ranyos, hogy ennyire aggódik, de azért általában nem szoktál már fél órával egy-egy eset után a jelentést követelni. Tekintve, hogy most hétvége is van meg amúgy se érzi úgy senki a zsaruk körében, hogy az írkálás a főbb feladatunk, van, akin olykor egy hétig is követelni kell a papírt, mire hajlandó megírni. Én általában még frissen, rögtön az élmény után szoktam elintézni, de azt hiszem, most elnapolom majd. -Nyugi, hétvége van. A főnök csak hétfőn lesz bent és amúgy is pár napot várnak az ilyesmivel. Nem fog senki főbe lőni, ha holnap reggelre nincs meg a jelentés.- nyugtatom meg vigyorogva, de persze nem kinevetem épp, csak jót mosolygok. Sejtem, hogy neki nem sok jelentést kellett még írnia, legalábbis nem egy ilyen esettel kapcsolatban, így nem igazán van tisztában vele, mennyire lazán vesszük a munka papírra vetett részét. Van, aki nem is ír, ráadásul általában a zöld fülű társakra bízzák az öreg motorosok ezt a nemes feladatot. -Na ezt el is tudom hinni. A minap megkaptam, hogy túl gebe vagyok, szóval a tévében már talán nem tűnök majd annak.- mosolyodok el és, bár tényleg nem vagyok valami nagy darab, engem nem zavar. Eszek én, csak ritkán és általában gyorsan elkészíthető kajákat, mert a meló mindig előrébb van. Na de ma megfogadtam, hogy a jövőben ez nem így lesz. Odafigyelek majd magamra és az életemre, hogy ne legyek egy munkamániás 30 éves remete, akinek összesúgnak a háta mögött, hogy rég volt kipókhálózva és borzalmasan is néz ki ráadásul a karikás szemeivel meg a gyűrött képével. -Igen, ez sajnos a munka velejárója. Olykor muszáj a tévében mosolyognunk, mert ezek a hiénák mindenhol ott vannak. Ugyanakkor őket is megértem. Ez a munkájuk.- sóhajtok egyet egy vállvonás kíséretében, miközben eszembe jut a kósza gondolat, hogy mi lenne, ha én lennék újságíró. Azt hiszem, én is mindent megtennék, hogy tökéletesen végezzem a munkámat és minél feljebb kerüljek a ranglétrán, de újságírónak születni kell. -Rendben.- válaszolom vigyorogva a lámpás ötletére, de talán nem is ártana magamnál tartani egyet, csak azt nem tudom, hova tegyem. Zsebbe nem fér, táskát nem nagyon szeretek magamnál hordani, mert akadályoz a futásban -ha üldözni kell valakit-, a nyakamba meg csak nem akaszthatom... -Persze. Mégis csak jobb lenne, ha tőled hallaná, mert sajnos a tévében mindig a legakciódúsabb jelenetet adják le újra és újra. Például azt, amikor majdnem leestél, ha pedig épp azt fogja látni, biztos aggódni fog.- húzom el a számat szomorkásan, de sajnos ez ilyen. Ha volt egy pillanat egy akció során, ami kicsit neccesebb volt, tuti, hogy három napig azon lovagolnak. Közbe meg lehet, hogy egy tök laza ügy volt. -Jól van. Akkor boldogítalak kicsit benneteket.- kuncogok, majd amint belépek az ajtón, a kutyákra terelődik a figyelmem, akik úgy ugrálják körbe Trisht, mintha legalábbis sejtenék, milyen veszélyes helyzetben volt nem sokkal ezelőtt. Mert valljuk be azért, tényleg veszélyes volt. Ha picivel másképp alakul a dolog, akkor talán két holttestet kellene azóta is takarítani az aszfaltról, a félig felfújt matrac mellől. Örülök, hogy nem esett baja, mert akkor most nagyon utálnám magam és eltartana az az utálat még vagy 30 évig. -Sziasztok édeskék.- ejtek meg egy gyors simogatást én is, miután észre veszik, hogy még mindig ott vagyok, majd mosolyogva követem Trisht de a szavai hallatán elkomolyodok. Valahogy jobban örültem volna -na jó ez morbid-, ha azt mondja, hogy hősi halált halt a sógora. Ez a verzió viszont az, amit nagyon utálok. Mikor valaki cserben hagyja a másikat és lelép. Undorító. -Gondolom, betojt a komoly feladattól és inkább futásnak eredt. Bár, az is lehet, hogy majd összeszedi magát és itt fog térden csúszni, hogy hagy legyen a családja mellett, mert felnő a feladathoz.- ötletelek, mert ilyenre is láttam már példát, csak elég nehéz az ilyet elfelejteni és megbocsátani. Nem tudom, hogy én meg tudnék-e újra bízni egy olyan emberben, aki a nehezebb feladat láttán hirtelen a könnyebb utat választja, aztán meg visszatér. Akkor a következőnél is ezt csinálná? -Ez a beszéd. Persze, a nővérednek biztos nagyon rosszul esett ez a dolog de, mivel tudja, hogy mellette vagy, már ez is nagy vigasz neki, gondolom.- mosolygok szelíden, ahogy beleképzelem magam a helyzetbe és bár mindenki tudja szerintem, hogy a gyerek apját pótolni nem lehet, azért mégis csak jó, ha valaki kiáll mellettünk és nem hagy minket cserben. Legyen az tesó, barátnő vagy rokonok. -Vöröset kérnék inkább, azt jobban szeretem.- magam sem tudom miért, de a fehér bort képtelen vagyok meginni. A rosé bor az, ami még belefér, de fehérből még nem kóstoltam olyat, ami olyan fenomenális lett volna, hogy lecseréljem miatta vörös társait. -Na és hány hetes a baba? Lehet már tudni, hogy fiú vagy lány lesz?- érdeklődök finoman a babáról még, ha fájdalmas pont is ez a gyerkőcválallás nekem, mert a rossz emlékek ellenére imádom a gyerekeket. Azt, hogy az enyémet elvesztettem, inkább úgy fogom fel, hogy még nem volt itt az ideje. Nem vagyok híve annak, hogy előre meg van írva mindenkinek a története de azt se mondom, hogy nincs olyan, hogy sors vagy végzet vagy akármi.
