Belvárosi Óvoda

- Ketten együtt se tudnánk kitalálni. - nevetem el magam. - Az nem izgat, hogyan kell felnevelni egyet, de a béranyaságon elgondolkodtam már. Abból baj nem lehet. - szalad ki a számon a kéretlen és nem egészen idevaló őszinteség. Sebaj, a testvérem előtt nem fogom ezt se letagadni, tény ami tény, a terhesség gondolata foglalkoztat, csak a gyereknevelésé nem. Rosszul vagyok összerakva, azt hiszem.
- Ki vagyok én, hogy ítélkezzek felettük? Előbb eresztettem volna lángszórót az épületre, semmint rendet tegyek a törpék után. - vonogatom a vállamat. Tény, nagyon nem vagyok képben. Azt se tudom igazán, hogy mi egy óvónő hatásköre. Nálam a takarítás maximum a takarítónőké. Ha gáz ez, ha nem.
- A gyerekek azért szeretik, mert ez az első olyan rajzfilm, aminek nincs igazán gonosz figurája. Ez minden hamvas lelkű nyámnyilának való. A lánytesóknak pláne. Lehet nekünk is tetszett volna gyerekként. - vigyorodom el. Kötve hiszem egyébként, mert valahogy mi sose voltunk azok az érzelgős família. De hát ez már csak ilyen. Nem tudom, hogy mi lettünk-e rosszul szocializálva, vagy a világ.
- Persze, hogy nem. Hiszen hogyan vehetném fel mind a tízet egyszerre? - néz a kislány úgy Marionra, mintha egy komplett idiótát szemlélne. Kinyílik a bicska a zsebemben ettől a mini diktátortól. Kezdem megérteni azokat, akik felpofozzák a másikat. Volna mit ütni ennek az egész rettenet anya-lánya rémségen.
- Szent szűz! Ez nagyon szánalmas. Megcinkeljem vele? - vigyorgok cinkosul Millyre. Én aztán nem szoktam a szomszédba menni, hogyha éles nyelvet kell előhalászni valahonnan, s nem szégyellek odaszúrni ennek a nősténynek sem. Elvégre nekem semmi közöm nem volt a csődöréhez sosem.
- Milyen szép név. Nem volt pénz megmódosítani valamire, ami jobban hasonlít a Marionra? - szalad ki a számon nyakló nélkül a bemutatkozás viszonzásának nem éppen egyetemleges módja. A helyzet eléggé képtelen, de annyira belejöttem itt a szócsatába, hogy a saját védencünkről el is feledkezem. Még jó, hogy Marionnak eszébe jut visszakanyarodni a szemkimarásról a gyereklélek ápolására.
- Pfujj, micsoda barbár szokás! - forgatja a szemét a filccel megjelölt cipőt látva. Az elnézést még véletlenül sem esik ki a száján, ki is hullanának tőle a fogai. Viszont a villámok, melyek tekintetéből lövellnek saját sarjára megérnének egy misét.
- Hess, aranyom, mielőtt kártérítést követelek rágalmazásért! - teszek felé elfelé sepregető mozdulatot, hátha ért a szóból és hajlandó karon ragadni csemetéjét, hogy elhúzzanak a vérbe.
- Van kedved hintázni? - simogatom meg Michaela fejét, s terelném őt meg inkább a tett színhelyéről elfelé. Ennyi sokk szerintem bőséggel elég volt mára. Ha még az anyja bejelenti otthon, hogy kis tesója lesz, az úgyis rátesz majd egy nagy lapáttal.

- Na ne, komolyan? Ezt sem hittem volna. – Nem túl diszkréten sikerül eltátanom a számat, de ezek szerint mindig van új a nap alatt. - Én biztos nem. Ha egyszer bálnára hízom, legalább a saját gyerekem miatt legyen. Minden tiszteletem azoké a nőké, akiknek sikerül ezt elkerülni, amennyire szeretek enni, én biztos túlzásba esnék. – Lévén most is erősen hajlamos vagyok rá, ellenben legalább lemozgom, de állapotosan azért az ilyesmivel csínján kell bánni. Nem mintha tervezném, mert tényleg eszembe sincs még a gyerek témával foglalkozni.
- Biztosan, bár ha engem kérdezel, elég korán kinőttem a mesékből. – Vonok vállat, megvan mindennek a maga oka, a meleg családi fészek anyánk miatt nekünk erősen kimaradt, lehet a korábbi éveinkben néztünk rajzfilmeket, de az már valahogy elkallódott az emlékek tárházában.
Megcsóválom a fejem, semmi kétség, pont akkora picsa, mint az anyja. A magam részéről legszívesebben mellőzném is ezt a csodás társalgást, de mivel rémtett esete forog fenn, jobb nem eloldalogni, utólag nehezebb mosakodni, mint frissiben lerendezni a helyzetet.
- Felőlem nyugodtan, legalább kicsit visszavesz az arcából. Rettenetes… – Sóhajtok színpadiasan, azért az én mutatóm ritkán akad ki, de ettől a nőtől elég hamar sikerülni szokott. Szerencsére nagyon ritkán találkozom vele. Kicsi híja van, hogy nem röhögök fel hangosan, amikor Cat beoltja a nőszemélyt, az biztos, hogy a nővéremet sem kell félteni, ha ki kell nyitnia a száját. Akkor sem, ha éppen nem kéne, de ez a banya megérdemli, jó vastagon. Ellenben úgy tesz, mintha nem hallaná, minő meglepetés, a magam részéről jó is ez így, biztosan megütötte a fülét, és magában forrong rajta, mert tudja, hogy igaza van Catnek, mindenben engem majmol, következésképpen nem volna nagy csoda az sem, ha megváltoztatná a nevét.
- Jah, minden normális ember így csinálja. – Közlöm egyszerűen, de a lényeg, hogy a cipő a megfelelő lábakon van, következésképpen nincs min csatározni. - Egyébként, gondolom belehaltál volna, hogy a bocsánat szó kiszalad a szádon. – Szólok még utána, és ha a drága exem hajlandó lenne velem szóba állni, holt biztos, hogy lennék annyira szemét és bemártanám, mekkora picsa volt a gyerekkel együtt. Ennyit erről.
- A hinta szuper ötlet szerintem, azt még én is szeretem. Esetleg egy fagyi, míg odaérünk? – Kérdezem cinkos pillantással a kiscsajt, aki erre már kezd egész belelkesedni, a magam részéről jöhet egy kis édesség bármikor, legyen akármilyen, de most már kellemesen meleg van ilyenkor, szóval senki torka nem menne rá a dologra. Úgyhogy, ha mindenki benne van, állok egy kört nekik, meg persze magamnak is, hogy kellemesen hűsen teljen a séta a játszótérig. Ott meg valahogy csak boldogulunk majd a gyerkőccel. Ha kell, még a homokozó szélére is odacsücsülök, azon ne múljon semmi, egész megsajnáltam a meghurcolt kiscsajt, szóval küldetésemnek érzem feledtetni vele a kellemetlen perceket.