Canlis Étterem

Shane and Sava

Első sorban az Elron's Corporation beolvasztása miatt jöttem a városban magam mögött hagyva San Diego.. kényelmes biztonságát. A tárgyalássorozatok ideje alatt feltétlen maradnom kell és ha sikerrel zárulnak a megbeszélések, akkor le is kell vezényelnem az átszervezés folyamatait, a gyár korszerűsítését, a dolgozók aktáit, pedig személyesen is átellenőrzöm. Összegezve: hetekről munkájáról beszélünk, közel egy hónapról. Az autóból kiszállva átadom a kulcsot a kisegítő fiúnak, aki szemmel láthatóan alig várja a garázsig vezető pár métert az F12-es Berlinettával. A vörösöm egyértelműen tűzve hozta..
Az épület előtt megállok egy pillanatra, mielőtt a bejárathoz mennék, hogy szóljak az ott várakozó személyzetnek a fenntartott foglalásról. Az órám szerint időben érkeztem, további tizenkét perc áll a rendelkezésemre a megbeszélt óráig és ezt a kis szünetet nem hagyom veszendőbe. Szükségem van a levegőn tölthető időre. A fejemben már kismilliószor eljátszottam a szerepemet, megterveztem a diskurzus menetét számolva az esetleges befolyásoló tényezőkkel is, kitérő témákkal, de mérhetetlenül ólmosnak érzem a vállaimra nehezedő nyomást, ami egyúttal a tüdőmbe is kevés oxigént enged be. Az orrnyergemhez nyúlok és messzebbre próbálom száműzni a zsigereim közé férkőző feszültséget.. Szívesebben foglalnék helyet most a tárgyalóasztalnál, ahol nem kell erre gondolnom.
A bűntudattól vegyes szégyenérzetre, ami két hónappal ezelőtt környékezett meg és nem eresztett el azóta sem.
Elmondhattam volna. Ha nem is feltétlenül egyből, telefonon keresztül, de megvolt rá a lehetőségem - nem éltem vele. Most sem vagyok biztos benne, hogy akarok. Természetes akarok maradni, mintha valóban semmi sem történt volna azon az estén. Többek közt erre is szükségem van.. Jobban, mint az igazság elmondásával járó megkönnyebbülésre és tisztában vagyok vele mekkora önzésnek számít. Ahogyan az is, hogy megtartottam magamnak, azzal takarózva nem érdemes feszültséget ébresztenem benne. Az új pozíciója tökéletesen pótolja az általam nem gerjesztett mérték hiányát. Újabb takaróként vontam a védelmem köré a legésszerűbb tényt: benne vagyok a tizenkét hétben.. Van időm. Egyelőre. Ha valóban ez a legjobb megoldás. Egy újabb botránynak még a lehetőségét sem engedhetem meg a jelen körülmények között, a legjobb szándék által vezérelve sem.
Kipréselek egy sóhajt és vele együtt hagyom az aggályaimat leperegni, hogy ne vigyem be őket. A pincérhez igyekszem, hogy utat mutasson az asztalhoz, ahol még egy kis - de számomra annál értékesebb - ideig egyedül lehetek.

Shane and Sava

Kifelé réved a tekintetem, mint mostanában számos alkalommal, amikor semmi másra nem vágyok csak néhány zavartalan percre, amíg összeszedem magam a folytatáshoz. Nem sokáig lesz lehetőségem erre sort keríteni az elkövetkezendő napokban, utánuk még kevésbé, ha ő megérkezik.. Önzőn ragaszkodom hozzá, akkor is, amikor az egyik pincér az italfogyasztásom iránt érdeklődik a partnerem megérkeztéig. Láttam a perifériám sarkában, hallottam az udvarias szavakit is, de nem fordulok hozzá egyből: megjutalmazom magam egy másodperccel. Kijár.
- Csak egy pohár citromos vizet kérek, köszönöm. - egyelőre. Több figyelmet nem szentelnék a kiszolgáló személyzetnek vagy akár a benti emberhullámnak, így a hatalmas ablakegyüttesre emelem a szempáromat. Emelném, fordultamban épp elcsípem a közeledő férfit.
Az érkezésére elhagyom a székem kényelmét, míg a sajátjához nem lép. It's showtime..
- Mr. Prescott. - viszonzom a köszöntést az övé másolatával, de a biccentésre és a hanglejtésemre nagyobb hangsúlyt fektetek. A rövid megszólításba magába tömöríti a nemrég megkapott hangzatos - és kétségeket kizáróan neki jól álló - címét, az érte járó - józan - elismerést. A megfelelő pillanatban mégis letörök egy keveset a dicséret harsányságából, hiába ad továbbra is örömködésre okot a megszerzett állás, apámon keresztül eljutott hozzám a mindezt háttérbe szorító tragédia híre. Megszelídült, tisztelettudó méretű félmosollyal fejezem ki a részvétemet az öccse és családja iránt. Külön nem hozom szóba, hogy ezáltal kéretlenül átlépjem a hatáskörömet és a kérdései egyébként is megelőzik az erre való lehetőséget.
- Köszönöm, jól vagyok. - ..leszek, teszek róla. - Üzleti út miatt jöttem a városba. Két nappal ezelőtt hivatalosan is a tulajdonosai lettünk az Elron's Corporation-nek és az elkövetkezendő hetekben a hatalomátvételének pontos részleteiről folynak tárgyalások, amik megkövetelik a jelenlétem. Apám szeretné, ha személyesen vezetném és felügyelném, egyúttal a szerződésbe foglaltak megvalósulásának fázisait is. - mindezek, pedig nem kevés időt követelnek meg. A magángéppel két óra hosszúra lefaragható utat egy héten belül többször is megtenni nem érné meg. Sem idő, sem a rá fordított energia tekintetében, míg más ügyekkel is foglalkozhatnék a laptopomon keresztül.. A felvezetésemet követően biztos vagyok benne, hogy nem is kell részleteznem számára. Nem ismeretlen számára a rohanó élet és az üzleti élet rejtelmei, előbbit tapasztalja, utóbbival a munkájából kifolyólag tisztában kell lennie, hogy kiszúrja a potenciális hírfalra valókat.
- ..és ez idő alatt, amíg Seattle-ben tartózkodom, arra gondoltam meglátogatom az itteni barátaimat. Néhányukat lehúzom egy vacsorával, hogy megtudjam mi zajlik jelenleg az életükben.  - s ott van a szavak közt: amennyit hajlandóak megosztani belőle. Nem a szemre hányás miatt fogalmaztam így, dehogy, én sem voltam sokkal kommunikatívabb az utóbbi időben és néha ez így van rendben, mert mindenkinek megvan a saját baja. A meglévő, rejtegetett konfliktuson felül..
- Mesélj valami jót, mivel jár a Seattle Times főszerkesztőjének lenni. Ne hagyj ki egyetlen részletet se. - a pincér ez idő alatt meghozza a rendelésemet is és megáll, hogy felvegye Shane-ét is. Alig észrevehetően eresztem ki a megfáradt levegőt a tüdőmből és a hátamat kényelmesen a széknek döntöm. A torkomban lassan alakul ki egy fojtó gombóc, ami akkor kezdett el növekedni, amikor az egészségem felől érdeklődött. Azóta is fenntartom a velem minden rendben van álcámat. Nem kevés önuralom segítségével, hogy tőlem szokatlanul se kevesebbet, se többet vagy óvatosabbat ne mondjak.. Mintha mi sem történt volna..

- Köszönöm, apám nevében. - nem ékeskedem más tollával. Abban az esetben sem, ha a feladat oroszlánrészéről én magam gondoskodtam. A hangom hálás alttal cseng, de hiányzik belőle az a csipetnyi büszkeség, ami mindig felüti a fejét, ha róla van szó. A torkomat hirtelen száraznak érzem és sürgetéssel pillantok oldalra a korábban itt tartózkodó pincér után, hogy orvosolja a problémám.. Nem türelmetlenségről teszek tanúbizonyságot, a kérelemhez sokkal közelebb áll. A puhatolózó kérdést illetően, pedig tudom mire megy ki a játék - ne tudnám..? Macskás, tudálékosan ívelődik a kunkor a szám szegletében, hogy ne maradjon ki a körből.
- Az európai befektetőnk lába alatt nagyon forróvá vált a talaj és nem akartunk sóval beszórt földbe ölni a pénzüket. - az ő lába alatt..? Is. Nyílt titok, hogy nem is olyan rég a vállalatot komoly vád érte és az újságok azon tanakodtak melyik percben fog csattanni a bilincs valakinek a csuklóján.. Összefonnám az ujjaimat, hogy oldjam a gondolattól feléledő feszültségemet, de megállom a kényszeres mozdulatot. Fájdalmasan, ha arra gondolok, hogy valóban csattannia kellett volna..
- Mesélj, mit tudsz Tiberius? - csapom le a magas labdát, de nem kell rá válaszolnia. Ízig-vérig költői, ha csak nem érzi mégis azt, hogy meg kellene felelnie a kihívásnak.. Az ő fejében dől el. Én a valódi választ így is elé tárom.
- Megdolgoztam érte. Sok időt és energiát fektettem bele a legutóbbi üzletbe, aminek meg is lett az eredménye. - kimagaslóan, de ezt nem emelem ki. Az önelégült szó sosem szerepelt a tulajdonságaim között, éppen elég, ha én tisztában vagyok a teljesítményemmel. Én és az apám..
Csak egy ártatlan mosollyal nyugtázom az éllel dicsérő szavakat - ugyan, szívesen máskor is.. - és hagyom, hadd intézze a felszolgálóval az italrendelését. Én az idő alatt a sajátomból kortyolok és gondolatban hálát rebegek a hozójának, ha sokkal nem is, de határozottan jobb.
- Egy ínyenccel van dolgod, ez természetes. - nem hárítom a bókot, csak megmagyarázom és figyelemmel hallgatom a főszerkesztői mindennapjainak beszámolóját. Nem mondanám azt, hogy ezt a választ vártam tőle, de egy kialakult kép óhatatlanul is ott van az ember fejében, főként ha hasonszőrű kollégáról van szó. A tényszerű kijelentés az egyetlen, aminek hallatán nehezen megy a joviális arckifejezés fenntartása, de ez nem jelenti azt, hogy lerombolná a gonddal felépített légváramat.. Messze áll attól, tőle kapva is, még ha találatot is ért.
- Ez a legkisebb ár, amit meg kell fizetnünk mindezért, nem így van? - egyben a leginkább megkövetelt is. - Jó hallani, hogy nem bántad meg a kinevezést. Az egyetlen, amiért még az én helyzetemből sem irigyellek az a vasárnap este.. - kedélyesen csípem meg, elvégre minden hétfő reggel kikerül a nyomdából a friss, ropogós újság, amit előző nap lektorálni, moderálni kell a sokszorosítás előtt. Az ő szakmájában nem időszakos a feszített tempójú munka, hanem állandó. Egy nagyobb lélegzetvétellel kell emlékeztessem magamat, hogy előbb - de inkább utóbb - követnem kell a fejeben megszőtt terv fonalát és eljutni a megbeszélendő.. incidensig. A kezembe került étlap oldalait csak látszólag bűvölöm nagy alapossággal a választék után, amikor rám kerül a sor az első eszembe jutó étel mellett döntök.
- Én egy francia laposhalat kérnék, de legyen szíves továbbítani a séf felé, hogy csak egy leheletnyi lime-mal. Köszönöm. - tartom elvételre a sajátomat és ismételten a poharamért nyúlok. Pereme felett ér a megjegyzés, a szemtelenség csírája.. Oh.
- Valóban? Azt hittem átokként fogsz rá tekinteni. Már megint ez a hihetetlen némber.. - hajlítom hetykén a mondat végét, egyértelműen túljátszva az imitálását. Szánt szándékkal, hogy kicsikarjak belőle egy kis véleményt. Nem, nem akarom, hogy emlékezzen és magyarázkodnom kelljen én miért nem. Egyszerű kíváncsiság csak, a saját szórakoztatásomra, ami egy időre elfeledteti a még mindig jelen levő gombócot a torkomban..

