King Street Vasútállomás - Peronok

Wyard Twins

Őt látom magam előtt. Az illata. A hangja. A mozdulatai. Legalább az álmaimban – amelyek sokszor nem meglepő módon rémálmokba torkollnak – újra együtt lehetünk. Annyira hiányzik. Igen, olyannyira hiányzik, hogy néha azt képzelem, hogy még most is velem van. Az emberek, akiknek az arcát nem ismerem fel, pedig állítólag ismerem őket, nos… sokszor még helyettük is anyát és Joelt látom magam előtt. Halottam a mocorgást. Halottam a kérdést is. Ébren vagyok én is. Nagyon furcsa itt Joelnél. Már nem is tudom számolni hányadik éjszakát töltjük itt, de már a sokadikat. Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy ő… Ahogy megláttam a nővérem alakját a szekrény felé mozgolódni, már fel is ültem és furcsálló tekintetett kapott. Menni akart. Öltözködtem én is és már otthon…otthon sem voltunk. A városba mentünk. Ő Joel idegeire akart menni ezzel, én meg Phoebe-t óvtam a jelenlétemmel. Kiléptünk az épületből és követtem a nővéremet. Sietősen sétáltam mellé, az utca nem halt még ki, a telefonomra pillantottam, lassan éjfél, azt nem tudtam volna megmondani, hogy Joel otthon volt e, elég érdekes munkája van, az miatt nem tudtam behatárolni mikor ért haza.
Ha otthon volt egyáltalán.
- Hova akarsz menni? Nem is ismerjük a várost. - pillantottam az arcára, mintha csak a tükörképemet bámulnám, csak épp más ruhát vettünk fel az éjszakai kiránduláshoz.
- Ugye tudod, hogy nem fog ennek a lépésednek örülni. Nem is érdekel, ugye? - érdeklődtem, kíváncsiskodtam, mert mégis csak érdekel mi a teve. Hiába ez az ikermizéria, ennyire a fejébe én sem látok bele. Azt tudom, hogy pont őt nem érdekli Joel véleménye… de tényleg adhatna neki egy esélyt.
Én adtam… fura mi? Nem teljes mértékben, de adtam.
A percekből órák lettek. Az utcákból háztömbök és még több utcasarkok és ismeretlenebbnél ismeretlenebb arcok figyeltek fel ránk....
ATYA ÉG!!! Eltévedtünk, baszkiiii!! Ezek tuti csövesek.
Nem egészen figyelem, hogy merre vezet az utunk – vakon követem testvéremet. Igazából csak akkor kezdek el kapcsolni valamelyest, amikor egy kapu hirtelen becsapódik mögöttem. Nem túlzottan biztató ez a jelenleg kialakult helyzet…
- Hééé... várj már. - kiáltottam utána és egyből mellé szaladtam, félénken pillantva körbe valami elhagyatott vasúti részhez érve.

Hosszú elmélkedés után kinyitottam a szemem, és néhány másodperc alatt már egy hátizsákkal a kezemben álltam a szekrény előtt azon gondolkozva, mit vigyek magammal. Michelle-t még hagytam aludni, biztosan ráfért, úgy ahogy nekem is jót tett volna egy kis alvás, de a gondolataim sose hagytak nyugodni. Akkor pedig végképp, az adrenalin szintem az egekben volt, kicsit féltem is, izgatott voltam, na meg nem bírtam elviselni, ha picit is lenyugodtak a kedélyek. Sajnálom, Joel vagy mi… Két meleg pulóver, nadrág, felső, takaró, szemöldökcsipesz (sose tudni, mikor van rá szükség), ésatöbbi. Egy pillanatra megakadt a szemem az asztalon heverő nyakláncon, amit azonnal a tenyerembe fogtam és lehunyt szemmel egy puszit leheltem rá. Kicsit elbizonytalanodtam. Joel-nek így is elég baja volt.. De hát ezért megyünk el! Így legalább megszűnik egy problémája és mindenki boldogan él.
- Michelle.. Fent vagy? – Suttogtam, mikor már úgy éreztem eleget aludt, s őt is be kellett vonnom, bár nagy beleszólása nem volt. Próbáltam nem siettetni a türelmetlen Phoebe-t elnyomva. Néhány perc múlva már az utcákat róttuk teljes mértékben felelőtlenül, de mindenki így ismert, szóval nem volt nagy meglepetés ez a húzásom. Kérdezett, nem válaszoltam. Nem akartam megijeszteni, elég volt az is, hogy magamat meggyőzzem, csak mentem, néha felpillantottam a táblákra, hogy valamennyire tudjam, merre járunk. Kihúztam a zsebemből a telefonomat, éjfél múlt tizenöt perccel. Érdeklődően léptem be az állomás kapuin,mivel még nem láttam ezt a helyet jól feltérképeztem, amennyire a szegényes világítás mellett tehettem. Hátrapillantottam a szőke fürtökkel keretezett arcra, és vigyorogva körbemutattam, mint aki épp valami zseniális alkotást hoz nyilvánosságra.
- Mit szólsz? – Kérdeztem először véleményét, és ekkor tényleg érdekelt, mert nagyon szerettem,s biztosan nehezére esett egyedül vigyáznia rám. Felé fordultam egész testemmel, közben a telefonom kijelzőjén rákerestem a menetrendre, és azt vettem szemügyre.