- Akkor megnyugodtam! – mosolyodtam el, nyugtázva az információt. Ha nem olyan sürgős, akkor nem fogok ezen izgulni egész hétvégén, az is biztos. Éppen elég élménydúsra sikeredett a mai nap ahhoz, hogy ne legyen kedvem újra felidézni azonnal. Bár lehet, hogy könnyebb lett volna gyorsan túlesni rajta, de talán majd holnap este nekiülök, ha már Holly lepihent, vagy valami hasonló. Még nem tudtam, hogyan fog alakulni a vasárnapunk, de majd elválik, igaz? - Tényleg? Mégis ki mondta? – kérdeztem őszintén elkerekedő szemekkel. Szerintem teljesen rendben volt, bár tény, hogy pár kilótól még nem lett volna semmi baja. – Na, jó! Akkor mostantól kénytelen leszel átjárni hozzánk enni, hogy rendes kajával tömhessük meg a hasad. – jelentettem ki komolyan, de aztán újra rámosolyogtam. Eszem ágában sem volt rátukmálni magam, bár tény, hogy az sem lett volna ellenemre, ha él a lehetőséggel. Úgysem tudok soha keveset főzni, ezért mindig maradni szokott másnapra is, vagy harmadnapra. Ettől függetlenül általában főzni szoktam minden nap, vagy esetleg minden másnap, mert kikapcsolódásként fogtam fel munka után. - Persze, én is ezt szoktam mondogatni. De arról már ők tehetnek, hogy mennyire rámenősen lépnek fel, és lépnek át bizonyos határokat. – nem akartam most kitérni a rossz tapasztalataimra, de gyerekkoromba eléggé felkapták az apám ügyét, és minket is egyfolytában mutogattak a tévében. Maradjunk annyiban, hogy nem volt valami kellemes élmény, és alaposan megnehezítette anyánk halálának feldolgozását. Egy idő után már be sem kapcsoltam a tévét, mert mindenhonnan ez az ügy folyt. Aztán meg apánk tárgyalása, szóval szörnyű volt az egész, mégis ebben a világban ragadtam. - Igen, tudom. Valószínűleg tényleg azt fogják bevágni, és annyit ismételni, hogy még a csapból is az folyjon. – sóhajtottam kissé gondterhelten, de nem akartam most ezzel foglalkozni. Elég lesz majd akkor, amikor Holly tényleg felbukkan. Vagy amikor majd számon kér, hogy mi a fenét csináltam szombaton kora délután egy tetőn, kis híján a mélybe zuhanva. Ó, te jó ég, hát nem lesz könnyű menet, az biztos! Még jó, hogy a vezetés kellőképpen lekötötte a gondolataimat, és nem jelentek meg előttem rémképek arról, hogy a nővérem miként tépi ki izgalmában a haját, majd az enyémet is. Igazán kár lett volna mind a kettőnk vörös loboncáért. - Igen, én is erre hajlok. – ingattam a fejemet, egyértelmű rosszallásom jeleként. – Nem is tudom. Talán így lesz, de semmit nem tudunk arról, hogy merre van, így meg honnan is tudhatná meg, hogy megszületett a gyereke? – gondolkoztam hangosan. – És tudod mit? Talán nem is szívesen engedném már Holly közelébe ezek után, csak ha kiérdemelte. Milyen férfi az ilyen?! – vágtam ingerülten csípőre a kezemet. Ha olyanokról volt szó, akik fontosak voltak nekem, általában előbújt belőlem az anyatigris. Holly volt ráadásul az egyetlen személy az életemben, aki mindig velem volt, akivel átéltük az összes létező nehézséget, és akire bármikor számíthattam. Ő volt a családom, a legjobb barátom, a másik felem egy személyben. Szóval érte bármire képes lettem volna. - Még tartja magát, vagy legalábbis igyekszik. – mosolyodtam el halványan. – Remélem, ezért is költözött ide. Amúgy San Franciscoban éltek az elmúlt pár évben… - magyaráztam Norah-nak. – Össze fogja szedni magát, és minden rendben lesz. Erősebb, mint amilyennek hiszi magát, és erre rá fog jönni idővel ő is. – elmélkedtem a témával kapcsolatban, míg vártam a borral kapcsolatos választ. – Rendben, akkor egy pohár vörös bor rendel! – biccentettem elégedetten, és már léptem is be a konyhából nyíló kamrába, hogy a borhűtőből elővegyek egy üveggel. Egy közepes árkategóriájút választottam, ami finom és zamatos lesz, de mégsem tolakodóan édes. - Ő lesz a befutó, remélem ízleni fog! – emeltem meg diadalittasan, amikor előkerültem a sötét helyiségből. – Ó, hát én nem is tudom pontosan. De talán valamikor most lesz esedékes az ultrahang, amikor kiderül a neme. – vallottam be őszintén, mert tényleg nem voltam ezzel a fontos részlettel tisztában. – Még egyelőre orvost sem találtunk, de minél előbb szeretném, ha Holly jó kezekben lenne. – közben gyakorlott mozdulatokkal bontottam ki az üveget, majd töltöttem két pohárba. – Parancsolj! – nyújtottam át Norah-nak az egyiket, aztán koccintásra emeltem a sajátomat. – Igyunk a mai sikeres akcióra! – mondtam gyorsan néhány szót, hogy aztán összecsendülhessenek a poharaink. - Ha esetleg Charlie felbukkanna, én pedig némi erőszakot alkalmazok rajta, ugye elsimítod majd nekem? – viccelődtem, pár korty leküldése után.
em szokásom magamra venni, ha egy jelentéktelen ember tesz rám valami megjegyzést vagy sérteget, de a minap ez a gebe dolog eléggé megmaradt bennem. Én sose éreztem magam annak, de aztán lehet, hogy a kollégának van igaza. Nem tudom. Valahogy nem az a legfontosabb számomra a munkám mellett, hogy épp top modell alkatom legyen. -Á, csak az egyik kolléga mondta edzés közben, mikor véletlenül én kerültem a földre. Aztán megmutattam neki, mire képes egy gebe.- vigyorodtam el, mert mindenféle beképzeltség nélkül mondhatom, hogy közelharcban jó vagyok. Nem azt mondom, hogy verhetetlen, de azért elég sok fogást ismerek és talán, a gebeségemnek köszönhetően a legkomolyabb szorító fogásból is ki tudok valahogy csusszanni. -Nem számít. Valahogy nem igazán érdekel, hogy gebe vagyok vagy sem. A munkám még mindig fontosabb és én nem is érzem magam gebének, szóval nem akarok én ide járni kajálni minden nap. Néha persze lehet benézek majd, de nekem se ártana megtanulni főzni.- nevetem el magam, de ahogy eszembe jut a volt férjem és az, ahogy a konyhában sürgött-forgott fütyörészve, kissé elpilledek. Még mindig nagyon rossz, hogy elvették tőlem azt, akit annyira szerettem, de mostanra már eljutottam arra a szintre, hogy elfogadjam, hogy nincs többé és inkább keressek valakit, aki hasonlatos hozzá. Ugyanolyan senki nem lesz majd, nem dédelgetek ilyen álmokat, de talán hasonlót találhatok. Amúgy is lassan kifutok az időből. Nem akarok negyven évesen családot alapítani, úgyhogy igyekeznem kell, de ahhoz mindenképp normális embert kell találnom, nem egy seggfejet, amilyen Trish nővérének a párja lehet. -Igen. Én se sajnálom őket, mikor emiatt kapnak egy-két pofont.- vigyorodok el, ahogy visszatérek az eredeti témához a kis kalandozásomból és újra a jelenbe csöppenek. Azt hiszem, igazán jót fog tenni nekem, ha Trish-el többször is találkozunk, mert már most sokkal inkább érzem magam embernek, mint eddig, attól, hogy normális, emberi dolgokról beszélgethetek valakivel. Nem csak arról, hogy kit, hogyan beleztek ki vagy fojtottak bele a kádba. -Hát a helyedben és Holly helyében is, csak akkor adnám meg neki a lehetőséget, hogy a családja része lehessen, ha igazán ki tenne magáért és térden csúszna Holly előtt.- teszem hozzá én is a magam kis véleményét, mert ugye azzal nem is lenne baj, ha vissza akarna térni, de mi lenne a biztosíték, hogy a következő nehézségnél nem farcolna le újra? Én biztos próbára tenném jó alaposan. -Mivel te mellette vagy, biztosan rendben lesz minden és ő is belátja majd, hogy attól, hogy az a barom egyedül hagyta, még lehet boldog anyuka.