Hálószoba (Charity otthona)

Russel & Charity

Rick szerint két nő létezik: az egyik, aki mindent akar tőled, és nem tudod lerázni, már elképzelte magát abban a bizonyos fehér ruhában, bazi nagy gyémánttal az ujján, a kertvárosi házzal, és egy boldog családdal. A másik nő nem akar tőled egyebet, csak szexet, egy könnyed flörtöt, átutazó leszel az életében, talán fogalmazhatunk úgyis, hogy egy epizód. A fél lábát is odaadta volna a legjobb haverom, ha tudta volna, hogy mostanság mivel, vagyis pontosabban kivel töltöm a szabadidőmet. Charity szélvészként sepert végig a lelki világomon, és a tornádójának hála új életszemléletet hozott magával. Néha szükséges az ember életében egy hatalmas pusztítás, hogy utána minden a helyére kerüljön. A természeti katasztrófa nálunk a hajós randin esett meg. Ki gondolta volna, hogy egyetlen ringatózás után egymás karjaiban fogunk kikötni? Az elején mindketten tartottuk magunkat az etikett szabályaihoz, és úriemberként viselkedtem, de amint megmutatta, hogy milyen kis céda is tud lenni…hát megváltozott minden. A karrierje ugyan némi zavart hagyott bennem, és nem is akartam belefolyni, mert nem vágytam a hírnévre. A lesifotósnak sikerült felismernie őt, de én a háttérben maradtam, és nem sikerült lencsevégre kapnia a hülye pasasnak. Ha akkor ország-világ előtt kiderült volna, hogy kivel feküdtem le, akkor az akár az orvosi pályám végét is jelenthette volna. Egy könyv megjelentetése előtt állok, és nem feltétlenül vetne rám jó fényt, ha pucéran pózolnék az újságban. Char ennyire nem volt szerencsés, és a másnapi szennylapok máris azt találgatták, hogy kivel szűrte össze a levet a válása után. Apropó, ha már itt tartunk, akkor szinte nem tudok róla semmit, mármint lényeges információt nem. A fotózás után magával ragadott a „sötét oldal”, vagy éppen az a buja teremtés, aki repetát kért az első kalandunkból. A kabinba aligha tudtam volna nemet mondani egy ilyen felkérésre, hát belevetettem magam a liezonba, mely azóta is töretlenül tart.
Az elmúlt hetekben minden szabadidőmet Charrel töltöttem, ha neki akadt egy kis ideje a forgatókönyv, és a szövegkönyv tanulása mellett, akkor én kerestem fel, de ha nekem sikerült átütemeznem a betegeimet, akkor ő keresett fel engem. Szimbiózisban éltünk, és nem vártunk el semmit a másiktól, na jó, az ágyban azért akadtak kívánságok, de ezeket ki ne teljesítette volna? A mai nap is úgy jött össze, hogy öt után már nem fogadtam pácienseket, és Ricket is lemondtam azzal az ürüggyel, hogy a hétvégén nem leszek a városban. Galád vagyok, mert a héten már harmadjára mentem ki magam, de nem tehetek róla, ha ennyire lefoglal valaki. Pimasz vigyorral terülök ki a szőkeség ágyán, és méltán adózok a szexualitás istenségének oltárán, amiért ma harmadjára…igen, ha hiszik, ha nem, de már a bűvös hármasnál tartunk, ami az orgazmusok számát illeti.
- Szerintem jó pár nyelven elmondtad azt, hogy milyen jó volt viszontlátni. – mosolyodom el, és oldalra sandítok. A nyakamat csókolgatja, és már most képes lennék egy negyedik menetre is, de valamikor élni is kell, és pótolni a kiesett energiát.
- Jól esne egy pohár víz. – egy kicsit még az ágyon ejtőzöm, és ezt az őrült szirént figyelem, aki elcsavarta a fejemet, és most sem vagyok képes miatta egy felnőtt férfi agyával gondolkodni. Nem hittem volna, hogy szexkapcsolat lesz közöttünk, mert nem tűnt olyannak. Felelősségteljes…és bohém. A védekezést illetően nem beszéltünk semmiről, és már az első alkalommal sem húztunk gumit. A reakcióját látva teljesen biztos voltam benne, hogy gyógyszert szed, még ha el is vált, különben már kiszaladt volna a világból. Negyven éves elmúltam, megvan mindenem, és nem vágynék egy gyerekre.
Ideje kikelni az ágyból, ezért felülök, és az elejére mászok. Már a konyhában tevékenykedik, amikor kiérek, és egy pohár vízzel vár. Elveszem tőle, és Ádám-kosztümben kortyolok bele a pohárba, aztán leteszem a pultra, és hátulról ölelem át a nyakát.
- Ma már nincs több betegem, az utolsó le is mondta. Itt az egész este előttünk, hmm? – apró csókot hintek a bal vállára, aztán a derekára simítom a két karomat.
- Igazán jól esne egy zuhany most. – nem gondolkodva fordítom át, és csapom rá a vállamra.
- Ezért ne is késlekedjünk. – simítok a fenekére, és vele együtt vonulok be a fürdőbe…

Russel & Charity

Negyvenkét évesen az ember már magabiztosan kijelentheti, hogy leélte majdnem az élete felét, tehát tudja, hogy mit akar, mire vágyik, és nem kell már a gyermekkor vágyálmainak élnie, mert szerencsével megvalósította azokat, vagy pedig más álmokat talált helyettük. Nem mondhatnám, hogy világéletemben a pszichiáter pályára készültem volna, sőt egészen másfele kacsintgattam, de valahogyan ez lett az én utam, és már nem bánom, hogy így alakult. Belekóstolhattam a szerelembe is, házasságot is kötöttem. Megtapasztaltam, hogy milyen, ha az embernek mindene megvan, és egy karnyújtásnyira van a mennyország, de itt hangsúlyozom, hogy éppen eléggé távol is, még ha abban a hitben élünk, hogy közel van, mert boldogok vagyunk, és a világ úgy tökéletes, ahogy van. Egy időben nagylábon éltem, megtettem, amire mások vágytak, de aztán hamar rájöttem, hogy az életben megvan az egyensúly is. Amennyiben túl sokat kapsz, akkor el is fog venni, és eljött az én időm is. Elisa megőrült, és azon a végzetes estén majdnem meg is ölt, ha nincs annyi lélekjelenlétem, hogy leterítsem. A szeretett nő elméje megbomlott, és felborult a kapcsolatunk. Meghoztam életem legnehezebb döntését, és egy másik ösvényre léptem. A rózsaszín ábrándot elengedtem, és az a megfontolt, olykor hideg férfi lettem, aki most is vagyok. Nem akartam újra érezni, hibákat elkövetni. A nősülés szóba se jöhetett, és mélyebb tartalmú kapcsolatokra se voltam nyitott, mégis pár héttel ezelőtt egy nőszemély elcsavarta a fejemet. A hős megmentő lettem egy kellemes hajnalon. Úgy éltem át a találkozást Charityvel, hogy nem vártam semmit a holnaptól, és a bimbózó románcuktól sem.  Carpe diem!

