Wedgwood Broiler

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Kedd Aug. 30, 2016 9:23 pm

Lily &Dan

Az elmúlt nyolc hónapban a poklot éltem át, és amiről azt hittem, hogy örökre az enyém, már nem voltam benne biztos, ténylegesen igaz-e. Nem állítottam sosem, hogy Lilyvel nem voltak bukkanók a házasságunk hat és fél éve alatt, de úgy hiszem, hogy most éljük a valóságos mélypontot. A családom támogat, a barátaim mellettem állnak, de a zűrt, és a káoszt nem semmisíthetik meg. Jóformán úgy telnek el a hetek, hogy két szónál többet nem váltok a feleségemmel, mert korán reggel elmegyek, és csak késő este érek haza, már ha egyáltalán veszem a fáradtságot, és nem a húgomnál, vagy az irodában alszom. Nem teszi szóvá, nem is kérlel arra, hogy maradjak, és kezdem megszokni, hogy a hitvesi ágy üresen fog állni. Megfordult-e a fejemben, hogy máshol keressem a vigaszt? Férfi vagyok, vannak szükségleteim, és ha még az első hónapok olyan ritmusban is teltek el, hogy gyászoltam, én már hamarabb visszatértem a hétköznapokba, mint Lily. A teendők nem vártak rám, és nem sírathattam tovább Bent és Nessiet. Fáj a hiányuk, hogy nem lehettem az apukájuk, és nem pillanthattam meg őket a születés percében. Az ultrahang felvételek, és a két urna bizonyítja csak, hogy léteztek, és vártuk őket, na meg a hónapok óta érintetlenül álló gyerekszoba a hálónk mellett. Olykor, ha nincs otthon a feleségem, és túlórázik a kórházban, akkor belépek a tiltott zónába, és megengedem, hogy az érzések magukkal ragadjanak. A veszteség fájó, de az élet nem áll meg, és ismét fel kell venni a kesztyűt.
Bárcsak más is felvette volna, bárcsak elmondhatnám, hogy jó úton haladunk a cél felé, de még a szakmabeli segítséget sem hajlandó elfogadni. A pszichológustól irtózik, a párterápia nem segít, mert nekem se tudja elmondani, hogy mi bántja. Az udvarias beszélgetés megöl, és nincs már bennem lassan remény se, hogy ez változhatna…mégis ma ott tartok, hogy megint megpróbálom. A házassági évfordulónk még messze van, de ezen a napon ismertem meg őt. Ki felejthetné el, ahogyan nekem jött a kávézóban, és leöntött, aztán magától értetődően meghívtam egy másik kávéra. Hiányzik a régi Lily, a nő, akibe beleszerettem, és a mindent jelentette nekem.
Lassan nyitok be a házba, és teszem le az előtérben az aktatáskámat is. A két kutya nem is bír magával, már be is támadnak egyből.
- Mimi, Zsömi nyugalom… - hallgatózok, de Lucyt nem hallom, viszont a nappaliból idáig hallatszik a tv. Valamilyen ostoba vetélkedő mehet, így kibújok a cipőmből, és elindulok befelé, hogy megnézzem ki is van itthon. Lily a kanapén üldögél, és bizonyosan nem a tv-t nézi, csak háttérzajnak megy a készülék.
- Szia… - köszönök rá, amikor felém kapja a pillantását. Szerintem fogalma sincs már, hogy milyen nap van. Az ajtófélfának dőlve összefűzöm a kezeimet a mellkasom előtt, és őt fürkészem.
- Gyere el velem vacsorázni. – nem tudom, hogy honnan jön az ötlet, de kicsúszik a számon, és visszaszívni már nem fogom. Próbálkozom, de már nem vagyok benne biztos, hogy van értelme.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Szer. Aug. 31, 2016 2:15 pm

Dan & Lily

Az állandó sírás, amikor nincs itthon Dan, kikészít engem. Annyira fáj még mindig, de jól tudom, túl kéne lépnem, újra feleségként kellene viselkednem, visszaadnom a régi Lilian-t a lelkemnek és Dan-nek, amit már az élet összegyűrt. Még gyermekként sem szoktam magamba fordulni, pedig volt pár ok rá, és nem. Ez óriásibb szakadék volt. Azt mondogatják, soha ne nézz le. Én lenéztem, és beleszédültem a gödörbe. Nem beszélek a gyermekeink elvesztéséről, pedig igazából ki kellene mondanom. Ha kimondanám, ha elmondanám, akkor feljebb mászhatnék. Szeretném, ha újra Mr. és Mrs. Lawrence lennénk, az álompár. Akarom ezt, akarom Dan-t. Mégis valami fogva tart engem.
A kutyák hirtelen kifutottak a nappaliból az előtérbe. Megérkezett Dan, és körülugrálják őt. Régen vigyorogtam ezen a jeleneten, mert sosem hagyták őt békén.
Én a kanapén üldögélek, felhúzott lábakkal, és a térdeimen pihentetem kezeimet. Bekapcsoltam a tévét, de valahogy egyik műsor sem érdekelt. Csak kellett a zaj...
- Szia, Dan - először csak hűvös fogadtatásban részesítettem őt, ám amikor vacsorázni hívott, én egyszerűen felálltam, odaléptem hozzá, és hozzábújtam. A mellkasába fúrtam a fejemet, mint ahogyan régen. Nem tudom, honnan jött ez, de megtettem. - Csak... csak adj tíz percet, míg átöltözöm - eltűntem előle fél perc alatt, hogy készülődjek.
Az arcomról még nem a boldogság rítt le, hanem még mindig valami más, viszont megörültem. Magamnak is, hogy képes voltam igent mondani a férjemnek. Nem szeretném elrontani a hangulatot, így próbálkozom a ridegségemet elfelejteni.
A legjobb önmagamat hoztam ki magamból most. Nem várattam őt sokat tényleg, talán a tíz percből negyedóra lett, az még belefér. Belül hevesen dobog a szívem. Sóhajtottam.
- Kész vagyok... merre megyünk? - kérdeztem, ahogyan jöttem a hálóból kifelé, és bár nem figyeltem, ő merre állhat, nem tudom, megfigyelt -e már engem.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Szer. Aug. 31, 2016 9:28 pm

Lily &Dan

Nem tudom, hogy mit várok a feleségemtől. A közönyösség már a mindennapunk része, és nehezen tudom megérteni, hogy mikor vált ennyire rosszra a kettőnk közötti viszony. A hallgatás is egyfajta menekülés, mentsvár, hogy ne kelljen ismét összekapnunk, de lassan kihűl a házasságunk, és olyanok leszünk egymás számára, mint két idegen. A gyomrom állandóan görcsben van, ha haza kell jönnöm, ez a mostani időben talán enyhült a húgom miatt, hogy ideköltözött, de a kettőnk közötti valami…csak romlik. Hárman soha nem ülünk le enni, ha ők filmet néznek, akkor kimentem magam, hogy dolgoznom kell, és leülök a gép elé, ha Lily hamar lefekszik, akkor beszélgetek Lucyval. Nem tudom, hogy ebből a húgom mennyit érez, de próbál közöttünk lavírozni. Az egyik részem féltékeny, mert mégiscsak az én testvérem, és mellettem kellene kiállnia, de ha már Nick nem látogatja olyan sűrűn Lilyt, akkor valakinek mellette is lennie kell. Vajon a húgommal megosztotta, hogy iszik? Már ezt se tudom, de amint belépek a házba elkap a rettegés. Félek, hogy egyszer arra fogok hazajönni, hogy nagyon részeg, és nem tudok vele mit kezdeni. Talán akkor szakadna el bennem valami, ha abban az állapotban látnám. Az már nem az én Lilym lenne.
A kutyák jönnek először köszönteni, aztán továbbindulok a nappaliba, de nem éppen valami kedves fogadtatásban van részem. A tv az egyetlen közös kapocs, és már azon jár az eszem, hogy valami semleges témát érintsek, de helyette mást mondok. Elhívom vacsorázni. Eleinte még nem gondoltam komolyan, de a fejemben ott volt a csíra, a gondolat alapötlete. Ezen a napon ismertem meg, és nem hagytunk ki egyetlen évet sem, hogy megünnepeljük. Tavaly például szerepjátékot játszottunk, és megbeszéltünk oda egy vakrandit. Olyan bohém volt, és aranyos, de imádtam. A következő megnyilvánulása azonban meglep. Szó nélkül feláll, és már azt hiszem, hogy itt hagy egyetlen szó nélkül, de odalép hozzám, és átölel. Váratlanul ér a gesztus, és kicsit meg is rekedek tőle, de aztán viszonzom. Óvatos vagyok, és ügyelek rá, de aztán el is megy készülődni.
- Rendben megvárlak idelent. – nyögöm ki, és a konyhába megyek át. Nem hiszem el, hogy belement. Idegesen túrok bele a hajamba, mert úgy érzem magam, mintha megint az első randikra készülnénk. Régen voltam ennyire tanácstalan. Kiszaladok a fürdőbe idelent, és ellenőrzöm a hajamat. Ráfújok a kezemre, de nem maradhat el a fogmosás. Fogkefe híján az ujjamra nyomok egy kicsit, és azzal sikálom át. Egy kis spray, és kiviharzok az előtérbe. Hamarosan meg is jelenik, és nagyot dobban a szívem.
- Azt még nem tudom, de van néhány ötletem. A kocsi kulcs, és mehetünk is. – kapom fel a pultról, és kimegyünk a garázs elé. Beszállok, és elindítom, de megvárom őt. Mikor ültünk ketten idebent…? Már nem is emlékszem. Gázt adok, és becsatolom magam indulás közben.
- Van valami különleges kívánságod? – próbálkozok be egy egyszerűbb kérdéssel.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Csüt. Szept. 01, 2016 1:18 pm

