KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Megosztás

Stúdió (Rathole)

Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Stúdió (Rathole)
Stúdió (Rathole) EmptyCsüt. Okt. 27, 2016 8:30 am
 



 


Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
Enril O'Berry
Média és művészet

Avataron : Ash Stymest
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (Rathole)
Stúdió (Rathole) EmptyVas. Nov. 06, 2016 12:18 am
 



 

A nyomorék geci olyan pofával teríti le a lapjait, mintha övé lenne a fél világ. Állítom, fejben már a kasszába szórt lóvéra recskázik, de hát velem nem baszik ki, me' annyira azért nem erősek azok a kártyák. Inkább alaposan megszívom a számban lógó cigit és hagyom, hogy a hamu az egyik zsetonra essen. Ezen a ponton egy gyökér kihátrál, míg a másik a száját húzza, amitől a tag csak jobban nyeregben érzi magát. Én továbbra is adom a fapofát, meg beleöntöm a red bull maradékát a kezem mellett figyelő üvegpohárba, amiben whisky lötykölődik. Mire meghúzom már remeg az asztal, ahogy rábaszkodnak párat, meg megy egymás anyázása és a mogyoró kétpofára tömése. Nem mondom, örülnék egy kurva royal flush-nek, de így se adom olcsón a majrét, és sorba is veszem a kezemben figyelő treffeket. Ha van egy kis mákom, frankón kijöhetek belőle, de aztán kibaszkodjuk, amink van, és mélyen ülő horkantással veszem a két egyforma straight flush-t. Na, nem mintha nagy lenne a bedobált összeg, de basszam meg, nem osztozkodásra tartjuk ezeket az estéket, hanem hogy kurvásul nyerjünk.
- Ne nyomd már le a torkán azt a kibaszott szotyit, te gyökér - vakkantok oda a buzinak, aki a pókerparti eleje óta snackkel tömi a kutyámat. Erre újabb vita robban ki, aminek az lesz a vége, hogy zsetonok hullanak a földre, szarrá megy az üvegpoharam, ahogy ripityára törik, és beverik a fejem az asztal élébe. Ezt így, csokorra. Bug azé' lerángatja rólam az arcot, de attól még vér csorog a fülemre, és kurvásul nem találom a cigimet. Végül a kiömlő pia tócsájából halászom elő, majd a számba gyűrök egy félig nedves slukkot, hogy baszódna meg.
- Valaki töltsön má' egy pohár faszomat! - dobom le magam a székre, amit röhögve rúgok vissza a helyére, majd átgörgetem mobilomon a feedet, míg a buzik összekotorják a maradványokat és Bug elkezdi keverni a paklit egy újabb körre. Végül az egyik üzin állapodom meg, amitől kérdőn vonom fel a szemöldököm. Kábé, ha nyolc perce küldte, de azé' adok neki egy próbát és elindulok az ajtó felé. Kicsit rángatom, mert ez a szar folyton beragad, míg Swagetti a lábamnál les ki a résen át, hátha elkaphat egy niggát a környékről. Nem mondom, öt percre se raknék ki ide egy ribit, me' a gettó nem arról híres, hogy laza útbaigazítást és jókívánságokat osztogat.
- GANJAAA! - üvöltöm, hátha előtámolyog egy faszom lyukból, vagy valami. Már kezdeném elunni a maradék életem, ha meg nem hallom a magas sarkú csúszós kopogását. Fingom nincs, merről támadhat be, de a dög előbb kiszagolja a pacsuli parfümjét, mert teljes elánnal cuppan fel rá. - Az első három kört má' letoltuk, mi a pöcs tartott eddig? - sóhajtok bele az éjszakába, aztán kurva lovagiasan besétálok előtte, elvégre tudja már a járást, meg külön skill lenne innen eltévedni. A többiek csak intenek felé, meg buziskodnak egy sort, míg rámutatok a sörre és rövidekre, szolgálja ki magát. Kicsit azért a hangerőt is lejjebb veszem, ne ordítva pofázzunk már.
- Sikerült füvet hoznod? - kérdi tőle az egyik farok, akit aztán jól nyakon is baszok, mert megmondtam bazdmeg, hogy ne etesse nyomorék műanyaggal a kutyát. Ha ez is megdöglik, a bratyóm minimum feljelent a picsába, hogy elgondolkodjak az életemen három kurva napon át a rács mögött. Persze minden redva reggel jelenését tenné nálam, hogy fejcsóválva sóhajtozzon, míg fel nem kötöm magam, vagy fasz tudja. Végül kap ő is egy pink műanyagszéket a segge alá, meg teret a parókájának, lol.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (Rathole)
Stúdió (Rathole) EmptyVas. Nov. 06, 2016 11:45 am
 



 

