Kuba

- Gyere már Chloe az istenit, hiszen Kubába mész, és akármilyen rongyokat nem vihetsz oda. – harsogja túl a nappaliból áradó zenét a legjobb barátnőm hangja, és a kis hálóm rejtekébe hívogat. Amint átlépem a küszöböt már tudom, hogy nem volt olyan jó ötlet Amyre bízni a csomagolás egy részét.
- Mit csinálsz?! – hőkölök hátra, amint a fehérneműs szekrényem tárva-nyitva áll, és az ágyra dobálva válogatja át a bugyikat, melyeket „különlegesebb alkalmakra” tartogattam.
- Ezt eddig miért nem láttam? – fordul felém és egy piros, csipkeszegéllyel övezett tangát lóbál a magasba tartva.
- Mert nem neked vettem. Még akkor sikerült rálelnem, amikor Daviddel voltam együtt. Ilyeneket nem hordok a hétköznapokban Amy. – csóválom meg a fejemet, és odarohanva hozzá kikapom a kezéből, és elkezdem összehajtogatni, hogy visszategyem a helyére.
- Á-á. Ugye nem akarsz tényleg egy tündibündi kislánynak tűnni a doki szemében? Istenem soha nem foglak megérteni, de ma legalább engedd meg nekem, hogy vállaljam helyetted a szexi S.O.S. cuccok bepakolását. A bikini felhozatalod is borzalmas, ezért volt merszem venni neked kettő újat. – már meg se kérdezem, hogy honnan tudja a méretemet, így csak kíváncsiskodva pillantok az ágyon heverő táskára, és ülök le, hogy szemügyre vegyem. Ki is emelem az első darabot, és menten elpirulok.
- Ez mi? – mutatom fel a kék háromrészest, de nem bírok kiigazodni rajta, bár a fonás alapján is érdekes lenne ebben pózolni a parton.
- Ez egy trikini. Imádni fogod. A másik a fehér. Nem szeretném, ha a szégyenlős oldalad kerülne előtérbe. Nem esküdtél senkinek sem örök hűséget, és különben is nem apácának neveltelek ki. Engedd el magad, mert mégis egy franciával fogsz utazni, és mint tudjuk a franciák tudnak élni. Ez meg megy a bőröndödbe. – ellenkezést nem tűrve kapja fel a bugyit, és dobál be mindent a fekete gurulósomba, úgy hogy engem meg se kérdez már.
- Hogy állsz az esti öltözékekkel? Hoztam neked egy cuki darabot. Csak miattad szenvedtem vele, amíg a kórházban voltál, mert én ilyen kedves vagyok. Várj, hozom is. – szalad ki a szobából, én meg csak kapkodom a fejem. Mi lenne az őrült barátnőm nélkül velem? Alig pár nap telt el a hazaérkezésem óta, de az életem a feje tetejére állt. Apa rendet tett, és a jóslatokat betartva egy egész hónapig etethetném az afrikai szegényeket. Két napja ment haza, de még ma is beszéltem vele skype-on. Az utat nem mertem neki említeni, mert nem örült volna, ha belevágok a kórházi ellátás után. A munkahelyemen csak annyit mondtak, hogy ennyi jár, mert mostanában túl sokat stresszeltem, és ebben volt igazság is.
- Itt is vagyok. Nézd. – ismét egy olyan darab, amit magamtól nem vennék meg, de Amy rám tukmálja.
- Lenge, és szexi. Ebben nem lehet nemet mondani neked. Vigyél kalapot is, és naptejet. A fényképezőgépedben már cseréltem elemeket, így ki fog tartani abban a nyamvadt négy napban. Jaj, Chloe annyira fogsz hiányozni. – jön oda hozzám, és olyan ölelésben részesít, melytől majd szétrobbanok, de aztán még időben elenged.
- Nyílj ki virágszálam. – kacsint rám, és a nappaliban felhangzó zenére elkapja a karomat, és táncra perdít. Nevetve pörgök vele együtt, és elfeledkezek egy kis időre, hogy milyen kaland is vár rám holnap.

Az istenit! Miért éppen ilyenkor kell elromlania az ébresztőmnek? Kapkodva látok neki a készülődésnek, hiszen késésben vagyok. Azt se tudom, hogy az eszemet, vagy magamat fogom-e hamarabb itthon felejteni. A piros nyári ruha, és a hozzáillő kalap kicsit merész választás, de egye fene egyszer utazom Kubába. A magassarkúm egyik felét egy lábon ugrálva veszem el.
- A picsába. – szaladok át a nappaliba, és kitárva az ablakot kiabálok le a taxisnak, hogy azonnal megyek. Az útlevelem majdnem itt felejtem, így vissza kell fordulnom, és már a sofőr is a fejét rázza.
- Hölgyem el fogunk… - felmutatom a mutató ujjamat, hogy ne merje végigmondani, mert én is tisztában vagyok vele. Valamilyen csoda folytán mégis sikerül elkészülnöm, és percekkel később a kocsi anyósülésén foglalok helyet. A jegyemet forgatom a kezemben, és az ülésszámot olvasom el immár harmadjára. 16 B, szóval nem én fogok az ablak mellett ülni, de sebaj, a lényeg, hogy odaérjünk. A Nemzetközi Repülőtér még három kilométerre van, de nekem nagyon is fogytán az időm. Joel meg fogja gondolni magát. Nem hiszem el, hogy éppen ma aludtam el. A bajárat előtt farolunk le, ahol nem is lenne szabad, így jó nagy summát adok a sofőrnek, és egy puszit is nyomok az arcára. Valószínű a vörös rúzsom lenyomata ma egész nap rajta fog maradni. Úgy rohanok át az előtéren, mintha az életem múlna rajta, és tényleg bekövetkezik a legnagyobb félelmem. A kapukat zárnák már be.
- Neeeee… - állok meg lihegve, és támaszkodom meg a bőröndöm fogantyúján, hogy ne csússzak tovább.
- Hölgyem saj… - az arcába nyomom a jegyemet, és nem tágítok mellőle.
- Nekem fel kell szállnom arra gépre. A férjem ott vár rám, és ez lesz a nászutunk. – állok elő a legnagyobb hazugsággal, mire a nő megenyhülni látszik.
- Jó…akkor adja ide, siessen. – tol meg, én meg nem tudok eléggé hálás lenni neki. Szaladva megyek végig, és majdnem megállítanak az átvizsgálásnál is, de elüvöltöm magam, hogy sürgős, így csak megnézik a jegyemet, és mindent könnyedén megúszva végre elérek az utolsó folyosószakaszra. A kalapomat sikerül majdnem elhagynom, de még időben kapom el. Lihegve szaladok fel a lépcsőn a járatra, és a tekintetemmel a partneremet keresem. A stewardess egyeztet valakivel, majd rám néz.
- Hol ül a férje? – érdeklődik, én meg a nyakamat nyújtogatva mutatok rá a kék szempár tulajdonosára.
- Ott is van. – megkönnyebbül a nő, de ragaszkodik ahhoz, hogy a helyemre kísérjen.
- Szívem, bocsánat a késésért. – esdeklően nézek rá, hogy vegye a lapot, de nem vagyok benne biztos, hogy meg fogja tenni, hisz elvégre majdnem lekéstem a gépet, és cserben hagytam.
- A hölgy a felesége uram? – érdeklődik kedvesen a légi kísérő. Végem lesz, ha most nem hazudik.

