Kuba

A takarót szeretném csak elvenni mégis végigtekintek rajta. A fagyi láttán megdobban a szívem, mert eszembe juttatja, amikor a kórházban a kedvemre tett, és együtt ettük meg a féltett készletét. Nem merek a szemébe nézni, így is olyan nehéz, hogy ne szólaljak meg. A csend engem megöl szépen lassan belülről, de ma annyiszor rontottam a kapcsolatunkon, ahányszor megszólaltam, így nem tartom jó ötletnek, hogy újra megtegyem. Sikerül kihúznom alóla a becses értékemet, és azzal együtt távozom a szobából. Az egyik kanapéra dobom le, és elindulok a fürdőbe, mert kihagyhatatlan, hogy lezuhanyozzak. Nincs kedvem büdösen, és sminkben ágyba bújni. Elfordítom a kulcsot a zárban, és az ajtónak dőlök. Az első találkozásunk jár a fejemben. Milyen ügyetlen voltam, és bohókás. Rákérdeztem, hogy a franciák tényleg olyan jó szeretők-e, ahogyan a sztereotípia tartja. Egy könnycsepp csordul ki a szememből, amikor lecsúszok a földre, és védelmezően ölelem körbe magamat. Utálok veszekedni, és megsérteni másokat, de valahogyan mi ketten nem találjuk a közös nevezőt, és ha elindulunk a lejtőn, akkor még egy lapáttal ráteszünk. A fenekemre érek le, és úgy is maradok egy ideig. A hajamba túrok, és lehorgasztom a fejemet. Miért mondtam neki azt, hogy mással is lefeküdnék? Egyáltalán nem igaz. Nem vagyok olyan, és nem is leszek. A könnyeimnek nem tudok gátat szabni, de a hüppögést az öklömmel csillapítom. A számba tömöm, és némán szenvedek, csak a sós könnycseppek a bizonyítékai annak, hogy milyen pocsékul érzem magamat jelenleg. Nem akarom feltartani, hátha fürödne, így felállok, és leveszem a ruhámat. Szegény Amy, ha tudná, hogy nem hozott szerencsét a fekete remekműve. Szépen, és egyenletesen hajtom össze, aztán a fehérnemű következik, és beállok az üres kabinba. Az első dolgom, hogy megnyissam a forró vizet, és a csempének támaszkodva lemossam a koszt a testemről. A hajam csuromvizes lesz, és a víz a fekete színnel keveredik el. A szemfestékem, és a szempillaspirálom is lejön. Mélyeket lélegzek, és próbálom kizárni a bizonytalanságot, a szívemet ért hegek felszakadását. A rossz emlékeket messze űzöm, és a levendula illatú tusfürdőt felhabosítva mosakszom meg vele. A hajamra is azt használom, mert nem találok sampont, de nem is érdekel. Nem vagyok kényes királylány, akinek a csillagokat is le kell hozni az égről. Elnyújtom a tusolást, és szétáztatom a bőrömet. A végén a törölközőbe megszárítkozva öltözök fel, és megcsinálom az esti teendőket is. Egykedvűen mosom meg a fogamat, de időközben már gombóc nőtt a torkomban, és a nyelés is nehezen megy. A csillogás kihunyt a szememben, és nem is próbálom azt mutatni, hogy minden rendben van. A papucsomba belebújva lépek ki a fürdőből, de meg is ütközöm, mert Joel a kanapén fekszik. Nem tudom hova tenni ezt a cselekedetét. Szomorúan emelem rá kék íriszeimet, és már szóra nyitnám a számat, de egyetlen hang se jön ki rajta. Megrázva a fejemet fáradok be a szobába, és zárkózom be. Elrontottam, nincs visszaút. Bemászok az ágyba, de az illata fogad a párnán, és a lepedőn is. Oldalasan fekszem le, és gyűröm össze a párnát, hogy a testemhez szorítsam, ha már nincs mellettem senki. Üresen bámulok bele a sötétbe, de tudom, hogy a szomszéd helyiségben fekszik. Gondterhelten járnak az agytekervényeim. Sokáig azt hiszem, hogy nem fogok tudni elaludni, de mégis megtörténik.

Hideg kezek, hosszú és céltalan falak. Menekülök. Fogalmam sincs, hogy ki elől, de érzem, hogy valaki a nyomomban van. A lábaim égnek, és a tüdőm oxigénért kiált, de nem állhatok meg…mert akkor rossz fog történni. A vizes falak a nevem visszhangját verik vissza, és zsákutcába kerülök, amikor egy lezárt útszakaszba botlok. El se hiszem, hogy ez megtörténik velem. A csúszós darabkákon húzom végig az ujjbegyeimet, hátha találok egy titkos ajtót, de nincs menekvés. Az üldözőm léptei a fülemben csengenek. A vállam felett tekintek hátra, és egy bizonyos barna szempárba mélyedek, amikor hangosan felsikoltok.
- HAGYJ BÉKÉN… - hirtelen nyílnak fel a szemeim. Rázkódok a sírástól, és azt se tudom, hogy hol vagyok. A testem verítékben úszik, és a szívem a torkomban dobog. Hirtelen megtámaszkodva a két tenyeremen ülök fel, de rettegek, és nem bírom megállni, hogy ne sírjak. Már nem bánthat, ugye? Már nem fog visszajönni?

