HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Metróállomás

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 167

TémanyitásTárgy: Metróállomás
Kedd Május 03, 2016 10:03 pm
 



 

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:11 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Raoul Louis Roux
avatar
Egészségügy

Avataron : Chris Evans
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
Szomb. Júl. 22, 2017 11:25 pm
 



 

- Részemről nem tudok ígérni előre semmit – értek már meglepetések, holott azt gondolnám, az én életemnél cifrább és összetettebb kevesebb van.
Nem vágok képet és nem sóhajtok fel arra, amit válaszol. Egy egyszerű kérdésre olyan választ kaptam, hogy fejtsem meg. Nem tudom, milyen ember Nath, de feltételezem, kevesen lépnek túl ezen a stílusán. Én meg láttam elég ilyet, s nem vagyok egyáltalán sértődős, hogy ne zavartassam magam, túllépek az ego szítta válaszon, a lényegre válaszolok.
- Ahogy jónak látod – bólintok. Kérlelni senkit sem szokásom, ha kedve van, jön, ha a lányának is kedve van, akkor jönnek. Viszont ezzel együtt azt is észrevettem, hogy nagyon óvatosan fogalmaz, ha a családjáról van szó. Apatigris, másféle formában. Vajon mi történhetett vele, hogy így reagál, ha érzékenyebb területre teszem az ujjam?
- Nagyszerű. Átérzem a gondodat, voltam hasonló cipőben – igaz, fiatal voltam még akkor. – A sarkon van egy jó kis pub, csapolt sörökkel.
Az állomás sincs messze onnan, na meg, azért annyit én sem iszok, hogy taxit kelljen hívni, mert már négykézláb sem bírok megmaradni.
- Mit gondoljak át? – nézek rá értetlenül.
Az edző megnézte a kezem, amikor levettem a kesztyűket, de én csak egy kézfeltartással és egy bólintással elintéztem. Készültem rá, hogy a kesztyű és közöttem is lesz meccs, edzés közben.
Zuhanyzás előtt is, amit ilyenkor hideg vízben szeretek megtenni, felér így együtt egy szaunával, és utána is, jegelő sprayt szedek elő, s lefújom a kezeimen a sebeket, hagyom megszáradni, s csak utána kezdek neki öltözni. Nem kötöm be a kezem, mert bár sérült, a levegőn hamarabb rendbe jön, holnap már tudok vele dolgozni, minden gond nélkül.
- Köszönöm a figyelmességet. Megtörtént – a táskámba nyúlok, amit úgy tartok, ahogy eddig is szoktam, sosem voltam anyámasszony katonája. De nem a sprayt veszem elő, hanem egy tubus kenőcsöt és felé dobom, miközben tartok hozzá. – Ezzel kend be magad este, meg majd reggel is, segíteni fog – ugyanis a brutális izomláz enyhe kifejezés lesz hozzá, amit érezni fog, hiába érzi úgy, maradt még benne szufla bőségesen. Ezért szeretek ide járni, mert belsőleg épít az edző, s nem a látszatra ad.
- Meghívlak – indulunk meg a pub irányába, amely a saroknál található, a pult indulok.
- Szép estét, Arline – barnahajú, telt keblű, egészen fiatal és belevaló csapos, otthonosan mozog a sörök világában és az emberekhez való hozzáértésében. A szokásos hogy vagy formulák alatt leülünk, s csak utána adom le a rendelést.
- Két mongúzt kérünk.
Veszek a földimogyoróból, abból edzés után bármennyi mennyiséget képes lennék megenni.
- Sikerült berendezkednetek? Ha segítségre lenne szükséged, szólj – kutatok a kabátom belső zsebében, de csak egy tollat kotrok ki, így elveszek egy szalvétát és ráírom a telefonszámom, átcsúsztatom Nathnek.
- A magánszámom, azt biztosan fel fogom venni. Kivéve, amikor nem, mert éppen dolgozom, ez esetben visszahívlak – ami lehet akár tizenkét óra is, de ez mellékes most.
- A lányod mennyire szokta már meg itt? Feltételezem, te is hagytál ott barátokat – a tálnak beszélek, nem nézek Nathre. – Nekem a nyelvvel voltak gondjaim – az itteni szokásokról és világlátásról nem is beszélek, egyrészt akkor még magam sem értettem sok mindent a világból, de éppen eleget ahhoz, hogy teljesen felborítson mindent nálam. – A szüleimnek meg velem – mosolyodom el. – Ha nem akarsz róla beszélni, válthatunk témát – nem akarok én senkinek sem a magánéletében vájkálni, de talán neki is segíthet az, hogy tud erről valakivel beszélni. Feltéve, ha nincs olyasvalaki már itt, akivel ezeket meg tudja osztani.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 167

TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
Hétf. Aug. 21, 2017 11:58 am
 



 

A kaland miatt a helyszín felszabadításra került, a megkezdett játék a Margószéli jegyzeteknél folytatható. Megértéseteket köszönjük. (:




játék vége






Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Lullaby
avatar
Admin

Avataron : Lullaby
Kor : 167

TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
Hétf. Aug. 21, 2017 9:41 pm
 



 