Nem fogok hazudni, kibaszott veszélyes környéken lakunk. Ja, és az egy dolog, hogy veszélyes a hely, az ember ilyenkor csak meghúzza magát, lehajtja a fejét és siet... Aha, de ha egy kétméteres sminkből és parókából álló szörnyeteg az ember, akkor ez az opció lehetetlen. Ma azon ritka napok egyike van, mikor a bárból hazafelé nem taxival vagy uberrrel jövök, hanem tömegközlekedést használok. Ridikülöm természetesen óvszer és telefon mellett paprikaspray tárolására is szolgál, azt a rémisztően valóságos gondolatot, hogy a pisztoly ellen kurvára nem ér semmit az a szar, elhessegetem. Már érkezés előtt írtam Ennek, hogy nyissa ki nekem az ajtót, de áh, az a pöcsarc biztos éppen vedel, hisz ma pókereste van.... tulajdonképpen majdnem minden este pókereste van. Na mindegy, NYILVÁN nincs nyitja a kibaszott ajtó, mire odaérek, de nem esek pánikba, erős, független nő vagyok, aki tud magára vigyázni. kilenc inches fekete magassarkúmban toporgok pár lépéssel az ajtó mellett, folyamatosan halálos fenyegetéseket írva a benti köcsögnek. vére kattan a zár, nyílik a... Nem, nem nyílik, hallom, ahogy rángatni kezdi. Végül kiárad a benti fény és cigiszak, ép pedig egyből berongyolok az omladozó falak biztonságába.
- Baszkikám, veled meg mi történt? - mondom rögtön ordibálva, amikor meglátom a vérét. Természetesen En kiosztása közben leguggolok és megdögönyözöm Swagettit, ügyelve arra, hogy a parókámat ne csócsálja meg. - Nem tudtam ubert hívni, az történt. Azt hittem meg fognak erőszakolni hazafelé, de csak túléltem valahogy. - A stúdióból harsány nevetés szűrődik ki, én pedig szem forgatva felegyenesedek. - Itt van az egész banda?
választ pár másodperccel később meg is kapom, mikor belépünk a helyiségbe, és hirtelen minden szem rám szegeződik. Cipőm talpa alatt üvegszilán csikorog, meg sem kérdem mi lehet az, mert valószínű, hogy En véres arcával összefüggésbe hozható. Az egyik tirpák a seggemre csap, én meg pofánbaszom ridikülömmel Valami elég nagyot koppant az orrán, szóval azt hiszem sikerrel jártam. Belemarkolok az egyik nasikkal teli tálba, és rögtön a számba is préselem, már nem kell aggódnom a rúzsom miatt. Szépen kényelmesen helyet foglalok mellettük és jelzem Bugnak, hogy ide is osszon.
Most, hogy kényelembe helyeztem magam, nem is törődve a nézőközönségemmel, elkezdem kipakolni a melltartómban gyűjtögetett összegyűrt egydollárosokat, amiket a színpadra dobáltak. Egész tiszteletreméltó mennyiség gyűlt össze ma este is, elégedetten dőlök hátra, és a kutyaetető paraszt kérdésére ismét benyúlok és kihúzok egy unciányi füvet csinos kis zacskóban.
- En, idedobnád a grinderömet? - Az aranyozott fém őrlő az én kicsi kincsem, lassan két hónapja. Kiszedek egy kis zöldet és elkezdem tekerni, hogy sodorható állapotba kerüljön a drága. Na igen, az eddigi műveletek mindegyike egyszerűnek tűnik, HA EZ EMBEREN NINCS TÍZ CENTIS MŰKÖRÖM. Mégis valahogy összeszerencsétlenkedtem a dolgot, de a sodrás előtt kénytelen vagyok egyesével lepattintani a zöld, fűmintás rémségeket. Gyakorlott mozdulatokkal, egy perc alatt elkészült a joint és már füstölgött is a számban. Két-három szippantás után máris kevesebb szarság ült a vállamon, és bárgyú mosollyal elkezdem bámulni Ent minden különösebb ok nélkül. Nagy, kínos hallgatás után csak kibökök valamit.
- Maradt még a Lasagneból? ondd, hogy nem zabáltátok fel az összeset. - mondatom végét asztalra hamuzással hangsúlyozom ki, majd odaadom a szálat lakótársamnak.
Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
Enril O'Berry
Média és művészet

Avataron : Ash Stymest
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (Rathole)
Stúdió (Rathole) EmptyVas. Nov. 06, 2016 1:09 pm
 



 