Dan & Lily

Nagyon furcsán érzem magam azóta, hogy Dan hazaért. Olyan érzések hánykolódnak bennem, amiket réges-rég nem éreztem. Elzárkóztam előle, amivel nem tettem jót egyikünknek sem.
Nick-kel két napja beszélgettem, és mi más lehetett volt a témánk, mint az, hogy szakemberre van szükségem, mert ez így nem mehet tovább. Mindig ezzel hív, hónapok óta másról se beszél.
Amikor rákérdezek, hogy van a családja, annyit közöl, hogy jól. Szívesen meglátogatnám őket, vagy ha eljönnének hozzánk, örülnék neki. Valamiért azonban félti őket. Talán tőlem? Sosem válaszol erre.
Lucy-t olykor nem irigylem, hiszen köztem és Dan között kellene választania, de mindkettőnkért aggódik.
A kocsihoz indultunk. A kezem remegett, amikor hozzáértem a kocsi ajtajához. Én a baleset óta nem ültem autóban, és vezetni pedig félek attól a naptól kezdve. Amikor beültem, elrejtettem kezeimet, nehogy a reszketésem nyilvánvalóvá váljon.
- Azt hitted, elfelejtettem, milyen nap van ma? - haloványan mosolyogtam Dan-re, hogy figyelte -e, fogalmam sincs.
Mindent megtettem, hogy a félelmet elűzzem, így beszéltem. Vele. Ez is valami már, nem? A szemeimmel néha-néha őrá tekintek. Nem szeretném őt elveszíteni. Ben-t és Nessie-t már elveszítettem. Igen, kimondtam a neveiket is, igaz nem hangosan. Eddig gondolatban sem birkóztam meg azzal, hogy egyáltalán kimondjam ezt a két nevet.
- Vigyél el valami szép és jó helyre... - jelentettem ki jókedvűen, vagy legalábbis azért, hogy eltereljem a figyelmemet az útról.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Vas. Szept. 04, 2016 10:05 pm

Lily &Dan

Az izgalmam hamar vált át bizonytalanságba, és nem tudom, hogy mit higgyek. A feleségem érzéketlenné vált, és nem kért semmilyen segítségből, most meg hirtelen azt veszem észre, hogy kezes báránnyá válik? Nem tudom hova tenni az igenlő válaszát, az öltözködést. A tinédzser oldalam előtör, de hamar el is zárom jó mélyre, mert a valóságban már házasok vagyunk, és nem kell újra azokon a lépcsőfokokon végigmennünk, mint előtte. A szerelem már elmúlt, nem olyan hevesen ég, de ragaszkodom hozzá, szeretem is, de már nem vagyunk egymás seggébe bújó fiatalok, akik az úton is félreállnának, ha a kedvük úgy hozza. Aggódom, mert hiányolom ezeket az időket, de visszaforgatni az időkerekét nem tudom, isten sem vagyok, hogy egyik pillanatról a másikra megoldjam a gondjainkat. Már semmi sem ugyanolyan, és ez zavar. A húgaimmal jobban érzem magam, mint a tulajdon feleségem társaságában. Az egész készülődés zavarba ejtő módon csap át, és a felszínes türelmem hirtelen elfogy. Számon akarom kérni őt, hogy mit vár tőlem, mit akar kezdeni a kapcsolatunkkal, mikor lesz hajlandó beszélni a problémáinkról, de mégis elrejtem a bennem tomboló fenevadat, és szótlanul kérdezem meg, hogy mihez lenne kedve, vagy merre menjünk. Jeles nap, és máskor, másik évben még virágcsokrot is hoztam neki, de most? Az érintkezés is idegen tőle, és nem kerüli el a figyelmemet a kezdeti szorongása. Akarja egyáltalán, vagy már engem se bír elviselni? Nagyot sóhajtok, és elindítom az autót, de ügyelek rá, hogy a kellő távolságban maradjak Lilytől. A kérdése váratlanul ér, és majdnem bele is lépek a fékbe.
- Nem tudtam, hogy észben tartod. – oldalt pillantok, miközben váltok, és elhagyom az utcánkat. Más ötletem nincs, ezért a belváros fele veszem az irányt, és megcélzom az egyik kedvenc éttermünket, ahova régebben elég gyakran jártunk, de most már az idejét se tudom, hogy mikor fordultunk meg ott utoljára, mintha egy előző életben lett volna. Az utat figyelem, de a kézremegés szinte rezonál, és úgy helyezkedem, hogy lenézhessek a két kézfejére. Elvonási tünetek? Kielőzök egy másik autót, de a sebességhatárt nem lépem túl.
- Beszéltél mostanában Nick-kel? – érdeklődöm szimplán, de most nem nézek rá, mert kikapunk egy pirosat is. Lily nem könnyű eset, és Lucy megjelenése talán megnehezíti neki azt is, hogy dugiban igyon. Fogalmam sincs, hogy oldja meg, és vajon a munkahelyén már kiszúrták-e? Falat emelt közénk, és lassan én is ott tartok, hogy felépítsem a sajátomat.
- Zavar, hogy Lucy nálunk van? Nem beszéltem meg veled, mert a húgom, de attól még te is ott laksz… - jézusom ez annyira szánalmas. Úgy beszélgetünk, mint két idegen, akik néha összefutnak, és ha nincs más, akkor szóba elegyednek. Higgadtnak tűnök, de belül már kezdek elsorvadni a felgyülemlett gondoktól. Nemsokára elérek az étteremhez, és le is parkolok, de amint elfordulok, véletlenül hozzáérek a kezéhez.
- Bocsánat. – húzom el, és ki is szállok.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Hétf. Szept. 05, 2016 4:15 pm

Úgy érzem magamat néha, mint aki csak fizikai szempontból létezik, ami olyankor igaz is. Az úszás nem megy jól, épp ezért elsüllyedtem, és kapálózom, de nem kérek segítséget. Miért nem tudok kérni? Miért nem? Kérdezgetem ezt magamtól, pedig itt van nekem Dan, Lucy, Nick és még páran, akik ugyanolyan készséggel állnak mellém, hogy azt nem szabadna figyelmen kívül hagynom.
- Miért ne tartanám észben? - kissé ingerülten szóltam vissza, ám nem így akartam, de néha képtelen vagyok a kedvességre, ami számomra is rossz.
Csak terelni próbáltam a figyelmemet bármivel, a kezem reszketése nem hagyja abba, amit talán észre is vett Dan. A baleset is nem messze innen történt, nincs annyira közel, de én lelki szemeimnek túl közel van.
A halálos tragédia megváltoztatott. Azzá váltam, aki sohasem akartam lenni. Nickről kérdezett, mikor is beszéltem vele utoljára.
- Három napja, sokat dolgozik, és ott van neki a... - elakadt a hangom, amikor ki akartam mondani a család szót, nem tettem meg, aztán szinte azonnal Lucy-ról beszél, ő vele lassan többet beszélek, mint a férjemmel vagy saját bátyámmal. - Nem zavar tényleg. Főleg, miután elmesélte, mi történt vele - enyhe fejrázással jeleztem, hogy nem szeretném, ha vissza kéne oda mennie, mert úgy gondolom, ő sem tudna ott lenni a nap minden órájában, így legalább nem azon fog kattogni az agya, amin nekem, az önhibáztatáson.
Megérkeztünk az étteremhez, ahol leparkolt végül Dan, és hozzáért a kezemhez. Én nagyot nyeltem, amikor emiatt bocsánatot kért. Mire reagálhattam volna, ő már kiszállt. Én pedig utána.
Mindent elcsesztem. Mindent, amiért ő is élt, és rajongott. Azaz magamat, a csodás életünket, a gyermekeinket...
- Dan - mondtam ki a nevét, alig hallhatóan, mert tudom, hogy nem megyek vele semmire. - Állj meg, kérlek - kérlelem őt, de lassan elérjük a bejáratot, és előre engedek egy idősebb párt, akik boldogak annyi év után is. Mi nem leszünk ilyenek, vagy van még remény rá? Ezután hirtelen odanyúltam Daniel kezéhez, mint ahogyan ő legutóbb a kocsiban.
Nem sokkal később az étterem ajtaját is átlépjük, majd a pincérnő mutat nekünk egy asztalt, ami nincs lefoglalva. Én követem őt elsőként, aztán remélhetőleg Dan nem hagy faképnél most.
- Köszönjük - én már el is foglaltam az ülőhelyemet, és kézhez kaptam már az étlapot is, mivel tudtam, hogy először úgyis arra tér ki, milyen italt hozhat, én átböngésztem az itallapot.
- Milyen italt hozhatok Önöknek? - kérdezte meg szolidan és rettentő aranyosan a pincérnő.
- Én kérek egy... - várakoztattam meg kicsit a válaszommal, mert nem tudtam eldönteni, mit igyak. - Kérek egy pohár vörösbort - most nem iszom ennél keményebbet, mert észnél akarok maradni, és szeretnék végre beszélgetni a férjemmel. - Dan, te mit kérsz? - pillantok rá.
Valahol azt érzem, ez az este nem lesz jó végkimenetelű. Nem érzem magam érettnek egy vitára vele, de ha az kell, akkor azt adom. Miután ő is kér valamit, s elmegy a pincérnő, akkor felé fordulok.
- Bökd ki, mit gondolsz - nem tudom, ez mennyire meggondolandó kérés volt, de mégis kimondtam.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Szer. Szept. 07, 2016 8:59 pm

