AMC mozi

Nincs tetszésem ellenére Tara kérése, teljesítem hát azt. Olyannyira nincs, hogy tulajdonképpen én is erre vágyok, így módszeresen neki is látok minimális feszültségkeltő csönd után. Nem támadom le, lágyan nyitok, de panasz nem lehet, mert folyamatosan kúszik elő a szenvedély ajkaink ténykedésében, annyira, hogy mikor a nyelveink is akcióba lendülnek, már érzékelheti Tara az éhséget, a játékosságot, ami neki szól, ahogy érzéki párbajra hívom nyelvét. Kezeimre már alig figyelek, azok is határozottan ölelik és simítják, megkockáztatom, még birtoklás is van gesztusukban. De nem tart örökké a pillanat. A büfés megszólal én pedig gerincét roppantanám érte, de inkább csak torkot köszörülök és rendelek. Tara felocsúdása megmosolyogtat s meggyőz, hogy ő is olyan jónak élte meg az iméntit, mint én. Vizet... Mintha a tenger vetette volna partra, vagy sivatagból érkezne s gondolatban hozzáteszem, hogy az a víz, amire vágyik inkább az, ami köztünk játszódott le. De megkapjuk az árut, így irány a vetítő terem. - Értem, tehát ez egyfajta vacsora és erőtartalék. Akkor jó perecelést. - kuncogok s közben égek, hogy már megint béna szóvicc jött. Komolyan, Tara valahogy meg tud zavarni és ilyen ostobaságokat mondok a bölcs hallgatás helyett. Legalább testem nem beszél ilyen ökörségeket: átkarolom s jólesően nyugtázom bújását, ösztönösen cirógatja meg másik kezem arca szabad felét. Keze combomon kis izom feszülést vált ki, majd ellazul, belesimul érintésébe, mely oly természetesnek tűnik s mely felszítja bennem a késztetést, hogy nyomjak egy puszit buksijára és az én kezem is rátaláljon a testre simuló anyag fedte felületre a csizma felett. - Lehet csak kell valaki, aki mellett az tudsz lenni. Szerintem belül megvan ez, ami fontos, inkább mint üres külsőségek. Lehet mímelni de az nem ugyan az. - Számomra valahogy a legkevésbé sem kérdéses, hogy ő ízig-vérig nő. Az öltözködés, vadóc stílus is ő, de nem zárja ki az előbbit, legfeljebb elfedi, rám mégis hat a nőies aura, másként miért is ülnék itt vele, vállát átkarolva? - Ugyan ez nem a legrosszabb. - mosolygok rá. - Örülök neki, hogy megosztottad ezt velem... Nekem a Full metal Jacket a megindító film. - nem maradok adósa információval, de csak Ennyit mondok. Az első alkalomból megtanultam , hogy ne beszéljem túl, ha akar, majd kérdez. - Te meg ezt hozod ki belőlem... - súgom fülébe s adok oda is egy kis csókot, majd amíg a reklámok pörögnek, nyakát is bejárom ajkaimmal ha hagyja és ellopnám az este második csókját is. Kit érdekel a mosópor meg a mozis családi kedvezmény és a huszonhatodik akciófilm trailere? Engem nem, amíg Tara itt van mellettem...

Igaza volt, mostanában tényleg nem volt olyan, aki mellett igazán nőnek érezhettem magam. Lehetnének mindenféle kifogásaim, találhatnék válaszokat a miértekre, de leginkább magamat okolhatom, hogy másfél éve semmi nem történt életem romantikus részében. Voltak zsenge próbálkozások, egy éjszakára szóló kapcsolatok, melyekre azt hittem, hogy esetleg, de végülis minden kútba esett, s semmi sem tudott igazán gyökeret verni. Pár hete ezért is volt akkora hatással rám a találkozásunk, hiszen ő egy igazi férfi, a szó minden szempontját figyelembe véve, engem pedig annyira elvarázsolt egész lénye, hogy többet és még többet akarok belőle. Persze, természetes, hogy nem indultunk könnyedén, de velem soha semmi sem az. Mármint könnyed.
- Pedig az üres külsőségek azok, amik feltüzelik a vágyat, amik felkeltik a figyelmet. - teszem hozzá csendesen, de szemeimben reménnyel teli csillogás ragyog, hogy ő nem olyan férfi, hogy ő be mer kukkantani a színfalak mögé, és arra kíváncsi, aki vagyok belül. Mert bár gyönyörűek voltak azok az esték, melyeket azokkal a srácokkal és lányokkal töltöttem, akiknek a selyem és a csipke látványa is elég volt, de Max teljesen más volt...
- Az a vietnámos film, igaz? Talán a megindító jelző a legutolsó, amit használnék rá... - van egy olyan érzésem, hogy már láttam, de túlságosan nem hagyott bennem mély nyomot. Nekem nagyapám és apám történetei is elegek voltak, hogy véleményt formáljak a háborúkról, nem kellenek hozzá filmek. S miközben felmenőim jutottak eszembe, újra csókol ... pedig az a mosópor reklám nagyon is érdekelt, talán még akcióban is meg tudnám venni!
De mit van mit tenni, hagyom, hogy rám erőszakolja magát és még élvezem is ajkunk csatározásását. Ujjaim belekarmolnak combjába, amikor megtalálom nyelvét, majd másik kezem félénken, puhatolva érinti arcát, lágyan simítva annak élét, hogy végül hajába túrhassak. Az vágyakat feltüzelő intimitásnak azonban a THX logó mély hangja szab gátat, melytől minden egyes alkalommal a hideg ráz, bármikor hallom meg. Most sincs ez másként, s kicsit megrezzenve szakítom el magamat tőle, s megborzongva érzem hátamon fel s alá rohangálni ama bizonyos lúdbőrt. Elnevetem magam, majd kicsit eltávolodom tőle, hogy le tudjam venni a kabátomat. - Egy kicsit kimelegedtem...
Kérek szemeimmel elnézést tőle, de talán ő is jobban örül egy kevésbé csatakos, kevésbé átnedvesedett ... bár ki tudja? Viszont azt mindenképpen meg kellett jegyeznem magamnak, hogy talán, egy picit, egy hangyafülnyit, egy bogárarasznyit gyorsan haladunk. S amíg elszakadtamban vagyok tőle, addig mobilomat is lenémítom, ki tudja alapon. Aztán amíg az új Star Wars film promója ment a vásznon, volt időm körbenézni a teremben.
- Azt hogyan intézted el, hogy csak ketten legyünk? - az államat keresgéltem valahol az első sorok környékén, mert ilyen élményben még soha az életben nem volt részem. Értem én, hogy régi egy film, de ez egy klasszikus! Aki kihagyja ezt az élményt, az minimum hülye és nem érdemli meg, hogy mozikedvelőnek nevezze magát! - Basztál már ilyet?
Szakadt ki belőlem, majd kértem azonnal elnézést a szóválasztásomért...

-Bizonyos mértékig, igen. - bólintok szavaira. - Én sem születtem vaknak, az esztétika örömeit sem vetem meg. Azonban sem a férfiasság, sem a nőiesség eredője nem ezekben rejlik, sok olyan embert látni, aki kétségbeesetten próbálja ezt mutatni a külvilág felé, pedig csak egy két lábon járó önbizalom hiány, akin látszik, hogy feszeng a felöltött szerepben. - pillantok Tara szemeibe, míg kifejtem a véleményem. - Valahogy örülök, hogy edző cuccban keltetted fel a figyelmem. - kacsintok rá. - És benned, a viselkedésedben igenis ott van az, ami a korábban említettek esetében nincs. - fejezem be gondolataim. Tény, hogy Tara felvillantott már ezt-azt ismeretségünk kezdetétől és az igazi nők sajátos ciklon-természete köztük volt. Talán meg is rémít ez sokakat, de a magam kis rendezett, determinált, gúlába rakott életében üdítőnek is tűnt ez az egész, minden őrülete mellett. - Valahol személyes élmény volt az egész, legalábbis a film első fele, a kiképzőtáborral. Volt szerencsém hasonló barom őrmesterhez és Joker, aki egyszerre írta a rohamsisakra, hogy "ölni születtem" és teszi fel a béke jelét, nos... lehet hülyén hangzik, de valahogy én is így érzem magam olykor. Tartalékos vagyok, de apám mást akart... - nem megyek mélyen bele, ha érdekli, majd kérdez, ha nem, akkor esetleg máskor beszélgetünk róla. - És akkor most nem ülhetnék itt veled, amit rendkívül bánnék. - azért ezt még hozzá teszem, majd átadom a terepet a tetteknek még egy kis időre. Tudom, hogy ez nem lesz sok, épp csak annyi, hogy egy kis plusz inger még keletkezzen mind a kettőnk számára. Élvezem ahogy ujjait megérzem combomba markolni és simítása is hasonlóan tetszik, akárcsak az, ahogy tincseim is felfedezi egy pillanat erejéig. A hang csendülése aztán jelez, hogy ez most ennyi volt, így nyugodtabban engedem őt "útjára". - Nincs hideg, az biztos, de melletted nem is lehet fázni. - incselkedek vele, míg elveszem karom is, hogy minél könnyebben levehesse kabátját. Közben a telefonom kikapcsolom a biztonság kedvéért. - Hízelgő, hogy ilyen szervező tehetséget tanúsítasz nekem, de ez nem az én művem. - vonom meg a vállam s most már én is felfigyelek az emberek hiányára. Ezek szerint ma este nem ez a legnépszerűbb vetítés. Lehet, hogy most van valami másnak a premierje? Nem, akkor a tömeg nem volt. Minden esetre újfent átkarolom Tarát, ha már a kabát lekerült. - Ömmm ilyet még nem. - a szóhasználat ellenére megértettem mit akar sugallni. - Egyszer még Angliában volt, hogy csak hatan voltunk, de az is néggyel több a kettőnél. - matek kettes megvan a jelek szerint. Na meg az egy baráti társaság volt.