- mosolyodok el, miközben bíztatom kicsit Trisht, és most nem jó fej akarok lenni, valóban így gondolom a dolgot. Valahogy Trish kisugárzása is olyan, hogy az ember semmi rosszat nem érez mellette. Feldob és pozitív gondolatokkal áraszt el. Engem legalábbis biztosan. Az, ahogy a tetőn viselkedett igazán bátor volt és jó példa arra, miért nem szabad mindig csak a rosszra gondolni. Ő is hitt abban, hogy megmentjük a pasast és sikerült is. Büszke vagyok rá, annyi szent és szerintem a nővére is az lesz, miután lenyugszik picit, mert először tuti megrémiszti majd a tudat, hogy a húga ma milyen veszélyben volt. Az elmélázásomat az szakítja meg, mikor Trish előkerül egy üveg borral, ami valószínű több lesz, mint megfelelő. Igazából, nem vagyok válogatós. A férjem halála után is megittam én mindent, ami alkohol volt csak, hogy enyhítse a fájdalmam. Borzasztóan szégyellem magam azóta is amiatt, hogy olyan mélyre süllyedtem akkor, de mostanra már rendbe szedtem magam. Szóval, nincs gondom a borral, bármilyen évjárat is legyen. -Remek lesz.- vigyorodok el, majd kíváncsian fülelek, ahogy a jó orvosról meg az ultrahangról beszél Trish. Izgalmas és ijesztő is lehet nekik ez az egész, de biztosan helyt állnak majd. -Ha gondolod, szívesen segítek jó dokit keresni. Van pár kollégám, akinek terhes a felesége. Talán, ők tudnának jó orvost javasolni.- mosolyodok el, ahogy felajánlom a segítségem, de persze nem akarok tolakodó lenni. Csak egy ajánlat volt de, ha szeretnék, tényleg nagyon szívesen segítenék nekik. Nem, mintha én régebb óta lennék Seattle-ben, de a kollégáim közül van olyan, aki itt is született, szóval alaposabban ismerik a várost és a dokikat is. -Éljen a rögtönzött kis csapatunk!- koccint mosolyogva, miután átveszem a poharam és az okot is sikeresen megnevezzük, hogy miért is iszunk most, majd kortyolok egyet a borból. Igaza volt Trishnek. Finom bor. Nem túl édes, de nem is savanykás. -Tényleg finom. Jó választás volt.- vigyorgok, majd vigyorom nevetéssé alakul, ahogy felteszi a kérdését, de persze hevesen bólogatok. -Sőt. Ha nem te fogod helyben hagyni, akkor még azt is vállalom, hogy megteszem én.- kuncogok és már szinte látom is magam előtt, ahogy ide állít a pasas, mire Trish és én elő ugrunk, mint Charlie -jelen esetben Holly- angyalai és jól helyben hagyjuk. Ha pedig nem futna el, utána már talán be is engednénk Hollyhoz. -Nem egyszerű dolog ez a párválasztás. Soha nem tudhatja az ember, hogy rövid távú szerelemről van szó, vagy tényleg az igazit találta meg, akivel érdemes tervezni. Hiszen a mai eset is amiatt volt, hogy a nő rájött, az a férfi mégsem az, akivel le akarja élni az életét. Legalábbis, gondolom valami ilyesmi miatt akarhatott válni.- vonok vállat, ahogy tippelek, ugyanakkor nem tudhatjuk pontosan, mi miatt volt a válás és miért tiltotta el a gyerekeitől az a nő a volt férjét. Lehet, hogy erőszakos volt, vagy sokat ivott vagy ilyesmi. Az ilyentől pedig jobb is megszabadulni.
- Jól tetted! Remélem jól elgyepáltad! – mondtam harciasan. Én is tanultam közelharcot, bár azért nem voltam szerintem a közelében sem egy rendőr tudásának, de hát nekem nem is volt elengedhetetlen a munkámhoz ugyebár. Én inkább ésszel dolgoztam, ez meg csak biztosíték volt, hogy meg tudjam védeni magam rázós helyzetekben. Sajnos az életemnek volt olyan szakasza, amikor ez tényleg létfontosságú volt, lőni is ezért tanultam meg. Mindezzel azonban nem volt szokásom dicsekedni, csak akkor fedtem fel, ha éppen úgy hozta a sors. - Ó, szerintem nem olyan nagy dolog. Engem általában inkább kikapcsol. Ha bármilyen tanácsra van szükséged, vagy csak egyszerűbb receptekre, zaklass miatta nyugodtan! – ajánlottam fel ismét a segítségemet. Ez legalább olyan dolog volt, amiben tényleg jó vagyok, neki pedig talán szüksége lett volna olykor egy kis útmutatásra ezen a téren. Ha már bármikor át tudtam ugrani a közelség miatt, akkor miért is ne tenném? A média szapulása remek időtöltésnek tűnt az út további részére, arra pedig bölcsen nem kérdeztem rá, hogy min jártak Norah gondolatai. Sejtettem, hogy nem túl vidám témán, mert az arcára volt írva. Ha szóvá nem is tettem, azért láttam a néhány pillanatnyi változást, és a visszatérést is onnan a ködös, sötét helyről, ami a fejében létezett. Talán majd legközelebb már megnyílik annyira, hogy ilyenkor is hangot adjon annak, amin agyalt. Most még nem kényszerítettem ki, az amúgy sem az én stílusom lett volna. Munka közben sem szoktam erőszakossá válni, ha valaki nem akar valamiről beszélni velem. - Igen, ez valószínűleg így lesz. Holly kemény és erős nő, még ha nem is tartja annak magát jelenleg. Én meg kicsit mégiscsak kívülálló vagyok, és ha ő el is gyengülne, majd én itt leszek bizonyos fajta visszatartó erőnek. – bólogattam, közben ráfordulva a kapubeállóra. Azért reméltem, hogy a nővérem tényleg nem fog teljesen kitérni a hitéből, ha elmesélem neki, hogy miféle kalandokban volt részem. Ha látja, hogy jól vagyok és nem esett semmi bajom, talán engedékenyebben fogja lereagálni a hallottakat. Ha nem, akkor majd jól összeveszünk, utána meg kibékülünk. Ez így szokott menni nálunk. - Szerintem, ha megszületik a baba, teljesen el is fogja felejteni a dolgot. Úgyis a picire fog koncentrálni, meg amúgy is le fogja kötni minden szabad percét, főleg az elején. Nem tartok attól, hogy ne jutnánk túl ezen, bár ő szerintem még nem hisz most ebben. – vélekedtem némi gondolkodás után. Aztán már mentem is, hogy előkerítsek egy üveg bort, amit alkalmasnak találtam a mai napra. Nem mondanám azt, hogy profi voltam a borok tekintetében, de mivel érdekelt a téma, ezért olykor utána olvastam, hogy mit érdemes megvenni. – Oké, azt megköszönném! Minden tipp jól jön. Gondoltam megkérdezem a saját orvosomat is, meg vannak ismerőseim a kórházban, de a már bevált nevek is jöhetnek. – bólintottam rá, ha már felajánlotta a segítségét. Jól esett, kedves nőnek találtam a legújabb szomszédomat. - Örülök, hogy ízlik. – azzal én már kortyoltam is egy újabbat. Tényleg finom volt és a félkész ebédhez is illett. Talán majd megjön az étvágya és mégiscsak kér majd belőle, ha befejeztem. Mert hát szándékomban állt ezt megtenni, mielőtt Holly befutna. – Rendben, majd ráfogjuk arra, hogy rendőri intézkedés volt. Majd igazolom, hogy nem ment át a brutalitás irányába, és akkor meg is van oldva az egész! – kuncogtam bele a poharamba, csípőmmel lazán dőlve a pultnak. Akaratlanul is magam elé képzeltem a jelenetet, és egyfajta elégedettség töltött el. Egyáltalán nem vagyok agresszív nő, de Charlienak tényleg kedvem lett volna lekeverni egy jó nagy pofont. Minimum. - Én úgy hiszem, hogy mindegyik kapcsolatba úgy kell belevágni, hogy abban bízol, ő lesz az igazi. Sokan nem mernek nyitni, nem merik elhinni, és ez megmérgezi az egészet. – láttam már ilyet. Nem egyet, nem is kettőt. – Addig kell kiélvezni, amíg minden oké. Csak az a baj, hogy sokszor a nehézségeket nem akarják manapság megoldani, hanem egyből válás lesz, vagy szakítás a vége. Régen még igyekeztek a problémára megoldást találni, de most inkább feladják az egészet. – ingattam a fejemet rosszallóan. - Te is az igazit keresed, mi? – mosolyogtam rá haloványan. Tudtam, hogy meghalt a férje, de nem akartam elszólni magam. – Én nem hiszek abban, hogy csak egy nagy szerelmünk van, maximum nem találkozunk mindegyikükkel. Én még egyikkel sem futottam össze, az is igaz… - derültem egy jót a saját „szerencsétlenségemen”.