Válasz nélkül maradtam. Nem is tudom mit vártam komolyan. Ő se tudja miért teszi, de én meg főleg nem. Így meg aztán pláne! Joel idegein kiválóan tud táncolni, azt már mindhárman jól tudjuk. De most meg aztán főleg! Ezért valaki majd ordítani fog valakivel. Én nem fogok senkivel, azt már most kijelenthetem. Majd Joel és a nővérem ezt lemeccsezik egymással.
Én azért jöttem, mert a tesóm mellett a helyem és valahogy ki kell húzni a szarból… mert képes és megmártózik benne. Fullra nem ismerjük se az utcákat, se a sikátorokat és mi van ha mocskos mód eltévedünk? Mi van ha valami idióta ránk ijeszt? Jó…meg van Joel száma ez tény… de nem hívhatom őt állandóan, sose hívtam fel, amióta kiderültek a dolgok, hiába is adta meg. Az állomásra is sikerült percek, vagy órák kérdése után betévednünk… marha jó.
Ha kerestük volna, hát nem hinném, hogy telitalálatosak lennénk. Jó, hát a tesó el akar húzni messzire Joeltől, mert tuti púp vagyunk a hátán olykor, főleg amikor egyszerre ugyanazt szajkózzuk. Néha én is ezt érzem. Anya még elviselt minket, mert ismert bennünket, de Joel?
Félek, hogy kissé kikészül miattunk.
Tőlünk.
Kérdésére elmosolyodtam és óvatosan körül néztem. - Igen? És? Ez a nagy terved? - érdeklődve pislantottam rá, majd karba font kézzel érdeklődve lestem tekintetébe.
- Mi a terved különben? Hova mennénk? - csak hogy képben legyek, mert van egy sejtésem, hogy neki mindegy, csak el innen messzire.
Lassan elsétállok mellette, hogy lássam merre is tartunk, vonat érkezik, hangosbemondó szájal és néhány ismeretlen le illetve felszáll. A sínektől jó pár méter választ el, úgy 10, szerencsére attól nem kell parázni, hogy a kaller észre vesz azt spurizhatunk.
Gondolkodok egy híváson, de még nincs gáz annyira.
Tudom uralni a dolgokat.

Harper & Hudson

Bakancsommal feszülten rugdalom a szegélylécet, amitől az egész kopottas, koszos tákolmány rezeg, de a bent tüsténkedő személyzet meg sem rezzen rá. Ismer már régóta, tudja, hogy most feszült vagyok, jobb ilyenkor nem piszkálni.
A megszállottja vagyok a berögzült szokásoknak. Szokásos menet ez is, bármikor erre járok, Mrs. Hernandezt mindig meglátogatom. Mint most is, mikor civil ruhás megfigyelésen vagyok kint. Még mindig ugyanazon ügy után nyomozok, egyre kevesebb sikerrel. Már kétségbe vonom önnön jártasságomat a saját szakterületemen. De kitartok. Még mindig a kartell… de ugorjunk. Nem csak én vagyok az ügyön rajta.
Kifizetve a kávét busás borravalóval, inkább jobbnak látom eljönni. Még dolgom van. Keresnem kell, itt kell lennie valahol annak az embernek, akire szükségem van. Ha kell szép szóval, ha kell ököllel, de biztos információkhoz jutok.
A munka mindenek előtt, nem? Dehogynem. Lassú léptekkel teszek előre pár lépést, és inkább minden figyelmem a kávénak szentelem. Igen, ez kell nekem, valami, ami felpörget, ami eltereli a figyelmem.
S már épp a számhoz érinteném a pohár peremét, mikor a semmiből hirtelen zűrzavar támad.
Egy fiatal srácot látok elsuhanni, és ahogy elrohan mellettem, meglöki a kezem... az utána rohanó, lihegve ordító két járőrt, valami biztonsági őr félék, már figyelmen kívül is hagyom, ugyanis a kezemben tartott kávé egyetlen mozdulattal került a talajra.
Egyből sprintelni kezdek a járőrök után. Tekintetemmel a távolt kutatom, és fel is tűnik a rohanva menekülő srác. Ha így futok, nem érem el, ha kirohan az utcára, már nyoma sem lesz. Így gyorsan döntök, és kis kockázatot vállalva átugrok egy poggyászszállító kocsin, és berohanok a kerítésen, ahol csak az ott dolgozó szerelők lehetnek. Nem kérek egyből segítséget. Nem számitok semmilyen nagy akcióra jelen pillanatban. Velem tartani a lépést amúgy sem túlságosan egyszerű. Nem azért, mert megjátszanám magam, hanem mert valamiért néha a legváratlanabb dolgokat reagálom egy-egy szituációra. Szinte kivétel nélkül tudok egy egyszemélyes swat egységet a hadsereggel és egy komplett pszichiátriai osztállyal ötvözve hozni. Nagy általánosságba az emberek többsége épp ezen fantasztikusan bosszantó tulajdonságom miatt úgy kerül, mint állatok az erdőtüzet.
A kölyök egy nagy raktárba farol be, a két fickó beront utána, de eldörren pár lövés. Jómagam lefékezem időben és visszacsapódom a fal mögé biztonságban. Onnan kukkolok affelé, az ajtó nyilik és egy ismerős arc, a kartell egyik embere lép félig ki fegyverrel, majd vissza is lép.
Csend van… a rádiómhoz nyúlok, ami eddig a zsebemben pihent. És az éppen ráérőkhöz szólok. Jelenleg egy fő.
- Itt Hudson százados… erősítést kérek a vasútállomásra, a régi szerelőműhelyhez… - aztán már csak várakozni kell.

