Étkező (Tűzoltóállomás)

Műszakot duplázok, de nem érdekel. Vér helyett már lassan csak kávé fog csörgedezni az ereimben, nagy esélyét látom legalábbis. Egyik fronton sem sikerült a helyére billentenem az életem - s nincs a nagyi sem, aki egy kiadós nyaklevessel irányba állítana - és mivel úgy érzem, hogy vagy a munkába fulladok bele, vagy a saját szégyenérzetembe, inkább az előbbit választom. Emellett legalább kevesebb időm jut haszontalanul gyűlölni magam. Hasznosan jobban megy. Legalább közben mentem, ami menthető, másoknak.
A másik műszakban ma voltam utoljára. Csak ideiglenes áthelyezést kértem, így nem zavar annyira, hogy egyébként se maradhatnék tovább. Apám már erre is húzta a száját - hát még ha tudná, hogy mi mindenre van húznia a képes felét -, hát nem feszegettem tovább a húrt. Meg.. ha őszinte akarok lenni magammal, jobban bírom ezt a műszakot, könnyebb velük dolgozni. És az sem utolsó, hogy Caseyvel osztozom ezen is.
Szégyellek a szemei elé kerülni, de nem rejtőzködöm. Úgyis levenné, hogy valami nincs rendben, eszemben nincs hát kerülni. De tény, ami tény, azért nem volt hátrány, hogy egy ideig kvázi váltott műszakban nyomtuk.
Most viszont itt vagyok, s már nincs hová bújjak sem előle, sem az igazság elől. A semminél egy kicsit több bevallani valóm van neki, de a mindennél - hála a magasságosnak, hogy idejében helyére billent az agyam - kevesebb. Nem, mintha ezt az akármennyit épp munkában kéne megbeszéljük.
- Mi van kisNiff, visszaevett közénk a fene?
Hobbs sziporkái az étkezőben érnek. Én már - vagy még mindig? - itt vagyok, ő meg még csak most jön. De máris bosszant. Nem csak a becenévvel, de a puszta jelenlétével. Azóta, hogy milyen kínos helyzetbe kerültem miatta Ron előtt eléggé a bögyömben van. Ő nem nagyon hiányzott ebből a műszakból.
- Úgy valahogy! - hagyom rá, nem kívánva felvenni a kesztyűt. Egyébként sem vagyok az a domináns alkat. Kivéve, amikor mégis. Általában akkor okozok ordas nagy katasztrófákat, magamnak is.
A bögre pereme mögül méregetem lustán, mint az egér, amelyik nem tudja eldönteni, hogy fusson-e a macska elől, vagy maradjon veszteg, mert a ragadozó útja másfelé vezet. Ebből a szögből veszem észre őt. Akármekkora gombóc is van a torkomban amiatt, ahogy - egyelőre a tudta nélkül - bántam vele, vagy amiatt, ami okán azt tettem, amit.. (nem, még mindig nem sikerült teljesen lenyeljem a békát, de jobb, ha nem ugrálok, nekem van több vaj a fülem mögött) ..felvillanyoz Casey jelenléte. És ki is zökkent rögvest a Hobbs-hadműveletből.
- Szia! Van még kávé, ha kérsz! - mosolygok rá, leeresztve a bögrét. Igen, ez pontosan szinonimája a neked főztem-nek, de azért mégis lazábban hangzik így. Csak tudnám miért is adok a lazaságra. Csak a baj van vele.. és egyébként is utálom, hogy idebent csak kerülgetjük a forró kását, mert a munkahelyi kapcsolatot nem néznék jó szemmel. (Teljesen mellékes, hogy a miénket munkahelyen kívül se nézné úgy az egyetlen élő rokonom. Már nem érdekel az apám véleménye, nem riaszt, azt hiszem.) Legszívesebben megcsókolnám akkor is. De tudom, hogy nem csak azért nem lenne szép, mert munkában vagyunk. Hanem azért sem, mert tartozom előbb némi igazsággal neki. És utána majd ő eldönti, hogy vágyja-e még valaha az életben a csókomat.