Selena & Cameron

Mint minden átlagos hétfő reggelen, most is nagy tömeg várakozik a metróállomáson, amelyre mindketten megérkeztetek. Talán nem indult reggel az autó vagy a motor, esetleg kilopták a bicikli első kerekét, túl fáradtak voltatok ahhoz, hogy rollerre pattanjatok. A metró környezetkímélőbb, noha kellemetlenebb is, mert valljuk meg, a nagy tömeg kevéssé vonzó akkor is, ha maga az utazási forma az egyik legolcsóbbnak mondható a városban. Unott arcok mindenfelé, fásult kezdése a szokásos hétköznapoknak. Van, aki még a tegnapi buli után próbál józanodni és talán maga sem tudja, hogy éppen hazafelé tart vagy már a munkahelyére. Az idősebbek a kórház felé indulnak, másoknak pedig egészen más az úti céljuk. Minden ember egy-egy külön, a maga nemében talán érdekes történet hordozója, de semmiképpen sem annyira megdöbbentőé, mint ami hamarosan a teljes állomás nyugalmát felbolygatja.
Míg a szerelvényre vártok, a szemközti falon a napi híreket vetítik ki. Trump elnök újabb agymenéseitől a legtöbbeknek a haja hullik ki, mások viszont sűrűn bólogatva értenek egyet mindennel, amit látnak és hallanak. A napi csúcshőmérséklet 26º fok körül lesz várható, részben napos időjárással. Az álmos hangulatot azonban merőben felrázza, amikor a kivetítő a megszokott információs képsorok után 09:37kor – miután a metró pontosan 5 percet késik –, közzé teszi, miszerint a város egy részét karantén alá vonták. A közlekedést lezárták, az utakra nem mehetnek a lakosok, a tömeges rendezvényeket törölték és betiltják. Felhívják mindenki figyelmét, hogy tartsák meg egymástól a 4-6 lépés (2m) távolságot és térjenek vissza otthonaikba. Csupán 48 órára egyelőre.
Mindenki a telefonjához kap, de a vonalak hamar túlterhelődnek, képtelenség elérni a szeretteiket. Egy férfi, aki láthatóan nem tudja jól kezelni a helyzetet és a kiborulás szélén van, a dúvadként való megindulás közepette sodorja el Selena-t nekilökve ezzel őt egy másik idegen nőnek; Cameron-nak. A lendület és a nagy tömeg miatt kis helyeknek köszönhetően a szerencsétlen eset következtében kérdéses, hogy Cameron meg tudja-e tartani az egyensúlyát, vagy beesik a sínekre..

//OFF:
Selena, amennyiben Gaspar bejut a kordon területére, nyugodtan megkereshetitek egymást a későbbiekben kedvetek szerint. A telefonvonalak, habár jelenleg túlterheltek, élnek, bátran próbálkozhattok elérni a másikat.//

a Staff



Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Cameron Reyes
avatar
Média és művészet

Avataron : Zoë Saldana
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
Vas. Aug. 27, 2017 9:34 am
 



 

Annak ellenére, hogy hétfő van, nem mondható el rólam, hogy sok dolgom lenne. Többekkel közös kis vállalkozásunk irodájába készülök. Taxiban ültem eleget mostanában, a bringám bedöglött, a vezetéshez pedig álmos vagyok, úgyhogy marad a tömegközlekedés. Különösebb bajom ezzel sincs. Szeretek emberek között lenni, főleg, ha láthatok néhány érdekes szituációt, amit esetleg lencse végre is kaphatok, többnyire titokban. Senki nem szereti, ha a magánszféráját kéretlenül megörökítik. Nem értem, hogy miért? Számomra teljesen mást jelentenek a képek. Lehet, hogy egy-egy jelenetből ragadok ki részleteket, de az a lényege, hogy másoknak mit jelent az a pillanat, ha meglátják a falra akasztva egy galériában. A valódi szituációt nagyon kevesen találnák ki. Valójában még azok közül is, akik megélték a helyzetet.
A metróállomáson ácsorgok, a peron szélén. Vállamon a fényképezőgépem táskája, benne a vagyonokat érő géppel. Sokkal jobban sajnálnám, ha a benne lévő képek vesznének el, semmint a gépet, de azért lehet, hogy hullajtanék érte egy-két könnycseppet. Hozzám nőtt az évek alatt az én drágaságom. Otthon már lementettem őket a gépemre, most az irodaira is rápakolom, biztos, ami biztos. Azt hiszem, egy lemezre is kiírom őket, hogy meglegyen a két másolat. Utána jöhet a beígért mennyiség előhívása, majdhogynem lényegtelen finomítások után.
Jobb kezem szokás szerint a táska pántjába kapaszkodik, balomban pedig egy kávé igyekszik lehűlni. Miután úgy fél órája leszálltam egy másik metróról, ami elhozott idáig, beugrottam egy kávézóba. Szeretem azt a helyet és éppenséggel időm is volt rá. Nem kellett volna?
A hírekből kiindulva, talán nem. Miután sikeresen túléltem Trump mai napra jutó agyatlanságainak végighallgatását, valami olyasmire vált a hírcsatorna, ami felér egy rohadtul pocsék viccel. Mégis hogy kerülhetnék karantén alá? Bár, az igazat megvallva… Nem is annyira rossz a gondolat. Megint olyat láthatok, amit még nem, ráadásul közvetlen közelről, ha hihetek a bejelentésnek. A gépem nálam van, méghozzá feltöltve, tehát… Ez egy szerencsés nap! Szerencsés két nap.
Fejem jobbra-balra fordítgatom, kíváncsian az emberek reakciójára. Szívesen készítenék már most néhány képet, de türtőztetem magam. Előbb a kávén essek túl, addigra lesz ideje megemészteni az eseményeket az embereknek, meg nekem is. A bámészkodásnak hála, későn veszem észre a közelgő veszélyt. Egy rohanó alak képét látom, majd valaki más eltakarja a kilátást. Kávém azon nyomban a földön köt ki, mert elengedem, hogy ellen tarthassak a belém csapódónak. Egyensúlyomnak lőttek. Túlságosan megleptek. Ki számítana itt efféle támadásra? A sínek egyre közelednek, én pedig lökök egy kisebbet az ismeretlen nőn, hogy még véletlen se essen velem. Ennyit a két méteres távolságtartásról.
Gépem táskáját egyik kezemmel magamhoz szorítva esek fenékre a két sín között. Fülembe hangos reccsenés hangja szökik, és sajnos van egy erős sejtésem, hogy mi adhatta ezt ki. A farzsebemben megbújó telefon. Annak valószínűleg annyi, de legalább a gépem megúszta és azt hiszem, én is.
Vissza az elejére Go down
Selena Fuentes
avatar
Egészségügy