Nem, rohadtul nem kívántam a hátam közepére sem a nekem kiosztott helyettesítést. Főleg nem a kínai negyedhez közelébe, ahol még normális kávét sem tudnak készíteni.. Oké, hogy az őrsön sem egy ötcsillagos, de ez még annál is ihatatlanabb. Megforgatom a szememet, ha már megvettem megiszom. Húzóra, annál kevesebb ideig kell a felvizezett moslék ízét éreznem és egyből a szemetesbe hajítom az egy mozdulattal összegyűrt poharat, amikor eljutok az alján megülő zaccig. Nagyon ajánlom, hogy túlóraként, másfélszeresen béren könyveljék el a mai napot az utóbbi időben nyakamba varrt berendelések fényében. A múlt hónapban hat szabadnapom vették el, kettőt ki sem fizettek és eddig nincs pluszként feltüntetve az a kettő a beosztásomban.
A kesztyűtartóhoz hajolok, hogy kivegyem a palack vízet és leöblítsem a szaharinos utóízt, ami egy grimaszt még megérdemel az első korty előtt.. Meg közben is. A rádió recsegése ekkor töri meg a délutáni műszakot. Shit.
- Harper. Egy blokkra vagyok. – időben szerencsés: nagyjából három perc, valamivel kevesebb. – Hányan vannak? –  nem eresztem bő lére a reakciómat, felesleges és pazarló lenne. Egyébiránt fogalmam sincs van-e lehetősége ennél többet beszélni, a fizikai helyzetét ismertette, nem a körülményeket, amik erőteljesen gátolhatják a válaszadásban. Csak a halkabb hangvételből tudok arra következtetni, hogy rövid egyeztetés lesz rádión keresztül.. A létszámra viszont szükségem van, nagyon nem mindegy mire készüljek, körülbelülre sem.
A motort szinte egy időben morrant fel az erősítés megemlítésével és a lokációt követően rátapostam a gázra. A jelentkezés ezután történt meg, szinte szünet nélkül. A sziréna felkapcsolása rövid utat biztosított, az autók félrehúzódtak, az egyetlen akadályozó tényező a parkolónál beragadt sorompó volt, ami a minimum tíz másodperces szarakodásával elvett az időmből, hogy a hátulsó részre bejussak.. Még mindig gyorsabban, immár lekapcsolt fényekkel, hanggal, mintha kiszálltam volna és úgy vágtam volna le a szakasz hátralevő métereit. Ez volt a legjárhatóbb út, ez a megközelítés. Az autóval nem lehet egészen bemenni, túl szűk és emberi átjárásra tervezett az átvezető út előlről.
Ahogy látótávolságba érek és felfedezem Hudson alakját a rádióhoz nyúlok, de nem szólok be. Nincs idő rá. A bejárati ajtó nagy kínnyekergés közepette húzódik el és látom, ahogy egy fegyverét érdektelenséggel takargató férfi hajol ki a környéket átvizslatni. A fal nem közvetlenül van szemben vele, amihez odahúzódva a radarján kívül tudok maradni. Csak két egyértelmű koppantással jelzem a századosnak, hogy itt vagyok, látom. A készülék valószínűleg halkabbra van véve, nem lesz belőle gond, ahogy régen sem volt és egyértelmű jelzés lesz. Türelmesen kivárom, amíg vissza nem húzódik a bázissá avanzsált műhely belsejébe. Nem vágyok egy újabb lőtt sérülésre, meglepetés támadásra a háttérből.. Óvva kémlelek ki a sarokról, hogy tiszta-e a terep, van-e lehetőségem közelebb menni pár méterrel előttem lévő ládasorig, ahonnan már könnyebben el tudok jutni Hudson-ig. Csak az ő oldalára, nem közvetlenül hozzá az épület mellé.
Attól függően mit mondott a rádióban még az első jelentkezésénél vagy mennyiben változott ez a szám a megfigyelés ideje alatt.. Annak fényében alakul a stratégia, amit kézjelzéssel fog a tudtomra hozni. Direkt álltam meg ott, rézsútos helyen, ahol lát. Ahonnan a bejárat felől már nem, ha csak az orrukat dugják ki, de ahonnét könnyen tudok oldalt cserélni és gyorsabban oda tudok jutni, mint ő..