David erőszakosságát nem bírtam elfelejteni, és úgy látszik, hogy még mindig hatással van az álmaimra. Nem is merem felidézni, hogy hol voltam, mert akkor összetörnék. Kapkodom a levegőt, és megállíthatatlanul potyognak a könnyeim, mint egy kislánynak, de hamarosan az ajtó is kinyílik, és társaságom akad. Joel álmosan motyogva kérdez rá, hogy jól vagyok-e, de csak a fejemet rázom meg, és szakadatlanul zokogok tovább. A lepedő szélét gyűröm össze aprócska ujjaim között. Végül úgy dönt, hogy megtöri a közöttünk lévő távolságot, és odalép az ágyamhoz. Megszólalni nem tudok egyelőre, de amikor leül mellém, és a karjai közé von, akkor zokszó nélkül bújok hozzá izmos mellkasához. Éreznem kell, hogy valaki itt van mellettem, és nem hagy cserben. A derekát átölelve kis tapadókorongként fektetem rá a mellizmaira az arcomat, és utat engedek a rémálok okozta gyötrelemnek. Nem kell, hogy beszéljünk, csak érezzem, hogy elmúlik az a rossz, ami vasmarokként tartja fogva a szívemet. Szüntelenül szipogok, és el is áztatom a felsőtestét, sőt nem bírom megállni a remegést. A keze a hátamon pihen, és bár nem csitítgat lassan elmúlni, vagy mindenesetre elapadni látszanak a könnyeim. A kérdésére nem válaszolok egyből, mert nincs erőm hozzá. A folyosó, a hideg falak, a nedves közeg. Valószínű Kubával kötöttem össze az álombeli helyszínt, és innen jött a víz is. Az üldözésem, a nevem ismételgetése. Újabb hullám érkezne a sírásnak, de lehunyom a szememet, és magamba szívom Joel illatát. Itt vagyok, nem abban a borzalmas alagútban. Nem kaphat el, nem találkozom többet vele. Ismételgetem mantraként, amikor végre megszólalok. A hangom rekedtes, és reszelős a sírás miatt, sőt akadozó.
- Nem kér..ek…semmit. – hüppögök hozzábújva, és nem eresztem, mert nem akarok egyedül maradni. Félek visszaaludni is. A könnyeim már elfogynak, de a remegés nem múlik, és csak az segít egy picit, hogy Joel a hátamat simogatja. Meleg, és puha a bőre. A fülemet a szíve fölé helyezem, és felgyorsult ritmusát hallgatom. Felriasztottam az álmából őt is, pedig nem volt szándékomban. Szeretném megmondani neki, hogy maradjon velem. Rettegek elaludni, nem akarom átélni, hogy elkap, és a magáévá tesz az akaratom ellenére. Joel forró lehelete csiklandozza a hajfürtjeimet, és nyugtatólag hat rám a közelsége. Önző leszek, ha azt akarom, hogy mellettem legyen reggelig?
- Joel… - motyogok a mellkasába, és beharapom az alsó ajkamat.
- Kérlek, maradj velem. – szipogok a bőrébe, melyről sós permet verődik vissza, és meg kell nyalnom a szirmaimat is.
- Nem hiszem, hogy…képes…lennék megint elaludni. – a sírástól kissé bedagadnak a szemeim, mert érzem már a duzzanatot. Nem érdekel, hogy nézek ki, az sem, hogy nem kíván. A félelem az összes porcikámba beleivódott, és nem akarom kielemezni, hogy mitől jöhetett elő ez az álom.  Felpillantok könnyáztatta szempilláim alól a kék lélektükrökbe. Az ajkaim még mindig lefelé görbülnek. A mesés Kubában vagyok, és sírnom kell? Szánalmas lehetek a szemében. Szótlanul bújok vissza a védelmet jelentő karok közé, és azt akarom, hogy szorosan tartson, hogy ne essek szét. Az idegeim nincsenek kötélből, és félek, ha így folytatom, akkor diliházban fogok kikötni. Ringatásnak is elmehetne, ahogy itt dülöngélünk az ágy szélén ülve, és ha a beszél hozzám, akkor szótlanul hallgatom őt.
- Nem mesélnél valami szépről, egy emlékről? Az ilyenkor segíteni szokott elterelni a figyelmemet. – újabb könny csordul ki a szememből, mikor felnézek a kék íriszekbe.

Ebben az állapotban aligha szeretek lenni. Nem az én hibám, hogy előjöttek a rémálmok. Legszívesebben el is felejteném, hogy mi történt aznap este Daviddel. Nem sikerült véghezvinnie a cselekedetét, de majdnem nemi erőszak áldozata lettem. Szerencsére a barátnőmnek volt annyi lélekjelenléte, hogy ne várjon a hívásomra, és eljöjjön értem, mert nem tudtam volna megemészteni, ha mégis megerőszakol. Az ütések helye a mai napig látszódik még egy-két helyen, de nem olyan vészesen. A történteket csak utána mertem elmondani apának, mert biztosan helyben kicsinálta volna. Egy ideig terápiára is jártam miatta, de nem sokat segített, és utána le is mondtam róla. Nemcsak anya halála miatt költöztem el New Yorkból, hanem, hogy elkerüljem azt a fajankót is. A sírás segít feloldani a bennem lévő gátlásokat, de talán még jobban esik, hogy most nem egyedül kell megküzdenem vele, mert félek, akkor már a padlón feküdnék magzati pózba görnyedve. A zokogás lassan elapad, és nincs más hátra, minthogy válaszoljak neki, ha már kérdezett. A megerősítése, hogy velem marad többet segít, mint gondolná, bár nem kerüli el a figyelmemet, hogy kicsit feszengve érzi magát a jelenlétemben. Nem sokszor vigasztalhatott még nőket, és pont nekem kellett ilyen helyzetbe kerülnöm?
- Nem volt ilyen álmom jó néhány hónapja. – válaszolok halkan, és a mellkasának dőlök. Azt már nem merem megemlíteni, hogy valószínűleg a feszült légkör miatt jöttek elő ezek. Magamba fojtottam a végét, és itt csapódott le. Nem hibáztathatom a veszekedéseink miatt, mert éppen úgy kivettem belőle a részemet, mint ő, és talán provokáltam is a tánccal, de nem szándékosan akartam megtenni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással leszek rá.
- Hát bármilyen emlék. – hunyom le a szememet, és úgy hallgatom, mintha az édesapám mesélne nekem. Elképzelem a húgát, bár fogalmam sincs, hogy milyen lehet a valóságban. Szőke, vagy barna? A kislány hallatán meglepődöm, de biztosan gyönyörű lehet. Tizenhat évesen szülni? Akkor az azt jelentené, hogy most lenne egy iskoláskorú lányom. Fura, de nem lehetetlen. Egy mosoly ül ki az arcomra a végén, és felpillantok az ismerős kék íriszekbe.
- Bizonyosan az egyik legszebb élmény lehetett, egy akkora tüneményt a kezedben tartani. Nekem nincs testvérem, de mindig is szerettem volna. Egy ideig a szüleim próbálkoztak vele, de nem jött össze. – a remegés még nem múlt el, és a zuhany ötletével áll elő.
- Forró zuhany? – törlöm meg a szemem tövét, és még mindig nem mozdulok a karjai közül.
- Nem tudom…talán jót tenne. – szipogok a végén, és megpróbálok felállni, de nem tudok, mert a térdeim összekoccannak, és az ölében kötök ki.
- Én…egyedül ez nem fog menni. – horgasztom le a fejemet, és még mindig szaporán veszem a levegőt. Amikor felkeltem olyan érzés kerített a hatalmába, mintha valaki ráült volna a mellkasomra, és direkt nem engedte volna, hogy levegőt vegyek. A térdein ülök, de a kezébe kapaszkodva ismét megpróbálkozom, hogy felálljak. A siker nem marad el, de ha nem követ, akkor előtte fogok összecsuklani.