Lily &Dan

A kicsit fellengzős, sőt sértő hangvétel visszakérdezését szó nélkül hagyom. Nem is tudom, hogy honnan kellene emlékeznie rá. Mostanában nem vagyunk beszélő viszonyban, és az is csoda, hogy ma este idáig jutottunk el. Nem mesélek neki a napjaimról, már nincsenek esténként meghitt összebújások, spontán táncok a nappaliban, önfeledt kacagások egy kártyaparti után. Szépen lassan elidegenedünk a másiktól, és hagyjuk kihűlni a kapcsolatunkat. Nem is értem, hogy minek mentem bele ebbe a játékba, de a szokásos, és jól bevett kérdezés után jön a család. A bátyja nem sokat jár hozzánk, megejti az éves ünnepi látogatást, és ennyivel letudja a húgát. Nem szép dolog, de náluk nincs olyan összetartás, mint közöttünk, és talán nem is volt sosem. Nekem természetes, ha segíthetek a két húgomon, mert nagyon fontosak nekem. Nemcsak a bajban vagyunk egymás mellett, hanem mindig, ha szükség van a másikra. Lucyra muszáj kitérnem, mert az én húgom, és talán zavarja a jelenléte, de meglep a válasszal.
- Akkor jó. – nem véleményezem, hogy elmesélte neki a történteket, de talán nem is olyan nagy csoda, hiszen egy házban lakunk.
- Anyáék még nem tudják, és ha esetleg a hétvégén átjönnének, akkor légy szíves ne szóld el magad. – jegyzem meg, és lassan megállok az étterem bejárata előtt. Behúzom a kéziféket, és hozzáérek egy pillanatra, de nem szándékos a mozdulat, ezért bocsánatot is kérek, és kiszállok mellőle. Jesszusom, idáig süllyedtünk? Elnézést kell kérnem, mert hozzányúltam? Kicsit érdekesen kezd alakulni az este, amikor kiszáll, és erőteljesen ejti ki a nevemet. Felé fordulok, de nem szólok semmit. Hamarosan be is lépünk az elegáns épületbe, és elénk siet az egyik pincérnő, hogy hellyel kínáljunk bennünket. Fura, hogy fogja a kezem. Régen nagyon szerettem idejárni, mert isteni a konyhájuk, és ahhoz képest igen csendes, így még beszélgetni is lehet vacsora közben, ez most nem biztos, hogy annyira jó ötlet. A pincérnő kérdésére a kezembe veszem az itallapot, de fél szemmel a feleségemet nézem. Na vajon ma mi lesz terítéken? Nem is tévedek, amikor bort rendel. Ma ez hányadik pohár lesz?
- Nekem csak egy víz lesz, mert vezetek. – mosolygok a nőre, aztán Lilyre tekintek, miután kettesben maradunk.
- Bökjem ki….nyolc hónap hallgatás után? Lily… - rázom meg a fejemet, és cinikusan elmosolyodom.
- Lassan hat hónapja nem értünk egymáshoz, nem beszélünk, és most bökjem ki? Mi ez a nagy változás, ma éppen nem bal lábbal keltél fel? Nem ittál eleget? – gunyorossá válok, de ezt váltja ki belőlem.
- Miről szeretnél csevegni, az időjárásról, az alkoholizmusodról, vagy netán a tönkrement házasságunkról, de várj… - mutatom fel az ujjamat.
- A két gyerek talán ideálisabb lenne. – dőlök hátra, és farkasszemet nézek vele. Ő akarta, hát legyen. Beszélgessünk.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Csüt. Szept. 08, 2016 5:44 pm

Dan & Lily

A lelkemre kötötte Dan, hogy ne mondjam el a szüleiknek azt, ami Lucy-val történt... Nem fogom. Nem vagyok áruló vagy pletykafészek.
- Nem fogom - ráztam meg fejemet is közben, hogy még jobban értésére adjam, hogy ígéretet tettem.
Az étterem az egyik kedvencünk, sokat jártunk ide, nemcsak, mert szép hely, hanem ritka jól főznek itt. Én rendeltem egy pohár bort, ő pedig vizet, hiszen vezet. Én hónapok óta nem ültem autóban, vezetni sem vezettem. Félelem és pánik tör ki rajtam egy kocsiban.
Tudtam, hogy elkerülhetetlenné válik egyszer ez a beszélgetés közöttünk. Mindketten épp eleget szenvedtünk már, és ezt talán még tetézni is tudjuk a következő néhány percben...
Csak hallgattam őt. A szemrehányását, a vitakezdeményezését, az elfogyasztott alkoholmennyiségemről is említést tett. Köpködte a szavakat felém, én pedig erőt vettem magamon, és visszaszóltam. Tud mindenről, de a lelkemet már nem.
- Beszéljünk róluk. Igen, beszélgessünk a gyerekeinkről... Ben-ről és Nessie-ről. Meg a balesetről - határozottan emeltem ki a gyerekeket, majd pedig láttam, ahogy hátradől, és szembenéz velem. - Tudom, hogy engem vádolsz, épp ahogyan Mia is. Én is magamat hibáztatom - próbáltam nem kiabálni, de elég hangosan. - Mit szeretnél hallani? Hogy sajnálom? Igen, sajnálom, amiért tönkretettem az életünket... Sajnálom, hogy felvettem azt a kicseszett telefont. Sajnálom, hogy voltam ilyen... hülye liba - böktem ki hangosabban, mint ahogyan az előbb. A lelkem és a szívem üresen áll, csak egy ember van, aki betudná újra tölteni ezt, az pedig Dan. Én őrülten szeretem, mégsem tudom ezt kimutatni. - Vagy jobban hangzana az, hogy megöltem őket? - nem bírtam tovább, kifakadtam, és lassacskán már az őrületbe kergetem magam.
Zaklatottá váltam, türtőztettem magam azért, de már aligha tudtam. Egyre csak erősebb késztetést éreztem arra, hogy sanyargassam magamat és őt is. Régen mindenről beszélgettünk, mindent alaposan átrágtunk, hogy ne ütközzünk akadályokba. Most pedig minden lépés egy akadálypálya része.
Nem fakadok sírva, nem fogok, csak elérzékenyültem.
- Könyörögtem az orvosoknak, őket mentsék - őszintén és mélyen a szemébe néztem Dan-nek. Nem érdekel, hogy hisz -e nekem, vagy sem, a szemem pillája se rebbent, miközben ezt neki mondtam. - Meghalt egy részem akkor, amit azóta sem tudtam feléleszteni. Veled akartam lenni minden rohadt percben... Ehelyett lezuhantam a gödörbe - ezeket már nagyon halkan mondtam, megtörten és reszketve.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Hétf. Szept. 12, 2016 7:06 am

Lily &Dan

A keménységem a több hónapja tartó feszült várakozás miatt csap át rideg közönyösségbe. Felépítettem a falamat, és kizártam őt. Minduntalan küzdöttem értünk, a házasságunkért, hogy ne kerüljünk abba a gödörbe, de megtörtént, és nem tudom visszaforgatni már. Nem történik semmi jó, csak élünk egymás mellett. A kisebb próbálkozások, hogy elűzzem a rossz kedvét csődöt mondtak, sőt mondhatni a visszájára fordultak át. Nem simán nem vett tudomást rólam, hanem ha egymáshoz szóltunk, akkor abból hangos szóváltás lett, a nyaralóba való menekülésünk se sült el jól. Már nem tudtam, hogy mit akarok, és ezen azt kell érteni, hogy meg akarom-e tartani a kapcsolatunkat, vagy sem. Már hónapokkal ezelőtt beláttam, hogy kevés vagyok ehhez, és szakember segítségére lenne szükségünk, de ettől is elállt, mert senki nem értené meg. Mit kellene még tennem? Nem vagyok istenség, egy egyszerű férfi vagyok, akinek nem sikerült felélesztenie a feleségét az ötödik vetélése után. Már abban se voltam biztos, hogy akarok-e közös családot vele. Mikor csúsztunk ennyire félre? A várakozást a szavai szakítják félbe. Ott cseng benne a lemondás, a fájdalom. Sajnálom-e? Szeretem, és rossz így látnom, de eltaszított magától. Az egyik felem most odamenne, és átölelné, a másik viszont ellökné. A gyerekeink vesztek oda, akiknek már volt szobájuk, nevük, és jövőjük.
- Lily… - fájdalmasan villannak meg a kék íriszeim a megjegyzésére, aztán lehajtom a fejemet, és kifújom az eddig bent tartott levegőt.
- Nem hangzana jobban, ha azt állítanád, hogy megölted őket. – csendesen játszadozom a fehér abrosz szélén.
- Lily nem voltál magadnál, amikor bevittek. Nem tudták volna megmenteni őket. – zárom le, hiszen ott voltam a kórházban a műtétje alatt.
- Nekem is meghalt egy részem. – kulcsolom össze a kezeimet az asztallap tetején, és elmerülök az ismerős szempárban. Keresem a kötődést, hogy a szavainak hitelt adhassak, de nem megy. A pincérnő ekkor jelenik meg a két pohárral, és elnézést kérve távozik is. Belekortyolok a vizembe, hogy folytatni tudjam.
- Elkéstünk…már nem azok vagyunk, akik akkor voltunk. A gyerekeinket nem tudjuk visszahozni, és sajnos az élet is megy tovább. Nem kértél belőlem, és ezt a fél évet már nem tudom visszacsinálni. Talán az lenne a legjobb, ha felvetülne a válás közöttünk. – tudom, hogy ezt nem most, és nem itt kellene megbeszélnünk, de belefáradtam az örökös harcba.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Kedd Szept. 13, 2016 10:36 am