Megint szavak áradatát zúdítja rám, de megfogadtam, hogy most nem hagyom elkallódni a figyelmemet, s figyelek minden kimondott hangra. Ittam a szavait, szájának mozgása hipnotikusan hatott rám, s ha kellene, vissza is tudnám mondani mindent, amit az előbb megosztott. A múltkor még csak a külsőt láttam benne, de most már a benső is érdekel, kell, hogy tudja, miért úgy teker az agya, ahogyan. S egyre inkább értem, hogyan is pörög az elméje.
- Hidd el, azt én is bánnám. - sütöm le a szememet, amikor válaszolok neki, viszont az nem értem, hogy miért. Igazat szóltam, tényleg most ő az egyik legjobb dolog az életemben, s semmivel, senkivel nem cserélném el. Ujjaim felfedezni vágynak, mellkasán húzom végig rövidre vágott körmeimet, majd a nadrág vonalánál megállok. Egyelőre nem merészkedek tovább, bármennyire is vágyom rá. Inkább felállok, kinyújtom magamat és a vászonnak háttal csüccsenek le az előttünk lévő sor támlájára. A félszürkületben próbálom kivenni arcának vonásait, de egyre nehezebben megy, ahogyan sötétebb tónusú anyagok jelennek meg a hófehér felületen.
- Pedig már azt hittem. - mímelt csalódottságot fejezek ki, majd elnevetem magam és átlépek a lábai közé, hogy aztán a karfákon támaszkodjak meg és egyenesen a szemeibe nézzek. Az előbb még én voltam az, aki a gyors tempó miatt szörnyűlködött, most meg ilyen ellenállhatatlannak hitt csábító technikát alkalmazok, hogy egy újabb csókot szakítsak.
- Anglia csodás lehet, bár sok rosszat hall az ember az időjárásról... - nézek bele egyenesen a szemébe, amikor elindul a film és Audrey Hepburn a reggelijét majszolja a Tiffany előtt. - Egyszer talán majd eljutunk addig, hogy beszélünk erről is, de az igazat megvallva, most más terveim vannak veled.
Mosolygom a férfira, majd megcsókolom. Az első csók, amit én kezdeményezek, az első, amit bevállalok és az én kontómra lehet írni. Élvezem minden pillanatát, nyelvünk játékát, ajkainak melegét, szám nedves tapintását...
- Martha! Mondtam, hogy fél nyolckor kezdődik! - szakadt ki az ajtó, majd egy idősebb pár lépett be rajta, őt követte egy másik, egy harmadik és még ki tudja hány.
- Szerencse, hogy ilyen közel van az öregek otthona, nem Seymour? - kérdezte az egyik hölgyemény, majd többen is helyeseltek rá, igazat adva az ismeretlen kérdezőnek. Talán nem vették észre, hogy ilyen kihívó pózban találtak ránk, de valahogyan nem is akartam, hogy öregedő szívük megálljon a látványtól, így amilyen gyorsan tudtam, letérdeltem Max előtt, bár talán jobb lett volna, ha csak visszacsúszni a székembe. Így most hoppon maradtam, s valami félsz tört rám, nem akartam felállni és visszaülni a helyemre. Arcomon éreztem, hogy pír jelenik meg, bár Max ebből semmit sem láthatott, hiszen olyan takarásban voltam, fekete árnyék telepedett rám.
- Siessünk, siessünk. Még szinte el sem kezdődött... - kerekedtek el szemeim, amikor a csoport az éppen előttünk lévő sorban foglalt helyet. Mi a francba keverted magad kislány? Csinálj már valamit!

Kicsit ismételten túlzásba vittem a beszédet. Esküszöm, foglalkozási ártalom ez. Vagy mert szeretem a hangom... így most inkább kicsit csendben maradok, csak bólintok Tara szavaira. Az úgy volt jó, semmilyen előzetes feltételezés nem nagyon alakult ki bennem akkor. Láttam tetoválásait, de ez is személyi ízlés dolga és még tetszik is, ha a szem elkalandozhat azoknak részletein olykor... bár most nem a tekintetem kalandozik, hanem Tara ujjai a fekete ing anyagán, vélhetően azért, hogy kitapintson egy-két izmot s vélhetően ebben sikerrel is fog járni, bár most adósa kell maradjak az érintésekkel, mert eltávolodik és szembe fordul velem. Kissé kérdőn tekintek szemeibe. - Egyszer lehet megpróbálom elintézni. - kacsintok rá, bár gyanítom, hogy ahhoz egy lottó nyeremény sem ártana. Nem keresek rosszul, de ennyire jól nem. Pláne törlesztők mellett... amikre eszem ágában sincs többet gondolni, ahogy Tara újabb lépést tesz s közelről nézhetek farkasszemet igéző kékségeivel. - Egyszer biztosan. - bólintok, mert Tara így jó úton halad afelé, hogy agyam biztosítékait rövidre zárja egy időre. Eszem ágában sincs most szövegelni, amikor így nézhetek a szemeibe, bár a tervek szóra felszalad a szemöldököm, s ahogy közel hajol, vörös fürtjei közé merülnek ujjaim és viszonzom az általa kezdeményezett csókot. Alkalmazkodom a modorhoz, amiben ő kezdett, de nyelvünk párbajába az én játékosságom is beköltözik azért. Másik kezem épp elindul oldalán, karcsú derekán lefelé, ahogy hallom az ajtót csapódni, majd jellegzetes öreg hangot azon a hangerőn és hangszínen, mint akinek hallókészülék van a fülében. Kissé összerezzenek a meglepettségtől, de ezzel a gondolattal meg tudok barátkozni, azzal viszont hirtelen nem is tudok mit kezdeni, ahogy érzem Tarát kezeim közül kisiklani, bár egyik kezem fürtjei között van, így részben lekövetem mozgását, mert nem akarom megtépni és így nem is próbálom egyelőre kiszabadítania gyorsan mozgó nő vörös fürtjei közül. Kutatóan próbálok arcára nézni, hogy kitaláljam, mi a probléma, vagy mit tudok segíteni, de a sötét ebben nem az én oldalamon áll. Inkább gyorsan felnézek a vászonra, ha figyelnének, ne legyen gyanús, hogy egy marha nagy vászon előtt miért a cipőmet fixírozom. - Ömmm mit csinálsz? - próbálom úgy feltenni a kérdést, hogy az előttünk ülő öregek ne nagyon hallják, de a film is szól... - Leültek, lehet nem vennék észre... - próbálok vele kommunikálni, mert a helyzetnek megvan a maga pikantériája, de... de egy csapat öreg ül előttünk, Tara meg igen spontán tud cselekedni, mint látom. Jobb híján megsimogatom buksiját, ha már haján maradt kezem.

Iszonyatosan sajgott a térdem. Nem voltam arra felkészülve, hogy ilyen hirtelenséggel kell pozíciót váltanom, s a térdvédőm is otthon maradt, szóval maradt a csendes szenvedés és a hangtalan sikolyok. Felnéztem a férfira, de csak annyit láttam belőle, hogy elszántan nézi a filmvásznat, mozog a szája ... és meglapogatja a fejemet. Jesszusom, ugye ez most nem egy olyan James Bond féle "tudd, hogy értsd" helyzet?
Hatalmasat kellett nyelnem, s próbáltam visszaidézni a szavait, de nem igazán tudtam kivenni semmit sem mondandójából, hiszen a film már javában dübörgött, az öregek pedig még mindig a hangosan keresték a helyüket. Viszont a szívemet a torkomban éreztem, s vártam, hogy újra megszólaljon, hogy rám nézzen, hogy mosolyogjon egyet, mert tiszta a levegő, de vagy nem tett semmi ehhez hasonlatosat, vagy egyszerűen nem vettem észre. A térdeim még mindig a kínok kínját éltették át velem, menekültem volna a testhelyzetből, de amint ujjai a hajamon pihentek, nem tudtam másra gondolni, minthogy azt akarja.
Újra nyelnem kellett, szemeimet lesütöttem, és nem akartam elhinni, nem tudtam elhinni, hogy itt és most ebben a helyzetben vagyok, s ezt várja el tőlem Max. Valamiért a Szürke ötven árnyalata jutott eszembe, a domináns férfi és az alárendelt nő viszonya. Olyan magasztos, olyan férfias volt a kifejezés az arcán, annyira szikla szilárd volt tekintete a vászon felé, mintha pontosan tudná, hogy mi akar, s nekem csak el kellene játszanom a rám osztott szerepet, bele kellene mennem a játékba, amihez ketten kellünk. Két fél, de egy akarat. Az ő akarata.
Nem, nem engedhetem, hogy ide jussunk, nem teheti, nem akarhatja, nem kényszeríthet, mégis ... jesszusom, el sem hiszem, hogy ezt kimondom, de felizgatott. A fejem kategórikusan nemet mondott, a szívem gőzmozdonyként zakatolt, viszont a testem nem tudott hazudni. A félelem első jeleinek véltem izmaim gyenge remegését, de ez annál sokkalta több volt, más volt, az adrenalin más pontokat stimulált, már receptorokra ült rá, máshogyan hatott most lelkemre. Nem tudtam megmagyarázni, nem volt erőm ellenkezni, nem voltam képes semmire, amivel elkerülhetném az egészet. Csak a fájdalom élt bennem, térdem kínok közti szenvedése, mely valamilyen ősi vágyat erősített, egy kimondhatatlan kéjt indukált bennem, s már szinte nem is voltam önmagam, amikor lágyékára tettem óvatos ujjaim, hogy kitapintsam férfiasságát.
Szabad ezt nekem? Ezt akarom csinálni? Miért őrjít meg a tudat, hogy alávetem magam az ő akaratának és miért kívánom, hogy mindez megtörténjen? Ismét hatalmasat nyelek, majd apró csókot lehelek a felfedezett testrészre a ruhán keresztül, s azt várnám, hogy a sokk maga alá temet, hogy elveszítem önmagam ettől a mozdulattól, de még sosem volt agyamban ilyen kristálytiszta a vágy, hogy valamit megtegyek. Én akarom, érezni akarom, hogy uralkodjon a testemen és a lelkemen, hogy megtegyek neki bármit, amit csak akar, s ha ebben a moziteremben akar betörni engem, akkor azt is vállalom.
Felnézek rá újra, talán most ő is keresi a tekintetemet, próbálok mosolyogni, de ő ebből úgysem látna semmit, így hanyagolom arcom grimaszát. Az akaratát lesem, kívánom uralkodását, érezni akarom felsőbbrendűségét és mindent elsöprő dominanciáját.  Szolgálni akarom, de nem azért, mert ezt az utat választottam, hanem mert ez a dolgok rendje. Mert ennek így kell lennie, mert elfogadom, hogy az ő vágyai többet érnek az enyémnél, de azzal, hogy alávetem magam, én is kielégülök. Az én vágyam, az én szenvedélyem attól teljesedik be, hogy az ő parancsát követem.
Nem értettem, nem tapasztaltam még ilyet, mégis éreztem, hogy akarom, hogy a testem gyönyörű kéjjel válaszol a helyzetre, éreztem, ahogyan a szenvedély nedvei fehérneműmet áztatják, ahogyan forró tapintásom farmerjának jéghideg acélgombját próbálja oldani. S bármennyire zaklatott fel, bármennyire éreztem a helyzet idegen mivoltát, élveztem, gyönyörrel fogadtam, akartam, kívántam, izgatott és tudtam, vele ... neki bármit megtennék.