Proszit, ámen, úgy legyen, várjuk a legjobbakat..
A biccentésemben ott van mindegyik, csak választania kell egy neki tetszőt közülük - nekem kétségesen sikerülne. Nem, nem az üzlet miatt, az az egyetlen, amiben száz százalék biztos vagyok, mert rajtam múlik. Csak félek az íz, amit a számban hagyna nem lenne ugyanolyan, mint régen. Előtte.
A társaságomnak, a légkörnek köszönhetően konkrétan nem fogalmazódik meg bennem mindez, nincs ideje. Akad más, amit a szívemre veszek. Alá és ennél több okra nincs is szükségem ahhoz, hogy vissza kívánjak kanyarodni a múltba, amikor a legnagyobb fejtörést tényleg a megfelelő cipő kiválasztása okozta. Egy másodpercig átfut az agyamon, hogy hiányoznak azok az idők és ugyanennyi ideig somolygok a válaszán.
- Mmmmh, ezzel a tudással nem is dicsekedsz másoknak, jól sejtem? - hagyhatnám, hogy kivonja a játékból a feldobott labdát, de.. Nem bírtam megállni és a rövid ideig tartó - ám annál kitartóbbnak indult - vívódás bizonyítékaként nem halványul a mosolyom: tudom, nem véletlenül nem hívja így senki. Csak egy kicsit húzom vele Mr. Prescott-ot, véletlenül se szálljon a fejébe az elért dicsősége és ne feledkezzen meg róla, hogy a régi ismeretségünknél fogva alanyi jogom a bajuszpiszkálás, főként, ha ő maga csempészi emlékeztető szót a mondatba. A derűvonal jellegén változtat az elismerés, nem tagadom, hogy jól esik. A sejtjeimbe férköző feszültségből is elcsal egy keveset - egy időre.
- Csak annyira, mint kezdő újságíróként betörni a köztudatba.. de barátságosabbá teszi a helyzetet, hogy apám nem az olajpiacba szállt be annak idején. - Damoklész kardja fogpiszkálóként végzi a szemetesben, mert a nagy felelősség és nehézségek ellenére, amikkel a világ jár, nem volt panaszos felhangja a kijelentésemnek. Sőt, kedélyesen zárom le, egy legyintést is oda lehetne képzelni mellé. Én ne élvezném a kihívást, ami beleépült a hétköznapjaimba?
A mindennapos kockázatot..? Célba ér a mondani valója. Az az ár jóval magasabb, mint amit meg kellene fizetnünk.. Az enyém még annál is magasabb, de ezt elég egyszer megfizetni, nekem, nem kell neki is. Felesleges.. Most különösen annak találom, persze, annak is akarom találni. Több jót tennék az elhallgatásával, mint rosszat, így egy szelíden beleegyező bólintást kap, ál-szemforgatás kíséretében, mielőtt gyanút keltene a hallgatásom. Sokat mondó - Vegas, még szép, hogy Vegas.. - mosolyt bujtat és elegánsabb egy vállrándításnál.
- Nem is értem miért a média világát választottad.. - ha már célozgatás: a törtető habitusával megállná a helyét a mi világunkban is, szövetségesként szívesen viszontlátnám a soraink közt.. A véleményemet ennél konkrétabban sosem hangoztattam előtte, köztudott mennyire nem szeretem azt a kétélű pengét, amit a munkája képvisel.
- Apropó hátulütő, milyen a pro érvek szólnak mellette? Ne fukarkodj velük. - sandítok rá és valóban érdekelnek, különösen, hogy szívesebben hallgatnék, mint törném a fejem az igazság és a hazugság között lavírozó válaszokon. Könnyebb róla beszélni. Könnyebb rá terelni a szót, rá figyelni.
Könnyebb rá terelni a szót, rá figyelni és a víz citromosságára, ami legördül a nyelőcsövemen a rendelés leadása előtt, után..
Hihetetlen vagy.. - megcsóválom a fejemet, a tetsző válasz nyomával a vonásaimon.
- Kérlek, tisztában vagyok vele, hogy mekkora tüske tudok lenni mások szemében az önfejűségemből fakadóan. - rossz tulajdonság..? Nem, nem, már-már öndicséreti szinthez igazítottam a riposztot. Ahogy az "érdekes" szót is kétféleképpen lehet, ugyanúgy a "hihetetlen"-t is és nem hezitáltam a saját szám ízére formálni. Shane-nel ellentétben nem dőlök hátra, a gyomrom fájdalmas jelzése az asztal közepén elhelyezett kosár felé irányít, a vékonyan szelt, pirított francia kenyérre, míg el nem készül a rendelés. A szalvétámat félrehúzom a tányérról és egy csíkot elmarok, hogy kis darabot törjek belőle.
- ..és meg kell jegyezzem, ügyes volt visszakérdezni. - ez lesz az első falatom a nap folyamán, stressz ide, oda, ami eddig a szűkös idővel karöltve távol tartott az étkezéstől.. Most hirtelen felerősödött az érzet, grátisz, hogy szükségem van a vele járó kényszermozdulatokra.

Értem. Tényleg értem miért szimpatizál jobban a mostani munkájával, miért szereti jobban, miért élvezi jobban, miért választotta és választaná ezeregyedszerre is az üzleti élet helyett. Miért nem számít sokat számára az a rengeteg párhuzam a kettő között, miért vágyja jobban ezt a szabadságot. Értem és ennek ellenére változatlanul kitartok a véleményem mellett, nagyon jól helyt állhatna abban a világban, ahol egykor az apja is tette. Nem az ő kitaposott útján, ugyan, tapos magának, mint azt az elért főszerkesztői pozíciója bizonyítja, de nem hozom újfent szóba, nem fejtem ki, nem teszek egyetlen megjegyzést sem az észrevételeimre; megérdemli, hogy ne sanyargassam. Kiérdemelte. Jóízű mosollyal fűzöm hozzá az újbóli gratulációmat és fejezem ki a valós örömöm, amiért megtalálta a neki való helyet. Mégha itt is, ebben a városban..
Őszintén..? Jól esnek a szavak, de másként jól, mint általában, a-végén-még-hinnék-neked módon azzal az ívvel az arcán. Senki sem tökéletes és úgy ejti ki, úgy mondja, mintha ez rendben lenne. Lehetne. Egy másik életben talán, de ebben – a tökéletes sem elég.. Aprón kunkorodik a hála a szám sarkában. Értékelem. Tényleg, de csak az áll módomban, hogy elfogadjam a vélekedését – nem megfogadni. Bármennyire is pöccint meg olyat, amit nem szabadna, de jelenleg..
- Újabban szerzett tollakkal ékeskedsz ezek szerint? – nem, nem faragok le a dicséretből csak egy kis incselkedéssel finomítom az élét. Elismertem, amit elismertem és nem vonnám vissza semmiképp sem. Jól csinálja. Mindenki tudja, ezért ül ott ahol az elődje elhullott.
A felvezetésnek szánt kérdés hallatán enyhén megemeltebb állal sandítok Shane-re, miközben egy utolsó, kisebb falat elfogyasztásáról gondoskodom. Pont mire a végére ér. Érdekes témát vetett fel és leginkább azért érdekel, miért keltette fel a kíváncsiságát a helyzetkezelő készségem..
- Nem hiszem, hogy részletezésre szorulna, szinte meg is válaszoltad. Gyakran találkozom velük, a sajtó, pedig még egyszer sem kapott el érte; meg tudok birkózni velük. Mondd, de ha azt akarod bejelenteni, hogy a kinevezésedet visszautasítod.. Jobb, ha tudod, hogy csalódni fogok. – nem szívesen, nagyon nem szívesen teszem le a kezemből a megkezdett kenyeret, de fontos a látszat, hogy nem saját magamért kapaszkodok bele, hogy minden rendben, holott a legutóbbi falat túl fokhagymás volt a gyomromnak. A nemtetszése, pedig nekem nem tetsző. Egyáltalán nem tetsző.

