Asztalok a pult mellett (S. R. Bar)

to Ben

Hetek óta csak a pereknek, a tárgyalásoknak, és a temérdek túlórának élek. A legtöbb időmet az irodában töltöm, ami nem lenne gond, de elsőként érkezem, és a takarítónővel egy időben távozom. Vérszemet kaptam a vagyonelosztási kísérlet után, és Lizzie amúgy is egy csomó mindent elhallgatott előlem. Nem szeretek félmunkát végezni, így a kezembe vettem az irányítást, és nekiláttam a Lorelai terv felállításának. A közös tulajdonban lévő ház értékét már fel is becsültettem, és utánanéztem Ben pénzügyi helyzetének is. Az örökségből valóban kitagadták, de a húga haldoklik, így visszakerülhet a mezőnybe…bár abban nem vagyok biztos, hogy ezzel ő is tisztában van. Nem akarok vájkálni túlságosan a magánéletében, de ha nyerni akarok, akkor mindent meg kell tennem, és nem fogok visszatáncolni. A legutóbbi találkozónk nem túl szívélyesen zárult, és az elejtett megjegyzése a kocsi mellett a szívembe mart. Bassza meg ő, amiért ekkora tapló. Nem tudtam, hogy ő a férj, hiszen egészen más neve volt kissrácként, így emiatt nem is gondoltam arra, hogy egyszer még ilyen felállásban kell egymás ellen lennünk. A gyermekkori barátságok ritkán maradnak meg, de én úgy hittem a miénk azok közé tartozik, amik túlélik a viszontagságokat. Tévednem kellett, mert az elköltözésük után már nem is kaptam levelet tőle. Többé nem írt, és úgy értelmeztem, hogy nem is számítottam neki, hát be is valósult a feltételezésem.
Péntek révén Lena és Samatha úgy döntöttek, hogy elcsalnak egy buliba, hogy ki tudjam ereszteni a fáradt gőzt. Egy kis játék, bevállalós este, és akkor nemcsak a szórakozóhelyen, de az ágyamban is ledolgozhatom a feszültséget. Az alapozást egy bárra terveztük, és oda is beszéltük meg a találkozót. Munka után – ma kivételesen már hétkor eljöttem – így azonnal beugrottam a sarki közértbe, és egy üveg borral tértem haza. A készülődés a nyugalom jegyében telt el. A kádban bort kortyolgattam, zenét hallgattam, és fejben eldöntöttem, hogy mit fogok felvenni. Hercegnő végigkísérte a különszámomat, így pontban kilenckor egy fekete miniszoknyában, és egy barack színű, pánt nélküli felsőben feszítettem az előszobai tükör előtt. A hajamat kiengedve hagytam, némiképp besütöttem, hogy legyen tartása, és hozzá egy fekete, legalább tizenöt centis magassarkút választottam. A boríték alakú vajszínű kézitáskám társaságában indultam el, és taxival mentem el a belvárosba. A hétvége hivatalosan is megkezdődött Seattle-ben, én pedig boldogan vetettem bele magam az éjszakai életbe.
- Na, Lori ma neked vadászunk. Punci fronton olyan tikkadt vagy, mint egy sivatag. Mindenkinek kell egy oázis. – kacsint rám Lena, és a pult közelében foglalunk helyet az egyik asztalnál.
- Mi lenne, ha mi választanánk ki neked egy prédát, hmm? – érdeklődik a nagyméretű lufijaival áthajolva Sam, és körülnéz a teremben.
- Nem… - rázom meg a fejem, mert kezd a fejembe szállni a pia, mondjuk részeg még nem vagyok hála istennek.
- De… - bólogatnak egyszerre mindketten, és elindul a hajtóvadászat.
- Ó…a színpad mellett az a sötét öltönyös? – a tekintetem az említett célszemély felé lendül, de azonnal heves tiltakozásba kezdek.
- Olcsó utánzata a nagyvárosi ficsúroknak. Attól a gatyájába csinálna, ha elmondanám, hogy ügyvéd vagyok. – legyintek és belekortyolok a Manhattan koktélomba.
- Akkor a másik asztalnál. – súgja a fülembe Lena, és integetni kezd egy rózsaszín inges fickó felé.
- Édesem nem vonzanak a melegek. – sóhajtok egyet, amikor Sam a pultnál rábök a nekem háttal álló pasira. A fényviszonyok nem olyan jók, de a feneke egészen elfogadható.
- Hívd meg egy italra, vagy menj oda, hogy kifogyott a poharad. – javasolja Lena, miközben a szám szélét rágom.
- Ám legyen. – egyezek bele, és a duós támogatás mellett felállok a koktélos poharammal a kezemben. Az ikreket beigazítom, egy kis ajakcsücsörítés, és bemérem a férfit. Lassan andalgok oda a hármashoz, hogy a nekem háttal állónak megkocogtassam a vállát. Meg is teszem, és már éppen a szempillámat rebegtetném meg, ha nem egy kellemetlen meglepetés részese lennék.
- Cseszd meg Ben… - szalad ki a számon, és amilyen lendületben vagyok, le is öntöm a maradék Manhattannel együtt őt. Elnézést kellene kérnem? Arra várhat az autós incidens után.