-Áúcs! - kiáltok fel azzal a lendülettel, ahogy kinyitottam a szememet. Ekkora fényáradatra azért nem számítottam. A hosszú másodpercek, amelyek alatt a szemem úgy-ahogy hozzászokik ehhez az elképesztő világossághoz, elintézik azt is, hogy a szervezetem felfogja: most fejfájás következik. Leírhatatlanul gyorsan és durván tör rám a fájdalom, szinte széthasítja a koponyámat. Kellene egy aspirin, de kurva gyorsan.
Mindenesetre azt hiszem elég jól sikerült a tegnap este. Délután? Éjjel? Nincs túl sok emlékem róla. Dübörgött valami elektrófos, úgyhogy jól be kellett rúgnom a pultnál. Aztán észrevettem, hogy egy fiatal csávesz terítette a cuccot, és természetesen volt nála koksz is. Hogy vettem-e? Naná, hogy vettem! Ha jól érzékelem, a belső zsebemben van még egy kis zacsival. Kezdőlöketnek végülis jó lesz, ha már kávé és fejfájáscsillapító nem érhető el a közelben. Csak ne fújna ennyire a szél. Mégis hogy a francba kerültem ide és aludtam itt?!
Ahogy szélmentes zugot próbálok keresni ezzel a hatalmas lendülettel, átbattyogok a síneken és egy betonfalhoz húzódok. Képtelen vagyok állva maradni, és hiába támasztom a háttammal a falat, lábaimmal szinte háromszögben kiékelve a csatakmásnapos, aszott testemet. Ahogy nézem cafatokban a leggingsem, hát ez igazán remek hír, bár a kabátom sem tűnik épnek. Csak egy picit billentem meg a fejem, hogy megnézzem milyen állapotban vannak a rajtam lévő ruhák, de ez éppen elegendő ahhoz, hogy elveszítsem az oly biztosnak vél stabilitásomat és a seggem a falon, akár egy sínen végigcsúszva a kavicsos talajon landoljon. A térdeim függőlegesből hajlottba váltottak, de legalább azok nem fájnak. Baszki, nem vagyok valami jól, de legalább itt a szél nem fújja szét az arcomat. Kigombolom a kabátomat és benyúlok a belső zsebembe - irattartó, pénztárca, telefon és a ZACSI. Azt hiszem minden megvan,úgyhogy kikapom a zacsit és az ölembe dobom. Benyúlok egy másik zsebbe, ahonnan előkerül egy jól szétrágott mekis szívószál. Célnak megfelel, ezzel fel tudom szippantani a dolgot. Pénztárca elő, bankkártya elő, por a tárca bőrfelületére szór, bankkártya tör. Ez már rutinfeladat. Miután kellően apróra nyomogattam a cuccot, orromba tolom a szívószálat és átmegyek porszívóba. Gyorsan eltüntetem a maradék kokót, de hát nem volt ez már nagy adag, így nem érzem magam mohónak.
Ezután gyorsan elpakolok, leporolgatom magam és eldobom azt a kurva szívószálat. Néhány percig még szenvedek a másnappal, de nagyon-nagyon gyorsan erőre kapok, szinte már pörög is a szervezetem. Majd a sírban pihenünk, azt mondják.
Elég erő tért vissza ahhoz, hogy felálljak, és oh... még egyensúlyozni is egészen jól tudok. Mostmár csak a magasabb agyfunkcióimra várok, hogy visszatérjenek. Mindenesetre elindulok a sínek mellett, a külváros irányából befelé.
Unottan dobálom a lábaimat magam elé, és azon gondolkozom, hogy vajon biztos jó ez így? Annyira elhatároztam már hogy megváltozom és jó kislá... pha, azért túlzásokba nem esek. De tényleg kellene csinálni valamit, mert a végén ruhám se marad az ilyen átdorbézolt éjszakák után. Amikre egyébként sem emlékszem, szóval kurva feleslegesek. Hah.
Az agyacskám van olyan drága, hogy félgőzzel, de elinduljon. Kiszámítja nekem, hogy ha itt továbbgyaloglok még vagy 500 métert, aztán átvágok a hídnál, akkor kb. 15 percen belül már otthon szürcsölhetem a kokszos kakaót, divatmagazinokra hányva és halálgagyi sitcomokat bámulva a tv-n. Ami egész jól hangzik, mert legalább van fűtés és kezdek kurvára fázni.
Ahogy elérek a híd közelébe a minimálisra összeszűkült pupilláimmal még a legdurvább hunyorítás közben is észreveszek valami ismerőset - ohh igen, ez tuti hogy az a gyökér bemászós gyerek, aki múltkor úgy meglátogatott. Meg mintha a koncerten is ott lett volna, de a fellépés után szinte másodpercekkel csatakra vágtam magam. Baszki, ha lenne nála egy cigi, az most nagyon-nagyon jól esne és új lendületet kaphatnék a hazaúthoz. Megpróbálok odamenni valahogy, de nőből vagyok, ennyire szutyoknak azért mégsem nézhetek ki. Előkapom hát a telefonom és megpróbálok az előlapi kamerát használva tükröt varázsolni belőle. Szerencsére még van benne annyi kraft, hogy ez a metódus működjön.
Na igen, a sminkem az... nos nem létezik többé, a szemem alatti karikákon delfinek úszhatnának át, és a fejemen lévő szőrzet is inkább egy gólyafészekre hasonlít, mint Kleopátra hajkoronájára. Egy kis benyálazott ujj csodákra képes, de még ígysem hinném, hogy kifutón lenne most a helyem szupermodellként. Igazítok kettőt a melltartómon, hogy működjön az a kurva pushup, a szakadt leggingsem meg mutat annyi bőrt, hogy azt mondják a srácok: TYŰHŰHŰHŰHA! Na még egy rágó a szájba, aztán már minden fasza, indulhat a "szexi" sétálós akció. Már amennyire a körülmények engedik persze.
Ez a pöcsinger persze nem vesz észre, mert kurvára belemerült valami falfirka gyártásába, és hallani sem hall, mert ezerrel bömböltet valami szart a füllgallhatójában. Észre se veszi, hogy mögé lopakodtam, így kénytelen vagyok megkocogtatni a vállát:
-Csá! Nincs egy cigid? - mosolygok rá, bár a fogaimat azért próbálom a szám mögött tartani, biztos ami biztos alapon.