"The moment, which can be changing everything."

Kavarognak a gondolatok a fejemben. Nem tudom, hogy mi a rosszabb. Látni ennyire kiszolgáltatott állapotban, és ezzel rásegíteni arra a határozott véleményre, hogy törékeny vagyok, és szánalomra méltó. Az életem egy olyan részletébe nyert betekintést, amit csak a hozzám legközelebb állók tapaszthatnak meg. A sírás, és David kegyetlensége nem tartozik a nagyvilág szeme elé, ezért nem is hangoztatom sűrűn, hogy milyen viszony fűz David Gallaghan, a New York-i alpolgármester fiához. Megdöbbentő lenne sokak számára, ha rájönnének, hogy közöm volt hozzá. Szerencsére azóta nem léptünk kapcsolatba, és nem is keresett. Nem tudom, hogyan reagálnék, ha feltűnne az életemben újra. Joel türelmes, már-már higgadt, ahogyan a zuhany szóba kerül, vagy ha ideges, akkor jól palástolja. A felállással némi gondom akad, de segítőkészen lép elébe az újabb akadályok legyőzésének. A karjai közé kap fel, és egészen a fürdőig visz. Ki tenné ezt meg értem? Maximum az édesapám. A fürdőbe lépve kissé hunyorgok, mert a sötétben jobban tájékozódtam eddig, de hamar hozzászokok a világossághoz. A padlón állít talpra, és nekilát az előkészületeknek, de itt jön a kérdés. Vajon velem együtt száll be a zuhanykabinba, vagy kimegy? Végignézem, ahogyan pakolgat, és elkészül a tereppel. A kimenetel mellett dönt, és nem tudom hibáztatni érte. Annyi veszekedésünk akadt a szexualitásból, hogy nem csodálom, hogy rám sem bír nézni.
- Megoldom, de azért köszönöm. – tekintek rá, és másodperceken belül egyedül leszek a helyiségben. A hálóingből bújok ki először, aztán a bugyimat is letolom a bokámig, és nagy nehezen kibújok belőle. A földön hagyok mindent, és besétálok a kabinba. Az üvegajtót elhúzom, és megnyitom a forró vizet. Gőzpára csap fel, és be kell hunynom a szememet a rám zúduló vízmennyiségtől, de megteszem. A befeszült izmok ellazulnak, és csak állok, és hagyom, hogy minden csepp átjárja a bőröm felületét. A rémálom képei újra felrémlenek, és erősen ökölbe szorítom a kezemet. Nekidőlök a csempének, és mélyeket lélegzek. Kubában vagyok Joellel, és csak ez számít. Nem fogom rosszul érezni magam. A vitánk megtörtént, de nem kell csendben végigülnünk az utolsó napot. Lassan erőt veszek magamon, és a kezemmel tapogatom végig a falat a tusfürdő után. Ma már másodjára zuhanyozom, de az is lehet, hogy már másnap hajnal van. Az idővel nem vagyok tisztában. A percek csigalassúsággal telnek, de végül elzárom a csapot, és elhúzom az üvegajtót is. Nem látok jól, de megkeresem a törölközőt, és körbetekerem a testem körül. A hónom alatt akasztom be, és indulok meg az ajtó felé. Nincs nálam tiszta fehérnemű sem, így nem szenvedek azzal, hogy visszavegyem a másikat. Az ajtót óvatosan nyitom ki, nehogy neki üssem, és nem is tévedek, hogy így tettem, mert ott áll a közelben. A tekintetünk összeakad. A talpam nyoma is nedves még, de csak egy szál törölköző van rajtam. A hajamból is a hátamon csurog lefelé, de nem zavar. Olyan pillanat ez, amikor az idő vaskereke berozsdásodva megáll, és érzed a másik jelenlétét. Nem egyszerűen ott van, hanem tényleg betölti a teret is. A szívem hevesen nekilódul, és beharapom az alsó ajkamat. Még mindig tökéletes szobrot lehetne mintázni a felsőtestéről. A deltás vállak, a kockás hasfal. Elpirulok önön vágyálmom beteljesülésén, és azt se tudom megmondani, hogy honnan érkezett ez a hirtelen jött kéjvágy. A szexuális frusztráltság a két sikertelen próba és a rémálmom után képtelenség, hogy ilyen intenzíven rám törjön. Végigtekintek rajta újra, mintha most találkoznánk először, aztán kék lélektükreimet az övébe fúrom. Kellenek szavak? Nem hinném, mert tudja, mire gondolok. Vajon idelép, és megcsókol, vagy hagyja elillanni a pillanatot?