Nem veszem észre, ahogy beleordítok az arcába, de mondjuk a'sszem kissé keményebben baszták a fejem az asztalhoz, mint terveztem. Ezek a hajnalig tartó tivornyák ugyanis nem kerülik az erőszakot, amiből istenemre kapát kapnék a redva suliban, ha bárki értékelné. Egyébként meg kábé sose zárom a retek ajtót, ezé' biztos, az egyik gyökér nyomta ránk a zárat, holott épp elég cucc kirángatni a helyéről. Végül azért sikerül beoldalaznia, amitől vigyorogva nyújtom a tenyerem egy pacsira. Lehet, le kéne állnom a pia keverésével, de vannak ilyen örök-érvényű elbaszások, amik a büdös életben nem fognak változni. Amúgy se mentem még gallyra, simán legurítok pár pohár akármit, meg aztán a parti még alig indult be, szóval nem én leszek az első, aki beájul a küszöb mellett.
- Mi történt volna? - hunyorgok fel rá, hogy lehet ilyen gedva magas, aztán lebámulok a lábaira és ja, a szarom tűsarkú. Párszor már meg akartam tőle kérdezni, hogy bír ebben brunyálni, de aztán valahogy mindig közbejött valami geci, és az eksön elmaradt. Fél perc kell, de azé' leesik, hogy a fejemről beszél, így pulcsim ujjával lazán belekenem a hajamba. Legalább nem lóg a szemembe, gec'. - Chill, dudess! Pókerezünk, baszki, ez történt - röhögök, míg ő letámadja Swagettit és állítom, agyonkényezteti azt a szerencsétlen rühes jószágot. De amúgy ez kábé a komplett társaságról elmondható. Kezdem úgy érezni, hogy egy pöcs vagyok, aztán rájövök, hogy ja, végül is. - Az a sarki köcsög nem ért rá, hogy felvegyen? - célzom az egyetlen Uberes trógerre, aki egyáltalán be meri görgetni a faszát a gettóba. A legtöbben féltik a csecse kocsijuk, meg az értékeiket. - Nem mindenki - vonok vállat, ahogy beletörlöm a lábam abba a hülye rojtos szőnyegbe. - Van valami koncert a Smugglin' teraszán, oda tolták el a belüket, de nekem nem volt kedvem. - Nyilván, mert ezzel itt pénzt tudok nyerni, azzal meg ott maximum is csak kiadni, ami nem adja, mivel két festményem gallyra ment, amikor másnaposan rájuk estem, pedig erre azé' figyelni szoktam. Újra meg nyilván nem kenem, baszódjon meg az összes pénzes köcsög, aki megrendeli.
Mire beérünk már a gatyám rángatom - komolyan vennem kéne már egy kurva övet -, ő meg betöri az egyik baromarc orrát. Úgy röhögök fel, mintha ez lenne életem legfrankóbb napja, pedig egy ideje azé' eléggé elbaszott. Míg ezek balfaszkodnak én ellépek red bullért, aztán a pultnak dőlve gurítom le a felét, majd görgetem végig a feed-et. Követni mondjuk soha nem fogom tudni, de há' le is szarom. Helyette lövök egy képet az asztal köré gyűlt barmokról, majd a 'sluts in da crib' szöveggel posztolom Snapchatre. Mire végzem má' pörögnek a lájkok, így kinyomom a faszba, majd nyúlom Ganja ganjáját, loller, és ledobom magam az egyik pink székre. - Frankón bejött ma nekik a műsor, mi? - bökök fejemmel a lóvéra, de aztán le is köt a tény, miszerint új lapokat kaptam és kurván lehetne ez most jobb keverés is. Azé' a guszta fintort megspórolom, ahogy agyalok, mi a faszt kezdjek ezzel, majd belebámulok a csaj pofájába, és felvonom a szemöldökömet.
- Milyen lasagne? - könyököl ki számon a szemét, majd egyből villámokat szórok az asztalnál kussoló tetvekre. - Nem mondjátok, bazdmeg, hogy betoltátok az összeset?! - hördülök fel, majd visszakúrom a lapokat, ahogy szétbasz az ideg. Ennyit arról, hogy Bug előremegy, míg én pingálok. Úgy veszem el a szálat, hogy már majdnem leszívom a felét, de szerencsére még időben eszembe jut, hogy most csutkára nem állhatok be, különben elúszik a lóvé. Prioritás, nyilván. Inkább belenyomom a mellettem ülő kezébe, a faszomat beléjük. A tény, hogy bezabálták a kikúrt kaját jobban felbasz, mint hogy alig negyedórája csattant fejem az asztalon. Kedvem volna pofán kúrni valamelyiket, de aztán inkább felpattanok, beletúrva a kasszába, hogy kiemeljek egy marék zöldhasút, mire egy emberként hördülnek fel, de bazdmeg a pizzájukat már a pöcsöm fizeti.
- Kussoljatok, kretének! - vigyorgom, ennyit az ellenérzésekről, aztán betámasztok az ajtóban, ahol a futár tehénkedik. A környéken két darab hely van, ahonnan rendelni lehet - me' épen eljut a házig -, de szerencsére egyik sem fos, így nem rinyálok. - Csövi, nesze! - nyomom kezébe a lé felét, mire a gyökérgyerek kihajol mellőlem, ostoba vigyorral keresve az asztalnál ülő bula tekintetét.
- Szia, Ganja. Hogy vagy? - Mielőtt idehánynék nyomom tenyerem a pofájába, hogy visszatoljam a természetes közegébe, avagy a húgyszagú utcára.
- Ugye nem basztad meg a pizzafutárt, míg nem voltam itthon? - kúrom le a dobozokat, ezek meg úgy támadják be, akár a hiénák. - Hallod, ez az egyetlen hely, ahol nem csuláznak bele a tésztába, amikor tudják, kinek viszik ki - sóhajtok, majd kezemben két összehajtott szelettel vágom le magam mellé. Hát banyek, ez a nap tényleg retekszar. Pláne, ha ezt a kört is bukom.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (Rathole)
Stúdió (Rathole) EmptyVas. Nov. 06, 2016 2:10 pm
 



