Az egész nagyon könnyednek indult. Szép és csinos és hát miért is ne?! Nem mondhatni, hogy gyakran kerülök ilyen vagy akár ehhez hasonló helyzetbe, de emberből vagyok én is és.. ...és jelen helyzetben egy címeres ökör is. Ismerem már egy ideje, abban az étkezdében dolgozik, ahová mindennap betérünk ebédért a nap különböző pontjain, amikor éppen két hívás között belefér. Jó ideje flörtölt is, de nem vettem komolyan vagy nem komolyabban egy bizonyos szintnél. Egészen máig. Addig a pontig, amíg zárás után egyszer csak valahogy egymásba gabalyodtunk. Ma egyébként nem dolgoztam volna, normál esetben nem. Craiget viszont ledöntötte az influenza és berendeltek helyettesíteni. Jobb lett volna, ha inkább én is otthon maradok.. Bailey nincs itthon, a lakás üres, leszámítva az elme roggyant macskámat, így pedig az időzítés is mondhatni, hogy tökéletes, ha a végkifejlet egészen máshová vezetett volna. Tényleg olyan könnyednek és lazának indult. Aztán… Aztán a kis játékból baleset lett. A levetett öv az egyenruháról, valahol a padlón végezte, úgy bő két lépésnyi távolságra az ágytól, a bilincs meg a lányka ujjai között végül kérésére a kezén is ...részben. Azzal viszont a fene se számolt, hogy útközben eszébe jut viszonozni is a dolgot és mivel sokkal inkább vele voltam elfoglalva, semmint a fémkarpereccel, így már csak akkor eszméltem fel, amikor a zár hangosan kattanva ejtette foglyul az én csuklómat is. A lánc meg persze át lett fűzve a keret fejtámláján, hogy véletlenül se tudjunk innen sehová se menni. ...és ha ez még nem volna elég, a kulcsok és a mobilom is az övemben vannak. Jóóó messze innen. Kigombolt blúzú partnerem a táskáját ellenben az ágyneműn hányta el a belépés után, így legalább az ő telefonja elérhető közelségben. A probléma csak az, hogy minden szám a sajátomban van elmentve, nem szoktam memorizálni senkiét, mert nincs rá szükségem. Eddig nem volt. Kénytelen-kelletlen a megnyugtatása után, jobb ötlet híján a 911-et tárcsázom és kifejezetten Clara Fieldst kérem. A diszpécser csajt a munka miatt ismerem és benne legalább bízom annyira, hogy tudom, félinformációkból is megteszi majd, amire kérni szándékozom. - 911, itt Clara Fields, milyen vészhelyzetben van? - Clara, itt Elliott Davenport őrmester. – míg az ő hangja a megszokott, addig az enyém nem feltétlenül. - Elliott? Miben segíthetek? Jól vagy? - Igen, jól, csak, történt velem egy kis baleset itthon és.. – a mondatot nem engedi befejezni. - Küldöm a segítséget, mire van szükséged? - Ne-ne-ne, ne küldj ki senkit, illetve ne az ügyeletben lévőket. Nem vagyok életveszélyben, de a telefonom nincs nálam, szóval kell egy kis segítség. Ez most inkább egy privát hívás, semmint igazán hivatalos. – tudom, hogy ez nagyon nem szabályos és, hogy marha nagy szívesség, de legalább ennyi haszna legyen ezer évben egyszer annak, ahol dolgozom, ha már így jártam… - Persze, rendben. Hogyan segítsek? - áldja az ég, hogy így belement. - Hívd fel kérlek Dwayne A. Harper őrmestert, a számát le tudod kérni a rendszerből és kérd meg a kedvemért, hogy jöjjön ki a lakásomhoz, egyedül. Az ajtó nyitva lesz. A kapukód lent pedig a következő, amivel be tud jönni az épületbe; – kétszer elismétlem egymás után a számsort, hogy tuti legyen. - Küldöm. ...de biztosan jól vagy? - Jól. ..és köszönöm! – egy rövid nem tesz semmit után bontom a vonalat. Innentől kezdve már nincs más hátra, mint várni. ..de legalább nem kis gatyában vagyok. Na az végképp a föld alá süllyedős helyzet lenne...