A hajón ennek a sorsa el is vált, és kiderült, hogy jól működünk úgyis, ha nem vájkálunk a másik magánéletében, és meghagyjuk a korlátokat is. Könnyed flörtből, egy elvárások nélküli liezonba kerültem, és roppantul élveztem. Rájöttem, hogy ez a fajta monogámia még nekem is menne, és ha úgy alakult, akkor én mentem hozzá, aztán meg ő jött hozzám. Megvolt a maga bája, a titokzatossága. Ő a reflektorfényben mozgott, én meg megmaradtam a sajátomban. Nem is volt kérdés, hogy igent mondtam a mai estére, és felettébb forró hangulatot teremtettünk a lakásában alig negyvenöt perc leforgása alatt. Megszoktam már a gyorsaságot, és a lelépést, de ma este nem csúszott be egyéb program, és itt maradhattam vele, ha kívánta a társaságomat.
Kimászok az ágyból, és követem a konyhájába. Nem teszem szóvá a luxust, mert biztosan ennél fényűzőbben is élhetne, mégis két lábbal jár a földön. Elfogadom a vizet, és fel is hörpintem egy szuszra, mert az ágytornánk elég kimerítőre sikeredett….három orgazmus. Apám még a gimis éveim alatt se voltam ennyire jó kondiban.
- Tudom, hogy mi fán terem a szerénység, de most nincs itt az ideje, hogy hazudjak neked. – vigyorgok rá, és a bámulatos csípőjét tanulmányozom, na meg a fenekét.
- Igen, én is meglepődtem, hogy ma este ráérek…ki gondolta volna, hogy egyszer nem kell sietnem. – teszem le a poharat a konyhapultra, és a zuhany említésére máris felkapom a vállamra, és rácsapok a formás fertályára.
- Elhiszem, de meg kell őriznem a jó formámat, és így erősödöm is. – pimasz vigyor kúszik az ajkaimra, miközben megközelítem a fürdőjét, de egy újabb ötlettel áll elő, és meg is csapkod.
- Na, de Char…még a végén leesel. – kicsit szórakozok vele, és majdnem leejtem, de végül leteszem a földre, és közelebb vonom magamhoz. A derekát fogom át, és elgondolkodok az előbbi ajánlatán.
- A pezsgő nem az én világom, de a bor jöhet. – válaszolok neki, és egy csókot lopva az ajkairól lépek el tőle.
- Megengedem a vizet ameddig megkeresed a legjobb üveggel, és felfedezem a kis birodalmadat. – kacsintok rá, és ha egyedül hagy, akkor először a sarokkádhoz lépek, melyhez két lépcső vezet felfelé. Kényelmesen el fogunk férni benne mindketten. Bedugom a dugót, és megnyitom a hideget, és a meleget is egyenes arányosságban. Ha már itt akar lenni, mi kellene még? A szélén többfajta flakon sorakozik, és nemsokára rá is lelek a megfelelőre. Egy kupaknyit öntök a kádba, így az alja már el is kezd habosodni. A távolléte alatt a közelben álló kis fehér polcra téved a tekintetem, és feléled bennem a kíváncsiság, hogy feltérképezzem az otthonát. Pót fogkefe…lehet ez nem ártana nekem se, mert nem hoztam magammal…nem is terveztem, hogy maradok. A testápoló, parfüm. Az egyiket le is emelem, és beleszagolok, de túl tömény nekem, és el kell tüsszentenem magam. A végén megpillantok egy kis kosarat. Biztosan hajgumik, meg egyebek vannak benne, de amint felnyitom a tetejét kissé letaglóz a látvány. Több méretű koton van benne, egészen érdekes színvilággal ötvözve. Kiveszem az egyiket, és elolvasom a csomagolását. A sötétben is világít…minek kell neki ez a tartalék? Az első gondolatom, hogy másokkal is hál, esetleg nem…a vészharang. A csilingelő hangjára fordulok meg a világító csodával a kezemben.
- Ez mit jelentsen? – tekintek a kéklő íriszekbe, magyarázatot várva tőle.

Charityvel minden olyan könnyedén alakult, és nem gondolnám, hogy csak a szex az, ami összehozott minket, bár nagy részben jelenleg csak a testi kommunikációt használjuk. A vitorlázást megelőző estét azonban én úgy könyveltem el, hogyha többre vágynék, mint egy futókapcsolat, akkor nagy eséllyel a befutók között lenne. Szép, intelligens, nem szállt a fejébe a hírnév, és a szakmája ellenére is kellemes csalódásként ért, hogy még beszélgetni is lehet vele. Az úri hölgy látszatát keltette, de a számításaink valahogyan félrecsúsztak, és a komolynak induló ismerkedés átcsapott egy titkos viszonyba. Néhány pásztoróra, és elhasznált ágynemű jelezte a forró együttléteink helyszínét, amit cseppet sem bántam. Rájöttem, hogy nem állok készen egy komolyabb kapcsolatra, és úgy tűnik, hogy neki is megfelel ez a kötöttségek nélküli állapot. Sok mindenen nem gondolkodtam, mely őt is érinthetné, mert a jövőben nem terveztünk, és nem is támasztottunk egymással szemben elvárásokat sem.
A mai nap különösen alakul, hiszen az aktuson már túl vagyunk, mindketten levezettük a munkánkból adódó feszültséget, és most jönne az a rész, ahol elbeszélgetünk, könnyedén flörtölünk a másikkal. A gondtalan férfi bőrébe bújok, és spontán kapom a vállamra. A testem ugyan kissé kimerült, de soha nem állítottam, hogy nem vágynék egy kis repetára, ha a kisasszony is nyitott rá. A zuhany ötlete remek, de aztán mégis másfele terelődünk el, és kényeztető fürdés, illetve borozás lesz belőle. A fürdőben le is teszem, hogy ne érezze úgy, hogy bántani akarom, vagy egyebek, csak a szórakozott énem került előtérbe. Az ő lakásán vagyunk, így rábízom a vendéglátó szerep betöltését, addig én elmerülök a lakása nyújtotta luxusban. Nem mondom, hogy nem tehetném meg, hogy egy óriási házat vásároljak a kertvárosban, de túlontúl megszoktam, hogy egyedül élek, és ehhez, illetve az igényeimhez jobban idomul a város. A lehetőségek tárháza végtelen, és jobban szeretek a nyüzsgésben létezni, mint magányosan elvonulni a társadalomtól.
A fürdőszobában teszek egy kis felfedező körutat, amennyiben nem tér vissza hamarosan, de úgy tűnik, hogy nagy keresgélésbe merült, és a víz is lassan folyik bele a kádba. Nem beszélek sokat mostanság, de feléled bennem a kíváncsiság, hogy miképpen él egy színésznő. A fehér polcrendszer előtt álldogálva szemlélődök, de a tekintetem megakad egy kis dobozon. Nem illene, de felnyitom, és egy kissé le is döbbenek a tartalmán. Minek neki ennyi óvszer? Megannyi kérdés cikázik át a fejemen, és talán hamarabb érünk el egy választóút elé, mint szeretném, mert éppen ekkor jön vissza Char is az édes nektárral a kezében.
- Nem nevezném annak. – tárgyilagos a megjegyzésem, mert eddig fel sem merült bennem, hogy szóba kellene hoznom a védekezést, de úgy tűnik, hogy a megannyi átélt orgazmusból fakadó öröm hamar elmúlik, és a helyébe kétkedés költözik.
- Persze. – nem, mintha nagy szükségem lenne rá, de azért most már felüti a kétely a fejét, és már nincs visszaút, mert következik a rosszabb felvonás. Viszlát, a mézesheteknek! A világító micsodát visszahelyezem a tartójába, és a magyarázatát hallgatom. Még meg is fordul a kis kobakomban, hogy illene bocsánatot kérni, mert átléptem egy bizonyos határt, de aztán az utolsó elejtett szó megváltoztat mindent. Felkapom a fejemet, és ha akarom, ha nem, de már nem tudom visszaszívni, amit mondani fogok.
- Akkor tulajdonképpen gyógyszert szedsz? Elgondolkodtam azon, hogy az első alkalom még a véletlen műve lehetett, mert nem ijedtél meg a kondom hiánya miatt, de most már biztosnak kell lennem benne, hogy valamiképpen nem süllyedtünk a tizenévesek szintjére, és tisztában vagyunk a szexuális aktus következményeivel is, mint a nemi betegségek, a nem várt terhesség. Elvetted az eszemet az elmúlt hetekben, de ez így nem folytatódhat. Nálam az őszinteség az alapja az összes kapcsolatnak, és tök mindegy, hogy milyen természetűek ezek. Nos Charity? Ehhez jogom van. – nemcsak neki ment el a kedve a közös fürdőzéstől, hanem nekem is, de mivel ő van hazai terepen, ezért nem fogok elvenni egyetlen törölközőt sem, nehogy az is az én számlámra legyen írva. Ha nem kapok kielégítő választ, akkor perceken belül itt fogom hagyni. Vissza kell rázódnom a régi bőrömbe, mert felnőttek vagyunk, és nem játszhatjuk a pubertás kort. Amit tettünk, azt ketten tettük, de én eddig abban a hitben léteztem, hogy van, aki gondol a védekezésre, de lehet tévedtem…