 

Műkörmös ujjamat megnyálazom, majd egy villámgyors mozdulattal megtisztítom az alvadt véres nyakát. Igazából reklamálhat ezért a tettemért, de bemozdulni nemajánlatos, vagy az egyik műanyag szar benne végzi.
- Remélem azért kaptad, mert elnyerted minden pénzüket, a számlákat lassan be kéne fizetni. - természetesen nem fenyeget minket a kiköltöztetés, ugyanis én elértem arra a szintre, ahol már egész tekintélyes összeget keresek napról napra, ő pedig.... Hát neki is van pénze, fasz tudja honnan. Egy kicsit fürdök Swagetti szeretetében, ebben a putriban talán ő az egyetlen, aki nem a seggemért szeret.
Felnézek Enre, és a sarki köcsög említésére egy pillanat alatt megváltozik a tekintetem. Felvillanyozódok, mivel tudok egy szóbeszédet, s a világon a szex és a fű mellett a tea spilling a legjobb dolog.
- Képzeld, azt hallottam előző csütörtökön valaki odaszart a hátsó ülésre, és ezen kiakadt és most szünetet tart... Vagy valakit leszúrtak a hátsó ülésen? Nem emlékszem, valami para dolog történt, az biztos. - körmeimet egymáshoz koppintva vigyorgok lakótársamra, várva a reakcióját. - Ó, tényleg, Hívtak engem is oda, de amilyen fáradt szoktam lenni egy show után, esélytelen. Tényleg, még meg sem dicsérted az új külsőmet! - pacsi helyett megpaskolom kezdetleges borostával fedett arcát - Azt hiszem lassan a gettó legjobb wig gyűjteményét birtoklom. - simítok végig a lila hajon, ami kettéválasztva van befonva. - Emberi haj, lacefront, minden ami a túléléshez szükséges. - csettintek egyet nyelvemmel, kihangsúlyozva a téma fontosságát. Evégre ezzel keresem meg a kenyérre valót, plusz dögös is. Mielőtt belépek a stúdióba, gyorsan megigazítom a ruhám alá préselt szilikon implantátumokat.
A tapizós pöcsarc fenyítése nagyon megtetszik Ennek, amire csak egy gyors vigyorral válaszolok, és az orrát tapogató eddig nem sokat látott vendégnek pedig középső ujjam bemutatásával jelzem, hogy legközelebb fizessen, ha meg akar fogni.
- Fhuuu... - mind ismerjük azt a szörnyű érzést, amikor egész nap, úton hazafelé, a munkában azon gondolkozunk, hogy milyen jó is lesz otthon megenni a kaját, mit sem sejtve a szörnyű valóságról, hogy egy rakás semmirekellő már rég betolta azt. Na igen, nagyon nagyon dühös vagyok. A pizza fasza, de minden második nap azt eszünk és még a kiszállításra is várni kell.
- Igen, egész éjjel a padlóhoz dörgöltem a picsámat, volt vagy három deathdrop és kettő spárga. De jó kis közönség volt, kipróbáltam az egyik helyes csávón az új produkciómat. - En már tudja miről beszélek, neki már egyik reggel az asztalnál taglaltam, miként is akarok egy szerelmes dal alatt ragasztópisztollyal magamhoz rögzíteni egy ártatlan, dögös nézőt. - Zabálták, annyi dollárt hajítottak rám közben, hogy csak na. - beszámolóm alatt szépen kupacokba rendezem az összegyűrt, bűzlő papírdarabokat.
A pizzafutár érkezésének hallatán elkezdem ujjam köré csavarni vállamon pihenő lila fonatomat, ajkamat beharapva mosolygok a szerencsétlenre. Nagyon cukinak találom azt, hogy ennyire belém van habarodva. Vonzónak vonzó, izmos, öltözéke ugyan tökéletesen beleillik a gettókörnyezetbe, de ennek is megvan a maga lepusztult, semmirekellő varázsa. En kérdésére csak elvigyorodok, és csettintek egyet nyelvemmel.
- Nem tűnt fel ,hogy az előző két hétben harminc százalékos akciót kaptunk? Csak nem hitted, hogy ez valami törzsvendéges faszság. - Nem vagyok biztos benne, hogy az asztal körül ülők kíváncsiak a részletekre, hogy a srácnak van mivel büszkélkednie és hogy ott döntött meg, ahol épp Bug könyököl az asztalon.
Sodrok még egy szálat, ezt csak magamnak, mivel úgy tűnik az előzőt el is szívták. Egyik kezemben a füstölgő jointtal, másikban egy gőzölgő pizzával ülök a rózsaszín műanyagszéken összekulcsolt lábakkal.
- Remélem még van mit elnyernem tőletek. - jobb kezem mutatóujján hagytam fent csak körmömet, épp ezzel pöckölöm le a hamut az elém tolt, félig teli hamutálba.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
Enril O'Berry
Média és művészet