em azért, hogy menőzzek, de küzdősportok terén igen jó vagyok. Nem azt mondom, hogy mindenkit simán elgyepálok, de azért nem vagyok egy könnyen lenyomható "gebe" se. -Naná.- kacsintok is egyet a válasz mellé, hiszen végül tényleg meghemperegtettem a pasast, aki beszólt és szerintem ki is vívtam magamnak a tiszteletet. Vagy épp ezek után annál jobban fog szemétkedni, mert megsértettem a férfiúi egoját? Majd kiderül. -Tudod, a férjem volt a nagy szakács kettőnk közül, én csak kukta voltam mindig, szóval nem is nagyon kellett megtanulnom főzni, de már most szükséges lenne. Lehet, hogy elmegyek valami főző tanfolyamra is vagy fene tudja.- vonok vállat röhögve, mert bár soha nem gondoltam, hogy az ilyen összejárós tanfolyamok, ahol nagy részt szingli nők múlatják az idejüket jók lehetnek, de talán a nagy változásban benne kell legyen az is, hogy olyasmit csináljak, amit sose tettem volna. Na azért a vadvízi evezést mondjuk inkább passzolnám, de egyszer még talán az is terítékre kerülhet. -Nem lesz ott semmi gond. Mázlija van, hogy ilyen húga van.- mosolyodok el és bár nem régóta ismerem Trisht, mégis így gondolom. Ez a rövid idő kellőképp megmutatta, milyen ember is ő, hiszen ki más tenné meg, hogy a szabadnapján önként elrobog a városba egy őrült miatt, aki le akar ugrani egy tetőről? A legtöbb doki nem azért doki, mert hú de szereti az embereket és segíteni akar rajtuk, hanem, mert jó pénzt kapnak és a felső rétegben élhetnek már szimplán a doktori megnevezés miatt. Trish viszont, ahogy én látom, szívvel lélekkel végzi a munkáját, amitől csak még szimpatikusabb, hiszen az a célja, hogy segítsen másoknak, ez pedig az összes foglalkozás legnemesebb része. -Most még biztos nagyon rossz neki, hiszen alapból már azt se lehet könnyű feldolgoznia, hogy valaki ilyen lazán eldobta őt magától a gyerekével együtt, de majd idővel rájön, hogy az ilyen ember nem is ér semmit. Még egy könnycseppet se érdemel.- nyilatkozok röviden immár a lakásban, ahol hamarosan meg is kapom a pohár boromat. Nem tudom, hogy szándékos-e vagy csak véletlen, de Trishnek sikerült remek bort választania, ami szerintem összefügghet a főző tudományával. Általában, akik a konyhában otthonosan mozognak, azt is tudják, hogy mely borok a legfinomabbak vagy, hogy melyik ételhez melyik passzol. Ez a bor pedig a mai naphoz és a beszélgetésünkhöz is illik. Kicsit megédesíti ezt a nehézkes napot. -Rendben. Hétfőn kicsit kikérdezem a kollégákat, aztán, ha összefutunk, átadom az infókat. Csak nehogy aztán azt gondolják majd, hogy én vagyok terhes...- nevetem el magam, de valójában benne van a pakliban, hogy ilyesmire gondoljanak majd, mert hiába mondja az ember egy ilyen kérdésnél, hogy egy ismerősömnek kell orvos, úgyis mindenki azt fogja gondolni, hogy szimplán nem akarom elárulni, hogy rólam van szó. Majd megy a pletyka, hogy vajon kivel kavarok és ki az, aki már most felcsinált, de igazság szerint nem érdekel. Elejétől fogva pletykálnak rólam, hogy vajon mit csesztem el Bostonban, ami miatt áthelyeztek vagy, hogy mi lett a férjemmel, hiszen a papíromon rajta van, hogy örvegy vagyok. Hát miért is ne lenne rajta? Szóval, kész celeb vagyok -remélem már, csak voltam- az őrsön, de ez sose érdekelt annyira, hogy tele sírjam miatta esténként a párnámat. -Csak nyomunk a kezébe egy fegyvert és megmondjuk, hogy önvédelemből rúgtuk szét a seggét, meg törtük el az orrát és hasonlók. Meg lehet ezt oldani, csak okosan. Na jó, ez csak vicc volt...- röhögök és persze tényleg, csak viccelek. Sose éltem még vissza azzal, hogy rendőr vagyok és tudom, hogy a nyomozásoknak mi a menete, mire kell figyelni vagy hogyan kell végre hajtani egy tökéletes bűntényt, de tény, hogy sokszor előfordult már ilyesmi. Velem nem fog. Ha szét is rúgnám annak a pasasnak a seggét, bevallanám, hogy azért tettem, mert egy rohadék és, mert megérdemelte. -Igen. Én is azt vallom, hogy mindenki megérdemel egy tiszta lapot, de sokan magukkal viszik az előző kapcsolatokban szerzett sebeket, azt hiszik, hogy újra meg fog ismétlődni minden és, már alapból úgy állnak a másikhoz, hogy azt várják, mikor történik meg, amitől félnek. Sajnos, én is láttam pár ilyet az ismerőseim körében, szóval én nem akarok bele esni ebbe a csapdába semmiképp.- okoskodok, mintha valami nagy bölcs lennék, de attól még tényleg így is gondolom. Nem azt mondom, hogy hatalmas tapasztalatok vannak a hátam mögött, de láttam már egyet s mást, ami meghatározza, miről, hogyan vélekedjek. Okos ember pedig más hibájából tanul. -Ha nem is mondod ki tudom, hogy tudsz a volt férjemről, szóval nem kell óvatoskodnod. Hidd el, már beletörődtem és elfogadtam, ami történt.- mosolyodok el gyengéden, mert ugye nem bántani akarom, csak tényleg nem szeretném, ha itt félve kerülgetné a témát. Ma már azon a szinten vagyok, hogy tudok róla beszélni. Fél évvel ezelőtt még nem ment volna. -Nos, nekem ő volt az egyik igazi, ez biztos, de én is úgy hiszem, hogy több is lehet életünkben. Na és persze ott a másik eset, mikor az elején még nem biztos, hogy az igazi van mellettünk, de aztán összecsiszolódik a párocska és rádöbben mindkettő, hogy meg van az, akivel lehet tervezni, alapozni és élni.- mosolygok továbbra is, mert bár a szerelmi életem romokban hever és elvesztettem a férjemet, nem gondolom úgy, hogy innentől kezdve be kellene zárkóznom és elásni magam, hogy aztán majd macskás öregasszony legyek, akit mindenki bolondnak hisz. Nem ugranék most fejest egy komoly kapcsolatba, ez tény, de tudom, hogy lesz még esélyem arra, hogy újra megtaláljam a magam boldogságát. Csak ott lennének az én félelmeim is, hogy majd azt is elveszítem a saját hibámból. -Egész biztos vagy ebben? Lehet, hogy összefutottál vele, csak még nem volt egyikőtök sem kész a dologra. Rengetegszer hallottam olyan történetet, ahol nem működött a dolog, aztán eltelt pár év, újra megpróbálták és tökéletes volt minden. Az embernek el kell jutnia egy szintre, hogy kész legyen a nagy Ő-re. Legalábbis, ez az én véleményem.- vakarászom mosolyogva a poharam, amiről most ő biztos azt gondolja, hogy egy pótcselekvés, de szimplán, csak zavarban vagyok, hogy a nagy szerelemről beszélgetünk, mikor jelenleg egyikőnknek sincs senkije. Más lenne a helyzet, ha lenne és azt veséznénk ki, mik a problémák. Vagy épp ez a jó, ha az ember már előre letisztázza magában ezeket a dolgokat? Na és, ha aztán meg teljesen másképp alakul minden? -Most sincs senki, aki tetszik?- kíváncsiskodok finoman és bár lehet, hogy ma már kérdeztem vagy utaltam finoman a témára, akkor viszont még nem volt közös halál közeli élményünk.