A hajnali kezdésű műszakokat kifejezetten kedveltem régen, mert az emberek jó részt ilyenkor alszanak és kisebb az esélye az értelmetlen, bullshit eseteknek, amikor a kiszabható bírsággal is pofán csaphatnánk az idiótákat, akik a magánéleti gondjaik megoldásához rendőri segítséget kérnek. Ezt leszámítva nem éreztem nagy különbséget, ha a többivel kellett összehasonlítani. Valami szarság mindegyikben van, amitől az adott műszak kiemelkedik. Vagy a reggeli ébredéssel járó káosz, vagy a napközbeni forgalom, vagy az esti keménykedések. A jelenlegi élethelyzetemben viszont ez a legkevésbé kedvelt időszak és nem amiatt, mert vissza kell rázódnom a változó munkarendbe a hosszú táppénzellátás után, sokkal inkább amiatt, mert nehezen egyeztetem össze az otthoniakkal. Legyek ott, de ne hullaként, ha húzós is volt a műszak, valamiként igazodjak a napi menetrendhez – nem megy egyszerűen, nem úgy, mint szeretném. ..és főleg nem, ha a régóta várt alvás tervezetét is keresztül húzzák. A hívás fogadását kisebb morgás előzte meg, végül szárazon szóltam bele, csak mondjad jelleggel. A számkijelzésre nem figyeltem, automatikusan vettem fel és a meglepődés szemöldökráncolás formájában nyúzta magát a képemre, amikor ismerős, de tudtommal a magánomat nem ismerő hang szólalt meg a vonal másik felén. Éberebben figyelek ennek hatására a szavaira, de nem mondhatni túlságosan érdekelten vagy akár csak a töredéke is megfordult a fejemben mi kapcsán keresett fel Clara munkaidőn kívül. Az üzenet átadásával röviden biztosítom róla, hogy intézem és az arcomat átdörgölve mondok le az esti programsorról. Gyorsan összefoglalom a tudomásomra jutottakat Jacks-nek, megemlítve, hogy mivel fogalmam sincs miről van szó nem tudom meddig fog tartani, de igyekszem vissza – vagy amikor visszaérek, csendben, ha bealudna addig. Körülbelül negyven percbe telik a hozzám beérkezett telefontól kezdődően, mire a lakáshoz érek és a lent beírom a kapukódot, hogy a biztonsági ajtó automatikusan beeresszen az épületbe. Elképzelésem sincs a lifttől az ajtó felé tartva, hogy mi a fene történhetett, ami azzal jár az egyik diszpécseren keresztül próbált meg elérni Elliott és egyébként nyitva hagyta, maradt a bejárat. - Hé, megjöttem. Mi a vészhelyzet? – felemelt hanggal jelzem a megérkezésemet, miközben becsukom mögöttem a fa lapját és érdeklődőn nézek körbe az ismeretlen albérletben a házigazda után kutatva, akinél a zakkant macskáját is előbb lelem meg. A válaszadásnál követni fogom a hang forrását és mivel odakint minden rendben lévőnek tűnt pár mosogatnivaló kivételével egyre nehezebb elképzelnem mi kapcsán kellett jönnöm, de a hálószoba küszöbéhez érve azt hiszem elmondhatom ez a forgatókönyv nem fordult meg a fejemben. Hál’ istennek. A látványtól megtorpanok és amíg befogadom a részleteket, végigcikáznak az azzal kapcsolatos gondolatok a fejemben, nem íródik ki az ábrázatomra semmi ez alatt a két másodperces intervallum alatt. A rákövetkező már más kategória. Ehhez nem tudok fapofával asszisztálni. Tipikusan az az eset áll előttem, amit a saját szórakoztatásukra szoktak dokumentálni és a kollégák feltölteni a közös szerverre. A hirtelen felerősödő nevetési kényszert a nőre való tekintettel sikerül elfojtanom, de a szélesedő vigyort már nem az első vállrázkódás után - Oh ember.. – oldalra fordítom a tekintetem és a diszkréció jegyében a szám elé emelem a kezem, amit arcéldörzsölő mozdulatba forgatok át sóhajjal kísérve. A pillanatot viszont nem nyújtom kínosabbra és elmondás nélkül is sejtem a probléma, megoldás forrását, amit elég hamar megtalálok a padlón elszórva, jóval kar- vagy lábtávon kívül. Ahogy odalépek hozzá, hogy az övről lecsatoljam a kulcsot egy kisebb, fogsoron kiszökött nevetést azért elnyomok fejcsóválás közben. - Sokkal jössz még, amiért ezt most nem örökítem meg. – a felemelkedést követően rá, majd a nőre tekintek. - Ne vegye sértésnek. – préselek ki némi jó modort magamból és a felmerülő kérdéseimet megtartom magamnak a szituációval kapcsolatban. Akad pár, amit az elengedését követően a társamnak felteszek, nehogy pofán legyek vágva értük.. - Kivel kezdjem? – az ágyvéghez lépve sajnálom, de ez azért még kikívánkozik.. Egyébként a nő csuklóján lévő zárat tekintem elsődlegesnek, hogy minél előbb összeszedhesse magát és tovább álljon a dolgára vagy összekaparni az est után megmaradt méltóságát.