Én csak hallgatásba burkolóztam a saját szavaim után, és közben pedig csak őt figyeltem. Őt hallgattam, akit én úgy szeretek, hogy semmiért sem tudnék tőle elszakadni... Az már csak hab lenne a tortán. Nem tudok megszólalni hosszú perceken át.
A gyermekeink, kiket úgy vártunk már, mint egy valódi csodát, nincsenek többé. Fel kell fognom, neki is, és mindenkinek. Lehet, igaza van, hogy nem én öltem meg őket, de én okoztam azt, ami a halálukhoz vezetett. Örökös önhibáztatás.
Próbált ő is észhez téríteni, de én mindvégig csak bús arccal néztem rá.
A pincérnő közben kihozta a kért italokat, majd nagy sebességgel tovább is állt.
Nem vagyunk azok, akik voltunk... Ezt mondta, és beégett az agyamba eme mondata. Odapörkölődött, és ezután, amit kimondott, azt az egyik énem nem csodálkozik, a másik énem összerogyna a sírástól.
- Féltem attól, hogy véletlenül újra teherbe esek, és megint tragédiába torkollik - elcsuklik a hangom, halkabban beszéltem már, de úgy néz ki bármit mondhatok, nem fogja érdekelni.
A kezem ismét remegni kezdett, de nem az alkoholelvonás miatt, hanem egyszerűen rettegek mindentől. Minden apróságtól.
Le kellett volna döbbennem azon, amit mondani fog, viszont míg az új Lilian számított arra, hogy ez is sorra fog kerülni, addig a régi Lilian nem. Nem akartam botrányt csapni, hangoskodni főleg nem egy ilyen helyen, ahol rengeteg ember jól érezni jött magát, és nem pedig mások veszekedését hallgassa.
- Ezt mióta fontolgattad? Nem tűnik újszerű kitalációnak a válás gondolata nálad... - néztem rá. - Én, én most kimegyek a levegőre - közben pedig felálltam, és elindultam kifelé, nem jutottam el messzire, amikor egy picit megbillent az egyensúlyom, de még tartottam magam, de rögtön ott termett egy fiatal pincér, aki megfogta a kezemet, de én őt is elhajtottam magam mellől. Túl szorult volt a levegő bent, és szerintem már Dan is rájött, hogy sosem voltam az a személy, aki mások előtt vitázik, és talán utánam jön, ha csak addigra nem csuklom össze, amit igyekszem elkerülni.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Csüt. Szept. 15, 2016 9:24 pm

Lily &Dan

Nem tudom, hogy érdemes volt-e eljönnünk, és eljátszani azt a színdarabot, amit hónapokkal ezelőtt kellett volna pódiumra emelni. A megszűnt kommunikációnak az lesz a végeredménye, hogy elidegenülünk egymástól, és már nem lesz út, ami visszavezetne kettőnkhöz. A felgyülemlett feszültséget nem tudjuk levezetni, és mindenképpen a másik lesz a hibás. Nem is csoda, hiszen ezelőtt mindent megbeszéltünk, és soha egyetlen nap sem telhetett el úgy, hogy ne békültünk volna ki. Milyen régen történt már mindez…mintha nem is mi lettünk volna. Rezignáltan hallgatom a válaszát a javaslatomra, hogy talán nem ártana elgondolkodunk azon, hogy elváljunk. Az önsajnálathoz kevés vagyok már, pedig igyekeztem. Eleinte nem is érdekelt, ha nem akarta, hogy hozzáérjek, mert a tragédia velejárónak tűnt, aztán teltek a hetek, de nem igényelte, hogy átöleljem, hogy beszélgessek vele. A próbálkozásaim állandóan zsákutcába vezettek, és már nem volt kutya, amit megvehettem volna neki. A szívében keletkezett zűrt nem tudtam már csillapítani, és íme, eljutottunk odáig, hogy Daniel Lawrence a válásban lássa a végső megoldást. Évekkel ezelőtt haragudtam azokra a barátainkra, akik egyből beadták a válókeresetet, mert nem küzdöttek eléggé a házasságukért. A kérdés a mi esetünkben az lenne, hogy van-e még egyáltalán olyan dolog, amiért harcolhatnék? A mondata fájó pont lesz nálam, mert ha hetekkel ezelőtt mondja ezt, vagy a baleset után, akkor megértettem volna…ó most is megértem. Nem az első kudarcunk volt, de soha nem éreztettem vele, hogy kevesebb lenne a szememben, mert nem bír megajándékozni egy gyerekkel. Átvészeltük, de már nem találom magamban azt a férfit, aki egykor voltam. A vizemet kiiszom, de amikor megkérdezi, hogy új keletű ötlet-e, akkor megrázom a fejemet.
- Egy ideje már érlelődik bennem. Nem akarok veled veszekedni Lily… - sóhajtok egyet, de menekülőre fogja. Állandóan ezt csinálja, ha komolyra fordulna a beszélgetés. Utánanézek, de megbotlik, és egy pincér segítene neki, de még őt is elhajtja. Az egyik felem itt maradna, de mégiscsak a feleségem, és nem szeretném, ha rosszul lenne idebent. Felállok, és elnézést intve a főpincérnek követem őt. A háta mögött állok meg, aztán zsebre dugom mindkét kezemet.
- Soha nem szerettél jelenetet rendezni, és ezért is imádtalak. Nincs kedvem szóváltásba elegyedni, de el kell gondolkodnunk azon, hogyha nem megy együtt, akkor továbblépjünk. Lily nem fogadod el a szakember segítségét sem. Azt is korainak tartottam, hogy ilyen állapotban visszamenj dolgozni, és most…az ivás? Ez lenne a te megoldásod a veszteségre? – tekintek a szemébe, ha felveszi velem a kontaktust.
- Mit akarsz? Mondd ki. Ne kertelj, hanem most az egyszer legyél őszinte velem. Hét év..nem akarom feladni, de arra késztetsz. Itt a lehetőség élj vele. – odébb állok, hogy szembekerüljünk egymással.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Pént. Szept. 16, 2016 9:49 pm

játék vége

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Szer. Nov. 09, 2016 8:01 pm

Ja, szóval mellettem utca, mögöttem utca, előttem utca, és a felettem… há, ott nincs, de ez nem sokat segít. Hogy a faszomba kerültem ide? Erős jóindulattal is maximum sikátornak nevezhető otthonos kis bűztelep ez, valahol mélyen a gettóban, és, hogy mi a faszomért vagyok itt? Jim szerint a tehetségek mindig alulról jönnek, bla bla bla, és amúgy is olcsóbb itt bérelni a próbatermet. Mintha nem vetne fel baszottul a pénz…
Persze mióta kibasztam a basszerem, kétséges, hogy hogyan folytatjuk tovább. Nem azért, mert bármi mélyet is hozzátett volna a sikerhez, de akármekkora faszfej volt, játszani attól még tudott. De rühelltem a képét, baszki.
Na mindegy, sz’al kiraktunk egy kamu plakátot egy kamu bandával, mert azért nem akarom, hogy minden rajongó nyomorék a nyakunkba varrja magát. Az elég nagy szopás lenne, nem ingyen fan eventet akarok, hanem egy basszert. Akadt valami jelentkezőnk is, kissé kétes adatokkal, gyanúsan kamu tapasztalattal, és szerintem még csak józan se volt, mikor kitöltötte a lapot, de ez akár még előny is lehet. Csak drogos geci ne legyen, tőlem 0-24-ben lerészegedhet, ha mellette úgy tolja a gitárt, hogy leszopjam az állam. Ráadásul még csaj is, ami dobna a közhangulaton, már ha engem kérdeznek. Csak ne legyen getva ronda.
Végül csak három embert kell megkérdeznem, a gettóból kiindulva kétszer puszta kézzel, harmadjára már késsel (az gyorsabb), míg végül elrebegik a megfelelő irányt, és félórás késéssel bebaszom a stúdió ajtaját, valami kis kávézó szerűségen keresztül vezetnek, de legalább a hangszigetelés megvan. Elönt a nosztalgia, ahogy belépek ebbe a porfészekbe, de azér még nem vagyok 80, sz’al hamar túllépek rajta, és kiszúrom a csajt. Aha, azt hittem már kurvára benne lesznek a dologban, nekem meg max a maca kinézetét kell osztályoznom, ahhoz képest rohadtul nincs itt senki. Mi a faszom van?
- Csá. Te vagy a basszer? - dobom le a bőrdzsekim, úgy sem ér szart se, és azt azért már elértem, hogy rendesen befűtsék nekem a helyiséget. Ilyen kutyabaszó hidegben még a farkam nem állítom fel, nemhogy más üzemeljen rajtam. – Egész ismerős a képed. Te nem a… Kira, nem?
Erőltetem az agyam, de valahogy sehogy sem jut eszembe a banda neve, amiben játszik. Játszott. Ezek szerint. Biztos ő a „büdös ribanc”, akiről legutóbb Tony ordibált, mielőtt bebasztam volna az orrát, mer már baszott idegesítő volt. Később megköszönheti nekem.
- Király. Toljál nekem valamit, mer ezek a faszszopók sose érnek ide. – az mellékes, hogy én is késtem, én ilyen vagyok, ezt nem kell firtatni. Megtehetem. Hörög egyet a telóm, miközben a csajszi nekiállok kipakolni a gitárt, fintorgok egyet az sms láttán.
- Faszom. Vaughn órák óta sugárban hány, a’sszem bekapott valamit, amit nem kellett volna. – ja, hát ez elég nagy szopás, és a későbbiekben valakit baszottul szétverek érte, de most más dolgom van, plusz a kölyök úgy se tudna beszélni. – Ja, ő a gitárosom. Kis pöcs, nem rég szedtük össze egy klubban, szóval gondolom még nem találkoztatok. Gondolom, egy ideje nem tolod az ipart.
A drog problémára majd azután kérdezek rá, ha baszott jól játszik. Simán kinézem abból a faszszopóból, hogy csak kitalálta, amiért a csaj lekoptatta, én meg emiatt nem dobok el jó basszereket. Nem teremnek a fán, baszki.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Pént. Nov. 11, 2016 3:31 pm