Persze fejben összerakom, hogy Bug a hajam buzerálja, de addig má' nem jutok el, hogy arrébb is basszam a kezét azzal a redva fésűvel együtt. Mintha az anyám lenne, baszki. Szeretném legalább szóban elküldeni a retkes faszra, de jelenleg egyszerre két dolog is leköt. Egyrészt, a frissen legyártott rántottám elpusztítása, másfelől meg a tény, miszerint alig negyedórája tértem magamhoz. Annyi még megvan, hogy hajnal egykor beestem hozzá festeni, me' nem volt kedvem hazavánszorogni, és az a genya boosted is lemerült, szóval... Inkább lapátolom a pofámba a kaját, ő meg kiéli rajtam a sokadik perverzióját, de jelenleg ez sem érdekelt annyira, hogy fölösleges mozdulatokat tegyek a red bullom szürcsölése és a maradék belapátolásán túl. Kell még cirka másfél óra, hogy dobjak egy zuhanyt, felhúzzam a gatyám, aztán köszönés nélkül basszam be magam mögött az ajtót, bár mintha kérdezne közben valamit, de há' ennek már annyi. Nincs konkrét cél, inkább csak hónom alatt a deszkával és fejemen a fülessel teszem meg azt a cirka óra távot a Fremont Bridge-ig, onnan pedig felpattanok az elektromos szarra és beleeszabok a forgalomba. Egy ideig csak a kocsikat és bringásokat kerülgetem, aztán félúton lebaszom magam az egyik kávézónál, hogy vegyek egy marhás szendót, meg valami erős feketét. A zabálás nem akasztja meg a nagy büdös semmit, amit ma délutánig tervezek, és már azon vagyok, hogy beülök valami buzi filmre, ha ki nem szúrom azt a pöpec kis falat. Mázli, hogy pár kanna nálam van, ezért bármiféle teketóriázás nélkül gurulok elé, majd cuccolok elő, hogy belekezdjek a nagy műbe. Először nem vágom, mi a fosom lesz belőle, de a második fújás után má' nem is érdekel, simán kapcsol ki az agyam, jön a relax meg a chill, bár a fülemben dübörgő zene minden, csak nem lohasztó.


Nagyjából megvagyok vele, bár azé' jó ideje elpöcsölődhetek, amikor valami buzi letaperol és ösztönből baszok hátra, eltalálva a vállát, míg lábam már futásra áll, de aztán kiszúrom a lelakott képét.
- Mi a faszom?! - kiáltok, két fokkal hangosabban is, hála a dobhártyámon dübörgő d'n'b-nek. - Azt hittem, valami faszszopó fakabát vagy - rántom le a fülest, majd másodjára is végigmérem, de még mindig elég leprásan fest. Inkább visszakúrom a táskámba a festékszórókat, míg kezem a pulcsimba törlöm és előrántok egy szál cigit. A nyáladzó pofájáról lejön a téma, de nem vagyok szociális segélyszervezet, basszam meg. Így is majdnem a szívrohamot hozta rám.
- Hosszú volt az éjszaka? - vigyorgok, ahogy meggyújtom a csikket, majd mélyen leszívom. Az első gondolatom az, hogy lelépek a faszra, a második meg, hogy küldök az ótvar seggéről egy képet Elinek, bizti, örülne. Végül a harmadik mellett döntök, me' az valahogy izgalmasabbnak tűnik és még dohányt is kap mellé.
- Nesze - pöckölök a fejére egy szálat, majd felkapom a boosted board-ot és elindulok balra, az ösvény mentén, vissza a város kevésbé putris részére. Félúon azé' a vállam fölött visszanézek rá, arcomon alja félvigyorral: - Na, gyere má', mielőtt a nyakadba akasztom a frontembered és leáll hisztizni, amiért megint kokóztál.

Fuu, basztikuli, erre azért nem számítottam. Magához képest azért egészen kedvesen viselkedett, főleg, hogy valószínűleg a frászt hoztam rá ezzel a kocogtatós megoldással.
Ahh, ez a cigi most nagyon, de nagyon kellett, már rá is pöccentek a fogalmam sincs honnan előkotort öngyújtómmal.
Kezdem összerakni a képet, hogy mégis mi a reteklámpás negyed történhetett tegnap, de asszem kicsit elszabadult a ló a buliban, ahol jártam. Mintha pár srác invitált volna magához, oh igen, és ők mutattak be a kokódíler haverjuknak, akitől végül vettem a saját kis porított lélekerősítőmet. Biztos meg akartak dugni, de hát ki a francot érdekel néhány huszonéves, magát a Wall Street farkasának képzelő ötlönyös sutyerák. Becrackeztek, megláttam az esélyt a lelépésre és elindultam.
Baszki, lehet hogy pont ők basztak ki velem, nem kellett volna elfogadnom a whiskyt, amit vettek. Tuti tettek bele valami szart, még szerencse, hogy annyi méreg van a szervezetemben, amit egy köpködő kobra is megirigyelne. Ha már köpködő... -pfej! - ..ez elég trágyadomb egy érzés.
Azt hiszem le kell állnom minden cuccal a közeljövőben. Semmi rövid, semmi spangli, semmi lófütyiezújcuccgyereprószáljadkidrága... na igen, az utóbbiak főleg kiesnek a pixisből, de a többivel még talán meggyőzhető maradok. Marad a bagó és persze... Kokszocska, Te drága, életromboló, pörgető fos. Úgy szeretlek. Te vagy az egyetlen barátom.
Hmm Kira, talán nem ártana néhány igazi barátra szert tenned, végülis ott a banda, mindenki jó arc, meg itt van ez a... valami. Mármint van benne valami, valami elképesztően ortó, de mégis bizalomgerjesztő vonás. Szinte már el is felejtettem, hogy a múltkor olyan vidáman random bemászott az ablakomon.
Szívok egy mély slukkot a cigiből, amit kaptam tőle (baszki ez mentolos, vagy csak én vagyok teljes delíriumban?), aztán látom hogy integet felém és azzal basztat, hogy eldumázza Elinek, hogy mit csináltam. Faszom, így kell lerombolni a feléd kialakuló szimpátiát, seggfej!
-Megyek már mindjárt. Korán van még, baszki...
Vajon el tudna kísérni hazáig? Mármint, persze, tudom hogy nem az a fajta, de most jól esne, ha valaki elkísérne. Még egy sörre is meghívnám, más úgyse nagyon van a hűtőben. Asszem ma is pizzát fogok rendelni. Remélem a futár helyes srác lesz. Vagy csak En maradna egy kicsit.
Kurva nagy szükségem van most valakire, aki nem kétszínűsködik, de azért meghallgat. Nem tudom miben reménykedem, teljes empátiahuzat az arc.
Azt már csak suttogva jegyzem meg, de magam számára azért hallhatóan, hogy:
-Nem vinnél haza? Nagyon szeretném, ha valaki segítene...