Avataron : Ash Stymest
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (Rathole)
Stúdió (Rathole) EmptyVas. Nov. 06, 2016 4:01 pm
 



 

Mikor elkezd nyálazni megforgatom a szemem, de nem mozdulok bele fél centinél többet, mert faszán rászúrja a szemgolyómat arra a redva műkörmére. Ezzel hogy töröl segget, most frankón. Na, nem mintha eddig nem akadtam volna fenn a körmeiben, de mákjára nem vernyogok, ha fáj.
- Összebeszéltél Adammel, vagy mi a fasz? - Biztos, megint feltolta a buzi fejét végignyálazni a villany- meg gázfogyasztásunkat, aztán vetett három keresztet, amikor megnézte, mennyi víz fogyott. - Hagyjá' lógva, mindig ki van perkálva, meg különben is enyém az egész kóceráj, ha akarom, felgyújtom a picsába, aztán nem kell ilyen szarokon baszakodni - vágom zsebre a kezeimet, mert kurván nem nyertem. Az első kört buktam a gecibe, mert az egyik tetű leleste a lapjaimat és terítette az infót. A másodikban és uccsónál meg akkora mákom volt (nem), hogy nyomattuk a színsorokat telibe, ezért először három, majd kétfelé ment a zsuga, ami nem tett jót a vérmérsékletemnek, ezé' most aratnom kell. De azé' még ráérek pletyózni és recésen nevetek az újabb képtelen infóján.
- Há' nem mindegy, hogy odakuláztak vagy telibeszúrtak egy köcsögöt, meg nem értem, mit van úgy kibukva, amikor már bdsm párokat is futtat bele az éjszakába. - Sose értettem, egy köcsög Uber szemét mit panaszkodik, ha efféle környékről pecázza az utasait, mint a miénk. Néhanapján be fog figyelni egy-egy használt tű, véres foltok az ülésen, meg a farkát verő buzi, aki nem bírja benn tartani se a betolt piát, sem pedig a gecit. Ez ilyen. - Ja, úgyis nyomorék hely az a razzia óta - túrok cigi után, sikertelen. Azé' még körbenézek az előtérben, de mióta itt fingja össze a levegőt a pitbull, nyakon basznak, ha a földön hagyok egy slukkot. Kurván megterhelő, ahogy pölö kiszúrni többek között azt is, ha egy macán van valami új. Ez meg itt Ganja, akin minden ötödik percben van valami kibebaszott új. Hunyorgok, csekkolom a szerkót, meg a sminket és tényleg megerőltetem magam, pöcsöm, de a franc tudja, épp a mi a retken változtatott. Azé' bepróbálkozom azzal, amivel nem lőhetek mellé: - Ja, zsírúj paróka - vigyorgom, és még azt se vetem fel neki, hogy kerülve a pacsim nyomkodja a pofámat. Utána én is végigsimítok az államon és bár a büdös életbe nem lesz szakállam, vagy ahhoz hasonló bármiféle komplex szőrfoszlányom, azé' nem ártana megborotválkoznom. - Mert a gettóban a redva nigger kurvákon túl ki hord még parókát, bae? - röhögök fel, és kezd kurvásul hiányozni az a cigi, meg mondjuk a kaja is megjöhetne már. De legalább a vattacukorhaját sikerül telibe trafálnom, kúl. - A túléléshez nekem elég lenne egy red bull meg végtelen mennyiségű Reese's, de te tudod - túrok a hajamba, miután frankón elkenem rajta a vért, de annyira nem nagy ügy, meg be se kómálok, szóval követem a stúdióba. Azé' előtte azt a nyelves csettintést poénból viszonozom, majd jót röhögök a törött orrú genya nyomorán. Ennek senki se mondta, hogy ingyen ne taperálja a csajt? Ja, lehet, nem ártott volna szólni, de igazándiból le is szarom, meg alaposan felkúrják az agyam azzal, hogy bezabálták a kaját és basztak szólni róla, miszerint volt egyáltalán, amikor megrendeltük a pizzát. Bug meg csak lapít, mint egy szar, ezért rárúgom a lábára, érezze már a törődést.