Az első tíz perc a hívás után még azzal telt, hogy alkalmi partnerem egyik kétségbeesésből a másikba esett. A helyzet több, mint cikibe fordult – nesze neked szexinek gondolt játszadozás – és biztosra vette, hogy ennek híre megy majd a kollégáim körében és akkor róla vajon mit fognak gondolni. Az étkezdében, ahol dolgozik, nap, mint nap fordulnak meg az egyenruhások és az eset éppen eléggé kínos így is, hát még akkor mi lesz, ha közkézen – vagy inkább -szájon – fog forogni a sztori. Eleinte próbáltam az értésére adni, hogy fogja már fel, olyasvalakit hívtam, akiben megbízom annyira, nem ezt az esetet meséli majd boldog-boldogtalannak a reggeli kávé felett, de valahogy nem sikerült megértenie. ..és még velünk kapcsolatban él a sztereotípia, hogy korlátolt értelmi képességekkel rendelkezünk.. Nagyjából a tizenötödik percben hagytam fel a szájtépéssel, onnantól fogva inkább csak hallgattam. Idővel neki is leesett, hogy egy ideje már a saját hangját hallani kizárólag. Egy ponton az elmeroggyant macskám is berontott a szobába, majd felmérve a helyzetet – esküszöm megtette, mással nem lehet megmagyarázni, ami ezután jött –, nekiállt kipofozni az övben tartott kulcsokat, természetesen nem úgy, hogyha sikerrel járt volna, akkor az nekem kedvezzen. Elszánt genyózásában Harper hangja zavarta meg, mire kisprintelt a helyiségből. Szerencsére a kulcsok nélkül. - Hálószoba, szemben a nappalival. – hozzá hasonlóan felemelt hanggal adom meg az instrukciót, mégis merre keressen a számára tök idegen lakásban. Lélekben már felkészültem arra, hogy miként fogadja a kicsit sem szokványos és gondolom a háta közepére se kívánt látványt, így amikor végre megérkezik felmentőseregként, komolyan várom, hogy kirobbanjon belőle a röhögés. - Tudom, oké?! Tudom. – egyetértő lemondással hajtom le a fejem. Van róla fogalmam, hogy mi játszódhat le a fejében erre és nem tudom hibáztatni érte. Ennél jobban már nem tudok elsüllyedni szégyenemben és kínomban kezdem magam is viccesnek ítélni a helyzetet a rohadt gázos éle ellenére. - Behajthatod és ..kösz. – azt is, hogy nem örökíti meg és azt is, hogy itt van. ..és jah, kérhet cserébe, amit akar, jelen helyzet után nem nagyon van olyasmi, amire nemet mondanék szívesség terén. A lányka megrázza a fejét, de közben feljebb is húzza a takarót magán, lassan annyira, hogy teljesen el is tűnjön alatta. Sokat mondjuk már nem segít magán ezzel. - Ha ideadod, megoldom. ..és, ha megvársz, mindjárt megyek. – a szabad kezem a kulcsokért nyújtom, nem tudja milyen hálás vagyok, de tényleg megy már innen egyedül is és talán egy perccel kevésbé lesz halál kínos az egész helyzet, leginkább az ágyban lévő másik fél számára. Amennyiben megkapom a szabaduláshoz szükségest, akkor előbb a csaj csuklóját szabadítom ki. Nem meglepő módon azonnal elkezdi összekapni magát és mire a saját kezemet is szabaddá teszem és le is rázom, mert eléggé elzsibbadt a fogság alatt, már elköszön és slisszol kifelé. - Viszlát. - mormogja még az orra alatt a társamnak menet közben, ahogy elhagyja a lakást. Az övet a kulcsokat a bilincset felpakolom az éjjeli szekrényre és előjövök én is a szobából. - Kérsz egy sört? – van egy olyan érzésem, hogy nem úsztam még meg ennyivel, mielőtt azonban folytatjuk a cikis estém bármilyen szintű elemzését, ez most konkrétan azaz eset, amikor kelleni fog azaz üveg. Nekem legalábbis.