-Csá. Én vagyok "A" Kira, igen. Te meg Eli, gondolom. Léptünk már fel közösen néhányszor, bár Ti mindig előbb jöttetek és hát eléggé... de végülis mindegy. - egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy milyen fesztiválok és klubok voltak, ahol egyszerre játszottak a bandáink, de valahogy most nem ugrik be egyik alkalom sem. Talán nem kellett volna annyit cuccolni. Meg inni. Meg dugni.
De ez most végülis teljesen mellékes. Még hangolok néhány utolsót a basszeron, felketekerem a potmétereket az erősítőn, hadd szóljon a basszus ezerrel, de azért finomhangolok még, mert ezt most nem kéne elbaszni. Végülis nem értek semmi máshoz, nem különösebben vágyok semmilyen melóra, muszáj zenélnem. Jól.
Előhúzok valamit a kalapból, néhány klasszikus bassz kiállást lenyomok, aztán egy kis slap a húrokon, és a végén még becsendül egy laza bass tapping szóló - na igen, már kicsikét jazzesen nyomom, de hát a fekák is így szokták és náluk jobban ezt senki sem csinálja. Bár talán most én, ebben a pillanatban olyan energiák szabadulnak el az ujjaimban, amilyet még sohasem éreztem.
Talán ez a jel, hogy az élet új fordulatot vesz. Alkotni akarok, számokat írni, fellépni - sosem voltam még ennyire motivált. Megmutatom minden suttyónak, hogy nem vagyok egy utolsó, drogos picsa. Művész vagyok basszameg.
Még szerencse, hogy ma nem cuccoltam... a reggeli kávé mellé beszívott csíkot nem számolva. De az is csak azért kellett, nehogy elkezdjek rángatózni, vagy... vagy... az a kurva orrvérzés. Szerencsére egy ideje már nem volt hozzá szerencsém, talán a csökkentett kokóadag miatt. Egészen kézben tartom a dolgot, a költözés óta egyre kevesebbet cuccolok, sokkal többet gyakorlok viszont. És hát... úgy tűnik a pia pótolja ki a koksz által nem betöltött űrt esténként. Legalább jól alszom.
Abbahagyom a játékot, mert azt hiszem már eléggé demonstráltam Elinek hogy nem ma kezdtem és nem vagyok kétkosaras amatőr a szomszéd sikátorból.
-Szóval, hogy tetszett? Megfelelő lesz? - mosolyodom el egy pillanatra és eddig csak a szemem sarkából figyeltem a reakcióit, most lehetőségem van premier plánból megtekinteni hogy milyen arckifejezéssel áll a dologhoz.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Pént. Nov. 11, 2016 4:19 pm

- Ennél azért jobban szoktak nyalni. – röhögök fel, de szerintem látja a fejemen, hogy jó pont, ha nem a padlón csúszva könyörög a tekintetemért, hírnév, meg értékelhető zene ide vagy oda. Kissé azért bajban vagyok, mer’ az elvártnál jobban néz ki, de ugye tagokat nem kúrunk, meg amúgy sem értek a gitárhoz annyira, mint a srácok. Nekem épp elég, ha a saját melómat produkálom, de faszt érdekli, ha kibaszott jó, azt úgy is észre fogom venni, a többi meg nem számít. Azt akarom, hogy beszéljen hozzám az a bassz, pedig azt azé’ nehéz elérni, mióta nem füvezek. Egyelőre azért úgy néz ki, mint aki tudja, mit csinál, hozzáértően tekerget, meg fasz tudja, csak kisül ebből valami használható.
- Ne nagyon engedd el magad, a technikát nem vágom, de a hangzás átjön. – még szigorú pofát is vágok, nem árt néha egy kicsit beszaratni az újoncokat, mert ha én a maximumot nyújtom, akkor nem akarok szararcokat látni magam mögött. Vegye komolyan azt is, ha egyetlen kibaszott ember előtt játszik. Bár ahogy elnézem, a fenyegetésem nélkül is eléggé beleéli magát a dologba, még nézni is jó, ahogy döngeti a húrokat, szóval inkább lehunyom a szemhéjam, és rendesen a hangzásra koncentrálok. Há’ vagy fasz vagyok, vagy baszott jól hangzik, már majdnem rosszul esik, mire befejezi, úgyhogy fájdalmasan lassan nyitom fel a szemem, aztán engedélyezek egy elégedett vigyort a pofámra.
- Fasza volt. – ha kicsit is ismer, akkor vágja, hogy az őszintét tolom a képébe, úgyhogy ezzel bőven elégedett lehet, én meg úgysem fogom tovább ragozni a dolgot. Mer’ amúgy sem értek hozzá, fasznak tettessem. Inkább elrugaszkodok a faltól, előhúzok egy marlboro csikket, és felé nyújtom a dobozt, miközben rágyújtok a sajátomra.
- Sz’al. A drogprobléma kamu volt, mert nem kúrtál Tonyval, vagy valós a dolog? – rohadtul nem ajánlom, hogy a képembe hazudjon, mert előbb-utóbb úgy is meg tudom, és nem ő lesz az első tag, akit kibaszok a bandából. Ha elismeri, akkor eggyel több esélye van… de csak mert őt még szopathatom. Nem mintha beleszólnék, ki mit kezd az életével, amíg a színpadon jól nyomja, addig azt tol, amit akar. Meg most sem néz ki olyan elbaszottnak, tehát mégiscsak össze tudja szedni magát, ha érdekli valami, ezen a ponton túl meg már leszarom.
- Nem mintha csak rajtam múlna a dolog, sz’al még Jiméknek is játszanod kell majd. Demokrácia, meg minden faszom. – mondjuk ehhez mérten már rég rossz, hogy a banda működéséről magyarázok, Kira is olyasmi, amibe nem kéne beleélnem magam. Drogos picsákat nem veszünk készpénznek.
- Amúgy meg, ha állat lennél, milyen állat lennél? – kaján kis vigyor ragad a képemre, mer’ ez ugyan sehol nem állásinterjú, és kibaszottul nem érdekel a válasz, azért jólesne kicsit szopatni, hátha összeszarja magát. Vaughnál még működött, ezen a ponton totál kiborult szegény kölök.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Szomb. Nov. 12, 2016 2:11 pm

