, de a kezem az övének ütközik.
- Sajnálom, csak a takaróm kell, és itt se vagyok. – nézek rá, de az érzelmeimet próbálom magamba fojtani. A probléma, hogy félig rajta fekszik, így nincs pofám kihúzni alóla. Remélem, megteszi magától is…