A szóbeli iránymutatásnak megfelelően jutok el a hol tartózkodásának helyszínéig és egy másodpercre lefagyok bármi érdemi reakciót megelőzően, mert az enyhe kifejezés mennyire abszurdnak hat a festett kép. A civilek körében relatíve gyakori, hogy emiatt kellett kimenni a megadott címre és Frisco-ban jelen voltam, amikor ugyanúgy egy kollégával esett meg, de ha valakit be kellett volna tippelni a mostani őrsömről, akihez egyszer hasonló témában ki kell mennem.. Ekkor robban be a röhögés, rögtön abban a pillanatban, hogy rájövök; biztosan nem írtam volna fel a lehetségesek listájára sem Elliott-ot. A képemre íródik a meglepettségem és komolyan, minden erőmmel azon vagyok ne váljak használhatatlan harmadikká hétrétre görnyedve két könnytörölgetés közben. Moderálom a viselkedésem, a nyelvemre, pedig féket kötök, mielőtt nyíltan rákérdeznék agyhúzás céljával, hogy az egyértelmű ellenére megvolt-e legalább a csaj, amíg ideértem és a távolság ellenére megkísérelné az ekkora bevillanó nő a pofon kiosztását. Újabb vállrázkódást eredményez az egyik étkezdében kiszolgáló nő felismerése. A pofám tartásáért vajon fog további kedvezményt adni a végösszegből..? Fogszívva hajolok le a megtalált fegyverövhöz leakasztani róla a zárszerkezetet nyitó kulcsot. Most is nehezen hiszem. - Most már.. – a kis riposzt odatűzését jogos emlékeztetőként előlegezem meg számára; - Még ne köszönd. – vigyorogva csóválom meg a fejem, nagyon jól tudja ez az eset nem fog egyhamar kihűlni, sem kikopni az emlékezetemből és néhány műszak idejéig még számolnia kell a felemlegetésével. Megdobom a kezemben tartott kulcsot, amikor felteszem a nagy kérdést, mi szerint kit szabadítsak ki elsőként és egyből a felém tartott kezet célzom meg vele; kapja el. - Kint leszek. Sok sikert. – utolsó pillantást vetek az ágyneműt védelmi felületként használóra nőre és jelenleg nem foglalkozom azzal elrejtsem előle a furcsállásomat. Hogy a döntésére, a takarózására vonatkozik-e.. Lényegtelen, nem érdekel melyik skatulyába suvasztja a nézésemet. A kulcs átdobását követően kifordulok a hálóból, vissza a nappaliba, ahol kényelmesen ledobom magam a kanapéra. Befelé jövet gyorsan végigfuttattam már a tekintetem az új albérletén, de az előzőeket kicsit feledni kívánva megismétlem, immár nyaktekergetéssel a körbetekintést, amit két szekundum elteltével megzavar az a rohadt macska. Felugrik a jobb oldalamon lévő karfára, ami az eddigi tapasztalataim alapján kurvára nem sok jóval kecsegtet, úgyhogy ösztönösen söpröm félre, még a karmát sem tudja időben megvetni a bútor szövetanyagába. Nem hiányzik, hogy belém mártsa azokat, mert épp olyan szado ötpercét éli és ha a lábam felé fog közelíteni ismételten tenni fogok a távoltartásáért. A kiviharzó nőnek oda sem nézve, intőleg feltartom a kezemet, de a köszönés már nem ér el a háta mögött becsapódó ajtó túlfelére.. - Viszlát. – a sietősre vett távozás visszacitálja a nevetést elfojtó vigyor egy konszolidáltabb változatát. Sejtem ki-ki hat lábbal a föld alá süllyedt, amiért rákényszerültek a segélyhívásra a helyzet kezelése miatt. A sör az egyik jele. - Kérek, kössz. – azzal a lendülettel teszem odébb a cipőmmel a hasa alá nyúlva a rühes dögöt, amikor megint kipécéz magának és nem zavartatom magam érte, mert egy lépésnyit repült a mozdulat következtében. Talpára esik.. A gazdájának visszatérését hallva felé fordulok, az alkohol átnyújtását megelőzve. - Ugye tudod, hogy nem fogok ételszállítót játszani, ha ezután nem fogod betenni oda a lábad? – ott adják a legkiadósabb adagokat a környéken, ráadásul a rendőröknek alapból tíz százalék kedvezményt számítanak fel, mivel a vendégforgalom jelentős részét mi generáljuk. Ár-érték arányban elég nyerő, szóval nagyon ajánlom ne kelljen máshova átszokni.. Nem, mintha azt nem egyedül tenné felelősségvállalás címen. Az átadott üveget rögtön a kézbe vételkor koccra tartom, hogy egyből igyunk az este alakulására. Ráfér. - Ezt különben hogy sikerült? A macska baszogatta odébb? – megadom az esélyt, mi van, ha valóban így történt, de csak egy ezrednyit szavazok meg a részére..