- Azután ahogy érdeklődtél.. Finoman, nem túl rámenősen szaggatva a magyarázatot azt hittem valami meglepővel fogsz előrukkolni. Ütőssel. – ejtem rá a nyomatékot az utolsó szóra és némán, feszült figyelemmel követem a kezét, ami a zakó zsebében vész el, hogy rejtekéből ne üresen térjen vissza. El kell ismerjem.. Valóban felkeltette a kíváncsiságomat, nem kissé sikerült felpiszkálnia; semmilyen elképzelésem, kósza ideám sincs róla mit rejthet az elém tolt, bársonynak tűnő szütyő. Egy bizalmatlan pillantással ugranak vissza a szemeim a tulajdonosra, mielőtt ujjaim közé csippenteném a zsinórjánál fogva. A súlya alapján nem tudnám megmondani pontosan mit tartalmazhat, leszámítva a leginkább magától értetődőt, amit minden ékes nemesfémfaragvány – a zsák..
Az ékszer már-már egyértelmű, számtalan alkalommal találkoztam ilyen és ehhez váltig hasonlító csomagolással, amit a férfiak egyetlen egyszer sem cseréltek le. Nemből fakadó hozzá s hozzá nem értés, érdektelenség okán. Az arcára költöző komolyság idővel átragad az enyémre is. Higgadt lélegzetvétellel szemlélem egy hosszú másodpercig a elhagyott érték külső burkolatát, de beadom a derekam; gyakorlott mozdulattal oldom meg a zsinórt, hogy tenyerembe fektethessem a tartalmát. Érzem milyen könnyedén siklik ki az anyag bélésén a fémmunka.
A kiesett gyűrűk mégis semmitmondóak, amíg a tüdőm a következő alkalommal csordultig nem telítődik levegővel és hirtelen úgy érzem, mintha fúldoklanék, fojtogatnának. Moccanatlan marad a mellkasom, de én magam nem ahogy előrébb hajolva az asztal közepe felé veszem górcső alá az emlékeimet, szorgosan kutatgatva a kezemben lévő pár után. Természetességgel, mint mindig. Az eredmény viszont említésre nem méltó.. Elfelejtettem?
- Nem szeretem a célozgatásokat Shane. – az ilyen jellegűeket és van, akiktől különösen nem.. – Sosem láttam őket. – csúsztatom vissza mindkettőt a zsákba és kifújom a levegőt. Tényleg nem emlékszem egyik karikára sem, az sem tudatosul bennem, hogy másra kíván utalni a nehezen távozó éter. Nem láttam őket. Nem emlékszem rájuk az estéből. Arról az estéről, amiről meggyőztem magam, hogy nem több volt, mint amennyi a fejemben lévő diákon szerepel. A macskajaj fájdalmas volt, de idővel kitisztultak a képek és nem, nem emlékszem erre, nem fogadom el célozgatásként sem. Órákra lebontva fel tudom idézni az eseményeket, amik között nem szerepel. Csak túlságosan el van rejtve, túl rövid ideig tartott, túlságosan lekötött más.. Amikkel most szóban, akkor másként ostromolt.
Hátradőlök a székemben. Ez a beszélgetés igen keserűvé kezd válni a szám ízének, amit a tudatlanság tudattalan tagadás? fűszerez. Bon appetit!

- Elismerjem nyíltan is, hogy kivételesen ennyire telt a kreativitásomból..? – teljes enyhültséggel adom meg a válaszkérdését az övére, futólag talán még egy bocsánatkérést felsejlető félmosoly is odakerül az arcomra, mert érzékelem a szemöldökvonal változásának jelentőségét. A kivételesen szót viszont nem tudtam elhagyni a mondatomból.
Kivételesen. Pont, mint ahogyan kivételesen időbe telik, alig érzékelhetőbe, de igenis időbe telik, mire reagálni tudnék a látottakra. Alaposabb szemre vételezéssel palástolom, amit már az első másodpercet követő lélegzetvételnél tudtam: ismeretlenek a gyűrűk, de az nem, amit mondani kíván velük. A reggeli ébredésről kristálytiszta emlékeim vannak és egy óvodás számára sem kihívás összerakni a képet a kézhez jutott töredékekből. Jelen esetben bársonyzsák két darabjából, ahogy kiegészítik a fejemben lévőket. Tudom, érzem a zsigereimben a cáfolatot, de növeli a biztonság érzemet a tényekre való hagyatkozásom. Nem emlékszem. Tényleg így van, a terhességem miatt ki tudja meddig ennyire stabil lábakon álló megérzéseimre nem vagyok hajlandó hallgatni. Kell, hogy ragaszkodjak ehhez a verzióhoz és ne akarjam elhinni a szóbeli megerősítését, mi szerint kétségbe vonhatatlanul helyes az első, letagadott sejtésem. Eltéveszthetetlen a frusztráció undorító érzése, ami a nyakamat fojtogatja és kevésnek érzem a benti levegőt.
- Azt akarod mondani, hogy te emlékszel..? – minden erőmmel azon vagyok, hogy ne látszódjon a feszültség, ami a mobiltelefon elővételét kíséri, de a gyomrom szorítása nem segíti elő a tervem. Egyáltalán nem, a kép megmutatásánál fájdalmas görccsé alakul át mindennek tetejében és nem vagyok képes nem kiengedni azt a kínomban útjára engedett rövid, száraz nevetést, ami után hátradőlök a székemben, hogy végighallgassam.
Nem jó érzéssel nevettem, nem jó érzésből és nem rajta. Ezt a lehetetlen szituáció lefolyása közben is elengedhetetlen megjegyzendőnek tartom.
- Bocsánat, nem neked szólt. – ez semmiképp sem. A telefont elteheti, nem fogom képmanipulálással megvádolni vagy bármi más nevetséges kifogással. Láttam, elfogadom a tényeket csak megemészteni borzalmasan nehéz.
- Felteszem nem most szereztél tudomást a képekről. Mióta tudsz róluk? – benne van a hangomban a mióta nem mondtad el..? él és ha akarnék sem tudnék másként rákérdezni. Támadásnak élem meg az utolsó sarokpontjáig a dolgot, hiába vagyok magam is sáros az este egy másik, engem személyesebben érintő következménye kapcsán.. A szégyen hamar valami másba fordulhat át, hogy egy kicsi időre is, de el lehessen feledkezni róla, másra lehessen terelni a reflektort.
A szám elé teszem a kézfejem - érzem, megremegett a szám széle - és elfordítom a tekintetemet. Ismételten az ablak felé.
- Folytathatnánk kint a dolgok tisztázását? - az a kevés is forogni kezd a gyomromban. Magamtól vagy a közleményétől, nem tudom eldönteni. Megköszörülöm a torkomat, miközben újból ránézek Shane-re. A pillantásom alapján mondhattam volna nyugodtan megbeszélést is, mint akik csak egy tárgyalás keretein belül rendeznék a részleteket. Jogi vele járói is vannak a házasságnak, méghozzá komolyak. Vagyon megosztási nyilatkozatról gondolom nem volt szó a kápolnában.. Semmilyen szerződés nem került elő és ha ezek mellett, a tudomása nélkül hozom meg azt a döntést, hogy megtartom a babát.. Nem az ügyvéd a probléma. Nem az enyém. Az övé, ha perre vinné az önzőségemet.

Régen volt már, hosszú évekkel ezelőtt. Kevesebb időt vett igénybe, mint bármilyen emberi kapcsolatom az életben, de mégis meghatároz, azóta is. Úgy vélem, hogy nem is baj, így kell lennie, szeretem azt, hogy az életem része és nem zavar, amikor Malcolm, vagy akár Marion emlegeti.
Megtenném most is, ha kérné, gondolkodás nélkül vágnék bele. Semmi negatívat nem láttam benne sem akkor, sem most, bár talán így utólag kikérném a húgom véleményét, hiszen már nem olyan kislány a szememben, mint amilyen akkor volt. Mégis csak az ő neve is. De egyébként? Nem hiszem, hogy zavarná, vagy hogy akkor zavarta volna, ha rákérdezek.
- Szép napot! Mr. Millert keresem. - megannyiszor elszajkózott mondatok, amik mindig mosolyra fakasztanak. Pláne, amikor megkérdezik esetleg, hogy én ki vagyok és a válaszom az, hogy Miss Miller. Miss, nem Mrs. Ha már itt tartunk, mondjuk azt a mai napig nem tudom, hogy voltam-e Mrs. Miller valaha. Ezt már akkor sem értettem, amikor házasok voltunk. hiába, az én csökött világlátásom csak addig terjed, hogyha egy nő hozzámegy egy férfihoz, s megkapja a vezetéknevét, akkor automatikusan Mrs. Akárki lesz. De a mi esetünk.. hogy is mondjam. Ennél sokkal kevésbé sablonos. Szerencsére.
- Negyven perc. Remélem nem okoz gondot, hogy kivárd. - csicsergem bele a telefonba csak úgy, könnyedén. Tudom, hogy mit beszéltünk meg és azt is tudom, hogy nem szokásom pontatlannak lenni. De ma úgy keltem, hogy kiszúrok a világgal és szemközt nevetem, gyakorlom az uralkodást vagy nem is tudom. Ezért gondolom úgy, hogy a flegma válasz a telefonban tökéletesen helyén való. Úgyis ott leszek időre, mindig így szokott lenni. Mert bár a házasság köteléke nem létezik közöttünk, attól még nem közömbös nekem. A barátom. Az egyik legjobb. Éppen ezért tisztában lehet azzal, hogy csak a vérét szívom. És ha van rám egy kis megmaradt radarja, akkor hallhatja, hogy miközben a telefonba beszélek hozzá, már kifelé kopogok az irodából. Jellegzetes hangokat ad magas sarkú csizmám alatt a kő. Bár lehet, hogy csak én tartom különlegesnek a lépések dallamát. De egy biztos, fel szoktam ismerni a nyikorgó padlóról a helyeket, a csikorgó-kopogó márványról úgyszintén. (Nem, nem igaz. Csak megmisztifikálom magamnak. Mert így hangzik jól, ehhez van kedvem.)
Hónom alá csapom a kabátomat, míg fél kézzel a kinyomott telefont a táskámba süllyesztem, másik kezemmel a sálat tekerem a nyakamba. Mielőtt kilépnék a bankszékház ajtaján, azért magamra kanyarítom a kabátot is. A taxi nem télikabát, még csak őszi sem. Én pedig nem vezetek, így a taxit le is kell intenem, ki is kell várjam. Nem úgy megy az, hogy csak a saját autóba bepattanok.
A hátsó ülésen ülve kibontom hajamat, a decens kontyból laza hullámok lesznek. Átöltözni nincs időm, az üzletasszonyos kosztüm marad, de legalább a hajviseletemen fiatalosítok kicsit ekképp. A negyven percből húsz se lesz, s ott vagyok, ahol lennem kell. Mosolyogva intek oda neki már messziről, hogy egy cinkos kacsintást is mellékeljek hozzá, mire odaérek a közelébe.
- Jól van na, ismersz. - nyitok a magyarázattal, s leteszem magam mellé. - Szóval.. ma mit nem iszunk?