Chloe & Joël

Esetlenül állok a hátam mögött a nővel együtt, aki egyszerűen nem képes békén hagyni. Miért olyan fontos, hogy a férjem a repülőn van-e, vagy sem? Ha belegondolok, hogy ebből valami jó kis pletykát akarnak kihozni, akkor nekem végem van, de most nem is akarok belemenni a részletekbe. A hazugságom már így is akkora méretet öltött, amit nem kellett volna, ha viszont nem teszem meg, akkor lekésem a gépet, és örökre bánhatom, hogy kihagytam Kubát. A stewardess ugyan kedves, de fogytán a türelme, mert fel kellene szállnunk, és én tartom fel őt. Végül Joel megtöri a jeget, és megszólal, én meg is könnyebbülnék, hogy ennyivel megúszom, mert végül a barátnőmös sztori még a helyét is megállná.
- Tényleg nem kellett volna, de tudod, hogy Amy milyen… - legyintenék egyet, de visszakérdez a nyilvánvalóra, és akkor már tudom, hogy bajban vagyok. Most mondjam, hogy igen, amikor megismétli a feltett kérdést, de nincs időm reagálni, mert a kezét nyújtja felém, és beleránt az ölébe. Nem is lenne baj, de nem vagyok hozzászokva a közelségéhez, és mindketten tudjuk, hogyan reagálok én a szívtipró megjelenésére. Agyrázkódást kapok, nekimegyek az ajtónak, és még akkor is egyfajta euforikus állapotban lebegek, amikor hozzám szól, de itt nem áll meg, és mire lenne időm megdöbbenni már az ajkai az enyémet súrolják. Nem finoman teszi, és nem is éri be látszólagos megoldással. A szívem őrült sebességbe kapcsol, és lesokkolva engedem neki, hogy a nyelve utat találjon az enyémhez. Forrón, és szenvedélyesen ránt magával az örvény, és elfelejtek lélegezni is. Igazából, ha most megkérdeznék tőlem, hogy lány vagyok-e, akkor félő még arra se tudnék egy épkézláb választ adni. Elveszi az eszemet, és bár nem kellene, de a testem ösztönösen válaszreakciót bocsájt ki magából. Közelebb hajolok hozzá, édes ajkai játékának ritmusát felvéve pihegek a karjai között, és először az sem tűnik fel, hogy a ruhám alá csúsztatott keze már régen a tilosban jár. Miért is éppen pirosban jöttem? A mögöttünk álló nő felháborodása kólint fejbe, hogy nem csak ketten vagyunk a gépen, és ez nem éppen ideillő gesztus lett volna, de nem tehetek róla…ma végképp szét fogok esni. Végül elereszt, és az ablak melletti helyről kérdez, de jelenleg forog velem a világ, és tényleg kiesik az is, hogy késtem, és hazudtam is. Megszólalni nem merek, mert a végén valami hülyeséget mondanék, ezért csak bólintok, és amikor feláll, akkor elsasszézok mellette, és lehuppanok az ülésre. A légi kísérő kettesben hagy bennünket, és jó utat kíván, de én még az előbbi DNS cserénél tartok. Joel Roux megcsókolt engem? Az a férfi, aki eddig csak a táncban mert hozzám nyúlni, és a kórházban is az úriembert játszotta? Végképp összezavarodok, és magamat legyezve kipillantok a repülő szárnyára, mert ennél többet jelenleg nem látok. Nagyon meleg van idefent, és szinte felégek. A ruha most csak rosszabb, viszont ami jobban zavar, hogy az alhasamban keletkezett üresség, és sóvárgás nem akar múlni. Milyen lehet az ágyban, ha ilyen volt egy csók vele? Pipacsvörös arcomat legyezgetem, és erősen egy pontra koncentrálok, de nem bírom kizárni a jelenlétét. Meg is szólal, de remélem nem vár tőlem választ erre. Igen, hazudtam, és nem kellett volna, de azt soha nem gondoltam volna, hogy ilyen következményekkel fog járni. A tekintetem ráemelem, és meggyőzőm róla, hogy nem fogok szétesni, de késő, mert amint találkozik a pillantásunk, én automatikusan a számat kezdem el rágni. Ha most állnék, akkor már összecsuklottam volna. Az érintése egy újabb lenyomat lett a combomon, így összébb zárom őket, és kis tudatzavar után szólalok meg egércincogó hangon.
- Nem tehetek róla…nem engedtek volna fel a gépre… - életem legrosszabb döntése lehet, hogy makogok, de ebben van igazság. Kék íriszeim lesiklanak, amikor észreveszem a vörös rúzsom maradékát a száján.
- Ó, elnézést… - mentegetőzök, és kislányos zavarodottságomban hajolok oda, hogy az ujjammal töröljem le. Az egyik kezemmel a combján támaszkodom meg, és óvatosan törlöm le, de egy szőke stewardess zavar meg minket.
- Elnézést uram, esetleg hozhatok Önnek valamit? – szépen behajol előttünk, én meg szikrát nem kapok a betekintéstől, csak nagyra meresztem a szememet, és a kezem egy leheletnyit feljebb csúszik a kelleténél jobban, és ráfogok arra, amire most nem kellene. Chole a tűzzel játszol…

Még álmomban se gondoltam volna, hogy idáig fogok jutni. Majdnem lekésem a repülőt, majd egy olyan hazugság részese leszek, amit én találtam ki, de az irányítószerepet elveszítem, és helyette más kapja meg, és ki más lenne ez, ha nem a sármos francia doki? A fenébe is, hogy ilyen hatással van rám minden egyes alkalommal. Hogyan fogadhatnám meg a barátnőm tanácsát, ha egyszerűen képtelen vagyok uralkodni az érzelmeimen, és egyből kiüt, hogy mi is hoz zavarba? Nem egy hétköznapi eset, és eddig egyetlen pasi közelében sem produkáltam ilyen tüneteket, de ez már kész rémálom, és még süllyedhetek ennél is mélyebbre. A cukkolás nem maradhat el, de én kénytelen vagyok legyezni magamat, mert félő, hogy itt égek el, és ezt egy szimpla csók váltotta ki belőlem. Mondjuk nem is volt annyira sima, mert beleborzongtam, és meg kellett állapítanom, hogy ez a férfi fényévekkel tapasztaltabb nálam. Bele se merek gondolni, hogy hány nőt csókolhatott így még rajtam kívül. Mások ugyanígy érezhették magukat, csak nem mutatták ki, mert profik voltak. Be kellene iratkoznom egy tréningre, ahol megtanulhatom elrejteni a nyilvánvaló jeleit a zavaromnak? Már magam se tudom, de folytatja az élcelődést, és pipacsból, paprikavörösre váltok. A rúzsom lenyomatát igyekszem eltüntetni a szép arcáról, de olyan ügyetlen vagyok. Nem kellene ezt csinálnom, mert könnyedén megoldaná egy papírzsebkendővel, vagy egy szalvétával…igen és akad itt olyan nő is, aki ebben segítene neki nagyon szívesen. A szöszi stewardess nem rest megzavarni a kettősünket, én meg ebben a pillanatban érzem úgy, hogy ideje lenne közelebbről megismerni a doktor úr nemesebbik szervét. A föld alá, sőt a pokol legmélyebb bugyrába kívánom magamat, hiszen ekkora balfék még soha nem voltam. A jég kérése után kettesben maradunk, és igyekeznék elvenni a tenyeremet a tilos zónából, de előrecsusszan, és immár teljesen rámarkolhatok a férfiasságára.
- Micsoda? – kapom fel a fejem, és a huncut vigyorral ellátott, csillogó kék szempárba tekintek fel. A megalázottságom eme fokán, már mit is mondhatnék?
- Én…nem…úgy…gondoltam. Párdon, bocsánat. – húzom el a kezemet onnan, mintha piszkavassal égettem volna meg, és azonnal visszahelyezkedem az ülésemre. Az övről el is feledkezem, amíg fel nem hívja a figyelmemet rá, így eleget teszek neki, de ezután az ablaknak döntöm a fejemet, és a kalapomat úgy igazítom, hogy még véletlenül se lássa az arcomat. Megsemmisültem, végem van. Még el se indultunk, de már lebőgtem előtte. A csók, most meg az alsó madárfogás. Az önvédelmi tanfolyamon azt tanították, hogy ilyenkor jól meg kell szorítani, és akkor el lehet menekülni. Nem is értem, hogy most miért ezek jutnak az eszembe.
- Köszöntjük kedves utasainkat a Havannára tartó járatunkon. Én Elisabeth Town vagyok a fő légi kísérő, és még három társam, Liza, Camille, és Sylvia fognak segíteni abban, hogy kellemesen teljen az útjuk. A kapitány ma Samuel Morgan lesz, aki nemsokára be is jelentkezik Önökhöz. Kérjük, kapcsolják be az öveiket, és várják meg, amíg elérjük a megfelelő magassági szintet, utána szabadon lehet a mosdót is használni. – miközben a fő stewardess beszél, addig az egyik barna elmutogatja, hogy hol találjuk a mellényt, és az oxigén maszkot, illetve a kijáratokat. Félig takarásban maradok, a kalapom jó rejtekhely, de hamarosan feltűnik mellettünk a szöszi, és átnyújtja Joelnek a kért jeget.
- Camille a nevem, ha bármiben a segítségemet kérné. – kacsint rá, én meg megforgatva a szemeimet inkább befogom, és lehunyom a szemhéjamat. Kis idő el is telik, amikor egy hang jelzi, hogy ki lehet kapcsolni az öveket. Megint feltűnően megjelenik mellettünk a szőkeség.
- Hozhatok esetleg egy kávét, vagy valami frissítőt, uram? – olyan durván hajol be, hogy nem bírom időben elkapni róla a tekintetemet, de nem is zavartatja magát, mintha ott se lennék. Leveszem a kalapom, és kicsatolom az övemet.
- Jaj, maga amúgy francia? Az előbb már meg akartam kérdezni, mert olyan volt a hanglejtése… - támaszkodik meg Joel ülésének a szélén, és azon az idegesítő hangján próbál turbékolni vele.
- Elnézést, de szeretnék kimenni a mosdóba. – integetek, de észre sem vesz. Megelégelem a locsifecsit, és felállok, de majdnem bevágom a fejemet, így begörnyedek, és kilépnék, de immár két szempár szegeződik rám.
- Tőlem folytathatják, de mosdóba kell mennem. – a táskámból még kikapom a rúzsomat, és ha elengednek, akkor elindulok a kijelölt területre megigazítani ezt a csodát, mert a felét a sofőrön, a másik felét Joel-en hagytam. De idegesít Camille….