Egy életre megtanultam és nem nagyon tartom valószínűnek, hogy a közeljövőben ismételten kísérletet szeretnék tenni a nem igazán rendeltetésszerű használatra. Még egy ilyen szitura nem mondhatni, hogy nagyon vágynék, azon kattogni meg közben, hogy vajon tuti elérhető közelségben van-e a kulcs és a lánykára is kellő figyelmet fordítani… nem ebből, nem akarok. Féloldalas, kényszervigyorral a fejemen veszem tudomásul, hogy kimondatlanul is értettem; még nem úsztam meg a dolgot, pláne nem abban a tekintetben, hogy a későbbiekben erről hallgatunk, mint a sír. Vagy maximum én, addig, amíg a magáét hozzáteszi, amikor éppen eszébe jut a jelenet. Tartok attól eleinte ehhez elég lesz az is, ha felbukkanok. A kulcsot elkapom egy bólintással kísérve, aztán kiszabadítom a csaj csuklóját, majd pedig saját magamat is. Addigra Ő eltűnik, én meg nem rohanok utána, hogy adja meg a számát és majd felhívom. Van egy olyan érzésem, hogy nem nagyon szeretné, ha felhívnám. Meg úgy általában az életben többet látni se nagyon. Difi ezalatt odakint újabb kísérletet tesz a legújabb felbukkanó véres megjelölésére, feltett szándéka ugyanis valamilyen módon a karmait belemártani a felmentőbe. A próbálkozásról csak akkor tesz le, amikor a második arrébb söprés után csatlakozom a nappaliban tartózkodókhoz. Dühösen fújtatva esik le neki – gondolom –, hogyha belemar a társamba, rövid úton fogja az éjszakát az erkélyre kicsukva tölteni. Mondjuk ennek ellenére nem távozik a helyiségből. A sörért átmászok a konyháig és egy-egy hűtött üveggel gazdagodva térek vissza. Habár a teteje nem konkrétan csavaros, mint a pet palackoknak, attól még letekerhető, így nyitó eszközre nincs szükség a belejutáshoz. - Tess'. – nyújtom át az egyiket, majd a másikat kibontva leteszem magam is a kanapéra, koccintásra tartva az üveget, mielőtt beleinnék. - Vettem. – bólintok és lassan, de annál biztosabban mászik vigyor a kínosság miatt meg egyáltalán az egész abszurd helyzetre való tekintettel a képemre, végül még a fejem is megcsóválom mellé. - Hát.. nem pont így terveztem. – a koccintást követően viszont ezen a ponton meghúzom az üveget, anélkül nem hiszem, hogy folytatni tudnám. - Áh. Az a rohadt dög csak próbálta, de akkor már veszett fejsze nyele volt. Amúgy a csaj… baszki, ez elmesélve se lesz jobb.. – végigpörgetem a fejemben pár pillanat alatt mi és, hogy törtét és rá kell jöjjek, a sztori minden szempontból elég elcseszett lesz. Nagy levegő, ennél gázabb az este már nem lehet. - Kérte, hogy ..használjuk és hát ki vagyok én, hogy ellentmondjak egy nő szeszélyének?! Meg a franc se gondolta, hogy majd pont rajtam fog ki az egész helyzet. Mindegy.. A lényeg, hogy útközben meggondolta magát abban, ki kit és hová és egy gyors mozdulattal a következő pillanatban már az én csuklómon is rajta volt. Nagyjából így sikerült. – iszok. Rögtön azután, hogy befejeztem a pofázást és most kicsit hosszabban benyelve a malátaléből, mint korábban. - Bocs, hogy iderángattalak, de kösz, hogy jöttél. – igazából arra nem volt ötletem, hogy ki másnak kéne szólni, ha esetleg ő nem lesz elérhető. Na még az lett volna szép vagy extra fokozása az estének, ha útközben valaki másra kényszerültem volna..