- Az nagyon jó ötlet szerintem! – én tényleg őszintén támogattam volna benne, hiszen remek dolog, hogy egyáltalán eszébe jutott egy ilyen. Nem gondoltam volna. – Mindenképpen menj el egy ilyenre, mert kapcsolatépítésre is tökéletes, meg legalább nem ülsz otthon, vagy az őrsön mindig. Muszáj kimozdulnod! – biztattam tovább. Ha már nem szeretné, hogy én adjak némi továbbképzést neki ezen a területen, akkor hagynia kellett, hogy más tegye meg helyettem. Akárki csinálja, előnyös lesz a lelkiállapotának tekintetében. Csak mosolyogtam a kimondott dicséreten, mert hát kár lett volna tagadnom, hogy nagyon is jól estek a kedves szavak. Szerettem volna tényleg jó testvére lenni Hollynak, és a bajban is mellette állni, mert szigorúan véve ez volt a dolgom. Mindig ott voltam neki, ahogyan ő is nekem. Még olyankor is, amikor távol laktunk egymástól az utóbbi néhány évben. Muszáj volt elkezdeni az életünket, de az a kapocs nem lazulhatott meg soha. Szükségem volt rá nekem is, még ha jelenleg nem is annyira, vagy olyan szinten, mint neki rám. - Szerintem most is tudja ő ezt, de szerette azt a tökfejet, és különben sem olyan egyszerű átlendülni ezen. Attól még, hogy az agya tudja ezt, a szíve még nem képes olyan könnyedén túllépni ezen a csalódáson. De én nem is sürgetem, inkább arra biztattam, hogy nyugodtan nézzen szembe vele, sajnálja magát, és később jobb lesz. – fejtegettem ki ezzel kapcsolatos véleményemet. Egyébként egyáltalán nem éreztem rosszul magam azért, mert kibeszéltem egy kicsit a nővéremet. Idővel úgyis fel fogják neki tenni a szokásos kérdést, hogy hol van a gyerek apja. Valamit mondania kell majd olyankor is, így meg legalább megkíméltem plusz egy ilyen kellemetlen körtől. - Hát, ha azt is gondolják, néhány hónapon belül biztosan kiderül, hogy igazat mondtál. Addig meg lehetsz a kedvenc céltáblájuk! – mosolyogtam rá, bár nem gondoltam komolyan. Nem kívántam neki ilyesmit. – De egyébként tényleg nem muszáj, ha aztán kellemetlen helyzetbe kerülsz miatta! – szögeztem le ismét, mert értékeltem a segítő szándékot, de én is meg tudtam szerezni az információkat, ha szükségem volt rá. Nem hiányzott szerintem még pluszba neki egy ilyen ostobaság is. - Egyébként nem hiszem, hogy feljelentene minket testi sértésért, ha valami csoda folytán felbukkanna itt a küszöbömön. – böktem fejemmel a bejárati ajtó irányába. – Nagyon jól tudja ő, hogy elbaltázta, és megérdemelné. Legalábbis szerintem ennyire nem lehet ostoba, főleg, hogy tudja, hogy hol dolgozom. – ingattam a fejemet rosszallóan. Nagyon mérges voltam Charliera, és ezt nem is rejtettem véka alá egy percig sem. – Nem akarok megérzésekre, meg vonzásra hagyatkozni, de valamilyen szinten hiszek abban, hogy minden hozzáállás kérdése. Ha valaki várja, hogy baj történjen, akkor az előbb-utóbb meg is történik. Ki van rá hegyezve, és szinte vonzza az olyan helyzeteket, amikor a saját igazára kereshet bizonyítékot. – én próbáltam nem így élni. Nem csak a párkapcsolatok terén, hanem úgy általánosságban az életben. - Oké, de gondoltam nincs jogom szóba hozni, amíg nem mondod magadtól. – kicsit zavarba jöttem, amiért lebuktam, de hát ez van. Nem tűnt úgy, mint aki mérges lenne rám emiatt. – De egyébként tényleg tudtam, mikor felvettek hozzánk, volt a kezemben az aktád. Általában minden új embert én is átellenőrzöm, de nem akartam ezzel nyitni az ismeretséget. – ettől függetlenül mégiscsak kijött rá a szó már most, az első alkalommal. Bár tény, hogy kicsit más szintre lépett a kapcsolatunk egyből a közös munka miatt, amiben ma részünk volt. - Azért örülök neki, hogy így állsz ehhez hozzá! – komolyan is gondoltam, mert sokan tényleg teljesen elzárkóznak egy ilyen veszteség után, de ennyire fiatalon nem szabad máris feladni. – Ó, szerintem nem! – ráztam a fejem nevetve. – Bár ki tudja, lehet még neked lesz igazad. – ismertem be némi gondolkodás után. – Még összefuthatok újra valami régi ismerőssel, sohasem lehet tudni. – én meg ettől a lehetőségtől nem zárkóztam el, ha már itt tartottunk. - Nem, nem igazán. – vontam meg a vállaimat. – A múltkor volt egy rövidebb kalandom egy jó fej orvossal, de az csak futó dolog volt. – nem szégyelltem, néha megesik az ilyesmi. – Az őrsön meg nem akarok senkivel kezdeni semmibe, bár nem tagadom, hogy van egy-két igazán helyes fickó ott is. – vigyorodtam el. Természetesen egyből Rick ugrott be, mert amilyen kiborító volt vele dolgozni, annyira vonzó volt a megjelenése. – Lehet be kéne fizetnünk egy olyan villámrandis programra! – vigyorogtam szélesen Norahra. – Biztosan vicces lenne! – már csak poénból is belementem volna, csak valószínűleg előjönne a pszichiáter-énem egy ilyennél is, és hamarabb átlátnék egy emberen, mint ahogy ő kettőt pisloghatna. Közben folytattam az ebéd készítését, mert feltett szándékom volt most már tényleg marasztalni őt is. - Kérsz egy kis sajtot a bor mellé? - jutott hirtelen eszembe.