Felettébb zavarban érzem magam, és ezen most azt hiszem, csak az segítene, ha lehűthetném magam, és lekókadna a kedvem is, és itt nem az alaphangulatra gondolok, mert túl sok atrocitás ért néhány perc leforgása alatt. Ki kezdte ezt a játékot? Én, csak éppen én nem tudtam tartani a tempót. Joel elnézést kér tőlem, és megint beékelni azt, hogy talán nem lenne ínyemre a helyzet, és megint nem vágok vissza neki. Nem vagyok egy Humor Harold, de még egy vagány csaj se, aki az ilyen szituációkat simán megoldja egy frappáns válasszal. Megint övé a győzelem, bár nem tudom, hogy mennyire vehetjük ezt versenynek. Mindenesetre befogom, és csak arra kapom fel a fejemet, hogy tegezni akar. Komikus, hogy még csak most jutunk el oda, mégis bólintok neki a kalapom takarásában, hogy semmi akadálya. Seattle ékességét most szúrom ki felszállás közben, amikor a szőke ismét tiszteletét teszi nálunk, és csak fél füllel hallgatom, hogy mi folyik közöttük. Meg akarja kapni, mint a csecsemős nővérke pár nappal ezelőtt. Sóhajtva merülök el a kinti táj szépségében, ahogyan egyre magasabbra szállunk, és a felhők fölött érzem magam. Imádok repülni, és ha tehetném, akkor többször utaznék, de mostanában nem sok alkalmam volt, hogy elhagyjam az országot, sőt anya halála óta nem igazán vállalkoztam nagyobb túrára. A szárny elhajlását figyelem, de aztán egy aprócska információ üti meg a fülemet, ami ledöbbent. Az ujjaink összefonódását automatikusan megengedem, viszont ezzel ellentétben szótlan maradok. Tényleg kijelentette, hogy a felesége vagyok, vagy csak rosszul hallottam? Igazából mindegy is (nekem nem, mert ha lehetne, akkor most a bennem élő kislány külön számot adna elő, esetleg bukfencet vetne, és sikongatva szaladna körbe és körbe), mert Camille nem veszi a lapot. Kis idő telik csak el, hogy újra feltűnjön, és folytassa egyszemélyes hadjáratát a sármos férfi ellen, akivel én fogok négy napot eltölteni és nem ő. Mantrázok, és már mindent csinálok, de képtelen vagyok elviselni, így menekülőre fogom. A legjobb lesz, ha rendbe teszem magam, mert egy kis idő még hátravan, hogy leszálljunk Havannában. A szűk folyosón hamar elérek a mosdóig, de várnom kell.
- Ön is sorban áll? – érdeklődöm a mellettem álló úriembertől, de csak megrázza a fejét.
- A feleségemre várok. – kedvesen elmosolyodik, én meg türelmesen dőlök neki a falnak, és kerülöm, hogy odanézzek a szöszire. A zár hamarosan kattan, és bemehetek, de előtte még magamon érzem a férfi pillantását. Végigmér, és őszintén nem is csodálkozom, mert a nyári ruhám ismét nem a visszafogott darabokat képviseli. Bezárkózom, és a tükör előtt megállva szemlélem önmagamat.
- A fenébe is Chole, nem kell minden női társad előtt hallgatagnak lenned. – rovom meg a tükörképemet, és az ajkaimhoz érintve a rúzst, megerősítem a vonalat legalább kétszer. A szín harsányabb lesz, és még egy csókot is dobok magamnak. A hajam szétment a kalap viselése miatt, így csak felrázom egy kicsit, és beletúrok. Olyan hatást kölcsönzök a frizurámnak, mint aki most szexelt, kicsit vagányabb, és vonzóbb megjelenést biztosít. A melleimet a két kezemmel megemelem, és magamra kacsintok. Na, ilyen lennék én hódítva? Elgondolkodom, de le is teszek a tervemről, amikor kopognak, és a hangot meghallva a szívem nagyot dobbant. A rúzst visszahelyezem a kupakjába, és kitárom előtte az ajtót, és szemérmetlenül mérem végig immár felfrissült állapotomban.
- Minden a legnagyobb rendben. Felfrissítettem magam. – mutatom meg neki a rúzsomat, és közelebb lépek, míg az egyik kezemmel tartom a mosdó ajtaját. A tekintetünk összefonódik, én pedig kihasználva ezt kicsit lábujjhegyre állok, és egy puszit nyomok az arcára. Hosszan időznek ajkaim a jobb arcfelén, és érzem kellemes férfias illatát is.
- Köszönöm. – búgom a fülébe, bár szerintem fogalma sincs, hogy miért mondtam köszönetet neki. Elzavarta a szöszit, és nekem ez pont elég a nyugodt repüléshez, de még mindig nem távolodok el tőle.
- Vissza kellene mennünk, nem? – halkan kérdezek rá, és az ülések fele tekintek, de senki nem figyel ránk, és éppen senki nem igyekszik a mosdóba se.

Félek, hogy vissza fog utasítani. Ez az első gondolat, ami megfordul a fejemben. Túl merész lettem volna, hogy így kirúzsozva kilibbennek a mosdóból, és rávetem magam az „újdonsült férjemre”? Más esetben biztosan, mert tőlem ez is bátorságra vall, hogy magamtól szaladok a karjai közé, és egy puszit nyomok az arcára. A rúzs lenyomata ott marad, de most cseppet sem zavar, és nem én leszek, aki letörli neki. A szemem villog, és várakozóan tekintek fel rá, de egy szívesen kívül úgy tűnik, hogy a tettek mezejére lép, mert az ajtónak lök, és átfogja a derekamat is. A torkomban dobog a szívem, mert soha nem csináltam extrém helyen, és a repülőgép annak számítana. Nem tudom, hogy mire számítsak egy tapasztaltabb férfitól, hiszen David csak kettő évvel volt idősebb nálam, de Joel sokkal többel. A nők számát nem merem megsaccolni, akikkel lefeküdhetett, de biztosan több, mint az én egy szem versenyzőm. A hab a tortán, hogy még nem volt orgazmusom. Amynek se mertem elmondani, hogy milyen gyatrának éreztem a volt páromat az ágyban, mert nem lehettem biztos abban, hogy nem én vagyok a hibás. Mégis hogy lehettem vele együtt két évig, ha egyszer sem juttatott fel a csúcsra? Egyszerű a válasz…szerelmes voltam, és azt hittem, hogy az a lagymatag érzés az, amit eget rengető orgazmusnak hívnak az aktus végén, csak éppen tűzijáték, és szikra nélkül. Ezzel szemben Joel szemében ott ég a szikra, de nem rámenős, vagyis nem mindig. Fogalmam sincs, hogy mit gondolhat rólam. A nagy nemet várom, de helyette egészen kellemes meglepetés ér. A nyakam ívére hintett csókok felkorbácsolják a szenvedélyemet, és rendesen rosszul érzem magam minden egyes kiejtett szava után. Mondja, miért kínoz engem? Szeretném, ha megtenné, amit mond. Nem akarok megállni. A térdeim megrogynak forró leheletétől, és fél aléltan bújok a karjai közé. Akaratlanul tör fel a garatomból a nem túl odaillő nyögés, és félig le is hunyom a szemhéjamat, amikor rájövök, hogy nem fog semmi történni közöttünk. Nem utasított vissza örökre…csak egyelőre. Butuskán bólintok egyet, és némileg imbolyogva indulok meg a helyemre, amit ha nem mutat meg előre, akkor képes vagyok eltéveszteni. Imádkozom, hogy kibírjam az ülésig, mert a tekintete a hátamat égeti. Bizsergek a fejem búbjától egészen a lábujjam hegyéig. Lerogyok, és az ablakon nézelődök ki, amikor utolér, és lehuppan mellém. Milyen játékot űzzünk egymással? A légzésem valamelyest normalizálódik, és vetek rá egy pillantást. Ennek a férfinak a rendelőjébe tévedtem be másfél hete, és azóta minden gondolatom valamilyen úton-módon hozzá kapcsolódik. Az ajkamat harapdálom, miközben a barna hajú stewardess közeledik felénk.
- Itt az ebédidő. Mit szeretnének kérni? – odakapom a tekintetemet, és rájövök, hogy ma még nem ettem semmit, és farkaséhes vagyok, azonban a választék nem nagy.
- Ha lehetne, akkor szeretnék a fasírtgolyókból, egy kis mustár szósszal, illetve a zsemle az jó lesz. Csoki van? – érdekesen hathat a mellettem ülő szemében, hogy nem vagyok rest nagyobb kalóriákat is bevinni. A végén meg is kapom az adagomat egy narancslével megspékelve, és lehajtom a kis tálcát, hogy rápakoljak. Összecsapva a tenyeremet látnék neki, de előtte megvárom, hogy Joel is rendeljen magának, aztán leszedem a rúzsomat egy zsebkendő segítségével.
- Nem olyan rossz a kaja, de azért nagyobb választékkal is rendelkezhetnének. – jegyzem meg, és bekapom az egyik fasírtgolyót, de előtte megmártogatom a mustárban, és úgy kapom be. Észre se veszem, hogy a szám széle olyan lesz, így beöblítem egy kis folyadékkal is.
- Istenem, de éhes vagyok. – szinte rá is vetem magam a kajára, és addig nem állok le, amíg el nem pusztítok mindent, és a csokit is be nem nyomom. Az összhatás egy elpilledt kislány lesz, tele gyomorral. A szemetet összegyűjtik, én pedig ásítok egyet közben.
- Azt hiszem, kicsit aludnék. – mire kimondom a szavakat, már nehezen bírom nyitva tartani a szememet, és az ülésnek dőlve hunyom le a szemhéjamat. Az álom hamar rám talál, de azt már nem veszem figyelembe, hogy a fejem oldalra billen, és Joel vállán szuszogok tovább egyenletesen.

