Üzletek

to Francois *.*

Patricia & Jake

It's Valentine's day!

Mint mindenki más, én is hallottam, hogy mi történt karácsony előtt. Tudom én, hogy ez egyáltalán nem hétköznapi dolog, mégis éreztem némi feszültséget, ahogy róttam a központ folyosóját. Amúgy is volt még dolgom, úgyhogy megpróbáltam a lehető leghamarabb elintézni mindent. Igazából több üzletet is útba ejtettem, legutoljára hagyva az élelmiszerboltot, mivel ott szándékoztam a legtovább időzni. Alaposan be kellett vásárolnom, mert amióta a nővérem bejelentette, hogy hozzám óhajt költözni, azóta fenekestül felfordult az életem, vagy legalábbis én már most is így éreztem. Bele sem akartam gondolni, hogy mi lesz majd akkor, ha Holly ténylegesen becuccol hozzám. Imádtam őt, nagyon szerettem, de szerintem rövidesen a hajamat fogom tépni tőle. És akkor arról még halványlilám sincs, hogy mennyire fog idegesítővé válni így terhesen.
Félreértés ne essék, nincsen nekem semmi bajom a várandós nőkkel, de tény, hogy a hormonjaik miatt sokszor elviselhetetlenné válnak. Nos, én a nővéremről tökéletesen el tudtam képzelni, hogy vele is valami egészen hasonló fog történni. És én nem szerettem volna a közvetlen közelében lenni, bármennyire állt is közel a szívemhez. Attól még a bejárónőjévé nem szándékoztam avanzsálni.
Éppen ezeket a rémképeket próbáltam elűzni a fejemből, amikor megszólított a szőke Barbie-baba kinézetű leányzó. Először fel sem fogtam, hogy csak a szokásos szöveget nyomja nekem, amit ilyenkor szoktak a hostessek. Ha nem kalandozok el, akkor még időben kiszúrtam volna, és más irányba fordulok, de így már esélyem sem volt eltűnni. Kár, pedig imádtam volna, ha levegővé válhatok, és megszökhetek előlük, bármit akartak is tőlem. Biztosra vettem, hogy az egész időpocsékolás, és végül csakis azért nem küldtem el a fenébe, mert egyrészt nem vagyok olyan típus, másrészt pedig tudtam, hogy csupán a munkáját próbálja végezni. Nekem is voltak nehéz eseteim, így én most megkönnyítettem a dolgukat. Talán kapnak utánam pár dollárt, és már az is valami.
- És öhm… - az ajkamba haraptam egy pillanatra, ahogy próbáltam rájönni, hogy miféle dologról lehet itt szó. – Miről is lenne egészen pontosan szó? – kérdeztem végül rá, ha már így esett, hogy adtam nekik egy esélyt. Határozottan volt egy olyan érzésem, hogy ezt hamarosan meg fogom bánni, de fogjuk arra, hogy volt egy gyenge pillanatom. Egy nagyon gyenge, hogy pontosak legyünk. Nem állítanám azt, hogy az én időm drágább, mint az övék, de attól még úgy éreztem jelenleg. Annyi vigasztalt valamelyest, hogy nem én voltam az egyetlen balek, akit sikerült becserkészniük. Káröröm lenne? Hát, valami egészen hasonló, de én inkább bajtársat láttam a férfiban, ahogy futólag észrevettem őt, a pillantásunk pedig futólag találkozott.
- Patricia Calhoun. – árultam el a nevemet, gyanakvóan méregetve azt a papírt, amire lefirkantotta a másik hölgyemény. – És ebben mi a pláne? – kotyogtam bele, hiszen az én fülemet is megütötte a gyors beszámoló arról, hogy miért is vagyunk itt. – Ez olyan, mint azok az ostoba „Nagy Ő”-t kereső műsorok? – ráncoltam a homlokomat kételkedve, mert ehhez bizony nem fűlött a fogam. Mit kezdjek én tizenkét férfival? Már egynek is örültem volna, ha akad egy normális. Az sem nagyon hatott meg, hogy a szőke szépség vetett rám egy csúnya pillantást, amiért kritizáltam a társkereső műsorokat. Nem volt nekem azzal bajom, de hogy értem versengjen egy rakás férfi? Köszönöm szépen, de ennyire nem voltam híján az önbizalomnak, hogy ilyen módon legyen szükségem a növelésére.
- Igen, ami azt illeti, szerettem volna! – vallottam be, de azért egy barátságos mosollyal viszonoztam a férfi köszöntését. Ha vele akartak összeboronálni, akkor még viszonylag szerencsés is vagyok, hiszen nem volt éppen utolsó látvány, és valami borzasztó bányarémet is kikaphattam volna. Használják egyáltalán ezt a kifejezést férfiak esetében is? – A gyógyszertár hamarosan bezár, és akkor még nem is jutottam el a boltba odalent. – böktem a fejemmel a földszint irányába, már-már vágyakozó pillantást vetve a mozgólépcsőre. – De nagyon úgy tűnik, hogy behúztak minket a csőbe. Maga érti, hogy mi ez az egész? Azt hittem, hogy párokat boronálnak össze, de akkor hogyan keveredik ki egyetlen győztes? És minek annyi partner? – értetlenkedtem, a fejemet rázva. Valószínűleg abszolút gyengeelméjűnek tűntem, amiért nem értettem, hogy mi a jó nekem ebben az egészben, de annyi baj legyen. Még sosem volt részem hasonlóban, ez legyen a mentségem.