alóban én is úgy érzem, hogy jót tenne nekem egy ilyen főzős csoport, már csak amiatt is, hogy legalább nem csak az őrsről lennének ismerőseim. Kicsit lohasztó a gondolat, hogy a munkahelyemen kívül nem is igazán ismerek semmit, bár ebbe a körbe nem vonnám bele Trish-t, akit bár szintén láthatok még az őrsön, konkrétan nem onnan ismerem. Az csak a véletlen műve, hogy pont a szomszédomban lakik, ráadásul nem is a zsaru kategóriába tartozik, szóval én mindenképp örülök az ismeretségnek. Rendes nőnek tűnik ő is, meg a nővére is így látatlanban és remélem, lesz alkalmam megismerni. -Menni fogok, aztán a tanult recepteket majd átadom neked is.- kacsintok egyet nevetve és persze eszem ágában sincs ettől még lerázni Trisht. Szeretnék vele is lógni majd időnként, de nem pióca módon, csak olyan normális emberi kapcsolat szinten, mint egy jó barátnővel. -Igazság szerint, még bármi megtörténhet. Lehet, hogy a pasas össze szedi a tökeit és rájön, hogy mekkora hibát követett el, aztán visszakönyörgi magát.- magyarázok úgy, mintha bármi közöm lenne hozzá, de sajnos a véleményemet nem mindig tudom magamban tartani. Meg aztán, most olyan jól elbeszélgetünk erről is, hogy miért is ne mondanám el, mit gondolok? Ha itt lenne Trish nővére, akkor már persze nem játszanám itt az okostojást, mert fogalmam sincs róla, min mehet most keresztül. Mindenkinek meg van a maga keresztje, nem véletlenül mondják. -Hidd el, cseppet sem érdekel, mit gondolnak rólam. Az első pár hétben sem érdekelt, mikor én voltam az új szenzáció és mindenki azt találgatta, hogy miért lettem ide áthelyezve. Hidd el, voltak elég durva pletykák, amik azt bizonyítják, hogy az ember képzelete határtalan. Meg a hülyesége is...- mondom ki a nagy igazságot szemet forgatva, de végig vigyorgok. Tényleg sosem érdekelt túlzottan, mit gondolnak rólam. Sőt. Néha még élvezem is, mikor a munkatársaim azon törik a kis agyukat, amiről soha nem fognak biztos forrásból tudni. Erőlködjenek csak, ha annyira ráérnek. -Hát, akárhogy is lesz, kíváncsi vagyok, hogyan fog alakulni a dolog és őszintén remélem, hogy ez a Charlie bebizonyítja, hogy nem is akkora seggfej, mint amilyennek most tűnik.- és ezt teljesen őszintén mondom. Mégis csak az lenne a legjobb Hollynak is, ha a férfi, akit szeret, mellette van végig, amíg a közös gyereküket várja. Hiszen, a terhesség arról szólna legfőképp, nem arról, hogy az ember idegeskedik, stresszel és átrendezi az életét, mert kénytelen a húgához költözni. Persze, Trishnek ezzel semmi gondja, ebben biztos vagyok, hiszen láthatóan nagyon jó testvérek, de mégis csak az lenne a tökéletes idill, ha a gyerek apja ott lenne, ahol a helye van. -Na igen. Ha valaki negatív beállítottságú, akkor úgyis negatívnak fog látni mindent és még abból is hatalmas gondot csinál, amiből egy pozitív szemléletű ember nem csinálna. Kákán is csomót ugyebár, és valóban. Én is úgy látom, hogy azzal, aki fél, előbb megtörténik a baj.- filozofálgatok nagy okosan újdonsült barátnőmmel, ha ilyen témákat is neki álltunk boncolgatni, amit én nagyon élvezek. Főleg, ha társaságom is van hozzá, mert máskülönben egyedül szoktam ilyesmiken töprengni, mikor már nincs agyam a melóval foglalkozni. Érdekes módon, az ilyen dolgokra olyankor is marad erőm. -Ugyan! Tényleg túl tettem már magam a dolgon. Persze, mindig fájni fog és örök veszteség marad, de már tudok róla beszélni. Eleinte rossz volt. Akárki rám nézett azt éreztem, hogy biztos arra gondol, hogy özvegy lettem és borzasztóan sajnál, de már túl jutottam ezen.- biztosítom róla, hogy tényleg nem gond a téma, mikor szóba kerül az özvegységem. Na jó, ha egy egész estét kellene róla beszélnem, akkor már biztos frusztrálna -mint minden más téma is-, de így már tényleg nem akaszt ki, nem török ki hiszti rohamban, nem zuhanok mély depresszióba és úgy általában, nem érzem úgy, hogy az életem értelmetlen és felesleges. Mert volt idő, mikor így éreztem... -Tudod, ezért állok úgy mindig az élethez, hogy bármi megtörténhet. Láttam már olyan párt, akik eleinte meg akarták ölni egymást, aztán meg már nem tudtak volna egymás nélkül élni.- nevettem el magam, ahogy felidéztem róluk az emlékeimet, mert ráadásul igen közeli barátok voltak. Még az egyetemes korszakomban egy társaságban voltunk, mindig kóstolgatták egymást, aztán meg úgy összegabalyodtak, hogy szerintem azóta se váltak szét, bár szégyen szemre, ezt már most nem tudom. Nem beszéltem egyikkel sem egy ideje. -Nahát. Miféle orvos? Nekem is kell egy olyan doki.- kuncogok, miközben kortyolok is egy nagyot a boromból, ha már ilyen sokat dumáltam. Nem tudom, hogy érte el Trish, de rekordot döntök lassan a szövegeléssel, pedig én nem szoktam ilyen lenni. Lehet, a bor hatása? -Nem beszélve az apró tényről, hogy egyenruhások. A nők valamiért tényleg buknak erre.- csóválom meg a fejem értetlenül, mert még én magam is ilyen vagyok, holott számomra nem kellene olyan izgatónak tűnnie egy egyenruhás pasinak, hiszen azok közt vagyok egész nap. -Villámrandi? Na nee... az már tényleg nagyon durva lenne, ha egy olyan helyen kellene pasit találnunk.- nevetem el magam jó hangosan, mert még az elképzelés is röhejes, hogy Trish és én ilyesmit csináljunk. Legalábbis, én magamat nem tudom elképzelni hasonló helyen. -Ráadásul, képtelen lennék elhinni, hogy normális pasi villámrandikon keres magának nőt. Nem tudom. Talán, egyszer kipróbáljuk, hogy röhögjünk egy jót.- játszadozok el a gondolattal még egy picit, hogy a gong szóra párt cserélnénk, ücsörögnénk valami kis asztalkánál idegen idiótákkal és próbálnánk jó képet vágni még azokhoz is, akiken azonnal látnánk, hogy nem az esetünk. -Nem, köszi. Inkább, csak a borra koncentrálok.- utasítom vissza a sajtos ajánlatot, de aztán vissza is kanyarodok gondolatban a pasis témára. Pontosabban, az őrsön belüli jó pasik témára. -Na és, ha az őrsön belül lehetne szemezgetni... ki az, aki szerinted ott jó pasi?- kérdezem kíváncsian, mert hát nekem is van egy ízlésem, meg Trishnek is, de őszintén érdekel, miféle kaliberek tetszenek neki. Hátha egyszer találkozok egy pasassal, aki pont az ő esete.