+16

Már rég nem lep meg, ha Tarával kapcsolatban pillanatnyilag nem értek meg valamit. Például azt, hogy mikor könnyen mellém ülhetett volna, vagy akár most is oldalra sunnyoghatna és lassan felkúszhatna a székre, ha már észrevétlen akar maradni, de nem ezt teszi. Nem, ő térdre vágja magát. Előttem. Mit mondjak, sok gondolatot felvető mozdulatsor ez, de egy bandányi nyuggerrel előttünk? Fura... épp ezért próbálok nyugodtabb maradni, ha felém pillantanak, ne keltsek gyanút s ne morgás legyen a vége, hogy ezek a mai fiatalok... szólok Tarához, de lehet nem hallja meg, én pedig félpillantásokat engedek meg lefelé. Próbálom bátorítóan megsimogatni buksiját, hátha ebből érzi, hogy tán tisztább a levegő. Lehet, hogy nagyobb hülyeséget nem is csinálhattam volna, mert a gesztust tökéletesen máshogy értelmezi Tara, korábban mellkasomon kutató ujjait ölemen érzem meg, mire combjaim izmai megfeszülnek acélosan. Újra kapok egy jó adaggal abból, amire nem kéne, nem lenne szabad gondolnom. Ha a mozi világosabb hely lenne, tán még pici pír is költözne az arcomra a helyzet miatt, de ha tagadni próbálnám, hogy nem izgatott fel sem a gondolat, sem Tara egyetlen gesztusa, hazudnék és csúfosan lebuknék, hiszen kacsói alatt érezheti, hogy a vérnyomásom megváltozott vérkeringésemmel egyetemben és most más testtájakat kezd jobban megtölteni. Mondhatnám, hogy az agyam helyett, mert kicsit élesebben szívom be a levegőt. Van még a fejemben tiszta gondolat, hogy le kéne őt állítanom, ugyanakkor apró csókja minden józan eszmét elfúj s nem marad más, mint a kisördög a vállamon, aki arra ösztökél, hogy válaszként újfent megcirógassam Tara vörös hajkoronáját, mintegy jelezvén, hogy tettével újonnan parázslott rajtam végig a kéjvágy egy hulláma.Rájöttem, ha leállítottam volna, azzal akár meg is sérthetném, azt sugallnám, hogy nem kérek belőle, vagy hogy elítélem őt, olyan szégyenérzetet keltve benne, melyre semmi szükség. Emellett sikeresen kisöpörte az agyam, helyette pedig maradt egy akarat, egy olyan oldalam, amit Tara még nem ismer... nem mondanám rossz tulajdonságnak, de tény, hogy ha előjön belőlem a vágyakkal a "férfiállat" akkor megváltozik az önkontrollom és érdekes dolgokra vagyok képes. Arra szerencsére nem, hogy egy moziban vagyunk ahol mások is vannak immár, de csak négy szem közt Tara biztos jobban érzékelné ezt s reményeim szerint fogja is. Ezek után törleszteni fogok neki, az biztos. Lehet korábban erre utalt tervként? Nem tudom és még kevésbé gondolkodom el rajta, ahogy ujjai most gombommal kezdenek el birkózni, amire már önszántamból rá is segítek szabad kezemmel. Agyamban átbillent a kapcsoló, így megoldom a derékszíjat, - így mégis csak könnyebb-, na meg a gomb esetén is segítek Tarának, hogy a farmer szorításából szabaduljak végre kicsit. Tény, hogy így a sötétkék boxer már kevésbé kényelmetlen, ezt követően pici határozott nyomást fejtek ki Tara tarkóján, ha már ezt akarta, érezhesse meg ajkai alatt az alsón keresztül is, hogy mit váltott ki belőlem. Tán már azt is észleli, hogy méret, hossz és vastagság dolgában se pont az átlaggal akad itt dolga... utána viszont ismét visszatérek haja cirógatásához. Figyelem a vásznat is, Audrey már megint ablakon át mászik, fél szemmel azonban újfent Tara felé pillantok, bár fogalmam sincs mennyit észlel tekintetemből. Akárhogy is, sodródom az árral és utat engedek ösztönlényemnek, vágyamnak, mely lassan teljes keménységében manifesztálódik ölemen.

+18

Semmit sem észlelek abból, ami Max arcán lejátszódik, de miért is figyelném, annyira egyértelmű, hogy mit akar tőlem. Szabad kezének munkája segíti előretörésemet, kapkodása fokozza vágyam, hogy kielégítsem akaratát, hogy megtegyem mindazt, amire vágyik, amihez szavakat sem kellett kimondania, úgy is értettem. Talán túlzottan alávetem magam mindannak, amit ő jelent, annak az ábrándnak, annak a tökéletes képnek, amit ő minduntalan meg akar cáfolni, de én tudom, belül, lelkem legmélyén tudom, hogy ő mennyire más, mint akikkel eddig találkoztam. Mennyire művelt, mennyire kisportolt, mennyi, ó mégis mennyi kvalitása van velem szemben. Felérek én hozzá? Megütöm a színvonalat, amit eddig megszokhatott? Vagy csak egy játékszer vagyok neki, vágyait beteljesítő porcelánbaba, akit aztán félrerakhat a végén? Talán igen, talán nem, de ha ezt a szerepet szánja nekem, hacsak a kéj eszköze leszek neki ezen az éjszakán, ha ajkaim melegét vágyja e film közben, akkor megteszem neki, leszek alattvalója és szolgája.
Erőszak hatására érintem ajkaimmal a ruhán keresztül duzzadni vágyó szerszámát, de nem bánom, magam sem csináltam volna másképpen, magam sem kezdtem volna azonnal a testiség meztelen valóságával. Szívni kezdtem a ruha anyagát, apró hűvös foltot hagyva ajkaimmal munkám bizonyítékául, majd elszakadtam tőle, elvontam minden apró porcikám a vágyott hústól, mely szilaj erővel és céltudatos pontossággal éledt vak szemeim előtt. Távolságom azonban nem bírtam túl sokáig a merevségtől, de nem ajkaimnak, inkább kezeim ujjainak adtam munkát. Felfedezve szántottam egyre feljebb ingje alatt, tökéletesre metszett izomzatot keresve és találva, apró karmolásokkal jelölve meg területemet, vérvörös vájatokat hagyva maguk mögött. Azonban ez nem volt elég, nem lehetett elég, s kezem visszatért ágyékához, duzzadó izomzatának merev csúcsához.
A nadrág anyaga semleges ízzel bírt, nem okozott különösebb reakciót bennem, csak az ő visszajelzéseit vártam, azoknak akartam megfelelni, azokat akartam vad táncba hívni, mielőtt kicsomagolom fogságából hímtagját, hogy végre teljes egészében megcsodálhassam.
Nem csalódtam Max adottságaiban, s amint a bokszer anyaga sem szorította béklyóba, kemény hús mered ajkaim elé. Most néztem fel, most voltam kíváncsi a tekintetére, s mintegy engedélyt kérően pillantottam felé, akartam tudni, hogy dominanciája még mindig élő szenvedély, alárendeltségem pedig nem hiábavaló kín. Talán megkaptam, talán észre sem vette hangtalan kérésem, nem igazán tudtam vele törődni, hiszen vadsága rám várt, hogy megszelidítsem. Mint bűvölő a kígyónak, ajkaimat használtam, s lassú, hűvös szellőt préseltem ki tüdőmből, miközben fanszőrzetét vagy annak hiányát túrtam kezeimmel. Hatalmasat kellett nyelnem, nem akartam elsietni a dolgot, de már nem bírtam magammal, magamban akartam tudni, kellett nekem, vágytam és kívántam, így ajkaim szélesre nyitottam, s minden átmenet, minden meghívó és minden üdvözlés nélkül öleltem számmal szilaj erejét.
Régen volt már ilyen tapasztalatom, másfél év hosszú idő, s bármennyire voltak rövidke kapcsolataim, keveseket részesítettem abban a kegyben, hogy az ajkaimmal szeressem őket, de Maximilian megérdemelte, tett érte és én könnyű, alázatos szívvel elégítettem ki szíve járandóságát. Nem erőltettem a mélységet, csak addig engedtem magamba hatolni, amíg nem volt túlságosan tolakodó, amíg számat kitöltő férfiasságát még élvezet és nem rémálom volt ajkaim között tudni. Fel s alá, újra és újra ostrolomtam húsát, nyelvemmel nyalva tornyának roppant falait, kerülve fogaimmal bástyájának erőtől duzzadó lényét.
- George, tedd vissza a műfogsorod! Hallom, ahogyan már megint szopdosod!
A férfi azonban nem értette, hogy miért rivall rá így felesége, ennek ellenére megigazította szájában az implantátumot. Én viszont nem törődtem vele, nekem más feladatom, más elhivatottságom volt, Max gyönyörének kulcsa volt a kezemben, s mindent megtettem, hogy a kulcs elforduljon a zárban és felszabadítsa szenvedélyét, kéjbe forgatott vágyait. Nem gondoltam volna, hogy a perecek mellé kolbászt is kapok tőle...

+18

Az, hogy Tara tele van meglepetésekkel, nem mondható újdonságnak, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudom élvezni az ilyen megnyilvánulásait, vagy nem tud felkavarni. Most önmagamról is remek leckét ad, ahogy tetteivel átszakít egy bizonyos gátat, gondolkodásomat átkapcsolja a zsigeri tartományba s azon vehetném észre magam, ha észnél lennék, hogy bőven az ő keze alá dolgozok nadrágom megoldásával. Ugyan ez vezet oda, hogy kissé erélyesebben bánok Tarával hajába markolva, de a jelek szerint nem bánja s engedelmeskedik akaratomnak, mire újfent élesebben szívom be a levegőt, még ha ebből ő semmit sem észlelhet. Bár nagyon nincs mit aggódnom, férfiasságom reakciója fokozatos keményedésével majd ad neki kellő visszajelzést. Sikeresen korbácsolta tovább bennem a vágyat ajkainak melegével, az bizonyos. Élvezem azt is, mikor kacsói az ingem alá csúsznak s először kutatón, majd karmolásokkal játszanak el izomzatomon, melyet kezei útjának függvényében meg is feszítek amennyire kell természetesen, ezáltal tompítva a karmolások fájdalmasabb mivoltát, bár ebben a helyzetben már az ilyen ténykedés is csak vágyfokozó hatással bír, nincs ellenemre, hogy így fejezze ki mindazt, ami benne feszül. Szerintem lesz még lehetősége erre mondjuk a hátamon is, reményeim szerint még fülledtebb, számára is élvezetesebb helyzetben... merthogy gondolataim igencsak elkalandoznak arra, hogy ha ketten lennénk, mit is tennék vele s akkor bizony nem lenne menekvés számára... Ahogy már az alsót se érzem férfiasságomon feszülni, onnantól pedig számomra sincs kifejezetten menekvés. Érzékelem Tara némán kérő megtorpanását és tekintetem újfent elszakítom a vászontól, vágytól és akarattól sugárzó szempárom megpróbáljam az övébe fúrni, ha a mozi fényviszonyai engedik, de épp ezért kiegészítésként buksijára simuló tenyerem is jelezte számára némán, hogy nincs visszaút, vágyom arra, amit tenni készül. Érzékelem a hűvös levegőt férfiasságomon, ujjait szőrtelen lágyékomon s a kéjvágy újabb magasságokra ugrik bennem a feszültséggel, melyet Tara mintegy hirtelen orvosol s erre már önkéntelenül is felnyögök és ujjaim a vörös tincsekre szorítanak. Mohósága letaglózó s hímtagom acélosan feszül ajkai közé. Most sokat adtam volna azért, hogy ne sötét moziteremben legyünk, mert minden bizonnyal a látvány is bőven megérte volna, minden esetre az érzés leírhatatlanul mesés, ahogy édes, puha ajkai és játékos nyelve egyedi melegséggel kényeztetnek. Tetszik odaadása, az, hogy tettein keresztül valamelyest én is érzékelem az ő vágyait, s kicsit még meglepetten is nyugtázom, hogy Tara bizony szinte ösztönösen el tudta kapni mit élvezek és milyen ritmusban, mi az, amitől csak még jobban duzzad és megfeszül ölem, határozottan tehetségesen használja nyelvét is közben, ami csak tovább tüzel. És ott van még a helyzet tabu jellege, a nyilvános helyszín, a mozi sötétje, a közben dübörgő film és az öregek előttünk, akik közül a jelek szerint csak van, aki észlel valamit az egészből s a tilosban járás csak még jobban tudatosul bennem. Ilyen körülmények között és Tara ügyességének köszönhetően légzésem hamar mélyebb és kissé gyorsabb is lesz, egyre jobban gyülemlik a vágytól és kéjtől telített feszültség bennem, amit Tara fantasztikus ténykedése fel is old és szerszámom egy idő után pattanásig feszül, majd az izmok ritmikusan lüktető munkájában teljesül be, amit megint csak önkéntelen nyögéssel kísérek és azzal, hogy a vörös fürtökre újfent még birtoklóbban szoruljanak ujjaim. Már itt fel sem tűnik, hogy hol vagyok, csak az élvezet van tudatomban és a boszorkányosan ügyes okozója.