Avataron : Gina Rodriguez
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
Szomb. Szept. 02, 2017 8:20 pm
 



 

Mint minden hétköznap reggelt, a mait is rohanással indítottam. Annyira képtelen vagyok a korán kelés képességére, hogy azon mindig meglepődök.. mikor már azt hinném, hogy felkeltem, akkor történik valami, s mire újra kinyitom a szemem már félig elkéstem. Azután kezdődik csak a kapkodás. Kerek negyed órám maradt felöltözni, kávézni és megreggelizni összesen. A tusolást szerencsére elintéztem még este, így ezen korai órában már nem kellett azzal is vacakolnom. Majd miután minden teendőmmel megvoltam, a táskámat a vállamra kaptam és már futottam is a metróállomáshoz. Szerencsém volt, mert késett néhány percet a metró, így oda tudtam érni időben.
A korház fele menet végig a mai programomon és a tegnapi kávézásomon töprengtem. Azok a napok, amikor Gaspar elhozza hozzám a kis Mateo-t a rendelőmbe, mindig jobban telnek, mint a többi. Erre ma is sor fog kerülni, így biztos vagyok benne, hogy a mai napomat is fel fogja pörgetni a kis rosszcsont kisfiú. A tegnapi kávézás után, valamiért még az átlagosnál is jobban vártam, hogy viszont láthassam a kis krapekot a jóképű apukájával. Nem is tudom, miért..
Ha valaki megkérdezné, mennyi idő alatt futott be a metró, melyen utaztam abba a megállóba, ahol le kellett szálnom, furán néztem volna rá, mert igazság szerint fogalmam sem volt róla.. ahogyan arról sem, hogy mennyi ideig állhattam egy helyben, azok után, hogy bemondták a híreket. Általában annyira lefoglalnak a gondolataim utazás közben, hogy nem marad agyi kapacitásom az időn is rágódni. Ezúttal is így történt.  A lényeg, hogy éppen elindultam a szokásos irányba, mikor a hang, mely a napi hírekről tájékoztatta a jelenlévőket akaratlanul is megállásra késztetett. Nem, nem a Trump-ról szóló információkra gondolok, hanem az azt követő szavakra.. karantén? Hogy lehet, hogy karantén alá vonták a fél várost? Mi történhetett? De, ez a hír még hagyján, az jobban lesokkolt, mikor egy ismeretlen férfi teljes erejéből hirtelen nekem vetődött. Ezzel a mozdulatával az egyensúlyomnak is lőttek, minek következtében dominószerűen valakit én is meglöktem.. de nem is akárhogyan, mert szegény nőt a lökésem egyenesen a sínek közé juttatta. Abban a percben, amint kiszúrom, mit okoztam, azonnal fordulok is felé, és nyújtom ki a kezeimet a nő irányába, hogy segíthessek neki kijutni a sínek közül. Ez volt a legkevesebb, amit tehettem azok után, hogy oda juttattam.
- Ne haragudj. - Kérek elnézést tőle.
Vissza az elejére Go down
Cameron Reyes
avatar
Média és művészet

Avataron : Zoë Saldana
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
Kedd Szept. 26, 2017 4:42 pm
 



 

A napom egészen addig tűnik szerencsésnek, amíg a sínek között nem landolok, kávé nélkül, valószínűleg törött telefonnal. Egy darabig csak saját magammal foglalkozok, na meg sajgó hátsómmal, teljesen figyelmen kívül hagyva az elém lógatott kart, amire végül akkor figyelek fel, amikor meghallom a sajnálkozó hangot. Már nyúlnék a kéz felé, de bevillan az imént hallott információ. Nem ártana távolságot tartani, amit az elmúlt nagyjából másfél percben, kis híján másodjára szegtem meg. Lehet, hogy szeretek tapasztalatokat szerezni különböző területeken és egy kevésbé halálos járvány esetén talán az elkapásával is kísérleteznék, de nem vagyok teljesen hülye. Persze az sem biztos, hogy a jelenlegitől az emberek feldobják a tappancsot, viszont jobb nem kísérletezni. Azt meghagyom az orvosokra meg az egerekre.
Kezem visszahúzom, majd önerőből állok a lábaimra, ügyesen feltornázva magam. A biztonság kedvéért a síneket is elhagyom, nagyjából oda állva, ahol az esés előtt lehettem. A földön lévő kávés bögre erről tanúskodik.
- Ne aggódj miatta, nem a te hibád! – eresztek meg egy kisebb mosolyt.
Itt az ideje a komolyabb vizsgálatnak, avagy „Meg kellene nézni, mi maradt a farzsebben lévő kütyüből.”. A hátlapnak érezhetően nincs komolyabb baja, leszámítva némi görbületet, de a kijelző… Ahogy kiveszem onnan és orrom elé tartom a telefont, lemondó sóhajt hallatok a sűrű pókhálóssá tört üveget nézve. Az eszköz nem ad életjelet, vége, temethető.
- Nem tudod véletlen az iménti ökör elérhetőségét? Elküldeném neki a számlát – magyarázom, meglengetve a nő előtt a mobil maradékát.
A biztonság kedvéért magamnál tartom ahelyett, hogy az első kukába dobnám. Sosem lehet tudni, mikor veszem hasznát valamelyik részének, bár a két nap még a legrosszabb körülmények között is túlélhető. Hacsak nem nyír ki valaki véletlenül, de ebben nem hiszek. A romokat visszadugva zsebembe, fényképezőgépem táskáját húzom magam elé. Kinyitom, kiveszem a gépet és gyorsan ellenőrzöm. Nagy tömegben nem lenne előnyös használni, arra már sikeresen rájöttem. Még egy ilyen akció, párosítva mérhetetlenül negatív szerencsémmel és ennek is annyi. Nem fordulhat elő! Még csak az kellene! Az ellenőrzés során készítek egy képet a név és többnyire minden egyéb szempontjából ismeretlen nőről. Annyit tudok, hogy szorult bele annyi, hogy segítsen egy bajba jutottnak, ha részben ő okozta a gondot. Ez azért már valami, talán ki is jöhetünk egymással.
- A nevem Cameron Reyes. Téged hogy hívnak? – érdeklődöm, elvégre nem hívhatom mindig nőnek.
Persze az sem garantált, hogy sokáig osztozunk egy négyzetméteren. Lehet, hogy amint meggyőződik épségemről, magamra hagy, a többi félnótással együtt. Sebaj, abba is képes vagyok bele törődni!
Vissza az elejére Go down
Selena Fuentes
avatar
Egészségügy