"Fasza volt" - ez minden, amit hallani akartam, s egy halovány mosolykával jelezném hogy köszönöm. De mégsem teszem, a drogkérdésre szinte azonnal elfehéredik az arcom. Válaszoljak őszintén? Kamuzzak? Előbb-utóbb úgyis kiderül, de inkább előbb, mert mostanság el tud szaladni velem ló. Kinyögöm az igazat, nincs mit tenni.
-Hát... igaz. Sokszor toltam kokszot koncertek előtt, után, de nem volt para. Talán kicsit túlságosan is pörögtem időnként, de ennyi.
Leteszem a gitárom a földön lévő állványra és kikapcsolom az erősítőt. Az üres búgást csend váltja, amitől talán csak még kínosabban érzem magam a bőrömben.
Felpillantok a szemem sarkából és már várom az elutasító választ, amikor valami mégiscsak felülírja bennem a szorongást.
"Ha állat lennék." Morfondírozgatok egy kicsit magamban. Ha állat lennék, nem akarnék az lenni többé. Már ha tudnám persze, hogy az állati létem milyen szar. No nem mintha az emberi jobb lenne jelenleg. Sikerült olyan szinten elbasznom az életem, hogy azt el sem tudtam képzelni. Hiába van bármilyen lehetőség is a kitörésre, tudom hogy el fogom baszni, tudom hogy már túl mélyre kerültem ahhoz, hogy egyedül kimásszak belőle. De faszom, picsába, mindegy. Meg KELL próbálnom, nincs más lehetőség. Inkább bevállalom a rángatózást meg a rosszullétet ha kell, de a cuccnak nem hagyom hogy irányítson. Meg amúgy is, ezek a srácok... talán... az utolsó kiutat jelentik a számomra. Muszáj válaszolnom erre a hülye kérdésre is.
Egy kaján vigyor keretében benyögöm a következőt:
-Kolibri. Elefántfasszal.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Szer. Feb. 15, 2017 9:44 pm

játék vége

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Vas. Ápr. 23, 2017 7:34 pm

Raoul & Nyssa

Amerika. Vacsora. Gyors kaja. Hamburger. Nem olyan nehéz asszociáció, mindenkinek ugyanaz jut először eszébe arról, ha nincs kedve főzni és kiugrik csak enni valamit az egyik bárban. A legtöbb kis bisztró pontosan azért az, ami, mert három oldalnyi pia és egy oldalnyi alkohol van a listájukon. Aminek a fele hamburger valamilyen módon, vagyis darált marhahús fűszerezve, sajt, paradicsom, uborka, mártás, saláta, zsemle és egy adag steak burgonya vagy hasonló mellé meg szósz. Ha mázlija van az embernek, akkor még savanyúságot és egy kólát is kap a csomagba. A helyeket pedig ezek után az különbözteti meg, hogy melyik szakács mennyire használja a fűszereket és találja el a vendég ízlését. Az én kedvencem egy kicsit mexikói ízvilágra hajazó tál, ahol a burger titkos összetevője egy adag csípős paprika és a két féle szósz egyike a tüzes csili nevet viseli. Ha ügyelek és nincs kedvem rendelni pizzát vagy kínait, akkor mindig a rendőrséggel szomszédos utcában kötök ki, a bárban emellett a kaja mellett. Akárcsak jó néhány kolléga és mindenki más is, aki hajnali háromkor éhezik meg. Igen, éjjel-nappali a hely, pont ezért szokott tele lenni visszajáró vendégekkel már kora délutántól. Most, hogy kapok két óra szünetet, amíg egy igazán távoli helyszínről behoznak nekem egy elég alaposan megcsócsált hullát, egyszerűen vissza sem megyek a boncterembe, hanem behajtok a parkolóba. Tudom, sokan el sem tudják képzelni, hogy egy bolcolás előtt egyen az ember, de ha napi 4-8 is lehet terítéken, akkor megtanuljuk, hogy a kaja kell. De azért én sem akarok nyers húst látni, így készételt rendelek és az egyik pulthoz közeli asztalnál telepedem le vele, meg egy nagy adag jeges kólával. A kávé ilyenkor már nem segít rajtam, de nagy adag cukorral könnyen megy minden...
Fél óra sem telik el, mikor a végére érek és még mindig több mnt száz teljes percig nincs mit csinálnom, így nem a legnagyobb lelkesedéssel, de felállok egy jelentkező lapért az esti kvízmaratonra. Még az is szórakoztatóbb mint egyedül ülni az irodában és különben is, itt elég viccesek néha ezek a jelenetek. Már éppen elérném a pultot, hogy szerezzek magamnak, amikor egy igencsak nagydarab férfi félretol olyan erővel, hogy ha nem vagyok elég stabil, akkor ez lökésnek is elment volna. Sértődötten nézek fel rá, mire kivillantja a részeg mosolyát és még sikerül tetéznie a dolgot.
- Épp elég jó az alvázad anélkül is, hogy bebizonyítanád, csak üresség van odabenn. - A szavakra alaposan megnémulok és bizony kell jó pár pillanat, hogy felfogjam, mire utalt. Utána pedig messze nem tetszik a jelentése a dolognak. Elismerem, nem éppen a szokásos farmer-póló összeállításban esek be mint a szabadidős zsaruk, vagy blúzban a nyomozókhoz hasonlóan, de egy térdig érő, egyszerű, fekete ruha még nem jelenti, hogy mindent a pofimmal értem el. Már emelném a kezemet, hogy felpofozzam ezt a tuskót, de az utolsó pillanatban úgy döntök, azért nem kellene fél kocsmányi rendőr előtt ezt tennem, mert a tettlegesség mégiscsak tetlegesség. Helyette jó feltűnően elveszem a papírt és körülnézek, keresve egy partnert hallótávolságon belül a játékhoz, ha már egyedül nem lehet indulni. Egy ismerős arc láttán még egy pillanatra meg is lepődöm, majd könnyedén mellé lépek és a vállánál megérintve hívom fel magamra a figyelmet. - Jelentkeztél már a játékra? ... Remek, nekem kell egy partner, remélem, jobban otthon vagy a sportokban mint én - teszem hozzá, miközben a papír tetejére a nem orvosi írásommal felvésem a nevemet, majd elé lököm a tollat, hogy kövesse a példámat. Tudni akarom, melyikünk ír úgy, hogy azt ki is betűzzék mások. Utána kezdődhet a csata...

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Hétf. Ápr. 24, 2017 9:25 pm

Nyssa & Raoul

A mögöttem lévő órák annyira kivették belőlem az erőt, s az energiát, hogy tudtam, nem fogok tudni lefeküdni, aludni, az agyam folyton csak a műtéten járna. Sikeres volt, a beteg fel fog épülni az utókezelésekkel együtt, de a végletekig rá kellett koncentrálnom, mert, mintha a démon bújt volna el a testben.
Hazafelé tartva engedtem a baráti csábításnak és egy pofa sörre beültem. Végül ott ragadtam, az étel, a társaság és a hangulat nagyon jóvá kerekedett, holott voltaképpen azt sem tudtam, mennyi kettő meg három.
Sötétkék pulóver, sötétkék nadrággal, az időre való tekintettel egy barna, hasított bőrkabátot dobtam még magamra, motorra most nem vágytam ülni, így egy baseball sapka is járult hozzá.
Zsarukkal egészen könnyen megtalálom a közös hangot, feltehetően a közös sportok iránti szenvedély és a halál mindennapos témája okán. Az étel most inkább felébreszt, a sör ellazít, s elindulnak az első beszólások is. Rest lennék nem viszonozni. Az egyik alkalmával annyit látok, hogy a banda elnémulva szegezi egy irányba a tekintetét. Egyértelmű jelek, s mire hátrafordulnék, már meg is érinti egy finom, női kéz a vállamat.
- Szia! - induló mosolyom az ismeretségnek szól. Sokan félreismerik Nyssát, s magam is csak sejteni vélek pár dolgot, egyet azonban tudok, egészen biztosan: a barátság nála nem üres ígéret.
- Klasszul nézel ki - minek kérdezzem meg, mit keres itt, éppen olyan joga van itt lennie, mint bárki másnak.
- Mit? - nézek rá először értetlenül. A papírt látva megértem, a többiektől hallom a visszafojtott röhögést. A tollat előveszem a belső zsebemből, s felírom a nevem.
- Majd kiderül - az agyam még mindig fáradt, teljesen ki kell fárasztanom, hogy aludni tudjak, Nyssa érkezése tökéletes löketet adott.
- Bocs fiúk, egy ilyen randit nincs kedvem visszautasítani.
- Tartjuk a gyertyát!
- A drukk rám fér. A partnerem, meg jobb, ha nem cukkoljátok – vigyorgok, nem véletlenül mondva.
A beszólás mellé Nyssa alapos megnézése is érkezik a csapat részéről.
Felállok, körbenézek.
- Van még valahol hely? Ez melyik? - nézek a papírra, nehogy félrelőjem a játékot.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Csüt. Ápr. 27, 2017 8:17 pm

