Lőtér (Fort Lawton)

Ahogy nem vagyok állandóan részeg, úgy nem vagyok állandóan savanyú se, ennek ékes példájául szolgál az, hogy képes vagyok a húgomra mosolyogni, amikor meglátom a bázison. Azt nem állítanám, hogy emlékszem arra, mikor is hívtam ide, így ebben a formában eléggé újszerű élmény számomra a megjelenése, de ha már így esett, akkor küldök felé egy - inkább idétlen, mint őszinte örömről tanúbizonyságot adó - mosolyt. Még integetek is, s megállok a haladással, hadd érjen utol. Lőni úgysem kellene, legutóbb is ajdnem baleset lett a vége. Még jó, hogy egyedül voltam a lőtéren és senkinek nem kellett számotadnom arról, hogy miképpen lőttem bele majdnem a saját lábamba. Hiába, részegen ne nyúlj fegyverhez. Ezt józanul én is tudom, épp csak az a baj, hogy elég ritkán vagyok az édes tudás birtoklásának állapotában mostanában. Baj.. hogy miért is? Mert Neelát nem sikerül kevésbé hiányoljam, akármennyit is iszom.
- Szia! - köszönök rá, s a "hát te?" visszakérdezést inkább elnyelem. Kapargatja egy olyan sanda gyanú az agyam leghátsó zugát, hogy Drina is azért van itt, mint amiért Raoul kapott látogatói kártyát, nevezetesen miattam. Elég kínos lenne akkor hát megkérdezni, hogy mit keres itt. Inkább a nagyon ostobán kinéző üstökvakargatást választom további beszéd helyett. Egy ideje nem tudom miképpen is játsszam meg magam társaságban. A húgaim előtt meg pláne nem.
- Nova hogy van? - terelek inkább a magam nyomoráról a máséra. Nem szép, tudom én, de a patkányok is valahogy így hagyhatták el megfontolási alapon a süllyedő hajót. Hjaj, bár elhagyhatnám én is az életem. Mondjuk örökre..

Egy hatalmas nagy tepsi meggyes-fahéjas pitét készítettem, éppen úgy, ahogyan a nagyi is csinálta, amikor még gyerekek voltunk. A felét otthon hagytam, azt hiszem Bennett is örülni fog neki, a másik felét pedig elosztottam és külön csomagoltam, hogy átvigyem Novának és a bátyámnak is. Most már minden vasárnapom kötelező körévé vált a két testvérem ilyen módú meglátogatása. Láthatom őket és beszélhetek velük, mindkettőre van remek ürügyem, szóval sütök és mindig hatalmas mennyiségeket, hogy jusson is – maradjon is.
A bázison már egészen jól eligazodok és ahogy megvan a belépő kártyám, indulok is Des lakása felé, keresztül a lőtéren, mert már tudom, hogy errefelé gyorsabb átvágni, köszönhetően Couborg hadnagynak, aki volt olyan kedves és megsúgta néhágy hónappal ezelőtt.
- Des! – sikkantok fel, ahogy meglátom és már szaladok is, hogy a nyakába ugorva, és a pitével egyensúlyozva köszöntsem a világ legszélesebb mosolyával az arcomon. Nem is engedem el egyhamar, ahhoz túlságosan is hiányzott és túlságosan szeretem.
- Legjobb tudomásom szerint remekül, később átugrom hozzá is. Hoztam pitét, meggyes-fahéjasat, remélem jó lesz. Még meleg, reggel sütöttem, ami közben egyszer meg is égettem magam, de nem nagy dolog, korábban is sikerült már, csak akkor nem a könyökömet, hanem a csuklómat és sokkal rosszabbul sült el, mert a sürgősségin kötöttem ki végül és egy nagyon helyes, vörös doki látta el a sebem. Oké, kicsit idősebb lehet, mint én, nem tagadom, de ez még nem farag le a sármjából. Mindegy, most nem is ez a lényeg, viszont letenném, ha lehet, mert elég nehéz a két tálca, a másik Novának lesz. – minden teketóriázás nélkül nyomom a kezébe az emlegetett tálcát a süteménnyel és egy hatalmas nagy puszit is nyomok az arcára.
- Bemegyünk hozzád, vagy itt fogunk ácsorogni? Amúgy nagyon jól nézel ki, komolyan és annyira örülök, hogy láthatlak, olyan sok mesélni valóm van, hogy el sem hiszed. Képzeld, három borzalmas randin vagyok túl, csak az elmúlt héten, kezdem azt hinni, hogy én vagyok túl válogatós. – sóhajtok egy hatalmasan töprengőn, de a mosoly még mindig nem olvad le az arcomról.

Mindig olyan volt, mint egy hurrikán. Szerettem benne világ életében, de most a sikolya olyan éles, mintha üvegtűkkel szurkálná a koponyám belső oldalát. Mégsem fintorodom el - nem ittam ki az összes úriemberséget magamból - csak mosolygok rá, mintha mi sem történt volna. Nem tehet róla. Semmiről sem tehet. Arról pláne nem, hogy őt látva eszembe jut mennyire imádta Neela a húgaimat. Egy alkalommal meg is jegyezte, hogy reméli nekünk is ikerlányaink fognak születni. S akkor az egyiküknek a második keresztneve Alexandrine, a másikuké Nouvelle lehetett volna. Az első nevekig nem jutottunk el. Már nem is fogunk. Soha.
Tartom őt, mert ezzel kapaszkodom is belé. Akkor válunk csak szét, hogyha ő úgy akarja. Hagyom, hogy átömöljön fejem fölött a szódagály, amit magával hoz kettőnk közé.
- Tökéletes. - válaszolok szűkszavú kedvességgel, s közben tovább titkolom, hogy legutóbb milyen baleset érte a pitéit.
Sose tudtam és nem is fogok tudni annyit beszélni, amennyit ő.
- Hogy milyen doki? Kinézett magának egy öreg pasi? - szigorúan összevont szemöldökkel veszem el tőle a tálcát, mert amíg ezt cselekszem, addig nem akarok gondolatban bemosni senkinek. A húgaim szentek. Nova férjét is utáltam, már csak azért is, mert elvette tőlem a húgomat. Hülyeség, tudom. A haláláért gyűlölni pedig még nagyobb tiszteletlenség. De a harag az egyetlen érzelem a fájdalmon kívül, amire mostanában képes vagyok.
- Üljünk le a teraszon. Szép az idő. - jut eszembe, hogy a lakás belső állapotát inkább titkolnom kellene. Ha hagyja, akkor a teraszon ácsorgó, rattan bútorzat felé terelem.
- Mesélj, milyen randik voltak ezek? Mitől voltak olyan borzalmasak? Hozok valami innivalót, szavad ne feledd! - a ház belseje felé mutatok, de egyelőre nem indulok meg. Mélán ver gyökeret a lábam, ahogy eléri agyamat a vélt felismerés.
- Ugye nem a dokival randiztál? Mit művelt veled?

Hosszasan lógok a nyakában, mert hát miért is ne, meg amúgy is hiányzott annyira, hogy ne akaródzon elengedni egy ideig. Kihasználom hát az alkalmat és alaposan megszorongatom, már amennyire ezt megy így pitéstül együtt, és csak utána eresztem el a nagy puszi társaságában, a mancsaiban landoltatva a tálcát, amin az édességcsomag lapul.
- Jaj, dehogy is! Én néztem ki inkább és nem ő engem. Szerintem észre se vette, hogy stírölöm vagy ilyesmi, nagyon kedves, rendes és udvarias volt, ahogyan azt kell, a legnagyobb sajnálatomra, neked azonban semmi aggódni valód nincs az ég világon, úgyhogy ne kapd fel magad. – legyintek egyet a kis kacsómmal magyarázás közben és azért a tesóm karjába fonom a magamét, hogy vele együttesen haladjunk arra, amerre ő mondja, mégiscsak ő van itthon itt és nem én.
- Oké, akkor irány a terasz. Van egy pokrócod azért? A múlt héten elfelejtettem sálat venni és azt hiszem kicsit megfáztam. Semmi komoly, de nem akarom tovább rontani a helyzetet. – most nem szépítem tovább, némileg ugyan taknyos vagyok, de nem halálos és egészen biztosan helyre fog tenni pár nap tea-kúra, mézzel meg gyömbérrel, viszont tény, ami tény, nem akarom tovább rontani azt, amit nem muszáj.
- Az első pasi erőteljesen aziránt érdeklődött, hogy megetethet-e, ami hadd ne mondjam mennyire gusztustalan módon hangzott a szájából.. nem mintha bajom lenne amúgy a kajával vagy ilyesmi, tudod, hogy imádok enni, főleg, ha az étel finom is, de ez azért nálam is túlszaladt egy bizonyos határon. A második meg simán megkért, hogy vegyem le a bugyimat és adjam oda neki az asztal alatt a vacsora folyamán. Köszönöm, ebből se nagyon kértem, főleg, hogy olyan fehérneműt viseltem, amilyet max a nagyi szokott.. ne kérdezd, mondjuk úgy, hogy elúsztam a mosással az utóbbi időben, mert tönkrement a mosógépem és el sem hiszed mennyibe került a megjavíttatása. Nem, ne aggódj, volt rá pénzem, csak na, azért mellbe vágott az összeg, amit kértek érte, akkor már akár vehettem volna egy teljesen újat is, de persze utólag már hiába okos az ember lánya, főleg, ha rólam van szó. Amúgy a mosógép szerelő is randira hívott, amire igent is mondtam, mert hát érted, miért is ne, de amikor megtudta, hogy ballisztikával foglalkozom, akkor már nem is annyira jöttem be neki, vagy legalábbis erre sikerült következtessek, amilyen gyorsan rövidre zárta az egész randit. Amúgy valami üdítőt kérek. – egy szuszra mesélem el neki az elmúlt időszak katasztrófába torkolló randevúimat, nem hagyva ezzel, hogy italért menjen. Meg amúgy se nagyon akarom, hogy alkoholt hozzon ki..
- Sajnos nem, pedig jó lett volna, ha elhív, de modern kort élünk, azt hiszem nekem kellene őt, mert félek emiatt az orvos-beteg etikátlanság miatt nem mert, ami szerintem tökre hülyeség. Mondjuk ennyi tutira nem tántorít el, majd valamikor visszanézek a kórházba és utána kérdezek. Amúgy mi bajod a dokival, az rendes, tisztességes állás és a pasas is annak tűnt.. – széles és örömteli mosoly keretében pillogok a bátyámra.
- Hozz tányérokat meg villát is kérlek, a sütit nem dísznek készítettem.

Fennakad a szemem hallva a monológot. Hiába, a húgaim nekem valahol megálltak az első napjuknál az iskolában, s azóta nem tudnak kinőni a cuki kislány képből. Tudom, hogy felnőtt nők, de egyszerűen azt hallani, hogy Drina randizik, vagy tudomásul venni, hogy Nova megözvegyült.. nehezen befogadható az agyamnak. Neela mindig ugratott is ezzel.
- Mi az, hogy stírölted? - szalad ki a számon gyanakodó szemöldökráncolás közepette.
- Stíröljön inkább ő téged, s nem te őt. Mármint ne, ne stíröljön! Csak vigyázzon a szemeire, ha meg akarja tartani azokat.
Egy megszólaláson belül csavarom visszájára a mondandómat, tipikus "apa puskával, aki elzavarja a lánya udvarlóit" effekt. Épp csak Drina nem a lányom, s én sem leszek apa. Soha, senkié. Próbálom hát visszavenni az arcomat.
- Van, persze. Kihozom azt a szöszmöszöset, amit annyira szeretsz. - jegyzem, s már indulnék is a felszerelésért, de Drina szóáradata rendesen megakaszt. Nagyon kell koncentrálnom ha nem lennék másnapos, akkor is kellene arra, hogy felfogjak mindent, ami lényeges ebben a történetben.
- Nem vagyok tisztában a nagyi bugyikészletével. - szűröm fogaim között, mert inkább erre reagálok, semmint kezdjek bele abba, hogy megölném legszívesebben mindkét delikvenst a gusztustalan, perverz odaszólásaik miatt.
- Szólhattál volna, az én mosógépem szinte nincs is használva az utóbbi időben. Odaadtam volna.
Nem gondolok bele, hogy mennyire gáz az, amit sikerült kiejtsek a számon. Raoul is megmondta, hogy ápolatlan vagyok, de eddig aztg hittem, nincs igaza. Így viszont belegondolva de, van. Mondjuk az is igaz, hogy az öltönyeimet tisztítóba viszem, szóval annyira nem tragikus a helyzet. Csak az itthoni ruháimon díszlik több napos mocsok.
- Már ne is haragudj, de nem kell mindenkinek igent mondani. Ennyi golyó nincs a fegyveremben, mint amennyi golyója ebben a beszélgetésben volt az említetteknek.
Jézus, Drina! Egy évre is sok lenne ennyi sztori és randi, nem hogy egy rövid elmúlt időszakra. Nem, mintha zavarna, hogy él, éppen csak nem akarom, hogy bántsa valaki.
- Egy pillanat! - tartom fel mutatóujjamat, s eltűnök a ház belsejében, hogy egy pokróccal, tányérokkal, evőeszközzel és két pohár narancslével térjek vissza. Az enyémbe egy kis vodkát is töltöttem, elfér az, nem érdekel, hogy korán van-e még.
- Semmi bajom a foglalkozásával, legfeljebb azzal, hogy nem éppen az a fajta állás, ami mellett sok idő jut a nőkre. Egyáltalán hány éves ez a fazon? - hiába, nem tudok szabadulni a vadászkopó énemtől. Ha valakit a húgom stírölt, az legyen golden globeos fogás, minimum. De ha már a filmes kliséknél maradok - amikhez egyébként nem értek - akkor az Oscarra szavazok.
- Nova mondta, hogy elhalmozod őt is a pitével. Nincs jobban, ugye? - az egy dolog, hogy én milyennek látom a húgomat, de az ikerradar mindig jobban működött az én meglátásaimnál. Ezért is kérdezem.

Boldog és röfögős kacaj bukik ki belőlem, rögtön első reakcióként, még a sütit is majdnem sikerül eldobni, tényleg kis híja van csak, hogy marad a kacsómban.
- Szép szál felnőtt férfi létedre nem tudod, hogy mi az a stírölés?! – tudom, hogy tudja, de attól még vicces ezzel húzni és abban is bízom, hogy kellőképpen lekötöm és elterelem a figyelmét, kiszakítva ezzel kicsit a mindennapokból és azok nyomorából.
- Eléggé megnehezíteném az életem, ha nem bámészkodnék. – rázom meg a fejem és le is csüccsenek a teraszon, amint odaérünk.
- Úúúú, azt nagyon megköszönöm! – tudja mennyire szeretem azt a pokrócot, amit emleget. Komolyan mondom, tipikusan az a fajta, amibe beleburkolózva elfog az érzés; a pokróc és én egyek vagyunk most és mindörökké…
Na persze mielőtt eljöhetne a takaró mennyország, előtte kénytelen vagyok beszámolni az elmúlt időszak pasi mennyiségéből, meg a nagyon fura randijaimból.
- Jah, bocsi. Szóval az a lényeg, hogy nincs rajta semmi csicsa vagy csipke vagy bármi, amitől szexi lenne egy nő akár egy pillanatra is, de cserébe falatnyi méret helyett hatalmas és nagyon-nagyon kényelmes. Széles a feneke és a dereka felér szó szerint derékig, hát úgy kábé idáig. – demonstrálom neki a derekamra bökve, hogy meddig is ér az addig egészen pontosan.
- A lényeg, hogy tipikusan nem elcsábításra tervezett darab. Mondjuk első randin amúgy se szokásom csábítgatni meg csábulni sem, de ez most más kérdés, ha csinos bugyi lett volna rajtam és már a sokadik randinál jártunk volna, akkor sem feltétlen érzem szükségét, hogy egy étteremben az asztal alatt kibújjak belőle és átszervírozzam a másiknak. Persze egy jó szex a mosdóban más kategória, de az sem az első alkalommal és ott sem igazán pont a bugyi volna a lényeg. – amiatt cseppet sem zavartatom magam, hogy a bátyám előtt adom elő a bugyi és a mosdós szex ötletét, könyörgöm, felnőtt ember, csak hallott már ilyesmikről és miért ne lehetne ilyen és ennél nem mélyre szaladóbb szinten téma az egész kettőnk között. Cikisebb dolgokat is éltünk már meg szerintem, a tabuk korát meg már régen kinőttük, azt hiszem.
- Áh, megoldottam és így nem volt probléma senkinek. Viszont, ha jól értem, akkor egy mosást be kellene nálad is pakolni? Megcsinálom. – már pattanok is fel, hogy menjek és intézzem a mosást, kivéve, ha megállít. Nagyon szívesen segítek egyébként, bármiben igazság szerint és a házimunka meg nem büdös, sosem volt.
- Na-naaa! Az említett golyók közül egyet sem láttam, nem vagyok olyan lány. – forgatom meg a szemeimet.
- Csak randizni járok el velük, vacsi, beszélgetés, esetleg tánc valahol és ennyi, de ha nem mondok igent, akkor sosem tudom meg, hogy köztük van-e a nagy ő! Ráadásul fiatalabb már én sem leszek, Des. Szeretnék családot egyszer majd én is. – a mindig elengedhetetlen vidámságom egy kicsit most azért megcsappan. Tudom, hogy Des és Nova is mindketten megözvegyültek és talán kegyetlenség a részemről, hogy megemlítem, vágyom a boldog életre és nem feltételen egyedül képzeltem azt el…
Rendbe szedem magam és a kedvem is, amíg kihordja a lakásból a sok mindent és mire kiér, megint megmásíthatatlan és örömteli mosoly terül szét az ajkaimon.
- Fogalmam sincs, hogy hány éves, nem kértem el a személyijét, ha erre gondolsz. Felnőtt férfi, nagyon helyes vörös üstökkel. – és kedves, udvarias modorral, szexi kiállással és sármos mosollyal. Totál megéri legalább egy randit leszervezni vele.
- Minden héten meglátogatom őt is, igen. – számomra ez pontosan annyira természetes, mint mondjuk levegőt venni.
A másik kérdésre csak megrázom a fejem némán. Nem látom, hogy jobban volna, pedig nagyon szeretném.
- Mikor beszéltetek? – annak viszont nagyon örvendek, hogy ők is tartják a kapcsolatot egymással és beszélgetnek, keresik a másik társaságát.

- Nagyon is jól tudom, hogy mi az a stírölés, éppen csak nem szeretem, ha bárkik a húgaimat stírölik vagy viszont. Kicsik vagytok még ehhez!
Na jah, persze. Mintha még mindig ott lenne a tojáshéj a senekükön, úgy bánok velük, pedig nyilvánvaló, hogy mindketten túl vannak már mindenen, amin egy nőnek a nővé váláshoz túl kell lennie. Mindenesetre én szeretek rájuk nem-menstruáló, nem-szexelő, nem-nő nőkként gondolni, mert addig se akarom a világ összes pasiját felnégyelni, aki a tüzelő testvérkéimre esetleg szemet vethet. Nova férjét is utáltam, de persze ez olyan információ, amiről hangosan nem beszélek senkinek. Neela tudta és mindig kiröhögött. Ennyi elég nekem.
- Dehogy nehezítenéd! Az apácáknak sem nehéz az élete. Nézhetsz könyvet, filmet, sorozatot, de pasit? Élőben? Csak ne stírölj, mert a végén még azt hisz fel akarod szedni, s vérszemet kap a mocskos disznója!
Jó nő, tisztában vagyok vele. Éppen ezért nem akarom, hogy bárki kihasználja. Ha pedig nem nyit senki felé, akkor senki nem is teszi tökre. Logikus, nem igaz?
- Legjobb volna, ha mellig felérne, mint egy úszódressz.
Egyetértésem leolvasható arcvonásaimról, ahogy a bugyellárist emlegeti. Remélem, hogy jó sok ilyen unszexi darabja van. Erről jó hallani.
- Egy jó szex a mosdóban? - kiguvadnak a szemeim. - Ugye nem azt akarod mondani, hogy csináltál már ilyet?!
Ha éppen ittam volna valamit, akkor most köpöm a képébe, vagy legalábbis a mellkasára a nedűt. Le nem tudnám törölni arcomról a megbotránkozást, s nem az erkölcsösségem miatt, hanem mert...hát bassza meg! A húgom szexelt már valami undorító kricsmibudiban és nekem ezt csak így kell megtudnom egy laza csevegés alatt?
- Mégis hol? Mikor? És hányszor? - leakadok a témánál elég rendesen. Próbálom feldolgozni a hallottakat, de istenesen nehezen megy azért.
- Eszedbe ne jusson! Van még mit felvegyek, ráér.
Klasszikusan a kufordítva még jó időszakát élem, amióta Neela meghalt. A személyes higiénia nem tartozik mosás tekintetében az olyas valami dolgok közé, amiken halálra izgatnám magam. Sose tartozott, csak épp volt korábban egy feleségem, aki ezt illetőn kommandírozott, na meg a hadseregnek is voltak bizonyos elvárásai. Csak egy ideje az sem érdekel. Addig jó, amíg nem neszelik meg mondjuk.
- Nem láttad és nem is taperoltad, ugye? - azért ez megnyugtató. Meg is engedek magamnak egy vigyort a nagy szigor mellé. Szegény! Mintha egy őskövület nagypapával beszélgetne, vagy erkölcscsősszel. Pedig egyik se vagyok, s egyik se leszek már soha. Utóbbira mondjuk vágytam volna, de az a hajó Neelaya halálával már elment. Gyerek nélkül nincs öregedve nagypapaság.
- A nagy Ő fáj, Drina. Jobban jársz, ha azt nem kajtatod, hanem megelégszel valami középszerűvel, amilyenből bármikor találhatsz újat. - én már csak tudom. - Szerintem remek anya lennél, s remek feleség. - ez tény, ki kell mondanom. Ám ettől még féltem. A csalódástól és a veszteségtől is. Nehezemre esik pozitívan látni az életet.
Csak ugrattam azzal, hogy nem pasizhat. Persze, hogy teheti, s nem kell csadorba bújjon, ahogy az tűnhetett számára az előzőleg felsorakoztatott igényeimből. Egyszerűen csak jólesett kicsit elengedni magam, s úgy tenni, mintha valamit irányíthatnék. Remélem nem haragudott meg azért.
- De mégis.. Tippre? - oké, családot akar. Nagy őt. De azért mégse mindegy, hány éves is az illető. Vagy csak nekem vannak ilyen beszűkült skrupulusaim?
- Telefonon a múlt héten. Személyesen.. idejét sem tudom. Valahogy nem merem felkeresni.

//Bocsánat a hosszas várakoztatásért (kissé sok felhő gyűlt a kari fölé, amitől lankadt a hozzá való kedvem, s most sikerült csak összeszedjem magam ), többé nem fordul elő. //