Az evés nem tartozik azon dolgok közé, melyeket nem élveznék, és nem tagadnék meg magamtól. Séf vagyok, aki imádja a világ bármelyik konyháját, és szívesen tölti meg a gyomrát finomabbnál finomabb ételekkel. Az ebédünk nem egy nagy adag, de azért nem rossz, és hamar el is tüntetném, de nem veszem észre, hogy mennyire malac tudok lenni. Joel törli le a szám szegletéből a mustárfoltot. Kissé zavarban vagyok, de nem tesz megjegyzést rá, így elkerülhető, hogy megfulladjak étkezés közben. A narancslé jól esik és hamar el is telítődöm, de ő veti fel a kubai konyha remekeit, és a lehetőségeket, amikkel élni akarok, ha egyszer odaérünk.
- Én is alig várom már. Biztosan mindent végig fogok kóstolni, és jegyzetelni is fogok, ha összeakadok egy helyi lakossal. A spanyolom nem olyan jó, de csak megértetem magam. – vonom meg a vállamat, és perceken belül már sűrűn pislogva eszmélek rá, hogy el fogok aludni. Meg is említem az utazótársamnak, de az már nem marad meg, hogy nekidőlök a vállának. Órák esnek ki, és csak az ébreszt fel, hogy a nyakam beállt, és meg kellene mozdulnom. Hunyorogva nyitom ki a szememet, de egy ing lesz a társam, és a sármos doki közelsége. Kell egy kis idő, hogy felfogjam, hol is vagyok, de aztán kitisztul a kép. Ő még alszik, én meg rajta aludtam. Szép bemutatkozás Chole! A tv-re pillantok, de ott nem látom a kijelzőn, hogy mennyi az idő. Az ablakon kitekintve az alkonyat vár. A nap lemenőben, és gyönyörű vörösre festi az ég alját. Kedvem lenne megörökíteni a pillanatot, így előkeresem a telefonomat, és kattintok néhány képet, de előtte repülő üzemmódba állítom át. A vicc kedvéért, vagy csak a saját szórakoztatásomra lencsevégre kapom Joelt is, amint szunyókál. Biztosan nem örülne, ha most látna, ahogyan koncentrálva kinyújtom a nyelvemet, és a legjobb szögben lövöm el a fotót róla. A stewardessek nem mászkálnak, és valami film megy a tv-ben, így azzal foglalatoskodom, de nem sok kell, hogy megint elunjam magam, és benyomja a szunyát. Az idő rohamtempóban telik, és legközelebb már sötétben kelteget egy hang. Mocorogva nyitom ki a szememet félig, és az arcomat a vállába fúrom, de a pilóta figyelmeztet minket a leszállásra, és az övek becsatolására. Ásítva egyet tartom a szám elé a kezemet, és becsatolom az övemet.
- Hajnali három? Az még nagyon sok idő…és neked van prospektusod? – lepődök meg, mert nekem csak a jegyet adta, és ennyivel el voltam intézve. Akkor most ki is lesz a főnök? Hát, ha már ennyire képben van, akkor nem fogok ellenkezni, hogy ő irányítson. Az ablakon hiába tekintek ki, mert a sötétben nem sok mindent lehet látni, de perceken belül érezhető az ereszkedés is. De utálom ezt a részét a repülésnek. Erősen kapaszkodva koncentrálok, hogy ne duguljon be a fülem, mégis hasztalan, mert amint földet érünk, máris cseng, és a bal hallójáratom bedugul. A stewardess megköszönni, hogy az ő légi társaságukat választottuk, és kellemes ittlétet kíván. A kalapomat keresem, és ki is oldom az övemet, így nemsokára nem úgy fogok kinézni, mint egy menekült, hanem mint egy turista. A gépről nagyon nehezen evickélünk le, de legalább már biztos talaj van a lábam alatt. Kóvályogva követem az idegenvezetőmet, és mielőtt elbúcsúznánk, a szöszi ránk néz.
- Sziaaa… - integetek neki, de felszegi a fejét, és nem is hajlandó rám nézni. Valószínű féltékeny, de arról nem én tehetek. A bőröndöket összeszedni újabb tortúra, de fél órával később, kissé a párás éghajlatban állunk meg a buszmegállóban.
- Mennyi idő innen a szálloda? Két, vagy három óra? – meg se merem saccolni, mert csak rosszabbul érezném magam. Egy jó kiadós zuhanyra vágyom, és egy kényelmes ágyra jelen helyzetben, de várnunk kell. A sofőr végül ránk akad, és bemondja a hotel nevét is, aminek a hangzása is érdekes, de egy kisebb csapat kínai delegációval ülünk be a kisbuszba. A bőröndöm hátrakerül, és most még ahhoz is fáradt vagyok, hogy azzal foglalkozzam, hogy a térdem Joel térdét súrolja. Az időérzékemet totál elveszítem, és bambulok kifelé, de a nagy semmin kívül egyelőre nem sok kecsegtető dolgot látok. A sofőr helyi, és hol angolul, hol spanyolul próbálkozik a megértetésével.
- Senora… - tekint rám, én meg érdeklődve nézek vissza rá.
- See? – csak bólintok, és egy mosolyt is megeresztek felé. Érteni értem, de válaszolni már nem tudnék. A kis utunk kezd a végéhez közeledni, és amint megszabadulunk a kínaiaktól, egy kicsit fellélegzem én is.
- Alig várom, hogy odaérjünk. – fáradt mosoly kúszik az arcomra, és nem kell sokat várnom, hogy a kivilágított kupolás, medencés rész feltűnjön a szemünk előtt. Még a szavam is eláll a látványtól, mert nem számítottam ekkora luxusra. A bejárat előtt tesz ki minket a férfi, és egy fiúcska már jön is, hogy elvigye a bőröndjeinket.
- Úristen…ez hatalmas. – tátva marad a szám, miközben befelé sétálunk, és nem is tudom, hogy hova kapjam a fejemet. Az előtér kövezete márvány, és hatalmas oszlopok nagyobbítják meg még jobban a teret. A recepciós pult óriási, és egy mosolygós indiai férfi köszönt bennünket a túloldaláról.
- Jó estét kívánok a Varadero Hotelben. Elkérhetném a voucherüket? – nyújtja elegáns fehér kesztyűbe bújtatott kezét, én meg várakozóan tekintek a mellettem állóra, kinek birtokában van ez a kis papír. A férfi néhány billentyűt leüt a gépén, aztán széles mosollyal üdvözöl bennünket ismét.
- Ó, Önök nyerték meg a táncversenyt? Ebben az esetben… - int az egyik személyzeti felelősnek, aki virágfüzérekkel szalad elénk, és engedélyt kérve akasztja az egyiket az én nyakamba, a másikat pedig Joelébe, ha megengedi neki.
- A Las Cubas lakosztály lesz az Önöké. Jose lesz a kísérőjük. A medencét bármikor használhatják, huszonnégy órás portaszolgálatunk van, és ha bármilyen kívánságuk van, akkor bizalommal forduljanak felénk. A lakosztályból is elérhetőek vagyunk, ha a telefonban megnyomják a csillag gombot. – aligha fogom még fel, hogy itt vagyunk, és ez bizony tényleg Kuba.
- Kövessenek. – hajol meg mélyen előttünk a másik fiú, így csak egy mágneskártyát kapunk, és annyi a dolgunk, hogy körbevezessenek itt. A nyakam nyújtogatom, és ha most háromszázhatvan fokban tudnám elforgatni, akkor nagyon hálás lennék érte, de csak egy irányba nézek, és az a lift. A harmadik emeleten szállunk ki, és kanyarodunk be a folyosóra. Egészen a végéig el kell mennünk, de nem bánom, mert már most imádom a helyet. Jose tárja ki előttünk az ajtót, és amikor belépek újabb érdekesség fogad. A nappalinkat két kanapé, és egy dohányzóasztal tölti ki, a fürdőben sarokkád, és zuhanyzó is található, nem kevésbé a pezsgőfürdő funkcióval, de akkor torpanok meg igazán, amikor a tekintetem a háló felé siklik. Hatalmas kerek ágy uralja a teret, félhomályba vonva a szobát a sok gyertyaláng, és a selyemágyneművel leterített ágyig virágszirmok ezrei mutatják az utat.
- Egy kis pezsgővel szeretnénk kedveskedni a nyerteseknek. – erős akcentussal mutat a jégtartóban heverő üvegre a fiúcskánk, aztán meghajol, és egyedül is hagy minket. A háló ajtajának dőlve fogadom magamba a látványt, és dolgozom fel az információt. Egy ágy+ két személy = forró első éjszaka Kubában. Paprikavörös leszek, mert a repülőn elsuttogott szavak járnak a fejemben, még akkor is, amikor összenézek Joel-lel.
- Én megyek fürdeni. – nyögöm ki, és otthagyva foglalom be a fürdőt, csak éppen a cuccaimat elfelejtem bevinni…