- Végeztél, tündérkém? - szólok bele a kihangosított telefonba, miután megnézem a hívás azonosítót. Igazából ő az egyetlen, akinek már tudom fejből a számát név nélkül is, így nem a szokásos, "Miller" kijelentéssel nyitok. Akár munkaidő van, akár nincs. Cattel nem vagyok professzionális. Soha. Esélytelen a dolog. Mert ő a legjobb barátom. Az a lény, akit a legjobban szeretek a világon. És az exnejem is. Ez utóbbi teszi furcsává a mesénket. Egy mesét arról, hogyan egyezett bele egy barátom abba, hogy megment önmagamtól. Megment a sorstól, ami apám szülőföldjén várna rám. Minden kapcsolatot meg akartam szakítani azzal a világgal. Azzal a hellyel. Az apámmal, aki talán még mindig ott él. Vagy már régen halálra is itta magát, csak nekem nem szóltak róla. Mert nem volt barátja, aki megtette volna. És én nem akarom, hogy tudjon rólam. Két okból kereshet csak. Megátkoz, amiért tönkretettem anyámmal a sikereit. Vagy pénz akar, mert rájön, hogy tudok adni neki. Nem az itteni béremből. Az adóhatóság nem fizet rosszul, de nem is annyira jól. Ugyanakkor alaposan kitanultam mellette az alternatív felhasználását a pénznek. Semmi törvénytelen. Csak a létező kiskapuk elfogadása. Amilyenekkel a lakást szereztem, ahol éltem. Vagy a befektetéseimet. Esetleg az alapot a régi raktár megvételéhez és felújításához. Nem volt könnyű vagy egyszerű egyik sem. És valószínűleg sokan életem végéig ferdén fognak nézni rám a tény miatt, hogy bevállaltam. De hiszem, hogy azok teszik, akik kapnak más választást. Vagy szűk látókörűek. Valamelyik vallás követői. Lesz rá indokuk, ez nem kétséges. Ahogy nekem is van a magam munkájára. Amit ideje befejeznem. Cat hívása ugyanis a munkaidő nem hivatalos végét jelzi számomra. A hivatalos már elmúlt egy ideje. Nem mintha törődnék vele. Amíg fizetik a túlórát...
- Dehogy. Az első kört én állom - teszem még hozzá, mielőtt kinyomna. Ez Cat. Végtelenül praktikus tud lenni. Akárcsak én. Ezért nem vesztem el. Még egyszer megnézem, hogy lejegyeztem-e mindent az aktával kapcsolatban. Eddig nincs semmi kiugró benne. De még csak a felénél tartok az adatoknak. Kész káosz az egész. Fogadni mernék rá, hogy rendezett káosz mindezek ellenére is. Azért csinálták, hogy ne derüljön ki valami nagy mocsokság. Nem zavar, meg fogom találni akkor is. Majd holnap. Mára végeztem. Megjelölöm az oldalakat, a saját jegyzetfüzetemet a zárható fiókba teszem, fogom a kabátot és behúzom magam után az ajtót. A titkárnő megvárt. Megint. Halványan rámosolygom, mielőtt kimegyek az ajtón. Tudom, hogy tetszem neki, ugyanakkor ismerem a fajtáját is. Egyetlen éjszakára szeretne megszerezni, vagy esetleg pár napra, semmi többre. Elmondhatja rólam, hogy megkapott és tovább lép. Nem vonz ez a világ. Fiatalon még talán érdekelt a dolog, de ma már nem. Egyébként is vár rám az ex nejem. Akivel a világ legfurcsább házasság utáni kapcsolatát mondhatjuk magunkénak...
Az utcán hideg van, de ma én nyertem, már ami a hely választást illeti és egy olyan néztem ki, amely nem rég nyitott a munkahelyem közelében. Tapas-okat és rengeteg fajta italt kínálnak, de az utóbbi csak Cat érdeklődését keltheti fel. Nem szégyellem bevallani, hogy az én májamat az erősebb alkoholok kikészítik. Akárcsak a tejtermékek egy része. Ezekkel óvatos vagyok, cserébe viszont nincs az a mexikói tabasco szósz, amit ne tudnék elfogyasztani az ebédemre öntve. Már esteledik, kezd gyűlni a tömeg, de még gond nélkül sikerül egy asztalt találnom magunknak. Éppen csak van időm leülni és letenni magam mellé a telefonomat, amikor meglátom Caterint belépni. Nem kell intenem neki, szinte azonnal kiszúr még a tömegben is. Érzem az arcomon szétterülni a boldog mosolyt. Csak pár napja láttam, mégis hiányzott nekem. Azonnal felállok és kihúzom neki a széket. Túl udvarias? Meglehet, de ilyen vagyok. Szeretek elbűvölő lenni.
- Én biztosan kihagyom a napi ajánlatukat, négy lovas néven fut. A pultos szerint kóla van benne Johnie, Jack, Jim és Jameson társaságában - vagyis négy különböző whiskey keverékével, amitől én falra másznék. Neki viszont megadom a választás lehetőségét. Mondhatni. Mert nem titkolt szándékom inkább az édes, gyümölcsös spanyol borral próbálkozni. - De örülnék, ha csatlakoznál hozzám és megkóstolnánk a sangria-t. És néhány spanyol ételt is kipróbálhatnánk - teszem hozzá, miközben végig nézek a kínálatukon. Mindenből van kisebb és nagyobb adag is, attól függően, hogy főételnek vagy két-három másik tál mellé kezdésként kéri az ember. - Ha jól láttam korábban, van házi füstölt lazacuk szőlővel, olivával és friss krémsajttal - oké, tényleg el akarom csábítani kicsit, már ami az ízeket illeti. Mert én imádok finomat enni. Nem kell akkora adagnak lennie, hogy guruljon tőle az ember, de túl sokáig éltem cirkuszosok nyúltápján, hogy tudjam értékelni az ízeket. - Vagy esetleg tenger gyümölcsei citrommal és fűszeres vajjal? - jól van, lebuktam, tényleg neki is imponálni akarok. Ráadásul nagyon is szeretem a halakat, ellentétben például a sertés hússal, amit csak ritkán választok...

Felvonom szemöldököm a becézés hallatán, s legyintenék is rá, de egyrészt nincs hozzá szabad kezem, másrészt pedig úgyse látja a gesztust senki az üres irodán kívül, szóval a bútordaraboknak nem mutatom be a reakcióimat. Röpke kuncogásom kúszhat be a vonalon keresztül Adam fülébe, de ennyi a reakció. Nem veszem komolyan, sose vettem. A tündérem tőle olyan, mint amikor én nevezem édesemnek őt. Belsős poén, a múlt idézése, házasságunk mementója, tudom is én. Hiszen adni kellett a látszatra, kedveskedtünk egymásnak, nyilvános helyen fogtam a kezét, megengedtem - nem csak akkor, ha látták mások - hogy megöleljen, hogy akkor adjon puszit, amikor csak akar és mellette voltam a legsötétebb óráiban is. Mondjuk azt mind a mai napig megteszem. Ezért az övé az egész júliusom.
Akadtak férfiak az életemben azóta, hogy elváltunk. Egyik elől se rejtegettem soha, hogy férjnél voltam és egyiknek sem meséltem el azt, hogy mi volt a házasságom oka. Mind azt hitték - és hiszik a mai napig - hogy szerelemből mentem hozzá, hogy ő szerelemből vette el és hogy a válásunk azért történt, mert rájöttünk, hogy jobbak vagyunk barátoknak, mint szeretőknek.
Nem tudom, hogy milyen lenne szigorúan véve a szeretőjének lenni. Egyetlen egy csókot váltottunk úgy, hogy abba beletettünk minden eljátszott szerelmi szenvedélyt, mert az ember az esküvőjén megcsókolja a friss férjét, nem igaz? Utána viszont nagyon távol tartottam magam annak lehetőségétől, hogy átforduljon valami másba ez az egész. Vele aludtam, sokszor kiskifli voltam, s nem zavart a közelsége. Az ölelések, finom érintések mind a törődés jelei voltak és beleillettek a kapcsolatunkba, de a csók, az erotika nem tartozott ide. Nem engedhettem meg magamnak, s neki sem. Mert bár nem szégyelltem magam előtte sosem és cseppet sem zavart, ha ne adj' isten egy fürdőszobán osztozva egymás mezítelen valóját is megtapasztaltuk látványszinten, a határ világos volt azért.
Nem szerelemből vett el és nem szerelemből mentem hozzá. Tiszteletben kellett tartanom. (És akárminek látszom, a testiség nekem sose tudott csak szex lenni, semelyik kapcsolatomban. Én csak a szeretkezés fogalmát ismerem és alkalmazom.) Egyébként kíváncsi vagyok. De az nem bűn, nem igaz? Ettől még lehetünk egymás legjobb barátai. S igen, azok vagyunk.
Fintorba húzom orromat hallatán a J kvartett felsorolását.
- Aránylag gusztustalanul hangzik. Ha ma is olyan napom lett volna, mint múlt hónapban, amikor jó pár Long Island Ice Teare volt szükségem ahhoz, hogy kipihenjem a hetet, akkor még be is vállalnám. De egy időre elég volt a lealjasító szórakozásból.
Nem kell részletezzem, ő vitt haza. Kínosnak kéne lennie, de nem az. Hányásig nem aljasodtam, az meg, hogy mennyire fecsegtem és mennyire lettem zilált, hát istenem. Nem hiszem, hogy Adamet meg tudnám lepni akármivel, amit mondok neki.
- Bemagoltad az étlapot?
Nevetem el magam, miközben a szék támlájára akasztom táskámat, ráfektetem a sálamat is. A kabátot még leülés előtt a fogasra lógattam, az legalább nincs útban. Egyébként simán elférne a szék támláján is, de ma tárgyalásra kellett kísérjem a főnököm - szegény, ha tudná - így egy világos, térdig érő szövetkabát lett a választottam. Az meg igencsak lelógna a székről, összekoszolni pedig nem szeretném a kényes anyagszíne miatt.
- Odabízom, válassz te. Mindkettő jól hangzik és egyébként is, mára csömöröm van a döntéshozatalból. Néha komolyan elcsodálkozom azon, mennyi hülyét hord hátán a Föld. Neked hogy telt a napod?

