AMC mozi

- Tényleg nincs messze... - nevetem el magam, ahogyan a fülembe csókol, és annak ellenére, hogy itt helyben kedvem lenne leteperni, kimazsolázom magam az öleléséből, és pár lépést hátrálva csalogatom az ujjaimmal. Persze arról inkább ne is beszéljünk, hogy mégis milyen módszerrel tudnám őt akarata ellenére fellökni, de egy szenvedélyben égő nő mindenre képes és én most lángolok!
Hirtelen fordulok meg, majd amennyire csak tőlem telik és amennyire az orbitális méretű sarkak engedik, nekilódulok és veszett sebességgel kezdek rohanni a rádió épülete felé. - Aki veszít, teljesíti a győztes legmerészebb fantáziáját! Kérdések nélkül! - úgy véltem, már elég messze vagyok tőle, így hangom betöltötte az egész utcát, de nem néztem hátra, mert akkor talán elesek, amit most egyáltalán nem szerettem volna. S különben is, tervem volt, nagyon gonosz tervem, amivel mindenképpen én nyerek... Tudniillik eddig én vezettem őt, szóval nem tudhatja, hogy merre van a rádió, így a győzelem ízét már a számban éreztem, azonban egy dolgot nem vettem figyelembe.
- A rohadt életbe! - szakadt ki belőlem két lihegés közben. Ahogy felnéztem, úgy láttam meg a rádió neonfényben játszó, színes és szagos reklámját, mely pontosan a verseny végét jelezte. Nem, nem adhatom fel, nem nyerhet, nincs olyan Isten! Ígyhát beleadtam apait és anyait, bár egy pillanatra belepirultam, hogy kettősükből merített erőt ilyen kis perverz örömök megszerzésére pocsékolom, de most mindent vagy semmit!
Még mindig nem néztem hátra, elindult egyáltalán? Vagy ennyire jó vagyok, hogy még nem hagyott le? Vagy hagy nyerni? A verseny hevében most ezek egyike sem érdekelt, csak a cél lebegett az orrom előtt és győzni akartam. Nagyon! Bár, ha végiggondolom, hogy mi a legmerészebb szexuális fantáziám, akkor ... akkor lehet, hogy nyerni kellene hagynom. Azt mégsem csináltathatom meg vele, annyira még én sem lehetek...
Nem Tara, te találtad ki a feltételeket, most tessék végigvinni, amit elkezdtél. De mi van akkor, ha nem megy bele a feltételekbe? Akkor bizony egy csirke, nem kicsi, hanem nagy!

- Tehát úgy is mondhatjuk, hogy közel van. - gratulálok Maximilian, ülj le, egyes. Legalábbis ahogy az agyam valamelyest átkapcsolt Tara hatására, a Nobel díjra vad lázálomban se tarthatnék igényt. Pláne ilyen megállapításokkal. Inkább nem beszélek, nem gondolkodom, csak engedek hívogató mozdulatának. Tényleg egy igazi Kirké ez a nő... igen, tanúk előtt is ki merném jelenteni, hogy az a varázserejű asszonyszemély, aki állattá tudja alacsonyítania férfiakat. Például azzal is, amikor ilyen kijelentéseket tesz. - Elfogadom a kihívást! - kiáltok utána s izmaim erejét én is mozgósítom és nekilendülök. Adtam neki kis időt és egérutat. Bár azzal is kalkulálni kéne, hogy a mutatványt Tara felettébb magas sarkakon abszolválja. Nekem meg hiányzik a bemelegítés és rosszallóan csóválom meg a fejem ennek hatására. Nem kéne így nyargalászni, mert az izomzatom és az ízületeim annyira nem fogják ezt élvezni, de nincs mit tenni. Azért nem dobok be mindent, egyelőre csak annyit, hogy közvetlenül Tara mögött legyek s érezzem lobogó vörös loboncát arcomba csapkodni. Amikor Tara megáll lihegni, le is hagyom. - Olimpiára ne nevezz! - jegyzem meg vállam fölött vidoran, majd lelkesen kocogok tovább. Legyen esélye leelőzni. Nem azért nem erőltetem magam igazán, mert hű de nagyon félteném magam a bemelegítetlen mozgástól. Inkább arról van szó, hogy ez az egész egy játék. Bizonyos tekintetben a történetnek nincsenek vesztesei, hiszen közös élvezetről szól az egész. Az már viszont erkölcsi dilemma, hogy kihasználjam edzettségem, izmaim és képességeim vágyaim érdekében, avagy legyek lovagias... s ha mindezt annak a tükrében nézem ami a moziban történt, nos, érezhetem úgy, hogy jövök neki végeredményben. Ez az oka, hogy most sem erőltetem meg magam igazán, hagyom, hogy leelőzzön kis lihegő szünete után, de utána azért rákapcsolok. Nem adok neki könnyű győzelmet, egyenletesen szívom a levegőt és futok, hogy hol ő, hol én legyek az élen, erőlködjön csak és próbálkozzon. Lássuk mit és mennyit bír a vágyai érdekében teljesíteni. Szóval tisztességesen megűzöm, annak ellenére, hogy végül csak ő éri el előbb a rádiót. - Na nyerteském, most kéred az arany érmet, vagy majd bent vázolod a jutalmad? - kacsintok rá két fújás között, ahogy sétára váltok a futásból. Kell még idő, hogy visszaálljon pulzusom és légzésem, mert be kell látnom, a nem várt kis erőpróba azért nem volt nyomtalan számomra sem. Akárhogy is, most már itt Tara van itthon. - Vezess csak, te tudod a járást. - az ajtót persze kinyitom előtte, de utána követem. Én csak vendég vagyok, na meg most legyőzött és vae victis, jaj a legyőzötteknek...

Hallgattam a csipkelődését, de ahogy az előző kifakadásomnál rájöttem, nem szabad beszélnem, hiszen akkor lendületet vesztek, így lenyelem a békát, hagyom elmenni a fülem mellett a cukkolását, majd egyben visszafizetem neki kamatostul! Muhaha ... nem, még nevetni is tilos magamban, az is lelassít.
Viszont rá kellett jönnöm, hogy neki ez egyáltalán nem megterhelő, hiszen kedvére gyorsít fel és lassít le, s ha nem tudnám jobban, akkor azt mondanám, hogy cicázik velem. Mintha direkt csinálná és így nem verseny a verseny! Próbálok belemenni a játékába, kicsit én is lassítok, hogy megzavarjam, elmejátékokat próbálok vele űzni, de ő ebben sokkal jobbnak tűnik, mert egy váratlan pillanatban teljesen eltűnik, én pedig hirtelen megnyerem a virtust. Szerencsés én!
- Nem volt fair küzdelem ... bármikor ... simán megelőzhettél volna. - lihegek előtte, majd kicsit megtámaszkodom, hogy kipihenjem magam. Sportosnak érzem magam, de magassarkúban futni egy másik sportág. - De ha voltál olyan bolond ... hogy jóindulatomra bízod magad ... akkor készülj fel picinyem ... mert rojtosra kúrom a segged!
No, de Miss Goglin, hova tette a nőiességét? Még magam is meglepődtem, hogy milyen pőrén tudtam fogalmazni, egyáltalán nem szokásom az ennyire lealjasodó beszéd, de Max kihozta belőlem az állatot, s a szellemet már nem lehet visszazárni a palackba. - Még szép, hogy tudom a járást!
Köszönöm meg egy biccentéssel, hogy kinyitotta nekem az ajtót, majd odaköszönök a biztonsági őrnek, aki azonnal kérdezte, hogy ki a kísérőm. - Steven Squirrel, még az elemiből ismerem, de gyorsan kicsapták. Tudja, vidéken élt és nem fejlődött ki az agya rendesen. Azóta néha meglátogat és már évek óta ígérgetem neki, hogy egyszer elhozom a stúdióba. Valamiért bele van szerelmesedve a gombokba...
Maxra nézek és majdnem elnevetem magam, de azért visszafogom magam. - Igen Drágám, megnyomhatod. - mutatok a lift hívógombjára, majd visszafordulok az őrre.
- Elég lesz ennyi?
- Persze, egy kicsit talán sok is... Szóval Tara Goglin, Steven Squirrel ... és ide kérek egy aláírást. Jó gombnyomogatást...
- Köszike. - fordulok "Steven" felé, majd ha megnyomta a gombot, meg is dicsérem. - Jó fiú! Huss, huss, tessék beszállni...
Követem én is, majd megnyomom a hetedik emelet gombját, aztán megvárom, amíg a két hatalmas ajtó összecsukódik. - Ezt az este összes rossz poénjáért kaptad és hogy szabotáltad a versenyt. - nevetem végre el magamat, majd csücsörítem a számat, hogy arcomat visszatereljem egy kevésbé vállalhatatlan mimikához.