Kuba gyönyörű…már amennyit eddig láttam belőle, de a hotel elnyerte a tetszésemet. A recepciós rendes volt, és még virágfüzért is kaptunk, de ez az egész jobban hajazna arra, hogy mi egy pár vagyunk, pontosabban friss házasok, akik a nászútra érkeztek..na és ezt a felvetésemet a lakosztály látványa alá is támasztja. Őszintén két embernek, akik együtt táncolnak kötelességük, hogy egy párt is alkossanak? Nem tudom, hogy rajtunk kívül hány összeverődött páros akadt a táncparketten, de azért meglepő, hogy az emberek egyből erre gondolnak. A repülőn elejtett füllentésem akár még igaz is lehetne, csak éppen Joel meg én sose leszünk házasok, és ahhoz is sokat kell előrelépnünk, hogy ne legyek zavarban a jelenlétében. A vakszerencse vezérelt hozzá aznap, amikor dr. Calhounhoz akartam elmenni, és arról sem tehettem, hogy a Cuba bárban összeakadtunk, és annak hála most éppen Közép-Amerika egyik legnépszerűbb turisztikai helyszínén vagyunk. A háló bemutatása sokkol le igazán, mert mindenre számítottam, de erre a romantikus, már-már túlzott hangulatteremtésre nem. Az első adandó alkalommal élek a menekülés lehetőségével, és végig se gondolva a menetet már be is zárkózom a fürdőbe. Chole Ward az örök menthetetlen. A helyiségben van időm körülnézni, mert bugyit, és hálóinget sem hoztam be. Szerencsére törölköző akad, sőt még fürdőköpeny is, de nekem megteszi az előbbi is. A hatalmas mosdólaphoz lépek, és tükörben szemlélem meg a kinézetemet. A pironkodásom eredménye még jól látszik, sőt a rúzsom enyhe árnyalata is megmaradt. A reklámban legalább igaza volt a modellnek, hogy hosszantartó hatást vált ki. Szükségem lenne egy hajgumira is, de ezeknek a hiányában, csak megállok a WC mellett, és lehajtom az ülőkéjét. Kibújok a magassarkúmból, és hátul babrálva a cipzárral sikerül a ruhától is megválnom. A tükörben egy kívánatos, a húszas évei elején járó nőszemély tekint vissza rám, aki akár lehetne a bujaság istennője is, de nem lesz, mert nem vagyok olyan. Szépen összerendezem a ruhadarabokat, és meztelenül állok be az üvegajtóval ellátott óriási zuhanykabinba. Szerintem rajtam kívül három ember is elférne itt. Az első gombot megnyomva valamilyen lágy zene harsan fel, és meg is ijedek, így kikapcsolom. A másik szerkezethez nyúlok, ahol még a hőfokot is beállíthatom. A vállamat hirtelen éri a meleg gőzpára, és utána a rázúduló vízmennyiség, de jólesően felnyögve ropogtatom ki elgémberedett végtagjaimat, és merülök el a zuhany adta élményben. A tusolást elnyújtom, sőt mi több még a hajamat is megmosom. Kellemes levendula, és méz illat száll fel a kabinban, miközben egy kisebb habpamaccsá válik a fejem tetején lévő hajkoronám. Dudorászok egy kicsit, és el is lazulok. A hely már most megérne egy ötöst, így sokkal frissebben lépek ki, mint ahogyan ide beléptem. Az egyik fehér törölközőt csavarom a testem köré, és a bal hónom alatt meg is kötöm, hogy ne essen le. Felkapom a ruháimat, és éppen akkor lépek ki, amikor Joel vetkőzni kezd. Nekem háttal áll, de így is jól kirajzolódnak az izmai, és a bicepsze. Szeretnék észrevétlen lenni, de nem sikerül, mert tisztában van vele, hogy szabad a pálya a fürdő felé.
- Én…én bemegyek a hálóba. Szabad a fürdő. – csuklik el a hangom, és sietős léptekkel távozom. Nem csapom be az ajtót, de behajtom, és nekidőlve fújom ki az eddig bent tartott levegőt. A bőröndöm az ágy mellett áll, de az övé nincs itt. A romantikus kellékek nem tűntek el, így neki is kezdek a gyertyák elfújásának egyesével. A hajam csapzottan vetődik újra és újra neki a hátamnak, és mivel eléggé csöpög belőle a víz, így kénytelen vagyok megállni, és levenni magamról a frottírt. A hajamra varázsolok egy turbánt, és a kis ruháim közül előhalászom „a menő fekete és vörös bugyim”, meg hozzá felülre egy selyemhálóinget, a szememhez illő világoskék színben. Belebújok, és alaposabban megszárítom a hajamat, aztán a törölközőt ki is terítem.
- Ez nem maradhat így. – rázom meg a fejemet, és nekiállok a rózsaszirmok eltűntetésének is. A tenyerembe gyűröm össze őket, de nincs szívem kidobni, így az orromhoz emelem őket, és beleszagolok a levegőbe. Virágillattal telik meg az orrüregem, és roppantul élvezem, hogy kikapcsolódhatok. A vállaim is elernyednek, így csak az éjjeliszekrényre szórom őket. Az ágy egy embernek túl nagy, mégis az az érzésem, hogy Joel nekem akarja átengedni az egészet. A cuccait kint hagyta a kanapé mellett, ez még nem kerülte el a figyelmemet. A díszplédet lehúzom róla, majd összehajtom és félreteszem. A fürdőből még hallani lehet a zuhany hangját, ezért merészen lépek ki a hálóból, és a pezsgőspoharakra téved a tekintetem. Kitöltött nekem is egy pohárral, és egy kis tálka eper is dukál mellé. Az érzékeimnek nem mondhatok nemet, így odasétálok, és a dohányzóasztal fölé hajolva elveszek egyet. Pontosan tudom, hogy nézhetek ki bepuccsítva, mert a zuhanyból már nem jönnek ki hangok, és mikor hátranézek, akkor majdnem kiesik a számból az eper, mert Joel lép ki a fürdőből.
- Megkívántam az epret. – kapom be, és felé fordulok. A pezsgős poharat is felkapom, és azzal öblítem le a lédús gyümölcs zamatát.
- Jó ötlet volt a részedről... – állok esetlenül, és nem bírom levenni róla a szemem. A hajam, hullámosan, és vizesen omlik a vállamra. Az ajkaim utána sóvárognának.
- Nincs kedved inkább velem aludni a másik szobában? Túl nagy az az ágy. – harapom be az alsó ajkamat, és zavartan pillantok végig rajta. Túl lengén vagyok a térdig érő hálóingemben. Az anyag nem olyan vastag, de itt meleg van, és nem akartam túlontúl beöltözni.
- Már elfújtam a gyertyákat is. – sütöm le a szememet, hogy egy kis levegőhöz jussak. Össze vagyok zavarodva, de közben őrülten kívánom, hogy leteperjen…