A macska fújtatása hidegen hagy, amíg azt tisztes távolságban teszi, amihez hozzásegítem a lábam lendítésével. Ténylegesen nem rúgnék bele, de a tapasztaltak alapján rá vagyok kényszerítve, hogy határozottabban helyezzem át és ez utóbbit nem az este utolsó alkalmának könyvelem el. Elliott jelenléte kevésszer zavarta – ha egyáltalán volt ilyen – annyira letegyen más baszogatásáról, így a fél szemem rajta tartom a felajánlott sör leszállításáig. - Kössz. – előre dőlök, hogy a térdemen megtámaszkodva intézzem a kinyitást és kényelmesen dobjam a dohányzó asztalra a feleslegessé váló kupakot. Az üveg nyakát automatikusan tartom gyors, kommentár nélküli koccintásra. A történtek után nagyjából teljesen mindegy lenne miről szól a pár vagy egyszavas tószt, csak jobban jár vele, ha kihagyjuk és helyette jobban érdekel mégis hogy a fenébe hozta össze a balesetet. - Príma. – röviden nyugtázom és zárom a kaja kérdéskörét, nem nagyon van mit túlmagyarázni azon, ha úgy dönt másfelé oldaná meg inkább a kajáját a jövőben, akkor azt magának kell megoldania. A paktum örömére lehajtom az első kortyom és kíváncsian fordulok felé a magyarázatra hegyezve a fülem. A feljebb ránduló szemöldök formájában megmutatkozó megütközésemet a bevezető hallatán nem igazán leplezem. Kapásból három pont van a negatív oldalon és még mindig nem ismerem a körülményeket. - Jól indul. – még egyszer húzok a sörből, de alighogy lenyelem a számban lévő adagot máris a következő mellett döntök a női szeszély említésekor. Konkrét válaszadást nélkülözve is sejtheti, hogy erre mit mondanék. A képem is sokat mondóan gyűrődik annál a résznél, de elengedem a dolgot és jólesőn fújtatok az alkohol kontójára. Egyet, pedig a kikerekedett sztori humorfaktorának szánok. Röviden, mert sokat hozzátesz az egészhez az a tény, hogy honnan is szedte össze a nőt és a gondolat kényelmes félvigyort kanyarít a helyére a fejcsóválás alatt. - Komolyan remélem csak nemrég kezdted fűzni.. – elég hatékony égésbe torkollott abban az esetben a játék, ha nem. - Egyébként jah, elmesélve se lett jobb. Pláne a reflexeidre nézve. Az egyébként még mindig tisztázatlan miért volt elérhetetlen távban a kulcs. – az üveg szájának pereme felett tekintek rá, az eset igazából legnagyobb bökkenőjét piszkálva megint. Nem is a macskája volt a ludas, feltételezem kimaradt a gondolatmenetéből pár ha, amikor a vészmegoldást elhagyták. - Szolgálunk és védünk, huh? A becsületed is beletartozik. – már amennyi maradt belőle mára.. Megemelem a sörömet arra a kevésre. A vicc mellett azonban a lényeg változatlan, eddig is ismert; számíthat rám. Társak vagyunk, nem kell elmagyaráznom és ugyan jobb programot képzeltem el, ha kellek, akkor kellek. - Mondjuk, ha kihasználtátok volna és később hívsz.. - apró komment. Apró.
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Kezdőlap 
Tárgy: Elliott szobája (Donovan lakás)