Szerelmi légyottoknak sem nevezném, ami közte és köztem történt, egyszerűen élveztük egymás társaságát bármilyen elvárás nélkül, de egyszer minden jónak vége szakad. Ezt már tapasztalatból tudom, de nem hittem volna, hogy éppen a ma este lesz a vízválasztó, amikor rájövök, hogy miket is műveltünk az elmúlt hetekben. Régen éreztem úgy, hogy kibújtam a bőrömből, és egy másik, fiatalabb kiadásom vette át az irányítást a testem felett. Újra értelmet nyert a kommunikációs csatorna, mint a telefon, vagy a számítógép által váltott email fiók. Nem rajongtam túlzottan a modern kütyükért, és a közösségi hálózat se szippantott be. Megőriztem a magánszférámat, de Charityvel még ezt is feszegettem, ha egy-egy kifejtősebb, olykor pikánsabb üzenetváltás történt. A testi kontaktust meg felülírt mindent, egészen idáig…amíg észre nem vettem, hogy egy halom óvszere van? Nem is lenne probléma, és részben igaza is van, hogy számon kér, de én nem így látom a dolgot, ahogyan ő. Nem szentségtelenítettem meg semmit, csak egyszerűen körülnéztem, amit valószínű ő is megtett, amikor nálam járt, csak éppen nem ismerné be, mert nem érték tetten. A komoly beszélgetések szülik a problémákat, holott a nyílt és őszinte kommunikáció lenne a jó alap, ha kapcsolatról van szó, de miért is gondolok én egy kis könnyed flörtnél többre? A racionálisabb felem most a földbe tiporna, de nekem is van egy szentimentálisabb énem, aki eltudná képzelni egy hasonló nővel (vagy éppen pont vele) a jövőjét. Nem fitogtatjuk, de mi férfiak is olykor álmodozunk, vagy eljátszunk egy-egy kósza ötlettel. A mostani helyzet azonban feszélyezettséget szül, és nem maradnak édes, lopott ábrándok a fejemben, csak a kőkemény valóság.
- Nem is feltételeztem rólad, hogy nemi betegségben szenvednél, de nem fektettük le az alapokat, és nem tudok még fejben olvasni Char, bármennyire is nagy észnek tartsanak. – fűzöm össze a kezeimet, mert nem szándékozom még olajat önteni a tűzre, ezért nem is válaszolok a számonkérésére, ami első ízben talált meg. Ostoba lépés volt a kutakodás, de úgy tűnik, hogy nem hasztalan. Követem a nappaliba, de előtte még elzárom a vizet, hogy ne folyjon feleslegesen. Nem szeretem a pazarlást, és ráadásul nem otthon vagyok, ahol talán még meg is tehetném. Jobb lenne lelépni, és hagyni az egészet, de nem zárhatom ki az előttem haladó hölgyeményt, ha már belekezdett valamibe, és még én voltam a kezdeményező fél is.
- Szóval… - és ekkor ér az a bizonyos sokk, amit akkor éreztem utoljára, amikor a feleségem szanatóriumi ellátását kellett aláírnom, mint törvényes képviselője. Borzalmas, ha a pofádba kapsz meg így egy hírt. Nem lehet gyereke…igen kevés nő meri ilyen nyíltan kimondani a legnagyobb félelmét, és most már értem, hogy mekkora lavinát indítottam el benne. A fürdőajtóban állok meg, és megtisztelem annyival, hogy nem szólok bele, amikor ennyire feltépi a sebeit, és megnyílik előttem. Néha baromnak érzem magam, de kibukik belőlem az orvos is. Mennyi ideje hordhatja már ezt a keresztet, mióta nyomhatja a lelkét ez a teher? Előrenézek, és néha rátéved a tekintetem. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy mennyire nehéz erről beszélnie. A tetoválásra térünk ki, és itt már kezdem érezni, hogy ma este megforgattam benne egy kést, elvágtam valamit.
- Igen, láttam. – jegyzem meg halkan, nem vagyok távolságtartó, hiszen nekem a munkámhoz tartozik, hogy meghallgassak másokat, de mint Elisánál, itt is érintett vagyok érzelmileg…egy fokon már biztosan. A mélyrepülés hamar elérkezik az elvesztett öt élettel, és a gyásszal, meg a kudarccal, amit feleségként át kellett élnie. Nem egy házasság ért már véget hasonló probléma miatt, de Charityről nem gondoltam volna, hogy ezen személyek közé tartozik. Kissé kiszárad a torkom, és nehezen találom a szavakat. Pszichiáter vagyok, aki jó az ilyesmiben, mégis ritka szarul vagyok tőle. Még egy ideig nézem, de amint reszketni kezd, és a sírás elindul, akkor hangtalanul lépek oda a kanapéhoz, és leguggolok előtte. Szégyelli magát, a múltját.
- Charity… - kérlelem, de túl gyenge, ezért erélyesebben szólalok meg, mégis lágyabban, mintha parancsba adnám.
- Charity nézz rám. Attól nem leszel kevesebb, mint nő, mert nem tudsz gyereket szülni. Nem abban a világban élünk, ahol ez elvárás lenne, és nem is törik össze, nem jutsz a pokolra, ha nem leszel anya. Nem minden nő születik arra, hogy ezt a szerepet is betöltse az életében. Remek színésznő vagy, a munkádban elismernek, nem mondom, hogy ez teljessé fog tenni téged, de máris van egy hely, ahol megbecsülnek. A női mivoltod nem abban merül ki, hogy szülj, hanem szeress, élvezd az életet, merj önmagad lenni. Én az elmúlt hetekben egy kiteljesedő, magabiztos nőt láttam, aki önfeledten tud nevetni, ha kell pedig alázatosan, és úri hölgyként viselkedni, sőt még a vadócot is láttam. Pótolhatatlan vagy, és lenyűgöző. Értesz? – ujjaim már régen az álla alatt pihennek, így elkerülhetetlen, hogy a szemeimbe nézhessen.
- Nem megyek sehova. – állok fel, és leülök mellé, aztán könnyedén átölelem, és magamhoz húzom. Fogalmam sincs, hogy miképpen fogom ezt feldolgozni, de nem olyan fából faragtak, hogy ennyitől megfutamodjak.