A hármas és a négyes agytekervényem elakad valahol félúton, mert az agyamban a kép kimerevített változatban áll meg. Joel Émeric Roux egy szál törölközőben áll velem szemben, és úgy tűnik, hogy végre sikerült őt is lenyűgöznöm, vagy mindenesetre egy kis ideig nem tud, mit mondani, és bármennyire is szerény vagyok, ez még az én női hiúságomat is legyezi. Az eper nagyon finom, és a lenyelés után is még sokáig érzem a számban a zamatát, de jobban járok, ha a pezsgő is fogy vele együtt. Az első pillanattól fogva nem bírtam volna elviselni, ha Joel az orvosommá válik, mert ahhoz nekem túl jól néz ki, és nem fért volna bele, hogy odalent másképpen szemléljen meg. Az orvos, az orvos, és ha már úgy állt volna hozzám, akkor a verseny se jöhetett volna létre, és a tánc sem közöttünk. Nem ódzkodtam én a férfiaktól, csak éppen néhány hónap is eltelt, mióta szakítottam Daviddel, és azóta ahogyan Amy mondta apácaként tengődtem. Fiatalságom teljében vagyok, mégsem vetettem bele magam az egyéjszakás kalandokba, hanem a munkámnak, és az álmaimnak éltem…idáig. Akárhányszor ránézek a velem szemben állóra, akkor a lélegzetem is elakad, és ezzel ő nagyon is tisztában van, mégsem tett ellene semmit. Fogalmam sincs, hogy kíván-e…de a repülőn említette, hogy lefeküdne velem, de előtte semmilyen jelét nem adta. A tánc alatt éreztem azt a bizsergést közöttünk, de ez nem volt több, mint az a pár perc. Azóta fagyiztam vele, beszélgettem, és ha éppen valami kétértelmű került szóba, akkor zavarba jöttem, és most sincs másképpen, mert így látni Adoniszi testét…hát igencsak felébresztette bennem az alvó oroszlánt. Vannak igényeim, de nekem ezeket nehezebben sikerül kifejezésre juttatni, mint más női társaimnak. Amy simán odadobja magát, ha egy kicsit jobban berúgott, de ahogyan az elmúlt napokban láttam, sokkal merészebben vetik rá magukat más hölgyemények a kiszemelt áldozatra. A csecsemős nővér, a szőke stewardess. Azt hiszem én egy kihaló félben lévő csoporthoz tartozom, akik még pironkodnak, ha egy tökéletes férfival találkoznak, és meglepődnek azon, hogy egyáltalán felkelthetik a figyelmüket. Miért baj, ha nem vagyok olyan, mint az átlag? Ezekre a kérdésekre nem fogok választ kapni, és Joel sem marad távol tőlem, hanem szépen odasétál, és bekap egy szem epret, de nem akárhogyan eszi meg. Játszik velem, érzem, hogy tesztelget, mégsem szólok semmit. A tekintetem követi minden mozdulatát, egészen addig, amíg meg nem szólal.
- Szerencse. – jegyzem meg halkabban, mert hirtelen kiszárad a torkom, és a nyelés is nehezebben megy. A szívem miatt zúg a fülem, és előjönnek a tipikus tünetek a közelében. Kívánom, és csak egy szavába kerülne, hogy eljussunk ketten az ágyig, de kissé úgy érzem, hogy csak szórakozik rajtam.
- Nem félek, csak gondoltam, hogy… - mutatnék a bőröndjére, de kihasználva az időt elővesz egy másik gyümölcsszemet és pontosan az ajkaim elé tartja. Kicsit bebandzsítok, ahogyan lenézek rá, és automatikusan nyalom körbe az ajkaimat. Már éppen beadnám a derekamat, mert olyan jó a közelében lenni, markáns illatát az orromba felszökve, elbódulni, és elveszni ebben a tökéletes pillanatban, de arcon csap a kérdésével. A tekintetem fátyolossága eltűnik nyomban, és acélos elhatározottság lép helyébe. A tekintetemet az övébe fúrom, és azt hiszem eljött az idő, hogy felháborodjak.
- Úgy tudtam, hogy erre megy ki a játék… - rázom meg a fejemet, és csalódottan mérem végig.
- Baj lenne? Nem Joel, nem vagyok az. – az ereimben száguld az adrenalin, de ezzel most felhúzott.
- Problémát okoz a tapasztalatlanságom? Bánt, hogy nem vagyok olyan, mint a szöszi a repülőn, vagy a csecsemős nővér? Akkor sajnálom. – erőteljesen fordulok meg, és indulok meg célirányosan a szoba felé.
- Köszönöm, megleszek egyedül is. – csapom be az ajtót, és meg se állok az ágyig, így csak ledőlök rá, és a fejemre húzom a párnát. Hogy én milyen ostoba voltam…

Szavai sértenek, és fogalmam sincs, hogy mit higgyek. Nem hozzám való? Kértem én, hogy együtt legyen velem? Mondtam, hogy szerelmet valljon, vágytam többre, mint egy éjszaka? Őszintén nem tudom, de nem mertem volna belelovallni magam semmibe, amibe nem biztos, és Joel esetében aztán még az is kérdőjel volt, hogy kedvel-e. Kislánynak tart, aki pironkodik, és elájul a jelenlétében. Ennyit szűrt le, és a bájos kislány image ma este már nem felelt meg az elvárásainak, mert többet akart. Lefeküdtem volna vele, erre még kérnie se kellett volna, csak egy apró jel, hogy bejövök neki, hogy akar. Vágytam arra, hogy a karjaiba zárjon, és úgy csókoljon meg újra, mint ahogyan a repülőn tette. Vágytam az érintésére, és sóvárogtam utána, hogy végre beteljesüljön a játékunk végkimenetele. Naiv lettem volna? Egyáltalán nem, mert tudtam, hogy mit várhatok, ha ebbe belemegyek. Egy futókaland leszek, mint a többi nő az életében, de azzal is beértem volna, ha legalább egy éjszakáig én vagyok az, aki kitölti a gondolatait, és nem sóvárog más után. Egy megállóhely lehetek az életében, hogy nyomot hagyhatok benne, de ennek ellenére mi történt ma este? Egyszerűen a legalapvetőbb dologra kérdezett rá. Nem vagyok szűz, csak tapasztalatlan, aki egy is kalandra vágyik, és egy olyan férfi társaságában tenné meg ezt, aki tudja, hogy mi fán terem a gyönyörteremtés. David nem bírta nekem megadni, így máshol kerestem a boldogságot. Huszonhárom évesen rájöttem, hogy nem állok készen egy újabb komolyabb kapcsolatra, ahol a csalódás várna rám, de jobban fájt, amit utána vágott a fejemhez. Miért csak egy dugásra érdemes minden nő? Ugyan, a faszom ki van ezzel a pasival. Nem tudom, hogy mit gondol rólam, vagy éppen mit akar tőlem. Egyik pillanatban még tegeződünk, a következőben meg már magázódunk. Nagyot sóhajtva emelem fel a fejemet a párnáról. Kicsit zsong, de sírni nem tudok, már nem. Annyi könnyet ejtettem férfiak miatt, hogy most nem lennék képes. Kitámolygok az ágyról, és elindulok kifelé, de a táncpartnerem hűlt helyét találom egy félig nyitott bőrönddel. Micsoda kellemes meglepetés… a francokat! Dühösen megyek oda, és túrom fel a ruhatárát, melyet más esetben nem tennék, de rájövök, hogy hasztalan. Nem tudom, hogy hova ment, de nem is érdekel, vagy mégis? Egy újabb nőt ment meghódítani? Haragosan hajítom el az egyik ingét, amikor a tekintetem megakad a pezsgős üvegen. Mi bajom lehet, ha megiszom a maradékot? Le is ülök, és az ölembe fektetve a kis drágaságot foglalok helyet a kanapén. A lábaimat keresztbe teszem, és megnyakalom. A buborékos folyadék megtornáztatja a gyomromat, de nem állok meg az első kortynál. Döntöm magamba, hogy ne is tudjak a létezésemről se, és ne Joel szavai járjanak újra és újra a fejemben. Sikerül a felét leküldenem, és nem túl lányosan böfögöm vissza a felét. A hatás nem marad el, mert hamar a fejembe száll, hogy már szédülök is.
- Még, hogy én vagyok a döntésképtelen. – morgolódom magamban, aztán folytatom az egy személyes ivászatot, amíg az üveg ki nem ürül, és nem érzek annyi bátorságot magamban, hogy beolvassak neki, ha visszaér. Nem is kell sokat várnom, hogy kinyíljon az ajtó, és kék íriszeimet a belépőre ne emeljem. Úszni volt. Csuromvizes, de még ez is jól áll neki. Határozottan pattanok fel, de majdnem eldőlök. A szédülés most a pia miatt van, de legalább megvan bennem a kellő erő, hogy beolvassak neki.
- Te.. – sietek elé, és a mellkasába bökve kezdek bele.
- Én…én képes vagyok dönteni, és most végighallgatsz. – tekintek fel a csodálatos kék íriszekbe.
- Akartalak az első pillanattól fogva, sőt bemásztam volna az ágyadba, ha azt kéred tőlem, de nem…csak játszottad az úriembert. Én nem vagyok olyan, mint a Bögyöskéid fele. Szeretem, ha egy férfi lép, ha elcsábítanak. Szeretem, ha kényeztetnek. Az előző balfék barátom még arra se volt képes, hogy kielégítsen. Ez az én titkom Joel. Ezért vagyok bizonytalan. Nem bátorítasz, és meg kell hagyni még így is jól nézel ki, bassza meg. – emelem az üveget a számhoz, de az már régen üres, és határozottan berúgtam a hirtelen alkoholbeviteltől.
- Én lefeküdtem volna veled, de nem kellettem. – bökök még egyszer a mellkasába, de már nem látok tisztán. Egy üveg pezsgő nem sok egy fáradt nőszemélynek? De, határozottan. Chole-pezsgő 0-1.