Síri csend és hullaszag. Nem véletlenül. Szóbeli sértésért a zsaruk nem csukhatnak le senkit, aki nem közülük valót illet vele, de azon sem lendülnek könnyen tovább, hogy valamelyik nagyokos éppen most próbálja sárba tiporni az egyébként is nehezen megszerzett renomémat. És abban egészen biztosan lehetnek, hogy én ehhez nem fogok senkinek segítséget nyújtani. Így is túl sokat szenvedtem már azzal, hogy megpróbáljam férjezetlen, fiatal és csinos nőkért elérni, hogy komolyan vegyenek a szakmában és főnökként se kapjam a beszólásokat a kifeküdt útról, semmi szükségem rá, hogy még mások is megpróbálják rontani a helyzetet. Pár éve, fiatalabban és boldogabban ezért a kijelentésért félelem nélkül húztam volna le az illetőnek egy pofont, és bár ma is tudom, hogyan és hova kell ütni, hogy fájjon, de ne maradjon nyoma, attól még sokat fejlődtem temperamentumban. Igaz, ezt a családom inkább úgy hívja, hogy elfásultam és ez sem hazugság. Ha tönkremegy az életed és fél évig az ágyat nyomod, akkor igenis megtanulsz türelmesnek és higgadtnak lenni, mert mást úgy sem tudsz csinálni. Most ez abban merül ki, hogy felhajtom az első férfit, aki kicsit is ismerős és könnyedén elintézem, hogy ne mondhasson menet a hívásra még akkor sem, ha akarna. Sértett büszkeség? Oh, de mennyire...
- Köszi. Te meg elég gyűröttnek látszol, műszak után? - teszem fel a kérdést halvány mosollyal, miközben hagyom, hogy Raoul is ráírja a nevét a papírra. Nem tudom, ő mennyire fejtegeti, én ilyen helyeken általában csak keresztnevet használok azon egyszerű oknál fogva, hogy a vezetéknevemnek a felét sem tudják kiolvasni és még akkor el sem jutottunk a kérdésig, hogy mégis melyik fele a nehezebb ügy. A lényeg, hogy elég ritka nevem van magában ahhoz, hogy tudjam, ha engem akarnak szólítani.
- Jobbra a második asztal szabad, eddig ott ültem. És ez az általános műveltségi játék, random kérdések jönnek mindenféle témában fél perces válaszadási idővel - szóval a lapon csak sorolva vannak a számok, amelyek mellé a jó válaszokat kell írni, utána pedig a legjobb kettő vagy négy csapat még megy egy kört egymás ellen is. Általában eléggé változatos témákat tudnak felhozni, de alap az államok megkülönböztető jegyei, mint például mottó, legnagyobb város, saját étele, állata, növénye, akármicsodája; mellé a művészet, zene és festészet, szobrászat, sportok, meg persze a történelem. És ezek közül a sport az, amiben béna vagyok, mert ugyan sportolok, de jobb dolgom is van szabadidőmben, mint másokat nézni, így még azt is csak nehezen tudnám kitalálni, az államban melyik ág a legnépszerűbb. - Én mindenképp hozok magamnak mellé egy üdítőt, neked valamit? - kérdezem általánosan, mert nem biztos, hogy jó ötlet koffein tartalmú dolgot ajánlani neki. Nekem sem a legjobb ötlet este fogyasztani, sokáig nem is tehettem meg, de most jól jön, ha még pörögnöm kell pár órát, de utána szeretnék kávékóma nélkül az ágyamba dőlni. Ezt csak egy dolog tudja mérsékelni, valami alapos fizikai munka, de edzeni inkább reggel tudok, másra meg nincs kapacitásom...
Két perc kell nagyjából, hogy biztos legyek benne, ma nem igyekeztek nagyon megszorongatni minket a kérdésekkel. Vagy csak eddig nem jöttek rá, hogy két doki is ül a sorban, mert az emberi test legnagyobb szerve, legkeményebb csontja és a vércsoportok mind-mind olyan dolog, amit kisujjból kirázunk még részegen is. Az első jelentősebb változást a sport és történelem téma hozzá, bár az utóbbinál sikerül engem csőbe húzniuk, hála a bibliai utalásoknak. Azt hiszem, Raoullal megütöttem a főnyereményt.
- Oké, Pallas Athéné görög templomának a nevét tudom és mindjárt kitalálom, hogyan is kell leírni helyesen, de fogalmam sincs a Chicago-i NBA csapat mezeinek színeiről, még azt sem tudom, hogy hívják őket, bár erős tippem a bikák... - suttogom, miközben a harmadik kérdést még csak nem is említem ebből a kupacból, mert fogalmam sincs róla. Igen, hallottam a Biblia legnagyobb történeteit, tudom ki volt Jézus, Még esetleg Ádám, Noé és Dávid is megvan, de Sámsonnál az én ismereteim bizony szépen megakadtak. Szóval a "ki és hogyan árulta el Sámsont?" fordulatnál csak pislogni tudok Raoulra. Ezek után merem remélni, hogy kitérnek bármelyik másik világvallásra is...

//nem a legjobb posztom, de hétvégén nem leszek, így küldöm, lesz ez még jobb is, ígérem Smile

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Szomb. Ápr. 29, 2017 11:55 am

Elnevetem magam.
- Megdicsérlek, erre közlöd, mennyire szarul nézek ki. Másvalamit? – a mosolyt viszonzom, közben a papírra már rá is írom a nevem. Nem haragszom én rá, a férfiúi hiúságomat nem éppen legyezgette, meg is kapta rá a revansot.
Az említett hely felé pillantok, más nem ült még oda, s nem is fog.
- Csak általános? – húzom el a szám. Jobban le kéne foglalni a fejemet, mégis, jobb, mint a semmi.
- Te nem hozol senkinek semmit, leteszed bájos hátsód az asztalhoz. Én fogok hozni. Neked is – hangsúlyozom ki az én szót. Hagyományos nézeteket vallok és azt, hogy a férfi attól is férfi, hogy úgy viselkedik a nőkkel, ahogy régen. Nem éltetem a feminizmust, mert tudás alapján mérlegelek mindenkit, az előzékenység viszont ilyen esetekben a férfi dolga, kész, punktum, akinek nem tetszik, legközelebb találkozzon mással. – Milyen üdítőt hozhatok?
A pult felé tartok, s nem sokkal később már egy pohárral és egy pofa sörrel ülök le Nyssa mellé, az asztalhoz.
- Tessék. Lássuk az első kört.
Túl jól haladunk, nem azért, mert annyira okosak lennénk, amik vagyunk, hanem túlzottan átlagos kérdések jönnek. Bemelegítés lenne? Másfél perc után már inkább csak automata módon játszom. Ez kevés.
- Ne súgjál, nem ér – suttogok vissza. – Latin ábécével írd, úgy egyszerűbb. Nekik – vigyorgok rá. – A kosár helyett nem lehetne valami hokit? Vagy rögbit? – sóhajtok fel, majd Sámsonunk megoldását megadom. A Bulls színein gondolkodom, mert több színben játszottak már, s nem követem őket.
- Mi a hawaii rózsa más néven? – nézek nagyot a következő kérdésre, a többit kisöpri ez a kérdés a fejemből.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Vas. Ápr. 30, 2017 11:35 pm

- Nem tudom, még mindig jól áll neked a borosta? - próbálkozom a második körrel és még mindig igazat mondani neki, remélve, hogy közben nem sértem meg újra. Sajnos túl régen volt már olyan pasi a közelemben, aki előnyben részesített nagyobb mennyiségű arcszőrzetet, így fogalmam sincs róla, ezt a saját szótárjukban minek hívják. Ezzel a mérettel nekem borosta, utána lehet, hogy az ápoltsága alapján Raoul az extra rövid szakáll szófordulatnak örülne inkább. Így viccesek, félig kérdezve válaszolok, remélve, hogy veszi a lapot és rájön, hogy másodszor már nem akarok ugratni, csak a témához nem tudok hozzászólni. És a szépen mosolygás csak azt bizonyítaná, amit már korábban is hittek, hogy üres fejű cicababa lennék. Amire épp rácáfolni próbálok, két egész percig, utána már váltunk is, hála Raoulnak, akiből előbújik az előzékeny férfi. És ha nem én kérném meg, hogy segítsen és nem lenne csak távoli ismerős, akkor még hagynám is, hogy egyszer csinálja, de így... oké, kicsit kellemetlen és kell nekem fél perc elég erős szempárbaj vele, mielőtt engednék neki. Sajnos ez így megy, nem feminista vagyok, hanem egyenlőség párti. Ha én akarom, akkor én intézem, ha ő kért volna fel, akkor szó nélkül hagynám is a dolgot. Végül lemondó sóhajjal mondom ki a kóla szót és a papírt felmarkolva az asztalhoz megyek. Az arra járó pincérlány kezébe nyomom a tányérokat és mire Raoul beér, már nyoma sincs a vacsorámnak. Automatikusan beljebb is csúszok, hogy mellém ülhessen, mert ezt a játékot elég húzós egymással szemben ülve folytatni le. Így a lap fölé hajolva a közelség még talán intim is lehetne, de minket a papír köt le. Meg a mikrofonba felharsanó jelzések a kitöltésére a kérdéseknek. Még a vártnál is könnyebb az egész, amíg nem sikerül megakasztaniuk engem a Bibliával.
- Szóval inkább azokat szereted? Én maximum a balett táncosok témában tudnék itt segíteni, de szinte biztos, hogy az ma nem lesz aktuális - csacsogok írás közben, ami nem a legjobb esély, ha azt akarom, hogy a játékra koncentráljon, de bevallom, egyikünk sem úgy néz ki, mint akinek nagyon sok odafigyelés fog kelleni, hogy ki tudja szórni ezeket a válaszokat. Talán tényleg a zsarukra szabták a cuccot, de engem nem zavar. Kikapcsolódásnak jó, mielőtt megint fel kell vennem a kék egyencuccot és tartani egy belső vizsgálatot valakinél szó szerint.
- A más név alatt a másik angol nevet vagy a hawaii-t értik? Mindegy, a papír előtted, szóval betűzöm, mert egyik sem túl kimondható: F-R-A-N-G-I-P-A-N-I vagy M-A-O H-A-U H-E-L-E, gondolom rájössz, hogy az utóbbi az eredeti nyelvű. Oh, és a vörös változatát templomfának is hívják - teszem még hozzá, miközben beleiszom a poharamba. Nem vagyok ugyan nagy botanikus, sőt, a virágokból a saját példányaim nagy részét egész életemben kinyírtam és már nem is próbálkozik senki az ajándékozásukkal, de attól még ez elég jelentős virág ahhoz, hogy ismerjem. - Egyébként ez a virág még véletlenül sem hasonlít rózsára sem illatban, sem kinézetben. A hawaii lei-t, a turistafogadó virágfüzéreket csinálják belőle, olyat meg szerintem már mindenki látott. Más egyéb botanikus kérdés? - pillantok végig a lapon, majd könnyebbülök meg, amiért láthatóan még véletlenül sincs a listán egy sem. Ha valamivel kivágottabb ruhában lennék, szabadidőmben, akkor elég nehéz lenne állítanom, hogy nem vagyok növény szakértő, mivel egy barom nagy vörös virág van a vállamra tetoválva majdnem egy éve. Méghozzá egy ritka fajta. De ez nem tartozik ide. - Fene, ez épp nem ugrik be. Van fogalmad a festészetről? Ismerem ezt a fura nevű képet, a fordítás Asszony virággal és Tahitin festették, csak nem emlékszem, ki... - ilyen az én szerencsém, a kézműves tevékenységem nem volt a legerősebb, de ezt a festőt még ismerem. Mindig trópusi szigetekről és bennszülöttekről készített képeit hozzák fel és a legtöbb embernek Tahiti és Hawaii ugyanazt jelenti, egy szigetet a Csendes-óceán közepén, függetlenül a távolságtól.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Hétf. Május 01, 2017 4:55 pm