Ki gondolná, hogy a könnyen jött helyzetek hirtelen fordulnak át valami sorsfordítóba, vagy éppen egy életet megváltoztató pillanatba. Ma este én sem úgy érkeztem ide, hogy mindenáron óvszereket keressek, hanem a kölcsönös szimpátia, és a szexuális együttlét vonzott Charhez. Az elmúlt hetek úgymond kibúvót adtak a valódi életem alól, és végre nem kellett megfelelnem semmilyen normának sem. A rendelőben Dr. Morgan vagyok, akitől segítséget várnak az emberek, sőt még a barátaim, és a családom körében is én vagyok az a személy, aki biztosan tudja a választ a legnehezebb problémákra is. Tanult ember vagyok, de nem egy isten, aki megoldást kínálhat a betegségekre, a veszteségre. Támasz lehetek, egy fél, aki meghallgatja a megtört lelkeket, könnyítést jelenthetek a borús órákban, de a végső felismerést nem nekem kell megtennem, hanem annak, aki hozzám fordult. Charity mellett a hétköznapi énem nyert teret, és imádtam, hogy vele beszélgethettem színházról, filmekről, de még a zenéről is. A testi vonzódás csak egy plusz volt ebben, hiszen a hajós kalandunk előtt csak a meghitt, és elmés társalgások adtak kapaszkodót. Egy rokonlélekre bukkantam, egy olyan nőre, akit barátomnak is elfogadnék. Nem hisznek nekem? Egy bizonyos kor felett már nem úgy választunk társat, hogy a külső jegyeknek megfeleljen a delikvens, hanem nagyobb hangsúlyt kapnak a belső értékek, mint a bizalom, a közös érdeklődés, az egymásra való építkezés lehetősége. Az évek múlásával többre becsülünk egy kettesben eltöltött estét, mint a baráti kör nagy zsivaja közepén a magamutogatást, a préda bezsákmányolását. A törékeny látszatot akartam megtartani ma este, hogy ez még a kettőnké legyen, hogy ne múljon el a varázs, de amint feltettem azt a bizonyos kérdést, már nem volt visszaút.

Keserűen hallgatom a múlt eseményeit, a rabláncokat, melyek nem engedik el az előttem ülő nőt. A kemény férfi helyett a támasznak kell lennem, megóvnám én, ha tehetném, de ez az erős kötelék még nem alakult ki közöttünk. Kedvelem, valóban évek óta először érzek bizsergést a gyomromban, és merem kijelenteni, hogy megfogott valami egy nőben, de ez még kevés ahhoz, hogy az a társ legyek. A gyerek kérdés pedig egy másik sarkalatos pont. Ilyen szintű megnyílásra még jómagam se számítottam, de amint elérünk a legfájdalmasabb részhez, már egyértelmű, hogy Charity is azon nők közé tartozik, akik akartak, vagy a szívük mélyén még mindig akarnak gyereket, de a természet csúfos eredményeként nem lehet. Ezer érvet, és megoldást tudnék felhozni kapásból, de egyik sem enyhíthetné az ő keservét. Az örökbefogadás nem illik mindenkihez, és nem mindenki hajlandó elfogadni, hogy más gyermekét a sajátjaként nevelje fel. Én szép gesztusnak tartom, de valahogyan még ez sem akaródzik. Elisa óta egyértelművé vált, hogy nem leszek apuka, és én meg is elégedtem a mostani felállással. Nem vágytam a szerepre, mert teljes életet éltem így is.

Leguggolok elé, amikor elhallgat, és más megvilágításba helyezem Őt, hogy érezze, nem minden a gyermek körül forog. A tekintete megmozgat bennem valamit, így nem tudok csak orvosként jelen lenni, mert ott van Russ is. Megbolondít, hogy ennyi hét elteltével kezd kibontakozni egy mélyebb vonulat közöttünk.
- Megértelek, de a férjed miatti kudarc nem nyomhatja örökké a lelkedet. Nem tehetsz róla, hogy nem lehet gyereked. Nem hibáztathatod azért magad, mert a férjed nem fogadott így el. A boldogság forrása a gyerek lett volna? Nem voltál elegendő neki? Akkor bizony nem ő volt az, akivel le kellett élned az életed. – ez most talán még súlyos kijelentés is, mert nem tudom, hogy mennyire mélyen érintette az elszakadás, akadnak-e még érzelmek az ex iránt. A mentegetőzése nem lep meg, mert erősnek akar látszani. Vágyódik rá, hogy itt érjen véget, ami közöttünk van. Nem mondom, hogy nem fordul meg a fejemben, hogy itt tegyek pontot az i-re, de valahogyan nem megy. Nekem dől, és össze is fűzi a kezünket. Szorosan bújtatom át a kis részeken a sajátjaimat, hogy megfoghassam az aprócska kezet.
- Valakinek el kellett mondanod. Nem hordozhatod örökké magadban. – csókot nyomok a homlokára, és magamhoz húzom. Nem éppen úgy alakul ez a mai este, ahogyan elterveztük, de azt hiszem, hogy felnőtt férfiként már megtanultam kezelni a hasonló helyzeteket.
- A fürdő kiiktatva, de mit szólnál egy kis főzéshez? Van egy specialitásom, és a bor jól jönne mellé. – ülök le a kanapéra, és az ölem felé húzom az összefont karjainkat.