Dühös voltam, és meggondolatlan, mert a pezsgő olyan hatalmat adott a kezembe, amit nem szerettem használni, ha nem muszáj. Nem voltam ilyen, csak egyszerűen az alkoholtól felerősödtek az érzelmeim, keverve a kételyeimmel, és kitörtek belőlem, mint egy vulkán. Joel nem érdemelte meg, hogy így beszéljek vele, végképp nem azt, hogy megosszam vele, ami az én szívemet nyomta. Két idegenként érkeztünk ide, akik között alakult valami, vagy csak én hittem azt, hogy van valami bizsergés közöttünk. Az üveg nyakát markolászom, amikor megszólal, és kissé fejbe kólint a felismerés, hogy megint téves következtetéseket vontam le egy-egy jelenetből, vagy elejtett félmondatból. Nem akarom annyira széttenni a lábam neki, mint ahogy szajkózom, mert mégsem vagyok egy útszéli szajha, viszont megfordult a fejemben, hogy neki csak arra kellek. Óriási tévedés volt a részemről. A felsorolt tettek mögött tartalmasabb elgondolások voltak, és nekem kellett megint szarul éreznem magam, hogy nem vettem észre a nyilvánvalót. Nem vitt ágyba, mert nem akart lerohanni, nem akarta, hogy feszengjek a jelenlétében, de mégis a legnagyobb arcon csapás az volt, hogy kíván. Elcsesztem! Vörös felirattal a homlokomon mászkálhattam volna a folyosón, hogy mekkora egy lúzer vagyok. Miért akartam versenyre kelni olyan lányokkal, akiket nem ismerek, és továbbmegyek ennél, még csak nem is akarok hozzájuk hasonlítani? Így akartam imponálni az előttem álló férfinak, aki most dühös rám, és joggal teszi ezt? Már nem is vagyok benne biztos, hogy végig akarom hallgatni, mert annál szarabb ember leszek a saját szememben. A szemgödreim mélyén könnyek gyülekeznek, de tartom magam, és csak akkor szeretném kiadni magamból, ha egyedül maradok. Párás tekintettel tartom vele a szemkontaktust, és amikor elzavar aludni még ellent sem merek mondani neki, mert egyértelműen részeg vagyok. Csendben teszem le a dohányzóasztalra az üres pezsgős üveget, és kullogok be hangtalanul a szobába. Az ágy még nagyobbnak tűnik, én meg egy rakás szerencsétlenségnek érzem magam jelen pillanatban. Becsukom az ajtót, mert úgyis tudom, hogy ma este már nem fogunk osztozkodni a szobán, sőt valószínű a következő négy napban is ez lesz a felállás. A fejem kicsit kótyagos, de tisztában vagyok vele, hogy az előbb mi zajlott le közöttünk. Be is mászok az ágyba, és a fejemre húzva a takarót gömbölyödök össze, és halkan szipogva pityeredem el. A sírás nem tart sokáig, és a repülés okozta fáradtság miatt hamar elalszom.

Másnap reggel korábban ébredek, mint szerettem volna, és az időeltolódás miatt sem vagyok éppen csúcsformában, de a másnaposság sokkal rosszabb. A szám íze borzalmas, így jól esne egy zuhany, vagy éppen valami víz. Amint felülök, máris az ablak felé tekintek, és rájövök, hogy még mindig Kubában vagyok, és még mindig Joellel osztozkodom egy lakosztályon. A nap hétágra süt, és a medence hívogatóan csábít magához. Mi bajom lehetne egy kis úszástól? Ki is mászok, de ügyelek rá, hogy ne verjek fel senkit. A bőröndömből a horgolt kék trikinit veszem elő, és itt a szobában öltöm magamra, mert nem akarok egyelőre a fürdőben tevékenykedni. A kinézetem nem lehet éppen csábító, de a legkevésbé sem izgat, hogy miképpen nézek ki most. A kilincset lenyomva lábujjhegyen közlekedve hagyom el a hálót, és a kiterített törölközőmmel a hónom alatt lépek ki a lakosztályból. A kanapé felé vetek egy pillantást, de Joel még mélyen alszik. Olyan cukin hortyog, de azt hiszem, nem éppen én vagyok az a társaság, akit ma reggel látni akar. A lift helyett a lépcsőt választom, és az előtéren végigkelve most egy lány mosolyog rám a pult mögül, így megtorpanok.
- Elnézést, de lehet használni a medencét? – állok meg előtte, mire bólint, és mutatja az utat, hogy merre találok ki oda, de előtte még érdeklődöm a reggeliről, hogy mettől meddig lehet menni, és hogy esetleg van-e kész programtervezet. Mint kiderül Helena elég jól beszéli az angolt, ezért felvilágosít a fakultatív lehetőségekről, és egyből felcsillan a szemem a hajókirándulás hallatán.
- Nagyszerű, akkor lennél szíves felírni engem is? Chole Ward a harmadik emeleti lakosztályból. Tizenegykor indul, és akkor ebéd a fedélzeten? – érdeklődöm, és egy prospektust is kapok róla.
- A jacht akkor indul el a kikötőből, és egy egész délutános kirándulásra visz a közeli Öbölbe, ahol delfinekkel is lehet úszni, búvárkodni, akinek éppen mihez van kedve. – teljesen fellelkesülök, és megköszönve a segítségnyújtást a medence felé veszem az irányt. Néhányan már a szélén napoznak, de nekem úsznom kell, hogy felébredjek rendesen még a reggeli előtt. A törölközőmet, és a papucsomat az egyik napozóágyon hagyom, és óvatosan mászom bele a jéghideg vízbe. Eleinte megrázkódom, de amint pár hosszt magam mögött hagyok, már érzem is a jótékony hatását a reggeli testmozgásnak. A negyedik körnél tartok már, amikor egy pincér közeledik felém a medence széléhez.
- Jó reggelt kisasszony. Az egyik úriember küldte Önnek ajándékba ezt a koktélt. Elfogadja? – hajol közelebb hozzám, én meg kíváncsian tekintek körbe, hogy ki lehetett az, de mivel egyetlen jelentkező sem akad, így elutasítom.
- Köszönöm, de nem. – ennyivel le is tudom a dolgot, és most inkább háton úszom tovább. Amy nem választott rosszul a bikinit illetően, mert kényelmes, és ha belegondolok annyira nem is vészes.