Amikor megszánom egy szál cigivel úgy kap utána, akár fuldokló az uccsó fűszál után, banyek. Ezé' mondjuk már megéri a tarháló fejét kielégíteni, ugyanis elég nevetséges a szitu, noha nézek én ki ennél legalább kétszer trógerebbül egy elbaszott éjszaka után, szóval nem kap fölös megjegyzéseket. Papolni se fogok, meg farokságokról szónokolni, de az se érdekel különösebben, hogy szipuzza a port, me' frankón nem az én dolgom és attól még, hogy a frontemberét kúrom nem jogosít fel ez lófaszra sem. Azért elég nyomorékul fest, én meg kezdem megszánni a szerencsétlenjét, ahogy magában beszél, vagy tudja a faszom, mit haluzik össze magának. Így is szerencséje, hogy végzek a pingálással, meg pont van rá időm és még kedvem is, nalol. Inkább én is rágyújtok, majd a vállamra baszom a táskám és lövök egy képet a pöpec kis street art-ról az instára, hadd veregessék rá azok a kis tetvek. Mikor posztolom, megint tudok a gyökérlánnyal foglalkozni, ahogy masszívan emészti magát, de hogy mit fosik ki belőle a végére az má' kezd kellően vontatott lenni ahhoz, semmint leálljak mellé lelkizni is vele.
- Korán a faszomat - röhögöm alaposan ki a szarrá kómált képét, és lassan kezd röhejes lenni, hogy józan fejjel még nem sikerült összefutnunk. Majd legközelebb rákérdezek Elinél, ő látta-e úgy egyáltalán, ebben az életben. Talán, akkor nincs ekkora trágya megjelenése, bár pöcs tudja ezeknél. Mielőtt kilépne itt nekem a forgalom elé dobom át a karom a vállán, majd röhögve terelem rá az ösvényre. Közben valami elbaszott gyerekdalt dúdolok, de még így is eljut fülembe a sutyorgása, mire látványosan forgatom meg a szemem, ahogy nagyban kerülök egy kutyaszart.
- Nem - közlöm vele tárgyilagosan, elvégre kurván nem vagyok én a lovagja, lolz. De attól még az utcaszélen se hagyom, hogy átmenjen rajta egy nigger gangsta rapszövetkezet, banyek. - Eli otthon bassza a rezet, szerintem nem akarsz te most összefutni vele, me' kurvafárasztó, ahogy hisztizik - vágok egy fintort, majd slattyogom tovább, kerülve a gallyakat, bár arra má' nem tudok figyelni, hogy az ő képe ne kapjon telibe egyet-kettőt közben.
- Majd te hazakísérsz engem - vonom meg a vállam, amikor kiérünk a járdára, aztán feltolom az éppen befutó villamosra és lebaszom magam az ablak mellé, de neki má' nem jut hely és kurvásul nincs kedvem felmosni a húgyos padlóról. - Na, ne állj ott úgy, mint egy kivert motkány - kapok a csuklója után, majd belerántom az ölembe és tartom a derekát, ne cuppanjon vissza, vagy smárolja telibe az előttünk pofákat vágó nyugger muffját. Arról, hogy rinyálva lábra kecmereg, remélem, álmodni sem bír, ugyanis látom magam előtt, ahogy eltanyál, majd villogtatja itt a picsáját az ellenőröknek. Akkor jár jól, ha veszteg marad, úgyse megyünk má' sokat a gettóig, ahol a műtermem is áll, oszt' dobhat egy zuhany, mert basszam meg, olyan kurvajófej vagyok.

Ohh basszameg, annyira szarkészre toltam magam, hogy ez a kis retard mondja meg, hogy sikerült az új bandámhoz költöznöm. Szomorú tény, de sajnos igaza van. Talán túl könnyen röppentem be ebbe az új bizniszbe, de legalább itt komolyan vesznek és még az ötleteimet is meghallják. Már ha vannak olyanok. Amik most persze éppen nincsenek.
-De ugye Netflix előfizud azért van?! - kérdem tőle, mintha valami átlag középosztálybeli fiúcska lenne, akiket annyira szerettem megrontani. De már a mondat hanggá tételekor érzem a választ, hogy: "Mégis mi a faszról ugatsz kiscsaj, mi a dákesz az a nyetfliksz?!" de basszus, nem akkora tahó az arc, mint amennyire mutatja.
Kurvára remélem, hogy nem fogja elugatni Elinek, hogy éppen kit és milyen állapotban talált ezen a leprafostelepen. Én nem tenném. Nem... mindig tenném. Általában nem... Vahh, attól függ, kiről lenne szó. Ha valakit kedvelek, nyilván nem. De Ő... kedvel egyáltalán valakit? Újabb kérdés, amire nem tudok és talán nem is akarok választ kapni.
Követem hát, és ahogy átkarolja a vállamat, baszki még jól is esik. Mármint izmosabb, cipelős arcokhoz szoktam, de mindig robotot éreztem bennük, En meg olyan természetesen vonszol, mintha egy átlagos festékeskannája lennék, überelbaszott, de azé' kekszes kiadásban. Fasza. Ortó vagyok, akár egy gettógörl, de azért annyi méltóságom még vanl, hogy ne okádjak a másnap miatt és felmásszak utána a villanyosra is. Nem kéne eltaknyolni, nem kéne padlót nyalni, mert az még józanul is überciki, így meg, hogy kezdek celebbé válni ebben a vidéki kisvárosban (na jó, ez most a friscói egó, szóval nagyvárosban), nem kellene hírhedtté válni holmi ócska hajnali szabálysértés miatt. Inkább tartom az egyensúlyt és a kokó, valamint a vézna lábak között elevickélek a leszállásig. De azért azt nem hagyhatom ki, hogy megkérdezzem:
-És... Ott vagyunk máár?!