18-as tartalommal bír

A pillanat nem illan el, pedig röpke húsz másodpercig azt hiszem, hogy nem is fog hozzám érni. A tekintetem képtelen vagyok levenni róla, mert túlontúl csábít a széles váll, az, amelyen sírtam, a kéz, mely körbeölelt. Miért kell ilyen istentelenül vonzania? Ellentmond a fizika törvényeinek, de még a józan eszemnek is. Ma nem egyszer estünk neki a másiknak, viszont érzem, hogy szükségem van rá. Olthatatlan tüzet gyújtott a belsőmben, és ha nem kaphatom meg, akkor a pokol bugyrának legmélyebbik sarkában fog a lelkem elkárhozni. A közeledése azonban minden idegességemet, és kételyemet szerteoszlatja, és készségesen simulok bele a tenyerébe. Oldalra döntöm a fejemet, és szétnyitva ajkaim adom át magam a hívogató csóknak. Nem támad le, csak egyszerűen a szirmaimra simul, és óvatosan becézgeti azokat. Mindketten érezzük, hogy most nem lehet vad, és mindent elsöprő, vágytól túlfűtött együttlét ez, mert akkor porrá zúzna. A testem szentélyét kínálom fel neki, hogy barangolja be a még felfedezésre váró részeket, de nem engedem, hogy kárt tegyen benne. Vékony jégen táncolunk, de érte vállalom a kockázatot, mert szükségem van rá. A folyó sem létezhet meder nélkül, a nappal sem válthatja az éjszakát, ha a Föld nem kering a Nap körül. Természetes jelenések ezek a hétköznapokban, de itt is magától értetődő, hogy ma este neki kell elűznie a rémálmaimat. Joel nyugtalansága éppúgy érződik szeretkezés közben, mert fél attól, hogy fájdalmat okoz, mint amikor rám nézett a fürdőben. Finom, szinte alig érintve őt hozom a tudtára, hogy nem fogok megfutamodni, nem fogok elmenekülni előle. Buja egymásba gabalyodás, puha érintések váltják egymást, és a törölköző lekerül rólam, róla pedig az alsó. A hálóban teljesülünk be, és az ágyra fektetve ügyel rá, hogy nekem jó legyen. A hold fénye átszűrődik a spalettákon, ahogyan az arcát figyelem. Kinyúlok érte, és magamra húzom. Kéjes nyögés, kecsesen ívbe feszült hát, sós permet, izzadság. Alámerül bennem, és lassú mozgásokkal sodor a gyönyörök birodalma felé. Századszor is odaadnám magam, ha tehetném, de most csak itt és most létezünk együtt. A jövőnk nincs kőbe vésve, és olyan illékony, hogy kár lenne rágondolni. Megélem a mát, hogy legyen holnapom. Nem bírok betelni vele, csak csendesen fészkelődök alatta. A végjáték előtt még egyszer összeforr a tekintetünk, és a szeméből olvasva vár rám. Kelyhet formálok a két tenyeremből, és az arcát körülfogva csókolom meg őt. A beteljesülés pillanatában a szájába nyögök, és a testem remegését semmi sem bírja csillapítani. Hallom, hogy neki sem sok hiányzik, így szinte a következő percben belém élvez. Pihegve fekszem alatta, a csontjaim cseppfolyóssá válnak, és a szemhéjaim is elnehezülnek. Odakint már kezd felkelni a nap, amikor egy nagyot ásítok, és a mellkasához bújva motyogok félálomban.
- Köszönöm…köszönöm, hogy gyengéd voltál. – szorosan bújok hozzá, és szinte azonnal el is alszom.

A reggel, vagy éppen már a délelőtt közepén ébredek meg. Nem tudom hirtelen, hogy hol vagyok, de nem is számít, mert Joel a közelemben szuszog. A lábszáram a combjai közé ékelődött, a takaró csak a derekunkat takarja. Az álla alatt pihen a fejem búbja, és szemmagasságban vagyok a mellkasával. Egyenletesen emelkedik, és süllyed, miközben jobb karjai a derekamon pihen. Mosolyogva tekintek fel rá. Az első reggel, hogy mindketten az ágyban vagyunk.
- Jó reggelt. – suttogom halkan, amint kómás tekintete találkozik az enyémmel.