A reggeli úszás megtette a hatását, mert kellemesen ellazulok és fel is frissülök egyszerre. Amint kiérek a medencéből már többen is megbámulnak, így magam köré csavarom a törölközőt, és belebújok a papucsomba. Az étkezde felé veszem az irányt, mert a macskajajra nincs is jobb, mint egy kis narancslé, valakinek éppen a tej, de mindenképpen szükségem van egy kis táplálékra, mert én jártam rosszabbul az alkohollal, és nem Joel. Fogalmam sincs, hogyan fog reagálni arra, hogy feliratkoztam a hajókirándulásra, de a tegnap este történtek ellenére szeretnék részt venni rajta. Én voltam a hülye, és emiatt eleget rágódtam az elmúlt órákban is. Beállok a sorba a svédasztal előtt, és szerzek egy tálcát is. Ma én leszek a soros, hogy összeszedjek némi táplálékot mindkettőnk számára, mert nem hinném, hogy olyan hamar kikelne az ágyból a nagyságos úr. Amikor elindultam a medencéhez, akkor még az igazak álmát aludta a kanapén, és szerintem ez akkor sem fog változni, ha én visszaérek. A tojásrántották, és a friss gyümölcsök mellett haladok el, de már az illatuktól is felfordul a gyomrom. Két tálra helyezek el pirítóst, egy kis vajat, meg felvágottat, aztán továbbhaladok, és szemlélődés közben egy kis trópusi gyümölcsöt is felteszek a tálcánkra. A friss pékáruból is választok néhányat, és elindulok az italos stand felé. A kávéról nem fog lemondani, de azért nem ártana egy kis ásványvíz sem neki. Olyan lelkesen készítem össze a közös reggelit, hogy még egy kis plusz ajándékkal is készülök. Az egyik pincértől kérek egy vázát, és abba belehelyezek egy itteni virágot. A nevét nem bírom megjegyezni, de a királykék szín illik mindkettőkhöz. Ketten is ugranának, hogy segítsenek nekem, de elutasítom őket, és egyedül megyek fel a lifttel. A mágneskártyát egy kis ügyetlenkedés árán bírom csak belehelyezni az ajtóba, és amikor kitárul meg is lepődök, mert a kanapé üresen áll. A lábammal csukom be a nyílászárót, és pakolok le a dohányzóasztalra. Vélhetőleg csak egy helyen lehet, és az az én szobám lesz. Az egyik szekrényen találok egy kis papírtömböt, és onnan kitépve egy lapot firkantom rá a következő szöveget: „Bocsáss meg a tegnap este miatt. Chole” A kis váza elé teszem, és benyitva a hálóba ott találom az álomszuszékot. A törölközőtől időközben megváltam, de a bikinitől még nem tudtam. Az éjjeliszekrényre helyezem le óvatosan a tálcát, és odalépve hozzá hajolok fölé. Először csak az arcát fújom meg, aztán megsimogatom, de semmi reakció.
- Joel, elmúlt tíz óra, és feliratkoztam a nevünkben a hajóútra. Egy óra múlva a kikötőben kell lennünk. Kérlek, ébredj fel. – jobban fölé tornyosulok, és lágy hangon keltegetem, de hasztalan, mert öt perc is eltelik, és még én se reggeliztem, sőt még át se öltöztem. Az ujjaim megpihennek markáns arcélén, de mire észbe kapnék, ráfog a kezemre, és magára ránt. Nincs időm felsikítani sem, mert váratlanul ér a közelsége, és nem akarok megint egy ilyen lehetőséget elszalasztani. A szívem a mellkasom fogságában verdes, és újabb fordulatként máris alatta találom magam. A jobb karomat a fejem fölé szegezi, és közel hajolva a nyakamhoz megérzem csupasz bőrömön a forró leheletét. A pulzusom az egekbe szökik, és elfelejtem azt is, hogy sietnünk kellene. A csípője az enyémhez préselődik, és a vékony, horgolt anyagon keresztül is érzem, hogy készenlétben van. Ajkaimat kéjes nyögés hagyja el, és nem ellenkezek vele. Lehunyt szemhéjakkal élvezem, ahogyan ujjai végigzongoráznak az oldalamon, de amint felnyílnak a szemeim, akkor döbbenek rá, hogy nincs tisztában a tetteivel. Kómás tekintettel mered rám, és a megdöbbenéstől még az én pupilláim is kitágulnak. A fenébe!
- Joel… - ismétlem a nevét elcsukló hangon, de inkább a csalódottság villan át kék szivárványhártyáimon, amikor rájön, hogy nem is az vagyok, akit várt. Azonnal lemászik rólam, mintha leforrázták volna. A szívemet fagyos vasmarok szorítja el, és nem sok kell, hogy újra sírva fakadjak, de megemberelem magam. Nem számítottam rá, hogy le fog teperni, hiszen tegnap este csúnyán összekaptunk, mégis mikor hozzám ért, majdnem felégtem a karjai között. Az üresség veszi át a hatalmat felettem, és összeszedve a maradék erőmet ülök fel, és kerülve a pillantását állok fel az ágyról.
- Ott a reggeli a tálcán. Negyven perc múlva a hajón kellene lennünk. Hagylak reggelizni. – vissza se nézve indulok meg, de még észrevétlenül elveszem az üzenetet a tálcáról, és összegyűröm, majd a tenyerembe zárom. A bőröndömet is húzom magammal, hogy a fürdőben pakoljak ki. Be is zárkózom oda, és a reggeli jókedvem tovaszáll. A hatalmas helyiség közepén állítom meg a bőröndömet, és leguggolva tolom le a cipzárt, hogy a ruháimhoz hozzáférjek. A fehér bikinit, és egy halványzöld bokáig érő nyári ruhát veszek elő. A vizestől megválok, és az egyik még használatlan kisebb frottírt veszem el, hogy megszárítsam magam vele. A tükörben cseppet sem az a látvány fogad, amit szeretnék látni. A kék lélektükreim mélyén még mindig ott csillog a remény, de végtelen szomorúság vegyül belé. Gyorsan felveszem a fehér fürdő szettemet, és fölé a lenge, nyári öltözéket. Egy arany sarut halászok elő mellé, és most odaállok közvetlenül az egész alakos tükör elé, hogy a vizes hajzuhatagomat a fejem búbjára tűzzem fel konty formájában. Fogalmam sincs, hogyan fog eltelni ez a pár nap, ami előttünk áll még…

Az átkozott bőröndöm szélében akadt el a kistáskám, melyben a fogkefém is lapul a többi nélkülözhetetlen kozmetikai szerek között. Nem akarok szétesni, ha nem muszáj, mert valaki nem akart. Nagy kaland, mással is előfordult már, velem is elő fog még, mert nem vagyok a szerencse kiszemeltje, hogy egyből mindent megkapjak. A legjobb dolgokért az életben meg kell küzdeni, csak éppen most fogalmam sincs, hogy ez mennyire érné meg. Az álmaim biztosan, hiszen a végcél lebeg a lelki szemeim előtt. Nem is gondolkodom ezen tovább, inkább előhalászom a fogkefémet, meg a fogpasztát, és nekilátok a szájhigiéniai teendőknek. A smink a csap szélén fekszik, és elgondolkodom rajta, hogy felvigyek-e egy alapot, de lemondok róla, ha ma szórakozni akarok, és nem azzal foglalkozni, hogy miképpen nézek ki az óceánban. A sikálás közben azonban Joel halk kopogása szakít félbe, és felkapom a fejemet arra, amit mond. Még a vizet is elzárom, hogy ne értelmezzem félre a szavait. A tegnap este kerül szóba, és a félreértésünk. Teniszlabda méretűre zsugorodik össze az amúgy is liftező gyomrom, így hát kénytelen vagyok egy mély levegőt venni habos szájjal. Nem akart lerázni, és velem akar reggelizni? Teljesen összezavarodom az éles váltáson, és kiköpöm a fogkrémet. Mindenre számítottam, csak erre nem. Gyorsan végzek a mosakodással, és a törölközőt kapkodom, de annyiszor esik ki a kezeim közül, ahányszor az ajkaimról akarom letörölni a mentás és mézes fogkrém utó habját. A végén már szinte összeborítok mindent a kis táskámba, és a bőröndbe dobom vissza. A kinézetem marad ilyen, egy kis karikával a szemem alatt, miközben az égszínkék íriszeim úgy csillognak, ahogyan nem lenne szabad nekik. Kis idő el is telik, amikor a zárt ajtón keresztül rákérdez a kijövetelemre. Nem mondok neki semmit, csak kitárom a nyílászárót, és farkasszemet nézek vele. Már felöltözött, és magához képest elég lazára fogta az összhatást, de még így is megdobogtatja a szívemet. Őrült gondolatok kavarognak a fejemben, és hirtelen azt se tudom, hogy mit csináljak. Önkéntelenül jövök zavarba, s az alsó ajkamat harapdálva mérem végig. Kissé szapora lesz a szívverésem is, és szinte hezitálok. A nappaliba hozta át a közös reggelinket, ahogyan átkukkantok a hóna alatt, és meg is lepődöm, hogy velem akar étkezni. Nem azt mondta tegnap este, hogy minden nő csak egy dugásra érdemes? Nem kellene foglalkozni sem velük? Most mégis bocsánatot kért tőlem.
- Joel…én… - dőlök neki az ajtófélfának, és keresem a szavakat, hogy elmondjam neki, én voltam a hülye, és nem ő. Nem akartam megbántani. Végül hagyom a fenébe az ellenérzéseimet, és hogy jelen pillanatban mennyire vagyok szégyenlős, mert odalépek hozzá, és a nyaka köré fonva a karjaimat, lábujjhegyre állok, és finoman megízlelem az ajkait. Nem vagyok rámenős, és még próbálkozásnak is kevés, mégis megtettem, és ez óriási lépés tőlem. Lehunyt szemhájakkal számolgatok magamban, aztán megtörik a jég, és a nyelvünk hegye összeér. A bizsergés a gerincoszlopom aljától indul, és a lapockámig terjed szét. Kellemesen elszédülök, ahogyan elmélyítjük a csókot, és közelebb bújok hozzá. Az illata elbódít, és nem akarok sehova se menni. A csókunk megrészegít, és én szakítom meg hirtelen. Fátyolos tekintettel pillantok fel kék lélektükreibe, és vörösségem újabb határokat feszegetve inkább a pólójába fúrom az arcomat, és oda motyogok bele.
- Ennünk kellene, mert éhes vagyok én is. – mutogatok az asztal felé. Nem tudom, hogyan fogja értelmezni ezt a lépésemet, de ostoba lettem volna kihagyni.