Elisa után egyszer sem gondoltam arra, hogy újra szerelembe essek, egyetlen nő sem mozgatott meg annyira, hogy hajlandó legyek eljátszani a gondolattal is. Charityben megvolt az a könnyedség, ami jelenleg hiányzott az életemből, de most ez is felborulni látszik abból, hogy megnyílt nekem. Nem menekülök az ilyen helyzetekből, és a munkámból kifolyólag valamennyire megy is a kezelésük, de mégis úgy érzem, hogy vékony jégen táncolunk. Az elmondott titok, amit annyira rejtegetni kívánt előlem, most itt van, és az arcunkba nevet, de legfőképpen neki. Egyikünk sem úgy készült, hogy ebből lesz valami, sőt nem terveztem előre sem. Nem tudtam volna megmondani, hogy az ősz, vagy éppen a tél beköszöntével együtt leszünk-e, vagy ráununk a másikra, és továbbállunk, mert ez a normális. Nem szerelmi viszonyban állunk a másikkal, hanem a kölcsönös szimpátia által kialakított liezonban sütkérezünk. Én sem készültem rá, hogy bevalljam, az exem él, és a legjobb barátom kezelése alatt áll. Rick soha nem veti a szememre, és nem is hozza fel, hogy mi történik az elmegyógyintézetben, de ott lebeg a levegőben a ki nem mondott kérdés. Meg fogom valaha látogatni, akarom-e még látni az életben azt a nőt, aki a mindent jelentette egykor nekem? Gyerekünk nincs, így ez a kapocs már elhalványodik, lassan el is tűnik, de az emlékeket nem tudom kitörölni, és nem is akarom. Elvettem őt, mert szerettem, és nem cserélném el a vele töltött időt semmire sem. Nem egymásnak voltunk megírva, de ettől még egy időben nagyon is szerettem őt. Nem haragudhatok rá a betegsége miatt, viszont magamat se ostorozhatom életem végéig. Be kellett záratnom, és alá kellett írnom azt a nyamvadt papírt, ha tetszett, ha nem.

A kanapén ülve ezernyi gondolat cikázik át a fejemen, de egyetlen elejtett félmondat is elegendő hozzá, hogy leforrázásként érjen. Köszönöm én sem akarom elkövetni ugyanazokat a hibákat, sőt olyan embernek tartom magam, aki tanul belőlük, és az ódzkodik az újabb elkövetésüktől. Nem akar belebonyolódni semmi mélybe, és halálosan egyetértek vele, mégsem akaródzik jelenleg, hogy magára hagyjam. Felvetem a főzést, de igazán ahhoz sincs nagy kedvem, mert az idillikus pillanatot már megöltük, és ebből feljönni most igen nehéz lenne.
- Menjél nyugodtan. – leemelem róla a kezemet, és el is engedem őt, hogy ne legyen belőle probléma. Nem szeretném, ha úgy érezné, hogy kötelessége itt maradnia, ha most egy kis magányra vágyik. Egy darabig még figyelem őt, de a zárt ajtó mögött már nem tudom, hogy mi zajlik, de ez a kis idő kell mindkettőnknek, hogy feldolgozza az iménti szintlépést. Felállok, és végigtekintve magamon rá kell jönnöm, hogy így nem mehetek sehova, a zuhany kötelező érvényű. A konyha felé terelődik a pillantásom, de már el is vetem a közös főzőcskézést. A romantika nem a mi asztalunk. A háló felé veszem az irányt, és a nadrágom zsebéből előhalászom a mobilomat. Még nincsen késő este, mondhatni alig múlt el hat óra. Az ötletem nem hétköznapi, de egy próbát megér.
- Szia Hailey, lenne egy kis időd rám? Szeretnék elvinni hozzátok valakit, igen ma este…van lehetőség, hogy valaki ott maradjon? Egy órán belül simán ott tudunk lenni. Hálás vagyok neked, köszönöm. – bontom a vonalat, és össze is szedem a ruháimat. Hagyok neki egy kis egyedüllétet, de amint kijön, máris a karomra akasztva a ruhadarabokkal közeledek felé.
- Most ejteném a főzést. Ha van kedved, akkor most elviszlek valahová. Lezuhanyozom, addig döntsd el, hogy csatlakoznál-e. – érintem meg az alkarját, és felcserélem a helyemet az övével. A kád felől még érződik a meleg pára, de most nem agyalok sokat, hanem egy öt perces művelettel végzek is. A tükör előtt megállok, és megigazítom a felsőmet, aztán kilépek, és megállok a nappali közepén.
- Döntöttél Char? – fúrom a pillantásom az övébe, és arra várok, hogy lépjen.

