Belltown Pub

- Később a Belltownban. – intek még oda Harpernek, amikor kiderül, hogy a műszak végén neki maradnia kell valamivel tovább, mert dolga van a főnökkel – vagy fordítva – és, ahogy bent van a szekrényemben minden itt hagyni kívánt cuccom, bevágom az ajtót. Korábban már megbeszéltük, hogy hazamenetel előtt még megiszunk egy-egy sört az egyik közei sörözőben, ahová a legtöbb egyenruhás örömmel teszi be a lábát, mint kedvelt törzshelyére. A program ugyan nem ugrik, csak alakul a nem várt intermezzo okán. Nem rohanok sehová, belefér, hogy megvárjam, amíg végez, viszont azt már nem itt szeretném megtenni, mert a végén még valamelyik idiótának eszébe jut, hogy túlórára fogjon. Azt pedig ma már nem szívesen vállalnám be.
A vállamra kapom a sporttáskát, amiben a mosásra szánt egyenruha lapul, más egyéb szükséges vackokkal együtt. Szolgálaton kívül civilben grasszálok, nem véletlenül.
Az autóm az alsó szinten lévő parkolóban van, bevágom előbb oda a nálam lévő holmit, majd bezárom a járgányt és itt hagyom. Máshol aligha lenne ekkora biztonságban és az sem szól az ötlet ellen, hogy nem kell parkolójegyet vennem na meg helyet vadászni az utcán, ami a nap ezen időszakában erősen komoly feladatnak számít. A Belltown meg úgyis itt van két sarokra és a kocsim nem nőtt a seggemhez, hogy két lépést ne tudjak megtenni nélküle. […]
- Egy sört kérek, köszi. – biccentek az állammal a csaposnak a pultnál való helyfoglalás közben. A sörözőben jó pár ismerős arc van még, a fél őrs idejár műszak után vagy csakúgy, amikor eszébe jut inni egyet. Egyikük-másikukkal kezet fogok, amikor elhaladnak mellettem, letudva a szokásos hogy vagy? kérdéssel kezdődő köröket, amire szintén szokás szerint soha senki nem vár valódi választ, megint másoknak pedig csak egy intéssel köszönök oda, viszonozva a gesztust feléjük. Megkapva a hideg malátalét, belekortyolok és jobb híján a telefonom veszem elő, hogy csekkoljam rajta a nap közben történteket, amibe belefoglaltatik a lakótársamtól jövő esetleges hívás – a gyagyás macskám miatt bármikor bármi történhet otthon –, egyéb megkeresések és a nagyvilág hírei is. Zsibbadt aggyal futom át leginkább csak a címszavakat a hosszú nap után. Kiemelkedő faszság nem történt a műszak alatt, de az általános emberi hülyeség szintje is kellőképpen le tud fárasztani engem is, mint akárki mást. Sokáig azonban nem bűvölöm a készüléket, annyira nem köt le, hogy huzamosabban babráljak vele. Visszateszem a zsebembe. Az órám szerint még csak alig negyedóra telt el, mióta kiléptem az őrs kapuján és amennyiben jól számolok, egy darabig még kénytelen leszek magamban várakozni. Hát ez van.