Az éjjeli fennmaradásunk mindkettőnkre rányomta a bélyegét, mert ő nem aludta ki magát, én meg lelkiekben fáradtam el. Apa sokszor mondta, hogy túl jó vagyok, és képes vagyok a legjobbat feltételezni az emberekről, de emiatt csalódtam már annyiszor, és nem ismertem fel, ha valakit ki kellett iktatnom az életemből. David beleitta magát a hétköznapokba, és ha éppen megütött, akkor másnap virággal állított haza. Megpróbálta ellensúlyozni az agresszív oldalát, amikor feléledt benne egy kis bűntudat. Nem végig volt ilyen, hiszen az elején csak találkozgattunk, és nem aludtam nála. Lévén az egyetem alatt történt ez, nem is tehettem volna, mert a szüleim megöltek volna. Fontosnak tartották, hogy fejlődjek, és egyetlen pasi miatt se hagyjam félbe a tanulmányaimat. Apa azóta azt is bánja, hogy a közelembe engedte, és olyan szinten félt, hogy háromnaponta be kell jelentkeznem nála, mert rám küldi a barátait. Képtelenség olyan helyen tartózkodni, ahol ne lenne egy másik szeme, amit rajtam tart. Kubáig azért nem ér el a védelme, de ha tudná, hogy a megmentőmmel jöttem el, akkor biztosan kiborulna. A korkülönbség óriási közöttünk, és nem éppen támogatná, hogy belelovaljam magam egy olyan kapcsolatba, aminek nincs jövője. Én kezdem kicsit másképpen látni Joelt, mint az elején. A vitáink ellenére türelmes velem, és nem sietett, bár akadnak olyan pillanatok, mikor egy bunkósbottal rendelkező ősember is szebben viselkedne velem, mint ő. Nem tudok kiigazodni rajta, és szeretném megfejteni, de nem tudom. Annyira magához édesget a reggeli kómás kinézetével, hogy azon kapom magam, hogy lehunyt szemhéjakkal fogadom az aprócska csókot. A légzésem felgyorsul, a szívem hevesebben ver. A lelki szemeim előtt a tenger rémlik fel, aztán nem hagy időt semmire, mert az érzékeimet ostromolja kíméletlenül. A mellem megduzzad, pedig nem is érinti meg. A bőröm felforrósodik érintései nyomán, és alig bírok magammal. A fenekemre simuló keze után már tudom, hogy mire számítsak. Mosolyogva pillantok rá, és préselődök neki a mellkasának. A szavait hallgatom, de olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy elbódít.
- Egy aprócska sziget, vízesés..hmm én is elolvastam a brosúrát. De ugye tudod, hogy oda csak robogóval lehet eljutni a hajókázás után? – teszem fel a kérdést neki, és a nyaka köré fonom a karjaimat.
- Igen, sok mindent terveztem, de lényegében megkaptam mindent. Egyedül a konyha, és az ajándékok maradtak ki, de azt este még pótolhatjuk, ha rám bízod magad. – mosolyodom el a merészségemen, hogy képes voltam eljönni vele Kubába.
- Semmi akadálya, hogy a szabadban töltsük az utolsó napot. – csókolom meg őt, a nyelvem betolul az ő szájába, és hosszú percekig szótlanul élvezzük egymás társaságát. A végén a zuhany ötlete miatt húzódom el.
- Egy pillanat. – átfordulok a másik oldalamra, és megtámaszkodva az alkaromon a telefonkagylót a fülemhez tartva tárcsázom a recepciót.
- A 302-es lakosztályba szeretnék kérni mangót, és némi péksüteményt. Kávét, és friss gyümölcsleveket is. Az nagyszerű lenne. – bontom is a vonalat, és visszahelyezem a kagylót.
- Negyed óránk van egy tusolásra. Ha ketten megyünk, időt spórolhatunk. – zongorázom végig a felkarján, és a vállán állapodik meg a kezem.

+16

Megjegyzésein nem sértődök meg, mert tudom, hogy igen vékonyka a határ a békesség és a háború között, ami köztünk dúl. Nem szeretek vitatkozni, és ennek köszönhetően, ha tehetem, akkor kerülöm is. Nem túl kellemes mellékhatásokkal találkoztam tegnap éjjel, mint a rémálmok, vagy a reszketés. Jól kellene, hogy érezzük magunkat, és ez a napkezdet egészen jól alakult közöttünk. A beszélgetést mellőzni fogom, ami a kényesebb és komolyabb témákat érinti. Szerintem már így is sikerült többet megosztanunk a másikkal, mint ahogyan terveztük. Az exem, az erőszak, a rémálmok, a halott testvér, a húga, az unokahúga. Nem hinném, hogy normális keretek között eljutottunk volna idáig. Mondanám, hogy ami Kubában történik, az Kubában is marad, de szeretném, ha láthatnám újra, viszont nem fogom megemlíteni előtte. Nem erőltethetek semmit, hiszen nyilván kötöttségek nélkül vágtunk bele mindketten az utazásba, és így is fogjuk elhagyni a Karibi-térséget. Miért ne élvezhetném ki azt az időt, ami kettőnk rendelkezésére áll még? Nem akarok mélyebben belemenni semmibe sem, csak csókolom, és ajkairól lelopva a reggel utolsó napsugarait is, arra ösztönzöm magam, hogy ne maradjunk egész nap az ágyban. A telefonért nyúlok, és megrendelem a kajánkat, mielőtt belevágnánk a kis kirándulásunkba. Joel nem fejezi be a kényeztetésemet, és kissé akadozva mondom el a recepciósnak, hogy mit is szeretnék. Kellemesen lúdbőrös leszek, és a pulzusszámom is megemelkedik a nyakamra hintett csókoktól. Beleégett szirmainak lenyomata, és ott fogom őrizni még akkor is, ha eltűnik majd, én mégis tudni fogom, hogyan ért hozzám akkor. Hátrafordulva ismét elveszhetek azokban a kék lélektükrökben, melyek a rendelőbe való belépésem óta kísértenek. Nem álmodtam még ugyan vele, de amikor nem volt a közelemben, akkor sokat gondoltam rá, és alig vártam, hogy elutazzunk ide. Nem voltak kimondottan terveim se, mert nem ismertem, és most se tudom, hogy milyen ember igazából. Ehhez az együtt töltött négy nap kevés. A figyelmeztetése ott zsibong az agyam legmélyebb zugában, de nem vagyok hajlandó most rá hallgatni. Amint elmondom, hogy mennyi időnk van a reggeli érkezésének, szinte azonnal alám nyúl, és a karjaiba kap fel. Nem tartom magam kövérnek, de azért van súlyom, mégis olyan könnyedén kap fel, mintha egy tollpihe lennék.
- Nem kell annak lenned, csak ne maradjunk le a kajáról, mert éhes vagyok. – harapok bele az alsó ajkamba, aztán szelíd mosoly ül ki az arcomra egy kis pimaszsággal fűszerezve. Pikáns reggeli köszöntőn vagyunk túl, de tudom, mivel jár, ha ketten lépünk be a fürdőbe. Nem fogja résnyire hagyni az ajtót, és nem fog kimaradni a közös tusolásból sem. Száguldunk befelé, és fellélegezni sincs egyetlen percem sem, mert kapaszkodnom kell a nyakába, miközben elhúzza az üvegajtót, és ránk ereszti a vizet. A gőzpára felcsap, és halkan felsikoltok, de aztán hirtelen pőre lapockáimat már a hideg csempe hűti le. Testhelyzetet változtatunk, és a csípője köré fonva a lábaimat kulcsolom össze, és mohón falom fel az ajkait is. A vízzel nem is törődöm, kebleim feszes mellkasának nyomom, és a nyaka tövénél belemarkolva hajtincseibe válok egyre türelmetlenebbé. Nyelve hegye a szájpadlásomat csiklandozza, miközben belsőmben felcsapnak a lángnyelvek, és a feszítő érzés az ölemben csillapításra vár.
- Joel magamban akarlak érezni. – nyöszörgöm bele ajkaiba, és követelőzővé tesz a helyzet. Újabb olyan oldalam, amit aligha láthatott eddig. Nem kezdeményeztem erőszakosan, nem adtam a tudtára, hogy akarom, szavakkal biztosan nem. Megszakítva a csókot a nyakszirtjéhez hajolok és egyesével lenyalva a vízcseppeket haladok felfelé pézsmaillatot árasztó bőrén. A vállai vonalát elhagyva a nyakánál beszívom, és apró puszikkal enyhítem a harapdálást, míg el nem érek fülcimpájához, mert ott már nem vagyok rest fogaimmal meghúzni az apró porcot, és kéjesen a fülébe nyögni.

+18

A lassú szeretkezést felváltja az esztelen egymásnak rontás. Nem hiszek abban, hogy mindenre megoldás lehet, ha gyöngéden érnek az emberhez. A külső tényezők, a hangulat, és maga az ember beállítottsága adja meg, hogy éppen mire van szüksége, és nekem most az kell, hogy úgy istenesen megdugjanak. A káromkodás, és a csúnya szavak használata feltüzelik a belső istennőmet, és mintha egy focimeccsen szurkolna, úgy kérleli az engem ostromló játékost, hogy találjon be, mert a tizenegyesek, és a többi elbaltázott próbálkozás nem hozza meg a kellő sikert. A fülébe nyögök, és a fal adja az egyetlen támaszomat, miközben két combom közé ékelődik méretes szerszámával. Meg kellene lepődnöm, hogy hét hónapnyi kihagyás után ennyire visszakerültem volna az élvonalba? Nem kevés idő, amit egyedül töltöttem, de a munka, és a költözés lekötött. Joellel az első pillanattól fogva izzott közöttünk a levegő, és kár lett volna tagadni, hogy egyszer itt fogunk kikötni. Bánta a fene, mert akartam őt, és most mindennél jobban vágytam arra, hogy kitelítsen. Üresnek éreztem magam a tegnap este óta, és csak ő volt képes enyhíteni a sóvárgásomat. Éles kéjhangot csal le ajkaimról, amikor megérzem a szeméremajkaim közelében az erekcióját. Miért kínoz? Essünk túl rajta! Már megszokhattam volna, hogy nem ront rám, és nem olyan, mint David, akinek csak a saját kielégülése kell, és azonfelül nem érdekli más. A pasik különbözőek, de egy cél vezérli őket…a töménytelen szex. Beállhatnék én is a sorba, hogy a jussomat követeljem, és meg is teszem. A haját erősen markolom, és az ujjaimmal szántok végig a fejbőrén. Úgy látszik, ez tetszik neki, mert megkeményedett mellbimbómat veszi célba, és el sem engedi. A nyelvével ingerli, megvárja, hogy megkeményedjen még jobban, és az én lábaim is szorosabban fogják közre őt, de mit ér mindez, ha úgyis már szétnyíltam előtte? A tetőfokára hág az intimitás, a két nyirkos felsőtest egymásnak csapódása, amikor megemelem a csípőmet, és magamba fogadom Őt. A telítettség érzése mindent elfelejttet velem. Hol vagyok, ki vagyok, mit csinálok éppen. Abszolúte a jelenben élek, és iszonyatosan szükségem van erre a férfira. Akarom. Birtoklom. Mégis átmeneti állapot ez. A testünk ritmusa gyors, és ütemes, a hátam a csempének a csapódik, és az egyik kezemmel sikerül levernem a tusfürdős flakont is, mielőtt rásegítene. Az ujjaival egy ütemben rázkódom, és amikor elérek a csúcsra a vállába fúrva az arcomat reszketek. Az összehúzódások túl erősek, és satuba szorítva férfiasságát szinte abban a pillanatban követ ő is engem. Nem beszélünk, csak pihegünk egymáson. A víz szüntelen zúdul ránk, de a testem hőfokát nem képes eloltani. Legszívesebben itt maradnék vele az idők végezetéig, de nem lehet. Kihúzódik belőlem, és kissé gyengén állok meg a két lábamon. A szivaccsal finoman mosdat meg, miközben a hátammal a mellkasának dőlök neki, és hálásan figyelem a mozdulatait. Megcsókolnám éppen, de a kopogás szakítja félbe az együttlétünket.
- Megérkezett a reggelink. – suttogom a szavakat a megduzzadt szirmok közé, és átveszem a szivacsot, hogy megmosdassam. A habréteg alól feltűnnek feszes hasának kockái, és ha még lenne időm, akkor eljátszadoznék vele, de hamar kilép, hogy ajtót nyisson. Elzárom a csapot, és boldog kislányos vigyorral lépek ki, hogy magam köré csavarjam a törölközőmet. Az egész alakos tükör előtt elhaladva egy buja teremtés néz vissza rám. A szemei csillognak, ott rejlik bennük a titok…a rajongás. Az ajkaim vörösek, és duzzadtak. A melleim érzékenyek, és egyfajta buja felhő leng körbe. A rengeteg kaja láttán hangosan kordul meg a gyomrom, és nem jutok szóhoz.
- Ez több, mint amit rendeltem. – közlöm egyszerűen, és egy mangót veszek el. Így indul egy tökéletes reggel.

A zafírkék óceán, az ormótlan sziklaszirtek, a közöttük ingázó, és kanyargós útszakaszok megnehezítik a közlekedést, de páratlan természeti környezet vesz körül minket kárpótlásul. Joel derekét átfogva ülök a kölcsönzött Vespánk hátulján. Készülhettem volna jobban is a kirándulásra. A fejemen elhelyezkedő bukósisak, a világoskék nyári ruha a szélnek hála többet mutat meg belőlem, mint terveztem, és a hozzáillő kék szandál könnyed program ígéretét hozza magával. Lázas izgalom lesz úrrá rajtam a páratlan kilátás miatt.
- Nézd Joel milyen szép az óceán. – mutatok ki oldalra, de egy kis majomra hasonlítok inkább, aki az anyján csüng egész nap. A motorozás félelmetes, és egyben lenyűgöző élmény is. A hátamon lógó kis hátitáskában néhány gyümölcs, szendvics, és ásványvíz lapul. Az ebédünket hivatott helyettesíteni a röpke összeállítás, és hamarosan meg is érkezünk a végcélhoz. Ügyetlenül teszem le a lábamat, és csatolom ki a bukósisakom csatját, hogy levegyem, és előredőlve megrázzam a barna hajkoronámat, aztán hátracsapjam. A zöldellő tisztás, és a közelében elementáris erővel lezúduló víztömeg hallgatásra késztet.
- Gyönyörű. – csillogó tekintettel indulok meg, hogy körülnézzek, de meggondolom magam, és a kezemet nyújtom Joelnek, hogy bevárjam, és együtt fedezzük fel Kuba egyik legszebb vízesését.

A motorozás közben az jár a fejemben, hogy mennyire megbámult, és bókolt nekem. Az önbizalmam növelésére törekszik, vagy tényleg így lát? Nem azt a naiv, és unalmas lányt látja bennem, akit feltételezett a táncunk előtt? Még ötletem sincs, hogy mi lehet a véleménye rólam, pedig, ha magammal is őszinte akarok lenni, akkor fúrja az oldalamat a kíváncsiság, de nem akarok még egy veszekedést kirobbantani, így bölcsen hallgatok. A végcél megérkezésekor a szavak a torkomra forrnak, és valahol elveszve a természet csodálásában, rájövök, hogy nagy butaság lett volna kihagyni ezt az utazást.
- Atyagatya.. ez tényleg hatalmas, és a végét se látom. – emelem fel a kezemet napellenzőként, és hamarosan meglátom a szikla tetejét, és a vélhető zöld, buja övezet végét, bár nem tenném rá a fejemet, hogy ott nem folytatódik a vízesés. A kis meder, melybe összegyűlik, előtte a víz egy tóra emlékeztet, és nagypapám szavai jutnak az eszembe. A vasárnapi Biblia órák, és a paradicsom elméleti lefestése. Létezhet a valóságban is a tiltott gyümölcs? Ha magam elé nézek, akkor határozottan. Beharapom az alsó ajkamat, és a kezét kérem, amit nem utasít vissza. Kissé elveszik az enyém az övében, de passzolunk. Rászorít, és végre önszántából teszi. A vízeséshez közelítünk, és a zúgás is felerősödik.
- Tökéletes utolsó napi programot találtál ki. – paskolom meg a jobb vállát, hogy ezzel is alátámasszam az állításomat.
- Nem is baj, ha nincs nagyközönség. Én úgy hiszem, hogy a legszebb helyek a világon még érintetlenek, és az ember nem talált utat oda, hogy tönkretegye. Nem kell ide több néző. – pillantok fel a kék íriszekbe, és lassú mosolyra húzódnak az ajkaim.
- Megmártózhatunk… - kezdek bele, de valahogyan az kiment a fejemből, hogy fürdőruhát húzzak a nyári ruha alá. A hezitálásomra azt hiheti, nem akarom, így elengedem a kezét, és ledobom a vállamról a táskát a fűbe, aztán az ég felé tartva a kezemet azon keresztül bújok ki a kék ruhácskámból. A földre hullatva a bugyi marad egyedül rajtam, és a szandál. A vetkőzést nem nyújtom el, így hamarosan egy halmazba rendezve a ruháimat kihívóan nézek rá, és hangosan elkiáltom magam.
- Az utolsó hazafele nem ülhet az ablak mellett. – rohanok befelé a kristálytiszta vízbe. A lábaim felcsapják a kéklő nedvességet, és kissé hideg is, de hamar elmerülök benne nyakig, és úszni kezdek. Határtalanul szabadnak érzem magam, semmi nem gátol, és élvezhetem a napsütést. Hamarosan a hátam mögött hallom a becsapódást is. Lebukok a víz alá, és úgy úszok egyet. Nincs időm gondolkodni, mert elkap, és a felszínre ránt. A nyaka köré fonom a karjaimat, és vízcseppektől fénylő ajkairól lenyalom a drága gyöngyszemeket. Sokkal intenzívebben simulok hozzá, szinte sistereg a két bőrfelület. A szívem a torkomban dobog, így amint elszakadok tőle, az államat a vállára fektetem, és átengedem neki az irányítást, hogy a felszínen tartson.
- Olyan jó itt lenni. – búgom, és lehunyom a szememet. Azt akarom, hogy ez a pillanat örökké tartson, de tudom, hogy nemsokára véget fog érni. Kinyitva elveszek a kék lélektükrökben. Mondani akarnék valamit, valami fontosat, de meggondolom magam, és mielőtt ostobaságot tennék, a víz alá bukok ismét, és elúszva a karjai közül, a part felé tartok. Lassan emelkedem ki a tóból, és a hajamba túrva igazgatom el a szétálló hajtincseket. Gátlásosnak kellene lennem? Cseppet sem zavartatva magam ülök le a fűbe, és bontom ki a hátitáskát, hogy kivegyek belőle egy szendvicset. Rossz néven veszi, hogy elszöktem előle? Mit kellett volna mondanom? Sokkal bensőségesebb ez az utazás, mint terveztem, és kezdek érzelmileg összezavarodni? Nem kellene.
- Nem jössz enni? – integetek neki, és jóízűen beleharapok a sajátomba, de már a vizet is kikészítem, és a gyümölcsöket. Nem nagy étek, de megteszi a vacsoráig, és nem akarok ismét szédült tyúk lenni.

A szendvicsemmel vagyok elfoglalva, mert megéheztem a mai napi eseményekben. A hajóút a szigetre, a robogó bérlés, és most ez. Imádok itt lenni, de mindketten tudjuk, hogy ez csak átmeneti állapot, és kár lenne álomba ringatni magam. Nem az a lány vagyok már, aki két évvel ezelőtt, hogy naivan beleugrana egy kapcsolatba. A szabadságom korlátozása már egyszer megtörtént, de hogy még egyszer egy férfi megszentségtelenítsen, arra nem vagyok kapható. Nem az én műfajom, hogy a szívemet kiszolgáltassam csak úgy. Visszahúzódó vagyok, szendének is mondanám magam, de ostobának nem. Az érzések ideig-óráig elvehetik a józan eszemet, de ha egyedül maradok, és mérlegelhetek, akkor általában jól döntök. A vízben úszkáló férfit nézem evés közben, és minduntalan körülötte járnak a gondolataim is. Napok óta csak veszekedtünk, és ma jutottunk el arra a szintre, hogy egyfajta fegyverszünet kötődjön közöttünk. Az előbb elgyengültem, mert a környezet, az utazás megteremti azt a hangulatot, ami semmiképpen nem jött volna létre közöttünk…most is becsapom saját magamat, mert a tánc közben, az együttléteink alatt is éreztem valamit…mármint csak lehet, én akarom kivetíteni rá. Mégis miért vigasztalt meg, amikor sírtam, miért nem döntött meg? Bármelyik nőt megkaphatja, de velem úgy bánt, mint egy porcelánbabával. Sérült a lelkem, de nem vagyok egy elveszett kislány. Megértem, ha nem akar kapcsolatot, nem akarja lekötni magát. A nézeteit nem támogatom, de el kell fogadnom, mert nem azért vagyok itt, hogy megváltoztassam. Az a nő is eljön majd az életében, de rajta múlik, hogy felismeri-e, mert egyelőre meginghatatlan szabályok szerint éli az életét. Az elveket kitűzte maga elé, és nem vonatkoztat el tőlük. A vizet kutatom éppen a hátitáskában, amikor meghallom kissé ridegre sikerült hangját.
- Tessék? Miért is? – érdeklődöm ártatlanul, de egyértelműen nem tetszik neki valami, mert még elém is áll, hogy eltakarjon. Kiesett volna pár perc, és elbambultam?
- Joel.. – harapom be az alsó ajkamat, és hangosan felsikoltok, mikor meglátom a három kínai férfit. A nyálukat is csorgathatnák ezzel az erővel, így melleim elé kapom a kék nyári ruhámat.
- Menjenek innen.  – harsogom én is, és hamarosan nagy kíváncsiskodások közepette, de elindulnak. Nem késlekedve bújok bele a ruhába, és a bugyit is felveszem. Az anyag így is rám tapad, mert törölközőt se hoztunk, de legalább már nem vizslatják pőre bőrömet. Annyira zavarban vagyok, hogy csak most esik le, hogy ő sincs különben tőlem.
- Te is meztelen vagy… - jegyzem meg, de a kissé kényes szituációt a telefonom csörgése szakítja félbe. Azért hoztam magammal, hogy tudjak fotózni, ha már a fényképezőgépem felmondta a szolgálatot. A barátnőm neve jelenik meg a kijelzőn, és a kis sarokban a hét nem fogadott hívás mellette. Amy nagyon el akar érni. Nem zavarna, ha nem lenne baj, így egyből fel is veszem.
- Szia Amy, mi történt? – mosolyodom el, hogy oldjam a kitörni készülő feszültségemet. Az arcomra erőltetett mimika megfagy, és helyébe megdöbbenés költözik, aztán aggodalom.
- Tessék?! Mikor? – fel is állok hirtelen, hogy kicsit félrevonuljak. Úgy hadar, mintha az élete függne tőle, de amint meghallom a részleteket a szívem vadul verni kezd a mellkasom fogságában, és a pánik kezd eluralkodni rajtam.
- Apa úton van már? Ez meg fog jelenni a sajtóban… - a kelleténél jobban szorítom a telefont a fülemhez, és könnyek gyűlnek a szemembe.
- Nem…még ma hazarepülök. Tartsd fel apát, légy szíves. Senkinek nem esett baja? – belülről harapdálom a számat, amíg meg nem érzem a fémes ízt, hogy oldjam az idegességemet, de képtelenség.
- Tudom, hogy drága lesz, de van más választásom? Bármi áron, de ma hazamegyek. – ismétlem immár a könnyeimmel küszködve, aztán amikor elmondom, hogy mit csináljon, utána bontom a vonalat, és Joel felé fordulok.
- Haza kell mennem. Most. Nem várhat. – remegve szedem össze a hátitáskát, dobálom bele a mobilomat is, utána meg a vizet. Nem merek a szemébe nézni. Nem bírok tisztán gondolkodni csak annyit tudok, hogy haza kell mennem. Az álmom esik szét, és az nem várhat.

/Köszönöm szépen a nagyszerű játékot. A leghosszabb, és a legélvezhetőbb. <3     /