- Ó, az nagyszerű lenne! Imádom az új recepteket! – vallottam be, mert hát tényleg azok voltak a gyengéim. Szerettem főzni, engem az kapcsolt ki. Ha hobbinak nem is nevezném, azért elég jó kis szórakozás volt, ráadásul az én esetemben tökéletes volt a kifejezés rá, hogy kellemest a hasznossal kevertem. Hiszen ennie mindenkinek kell, Hollyra meg most már pláne oda kellett figyelnem. Hajlamos lett volna szerintem nem eleget enni, vagy nem megfelelően, de ha elé teszem, akkor úgyis kénytelen lesz megenni. Napközben nem figyelhettem oda rá, de azért próbálkoztam. - Lehet, de eddig se híre, se hamva. Ha előkerül, akkor nagyon meg fogok lepődni, az biztos. Nem tudom mennyi az esélye ezekben az esetekben, hogy a delikvens meggondolja magát… - sóhajtottam őszinte tanácstalansággal. Azért valahol örültem volna, ha Charlie előkerül, bármennyire haragudtam is rá. De ez szerintem természetes ebben a helyzetben, hiszen annak a gyereknek kellett egy apa. Lehet, hogy nem lenne a legjobb számára, de akkor is valamiféle apa lenne, egy férfi az életében. És legalább Holly sem érezné magát annyira egyedül. - Tudod, ami új nekik, az mindig izgalmas, és ami ismeretlen, azt mindig jó inkább kitalálni, és támadni. – ráztam meg rosszallóan a fejem. – Egyébként senkinek semmi köze ahhoz, hogy miért helyeztek át, csak ha te be akarsz avatni valakit. Jól teszed, hogy nem foglalkozol velük. Előbb-utóbb lesz majd másik új ember, akire rászállhatnak. Az emberi természet néha borzalmas. – én már csak tudom, hiszen ezzel foglalkoztam. Számtalan különös és furcsa eset ment már át a kezem alatt, és nem mindig rendőrökkel foglalkoztam. Egy ideig az egyik börtönben dolgoztam, de az csupán néhány hónap volt, a kórházi munkám után. Ezt követően kerültem át az őrsre. - Akkor ebben egyetértünk! – nyugtáztam mosolyogva, a komolyabb téma ellenére is. – Megértem, az emberek nagy többsége nem szereti, ha szánakoznak rajta, mikor baja van. Persze nem mondom, hogy nincsenek kivételek, mert ugyebár ott van az a réteg is, aki szereti sajnáltatni magát, és előadja úton-útfélen, hogy milyen rossz történt vele, és számít mások részvétjére. De az átlag nem teregeti ki, hogy aztán ugyanazokat a dolgokat hallgassa meg újra, és újra. Elhiszem, hogy nem lehetett könnyű túllépni rajta, de örülök, hogy sikerült! – mondtam őszintén. Ha nem így lenne, most szívesen nyújtanék szakmailag is segítő kezet, de hát a főnöke sem utalta be hozzám, tehát tényleg alkalmas volt a munkára a vesztesége ellenére is. - Előfordul. – bólogattam elgondolkozva. – Vannak megosztó személyiségek, akiket vagy csak nagyon szeretni lehet, vagy nagyon utálni. Utóbbiból persze még kialakulhat más is, hiszen nem sok választja el a szerelmet és a gyűlöletet, mind a kettő nagyon erős érzelem. – okoskodtam kicsit, közben fürgén járt a kezem, hogy minél előbb készen legyek és Norah-val foglalkozhassak száz százalékosan. – Szükséged van netán egy neurológusra? – vigyorogtam rá. – Egyébként elég jó fej, bár egy kicsit öntelt, de melyik orvos nem az? – forgattam a szemeimet, mert ezt bizony Jake-kel is megbeszéltem már az első találkozásunk alkalmával. - Igen, ezzel mélyen egyetértek. Nekem is bejönnek. – vigyorodtam el szélesen, elmélázva az egyenruhát viselő férfiakon. – Szerintem nagyon jó kis kaland lenne, és tágítanánk a határainkat. – magyaráztam, egészen fellelkesülve a hirtelen jött ötletemen. Pedig először csak viccnek szántam. – Benne vagyok! Amúgy meg, az is lehet, hogy fogadásból megy el. Vagy kíváncsiságból, sosem lehet tudni. Akár annyira ki is ábrándulhat a nőkből, hogy így próbálkozik, hátha talál normális párt. – soroltam az eshetőségeket, amiért én is akár ehhez a módszerhez folyamodnék. Ugyanez fennállhatott egy férfi esetében is. - Jól van! – vontam meg könnyedén a vállaimat, én aztán nem fogok erőltetni semmit. – Vannak néhányan. – ismertem be, újabb mosollyal. – Willoughby egyébként nagyon helyes pasas, de borzalmas a természete. Nem tudom, hogy ismered-e… - ingattam a fejemet. – A múltkor megpróbált rávenni, hogy vacsorázzak vele. – már a gondolattól nevethetnékem támadt újból, de hát megmondtam neki, hogy ez nem lehetséges. Úgyis csak trükk lenne az egész, ahogy ismertem. Gondolatmenetemet a telefonom ütemes rezgése szakította félbe, mire lopva ránéztem a kijelzőre. – Ó, Holly írt. Úton van haza, de szerintem még nem sejt semmit. Szerencsére… - szusszantam egyet. Majd ezután…
zt hiszem, sikerült olyasmit kitalálnom magamnak, amiből még hasznom is lehet és, akár Trishnek is tudok vele segíteni. Ahogy látom jól meg van a konyhában és még szeret is főzőcskézni, úgyhogy most már biztos, hogy majd meglepem pár recepttel. Hála az égnek, a memóriám elég jó, így aztán, ha elmegyek ilyen főzőcskés tanfolyamra és elkészítek ott valamit, arra tökéletesen emlékezni fogok. Utána persze párszor még meg kell főznöm ugyanazt, hogy igazán benne maradjon a buksimban, de ez már nem jelenthet majd gondot. -Majd az idő választ ad mindenre.- mosolygok nagy bölcsen és néha még én is meglepődök, milyen okosakat tudok szólni, de jelen esetben sok mindent nem tudnak tenni, csak várni. Ha visszatér, az szerintem remek lesz és bár benne marad Trish nővérében a félsz, hogy talán újra lelép majd, ha a pasinak van egy kis esze, biztosítani fogja róla többször is, hogy nem lesz így. Remélem, hogy minden rendbe jön majd velük, mert bár nem ismerem még Hollyt, de úgy érzem, hogy megérdemli a boldogságot. -Igen, én is ezzel nyugtattam magam, hogy ez nem ellenem szólt, csak épp én voltam a szenzáció. Majd jön valaki új megint, aztán ennyi lesz az érdeklődés.- vigyorgok, miközben legyintek is egyet, mert valóban, elejétől kezdve így álltam az egészhez. Mit érdekelt engem, hogy az egész őrsön azzal voltak elfoglalva, hogy ki vagyok és miért vagyok itt? A munkámra koncentráltam és, hogy megmutassam nekik, nem vagyok zöldfülű. -Igen. Nem volt könnyű, de sikerült. Mostanra elfogadtam és tovább léptem, hiszen vár a jövőm.