Inkább nem kérdezek rá, mit hisz, hol a pöcsömben és kikkel lakik, me' agyban megeshet, egy teljesen másik univerzumban, dagadt, pillangókat pipázó macskákkal, vagy a faszom tudja. A fejéről így is kellően levágós a meglepetés ahhoz, semmint egy lesajnáló szemforgatásnál többre fussa részemről. Addig legalább eljutunk, hogy nem tesz fel buzi kérdéseket és engedelmesen követ.
- Má' mé' ne lenne? - vonom fel a szemöldököm, hát mi a gecinek néz ez engem?! Úgy tűnik, elkiabáltam a ki nem okádott 'buzi kérdéseit', mert most igyekszik pótolni az elmaradásokat. Egyáltalán ki az bazdmeg, akinél nincs előfizetve a Netflix?! Hát lehet úgy élni?! Szerintem sem. Inkább befenyítem a frontemberével, hátha attól minimálisan megtalálja az agyvelejét, aztán átbaszom rajta a karom, hogy irányba terelgessem, me' még a végén fennakad egy rohadt bokron, én meg szedhetem ki. Bár... esélyesen tolnék róla egy képet Elinek, aztán majd ő megoldja, ha akarja, lolz. Utána duóban szophatnak le, amilyen jófej vagyok, de ma a kedvem is jó, szóval végül is, miért ne? Ezzel a lendülettel tolom fel a villamosra, majd vágódom be az ablak mellé. Fél kemény percig úgy áll ott, mint egy megbaszott farönk, szóval lehúzom az ölembe, addig se kelt feltűnést, bár így is frankón lekap minket egy nyomorék kis geci. Há' engem mondjuk nem izgat, meg addig se a csajszi szellőző pináját kamerázza, ha netán kedve volna eltoszódni. Így is csak annyit tudok benne értékelni, hogy nem hány telibe, oszt' cső. Bár akkor a faszom viselné gondját, egyáltalán örülhet, hogy elkísérhet a kecómig, bakker.
- Mi vagy te bazdmeg, Donkey? - vonom fel a szemöldököm, szám sarkában alja félvigyorral. Ennél terjedelmesebb választ viszont nem kap, me' elérjük a műterem ajtaját, amit kemény másfél percig rángatok, mire megadja magát. Há' legalább még mindig betörésbiztos. A csukám hanyagul lekúrom, de azé' bevárom a bigét, mert a földszint tele van baszva vásznakkal és festékkel, ő meg ne tapossa végig kedvére. Ennyire senkivel sem leszek elég jóban... - Lavírozd el magad az emeletre - intek fejemmel a lépcsők felé, majd szorosan mögötte haladok, ha esetleg kedve volna lekúródni, ugye. Ha sikerül felérnünk, akkor a fejéhez baszok egy törcsit, meg valami akvarellel szétkent cuccot és levágom magam a gép elé, aminek a képernyőjéről visszaköszön a legújabb pattern, amit berendeltek.
- Kezdj magaddal valamit, mert bűzlesz, mint egy lehúgyozott macska - fintorgok, noha ez engem zavar a legkevésbé, de talán a víz életre bassza és addig se velem tolja fullon a hisztit. Most már triplán szophatnak le, amilyen menőarc vagyok.

Elég nehezen teszem meg a villamostól a kecó felé tartó utat, de igyekszem, már amennyire tőlem telik jelenleg. Néha azt kívánom, bár hallgattam volna a szüleimre. Tuti lenne valami faszim vagy férjem, két kölök, egy dögunalmas kertvárosi kégli, kocsi meg minden lófasz. Kényelem. Áhh, mert aztán azt annyira de kurvára élvezném.
-Donkey. Kong. Mi? Nem! Bazzeg... - ocsúdok fel hirtelen a nem várt szavaktól. Aztán egy lágy, fülig érő vigyorral konstatálom, ahogy próbálja nyílásra bírni a hatalmas ajtót, ami akár egy erőd kapuja is lehetne. Rég láttam ilyen masszív szerkezetet, az egyszer biztos. De most ez hová is nyílhat pontosan? Jobb lenne rákérdezni, de ne túl konkrétan.
-Biztos hogy itt laksz és most épp nem betörünk valahová? - teszem hozzá nevetve.
Aztán hirtelen megadja magát a böhöm nyílászáró és kitárul egy eléggé méretes műterem. Nem mondom, szép plész,egészen el vagyok képedve. De nincs idő bámészkodni, mert már szinte parancsra menni kell, amerre mutatja, így hát megpróbálok elevickélni az ismeretlen helyen a nem túl profi idegenvezetés ellenére is. Szerencsére vagyok annyira stabil, hogy ne boruljak el menetközben, mert a végén még tönkretenném a láthatólag fontos művészeti kellékeit. Bármennyire züllött drogkirálylány is lettem, a művészet az művészet, a maga minden formájában.
-Arra gondoltál már, hogy... nem sértésből, de... komolyabb dolgokat is festhetnél? Mármint... uhh. Mindegy.
Ahogy kiejti a száján, én már lavírozom is el magam az emeletre, ami sokkal könnyebben és jobban megy, mint ahogy várná, mert hát... baszki nem vagyok részeg, csak durván másnapos, amit egy kis koksszal csillapítottam. Ahogy a kezembe nyomja a törülközőt már felcsillan a szemem és várnám az iránymutatást a zuhanyzó felé, de ez persze természetesen elmarad, így magamnak kell rájönnöm hogy mit, hol és merre.
-Kössz. Mármint nem a kommentet, hanem a törcsit. Kurva jól fog esni a zuhé.
Mármint ha megtalálom azt a kibaszott fürdőszobát, mert még mindig soha sem voltam itt. Baszki.  Merre lesz az a fos? Ahogy halálbénán próbálom eldönteni a jó irányt, visszanézek En felé.
Jellemző. Valami kibaszott cuccot néz önelégülten a képernyőn. Mondjuk legalább addig sem vág hozzám semmilyen megjegyzést és a csend most kivételesen jól esik, de... meg kellene törni. Mert le akarok zuhanyozni. Ez most a nagy küldetés, az élet-halál kérdése, a legendás kaland, amin át kell verekedni magam. Muszáj lesz még egyszer hozzászólnom, mielőtt víz alá kerülhetek és a forró vízzel kiizzadhatom magamból a bennmaradt piát, drogot, miegymáslófaszt.
-Szóval... khm... Merre is van a fürdő?