- Azt a deathdrope-ot nekem is meg kéne tanulnom - dobom be, mire a srácok úgy néznek rám, mintha elittam volna a maradék agyam is. Úgy tűnik, ez némi magyarázatra szorul, de az is úgy tűnik, épp kurvásul nincs hozzá kedvem, ezé' Bug viszonozza az asztal alatti rugdosást, mire fájdalmas sóhajt hallatok. - Lesz egy ilyen redva dance battle, amin elég sok lóvét le lehet akasztani - kezdek bele izgatottan, látva magam előtt a zsét, meg azt a valag festéket, amit vehetek belőle.
- De, En... neked elég szar a mozgáskoordinációd, mert konkrétan... nincs - közli a gyökér rovar, mire lustán legyintek rá egyet. Ért is ő ehhez!
- Na, mindegy, szóval felragadt rád a pöcse? - túrok vissza emlékeimben a dolgot illetőn, de annyi faszságot leművel ő is, hogy semmin sem tudok meglepődni. Például azon sem, ahogy ezek ketten a terem másik két végéből kezdenek el flörtölni. Inkább rá is baszom a gyerekre az ajtót, mert komolyan behányok. Pont eleget ittam hozzá, hogy még látványos is legyen.
- Az elmúlt két hétben jobb dolgom is volt, mint a számlákat nyálazni - meg az elmúlt huszonnégy évben, csóválom meg a fejem röhögve, meg amúgy se nézem, mennyit kérnek. Ilyen szempontból is eléggé felelőtlen vagyok, nem hiába fogy olyan kurvásul a pénzem. Inkább homlokom ráncolva bámulok vissza megint a szemét lapokra, és mivel ezen má' a pia sem segít grimaszolok a végigpippantott spanglira.
- Adjá' már egy slukkot, mert bekészülök ezektől a seggektől! - nyúlok a frissen sodort jointért, és ha megkapom, mélyen tüdőzöm, ameddig tudom lenn tartom, hogy aztán egészen lassan fújjam ki és passzoljam neki vissza. Na, máris jobb, ahogy az édeskés szag ellebeg a fejünk fölött, és már nem is tűnik olyan elfosottnak ez a pár kártyalap; talán még nyerhetek is, mosolyodom el, majd legyintem arrébb a csaj arcoskodását. - A pöcsödet! Ma mindent viszek! - jelentem be, aztán nekikezdünk a negyedik körnek. Igazándiból már redvára unnom kéne, de sokat dob a kedvemen a fű, meg az újabb adag red bull, amit az egyik köcsög dob felém a hűtőből. Úgy kapom el, hogy nem találom pofán magam közben, ami kábé csoda, amennyire fos reflexekkel rendelkezem.
- Te, Ganja, nem tudsz speed-et szerezni? - dobom be, Bugból meg kikönyököl a szar. Nem tudom, mit vannak annyira oda. Attól még, hogy hiperaktív vagyok, nem tolom túl a biciklit. Plusz kéne pár új ötlet, amihez frankó ihlet lenne a cucc. - Arra gondoltam, meg kéne mászni a Columbia Center-t. - Ami ugye Seattle egyik legmagasabb épülete és gecijó képeket lehetne lőni, meg kilógni a széléről. Frankó ötletnek érzem és szinte fel is pattannék, hogy nekilendüljek.
De végül is, miért ne?
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (Rathole)
Stúdió (Rathole) EmptyVas. Nov. 06, 2016 8:34 pm
 