+18

Kardnyelőnek érzem magam, aki eddigi legnehezebb feladatával küszködik, s bár vannak pillanatok, amikor úgy érzem, hogy mindez nekem sok, túl sok, leküzdöm testem önkéntelen visszajelzéseit és nem hagyom abba a kényeztetést. Tudom, hogy mire vágynak a férfiak, mit várnak el a nőtől, s bár Max egy különleges ember, mégiscsak egy férfi. Féri, akinek állatias ösztönei felül tudnak kerekedni, s ahogyan kezét a fejemre teszi, a menekvés gondolata azonnal szertefoszlik.
De miért is akarnék menekülni? Én választottam a helyzetet, dönthettem volna másként és hozzábújva élvezhettem volna a filmet, helyette azonban az ő akaratát választottam, az ő felsőbbrendűségét helyeztem magam elé.
Mélyre megyek, talán már bántóan tölt ki hímtagja, de leküzdöm, s csak egy kisebb köhögést engedek meg magamnak, olyan halkat, hogy talán még ő sem hallotta meg. Számból forró nyál bukik elő, ami húrt képez falloszának hegye és ajkaim között, de ügyesen visszaszívom, nehogy akár egyetlen csepp is a nadrágját érje. Felnézek rá, érzem a lélegzetvételek ritmusának változását, izmainak feszültségét, s kívánom, akarom az élvezetek ilyetén alakulását.
Ujjaim erőszakosabbá válnak, szinte tépem róla a nadrágot, hogy még szélesebb terpeszben "álljon" előttem, hogy még jobban hozzáférjek, még jobban magamba fogadjam. Talán engedi, talán nem, de nem érdekel, mert meg akarom csinálni, s bármennyire is küzd ellene, ha küzd egyáltalán, akkor is felvillantom a mozi légkörének combjait, térdeit...
Folytatom csalárd izgatásom, óvatosan markolom meg farkának tövét, majd ritmusos munkával repítem egyre magasabb gyönyör felé, míg ajkaimmal és nyelvemmel heréit nyalom, csókolgatom. Felfedezetlen területek voltak ezek számomra, hiszen bármennyire is okoztam már örömet így másoknak, ennyire még sosem voltam bevállalós, sosem vittem ilyen mélységekbe az örömszerzést, sosem adtam meg senkinek sem ennyire magam.
Viszont tetszett, minden apró pillanata és mozzanata. Szavakat szeretnék súgni a fülébe, elmondani neki, hogy mennyire élvezem a helyzet pikantériáját, hogy mennyire magávalragadó a bűnös gyönyör, amit érzek rajta, mennyire átjár a szenvedély csak attól, hogy őt öleli magához a kéj pattanásig feszülő lánca. Nem megyek lejjebb, nem tudom, hogyan reagálna az ánuszát nyaldosó élvezetekre, így ajkaimmal visszatérek a makkjára, nyelvemmel pedig húsának nedvesítésére.

+18

Élvezettel tölt el Tara küzdelmének minden egyes másodperce, tagadni se tudnám, ölem akkor is elárulna. Nagyon is tudja hogy kezeljen s tetszik mohósága is. Sokat adnék érte, ha szemébe nézhetnék közben, ha láthatnám az arcát, de be kell látnom, hogy a sűrű homály a maga módján más kéjekkel járul hozzá az eseményekhez, más pikantériát csempész a szituációba, merőben szokatlant. Tán ilyen lehet, ha az embernek bekötik közben a szemét... a magam részéről ilyesmit sosem próbáltam, legfeljebb az ellenkező nemen alkalmazva, de hogy magam sodortam volna ilyen helyzetbe? Nem... a mozi sötétje most mégis megteszi ezt a szívességet. Aztán felnyögök s még jobban megfeszülök, ahogy Tara rendhagyó mutatványt hajt végre érzésem szerint, olyan mélyre haladva, amennyire csak tud. Önkéntelenül is elismerő biccentést vált ki belőlem eme tüzes "Scylla" tettével, melyet úgy érzem, hogy majd egyszer bizony világosban is látni, érezni szeretnék. Az biztos, hogy panaszom semmire nem lehet.
Engedek nadrágomat illető kényszernek, farmer le, bokáig, de a mutatványhoz azért kissé el kell emelkednem az ülő helyzetből, így mégis csak kényelmesebb és jobb. És ezt ki is használom, hogy közben enyhén előre dőlhetek és igyekszem Tara fülébe súgni. - Fantasztikus vagy. - ennyi még belefér, majd már vissza is ülök, hogy újból átadjam magam mohóságának. Új lépése sem kevésbé élvezetes, mint az eddigiek, örömmel tapasztalom meg, hogy mire is képes tintával írt és megrajzolt bőrű kacsóival s hímtagom keményen simul érintései alá, melyeket a nyála adta síkosság tesz még kellemesebbé s a gyors és mély légzés egyre jobban beáll nálam, ahogy nyelvét és ajkait máshol is megérzem. Érzékeny terület, ő pedig kellően finoman bánik vele, így az élvezet újabb pontokat ér el, akárcsak a várakozás, hogy máshogy is folytassa s elégedetten fújom ki a levegőt, ahogy újfent makkomon érzem meg ajkait és nyelvét. Újra feltámad bennem a mohóság, így hagyom, hogy kicsit ténykedjen, újfent belemelegedjen, de utána fürtjeire szoruló ujjaim és tenyerem segítségével mélységet és tempót sugallok neki, mert érzem, hogy nem vagyok már messze. Farkam hamarosan a lehető legjobban megfeszül, megkeményedik, majd heves lüktetések közepette lendülök át a csúcsponton Tarának hála, s ha ez nem lenne elég, hangosabban fel is nyögök, mire egy-két öreg fél szemmel hátrasandít, de én meg ártatlanul próbálok a vászonra meredni s remélni, hogy semmit nem szúrtak ki. Ha elfordulnak, akkor pedig előre hajolok, hogy nadrágom megpróbáljam feltornászni, na meg Tarát is valahogy végre a padlózatról a székébe juttatni. Nem könnyű, hiszen a gyönyör hullámai még ott vibrálnak bennem, de valahogy megoldom, mint azt is, hogy újfent a fülébe súgjak. - Ezzel kiérdemelted, hogy mindent megtegyek majd a te gyönyöröd érdekében. - ha tudok és látja, még rá is kacsintok.

+18

Hangja feltüzeli a kedvemet, még jobban akarok teljesíteni, még több erőfeszítést akarok nyújtani, mert egyszerűen ezt kell tennem. Talán mosolyognék, ha nem lenne szám elfoglalva, belül azért mégiscsak megjegyzem magamnak ezt a két szót, ezt a tizenhat karaktert... Hogyan számoltam ki ilyen gyorsan? Nem törődtem vele, csak azt tudtam, hogy mit kell tennem, hogy neki még élvezetesebb, még kéjesebb legyen a helyzet.
Igen, a mozi ad egyfajta pikantériát a dolognak, de az is, hogy szinte alig ismerem a férfit. Persze összefeküdtem már olyannal is, akit még kevésbé ismertem, de rájuk nem is voltam kíváncsi, velük nem akartam semmi egyebet, csak dugni. Maxszal ellenben szeretkezni szerettem volna, felszabadítani a vágyaimat és szenvedélyemet, összeolvadni vele a pillanat hevében, átadni lelkem minden apró rezdülését, s átvenni tőle ugyanazt. S ahogyan tovább folytattam, éreztem, hogy erőforrásai a végéhez közelednek, hogy pattanásig feszülő férfiassága tüstént kitör.
Mélyen fogadtam magamba őt, szinte rátapadtam makkjának rózsaszínjére, s nem engedtem addig, amíg potens magjának forró áradatát nem éreztem torkomban, amíg édeskés ízét nyelvemen érzem, amíg meg nem fogja a karomat és valahogyan a székembe nem tuszkol. Megvallom, nem számítottam erre a bánásmódra, de nem ellenkezem, csak sodródom akaratával, engedelmeskedem tetteinek. S miután egy hatalmasat nyelek, meglátom arcán a kacsintást, hiszen éppen egy hófehér kompozíció világítja be az egész termet, majd hallom szavait, s lesütöm a pilláimat. - Nem ezért tettem...
Mondom szelíden, majd megkeresem a kabátomat a sötétben és újra a férfihez bújok. - Kicsit rendbeszedem magam, mindjárt jövök.
Jelentem ki, majd felállok. Valahogyan nem tartottam helyesnek sem a csókot, sem a puszit, vannak férfiak, akik egyszerűen undorodnak saját testnedveiktől, így amíg nem tudom máshogyan, Maxot is ebbe a skatulyába teszem. Nem tudom miért, de a pereceket is viszem, majd macska mozgással, lassú léptekkel vonulok el a kijárat felé, hogy egy mosdót keressek, s a mozi egyik munkatársa készségesen kisegít ebben a törekvésemben. Nem láttam rajta, hogy furcsán nézne rá, így talán a sminkem sem kenődött el túlságosan, de majd a tükör megmutatja az igazságot.
- Mégis mi a francot csináltál, te hülye picsa?! - förmedek magamra, amikor meglátom magam a tükörben. - Annyira kívántad a faszt, hogy amint lehetőséged volt rá, lementél kutyába és benyelted csonkig?
Nem ellenőriztem, hogy ki van a fülkékben, de ha valaki mégis tanúja ennek az epizódnak, akkor most remélem eliszkol előlem, mert hirtelen gyilkos ösztön lett úrrá rajtam. Túl gyorsan, túl hamar jött a változás, de most egyedül voltam önmagammal és végre megmondhattam magamnak a véleményem. Cigit kellett elővennem, majd rá is gyújtottam, nem érdekelt a tiltó tábla.
- Igen, biztosan, Max egy csodálatos férfi, de miért kellett lemenned kurvába? Hirtelen úgy érezted, hogy meg kell tenned, hogy az ő akarata fontosabb... Lófaszt! - szippantottam a füstből, majd ki sem fújtam, úgy folytattam. - Volt egy esélyed ezzel a csődörrel, hogy végre talán bepasizz, de el kellett basznod, mi? Mit képzelhet most rólad? Egy kurvának gondol, hidd el, mert az is vagy!
Mutatok ujjammal magamra a tükrön keresztül, s egy újabb szippantás kellett. - Ismered már annyira, hogy szemtől szembe nem mondja ki, de biztosan ezt gondolja. "Mindent megtegyek majd a te gyönyöröd érdekében" ... mégis mi a faszt jelent ez? Rácsap a seggemre és kifizet? Hát azt érdemelnéd!
Hol van már az alázat, a törődés, a szenvedély, a kéj, a mámor, a beteljesülés? Hova lettek ezek a magasztos gondolatok és hogyan vette át helyüket ez a fröcsögő epehányás ilyen hirtelen? Nem tudom, nem találok rá választ, mindenesetre folytatom. - Hé, várj, vissza nem merj menni hozzá! Szerinted még egyszer letolja a nyelvét a torkodba? Egy ilyen ribancnak? Szeded a sátorfádat és elmész dolgozni a rádióba, őt meg jól elfelejted! Te kis kurva...
Berúgtam az egyik fülkét, majd a csészébe dobtam félig elszívott cigimet, hogy aztán leöblítsem. A számat, ha tehetném, szappannal mosnám ki, egyrészt Max miatt, másrészt a válogatatlan szavaim miatt, de csak kortyolok egyet a csapból és kiköpöm. - A kurva életbe!
Kiáltom el magam, majd valahonnan mélyről egy ordítást is megengedek magamnak ... megengedem? Akkor is kijött volna, ha szájpecek van a számban!

A külvilág már a legkevésbé sem érdekel, Tara nagyszerű élményekben részesít s nem is habozom dicsérni ezért, amikor tehetem. Őszintén mondom, de ezek a gondolatok is tovasodródnak, ahogy folytatja tevékenységét s ahogy végül megérzem a beteljesülés hullámait. Hőség van, legalábbis úgy érzem s az élvezet lassan hagy alább, de vérnyomásom már újfent megborul, akárcsak minden kedély bennem. A franciák kis halálnak hívják s igazuk is van. A pillanat nyomása alatt hirtelen arra tudok gondolni, hogy nem ártana gyorsan szalonképesebbé varázsolni magunkat, ahogy eljut elmémig az, hogy milyen helyzetben is vagyunk. Teszek ezért, segítek Tarának is, biztos elfáradtak ízületei, pláne amilyen hirtelen vágta le magát... Emellett azonban nem fukarkodom egy ígérettel sem, mely szintén komoly a maga nemében, de ha mindez nem történt volna meg, akkor is édes fülecskéjébe suttogtam volna ezt, ha a helyzet úgy hozza. Az biztos, hogy ezzel arra sarkallt, hogy a későbbiekben én még jobban igyekezzek majd teljesíteni, ha oda jutunk. - Tudom, de letaglóztál. - adom meg a válaszom. Nem akarom, hogy félreértse a dolgot, mert nem erről van szó. - Rendben, csak nyugodtan. - bólintok szavaira s hagyom, hogy útjára menjen. Én pedig magamra maradok a filmtörténeti klasszikussal és a gondolataimmal. A film követéséről valahol le kell mondanom, hiszen az elmúlt percekben bár szemeim előtt pergett, Tarának köszönhetően nem sokat fogtam fe belőle. Finoman fogalmazva... bánom? Nem. Viszont a gondolatok súlya tesz arról, hogy továbbra se nagyon koncentráljak rá. Ott a kétség, hogy jól cselekedtem? Hagynom kellett volna biztosan? Nem lehetett volna elkerülni a félreérthető sugallatot? Nem tudom a jó választ ezekre, csak azt, hogy az élmény magával ragadó volt s semmiért sem törölném emlékeim közül. Bár ahogy telik az idő és Tara csak nem érkezik vissza, egyre jobban tartok attól, hogy elcsesztem a dolgot. Megengedek magamnak egy sóhajt, majd fogom a bőrkabátom, felállok és én is kiosonok a vetítő teremből. Jobban esik a kinti fény a folyosón, meg a némi nemű levegő változás is. Gyors körbenézés után állapítom meg, hogy merre kell mennem a mosdó felé s hamarosan meg is érkezek, hogy megálljak a női mosdó előtt. Pont akkor, amikor hangos, artikulálatlan női kiáltás üti meg a fülem. Ismerős hangszínen. Ez pont elég ahhoz, hogy már ne is gondoljak erkölcsi és bármilyen belső vívódásomra. - Tara!? Jól vagy? Kell segítség? - szólok be, a kórház után tartok tőle, hogy probléma merül fel s akkor női mosdó ide vagy oda, de bent nagyobb szükség lehet rám. Akkor is számított nekem, most ez még jobban igaz. - Remélem minden rendben... - mintegy már magamnak mondom ezt s a folyosó falának vetem hátam. Tudatalattim talán attól is tart, hogy képes meglépni, miután ki tudja milyen önmagát átkozó gondolatok fogantak meg a fejében, ahogy a kórházban is kombinált. De én itt leszek, hogy ha ez felmerül, eloszlathassam. Nem lett róla rosszabb véleményem, amit tett, értem tette és nem nézem le ezért, legalább én is annyira partner voltam s a felelősség nem csak az övé.

- Jézusom, ez megőrült! - robogott ki egy idősebb nő a mosdó ajtaján, talán éppem Max kezei közé, én viszont egyáltalán nem foglalkoztam vele. Csak a mosdókagyló fölé görnyedve vizslattam a fajansz kissé kopott, kissé pókhálós mintázatát, miközben meghallom a férfi hangját, kérdéseit. Csak sóhajtottam, s nem tudtam mégcsak megtippelni sem, hogy vajon mennyit hallhatott az egészből. Viszont valamit hallott, mert megtalált és aggódott. Arany szíve van, hogy eszem a húsát!
- Minden rendben van! - kiáltom ki, de még maradok. Nincs kedvem elindulni és szembesülni vele, belenézni a szemeibe és magyarázkodni az előzőek miatt. Mármint a kitörést nem volt kedvem elemezni... Semmi köze nincs hozzá, az én ügyem! - Nem kell segítség!
Kiáltó hangomat újra neki szántam, majd megrázom a fejemet és sóhajtok még egyet. Mostanában szokásommá vált, le kellene szokni róla, de annyi butaság jött a napokban össze, hogy egyszerűen nem tudok meglenni nélküle. Nadrágom zsebébe nyúlok, egy hajgumit veszek elő onnan, majd rögtönzött copfot hajtogatok magamnak, hogy még egyszer megmossam az arcomat. Már nem törődtem a sminkemmel, ami teljesen elkenődött, de kit érdekel? Már megvolt a szopás, miért érdekelném a továbbiakban?
- Gonosz kurva vagy, ugye tudod? - suttogtam tükörképemnek, majd hátat fordítottam neki és kifelé indultam a mosdóból. Lépteim lassúak voltak, hiszen minél közelebb értem az ajtóhoz, annál közelebb értem Maxhoz, aki minden bizonnyal még mindig ott ácsorog rám várva. Vállammal lököm ki a nyílászárót, majd pár pillanatnyi keresgélés után megtalálom őt, mondjuk úgy, nem volt nehéz. Az egész épületben ő volt a legjobb pasi, szóval könnyű dolgom volt vele.
- Mennyit hallottál az egészből? - megint ott tartunk, hogy nem nézek rá, inkább cipőm orrát vizslatom, de amikor válaszol, akkor felemelem tekintetemet. - Gondolom, nem fogod elhinni, hogy örömömben kiáltottam...
Nevetem el magamat, majd megrázom a fejemet. Odalépek hozzá, közel, egészen közel, hogy ajkaink szinte összeérnek. Pár nappal ezelőtt láttam egy érdekes képet: két csontvázat ábrázolt, amint éppen ölelkeznek. Pontosan úgy álltak, hogy a szívük összeért, s most is valami hasonlót élek át a férfivel. Csak nézem őt, de nem szólalok meg, s még a kezeimet sem veszem ki kabátom zsebeiből. - Az, hogy az előbb leszoptalak, életem egyik legvadabb, legdurvább és legkülönlegesebb élménye volt, amit csak köszönni tudok neked. Gyönyörű volt, szenvedélyes, vággyal teli, mégis ... mégis most, hogy elmúlt a varázslatos rózsaszín köd, hogy újra tisztán látok, gyűlölöm magam, amiért ennyire lealacsonyodtam és amiért belerángattalak. Tudom, hogy nem mondanád ki soha, de megérteném, ha most te is gyűlölnél, el tudnám fogadni...
Megcsókolom.
Rövid, de annál szenvedélyesebb csók volt ez, mely akár egy tökéletes randevú záró akkordja is lehetne, viszont a mi esetünkben nem tudom, hogy micsoda.
- Tudom, hogy most nem érted, hogy miről beszélek, hogy mennyire bonyolult tudok lenni, de édes Istenem ... azt hiszem, szerelmes vagyok és ahelyett, hogy magamhoz ölelnélek, inkább el akarok menekülni. - mosolygok, de közben elkezdtem sírni, szipogni. Mellkasához szorítom a homlokomat, könnyeim pedig ingének anyagát kezdik átitatni. - Megölelnél kérlek?

Tanúja lehetek egy idősebb hölgy kiviharzásának, de mivel nem tartozik hozzá vörösen lángoló üstök, így gyorsan eldől, hogy nem az, akire várok, nem mozdulok el tehát a faltól. Nem érdekel a kifakadása, mármint hogy mit gondol, bár az aggodalmat igenis belém tudja plántálni ezzel. Lehet, hogy nagyon rossz dolgok történnek benn s kellene Tarának valaki, aki támogatja. Épp ezért kiáltok be neki végül, hiszen az előbbi a legtökéletesebb bizonyíték arra, hogy nem alaptalan az aggodalom. Ja meg arra, hogy még bent van és nem szökött meg. Mintegy mellékesen. De hangja csendülése valamelyest megnyugtat, legalább még itt van. És a jelek szerint nincs gond. - Oké, te tudod! - szólok vissza, nem erőltetve a dolgot, mert nála ezzel nem sokat nyernék. Megadom az időt és teret is amire szüksége van, nem tukmálom rá magam. Inkább megcsodálom a mennyezetet a kissé kopott festéssel, vagy a padlóburkoló márványos mintáját cipőm orra előtt, míg ujjaim a másodpercek ritmusát zongorázzák a falon. Türelmes ember vagyok, de most mégis kicsit nehezemre esik várni. Egyrészt csak van bennem némi aggodalom, másrészt az ordításból úgy gondolom, hogy lesz majd miről beszélnünk. Olyan megmérettetés ez, melyet egyszerre várok és félek. Csak essek túl rajta, mint paraszt bácsi a szekérrúdon, hogy én is azt mondhassam: "na ez is megvolt". Mármint a beszélgetés. Nem tudom, hogy mire számítsak, de kezdem végigpörgetni az összes eshetőséget, majd el is vetem, hiszen Tara esetében lehet, hogy minden forgatókönyvet dobhatok a sarokba. Végül megszakad várakozásom egyre jobban feszülő fonala, szerencsére. Nem túl vidáman érkezik a nő, de ezt valahol sejtettem is. Nagyobb baja nincs első látásra, magában se tett kárt, remek. Minden bizonnyal a pánikroham is elkerülte. - Tőled csak egy artikulálatlan ordítást, arra értem ide. Azt hittem gyilkolnak bent... - próbálok picit viccelni, bár belül mintha úgy érezném, hogy sajnos én tettem azt vele bizonyos értelemben a teremben. - Aztán érkezett egy nő, aki azt kiáltozta, hogy őrült vagy, amit túlzásnak tartok, inkább azt mondanám, hogy zaklatott voltál. - nyugodtan beszélek s tekintetének kékjét keresem közben. - De valóban kevéssé lenne hihető, hogy a lottó telitalálatot ünnepelted odabent. - bólintok szavaira. Megpróbálom kicsit könnyedre venni a dolgot, nehogy megriadjon a komolyságtól. Közelebb lép s ezt nem vélem rossz jelnek, vagy csak közelsége bódít meg... nem tudom. Lehet nem is akarom. Hallgatom szavait, majdnem fel is dolgozom és meg is válaszolom őket, mire ajkai újra ajkaimra tapadnak s ösztönösen csókolok vissza, hasonlóan szenvedélyes modorban. Mikor ajkaink elválnak egymástól a csodálatos másodpercek után, újfent próbálnék szólni, de Tara folytatja, mit az imént elkezdett, így inkább ismét csendben maradok. Jobb, ha végighallgatom, ha türelmes vagyok. Számítottam rá, hogy magát fogja hibáztatni, hogy önértékelési problémák merülhetnek fel, de aztán kapok itt vallomás félét és könnyeket, na meg egy kérést is. Egyre több információ, inger s minddel kell kezdenem valamit. Tán a legjobb a legegyszerűbb, így kérést figyelembe véve ölelem magamhoz, nem törődve ingemet áztató könnyeivel. - Figyelj Tara... ezt a játékot ketten játszottuk és nem rángattál bele semmibe, csak annyira, amennyire én is téged. Nem akartalak bántani, vagy megbántani és elítélni sem foglak, azok után pláne nem, hogy mennyire élveztem az egészet. Kibaszottul képmutató dolog lenne és én nem vagyok olyan, aki hálátlan. - szünetet tartok és zsebkendőt túrok elő, hogy gyengéden megtörölgessem arcát, felszárítsam könnyeit, ha tudom. - nő vagy, tehát bonyolult. - mosolyodom el és kuncogok kicsi. - Még mindig olyan nő vagy, aki magával tud ragadni, aki érdekel és... és talán nem is tudod mennyire fájna, ha elmenekülnél. - nem vagyok hozzászokva, hogy az érzéseimről beszéljek. Vagy bármiről, ami nem intellektuális téma, nem az óráim anyaga, nem fegyver, nem harc, nem edzés, mozgás... maximum az emlékek felidézése jutott közel nálam az utóbbi időkben a szentimentalizmushoz, így csak remélni merem, hogy Tara meg tudja érteni szavaim, mindazt, amit sugallni szeretnék s karjaim érintése, ölelésem, gesztusaim és tekintetem is elég árulkodóak lesznek számára, hogy igazat mondok s nem azért áldozok időt és energiát rá, mert nem érdekel, vagy valami könnyű lánykának tartom... remélem ő is tudja, hogy akkor nem kapna ennyi figyelmet.

Végre megölelt, s amilyen gyorsan csak tudtam, én is visszaöleltem. Hallottam, amint szívdobbanásai az enyémmel keverednek, ahogyan minden levegővételnél aprót sípol valamiért az orra, s éreztem, ahogyan karjai olyan erősen magukhoz szorítanak, hogy szinte alig kapok levegőt... Vagy én csimpaszkodok annyira, hogy magamat fojtom meg vele? Lényegtelen mellékzönge, csak az számít, hogy most itt van és biztos pont. Rendíthetetlen szikla az érzéseim csapongó tengerében, aki állja orkán erejű kitöréseim súlyát. Kurva jó pasi van Maximilian Glotz, és azt hiszem megtartalak örökre.
Most én hallgatok, hiszen az előbb ő volt türelmes velem. Kicsit másként hangzanak szavai ilyen közelségből, már majdnem Barry White-os mélységeket élek meg vele. Az előbb még zaklatott voltam, el akartam menekülni, el akartam futni és soha többé nem nézni vissza, most pedig a világ összes kincséért sem mondanék le erről az ölelésről. Na jó, talán egy örök életre szóló Jimmy Choo cipőkre szóló vásárlási utalvány ... na, Tara szedd össze magad, azok csak cipők! Csak cipők? Fejezd be! Okés... Szóval a világ összes kincséért sem.
- Akkor maradok. - már szinte úgy érzem, hogy bevackoltam magam az ölelésébe, hogy ott el tudnék tölteni minimum egy életet és semmi másra nincs szükségem, csak rá és közelségére. - Ha azt mondod, hogy nem bántottalak meg és nem is ítélsz el, akkor hiszek neked.
Még mindig homlokolom a mellkasát, valahogy nagyon jó fogást találtam most így rajta és egyáltalán nem volt szándékomban elengedni őt. - Csak egyszer, csak egyszer lennénk úgy, hogy minden klappol... Hogy nem kapok pánikrohamot és nem száll el az agyam, hogy tudok rád rendesen figyelni és nem csak úgy ott vagyok melletted. Ez már a harmadik alkalom, hogy találkoztunk, de egyikre sem tudok úgy visszagondolni, hogy ne lenne benne valami gubanc, de az nem is én lennék, ha nem rontanám el valahogyan.
Végre a szemébe nézek. Kissé kisírt lélektükrökkel és kissé kenőcsös orral, de visszaszívtam, mindig visszaszívom. Engedek az ölelésből és arcát kezdem simogatni, fülét, nyakának izmos vonalát, s talán még egy apró mosoly is megjelenik az arcomon. - Azt hiszem, valahol elhagytam a pereceket.
Puszilom meg a száját, amit technikai értelemben véve csóknak volt minősíthető, de inkább maradjunk csak a puszi megnevezésnél. Nézem a arcát, gyönyörű szemeit, ajkának vonalát, maszkulin vonásait, hajának fürtjeit, s magamba akarom vonzani azt a magabiztosságot, amit felém sugároz. Fejet rázva kell mosolyognom, mert valahogyan mégsem tudok megnyugodni, de nálunk valószínűleg ez a leosztás fog megtörténni: tökéletes pasi és hisztis picsa... És ha ő lesz az én legtökéletesebb pasim, akkor én leszek az ő leghisztisebb picsája. - Mit szólnál ahhoz, ha elkísérnél a rádióig? Nincs messze és legalább kiszellőztetem a fejemet. Ígérem, megpróbálok nem összeomlani...

Jól esik és kell ez az ölelés nekem is. Feltölt és segít átvészelni az olyan pillanatokat, amikor a bizonytalanság lecsap és a hullámvasúton lefelé tartunk. De nem csak ennyi a dolgom, nem elég karjaimba zárnom Tarát, szavaim is kellenek, hogy megnyugodjon. Érthető, hogy miért vádolja magát, hogy min borult ki, ez nem olyan hiszti mint Nyssa esetében, ami légből kapott összeesküvés elmélet volt. Nekiállok hát megnyugtatni és tisztázni, hogy mit gondolok erről az egészről. - Helyes. - bólintok arra, hogy marad. Még szép, hogy marad! Nem hagyom én, hogy csak úgy megfutamodjon. Bár nem nagyon néz fel, de azért szavaira bólintok. - Igen, azt mondom. - erősítem meg, hiszen nem blöfföltem az imént. Enyém is a felelősség és én is disznó voltam, szóval visszautasítom, hogy magát hibáztassa. Meg ahogy észleltem az egészet mind a ketten jól éltük meg, ez a bűntudat téma csak utána kapcsolt be. Teljesen fölöslegesen. De nincs mit tenni, ezt is megoldottuk, úgy látszik. Örülök neki, hogy Tara elfogadja amit mondok és nem pörög rá, nem próbál szélmalom harcot vívni. A jövőre nézve pozitív, ha befogadóképes. Közben ahogy homlokát nekem dönti, elkezdem buksiját simogatni nyugtató ritmusban. - Az életben semmi sem megy egyszerűen, de ez nem új. Lehet törekedni a tökéletesre és akkor az eredmény is jobb lesz, de elvárni, mint a sült galambot, talán nem a legbölcsebb... és lehet, hogy némi idő múlva inkább a kellemesebb részletekre fogunk mindebből emlékezni. Sose lehet tudni. - állom tekintetét s belül örömmel tölt el, hogy újra láthatom kékségeit. Cirógatása is örömmel tölt el, tetszik a gyengédség, kedvesség, ami ebből sugárzik s bőröm engedelmesen simul tenyere alá. - Nagyon fontos az a perec? Ha kell, kapsz újat, éhen ne maradj. - ha tényleg ez kell, hogy kibírja a melót, ám legyen, nem akarom, hogy éhezzen. A puszit persze viszonzom, majd kézen fogom és irány kifelé. - Szívesen elkísérlek.

Megnyugtat minden szinten. Szavai pedig olyan értő fülekre találtak, hogy szinte már el is felejtettem az előző kis epizódomat, hogy teljes egészében újra rá tudjak figyelni.
- Nem kell a perec, csak azért mondtam, hogy ne keresd. - de miért is kereste volna? Valószínűleg csak nekem volt fontos, de nem a tápértéke miatt, hanem azért mert tőle kaptam. Kitehettem volna a vitrinbe, elnézegethettem volna, ahogyan szépen lassan elpenészedik, ahogyan rothadó szagot hagy... Hogy te mekkora hülye vagy!
- Akkor jó... - harapom be alsó ajkamat, majd elindultam vele a kijárat felé. Ujjainak szorítása határozott volt, de nem túl erős, ügyesen terelgetett a tömegen keresztül, de hagyta, hogy néha én mutassam az irányt. Én nyitottam az ajtót, de egyszerre léptünk ki rajta.
Szabad kezemmel felhúztam a kabátom zipzárját, mert kissé hűvösebbé vált az idő, mint amikor még találkoztunk, majd gyors fejszámolás, virtuális térkép előhívás, legrövidebb út elvetése és egy kellemes séta betervezése. - Erre kell mennünk.
Mondom neki, majd feledem a kézfogót és belekarolok, ha akarja, ha nem. Nem is nézek magam elé, csak őt követem, hagyom, hogy mutassa az utat, annak ellenére, hogy én tudom merre kell menni. De nem érdekel, csak figyelem az arcát, fejemet felkarjához szorítom, s mint egy bakfis kislány, úgy rajongom körbe a tekintetemmel.
- Még ott a kávézóban, amikor megcsókoltál... Mit akartál azzal elérni? - mosolygok rá, de azért nem hagyom annyiban. - Az biztos, hogy utána még fél órát csámcsogtunk ezen Kyokoval, de biztosan nem azért tetted, hogy jó beszédtémát adj nekünk. Szóval edzőbá, miért?

- Becsületesen bevallom, de nem kerestem volna a perecet. Ki tudja, lehet villámgyors bánatevést tartottál a slozin... - kuncogok. Sosem lehet tudni s momentán a perec tényleg olyan banális materiális kis mellékzöngének tűnik számomra. Pillanatnyilag annak örülök, hogy az előbbi beszélgetést sikerült emberi módon és jó eredménnyel zárni, ez nekem pontosan elegendő. - Ugyan, ez csak természetes, jól is fog esni veled egy kis séta a hűs levegőn. - mosolygok s magamban megjegyzem, hogy kifejezetten cserfesen vonzó, ahogy Tara beharapja az alsó ajkát, de ez csak villanásnyi időre fut át tudatomon, utána inkább az köt le, hogy kifelé haladjunk a moziból s mindenek előtt ezt kézen fogva tegyük meg. Örömmel fogom meg kecses kacsóját, hogy a vetítőtermekből ki- illetve azokba siető emberek és a büfé- valamint pénztár előtti sorokat is sikeresen kerüljük ki. Utána viszont, mivel már nincs szükség a faltörőkos stílusomra, valamint az utat sem én tudom, átadom Tarának a vezetés lehetőségét. Kint egy pillanatra megállunk, míg Tara zipzárt húz, addig én is magamra dobom a kabátot, de nem húzom össze, jól esik azért a csípős levegő és kicsit keményebb fából is faragtak annál, minthogy ez megviselne különösebben. Még ha texasi gyerek vagyok is és akkoriban a meleg volt az állandó lételem. - Rendben miss, kegyed tudja az utat. - mosolygok rá s egymásba karolunk és irány a meghatározott útvonal. - Nos, nem is tudom... - gondolkozom el s másik kezemmel kicsit megcirógatom menet közben Tara arcát. - Vannak pillanatok, amikor az ösztönös énem előtérbe kerül s nem zabolázom meg. Tulajdonképpen akkor is hagytam, sikeresen provokáltad egy részem. - ahogy felidéződnek az emlékek, keserédesek valahol. Hirtelen és átgondolatlan lépés volt az részemről, de pont ettől vált jó sakkhúzássá. Persze nagyon máshogy is elsülhetett volna, a kockázat megvolt, de aki mer, az vagy nyer, vagy pofára esik. Eddig úgy tűnik, hogy én tán mégsem estem pofára. - Annyi bizonyos, hogy bár azt mondtam azért, hogy legyen miről beszélgetni, nem ez volt az indítékom. Tán egy részem meg akarta mutatni miről is maradtál le, talán a vágyaim ragadtak magukkal közeledésedre, esetleg mind a kettő. Veszteni valóm nem volt és bár tudok méltósággal felállni egy asztaltól és veszíteni, veled szemben mégsem ment ez olyan egyszerűn. - elhallgatok, mert észbe kapok, hogy tán túlzásba vittem a lelkizést s inkább csendet parancsolok magamra pár lépés erejéig, hogy tekintetem elkalandozhasson az utcai lámpák és az éjszakai égbolt felé. - Bocsi, azt hiszem megint kicsit sok voltam... Mi jót tudtatok csámcsogni rajta?

- Először is elemeztem a technikádat. S bár kényszerített csók volt, amire egyáltalán nem voltam felkészülve, mégis élveztem. Ajakhasználatból ötösre vizsgáztál, az már szent bizony! Aztán persze meg kellett beszélni, hogy hol találkoztunk, te ki vagy pontosan ... bár erre a részletre annyira biztosan nem tudtam a választ. Meg szokásos csajos csacsogás, ami téged biztosan nem érdekel. - mosolyogtam rá, hiszen a kis pimasz nem tudhat meg mindent, ami akkor és ott róla elhangzott. Pedig mesélhetnék ... de mégsem fogok, mert mufurc!
- Az ösztönöknek pedig nem lehet parancsolni... - Mariana-árok mély bölcsességet mondtam. - De mit értesz az alatt, hogy velem szemben nem ment olyan egyszerűen a veszítés? Mintha olyan különleges lennék...
Csendesedek el hirtelen, s kikerültetek vele egy kisebb pocsolyát, s már csak arra kellene rájönni, hogy vajon mikor esett? Azalatt, amíg a moziban voltunk? Nem tudtam, de nem is érdekelt, csak az, hogy annak idején előkerült az állatias ösztön vezette szándék, hogy kiprovokálta, s hogy most itt lehetünk együtt. Hogy átkarolhatom a kezét, ő pedig megsimogathatja az arcomat... Valahogy így képzeltem el annak idején a szerelmet.
- Egyébként nem hittem volna, hogy fel fogsz hívni. - most nem felfelé néztem, hanem előre, hiszen egy kritikus kereszteződés következett, ahol nem lett volna jó elüttetni magunkat. - Tudom, nehezen érthető meg, hogy mi történt velem a kórházban, de elmentem egy pszichológushoz és jól kibeszéltünk mindent. Azt ajánlotta, hogy találkozzak veled, hogy beszéljünk meg mindent, hogy rágjuk át magunkat az eddigieken, szóval, ha nem telefonáltál volna, akkor elmentem volna az egyetemre és a nevedet kiáltva szaladgáltam volna a kampuszon... Így mondják, hogy kampusz, nem?
Nézek fel újra rá, amikor átérünk az úton, majd jobbra fordulunk és abban az irányban folytatjuk tovább. - Vajon kirúgtak volna érte, ha megjelenek egy "Kellesz nekem Max" molinóval? Kipróbáljuk?
Nevetem el magam, majd amilyen szorosan csak tudom, magamhoz húzom a kezét. Sosem akarom elengedni, az már biztos!

- Ha rólad van szó, mondanám, hogy érdekel, de megértem, hogy, egyébként nagyon helyesen nem lősz le minden poént. - adom meg a válaszom s magamban nyugtázom, hogy ezek szerint elsőre sem váltottam ki rossz hatást. Bár ahogy feltűnt, Tara nagyon is élvezi az ilyen érintkezést s ennek nem vagyok elrontója, mert számomra is remek dolog. - Bizonyos szinten lehetséges és alapvetően kell is, elvégre ezért vagyunk emberek. - na igen, meg aki kapott kiképzést, tudja, hogy az ösztön súghat sok dolgot, de a lényeg a parancs, azt kell teljesíteni. Nem akkor vágod hasra magad, mikor ösztönös, hanem amikor engedélyt kapsz rá. Bár azt se köszönik meg, ha így szétlöveted a fejed... na mindegy, jobb, ha inkább a kikerülendő pocsolyára koncentrálok, ami végül sikerül is. - Alapvetően az vagy, legalábbis az én világomban a te vadócságod és lazaságod különleges, mikor hétről hétre olyanokkal vitázhatok, akik a lófaszt is ph-val írnák legszívesebben... lehet, hogy bizonyítani szerettem volna, én sem csak a régi szövegekhez értek, hanem valamelyest ebben a világban is otthon vagyok. - összegzem újfent gondolataim a pocsolyás akció után. A közös séta és beszélgetés hozza az új gondolatokat, produktív társalgás ez. Tán saját magam egy-egy oldalát is jobban megismerem így, ha az ő szemével vagy kérdéseivel látom és megpróbálom vele megértetni a miérteket, amikre olykor még nekem is rá kell jönnöm. Pedig ez mind belőlem jön, még ha nem is feltétlenül gondolkodom el rajta mindig. - Pedig én tudtam, hogy még egy esélyt megér a dolog, rendezettebb körülmények között. - válaszolok, majd hallgatom, ahogy bővebben kifejti a dolgot s képzeletben kicsit visszatérek azokra a percekre. Fura volt, kétségtelen. De volt pár mély és szép pillanat is, ami azt illeti s éppen ez az, ami a következő esélyt megérlelte bennem számára. - Igen, így mondják. - bólintok egy mosollyal. - De talán ez fölösleges lett volna, mert ha megkérdezel egy portást, megmondja melyik az irodám és hol találod. Csak egy tipp. - kacsintok rá, majd elhagyva a kereszteződést, jöhet a folytatás. - Mindazonáltal igen jó, hogy segítséget kértél szakembertől, nem mindenki képes ezt megtenni és könnyebb a körülményeket hibáztatni, mint próbálkozni a változtatással. - tény, hogy ezzel emberileg nőtt a szememben, olyan lelki erőről és akaratról tanúskodik ez, ami a felszín alatt bújik meg, még ha Tara látszat-felületessége jól burkolja is. - Azt nem hinném, elég sok fura dolog történik egy egyetemen, a diákok sok dologra képesek. - persze elnevetem magam a lelki szemeim előtt megelevenedő képsor hatására, majd csak megállok a járdán, hogy magamhoz öleljem Tarát. Kezem lágyan simul derekára, szemeim kék lélektükreit fürkészik. - Sose hittem volna, hogy a rám legkevésbé figyelő vívótanoncom lesz a kedvencem. - simogatom meg újfent arcát, visszautalva kicsit legelső találkozásunkra. - De az biztos, hogy a lehető legjobban tettem, hogy én magam kezdtem el veled az edzésen foglalkozni.

- Szóval vadócnak és lazának tartasz engem? - mosolyogtam meg a szavait, melyek nagyon jól estek. Végre nem az a tipikus férfiválasz, mellyel a melleimet és a seggemet méltatják, hogy ilyen vörös hajat még életükben nem láttak, meg az a szopásra termett gyönyörű szám ... egyelőre ez utóbbi a kedvencem. - Hülye kérdés, hiszen éppen ezt mondtad az előbb.
Torkolom le magamat szelíden, de azért nem haragudnék, ha megismételné, amit mondott. - Akkor külön szerencse, hogy megmenthetlek téged attól az unalmas bagázstól...
Lépdelek mellette továbbra is, s figyelem a szavait. Szívem repesni kezdett, amikor megdícsért, pedig ez a világ legtermészetesebb dolga nekem. Mármint felkeresni egy szakembert, ha valami bajom van, és most bizony van baj a fejemben.
Amikor először pánikrohamom volt, na akkor még húztam a számat, nem akartam, majd elmúlik, s különben is. Viszont a másodiknál egy buszon omlottam össze, mely nagyapám törzshelye mellett ment el. Anyám volt mellettem, az ő elmondása alapján úgy néztem ki, mint akit elemészt a görcs, s olyan feszesek voltak az izmaim, hogy a mentős félt nekem injekciót adni. Persze lehet, hogy anyám csak túloz és inkább a vad kapálásom közben féltek megszúrni, de ennyi év távlatából ki emlékszik már erre. Én biztosan nem.
Ekkor megáll és magához ölel. Kívánom az érintését, s meg is kapom, ahogyan arcomat simítja végig. Önkéntelenül is mosolyognom kell, s lassan már egy plasztikai sebészhez is be kell jelentkeznem, mert szétszakad a szám a sok vigyortól. Érte viszont még ez is kicsi ár...
- Szóval szerinted az volt a lehető legjobb választás, hogy jól megizzasztod az egyik legfrissebb érdeklődőt? Olyan izmaimban éreztem izomlázat másnap, amikről azt sem tudtam, hogy léteznek egyáltalán, te pedig ennek örülsz? Gonosz vagy Maximilian Glotz, nagyon gonosz. - tettetem a felháborodottat, de ahogyan rám néz, a szememben láthatja, hogy csak viccelek. Hozzábújok, kezeim utat törnek magunak a kabátja alatt, s amennyire csak tudom, magamhoz láncolom. - Még nem köszöntem meg a barátomnak, hogy aznap felültetett...
Azóta sem beszéltem vele, de ennek más oka van. Viszont, ha Maxszal összejön, lehet az orra alá fogom dörgölni, kiöltöm rá a nyelvem és egy "nye-nye-nye" piszkálódást is megengedek magamnak. - Viszont, ha továbbra is itt ácsorgunk, akkor követelem, hogy markold meg a seggem, mert elég vékony a nadrágom és ha nem mozgunk, akkor megfázik, s azt te sem akarhatod, ugye? És azt mondtam már, hogy a sok beszédtől kiszáradt a szám? Az ellen is tehetnél valamit!
Tökéletesen levezettem, s most rá van bízva a dolog, hogy mit választ, de ha engem kérdez, akkor egy jégveremben is lehetünk mindaddig, amíg hozzábújhatok. S különben is, az a nadrág nem olyan vékony, én meg jól bírom a hideget, viszont néha éreztetni kell a férfiakkal, hogy ők a szőke hercegek fehér lovon, s most ez pontosan ilyen helyzet volt. Legyél a hercegem, lécccccci!

- Igen, szerintem passzol a leírás. - bólintok mosolyogva. Így is van... öltözködés, tetoválások, lezser viselkedés, szabados szóhasználat, ez mind jellemzi Tarát s egy konzervatív banki tisztviselő asszony mondjuk mindennek a szöges ellentéte. És én ezt egyáltalán nem bánom, sőt, valahol örömmel üdvözlöm is a változatosságot. Ha őszinte akarok lenni magammal, amióta van lehetőségem nőknek udvarolni, sohasem a tizenkettő egy tucat egyéneket kerestem. Kell, hogy valami megragadjon, felkeltse az érdeklődésem. A tévedés esélye fennáll, de a kalandoké is, ami koránt sem probléma. - Azért meg nem mentesz, inkább azt mondanám, hogy felüdülést jelenthetsz utánuk. A szakma részeit képezik, én pedig ettől eltekintve szeretem amit csinálok. - magyarázok tovább séta közben. Tény ami tény, minden munkának van árnyoldala, bármennyire is szenvedélyből csinálom azt, amit. Ez egy szerencsés helyzet ettől eltekintve. - És a kari tanácsokon is jókat tudnék szunyókálni amikor felszólalnak, ha a dékánunk nem az ördög ivadéka lenne. - kuncogok, hiszen tényleg pokoli perszóna, ha kiszúrná, hogy elbóbiskolok, nem tenném ki az ablakba, amit kapok. Vagy sehova. Kifejezetten zavaró ahogy lekezeli az embert és hajtja mint az igáslovat. Egyszer egy szép napon majd megfojtom... vagy nem, nem akarok börtönbe kerülni. Már azért sem, mert akkor nem ölelgethetném Tarát, őszinte bánatomra. Mert igen is jól esik a filigrán alkatú hölgyeményt magamhoz ölelni, mint ahogy lelkileg az is jól esik, hogy nem menekülés mellett döntött. Megfogadta a tanácsot és most itt vagyunk. Jókor, jó helyen. - Az egy alap kezdő program volt. Mint a gyerekek. Először meg kell tanulni állni, aztán járni és utána a többi. - vonom meg a vállam. - Nincs ebben semmi gonoszság, az izomláz pedig az előnyödet szolgálja. - a vívás előnye, hogy remekül mozgatja át leginkább a comb a vádli és a far izmait, a mélyizmokat is, ülő munka mellett pedig ez kulcsfontosságú lehet. Egészséges és épületes hobbi, inkább szálkásít, nem a nagy izomtömegről szól, épp ezért alkalmasabb nőknek is, könnyebben lehet eredményes egy Tara alkatú nő, mint mondjuk én. Az évek és a rutin tudja ezt csak ellensúlyozni, de két-három évtized múlva a robbanékonyságom annyira el fog kopni, hogy meg kell majd emberelnem magam a fiatal kezdőkkel szemben. Már ha élek, és eljutok addig. - De fárasztásban és izomláz okozásban nagy vagyok, ezt elismerem. - kacsintok rá, mert nem csak az edzőteremben tudom ám lefárasztani a kisasszonyt... bár majd kiderül. Engedek húzásának s még jobban összesimulunk. - Akkor ideje lesz. - mosolygok, majd következő szavaira figyelmezek. - Az írásos kérvény benyújtásától számított hat munkanapon belül kiértesítjük az eredményről. - adom meg válaszom igényeire. Egyáltalán nincs ellenemre egyik "követelése" sem, de valahogy olyan sutának éreztem volna csak simán leokézni. Bár gondolkodási időt keveset hagyok Tarának, mert ajkaim ajkaira tapadnak, hogy új csókot kezdeményezzek lágyan indítva, bár hamar telik a dolog szenvedéllyel s nyelvem is újfent élvezetes táncra hívja az övét, de ha épp nem kergetőznek, akkor egy-két leheletnyi, finom harapást is megengedek magamnak ajkain. S hogy az összkép teljes legyen, egyik kezem derekán marad, de a másik bizony lefelé vándorol, hogy a feszesen domborodó popsijára markoljak kissé birtoklóan. Tetszik, ahogy tenyerem alá simul s ez újfent némi mohóságot támaszt bennem, amit csókomon is megérezhet. Vagy hamarosan azon, hogy elszakadok kicsit ajkaitól, de csak azért, hogy nyakát is jobb oldalt végigjárjam csókjaimmal, hogy aztán bal oldalon ezt az utat már felfelé tegyem meg lassan, igyekezve érzékiséget adni bele.

Már majdnem megütöm! Mégis milyen válasz az, hogy írásos kérvény és hat munkanapos határidő! Velem itt most kérem ki van baszcsizva és egyáltalán nem élvezem! ... Na, jó, talán egy kicsit komolyan vettem, amit mondott, de milyen dolog már, hogy az ember egy ártatlan farmarkolást kér némi csókkal kiegészítve, és akkor ilyen választ kap. Fel lehetnék háborodva, ha lenne rá időm, de nincsen, mert minden szövegelés ellenére rögvest kapok a kívánt gyönyörből, ajkai tűzbe hívnak, s kéjben emésztenek el. Nyelvének játéka mintha még intenzívebb lenne, mint eddig bármikor, s amikor fogaival tépi lágy erőszakkal a számat, nagyot kell sóhajtanom, de nemcsak a légszomj miatt, hanem a testemet emésztő szenvedély miatt is. Egész alakom forró lázban ég, ahogyan a fenekemre fog, ahogyan követel magának, és ha éppen nem élvezném ennyire az egészet, akkor topogva járnék el valami táncot, amivel a főnyereményt ünneplik az emberek. Mert ő most az volt, nagyon is.
- Kérlek, ne hagyd abba! - kicsit azért lehetne bennem némi szégyenérzet, mert azért mégiscsak az utcán vagyunk, s bár ilyenkor már nincsenek gyerekek a környéken, azért a közszeméremet majdnem sértjük. Nem kicsit, nagyon! A kihágás azonban nem érdekel, hiszen először nyakam jobb oldalát halmozzal el csókjaival, majd ugyanezt megismétli a bal felén is. Mintha ajkainak minden érintése rengésként viselkedne, s bőrönön vezetve az ingert, szenvedélyt szítana agyamban. Nem találok magyarázatot, de nem is keresek, csak élvezek.
Engedek a szorításomon, ujjaim a tomporomra tévedt kezét vezetik, lejjebb és egyre lejjebb, amíg kíváncsi felfedezői legszentebb szentségem bejáratát ostromolják nadrágomon keresztül. Hirtelen szívtam be a levegőt, s csak pihegtem, amikor eljutott a tudatomig, hogy hol vagyunk és mit is csinálunk éppen. - Van egy irodám...
Egyelőre csak ennyi sikerült, de ha továbbra is ott tartotta a kezét ahová vezettem, akkor az érzés mindent felülírt, mindent elhomályosított, így utolsó szalmaszálként a felettünk lévő utcai világításra néztem, majd ahogyan az lenni szokott, tüsszentettem. Nem tudom, hogyan és miért fejlesztettem ki ezt a képességet, de mindig sikerül, s most is elég volt ahhoz, hogy a pillanat tört részére összeszedjem magam, s kihámozzam magam az öleléséből. - Szóval...
Nagyot nyeltem és csak mosolyogni tudtam. - Ahogy mondtam az előbb... - még mindig nem voltam teljesen magamnál, de azért már alakult. Kellett még pár másodperc, hogy az összes felgyülemlett energiát levezessem valahol, melynek hatására annyira ökölbe szorultak a kezeim, hogy ujjaim szinte eltörtek és hófehér foltokat vágtak a rózsaszín bőrbe.
- Szóval van egy irodám ... és már nem vagyunk messze. - nyögöm ki végre, miközben megnyalom a számat, azt azonban nem mondhatom el, hogy sikerült minden démonomtól megszabadulni, hiszen mondandóm befejeztével máris ajkaira tapadtam, most én hívva akciódús flörtre a nyelvét. Kell nekem ez a férfi, akarom és meg is szerzem magamnak. Nem Max, ebben sajnos nincs beleszólásod!

Ellentétes választ és cselekedeteket adok Tara kérésére. Gyerekes játszadozás, de valamiért mégis élvezem, hogy egy pillanatra kicsit felbosszanthattam, hogy aztán ki is engeszteljem tetteimmel. Csókolom, ajkaink és nyelveink szenvedéllyel fűtött táncban fonódnak össze s ha éppenséggel megpihennek két "keringő" között, akkor ajkaimon túl fogaimnak is adok egy kis feladatot. De nem csak csókot kér Tara, így formás, kerek fenekére is örömmel markolok rá természetesen. - Eszem ágában sincs. - adom meg őszinte válaszom kérdésére s nem is foglalkozom vele, hogy éppen az utcán vagyunk. Bár szerencsére szinte egyedüliként. Este van és sötét, mi sem neon színeket hordunk, annyira nem feltűnő a párosunk szerintem, az autósok meg nem pont ezt fogják figyelni... de ha figyelnek se érdekel, nincs okom szégyenkezésre, ahogy Tarának sem. Nem érem be ajkaival, nyakát is birtokba kell vennem csókjaimmal s olykor egy-egy apró, játékos harapást is vegyítek ebbe. Nagyon is felpörgetett a vadóc vöröske, így hagyom, hogy vezesse kezem s több, mint engedelmesen simítom ujjaimat a feszes nadrágon keresztül ölére. - Jó neked. - nem, ujjaim nem csak megállapodtak odalent, de kis ingerlő mozgásba is kezdenek kissé birtokló modorban. Oké, be kell látnom, hogy ez már tényleg sok az utcára, bármennyire vérpezsdítő is. Bár ahogy tüsszent, nem kell nagy erőt venni magamon, könnyebben lépek távolabb és hagyok neki teret, hogy ne legyen gond. Addig a józan eszem egy kis részét én is visszanyerem. Ez segít, hogy most már érdemben fel is dolgozzam, hogy mit mond Tara s mit akar vele sugallni. Bólintok szavaira s meg is szólalnék. - Akkor... - de eddig jutok, mert újfent rám veti magát és csókol, amit nem bánok, sőt viszonzom teljes odaadással és szenvedéllyel. Olyannyira, hogy közben karjaimba zárom újfent. - Akkor menjünk, addig már csak kibírjuk. - lehelem fülébe szavaimat, miután elszakadnak egymástól ajkaink. Annyival még persze megtetézem a dolgot, hogy fülére is adok egy-két csókot, majd indulhatunk tovább, minden bizonnyal sietős léptekkel.