Kellett már egy könnyed este, amikor elfelejthetek minden szart, amit mostanság a nyakamba varrt az élet, szóval igent mondtam, amikor Rick meg a haverjaim ivászatot rendeltek el, amolyan dobjuk fel Bent jelleggel, mert csóri citromot zabál állandóan mostanság, legalábbis a képe határozottan olyan. Azért egy keveset kellett győzködni, de üsse kavics, beadtam a derekam, hátha horogra akad egy búfelejtő hölgyemény is, részemről pont elég is lenne ahhoz, hogy ne érezzem ennyire trágyának a jelenlegi életemet. Minden makulátlan lenne, ha a drága nejem, meg az egykor volt legjobb barátom nem akarnának kicsinálni, és kiforgatni olyan vagyonból, ami rohadtul nem is létezik. Mintha legalábbis pénznyomdám lenne otthon, vagy tudom is én.
Nem számolom, hányadik kört hozza ki a csinoska pincérlány, de sajnos barna, szóval hagyom, hogy Rick fűzögesse, én a többiekkel dumálok közben, mindenkinek van valami nyavalyája, szóba kerülnek majd minden fronton a nők, én ellenben nem vagyok hajlandó a vagyonelosztásról ilyen körülmények közt tárgyalni velük, következésképpen nem dalolok, nem vagyok én pacsirta, csak balekot akarnak belőlem csinálni, azt viszont nem fogom hagyni. Megint elkezdték a hülye pontozós játékukat, de nem szállok be, mert szerintük túlzottan is magasak az elvárásaim, és tízest még senkinek sem adtam. Mit tehetek én róla? Kényes ízlésem van, és csak külső alapján senkire nem adnék, lévén ostoba tyúkok nem érdemelnek ilyen pontszámot, ismerni azonban nincs módomban mindenkit.
- Hohó, csini szőke hátulról. – Suttogja Rick, bár körülbelül olyan diszkréten sikerül a hadművelet, hogy akkor sem hallanák többen a hangzavar okán, ha ordította volna. Ha hölgy érkezik, illik fogadni, nemdebár? Már fordulok is meg, egész kíváncsi vagyok rá, ki az, aki szemet vetett szerénytelenségemre, de ha Rick szerint csinos, akkor bizonyosan nem lesz okom panaszra, azt meg minden haverom tudja, hogy a szőkék a zsánereim. Ez van, valami berögződés lehet, vagy csak szimplán ez a legkellemesebb hajkorona a szememnek.
A reményteljes testhelyzet változásom hamar hamvába hal, amikor meglátom, hogy ki az, és valljuk be, csinosnak csinos, de előbb fojtanám meg egy kiskanál vízben, minthogy hozzányúljak, olyan szinten pipa vagyok rá.
- Kis szívem, értem én, hogy minden vágyad összegyűrni velem a lepedőt, de kifejezhetnéd kicsit finomabban is. – Egész könnyedén reagálom le a szitut, pusztán azért, mert úgy sejtem, ez jobban sérteni fogja a kis lelkét, mint bármi egyéb. Bizonyára egyébként a pasik szerszámát is csak zsebkendővel hajlandó megfogni a drága, már ha egyáltalán megteszi. - Mi az, semmi kamu törölgetés valami szép monogrammal hímezett zsebkendővel? Micsoda csalódás. – Rántok végül vállat, és kiveszem a kezéből a poharat, hogy az utolsó cseppeket megigyam. - Meg pazarlás is. – Állapítom meg könnyedén, és úgy vélem, még a kegyelemdöfést sem leszek rest bevinni neki. - Fordulj szépen vissza a barátnőidhez, ezt a numerát buktad. – Azzal lazán hátat fordítok neki, mert nem szeretnék ebben az egészben a továbbiakban részt venni. Ha valahol, hát a civil életemben rohadtul nem vagyok kíváncsi rá.

to Ben


Lena végre kirángat a munkám okozta kárból, és fel is engedek, ha már itt vagyunk. Nem sokszor jutok el oda, hogy bulizzak, és tánccal engedjem ki a gőzt, de ma este a barátnőim még egy játékra is rávettek. Nem minden alkalommal pontozunk, és választunk, de régen feküdtem le bárkivel is, és mivel a futás sem segít olyan mértékben, mint kellene, így hiányzik az ágytorna. Hallottak már olyanról, hogy valaki három kilométer után hőemelkedéssel feküdjön át két napot? Szokatlan dolgok történnek velem, de az égvilágon nem osztanám meg senkivel. Megtanultam, hogyan legyek egyedül, magabiztos, és talpraesett nőszemély. Jó ideje már külön lakom a családomtól, és a drága szüleimnek hála hamarosan a húgomat is istápolhatom, mert az egyetem miatt hozzám költözik. Mehetett volna más városba is, de nekem lehet csak ilyen szerencsém, hogy Meli nálam csöveljen…nemet meg mégsem mondhatok anyának, és apának. Ma este felejteni akarok, főleg egy nagy pöcsöt, aki nem volt rest a földig alázni a bíróság előtt. Mióta változott meg annyira, hogy végképp ne ismerjem fel…hova tűnt a régi Ben? A siránkozásra nincs idő, mert bevetésre küldenek a lányok, és minden bájamat be kell vetnem, hogy sikert arassak. Ma este nem egyedül akarok ágyba bújni, de amint az ajkaimon megpihen a Manhattan koktélom néhány cseppje, még a vér is megáll az ereimben. Miért ő? Hányan is élünk Seattle-ben, pár millióan? Egyetlen, normális példányt akartam kihalászni, de ellenem vannak az égiek. Ráöntöm a maradék koktélom, és aztán jól megmondom a frankót, ami egy „csesződj meg”-ben ki is merül. Döbbenten konstatálom, hogy nem húzza fel magát, de ez felettébb veszélyes. Üvölteni már tud, na de cinikusnak lenni? Sápadtan hallgatom végig, ahogyan úgy ledegradál, hogy még a barátai is kinevetnek. Egykor ő volt a legjobb barátom? Nyoma sincs már annak a fiúnak, egy szörnyeteget látok a helyén. Megtanultam védekezni, és ha ilyen hangnemben képes csak velem beszélni, akkor legyen.
- Inkább előbb halok meg, minthogy veled ágyba bújjak. – fintorodom el, de a mellettem állóak már hahotáznak a jelenetünkön.
- Bottal se nyúlnék hozzád Caldwell, de úgy tűnik az arcod nagyobb, mint ez a bár. – negédes mosolyt villantok rá, de sokkal jobban bosszant a lekezelő stílusa, mintha egy igazi seggfejtől kellene hallgatnom. A végére tartogatja az igazi kincset, és a poharat is kikapja a kezemből. Van olyan pofátlan, hogy végképp megalázzon, aztán elforduljon tőlem, de nálam is ekkor szakad el a cérna. Lazán kikerülöm őket, és meglökve a barátját állok be közéjük, de legfőképpen Ben elé.
- Nem utazok numerákra, és nem is az a kategória vagyok. Csoda, hogy már képes vagy kimondani a szakmádat, Mr. Karpimológus. – a kedves barátai nevetni kezdenek, és Lenáék sem hagyják már annyiban, hogy ne vegyenek részt ebben. Nem tökölök, lazán pofozom fel, minden előjel nélkül.
- Ezt pedig azért kapod, hogy tudd, már nem remeg a kezem. Megfogadtam a tanácsod, és most ellenőriztem is. Minden a legnagyobb rendben vele Ben. Megbocsájtotok, de várnak a barátnőim. – lépek el tőle, és csatlakozok Lenáékhoz, akik leesett állal figyelnek minket.
- Nem semmi, tüzes egy némber. – szólal meg valaki a hátam mögül, de a legjobb barátnőm az, aki összeteszi a képet.
- Ő az….mármint a kisfiú…Lori. – karol belém, hogy arrébb húzzon a ficsúr társaságtól.
- Még egyszer ne hagyjátok, hogy belemenjek ebbe a játékba. – jegyzem meg felsóhajtva.