Futóverseny éjszaka egy utcán? Egyetemista éveimben megtörtént már ilyen, de azóta nem mondanám, hogy a napi rutin része. Persze tudok teljesíteni és még jobban tudnék, ha akarnék, bár azt sem nevezném kis teljesítménynek, ahogy a tempóval kell játszanom, ahogy cicázom Tarával a versenyben. Elég okos nő ahhoz, hogy ezt felismerje, de ha ügyeskedni próbál, hát azt visszakapja kamatostul. Veszíteni tudni kell, tartja a mondás. Én pedig most tudok. - Igen, de amikor kihívtál, pontosan tudhattad, hogy pusztán izomtömegből többet tudok kihozni magamból. - heti két edzés, úszás, vívás, egyszer neki is elmeséltem a heti rutinom. - innentől kezdve nem lett volna szép dolog tőlem, ha kengyelfutó gyalog kakukk módjára húzok tűzcsíkot elnyargalva melletted. - szavaira pedig felvonom a szemöldököm, leginkább a szóhasználat miatt természetesen. - Azért jól gondold meg, mit kívánsz. - adom meg a válaszom inkább diplomatikusan. Nem a jóindulatára bízom magam, inkább azt mondanám, hogy nincs ellenemre, hogy a kedvére tegyek. Egyúttal sokat meg is tudhatok így róla, a vágyairól. Ez egyáltalán nem mellékes. Elfogadtam a kihívást s amikor rábólintottam, már pontosan tudtam, hogy ez lesz a dolog következménye. Türelmes tudok lenni és várni arra, hogy esetlegesen majd lesz egy visszavágó. Akkor persze nem lesz kegyelem, de a ma este után úgy éreztem jónak, hogy engedjek neki és szabad kezet kaphasson a vöröske. - Akkor vezess. - bólintok s megyek mögötte, hogy aztán rögtön le is legyenek tesztelve bizonyos szintű kvalitásaim. Jelenleg a színészeté. Valahogy sikerül magamra erőltetni egy bárgyú pókerarcot és Tara meséjén nem elnevetni magam. Ámulok és bámulok, mint aki még előcsarnokot életében nem látott. - Gooombook. - ismétlem utána szolgaian együgyű hangnemben, hogy nyomatékosítsam miért is jöttem. Nyomkodni. Gombokat. Ja. - Köszi! - végül földöntúli boldogságot sugárzó mosollyal hívom meg a liftet egy sör helyett egy körre, hogy majd minket szállítson. Hagyom, hogy Tara betereljen s a szekrény alkatú mamlaszok mozgásával cammogok elégedetten. Odabent azonban már nem bírom ki nevetés nélkül. - Ezzel kvittek vagyunk. - bólintok végül, majd ha már csücsörít, adósa nem maradok, míg elérjük a hetediket, kicsit összeismertetem a lift fém falával ahogy neki préselem s újfent ajkait csókolom szenvedéllyel, de csak addig, míg nem hallom a csilingelést, hogy megérkeztünk, mert akkor rendezem soraim. Mire az ajtók elsiklanak, már teljesen normál kép tárul a világ elé, én pedig követem Tarát. Továbbra is az ő munkahelye, irodája, ő vezet.

Hogy vehetné az ember komolyan ezt a férfit? Amikor azt mondta az őrnek, hogy "gooombook", abban a szent pillanatban omlott le bennem valami. Félreértés ne essék, még mindig utálom azért, hogy hagyott nyerni és magyarázkodhat napestig, akkor is gonoszság volt tőle, de ... nem tudtam rendesen megfogalmazni, hogy mit éreztem. A szívem kalapált, de nem azért, mert mindjárt felérünk az irodámba, sem pedig azért, mert vissza kell fojtanom a nevetésemet. Olyan reakció volt ez tőle, mintha évek óta ismernénk egymást, mintha ez egy belsős poénunk lett volna, amin csak mi ketten nevetünk, olyan volt, mintha én mondtam volna egy mondatot ... melyet ő fejezett volna be. Olyan valószínűtlen, s olyan hirtelen tört rám, mintha mindig is rá vártam volna, őt kerestem volna, s végre megtaláltam.
Bár még nevetgélek, sőt kacagok, de valahogyan másként nézek rá, mert máshogy kell ránéznem. Fogadom a csókját, élvezem, kívánok belőle többet, számat is megnyalom utána, hogy aztán beharapjam az alsó ajkamat, s még szájának íze is más lett. Mit teszel velem?
- Erre... - hangom kicsit elcsuklik. Talán észrevette, talán nem, ezen nem tudok változtatni, mint ahogyan azon sem, hogy pontosan ugyanaz a kép fogad a rádió szintjén, mint ami várni szokott. Üres boxok és lekapcsolt lámpák. Ha nem lenne a vészvilágítás, akkor koromsötét lenne, így viszont van esélyem arra, hogy elvezessem az irodámhoz. - Nem kell ám nagy dologra számítani...
Miért mondom ezt? Egy iroda, az egy iroda, nem is kell tőle sokat várni és Max nem is azért jött, hogy megcsodálja a berendezést, hanem hogy gombokat nyomogasson. Az enyémeket...
Kulcs helyett egy kártyát veszek elő kabátom belső zsebéből, majd a csippanás után nyitom az ajtót, hogy fényt gyújtsak. Asztal, szék, számítógép, szekrények és egy ágy. Igen, ágyam is van, hiszen vannak helyzetek, amikor nem tudok egy műszak után hazamenni, viszont délelőtt még szükség van rám valamelyik műsorban. Akkor csak leheveredek, próbálok pár órát aludni, majd még rosszabb állapotban térek magamhoz. - Üdvözöllek a birodalmamban. Kérlek csukd be magad után az ajtót... Ülj le az ágyra és hallgass végig.
A kártyát ledobom az asztalra, majd a kabátomat felakasztom a fogasra, hiszen mindennek megvan a helye ebben az irodában. Mint ahogyan a szemüvegemnek is, amit csak akkor szoktam felvenni, amikor már túl sokat bámultam a monitort, de úgy érzetem, most is szükségem lehet rá. Felé fordulok, majd hátsómmal az asztal lapjára dőlök, karjaim mellkasom előtt kulcsolódnak össze, s úgy figyelem Max minden apró rezdülését. - Mint azt tudja, Maximilian, ez a cég évszázados fennállása során mindig is kiérdemelte ügyfeleinek a tiszteletét és megbecsülését. Történelmünk során szerencsénk volt Seattle legbefolyásosabb és legprominensebb embereit szolgálni: bankárokat, politikusokat, vállalat vezetőket.
Abbahagyom egy pillanatra, majd egy papírlapot veszek a kezembe, s lassú szemmozgással kezdtem el olvasni rajta a nem létező sorokat. - Ezt az értékelést az egyik ügyfelétől kaptuk, név nélkül had olvassak fel egy idézetet: "Maximilian humora az őrületbe kerget, megnyilvánulásai migrénes fejfájáshoz vezetnek, kérem leváltását és elbocsátását."
Színpadiasan tartom magam előtt a papírlapot, s tekintetemet közte és Max szemei között pattogtatom. Visszateszem impovizált kellékemet az asztalra, majd ellököm magam onnan, s kissé ingerültebb hangon folytatom. - Mégis hogyan gondolta Maximilian, hogy az egyik legfontosabb ügyfelünket ennyire kikészítette? Mégis hogyan gondolta? - szünetet tartok, majd az ablakhoz lépek, háttal neki.
- Egyetlen szerencséje, hogy nem az ügyfeleink határozzák meg a személyzeti politikánkat, de figyelmeztetem, hogy nem ezt volt az első panasz ön ellen. Szóval, mit tud felhozni a mentségére?

Hiába, ha Tara előad egy kerettörténetet, akkor ahhoz tartanom kell magam. Nem vagyok színész, de az általa körülírt karaktert azért megpróbálom hozni. Úgy látszik nem is olyan rosszul, bár egyetemi tanárból együgyűvé vedleni... ez aztán a karrier kérem! Akárhogy is, sokkal jobb, amikor már a liftben vagyunk és újra önmagam lehetek. Na meg Tarával kettesben és ismét letámadhatom kicsit. Igaz csak addig, amíg felérünk a hetedikre, mert utána folytatjuk kis utunkat a vészvilágítás által félhomályba burkolt boxok között. - Azt hiszem egy irodától nem a Notre Dame belső terét várom. - adom meg válaszom, hiszen az épület belső tere tipikus, bármelyik modern cég berendezésével behelyettesíthető képet fest. Az egyetemen nálunk azért más a helyzet, a tudás szentélyét inkább ódon, semmint modern és steril stílussal szokták felruházni és ez nálunk sincs másként. Szóval nem olyan irodára számítok, mint az enyém, ahol a fa burkolat, a könyvek és egy más hangulat dominál. Végül belépünk Tara munkahelyére, ahol az előzetes elvárásoknak megfelelő kép fogad. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne néznék körbe. - Nekem kanapé van az irodámban. - jegyzem meg, mikor az ágyra téved tekintetem. Munkaidejét figyelembe véve az ágy teljesen indokolt, nem is akadok fenn ezen, fölösleges lenne. Én csak a kanapémon szundítok el, ha publikációval kell odabent bajlódnom hajnalig, hogy aztán álmosan, elaludt vállal és morcosan menjek be a reggel nyolcas órákat megtartani... most nem a saját helyemen vagyok, de van egy olyan érzésem, hogy innen sem üdén és kipihenten fogok távozni s a holnapi órák leadása is érdekes lesz... de megbírom, Tara kedvéért mindenképpen. Zárom magam mögött az ajtót kérésére, majd leülök a matracra s figyelmező tekintetem reá fordítom. Bár szemöldököm meglepetten szalad fel a szemüveg láttán egy pillanatra, de ő tudja, hogy neki mire van szüksége, nem szólok én bele, pláne, hogy megkért, figyelmesen hallgassam a mondókáját, melyet azért némi idő helyre rakni fejben. Prominens emberek? Kár, hogy a művészeket nem, bár nehéz az ő életük, a balett táncosoké és a kőfaragóké a zenészek mellett. Csak tudnám, hogy én most milyen vállalatnak dolgozom... mert nem hinném, hogy ceruza végi kis radírokat árusítunk ilyen ügyfélbázissal. De belemegyek a játékba. Még ha értékelésként inkább Tara személyes véleményét is kapom meg, amit némi fejcsóválással nyugtázok egy önelégült félmosoly mellett. - Tudja asszonyom, panaszok ide, vagy oda, de becsületesen és korrekten végzem el a munkámat, az eredményekre és a teljesítési rátára hagyatkozva igen nagy érvágás lenne, ha tőlem megszabadulnának. - elégedetten nyújtóztatom meg tagjaim mondókám végén.

- Maximilian, ne legyen annyira öntelt. Mindenki helyettesíthető. - jegyzem meg még mindig elfordulva tőle, de egy pillanattal később már újra felé fordulok. Próbálom a magamra kényszerített szerepet megtartani, de egyre nehezebbé válik, ahogyan újra látom magam előtt. Kívánom az érintését, akarom a csókjait, s még többet ennél, de egyelőre még tartom magam. Lépéseim hangja topma koppanásokkal csendül az irodában, ahogyan közelítek felé, majd közvetlenül előtte megállok, s úgy nézek le rá.
- Hibázott, ez kétségtelen, de minden hibája ellenére jó munkaerő, s adok magának egy utolsó lehetőséget. Bizonyítson és megtarthatja az állását. - ez annyira nem én vagyok! Persze, szabad és független, erős nőnek tartom magam, de a szexualitásom sosem éltem ki domináns félként, csak mellé- és alárendelt szerepben. Viszont mindig is ki akartam próbálni, hogy milyen az, amikor uralok valakit, amikor lesi minden kívánságomat, s ha eltér attól, amit akarok, akkor büntessek. Kicsit talán meg is csuklott a hangom az imént, bár annyira ideges vagyok, hogy nem vettem észre. - A jellemzésében azt olvastam, hogy mindennek ellenére rendkívül jó orális képességekkel rendelkezik. Nyűgözzön le...
Egy lépést hátrálok, majd leveszem a pólómat, fekete csipkét villantva neki, ami olyan bomba alakot varázsol nekem, hogy szinte megkönnyezem magam. Egy ügyes mozdulattal kikapcsolom a melltartót, majd a póló után dobom az asztalra. Megsimítom melleim közét, ujjaim végighúzom a hasfalamon, majd nyúlok felé, de nem azért, hogy felsegítsem, hanem újra kezemmel csalogatom. - Felhívom a figyelmét Maximilian, csak a száját használhatja, a kezeit nem. Ha mégis megérint az ujjaival, meg kell kötöznöm!
Uramatyám, ezt most én mondtam? Nem úgy gondoltam, illetve mégis, de akkor se! Micsoda bonyodalom! - Nos, kezdjen hozzá. A mellbimbóim nem lesznek kemények maguktól...
Na persze! Ma este számtalanszor bizonyítottad már, hogy a puszta látványától is képes vagy nedvessé válni, akkor az egyszerű bimbómeresztés miért lenne olyan különleges? Most azonban ez a feladat, ez a szerepjáték, ebben kell résztvennie. Persze csak akkor, ha akar.

+18

- Legfeljebb helyettesíthető, de nem pótolható. - fonom keresztbe mellkasomon karjaimat s úgy nézek fel a szemüveg lencsék mögött szikrázó kékségekre. Érdekes játékot választott Tara, de legyen, belemegyek. Sajátos elképzelés, hogy a főnököm lenne s ha a valós "főnököm" nem nő és nem hasonló stílusú lenne olykor, mint amit most ő hoz, talán könnyebb lenne számomra s talán nem ilyen öntelt hangnemet ütöttem volna meg. De ezt ő nem tudhatja... - Rendben, megteszek mindent, ami módomban áll. Köszönöm. - elvégre csak a képzeletbeli állásom megtartásáról beszélünk! Legalább kis hálát mutassak már. - Ahogy óhajtja asszonyom. - bólintok kérdésére, majd felegyenesedek az ágyról, úgy mégis csak jobb lesz. Figyelem Tara vetkőzését s ha most nem kéne szerepben maradnom, szó nélkül mennék hozzá, a látvány több, mint delejező. Tetszik az összkép, a fekete csipke, a buja domborulatok, de mindezt még nem veszem birtokba. Nem, most Tarától függ a játék folytatása, magamtól egyelőre nem cselekszem csak tekintetem használom, de arckifejezésem és szemeim szerintem elég beszédesek, láthatja, tudhatja mi megy végbe a fejemben. - Értem. - bólintok rá játékszabályaira, majd lassan fel is dolgozom őket. - Azonnal. - töltelék válaszolnom, hiszen hívogató mozdulatára már közeledtem is, de a játék illúzióját segít fenntartani. Kezeimet hátam mögött fogom össze biztos ami biztos. Bár a kerek halmok tenyeret csalogatóak, az sem utolsó, amire most készülök, sőt! Hajolnom kell némileg derékból, de megteszem, nekiállok módszeresen Tara bimbóit csókolgatni, hogy aztán hamarosan nyelvem is bekapcsoljam a játékba, olykor a változatosság kedvéért apró hideg fuvallatot is kap, hogy utána ismét meleg nyelvemmel érintsem, vagy épp fogaim érzéki, óvatos kvalitásait mutassam be neki szívások és csókocskák, nyelvem perdülései közé keverve. S ráadásul mind a kettő buja domborulatot ostrom alatt tartom ilyen módon. Meglátjuk mit szól majd hozzá... Egyelőre még van önuralmam.

+18

Eddig miért nem csináltam ezt? Mármint annyira felvillanyoz, hogy Max mindent megcsinál, amit csak akarok tőle, hogy szinte nem is kell összefeküdnünk, már ez az egész szerepjáték is megéri! Persze nem fogom őt kihagyni, annyira nem ment el az eszem, de annyira erősnek és hatalmasnak érzem magam, hogy szinte felbátorodom a helyzeten.
- Milyen kreatív foghasz-sználat. - na most két lehetőség közül kell választanom: vagy befogom a számat, amikor éppen a mennyek felé repítenek, vagy összeszedem magam annyira, hogy ilyen felszisszenések ne lehessenek. Az utóbbit szerintem nagyon nehéz lesz elkerülni, mert felettébb jól csinálja. Amikor a forró nyelve által hagyott halvány filmréteget hűvös fújással szárítja fel, akkor kissé kifordulok előle, annyira meglepett és váratlanul ért, de erősnek kell maradnom, meg kell mutatnom, hogy tökös lány vagyok ... persze a szó átvitt értelmében. Bár biztosan okozna némi bonyodalmat, ha ... jesszusom! A melleim önálló életre keltek!
- Látom a jellemzése nem hazudott, de még mindig vannak kétségeim az elhivatottságát illetően. - túrok bele a hajába, majd erőszakkal vonom el kebleimtől. Így legalább el tudtam mondani, amit akartam, rá pedig remélhetőleg némi sóvárgás vár a kikényszerített szünettel. - Vajon tényleg ez a legjobb, amire képes vagy mégsem annyira jó, mint amennyire gondolja? Hmm, hmm...
Még nem engedem el a haját, így ajkait vissza tudom vezetni a testemhez, egyenesen a saját számhoz. Centiméterek voltak közöttünk, szinte epekedtem a csókja iránt, de még kitartottam, vártam, húztam az időt és tüzeltem az ő feszültségét is. - Megengedem, hogy megcsókoljon. Egyszer.
Határozottan jelentem ki a szándékomat, pedig egyáltalán nem ezt akarom. Sokat, többet, megszámlálhatatlanul rengeteg csókot akarok tőle, de a játék kedvéért most visszafogom magam, legalábbis addig, amíg még tudom. Mert egyszer, talán közvetlenül a csók után, ki fog bújni a szög a zsákból, s elfelejtem a szerepemet. S akkor már nem fog érdekelni, hogy Maximilian milyen vétségeket követett el a cég ügyfeleivel szemben. - Használja jól ki.

+18


Elcicázok én Tarával és dús kebleivel kezeim használata nélkül is. Ezt kérte, meg is kapja. S ha már így alakult, hát nem is fogom vissza magam, teszem ami jól esik, meg figyelem persze Tara reakcióit is, hogy az eszköztárból azokat a megoldásokat tartsam meg és alkalmazzam gyakrabban, amik leginkább tetszettek neki. Például úgy tűnik, a fogaim óvatos játéka bejön s ezt gondosan meg is jegyzem. Választ csak apró harapdálásokkal s az azokat feloldó lágy nyelvcsapásokkal és csókocskákkal kompenzálom. Már addig, amíg Tara el nem von a pompás felülettől hajamba markolva. Határozott és erőszakos, de a játék miatt megbocsátható a dolog, én pedig csak engedek neki. - És mivel tudnám igazolni az elhivatottságom? - kérdezek vissza, míg előbbi tevékenységem utolós jeleként megnyalom szám szélét, de már Tara szemeit figyelem. - Majd megtudja, ha a hetedik mennyországba sikoltozza magát a nyelvem alatt. - adom továbbra is az önelégültet s pofátlanul rá is kacsintok. Továbbra is hagyom, hogy húzzon, bár valahogy úgy, ahogy az oroszlán hagyja maga körül somfordálni a kisebb vadat. Annak a biztos tudatában engedtem át a gyeplőt, hogy ha akarom, akár vissza is vehetem. De egyelőre nem akarom. Annál jobban érdekel, hogy mit akar Tara, hogy mire vágyik, vagy, hogy mire képes. A mozi után pedig ez még jár is neki, úgy gondolom. Ha már az egyik kedvenc filmjét mégse tudtuk igazán megnézni... - Azon leszek. - bólintok szavaira, majd ajkaim az ő puha ajkaira tapadnak egy lágyan indított csókkal, mely igazán csak kezdésnek ilyen, hamarosan már fogaim is megérezheti ajkán, persze nem durván csak érzéssel s ha ez sem lenne elég, a nyelvem is akcióba lendül fogaim visszavonulóját követően, hogy szenvedélyes, buja táncba hívja az övét, kis ízelítőt is kínálva tán nyelvmozgásból a részemről, amit talán még máshol is megérezhet... ennél többet nem teszek, ezt kérte, ezt kapja. Ő a főnökasszony, ő irányít. Most.

Csókolt. Lágyan indított, s szinte megfagyott az idő, annyira hosszan és mélyen élveztem ki támadó ajkait, szívtam magamba szenvedélyét és keblemre szorítottam lángoló tüzét. Gyönyörű volt minden pillanat, amit összefonódva töltöttünk, amiben nyelvünk játéka dallamos ritmusra járt keringőt, melyben fogainak enyhén mért erőszakja buja gondolatokkal terítette el elmémen a rózsaszín ködöt. Azonban nem teljesít túl sokat, pont annyit ad, amit kértem, pedig szomjaztam még száját, kívántam ajkai érintését, s gyűlöletes harag gyúlt szívemben, hogy ettől megfoszt engem. Gyűlöllek Maximilian Glotz, hogy ennyire kívánlak!
- Impresszív bemutató. - jegyzem meg kéjtől fűtött hangon, s tüdőmből forró levegőként törne elő a hang, mely követelné még a kellemes bánásmódot, de lenyelem, elvágom, félretolom, megsemmisítem. - Miért gondolja, hogy megelégszem a hetedikkel? Ilyen alacsony a teljesítőképessége? Talán lámpalázas?
Félrefordítom a fejemet, majd lassan megkerülöm. Oldom a kezeire erőszakolt béklyót, majd megállok mögötte, és igyekszem minél halkabban, minél csendesebben levenni a csizmáimat. - A kabátját és az ingjét dobja a földre, arra már nem lesz szüksége. - persze a sarkak kopogását így is lehetett hallani, de talán, lehet, nem biztos, a két felső ruhadarab levétele ad neki annyi munkát, hogy nem törődik velem. Bár ezt kétlem... S amíg ő ügyeskedik, addig én is igyekszem. Valljuk be, nem túl könnyű mutatvány ezeket a combközépig érő csodákat csak úgy letolni, ha annyira passzentosak, hogy egyébként meg alig tudom felhúzni őket. Viszont a divatért mindent, arra meg nem számítottam ma este, hogy ilyen szituációban kell megszabadulnom a lábbeliktől.
- Cipő, zokni, nadrág, alsó... gyerünk, gyerünk! - immáron tíz centivel alacsonyabban, de ugyanolyan szenvedélytől fűtve érintem meg a hátát rövidre vágott körmeimmel. Tapintom az izmokat, s ahogyan hajol, ha éppenséggel hajol, kezem követi mozdulatait, hogy egyetlen pillanatra se szakítsam meg az érintésemet. Lépéseim újra elé visznek, ujjaim pedig vállát, felkarját, mellkasát, hasfalát érinti, majd ha már teljesen meztelenül áll előttem, férfiasságán állapodik meg tekintetem, melyet kezembe veszek. - Ígéretes.
Nyilatkozom elismerően, majd kezem heréire vándorol, kissé megszorítva a királyi ékszereket, de talán még nem annyira, hogy fájjon neki. - Vajon megtörné az önelégült modorát, ha fájdalmat okoznék? - mosolygom el magam, majd aprót lazítok ujjaim szorításán. Csak a szemeit figyelem, hosszan és mélyen vágom saját tekintetem íriszeibe, s apró pulzálással hol kicsiny erőszakkal fogom satuba tojásait, hol engedékenyen lazítok a harapófogón. Vajon élvezi? Csinálta már? Mit szól hozzá? Nem tudok egyelőre válaszokat adni ezekre a kérdéseimre. De talán nem haragszik meg rám, hogy ilyen gyorsan levetkőztettem...

+18

Tara csókot kért, hát megkapta. Nagyon is élvezem az érintkezést és a játékot is, de épp ennek tükrében, valamelyest szerepben maradva teszem, amit teszek. Szenvedélyes, édes csókot váltunk, de nem alakítom igazi csókcsatává a dolgot s kezeimet sem vonom be. Ha főnökasszony ezt kérte... hát, megkapja. Persze mindezek ellenére sem rejti véka alá ajkaim és nyelvem játéka azt, hogy mennyire kívánom is őt. - Talán azért, mert így szokás mondani. - nézek magam elé, míg ő szemlélődve kezd kerülgetni. Játékos kötekedésére szerephez hűen válaszolok, más esetben nyugodtan mondtam volna, hogy annyira fel, amennyire akarja, amíg bírja s azon túl is, de egy büszke alkalmazott ilyet nem mondana. Talán majd máskor, más körülmények között. Érintésére ujjaim kulcsolását feloldom. - Igenis. - lakonikus beleegyezés és én is vetkőzni kezdek, mert érzékelem, hogy Tara mögöttem a csizmákkal birkózik, így egy picit távolabb lépek, hogy ne zavarjuk egymást, ing és kabát megy a földre. Nem kellett volna, hogy a leöltözésnél hátra irányuló mozdulatok egyike meglökje a fél lábon egyensúlyozó nőt, ezt sikeresen elkerültük. Mire végzek, ő még küzd egy kicsit a csizmával, így önállósítom magam és az ágy szélére tolom, hogy üljön le, amíg segítek neki a kissé szoruló darabbal. Ezen aztán ne múljon semmi. - Mi ez a sietség asszonyom? Csak nem türelmetlenül vágyik valamire? - kérdem kajánul sürgető megjegyzésére és el is vigyorodok, majd már teszem is amit kért, újfent távolabb lépve. Kioldom a cipőfűzőket és lerúgom a fekete bőr lábbeliket, a fekete zoknik is követik azokat, hogy aztán felegyenesedve a farmerom következzen, először a derékszíjat csatolom ki, majd a gomb, slicc kerül megoldásra s már le is tolom és kilépek belőle, hogy aztán végül az alsótól is megszabaduljak. Ütemesen öltözök, Tara érintése és az iránta bennem égő vágy gondoskodik róla, hogy ne akarjam elnyújtani a feladat végrehajtását. Élvezem a cirógatást, kacér simításait, s ahogy hímtagom kezébe veszi, a vérkeringésem is kezd változni. Következő tette némileg meglep, de még bőven nem a kellemetlen kategóriába esik a dolog, így nyugodtabb választ adok. - Fájdalomra fájdalom a válasz. - nézek szemeibe, megmaradva az önelégült szerepében, aki nem fog teljesen behódolni s aki ha fájdalmat okoznak neki, akkor azt viszonozza. Játszadozhat Tara, egész érdekes az élmény, de adósa ebben sem maradok, egyik kezem ölére simul, hogy ujjaim játékosan kezdjék el ingerelni az érzékeny területet. - Nem fölösleges ez a nadrág? - kérdezem, hiszen én már meztelen vagyok.

+18

Amikor lelök az ágyra, akkor egy pillanat műve lett volna és elnevetem magam, viszont a szerepben kellett maradnom, így adtam a megsértett főnökasszonyt. - Én teszem fel a kérdéseket, nem maga...
Ennyiben maradok, nem folytatom tovább, hiszen nem is kell. Viszont nem felejtem el, hogy hozzámért, annak ellenére, hogy kifejezetten megtiltottam az elején. Mindenesetre figyelem a mozdulatait, markolászom férfiasságát és heréit, majd apró szisszenéssel fogadom, ahogyan ismét szabályt szeg. Bár most sokkalta kellemesebb az érintése, mint eddig bármikor.
- Milyen elvetemült magabiztosság! - csapon meg a kezét, majd fordulok el tőle, amilyen színpadiasan csak tudok. - Viszont figyelmeztettem, a kezeit nem használhatja. Most meg kell bűntetnem! Tegye hátra a kezeit...
Megvárom, amíg megteszi, bár arra most nincs semmilyen tervem, hogy mi lesz akkor, ha ellenszegül. Valószínűleg borul az egész játék, engem a hetedik mennyországig juttatnak, és mindenhová sprickolnak a testnedvek... Mindenképpen érdekes végkifejlet lenne! Viszont remélhetőleg megtette, amit parancsoltam, én pedig addig a nadrágjával babrálok, leginkább az abba bújtatott övvel. - Pedig csak még egy keveset kellett volna elviselnie, s feloldottam volna a tiltást, de magának jobban kell ezt tudnia, igaz?
Ledobom a nadrágot, majd megkerülöm, hogy a remélhetőleg összekulcsolt kezeit összekössem az övvel. A csattal hurkot készítek, amit átvetek a csuklóin, majd szorosra húzom, amennyire csak tudom. Utána a két keze, majd a két tenyere között fűzöm át a szíjat, ahányszor csak tudom, korlátozva őt a mozgásban. Max, kérlek, bocsáss meg!
- Ugye, hogy nem kellett ez magának? És most térdre! - nevetek a fülébe, ha eleget tett parancsomnak, majd cimpáját ajkaim közé zárom, s lágy erővel kezdtem szopdosni. Nyelvemet is játékba hívom, közben amennyire csak tudok, hozzásimulok a hátához. Kezeimmel átölelem, széles mellkasát nem érem körbe, így mellbimbóin akarnak meg kezeim, azokat csípem, morzsolom könnyed erőszakkal. - Remélem, megérti, mindezt az ön érdekében teszem...
Nevetem el újra magam, leülök az ágyra, hogy levegyem a nadrágomat, azonban mindebből ő semmit sem láthat ... remélhetőleg. A bugyi pedig ... nos az nem is volt rajtam.

+18

- Ez nem állás interjú, hogy kérdezgetni akarjon. - rázom meg a fejem, a szerepemben maradva. Hasonlóan basáskodó valós főnök mellett nem nehéz hozni ezt, annyi bizonyos. Azt viszont már nem tudom megállni, hogy ne érintsem. Lesz, ami lesz... bár megjegyzése alapján lehet nem a legjobb döntést hoztam, de ez van... a magabiztos, egomán alkalmazott már csak ilyen. - Az csak egy kérésére vonatkozott, de legyen. - vonom meg a vállam, hiszen így talán még érdekesebb lehet a dolog s ha már fellibbentette Tara a büntetés gondolatát, igenis furdalt a kíváncsiság és ott ült a vállamon a kisördög, hogy kipróbáljam, mit is eszelt ki. - Igen, valóban jobban tudom. - ragaszkodok az álláspontomhoz és megbánásnak szemernyi nyomát sem tartalmazza hangom. Mit is kellene megbánnia az általam alakított férfinek? Hiszen vérében van az engedetlenség és nem kellemetlenséget okozott. Kezem persze hátam mögött összekulcsoltam, ahogy kért s tekintetem is követte Tara ténykedését. Kérésétől már sejthettem, hogy mire készül, de amikor megkerül és mögém lép, már szinte nyilvánvaló a dolog, a bér érintése csuklómon pedig teljesen bizonyossá teszi. Ezen a ponton viszont belül tán megtorpanok s kezem még rándulna is el, de végül nem mozdítom. Nem mérlegeltem igazán, ennyi idő alatt nem lehet, úgy látszik a vágy és Tara közelsége túlságosan is nagy hatást gyakorol rám. Mondhatnám, hogy ez gond... lehet, hogy fogom is. Majd kiderül. Annyi bizonyos, hogy jelenleg ezzel előlépett azon élő nők egyetlenévé, akinek ilyet hagytam. Ugyanis ez nálam eleve bizalmi játék, a szabad akarat korlátozása a mozgás és cselekvés lehetőségein keresztül egy mélyebb viszony részét képezi, olyantól tudom csak elfogadni, de még akkor is lehet, hogy kevésbé drasztikus eszközökkel. Ugyanis egy játékszernek tervezett bilincset, vagy anyagot, ami nem selyem, még izomerővel komoly vész esetén el tudok szaggatni, de ez a megoldás már egyáltalán nem ez a kategória. És egy pillanatra átfut az agyamon egy a tv-ben látott baleset, amit szörfözés közben találtam: kikötözött nő, Superman-nek öltözött férfi aki leugrott a bútorról nőt menteni, majd a padlón csattant, nyílt törés, a kikötözött nő pedig csak sikoltozni tudott, segítséget hívni máshogy nem. A komikus eset felidézése mosolyt csal az arcomra, míg Tara ténykedik. - Honnan tudja, hogy nekem mi kell? - vonom fel a szemöldököm, majd engedelmeskedem parancsának. Igaz költői kérdésemre tettei rácáfolnak, mert elégedett morranással élvezem a helyzetet megkötött kezeim ellenére. - Az enyémben, persze... - szarkasztikus megjegyzésemhez jár a szemforgatás, a vágy és a játék izgalma még nem írta teljesen felül azért a szerepet. Egyelőre pedig újabb utasítás hiányában marad az idegőrlő várakozás.

+18

- Lehetőséget adok arra, hogy bizonyítson. Hogy megfeleljen, hogy ne kelljen kirúgnom. - megállok előtte, majd fentről ... azért azt jegyezzük meg, hogy amit én fentnek nevezek, egy maximum másfél méteres magasság ... nézek lefelé Max arcába. Megsimogatom őt, keresem és találom arcának élét, végigtapintom ábrázatának legkisebb redőjét is. Nem tudom megállni, hogy ne csókoljam őt újra, miközben ujjaimat a tarkóján kulcsolom össze. Élvezem a domináns szerepet, s amit a moziban megtettem érte, meg is érdemlem.
Hosszan, nagyon hosszan tapasztom számat ajkaira, nyelvem őrült módjára harcol párjával, fogaim pedig apró erőszakot vesznek, érzéki harapdálásokkal kényeztetve őt. Azonban mindez nem tarthat örökké, így elszakadok tőle, s hosszú sóhajok közepette iszom magamba bőrének illatát, szuszogok fülébe vágytól delejezve, majd hatalmasat nyelve távolodom el tőle, de csak azért, hogy még közelebb álljak meg tőle.
Ha akarna, belém csókolhatna. Mármint éppen szája előtt vannak ajkaim, de combjaimat összezártam, így csak meztelen és csupasz valóságomat fürkészheti. Hirtelen gondolattól vezérelve húzom fel bal lábamat, s talpammal megpróbálok vállára nehézkedni, hatalmas terpeszt villantva neki, s utat biztosítva forró ölemhez. Jobb kezemmel a másik vállán keresek biztos fogást, majd balom ujjai óvatos mozdulattal simítanak végig nedvességtől csillogó résemen. - Nyűgözzön le Maximilian!
Hangom szenvedélytől fűtött, s újra nagyot kellett nyelnem, mert alig tudtam magamat uralom alatt tartani. Úgy értem, ez a fickó most ki fog nyalni, nekem meg sikerült olyan akrobatikus pozíciót felvennem, hogy bármelyik pillanatban összeeshetek. Nem is tudom, hogy miért fohászkodjak? Azért, hogy rettentő szarul csinálja és akkor talpon tudok maradni, vagy kimondhatatlanul jól, de akkor remegő testtel fogok összeesni. Vajon melyik lenne jobb? Mindennel számolva, szerintem a másodikat választom!
- Ne fogja vissza magát!

+18

- Én pedig élek ezzel a lehetőséggel. - bólintok szavaira és hálásan fogadom a simogatást, mely jól esik ebben a határozottabb, bizonyos aspektusból személytelen játék szituációban. Csókja is jól esik és teljes odaadással viszonzom, nyelvem az övét keresi, szenvedélyes táncra invitálja, ameddig ő jónak látja. Harapást harapással viszonzok persze, finom ajkait "falva" és kiélvezem a csodás csók minden másodpercét, amit Tara erre szán. Most ő irányít, úgyhogy én csak azt teszem amit kér vagy sugall, de azt teljes odaadással. Ahogy ajkaink elszakadnak egymástól, csak türelmesen figyelem, hogy miben mesterkedik. Amíg dönt, hogy mi legyen, megcsodálhatom meztelen ölétés tekintetemre nem is vetek féket, szemeim végigvándorolnak újfent meztelen testén, gondosan megfigyelve mindazon bájakat, melyeket eddig csak a ruhák alatt sejthettem meg nála. Tetszik amit látok, formás, jól karbantartott leányzó, s a maga kis egyedi, vad stílusa ad egy olyan személyes varázst, ami miatt csak még jobban kívánom őt s egyre nehezebb türelmesnek lennem, de csak belül "szenvedek", szóval vagy más módon nem hozom nyilvánosságra, hogy epekedve vágyok rá... nincs is erre szükség, mert Tara újfent akcióba lendül, én pedig mást nem tehetek, mint hagyom, illetve, hogy asszisztálok hozzá: izmaim megfeszítve nyújtok neki biztos támaszt, nem ingok meg, figyelek rá, hogy ha már ilyen merész lépésre ragadtatta magát, az egyensúlya azon ne múljon, hogy rám támaszkodik. Persze kezeim segítségével könnyebb lenne ezt biztosítani, de a lehetőség nem adott s ez talán még több izgalmat jelent, még pikánsabbá teszi a helyzetet. - Hátast fog dobni tőle. - nézek rá kacsintva, majd cinkosan somolygok, hiszen ha azt kérte nyűgözzem le és ne fogjam vissza magam, nos... nem is fogom. Előre húzódok arcommal, hogy hívogató, illatos ölébe temethessem s végigcsókoljam és ízleljem a területet, bár kissé gonosz módon még a legérzékenyebb pontokat kerülöm, de azt gondosan figyelem, hogy Tara mire hogyan reagál, mi hergeli még jobban. Persze nem tart olyan sokáig ez az édes kis tantalizálás, nem kell sok idő, hogy nyelvem érzékeny pontjára találjon s lassú, de határozott nyelvmunkával kezdjek csiklóján dolgozni hol fel s alá futtatva rajta nyelvem, hol körbe, időnként ebben is irányt váltva. Mindeközben Tara rezdüléseit és hangjait sem hagyom figyelmen kívül, gondosan figyelek mindent, hogy aztán gyorsuló és erősödő munkával aknázzam ki az így szerzett tudást. Persze nem érem be ennyivel: egy-egy pillanatban kissé eltávolodok s hideg levegőt fújok az érzékeny pontra, hogy aztán újra érezhesse forró nyelvem s eljön az a pillanat is, amikor érzéki nyelvjátékom mellé szívogatást is fűzök, ahányszor megszívom duzzadó "kincsét", kiosztok ezzel párhuzamban pár nyelvcsapást is. Ezeket az elemeket keverem egy ideig, hogy utána következő fokozatként óvatosan ugyan, de fogaimat is bevessem s egy adott pillanatban megszívjam és lágyan fogaim közé zárjam csiklóját, majd így megtartsam és elkezdjen rajta pörögni nyelvem, fürgén, gyorsan, hegyével, mintha gitárhúrt pengetnék, úgy kényeztetem Tara érzékeny pontját. Meglátjuk mit szól a főnökasszony mindehhez...

+18

- Meglátjuk Maximilian. Mindenképpen meglátjuk. - még adom a magabiztosat, pedig egyre közelebb ér arca hozzám, s nyelve tettre készen várja a bevetést. Okés Tara, nyugodj meg, ő is csak egy férfi, volt már velük dolgod, élvezni fogod, de nem túlságosan ... URAMATYÁM!
Amikor ajkai először hozzámértek, valami elszakadt bennem, s történt ez annak ellenére, hogy igen jól szoktam állni a férfiak és a nők kényeztetését. Egyik hirtelen jött szerelmemtől a fapina megnevezést is megkaptam, hiszen csinálhatott bármit is, egyszerűen nem tudott eljuttatni a gyönyör kilencedik felhőcskéjére, így inkább bennem kereste a hibát, mintsem technikájában. Viszont Maxra már nagyon vártam, már nagyon vágytam és amikor először érintette az ölemet, mintha gátszakadást éltem volna át, olyan hirtelen törtek rám az érzések és érzelmek. Akartam nyújtani a pillanatot, húzni az időt, valahonnan előszedtem az ezerkilencszáznyolcvanhatos Mets-Red Sox rájátszást is, melynél unalmasabbat az életemben nem láttam, így sikerült zabolázhatatlannak hitt szenvedélyemet csillapítani, mederbe szorítani. Ennek ellenére lélegzésem szaporább és egyeletlenebb ritmust vett fel, torkomból apró nyögések szakadtak ki, combjaim pedig remegéssel válaszoltak a lábaim közt dolgozó csődör munkájára.
Szabad kezem ráfonódott a fejére, hajába túrtam és markoltam a tincseit, s minden egyes pillanatban, amikor el akart tőlem szakadni, halvány erőszakkal tereltem vissza a helyes útra. - Nem, nem kell fújni... - ó, még egy összeszedett mondatot is ki tudtam magaból nyögni, de kit érdekelt, amikor megharapott. Felsikkantottam, annyira meglepett a dolog, de ahogyan óvatosan tüzelte vágyam nyelvével, úgy szoktam meg a hirtelen jött élményt. Fürtjeit még inkább ujjaim közé szorítottam, fejét nem engedve követeltem magamnak csodás technikáját, szívtam magamba az imádott forróságot, amit lénye sugárzott felém.
- Igen ... igen ... ó Istenem, igen! - sikkantottam fel újra, hirtelen kereszténnyé változtatva magam, mert nem bírtam már tovább. Nem tudtam tovább egyensúlyozni, lábaim nem állták ki a vágy hullámainak támadását, nem tudtak elég szilaj oromként szembeszállni a szenvedély tengerének ostorozó orkánjával. Hirtelen engedtem le a lábam, mit engedtem, dobtam le és dobbantottam a padlón, de fejét még mindig nem engedtem ki ölem közelségéből. Ügyes fiú vagy Max, oldd meg! Mert az összes magasságos a tanúm rá, ha ezt elrontod, akkor felképellek!

+18

- Ön inkább megérzi asszonyom. - jegyzem meg cinkosan s még hozzátenném, hogy kapaszkodjon, de nem bírok már egy szó erejéig sem magammal, bele vetem magam a feladatba, hogy lenyűgözzem Tarát. Nem aprózom el, de el sem kapkodom, így el is érem hamarosan a kívánt hatást: sóhajok, felborult légzés, remegés, pontosan amit szerettem volna megtapasztalni tőle, így még lelkesebben és odaadóbban folytatom. Ez már bőven nem az a pillanat, amikor kerülgetném a forró kását, vagy visszafognám magam, bár a fokozatosságra ügyelek. Tovább lelkesít, ahogy fejemen és hajamon megérzem kezét, ujjait s kérésének is engedek, ez kimarad most a felhozatalból. Az ő örömét szolgálom, ha nem szeretné, hát nem. Bőven van, amit helyette csinálhatok. Például bevonhatom a fogaimat is a játékba, amire a várt sikkantástis megkapom s akaratlanul is belemosolygok tevékenységembe. Jó úton járok, így hát tovább folytatom. A dolog kulcsa, hogy nagyon is figyelek Tarára, minden rezdülésére, reakciójára, így gyorsan szerzett tapasztalatom kamatoztatom is azonnal: csak azt kapja, amit a legjobban élvezett, ami sikkantást, vagy a leghevesebb remegést váltotta ki belőle. Ami azt illeti, én nem vagyok egy önző ember, nagyon is élvezem, ha adhatok és valósággal lángra gyújt, ha érzékelhetem, hogy a másikkal jót tehetek. Tara pedig gondoskodik róla, hogy ezt az örömöt megtapasztalhassam, amire hálás odaadás a viszonzás részemről. Elégedetten szusszanok és újfent belemosolygok tevékenységembe, ahogy Tara hangját, szavait hallom. Már rég nem érdekel, hogy a kezeim hátul vannak, hogy az öv tartja őket gúzsban, bár tény, hogy ujjaimmal is tudnám fokozni az egészet, de azzal kell dolgozni ami van s a feladat így is igényel tőlem annyi figyelmet, hogy ezzel egy villanásnál többet ne gondoljak. Akkor meg pláne nem, amikor meglepetésemre Tara tényleg nem bír már megállni a lábán s húz magával. Eddig szilárd pont, támasz voltam, most pedig hirtelen döntök, ahogy ő dönt. Engem. Szóval hagyom magam, nem szakadok el ölétől, lesz ami lesz, van annyi izmom, hogy egy tompítatlan esést is nagyjából jól kibírjak. Ölétől nem szakadok el, de arra figyelek, hogy fogaim közben véletlenül se érintsék őt, mert az biztos, hogy az érkezés okozhatna kellemetlenségeket. Valahogy még is abszolválom nyakam izmaira ráfeszítve, hogy ne üssem, ne sértsem meg őt, még ha ebbe aligha gondoltunk nagyon bele, mert a másodperc törtrésze alatt már újra fürgén és erőteljesen dolgozik érzékeny pontján virtuóz táncot járva s könnyen lehet, hogy az ABC minden betűjét már felrajzoltam az apró, de most mégis a világot jelentő, érzékeny, húsból készült vászonra. Nem telik bele kis idő, hogy újra megérezhesse Tara a szívást, majd a fogaimat is és újfent közéjük kerítem, hogy állkapcsom kicsit oldalirányú mozgását használva enyhén morzsolgassam, míg nyelvem mint kis tornádó, úgy pörög és dolgozik rajta sebesen, olykor még némi plusz szívást is bedobva. Megteszek mindent, ami tőlem telik, nem foglalkozva vele, hogy padlón vagyunk, hogy jót csattantunk korábban, csak Tara számít.

+18

Nem, határozottan nem volt jó új pozitúrát beszerkeszteni a Káma Szutrába, és nem is bírtam sokáig a pillanat hevében. Ahogyan én megindultam, úgy indul meg Max is és már éppen felhörögtem volna, hogy a seggemre érkezem, de az ágy megmentett. Nem mondom, így is lesz egy vaskos vörös vonal a seggecskémen, amely aztán lilába, zöldbe vagy kékbe halványul, de ami még fontosabb, hogy ez az emberállat a lábaim között egy pillanatra sem hagyta abba. Merthogy még mindig a résem körül ólálkodik furkász nyelvével és markoló fogaival. És aztán még morzsolgat is... - Imádlak ... még ... MÉG!
Okés, talán nem kéne kiabálnom, de nem bírom magamba folytani, és ha meghallja valaki, akkor nem leszarom magasról? A lábaimmal tartom magam, amíg a farom a matrac élén táncol, és olyan ritmusban veszem a levegőt, hogy mindjárt infarktust kapok. Nem, ezt nem lehet kibírni, ehhez én kevés vagyok, ezt az embert nem nekem tervezték, én ennél visszafogottabb vagyok, hol a szívgyógyszerem?!
- Egy... pih... - nem tudok beszélni, ahogyan nyelve újabb fejezeteket nyal belém a vágy hatalmasra tárt könyvéből, úgy szakadnak ki belőlem a szavaknak egyáltalán nem nevezhető hangcsoportok. Egy másik, kevésbé csöppenős helyzetben kimértem hívtam volna fel a figyelmét arra, hogy teljesítő képességem határát súrolom és időszerűnek tartanék némi szünet beiktatását szexuális interkurzusunk szenvedéllyel teli menetébe. Ehelyett csak pihegek és megmarkolom a haját, majd amikor fogai nem harapnak rám, elszakítom magamtól. - Nem... ezt... én nem...
Lehuppanok a padlóra, mert a lábaim már ezt sem bírják tovább, Maxot pedig félrelököm, már amennyire telik tőlem. Persze az ő segítsége is kell hozzá, hogy megérkezzen a hátára, de az már kevésbé érdekel, hogyan és mennyire fájdalmasan. Csak azt tudom, hogy nekem a hátán kell, hogy ráülhessek.

+18

A döntés megszületett, már csak együtt kell élni vele. Meg azzal a ténnyel, hogy most rohadt kevéssel megúsztuk ezt a kis akciót, ami talán nem olyan nagy probléma, de nem most lesz az a pillanat, amikor felfogom, hogy ez mekkora szerencse volt. Jelenleg csak Tara érdekel és más semmi. Hogy remegjen, szaporán szedje a levegőt, nyögjön, sóhajtson, sikoltson... megtapasztalja, hogy mi is az, amit kért tőlem. Becsülettel kiteszek magamért és erősödő hangjára, élvezetére kéjjel felelek folyamatosan. A jelek szerint sikeresen elveszem még a szavát is, ami plusz kis sikerélmény. Nem érem be azzal, hogy egy megoldással dolgozzak: az eszköztár darabjait, melyek igazán jól működtek, bizonyos időközönként cserélem, fő a változatosság. Éppen ezért a fogaim és nyelvem kombinált munkáját olykor egyszerű szívogatás váltja fel, vagy épp körkörös nyelvmozdulatokkal dolgozok, falom Tarát, aki a jelek szerint már nem nagyon bírja tovább, mert egy ilyen pillanatban elrántja a fejem. A tekintetét keresem, hogy valami támpontot adjon. Mert hogy mit nem, nos, az a a szavaiból nem derülhetett ki. Én se kérdezek most rá, inkább kicsit átmozgatom állkapcsom, ami azért megérezte az igénybevételt, helyesebben, hogy hosszú ideig tartottam merevebben. A nyelvem még nem zsibbadt le igazán, azzal nincs gond,de Tara gesztusokkal tudtomra adja, hogy mit vár el. Normál esetben nem tudna így megborítani, de most partner vagyok, hagyom magam, dőlök. Jobb is így, mert van lehetőségem valahogy manőverezni az egészen, például a fejem tartanom kell előreszegezve nyak előre feszítve, hogy a tarkóm ne verjem oda. Csak nem nekrofil Tara, mert akkor lehet a hullámat kellene megmásznia, ha igazán szerencsétlenül esek. Azt azonban nem tudom elkerülni, hogy a karjaim ne verjem oda, az ne nyomódjon gerincembe. Nem kényelmes, de ha szívemre teszem a kezem, a Boot Camp-ben ez babazsúr bánásmód lett volna, szóval zokszó nélkül tűröm el az egészet. - Na főnökasszony elégedett? - még egy kuncogásra is futja bizony, ahogy figyelem Tarát, bár sejtem, hogy mi lesz a következő lépése s minden bizonnyal ő is érzékeli, hogy ez nem lesz ellenemre, keményen meredező hímtagom okán. Igazság szerint ő maga egy-két kisebb hangjával el tudta ezt érni nálam, hát akkor még az egész látvány, a sikolyok, a remegés... mindez mérhetetlenül feltüzelt.

+18

- Nagyon is! - csalok széles mosolyt az arcomra, olyan ördögi félét, hiszen a felismerés mégiscsak felvillanyoz, hogy ki van szolgáltatva nekem és nagyjából bármit megtehetek vele. Pihegek még, hátam az ágynak vetem, ujjaim pedig játékosan babrálnak a mellbimbóimmal. Egy elnyújtott másodperc alatt harapom be alsó ajkamat, lesem, figyelem, fürdök látványában, majd a kéz, mely engem kényeztetett Max combjára vándorolt át.
Csendesen mosolyogtam, ahogyan férfiasságát érintettem, meredő erejére markoltam, körmeim tompa élei sekély barázdákat metszettek vértől duzzadó szilajságban. Fel és alá, nem tudtam parancsolni a kezeimnek, de nem is akartam, engedtem, hogy a mámor átjárjon teljesen és rendelkezzék velem. Elengedtem minden gyeplőt, minden féket kieresztettem és hagytam, hogy kettősünk gyönyörbe vágtató postakocsija megállíthatatlanul törekedjen célja felé.
Végre megmozdultam, kezeim csípője két oldalán pihentek meg. Alsó ajkamat újra beharaptam, úgy kerestem tekintetét, vonzottam magam felé szemének világát. Nem engedtem el pillantását, legalábbis reméltem, fel tudom kelteni annyira a figyelmét, hogy ellenállhatatlan legyek a számára. Mindkét könyököm egyszerre rogyott meg, felső testem hegyes szögben görnyedt meg combjaimhoz képest, hiszen térdeim az ő lábainak hajlatánál pihentek. S ahogy haladtam lefelé, egyre lejjebb és lejjebb, úgy halad át ajkaimon falloszának egyenese, úgy döfött torkon húsának merevsége. Szemeimben könnycsepp jelent meg, reflexeim köhögére ingereltek, de nem érdekelt, magamba fogadtam és nem eresztem férfiasságát, hogy aztán a testem mégis eláruljon egy pillanatra, s el kelljen kapnom fejemet ágyékától. Hosszú, vékony húr írt le ívet makkja és szám között, melyet visszaszívtam, eltűntettem, hogy újra ajkaimmal repítsem a gyönyör felé, hogy viszonozzam előbb felostorozott szenvedélyem.
Csak a számat használtam, ajkaim dús forróságával öleltem körbe szilajságát. Nem kellett más, hogy felkészítsem, nem kellett egyéb, hogy leigázzam. Mert harc volt ez kettőnk között, olyan világháború, mely az érzelmek és érzések tomboló harcterén szervezett erőpróba, a szív és a szenvedély lövészárkában lefolytatott ádáz csata, az ösztönök és kéj diktálta virtus állatias megnyilvánulása. S ahogyan elhagytam dorongját, köldökénél időztem el a nyelvemmel pár pillanatig, izmait kutattam felfedező csókjaimmal, bal mellbimbóját haraptam fogaimmal játékosan, majd csókoltam, ahogy csak tudtam, hogy a pillanat hevében végre beleüljek meredő harcizmába. S ahogyan végigcsusszant forró barlangomban, kitöltve minden apró helyet bennem, úgy emelkedtem fel, ülve meg őt, hogy végre beteljesítsem a titokban magamnak tett ígéretemet: meglovagolom ezt a csődört!

+18

- Helyes. - adom meg lakonikus válaszom, hiszen ezt jobban kommentálni nem érdemes. A lényeg, hogy tetszett neki, más nem fontos. Amíg Tara elvan kicsit magával, én a földön a bőrszíjakkal dolgozgatok kicsit karjaim mozgatva, amíg meg nem érzem Tara kacsóit combjaimon, majd máshol is. Élesebben veszem a levegőt érintésére, de persze élvezem is a dolgot, a pillanat és a gesztus minden enyhe erőszakosságával együtt. Felveszem vele a szemkontaktust, tekintetem kékségeibe fúrom és nagyon is tetszik, amit ott csillanni látok. Ráébredtem szemeibe nézve, eddig mindennél nagyobb bizonyossággal: kell nekem ez a nő!
Tara, mint igazi, megállíthatatlan tüzes vörös csap le aztán, hogy új sóhajt fakasszon ajkaimról szájának munkájával. - Valamit a főnökasszony is tud. - nyögtem élvezettel, ahogy tapasztaltam, hogy bizony igen mohón nyitott. Fantasztikus érzés volt és teste reakciója ellenére a folytatás is csodás, határozottan tehetséges és ügyes Tara, ez vitán felül áll. Tán még jobb is, mint a moziban, de már az is fantasztikus volt. Mélyebben szedem a levegőt, míg dolgozik, élvezem a dolog minden másodpercét s a pillanat, mikor végre rám ül, még kellemesebben érint. Csodásan ölel körül forrósága, lenyűgöz minden pillanat, ahogy mozdul rajtam, mind az érzés, mind a látvány s csak még többet akarok. Hatalmas mohóság, éhség támad bennem újfent. Hagyom, hadd mozogjon, dolgozzon, élvezkedjen Tara, de téved, ha azt hiszi, ennyivel beérem. Nem, még ebben a helyzetben is hozzá tudok tenni a dologhoz: csípőm bedöntöm olyan szögbe, hogy még mélyebben érkezzek belé minden egyes lefelé tartó mozdulatánál s lábaim kissé talpra húzva, azt is biztosítom, hogy még bele is tudjak mozdulni lökéseibe, ha rodeózni akar, hát dolgozhat érte, hogy megüljön, de minden lökés kettőnk élvezetét szolgálja. S mindeközben hátam mögé szorult kezeim is mocorognak, lassan, de biztosan folytatva a munkát, amit korábban megkezdtem. Sikerül lejjebb dolgoznom a bőr övet az alkaromról. Majd még kicsit. A mozgás súrlódása is segít benne, ami azt illeti. Végül csak ledolgozom addig, hogy már csak a csuklóim fogja az övcsatnál megfogott rögzítés. Tara nem könnyíti meg a dolgot, hiszen rá is koncentrálok, de pár mozdulattal mit kombinálok a lökésekkel, minden létező izmom megfeszítve, végül elpattintom a csatot fogó varrást. Mázli, hogy nem katonai darab, csak ilyen mai öltönyhöz való vékony öv-vacak. Meg nem árt, ha az ember elég erős, edzett és ha katonai kiképzésen átesett már egy-két dolgon. Persze így is sokáig tartott megoldani a helyzetet, már rég megkínoztak, vagy megöltek volna rossz helyzetben, de most ilyen nem történt... helyette egy bomba nő lovagol rajtam, aki hamarosan arra lehet figyelmes, hogy karjaim megragadják,szilárdan fogják, míg álló helyzetbe tornászom magunkat s így folytatom az aktust, csípőmet bedobva, de karjaim erejével és segítségével mozgatom őt magamon, míg ajkaimmal a nyakába csókolok. A gravitáció is segít most, hogy még nagyobb lendülettel és erővel, még mélyebben érkezzen rám. Imádom az érzést, Tarával pedig könnyű ez a póz, vékony, formás, nem épp magas nő, könnyedén tartom és mozgatom. Bár biztos meglepődött szabaduló mutatványomtól, de türelem rózsát termett... számomra. Most pedig már nem menekül.

+18

- Csak ... csak hallgass! - elegem volt a hangjából, legalábbis mostanra biztosan. Itt most nem a torkára vagyok kíváncsi, hanem a teljesítőképességére, arra a szilaj erőre, amit férfiassága képvisel. Lassan kezdek hozzá, de nincs is miért sietnem, hiszen bennem is van némi empátia, és tudom, hogy a plusz ötven kilóm azért fájdalmat okozhat hátrafeszített kezeinek. Az aggodalom azonban gyorsan tovaszáll, ahogyan csípőjét megemeli és mélyebbre hatol belém. Lehet ilyet egyáltalán? Maximilian Glotz, újra és újra lenyűgözöl!
- Ó ... igen! - ez nem egy olyan sikongatós "ó ... igen" volt, hanem az a mélyről jövő, fülledt, szenvedéllyel fűtött "ó ... igen", mint amikor tökéletes hőfokra sikerül beállítani a fürdővizet és még a levendula illatú fürdősó is tökéletes arányban illatosította meg az egész fürdőszobát. Az a bizonyos "ó ... igen", amitől kissé hátrább dölök és combjain kapaszkodom meg, hogy még jobban élvezzem őt, hogy még intenzívebb legyen, hogy még jobban akarjam és még jobban akarjon ő is. Aztán megérzem ujjai marcona érintését, amitől mosolyognom kell, s élvezem, kívánom és átkozom magam, hogy eddig én kényszerítettem fogságba, pedig mennyivel jobb így, mennyivel teljesebb az élvezet.
Aztán megmozdult velem a világ, és valami olyat tett, amiben még sosem volt részem. Be kell valljam, még sosem volt ennyire kisportolt és izmos pasim, sosem tudtam elképzelni, hogy valaha kipróbálhatom ezt a pozíciót is, de ahogyan szinte erőlködés nélkül felállt velem, az már megért egy misét, de amikor így sem lazított a tempón, akkor a mennyben éreztem magam. Segítettem neki, persze, hogy segítettem, hiszen lábaimmal átkulcsoltam a derekát, kezeim pedig vállának vonalát próbálták satuba szorítani... Összetapadtunk, s végre újra érezhettem csókjait, igaz csak a nyakamon, de soha rosszabbat. Szédítő volt, veszélyes, mégis bíztam benne, és nemcsak sejtettem, de tudtam is, hogy vele bármire képes lehetek.
Tetszett, hogy visszavette a kezdeményezést, hogy a saját feje után megy, s ezért csókkal jutalmaztam őt. Hosszú, nedves, harcias csókkal vettem birtokba ajkait, s évszázadoknak tűnt a forró, szájjal vívott csata. Viszont meg kellett szakítanom az élvezeteket, hiszen ha nem teszek, megfulladok. Nem tudom, hogyan bírja, amit tesz, hogyan képes erre az emberfeletti teljesítményre, de én csak élvezem. Alig kapok levegőt, vékony filmrétegben csillog rajtam az izzadtság, s a hajam a legváratlanabb helyekhez tapad hozzá, viszont ő nem ereszt. Mint egy metronóm, úgy pumpál, olyan mélyre és erősen támad, amire talán még nem volt példa az életemben, mintha az érzések, amik a szívemben laknak egy újabb réteggel erősítenék szenvedélyemet. Élvezem és kéjjel teli szuszogással pihenek meg a vállán, de ő csak nem fárad, csak nem hagyja abba! - Szeretlek...
Szakad ki belőlem csendesen és váratlanul, nem is tudom miért és nem is tudom hogyan, de kiszakadt, kimondtam, kijött belőlem és már nem lehet a dzsinnt visszagyömöszölni a palackba. Még mielőtt bármit mondhatott volna, újra csókkal ajándékozom meg kitartását, de vajon meddig bírom levegővel? Meddig odázhatom el a válaszát? Meddig keveredhet bennem a vágy és a bizonytalanság? Meddig?

+18

Nem csak Tara kérésére maradok csendben, hiszen igazából több mondanivalóm amúgy sincs. Szóval a hallgatás valahol egy önkéntes dolog. Most más érdekel engem is, másra koncentrálok. A rám ülő nőre tekintetemmel s minden idegszálammal. Egyrészt igéző a látvány, másrészt fantasztikus az érzés és ezzel tán nem is tudok betelni eztán. Mohóságom vezeti a mozdulatot, amivel még mélyebbre jutok, majd elkezdek összedolgozni Tarával. Hangja kellemesen borzongat meg újfent és tetszik szavainak tartalma is, ami azt illeti. Nem érdekel, hogy karjaim mint terhelődnek, vagy szenvednek hátam mögött, egyébként is a szabaduláson dolgoznak már egy ideje. Nem könnyű feladat, de megoldható némi türelem és erő árán. Végül sikerül a mutatvány s Tara mosolyogva üdvözölheti érintésem. Bár, ha most mosolyog, hamarosan meg fog lepődni, úgy gondolom... Merthogy elővezetek egy mutatványt. Lehet, nem az, hogy meg tudom nyalni a könyököm, de tán nem fogja megbánni. Tara nem képvisel nagy súlyt, könnyedén tudom mozgatni, az edzettségem megvan hozzá, még ha maga a felállás azért trükkös folyamat is volt, de sikerült megoldani, hogy utána már álló helyzetben vágtassunk tovább a kéj útjain a naplemente felé. Fárasztó és tartalékokat kívánó pozíció ez, de úgy érzem megéri, az élvezet sem kicsi s a gravitáció szépen rásegít az egész folyamatra, ami azt illeti. Karjaim örülnek a szabadságnak, annak, hogy végre kihasználhatom létüket s erre tán nincs is jobb helyzet jelenleg. Az is jó, hogy egymáshoz simulunk, vagyis már-már préselődünk, ajkaimnak is elérhető közelségbe kerül Tara, így csapok le nyakára, gondosan végigcsókolva a fehér, kecses felületet, majd ajkai következnek. Szenvedélyes, vad csókot váltunk, de ez nem ok arra, hogy a mozgás leálljon. Végül, miután ismét szabad lesz mindkettőnk szája, egy hirtelen vallomást kapok s ha nem ebben a helyzetben és nem így hallottam volna a kilenc betűs szót, nos... nem tudom miként reagáltam volna. De most, vad együttlét közben minden egyszerűnek, őszintének látszik, csak Tara van és én s már épp válaszolnék, mikor belém fojtja a szót. Egyik karom tovább tartja őt, a másik vörös fürtjei közé merül, míg ajkaim és fogaim az ő száját falják, csókolják, nyelvem az övét hívja játékos táncra, amíg bírjuk, de miután már kénytelenek vagyunk elszakadni egymástól, füléhez hajolok. - Én is. - mormolom hallószervébe két rövid szavacskám, talán igazán fel sem fogva az egészet, de a következő pillanatban már változást eszközölök: egy-két lépés és már ott az ágy, Tarát a hátára fektetem, én pedig felé kerülök, de úgy hogy lábait vállaimra fektetem s míg erőteljes lökésekkel merülök belé újra és újra a lehető legmélyebben, bokáira is kiosztok egy-egy csókocskát. Élvezem a helyzetet és élvezem a látványt, keményen dolgozva rajta, de ennyivel sem érem be, ez átmeneti állapot volt, némi időn belül megfordítom Tarát kutya pózba, hogy aztán először ne hatoljak még bele: nyelvem érezheti meg újfent ölén, kissé megdolgozva csiklóját, majd felfedező útra is indul, hogy Tara ánuszán lejtsen végül érzéki táncot az izmos nyelvem.

+18

Nem engedem, hogy beszéljen, nem válaszolhat, nem törheti össze a szívemet és nem használhat ki. Élvezem a szexuális mélyfúrásokat, ahogyan teljesen kitölti belsőmet, ahogyan céltudatos felfedezője határozottan kutatja végig nedves barlangomat, de a szenvedély lila ködébe a félelem sárga tónusai keverednek. Mi van, ha túl sokat gondolok magamról? Mi van, ha csak egy játékszer vagyok neki, amit a mai estén kihasználhat? Ha csak egy meghódítandó fődíj vagyok, akit ki lehet tenni a polcra, hogy ez is megvolt, de utána elfelejtenek és sosem vesznek elő újra? Le kéne kapcsolni az agyamat, nem kellene ilyen baromságokon gondolkodnom... csak élveznem kellene addig, amíg az enyém!
Aztán megtörténik, hiszen már nem bírom levegővel, már nem odázhattam tovább, hogy válaszoljon, magára kellett hagynom az ajkait, s engednem kellett, hogy feleljen ... és válaszolt. Olyan mosoly jelent meg az arcomon, amit lángvágóval sem lehet majd leszedni onnan, olyan hevesen kezdett verni a szívem, hogy szinte kiugrott a helyéről, ezért még jobban odabújtam hozzá, még jobban szorítottam magamhoz. Azt mondja, ő is szeret. AZT MONDJA, Ő IS SZERET!!!
Lelkem fürdik abban a pár hangocskában, amivel válaszolt, s már olyan messze van a kétely, olyan messze van a félelem, a válasza miatt érzett rettegés, hogy azt is elfelejtem, hogy valaha létezett. Csak a szenvedély és az élvezet maradt, testének minden apró négyzetcentimétere, mellyel hozzám tapad; bőrének férfias illata, mely lényem legkisebb ürességét is feltölti; falloszának törhetetlen munkája, mely újra sóhajokat és nyögéseket indukál bennem. Nem tudom követni az eseményeket, csak azt érzem, hogy helyzetet váltottunk, érzem az ágyamat, a magasba röppenő lábaimat, s nem is tudtam magamról, hogy ennyire hajlékony vagyok, bár a hasam valamiért nyomja ez a lehetetlen pozitúra. Valahogyan fáj, nem tudom megmagyarázni, nem értem, de nem szólok neki, nem akarom eltörni a pillanatot, nem akarom, hogy abbahagyja, nem... - Állj ... állj meg kérlek!
Abba kellett hagynunk, mert olyan szinten elviselhetetlenné vált a kín az alhasamban, hogy mindent felülírt, mindent nullázott és bármennyire is akartam, hogy folytassa, most ... most valami másfajta félelem fogott el és lett úrrá rajtam. Mi van a testemmel? Miért hagyott cserben? - Nem érzem jól magam.
Arcomon fintor jelenik meg, nemcsak azért, mert abba kellett hagynunk, hanem azért is, mert a görcs miatt alig tudok egyenesben maradni.
- Kicsit korai lenne még, hogy megjöjjön... - próbálok valami mosolyfélét erőltetni magamra, de nem sikerül. - Annyira sajnálom!