- Akkor maradjon a bor, azt hiszem, abból is van egy itallapnyi, az általam ajánlott gyümölcsösöktől kezdve az amerikai termékeken át az európai fajtákig. Vörös, fehér vagy rose érdekelne inkább? - van bőven elég típus, hogy a választék ne tűnjön szegényesnek. Nem mintha nekem olyan nagy esélyem lenne egy borkóstolót tartani, ahhoz nincs elég erős májam. Igazából, ami azt illeti, két pohárnyinál többet soha nem ittam jó ok nélkül, olyan könnyen falhoz csap az alkohol. Tudom, ciki, de egyszerűen ezt örököltem, nem bírom a töményet. A kínai szilvabor és rizspálinka egészen más erősségen működik, felnőttként pedig nem könnyű átszokni. Még akkor sem, ha sokszor ittam alkoholt fiatal koromban. Sok faluban egyszerűen nem volt elég a fellépéssel a kereset, így apám alkohol vásárlása után csak kevés étel jutott nekünk anyámmal. De a rizspálinka házi készítése során benne marad az erjesztett rizs az aljában a gyenge szűrés miatt, létrehozva egy kása szerű fehér pépet, amelyet még ételnek is lehet tekinteni. A cirkuszi gyerekek sokszor úgy nőnek fel, hogy több ilyet esznek meg, mint valódi ételt vacsorára. A vándor előadók soraiban gyakoriak a kicsik, akiket lehet képezni és tudnak szórakoztatni. A legtöbbjük nem is ismerhet meg soha más életet. Oda születik, vagy örökbe fogadják valamelyik árvaházból. Nem sokat tanulnak, csak a legtehetségesebbeknek jár az oktatás. Ha nincs anyám makacssága és az öröklött képességeim, valószínűleg beleragadok az elfeledett vidékeken vándorlásba. Egy olyan helyre, amihez képest ez az élet elképzelhetetlen, hiába létezik párhuzamosan...
- Én választottam a helyet, még szép, hogy az online étlapjukat jó előre megnéztem, ahogy a kritikákat is - mert a szép és új nem mindig jelent jót is. Sokan próbálják a hírveréssel kompenzálni az átlag alatti színvonaĺat ételeknél vagy kiszolgálásban. Így a megnyitás után több mint két hónapot vártam, mielőtt ide hívtam volna le Caterint. Már-már túl gondosság, tudom. De nem tudok másképp viselkedni. És nem csak azért, mert Catie nagyjából a legjobb dolog az életemben. Mindenkinek megvan a maga bája, én szeretek nyilvánosan úriember lenni a legteljesebb mértékben. Mind üzletileg, mind a magánéletben. Ha egy nővel vagyok, az osztatlan figyelmemet érdemli, tiszteletet és azt, hogy legyen fogalmam a helyzetről. Leszámítva, ha ő hív el meglepetésként valahova. Régebben nem volt ilyen felfogásom. Akkor is tiszteltem a nőket, de ennyire gondoskodó nem voltam. Ezt részben az ex nejemnek köszönhetem. Megtette azt, amire más nem lett volna képes, megmentett. És megmutatta, hogy milyen erős lehet valaki lelkileg, nemtől függetlenül. Ha pedig megtalálom az egyensúlyt az úriember és a tenyérbemászó manipulátor között, akkor a munkámat nagyon meg tudják könnyíteni a titkárnők és aszisztensek...
- Unalmasan. A nemzetközi szinten működő cégek komolyan hiszik, hogy átverhetik az adóhatóságot, ha kissé kaotikus könyvelést adnak le. A jövő héten nagyon meg fognak lepődni... röviden, csak a szokásos. Ha kiválasztok pár jól összeállított fogásból kóstolót, megfelel? - teszem fel a kérdést halvány mosollyal, miközben az étlapot felemelem és intek a pincérnek, aki már egy ideje körülöttünk járt. Először a borokat kérem ki, majd végig nézek a kínálaton és néhány kis tálat is. De nem az étel nevét mondom, hanem a sorszámát, mert kíváncsi vagyok rá, Caterin kibírja-e, hogy megvárja, amíg kihozzák. Ismerem az ízlését, semmi extrémet nem választottam, csak az ígért lazacok és tenger gyümölcseit, egy speciális spanyol juh sajtot, a manchego curado-t almával, fügével és ibériai sonkával; az utolsó pedig pikáns csirkefalatok guacamole-val és gyömbérrel. Oké, az utóbbira inkább én vagyok kíváncsi, de tudtommal egyik sem harap a leírás alapján pedig kifejezetten szimpatikusak és kis adagban igazi ízkavalkádot alkotnak. Lebuktam, ez hiányzik Kínából, az ételek sokszínűsége, a tény, hogy mindig több félét csináltak kisebb mértékben, még egy sima iskolai kollégiumi konyhán is. Leginkább ez vonz még mindig, hiába teljesen más a spanyol konyha.
- Hm, mennyi az esélye, hogy ma még rá tudlak venni a táncra, tündérke? - fordulok el a bár oldalsó része felé, ahol egy nyílt színpad is van, bár jelenleg még senki nincs ott néhány hangoló zenészen kívül. De később a vendégek számára is kipróbálhatóvá válik a spanyol tánc, és bár a flamenco nem mondhatnám, hogy szerepel a repertoáromban, de az alaplépéseit ismerem. Mint nagyjából minden más népszerűbb táncét is. Fél évig heti két kurzus megtette a hatását. Csak attól félek, a tündérke kijelentéssel buktam el a kérdés végén. Ez egy rossz szokásom, az állandó becenév osztás. A Caterin számomra nem a könnyen becézhető név, így függetlenítettem magamat tőle. Igazából az egész azzal kezdődött, hogy rávett, nézzem végig vele a Hamipipőkét. A tündérkeresztanya valamiért rá emlékeztetett a saját életemben. Ebből lett egyszerűen a tündér, tündérke, ha nem figyelek, akkor pedig a saját tündérkém.

- Legyen ez a gyümölcsös történet. Bízom benned. - talán azt kellett volna mondanom, hogy az ízlésében bízom, de az nem fedte volna le teljes mértékben az igazságot. Az egymás mellett - és nem, nem csak a házasként közvetlenül egymás mellett - leélt évek tökéletesen bizonyították számomra és bizonyíthatták számára is a kijelentésem valósságát. Hiszen felmentem érte még olyan magaslatokba is, ahová sose gondoltam, hogy merészkedek. És az sem zavart, hogyha a biztonsági hálón kellett landolnom. Igaz, csak egy alkalommal voltam olyan merész - vagy balga - hogy alkalom adódjon mindezen aláhullásra.
- Még szép! - utánozom hangjának lejtését, azt, ahogy az előbb ejtette a szavakat. Sose fogok tudni olyan dallamossággal beszélni, ahogyan ő, de nem is azért játszom papagájt ilyenkor, mert el akarok tanulni tőle bármit. Az anyanyelvét szerettem volna, vagyis szeretném, de sose kértem meg arra, hogy oktasson kínaira. Valahogy nem érezném illőnek, tekintettel arra, hogy milyen sors jutott neki, s mennyire szabadulni akart tőle már csak azzal is, hogy férfiaktól szokatlan módon ő vette fel az én vezetéknevemet és meg is tartotta azt a válásunk után. - Mondjuk inkább úgy, hogy tőled teljesen megszokott, de azért nem ez az átlag. És mondd, miről írtak a legrosszabb kritikát?
Kis pimasz kinevetés is van mosolyom mögött, amit feléje intézek, s mivel tudom jól, hogy mi ülhetett ki vonásaimra, egy puszit küldök a levegőbe cuppantva hangtalanul irányába. Engesztelésképp. És mert ez a fajta játékosság mindig olyasmi volt, amit megengedtem magamnak vele szemben. Sőt, ha jobban belegondolok, másokkal szemben is megengedem. Így híresülhettem el könnyed nőcskének, ami egy fokkal jobb csak annál, mintha könnyű nőcske hírében állnék. Egyik sem vagyok, de ezt elég kevesek tudják.
Hiába a munkatéma, el kell nevessem magam szavainak hallatán. - Szívesen megnézném azt a meglepettségüket. Lehengerlő egy cápa tudsz lenni. - és igen, ez dicséret. Őszinte, igaz. Mert bár volt idő - helyesbítek: van idő - amikor idegesít az, amennyire precíz, amennyire tankönyvbe illő és munkamániás, de ez a kevesebb hányada az életnek. Általában csak csodálom azt, hogy ilyen, s van az a részem, ami irigykedik is rá. Én nem tudok ennyire - jó értelemben véve - unalmas lenni, s professzionális sem. Pedig jó volna, ha legalább a munkámban kitűnhetnék, ha már másban nem adatott meg.
- Akkora dög vagy, amekkorát nem hordott még hátán a föld! - nyelvet öltenék rá, ha otthon lennénk, de nyilvános helyen nem ragadtatom magam ilyesmikre. Legszívesebben az étlap után nyúlnék, hogy kikeressem szám szerint az emlegetett étkeket, de lustább vagyok a kíváncsiságomnál. Pláne a mai nap után. - Egyébként igen, tökéletesen megfelel. - teszem még hozzá, mert a rendelési fifikásságára való reagálási hirtelenségem el is feledtette velem egy időre, hogy nem válaszoltam megfelelő precizitással neki, pedig feltett egy kérdést az imént.
- Tudod, hogy arra szinte bármikor, bármilyen körülmények között rá tudsz venni. - kacsintok rá. A tánc olyasmi, ami mindig szenvedélyem volt, van és lesz, de amiben megint csak nem éreztem elég jónak magam soha. Jártam sokféle kurzusra, a versenytáncok mindegyikének ismerem az alaplépéseit, de odáig sose jutottam - és nem csak az volt a baj, hogy nem találtam olyan párra, aki csatlakozott volna hozzám - hogy versenyezzek is. Szerettem volna, s még mindig szeretnék, de már nem vagyok hozzá elég fiatal. Viszont ebből kiindulva ha lehetőségem adódik, akkor szívesen táncra perdülök. A flamencot kifejezetten nem kedvelem mondjuk, de reményeim szerint valami más zene is fel fog csendülni, amivel én is tudok mit kezdeni.
- De ha ezt előre mondod, akkor a táncolós cipőmet veszem fel.
A helyhez megfelelő az öltözékem, de tánccipőben mégis kellemesebb a parketten, mint ebben a csizmában. Sebaj, bejáratom, ezen ne múljék, úgyse hiszem, hogy olyan sokat fogjuk koptatni. Bár volt olyan, hogy az egész éjjelt végigtáncoltam vele és nem érdekelt, hogy ki néz ránk furán. Azt kedvelem Adamben, hogy abszolút nem olyan, amilyennek első látásra tűnik. És sosem unatkozom mellette.
- Mik a terveid az ünnepekre?

