Eva C. Sterling álma

Régen nem jött már ilyen könnyen álom a szemedre, mint most. A fáradtság úgy szalad szét a tagjaidban, ahogy a véred zubog át az artériákon és ahogy párnát ér a fejed, úgy csukódnak le ólomnehézségűnek érzett szemhájaid. Hirtelen zuhansz át az ébrenlét és realitás küszöbéről az álmok birodalmába. Lágy, könnyed szellő cirógatja végig suta játékával gyengéden az arcodat, tudod, hogy ez az, amire eszmélsz.
Ismerősen ismeretlen körülötted minden, egy édes hang, ami a gyermekkorodat idézi, egy régen sarokban heverő plüssmackó, a kedvenc pajtásod hangja az iskolából. Az orrodba kúszó megannyi illat valósággal fojtogat miként keveredik, a színek villódznak szemeid előtt, hangsúlyos az egyik, balsejtelemmel tölt el, vagy épp bizonyossággal, hogy valami oknál fogva neked szól, érted sír a rózsa szirma, az ajkak ragyogása, a bika előtt lengedező posztó, a vér vöröse. Megérkeztél, ma nem a múltban kirándulsz, sokallta vészterhesebb útra indulsz.
Hol vagy? Fogalmad sincs, sötét van, a rettenet fagyasztja meg az ereidben csordogáló éltető nedűt, a port szinte érzed nyelvedre tapadni, patkányok apró karmai karistolnak kő fedte talapzatot, a hideg kúszik fel gerinced mentén. Bármilyen lélek is lakozzon tested fogságában, a félelem rabul ejt, nem szabadulsz. A sötét semmi szinte bekebelez. Hallod már? Nem vagy egyedül. Vajon ki az, s miért van ott? Mi vele a feladatod? A szívek dobbanása sérti a füleket, kettő hangos és heves, vasmarokkal tartja őket a sötét rémület, egy csak gyengén pulzál, szinte könyörög, segíts, óvj meg, vigyázz rám… Vajon talál megértést?
Hirtelen hasít a mennyezeten lógó villanykörte vakító fénye a szivárványhártyákba, szokni kell, hunyorogsz, s mikor végre kiélesedik a kép, nincs benne semmi köszönet.
A megkötözött férfi zsákba bújtatott fejét tartod homlokánál fogva egyik kezeddel, míg a másikban pengeéles tőr pihen, barátságosan simul a tenyeredbe, ismerős az érintése, tudod, s akarod is használni. Csak a feladatodat végzed, hisz egy gép vagy, nem igaz? Mit számít, hogy az egyes feladataid közepette hány lelket cincálsz darabjaira? Mit számít, hogy az előtted álló nő tekintete könnyben ázik, szinte könyörög? A pisztoly csövével nézel farkasszemet, volt már ilyen, sosem féltél igazán semmitől. A haláltól teszed-e, vagy épphogy megnyugvás lenne szíved utolsó dobbanása? Ismered, érzed a tekintetedben nyugvó kihívó élt, az ajkaidra szökő, gyilkos mosolyt, kegyetlen lassúsággal mozdítod a kezedet, vére serken. Befejezed a mozdulatot? Elvágod a torkát?

//Kérlek küldj Lullabynak egy üzenetet a választásoddal, s megkapod a folytatást. Köszönöm! Smile //

Hezitálsz ugyan, de végül győzedelmeskedik a fegyver, akivé váltál az évek alatt.
A mélybe zuhansz, ismét magába szippant a sötét, nincs veled senki más, egyedül vagy, de te már megszoktad, nem visel meg. A sötétségben egyetlen pici, fehér karika dereng fel, benne a végtelen jelével, vagy nyolcas lenne? Nézőpont kérdése. Érzed, hogy magához édesget, fel is emeled, már tudod mi az, talán volt is gyermekkorodban. Csak meg kell ráznod, és megjelenik valami teljesen értelmezhetetlen, oda nem illő bölcsesség… Így is teszel, hajt a csillapíthatatlan kíváncsiság.

A felirat: Küldetés teljesítve.

A golyó vadul pörögni kezd a tenyeredben, amint elolvastad a feliratot, s pillanatokon belül elejted, mert olyan érzésed lesz, mintha beléd akarna égni. Azon nyomban magadhoz térsz.
Csak egy valami suttogja vészjósló valóságát az éjszakába. A tenyereden vöröslő, égett betűk, benne a golyón olvasott szavak, s csak ébredésed után húsz perccel tűnik el, újra és újra lelki szemeid elé idézve az álmodottakat.

Az álom hatásai:

https://seattleites.hungarianforum.com/t780-eva-c-sterling-irodaja-fort-lawton#12417