- Kár, pedig igazán formás vagy, csak ne járna annyit a szád. – Amúgy eszemben sincs ágyba bújni vele, lévén eléggé bassza a csőröm annak a ténye, hogy nemes egyszerűséggel arra hivatott, hogy keresztbe tegyen nekem, és egyetlen kurta, kicseszett pillanatra sem láttam felőle semmi olyasmit megvillanni, hogy ezzel kapcsolatosan bármit is sajnálna. Így nem leszek vele elnéző, mert valljuk be, rohadtul zavar, nekem meg nem szokásom olyanokkal jópofizni, akik velem óhajtanak szemétkedni. Akkor sem, ha ez a munkájuk.
- Tényleg nagyobb, bár, szerintem a nők nagy része nem lenne veled egy véleményen ezzel kapcsolatosan. Maximum a barátnőid, akik csakis azért értenének veled egyet, mert túlteng bennük a női szolidaritás. – Kacsintok el mellette az egyikre, aki mily véletlen, szintén szőke tincsekkel van megáldva. Nincs kedvem a műsorához, nevetséges, hogy neki áll feljebb, és ebben én nem veszek részt.
- Na ugye, hogy akarsz… asztalon tánc is lesz? – Szemétkedek tovább, mert szerintem megérdemli, mert árt nekem, mert a feleségemnek csont nélkül benyalt mindent, mert természetes, hogy egy elcseszett házasságban csak a férj lehet a hibás. - Ohh, nem felejtettem ám el, milyen csillogó szemekkel néztél rám, mikor ezt mondtam. – Az egy dolog, hogy én tahó vagyok, de nem én rángattam elő a múltunkat, és szennyeztem be, hanem ő volt, és ez épp annyira undorító, mint amit én művelek, csak épp a nőiesen alattomos verziója.
Durr egy saller.
Vajon melyik férfi cseszte át annyira, hogy ennyire elvakultan feminista némber lett belőle? Vagy csak frusztrált. Amúgy megmosolyogtat a kamu, hogy nem utazik numerákra, ugyan már, elégszer jártam már ilyen helyeken, hogy tudjam, ha egy nő kezdeményez, akkor célzatosan ágytornát is akar, nem mindenki teszi meg ugyanis, csak a bevállalósabbak. A merészségét még díjaznám is, de hát, igencsak hamar elillant a közös örömteli percek eltöltésének lehetősége. Egyébként, úgy nagyjából semennyire sem érte, mi a kínja. Ő öntötte rám a piáját, remélem, nem várta, hogy majd szó nélkül tűröm, és elballagok, mint valami herélt kappan. Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten.
- Ide nem akarsz még egyet adni? Annyira nem éreztem. – Fordítom felé a másik orcámat is, igaz, hogy megéreztem a dolgot, de nem akarok közröhej tárgya lenni.
- Egyébként, Haggerthy, azért rohadt vicces, hogy neked áll feljebb, minekután az ex nejemmel karöltve akarjátok tőlem elvenni még a kutyámat is, plusz te tolattál belém, de hidd csak azt, hogy te tökéletes vagy, és jogodban áll ilyen stílusban nekem jönni. – Szólok még utána, bár megmozdulni nem fogok, nem eszik olyan forrón a kását. Ha így is menni akar, menjen isten hírével, majd a bíróságon találkozunk, különösképpen nem fog megviselni, ha nem hord el minden szarnak.
Rick megbökdös, én csak megvonom a vállam. Ez van, nem minden szőke nő bukik rám, van ilyen. Majd nyugisabb körülmények közt megtárgyaljuk.

to Ben

Bennel hosszú évekre nyúlik vissza a barátságunk, és bármennyire nem akarom, de megint beszippant az emlékörvény. Húsz éve még alig láttam valamit a nagyvilágból, de tudtam, ha ő mellettem áll, akkor nem érhet baj. Ha megfenyegettek a suliban, akkor egyből ugrott, és ha szükségét érezte el is gyapált néhány nagyszájút. Szegény Max, aki csak virágot akart nekem adni, de olyan rosszul sikerült a művelet, hogy Ben az iskolaudvar falába verte a fejét. Nem mondanám, hogy hétköznapi barátság lett volna a miénk, de tudtam, hogy van egy biztos pont az életemben. Hol van most ez a kisfiú, és ez a kislány, akik egykor még vérszerződést is kötöttek? Vagdalózunk, kikelünk magunkból, mert elvállaltam a felesége ügyét. Én lettem a bűnbak a házasságuk tönkretétele miatt. Honnan kellett volna szednem, hogy nevet változtatott? Dr. Caldwell a sikeres kardiológus, aki megcsalta a nejét, és most kompenzálást vár. Megbánás nélkül tipor a másik lelkébe, holott nem szolgáltam rá erre a viselkedésre, csak a munkámat végeztem. A kocsi incidens világított rá, hogy már régen nem ismerem ezt a férfit, és nyomokban sem lelhető fel az a kisfiú, akiért az életemet is odaadtam volna.
Cukkol, a haverjai előtt akar felvágni, és rezzenéstelen arccal tűri a leöntést, de ó annyira már ismerem, hogy sérti a hiúságát. Nem az a típusú ember, aki ne védené meg a saját igazát, és amiért szálka vagyok a szemében, még rá is játszik.
- A barátnőimet hagyd ki ebből. Nem tartozik.. – hát, de minek is magyarázkodok neki? A maradék józan eszem is elszáll, amikor megbánt, és a legrosszabb oldalam villantom meg előtte. Előfordul, hogy jelenetet rendezek? Valóban, de a pofon jogos. A kezembe nyilall a fájdalom, de azért se fogom előtte kimutatni, hogy gyengélkedem.
- Egyébként az a kislány már nincs sehol, aki egykor rajongott érted, te beképzelt majom. – mormogom az orrom alatt, de kell a színpadias fellépés, az erős, és menő orvos látszatának fenntartása. Már éppen elindulnék Lenával, és Sammel az asztalunkhoz, de még odaszúr egyet. A vállam felett pillantok hátra rá.
- Nem akarom tőled elvenni a kutyádat, és nem tolattam volna beléd, ha….de tudod mit, hidd azt, hogy ekkora gerinctelen nőszemély vagyok, hogy a veszekedés elkerülése végett, intéztem egy másik időpontot, és még utána okoztam egy kis anyagi kárt is neked. Tudod te is, hogy nem direkt mentem beléd. – halkítom le a hangomat, és tökéletes időzítés lenne a lelépésre, de hirtelen még csak most esik le, hogy mekkora tömeg verbuválódott össze körülöttünk, és az egyik tagnál még mikrofon is van.
- Micsoda tűz…ez kell nekünk ma este a hódítások éjszakáján.  Mit gondolnak, ez a két személy legyen a harmadik párosunk? – fordul a közönség felé a felkonferáló, és egy emberként kiáltják az igent. Nem tudom, hogy miről maradtunk le, de a barátnőm sanda mosolya nem jelent jót, így megnyikkanni se tudok, amikor megragadják a kezemet, és Ben mellé sodornak.
- Köszöntsük Bent és Lorit ezen a szép estén. Ma este minden megtörténhet, nagy tapsot a harmadik párosnak. – a közelben egy színpadot veszek észre, és onnan már két páros integet lefelé, de én nem hiszem, hogy jó ötlet lenne összeboronálni azzal a férfival, aki képes lenne a hajamat is szálanként kitépni. A bal kéztőmet masszírozom, amivel lekevertem neki egy pofont, de meglöknek minket hátulról, és addig nem állnak meg, amíg utat nem nyitnak előttünk. Valaki megragadja Bent kezét, és a színpad felé tereli.
- Hölgyeim az első próbán meg kell mutatniuk, hogy a párjuk, mennyire bízik magunkban. A kedves szervezőket megkérném, hogy kössék be a három ifjúnk szemét, és ültessék le őket a színpadon álló székek egyikére. – ez valami rossz vicc lesz, amikor értetlenül mérem végig a tömeget. Bele se mentünk. Ben meg a bizalom. Halott ügy.