Bízom benned. Két aprócska szó, amit sokáig még véletlenül sem hallottam, ma pedig kevés dologra nem lennék képes, hogy megtartsam. Caterin a legjobb dolog az életemben és ugyan elengedtem, de ez nem változtat az eddigieken. Egy nagylelkű, kedves és gyönyörű nő, akinek még mindig fogalmam sincs róla, mivel érdemeltem ki a barátságát és a bizalmát. A világon nincs olyan indok, ami rá tudna venni, hogy eláruljam. Még ha ezzel saját magamnak is ártok. Én jól bírom a fájdalmat testileg és lelkileg is, bizonyítottam magamnak számtalanszor. Ha pedig az az ára az ő boldogságának, hogy még egy kicsit el kell belőle viselnem, hát tessék, adják csak oda, örömmel fogadom el az utolsó cseppig. Mert nekem ez már szinte semmi. És cseppet sem zavar a tény. Ezer és egy dolgot tettem már, amelyek néha jó ötletnek tűntek, néha szükséges rossznak, és ennek a nőnek a boldogsága egyértelműen a minden pénzt megér kategóriába esik...
- Az ablakról. Gyönyörű a kilátás az egyik sarokból, de rosszul volt szigetelve. Mióta pedig felújították, nem lehet jól kilátni rajta. És nyár végén valami irtó erős citrom illata volt a szúnyog riasztójuknak - ezen kívül előfordul egy-egy megjegyzés rá, hogy a vendég kifogásolta a kutyának kinn a helye szabályt és próbálta elérni, hogy beengedjék az aktuális kis kedvencét, ezzel azonban nagyon nem tudok egyet érteni. A konyha egy nyitott rész, belátni bizonyos helyekről és ilyen légtérben a kutyaszőr igencsak káros tud lenni. Szóval, aki be akar hozni egy négylábút, jobban jár, ha a teraszon foglal helyet. Vagy máshova megy. A higiéniai előírások mellett igazán elfogadható ajánlat ez, szerintem. Tudom milyen büntetéseket szabnak ki az ellenőrök a négylábúakra. Ami nem megnyúzva és darabokban érkezik a konyhába ellenőrzött helyről, azért képesek a helyet bezáratni is...
- Sajnos nem nagyon szeretik, ha felvétel is bizonyítja, mi nem volt meg nekik és mennyi büntetést szabok ki rájuk érte. Pedig elhiheted, pár vezető könyvelő feje elég érdekesen lilul, mikor meglát. A kedvencem egy ötvenes éveiben járó nő volt tavaly, aki korábban elég nagy sárkány hírében állt. Engem meglátva viszont csak vörösödni és dadogni tudott - ami elsőre simán leírható annak a számlájára, hogy nincs is olyan rossz arcberendezésem. Másodikra már belegondolni sem nehéz, hogy nem arról vagyok annyira emlékezetes, hogy jók a vonásaim. Pasik tucatjai vannak minden városban, akik elmondhatják magukról ugyanezt. Viszont kevés van, akit ha meglátsz, az az első benyomásod, hogy láttad már ruha nélkül. Ami nálam nem is hazugság. A pályafutásom sok mindenre kiterjedt, amelyek közé belefért a tánc, kísérő szerep és a filmezés is. Az a fajta, amihez színészi tudásra különösebben nincs szükség, de a tested irányítására mindenképp. Nem nehéz kitalálni, mi volt a titkos hobbija az öreglánynak és ezért a falra is kente a tény, hogy élőben én vagyok az, aki a körmére nézni jött. Máig nem tudom, hogy zavarában vagy izgalmában volt olyan szétszórt közben. Tekintve, hogy örömmel vár az idei évben vissza, a másodikra tippelnék. Nagy csalódás lesz neki, ha idén az egyik teljesen átlagos és unalmas kollégám kapta a cégét, mert áthelyeztek..
- Köszönöm, sokat dolgoztam érte, hogy mások is ezt gondolják - mosolyodom el halványan a dög jelzőre, hiszen ellenkezni nem is tudnék vele. Ahhoz túlságosan szeretek játszani és az én játékaim bizony mocskosak. Minden szempontból. Catnél csak titkolózom. A munkámban rámenős vagyok és kíméletlenül alapos. Korábban már bebizonyítottam, hogy a szadizmus sem olyasmi, ami annyira távol állna tőlem, különös képpen az ágyban. Akit ez zavar, annak meg tudok mutatni az ajtót és tájékoztatom a következményekről is. Van fék az én elmémben, határokat is ismerek, amiket nem szeretnék átlépni az életben, de sokról nem tudok beszámolni. Éppen ezért tűnök gátlástalannak. Megdolgoztam érte, hogy elhitessem a munkám során, nekem többet ér az év végi prémiumom mint a mindenféle vesztegetési ajánlataik, így már meg sem próbálkoznak vele. Vállalkozóként adótanácsadásra viszont hajlamosak befizetni nálam a következő évben. És mivel minden évben más cégekkel foglalkozom, érdek ütközés nincs. Szóval Cat, ha tényleg el akarsz érni nálam valamit, használj másik, fájdalmasabb jelzőt esetleg...
- Ha előre mondom, hogy itt élő zene és tánc is van, akkor múlt hét óta rágnád a fülem, hogy nincs-e korábban szabad estém - és ez nem vicc. Akinek saját tánccipője van, az szeret is táncolni, mozogni. És elviselem, de a zenére mozgás egy egészen más műfajban mozog nálam. gyakoribb nálam. Cat kedvéért azért hajlandó vagyok rá, nem véletlenül választottam olyan helyet, ami mindkettőnk számára szimpatikus. Az ételek az én ízlésemnek, a hangulat az ex nejemének. Tudom, szokatlan kapcsolat van a szavak értelmében és még egyedibb a helyzet, amiben élünk, de egyikünk sem akar belőle kilépni, akkor miért törődnénk más véleményével? Nem vagyunk együtt, mindketten látványosan munka mániások lennénk, de a társas kapcsolatok azon szintje, amire szükségünk van, még így is elérhető. A bizalmas barát olyan kategória, amit soha másnak nem adtam meg és szerintem nála sem hosszú a lista. A testvére lehet még rajta és talán egy másik férfi. Ez utóbbiról nem tudok sokat, mert nem mesél róla. Én pedig nem fogom kérdezni. Semmi jogom hozzá.
- Ünnepek? Ja, hálaadásra és karácsonyra gondolsz? Még mindig fura néha számomra hirtelen a létezésük. És nincs sok tervem. Hálaadás napján biztosan dolgozom, az egyik kisgyerekes munkatársnőm helyett bevállaltam a végső ellenőrzéseket. Ünnep ide vagy oda, másnap kell leadni a jelentéseket, így egész nap javítani fogom őket. Karácsonyra nincs tervem, olyankor még mindig nem tudok magammal mit kezdeni. Szilveszterkor szabad vagyok, ahogy Új Év napján is. Akkor biztosan a kínai városrészben leszek - bár a városban nincs nagy ázsiai populáció, azért van jó néhány utca, ahol kizárólag első és többedik generációs kínai családok élnek és kereskednek. Nem sokat járok oda, de van egy gyönyörű kis étterem, amely még követi a hagyományokat, többek között a forró bor ivást, tűzijáték eregetést és a sárkányjelmezes táncot is. Mindent, amit bármelyik nagyobb faluban, városban tapasztalna az ember ilyenkor. Többek között akrobatákkal, késdobálókkal, tűzfújókkal, lámpásokkal és hagyományos vízre bocsátott égő gyertyás hajók tucatjaival üdvözlik az évet. Egyetlen alkalom, amikor önként járok vissza a gyökereim miatt valahova, az ez az éjszaka. - Van kedved velem jönni? - tudom, hogy nem vagyunk együtt és valószínűleg későn is kérdezem már, de még emlékszem, mennyire lenyűgözte őt a mesém arról, milyenek ezek a rendezvények a valódi Kínában megélve. Nem ugyanolyan, kissé elamerikaiasodott itt már a főzés például, de az aurája még megvan. És mivel nem szagolták még ki, hogy előadó voltam, nem is zaklatnak vele, hogy csatlakozzam a fellépőkhöz...

A mai napig a fülembe csengnek egy rég volt ismerősöm szavai. Látott minket Adammel - még a házasságkötés előtt, de már akkor, amikor egyértelmű volt mennyire is rezgünk azonos hullámhosszon - és megkérdezte, hogy miért nem vagyunk együtt ezzel a sráccal. Nem tudtam rá mit felelni, csak elmosolyodtam és közöltem, hogy de, együtt vagyunk. Hiszen mindig együtt voltunk, az első pillanattól kezdve volt közöttünk szikra, de nem olyasmi, amit csak úgy simán agyon lehetett volna csapni azzal, hogyha tényleg párt is alkotunk. A mi kapcsolatunk már a kezdetektől fogva mást jelentett nekem, ezért is volt annyira természetes, hogy igent mondtam a kérésére és azóta sem bántam meg. A bizalom kölcsönös. És az is, hogy megvédenénk egymást. Mert nem számít, hogy ő a férfi és ez az ő "dolga", hogyha a társadalom által leosztott szerepeket nézzük. Csak az számít, hogy annyira szeretem őt, amennyire ő engem. És csak néha érzem úgy, hogy az annyira helyett egy csipet jobban vegyül a képletbe bele.
Nem. szabad. elrontanom.
- Az valóban elég büdös tud lenni. Az ablakról viszont az a véleményem, hogy inkább ne lássak ki rajta, semmint megfagyjak mellette. Tudod milyen fagyos vagyok. Apropó hideg. Hány takaróban ülnék a kanapédon mostanság az esti filmezés alatt? - teszek ekképp megjegyzést a - szerintem - kifűthetetlen lakására. Nem rosszból, csak kedélyes múltidézésből. Elvégre mindig azon lovagoltam, hogy jó, hogy nem Alaszkában vagyunk egy ilyen lakásban, mert tutira odafagynék, ha már fázom egy seattle-i ingatlanban is, holott itt még csak hó sem szokott lenni telente.
- Randa egy banya lehetett. Kár, hogy nem készültek róla rejtett kamerás felvételek. - nevetem el magam. - De ebből is látszik, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. Vagyis jelen esetben amelyik sárkány műtüzet okád, az nem is igazi sárkány. Mi lett az ügy vége egyébként?
Nem untat a munkája mindannak ellenére, hogy ő is inkább a számok között él, s nekem nem kenyerem az efféle. Utálom én a magamét inkább, másokéra nem teszek megjegyzéseket.
Fogalmam sincs milyen az ágyban, így a megjegyzésem - számomra - nem áthallásos, de esélyesen akkor sem szégyellném össze meg vissza magamat, hogyha az volna. Marion mellett azért szedtem magamra én is valamicskét a pikantériából. Sőt, igazából magamból kiindulva sem kellene a szomszédba mennem érte még akkor sem, ha egyébként nem élek kicsapongó szexuális életet.
- Ejnye. Hajlamos vagyok elfelejteni néha, hogy mennyire ismersz. Ott a pont, bizonyára nem tudtam volna ennyit várni. Jaj, jut eszembe erről! Nem is meséltem, hogy jártam a múltkor. A kollégáim kitalálták, hogy kellene szervezni valami testmozgást, amire testületileg eljárunk. Körbement a levél, hogy ki lenne vevő egy kis reggeli tornára. Jót röhögtem rajta, mert abszurdnak tartom még most is, de hát mondom egye kutya, jelentkezem. Nem volt pofám lemondani, amikor kiderült, hogy zumba az a torna. - táncolni szeretek, de a zumba olyasmi, ami nagyon távol áll tőlem és mindig azt hangoztatom, hogy a táncolásnak és a tornának is megcsúfolása. Nem is ezért kezdtem neki a mesélésnek. A lényeg még csak most következik. - Belementem az össznépi ugrálásba, aminek könnyes röhögés lett a vége, ugyanis a főnökúr gatyája nemes egyszerűséggel szétrepedt a hátsó fertályán, ami önmagában nem lett volna annyira kellemetlen, mint az a tény, hogy éppen a nagy ugrándozás közepette keveredett elő egy fontos ügyfél, s Mr. Wallshnak nem volt ideje átöltözni a fogadás előtt. Mondanom sem kell, hogy ez volt az első és utolsó behajtási együttmozgás, s nem csak idénre értendő.
Alapjáraton hülye ötlet szerintem az egész, illetőleg az volt, de azzal együtt, hogy a főnök - aki csak névleg a főnököm - elfelejtkezett egy ügyfélről, s szakadt tréningben kellett bevezesse a tárgyalóba mindent vitt. Ha ez nem történt volna meg, akkor nem is emlegetem, így viszont még mesélés közben is jót vigyorgok a kérdéskörön.
- Inkább a karácsonyra, az újévre és a tavaszünnepre. Bár utóbbi annyira nincs közel az előbbi kettőhöz.
Nagyjából - sajnos, szégyen ide vagy oda, csak nagyjából - képben vagyok a kínai ünnepekkel, s ha emlékezetem nem csal, akkor a tavaszünnepük január végére esik. Mérget nem mernék venni rá azért..
- Hát hogyne volna?! - kérdezek vissza lelkes és költői jelleggel. Nem vagyok nagy ünneplős, karácsonykor a családé vagyok egy pár napot, de a szilveszter és az új év nem tartozik a túlszervezett napjaim közé. Számomra ez ugyanolyan nap, mint a többi, nem érzem létjogosultságát annak, hogy kötelezően mulatni menjek, de ha elhívnak valahová, nagyon szívesen jelenek meg.
- Cserébe viszont átjöhetnél szenteste. Akkor legalább nem kéne szilveszterig várnom, hogy odaadjam az ajándékodat. - kacsintok rá. Minden évben meglepem valamivel, s van az a rossz szokásom, hogy jobban izgulok az átadáskor, mint egy ünnepet váró kisgyerek. Imádok ajándékozni, de mindig bizonytalan vagyok azt illetőn, hogy amit kiválasztottam, az mennyire fog tetszeni annak, akinek szántam.
- Köszönöm. - jegyzem meg kis szünet után, nem magyarázva meg, hogy mire is vonatkozik. A meghívásra és/vagy arra, hogy eszébe jutottam, illetve elmehetek vele. Hiába.. én advent idején mindig átmegyek valami túlérzelmes valakivé, s január vége is megvan már, mire kiheverem. Akkor se tudtam moderálni magam, amikor házasok voltunk, holott már akkor tudtam, hogy nem üli a mi ünnepeink.

- Csak egyben, találtam néhány egészen szép elektromosat a nyáron - csak ezt eddig nem jutott eszembe közölni vele. Pedig megvannak és jók, szépen leteszteltem mindet, miután egy nyári kiállításon ráakadtam a műszaki cikkek között. Ez van, nekem nem erősségem a bevásárlás, amikor éppen nem egy szupermarket élelmiszer osztályáról van szó, de szeretem a műszaki dolgokat. Szeretek profi lenni és technikailag pro, mert sokat tud segíteni a munkámban, ha ismerem az aktuális trendeket és az általam vizsgált cégek nagy része és nemzetközi révén nagyon tudja értékelni az újabb és újabb lehetőségeket arra, hogy megosszák egymással a tudásukat a részlegek, mellé pedig ne kelljen egy óceánt vagy pár országot átutazni egy egyszerű konferencia kedvéért. Szóval, röviden, én is az a fajta ember vagyok, aki hisz benne, hogy ami nincs az interneten, az nem is létezik, tekintve, hogy tőlem pontosan ezt követeli meg a munkám. A fákat pedig elég szépen védi, ha én egy számítógépes programon is átlátom a könyveléseket és nem kell több tucat oldalt kinyomtatni hozzá, hogy meg tudjam nézni, mi mennyi... - Bár igencsak csalódott leszek, ha kiderül, hogy eddig csak azért bújtál hozzám, mert a takarók ellenére is fáztál - nem tehetek róla, néha muszáj ugratnom is Catet. Nem tudom, miért gondolja, hogy egy kellemes tizennyolc fokos meleg nem elég egy lakásban, de nálam mindig meg akar fagyni, így a hideg idő beköszöntével már egészen rászoktam, hogy vastag pokrócokat hagyjak szét a kanapén, ágy szélén, konyhában és talán csak a mosdó ússza meg a támadást. Mert ott még a szokásosnál is melegebb van. Hiába, na, azért valamim nekem is tud fázni ruha nélkül...
- A banya volt a főkönyvelő, minden különösebb gond nélkül szállította a papírokat, csak a vezetőség magán adóbevallásába lehetett belekötni, de az a kolléga dolga volt - igen, néha sikerült egy-két kisebb hibát vétenie, amikor nem volt pontosan tisztában az aktuális jogszabály államon belüli hatályba lépési idejével, de az adózás szempontjából az ötven dolláros büntetés, amit ezért összesen kiszabtak nekik igazán jutányos. Csak a felsőbb vezetés fejenként jó néhány tízezerre volt lehúzva ugyanakkor. Mázli, hogy az ő fajtájából nincs túl sok, különben nagyon szépen elbuknám az év végi bónuszomat, pedig már olyan szépen eldöntöttem, mire is akarom költeni...
- Oké, ezt kép nélkül nem hiszem el, ennyire kevés ideje senkinek nem lehet. Hacsak nem voltatok olyan szemetek, hogy előtte hallgattatok a gatya balesetről - teszem hozzá, miközben még hajlandó is lennék szempárbajjal ösztökélni Catet arra, vallja be, csak viccelt, ha nem bukkan fel a pincér végre. A kezében pedig ott van az általunk rendelt gyümölcsös bor, amit gondosan el is helyez az asztalon. Nem vagyok nagy alkohol fogyasztó, de egy deci bor sok gyümölcslével, gyümölccsel, jéggel és kevés szódával felöntve még engem sem buktat le ittas vezetésért sem, így könnyedén igent merek rá mondani. És ugyan nem a leggyorsabban lett szállítva, de tekintve, hogy az üzletpolitika része, hogy a bor után maximum nyolc perccel az ételeket is asztalra akarják rakni, elég jó támpontot ad rá, hogy mire mennyit kell még várni. - Akkor egészségedre! - emelem meg a poharat felé koccintásra, mielőtt belekóstolnék. Nem is rossz, főleg a kínai rizssör és szilvabor szocializációs képességeim mellé. De azért persze óvatos vagyok vele. Sajnos nem tequilára fejlesztették ki a vesémet.
- Oké, átmegyek karácsonykor, két feltétellel: a te ajándékod csak Szilveszterkor fog érkezni és nem én leszek az, akinek az utolsó pillanatban sms-t küldesz, ha valamit elfelejtettél megvenni - nem tehetek róla, de nagyon nem szeretem a tömeget, ami az ünnepek előtt ellep mindent, ezért ilyenkor már nem vásárolok, vagy online teszem és gondosan figyelmen kívül hagyom közben a határidőket, amelyeket úgysem tudnak az eladók betartani. Szóval Cat ajándéka is olyasmi, ami már hetek óta pihen a szekrényemben és még ott is fog maradni egy ideig. A praktikus gondolkodás egyik ismérve, hogy az ember igyekszik minimalizálni a problémákat és az, hogy október végére befejezem a karácsonyi ajándékok gyűjtését, ebben igencsak nagy szerepet játszik. Ráadásul így tényleg átgondolhatom, ki mit kap és nem csak felkapom az első cuccot, ami szembe jön velem a boltban és szimpatikus...
- Rád tényleg hatással van az ünnep... de jót tesz neked. Illik hozzád egyébként is a fehér és piros - a zöld már nem annyira, de azért így sem kell megerőltetnie magát Catnek, ha karácsonyhoz illő szerelést akar viselni és még remekül is fog benne kinézni. Ami azt illeti, a vörös koktél ruhái, amiket szinte csak ilyenkor látok rajta, kifejezetten szívrohammal veszélyeztetnek minden második férfit. Valami irtó jól néz ki benne és ezt minden alkalommal ki is fejtem. Sőt, igazából elsőre, amikor szembe találkoztam a karácsonyi ünnepi ruhájával, közel kerültem hozzá, hogy konstans merevedéssel üljem végig az estét. Van valami irtó dögös nála a testre simuló vörös anyagokkal, főleg, ha még csillognak is a fényben. Szerencsére ő még nem jött rá, hogy ha valamit el akar érni nálam, a legkönnyebben az egyik ilyen gyilkos szereléssel érheti el. A képzelet szabadsága erősebb hatással van rám, mint bármelyik lehetőség arra, hogy fehérneműben jelenjen meg előttem. Színtől és típustól függetlenül, elvileg. A többiről akkor nyilatkozom, ha nem csak az én fejemben fog fekete fűzőt viselni...