 

- Nem, de nem szeretnék arra ébredni, hogy nincs melegvíz. - nem tudom felvenni a szarságait, hogy így gyújt fel úgy gyújt fel dolgokat, hiszem, ha látom.... Izé , mondjuk nem szeretném annyira látni, de értjük a dolgot, faszagyerek és kész. Hangjából nem nehéz arra következtetni, hogy a lapjárás nem épp neki kedvező, de ezen majd változtatunk. Ugyan nem vagyok törzsgyökeres gettólakó, zsugázni egész hamar megtanultam ennél a sokat átélt asztalnál. A megviselt falapon már mindenféle testnedv és alkoholfajta folyt, szóval En le sem tagadhatná, hogy az ő tulajdonában áll. Swagetti a lábaimnál köröz, ebben a magassarkúban viszont épp elég probléma két óránál többet járni, szóval csak remélem, hogy a kis szaros nem akar begurulni a talpam alá.
- Lehet a szar sikálása közben elgondolkozott az életén, és változást akar - mondom elkomolyodva. Ha gy van, akkor egy picit még hiányozni is fog a pali, hisz nem egyszer fuvarozott ehhez a házhoz. - Igen, sokkal szebb idők voltak, amikor csatak részegen a falhoz vágtam egy whiskysüveget. Na meg a legendás bunyók - nosztalgikus hangulatomnak végül egy ábrándozó sóhajjal adok hangot.
En nincs lenyűgözve az új kicsi kincsemtől, szóval bosszúsan inkább hagyom is a témát, hogy honnan vettem és mennyiért.
- Ch, En, a dílerem ribancának Brazíliai emberi hajas parókája van, olyan, mint Beyoncénak. - ez a hangsúllyal vegyítve picit úgy jött le, mint amikor a feleség nyaggatja a férjét egy új nyakláncért, mert a kolléga feleségének szebb van. - Tegyél nekem egy szívességet, és legkésőbb holnap megmosod a hajad, és nem hagyok a vért megrohadni benne. - nem tudom miért  csesztetem ilyen faszságokért, de olyan önpusztító a viselkedése, hogy az ember ösztönszerűen igyekszik életben tartani így vagy úgy.
Azért a grinder megáll a kezemben, mikor Enril megkér a Deathdrop tanítására.
- Őőőő, lehet nem azzal szeretnél kezdeni. tudod mi az a vogue? - teszem neki fel félve a kérdést, s az indoklása után sem vagyok biztos abban ,hogy megéri. - Ne tudd meg, hogy hány kezdő queent láttam a földön maradni egy rosszul sikerült próbálkozás után.
Remélem ezzel azért sikeresem elijesztem az elhatározásától, de amilyen fafejű a szentem, képes lenne csak azért is egy youtube videóból megpróbálkozni  a mozdulattal, aztán egyik este arra jönnék haza, hogy bebaszta a fejét a kőpadlóba és ott maradt.
- Majd én indulok, aztán elosztjuk a pénzt valahogy -az a valahogy biztos nem fele-fele lesz, arról ne is álmodozzon, de megoldjuk, Ő életben marad, én meggazdagszom, mindenki boldog.
- Csal a pólóját ragasztottam magamhoz, a fasza saját akaratából jött. - picit sajnálom, hogy a pizzafutár ilyen hamar kibaszta En, felőlem maradhatott volna, vagy akár a műszak után is visszajöhetett volna, de lehet lakótársam nem vevő erre. - Pedig ha néznéd, hálás lennél. Egész biztos vagyok abban is, hogy valamikor kibulizhatok egy ingyen pizzát. - elég magabiztos vagyok a képességeimmel kapcsolatban ilyen téren.
Bár az új szálat csak magamnak készítettem, Enben megbízok, és egy slukk erejéig megkapja a méretes darabot. Az agyam lassan kezd lezsibbadni, arcomon elégedett vigyor ül szét, amikor felemelem a lapokat. Közben a pizzáról sem feledkezem el, már nyúlok is a következő szeletért, sőt, mivel egész nap nem ette, a mellettem ülő faszkalap által tartott darabba is beleharapok, nem törődve a következményekkel. Én kevésbé vagyok vendég itt, mint ő, és ha balhét akar, akkor a seggrepacsis tapló sorsára juttathatom könnyedén.
- Tudni tudok, de nem akarok. Hidd el, senkinek nem hiányzik az a fos. - ütöm e a hamut Enre sandítva. A többiek reakciója is hasonló volt az enyémhez, én viszont meggyőzhető vagyok, csak előbb menjenek el a többiek, aztán rátérhetünk az üzletre. Pillantásommal próbálok arra utalni lakótársamnak, hogy a remény még nem veszett el, miközben bedobok egy kis zsetont.
- Másszad. Majd felveszem lentről. - az ilyen lehetetlen hülyeségei ellen már tényleg nem tudok mit tenni, csak megbékélni a tudattal, hogy korai halála lesz szerencsétlennek. - Én meg egy hookupra vágyom, mégsem kaphatom meg. - tekintetem sebesen végigpásztáz az asztaltársaságon, közülük nem egy feltűnően elmerül a kártyáiban, viszont ilyen könnyen nem adom azért fel.
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
Enril O'Berry
Média és művészet

Avataron : Ash Stymest
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (Rathole)
Stúdió (Rathole) EmptyHétf. Nov. 07, 2016 8:43 am
 



 