- mosolygok szelíden, közben a poharamra pillantok és elgondolkozok picit. Ilyenkor mindig megjelenik előttem a férjem arca és tudom, hogy ő is azt kérné tőlem, hogy legyek újra boldog. Szóval, azon leszek, hogy ez sikerüljön. -Érdekes dolog ez a szerelem, annyi szent.- mélázok el kicsit rajta, hogy is kezdődött az én nagy szerelmem és hát arról se mondtam volna meg, hogy ez lesz belőle. Igazság szerint, ha eszembe jut az eleje, mindig arra gondolok, hogy a férjem még élne, ha nem jövök vele össze. Vagy lehet, hogy akkor is ez lett volna a sorsa, csak nem mellettem éri utol a végzet? Ezt már sose fogom megtudni. -Áh, nem bírom az orvosokat.- rázom meg a fejem, ahogy eszembe jut, milyen sok esetben volt, hogy már a plafonon voltam tőlük, mert olyan stílusban tudják előadni a dolgaikat, mintha ők lennének a jó Isten. Nem bírom a beképzelt embereket, épp ezért el is kerülöm őket. Az a biztos. -Na, egy vakrandin mondjuk egyenruhás férfiak szerintem pont nincsenek, de biztos izgalmas lehet elmenni egy ilyen helyre. És elég röhejes is, de ez már mellékes.- gondolok bele jobban, milyen is lehet egy vakrandin ücsörögni és meghatározott ideig beszélgetni különböző személyekkel, akik tán első pillanattól kezdve nem szimpatikusak, mégis köteles az ember beszélni velük. Nem biztos, hogy ez a része olyan jó a dolognak, ahogy az sem, hogy ugyanúgy azzal is, csak x percet lehet beszélgetni, aki viszont nagyon szimpatikus. -Willoughby...- morfondírozok kicsit és próbálok fizimiskát társítani a névhez, majd amikor beugrik a pasi arca, elkerekednek szemeim és elvigyorodok. -Nocsak, nocsak. Igazán jó ízlésed van Trish. Az a pasi olyan, mint valami kalandregény főhőse. Szexi és borzalmas a stílusa.- nevetek fel hangosan, de ennek ellenére szorítok nekik, mert szerintem passzolnának. Trish nyugodtsága és a nyomozó hevessége biztos, hogy nagyon jó kombináció lenne. Mindketten hatnának a másikra kicsit. -Én szurkolok.- kacsintok egyet, majd eltüntetem a borom a poharamból és az órára pillantok. Annak ellenére, hogy nagyon élvezem Trish társaságát, lassan indulnom kellene hazafelé és mit ad Isten, ekkor ír Holly is, hogy hazafelé tart. -Na akkor én meg megragadom az alkalmat, hogy lelépjek. Nem akarok útban lenni, mikor elmeséled neki a mai eseményeket, szóval... majd még beszélünk Trish.- teszem le mosolyogva az üres poharamat, majd elindulok az ajtó felé. -Csináld csak a vacsit, azt hiszem, kitalálok egyedül is.- intek neki nevetve és biztosítom róla, hogy nyugodtan csinálhatja a főzést, nem akarom én megzavarni benne, mert hát lassan jön egy éhes nővér, aki minden bizonnyal ki is fog akadni azon, ami ma történt. Remélem, azért büszke is lesz a húgára, hogy olyan remekül teljesített ma és megmentett egy életet. Hazáig -mintha ez olyan nagy táv lenne- zsebre dugott kézzel, vigyorogva ballagtam, mert reményeim szerint, ma sikerült találni egy igazán jó barátot.
- Persze, hogy nem ellened szól! Bár nem tudom, hogy mennyire vagy közvetlen, vagy barátságos velük. Sokan úgy vélekednek, hogy a munkahelyre nem barátkozni mennek, ott csak kollégák vannak. – magyaráztam, megvonva a vállaimat. – De ha nem nyitsz annyira feléjük, akkor ők sem fognak később sem. De biztos fog jönni új szenzáció, mert mindig van vándorlás. Ez elkerülhetetlen. Vagy majd kiderül valakiről valami, és bumm, megvan az újabb pletykaalap. – mosolyodtam el a végére, mert az őrs sem volt kivétel ilyen szempontból az átlagos munkahelyekhez képest. - Én úgy igazán még sosem voltam szerelmes. Ez ennyi idősen talán ciki, de csak fellángolások voltak. Talán jobb is így, és ha tényleg találkozok valakivel, aki az egyik Igazi a számomra, akkor eljön a mindent elsöprő érzés is. – én ugyanis nem zárkóztam el ennek lehetőségétől, ahogyan azt sem tagadtam, hogy létezhet ilyesmi. Egészen egyszerűen én még nem ismertem, de ami késik, az nem múlik. Szokták legalábbis ezt mondani az okosok. - Pedig ők is csak emberek. Általában, még ha ezt ők maguk nem is feltétlenül gondolják így, az isten-komplexusukkal. – nevettem el magam, megrázva a fejemet. Szerintem szimpatikus lett volna neki Jake, ha találkozik vele, de erre nem volt túl sok esély. Azt sem tudtam, hogy én fogok-e még valaha, hacsak nem véletlenül egy boltban, vagy esetleg a kórházban, ha arra van dolgom. De reméltem, hogy a közeljövőben nem lesz semmi szörnyűség, amiért be kellene oda tennem a lábam, kivéve Holly ultrahangjai, meg vizsgálatai. Amiken természetesen mindennek rendben kellett mennie. - Néha üdítő a változatosság. Egész nap egyenruhásokat bámulunk… - kuncogtam jókedvűen, történetesen Norah is közéjük tartozott, ha szigorúan vettük, csak természetesen nem férfi volt. – Na, majd meglátjuk! Még lehet, hogy rá foglak venni arra, hogy elmenjünk egy ilyenre! Egy kis péntek esti kikapcsolódás. – győzködtem tovább, bár már csak azért csináltam, hogy tovább feszítsem azt a bizonyos húrt. Kíváncsi voltam, meddig hiszi azt, hogy teljesen komolyan beszélek a témával kapcsolatban. - Nekem ne mutasd be, minden héten egy órát vagyok kénytelen vele tölteni! – forgattam a szemeimet. – Egyébként tényleg olyan, mintha kisétált volna valami westernből. – jobban belegondolva el is tudtam őt képzelni lóháton, vagy egy bikát meglovagolva. – De a természete borzalmas, és különben is a páciensem, úgyhogy ezzel el is jutottunk a dolog végére, még mielőtt elkezdődött volna. – zártam le gyorsan a témát, még mielőtt itt nagyon beleélné magát nekem. Semmi olyan nem lesz köztünk, és kész. Pont. Amúgy is balhés alak, még ha úgy is tud rám nézni, hogy attól felgyorsul a szívem. - Nem lennél útban, legalább lelki támaszt nyújtanál a bajban! – játszottam rá kicsit a kétségbeesett szerepére, de végül sóhajtottam egyet, némi bólintással együtt. – Jól van, de azért kikísérlek! – ragaszkodtam hozzá, ha már láthatóan nem tudtam őt marasztalni. – Vigyázz magadra, Norah! Ha előbb nem, akkor hétfőn találkozunk, a vallomásommal együtt! – barátságosan megsimítottam a karját búcsúzásképpen.
// Én is köszönöm, nagyon élveztem!!! a kezdőm pedig megy is hamarosan! //
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Kezdőlap 
Tárgy: Nappali (Calhoun ház)
haladok a kövihez :3 //
//