Ezt a gyökeret, bakker. Nem is értem, hogy a pöcsömbe lehet Elinek a bandája sikeres, amikor ilyen nyomorékokkal tömi meg, bár mondjuk aztán őt se kell félteni e téren.
- Hallod, inkább ne erőltesd ezt a beszélgetés dolgot - sóhajtok, majd szétborzolom a séróját, csak akadjon má' le a faszságairól, és lehetőleg próbáljon meg betalálni az ajtón, ahogy elrángatom azt a fost. Nyilván, mindig beragad, nekünk meg frankón nincs hozzá kulcsunk, nem is volt soha. Jó, talán, amikor megvettem attól a drogos fasztól baszott mellé valamit, de nem dereng, miszerint kulcs volt, vagy netán egy testesre tömött joint. Utána má' ugyan nem járok, kirabolni meg már csak a környék miatt sem fognak. Persze ez a gettó, teli kemény arcokkal és a pöcs tudja, de ezen a részen mindenki ismer mindenkit, és nekem is van bázisom, bár főként Filcnek köszönhetően.
- Betörni betörünk, de attól még a ház az enyém - viszonozom a röhögését, bár ezt má' elég sokan megkérdezték, szóval, lassan ki kéne basznom valami névjegytáblát, vagy mi a faszom van a normális kérókon. Ha lesz időm, megkérdezem Braddie-t, neki van olyanja. Amikor a festékszag pofán vág, kezdem magam jól érezni, ezé' lerúgom a csukám, majd a gyökérlányt terelgetve mutogatom, merre próbáljon kóvályogni. Lehetőleg ne az egyik száradó festményembe, me' akkor megölöm. Mondjuk úgy tűnik, próbál fókuszálni, amit értékelek, ezé' nem szorítom ki a vért a karjából.
- Ha van zsém, akkor az abból - veszem komolyan a figurát, mégis úgy tűnik, érdekli a topic. Aztán ellépek az egyik vászon elé, amin mechanikus kolibrik berregnek. - Ez például egy rendelés, amiért több, mint 5000 dolcsit perkálnak, a'sszem. De a legtöbbhöz nincs kedvem, amiért meg a menedzserem baszogat - túrok elő egy cigit, ahogy a számba nyomom, majd az emelet felé baktatva gyújtom meg. Kap egy törcsit, onnan meg csak tudja a dolgát, míg én ledobom magam a gép elé. Nem ártana kicsit tényleg melóznom, me' meg vagyok lőve ezekkel a faszom határidőkkel, és lassan má' Adam is bekopog, hogy kibasszon velem, ami nem hiányzik a héten. Mondjuk máskor sem, csak általában jobban beleszarok.
- Ja, azt képzelem, amilyen lelakott vagy - túrok a hajamba, míg behozom a progit, ez meg ott nyomorog a szoba közepén, mint valami kivert csincsilla. - Mi van? - hajtom hátra a fejem, me' tőlem aztán lélekturkászást most ugyan nem kap. Persze, alapból sem értek hozzá, sz'val... Nagy nehezen azé' csak kinyögi a nyomorát, amit egy laza fejcsóválással veszek.
- Te sem vagy valami életképes, mi? - röhögök, de azért felpattanok, hogy meginduljak előre, az ajtó felé. Onnan lazán kinyitom, majd bevágom magam a helyiségbe. - Az ott Eli köntöse, meg ha akarod, használd a cuccait. Van sminklemosó is, me' eléggé elbaszott feje van, amikor lerohad róla az a fekete trutyi - matatok a polcon, a mosdókagylóra téve a női izéket. - Úgy meg kinek áll fel a farka... - röhögök még az orrom alatt, aztán megnyitom a csapot, hogy némi hideg víz a pofám is érje. Elbaszott egy nap ez, de elnézve a fejét neki még az enyémnél is szarabb.
- Van még egyéb nyomorod, vagy a zuhanyzót azé' megtalálod? - vigyorgom, és mielőtt leállna feleselni kapom el a derekát, hogy aztán megemelve pakoljam be a zuhanyrózsa alá. - Have fun.