- Nálam szerinted hányszor van melegvíz, baszod? - áll vigyorra a szám, ahogy hitetlen csóválom meg a fejem. - Vagy öt redva órát elbaszol, leszlopálva az összeset - teszem még hozzá, de mondjuk kurvásul mindegy, mert amúgy se bírom azt a reteg meleget és általában a hideg alá állok. Ha meg részegen hazavágódom úgyis kell valami, ami felébreszt, és arra a punnyasztó forróság nem jó. Ezt persze ő is jól tudja, ezért sem nagy vitatéma ez nálunk. Meg mondjuk jelenleg jobban felkúr a tény, hogy eléggé vesztésre állok, márpedig nem azért szervezem ezeket a szarokat, hogy elvérezzek közben. Egy ideig némám bámulom, ahogy balfaszkodnak a kutyával, de inkább csak jól esne egy cigi, meg még egy doboz lónyál. Nem vagyok egy komplex személyiség, na. Nem úgy, mint az a redva sofőr, akinek hirtelen büdös lett a munka.
- Változást - horkantok fel, de a nagyja röhögésbe fullad. Azért a hirtelen jött komoly hangvételnél elgondolkodom, vajon magamra vegyem-e, de igazándiból leszarom. Ő is tudja, hogy mi ebből a trágyából már egy új huzattal vagy habfürdővel sem kerülünk ki. - Azok még mindig fájnak - nyomkodom a vállam, de igazándiból csak nem kellett volna a reggeli kocogás közben ráesnem, amikor az egyik baromarc zsaru megrángatott. - De valamikor azé' be kéne nézni, mert ott kapunk ingyensört és frankón jó kúrni azokban a foszforeszkáló óvszerekben, amit a dj-k osztanak. - Bírom a helyet, jók a fények, adott a hangulat és mindig fel lehet szedni egy-két puncit, vagy faszt. Ez a téma jobban leköt, mint az új parókája, amit abban vezet le, hogy frankón besértődik. Értetlen vakarom a fejem, komolyan nem tudok mit kezdeni a nőkkel, baszod. Egyszer ez, egyszer az, de úgy általában mindig van valami gedva bajuk.
- Akkor miért nem szopod le? Tuti, van még ott, ahonnan az jön - áll nevetésre a szám, mert fingom nincs, milyen az a brazíliai műhaj, bazdmeg. De Ganja elmondása alapján valami olyasmi, amiért meg kell dögleni. - Nézd a jó oldalát - dobom át a karom a vállán, ami kihívás ezekkel a genya tűsarkakkal szemben -, ha lerohad, akkor már nekem is szerválhatsz ilyen fasza kis parókákat - gurgulázok a nevetéstől, amin csak dob a tény, ahogy orron bassza azt a szerencsétlent. De ettől az éjszaka még nem áll meg, és mondjuk ezt a köcsög kört se ártana végre megnyernem. Ilyen szempontból - már a zsé szempontjából - még beszellőztetek pár ötletet, amire a csaj úgy rácuppan, akár légy a húsra.
- Várj - állítom le, aztán előhúzom a mobilom és beírom a keresőbe. - A magazin? Nekik má' melóztam... - hunyorgok, de aztán gyorsan pontosítok, ne dögöljön bele a Google. - Menő. Ezt is megtaníthatod - mutatok fel egy okét, és nem izgat különösebben a parája. - Amennyit én baszódom, nem lesz gáz belőle, elvégre ez csak formát ad neki - vágom rá, értek is hozzá, de annyit látok, hogy csak hátra kell basznom magam, amit a lábam követ, aztán csövi. De persze ezek úgy lesnek rám, baszod, mintha egy életképtelen csiga lennék, szóval rásóhajtok és egy időre hagyom elülni a dolgot. - Nekem nyóc' - vonom meg a vállam, kissé azé' sértetten. Ennyire nem vagyok béna, a'sszem, még ha Bugék az ellenkezőjét is állíták.
- Hova ment és kinek a fasza? - kapcsolódik be a beszélgetésbe az egyik nyomoronc, mire megvonom a vállam, ez már nem az én reszortom. Így is épp eléggé leköt a pizzafutár kibaszása, mielőtt még egymásnak esnek itt az asztal közepén, és akkor az életbe nem fejezzük be ezt a partit. - Mi? Frankón? - kapom fel a fejem az ingyen pizza gondolatára, míg a megjegyzés többi részét ignorálom. Sokat segít továbbá a hangulatomon a spangli is, meg a pizza, amit teljes elánnal tömök. A feltét szokás szerint baszkolódik szét az asztalon, és még a lapokra is jut belőle, de nem izgat. Közben, mintha ezek levágnának ott egy nyelvcsatát, vagy mifasz, de inkább a paklit lesem, a kasszát, meg Ganja ellentmondásos fejét.
- Há' nekem hiányzik. Kell az ihlet - teszem még hozzá, majd falánk vigyorban török ki, ahogy lemetakommunikálja, miszerint majd a buli után. Erre persze Bug is kapva kap, mert csúnya bámulásba kezd, de hát istenem. Nagy bajom úgyse lesz tőle.
- Miii! - kiáltok, és úgy pattanok fel, hogy majdnem magammal rántom az asztalt. Pár zseton a földhöz is veri magát, ahogy keresem a kabátom, bár nem érzem, hogy fáznék. Általában nem érzem. De most valamiért menő lenne ehhez a festékes felsőhöz. - Az a kis buzi itt hagyta múltkor a bőrdzsekijét - kutatok Eli kabija után, majd megtalálom két vászon között fetrengeni és felveszem. - Majd hookupolsz Bug kamerájával! Most vedd le ezt a retek cipőt és keress valami hegymászót! - jelentem be, de a cipzárral már nem baszakodom, ahogy a kasszában lévő összes lóvét felmarkolom, amitől mindenki nagy hőzöngésben tör ki.
- Nyugi van, feltesszük a ruletten - nyomom a zsebembe, de a negyede kiesik, majd megrohamozom az ajtót és elkezdem rángatni.
- Faszomat ültök még ott! Irány a Columbia Center, meg a kasznió! - rántom ki ezt a szart, majd röhögve dobom bele magam az utcai szennybe.
Vissza az elejére Go down
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (Rathole)
Stúdió (Rathole) EmptySzer. Feb. 15, 2017 9:43 pm
 



 





játék vége




Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Stúdió (Rathole)
Stúdió (Rathole) Empty
 



 

Vissza az elejére Go down
Stúdió (Rathole)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Hálószoba (Rathole)
» Fürdőszoba (Rathole)
» Stúdió (KEXP 90.3 FM)
» Ganja szobája (Rathole)
» Stúdió (Seattle Film Intézet)

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: 
Rathole
-
Ugrás: