Kert (Riley házikója)

Nagyon fárasztó egy nap. Az ügyeleten túl tömegszerencsétlenség történt a repülőtér környékén, ezért több áldozat is a mi kórházunkba került. A sürgősségire kellett átmennem, hogy fogadni tudjam a mentősöket, nem is egy fejsérülttel. A műtők megteltek, és nem is egy operációt kellett bevállalnom. Nem számítottam rá, hogy túlórázni fogok, de belecsúsztam, és nem volt megállás. A két steril helyiség közötti folyosószakaszon az egyik nővér várt egy műanyagpohár kávéval. Igyekeztem egy hálás mosoly kíséretében köszönetet mondani neki, de újabb rohammentő érkezett, mellette meg egy mentőhelikopter is. Az őrült háza ehhez képest semmiség, így csak maradt a rohanás, és az életmentés. A húszas évei elején járó lányt hárman is fellökték, sőt az egyik menekülő utas rátaposott a fejére. Az eszem megáll, hogyha káosz keletkezik, akkor mire képesek a tápláléklánc csúcsán álló egyedek. Már éppen elég vérontást láttam, de a mai nap is megerősített abban, hogy hiába hagytam ott a katonaságot, attól még egy szimpla metropoliszban is bele fogok futni a vadállatokba. Mindenkinek csak az számít, hogy mentse az irháját, de a következményekkel nem számolnak, mint más emberi lények élete. Nem akartam felidegesíteni magam, szükségem volt a józan eszemre, de valahol félúton elveszítettem. Négy óra. Ennyit küzdöttem érte, hogy ne kelljen agyhalottnak nyilvánítani, és mentsem még a menthetőt, de zöldség lett belőle. Csúnya körökben így nevezik azokat a betegeket, akiket már csak a gépek tartanak életben. A szüleit nekem kellett a tragikus hírről értesítenem. Remek egy napkelte, még szerencse, hogy több műtőbe nem írtak ki, és az ellátott páciensek már jó kezekben voltak. Szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, egy amolyan áramszünetre. Nem kívántam a kórház falain belül maradni, és még a csipogómat is átirányítottam az otthoni telefonomra. Nem kell, hogy még útközben is állandóan csipogtassanak. A sötétkék Lexus RX 450H modellemet egy hónapja szereztem be, hogy ne a tömegközlekedéssel kelljen bajlódnom Seattle közepén. A parkolóból őrült módon hajtok ki, és térek rá a nagy kereszteződésre. Nem igazán féltem az életemet jelen pillanatban, de nem is baj. Csak haza akarok érni, és egy jó kis feszültséglevezetést megejteni. A kutyák már biztosan nem bírnak a vérükkel, hiszen több, mint egy napja nem voltam otthon. Nem gondoltam volna, hogy ennyire el fog húzódni a bent maradásom. Még be se állok a felhajtómra, de már feltűnik az, hogy a kertem fel van túrva, és éles ugatási verseny zajlik éppen. Kipattanok a kocsimból, és becsapva az ajtót, már száguldok is befelé.
- Samira, Dózer merre vagytok? – kiáltom el magam, de válasz nem érkezik, és kezdek idegbeteg lenni.
- Lábhoz, de azonnal. – nem türtőztetem magam, és az sem érdekel, hogy még csak kilenc óra múlt, és ez egy csendes, és békés környék. A sarkon feltűnik a kis méregzsákom, de a szukát nem látom semerre. Dózer ügetve szalad felém, és a lábamra támaszkodva két hátsó mancsára áll, és teljes lelkesedéssel köszönt.
- Helló, merre van a húgod? Esküszöm, ha megint feltúrták a hátsó kertet… - akadok ki, de amint észreveszem a kertszomszédot, nos…elgurul a gyógyszerem.
- A jó édes… - nem is kell több, hogy lerázzam magamról a másik jószágot, és átugorva a kisebb akadályt, hangos, már-már dörömbölő módon keltsem fel az új jövevényt, aki a szomszédomnak nevezi magát. Még szinte ki sem nyílik az ajtó, máris ráförmedek.
- Jó reggelt, remélem nem zavarom kegyedet, de tisztában van az állattartás szabályaival? A kutyája éppen most próbálja megkefélni az enyémet. Nem rajongok a túlzott, és bizalmaskodó viszonyért. Két percet kap, hogy visszaszolgáltassa az enyémet, vagy birtokháborítással rúgom fel a házát. – támaszkodom meg az ajtófélfán, és gúnyos mosollyal mérem végig. Nők…mindig csak a gond van velük. Türelmetlenül dobolgatok, és várom az ugrását. A megjelenésem nem hétköznapi, mert hogy időm nem volt átöltözni, így a kék műtős nadrágomban feszítek, meg a fekete bőrdzsekim alatt is a kék műtős ruha másik hozzáillő felsője van rajtam, a nevemmel ellátott kis névtáblával együtt. A sapka nem maradhatott el.

Előfordul, igen férfilétemre is, hogy rossz passzban vagyok, és hasonlóan reagálok egyes eseményekre, mint a nők menstruáció alatt. A betegem elvesztése, és a kutyám eltűnése pedig végképp megbélyegezték ezt a napot. Gyűlöltem, ha valami félresiklik, és nem irányíthatom. Nem hittem a nagyobb hatalom elvében, türtőztetve magamat mégis egy szolidabb énemmel rukkoltam volna elő, ha nem látom meg azt, amit láttam. Már mindenki dug rajtam kívül, még a nyolc hónapos szukám is talált egy elfogadható jelöltet? A szemeimet forgatva lódulok neki, és minden szabályt áthágva nyitok be a kertkapun, hogy szinte rárontsak az új szomszédomra. Nem repesek az örömtől, hogy egy pinduri állatka képes felfordulást okozni, de korántsem tetszik, hogy egy két fejjel nagyobb németjuhász szagolgatja a micsodáját. Ne bánts virág még a szentem, és meg kellene maradnia a játékok mellett, de ami még rosszabb, hogy milyen korcs születne belőle…öregem bele se akarok gondolni, hiszen versenypéldányok, törzskönyvezett, kiváló felmenőkkel rendelkező kutyáim vannak. Sutba dobhatnám azt a pár hónapot, amit elértem kölyökkorukban. Alaszka jó hatással volt a térigényükre, és a természetes közegükre is nagyban hasonlított, sőt ott Anchorage-ben még lehetőségem is volt egy állatgondozót tartani. A munkám gyakran elszólít, és egy félig hűvös városban a kertváros szélén, napokig bezárva…nem az ő világuk. Bűntudatom van, de nagyobb az indulat bennem, hát csengetés helyet két nagy öklössel jutalmazom az új lakót. Miért ver a sors, hogy éppen mellém költözik valaki…így még az illegális kedvtelésemről is le kell mondanom. Hamarosan kinyílik a bejárati csoda, és egy nem várt hölgyemény bukkan fel a másik oldalon. Nem túl kedvesen adom a tudtára, hogy mi zajlik éppen az udvarán, és vissza is követelem a jussomat, többek között a huskymat. Mit várok én? Megértést, törődést, na és pitét. Neki illene köszöntenie, ha már iderondított, de a laza kantáros nadrágon, meg a kendős Jázminon kívül egy csípős nyelvet kapok ajándékba. A fáradtság hamar elkúszik a szememből, és a sok bla bla bla szöveg mellé, ne…ne vesd be. Már késő, mert megnézem. Nem is hallom igazán, hogy mivel vádol, mert a szemei, meg a szája mozgása jobban leköt. Feléled bennem a férfi, és a kimaradt dugások száma.
- Állj… - intem le, mert sok lesz a jóból, és a fejem is megfájdul a megemelt hangszínétől. Most komolyan leszólta a kutyanevelési technikámat?
- Nincsen semmi baj a nevelési módszereimmel kisasszony. – morranok fel, de elnyomja a hangomat a képembe üvöltés. Jóformán a séróm is egy fokkal lejjebb ad a tartásából, én meg próbálok újra hallani, ha még fogok, valami csoda folytán.
- Maga beképzelt fruska. Bocsánat, de ez itt nem az a környék, ahol megmondhatjuk frankón a szomszédnak, hogy mit tegyen, és mit ne. Ha gondjai vannak, akkor… - kukkantok be a háta mögött, és látom, hogy még minden dobozokban áll. - …legyen szíves elköltözni. Remek lakások vannak a belvárosban, putritanyák is, ahol az ölebek megmaradnak anyuci szoknyája mellett. – villantom rá az ezerwattos mosolyomat, miközben Samira is előbukkan, és erős farkcsóválással vetődik felém. A felbaszott idegállapotom ellenére is, ez a napom fénypontja, és nem vagyok rest leguggolni, hogy méltán üdvözölhessem.
- Szia kislány… - fogom a két tenyerem közé a fejét, és megpaskolom a füle tövét. Egy nyalást kapok cserébe, meg egy hálás lihegést az arcomba.
- Jól van, okos vagy… - simítok végig a vaskos bundáján, és felállok a kék műtős ruhámban, meg a kabátomban.
- Az a barom hagyja itthon, aki tizenhat órákat ügyel, Miss. – pillantok rá mereven, hát elillant a szexuális kisugárzás. Már indulnék is, de ennél pofátlanabb a kutyám, és körbeszaglászva a másik ebet szökken egyet, és eltűnik a nyitott ajtó mögött.
- Hogy a fene vinné el. – forgatom meg a szemeimet, és féloldalasan lépek előre, csak éppen ellenállásra nem számítok. Az ajtónak nyomom az egyik vállammal a nőt, a másikkal meg a mozgó nyílászárón támaszkodom meg, de így is beszorul közém, és az ajtó közé. Sikerül nagyot lépnem, mielőtt a Mickey névre hallgató ebben is elbotlanék, de hát milyen jó a párzási időszak, egy vakkantás, és egy nagyobb löketnek hála, szinte oda is préselem az újdonsült szomszédomat a bejáratnak, így tárva-nyitva az utcafrontra. A tekintetem levándorol a kendőről a zöld íriszekre, de a barna pettyek még különlegesebbé teszik az aprócska szivárványhártyákat.
- Utánuk kéne mennünk. – halkan jegyzem meg, és a két tenyeremmel zárom el az útját. Túl közel van, és azt is mondanám, hogy ebből a távolságból, hogy van mit a pólója alá rejtenie, de inkább ellököm magam, és engedély nélkül indulok meg a nappali irányába.

Türelmes tudok lenni, ha a helyzet úgy hozza, sőt megértő is, de nem ma reggel. Egy, a húszas évei elején járó beteget vesztettem el emberi hülyeség miatt, és nincs kedvem még a kedves, és új szomszédot is játszani, ha elpattan a húr, márpedig az, hogy a kutyám kompromittáló esetére kell hazaérnem, cseppet sem könnyíti meg a napomat. Nem igazán tudom, hogy mit vártam, amikor tegnapelőtt begurult az utcába a költöztető autó, de valamiért a fejemben egy tökéletes család képe élt, amint a férj a feleségével, és a két gyermekével együtt a külvárosba költözik, hogy az álmaikat éljék meg. Már régen nem ebben az idillben gondolkodtam, elmúltak azok az idők, hogy a házasságon, és a gyerekvállaláson járjon az eszem. A munkám, és legfőképpen az öcsém megtalálása miatt vagyok ebben a nyamvadt városban, és ha a nyomára bukkanok, az is biztos, hogy már nem sok időt fogok itt tölteni, tehát addig nem ártana elvegyülni, és nem felhívni magamra a figyelmet...kár, hogy erről a két nyolc hónapos ebem nem így vélekedik.
- Vigyázzon a szájára, Miss… - préselem össze az ajkaimat a verandán állva, mert könnyedén válhatok tapló görényből dúvaddá is. A szüleim emléke szent és sérthetetlen, csakis nekem van jogom szapulni őket, vagy a számra venni a nevüket, ehhez egy vadidegennek semmi köze, de jobb is, ha elzárom azt a szelepet, és nem engedem ki a szellemet a palackból. Ma nem kellene.
- Részegen aligha műthetnék, és nem, eszem ágában sincs elköltözni innen, ha már hamarabb költöztem ide, mint maga. – fújtató hárpia, egy kantáros nadrágban. Az összeállítás éles ellentétben áll a kinézetével, mert úgy felvágták a nyelvét, mint egy mérgezett kígyónak. Sürgetném, hogy essünk már túl ezen a kínos találkozáson, elvégre nekem is az a legnagyobb kívánságom, hogy bemehessek a házba, és kinyissak egy jó üveg whiskeyt. A kutyája is befut egy jó szóra...soha nem kedveltem a németjuhászokat, nagyok, és piszkosak. A női mivolta, ha nem lenne elegendő, még jön a brillírozással is.
- És most hova szarjak, hogy a kutyája hallgat a vezényszavakra? Gratulálok. – tapsolom meg egy grimasz kíséretében, amikor a csúnya vicce felett már nem hunyhatok szemet.
- Most fenyeget? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, de befut az enyém is, így a maradék energiámat inkább arra fordítom, hogy kicsit megdögönyözzem Samirát. Üres ház várna haza, ha nem lennének, és ezért hálát adok az égnek, nem utolsó sorban terápia jelleggel kerültek hozzám. Az oroszországi küldetésem után rémálmok gyötörtek, és az indulatkezelési program sem segített, így menekültem a kutatáshoz, és a huskykhoz. A megjegyzését már el is engedem a fülem mellett, mert valóban nem tartozik rá, hogy mit csináltam, vagy honnan jövök. A bakik mindig a legváratlanabb pillanatokban ütnek be, és ez most sincs másképpen. Samira eltűnik a nyitott ajtó mögött, a németjuhász követi, és nekilök a gazdájának. Roppantul élvezném más esetben, hogy egy női mellnek csapódok, bele is fulladnék egy éjszaka erejéig, de a villámokat szóró tekintettel már végképp nem tudok, mit kezdeni, és nem is akarok. A javaslatomba is beleköt, majdnem vissza is ránt, hogy ő majd intézkedik, nekem kívül tágasabb.
- Ahogy óhajtja, kegyed. – tartom fel a kezemet védekezően, de mielőtt még kilépnék a verandára, körülnézek. Mindenhol dobozok, fóliával lefedett bútorok állnak. Valóban nem lehetett még ideje kicsomagolni se, de ez az ő magánügye. A Mickey névre hallgató jószág úgy ül mellém, mintha vigyáznia kellene rám, de Dózer a kerítés másik végéből már ingerli is, és ugatási párbajra hívja.
- Csend legyen Dózer. – tartom fel a kezemet, és elfüttyentem magam. A két füle hátraáll, és leereszkedve a hátsójára, végre elhallgat. A fejem majdnem szétszakad, és jólesne egy zuhany is, de előtte tenni fogok, hogy ez a jelenet a jövőben ne ismétlődjön meg. A percek csak telnek, és már azon vagyok, hogy benézzek, mégis mi a jó büdös franc történik odabent, amikor kinyílik az ajtó, és két jutalomfalat reményében a kislányom lelkesen csahol, mire meg is kapja. Nem rossz módszer, el kell ismernem, hogy ért az állatokhoz, de biztosan nem fogom szóban megdicsérni.
- Lábhoz, Samira. – csettintek egyet, mire rám tekint, és végtelen örömmel szalad nekem. Nem érdekel, hogy milyen szétcsúszott állapotban vagyok, felemelem, és a karomban viszem át.
- További szép napot! – pillantok a nőre, és faképnél hagyva battyogok át a saját térfelemre. Egy kézzel kell kinyitnom a kaput, de megérte, mert megvan Sami is, így letehetem a földre.
- Skacok, ez a jövőben nem fordulhat elő még egyszer. – megrovóan tekintek rájuk, de olyan kajla szemeket meresztek rám, hogy megenyhül a szívem, és a vörös köd is felszáll az agyamról. A bejárati ajtóval elbíbelődöm, aztán adok nekik kaját, és egy kis időt nyerve a garázsba megyek, de előtte még belebújok egy fekete pulcsiba, és a fejemen megigazítom a sapkámat.
- Ez jó lesz. – két erősebb deszkát ragadok meg, és csapom a hónom alá, aztán szögeket szedek össze, és egy kalapáccsal együtt vonulok ki az udvarra, miközben a postás éppen előttünk áll meg.
- Jó reggelt Mr. Lester, nem tudja, hogy Miss Cooper merre lakik? – érdeklődve tekintek fel, és odasétálok a kertkapuhoz.
- Kicsoda? – pillantok a kezében tartott borítékra.
- Riley Cooper, azonnal kézbesítenem kellene, mert a rendőrségtől jött. – azonnal kíváncsiság éled a kék íriszeim mélyén, és megjátszott könnyebbséggel nyúlok át a kerítésen.
- Valóban…az új szomszéd. Majd én átveszem, és odaadom neki. – alá is firkantom, és a búcsúzkodás után a szerszámokat félretolva olvasom el a feladót.
- Nocsak…nocsak…rendőr kisasszony. – nézek fel, és úgy döntök ezt egyelőre megtartom magamnak, és majd később kézbesítem az új szomszédnak. A zsebembe süllyesztve, nekilátok a kerítés javításának egy elégedett mosollyal az arcomon…

Az ünnepek elmúltak, és a karácsonyi katasztrófa miatt a munkám is magába szippantott. Életemben nem műtöttem ennyit, mint az elmúlt két és fél hétben. A legtöbb időmet a munkahelyemen töltöttem, és válogatás nélkül ragadtam szikét, hogy esélyt adjak a sérült embereknek a gyógyulásra. Jake Lester elve megdőlt, és behódolva a vezetőségnek, nem játszottam a ficsúrt, mert minden szabad kézre szükség volt, és ebben az esetben a szükség nagyúr. A szabadságom ideje is közeledett, de biztos voltam benne, hogy el kell majd halasztanom a szánhúzó kiruccanást, mert az ínséges idők bekövetkeztek, és jóformán az egyensúly is felborult, ami a magánéletemet, és a kutyáim eltartását illette. Nem szerettem, kifejezetten rühelltem, ha másokra voltam utalva, de mit tehettem volna? Még a teleportálást nem találták fel, és egyszerre nem lehettem két helyen, így a szomszéd néni, Mrs. Cole gondjaira bíztam a két rosszcsontot, hogy napjában legalább kétszer adjon nekik ételt, és friss vizet. A hideg éjszakák aggasztottak a legjobban, annak ellenére is, hogy ehhez hozzá voltak szokva, mégis az előteret a házban átalakítottam, és két fonott kosár várta a gazdájukat, hogy letelepedjenek oda, a kék meg a fehér párnára. A függőségnek köszönhetően, meg az élő lelkiismeret mintaszobraként nem mondhattam nemet a szombati lakógyűlésre…természetesen hol, na hol? Riley Cooper az idegesítő nőszemélyek táborát erősítette, de olyan szinten benyalta magát a lakóközösségbe, hogy a havi összeröffenést nála tartották…tartottuk meg (személy szerint tiltakozni akartam, de a Mrs. Cole iránti tiszteletem nem engedte meg, hogy megtegyem). Az utcában lakók jó ürügyet kaptak arra, hogy megleshessék az új szomszéd házát, esetleg friss híreket szedjenek össze a jövő heti pletykákhoz. Kivételesen itthon voltam, nem foghattam a munkámra, hogy ne vegyek részt rajta, és a kedves megmentőm külön megkért, hogy menjek át érte előtte, mert lenne egy kis feladata számomra, ha már ennyire „jóban lettünk”, és rábíztam az állataimat. Mindennek ára van, gondoltam magamban, de minden ellenszenv nélkül bújtam bele a fekete thermopulcsimba, meg a koptatott farmeromba. A lábbelim a szokásos, vajszínű bakancs lett, ha már úgyis a fél délelőttöt hólapátolással töltöttem. A szemben lévő ház verandáján állva már csengetésre emeltem az ujjamat, de Mrs. Cole megelőzött, és kitárta előttem az ajtót.
- Á, Jake…fáradjon beljebb. A lenti fürdőben kellene kicserélnie a villanykörtét. Tudja, drága már nem vagyok fiatal, és fájnak a lábaim is. Olyan nehéz erre egy normális férfit találni, aki segítene. – sóhajtva enged be az előszobába. Nem vagyok bunkó, megtörlöm a talpamat, és bepillantva először a régi komódon akad meg a tekintetem.
- Semmi gond Mrs. Cole, én ma éppen ráérek, és nem jelenthet gondot egy villanykörte cseréje. Merre találom a helyiséget? – tudakolom meg, de valamiért olyan ismerős az a bútordarab, így rá is kérdezek.
- Családi örökség, vagy esetleg aukción szerezte be? – mosolyodom el, és zsebre vágva a kezemet követem őt a fürdő irányába.
- Jaj, azt Morris hozta nekem ajándékba a múlt hónapban. A gyerekeinél nyaralt Kaliforniában, és egy bolhapiacon jutott hozzá. – hümmögve állok meg mögötte. Szóval Jason otthon járt a családi fészekben, mert amikor én utoljára hazalátogattam, akkor a családi ház még érintetlenül állt, vagy más tette rá a kezét a szüleim örökségére.
- Itt van kedveském. – áll meg a szűk folyosón, én meg kicselezve veszem szemügyre.
- Tetszett venni újat is? – még ki se kell mondanom, de már adja is a kezembe. Pár perc alatt sikerrel járok, és fény gyullad a retró fürdőben, ahol függönyös kád, és sárga, meg zöldes színezetű csempe várja a betévedőket.
- Köszönöm. Elszaladt az idő. Hozom a sütiket, és mehetünk Riley-hez. Micsoda aranyvirág az a lány. A minap segített bevásárolni nekem. – a hírtől grimaszba rándulnak az ajkaim, de a bájos mosolyt nem lehet letörölni az arcomról, amikor elindulunk a rémálmom felé. A néni belém karolva csoszog a jeges úttesten.
- Jake, képzelje Riley mindig olyan hiányos öltözetben van, nem is értem, hogy a szentem, hogy nem betegedett még meg. – majdnem hangosan felnevetek, ha a múltkori eset jut eszembe.
- Ms. Cooper szeret meztelenkedni, idegen tekintetek előtt is, nem hinném, hogy akkor félne egy kis megfázástól. – direkt hagyom kétértelműre a mondatot, mire elérünk hozzá, és megnyomjuk a csengőt, de többen is csatlakoznak hozzánk. Remélem a jövő hónapban nem nálam lesz a gyűlés, mert akkor felakasztom magam. Az ajtónyitódás pillanatában az arcomra fagy minden kedvesebb megnyilvánulás, és a rideg maszk marad. A levegőt vágni lehetne, de azért illedelmesen biccentek.
- Jaj, Riley drágám, hoztam neked sütit. Nagyon fájnak a lábaim, hol lehetne leülni, aranyom? – Mrs. Cole elenged, én meg a többi érkező elől menekülök be, és vegyülök el, de vagyok akkora tahó, hogy cipőben maradjak. A konyhában összeakadok Sarah-val…na ő tipikusan a háziasszonyok mintagyöngye.
- Jake maga is itt? Micsoda öröm, így biztosan részt vehet a pitesütésben majd a jövő héten. – éppen nyúlnék egy sütiért, de megakadok a mozdulat közepén.
- A miben? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet.
- A pitesütés. Minden év elején hagyományosan sütünk egy-egy adagot párosan, a jó ügy érdekében, és a lakóközösségünk egy vásár keretében eladja, hogy pénzt gyűjtsünk az árvaháznak. Ugye nem akar kibújni alóla, ha már ideköltözött? – bizalmasan érinti meg a vállamat, és mélyed bele zöld íriszeivel az enyémbe. Tudtam, hogy egy erdő közepére kellett volna költöznöm…

Mrs. Cole-nak sokat köszönhettem a héten, és nem is tagadom, hogy tartozom neki, ezért is mentem át, hogy kicseréljem a villanykörtét. Más esetben lehet nem lettem volna ennyire kedves, és odavágom az öreglánynak, hogy csinálja meg maga, de még sokáig (nem tudom ezt időben megmondani pontosan meddig), de itt szeretnék lakni, és akkor már nem lenne jó, ha a fél szomszédság utálna…elég Riley Cooper rendőrbiztos. Nem hiszem el, hogy éppen egy zsernyák költözött mellém, nem mondom, hogy nem imponáló, ha egy nő olyan szakmát választ, ami férfias, és veszélyes is, de nála aztán végképp kiégett a vonzalmi faktor, amikor kinyitotta a száját, és nem éppen virágnyelven adta a tudtomra, hogy kívül tágasabb. Nem sok híja volt, hogy lemondjam a lakógyűlést, de Mrs. Cole belém csimpaszkodott, a sütis tállal a kezében azt a benyomást kelhettük, hogy a nagymamám, vagy egy nagyon édes rokon. Kezdem megszokni, hogy Seattle nem Alaszka, és nem is Oroszország. Mindkét helyen élvezhettem a csendet és a nyugalmat, de itt…még gyűléseket is tartanak. Remélem addig nem jutunk el, hogy valami klubba is be kelljen lépnem, mert akkor megfontolom az átcuccolást a belvárosba.

A csengetés után két nagyobb lélegzet következik, és megvárom, hogy kinyíljon az ajtó, de arra nem számítok, hogy egy babával jön elénk a házigazda. A kisfiú még édes is lenne, ha nem lenne fóbiám a nyáladzó kölyöktől, akik a síráson és az evésen kívül nem tudnak mást. A női genetika egy tökéletes találmány, mert valahogyan ráhangolódnak a kis törpékre, de én?! A hideg is kiráz, ha eszembe jut, hogy valaha belőlem is apa lehetne. A két kutya kárpótol mindenért, és a szex sem olyan élvezetes, ha abból kilenc hónap múlva egy sírógörcs jön a világra. Fintorba torzulna az arcom, de finoman lépek le, és engedem előre a két hölgyeményt, nekem jobbra el, és íme, legalább felfedezem, hogy milyen Miss Nagyszájú konyhája. Az otthonos jelző jut azonnal eszembe, és nem tagadom, hogy sikerült meglepnie…valahogyan a sok doboz láttán nem gondoltam volna, hogy sikerül kipakolna, és egy élhető lakot berendeznie. Batyus találkozó…még egy rohadt vizet se hoztam át, mert nem hittem volna, hogy komolyan beszéltek. Mi ez valami összeesküvés az új lakók ellen? Kicsit félek is, de olyan jól néz ki az a keksz, amiért nyúlok, amíg Sarah…be nem támad.
- Pitesütés, ez olyan beavatós buli? – fordulok felé a törzsemmel, de azért nem hagyom figyelmen kívül, hogy miért is jöttem ide, mert nekem is igenis számít az a rohadt keksz. Két napja mikrós kaján élek, és kezdek megbolondulni. A főzés nem áll közel hozzám, és konyhatündér sem vagyok. A marha steakemre nincs panasz, de azt csak akkor készítem el, ha be akarok vágódni egy nőnél. Mostanában erre se volt példa.
- Jaj, Jake, hát nem veszi észre? Ez egy újabb dimenzió az életében. Akit mi egyszer befogadunk, azt nem eresszük el. – kacsint rám, és intim közelségbe kerülve simogatja az egyik vállamat. Nem szeretem, ha a nők rám másznak, kiölik belőlem a férfiasságot, de ennek a csoda csajnak még ráadásul férje is van. kertvárosi szerető fog belőlem válni? Riley menti meg a helyzetet, vagy éppen ront rajta, azt első nekifutásra sajnos nem tudom eldönteni, de a gyerek a kezében még inkább riaszt.
- Egy cetli dönti el, hogy ki kivel lesz párban? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, mert ez kezd rosszabb lenni, mint egy hálaadási napi vacsora, vagy egy összejövetel az onkológián.
- Igen, de szigorúan szomszéd-szomszéddal. Még a házaspárokat is szétszedjük, hogy legyen alkalmunk megismerni az utcában élőket. – legszívesebben megforgatnám a szemeimet, de ekkor egy kis kacsó ér hozzám, és megáll bennem az ütőér is. Johnny összemaszatolna, de csak ártatlanul pislog fel rám.
- Helló… - fogom meg az aprócska ujjacskákat, de nem nézek Riley-ra. Egyikünknek se jó, ha ennyi ember előtt esünk egymás torkának.
- Annyira édes pár lennétek. – lelkendezik Mrs. Cole a háttérbe, és erre szoborszerűen megmerevedek, és teszek egy lépést hátra.
- Gyerekek…ideje lenne felírni a neveket a pitesütésre, de előtte nem ártana beszélnünk a bűnözésről. Múlt hónapban betörtek Mr. Harrison házába, de a rendőrség későn ért ki, és a tettesek elmenekültek. Úgy döntöttünk, hogy minden éjszaka tartunk egy kis razziát, és ellenőrizzük az utcát, sőt külön figyelmet fordítunk azokra a házakra, ahonnan tudjuk, hogy elutaztak a lakók. Ma estére kellene két önkéntes. Kik legyenek azok, hmm? – beállok Sarah mellé, aki megragadva a tenyeremet a magasba emeli, mintha egyszerre jelentkeztünk volna.
- Majd én vállalom Jake-kel. Rick elutazott, és jól esne, ha tudnám, hogy biztonságban vagyunk. – mosolyogva pillant rám…micsoda egy megátalkodott némber. Az arcomra erőltetett vicsorral bólintok.
- Rendben, akkor ma este én leszek Sarah-val… - sóhajtok egyet, és azon nyomban eleresztem a kezét, és a házigazda felé lesek, aki éppen engem vizslat. Érdekesen csillog a szeme, na és a gyerek a kezében? Megmagyarázhatatlan páros.

Sarah figyelme legyezné a hiúságomat, ha nem adná ennyire könnyen magát, és nem számítana a szememben, hogy férje van. Nem szívesen mérném össze az erőmet egy másik felszarvazott bikával, mert rámásztam az állítólagos, szende nejére. A jó közösség, és a saját lelki békém érdekében a nullára redukálom a szomszédolást, és csakis a legszükségesebb szituációkban akarok részt venni, de úgy tűnik, hogy a pitesütést, meg a járőrözést nem fogom megúszni, bár akad itt olyan nőszemély is, aki a foglalkozása miatt hisz sokat magáról, és ezzel be is bizonyítja, hogy éppen annyira be akar vágódni a kedves lakóknál, mint én. Eszem ágában se volt kicserélni Mrs. Cole-nál a villanykörtét, de van két kutyám, akiknek ételre is van szükségük, ha nem vagyok itthon, és ha már egy szomszéddal kevesebb szerepel a listámon, akkor arra az egyre jól vigyázzak. Fintorba torzul az arcom, amint a kettős elkezd beszélgetni.
- Khm…Rin tin tin akcióban. – köhögcsélek, és inkább bekapok egy sütit, mert hirtelen túl sok ellenkező nemű lett körülöttem. Hol vannak ebből az utcából a férfiak? Most komolyan a kórházban kell ismerkednem, és pasis programokat szervezni, mert egyetlen szomszéd sem ismeri a fűnyíró, vagy a sör fogalmát? A süteménybe majdnem beletörik a fogam, és meg kell simogatnom az arcélemet elterelésként, de azért ott bujkál a negédes mosoly az ajkaimon.
- Nem minden nő szorul védelemre Mrs. Cole….Ms. Cooper meg tudja védeni magát, és ha már egy betanított eb áll a rendelkezésére, akkor attól tartok, de a betörők sem fognak erre kószálni. – jegyzem meg kissé sértett hangnemben, de erre Laura kontráz rá.
- Jake szerintem Riley is félhet, vagy akadhat olyan helyzet, amikor segítségre szorul. Sarah-nak is annyi a tartanivalója, mint neki, de ha jól tudom Sarah, akkor nálatok még a riasztórendszer is új, nemde? – dönti oldalra a fejét a háromszoros anyuka, és már azt hiszem, hogy vita fog kialakulni közöttük, de valaki elterelni a figyelmet, és a salátákra tér ki. Komolyan mondom, hogy eret fogok vágni, és beállok egy szektába, csak ne kelljen eszmecserét folytatnom pelenkákról, meg hasonló cuki, rózsaszín témákról.
- Milyen saláta? – ha már ennyien dicsérik, kénytelen vagyok a kíváncsiságom oltárán adózni, és beállok az érdeklődők sorába. Az egyik tányért csenem el, és fél füllel hallgatózom, miszerint az exétől tanulta. Melyik pasi tud főzni, ugyan már…én következem, és a szedőkanál segítségével egy keveset teszek fel a sajátomra. A műanyag villa a nyerő, és amint a számba veszem az első falatot…borzalmasan ismerős érzések kerítenek a hatalmukba.
- Ms. Cooper…öhm az exe receptje alapján készült ez a fogás? Kizárt, ez lopás, vagy hazudott magának. – emelem fel a hangomat.
- A tökéletesség érdekében még hiányzik belőle egy csipetnyi bazsalikom, de ez olyan… - többen rám szegezik a szemüket, és muszáj lenyelnem az ételt, meg a szavakat is. Kizárt dolog, hogy az én anyám receptje kikerült volna bárhonnan is. Mekkora egy hazug némber. Nem akarom szapulni, mert Laura már így is szemmel tudna ölni.
- Valamit félrenéztem. – vonom meg a vállamat, és átadom a terepet másnak, de iszonyúan ideges leszek.
- Tudják mit…tévedtem. Ms. Coopert ugyanúgy megilleti a védelem, és egy kutya sem biztosíték, hogy ne törjenek be hozzá, ezért vele fogok ma este tenni egy sétát. – a célszemélynek a barnászöld íriszeibe mélyedve, üzenek. Elkaplak, megtalálom a gyenge pontodat, és kicsinállak, ha rajtam múlik.
- Nézzük akkor a jótékonysági sütést…én húzok először. – Mrs. Cole Laura férjével kerül össze, enyhén tör rám csak a nevethetnék, de aztán az én nevemet húzzák ki.
- Jake…maga kis rosszcsont pedig Riley-val fog sütni. Isteni egy páros, még együtt is ügyelnek. Nézzük….tovább. – a torkomon akad a sajt, és elindulok, hogy kerítsek egy poharat. Én meg ő? A pite tésztájának az összeállításáig sem fogunk eljutni. Kitalálok valamit, mert kizárt, hogy egy helyiségbe legyek bezárva vele. A konyhában kutakodva rálelek egy üvegpohárra, és megtöltöm vízzel a csapnál. Nagy kortyokban nyelem le, és támaszkodom rá a pultra. A saláta, most meg ez? Biztosan rendőr? Fel fogom bontani a levelét, már nem érdekel a jó szomszédi viszony. Nálunk annak örökre vége.

Kevés ideje ismerem ezt a szeles várost, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez nem az én világom. A kutyáim miatt választottam a külvárost, de egy percig se hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz beilleszkednem. Gyűlölöm a tömeget, a színjátszást. Alaszka havas buckái, és a magány…visszasírom a fél évvel ezelőtti állapotot. Az elmúlt hetekben úgy érzem, hogy egy lettem a sok orvos közül, nem pedig az, aki voltam. A nagybetűs neurológus, a kiváló szakember, akinek a nevét betegek adták át szájról szájra. Hiányzik a kisebb, de modernebb közeg, ahol nem a mennyiség, hanem a minőség volt a lényeg. A pénz magában nem érték, ha nem tudom jóra fordítani. Az itteni életem sem fenékig tejfel, a házat bérlem, nem az enyém, és nem is baj, mert nem akarok sokáig itt maradni. Az öcsémet kutatom, ha meglelem, akkor ezt a nyamvadt helyet is a hátam mögött hagyom. Az átlagos élet nem megy nekem, annyi szörnyűség után, amit láttam a keleti fronton, nem megy, hogy egy kisvárosi orvosnak adjam ki magam. A gyakornokok, és a rezidensek között sem akadtam egyetlen épeszű jelöltre sem. Mi az, ami mégis a legjobban irritál? A külvárosi máz. Könyörtelenül vonz magával a lakóközösség, a csudi jó programok, a segítségnyújtás. Keserű a pirula, de le kell nyelnem. Jópofizok, Mrs. Cole nem tehet róla, hogy utálom a közönséget, de istenem egy öreglánynak mégsem tehetek keresztbe. Az elmúlt hetekben lassan a szike a kezemhez nőtt, és nincs időm a nyomozásra sem, és ekkor még jön egy tapló szomszéd is, akinek a kutyája nem bír a vérével, és rástartol az enyémre. Samira tiltólistás, a mentőövem. Sokan nem értik, hiszen nem tudhatnak az életem minden apró részletéről. Nem is avatom be őket, jobb megmaradni a bunkó, és tapló férfinak a másik házból. A túl sok ingertől agresszívvá válok, és éppenséggel Riley Cooper erre asszisztál rá a mai délután folyamán.
- Egyre jobb. – feneketlenül nagy a szám, de nem hagyhatom szó nélkül a salátáját. Az exe nem is érdekelt volna eddig, ha kísértetiesen nem hasonlítana ez a recept az ÉN ANYÁM kitalált keverékére. Ökölbe szorul a kezem, és le is teszem a tányért, meg annak tartalmát a pultra. Korántsem a jókedv repített ide, megpróbálok normális életet élni, ahogyan erre szokás. Nem firtatom az ellenérzéseimet a témával kapcsolatban, mert a többiek fényévekkel előttünk járnak téma ügyileg, és nem veszik tudomásul a közöttünk ugráló energiabombát. Adok én neked mindjárt finom salátát! Meggondolatlanul szalad ki a számon a kijelentés a lopást illetően, de leállok, mert közben zajlik a sorsolás, és szeretném tudni, hogy kivel fognak összetenni. A név hallatán kapok egy kisebb agyérgörcsöt is, de próbálok lehiggadni a konyha magányában, amíg a többiek a biztonságról, a pitesütésről, és az adományozásról csevegnek. Hova csöppentem, ez valami rossz vicc? A konyhapulton támaszkodom meg, elrejtőznék a világ elől, de jön utánam, pontosabban a hűtőhöz, és a feminista vita környékén már kidagad egy ér a homlokomon, de a tetőpontot akkor érem el, amikor a kisasszony fennhangon megjegyzi, hogy nálam landolt az egyik levele.
- Meg fogja kapni a levelét is Ms. Cooper, és ha tehetné, akkor a jövőben a Mr. Lester megszólítást használja, mert nem engedtem meg, hogy a keresztnevemen szólítson. – a poharat, ha nem is éppen belebaszom a mosogatóba, de közel kerülök ahhoz, meg aztán elfogyott a türelmem is a színjátékhoz.
- Mrs. Cole szerintem jobban járnánk, ha felcserélnénk a partnereket, és Sarah-val osztanának be a pitesütéshez, elvégre ő biztosan remek háziasszony. – gúnyos, már-már akár bájosnak is mondhatnám a vigyorom, amitől az említett nőszemély elpirul, a másiknak meg éppen az agyát akarom felhúzni. Odasétálok hozzá, a többiek a háttérben mérlegelnek, és óvatosan, egy szelíd mozdulattal nyomom neki a csípőmmel a hűtőjének.
- A sör nem nőknek való, a megjátszott keménység meg nem áll jól azoknak, akik egy ijedt kismadárhoz hasonlítanak odabent. – bökök a mellkasába a mutatóujjammal.
- Menősködhet a fegyverével, de amíg nem lőtt vele, nem lesz igazi rendőr sem. A jelentését megkapja ma este ügyelés közben. Ajánlom, hogy időben jelenjen meg, érthető? – mélyedek bele a barnászöld szempárba…ó igen, a legszívesebben megfojtanám. A harag ott vibrál a felszín alatt, centiméterek választanak el az ajkaitól, de megzavarnak minket.
- Minden rendben? – Laura jön oda, én meg kedvesen mosolyogva lépek el Riley-tól.
- Igen, csak ajánlottam neki, hogy máskor több bazsalikomot tegyen a salátájába, mert akkor pikánsabb ízt tud előcsalni vele. Ms. Cooper szeret kísérletezni, és határokat feszegetni, nemde? – elveszem a kezéből a sörösüveget, és feltartva egy mosoly kíséretében állok odébb, hogy belemélyedjek az unalmas kertvárosi csevejbe…

Savanyú a szőlő, ha már azon is felhúzza magát, hogy Sarah-t jobb háziasszonynak tartom, mint őt. Nem hinném, hogy nagy konyhatündér a munkája mellett. Melyik rendőr titkon hobbiszakács? Egy fordított világban talán igen, de a valóságban egy ilyen hivatás mellett az is felér egy csodával, ha az ember életben tud tartani egy aranyhalat, nemhogy egy kutyát. A sajátjaimra is alig van időm a kórház mellett, minden második nap bent éjszakázom, a nappalok összemosódnak a hold feljövetelével, és néha a fenekemet se ismerem fel. A magánélet már szóba se jöhet, de mit is várhatok egy olyan némbertől, aki pucéran illegeti magát az ablak előtt? Nem szoktak zavarba hozni az efféle „meginvitálások”, de hat hónap szex megvonás után nehezen megy az önuralom. Szükségem lenne egy nyugodt estére, de még ott az a nyamvadt járőrözés is. Bevállaltuk…pontosabban bele lettem keverve, de több éjszakát nem bírok bevállalni, mert a jövő héten túlórázok, és még az állatorvost is be kell iktatnom. Úgy szép az élet, ha zajlik. A hangoskodás, meg a pitesütés elvonja az emberek figyelmét, nem figyelnek a szócsatáinkra, ami nem is baj, mert elegendő két perc kettesben a konyhában, hogy felrobbantsuk a helyiséget, vagy nagyon közel kerüljünk ehhez az állapothoz. A saláta betett, nem tagadom, hogy elborult az agyam, és nem bírom kontrollálni a dühkitörésemet hibátlanul, de a családom szent és sérthetetlen, nem beszélve arról, hogy a szüleim már jó ideje halottak. A hűtőnek nyomom, amikor megint kikel a bazi nagy őszinteség belőle. Nagyon unom, hogy feljebb valónak érzi magát, és tegyük már ugyan tisztába, hogy ki az erősebb, és hogy mennyire nem érdekel, hogy rendőr.
- Mert mi lesz Ms. Cooper? Megfejel, vagy megint meztelenkedik előttem? Nem vagyok vak, és nem szívlelem, ha magamutogatásból keresi a pénzét egy zsernyák. Ez már felérne közszeméremsértéssel is. – sóhajtok egyet, felettébb tetszik, hogy húzhatom az agyát, de ott borul minden, amikor a kezemmel babrál. Vicsorítva kapok a csuklóm után.
- Te… - pofoztam már fel nőt? Még soha, de most igencsak nagy önuralomra van szükségem, hogy ne tegyem meg. Elrántom a kezemet, és megteszem a kért távolságtartást.
- Mondjuk legközelebb én sem az úriembert fogom hozni, ha ilyen helyzetbe keverednénk. – farkasszemet nézünk, de Laura megneszeli a bajt, ha tetszik villámelhárítónak tökéletes lenne. A sörösüveghez ragaszkodik a szentem, és még be is szól.
- Köszönöm, de inkább nem élnék a lehetőséggel. Nem szeretnék megfulladni…”véletlenül.” – aposztrofálok a levegőben, és jobbnak látom lelépni. A levelére nem teszek említést, kár lenne még azon is egy sort veszekedni mindenki előtt. A nappaliban ráakadok a kertvárosi fiúkra, na és egy igazán semleges terepre evezünk. A baseball nekem is jó lesz, úgy érzem ettől kiszáll a fejemből a fáradt gőz, de nem. Laura férje meghív a jövő heti meccsre, így eltereli a figyelmemet. A pitesütést nem kerülhettük meg, Mrs. Cole a szívemre kötötte, hogy Sarah-nak mással kell elkészítenie, mert hajlamos lesz megint csalni. Egy szappanoperában nem történik ennyi minden, mint ebben az utcában. Kínkeserves három órának kell eltelnie, hogy kiszabaduljak, és átmenjek friss levegőt szívni a saját házamba.


Az első dolgom az, hogy kivigyem az ebeket egy jó kiadós szarásra. Bízom benne, hogy a szag elterjed, és a szél megfelelő irányjelzése alapján elér a szomszédig is, ha nem (rásegítek a két lapátos megoldással), és elégedetten konstatálom, hogy az átpottyantott meleg ürülék kellemes esti szellőztetést biztosít majd Ms. Cooper számára. A zuhany, és a két rosszcsont megetetése után bekapok néhány falatot, meg egy adag kávét is lefőzök, mert van néhány plusz betegem, akikre nem jutott időm, és muszáj átnéznem a leleteiket. A megbeszélt időpontban pattanok fel, és bújok bele a kabátomba, milyen jó, hogy a kék sosem megy ki a divatból, és a fejemre húzom a fekete sapimat. Nem csodálkoznék azon, ha összekevernének egy betörővel, de a sejtésem szerint nagyobb a lihegés, mint a probléma igazából. A bakancs ideálisabb, mint a házipapucs, ezért át is veszem, aztán meg elgondolkodom azon az őrült ötleten, hogy az itthon tartott Glock-kal induljak-e neki az esti járőrözésnek, vagy sem. Végül győz a józanész, és „fegyvertelenül” vágok neki a spinével a túrának. A kertkapun kilépve kisebb szívroham kap el az oszlopban megbújó alak miatt, de rá kell jönnöm, hogy csak Riley az.
- Osztom az ötletet én is. Nem kell beszélgetnünk. – a levél ki is ment a fejemből, nem mintha szándékomban állt volna visszaadni neki, de jó, ha ebben a tévhitben marad meg. A szomszédos utcában kezdünk. A lépteink hangját veri vissza az aszfalt. A kutyaugatáson kívül túl sok egyéb zajforrás nem hallható, így jobban kell fülelnünk. Kínosan ügyelek rá, hogy megtartsam a távolságot tőle, amikor bekanyarodunk a tőlünk három utcára lévő Clark streetre. Eleinte nem is tűnik fel, hogy valami természetellenes, de aztán hamar leesik, hogy mi az.
- Norrisonék kutyája miért nem ugat? Az a bazi nagy dán dog… – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, és közelebb merészkedek a kerítéshez, de érdekes zajok hallatszódnak át a két ház közötti bejárattól.
- Nincsenek itthon…most kellene betörnünk… - eléggé feltűnő helyen állunk, és ha most lebuktatjuk őket, vagy a mellettem álló Ms. Okoska elkiáltja magát, akkor leléphetnek, és pont az lenne a lényeg, hogy ne bírjanak megszökni. Meg is jelennek a sarkon, így hát úgy teszek, mint akik csak erre tévedtek, és az alkarjánál fogva rántom magamhoz Riley-t. A kerítéshez nyomom, és mielőtt tiltakozhatna, az ajkamat az övére tapasztom. Nem finoman, sem élvezettel csókolom meg, csak egy szerepet játszok.
- Édesem, haza kellene mennünk… - a tekintetemmel a közeli sikátor felé bökök, hogy oda bújjunk majd el, hogy tetten érhessük a bandát. Gyorsan szakadok el tőle, és ha vette az adást, akkor megfogom a kezét, és összefűzve az ujjainkat, a szomszédos házhoz sietünk. Meg kell akadályoznunk a betörést…

A szomszédság őrült ötlete, hogy egy hibbant nővel keljek útra az éjszaka közepén, hogy járőrt játsszunk, hogy is mondjam, de eléggé bosszantott, de némi elégedettséget csempészve a napomba a kutyáim melléktermékét emlékeztetőnek átadtam Ms. Coopernek. A hűtős incidens óta paprikás hangulatban voltam, mert két dolog, amire allergiás vagyok, az pedig a munkám, és a kutyáim. Az előbbihez hozzátartozik a kezem is, és ha az sérül, akkor nem tudok műteni. Mekkora probléma ez egy neurológusnál? Ne akarják megtudni, mert szerintem sokan ásóval jönnének elásni a kis barnát, hogy vegye a lapot. Nem tartottam magam nélkülözhetetlennek, de keményen megdolgoztam azért, hogy a nevem fennmaradjon, és segíteni tudjak olyan személyeknek, akiknek már nem jósoltak sokat. Ez a hivatásom, és ha valaki keresztezi ezt bármilyen formában, az magára vessen. A szar talán még nem is annyira durva visszavágás. Egyszerűen nem szívleltük egymást, békében kellett volna maradnunk, de az ígéret köt, és nem vagyok az a fasz, aki ne tartaná azt be. A sapimban, meg a kabátomban hagyom el a biztonságos fészkemet, hogy a megbeszélt időpontban megjelenjek, és egy rövid séta keretében pontot tegyünk ennek az ügynek a végére. A levele már nem is izgat, csak szórakoztam vele, de azért akadt némi kérdőjel bennem, így bizonyosan a kislány körmére fogok nézni. A korát nem tudtam, de nem lehetett több, mint én, és a száját is nagyra tátotta. Az egyik oszlop takarásában várakozik, a szívrohamot hozzam rám, amikor mégis megmozdul. Megegyezünk abban, hogy nem sok értelme van a másik szekírozásának, csendben lerójuk azt a pár kört, és utána mindenki mehet a maga dolgára. Az utcánkban nem történik semmi izgalmas, azonban két utcával lejjebb a Clark streeten érdekes események sorozata indul be, amikor arra tévedünk.
- Nem tudom, de minek vinnék magukkal azt a nagy kutyát? – vetem fel az evidens kérdést, a nyakamat nyújtogatom, de nem látok semmit, egészen addig, amíg a két betörő szavakkal nem támasztja alá, hogy mire készülnek. A franc esne bele, hogy éppen akkor kell történnie valaminek, amikor ezzel a spinével vagyok. A délután nem tudtak volna betörni, mikor mindenki egy helyen gyülekezett? Az ész nem az erősségük, ám legyen, de közelednek felénk, és itt szemlélődve kicsit sem lennénk gyanúsak, hát bevetem a régi trükköt, és nekinyomom a kisasszonyt a legközelebbi kerítésnek, hogy eljátsszuk a kanos szerelmespárt. Nem vagyok hülye, érzem, hogy megfeszül, és nem tetszik neki a felállás, de remélem, hogy van annyi gógyija, hogy nem szólja el magát. Úgy tűnik, hogy okosabb a kelleténél, de az már korántsem tetszik, hogy a véremet szívja, de ezúttal szó szerint.
- Masszázst…persze szívem… - sziszegem, és egy kedvesnek éppen nem mondható mosollyal ragadom meg a kezét, hogy felszívódjunk, és lelépjünk. A legközelebbi sikátor felé húzom, aztán elengedem, és el is fordulok.
- Maga megvan húzatva. Minden férfit így csókol meg? Mert akkor borzalmas a technikája. Erre még egy halott sem izgulna fel. – érintem meg az alsó ajkamat, amibe belemart.
- Tippelhetek…vámpíros ponyvaregények megszállottja? – fintorodom el, de hallom, hogy erősítést hív. Nem szólok be az értekezésbe, mert nem tartozik rám, amúgy sem az első eset, hogy egy kopó társaságában vagyok, de jobb lenne elkerülni a rendőrséget. Jason abban a minutumban felszívódna a városból, ha tudná, hogy a nyomában vagyok. Gyűlölöm, hogy nem tehetek semmit…érte. A falnak vetem a két tenyeremet, és kikukucskálok. A betörők már bejutottak, innen nehezebb bemérni őket, de biztosan nem szöktek el.
- Tíz perc kurva sok, ha a kutyát megmérgezték. – nem mintha nagyon izgatna, hogy mit akar, de azért felé pillantok, és közlöm a száraz tényeket.
- Én ránézek, de nyugodtan várja meg a játszópajtikat. Nem áll szándékomban hagyni, hogy megússzák ezt. – az elhatározásomon már nem tud változtatni, így könnyedén hagyom magára, és körülnézve szaladok át az út másik felére. Az öngyilkosjelöltek hátulról mentek be, így elölről próbálom meg a bejutást. A kerítés nem enged, hát megkapaszkodom a tetejében, és felhúzom magam. Nem tudom, hogy követett-e a kis csirke, de az biztos, hogy jó nagy slamasztikába keverem magam, mégsem hagy nyugodni, hogy egy védtelen állat küzd az életéért odabent. Halkan érek földet, és begörnyedve lopakodok a ház falánál. Bentről hallani a pakolást, de engem a dán dog holléte izgat.
- Darius….hahó…. – szólítom meg halkan, de sehonnan se jön felelet. Végül megkerülöm az első verandát, és meglátom a házat, előtte meg a hatalmas termetű ebet, akinek a nyelve kilóg, és alig kap levegőt a földön heverve.
- Szemetek… - suttogom, és leguggolva ellenőrzöm a pulzusát.
- Maga…követett…megmérgezték….kinyírom őket. – villámló, és metsző kékjeim ráemelem, aztán a kutya szájához hajolok, és szerencsére még hallom a légzését. Az ujjaimmal tapogatom ki a földön lévő keveréket, és tartom az orrnyergemhez.
- Patkányméreg…ó, hogy a… - már nem gondolkodok, csak felpattanok, és elindulok a bejárat felé. Két kézzel fogom megfojtani őket…