- Nem mondod? Fel se tűnt.- Ironizálok. Érdekes, hogy még ő játssza a sértett felet, holott erről szó sincs. Bántok másokat, ha velem megteszik, de az első csapást soha nem én mérem. Régen is pusztán megvédtem magam, és másokat is, hogyha erre volt igényük, de öncélúan, csak a saját szórakoztatásomra sosem genyózok. Most sem én öntöttem le a másikat gyakorlatilag ok nélkül, akkora hisztit produkálva, amekkorát még nem láttak a fala.
- Te hol hallottál olyat, hogy szándékossággal vádollak? Szerintem ilyet nem mondtam.- Bár ha engem kérdezne bárki, inkább csinálta volna direkt, minthogy ne legyen kellőképpen körültekintő feldúltságában, és ilyen béna legyen. Legyintek, menjen csak, halálosan hidegen hagy immár ez az egész, majd találkozunk a bíróságon, annak sokkal több értelme lesz, mint ennek a céltalan, ész nélküli vagdalkozásnak.
Amikor azonban meghallom a felkonferálást, illetve látom, mennyien gyűltek körénk, felvont szemöldökkel konstatálom, hogy ez nagyobb közönség, mint amire vágytam. Hódítások éjszakája, na hát ez rohadt jó vicc. Fejcsóválva fejezem ki, hogy köszönöm szépen, részemről ki van zárva a dolog. Szó nem lehet róla, hogy én vele egy párban legyek bármilyen körülmények között. Maximum az ágyban, egyszer, jó hosszan, de mivel kijelentette, hogy bottal sem piszkálna meg, ez erőteljesen esélytelen élethelyzet volna. A közönség egyöntetű igenje sem érdekelne éppenséggel, hogyha nem taszigálnának előle, és lenne választásom. Hallom, hogy a haverjaim egy jóízűt röhögnek, hát kapják be, de komolyan.
- Ügyvéd vagy, személyiségi jogok, meg ilyenek? Mondjuk nem dobnád be magad? Vagy ez neked rendben van? Még a végén kiderül, hogy te szervezted így. – Horkanok fel, és amikor a bizalom kerül terítékre, egyszerűen felröhögök, mert ha valami, na az nincs. Nemhogy Lorelai, de egyetlen nő felé sem. Köszönöm szépen, egyszer már megégettem magam, többet biztosan nem kerülök olyan helyzetbe, szoktam tanulni a hibáimból.
- Tiltakozom, mi nem vagyunk egy pár, semmilyen szinten nem bízunk meg egymásban, szóval keressenek más balekot. – Úgy kell lenyomniuk a székre, halál biztos, hogy én ezért valakit fel fogok jelenteni, nem mintha mániám lenne ilyesmivel elbaszni a szabadidőmet, és perekre járkálni, de ez több a soknál. Csodálkozom, hogy Haggerthy egy büdös szót sem szólt még. Elvégre neki aztán olyan fejlett igazságérzete van, hogy csont nélkül benyel mindent, amit egy sértett nő mond a gyermekkori legjobb barátjáról.
Nevetséges, és folyamatosan morgok az orrom alatt még akkor is, amikor bekötötték a szemem, csak azért nem teszem hangosabban, mert a kutya sem hallaná ebben a hangzavarban, ordítani meg tán csak nem fogok. Na nesze, lássuk, mi az a nyavalyás feladat, annyi esélyt adok ennek az egésznek, még mielőtt foganatosítanám a jogaimat, miszerint nem kényszeríthetnek semmire, amit nem akarok. Mégis ki a franc hiszi, hogy ebből jól fog kisülni? A csaj egy kanál vízben megfojtana.

to Ben

- Nagyon fáj… - sírdogálok, mert a kezembe ment egy szálka. Nem értem hogyan történhetett, hiszen csak a lapátot fogtam meg. Várat építünk Bennel. Mostanában ilyesmikkel ütjük el az időt. Tudom, hogy már nagyfiú, és iskolába jár, de az én kedvemért képes ilyen mókákra is. Ő a barátaival már fogócskázik, autókat, és baseball kártyákat cserél a szünetekben. Olvasni tanul, és írni. Még egy egész nyarat kell várnom arra, hogy átlépjen a híres iskola kapuját. Félek, és tudja, de nem cikiz emiatt.
- Mi a baj Lori? – rohan oda hozzám, és tüzetesen vizsgálja meg az ujjamat.
- Csak ástam az alagutat… - könnyel telik meg a szemem, és már lefelé görbülnek az ajkaim, amikor a húsos párnáimra nyomja a mutatóujját, és a kék szivárványhártyáimban merül el.
- Ne sírj…nem lesz semmi gond. Nem ment bele semmi, csak megszúrtad valamivel. – a mosolya bizalomkeltő, sőt a szívemet melengeti. Aprót bólintok, és átengedem neki az irányítást. Leguggol, hogy egy szemmagasságba kerüljünk, és közelebb húzza az arcához. A kis szívem nagyot dobban, és a homlokába csapó hajfürtöt figyelem. Olyan helyes. Még soha nem éreztem, hogy ennyire megbíznék valakiben.
- Ugye nem fogom elveszíteni az ujjamat Ben? – suttogom, és visszanyelem a könnyeimet, hogy büszke legyen rám. Nem akarok már óvodás lenni, én is nagylány akarok lenni, mint az osztálytársai.
- Nem fogod. – kinevet, mintha csak ő tudná, hogy ez így van. Olyan megrendíthetetlenül állítja, hogy egy percig sem kételkednék benne. Egy ideig még forgatja az ujjamat, aztán az ajkaihoz emeli, és egy puszit lehel rá.
- Most már nem fájhat. Anya mindig ilyet ad nekem. – kuncogva pirulok el, és a világ legboldogabb kislánya vagyok.

Az emlék megállásra késztet, és elszorítja a mellkasomban dobogó izomköteget. Nem pumpálja a vért olyan gyorsan, mint kellene. Hol van az a férfi, hol van az a barát? Miért reménykedtem benne, hogy felismer majd? A bíróságon is egy darab húsnak talált, akit megvethet a felesége mellett. Belefolytam a magánéletébe annak ellenére, hogy egyáltalán nem akartam. Nem tudtam, hogy ő az a hűtlen disznó, aki megcsalta a nejét, és most válófélben van. Más volt a vezetékneve…és minden más volt. Az első pillantásom végigfut a férfias arcvonásain. Magam sem tudom, hogy miért húztam fel magam ennyire, miért öntöttem rá a koktélomat. Nem szeretek jelenetet rendezni, de sérti az igazságérzetemet, sért engem, hogy semmibe vesz. Mentegetőzik, hogy nem bántott, de minden egyes szavával, gesztusával azt teszi. Elhagyott, a világomat is magával vitte. Ennyire nem volt nyilvánvaló, hogy belé szerettem? Gyerekkori szerelem volt, de mégis jelentőségteljes. Az első fiú volt, akiben megbíztam. Most egy másik nő férje, akit elhagyni készül, és én védem. A feje tetejére állt az életem egy hónap leforgása alatt, csak mert megjelent benne. Nem szándékoztam belemászni a privátszférájába, de már késő. Bármit teszek, bármit mondok, már nem fog megváltozni. A tömeg, az est házigazdája uralják a következő pillanatokat, és észre se veszem, hogy egy játék résztvevőivé válunk. Az arcára van írva, hogy gyűlöl, a szavak eljutnak felém. Ellenkeznem kellene? Ledöbbenve állok a nézők között, és végigkísérem a tekintetemmel, hogy felkísérik a színpadra. Engem is löknek előre, és meghallom, amit mond. Földbe gyökerezik a lábam, és hirtelen megint az a kislány vagyok, akinek összetörték a szívét. Minduntalan nem akarom, hogy rádöbbenjen mennyire megviseltek az elmúlt napok, mert nem tartozik rá, de ezek az erős érzelmek még engem is lefagyasztanak. Bekötik a szemét, a másik két férfival egyetemben. Egy kemény tojást nyomnak a kezembe.
- Az első feladat nem lesz könnyű. A hölgyeknek úgy kellene a kezükbe került drága kincset végigfuttatni az úriemberek nadrágján, hogy ne törjön össze. A bizalom… - lesiklik a pillantásom a kezemben tartott aprócska tojásra. Nyelek egy nagyot, és az egyik segítő mutat, hogy lépjek fel. Remegve lépkedek felfelé a lépcsőn, és megállok Ben mellett. Ezek az emberek rajtunk nevetnek, minket akarnak reflektorfényben látni…és ekkor döbbenek rá, hogy nem szabad hagynom. A két másik páros nekikezd, én viszont képtelen vagyok, és megrázom a fejemet. Odalépek elé, és kioldom a kendőt. Az ismerős szempártól elfacsarodik a szívem.
- Itt van tessék, Ben. A jogaid nem sérülnek. – ejtem a kezébe a törékeny tojást, de a kezem megint remegni kezd. A fájdalom villámként hasít bele, de nem érdekel, ha gyengének lát. Már cseppet sem bánom. Összerántom hirtelen, de a tekintetem már párás.
- Nem indulunk. – fordulok az érthetetlen fejek felé, és minden további magyarázat nélkül lépek le a színpadról, és indulok meg a barátnőim felé, akik eltátott szájjal figyelnek engem.
- Lori… - állítana meg Lena, de könnyektől potyogva rázom meg a fejemet, és a táskámat felkapva indulok meg a mosdók irányába. Nem figyelek a környezetemre, mert eszembe jut a gyerekkorom, az elhunyt nagypapám. Belökve az egyik mellékhelyiség ajtaját ülök le a WC-re, és zokogva adom át magam a fájdalomnak. Mindkét karom remeg, és ökölbe kell szorítanom őket. A kellemetlen érzet nem múlik, de a mellkasomban lévő zűr jobban megvisel.

Azt vitatnám, hogy mennyi köze van a bizalomhoz egy tojásnak, de nem nagyon van módom panaszt emelni a feladat abszurditása ellen. Ez szimplán úgy is félremehet, hogy valaki elbénázza, arról meg ne is beszéljünk, hogy vannak olyan pasik, akiknek túlságosan szűk a nadrágjuk. Ahogy elnézem, három farmeres pasinál ez közel lehetetlen. Sebaj, poénnak jó. Próbálok belenyugodni a helyzetbe, és nem kelteni a fölösleges feszkót, van abból éppen elég is jelenleg az életemben, sőt, még annál is sokkal több. Fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem, hogy ne legyek ennyire pocsék helyzetben, amit totálisan unfairnek tartok, lévén semmi olyat nem követtem el, aminek nem volt meglehetősen vaskos oka a szememben. Mindez azonban nem elég, még Lori is rühelli a képem, már abban a pillanatban láttam, mennyire elítél, mint csaló férj, amikor viszontláttam. Nem szomjazom hát a társaságát, mert nincs kedvem a régi szép emlékeket ilyen mocsokkal beszennyezni.
Tagadhatatlanul nem tudom hová tenni, hogy kioldja a szemkötőt, és a kezemben landol a tojás. Azt sem állítanám, hogy jólesik belenézni a könnyes szemeibe, ugyanakkor ez tökéletesen nem is igaz, hogy nem csak az ő lelkébe tiportak bele ma. Arról meg már rég leszoktam, hogy nőket pátyolgassak, lám, mi lett a vége a házasságomnak is. Egyszerűen nem úgy működött, ahogy én azt szerettem volna. Semmi! Gyereket akartam, beintett, őt akartam, beintett. Mit kellett volna tennem? Senyvedni a házasság szentségében úgy, hogy nincs benne partnerem? Rohadtul nem érdekel, ki szerint mennyire vagyok görény, mert megcsaltam, nem hagyott más választást. Egyedül hagyott a házasságunkban jóval azelőtt, hogy én ezt megtettem volna.
- Szuper. – Mit mondhatnék? Én nem akarom ezt a hülyeséget, pláne nem vele, akivel jelenleg egy kiskanál vízben képesek lennénk megfojtani egymást. Ez nem megy, és kész. Sok mindenre rá lehet venni, de most bedobom a törülközőt. Ötletem sincs, miért sír. Ő talán annyira akarta ezt az egészet, vagy micsoda? Fogalmam sincs az egészről, de az sem hobbim, hogy megpróbáljam megfejteni a nőket, nagyjából olyan esélytelen, minthogy a jeti vagy a loch nessi szörny valóban létezik.
Értetlenül tárom szét a karjaimat, jelezve, ez így jött ki, mi aztán nem versenyzünk, a felkonferáló azért nem hagyja ki, hogy közölje, páros 1 órás masszázs a nyeremény, amire csak felsóhajtani vagyok képes. Nem mintha nem esne jól némi lazulás, de ha nagyon olyanom lenne, elmennék magamtól is. Ettől függetlenül lesétálok a színpadról, és elindulok a mosdók felé, láttam, hogy arra ment, és bármennyire is legyek dühös rá, azért némileg aggódom érte.
Bekopogok, de ha nem érkezik válasz, benyitok, bár a lábam nem teszem be, csak résnyire, nem kell nekem a nagy sikoltozás.
- Hé, azt mondják, hogy valami fasza kis páros masszázs a nyeremény, azt hiszem, rád férne némi lazítás… – Ecsetelem, bár magam sem tudom, miért vagyok akkora barom, hogy foglalkozzak a lelki világával, ha telibe tiporta az enyémet, de ez van. Láthatólag abból nem sikerült kinőnöm, hogy meg akarjam védeni, bármi is legyen a látszat. Hallom, hogy zokog, de a női sírás olyan, amivel holt biztos, hogy nem tudok mit kezdeni. - Ha nem jössz ki, esküszöm bemegyek érted…

to Ben

Nem vágytam arra, hogy ma este összefussak Bennel, arra meg végképp nem, hogy megint én legyek a dühének a célkeresztje. Nem fogom teljes mértékben felmenteni magam, mert bűnös vagyok, amiért provokáltam, mégsem éreztem fairnek, ahogyan viselkedett velem a Bíróság épülete előtt. El is patkolhattam volna mellette, de még szerencse, hogy annyira elmúlt a fájdalom, hogy a bénultság megszűnjön, és helyette csak a remegés maradjon meg. Iszonyú nagy rajtam a nyomás, és amióta egyértelmű vált számomra, hogy ő a férj, még a bizonytalanság is megjelent az érzelmi skálámon a düh, a szorongás, és az értetlenség mellett. Magabiztosnak kellene lennem, és nem figyelni a múltra. Nem szabadna hagynom, hogy egy régen elfelejtett barátság hamvai rányomják a bélyegüket a jelenre, mert nem igazságos egyik féllel szemben sem. Nem vagyok tökéletes, de szándékosan még nem ártottam senkinek. A munkám megköveteli, hogy piszok legyek, ármánykodó, de ezért fizetnek. Senki nem állította, hogy válóperes ügyvédnek lenni fenékig tejfel lenne, de ha már felkértek, akkor vállalnom kell a rossz szerepet is. Bennek most én vagyok a célpont, és engem hibáztat, amiért a felesége meg akarja kaparintani azt is, ami neki kell. Egy kutya lenne a tét elsősorban, meg a közös ház, kocsi…ha engem kérdeznek, akkor beérnem a házzal is, de nem vagyok olyan ostoba, hogy férjhez menjek. Nem hiszek a házasságban, még az ellenkezőjére példát látva sem. A szüleim különleges esetnek számítanak, és ha abból indulok ki, hogy mindketten ügyvédek, akkor nem is nagyon létezik még egy olyan páros, mint ők. Filmbe illő történet a megismerkedésük, és a leánykérés is, de nekem soha nem lesz ilyenben részem. A kényszer nagyúr, de ha nem muszáj, akkor én se vennék részt olyan játékban, ahol kikaparnánk egymás szemét, mert ő fúj rám, én meg nem igazán kedvelem, amióta egy szó nélkül kilépett az életemből, és még annyit se mondott, hogy bocsánat. Nem tisztáztuk, és mindvégig lezáratlan maradt nekem, talán emiatt nem tudok kialakítani egyetlen normális kapcsolatot egyetlen férfival sem, de ezt rábíznám egy szakértőre, aki meg is gazdagodna belőlem.