A nevetés a csoportból egyértelműen felém érkezik, a kérdésre jót vigyorgok.
- Eddig még nem panaszkodtak – simítok végig rajta. Igaz, nincs is kinek panaszkodni miatta, de ezen fogok a legkevésbé kiakadni, elvégre én intéztem így az életemet.
Nyugodtan szemezek vele, van az a határozottság és kitartás bennem. A nyerés nem érdekel, az érdekel, hogy hozhassak Nyssának valamit.
- Azokat? Egyiknek sem tervezem megkérni a kezét, ha erre gondolsz – bezzeg a szüleim! A mai napig nem tudtam lemosni magamról, hogy ferde hajlamú, isten szemében romlott és elveszett lélek vagyok. Nem foglalkozom már vele.
- Várd ki a végét, még a végén meghallgattatik kívánságod és teljesül – vigyorgok a papír fölött.
- Oké – a betűket írom, ahogy diktálja Nyssa. – Ezt hogy az ördögbe ejtik? – bökök a nem latin megnevezésre. – Tényleg? Ja, tényleg – kaptam már ilyet a nyakamba, a short nadrágot mellőztem, a virágot meg sajnáltam, jobban néztek ki a fán, bokron, már nem emlékszem pontosan.
- Szeretném azt mondani, hogy nem – vágok egy arcot. A halott művészek sosem érdekeltek, s nem is pártolom őket, ellentétben az élőkkel. Megvakarom szakállam, lefordítva franciára a címet, arról pedig beugrik a szerző is. Legalább ennyi haszna van az európai (valamennyi) iskolának.
- A teljes nevét kéri vagy nem? – szusszantok egyet, majd lediktálom Gauguin nevének mindkét változatát, és a kép eredeti címét, eredeti nyelven.
- Még egy halott művész és inkább vállalok még két órás műtétet – felénk néznek, felemelem a kezem, bocsánat kérően, majd ismét a papírra meredek és fülelek.
- Az európai foci nekem nem megy – sóhajtok fel, mikor az volt a kérdés, ki lett a győztes 2007-ben. Kérdőn nézek Nyssára.
Még mindig nem ébredtem fel, igaz, nem is fogok, az agyamnak azonban kevés ez a fogaskerék pörgés, még ha nem is látni rajtam.
- Mikor kezdesz? – merengek a lap felett. – Kicsit unalmasan kevés ez nekem – sóhajtok egyet, rátámaszkodva az államra.

Tárgy: Re: Wedgwood Broiler Kedd Május 02, 2017 2:30 pm

- Miért, dicséret volt rá? - nem tudok nem nevetni, miközben átfut az agyamon, hogy talán ezt még sem kellene tovább fűzni. Nem azért, mert nem tudnám, oh, a jó ég tudja, hány nyelven szócsatáztam én már rokonokkal, ismerősökkel, katonákkal és orvosokkal, ebben nincs új, de Raoul nem Joel. Testvérek, hasonlítanak külsőre és belsőre is, őt viszont nem ismerem olyan jól, mint az öccsét. Folytatva ezt a logikát pedig nincs határ, amit vele szemben tudom, hogy nem léphetek át. Könnyen lehet, hogy ugyanolyan jól kezeli a szexuális témájú beszólásokat és utalásokat, de az is, hogy zokon veszi, zaklatásnak tekinti, esetleg fel sem fogja. És nem tudom, melyikből lenne a legkellemetlenebb helyzet. Igen, be kellett volna fejeznem a borosta témát ezen okból, egy távoli ismerősön poénkodni mindig lutri, de egyben nem is tudok hallgatni. Nagyon utálom, ha nem az enyém az utolsó szó olyan helyzetben, amikor igenis meg tudnám szerezni. Ezzel mászatok falra egyeseket...
- Kimondhatom, de az se fog sokat segíteni: mao hau hele. Vidám egy szó, és messze nem a leghosszabb a hawaii nyelv repertoárjában. Van egy hal, aminek a neve leírva hosszabb mint maga az állat. Fejből viszont fel nem idézem - sok nyelv van a repertoáromban, igyekeztem a családomnak azzal segíteni, hogy az anyanyelvükön megtanultam beszélni, de a hawaii még így is durva volt ahhoz, hogy sikerüljön a dolog. A szavakat és jelentésüket tudom, ha gyakran használj és egy szóban lefordíthatatlan kifejezések, de a nyelv szerkezet még nekem is üt. Az orosz és a kismillió mássalhangzója jöhet, de a törzsi nyelv és hasonló játéka a magánhangzókkal még az én hangképző szerveimet is szépen falhoz vágja...
- Hát, pedig úgy emlékszem, a sixtusi kápolna mennyezetét sem ma élő alkotta meg - mosolyodom el halványan, mert ehhez a kérdéshez igazán nem kell sok gondolkodás, hogy megoldhatóvá váljon. Egyszerűen csak a másik festő alá piszmogom a nevet és olvasok tovább a jó néhány nem túl nagy agymunkát igénylő kérdés között. Amíg Raoul meg nem akaszt az európai focival. Amiről halvány lila ibolyám sincs. Ellenben az évvel. Tíz éve én az orvosi egyetemen voltam és hátizsákos túrán vettünk részt csapatostul Európa nagyvárosaiban a szünet alatt. Igazából három szünet alatt is. És csak egyet akasztott meg a tény, hogy ott minden este mindenki a foci bajnokságot nézte a tévében.
- Nekem sem, de a kérdés beugratós. Csak páros években van bajnokság - teszem hozzá halvány mosollyal, miközben megírom a választ és ezzel nagyjából egyre redukáltam a hátra lévő kérdések számát, mégpedig arra, hogy mik a Chicago Bulls színei az NBA-ban. Kizárásos alapon oda írok egy vörös-fekete szöveget és remélem, hogy bejön. Ha minden igaz, akkor a csapatok alkalmazkodnak a névadójukhoz, márpedig a bikáról egy nagy, fekete patás jut eszébe az embernek és a lebegő vörös posztó. Ez meg is van, könnyedén rakom le a tollat és adom a papírt egy arra járó pincérnőnek. Tíz percen belül lesz eredmény...
- Ne is mond, arra várok, hogy átcibáljanak egy testet az egész megyén, mert eddig határvita miatt leragadt. Nagyjából egy órám van az érkezéséig - jegyzem meg, miközben újra beleiszom a kólámba. Hideg, tele van koffeinnel és elég arra, hogy ébren tartson, amíg meg nem érkezik az áldozat. Vagy más néven a nagypapa. Aki elvileg simán meghalt egy délutáni szunyókálás alatt 77 éves korában. Az egyik unoka szerint. A másik pedig megtalálta a másolatát a végrendeletnek és miután kiderült, jóval kevesebbet örökölt, mindenki nagy örömére gyilkosságról kezdett kiabálni. Ezért megvárhatom, amíg behozzák 80 mérföldről és neki is állhatok még ma este a dolognak. Nem lesz érdekes. - De honnan tudtad, hogy kezdeni fogok és nem most végeztem? - vonom fel a szemöldökömet. Ez elég népszerű zsaru bár, jó néhányan ide járnak, ha el akarják kerülni a vacsora készítés macerás feladatát. Szerintem simán be lehet ülni...
- Azt hiszem, nem fogsz szeretni... - jegyzem meg elnézve Raoul válla felett, ahol egyértelműen valamilyen extra dolgokat hoznak be egy ügyességi játékhoz. Csak remélni merem, hogy erre új embereket akarnak toborozni és nem az elméleti kör győzteseit kikapni a tömegből, mert azt a részt elég könnyen vettük, de nem biztos, hogy ki akarom próbálni, mennyire nehéz két orr között egy gyufás skatulyát egyensúlyozva megtenni tíz métert magassarkúban.