Patricia & Jake

It's Valentine's day!

Nem volt rám jellemző a figyelmetlenség, ám most mégis beleestem abba a hibába, hogy hagytam magam leterelni a korábban tervezett utamról. Nem hibáztathattam a két lányt, amiért próbáltak megélni valamiből – talán az egyetemi tandíjat akarták fedezni -, magamat viszont annál inkább, amiért nem kerültem ki őket nagy ívben. Ennek a haditervnek azonban már lőttek, és hiába vigasztalt némiképp a tudat, hogy nem egyedül vagyok ebben a slamasztikában, attól még nem találtam szórakoztatóbbnak a helyzetet.
- Akkor azt hiszem, hogy egy csónakban evezünk! – jegyeztem meg roppant elmésen, és még egy mosolyt is kapott mellé. Azzal egy időben természetesen, hogy az ő szája sarkai meg lebiggyedtek a csalódottságtól. Azért reméltem, hogy még nem vagyunk teljesen menthetetlenek mára. – Jake! Magának legalább örvendek, a két szépségnek már kevésbé! – súgtam oda halkabban, mintha a cinkosom lenne. Igazából tekinthettük akár úgy is, hogy az lett belőle. – Pedig nem szoktam ennyire hagyni, hogy behúzzanak a csőbe! – vallottam be neki töredelmesen, miközben gyors pillantással felmértem a serényen dolgozó lányokat.
- Egyébként kérem, szólítson Trish-nek! –ajánlottam fel, hiszen az kevésbé hivatalos azért, mint a teljes nevem. – Igen, én is hasonlóképpen gondolom! – kacagtam fel könnyeden, röviden. – Ó, nahát! – böktem ki meglepetten, miután a sötét hajú hölgyemény elsorolta a lényeget, és közölte, hogy ajándékot is kapunk. – Ez így máris jobban hangzik! – állapítottam meg, és a férfihoz hasonlóan én is nekiálltam kitölteni a teszt hátralévő részét. Már nem volt vészesen sok, szerencsére. Alig pár perc alatt átküzdöttem magam minden egyes kérdésen, így miután átadtam az illetékeseknek, az engem megszólító hang gazdájához fordultam.
- Dehogynem! És kérem, tegeződjünk! – vetettem fel az ötletet, mert a munkámban ugyan kemény voltam, de az életben elég közvetlen és barátságos személyiségnek ismertek a legtöbben. – Szóval Jake, mivel foglalkozol? Ha már említetted, hogy nincs sok időd… - indultam meg közben a lépcső felé. Reméltem, hogy nem vagyok túlzottan tolakodó, ha már érdeklődtem felőle. – Egyébként meg is sértődhetnénk ezen a játékon, amiért azt feltételezték rólunk, hogy nincs párunk. – ingattam a fejemet. Tény, hogy tényleg nem volt senki, akivel együtt tölthetném a Valentin-napot, de ezt ők nem tudhatták. – Vagy a homlokomra van írva? – nyúltam oda, mintha le akarnám dörzsölni. Ezzel pedig Jake-nek is elárultam, hogy jó érzékkel választottak ki egy párkeresős játékra.
- Mondjuk, mostanra már tárgytalan is lett a vásárlás, ha elmegyek erre a meccsre. Így felesleges otthon összedobnom egy vacsorát. – gondolkoztam hangosan, lefelé menet. – De, ha már így esett, szívesen bemegyek veled. Legalább holnap már nem kell újabb körre betérnem ide! – jutott eszembe hirtelen. – Még van húsz percünk! – pillantottam sietve a karórámra, hogy ellenőrizzem az időt, és kiszámítsam, hogy mennyi van még a zárásig.

Ugyan közhelyes mondásnak tartottam én magam is, de nagyon úgy tűnt, hogy tényleg minden rosszban van valami jó. Jó pár értékes percemet vették most el, viszont nyertem egy új ismerőst is, és az sosem rossz szerintem. Építenie kell az embernek a kapcsolatait, márpedig én szerettem ismerkedni. Akkor is, ha végül nem láttam többször az illetőt, mert hát erre is volt már példa. Azt hittem, hogy ez alkalommal is így fog történni, de úgy tűnt, hogy még én is szoktam tévedni olykor-olykor.
- Igen, valószínűleg! Nem ez a leghálásabb munka, amit el tudok képzelni, de valakinek ezt is kell ugye… - vontam meg a vállaimat, és most már nem is voltam annyira fennakadva azon, hogy megakadályoztak az élelmiszerbolt megközelítésében. Volt még egy kis időm, ezek után is be tudok majd ugrani, ha egyáltalán még mindig szeretnék. Mert hát idő közben kiderült a tesztek kitöltését követően, hogy részesültünk némi azonnali nyereményben. Lehet, hogy inkább vigaszdíjnak kellene tekinteni, vagy kárpótlásnak, igazából egyre ment. Lett ma estére programom, és ez jó.
- Ó, akkor tényleg elfoglalt vagy. – állapítottam meg, mintegy mellékesen. – De remélem azért nem azok táborát erősíted, akik istenkomplexusban szenvednek, és teljesen oda, meg vissza vannak saját maguktól! – cukkoltam egy kicsit, de hogy elvegyem a szavaim esetleges élét, már villantottam is rá egy bocsánatkérő mosolyt. Időnként előfordult, hogy szókimondóbb voltam, mint lennem kellett volna, de a munkám kívül nem mindig fárasztottam magam azzal, hogy görcsösen udvarias legyek mindenkivel.
- Én pszichiáter vagyok a rendőrségnél. És tudom, általában rólam sem szokták gondolni. – fűztem hozzá viccelődve, szinte leutánozva az ő szavait. Egyébként tényleg nem szokták kinézni belőlem, ebben nem hazudtam. Pedig sem kezdő nem vagyok, sem pedig rossz szakember. Nem véletlenül alkalmaztak az őrsön már évek óta. – Akkor jó! – a biztonság kedvéért azért megdörzsöltem a homlokomat, hátha mégiscsak oda van írva, hogy egyedülálló nőszemély vagyok. Én úgy szerettem erre gondolni, hogy nincs ugyan párom, de magányos sem vagyok. Ez szerintem a legjobb felfogás.
- Hát, ezt általában nem szokták csak úgy megkérdezni! – nevettem fel, mert őszintén meglepődtem a kérdés hallatán. Még szerencse, hogy én meg nem vagyok sértődékeny egy kicsit sem. Megedződtem már a rendőrök között, meg hát az élet is elég sok dologra tanított már meg. – Elég egyedi ember vagy, Jake! Te is „ami a szívén az a száján” típus vagy, igaz? – még mindig kerültem a válaszadást, de miután sikerült szerezni egy kocsit, végül szórakozottan fordítottam a tekintetem a mellettem sétálóra. – Szerintem már magadtól is rájöttél a válaszra a korábbiakból, de nem, nem tartozom azok közé. Én úgy gondolom, hogy az ilyesmit nem lehet erőltetni. Ha betoppan valaki olyan az életembe, akkor nem zárkózok el a lehetőség elől, de annak sem érzem szükségét, hogy foggal-körömmel kapjak minden két lábon járó pasas után, csak mert egyedül érzem magam. Én így is teljes értékű ember vagyok, azok a nők pedig, akikről te beszélsz… nos, nekik nincs teljesen jó helyen az önbecsülésük, ha azt gondolják, hogy csak egy párral együtt érnek valamit. – talán kicsit hosszasan fejtettem ki, de fogjuk a szakmai ártalomra. Csak remélni tudtam, hogy nem untattam vele halálra Jake-et.
- De, nagyon szívesen veled tartok! Én sem hiszem, hogy tudnék bárkit is gyorsan ugrasztani! – egyeztem bele mosolyogva, és még örültem is neki, hogy így alakult a mai napom. – Pontosan így terveztem én is! – meglepődve tapasztaltam, hogy tényleg egy rugóra járt az agyunk. – Nincs is jobb egy nagy, alaposan megpakolt hot-dognál, egy jó meccs közben! – ebből pedig arra is rájöhetett, hogy bizony olyan nő sem vagy, aki megjátssza, hogy nem szereti a gyorskaját. Szerettem, sajnálatos módon, de a konditeremben mindig megizzasztottam érte magam.
- És milyen kutyáid vannak? – érdeklődtem felé sandítva, miközben én is letéptem néhány zacskót. Mindent külön pakoltam; a gyömbért, uborkát, paradicsomokat, banánt, és az almákat is. A citromot sem felejtettem el, és némi epret. – Egyébként ott találkozzunk majd, vagy… merre laksz? – talán túl közvetlen lettem, de ha már közös programunk lesz, akkor szerintem oly mindegy!

- Igen, tényleg az vagy! – nevettem el magam akaratlanul is, amikor közölte, hogy biztosan egy beképzelt alaknak tartom. Mivel nem volt híján az önbizalomnak, így attól sem tartottam, hogy esetleg megbántom őt az őszinteségemmel. Mondjuk az is tény, hogy nem mondtam tejesen komolyan, mivel nem szerettem egyből beskatulyázni senkit sem. Az egy nagyon rossz szokás, amivel az emberek többsége sajnos élt. – Pedig ugyanúgy kerülhetsz te is ilyen helyzetbe! – mosolyogtam rá barátságosan, nem hánytorgatva fel azt, hogy ez mennyire rossz tulajdonság. Nyilván ő is tisztában volt vele, azért is fogalmazott így. Ám vannak sajnos olyan berögződések, amiken akkor sem tudunk változtatni, ha a fejünk tetejére állunk.
- Pontosan, ahogy mondod! – bólogattam, enyhén elhúzva a számat. – A rendőrök tényleg nagyon egyedi állatfaj, de én alapvetően kedvelem őket. A gond akkor van, amikor szándékosan nem akarnak velem beszélni, ezzel pedig hátráltatják a saját helyzetüket, meg az én munkámat is. – sóhajtottam, de gyorsan el is űztem az épp csak gyülekező viharfelhőimet. – De már megtanultam őket kezelni, ahogyan azokat a helyzeteket is, amikor a munkám miatt akar valaki megbélyegezni. – én nagyon jól tudtam, hogy fontos munkát végzek, lényegest. Talán nem mentek életeket, mint Jake – bár ez sem teljesen igaz, hiszen öngyilkos jelölteket is beszéltem már le a halálról -, de akkor is van értelme annak, amit másokért teszek. Ő istenkomplexussal küzd, én meg néha Teréz Anyának érzem magam. Nem tudom, melyik a jobb…
- Nos, köszönöm szépen! Ezt határozottan bóknak veszem! – mosolyogtam szélesen. Igazából én is tökös csajnak gondoltam magam, és szerencsére tényleg nem voltam sértődékeny típus. – Aki olyan munkát végez, mint én, az megtanulja elengedni a füle mellett a bántó szavakat, és nem akad fent minden apróságon. Bár én már előtte sem gyarapítottam a hisztis nők táborát. – azoktól kivert a víz, hogy őszinte legyek. – Biztosan, de addig sincs okom búslakodni. – jelentettem ki határozottan. Én jól éreztem magam egyedül is, nem vagyok ettől kevesebb, vagy hátrányos helyzetű. Sok nő ezt nem tudta elfogadni, pedig szerintem minden hozzáállás kérdése.
- Igen, ez elég gyakori. – egyetértően bólogattam. Nem ítéltem el emiatt, mert úgy gondoltam, hogy van elég felelősségteljes ahhoz, hogy a munka alatt ne oldja a feszültségét alkohollal. Hiába nem ismertem Jake-et, de az első benyomásból ezt szűrtem le vele kapcsolatban. Márpedig általában jók szoktak lenni a megérzéseim. – Nincs kedvencem, de bármikor szívesen megiszok egy pohár finom bort, sőt, a sör ellen sincs semmi kifogásom! – itt már a hot-dog mellé gondoltam, hogy jobban csússzon a vacsora. Egy meccshez tökéletesen illett a sör, mint kísérő.
- Úgy látom, nem találtál megfelelőt… - állapítottam meg kisvártatva, de nem hibáztathattam, én is válogatós vagyok, ha a kutyáimról van szó. – Igen, van itt egy nem messze. Én is ott szoktam vásárolni, amikor szükséges. – azért gyorsan felmértem az itteni kínálatot is, de tényleg nem volt a legjobb. – Ó, biztosan bájosak! – mosolyogtam őszintén. – Akkor te is az a típus vagy, aki szó szerint együtt él a kutyáival. Én is beengedem az enyémeket a házba, pedig azt mondják, hogy nem olyan jó. Még pár hónap, és elkezdenek komolyodni szerintem. – vélekedtem, aztán elgondolkozva követtem Jake-et. – Nekem két Golden Retrieverem van. – büszkélkedtem én is a kutyáimmal, az arcomra kiülő szeretettel.
- Rendben, akkor találkozzunk inkább ott! – döntöttem végül. – Én a kertvárosban lakom, de majd megoldom, hogy odajussak. Szerintem szívesen meginnék egy-két sört, úgyhogy így a biztos. – és ez tényleg remek ötletnek tűnt, ahogyan az egész esti program is annak ígérkezett. – Persze! Majd utána körbeszaladok gyorsan, hogy felvásároljam a fél boltot. – vigyorodtam el, míg oda nem értünk a pulthoz. – Köszönöm! – átvettem a felém kínált falatot, és már be is kaptam. – Hm, tényleg az! – ismertem el. Én imádtam a sajtokat, úgyhogy tüzetesebben is megnéztem a felhalmozott dobozaikat magamnak, míg Jake a pohár tartalmával ismerkedett. – Én nem kérek, köszönöm! – hárítottam, értve a pillantása lényegét. – De azért megszagolom… - adtam be végül a derekam, odahajolva a pohár fölé. – Szerintem veszek inkább egy egész üveggel, még jól jöhet. Kiváló lesz ehhez itt! – azzal a standról már el is vettem az egyik számomra szimpatikus sajtot, és belepottyantottam a kosaramba.
- Még kell vennem ezt-azt. Megvársz itt, vagy jössz majd utánam? – kérdeztem legújabb ismerősömet, és a válaszától függően hagytam magára. Gyorsan lejtettem végig a sorok között, leemelve azokat a termékeket, amikre éppen szükségem volt otthon. Aztán vagy visszatértem hozzá a sajtokhoz, vagy bevártam, míg utolért, de csak kilyukadtam ismét Jake mellett. – Szükséged van még valamire? Lassan bezár, és hamarosan a meccsre is érdemes elindulni, ha nem akarunk órákig sorban állni a jegyeinkkel. – jegyeztem meg előrelátóan, mert én már csak ilyen vagyok. – Bár az a lány biztosan örülne neki, ha még maradnál zárásig. – utaltam a sajtos hostessre vigyorogva. Én közben már meg is indultam a pénztár felé, hogy minél előbb folytatódhasson az este.

***

Még később, a vásárlást követően is azon gondolkoztam, hogy voltaképpen szerencsés vagyok. Amennyire nem örültem annak, hogy megakasztottak a napi teendőim intézésében a hostess lányok, most mégis izgalom futott végig rajtam, ha az esti programra gondoltam. Jónak ígérkezett, Jake pedig nagyon normálisnak tűnt, és valójában szimpatizáltam is vele, még ha elég egyedi stílusa van, akkor is. Az orvosok már csak ilyenek, és akár a rendőröket, én őket is külön fajnak tekintettem. Nem egyszerű esetek egyik szakma gyöngyszemei sem. És nyilvánvalóan én sem vagyok az, de ez most abszolút nem tartozott a tárgyhoz.
Miután a parkolóban elváltunk egymástól, és még cukkoltam egy kicsit a bent dolgozó lány zavarával, igyekeztem minél előbb hazaérni. Még le akartam zuhanyozni, és elő kellett túrnom valahonnan a ma játszó csapat emblémájával ellátott baseball sapkámat. Másképp meg sem jelenhetnék a mai estén, mert hát hogyan nézne az ki? Gyorsan pillantottam az elmés gondolatmenetet követően az órámra, és rá kellett jönnöm, hogy bizony eléggé szorít az idő. El is kezdtem végre sietni, és a gyors zuhanyt követően ismét a szekrényemben kotorásztam, valami alkalmas viselet után kutatva.
A két kutya hanyag érdeklődéssel szemlélte a jelenetet, én meg időnként odafordultam hozzájuk, hogy magam elé tartva egy-egy ruhadarabot, kikérjem a véleményüket. A tetszésüket – mert én annak vettem – egy vakkantással jelezték, míg a nemtetszésüket nyüszítéssel fejezték ki. Persze lehet, hogy éppen fordítva kellett volna értelmeznem a megnyilvánulásaikat, de annyi baj legyen. Végül egy kék színű, egyszerű hosszúujjú pulóver mellett döntöttem, egy kopott szűk farmer, és egy mustársárga kabát került rám.
Alapvetően elégedett voltam az összképpel, így végül a fejembe húztam a sapkát, a nyakamba kanyarintottam egy vastagabb sálat, és bélelt tornacipőre cseréltem a házi mamuszomat. Így, mindennel felszerelkezve hívtam egy taxit, ami alig pár percen belül már le is fékezett a házam előtt. Felmarkoltam gyorsan a táskámat, és szinte már ott sem voltam. Sietnem kellett, és némi plusz borravalóért cserébe a lehető leggyorsabb útvonalon cikáztunk végig a városon. Ez is abszolút kedvemre való volt, így mire megérkeztünk, már fülig ért a szám.
- Szia! – integettem vigyorogva, a felém közeledő Jake-nek. – Nyugi, meg lesz a helyünk, legfeljebb nem látjuk a kezdést. – a jó hangulatomnak hála, én egyáltalán nem görcsöltem ezen. – Nem volt túl kellemes az utad? – érdeklődtem, cseppet sem zavartatva magam amiatt, hogy kicsit közvetlenebbül ért hozzám, mint az ismeretségünk engedte volna. Még jó, hogy ilyeneken nem szoktam fennakadni, vagy megbotránkozni. Inkább hagytam, hogy vezessen, és míg megakadtunk egy kicsit, előbányásztam a mindent elrejtő táska mélyéről a jegyemet.
- Nem gondoltam volna, hogy ekkora tömeg lesz! – próbáltam túlkiabálni a harsogó szurkolók hadát. Néhányan meglöktek, aminek köszönhetően időről időre nekiütődtem Jake-nek. Pár alkalom után már feleslegesnek éreztem, hogy minden egyes ütközésnél bocsánatot kérjek tőle, inkább már csak nevettem. – Nézd, mindjárt bejutunk! Egy sör jól jönne majd a kezdésre, a hot-dogra meg nem is merek ácsingózni egyből. Talán majd akkor, amikor már tart a meccs, és a többség lenyugszik. – forgattam a szemeimet rosszallóan, ahogy körülnéztem. Mint egy megbolydult csorda, úgy festettünk. Minket meg sodort az ár magával, de legalább annál előbb fogunk beérni.
- Vettél végül kutyakaját is? – érdeklődtem, hogy addig is eltöltsem az időt. Közben átvizsgáltak minket, majd utunkra engedtek. Én már el is kezdtem nézni a szektorokat, hogy a megfelelőhöz érve, a sorokat jelző számok mentén haladjak lefelé. Talán nem is lesz olyan rossz helyünk. – Ó, a sör! – kaptam észbe hirtelen, és meg is torpantam a lépcsősor közepén. Hogy legújabb ismerősöm nekem ütközött-e, vagy sem, az csak a szerencsén múlhatott. Az biztos, hogy a lendület miatt, ebben az esetben pár fokot még lefelé fogok haladni, csak azután állok meg újra.
- Hozzak én, és te leülsz addig, vagy fordítva legyen? – pillantottam fel kérdőn a férfira, kéken csillogó szemeimmel. Még a sapka ellenzője ellenére is látszottak.

- Csak nem te is szívesen csatlakoznál hozzájuk? – vigyorogtam rá féloldalasan Jake-re, amikor közölte, hogy ő bizony nagyon szeretné látni a meccs elejét is. – Tudod, én valahogy sosem voltam olyan jó kosarazásban, viszont szórakoztatónak találom a játszmákat! – vallottam be őszintén. Egyszer volt egy szerencsétlen balesetem a kosárlabdával, amit két ujjam bánt, úgyhogy azóta valahogy óvatosabb voltam. De a könnyed passzolgatásban, és a meccs megnézésében bármikor benne voltam.
- Pedig feláldoztam volna magam a szent cél oltárán, nehogy lemaradj itt nekem a közös programunkról! – könnyű volt viccelődni legújabb ismerősömmel, és ezt nem is voltam rest kihasználni. – Egyébként nem értem, hogy miért nem indítanak ilyenkor kifejezetten a meccsre igyekvőknek külön járatot… - ingattam a fejemet, kicsit hangosabban beszélve, hiszen idő közben körénk tömörültek az emberek. Mindenki igyekezett a lehető leghamarabb bejutni, de ez azt hiszem, hogy ilyenkor teljesen természetes dolog. Én meg nem voltam rest tolakodni, és néhány embert lekönyökölni, ha éppen úgy hozta a helyzet. Nem vagyok könnyedén eltiporható fajta, az egyszer biztos. Semmilyen téren sem, de azt hiszem, hogy ez az életutamnak is köszönhető, még ha nem is reklámoztam soha. Nem is tehettem.
- Tudod, szerintem ezek azok a férfiak, akik vagy elmenekültek a párjuktól a korai vacsora után, vagy éppen az előtt, vagy pedig mind szinglik, és eszük ágában sem volt találni valakit, akivel eltölthetik az idejüket. Ti, férfiak nem olyanok vagytok, mint a nők, akik inkább próbálnak partnert találni erre a napra, akár egyetlen estére is. – vélekedtem, miközben elértük a kaput. Lekezelték a jegyeinket, átkutattak mind a kettőnket, aztán már mehettünk is.
- Elég alapos volt az a pasas. – kuncogtam, miután ismét megtaláltuk egymást Jake-kel a motozás után. Nem kerülte ám el a figyelmemet, hogy mennyire megtapogatták, bizonyos érzékenyebb testtájakon is. Mulatságosnak találtam, ugyanis én megúsztam ilyen tekintetben a dolgot. – Végre! – dünnyögtem magam elé, amikor már lefelé baktattunk a lépcsőfokokon, keresve a helyünket. – Ó, remek! Köszönöm! – villantottam egy ezer wattos mosolyt a gáláns úriember felé. – Akkor majd a hot-dogot bevállalom én! – ajánlkoztam előzékenyen, és amint magamra maradtam, már be is másztam a sorunkba, hogy lehuppanjak a nem túl kényelmes, de viszonylag jó helyen lévő székre.
- Köszönöm! – olyan gyorsan visszatért hozzám a sörrel, hogy szinte észre sem vettem, hogy eltűnt. Vagy csak a hangulat ragadott annyira magával, hogy repültek a percek. Már mindenki be volt zsongva, és ez a lelkesedés könnyedén ragadt át rám is, bár amúgy sem voltam rossz hangulatban. – Csak nem megsértődtek, hogy nem velük töltöd a Szerelmesek napját? – nevettem fel vidáman, ahogy elképzeltem a bosszúálló kutyákat. – Remélem, az enyémek nem fosztják ki a kamrát. Bár inkább kiengedtem őket az udvarra addig, az a biztos. – egyébként nem szoktak rosszalkodni, de most tényleg ezt láttam megfelelő megoldásnak.
- Természetesen én is a hazainak. Bár erős volt a kísértés, hogy mást mondjak, kíváncsi lettem volna az arcodra. – kuncogtam bele az üvegembe, miután hozzá koccintottam az övéhez. – Ó! – a hirtelen nedvesség miatt ijedten ugrottam egyet ültömben, de szerencsére az én söröm nem borult rá senkire. – Ugyan, semmi gond! Legalább nem a nyakamba öntötted! – fogtam fel könnyedén a helyzetet, tényleg elnézően mosolyogva rá. Én ezen abszolút nem fogok ám kiakadni, de ezt ő is láthatta rajtam. Egy egészen kicsit szelídebbé vált a mosolyom is, ahogy a tekintete fogva tartotta néhány pillanatig az enyémet. Pulzusom enyhén felgyorsult, az érintése nyomán pedig kellemesen megbizsergett a bőröm.
- Tényleg nincs gond! – köszörültem meg a torkomat, majd lopva megnyaltam kiszáradó ajkaimat, hogy aztán gyorsan kortyoljak is egyet a sörből. – Mindjárt láthatod, ahogy dobálnak. – tereltem a figyelmünket ismét a meccsre. Nem jöttem ugyan zavarba, de azért tagadhatatlan, hogy az a pár pillanat kiváltott belőlem egyfajta hatást. – Nem szoktál fogadni? – érdeklődtem kíváncsian. – Én még sosem próbáltam… - tettem hozzá elgondolkozva. Talán kicsit sokat beszéltem, de csak hogy eltereljem a figyelmemet. Igazából ismertem az emberi viselkedést, tudtam olvasni a reakciókból, a testbeszédből, de amikor saját magamról volt szó, akkor mindig igyekeztem a szakmai énemet a háttérbe szorítani, és úgy viselkedni, mint egy átlagos ember. Egy átlagos nő. Márpedig egy átlagos nő, aki nem teljesen biztos abban, hogy mit érzékelt, próbálná magát meggyőzni arról, hogy biztos csak félreértette a jeleket. Pedig tudtam ám, hogy nem, és én is leadtam a saját kis visszajelzéseimet Jake-nek, még ha finoman is.

- Ugye?! – kérdeztem vissza belelkesülve, lecsapva arra, hogy pontosan ugyanúgy gondoljuk a dolgokat ezzel a Valentin-nappal kapcsolatban. – Én is mindig pontosan ezt szoktam mondani! – jelentettem ki magabiztosan. – Amikor még nem a rendőrségnél dolgoztam, akkor voltak ugyebár más pácienseim is. Sok nő pontosan ilyen problémával jött hozzám teljes kétségbeesésében, én pedig mindig elmondtam nekik, hogy nem egy pár teszi őket teljessé. Ők így is teljes értékű emberek! – mondtam sietve, mivel közben igyekeztem tartani a megfeszített tempót, amivel a helyünk felé igyekeztünk.
- Úgysem találnál már másik helyet! – öltöttem nyelvet rá vidáman, miután elfoglaltuk a székeinket, és a sört is kézhez kaptam. – Vagy, ha mégis, akkor ilyen remek társaságot semmiképpen sem. Nem nő ám minden bokorban egy Trish Calhoun! – figyelmeztettem, igyekezve komoly arcot vágni, de nem bírtam túl sokáig uralkodni a vonásaimon, és csakhamar kibukott belőlem egy jókedvű nevetés. Az egészen addig ki is tartott, amíg egy kis mennyiségű sör nem öntözött meg készségesen.
- Figyelj, ha ennyire nem ízlik, majd megiszom én! Nem fogok elhervadni akkor sem, ha nem locsolsz meg. – ezzel pedig csak biztosítani akartam arról, hogy tényleg nincs semmi baj. Én nem fogok kiakadni ilyen apróságokon, hiszen a mosógép majd szépen kimossa a ruhámat, és a probléma már meg is van oldva. Ha mondjuk leszaggatná rólam a nadrágot, vagy egyszerűen csak kiégette volna egy cigivel, azért már lehet, hogy morcosabb lennék egy fokkal. Azért mindent én sem nézek el, legyek bármennyire toleráns nőszemély.
- Igen, nagyon úgy fest! – a kezdeti zavarom ellenére nyeltem egyet, és kipréseltem egy könnyednek szánt mosolyt. Közben a fejemmel a pálya felé böktem, hogy ezzel is felhívjam a figyelmét a kezdődő játszmára. – Komolyan? – máris párolgott szépen a nem éppen negatív feszültség belőlem, és újra vigyorra rándultak az ajkaim. – Ami Vegasban történik, az ott is marad, mi? – számtalan film szólt erről, de egyébként én is szívesen kipróbáltam volna, hiába nem vagyok egy nagy bulihuligán. – Egyébként én is szívesen elmennék oda, természetesen elkerülve azokat a remek kis kápolnákat. Nagy ívben! – szögeztem le gyorsan, mert nem terveztem poénból hozzámenni senkihez. Nem minden esetben lehetett érvényteleníttetni, ezzel tisztában voltam.
- Még nem. Illetve egy konferenciára odautaztam egyszer, de akkor nem volt időm szórakozni, siettem másnap vissza. Úgyhogy eddig az én életemből is kimaradt a fékevesztett bulizás Vegas bűnre csábító utcáin. – gyorsan kortyoltam egy nagyot a sörből én is, hogy aztán tekintetemet kíváncsian vezessem vissza a helyes kísérőmről, egyenesen a pálya irányába. Ha már eljöttünk, nem akartam lemaradni semmiről. Természetesen nem kellett nagyon győzködni, hogy engem is átjárjon a játék szelleme, és éppen olyan izgatottan szurkoljak a csapatunknak, mint Jake. Azt hiszem, hogy amúgy is ragadós volt a lelkesedése, meg hát jól is éreztem magam a kellemes társaságnak hála.
- Nem is tudom… - azért le sem vettem a szemem a kivetítőről. Nem kezdtem el forgolódni, hiszen így is mindent tisztán láttam. – Én talán jobban örülnék valami privátabb lánykérésnek, semmi nagy felhajtás és hatalmas közönség, akik körbe rajonganak. – vallottam be, ahogy jobban belegondoltam. Persze ennek is biztosan megvan a maga bája, hatalmas szenzáció meg tévés hír lesz belőle, meg minden, de én nem vágytam efféle pillanatnyi hírnévre. – Miért, te is erre… - ám amint fordultam felé, és tettem volna fel az eszembe ötlött kérdésemet, kis híján lefejeltem szegény. Tekintetembe talán némi ijedtség vegyült, de nem is igazán a közelségének szólt, inkább csak a helyzetnek, hogy nem sokon múlt a homlokunk koccanása.
A pillanat némiképp lelassult, ezzel párhuzamosan a szívem azonban őrült tempóban kezdett zakatolni. Kár lett volna tagadnom, hogy hatással volt rám, és mielőtt még bármit tehettem volna ellene, ajkaim már megadóan nyíltak el, viszonozva a csókját. Szabad kezem ujjai a combjára futottak, ahogy arra támaszkodva hajoltam közelebb. Az éljenzés körülöttünk eltompult számomra, és mire a pillanat véget ért, levegő után kapkodva húzódtam el. Tekintetem kissé elhomályosult, úgyhogy pislognom kellett párat, hogy Jake vonásai kitisztuljanak előttem, ajkaim pedig lassú mosolyra húzódjanak.
- Azt hiszem, ez sokkal jobban esett, mintha a kezemet kérted volna meg! – jelentettem ki viccelődve, kissé kimelegedve az átéltektől. Idő közben a kamera már másokat mutatott a kivetítőn, és a kommentátor hangja harsogott mindenhol, amikor közölte, hogy a játék folytatódik. Nem húzódtam el nagyon, a kezemet pedig továbbra is Jake combján „felejtettem”, egészen arcpirítóan fent. Nem voltam különösebben szemérmes kislány, ő pedig egy vonzó férfi volt, hát miért játszottam volna megt magam? Tetszett, nem volt ellenemre a közelsége sem, így futólag rászorítottam a lábára, ajkaim pedig könnyed kis puszit nyomtak a füle mögötti érzékeny bőrre. Nem akartam teljes mértékben elvenni tőle a kezdeményezés lehetőségét, hiszen a férfiak tudvalevő, hogy szeretnek vadászni. Én pedig szerettem meghódításra váró nő maradni, minden körülmények között. Nem ítéltem el a kezdeményező hölgyeket, de én nem tartoztam közéjük.

- Tudom, hogy emiatt most egy világ omlott össze benned, és szörnyen unalmas nőszemélynek tűnök ettől, de tényleg nem volt rá sok időm, hogy körül nézzek! – vallottam be nevetve. Egyébként tényleg szívesen felfedeztem volna magamnak Vegast, ha van rá lehetőségem. Ezért sem zárkóztam el attól, hogy még visszamenjek oda, és ezúttal a jobb, bulisabb oldaláról ragadjam meg a dolgokat. Talán majd a közeljövőben tényleg sort kerítek rá, bár Hollyt nem szívesen hagynám magára, majd ha valamikor megérkezik egyáltalán.
- Ez igaz. Vannak áldozattípusok, meg elnyomható lelkek, akik még így is bevállalják. Kevés az önbecsülésük, és elviselik, ha elnyomják őket. Azt hiszik, hogy csak ennyit érdemelnek, és így benne ragadnak egy olyan kapcsolatban, ami számukra nem teljesen kielégítő. Tudod, ide tartoznak a kapcsolatfüggő nők is, akik inkább élnek így, mint egyedül. Nem akarlak kiábrándítani, de én nem viselném jól, ha csak második lennék egy munka után. – vallottam be kertelés nélkül, amiből nyilvánvalóvá válhatott számára is, hogy nem az a típus vagyok, akitől tartania kéne, hogy belézúg. Persze nem zárkóztam el semmitől, de hogy hosszútávon egy orvossal kössem össze az életem, az már nem tűnt túl valószínűnek. És ezzel nem megbántani akartam, hiszen láthatóan ő is tisztában volt a szakmája árnyoldalaival.
- Szerintem az orvosok nem véletlenül házasodnak sokszor szakmabelivel. Hasonló a világnézetük, és másképp viselik az ilyen helyzeteket… - vontam meg a vállaimat, talán túlságosan is kifejtve a véleményemet. De én már csak ilyen vagyok, szerintem tényleg nem volt ebben semmi sértő. És nem is izgultam emiatt túl sokáig, hiszen a lánykérés teljesen lekötötte a figyelmemet. Maradjunk annyiban, hogy nem volt éppen hétköznapi megoldás, de gondolom pont ez volt a cél.
- Lehet, hogy a nő nem is merne nemet mondani így. – mosolyogtam gonoszul. – Aztán később kiderül, hogy hiba volt, és bumm… - a kezemmel imitáltam is a bummot, és még puffanó hangot is adtam hozzá a teljesség kedvéért. El is nevettem magam rajta, amíg a csókkal el nem hallgattatott. Nem volt ellenemre, még az sem bosszantott annyira, hogy a képernyőre kerültünk, bár ha választhattam volna, inkább megtartom privátnak a pillanatunkat. Már amennyire privát lehet ez egy kosármeccsen, ennyi ember között.
- Azt mondod? – sandítottam rá vigyorogva, kicsit kipirultan a csóktól. – Ennyire azért ne legyél elégedett magaddal! – kuncogtam az orrom alatt a mozdulatsora láttán, és játékosan még rá is csaptam egyet a combjára figyelmeztetően. – Aha… persze! – mindentudóan bólintottam a kényelmetlen szék kifogására, de azért nem húztam el a kezemet ijedtemben. Csupán magamban nyugtáztam, hogy remekül alakul az este, én pedig nem akartam semmi jónak az elrontója lenni. Mostanában úgysem volt időm randizni, és hát miért is ne tehettem volna ezt meg éppen Valentin-napon? Felnőtt nő vagyok, tökéletesen tisztában voltam saját magammal, és éppen ezért belefért egy könnyed kis flört az életembe.
- Máris? – vontam fel meglepetten a szemöldökömet. – Miféle egzotikusabb helyen? A stadion tetején? – cukkoltam mókázva, de gyorsan lehúztam a maradék sörömet én is, hogy aztán belebújjak a kabátomba, és ujjaimat az ujjai köré fűzzem, hogy úgy induljunk meg együtt kifelé. – Remélem, tudod, hogy mennyire ki voltam éhezve arra a hot-dogra, azt mindenképpen be fogom ám hajtani rajtad! – fenyegetően böktem az oldalába, de ajkaim szegletében mégis csak mosoly bújt meg. – Szerintem menjünk taxival! – vetettem fel az ötletet, immár a kijárat közelében. – Biztos várni fog kint egy csomó… - és feltett szándékom volt, hogy hozzám fuvaroztassuk magunkat. Nem szerettem volna olyan nő lenni, aki csak úgy lelép utána, az a férfiak reszortja. Nem szívesen happoltam volna el Jake elől, bár én azt sem bántam, ha nem tűnik el szó nélkül, mivel nem érezném kellemetlenül magam egy pillanatig sem.