A színpadon esik le, hogy nekünk itt nincs helyünk, annak ellenére sem, hogy Bennek már bekötötték a szemét, és meg is kaptam a tojást. Nem lenne abszurd, talán még élvezném is, ha nem gyűlölne ennyire. Mindvégig megjátszotta magát, és csak unalomból barátkozott velem? Ez is megfordult az elmúlt húsz évben a fejemben, de ma már végképp nincs szükségem több megaláztatásra, így leteszem a lantot, és a menekülést választom. Az érthetetlen tekintet még nekem is új, de nem akarok már foglalkozni vele. Lenának és Samnek se engedem, hogy kövessenek, mert egy kis egyedüllétre vágyom. A női mosdó lesz a rejtekhelyem, és az első fülkét veszem célba. Lehuppanok rá, és a lábam mellé helyezem le a táskámat. Úgy érzem magam, mint a gimnázium első napján. Kirekesztett vagyok, egy stréber, aki nem kell senkinek. A két tenyerem remeg, és szipogva adom át magam az elmúlt hetek fájdalmának, a bizonytalanságnak, hogy soha nem fogok megfelelni az elvárásoknak, a mások által rólam kialakított képnek. Lorelai talpraesett, neki nem kell férfi. Lori a példaképünk, mert egyedül is feltalálja magát, rá mindig lehet számítani. De én kire számíthatok, nekem ki lesz a támaszom? A sírás nem múlik el, és két szipogás közepette hallom meg Ben hangját. Masszázs? Nekem ugyan nem kell az, hogy megint a fejemhez vághassa. Nem szólalok meg, csak a két kezemet figyelem, de a tünetek felerősödnek, és az idegességem nem apad el, hanem felerősödik. A fenyegetését nem veszem komolyan, de tudom, hogy nem bujkálhatok örökké idebent. Összeszedem magam, és felállok a WC-ről, aztán lehajolok a táskámért, és kilököm az ajtót. Nem jött be az előtérbe sem, de én megállok az egyik csap mellett, és lehelyezem a táskámat a pultra. Háttal dőlök neki, és körülnézek, de senki sincs idebent rajtam kívül.
- Nem fogok kimenni Ben. – jegyzem meg halkan, amikor összekapcsolódik a tekintetünk, és a hátam mögé rejtem a két tenyeremet. Elmosódott a sminkem, a kéztőm megint fáj, és úgy remegek, mint a kocsonya. Nem merek a tükörbe se nézni, és úgy érzem, hogy most itt a legjobb.
- Miért érdekel, hogy mi a főnyeremény? A jogaidat akartad, nem? Nem kényszerítelek rá, hogy velem legyél. – csuklik el a hangom, és a padlót kezdem el fixírozni.

Fél szabad napom van és ennek is úgy örülök, hogy az szinte már komikumba illik. Így megy ez mindig az ünnepek felé közeledve. Közvetlenül karácsony után kezdődik a vizsga időszak az egyetemen, így a legtöbb diák most kap észbe, ha valamit még nem csinált, nem ért vagy csak egyszerűen belezavarodott és konzultációra van szüksége, közben pedig a mínusz fokok nem kedveznek a hajléktalanoknak és a részegen utcán kidőlő embereknek sem. Napokig tart, mire sikerül ennyi időt kiharcolnom magamnak, hogy elmehessek néhány lánnyal az őrsről inni egyet. Valamikor meg kell tervezni Clara lánybúcsúját, ha már olyan sikeresek vagyunk, hogy felkért mindegyikünket koszorús lánynak. Csak éppen annyira különböző jellemek vagyunk, hogy az elképzelhetetlen tud lenni. Így persze a megegyezés sem megy könnyen, a második pohár ital mellett kezdünk először közelíteni, már ami a nézőpontokat illeti. Nem mintha engem zavarna, ha tényleg fizetnénk neki egy vetkőző fiút, de ha mégis betonnap a vőlegény konzervatív katolikus anyja, az igazán fájdalmas műsornak fog ígérkezni, így óvatosan szavazom meg a dolgokat. A kétkedésem eddig még soha nem okozott nagy zűrt, ellentétben egyesek túlzott magabiztosságával...
A nézeteltérések ellenére mondhatni jól alakul a beszélgetés, ezért is nem tűnik fel elsőre a betoppanó férfi kolléga. Egyébként is hajlamos vagyok csak azokat észrevenni, akiket ismerek, így az Archer srác egyszerűen kívül esik a radaromon, amíg oda nem jön hozzánk. Utána minden kiejtett szóval jobban az arcomra fagy a mosoly és a végére komoly önuralom kell, hogy ne küldjem el az ördög bizonyos privát részeire őt meg a híreit. Egyetlen estét akartam nyugodtan, mégis mi a fene van mindenkivel, hogy ezt el kell rontani? Egyébként nem csak nekem van gondom a dologgal, mert miközben én az illedelmes választ keresem, a lányok annyira nem türtőztetik magukat és megdobják néhány építő javaslattal azt illetően, hogy inkább merre próbálja ledolgozni a felesleges energiáit a szépfiú.
- Komolyan nem tud senki olyasvalakit hívni, aki ügyeletes is ma? Egyébként miért személyesen jön egy helyszínelő és nem a diszpécser keres? - oké, ez utóbbi nyilván költői kérdés, ha telefonon keresnek ezzel, akkor egyértelműen tovább küldöm a másik három halottkém egyikének a munkát, akik riaszthatóak. Még ha ezekből valójában kettő dolgozik csak rajtam kívül teljes állásban itt, akkor is minimum egy ma soros helyettem. Tudom, mert én írom a beosztásokat és ritkán veszem jó néven, ha valaki átugorja őket. Sőt, olyankor hajlamos vagyok átmenni fúriába, tekintve, hogy az ostor hajlamos rajtam csattanni érte...
- Ha tényleg nekem kell menni, vess keresztet a kocsidra, mert én már ittam alkoholt és senki kedvéért nem pakolok át több kilónyi felszerelést... - de nem ő lenne az első, aki helyettem vezeti a kocsimat. Tudom, hogy nem minden tartozik a csomagtartóban a standard halottkémi cucchoz, de a törvényeket olyanok írják, akik még nem láttak oszladozó hullát két hét csatorna fogság után. Így nálam mindig van extra pár cipő és cipővédő zsák, gumicsizma, kék egyenruha, hajháló, kesztyűk, arcmaszk, luminol, uv lámpa, zseblámpa meg még jó néhány dolog. A lényeg, hogy nem fogok több zsák felszerelést pakolgatni, így a szerencsés hírhozó vezethet is. Hogy vissza hogy jut, az már nem annyira érdekel. Tudom, hülye elv, de ha velem kiszúrnak, akkor én folytatom. Mégis lehet valami a feltételezésben, hogy szadista tudok lenni...