Charity és én eddig egy védőburokban léteztünk, és mindketten arra törekedtünk, hogy ez a törékeny varázs megmaradjon, de a buborék szétdurrant, és keményen az arcunkba nevetett a valóság. Nem is nekem kellett megnyílnom, hanem neki, és ez most sebezhetővé is teszi. Nem szeretek sokat agyalni dolgokon, ha éppen a könnyedség miatt menekülök valakihez, de itt és most nem mondhattam a megtört nőnek, hogy bocsi, és kalap-kabát. Nem szívesen „rendelek” munkaidőn kívül, de ő más, és mélységesen megdöbbent, hogy ilyesmiken kellett átesnie. A férfiak hajlamosak a saját érdekeiket nézni, és nem egyszer estem bele abba a csapdába, hogy párterápiára is el kellett küldenem a pácienseimet, mert a gátlások feloldása közös erővel megy csak. Nagyon sokan tévhitben élnek, ha azt hiszik, hogy a párjuk gondja, csak a másiké…a házasság sem arról szól, hogy az egyik félnek kell szembenéznie a problémákkal. Megpróbálom a legjobban kezelni a kialakult helyzetet, és a fürdőért sem szólok semmit. Az embernek szüksége van az egyedüllétre, hogy rendezze a gondolatait, és egészséges keretek között elraktározza, feldolgozza az élményeket. A múlt felhánytorgatása is ide tartozik, így türelemmel várok. A fejemben már megszületik a döntés, hogy a közös főzőcskézés nem fog menni, így előállok egy másik tervvel, természetesen csak akkor, ha belemegy. A zuhany elengedhetetlen jelenleg az együttlétünk miatt, így fogom magam és tíz perc leforgása alatt újravarázsolom magam. Bízom benne, hogy erőt vesz magán, és együttműködő lesz. A telefonhívás nekem nem jelentett gondot, és feltartani sem fogunk senkit vele, ha nemet mond, de egy próbát megér. Amint kiérek egy félig felöltözött nőszemély vár rám, de nem is vártam el tőle, hogy egyből készen álljon
- Semmi gond, és öltözz melegen, a kabát el fog kelleni, mert kinti program lesz. – szólok még utána, és ha már kint hagytam az edényeket a pulton, akkor elpakolok, és a párnákat is felrázom a kanapén. Nem mindennapi tevékenységem, de vendégségben vagyok, és az édesanyám neveltetése mélyen belém ivódott. Kis idő elteltével egy lazább kisasszony kúszik be a látóterembe.
-  Nekem megfelel, de ismétlem a kabát kelleni fog. – halovány mosollyal biztatom, és részleteket nem árulok el egyelőre. A felkaromra fektetem a sajátomat, és ha elkészült, akkor bevárom az előtérben. A nyomasztó légkört nem tudom teljesen feloldani, de segíthetek neki a felejtésben átmenetileg.
- Akkor irány. – nem vagyok olyan, mint egy túlbuzgó túravezető, mert nem is illene hozzám ez a szerep, de a csend nem feltétlenül gyógyír most. A lift helyett a lépcsőt választjuk, és ritmikusan szaladva lefelé, kitárom előtte a bejárati ajtót. A hűs, esti levegő az arcunkba fúj, de nem olyan kellemetlen, mint először számítottam rá.
- Kocsival jöttem, és még szerencse, hogy csak pár kortyot ittunk, különben foghatnám a fejem. – keresem elő a kulcsomat, és benyomom a biztonsági zárat. Bármennyire is igyekszem még szokatlan mindkettőnknek, hogy többet tudunk, mint két órával ezelőtt. Nem igazán voltam felkészülve erre. A kocsiban megválok a kabátomtól, és a fűtést is feltekerem, hogy az úton se fagyoskodjunk, de már nem az első alkalom lesz, hogy mellettem utazik. A csónakázásra is én vittem el…micsoda szép emlékek, és olyanok, mintha egy másik élettel ezelőtt történtek volna.
- Negyedórán belül ott leszünk, már telefonáltam az egyik fenntartónak. – tekintek a visszapillantó tükörbe, és kifarolva lendülök neki a végtelen országútnak. A dugót sikerül elkerülünk, így talán még rövidebbnek is tűnhet az idő. A külváros felé veszem az irányt, és közben a telefonomon pötyögök egyet Esmének is, hogyha lehetséges, akkor jöjjön már ki néhány percre.
- Már látom is a kerítést. – az első adandó helyen parkolom le az autómat, és a reflektort is lekapcsolom.
- Gyere.. – intek neki, és kiszállva már jön is felénk a két asszonyság, akik az állatmenhelyet vezetik.
- Russ, Raffael már nagyon vár rád. Ó, bocsánat Esme Collins vagyok az egyik önkéntes, és félig már a vezető is. Russ az egyik adományozónk, aki kéthetente ellátogat, ha nem éppen hetente. Biztosan te vagy Charity. Lesz bőven mai is munka, még nem etettünk, és a séta is ránk vár, ha benne vagy. – nyújtja felé a kezét a nő, én meg kíváncsian szemlélem őt, hogy mit szól hozzá.

Mindvégig a kettőség bujkál bennem, és nem tudom eldönteni, hogy mennyire jó ötlet elvinni Charityt a menhelyre. Most először üti fel a fejét, hogy nem ismerem őt, és nem tudom, hogy miképpen éli meg a fájdalmát. Akadnak olyan nők, akik ilyenkor magányukba vonulnak vissza, és csendesen szenvedik el a veszteséget. A többség utál egyedül maradni, mert nem tud kibékülni saját magával, megteszi magát bűnbaknak, és az isten se tudja kiverni a fejéből, hogy egy tönkrement házassághoz két ember kell. A másik oldalon viszont szemben áll vele az a fajta elegancia, és finomság, amit ő képvisel. Az első találkozásunk alkalmával is láttam rajta, hogy erős. Nincs tisztában ezzel a tulajdonságával, mert másfajta tükröt tart elé az élet, de ha képes lenne a színfalak mögé látni, akkor bizony megdöbbenne. Mindenki magán viseli a sérüléseit, ezek a sebek nem forrnak be, idővel hegesednek, de ott maradnak a lelken. Gyógyultnak se igazán tekinthető egyetlen megbántott nőszemély sem, de vannak olyanok, akik ezen felül tudnak kerekedni, és vannak azok, akik életük végéig a boldogtalanságba hajszolják önnön magukat. Az önsanyargatás könnyebb, mint a változás befogadása…reménykedem benne, hogy Char azok közé tartozik, akik megpróbálják a lehetetlent, és elfogadóvá válnak. Az idő segítséget nyújthat, de feledést nem hoz. Az erőszakot átélt, bántalmazott egyedekkel is ezt kell elsősorban megértetni. Nincsenek egyedül, mások is átéltek hasonló borzalmakat, de egyedül kell akarniuk azt a változást, a merészséget, hogy továbblépjenek. A szerencsésebbek újraházasodnak, sőt akad olyanok is, akik gyermeket szülnek utána. A barátságtalan méh is fejben dől el, ha nincs szervi baj, de ilyen mélységekbe nem akarok belemenni, és Char nem is a páciensem.

Az állatok évszázadok óta segítőszándékkal eredtek az emberek nyomába, és mostanra már társra is találhatunk bennük. Nekem otthon kettő is van, de csak az arra igazán érdemes embereknek mutatom be őket. Senna, és Charlie roppant játékos ebek, és nagy térigényük is van, így hetente több alkalommal viszem őket sétálni az egyik közeli parkba. Iszonyúan ragaszkodom hozzájuk, így ebből kiindulva vetemedek arra, hogy a határaimat feszegetve beengedem Chart a privát szférámba. A kocsiban nem beszélünk, és ez a csend elegendő arra, hogy mérlegeljek. Én már tisztában vagyok azzal, amivel ő még nem, hogy a ma este sok mindent eldöntött közöttünk. Már nem tudom könnyed flörtnek tekinteni, mert megmozgatott, és megmutatta a gyenge oldalát is. A lénye egy része már hozzám kötődik. Nemsokára ezzel a biztos tudattal parkolok le a menhely előtt, és várom be, hogy együtt menjünk be az irodába, aztán onnan tovább. A tekintete azon nyomban megváltozik, hogy Esme és Elvira közelítenek felénk. A bemutatkozás rövid ideig tart, és kapok egy mosolyt is, ami bizakodásra adhat okot, de hagyom érvényesülni a lányokat, addig a háttérben maradok, és kitárva előttük az ajtót, engedem előre őket.
- Ó, rengetegen. Mindennap érkezne hozzánk új lakók, de véges a befogadó kapacitásunk. Összesen 60 kutyának, és harminc cicának bírunk szállást biztosítani, de ez még így is töredéke annak a sok kisállatnak, akik naponta utcára kerülnek. Russ sokat segít, és minden hónapban egy nagyobb összeggel támogat minket, de kevés az olyan önzetlen ember, mint ő. – a kis helyiségbe lépve négy szék vár ránk üresen, de Elvira szalad is, hogy teát hozzon nekünk, így maradunk hármasban.
- Ennyi állatot ellátni nem kis feladat, és összesen hat állandó dolgozónk van. Akadnak önkéntesek is, minden kézre szükség van. A szokásos menetrend ilyenkor, hogy az első a séta, mert etetés után már nem lehet bírni velük, akkor még egy kis játék megengedett, de a kenneleken belül. A gumicsizmákat már ki is készítettük, mert ingoványos az erdei talaj, ahova kivisszük őket. Ha benne vagytok, akkor Rafael, Ginger, Pamacs, és Cókmók vár rátok. – Esme mosolya mindig megnyugtat, így én már önállósítom magam, és a sarokból elemelem az egyik pár csizmát, a másikat Char elé tolom.
- A kutyusokat most hozza ki Sam, szóval mehet a móka. – Elvira visszatér a teákkal, de én már a cipőváltással foglalatoskodom.
- Hideg lesz, így nem árt egy kis indító. – Elvira az asztal közepére teszi le a négy csészét, meg a tálcát is.

Nem tudom eldönteni, hogy miképpen reagál Char, mert eleinte csendesen követi a lányokat (nálam itt mindenki fiatalabb), aztán érdeklődővé válik, és úgy tűnik, hogy jót tesz neki az előbbi mélyrepülés után, hogy elterelje a figyelmét valami hasznossal. Megtanultam az élettől, ha valamit elvesz tőlünk, akkor kárpótolnunk kell, és a saját lelki nyugalmunkra cselekedni. Sokan az önmarcangolást választják az öngyógyítás helyett. Egy ideig alkalmazható védekezési mechanizmus, de hosszú távon csak ront a helyzeten, és nem előre, hanem hátra fog haladni. A múltat meg kell tanulni kezelni, és idővel elengedni. A pácienseim fele valami régmúlt esemény miatt aggódik, de a procedúra, és a kezelés lényege is, hogy megtanuljunk továbblépni, és értékelni a jelent. Hányszor mondhattam volna én is, hogy megbántam egy-egy ember megismerését, egy-egy futókalandot…de ha erről szólna az életem, akkor egy mihaszna senki lennék. Olyan értékes az idő, ami a rendelkezésünkre áll. A hibáinkból okosodunk, a szárnyainkat bontogatjuk, kísérletezünk, kapcsolatokat építünk ki. Minden a javunkra válik, mert csak így leszünk a végén azok, akik lenni szeretnénk. Most is egy hasonló folyamat részese vagyok, és miközben én másképpen látom Chart, neki is rá kell jönnie, hogy több rejlik benne, mint az anyává avanzsálódás, vagy éppen egy eltiport feleség rossz képe.
- Ó, mennek csak nem olyan ütemben, mint ahogy hozzánk kerülnek az állatok. Sajnos sokan nem tudják felfogni, hogy érző lényekről van szó, akiknek kijár a törődés, és ránk támaszkodnak a világban. Az örökbefogadást nálunk már komolyan kell venni, és ehhez egy külön programot hoztunk létre. Előfordul, hogy az örökbefogadó heteken át csak látogatja a kiszemeltet, és csak utána, ha mi is úgy gondoljuk, akkor engedjük meg neki, hogy hazavigye. Nem szeretnénk lelki traumát okozni az állatoknak, és a gazdiknak sem. Nem mindenki kerül egy hullámhosszra a másikkal. – Esme roppant okos nő, és felnézek rá az életszemlélete miatt. A csevegés még folytatódik, de én a csizmába bújok bele, és Chaerre is ügyelek. Az én felelősségemnek érzem, hogy itt vagyunk, és ha rosszul sülne el, akkor szeretném kijavítani a hibát. A higgadtsága, és a kérdései nem lepnek meg…pontosan arra számítottam, hogy ennyire figyelmes lesz. A négy kutyusból kettőt ismerek, de hamar megisszák a teát is, és kezdetét veheti a sétáltatás. Kifelé menet a kezét a kezembe csúsztatja. Nem tudom hova tenni az érzést, de boldogsággal tölt el, hogy megbízik bennem. Rászorítok, és együtt hagyjuk el az irodát.
Az egyik póráz végét ragadja meg a mellettem haladó szőkeség, és azzal együtt mennek a fás terület felé. Én kettőt viszek, a negyediket Esme ragadja meg, de finoman lemarad tőlünk, és elkanyarodik a másik irányba.
- Ha nagyon ugrálna, akkor picit szoríts rá. – mosolyodom el, és Rafot engedem nagyobb távolságra. Az érzékeire kell támaszkodnia, így ügyesen állok meg, ha arra van éppen igénye. A levegő friss, és hideg is, ami nem csoda, mert besötétedett.
- Rafael vak. Régen vakvezető kutya volt, szomorú történet. Nekem otthon kettő is van, de erősen gondolkodom azon, hogy ő legyen a harmadik muskétás. - A másik „jószágra” nem is figyelek, így hála a természet meg a kutyaösztönnek hamarosan egy nagy katyvasz közepén találom magam…magunkat. A három kutya körbetekeredik körülöttünk, és a bokáinknál fűződik össze a pórázak vége. A rántásnak hála majdnem lefejelem Chart, de helyette csak a felsőtestünk ütközik. Érzem az orrán keresztül kiáramló szén-dioxidot, sőt…amikor a tekintetünk összeér, akkor elkap az a vágyódás, hogy megérintsem, és öleljem, de még nem teszek semmit. Új ez az egész mindkettőnknek.

Nem vagyok klisés, és nem is állítanám, hogy egy romantikus hős veszett el bennem. A házasságom ideje alatt rendesen megküzdöttem a hétköznapi problémákkal is, így tudom, hogy milyen a másik oldalon lenni. A közös út akkor működőképes, ha mindkét fél együttműködő, és kompromisszumképes. A mi esetünkben megnehezítette a döntéshozatalt a volt feleségem betegsége is. Jó néhány hónap eltelt már, és Rick tapintatosan lát el információkkal róla, de nagyon jól tudja, hogy nem fogom meglátogatni. Azon a bizonyos éjjelen, amikor hazaértem a munkámból egy konyhakéssel támadt nekem, mert váltig állította, hogy betörő vagyok. Hisztérikussá vált, és kezelhetetlenné. Nem sokon múlott, hogy leszúrjon a tulajdon párom. Az emlékeket megpróbálom jó mélyre elásni, és a jelenre koncentrálni. Az én lelki válságom megmarad nekem. Néha elgyengülök, és akkor atom módjára berúgok, de ez évente csak egyszer fordul elő…december 11-én. A házassági évfordulónk napját nem tudom kitörölni a fejemből, és ekkor elvonulok egy kis kényszerpihenőre. A meginghatatlan doktor bácsi is kikel magából, és tombol, mert elveszített valamit. Ma viszont Charityn van a hangsúly, és nem az én múltbéli problémáimon. A csontvázak maradjanak a szekrényben.
A friss levegő és a sétáltatás elterelik a gondolataimat, és úton-útfélen megfigyelem, hogy a mellettem haladó szőkeség hogyan viszonyul az állatokhoz. Nekem szívügyem a védtelenek támogatása, de nem mindenki osztozik ebben az elképzelésben. Az érdeklődése, és a finom eleganciája lenyűgöznek, még ha szavakkal nem is fejezem ki. Az én kutyám, vagyis pontosabban kutyáim egy fokkal nyugodtabbak, mint Charé, de a természet hívószavára egyik sem mondana nemet. A helyzet komikussága ott kezdődik, hogy egy kisebb násztánc járás után összegabalyodunk, és a bokánknál fogva ütközünk a másiknak. Figyeljenek, nem vagyok romantikus, de most bizony kiszárad a szám, és elveszek a kék íriszek mélységében. Mindketten egy védőbuborékban létezünk, és elhisszük, hogy ebből most építkezhetünk. A tekintetünk egybeforr, de csók mégsem lesz belőle. Esme hangja töri meg a varázst, és a kutyusok ijedtünkben megindulnak feléje, ezzel minket térdre kényszerítve. A sárban landol a fejem, és megérzem a csatakos föld ízét. Felemelem az arcomat, és kiköpök egy adagot, aztán a két mellettem lévő nőre tekintek.
- Imádom őket, de ez most aljas volt. – törlöm le a homlokomra száradó fövenyes homokos szart, és felülök, de amint meglátom Char jókedvét, valahogyan én is sokkal derűsebb leszek, és vigyorogva porolom le a koszt a nadrágomról.
- Cókmók ne… - tolnám el a kutyát, de annyira fellelkesül, hogy az ölembe mászik, és felágaskodva nyalja tisztára a pofámat. Rafael teljesen nyugodtan, és kimérten ül, mint az idősebb szülő. Annyira lóbálja a farkát, hogy lesimítja a port is rólam, de azért eléggé hideg van, így megpróbálok felállni, de a kis eb marad a kezemben. Jól mutathatok a kis ártatlansággal a kezemben, aki menne Charhez, de most én tartom, és fél kézzel felsegítem őt is a földről.
- Nem így terveztem a sétáltatást, és ma kivételesen ördögök a jól nevelt ebek is. Tessék, megfognád nekem? – nyújtom át neki a rosszcsontot, és a másik kettőt is elkapom. A séta eme része be is fejeződött, mert felhangzik a fütty, és lassú futásban térünk vissza a kenelekhez.
- Gyere velem. – elengedem a pórázról őket, és belépünk a kis négyzet alapú területre. A nagy tasakot én magam húzom el oldalra, és nyitom fel a tetejét. Tizenkettő éhes szempár vizslat, és a legkisebb csörgésre ölelnek körbe. Beszorulok közéjük, és a kezemet feltartva füttyentek. A lihegés, és éles farkcsóválás után jöhet a Kánaán, és elégedetten csapom össze a két tenyeremet.
- Cókmók… - ingatom rosszallóan a fejemet, mert nem mozdul Charity lába mellől, és úgy néz rá, mint a Csizmás kandúr a Shrekből.

A kutyasétáltatás felbolygat bennem valamit, és kezdek félni, hogy hamarabb kerülünk komoly talajra, minthogy mindketten felkészültünk volna rá, vagy már el is késtünk? Az arcom még mindig bizsereg, pedig percekkel ezelőtt történt az eset, de nem bírom kiverni a fejemből a pillantását. A kutyusok etetésével vagyok elfoglalva, és jó nagy adag tápot öntök ki a közös etetőbe, és még vizet is hozok egy nagyobb vödörrel, de Cókmók valahogyan nem akar a közelünkbe jönni, és még mindig Char körül ólálkodik. Nem akarom beismerni, de tetszik, hogy ennyire állatbarát. Nekem fontos, hogy egy nő gondoskodó oldalát is lássam, mert abból sok minden leszűrhető. A kényeskedő, és kevés érzelmi intelligenciával rendelkező hölgyeményeket kerülöm. A feleségem sem tartozott közéjük, és hosszú távon nem is maradok meg a közelünkben. A megérzéseimben nem kellett csalódnom, mert Charity kiérdemelte, hogy elhozzam ide. A hírnevével sem él vissza, és olyan figyelmesen hallgatja Esmét, sőt még érdeklődött is az állatmenhely felől. Nem mindennapi nő, és a szívem mélyén tudom, hogy nagyon hamar a vesztemet okozhatja. A merengésemből az riaszt fel, amikor ennivalót kér tőlem, én meg csak bólintok, és vissza is oda neki. Egy keveset öntök a kezébe, és nem kell sok idő, hogy áttörjön a gát, és a kis keverék, már onnan egyen. Meglepő, hogy azonnal egymásra találtak, egy volt egy ilyen célom is, hogy ma ne üres kézzel menjen haza, és fel is vetem az ötletem.
- Esme…tudom, hogy szigorúan veszitek, de én kezeskedem Charityért. Szerintem jót tenne ennek a kis csibésznek is, hogy kiszakadjon innen, és mellette nem lesz gond. A papírokat később is el tudjuk intézni, ha mit szólsz hozzá? – sétálok oda Esméhez, és megveregetem a vállát, de látom rajta a bizonytalanságot, végül belemegy.
- Ám legyen, mert benned még soha nem csalódtam Russ. Össze is készítek neki egy kis kosarat, ha már haza akarjátok vinni. A tápból is adunk, ha nem sikerülne eljutni holnap boltba. – mosolyodik el, és kettesben maradunk a kenelben.
- Remélem nem gond, de annyira egy hullámhosszon vagytok, hogy ezt kár lenne figyelmen kívül hagyni. Nemsokára indulnunk kell, maradj itt, én elintézem a többit. – besétálok az irodába, és átbeszélünk pár dolgot a menhelyet illetően Esmével, aztán felkapom a dolgokat, és a kocsihoz battyogok, hogy hátulra betegyem. Nemsokára feltűnik Char is az újdonsült barátjával, ezért kinyitom előttük az ajtót, hogy szálljanak be. Elköszönünk a többiektől, és útra kelünk.
- Későre jár, szóval hazaviszlek, de ha gondod lenne, akkor nyugodtan hívj majd fel, de szerintem elboldogulsz vele. – pillantok rájuk, de Cókmók már édesdeden alszik Char ölében. Fél órával később parkolok le a háza előtt, és segítek felcuccolni. Az ajtóban még agyalok, de nem akarok ma este tolakodó lenni, így csak egy puszit nyomok az arcára, és magára is hagyom.
- Jó éjt. – intek, aztán a saját zűrzavarommal kelek útra. Mit hoz ki belőlem ez a nő??

/Köszönöm a játékot!     /