- És mégis mitől szép az a szép? – felvonom kérdőn szemöldökömet. Semmi lefitymáló nincs a kérdésemben, igazság szerint csak érdekel, hogy mégis mi az, ami ebben megragadta, s eljuttatta odáig, hogy szépnek találja a dolgokat, amiket említett az imént.
Szeretem, ahogy mesél. A lelkesedése és az, hogy bármilyen témát tud tálalni igényesen és érdekesen, számomra lenyűgöző. Én magam igazán száraz és unalmas munkát végzek és azt kell mondjam, hogy szerintem az övé is az, de mégis, amikor akár a számok rengetegéről beszél, akár egy újonnan meglelt és beszerzett akármi tulajdonságait elemzi, teljesen magával tud ragadni minden szava. Az, ahogy mondatláncra fűzi őket, ahogy formázza mindegyiket.. éjszakába nyúlóan tudtam beszélgetni vele, hallgatni őt, akármikor. Régen is és most is. Semmi se változott ilyetén.
- Egyébként ez elég bizarr. Elektromos takaró.. mit ki nem találnak? – a kérdés költői és el is nevetem magam a végére, pláne, mert visszakérdez ő maga is. Rákacsintok. - Szerinted? – nem az egojára akarok hatni a kívántnál kissé pikánsabbra sikerült visszakérdezéssel. Egyszerűen csak egy sima „nem” kevés lenne, nagyon rávágott „persze, hogy nem” pedig olyan.. nem is tudom. Fura. És egyébként is szeretek megragadni minden alkalmat arra, hogy ráhárítsam a válaszolást, pláne akkor, hogyha sikamlóssá kezd válni a kérdéskör. Ha nem perverzül sikamlóssá, akkor is.
- Egy jégveremben élsz. Tudom én, hogy egy tornaterem munka-hőméséklete optimálisan tizennyolc fok, de a te lakásod nem tornaterem. Akkor se, hogyha némely pontjain megirigyelné még az is. – nyelvet öltök rá. Nem vagyok rest az orra alá dörgölni minduntalan, hogy megfagyok nála, de ettől még imádom az otthonát. Különleges, épp mint Adam maga.
- Okos banya nem jó banya. – húzom el a számat. - Egyébként sosem fogom megérteni a csalásban mi a pláne. Egy idő után úgyis mindenki lebukik. – teszem hozzá az előzőekhez. Ez olyan, mint a bankon belüli szervezkedési problémák. szerintem nem fajsúlyos az, hogy egy vezetőnek külföldön mennyi keret internete van, ezért nem kell hívogatni hajnalban az alkalmazottakat meg fegyelmit osztogatni. A behajtással még egészen jól elvagyok, az nem forgatja a gyomromat. Bár tény, hogy ez is csak alibi-munka. A részvényességemet nem véletlenül titkolom. Nem vagyok az a kifejezetten elitista nő. Úgyis kivetne magából ez az alakoskodó közösség, s őszintén szólva nem is szívesen tartoznék a soraikba, azt hiszem.
- Nem szóltunk. – vallom be cinkos kuncogással. Lett volna rá időnk, de kíváncsiak voltunk mi lesz a dologból, hát senki sem jegyezte meg, hogy ülepgondos az a gatya. Az ügyfélről egyébként is tudtuk, hogy van humorérzéke, ő sem fog szólni, s nem is vesztünk miatta semmiféle pénzt, szóval.. volt min röhögjön az iroda órákon át. Néha nekünk is jár egy kis szórakozás.
- Egészség! – koccintom össze poharamat az övével, majd belekortyolok a borba. Kellemes az íze, szeretem, bár alapvetően nem vagyok boros. A rövidet pártolom, de Adam mellett megszoktam, hogy vagy nem iszom, vagy maradnak a lightos kontyalávalók. Nem szeretek ökör lenni, aki magában iszik, s egyébként sem lételemem az alkohol.
- Tudom, hogy utálod, miért téged hívnálak? Ha last minute shoppingolni támad kedvem, pont nem a te finnyogó arcodra lesz szükségem, ebben biztos lehetsz. – megnyugtatás Cat módra, ezt hallhatta egy nyelvöltéssel és egy azt követő nevetéssel megspékelve. Nem hívnám, tényleg nem. És egyébként is megvettem már mindent, ami kell. (Vagy nem, de ezt amíg el nem kezdek csomagolni, úgyse tudom meg.)
- Hatra gyere huszonnegyedikén, héttől vacsora. – mondom úgy, mintha egyébként bármilyen szinten betartanám a klasszikus, ünnepi időkeretet. Valójában csak zrikálom kedélyesen. Mindegy mikor érkezik, úgyis megfűzöm, hogy húzzuk ottalvósra a bulit. Mert én már csak ilyen vagyok. szeretem keresztbe húzni mások előre egyeztetett számításait.
- Akkor abban a kivételezett helyzetben vagy, hogy idén választhatsz. Fehér legyen, vagy piros? – kérdőn nézek rá. Úgyis kell egy új ruha, legalább lesz, amit beszerezzek huszonnegyedikén hogy legyen okom a plázában múlatni az időt kora délután. És nem kell majd a színen vaciláljak, ha leadja a voksát valamelyikre legott.

- Puha, fehér és elég nagy ahhoz, hogy tetőtől talpig beleburkolózz - meg igazából arra is, hogy lazán mellé férjek, de az én hőérzékelésem kissé más szinten működik. Hiába Seattle Amerika északi része, azért teljesen más hőmérséklet uralkodik itt, mint Kínában és még mindig nehezen aklimatizálódom. Azt mondják, az ember egy-két év alatt meg tudja szokni ezeket a dolgokat, nekem majdnem tíz alatt sem jött össze ennek ellenére a dolog. Szóval a fűtés számla az igencsak nagy területű, korábban raktár épületként szolgáló lakásomban még most sem veri az eget. Nyáron meg kifejezetten kellemes, hogy klíma nélkül is kellemesen hűvös a ház és a hőguta biztosan nem fog a halálom okaként szerepelni odabenn. A nyaktörés valószínűbb, ennek kiküszöbölésére ellenőrzöm rendszeresen a kötél rendszert és ragaszkodom hozzá, hogy még a legegyszerűbb mozdulatokból álló bemutató előtt is felállítsam. A légtornászat egykor második tehetség volt számomra, soha nem voltam elég jó benne ahhoz, hogy megélhetéssé váljon, de különleges hobbiként, amely rákényszerít a formában maradásra, még mindig kifogástalanul megállja a helyét. És valamit minden jó légtorász megtanul, hogy fel kell készülni arra, le fogsz esni egyszer. Ha szerencséd van a védőhálóban landolsz. Ha nincs, akkor imádkozhatsz az életedért. Mondjuk, fogadok, hogy a város kis művészei ölni tudnának azért a tornateremért, amit én egyszerűen csak a házam részének hívok. Még mindig ezt tartom a leghasznosabb befektetésnek életemben...
- Nyár közepén viszont az én lakásom a legjobb hely pihenni, nem? Sehol egy zúgó légkondi, mégis kellemes marad a hőmérséklet - és ezen nem nagyon tud változtatni még a szellőztetés sem. Nem mintha pártolnám az égig érő ablakokat, kellemes fényviszonyok vannak, de semmit nem túloztam el. Ebből a szempontból igazán kedvelem a diszkréciót és a magányt. A megfelelő szigetelésnek köszönhetően pedig szinte mindenhol tűrhető az idő. Nem mintha ma olyan ritka lenne a légkondi, már majdnem mindenhova beszerelték, de bevallom, én a tanulmányaim alatt, amíg a kollégiumban szenvedtem, ezt hiányoltam leginkább. Egy évig, utána inkább a barátokkal közös lakást kezdtem preferálni...
- Nagyon nem szerethetitek azt a főnököt - és ez csak a rövid véleményem volt arról, amit az eddigiek alapján ki merek mondani, Cat meséje után. Én sem vagyok oda a főnökömért, eléggé elitista egy lény, de attól még tisztelem annyira a tudása miatt, hogy ne hozzam kellemetlen helyzetbe mások, főleg ne üzleti ügyfelek előtt. Még akkor sem, ha tudom, hogy a másik fél jól fogadná a dolgot és könnyedén túllendülne rajta. Vannak dolgok, amiket senki nem engedne meg magának vele szemben és ez ilyen. Pont emiatt a merev felfogása miatt választom mindig, hogy maradok az ő csapatában. Nincs hótiszta előéletem és erről eszemben sincs hazudni, még akkor sem, ha nem is írtam ki nagy betűkkel az életrajzomba a dolgot. Sőt, valójában a jótékony homályban rejtőzik, tekintve, hogy milyen adag munkát próbáltam már ki, igazán elcsúszik a többi oda nem illő mellé. Valahol a tizennégy évesen kezdtem a cirkuszban rész után sikerült elérnem, hogy annyira ne akarják felfedezni a dolgokat. Elég volt az egyetemi államvizsga eredményem...
- Rendben, hatra ott leszek - még akkor is, ha szinte biztos vagyok benne, hogy nem lesz hétkor vacsora abból. Nem tudom hogyan, de a pontosság eddig mindig félre sikerült kicsit, ha mi ketten szabadon bohóckodhattunk. Valószínűleg most nem lesz semmi gonosz vicc, ami miatt mondjuk földhöz vágja a tálat, de attól még abban biztos vagyok, hogy elvicceljük az időt, amikor az utolsó simításokat kellene végeznie. De ha ezt akarja, akkor én ott leszek és asszisztálok. Sőt, még a főzésben is segíthetek a magam módján. Nem vagyok nagy séf, ami a köreteket illeti, de a jóféle hús és a fűszerezés nekem sem idegen. Húsról beszélve pedig szinte biztos vagyok benne, hogy a pincér a négy kisebb tállal felénk tart és végre megérkezett a vacsora is. Lássuk akkor, mi lesz ebből...
- Valami piros és testhez álló illene hozzád. Szalag és masni nélkül. Az utóbbi még valamit arra késztetne, hogy ajándéknak nézzen és kicsomagoljon - mosolyodom el halványan a borom felett, miközben tényleg beér a pincér és elkezdi lepakolni tálakon a finomabbnál finomabb falatokat. Remek, fűszerek illatok a meleg ételtől, friss sonka szag, és még egy csomó minden kezdi beindítani a nyáltermelésemet és fogadok, hogy a kedves vacsora partneremét is. Hagyom, hogy végig nézzen mindenen és egyedül próbálja meg kitalálni, mi micsoda. Nem mintha olyan sok fantázia kellene hozzá, elég lényegre törőek ezek a formák és színek. - Kóstold meg őket, lássuk, még mindig ismerem-e az ízlésedet - ajánlom fel Catnek és rá hagyom a választást, hogy eldöntse, pontosan melyiket is akarja közelebbről megtekinteni a fogások közül elsőnek. Fogadjunk, hogy nehéz döntés lesz...

//user meg elfelejtette már, mi mindent rendelt a kari elvileg, ezt neked kell visszakeresni x"D