Avataron : Gina Rodriguez
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
Szomb. Okt. 14, 2017 12:03 pm
 



 

A mai reggel sem kezdődik zökkenőmentesen, jövök rá abban a pillanatban, amint meghallom a híreket, illetve egy idegen nekem vetődik, minek következtében dominószerűen én is meglökök egy nőt. Míg én megúsztam gond nélkül, ő nem volt ilyen szerencsés, a sínek közé került a lökésemnek hála. Gyorsan felé hajolva ki is nyújtom az egyik kezemet az irányába, de látva, hogy nem túlzottan akaródzik elfogadni a segítséget, visszahúzomat azt magam mellé. Nem csodálkoztam a tapintatosságán, kiváltképpen az előbbiek után. Simán akarhatnék én is rosszat neki, legalábbis ő gondolhatja ezt, teljesen idegenek vagyunk egymásnak. Mondjuk nem akarok, de ő ezt nincs honnan tudja.
- Hát, nem egészen, de közrejátszottam benne.. -  sóhajtok egyet, de annak örültem egy aprócskát, hogy nem engem tart hibásnak a történtekért. Bőven elég az is, én annak érzem magamat.
Aztán, miután elővette a telefonját, hogy megvizsgálja, milyen állapotba került a készülék az eséstől, egy pillanatra még rosszabbul kezdem el érezni magamat. Bár, a hátlapja megúszta szerencsésen, a képernyője igencsak rosszul járt.
- Sajnos, nem. - Húzom el az ajkamat együttérzően.
Miután a fényképezőgépét is leellenőrizte, majd kiderült, hogy annak - legalábbis látszólag - nem lett különösebb baja, kicsit megkönnyebbültem, de az érzés tovább is szált és a meglepettség váltotta fel a helyét, abban a pillanatban, mikor amolyan ellenőrzésképpen készített egy fényképet rólam. Legalábbis remélem nem más miatt volt szüksége a képemre, például bizonyítékként, hogy itt voltam..
Ám, látva, hogy nem csak a nevem után érdeklődött, hanem ő maga is bemutatkozott előtte, én is felbátorodtam egy kicsit.
- Selena Fuentes. - Mutatkozom be én is egy barátságos mosollyal az arcomon. - Egyébként jól vagy? A telefonod állapotát leszámítva. - Érdeklődök a hogyléte felől. - Ha nem, épp a korházba tartok, szívesen bekísérlek, ha szeretnéd. - Ajánlom fel barátságosan, hiszen más sem hiányozna, mint utólag meghallani, hogy rosszul lett félúton. De, méghogyha nem is jönne vissza hozzám a hír, akkor sem hagyna a lelkiismeretem nyugton.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 167

TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
Vas. Dec. 24, 2017 7:52 pm
 



 





játék vége






Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Morris Langdon
avatar
Inaktív

Avataron : Justin Chatwin
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
Hétf. Jan. 15, 2018 2:32 pm
 



 

Már az idejét sem tudom, hogy mikor aludtam utoljára rendesen. Valahogyan jobban befolyásolt Rosie és az ő beteg játéka, mint amire számítottam, de amióta eltűnt, azóta azt kellett észrevennem magamon, hogy hiányzik. Na nem a hülyeségei, hanem az a tudat, hogy van kihez fordulnom, ha pénzre van szükségem, s bár nem feltétlenül gondolom, hogy adott volna, azok után, ahogyan egymással elszórakoztunk, de ki tudja? Aztán persze az is lehet, hogy tegnap este nem kellett volna annyit innom, de szerintem akkor is a ribanc lehet minden problémám forrása.
Ültem a vagonban és bambultam. Fülemben már megint a töpszlik szolgáltatják a zenei aláfestést, valami őrülten zúzós jazz zakatol a fejemben, de az ébredésemben ez sem nagyon segít. Szinte elfolyok, annyira szét vagyok csúszva, de azért próbálok egyenesen ülni és ha már itt vagyok, körbenéztem a metrón és mint egyfajta esettanulmány, megpróbáltam felmérni az utazóközönséget. Volt ott egy idősebb férfi, öltönyben és esernyővel, meg egy olyan aktatáskával, ami talán még a nagyapjáé volt, így arra saccolok, hogy ügyvéd lehet, na de egy ilyen jogtudó mégis mit keres ilyenkor a tömegközlekedésen? Talán lerobbant a kocsija és korán kell beérnie egy tárgyalására és azért olyan morcos, mert amikor kocsival megy, akkor még van ideje otthon némi romantikára a feleségével ... nem, bocsánat, a kis fiúcskájával!
Aztán ott van egy anyuka, három gyerekkel és egy babakocsival, melyből a zenét átordító sírás hallható, és ebben a pillanatban annyira szeretnék a kezembe egy összehajtott újságot, amellyel jól fejbeverem azt az ordító csecsemőt. Mert idegesít, mert a gyerekek mindig is idegesítettek, nem is akarok magamnak soha egyet sem és mindenkit lebeszélnék arról, hogy valaha vállaljon ilyen bőgőgépeket. Sóhajtok egy nagyot, kissé arrébb vonulok, feltekerem a hangerőt és csak reménykedek abban, idáig nem ér el annak a kis pöcsnek a bömbölése.
És akkor meglátom őt. Nem, nem is őt, hanem Őt...! Mikor is láttam utoljára? Három napja? És azóta is őt kerestem minden áldott reggel, amióta először találkoztunk. Ma is gyönyörű volt, vitát sem lehetne erről nyitni, én pedig majdnem elesek a saját lábamban, annyira megbámulom őt. Meg is kell kapaszkodnom, mert fékez a szerelvény, meg is fájdul a kezem, mert Rosie harapása még mindig fáj a kötés ellenére. Mindegy, elfeledem, mint magát a nőt, majd pár lépést megteszek és leülök vele szemben. Elnézem a vonásait, s egy pillanatra sem veszem le róla a tekintetemet, mert basszuskulcs, ez a nő tökéletes. Vajon mit kereshet itt? Miért ilyen korai és miért nem mellé ülök le, hogy azonnal észrevegyen? Kérdések és újabb kérdések, ami teljességgel szokatlan volt tőlem, hiszen ami megtetszik nekem, azt simán elveszem, nem érdeklődöm semmi után, csak az ujjaim közé veszem és élvezem. Nála azonban hezitálok, nem teszem meg azonnal az első lépést, mert ... kisnyúl!
- Helló! - robbantom ki a füleimből az apró hangszórókat, majd bárgyú mosollyal és némi intéssel kezdeményezek felé, miközben jobb lábamat bal térdemre pakolom, amúgy vagányosra véve a figurát. És ekkor jövök rá, hogy nem azt a szűk bőrnadrágot kellett volna felvenni, mert bizony bevág a zacsiba, nekem meg majdnem kicsordul a könnyem. Szupika!
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Avataron : Rachel McAdams
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
Hétf. Jan. 15, 2018 5:09 pm
 



 

A mai reggel nem indult éppen zökkenőmentesen. Történt ugyanis, hogy valamilyen oknál fogva ma jóval fáradtabb voltam, mint általában lenni szoktam. Előfordult már, hogy hamarabb felébredtem, mint ahogyan a telefonom ébresztett volna, ma viszont ennek pontosan az ellentéte következett be. Valamilyen úton-módon ugyanis sikerült úgy benyomnom a szundit, hogy az nem is szundi volt, hanem egyenesen kóma.
Amikor végül teljesen magamtól kerültem az ébrenlét határmezsgyéjére, pánikszerűen riadtam vissza. Úgy kapkodtam, mint még soha szerintem, hiszen tudtam, hogy mikor megy a metró, és azt muszáj volt elérnem. Ebben a napszakban még nem járt annyira sűrűn, mint napközben, noha azért már most sem lehetett egyetlen rossz szava sem a hajnalban utazó emberfiának. Nekem se lett volna, ha nem kell úgy magamra kapkodnom a ruháimat, hogy azt sem néztem meg, előző alkalommal nem ettem-e le. Sajnos ez is megeshetett, az egyik felsőmről még rémlett is, hogy ételfoltos lett. Csak éppen nem tudtam fejből, hogy melyik.
Végig ezen gondolkoztam, amíg a szerelvényt vártam, ugyanis csodával határos módon a megszokotthoz képesti következőt mégiscsak sikerült elérnem. Ezzel pedig még pont be fogok érni, legalábbis ez volt az elképzelésem. Csak az volt a gond, hogy a rohanás miatt ezúttal kimaradt a reggeli – pardon, hajnali – kávém, így olyan kábának éreztem magam, mintha éppen most vert volna fejbe valaki egy méretes baseball ütővel. Biztosan nem lenne kellemes, nekem legalábbis egyáltalán nem volt most az.
Az agyam olyan lassan forgott, hogy az valami félelmetes, a hajam pedig egy egészen kicsit égnek állt. Valószínűleg az öt ujjam nem bizonyult elégnek egy fésű helyett, el sem akartam képzelni, hogyan festek. Bár nagyon képzelegni sem kellett, tökéletesen láttam visszatükröződni a metró foltos ablakáról. Ugye az csak kívülről volt egy sárfolt, és nem az én arcomon maradt valami, amit nem vettem észre indulás előtt?
Azért, hogy felzárkóztassam magam a ma reggeli teendőimet tekintve, elkezdtem a telefonomban böngészni a legfrissebb híreket. Kellett, hogy tisztában legyek vele, mielőtt beérnék a munkahelyre, és neki látnék a melónak. És mindenekelőtt szükségem volt egy igazán erős feketére, aminek talán még íze is van. Jobb esetben. Rosszabb esetben meg jó lesz a pocsolyalé is, amíg eljutok egy frissen őrölt csodához.
Gondolataimból a hirtelen engem megcélzó üdvözlés zökkentett ki, mire kíváncsian odakaptam a fejem. Lehet, hogy nem is nekem szólt, bár amikor azonosítottam a hang forrását, akkor már elég gyanúsnak tűnt, hiszen a férfi egyenesen engem nézett.
- Ó, helló! – mosolyodtam el zavartan, amiért rajta lettem kapva azon, hogy teljesen máshol jártam. Én legalábbis így éltem meg, ráadásul hirtelen azt sem tudtam, hogy honnan olyan ismerős. Nagyon törtem ám a fejem rajta, aztán az a bizonyos kis villanykörte fel is villant a fejem felett. – Már máskor is utaztunk együtt, igaz? – kérdeztem kissé bizonytalanul, pedig már tudtam a választ. Ettől függetlenül a homlokomon megjelent egy aprócska kérdő ránc, miközben tekintetünk találkozott. – Maga is korán jár dolgozni? – érdeklődtem kíváncsian, mert a csevegéssel legalább nem szokott problémám lenni. Az öltözékét elnézve mondjuk biztosan nem munkába tartott, de sosem lehet tudni ugyebár.
Vissza az elejére Go down
Morris Langdon
avatar
Inaktív

Avataron : Justin Chatwin
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
Szer. Jan. 17, 2018 4:36 pm
 



 

Sok mindent el tudtam volna képzelni ezzel a metróúttal kapcsolatban, de arra biztosan nem számítottam, hogy ilyen jót fogok mosolyogni azon, amikor a lány felpillantott. Kócos volt, nem vitás és olyan gyönyörűen kialvatlan, hogy attól minden altató reklámkampány azonnal az előtte képhez felvenné, és olyan bizonytalannak is tűnt egy pillanatra, mintha csak valami titkok tudója lenne, én pedig megzavartam a Drágaszága vizslatása közben. Aranyos volt, kétségtelenül, s ezen még a fáradtság sem tudott rontani túlságosan.
- Igen, "találkoztunk" már. - ujjaimmal mutattam az idézőjeleket, majd letettem a lábamat, mert kezdett a szitu egyre kényelmetlenebbé vállni. Ha éppen nem ő ül előttem, akkor még meg is mazsoláznám magam, helyre tenném a királyi ékszereket, de most eltekintek ettől a férfias mozdulattól és inkább próbálok jó benyomást kelteni. Mert tök jó lenne azt kelteni. - Nem nevezném munkának, de korán kell beérnem, az biztos.
Nevetem el magam, mert tényleg nem éreztem úgy, hogy amit csinálok, az meló lenne. Inkább csak egy óvoda, ahol felnőtt emberek eltöltik a mindennapjaikat, kicserélik a pelenkát a szálloda lakóin és utána még fizetést is kapsz érte. Szóval inkább ilyen elfekvő magas és kihívásokkal teli pozícióra nem vágyó léhűtőknek, mint én.
- Egyezzünk meg abban, hogy tegeződünk. Bár, ha megint olyan hirtelen leszállsz a metróról, mint a múltkor, akkor már csak a következő alkalomra beszéljük meg a részleteket. - nevetem el magam, majd felállok és mellé ülök le, olyan karnyújtásni távolságra, oldalazva, bal lábamat az ülésre helyezve. - Egyébként van valami a hajadban. Segíthetek?
Ha megengedi, akkor én veszem ki, ha nem, akkor ő halászhat ki a fürtjei közül egy leginkább kukoricapehelynek látszó entitást, amitől azonnal megszabadulok, s a piciny szeméttel nem is nagyon törődök tovább, hiszen megáll a szerelvény és az ajtók kinyilásával három nő és négy férfi tódul befelé a vagonba, nekem meg kicsit közelebb kellett húzódnom, mert az egyik nagyseggű éppen mögém ült le annak ellenére, hogy még szinte az egész placc üres volt. Egy ilyen "te most szórakozol velem?" pillantást vetettem felé, ami egyáltalán nem hatotta meg, s annak rendje és módja szerint bevackolta magát a hátsóm mögé.
- Na mindegy... Kicsit gyorsítsuk fel a dolgokat, ha a következőnél úgyis leszállsz. Szóval, szeretem a sushit, a jazzet, a Star Warst és a kártyajátékokat sem vetem meg, ellenben gyűlölöm a palacsintát, a csoportterápiákat, a mobiltelefonokat és a munkát. Veled mi a helyzet? - mosolygok rá, fogalmam sincs, hogy miért vettem fel ezt a vadalma arckifejezést, de egyáltalán nem fájt, sőt bizonyos értelemben élveztem is.
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Avataron : Rachel McAdams
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
Szer. Jan. 17, 2018 8:46 pm
 



 

Elképzelni sem mertem inkább, hogy hogyan festhetek. Mint aki nagyjából most szabadult ki a közeli diliházból, és a metró volt az első jármű, amivel el tudott menekülni. Ez a gondolat egyébként mosolyra is fakasztott volna, ha nem figyelmeztettem volna magam még előtte, hogy a velem szemben ülő fickó totálisan idiótának fog nézni. Nem mintha sűrűn érdekelt volna, hogy mit gondolnak rólam mások, de most mégis jó benyomást akartam tenni. Mint általában, ha az ember új ismeretségeket köt.
- Hát akkor minek nevezné? – kérdeztem összezavarodva, ami valószínűleg az arcomra is kiült néhány másodpercre, mielőtt rendeztem volna a vonásaimat. – Rendben! – biccentettem mosolyogva. Nekem aztán nem volt kifogásom a tegeződés ellen, egyszerűen csak előbb jött a számra a felesleges udvariaskodás, amit nem mellesleg gyűlöltem. Hülye beidegződések, mondjuk úgy. Nem mindenkivel lehetett egyből közvetlen az ember, igaz?
- Még maradok egy pár megállónyit. – tájékoztattam, lábaimat közben zavartan keresztezve magam alatt. Csak azt reméltem, hogy nem azt a harisnyát vettem fel, ami a múltkor felszaladt. Pecsétes ing, lyukas harisnya, ez vagyok én. Szörnyű volt még belegondolni is, hogy sokszor minek nézhettek. Valami hajléktalan kukabúvárnak, akinek még rendes ruhákra sem telik. Pedig egyszerűen csak nem szoktam időt fecsérelni az öltözködésre. Amúgy dugig volt minden szekrényem, ráadásul nem is rossz holmikkal. Gondolataimból a szemem sarkából észlelt mozdulatsor zökkentett ki, amikor az ismeretlen fickó átült mellém. Nem ijesztett meg, így érdeklődéssel fordultam felé a felső testemmel.
- Hogy micsoda? – kaptam oda zavartan a hajamhoz, mintha ezzel egyből semmissé válna a probléma. – Ó! – dünnyögtem zavartan, még némi pír is kiütközött az orcáimon. – Hát ez… - még mindig a szavakat kerestem, pedig nem volt szokásom kifogyni belőlük túl sűrűn. – Nos köszönöm! Ez… elég kellemetlen, azt hiszem! – még mindig a kusza tincseimet próbáltam lelapogatni, mintha bármit is javítanék a helyzeten. Semmit sem segített, ide egy jó erős fésű kellett volna, meg talán egy alapos hajmosás. Annak ellenére is, hogy tegnap kerítettem rá sort. Most valahogy bármit szívesen megadtam volna azért, hogy ne legyek ennyire… önmagam. Már ami a megjelenésemet illette.
- Te jó ég! – megráztam a fejemet az embertömeg láttán, aztán fojtottan felnyögtem, ahogy hála a kissé molett hölgyeménynek, nekiszorultam a vagon oldalának. Nem volt kellemetlen a nekem nyomódó férfi közelsége, inkább csak a fal hideg mivolta zavart. – Utálom ezt! – vallottam be őszintén, miután kicsit fellélegezhettem. – Azt hiszem, hogy akkor engem is gyűlölni fogsz! – kacagtam fel halkan, mert roppant viccesnek találtam ezt az egészet.
- Nem szeretem a jazzt, béna vagyok a kártyajátékokban, imádom a palacsintát, és szinte házasságban élek a mobilommal, meg a munkámmal. – soroltam el azokat a pontokat, amiket határozottan nem egyeztünk. – Na, már nem is bánod annyira, hogy mindjárt leszállok, igaz? Most még nem kell kitalálnod kifogásokat, amiért lelépsz… - mert egyébként így szokott lenni a legtöbb randipartneremnél. Már amikor valaki vakrandit szervez nekem, mert mindenképpen kerítőt akar játszani az illető „barát”.
- Egyébként Claire vagyok! - nyújtottam felé a kezemet, miután egyikből átvettem a telefonom a másikba. Azért odáig még nem ragadtattam magam,
hogy el is tegyem azt a táskámba.
Vissza az elejére Go down
Morris Langdon
avatar
Inaktív

Avataron : Justin Chatwin
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
Pént. Jan. 19, 2018 1:57 pm
 



 

Azt hiszem, egy pillanat alatt lettem szerelmes a velem szemben ülő lányba és ettől az elhatározástól az sem tántorít el, ahogyan kinéz. Sőt éppen emiatt gyúlt lángba a szívem, hiszen annyira aranyos, cuki és magávalragadó volt a bizonytalansága, hogy itt és most felzabálnám. Persze egy kicsit módosít a kedélyállapotomon a fészkalódó közjáték, de gyorsan magam mögött hagyom az egészet, hiszen sokkalta fontosabb, ami előttem játszódik le.
- Valahol azt hallottam, hogy az ellentétek vonzák egymást, szóval meg tudok bocsátani neked. - kaján mosoly ül ki arcomra, ahogyan a szavak elhagyják a számat, majd pár centiméterrel megint közelebb csusszanok, hiszen kell a közelség, hogy még jobban meg tudjam ismerni... - Annyi viszont biztos, hogy te jobban ismered magad, mint bárki más, szóval tedd a szívedre a kezed és vallj! A csodálatos külső romlott belsőt takar? Menekülnöm kell tőled? Futnom, szaladnom, hátrahagynom országot és paripát? Tudnom kell, ó mondd el nekem, hogy ne csalódjak újra és újra!
Teátrális vagyok, hatalmas körökkel gesztikulálok, megragadom a helyzet komolyságát, majd nevetve engedem el az egészet és kezemet az ülés támlájára teszem, hogy államnak ott találjak helyet. Figyelem őt, ahogyan felkacagott, ahogyan a szeme is nevetett a bárgyú próbálkozásaim láttán, s ha már olyan viszonyban lennénk, akkor a combjára tenném a kezemet, s kicsit megszorítanám vékonyka végtagját. Ezt azonban nem teszem, hiszen egyrészt nem vagyok ilyen, másrészt meg #meetoo vagy mi a franc, harmadrészt meg nem kell a dráma. Mert valóban nem kellett...
- Some people call me a space cowboy... - rekedtes hangon éneklem az olyannyira népszerű dal első sorát, majd folytatom egy kicsit magasabbról kezdve a szólamot. - Some call me the gangster of love...
Elnéztem egy pillanatra, húztam az időt, majd visszafordulva fejeztem be hirtelen adott koncertemet.
- Some people call me Maurice! Nyáú, nyáúúúú!
Meghajolok, majd elfogadom a kezét és pontosítok az előbb énekeltekkel kapcsolatban. - Morris vagyok. És nem Maurice, hanem M-O-R-R-I-S...
Betűzöm ki a nevemet, elhallgatok, hogy feldolgozza az előbb látottakat és hallottakat. Meg kell vallanom, hogy már régóta terveztem, hogy valakinek így mutatkozom be, de eddig sosem találtam meg a megfelelő helyet vagy embert. Claire azonban olyannak tűnt, aki értékeli a humort és akinél be lehet vágódni egy ilyen szöveggel. S ha nem, akkor bizony nagyon rossz emberismerő vagyok és elásom magam a harci ásómmal.
- A hajad miatt pedig ne aggódj, jól áll ez a vadóc stílus. - kacsintok rá és csettintek a számmal, majd kiegyenesedem és még mielőtt teljesen lemerítem a mobilomat a zenével, kikapcsolom a ketyerét és ugyanoda süllyesztem vissza, mint ahonnan elővettem. - Én viszont egyáltalán nem bírom a kritikát, szóval ha lehet, akkor az enyémről ne mondj semmi rosszat.
Hiú szemmel nézek a vagon ablakára, pár kósza tincset rendezgetek jobbra, néhány fürtöt teszek balra, majd amikor megunom a dolgot, akkor mindkét kezemmel beletúrok a hajamba, jól összekeverve minden egyes hajszálat, hogy még véletlenül se legyen rend fejem koronáján.
- Ugye nem túl szörnyű? Hazudj kérlek, ha kell vagy inkább ne mondj semmit! - bociszemekkel nézek felé, remegő ajkakkal és olyan lányos zavarral, amit akár ő is megirigyelhetne, ha akarna.
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Média és művészet

Avataron : Rachel McAdams
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
Kedd Jan. 23, 2018 10:31 pm
 



 

- Figyelj, kinek mi a romlott! – vontam meg a vállaimat, bár alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam. Roppant szórakoztatónak találtam a mellém települt pasast, még ha olyan kómásnak éreztem is magam, amilyennek napok óta még egyszer sem. Legalább máris történt valami jó ezen a reggelen, még ha ezt nem is tettem szóvá. – De nem, azt hiszem, hogy annyira vészes eset azért még nem vagyok. – feleltem végül tényleg őszintén, mert egyáltalán nem gondoltam úgy, hogy rossz ember lennék. Csupán egy kicsit munkamániás, de ez talán megbocsátható, ha már rossz szándék nincs bennem, igaz?
- Ez volt a legegyedibb bemutatkozás, amivel eddig valaha találkoztam! – kuncogtam bele a sálamba, miközben megszorítottam egy kicsit a kezét. Kedveltem az olyan embereket, akik meg tudtak lepni, noha a munkám terén szerencsésebb volt, ha mindenre fel voltam készülve. De még volt pár percem, hogy át kelljen mennem főnökbe, így pedig nagyon is kellemesen éreztem magam. Belesüppedtem az ismerkedés izgalmába, még az álmosságom ellenére is, és ez jelentett némi változatosságot az átlagos napindításaimhoz képest.
- Vadóc? – ráncoltam a homlokomat, miután visszakérdeztem. – Hát, igazság szerint ezzel sem vádoltak még. Inkább mondanám kuszának, rendetlennek, vagy megzabolázhatatlannak! Engem meg unalmasnak szoktak mondani. – túrtam bele tétován a szőkés tincseim közé, mintha rögtönzött fésűt akartam volna kreálni az ujjaimból. Valami ilyesmi történt egyébként. – Nem hiszem, hogy tudnék… - ráztam a fejemet, mert elnézve az ő nem túlzottan hosszú haját, tényleg nem lehetett túl sok gond vele.
- Öhm, oké, most már lehet, hogy tudnék! – próbáltam komoly maradni. – De nem, tényleg nem olyan szörnyű… bár lehet, hogy egy fodrász tudna tenni valamit az ügy érdekében. – és ezzel máris elárultam, hogy igazából roppant mókásan állt a haja, és talán nem ártott volna neki egy kis kezelés egy szakember által. – Tényleg nem bírod a kritikát, vagy az is csak vicc volt? – érdeklődtem kíváncsian, és talán még sok más kérdést is szívesen feltettem volna, ha nem rázkódik meg a vagon, majd hatalmas rándulással áll le.
- Mi a fene történt!? – néztem körül tanácstalanul, kutatva a probléma okát. Alig pár másodpercen belül már be is mondták, hogy meghibásodás, és a szerelvény a két állomás között rekedt, ergo ki tudja, hogy meddig fogunk még itt rostokolni. – Ezt nem hiszem el… - dünnyögtem az orrom alatt idegesen, aztán elraktam a táskámba a telefonomat, és két kezembe temettem az arcomat, amíg igyekeztem megnyugodni.
- Látod, úgy tűnik, hogy mégis tovább kell élvezned a társaságom, mint egy megálló. – pislantottam fel az ujjaim között létrejövő résen át Morrisra. – Jártál már így? Szerinted nagyon sok idő lesz, mire tovább tudunk menni? – most már ismét felegyenesedtem, és a felső testemmel felé fordultam. – Ha nem érek be, hatalmas baj lesz! Mintha megállna a világ… - és nem túloztam, tényleg elég nagy katasztrófa fenyegetett, ha én nem leszek időben a stúdióban.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 167

TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
Szomb. Feb. 10, 2018 7:12 pm
 



 





játék vége






Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Metróállomás
 



 

Vissza az elejére Go down
Metróállomás
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: