SkyCity Étterem

Texas óta valami megváltozott bennem, és úgy éreztem, hogy ideje a tettek mezejére lépnem, de az igazi arculcsapás akkor ért, amikor egy olyan férfit találtam a konyhámban, aki alig tud angolul, és még ki is oktat. A gazdasági menedzserem szerint, ha nem állok elő valami frappáns megoldással a javulás érdekében, akkor hamarosan lehúzhatom a rolót az éttermemben. Apunak nem is szóltam róla, ahogyan másnak sem, mert ennek az ügynek egyedül kellett pontot tennem a végére. Eleget segítettek már, és nem bújhatok örökké a fájdalmam mögé. Az álmomba fektettem az összes megtakarításomat, így ideje lenne foggal-körömmel harcolnom érte. Huszonnégy éves vagyok, a pályafutásom elején tartok, és nem szeretném azt, hogy az apám utánzataként tartsanak számon. Híres séf, több szakácskönyve is megjelent, New Yorkban egy sikeres étterem tulajdonosa, és még arra is van ideje, hogy nekem segítsen, ha megkérem rá. A múlt héten jelezte, hogy nálam akarja tölteni a hálaadást, ami kicsit még messzebb van. Addig van haladékom rendbe hozni a dolgokat, és ismét sínen lenni. Santos arrogáns viselkedése megőrjít, és hogy nem ugyanazt a nyelvet beszéljük. Nekem miért kellene megtanulnom spanyolul, ha ő nem tud angolul? A közös pont a francia lenne, de nincs kedvem egész nap egy másik nyelven hablatyolni, amikor a személyzet is angolul beszél. Fogalmam sincs ki ő, de Mr. Lancester ragaszkodik hozzá, hogy tartsam meg. Kétszer meg kellene gondolnom, de egyelőre megfigyelem, és majd kiderül, hogy mit tud nyújtani a szakmában. Életemben nem hallottam róla, de állítólag nagyon ügyes. Szerintem ezt eltúlozzák. A PR feladatokat is nekem kell ellátnom, és ha valaki reklámozni akarja az éttermemet, igent kell mondanom rá. A napokban telefonon egyeztettem egy nővel, aki fotós, és remek portfóliót készítene nekem. A munka sok, az idő kevés. A város egyik legnívósabb éttermébe beszéltük le a találkozót, ami nekem újabb kihívás volt. Miért nem jártam még itt, ha már lassan egy éve Seattle-ben lakom? Az eszem megáll…jobban fel kellett volna mérnem a piacot, a vetélytársakat, mert akad bőven. Hiába egyedi a francia konyha…attól még ott van a volt munkahelyem a Revoir, és még sorolhatnám. Pierre azóta szóba se áll velem, hogy megnyitottam a saját éttermemet. Kellene egy új koncepció.

Nem vagyok a várakoztatás híve, és általában én érkezem előbb a találkozókra, de ma megint szétcsúsztam. A napomat az étteremben kezdtem, hogy egy jó image-et állítsak fel Ms. Hastings előtt, még abban se vagyok biztos, hogy tegezzem-e. A munkája hátterét nem olvastam el figyelmesen, újabb rossz pont. Egy kék testhez simuló ruhában, fekete harisnyában, és a szövetkabátomban rohanok a Space Needle liftjéhez. A felvonóba éppen csak bepréselem magam, és máris megszólal a telefonom. Már megint ő.
- See…de nem beszélek spanyolul. Nem megmondtam, hogy ne nyúlj hozzá a késekhez? Nem..kell…takarítani. – szótagoltan beszélek, és bocsánatkérően nézek az utastársaimra. Röpke fél óra után jutok fel, és kiszállva rohanok is. Az asztalhoz nem is engedem, hogy a pincér kísérjen oda, hanem szinte odavetődök egyedül.
- Szia, igen én vagyok. – fogok vele kezet, és a tegeződés el is dőlt. Lehuppanok a szemközti székre, és kibújok a kabátomból.
- Egyenesen az étteremből jövök, sajnálom a késést. – pillantok a lányra, aztán a pincér felé fordulok.
- Jó napot nekem egy pohár víz lesz, és kérnénk az étlapot. – adom le a rendelésemet, és most már a velem szembe ülőre koncentrálok csak.
- Mióta vagy fotós, és hogy találtál rá az éttermemre? – érdeklődöm őszinte kíváncsisággal, mert jó lesz, ha ezt is felmérem. Hol kellene még reklámoznom?

Nem tudom, hogy mit gondoljak először a velem szemben ülőről. Általában élből elutasítom a hasonló kéréseket, amióta az egyik barátnőmmel befürödtem, és nem úgy sült el a fotózás, ahogyan én azt elképzeltem, de most meg kell ragadnom minden alkalmat, hogy reklámozhassam az éttermemet. Komoly feladatok elé nézek a közeljövőben, és nem engedhetem, hogy a múltam magam alá temessem. A terapeuta is tervben van, hiszen megfogadtam, hogy lépek. Egyetlen fura mozzanat van jelenleg az életemben, hogy néhány napja itthon vagyok, de nem találkoztam Joellel. A munka, és az utazás idejét számítva az már lassan egy hónap. A telefonüzenetét lehallgattam, és én is küldtem egyet, amint megérkeztem, de nem sikerült összeegyeztetni még…vagy csak túl sok idő telt el. Nagyot sóhajtok, és a gyors vízrendelés után az étlapot kezdem el bújni, de fel-felpillantok Laurára. A mesélése közben rádöbbenek, ha anya nem halt volna meg három évvel ezelőtt, akkor én is utazgatnék. A betegsége kiderülésekor haza kellett jönnöm Kambodzsából.
- Ejha, nem kevés helyen jártál. Nekem csak Vietnámhoz, Kambodzsához, és Kubához volt szerencsém, de tervben van Franciaország is. A legjobb barátnőm terhes, de ha lesz ideje a baba mellett, akkor mindenképpen elmegyünk Párizsba. Ő divattervező. – legyintek, és el is pirulok, mert túl sok mindent osztottam meg vele.
- A lényeg most nem rajtam van, és tíz év szép idő. Én is elég hamar megtaláltam, hogy miben vagyok jó. A főzés a szenvedélyemmé vált, és nem is volt kérdés, hogy ezzel fogok továbbmenni. – egy mosollyal ajándékozom meg, és a kérdéseit hallgatom. Feléled bennem a gyanú, hogy túl sokat akar tudni, mondjuk annyira intim dolgot még nem kérdezett.
- Az elismerttől még távol állok, de szeretnék hírnevet szerezni a szakmában. Roppant egyszerű...az édesapám miatt. – hallgatok el, és belekortyolok a vizes pohárba, de nem kerülheti el a figyelmemet, hogy felkeltettem az érdeklődését.
- Őt sokan ismerik, de nem szeretek azzal kérkedni, hogy Jesse Ward lánya vagyok. Éppen elég nehéz mellette helyt állnom. – pillantok lefelé, és már most tudom, hogy mit fogok kérni, ha erre járna újra a pincér.
- Alma szósszal készült borjúszeletet kérnék egy kis párolt zöldségkörettel. – tekintek fel a barna szempárba, amikor odalép mellénk a fiatal srác, és máris írni kezdi.
- Legyen még mellé egy narancslé is. – fejezem be, és átadom a terepet a tárgyalópartneremnek, én addig eligazítom a táskámat, és ha ismét kettesben maradunk, akkor most én kíváncsiskodok.
- Ki volt rád hatással, hogy a fotózás mellett döntöttél? – támasztom meg az államat a kezemen, és őt figyelem.

A rendelésnél nem figyelem, hogy mit kér, mert mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mire vágyik, de a víz jól esik, és némi korty után, már sokkal frissebbnek érzem magam. A pincér nem sokat várat minket, és amint leadtuk a kérésünket, már fel is szívódik, és kettesben maradhatunk. Az elején viszolyogtam a találkozás miatt, mert nem szeretek idegenekkel ilyesfajta üzletet kötni, de nem a saját érdekeimet kell előtérbe helyeznem, hanem az éttermemét. Santos nem köntörfalazott, és minden áldott nap a szememre hányja, ha nem teszek valami hasznosat az üzletem érdekében, akkor lehúzhatom a rolót. Szerinte túl korán nyitottam meg, és bár eleinte igen érdekesnek találtam ezt a felvetést, sajnos látok benne igazságot. Nincs meg a kellő tapasztalatom, hogy sikeres legyek, meg jó főnök is, de ami késik, az nem múlik. Ideje összeszednem magam, de Laura személyeskedése meglep. Nyíltan beszél a múltja egy szeletéről, és be kell vallanom, de ez a pillanat megérint.
- Meg tudlak érteni, ha rosszul választottál. Az évek és a szerelem nem jár együtt, és nekem is van egy rossz élményem. – itt le is zárom a témát, mert nem akarom tovább boncolgatni, és szerintem pontosan ez a kellő mennyiségű magánbeszélgetés elegendő is volt ahhoz, hogy áttérjünk az üzleti részre, és ne menjen kárba az ebédünk se. Csendben hallgatom, és felmérem, hogy milyen ötletekkel tud szolgálni. Az előző barátom csúnyán cserbenhagyott, és azóta sem hallottam róla, pedig őt egy kiváló fényképésznek gondoltam, de sajnos a magánélet mindenhol egy tüske tud lenni. Már abban se vagyok biztos, hogy Seattle-ben maradt, de ki tudja…talán így kellett lennie, hogy a mi útjaink külön váljanak.
- Én legyek az étterem arca? A megnyitó óta nem is szerepeltem nagyon… - kicsit elbizonytalanodom, mert abban nem vagyok kicsit sem biztos, hogy most jót tenne nekem, ha egyből a reflektorfénybe kellene kerülnöm.
- Ezt még át kell gondolnom, de szívesen megnézem a munkáidat. – veszem át tőle az irattartót, és felnyitva helyezem le magam elé. Nem kis munkák akadnak itt, és meg kell hagyni, hogy valóban ügyesen bánik a fényképezőgéppel.
- Azta, ezt hol fényképezted le? Ez New York? – pillantok fel rá, és megakad a tekintetem egy régen látott épületen. Ott nőttem fel a közelben, balettre, latin táncokra jártam, miközben anya otthon takarított, vagy főzött apával. A gyerekkorom elevenedik meg előttem, és majdnem könnybe is lábad a szemem, de időben kapok észbe.
- Bocsánat, tényleg nagyon szépek. Milyen javaslataid lennének még? A francia konyhában utazunk elsősorban, de tervben van a bővítés is, és az átalakítás. Van egy elkezdett szakácskönyvem…csak nem fejeztem be. – eszembe jut az év eleje, és az a sok terv, és álom, ami megvalósításra várt. Ideje lenne újra elővenni őket?
- Hol születtél? – csúszik ki a számon a kérdés, miközben lapozok egyet.

Tökéletesebb aligha lehetett volna a szertartás. Amy ruhakölteményéről szerintem már holnap ódákat fog zengeni a divatvilág, mégis az a harmónia, ami közte és Mark között volt meg…nos utánozhatatlan. Irigy vagyok-e a legjobb barátnőmre? Cseppet sem, hiszen a testvéremként tekintek rá, és ha ő boldog, akkor én is az vagyok. A hatalmas pocakja ellenére is az egyik legszebb mennyasszony volt, akit életemben láttam. Apa büszkén kísérte végig a fogadott lányát a templomi sorok között, bár tudom, hogy a szíve mélyén arra vágyik, hogy egyszer engem kísérjen oda a jövendőbeli férjemhez. Amy bal felén állva a kis liliomcsokorral a kezemben…elgondolkodtam azon, hogy mégis milyen esküvőnk lenne Joellel. A tekintetünk többször forrt össze, mint kellett volna, de ez történik, ha az ember lánya szerelmes. Tervezget, nem fél a jövőbe nézni, mégsem bírtam rávenni magam, hogy továbbmenjek. Féltem. A pap előadása, és a fogadalmak között egy kicsit meg is hatódtam ennek ellenére. A legjobb barátnőm hatalmas utat járt be, hogy ma itt állhasson. A szülei autóbalesetben haltak meg, és két éve a nagymamája is eltávozott közülünk, így a legszorosabb kötelék hozzám, és édesapámhoz fűzte. A karácsonyokat, a családi összejöveteleket is nálunk töltötte, ő volt a fogadott Ward. A fátyol alatt, a gömbölyödő pocakjával egy lélegzetelállító nőszemély lett belőle. A kifutók a lábai előtt hevernek, a sztárok nem férnek a bőrükbe, és íme útban élete értelme is. Kimberly ugyan még nem bújt ki a pocakjából, de erőteljesen jelen volt az anyukája és az apukája esküvőjén. Az orgonaszínű, talpig érő ruhámban, mely a mellemnél pánt nélkül ért körbe, a maga egyszerűségében volt tökéletes. A hajamat hullámosra csinálta meg a fodrász, és a ruhámhoz hasonló színű csattal tűzte el az egyik oldalon. A gyűrűcsere, és az első hitvesi csók elcsattanása után, örömujjongás fogadta az ifjú párt…én addigra már sírtam örömömben.
- Chloe nem jössz oda az asztalunkhoz? – kocogtatja meg a vállamat Mark az étterem egyik ablaka előtt. Seattle varázslatos kilátása magába szippantott, és észre se vettem, hogy percek óta egymagamban állok egy félreeső helyen.
- De, persze. – mosolyogva nyújtom a kezemet a férjnek, aztán együtt ballagunk oda a megterített főasztalhoz. Apa természetesen ott kapott helyet, ahogyan Joel, és én is. Amy az egyik kollégájának magyarázza, hogy hány emeletes tortájuk lesz, ami azért vicces, mert a vacsora se kezdődött még el. A tekintetemmel egy bizonyos úriembert keresek, de Mark tart vissza attól, hogy ne ütközzek bele az egyik székbe. Óvatosan irányít el, és a fülembe suttog.
- Minden rendben? Annyira szétszórt vagy. – int valakinek, aki éppen elhalad mellettünk, én meg egy biztató mosollyal az arcomon fordulok felé oldalasan.
- Természetesen, csak elbambultam. Amy jól viseli a felhajtást? – mutatok a barátnőm felé, aki még most is képes a munkáról beszélni úgy, hogy tudja, hamarosan fontosabb teendők elé néz, mint az anyaság, és egy háztartás vezetése.
- Ő ne viselné? Még engem teremtett le, hogy meg ne próbáljak éjfél után lelépni, mert lemondhatok az összebújásról is. Nem hinnéd el, hogy mennyi élet van benne nyolc hónapos terhesen is. Nyugalomra intettem, de rám nem hallgat, csak Joelre. Hitted volna, hogy megfogadja a tanácsát, és ágynak dől? – kényszeredetten bólogatok, mert én pontosan tudom, hogy mennyire nem tartotta be, amit a kedves partnerem írt elő neki. Az utolsó napokban is képes lett volna velem tartani a boltba, de önkéntesen áldoztam be magamat, hogy nyugton maradjon. A balesete óta jobban kellene ügyelnie, és Joel is egy jó párszor elmondta neki, hogy vegyen vissza a lendületből, mert berendeli a kórházba, és akkor vége lesz a menetnek.
- Igen, egy angyal volt. – füllentem a kedves apukának, akinek fogalma sincs arról, hogy mit vállalt el azzal, hogy hivatalosan is összekötötte az életét a legjobb barátnőmmel. Joel még mindig sehol, én meg kezdek aggódni, de hamarosan feltűnik a bejárat mellett apával együtt. Mióta lógnak ők ketten együtt?
- Bocsánat, de el kell rabolnom egy kis időre Joelt. – érintem meg Mark vállát, és eliszkolva a reflektorfényből a pasim felé veszem az irányt. Apa lelkesen üdvözöl engem is, amikor odaérek hozzájuk, és belekarolok Joelbe.
- Chloe…egyszerűen gyönyörű vagy. Hagylak is titeket egyedül, aztán semmi rosszalkodás. – figyelmeztet bennünket…bennem még az ütőér is megáll.
- Miről is beszélgettél az apámmal? Mindjárt kezdődnek a toastok, és nem voltál sehol. – igazítom meg a mellemnél a ruhát, aztán felpillantok rá.
- Apropó már átvittem a bőröndömet hozzád. Egy hetet mondtak, annyi idő, amíg kicserélik a csöveket. Brutus meglesz egyedül otthon? – igyekszem nyugodtnak tűnni, de nem vagyok az.

Chloe & Joël

A rossz érzés nem akar elmúlni, holott nincs okom az aggodalomra. Mark és Amy annyira várták ezt a napot, és a többiek is kitettek magukért. Nem hiszem el, hogy fél év alatt ennyi minden történhet, de valóban az ember élete akkor fordul a legnagyobbat, ha nincs felkészülve rá, és nem is várja. Mark kedvesen ügyel rám is, de nem vagyok elveszve, főleg nem közöttük. Imádok velük lenni, mert akkor biztosan tudom, hogy nem eshet bajom. A negatív történéseket az agyam egy hátulsó zugába zárom el, amikor megpillantom Őt, és az apukámat is. Széles mosollyal az arcomon mentem ki magam, és sétálok át hozzájuk. Fura együtt látni őket, mert Joel nem a kötődős fajta, apa meg nem szeret a pasijaimmal foglalkozni. Davidet egy ideig kedvelte…nyelek egy nagyot, mert nem szeretnék rá gondolni, de még a személyére sem. Hetek óta nem hallottam semmilyen hírt felőle, és a médiát is kizártam az életemből, vagy apa jóvoltából nem jártak rám az újságírók. Néha elgondolkodom azon, hogy Joel vajon mennyire van tisztában vele, hogy az édesapám egy nagyon híres séf, a barátnőm is nevet szerzett a szakmában, és én is afelé tartok, hogy kiemelkedjek az átlagból. Az éttermem megnyitásával megalapoztam ezt, de még hosszú út vezet oda, hogy ne Jesse Warddal hasonlítsanak össze. A múltamban akadtak még hírhedt figurák, de jobb nem tűnődni azon, hogy ki tűnhet fel onnan még. Belekarolok Joelbe, de a váratlan gesztusa, hogy megpuszil…meg kell hagyni ért ahhoz, hogy megdobogtassa a szívemet. Elpirulok, és apa megjegyzésére csak lesütöm a szememet. Nem kívánom előtte kitárgyalni a szexuális életemet, ami így is váltakozó. Jobb periódusban vagyunk, magamhoz mertem érni, de még mindig nem jelenthetem ki, hogy akarnám is állandóan. Mi lesz, ha hetekre visszavonulót fújok? Harmonikus viszony marad közöttünk akkor is?
- Köszönöm, de a kukás zsákot otthon hagytam. – mosolyodom el, és zavarba jövök a dicséretre. A szokások nem múlnak, és ha éppen ő lát el bókokkal, akkor észre kell vennie, hogy nehezen küzdök meg velük. Másképpen látom magam a tükörben, mint Joel, és ez egy jó ideig nem is fog változni.
- Szépek, ezt a szót használta? – hümmögök félhangosan, mert apától nem éppen a megszokott szóhasználat ez.
- Hát, igen, de a rágás. – húzom el a számat, mert nem egy magassarkúm jutott arra a szomorú sorsra, hogy lyukason várjon odahaza. Amennyiben Joelnek még olasz bőrcipő gyűjteménye is van, akkor az ég legyen irgalmas a kutyámmal, mert meg fogja találni…nem beszélve arról, hogy idegen helyen állandóan bepisil. Nehéz hét áll előttünk, és nem vagyok benne biztos, hogy felkészült volna rám, vagy éppen Brutusra is. Vajon én hogy fogok kijönni a lányaival?
- Csak Brutus. – paskolom meg a kezét, és elindulunk a főasztal mellé. Sajnos nem egymás mellé szól a helyünk, és ez meglepő is, mert Joel mellett Charlotte ül, én meg apával osztozkodom. Amy oldalát foglaljuk el, ő meg tanúként Markét. A vendégek elkezdik elfoglalni a helyüket, és alig pár perc múltán a terem is elhallgat. Charlotte áll fel először, és kocogtatja meg a késével a pohara szélét.
- Köszöntök mindenkit…annyira különleges ez a nap számomra is. A bátyám feje lágya benőtt, és megtalálta élete szerelmét. Amy…te pedig az unokahúgomat hordod a szíved alatt, már most imádlak érte. Mindenesetre sok boldogságot kívánok az ifjú párnak. – emeli magasba a pezsgőjét, amit mindenki követ, de az én tekintetemet nem kerüli el, hogy a másik keze Joel vállán pihen meg. Eszméletlen nőszemély…de nem leszek féltékeny. Nincs okom aggodalomra. Ma este ezt mantraként fogom ismételgetni? A jó nép elhallgat, mire rájövök, hogy nekem kellene felállnom a székemről. Ügyetlenkedve húzom ki magam, de én a pohár helyett az asztallapba kapaszkodom meg.
- Én is köszöntök ma este mindenkit. Sokáig gondolkodtam azon, hogy mit is mondjak, de a legegyszerűbben szeretnék fogalmazni. Szeressétek egymást. Manapság ritka, ha két ember összepasszol, és a sírig együtt maradnak. – bármennyire is érzelemmentes akarok lenni, könny szökik a szemembe, ahogyan az édesapám megfogja a kezemet. Anya és ő a halálig szerették egymást, és nekem ez nagy útmutató.
- Amy…tudod, hogy úgy tekinted rád, mint a tulajdon testvéremre. A legrosszabb, és a legjobb pillanatokban is mellettem álltál. A legőszintébben mondom neked, hogy legyél boldog, és ajándékozz végre meg a keresztlányommal. – megerednek a könnyeim, de mielőtt megszólalhatnék, a barátnőm feláll, és se szó, se beszéd lép mellém, és ölel át hátulról.
- A legjobbra. Chloem. – megpuszil, és el is kattan a vaku. A vendégek tapsolva látnak neki az étkezésnek, de én picit külön vonulok Amyvel.
- Imádlak, ugye tudod? Ha bármi van, nekem elmondhatod. – mindketten úgy bőgünk, mint a kisiskolások, én valószínűleg azért, mert szentimentális vagyok, ő meg terhes. Szorosan fűzöm egybe az ujjainkat, aztán visszamegyünk, és mosolyogva ülök le apa mellé.
- Büszke vagyok rád kincsem. – ölel meg, és egy puszit nyom az arcomra. Az asztal fölött összenézek Joellel is, és egy csókot dobok felé a levegőben. A levest fel is szolgálják, így mindenki az evésre koncentrál. A hangulat tökéletes, szinte már mesébe illő, de újabb sírásra okot adó pillanatok következnek, amikor Amy és Mark megkezdik közös életük első táncát. A keringő a hagyományos, és mások szerint klisés, de én csak meghatódottan figyelem őket, és a szívemre helyezve a kezemet…most az egyszer azt kívánom, hogy egyszer én is így táncoljak a férjemmel. Igen, határozottan a házasság mellett vagyok.

Amy mosolya, az a tiszta szerelem, ahogyan feltekint a férjére…felbecsülhetetlen. A tenyerembe temetem az arcomat, és elmerülök az első tánc szépségében. Az emlékek úgy törnek rám, mintha egy diafilmet vetítenének le előttem. Az asztal alatt ütemesen kezd el járni a lábam, és jobbról balra döntöm a fejemet. Kislányként balettoztam, aztán belevetettem magam a latin táncok tanulásába. Joellel is ezáltal ismerkedtem meg. A Cuba bárban nevezett be a versenyre, és döbbent rá, hogy igenis vannak rejtett értékeim, olyanok, amikkel meg tudom lepni. A szűz kérdéskörön hamar túljutottunk, és ha belegondolok, hogy én akartam mindenáron lefeküdni vele, akkor mosolyra húzódnak az ajkaim. Apa óvatosan érinti meg a vállamat, és kiesek a transzból.
- Azért csak ne olyan feltűnően sóvárogj a táncparkettre. – pillant rám, én meg most kapok észbe, hogy a lábaim külön életet élnek a testem többi részétől, és el kell nevetnem magam.
- Ennyire nyilvánvaló, hogy menni akarok? – harapok az alsó ajkamba, de hiába…a zenének nem tudok ellenállni. A Kék Duna keringő lágy dallamai csendülnek, és ekkor már szinte fizikai fájdalmat érzek, de a poén az egészben, hogy apa hamarabb jut el a tánctérre, mert Charlotte ráveti magát. Apa csak megvonja a vállát, és elillan mellőlem. Többen követik őket, a tánctér megnyílik, és lehetőség adódik a csatlakozásra. A ruhámat kezdem el igazgatni, és az ölemen simítom le az anyagot, mikor meghallom az ismerős, ámbár szexi hangot. Felkapom a fejemet, és őszinte csillogással a szememben mérem végig az én tökéletes pasimat. A szívem negyedik sebességbe kapcsol…ez létezik? Nem simán dobog, hanem ki akar szakadni a mellkasomból.
- A válaszom igen, csak ha nem botlábú az úriember. – pironkodok, és a kis kacsómat az övébe csúsztatom. A ruha suhogó hangja kíséri a felemelkedésemet a székről, és bár nem akartam a középpontba kerülni, de többen megbámulnak minket. Joelről tudom, hogy jó táncos, nem is egyszer bizonyította, de a bár óta nem nyílt alkalom rá, hogy ismét ennek a mozgásformának hódoljunk.
- Miért van az az érzésem, hogy nemcsak a latin táncokban vagy jó? Mark túlontúl betanult lépéseket használt. – sokat sejtetően görbülnek felfelé az ajkaim, miközben az egyik szélső területre vezet, és a tenyeremet kimérten tartom meg a tenyere belső felén. A másik kezemmel megfogom a ruhám szélét, és pukedlizek előtte.
- Én is tudok meglepetést okozni Joel. – hosszú szempilláim alól, angyali tekintettel húzom ki magam, hogy a lapockám környékén állapodjon meg az egyik keze, és húzzon közelebb magához. A másikkal összefűzöm az ujjainkat, és szinte egyszerre mozdulunk meg. A negyed fordulat remekül sikerül, a ruhám száll velem együtt, de nekem a tekintetem az ő kékjeiben veszik el.
- Biztos vagyok benne, hogy sokan irigykednek rám, sőt Charlotte az élvonalban van. – forgunk az étteremmel együtt, és már nem számít, kik vannak körülöttünk, mert megszűnik létezni a világ, és csakis ő van számomra.
- Elárulok egy titkot. Az első alkalommal még nem volt merszem, de talán azért is szerettem beléd, mert így tudsz táncolni. – két oldalra fordít ki, de a kézérintés nem szakad meg, és könnyedén siklik az enyém az övébe.
- Áruld el hol tanultál meg táncolni? – tartom vele a szemkontaktust, és egyre jobban elszakadok a valóságtól. A lepkéhez hasonlítom magam, talán hasztalan, de Joel mellett kikelek a gubómból, és meseszép állattá fejlődök ki. Belepirulok az élménybe, és a zene is elandalít.